Felemelkedő nehéz cucc - Mastodon: The Hunter
2011. december 17. írta: dobray

Felemelkedő nehéz cucc - Mastodon: The Hunter

  Beleunt a Mastodon a nagyívű konceptlemezekbe, és készített egy pusztán különálló dalokat tartalmazó, lazulós lemezt, nesztek a pofátokba jelleggel, ez volna a The Hunter. Nem mintha a többi ne lett volna hasonló, és mintha ez nem állna össze teljes, kerek egésszé. Minden benne van, ami a Mastodon: súly, brutalitás, technika, ez az igazi progresszivitás a metálban, nem a himnikus Dream Theater. Nem sok együttes van, akinek egyszerre sikerült durvának, szaggatónak és egyben fifikásnak lenni, a Mastodon köztük van.

  Az első lemez (Remission, 2003) még elsősorban arról szólt, hogy mennyire tud dobolni Brann Dailor, irgalmatlanul szónikus fejletépés volt. Bár azért már ezen is kitűnt, hogy a többiek is tudnak zenélni. Erről a kedvencem a Workhorse, erősen ajánlott alacsony monotonitástűréssel rendelkező alkalmazottaknak: 

  A Leviathanon és a Blood Mountainen aztán lenyugodtak a kedélyek, és a többiek sem csak húrokat téptek a dühtől. Az előző, a Crack the Sky pedig már egy pszichedelikus lélekkiforgatás volt testen kívüli élményekről (a dobos 14 évesen öngyilkosságot elkövető húga emlékére), elszállós metál. A Mastodon lemezeiben az a közös, hogy nincs bennük megállás, és nincs bennük unalom. Az eddigi munkásság szép ívet ír le, felfelé.

  Az új lemez hangzását egyiküknek sikerült úgy minősíteni, mint egyfajta szupersúlyos Led Zeppelin. A Black Tongue-gal elég határozottan indul a lemez, az első két sor például az, hogy „kiégettem a szememet, kivágtam a nyelvemet”. Tessék megnyugodni, a Mastodon sosem tartozott a közhelyesen darabolós metálcsapatok körébe, most is amolyan látomásos szövegeket sikerült írniuk, de erre a zenére nem is nagyon lehet mást. Folytatódik a meghökkentő klipek sora is, a nyitószámra például egy műhelybe vezetnek minket, ahol épp készül a borítón látható kecskeszerű fej, különleges tekintettel a szemére.

  A Curl of the Burl-lel klipileg a természetben találjuk magunkat, az erdő avarjában. Az átváltozós, tekerős, kalapálós Blasteroid (Change your hair, change your clothes... I wanna drink some fucking blood... change your name change your eyes) után kattan be a lemez teljesen. A Stargasm a pszichedelikus metál netovábbja, ami nagyjából egy űrbéli szeretkezésről szól. 

  Az elszállás folytatódik az űrben, de közben visszakanyarodnak az utazók (I'm on my way back home), bár aki olyan címmel ír számot, hogy Octopus Has No Friends, az biztos, hogy nem normális. Mindenesetre felemelkedik minden nehéz cucc (All the Heavy Lifting), tulajdonképp lehetne ez a sor a Mastodon ars poeticája is. A refrén a csúcs. 

 A címadó The Hunter egy a maga módján melankolikus szeretethimnusz. A Dry Bone Valley-val véget ér az elszállás, és visszatérünk a szónikus sűrűségű dalok világába, rohanunk egy szörny elől. A futás utáni Thickering pedig egy depressziós be- és múltbafordulás, ölelj szorosan bébi, el vagyok temetve a múltamba, remélem, te leszel az utolsó. Zuhanó, elbukó, a mocsárban (végül is, sludge metal ez) élvezkedő teremtmények integetnek vissza ránk a Creature Lives-ből, a Spectrelight pedig egy fénylátomás, vagy mi, levezetőleg.

