Melancholia

  A Mandiner bloggerei az előző évekhez hasonlóan összeszedték, mit szerettek 2011-ben úgy igazán. Irodalom, zene, képzőművészet, film, utazás és ivás. Kultúrmorzsák következnek, ezúttal Tocqueville gróftól Lars von Trierig, Ferenczy Károlytól a török filmekig, a The Go! Teamtől a Grindermanig, Paul Austertől Halász Gáborig, a Mastodontól a Szent Efrém Férfikarig, Tiranától Chelsea-ig.

  Várjuk olvasóink idei kedvenc-listáit is a kommentekben! Mi volt jó 2011-ben?

  mr.pharmacist:

  2011, ahogy 2010, vagy 2009 is a Fölösleges Dolgok Éve volt. Csak ízelítőül: Európai Unió, arab tavasz, Justin Bieber, szoftverfrissítések és dizájnváltások, 2011. évi XLI. törvény, pénzügyi válság, az SN 2011dh szupernóva felfedezése, Columbo és Habsburg Ottó halála, Nobel-díjasok, Ai Wei Wei szotyikiállítása, Sziget Fesztivál, Demokratikus Koalíció, cipő- és tv-tolvajok Londonban, Alaptörvény Asztala, önálló Dél-Szudán, 56. Eurovíziós Dalverseny, szlovák nyelvtörvény, matolcsyzmus, a szomszéd.

  2011-ben, ahogy 2010-ben és 2009-ben is, az '50-es évek gengszter-, kém- és detektívfilmjeit volt érdemes megnézni, vagy bármi mást ebből az évtizedből, amiben van legalább egy baljóslatú asszony. Hogy a másodlagos frissességű primőr szerelmeseinek is adjunk: az idei kötelező kardozós filmnek az Ironcladet választottuk, és bár vacak volt, legalább a diktátor János király által felbérelt barbár állatok magyarul üvöltöztek benne. A műfajból kipróbáltuk még a Trónok harcát, de amikor már a nyolcadik részben is csak lovagoltak és lovagoltak a prérin azok a szerencsétlen mongoloidok, a jeges falon pedig ugyanennyi részen keresztül Készültek Valamire, akkor kikapcsoltuk.

  A király beszédét tulajdonképpen meg se kellett volna néznünk: a tejes teába süteményt mártogató affektálás a gyengénk. Látatlanban merjük ajánlani Az ember tragédiáját is, biztosak vagyunk benne, hogy tökre jó. Néhány éven belül úgyis kiderül, mit hagytunk ki, a mozikba még várjuk a Le Carré-krimiből forgatott Tinker, Taylor, Soldier, Spy-t, meg Clint Eastwood J. Edgarját. S hogy a gyűlöletnek is jusson hely: idén a mozikat elöntő selypegős-jópofa animációs vígjátékokat utáltuk a legjobban, már csak a plakátok alapján is.

  Ahogy a filmek, úgy a könyvek tekintetében sem volt érdemes idén foglalkozni az újdonságokkal. (Azért a könyvhéten mindig csekkoljuk az aktualitásokat, az új John Lukacsot pedig automatikusan megvesszük.) Higgyenek nekünk, rém szórakoztató Wilfried Stroh Meghalt a latin, éljen a latin!-ja, és a magunk részéről az Emlékképek 1848-ról-t is elolvasnánk az Önök helyében Tocqueville gróftól. Két másik kötetet ajánlunk még: az egyik Czeslaw Milosz Rabul ejtett értelme (újrakiadás, mi más), a másik pedig Vaszilij Grosszmann Panta rhei-je (ez is). Utóbbiak kötelező darabok az Intellektuális Komcsigyűlölő polcán.

  Akiknek a lemezében idén csalódtunk (kicsit, vagy nagyon): Chuck Ragan, The Decemberists, Fleet Foxes, Iron & Wine, Motörhead, Radiohead. Akikben például nem: Adele, Lana del Rey, The Go! Team. Kétség sem férhet viszont ahhoz, hogy az év lemeze Alela Diane-nak jár.

  Szelli:

  2011-ben aztán tényleg volt mit nézni és még magyar sikerekben sem volt hiány: Tarr Béla igen stílusosan fejezte be pályafutását egy Ezüst Medvével, Kocsis Ágnes Pál Adrienn című drámája sikert sikerre halmozott. Három kedvenc magyar filmünkről már részletesebben kifejtettük véleményünket itt és itt és itt, most pedig az év egyéb, számomra legemlékezetesebb alkotásaira térnék ki – a teljesség igénye és sorrend nélkül.

