Szászi Áron írása

Sokat kritizált nemzedék a miénk: céltalan, nihilista, impotens volt egy darabig, most valahogy mégis „derűlátók, optimisták, vagányok” lettünk. Itthon képzeljük el a jövőnket és egyre jobban érezzük magunkat Magyarországon - derül ki a legújabb ifjúságkutatásból, de harmadunk azért mégiscsak külföldön lát perspektívát.

Nézhetjük innen és onnan is, azért mégiscsak körvonalazódik a mai magyar fiatal képe. Hazahúz a szíve, de külföldre kacsintgat, út közben azért lő még egy-két selfie-t. Áthidalhatatlan a szakadék köztünk és az 1960-80 között született X-ek között.

Pedig nem ez a helyzet. A törésvonalakat nem a generációk között kell keresni, hanem azon belül. A mai magyar fiatalok nem az ifjúságkutatás illusztrációiról mosolyognak vissza ránk; és olyan egységes képet sem mutatnak, mint a brosúra. Az Y és Z legalább annyira széttöredezett, mint Magyarország.

A 2016-os ifjúságkutatás infografikája (részlet)

*

Az utóbbi évek legnagyobb ellenzéki sikertörténete mégis egy generációs alapon szerveződő politikai mozgalomhoz kötődik. Meghaladták a hagyományos politikai dimenziókat, egyik oldalhoz sem kötődnek, vagyis mindkettőhöz, fiatalok - így mutatkozott be a Momentum.

De kicsodák ők valójában? Az igazság az, hogy a mozgalom gerincét jó szándékú, városi, értelmiségi gyerekek jelentik. Az elitellenes fiatalok forradalma az elitgimikből indult el. 

Ez önmagában nem baj, viszont elég nagy akadályokat emel egy nemzedék egyesítése elé, és ezt ők is jól látják.

A vidéki szervezetépítésen „csupán” a  Momentum parlamentbe jutása áll vagy bukik. A rendszerváltás után szocializálódott fiatalok csoportjai közötti párbeszéden viszont a magyar értelmiség jövője múlik. Mármint, hogy lesz-e ilyen egyáltalán. 

Siratták már sokszor a fiatalságot, de valahogy eddig minden nemzedéknek sikerült túlélnie. A Kádár-korszak kompromisszumait éljük újra, de néhány körülmény megváltozott. Átalakult a technológiai környezet, bekapcsolódtunk a globális vérkeringésbe, és ami még fontosabb: van exit opciónk.

Korábban is el lehetett hagyni az országot, de most haza is engednek. Munka, repülő, húsleves, repülő, munka. A legfontosabb, ami itthon tart minket a család és a barátok. Kisebb az érzelmi költsége a kivándorlásnak, mert nem olyan drasztikus az elszakadás. Az időleges távollét könnyen állandóvá válhat, mert az életed küszöbén meghatározó, hogy hol építed ki a kapcsolataidat, találsz barátokat és karrier-perspektívát. Nem egyedi esetekről van szó és nem népmesei világjárásról. A fiatalok egyharmada külföldön képzeli el a jövőjét. A budapesti és vidéki elitgimikből tanulni mennek Nyugatra, a szakgimnáziumokból és szakiskolákból inkább dolgozni.

A külföldről visszajött momentumosokat a politikai ambícióik hozták haza. Nem bizonyít kimagasló éleslátást, ha valaki felismeri, hogy egy most alakuló párt tagjai „politikai haszonlesők”. Több fiatal politikai haszonlesőre lenne szüksége ennek a nemzedéknek. Minket viszont a felmérés szerint nem érdekel a politika és nem szeretünk közéleti kérdésekről beszélgetni. Kivételt talán a civil és diákszervezetek jelentenek, a Momentum magja is ezekhez kötődik. (A fideszes ősatyáknak ismerős lehet, hogy milyen az, amikor szakkollégisták alapítanak pártot.) 