  A Mastodon mind zenében, mind szöveg- és képvilágban hozza a kreatív káoszt. Ajánlanám háttérzenének az Orion meg Star Trek-féle űrsorozatokhoz és házibulikhoz éjfél után, de vigyázat, ehhez túl hangos meg figyelni kell rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr403416904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.17. 11:44:59

a szerző nyilvánvalóan megbolondult. vagy valami csaj miatt ez a szellemi túlmozgás, tévutakon csángálás? :)

aeidennis 2011.12.17. 11:58:41

Zseniális album! Két hónapja csak ezt hallgatom! :)

Tilikov (törölt) 2011.12.17. 12:07:32

Jóhiszeműen betér ide az ember, hogy valami jóféle konzervatív keresztény muzsikát hallhasson, de már itt is a sátánista metállal terelik az embereket Belzebub karmai közé :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.17. 13:30:05

@rajcsányi.gellért (ergé):
az oké, de akkor ne legyen keresztény propagandista. és ne ellenkezz, a kettő nem fér össze.
másrészt mostanában mindenről ír. kényszeresen. most ez akkor történik, ha valaki meg akar kúrni valakit és imponálna, vagy teper valami sajtó-kormány állásért, vagy kezd bedilizni.
de ez legyen a magánügye. a nagyobb baj az, hogy minél többet ír, annál szarabbul.

Bella Péter · http://reposzt.hu/ 2011.12.17. 13:51:34

@málnási: Nem fér össze a kereszténység és a metál? Miért? Kifejtenéd? Az én életemben semmi gond nincs ezzel kapcsolatban (mondjuk, nem norvég blacket hallgatok és társait).

A Mastodon pedig tényleg jó zenét csinál, tetszik az egész út, amit bejártak. A Crack the Sky-t rongyosra hallgattam, most a Hunterrel ismerkedek és tetszik.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.17. 14:03:56

@marlowe (korábban bellajazz):
maga gyerek, mit magyarázzak magának? majd megérti. :)

Bella Péter · http://reposzt.hu/ 2011.12.17. 14:29:18

@málnási: Elnézést kérek a tegeződésért, kedves Málnási. :) A valóság az, hogy gyerekként, fiatalként éreztem feszültséget a hitem és a keményebb zenék között. Aztán felnőve, érettebbé válva, (levetve előbb a halálfejes pólót, aztán a pietista kegyességet), minden a maga helyére került.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.17. 14:33:56

@marlowe (korábban bellajazz):
semmi baj a tegezéssel, tegye, én meg magázom, mert ebben a majompőofa közegben rámragadt ez a nevetséges konzervkedés. belenéztem a blogjába, maga felnőtt, mint látom. azért fogadjon meg egy tanácsot. felejtse el a zenének ezt a fajtáját. alemberi, infernális, a gonoszt szolgálja. és beszélje erre rá ezt az elhülyült szilvayt is! :)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.12.17. 15:49:11

@málnási: az, hogy a kereszténység nem fér össze a metállal, nagyjából beszűkült keresztények gondolata, akik a Sátánizmus és rockzene című könyv hülyeségein nőttek fel.
A Mastodonban semmi sátánoid nincs ráadásul.
Egyébként: keresztenyrock.lap.hu/
Ajánlom pl. a Zaót. en.wikipedia.org/wiki/Liberate_Te_Ex_Inferis
Hogy a metál összefér-e a kereszténységgel, az éppenséggel attól függ, hogy milyen szöveget írnak rá. Létezik ám metálmise is. Kyre, stb, metálra. Én nem rajongok érte, de attól még. :D Áh, bonyi a világ, mi?

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.12.17. 15:52:29

@málnási: mindig is írtam mindenről. :D Főleg hogy újságíró vagyok, tehát írnom KELL. :D Nő van, kormányzati sajtóállás nem köll, tökéletes ott, ahol vagyok most. és mostanában sokkal ritkábban írok a Mandineren, mint régebben. Egyébként nem értem, honnan veszi, hogy ha valaki sokat ír sokféle tárgyban, akkor milért is jelenti ez azt, hogy kormányzati sajtóposztért teker. Elég kényszeres a gondolkodása, kedves málnási. Szerintem lazítson! :D

Bell & Sebastian 2011.12.17. 17:55:57

Ez a szemfog-metál nem hatott meg, valahogy ordít róla, hogy amcsi. A Trivium új albuma nyert, ha már.
Persze ízlelés dolga.