  Fekete hattyú

  Natalie Portman durván jó évet zárt: eljegyzés, gyermekáldás, és nem utolsósorban élete nagy alakítása. Darren Aronofsky egyszerűen nem tud hibázni: filmje egy tragikusan szép, megrázó költemény egy ártatlan lány művészi és szexuális felszabadulásáról.

  Cirkusz Kolumbia

  Ezen a bosnyák családi drámán egyszerre sírunk, nevetünk és nosztalgiázunk. A Németbe' szakadt, rég nem látott családfő kockamercijén, új nővel állít haza és a nyári hőségben elszabadul a pokol, hajtóvadászat indul egy macska után, majd emberek találnak újra egymásra, miközben a háború már a kapualjban jár.

  Drive

  Hősök márpedig vannak, ahogy eredeti, különleges atmoszférájú filmek is. Ettől a gengsztermozitól nem azt kapod, amit vársz, hanem valami zsibbasztót, hipnotizálót, az elektropop hullámain külön dimenzióba ringatót. Aki kihagyta, pótolja, nem ragozom tovább. Ja, és éljenek a '80-as évek!

  Melancholia

  Az idióta humorú Lars von Trier Cannes-i nyilatkozata szépen felkavarta a kedélyeket jóval a film bemutatója előtt. Kár volt: a Melancholia ugyanis egy ritka jól sikerült film egy különc rendező elhatalmasodott depressziójáról nagyszerű színészek tolmácsolásában, káprázatos képekkel, miközben a Földet beárnyékolja a vég.

  A bőr, amelyben élek

  Nem hiába írtam fentebb, hogy a legemlékezetesebb alkotásokból szemezgetnék: Pedro Almodóvar legújabb filmjéről ugyanis máig nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e, de a mai napig az eszembe jut, nyomaszt és kérdőjeleket villant fel.

  Szerelem, pasta, tenger

  Az olasz tésztagyáros család mindkét reménysége meleg. Az idősebb fiú, Tommaso comingoutol először, majd Rómába költözik, így Antonióra marad a családi üzlet: neki kell áldozatot hozni. A szívmelengető, de cseppet sem szokványos olasz filmben persze akad egy nagymama, aki a család dolgait végül szépen elegyengeti.

  127 óra

  Aron Ralston igaz története, aki egy hegyomlás után öt napig beszorult egy elszigetelt kanyonba. Ez egy egyemberes film, James Franco pedig több mint hitelesen formálja meg a csapdába esett hegymászó embertelen küzdelmét, aki megküzd saját démonaival Egy szereplő, egy helyszín, a végén mégis beleszédül a néző - ilyet utoljára Tom Hanks-nek sikerült elérnie a Számkivetettben.

   Éjfélkor Párizsban

  Woody Allen sanzonja az Elvágyódás, azaz régen minden jobb volt munkacímen is futhatott volna: igazi feel-good movie - hajszálra pontosan olyan, ahogy az amerikaiak elképzelik a francia fővárost. Mindenki az esőben andalog és az életről, a művészetről diskurál, Edith Piaf-ot hallgat és kávéházakban olvasgat hétköznap délelőtt, illetve ha jó időben van jó helyen, akkor beszállhat egy kocsiba, mely elviszi egy másik, ideálisabb, romantikusabb korba, ahol aztán ugyanúgy diskurálhat életről, művészetről, andaloghat az esőben - csak éppen Fitzgeraldék, Hemingway, Dalí, Buñuel, illetve Degas, Matisse, T.S. Eliot és Toulouse-Lautrec társaságában. Ez a Párizs nekünk is ínyünkre való!

  Az élet fája

  Az évtizedek telnek, múlnak, egy rendező viszont karakánul tartja magát az elveihez, magasról tesz a médiára, nem nyilatkozik, nem követi a trendeket, csak elkészít pár évente egy olyan filmet, mely mellett nem tudunk szó nélkül elmenni. A rendezőt Terrence Malick-nek hívják, és nem túlzás azt állítani, hogy Hollywood egyetlen filozófusáról beszélünk - aki látta Az őrület határánt, tudja, miért. Az élet fája hasonlóan hosszú mozi lett: nehéz, egyetemes mondandójával, valamint lassú, lírai képeivel már-már a giccs határáig ügyesen egyensúlyozó felnövéstörténet az ártatlanság elvesztéséről és gyökereink jelentőségéről.

