Szombatra virradóan, életének 92. évében elhunyt Kovács András Kossuth-díjas és kétszeres Balázs-Béla díjas filmrendező. A Kádár-korszak nagy filmes nemzedékének egyik legkiemelkedőbb alkotójára az 1984-ben készült Vörös grófnő című kétrészes filmjének elemzésével emlékezünk.

A szerencse fia

Kovács András az erdélyi Kidében született 1925-ben. Kilencéves koráig, mikor a kolozsvári református gimnázium elemijének negyedik osztályába került, még csak nem is látott filmet. A család mindig követte a vasúti hivatalnokként dolgozó édesapát, akit többször is áthelyeztek. A szegénységgel és adósságokkal küszködő család sorsa a második bécsi döntést követően látszott rendeződni: a családfőt Kolozsvárra helyezték, a család adósságát pedig elengedték Kovács pedig befejezhette a gimnáziumi tanulmányait. 1944-ben aztán fordult a kocka, az Észak-Erdélyből kelet felé özönlőkkel együtt egy vonaton eljutott Budapestre. Menekültigazolvánnyal előbb egy „hadiüzemben” vállalt munkát, majd „erődítés” céljából árkot ásott a főváros felé nyomuló orosz csapatok ellen. Budapest ostroma után hazatérhet Kolozsvárra, ahol beiratkozott a Bolyai egyetemre. 1946-ban olvasta a Szabad Nép felhívását a budapesti színiakadémián frissen induló filmrendező képzésről. Mivel a hivatalos törekvései nem jártak sikerrel, átszökött a határon, a fiatalember elszántságát és tehetségét látva pedig fel is vették a szakra. 1950-ben végzett, majd fődramaturgként dolgozott a Hunnia filmgyárban.

Első rendezése a nagy figyelmet kiváltó Zápor lett, 1960-ban, olyan legendás sztárokkal a főszerepben, mint a nemrég elhunyt Bara Margit és Bessenyei Ferenc. A későbbi nagy filmjei közül kiemelkedik a Cseres Tibor 1942-es regényéből készült, – az újvidéki vérengzést bemutató – Hideg napok (1966), a magyar beat-korszakról forgatott Extázis 7-től 10-ig (1969), az ötvenes évek önkényuralmi időszakába kalauzoló Ménesgazda című filmdráma (1978), valamint a Károlyi Mihály feleségéről készült Vörös grófnő (1984). Tavaly, a Kossuth kiadó jóvoltából jelent meg önéletrajzi könyve, A szerencse fia – Epizódok egy filmrendező életéből címmel.

Kidét, a Kolozs megyei kis magyar falut, ahonnan indult, és ahol az első világháború alatt Nyírő József szolgált katolikus plébánosként, ma százötvenen lakják.

„Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek”

Idős bennfentesek ma is emlékeznek Károlyi Mihály feleségére, Andrássy Katinkára, aki a hatvanas évek közepétől a Petőfi Irodalmi Múzeumnak helyt adó Károlyi-palota egyik lakosztályában élt, ingázva Budapest és választott francia otthona között. Akik találkoztak vele, az idős özvegyre szelíd, joviális személyiségként emlékeznek, aki a Kádár-korszakban is mindvégig őrzött egy jó adag arisztokratizmust és a született előkelőkre jellemző stílt. Az első magyar first lady önéletrajzi visszaemlékezései két részletben jelentek meg: az Együtt a forradalomban 1967-es kötetét az Együtt a száműzetésben követte két évvel később. Az Európa kiadó jóvoltából a közelmúltban – jegyzetekkel ellátva – mindkét kötet újra a könyvesboltok polcaira került.

„Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek” – idézett mindjárt Lukács evangéliumából emlékirata legelején Károlyi Mihályné, pedig, ha valami, ez napjainkig sem jellemzi az első magyar (Nép)köztársaság miniszterelnöke, majd köztársasági elnöke, Károlyi Mihály és felesége emlékezetét. Sőt, az utóbbi évek/évtized emlékezetpolitikai vitáiban az ellentétes előjelű megítélés nem hogy csitult volna, inkább erősödött. Gróf Károlyi Mihály tevékenységét és a történelmi Magyarország megszűnésében játszott szerepét már kortársai is erős kritikával illették, emlékezete pedig – ettől aligha függetlenül – azóta is éles viták tárgyát képezi.