Ezeknek a fókuszpontja még mindig a Budapest, ami elég sokat változott. A NOlimpia hozta a felszínre például, hogy mennyien is vagyunk mi, vidékiek, miután hirtelen tömegesen fővárosi lakosok lettünk, hivatalosan is. Szóval itt vannak az eleinte bizakodó egyetemisták, akik hamar rájönnek, hogy – az orvosi és mérnöki képzéseket leszámítva – pocsék tömegképzés a magyar felsőoktatás. Nem lehetetlen minőségi oktatásban részesülni itthon sem, de azt a hallgatóknak maguknak kell megkeresniük, általában az egyetemen kívül. Az oktatóknak csak mellékállás az egyetem, ezért nincsenek is magas elvárások, az egyetemisták is elkezdenek dolgozni és a képzés már csak nevében marad nappali. Ezek a „derűlátó” egyetemisták még mindig a megélhetési problémáktól félnek a legjobban. Sokat isznak és füveznek, közben harminc órában dolgoznak egy SSC-ben az egyetem mellett és hazaküldik Borsodba a pénzt. Úgy alakult, hogy az átlagos budapesti fiatal mostanra a gurulótáskás, vidéki egyetemista lett.

Csalóka ez a kép, mert úgy tűnik, mintha Fényes szelek egy új nemzedéke emelkedne fel. Pedig a társadalmi mobilitás nem növekedett, csupán az arányok változnak. A fővárosi fiataloknak „csak” a fele menekült nyugatra, miközben a vidéki egyetemisták aránya ennél lassabban csökken. A kormányzati oktatáspolitika ezeket a felsőoktatási trendeket támogatja. A rendszer arra ösztönöz, hogy ne tanulj tovább, de még az érettségivel se bajlódj. Aki nem hagyja el az országot, a társadalmi ranglétrán nagy eséllyel csak lefelé léphet. Kitörési pontot a nagyvárosok, de továbbra is elsődlegesen Budapest jelenti.

„Társadalmi körte” – a GfK Hungária és az MTA TK Osztálylétszám 2014 című kutatása

*

Nincs egységes fiatalság, olyan mintha külön világokban élnénk. Van akinek evidencia a King's College, másoknak egy tágas zuglói albérlet az álma, és egy jelentős rétegnek a közmunka jelenti az életpálya-modellt. Nem csak fizikailag, de a virtuális térben is növekednek a távolságok. A Facebook-buborékok kialakulása globális trend.

Mi köti össze mégis az ifjúságot?

A mai magyar fiatalok liberálisak, jobboldaliak és demokráciapártiak. Ezek a trendek eléggé félrevezető képet írnak le az alapvetően apolitikus nemzedékünkről. Ha mégis azt keressük, hogy mi köt össze minket, a Pokémont, az őszödi beszédet és a Jobbikot kéne megnevezni.

A Pokémon a kapitalizmusba szocializálódott első nemzedék szimbóluma. Műanyagba csomagolt morális üzenet a barátság, a nagyvilág megismerésének és az anyagi javak felhalmozásának fontosságáról. A chipses zacskókba rejtett „tazók” koncepciójának a lényege, hogy a közösségi elismeréshez a fogyasztáson keresztül vezet az út. A pokémonokat ábrázoló műanyag korongok nem egyszerű státuszszimbólumok voltak, hanem játékszerek is. Asztalon pöckölős párbajok keretében el tudtuk nyerni egymás „tazóit”, szóval volt lehetőség az érdemalapú továbbjutásra, de bukni is nagyot lehetett, főleg akinek alapból kevés volt.

Chips és Pokémonos tazo reklám a '90-es évekből

Ezek a bukások ingatták meg a tisztességes versenybe vetett hitét nem csak a fiataloknak, de a magyar jobboldalnak is. Világválság, devizahitelek, kettős állampolgárságos népszavazás és az egész tetejébe az őszödi beszéd. Ez volt a korosztályom politikai szocializációjának legmeghatározóbb élménye. Gyurcsány Ferenc nyelvi forradalma nem csak a vulgarizmus szellempalackját nyitotta ki a hazai közéletben, de a polgári jó modornak is kegyelemdöfést adott. A baloldali pártok káros társadalmi tabukultúrája is vele bukott, a politikai korrektség nemzetközi hattyútáncát megelőzve.

Ennek úttörője a Jobbik volt, a fiatalok legnépszerűbb pártja. Tőlük kell tanulnia a Momentumnak, ha komolyan gondolja a generációs politizálást. Nem az online kommunikációt, mert abban talán már jobbak is. Identitást, közösséget és élményeket kell adni ennek a korosztálynak. Sokak szerint a momentumosok most pont egy generációs élménytől fosztották meg az országot. Egy igazi nemzedéket megteremtő élményt közös párbeszéd, nem egy karácsonyra kapott világesemény jelentené, hanem saját teljesítmény. Sportsikerek, Oscar-díjak, startupok... ezekben pedig nem állunk olyan rosszul. Ideje felismerni, hogy felnőttünk.