Itt egy, találomra:
thepiratebay.org/torrent/6580480/Trivium_-_In_Waves(2011)_320kbps
www.youtube.com/watch?v=NTEiCUQjUs0

Bell & Sebastian 2011.12.17. 18:08:23

Ja igen, Szentkarácsonyra inkább a Trans Siberian Orchestrát ajánlanám, mint univerzális ajándékot.

thepiratebay.org/torrent/5804812/Trans-Siberian_Orchestra_-_Discography_(1996-2009)_%5Bmp3_320%5D

:)

Bell & Sebastian 2011.12.17. 18:18:36

Basszus, a Night Castle még nekem sincs meg, pedig az nagy szó. :)

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.17. 19:23:01

magam maradok a neurosisnál, de az már végképp sátánista ebben a közegben

Bell & Sebastian 2011.12.17. 19:28:31

@Almaleves: Akárcsak a Kossuth -nóta. Megtanítottak együtt élni vele. Mindenféle drogok lészenek az földön és egekben, bele-belenyalunk, mély levegő, oszt lebukás.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.17. 19:52:58

@Bell & Sebastian:
Kossuth izengetett, katona kellett neki, ami már magában a sátánizmus jeleit viseli magán, gyilkolásra termett férfiak gyülekezete, melyek ugyanilyen férfiak ellen vonulnak. A csatazaj is hasonlít a mátkánk énekére, nehézpáncélos pacsirta mondja: kááár

Bell & Sebastian 2011.12.17. 20:18:02

@Almaleves: Szar világ ez, tölgyfaajtó vezet a pokolra, a Menny meg régen megtelt Kossuthokkal.
Vagy fordítva, ez nézőpont kérdése, relatív az igazság - vagy mégsem az, csak a gazság?
Ki mire ámul rá először, az úgy is marad, gazdag, vagy lélekben mindig szegény.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.17. 20:24:24

A pokol és a menny, egy és ugyanaz.
Maga hová szeretne menni?
A gazdag tud csak választani, neki van rá pénze, a szegény marad otthon.
De látom ebben nincs nagy eltérés a nézeteink között.

Alfőmérnök 2011.12.17. 20:43:22

@málnási: BBjnick is punkzenészként kezdte. :)

Bell & Sebastian 2011.12.17. 20:47:11

Én meg életem legelején nem voltam szobatiszta, te jóindulattól csöpögő gyökér. Gondolod, hogy fürge nyelved most jobb helyen van? :)

Refuse/Resist! 2011.12.17. 21:09:05

@málnási:
Inkább Maga nem érti.
olvasgassa ezt, nagyjából jó:
www.theatlantic.com/magazine/archive/2011/05/how-heavy-metal-is-keeping-us-sane/8443/
Másrészt nyilván a metálfogyasztáshoz szükséges a minimális intellektus és a szilárd erkölcsi alapok, és akkor amolyan tiglislovaglás-féleség lesz belőle.

Refuse/Resist! 2011.12.17. 21:32:11

jobban belegondolva azért nem kell nagy szellemi teljesítmény ahhoz, hogy annyit megértsen az ember, hogy a metálok nagy részét nem rosszra való buzdításképp kell befogadni. Annyiban talán néha nem túl építőek, hogy a Rossz hatalmát eltúlozzák és sokszor elmarad a felemelő katarzis. Normális emberek ezen túl tudnak lépni.

jan 2011.12.17. 22:15:07

@dobray: Sőt, nemhogy összefér a kereszténység a metállal, de a tapasztalat azt mutatja, hogy épp a kőkonzervatív, tradi katolikusok között rengeteg a metálos...

A sok vigyázállásos normakövetést le kell vezetni valahogy;)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.17. 23:44:02

Azért hallgattok ilyen bődületes ricsajt hogy elnyomjátok a belső hangot.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.18. 14:03:52

