Vannak tájai a Földnek, ahol nem történik semmi. Még egy tízmilliós metropolisz, a nyugodtan a világ fővárosának tekinthető London szívében is akadnak negyedek, ahol némi áramvonalasítástól eltekintve kétszáz éve megállt az idő. Valószerűtlenül napfényes tavaszi hétvége volt Londonban, egy héttel a királyi esküvő előtt, amikor bejárhattuk számos utcáját. Közöttük Chelsea-t is. Fák, falak és ablakok a túlsó partról.

  Nyugat-London előkelő negyede valamikor az özönvíz előtt mészkőlerakodó rakpart, Cealc-hyð, vagyis Chalk Wharf volt, innen ered a Chelsea kifejezés. A mészkövet azóta beépítették London házaiba, és nem spórolták azt ki a 18-19. században helyben kivirágzó városnegyedből sem. Chelsea azóta is a brit és londoni elit egyik kedvenc lakóhelye, a bohémektől az arisztokratákig. Kate Middleton és J.R.R. Tolkien, Mick Jagger és Oscar Wilde, Hugh Grant és Agatha Christie, J.M.W. Turner és Eric Clapton is e környéket lakta vagy lakja még most is. Mi csak egy napnyugta erejéig jártuk Chelsea utcáit, ahol rajtunk kívül csak madarak és néhány Lotus meg Porsche jártak. Legyen útitársunk Dr. Johnson, London rajongója, a 18. századi angol kultúra megkerülhetetlen alakja, hétköznapi és örök bölcsességek szellemes kiötlője.

  „Sir, ha el szeretné képzelni e város nagyságát, ne elégedjen meg nagy utcáinak és tereinek megtekintésével, de kutassa megszámlálhatatlan kis sikátorát és udvarát is. Nem az épületek mutatós fejlődése, hanem az egymáshoz csoportosult emberi lakóhelyek sokszerűsége az, amiből London csodálatos, roppant terjedelme áll.”

  „A londoni élet örömét csak az értheti, aki benne él. Merem állítani, hogy több tudás és tudomány van itt tíz mérföldön belül, mint a világ maradék részén összesen.” Boswell: „Az egyetlen hátránya, hogy az emberek olyan távol élnek egymástól.” Johnson: „Igen, de ennek az oka, hogy a város nagy, ami viszont az összes többi előnyök forrása.” Boswell: „Néha úgy érzem, szívesen elvonulnék egy pusztába.” Johnson: „Uram, elég pusztájuk van maguknak Skóciában.”

  „Sir, nem talál értelmes embert, akinek szándékában áll elhagyni Londont. Nem, uram, ha egy ember belefáradt Londonba, az belefáradt az életbe, mert Londonban minden megvan, amit az élet kínálni tud.”

  „Egy vidéki úriembernek mihamarabb el kell hoznia hölgyét is Londonba, hogy kellemes témáik legyenek maguk között folytatott társalgásukhoz.”

  „Egy ember elméje szűkösen növekszik egy szűkös helyen, de elméje nőhet pusztán a tágas tér miatt is: de amit könyvek és gondolatok tartalmaznak, az megőrizhető szűk és tágas tereken egyaránt. Az ember nem ismerhet annyiféle életmódot Minorcán, mint Londonban, de számtant például tanulmányozhat Minorcán is.”

Boswell: „Kedves Uram, csak nem nevezi Rousseau-t rossz társaságnak? Vagy valóban rossz embernek tartja őt?”

Johnson: „Uram, ha tréfálkozni óhajt, nem beszélek erről Önnel. Ha pedig komolyan gondolta a kérdést, nost, hát úgy gondolom, ő egyike a legrosszabb embereknek: csirkefogó, akit ki kell űzni a társadalomból, mint ahogy ki is űzték. Két vagy három ország kiutasította, szégyen és gyalázat, hogy ebben az országban védelemben részesül.”

Boswell: „Nem tagadom, Uram, regénye talán okozhatott kárt, de nem hiszem, hogy szándéka rossz lett volna.”

Johnson: „Uram, ez nem elég. Senkire sem tudjuk rábizonyítani a rossz szándékot. Agyonlőhet valakit, és kijelentheti, mellé akart lőni. A bíró azonban akasztófára ítéli Önt. Ha bűncselekményt követtek el, a bíróság nem veszi figyelembe, hogy aki elkövette, 'állítólag' nem szándékozott rosszat tenni. Rousseau, Uram, nagyon rossz ember. Szívesebben írnám alá az ő deportációs ítéletét, mint bármelyikét azon gonosztevők közül, akiket az elmúlt esztendőkben az Old Baileyből útnak indítottak. Igen, legszívesebben azt látnám, hogy az ültetvényeken robotol.”

Boswell: „Uram, éppoly gonosz embernek tartja őt, mint Voltaire-t?”

Johnson: „Nos, Uram nehéz lenne a gonoszság arányát kettőjük között megállapítani.”

  „Látva Londont, annyi mindent láttam az életből, amennyit csak meg tud mutatni a világ.”