  +1 Krízis

  A kakukktojás: a Krétakör Krízis-trilógiája csak részben film, részben pedig színház, és társadalmi, közösségi kezdeményezés. A Gát család három tagjának történetét az egyes részekben különböző előadó-művészeti formákon keresztül ismerhetjük meg: a jp.co.de film, a Hálátlan dögök kamaraopera A papnő pedig színházi előadás, amatőr gyerekszereplők közreműködésével. Az ország legjobb független társulata (alkotóműhelye) új irányok felé tett kísérletet idén is, melynek eredménye a minden szempontból befogadó színház.

  Téglagyári Megálló:

  2011-ben a Pintér Béla társulat előadásai kötötték le a figyelmemet. Széplelkeknek nem, a Valóság iránt érdeklődőknek viszont feltétlenül ajánlom. Ének-zene. Az igazi szocialista realizmus. A liberális közhelyeket eresszük el a fülünk mellett, s akkor élvezni fogjuk.

  Gasper:

  Film: az utóbbi években nem hoz különösebben lázba a világ filmtermése, ugyanakkor van néhány olyan rendező, akinek egy-egy filmje üdítő kivételnek tekinthető. Várakozásaimnak megfelelően idén Lars von Trier mutatkozott be egy egészen kivételes filmmel, a Melancholiával. Némi fenntartásokkal ugyan, de itt olvasható egy egészen jó kritika.

  Zene: Nick Cave és a Grinderman, persze csak mérsékelt mennyiségben.

  Kiállítás: idén november 30-án nyílt és egészen 2012. május 27-ig tart nyitva a Magyar Nemzeti Galériában Ferenczy Károly gyűjteményes kiállítása. Ferenczy a posztimpresszionizmus időszakának magyarországi képviselőjeként a nagybányai iskola megteremtője, kivételes festőegyéniség, aki egészen új utakat nyitott az elkövetkezendő magyar festőgenerációk számára. Erről a kiállításról posztolni is fogok valamikor az újévben, de addig is mindenkinek szeretettel ajánlom a kiállítást.

Ferenczy Károly: Kertészek

  bukovics:

  2011 talán legmeglepőbb történése az Index és az Origo egyidejű lefejezése volt. Ez persze erős sarkítás így, hiszen Uj Péter távozása az Index éléről már hosszabb ideje érlelődött, a Weyer-Nádori páros viszont elképesztő hirtelenséggel lett eltávolítva az Origótól. Ami viszont sokak szemében ennél is meglepőbb lehet: egyik lap sem lett rosszabb, csak egy kicsit más, ráadásul inkább előnyükre. Ez a két lap ma Magyarországon olyan hivatkozási pont lett, mint Németországban a Süddeutsche Zeitung és a FAZ: már régen nem a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben - pláne nem a nevetséges és szánalmas közmédiában - megjelent cikkek tematizálják a közbeszédet és tartják lázban az olvasóközönséget, hanem a Plankó-TBG duó parlamenti tudósításai, az Origo WikiLeaks-aktái és Barroso-levelei, csak hogy pár példát tegyek ide. 2011-ben Magyarországon egyre jobb cikkeket lehet olvasni, és ha minden igaz, 2012-ben még jobb lesz, de nem azért, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette a médiatörvényt, hanem mert a közéleti sajtó végre megtalálta önmagát.

  Bármennyire is meglepő, Magyarországon van egy ágazat, ami Moldova György kétrészes riportkönyv formájában megjelenő tájékozatlansága ellenére is minimum reményteljes felfutás előtt áll, ez pedig a borászat. Egyre inkább előtérbe kerülnek ugyanis a minőségi szempontok a fogyasztóknál, ami egészen egyszerűen több jó bort eredményez. Igen, még a sok helyen nagyon rossz 2010-es szüretből is szép tételek születtek! Elég optimistán írom most ezt, de ha minden jól megy, pár év múlva az lehet a helyzet nálunk is, mint Németországban vagy Franciaországban: nehezen lehet kifogni rossz bort a boltokban. A legtöbben ma már az összes jó borvidékről tudnak legalább három nevet mondani, és ha ez így megy tovább, jövőre már a jobb dűlőneveket is kívülről tudjuk majd.