A történettudományban mindmáig sajnálatosan kevés figyelem jut a vezető döntéshozók legközvetlenebb hozzátartozóikra, feleségükre/férjükre. A vörös grófnő című film ennek a cherchez la femme gondolatnak a jegyében született és a Károlyi mellett mindvégig kitartó feleség, Andrássy Katinka 1968-as memoárjának (Együtt a forradalomban) filmes adaptációját kísérelte meg. A film a hatvanas évektől lendületet vett „Károlyi-kultusz” egyik fontos állomása volt, ráadásul a filmben (ahogy a memoárban is) Károlyi és felesége szinte egyenrangú szereplőként jelentek meg.

A vörös grófnő

A film a Monarchia, a háborús vereséget követő forradalmi időszak és – bár csak egy pillanatra – az ezeket követő ellenforradalmi berendezkedés időszakában játszódik. Első felében a politikai események jobbára tablószerűen jelennek meg, a fő hangsúly a Básti Juli által megformált Andrássy Katinkának és a nála jóval idősebb, Bács Ferenc által alakított Károlyi személyének a bemutatására és egymásra találásukra helyeződik.

A háttér az egymást kölcsönösen lenéző Károlyik és Andrássyk számára a Monarchia, amire úgy tekintettek, mint „ami örökké megmarad, amit a nagyatyám csinált, és ami változni nem változhat meg” – hallhattuk. Az uralkodót, Ferenc Józsefet hatalmas tekintély és tisztelet övezte, amit nem csak megkérdőjelezni is tilos volt, de kritizálni sem volt szabad. „[...]egyszer én valamit mondtam, valami kritikát róla, és Duci bácsiról (ifj. Andrássy Gyula, országgyűlési képviselő, belügyminiszter, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó közös külügyminisztere), és arra az egyik unokatestvér úgy pofon vágott, hogy arra még ma is emlékszem. Mert annyira fel volt háborodva, hogy hogy lehet nekem kritikát mondani ezekről az emberekről. Olyanok voltak, mint az istenek igazán előttünk. Az ember nem gondolt háborúra soha. Úgy tűnt, hogy mindig így fog menni a Monarchia, minden így fog folytatódni, ahogy van.”

Katinka igazi arisztokrata családba született bele, akik társadalmi pozíciójukból adódóan élesen elkülönültek az alsóbb osztályoktól, így alig hihető, hogy „a társadalmi berendezkedés igazságtalanságairól” ne tudott volna – ahogy azt hallhatjuk szájából. A filmben a főúri életvitel „kellékei”, az estélyek, bálok, a vadászatok, a teniszversenyek, a sertepertélő cselédek közt levezényelt nagy családi étkezések szemléltetik jól ezt a szeparálódást. Katinka lágy vonásai ellenére a filmben is lázadó, „forradalmár” alkat, aki nehezen viseli a merev szabályokat és kötöttségeket, különösen ezeknek az anyja által felügyelt szigorú betartását. Emellett, már dacból is, utálja a Habsburgokat; ennek tanújeleként egy jelenetben nem volt hajlandó a bevonuló József királyi hercegnek fejet hajtani, hozzátéve, hogy ezt a „zendülést” amaz valószínűleg észre sem vette. Főhősünk inkább egyetemen szeretne tanulni és dolgozni akar.

Kovács filmje, a korszellemtől nyilván aligha függetlenül, torz tükröt tart az „úri világ”, a szokásokba, arisztokratikus gőgbe és életidegen pozőrségbe merevedett történelmi arisztokrácia elé. Ennek egyik legszembeötlőbb példája a szerelmi bánatában öngyilkosságot is megkísérlő Katalin letorkolása. Nővérének, Borbálának férje, őrgróf Pallavicini György ugyanis ennek roppant helytelen módja miatt feddte meg, mondván: „A mi köreinkben nem szokás öngyilkosságot elkövetni. Azt tönkrement kereskedők teszik. ha annyira meg akart halni, miért nem bérelt egy repülőgépet. Ott fent a magasban kiugorhatott volna belőle. Ez a minimum. De így? Maga az öngyilkosság polgári módját választotta. Ez nem elegáns!”

Károlyi és Katinka

A Károlyiba mérhetetlenül szerelembe eső Katinka érzelmeit a gróf valamelyest viszonozza, de őt egy más nővel tartó kapcsolata vissza-visszahúzza, ez egy ideig folyamatos gátja a lassan „csordogáló” – némiképp Rómeó és Júli-szerű – szerelmi szál érvényesülésének.

A Monarchia ezzel szemben gyorsuló ütemben sodródik a háború felé, ami politikusi esélylatolgatásokban és a lehetséges jövőt firtató parázs vitákban jelenik meg. A pacifista és a nemzetiségi lakosság igényei iránt megértést tanúsító Károlyi Mihály és a német orientáció győzelmében „vakhitűnek” ábrázolt miniszterelnök, Tisza István kibékíthetetlen ellentéte a filmben egy eredménytelen megbeszélésen kerül bemutatásra. Persze tudjuk, Tisza valóban az események legfőbb irányítói közé tartozott, míg Károlyi „felemelése” és a háború előtti ellenzék vezetőjeként való ábrázolása csak utólagos konstrukció, aminek fennmaradásához ilyen módon ez a film is hozzájárult. Az elharapózódó viták miatt a két politikus között párbajra is sor kerül, aminek alakulásáról csak izgatott telefonbeszélgetésből értesülünk. Károlyi sérülése a Károlyi-Tisza ellentét csúcspontja, a gróf pedig annak ellenére, hogy az „elégtétel megadatott”, nem fog kezet a győztes miniszterelnökkel. Ezzel a vezető politikai garnitúrával nem lehet békülni semmi áron sem – sulykolta szinte tudat alatt a rendező a nézőknek.

„Ezt jól megcsináltátok! Vége van Magyarországnak! Most boldog?”

A film készítésekor éppen hetven éve kitört világháborúról mindenkor csak közvetett utalások formájában értesülünk: hírek a fronthelyzet alakulásáról, izgatott latolgatás a lehetséges forgatókönyvekről, menekülési tervek és békeajánlatok formájában. Az „örök időkig” gondolt Monarchia elképzelhetetlen szétesése, „Ady hisztériás barátainak rémképei” – ahogy ezt Tisza egy helyütt hangoztatta – bekövetkeztek. Az 1914–1920 közötti fél évtized alatt megszűnt a Monarchia, elveszett egy világháború, a történelmi Magyarországot pedig rendkívül súlyos területi és etnikai veszteségek sújtották. Tisza István szájából a háborús vereséget bejelent” – sokszor idézett – mondatokat („Ezt a háborút elveszítettük”) a film sem spórolta meg, noha a történeti hűség kedvéért fontos lett volna leszögezni, hogy az ezt megelőző Károlyi beszéd (a háborús vereségről) igazából egy nappal korábban, 1918. október 16-án hangzott el, nem pedig közvetlenül Tisza felszólalása előtt. Ugyanakkor a miniszterelnök sem a pontos mondatokat mondja a filmben, ahogy ez a Nemzetgyűlési Naplóban is olvasható, de ezt tudjuk be ezt is dramaturgiai eszköznek, annak ellenére, hogy a precíz idézet nem sokkal hosszabbította volna meg az így is túlságosan hosszúra nyúlt, közel 145 perces, kétrészes filmet.

„Ezt jól megcsináltátok! Vége van Magyarországnak! Most boldog?” – fordult a biztos vereséggel szembesülve Károlyi Mihálynéhoz az anyja. „Duci bácsi”, megrendülve a várható veszteségektől, a Monarchia térképét szemlélve „felmondja a leckét” a történelmi Magyarország szükségszerű fennmaradásának igazolására szolgáló érvek közül a „földrajzi-egység” gondolatát hangsúlyozva: „Látod, nagyapád állította talpra ezt a Birodalmat. Még a természet is úgy rajzolta meg a térképet, hogy Magyarország vizei, mint a vérerek az ország szíve felé vezetnek.”

A lehetséges következményekről is megoszlottak a vélemények: amíg a forradalmi felfordulástól és anarchiától irtózó régi arisztokrácia egy erőskezű rendcsinálásban reménykedett, addig Katalin és Mihály egy ellenőrzött forradalomban. Az új világ és a szükségszerű reformok – ahogy ezt szintén Pallavicini megfogalmazta – nem kívánatosak: „Még ha meg is mentené, az már egy másik Magyarország lenne. Abból mi nem kérünk, inkább elpusztulunk” – hallhattuk a hatalmát vesztő arisztokrácia – szintén szimbolikusnak szánt – dacos felcsattanását.

Az őszirózsás forradalom archív filmrészletekre is építő tömegfelvonulások, zászlólobogtatás, szórványos lövöldözések, elvágott telefonvezetékek és – az akkor használt konflisok helyett – teherautókra kapaszkodó lelkes tüntetők segítségével jelenítődik meg. Hibák persze itt is vannak: az „Éljen Károlyi!” táblákkal a Károlyi palotához vonuló tömeg hangosan élteti a „köztársasági elnök feleségét”, úgy, hogy Károlyi csak negyed évvel később, 1919 január közepén lesz miniszterelnökből köztársasági elnök. Az pedig, hogy a Tisza-gyilkosság (akinek haláláról is csak egy mondatból értesülünk) lett volna a forradalom egyetlen véres momentuma, szintén tévedés. Mindez feltehetőleg azért, hogy igazolást nyerjen, hogy „ez a világtörténelem legtörvényesebb forradalma”. Katalin szájába adva hangzik el a film tulajdonképpeni kulcsmondata is: „Úgy történt minden, ahogy mondtad. Minden téged igazolt”. már-már „messiás” szerepbe helyezve Károlyit.

Károlyiné a film központi részében el-eltünedezik a férje mögött és Mihály esti hazatéréséért aggódó „hétköznapi” feleségként, esetleg a rokonoknál lobbizó nem hivatalos küldöncként szerepel. Elhangzik egy részlet az ország tervezett megcsonkítása miatt mondott, a határok fegyveres védelmét hangoztató ún. szatmári beszédből is, de hallhatjuk, hogy rendeletet hoztak az öltönyökről is (egy személynek maximum öt öltönyt tarthatott meg, miközben valakinek 250 volt), az úri lakások fölös szobáiba pedig utcagyerekeket telepítettek be. Az „utca” igényei és a felajánlott reformok, vagyis a kívánatos és a lehetséges között persze ordító szakadék tátongott, amit a mielőbbi földreform lebonyolításával kísérelt meg Károlyi áthidalni. Az erről szóló hosszúra nyúlt vitát és a reform lassúságát Katalin is kárhoztatta, sürgetését pedig Károlyi így szerelte le: „A demokrácia sok alkudozással jár. De ez sem elég ok arra, hogy diktatúrát vezessünk be. Se fehéret, se vöröset.” Ez a tervezett földosztás volt az „úri világ képviselőinek” igazi Achilles-sarka, ennek vállalhatatlanságát családja Katalin szemére is hányta, amikor az a nekik is komoly érdeksérelmeket okozó földosztás szükségességét hangoztatta. Ekkor csak mint „Károlyi rossz szellemét”, és „Vörös Katát” csúfolták.

Károlyi lemondása a filmvásznon

A Népköztársaság köztársasági elnökének lemondásáról szóló – idestova lassan évszázados vitát, vagyis a Vix-jegyzékre adott válasz és a kormánykerék átadásának központi kérdését persze a film sem kerülhette meg. A „vásznon” az antant által hozott határozatokat Károlyi elutasította, mert népszavazást hajlandó lett volna elfogadni, de diktátumot semmiképp. Ugyanekkor kormánya lemondását jelentette ki és az ország irányítását a szocialistákra akarta bízni. Szándékától eltérően – a film ezt ugyan nem mutatja be, de Károlyi háta mögött – a szociáldemokraták megegyeztek a kommunistákkal a hatalom közös átvételéről, és megjelent a sajtóban Károlyi „lemondó nyilatkozata”. Károlyi ezt ekkor nem cáfolta, mert annak ellenére, hogy „a proletárdiktatúrához nem értek még meg a feltételek” – állította – , ők az „én nemzeti céljaimat is akarják szolgálni”, és el akarta kerülni a polgárháborúval járó vérontást.

„Minden összezavarodott újra!”

A kommunizmus Károlyiékat is új helyzetbe hozza: ugyan francia nyelvű dada még mindig neveli a gyerkőcöket, a parkban már tehén legel a tejellátást biztosítandó, Károlyiné pedig maga is felmos a cselédlány mellett. „Ez a kommunizmus!” – hangzik el ekkor a filmben először és utoljára. Majd kikiáltják a Szlovák Tanácsköztársaságot, az orosz hadsereg nyomul előre.

A nemzetközi proletariátus világforradalma ugyanakkor késik, az ellenforradalom meg egyre jobban készülődik. Ez utóbbit a június 24-i monitorlázadás és a Ludovika-felkelésre utaló puska- és ágyúlövések és a Károlyi palota ablakán is beszűrődő „Keresztény nemzeti kormányt akarunk!” – jelszavak testesítenek meg. A Tanácskormány nem lesz képes az intervenciós csapatoknak ellenállni, a forradalom – sejtik előre – el fog bukni hamarosan.

„Minden összezavarodott újra” – fogalmazza meg ekkor a helyzet kilátástalanságát Károlyi Mihály. Bár sokan biztatják őket emigrációra, ők mégis vidéki birtokukat választják, hogy ott húzzák ki a zavaros napokat. Mikor végképp tarthatatlan lesz a pozíciójuk, felesége kérésére határozzák el, hogy Ausztria felé átlépik a határt. Legfeljebb pár hónapot kell kibírni – jósolta ekkor Katalin – „a karácsonyt már itt ünnepeljük, jó?” A film utolsó jeleneteiben egy autó fénycsóvái pásztázzák az estébe hajló vidéki bozótost. Rajta Károlyi, felesége, akik kelletlenül és szomorúan indulnak neki a sűrűnek, hogy segítőikkel kis időre elhagyják az országot. A karácsonyra vonatkozó jóslat azonban nem vált valóra, a tervezett pár hónap helyett végül huszonhét évet éltek száműzetésben.

Kovács András rendező (1925-2017)

Néktek is

A Vörös grófnő összességében nem egy szórakoztató történelmi film. A rossz dikciójú párbeszédek, a kissé életidegennek ható jelenetek és a jobbára üres, merev gesztusok nem tehetik azzá. A film tulajdonképpeni témája (a Monarchia bukása és a forradalmi időszak) óta eltelt hetven év, és a korszak főszereplőinek életében bekövetkezett változások szinte semmi reflexivitást nem eredményeztek. Hogy mennyiben felelősek ők is koruk hibáiért, hogyan és hol dönthettek volna másként – nem derül ki, ahogy az önvizsgálat sem jelenik meg; végig kritikátlanul érvényesül a Károlyi-házaspár narratívája a történtekről. A rendező szándéka nem a „történeti hűség” volt, és messze nem egy sokrétű történeti folyamat (jelen esetben a felbomlás) bemutatása volt a célja. Az már inkább, hogy a Károlyi-házaspár körül bontakozó kultuszt támogassa, és Károlyi Mihály történelmi emlékezetét valamelyest tisztítsa az évtizedek alatt rá hordott – sok esetben valóban hazugságokra, tévedésekre és tudatos ferdítésekre építő – rágalmaktól.

Károlyi Mihályné emlékezete szorosan összefonódott Károlyiéval, aminek legfőbb oka, hogy maga is elköteleződött férje politikai állásfoglalásai és utólag (is) naivnak bizonyult elképzelései mellett. Akik tisztelettel gondolnak rá, jobbára a saját társadalmi osztályával szembeforduló mintaadó magatartását becsülik, és a szociális gondolat, vagy a női egyenjogúsítás demokratikus „harcosát” látják benne. Akik rezerváltan fogadják, többnyire ugyanezekért illetik éles kritikákkal, és Károlyi mellett neki is szerepet tulajdonítanak a történelmi Magyarország megszűnésének folyamatában.

Szerintem tévednek: annak a Magyarországnak az egységét talán semmi sem menthette volna meg, noha az új rend pontos körvonalai sem voltak szükségszerűen azok, amik lettek. Igazi presztízse Katinkának származása és házassága miatt volt, ha nem születik arisztokratának, saját jogon talán csak egyike lett volna kora különc nőinek, a korabeli gender mozgalom valamely harcos alakjának. Katinka, férje oldalán álló „közszereplőként” bármily közelről is láthatta a felbomlás folyamatát, szemlélője, nem pedig alakítója volt az eseményeknek.

Ahogy a filmnek, úgy az alapjául szolgáló memoárnak is felróható, hogy a történelmi távlat ellenére alig van jele reflexivitásnak. Mégis, Károlyi Mihálynét minden hibáival, csúsztatásaival és fogyatékosságaival együtt kell – és lehet – megérteni. Tudván tudjuk persze, hogy a történelmi változásokra adott egytényezős magyarázatokat és leegyszerűsített válaszokat kedvelők népes táborát cizellált értékítéletek úgysem elégítenek majd ki. Nekik nem is kívánhatunk mást, csak amit szintén Lukács evangéliumában olvashatunk, a hatodik fejezet harminchetedik versében: „megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik”.

***

Képek forrása:

1. http://www.ridikulmagazin.hu/cuccok/storages/thumbnails/2015-03-06/f17ede82f7c0ac3b9864c7c424f942a2/680x0.jpg

2. http://www.visszaemlekezesek.hu/foto/karolyi-mihalyne

3. http://ujkor.hu/content/voros-grofno-1984-cimu-film-torteneszszemmel

4. http://www.tvmusor.hu/musorProfil/a-voeroes-grofno-20523

5. Port.hu