@dobray:
áh, nem vágja dolgot. a sátán nem a metál zenében sikoltoz, nem ő veri ondószagú pokolvágyó ritmusát, nem ő ordítja szöveget a szerző fülébe a pokolban léggitározva, derékig érő haját előre hátra csapva, vagy legalábbis nem feltétlenül.
a sátán a silányság ura. a metál silány. primitív, ócska, altesti, az emberben lévő hitványra ható valami. nem tilos hallgatni, de ne higgyük, hogy tigrisen lovagolunk. nem, a bennünk lévő rosszat etetjük. ha okosan, akkor valóban kezelhető. csak ne higgyük jónak.
és édes istenem, ha szép keresztény szöveg van hímezve a sátán szövetére, az még a sátán munkája.
de a lényeg a silányság szeretete. aki a silányság élvezője, az nem a maguk urának szolgája, hanem a sátáné.
de tudja a silányság szolgálata a mindenhez nem értés, ami a maga büszke firkászi attitűdje is. ez is a sátán munkája.
a silányság propagandája a sátán szolgálata.
na így. :)

pelikán* 2011.12.18. 23:06:27

@málnási: maga sem vágja: nincs is olyan, hogy "a metál". Metálban is van kismillió. Az úgynevezett metálosok igen nagy részét például lóról nyilaznám, amennyiben metálosságuk ótvar öltözködésben, löncshússzagú hajban és nihilista arckifejezésben jelenik meg.
Metált két okból tesz fel az ember és ebből csak az egyik inkább "biológiai": amikor tempó kell, ütem, húzóerő, dög; etetni az arisztotelészi kolerikust. Ez amúgy rendben van, kordában kell tartani, de rendben van. (példa: www.youtube.com/watch?v=EhP2cM_GZ_4 )
De ezernyi olyan metál van, ami meg egyszerűen érdekes, elgondolkodtató vagy egyszerűen elképesztő, technikailag. Virtuóz. Példa: www.youtube.com/watch?v=wXbrSqL1p88&feature=related vagy: www.youtube.com/watch?v=aYlx5gW90Aw#t=0m19s Ilyen zenéket kegyetlenül nehéz kitalálni, lejáccani.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.19. 12:33:48

@(pelikán*):

ugyan. inkább gondolkodjon el rajta, hogy a metált miért az olyan népek szeretik /germán, angolszász/ akik férfiai hurkafasszal de kevés szexuális tehetséggel vannak megáldva. :)

evil overlord (törölt) 2011.12.19. 13:38:46

@málnási: Muhaha! Azért annyi előnye van a metálnak, hogy nem egy rohadt dobgép előtt kornyikál valaki.

Valandil 2011.12.19. 14:55:03

Végre valami normális (nem tucctucc ipari zaj) is van a mandin!
A metálhoz (zenélési szempontból) értőnek, képzettnek kell lenni, ez nem valami szakadt punk, ahol játszunk valamit, aztán jó lesz.

Redcap 2011.12.19. 15:24:57

@Bell & Sebastian: Javaslom tessék elfelejteni az ehhez hasonló gyerekmetálzenéket. A Trivium egyszerűen nevetséges, az In Flames pedig már nagyon régen csak altató zenét játszik. Erre tessék: www.youtube.com/watch?v=CVVfuGuolD0

Bell & Sebastian 2011.12.19. 15:42:57

@málnási: Végre egy zeneesztétikai tárgyú hozzászólás, különös tekintettel a hurkológiai összefüggésekre.
De mit tegyen az olyan ember, akinek alakváltó a hogyismondjam..., legkisebb része? Csak lesz itt egyszer valami tantrikus-mandalógiai-védikus bejegyzés is, adig is jöjjenek hát a baromfi virsli -kukik, meredezzen ezer porzó, éljen a bibe! És free Tibet! :)

Bell & Sebastian 2011.12.19. 15:48:53

@Redcap: Nebassz mán, népzenei alapok? Rendes hangmérnökre mér nem fussa? Nem rossz, nem rossz, de én metálra mindig bealszok, igazából Beethoven-Mozart- Bach -vonalon mozgok, ha Zenéről van szó. Na jó, Vivaldi és Smetana már határeset. :)

pelikán* 2011.12.19. 18:00:07

A metál az zenében, mint a Nádas Péter az irodalomban.
(szmájli)

Bell & Sebastian 2011.12.19. 18:24:24

Hurkafarkú malactúrás, mint esztétikai alapegység, decimálisa 1 NP. Újabb mérföldkő e helyen, szabvány született.

VI. Béla 2011.12.19. 21:16:30

@(pelikán*):

Hm, Spirónak milyen zene felel meg?
süti beállítások módosítása