  O. Babarczy Veronika:

  Méz (Bal); német-török filmdráma, 103 perc, 2010.

  Egy film, amely arra késztet, hogy elcsendesedj, figyelj, befogadj. A költészet és a görög tragédiák erejével kozmikus, a szavakon túli érzékelésre nyit meg. Az a fajta mű, amelyet soha többé nem felejtesz el. És ha szívből megrendülsz, még csak a legelső réteget értetted meg. Mozivásznon kell megnézni!

  Szamárfül:

  A lehetetlen, lassan százassá nyúló Top 2011-es könyvlista után itt a végképp lehetetlen: a kedvenc, az első számú 10 könyv. A szűkítés szempontjai: ezek már tutira nagyjából mind megvoltak. (Van egy két kakukktojás, őket merő bizalomból pakoltam ki, annyira hiánypótlók a maguk műfajában.) Igyekeztem csak hazai szerzőket válogatni, persze becsúszott pár külföldi is. És immár nem a majdani irodalomtörténetben stb. betöltött helyét, fontosságát tippeltem meg, egyszerűen csak az alapján válogattam, mekkora élmény volt vele találkozni. Nem csak szépirodalom lesz: kihagyhatatlannak ítéltem meg pár törikönyvet is – elvégre az élet a legparádésabb (legfantasztikusabb, legszemetebb, stb.) forgatókönyvíró.

Tóth Krisztina: Pixel - szövegtest
Magvető, 2011
 
Tökéletlen mint az élet és tökéletes mint amilyen csak egy könyv lehet.

Auster, Paul: Láthatatlan
[ford. Pék Zoltán]
Európa Kvk., 2011.

Újra és újra kell írni magunkat, ahogy látjuk, hogy eltűnik vérünk tintája, ahogy lassan kifakulunk az életből.

Romsics Ignác: Clio bűvöletében
magyar történetírás a 19-20. században - nemzetközi kitekintéssel
Budapest : Osiris, 2011

„Volt egyszer egy ország, amelyben a XIX. század elején a nemzeti könyvtár vezetője még a legnagyobb komolysággal terjeszthetett olyan őstörténeti fantazmagóriákat, melyek szerint Babilónia neve Bábolnára utal, Xerxes neve pedig »szekerest« jelent.”

Lakatos István: Dobozváros
Egy város, amit le kell győznöd
Magvető, 2011

Jurij Poljakov: Gödölye tejben
[ford. Goretity József]
Helikon, 2011
 
Ne ijedjünk meg attól a ténytől, hogy a szerző Putyin médiatanácsadója,  frenetikus, vérbő orosz, és vodkás (sörös)! Bár a magyar irodalmi életről írna már ilyen paródiát valaki…

Teller, Janne: Semmi
[ford. Weyer Szilvia]
Scolar, 2011.

Legyek ura 2.0. De ennél sokkal több. És talán az egyetlen könyv, ami tiltóindexről – egy év alatt- felkerült a kötelező olvasmányok listájára!

D'Avenia, Alessandro: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér
[ford. Gál Judit]
Európa, 2011.

Minden benne van.

Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély, 1940-1944
Jaffa, 2011

Turbucz Dávid: Horthy Miklós
Napvilág, 2011

Csobánka Zsuzsa: Belém az ujját
JAK : Prae.hu, 2011.

  Johnny Lillibrogida:

  Könyv: Szerencsés Károly: Véna

  Megrendítő könyv a Tanár Úrtól, akinél szóbeli felvételiztem és akinél a
szakdolgozatomat írtam.

  Festmény: Munkácsy Mihály: Honfoglalás

  Januártól ismét múzeumban látható, ha jól tudom.

  Film: Federico Fellini: Amarcord

  Fellini- és Mussolini-képeslapok kaphatóak azonos standokon Riminiben a
bolhapiacon.

  Rajcsányi Gellért:

  Az idei filmek közül Jankovics mestertől Az ember tragédiája vésődött bele legmélyebben az elmémbe. Végre sok időt szántam friss zenék felkutatására, találtam is pár obskúrus új kedvencet az akusztikus, organikus hangzás és az elektronika határvidékéről (legyen kiemelve a Bajdázó és a Dumbo Gets Mad). És a Születtem Magyarországon a Cseh-Bereményi párostól még mindig meghat. A Google Art Project pedig lenyűgöz.

  Olvastam is azért 2011-ben (Cs. Szabó után Halász Gábor esszéit falom), de az olvasmányélményeket idén felülírta Európa, úgy ahogy van, IRL. Utazások ügyében soha nem volt és valószínűleg soha nem is lesz még egy ilyen évem – úgy alakult, hogy alapos szervezéssel a lehető legalacsonyabb költségvetésből a lehető legtöbbet kihoztuk hátizsákos útitársaimmal ebből az évből. Albánia kultúra nélküli, totális káoszától a londoni Chelsea birodalmi, nagypolgári nyugalmáig; Barcelona nyüzsgő Ramblájától Berlin lepukkant Kreuzbergéig; a szomorú Szófiától a kietlen Liverpoolig; Svájc rajnai városkáitól a vidéki Anglia György-korból itt ragadt falucskáiig vitt az utam, de a bakancsom még mindig tart. Ha Macedóniában járnak, feltétlenül üljenek be az ohridi Sveta Sofijába a helyi tóból fogott pisztrángot enni, helyi fehér borral leöblítve, világbajnok kiszolgálással körítve, a hazainál alacsonyabb árakon. A caernarfoni, ötszáz éves Black Boy Innben is jól esik egy fish and chips egy lokális barna sörrel. De semmi nem ér fel egy balatoni alámerüléshez egy nyárvégi este hőségében.

  Idén láttam Európát. Idén megláttam Európát. Köszöni, megvan még, a válság és hanyatlásról papoló szónoklatok ellenére. Hiszek benne, javíthatatlanul. Hosszú lesz az az alkony nyugaton. Ahhoz pedig jól passzol a Bloom töredezett, zaklatott szépsége a Radiohead idei lemezéről.

Open your mouth wide
The universal sigh
And while the ocean blooms
It's what keeps me alive
So why does it still hurt?
Don't blow your mind with why

  Dobray:

  Véget ért a Choralis Constantinus, a 16. századi Habsburg-udvar szertartásainak egybefüggő, teljes évre szóló zenéjének bemutatása, és 10 éves a Szent Efrém férfikar. Emellett nagyszerű koncertet adott a Szigeten a Motörhead, a Mastodon hegyaljás koncertjére viszont sajnos nem jutottam ki, de itt van ugye az új lemezük. A Volton viszont sikerült elkapnom a Monster Magnetet, augusztusban pedig a Mátrában a Woven Handet, amelynek új lemeze is nagyszerű (The Treshingfloor). Scott Wino decemberi estje kellemetes volt. Emellett rengeteg népzenei talpalávalót hallgattam, és máig nem értem, miért nem írtam arról, hogy felvette a magyar táncházat, mint módszert az UNESCO a szellemi kulturális örökség listájára.

  Zenében tehát szokás szerint gregorián, népzene, metál. Emellett új segítségem van a kontemplatív életmód további fejlesztéséhez: a pipa.

  Sajnos idén nem moziztam túl sokat, mindenesetre újranéztem otthon a Twin Peakset, és végre sikerült elkapnom egy Sztalker-vetítést. Emlékezetes volt a Király beszéde, A Guardista (telitalálat), a Másnaposok 2 és A rítus. Az általam olvasott könyvek közül Paul Johnson 2010-ben kiadott Hősökjét (az Értelmiségiek párja) emelném ki, valamint Molnár Attila Károlynak a jó rendről írt tanulmányait.

  Igazán magasröptű élményt jelentett elolvasni Mao Vörös könyvecskéjét (2010), Ozzy és Lemmy papa önéletrajzát. Ajánlom még Scrutontól A pesszimizmus hasznát, valamint a nemrég megjelent Miért iszom?-ot, amelyek idén láttak magyarul napvilágot. Katartikus olvasmány Boldizsár Ildikónak a mesékről és meseterápiáról írt műve, valamint Christoph Markschies A gnózis című, rövid összefoglalója. Idén is sok Hrabalt olvastam, valamint ajánlani tudom mindenkinek Bodor Ádám klasszikus Sinistra körzetét. És imádtam a Kommentár reakciós könyvespolcos számát (meg a többit is). Hadd búcsúztassam az óesztendőt és köszöntsem az újat ezzel az örök érvényű darabbal: