BKV: a szépkorúak lázadása
2012. február 22. írta: nénike

BKV: a szépkorúak lázadása

  A BKV már nem hitelképes. Ha nem talál hamarosan a bűnös város megoldást a helyzetére, ha nem sikerül hihető lefaragási tervet tenni a kormány asztalára, egy szép napon az egész utazóközönség kiesik a város félbetört csuklósbuszának oldalán, s az aztán tényleg fájni fog. Nekem mondjuk van biciklim, ezért egy közlekedési káosz a békávézó gyerekeket ideig-óráig bizonyosan szórakoztatná. Felpörgetné az indiai közlekedési alternatívák adaptálóinak piacát, ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy elsőként és leghangosabban az inaktívak hörögnének. Naná, hiszen a havazás nekünk szánkózás, nekik életveszély.

  Mindezt csak azért jelzem, mert a nem épp gerontológiai témaválasztásról híres Class FM a ma reggeli műsorának egy blokkját a lépcsőzetes munkakezdés témájának szentelte, amely a VEKE régi vesszőparipája, egy még kidolgozásra váró, de ésszerű elképzelés. Éva néninél viszont kicsapta a biztosítékot, s titkos hallgatói mivoltát félredobva besikított. A műsorvezetők pedig még fűtötték is szellemeskedő kommentárokkal a reményvesztett nagyit. Két lépésben eljutottak a gyaloglásra kényszerített idősek trombózisos lábáig, Sebestyén Balázs pedig (profilidegen módon) már az eü-kassza kiadási oldaláért kiáltott.

  A tovahömpölygő téma testhezálló, mintha Schmuck Andorra szabták volna. Az életkor-bróker egyenesen az apartheid rendszer újjáéledését látja a tervezetben. Az adjon ingyen minden jót, ez új esztendőben népies műdal iszonyatosan népszerű, a refrénjét még az MSZP írta a Több pénzt az embereknek kampánnyal, de már a Fidesz játszotta fel a stúdióban, s most a főváros vezetésétől várják, hogy az idősekkel együtt csápoljanak rá. Nincs nyereséges nagyvárosi tömegközlekedés, plusz korábban szétlopták a céget. Lehet persze erre legyinteni, schmuckkoskodni, meg szakszervezetileg focizni béren kívüli juttatásokért, csak ennek a sok jópofaságnak nagyon hamar össznépi görkorcsolyázás meg távgyaloglás lesz a fináléja.

  A szálló por megnövekedett koncentrációjának emberi szervezetre gyakorolt hatása bizonyára káros, ezt mondják az orvosok. Mi pedig szó nélkül elfogadjuk, fel sem merül a diszkrimináció kérdése, amikor az autók egy részét emiatt kitiltják a forgalomból. A BKV bedőlése viszont igencsak absztrakt dolog lehet, ha a reális veszély felméréséhez olyan innovatív gondolkodás szükségeltetik, mint Kopernikusz korában a heliocentrikus világkép elfogadásához. A nincsingyenebéd-érvelés és az idős-diszkrimináció emlegetése egyazon szellemi műhely terméke, ennek összebékítése azonban nem lehetetlen. Egyszerűen annyit kellene tudomásul venni, hogy mondjuk reggel 6 és 9 óra között csak érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet a BKV járművein utazni. Durván hangzik, mi?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr894171252

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Fekete Gyöngy átka 2012.02.23. 13:23:40

Szorult helyzetben Tarlós István: fent nadrágszíj-összehúzásra ösztökélik, a lenti prolik ellenben nyavalyognak, hogy így is szűk a gatya. Nemhogy nyavalyognak, kínjukban az Országház elé vonulnak felfújható strandlabdát rugdalni. Ennél csak Rogán Anta...

Trackback: BKV, előre! 2012.02.23. 10:00:06

Tegnap barátságos focimérkőzés volt a Kormány és a Főváros csapata között. Na nem a Fradi, az Újpest vagy a BKV SC pályáján, csak a flaszteron a parlament előtt, és nem is standard bőrrel, hanem az „utazóközönség – munkavállalók” feliratú labdával. ...

Trackback: Az egyetem biológiája 2012.02.23. 07:37:19

Rendkívüli biológia óra volt tegnap az ELTE egyik előadójában. Mint az képünkön is látható a mintegy 150 fős hallgatói létszám a sejtbiológia rejtelmeiben mélyedt el. Az előadás során egyfajta farsangi tematika is jellemző volt, hiszen, mint az az  ...

Trackback: Mai napi BKV 2012.02.23. 06:54:26

"Kell egy csapat!" Ez lett a legújabb jelszava a BKV megmentésén fáradozó szakszervezeti egyesülésnek. A délutánra tervezett demonstráción barátságos futball mérkőzést játszanak a Kossuth téren, az egyik oldalon a jegyellenőrök, a másik oldalon a magas...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ormotlan 2012.02.22. 17:13:49

Diszkrimináció?! Mert az ugye nem diszkrimináció, hogy csupán az életkora miatt valakinek még (mindig) nem kell vennie jegyet?! Ez a diszkrimináció. Vegyenek jegyet, majd akkor lesznek egyenlőek.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2012.02.22. 17:15:38

Én nem értem mi ebben az ördögtől való. Londonban is vehetsz Peak Day Travelcard-ot vagy Off-peak Day Travelcard-ot. Ez utóbbi jóval olcsóbb, de 9.30 után tudsz csak utazni vele. A javaslat most sem arról szól, hogy a csúcsidőben nem utazhatnak nyugdíjasok, hanem ha akkor utaznak, abban az esetben fizetni kell.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.22. 17:19:26

@nénike:!

"Egyszerűen annyit kellene tudomásul venni, hogy mondjuk reggel 6 és 9 óra között csak érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet a BKV járművein utazni. Durván hangzik, mi?" --- Kérdezed.

Nem hangzik durván, csak h*lyeség. A "nyuggerek" általában ebben az időszakban totyognak az orvosukhoz, szakrendelésekre, kezelésekre, ekkor kísérik az oviba, iskolába az unokát, megazilyenek. Ez csak ennyi. Persze, lehet kicsinyesen állandóan a nyuggereken "pörögni" (g*czizni feszt velük) és tőlük félteni azt a kis levegőt, amit elszívnak előlünk, de ez, szerintem, undorító ocsmányság.

ü
bbjnick

Oxenstierna 2012.02.22. 17:24:02

Koppenhágában a Movia (helyi bkv csak jobb szolgáltatást nyújt) járatain ez él. Reggeli és délutáni (!!!) csúcsidőben fizetni kell a nyugdíjasoknak a jegyért.

És ez így van jól.

evil overlord (törölt) 2012.02.22. 17:25:32

@bbjnick: Nem, ez a velünk élő kádárizmus csökkentése: ahelyett, hogy megkapná nyugdíjban, inkább bújtatva kapja meg (EB mentesség dettó, szolgálati nyugdíj detto). Az a nyugdíjas, aki pedig nem szokott tömegközlekedni, az nem kap ebből semmit.
Londonban is azért van off-peak jegy, hogy a nyugdíjasokkal szívózzanak, igaz?
Arról nem beszélve, hogy az EU miatt az összes 65 év feletti uniós polgár ingyen utazik, a magyar adófizetők terhére.

varosoko 2012.02.22. 17:35:32

Tényleg, a VEKE első, egyetlen értelmes és átgondolt javaslata, ezt be kéne vezetni. És este 5 és 7 között is, hogy ne toljon le a halálba a banyatankeres mami és papi. Egyébként is ritka tapló dolog, amit az idősek művelnek buszra felszálláskor, egyszerűen a fiatal és középkorú lakosságot semmibe nézve lökik őket félre, ahogy furakodnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.22. 17:38:03

@evil overlord:

Jó, felőlem felemelhetjük a nyugdíjakat is, mondjuk, a brit szintre! Menni fog? Hát akkor, miről beszélünk?!

Komolyan mondom, megáll az eszem! Akinek nem inge, ne vegye magára, de: milyen ember már az, aki egy öreg szájából irigyli ki a falatot vagy az öreg alól az ingyenes utazást?!

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.22. 17:39:37

@bbjnick: Tököm teli ezekkel az ingyenes parasztvakításokkal. Mégis, a falusi nyugger hol jut hozzá az ingyenbékávéjához, he? És egy vastag nyuggernek miért is kéne fizetnünk a parttalan négyeshatosozását? Hát nem az volna a tisztességes, ha rendes nyugdíjat kapna mind, oszt' amellik tömegközlekedni vágy, az arra költi, amelyik elkurvázza, az meg arra. És akkor mindjárt értelmes volna a csúcsidőn kívül olcsóbb jegy - mellesleg tök függetlenül attól, hogy nyugdíjas vagy senem a júzer.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.22. 17:42:03

@bbjnick:
szerintem is inkább azt kéne, hogy a nyuggerek kizárólag nyolc és kilenc között közlekedhessenek ingyen, viszont a busz kipufogóját az utastérbe kéne vezetni olyankor. a bkv minden baja megoldódna ettől. /tahóknak: iróniaméter, be/

evil overlord (törölt) 2012.02.22. 17:44:55

@bbjnick: Ehhez nem kell brit szintre emelni, elég lenne mondjuk egy a BKV bérlet árána felével növelni.
A többi felvetésemre mi a válasza?
Egyébként járni járna (a magyaronak), de nem jut. Ha a BKV kinyiffan, akkor végleg gyalog kell járnia a nyugdíjasnak. Parkinson törvényéről hallott?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.22. 17:45:46

@Dr. Zerge:
mostanában elég sok időt töltöttem egy egy délelőtt az államkincstár pénztárában. az ügyfelek nagyrésze nyugger. /a közeli újlipótból, úgy fizimiskára/ akaratlanul is hallja az ember, hogy a pénzszámláló, hány percig pörgeti a huszasokat. hát sokáig, szinte minden ügyfélnél. ingyen jöttek a lehel tértől-nyugatitól az árpád hídig. :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.02.22. 17:46:15

Londonban a reggeli csúcsidő után lehet csak napijegyet venni a tömegközlekedésre, ami 1. jó a reggel naponta munkába menő tömegeknek 2. jó a turistáknak, mert nyugodtan tudnak aludni és reggelizni, az utazás csak 10 után kezdődik :)

bz249 2012.02.22. 17:51:56

@bbjnick: "Nem hangzik durván, csak h*lyeség. A "nyuggerek" általában ebben az időszakban totyognak az orvosukhoz, szakrendelésekre, kezelésekre"

Az ilyen csúcsidőn kívüli kedvezményeknek éppen az az értelme, hogy:
- kórház megvan 10-kor is
- nyugdíjas úr is ráér 10-kor is

Akkor miért is nem 10-kor megy kórházba, amikor az autóbusz éppen nem hering üzemmódban működik?

Szóval akinek nem rohatt fontos, hogy éppen csúcsidőben menjen valahova az ne terhelje ilyenkor az amúgyis is túlterhelt közlekedési rendszert, hanem menjen olyankor, amikor a busz amúgy csak üresen rohadna a garázsban.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.22. 17:57:30

@bbjnick: Hm. Egészen friss infó, hogy te _ennyire_ buta vagy. Mégis, miért kell egy havi BKV bérlet árának megfelelő nyugellátásfejlsztést öszezagyválni holni britt nyugdíjszínvonallal, he?

Megmagyarázom: az efféle ingyenes juttatások a világ legdemagógabb és egyben legigazságtalanabb dolgai. Sok talicskányi nyugger soha sem bkv-zik, de azért alacsony az ellátmánya, mert jár hozzá az ingyen hetesbusz. Aki viszont hozzáfér, az szarrábuszozza magát, "ingyen van" meg "nekem ez jár" felkiáltással. Az eredmény túlterhelt és ettől is szar szolgáltatás, agyatlan jövés-menése a békávékompatibilis nyuggereknek (ezek, baszd meg, elbékávéznak Békásról Csepelre, mert az ottani Lildlben akciós a fasztuggyami, és így _spórolnak_ kilóján 13.45 Forintot), és persze igazságtalanul elosztott támogatás -arról már nem is beszélve, hogy a szolgáltató is azt hazudik az államnak a nyuggerek utazásairól, amit nem szégyell.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.02.22. 17:58:04

@rajcsányi.gellért (ergé):
"Londonban a reggeli csúcsidő után lehet csak napijegyet venni a tömegközlekedésre, "

Ez persze nem igaz. Az igaz, hogy a "Day anytime" valamivel drágább, mint a "Day off-peak"
www.tfl.gov.uk/tickets/14416.aspx

NYJetsTD 2012.02.22. 18:12:01

Na megint látszik, a sok gyökérnek mennyire nincs rálátása a való életre... Az orvoshoz kénytelen vagy időre menni, ez nem kívánság műsor. A nyugdíjasok zöme nem hobbyból jár dokihoz, hanem azért mert elfáradt a rohadt sok munkától, hogy nektek sötét parasztoknak legyen hol élnetek most.
Kibaszottul remélem, mire ti is nyugdíjasok lesztek, az akkori fiatalok csak bebasznak titeket egy szakadékba hatvan éves korotok után....
Nem időszakos szopatás kell, hanem valamilyen kedvezményes tarifa és kész...

Alvarez 2012.02.22. 18:22:11

Milyen rég volt már Nénike, amikor elmentél 2,5 millió honfitársaddal a szociális népszavazásra pottyantani egy szép nagyot az urnába.
de ha nem a Böszme ellen játszunk, hanem a Vezér kéri, akkor jön a nincsenmindeningyen szajkózása, ugyebugye?
És itt csak egy BKV jegyről van szó, nem a tandíjféle fideszes alpári átverésről.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.02.22. 18:31:01

@Doomhammer: szerintem ez az idei évig nem volt, abszolút nem emlékszem teljes napi jegyre. de ha mégis így van, úgy tűnik, annyiszor vettem már az off-peaket, h el is felejtettem, h van teljes napi jegy. :) 1 font 40 penny is píz.

marko11 2012.02.22. 18:32:21

"...reggel 6 és 9 óra között csak érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet a BKV járművein utazni!"

Egyetértek! (Bár a havazás már régóta nem a szánkózást jelenti nekem, de nem félek az életveszélytől sem! Pl. közlekedni!)

agent_x 2012.02.22. 18:33:15

Arra azért kíváncsi lennék, azok a nyuggerek, akik annyira védik az ingyenességet, mert ó jaj, nem tudnak orvoshoz menni, menni jattot tolnak a dokinak utána?

Nem lenne jobb egy olyan világban élni, ahol az igénybe vett szolgáltatást mindenki megfizeti, cserébe nem kell gondoskodnia egyesek "bérkompenzációjáról", ha beteg lesz?

Bloodscalp 2012.02.22. 18:35:59

nem hiszem el...mégcsak szerda van, lefog esni most is-mint már évek(?) hónapok óta...egy jó adag szar mindig fideszországnak/szeretett kormányuknak

tünti van a bkv (orbánrokon) ellen, tarlósúr épp megmutatja mire képes mint polgármester(fő)
-semmire(?), amugy a megszűnés szélén vannak-februárban! DE 6-9 nyögdíjasok NE!naná, sok az utas...ez a megoldás:). A mandiner lényeglátó képessége
fantasztikus:)

X Y kronosz óra 2012.02.22. 18:40:11

Legyen úgy, mint réééégen volt...
A BKV dolgozók hozzátartozói is utazhassanak ingyen mint a MÁV alkalmazottak a vasúton.
Ez a jövő!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.22. 18:59:05

@bz249:

Nem tudom Németországban hogy van ez, de nálunk az ember nem akkor megy orvoshoz, amikor kedve van hozzá, s még az sem biztos, hogy akkor, amikor szüksége lenne ellátásra:-[ Én spec. időnként megfordulok egy szakrendelésen, ahol az a "rend", hogy reggel sorban állunk az épület előtt, s amikor 7 órakor kinyitják az ajtót, az első öt beteget, aki oda tud tolakodni a beteginformációs pulthoz, azt fogadják, a többiek próbálkozhatnak más napokon. (Előjegyzés nincs, a betegség súlyossága szerinti mérlegelés nincs.) Én be tudom látni, hogy egy nyuggernek, aki több szakrendelésre is jár, korántsem fenékig tejfel az élete és nem hobbiból nyomul hajnalonként a buszokon.

ü
bbjnick

bz249 2012.02.22. 19:07:14

@bbjnick: passz, ott még nem voltam szakrendelésen. Itthon úgy ment, hogy időpontot kértem. De lehet van olyan, ahol ez nem működik.

2012.02.22. 19:16:06

Fizessenek csak 15 %-ot a nyugdíjasok a helyi, helyközi és távolsági közlekedésen egész évben, minden órában.

Tündér_Lala 2012.02.22. 19:19:51

A 70-es években működött a lépcsőzetes munkakezdés. Tényleg nagyságrendekkel csökkentette a zsúfoltságot. Igaz akkor a nagyvállalatok korában ez könnyebb ügy volt.

Vérvételen kívül lehet a dokihoz később is menni. 7 és 9 között az ingyen utazás stop jogos lehet.

A kínlódást értem (finanszírozás) mindkét oldalon. A szocik hagynak 70 Md adósságot + lerohadt járműparkot (szumma 150Md) a kormány meg fizesse ki. Viszont a város teljes egészében ilyn helyzetet örökölt, nincs miből fizetni.
Valahogy csak megalkusznak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.22. 19:32:41

@evil overlord: @Dr. Zerge:

Nem igazán értjük egymást:-) Többféle modell is elképzelhető, hogyan becsüljük meg öregjeinket (vagy, legalábbis, amennyire lehetséges, megkönnyítsük idős napjaikat). S ezek a modellek, ráadásul, nem zárják ki egymást:-) Adhatunk nekik olyan szintű nyugdíjat, ami viszonylag gondtalan időskort biztosít számukra és számos kedvezménnyel, szolgáltatással könnyíthetünk a korukkal járó nehézségek könnyebb viselésén. E kettőt kombinálhatjuk is:-) Hogy hogyan a leggazdaságosabb és/vagy leghatékonyabb, az mérleglés kérdése.

De ez, szerintem, elsősorban erkölcsi és nem gazdasági kérdés.

ü
bbjnick

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.22. 19:41:45

@bbjnick:
ne már, baszki, jó hogy a többit nem szedik le egy maximkával! :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.22. 19:45:27

@bz249:

Sok a beteg, a TB csak meghatározott számú beteg ellátását finanszírozza. Egyre több helyen tapasztalom, hogy elküldik a betegeket. Gyakoriak a veszekedések, balhék. (Az én stratégiám az, mivel veszekedni nem szeretek, hogy értetlenkedek, adom a h*lyét --- "Értem, hogy nem tudnak fogadni, de hát akkor ki fog engem ellátni? Mondják meg, hogy hová menjek, én odamegyek!":-) ---, így már többször elértem, hogy a rendelés végén végülis fogadtak.:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.22. 19:48:01

@jose maria padilla:

Szerinted hazudok, b*sz'ki? Mondom én, csak nem akarod elhinni nekem, hogy a Belvároson kívül is van Magyarország. Tudom én, hogy aki nincs benne, úgysem hiszi el... Pedig ez van!

ü
bbjnick

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.02.22. 20:05:28

Tényleg a világ vége lenne, ha reggel kéne venniük egy 120 ft-os jegyet.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.22. 20:15:13

@bbjnick: Nem nem értjük egymást, hanem te értetlenkedsz itt, meg valami csöpögős butaságot dudorászol közben.

A nyugdíj matematikai ügy, nemzetgazdasági, demográfiai, meg effélék. Ami erkölcsi ügy, az az elaggottak istápolása, és nem a kiterjedt, állami nyugellátás.

De ha már - és ameddig egyáltalán - van állami nyugdíj, addig az mindenki számára világos, hogy ami jut, akármennyi is, azt kp. a nyuggerhez kell tolni, és nem holmi kádárista ingyenes ostobaságokkal kábítani. Persze a nyugger, a legfontosabb szavazó, pont erre ugrik, szóval nem kell félni: most sem fog változni semmi.É

s egyre több, és egyre butább inaktív dönti el, mi legyen, és ebből mi más is lenne, mint csőd, szakadék, stb. Akkor aztán lehet majd ajvékolni, hogy de kérem, én tisztességben meghibbant nyugger vagyok, nekem ez jár, és ingyen, mer' az erkölcs, meg izé, meg...

Lófaszt mama.

evil overlord (törölt) 2012.02.22. 20:27:05

@bbjnick: Semmi baja nem lesz a nyugdíjasnak, ha nem a csúcsban kell közlekednie, sőt még ülőhelye is lesz. A túlzsúfoltság miatt több járműre, személyzetre és üzemanyagra van szükség, mintha el lenne kenne az eloszlás.
Arról nem beszélve, hogy miért a szegény magyar adófizető fizesse a relatíve gazdag ny-európai nyugdíjas ingyenes utazását a BKV-n.
Az off-peak ingyen utazás pedig még mindig barátibb, mint amit máshol csinálnak (pl. félárú jegy).

Unionist 2012.02.22. 20:37:52

@rajcsányi.gellért (ergé):
feudalizmus vs. kapitalizmus.
a kincstár által biztosított előjogok vs. marketing

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.22. 20:57:25

@Dr. Zerge:

Én dudolászok, te meg fröcsögsz:-) Ezt meg is beszéltük:-) Már csak az a kérdés, hogy akkor a nyugdíjakat emeljük-e vagy az ingyenes utazást tartsuk-e fenn?

ü
bbjnick

marko11 2012.02.22. 21:17:04

@Dr. Zerge:
Doktor Úr! Úgy látom, hogy az aktívak közt is egyre több a buta. Sőt!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.22. 21:27:34

@evil overlord:

Magának időnként sajátos jelleget ölt az érveléstechnikája:-)

A vitának ez a vázlata kb.:-)

--- Ne közlekedhessen a nyugger csúcsidőben ingyen BKV-járművön.

--- No de, ha akkor van dolga (orvos, unokakísérés, mifene)!

--- "Semmi baja nem lesz a nyugdíjasnak, ha nem a csúcsban kell közlekednie, sőt még ülőhelye is lesz."

:-)

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.22. 21:29:27

@bbjnick: Ez nem kérdés. Azt a delát, amit az állam a Mávhoz, Volánokhoz, BKV-ba tol a nyuggerek ingyenutazásáért, azt szépen hozzácsapni a havi ellátáshoz, oszt' az olyan kedvű nyugellátott majd utazgat, a másmilyen kedvű meg elissza.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.22. 21:38:18

@Dr. Zerge: Ja, talán azóta ezen már túljutottál, de ez nem fogja a brit színvonalra emelni az apanázst.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.22. 21:51:59

@TaTa86.: Amíg a politikai hatalom birtoklása Magyarországon a nyugdíjasoktól, tágabb értelemben az inaktív többségtől függ, addig minden társadalmi reform, minden próbálkozás az aktívak tehermentesítésére, kiadáscsökkentésre... stb. halálra van ítélve.

Miért nyúlnak hozzá a felsőoktatáshoz és nem a nyugdíjakhoz? Mert ez kisebb társadalmi ellenállást eredményez, mint mondjuk a szépkorúak BKV-s vagy a MÁV-os kedvezményei.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.22. 21:56:25

@Vhailor: Így, így. Ezért köllene - már ha akarjuk ezt a plurális, képviseleti demokráciát egyáltalán - elfelejteni végre az egy (korhatár fölötti)ember egy szavazat bornírt ostobaságát...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.02.22. 21:59:04

@bbjnick: 3000 milliárd forint az a kis levegő.
Ha ennek a felét oktatásra költenénk Japán segget nyalhatna.

@Vhailor: Ez egy olyan elmélet, amire nem láttam még bizonyítékot. Az idős ember arra szavaz kire az elmúlt 20-40 évben szavazott, nem nagyon változik a véleménye.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.22. 22:00:29

@Dr. Zerge: Ez nem fog sajnos menni. Ehhez először az egész rendszernek kellene összeomlania...

De hát ki tudja, tálán még ezt is megéljük :)

Én mindeesetre csak ebben látom a reményt.

Kíváncsi leszek viszont, hogy mit fognak csinálni azok a nyuggerek, akiknek se gyereke, se unokája nincs és csak a mának élnek... Azok bizony éhen fognak halni.

evil overlord (törölt) 2012.02.22. 22:02:16

@bbjnick: Szerintem eleve ne közlekedjen a nyugdíjas ingyen. Vehessen kedvezményes bérletet, kedvezményes jegyet (kb. 50-75% kedvezmény).
Ha az off-peak időszakban olcsóbb a jegy (nemcsak nyugdíjasnak), az összességében pozitív irányba mozdítja a BKV mérlegét. Ha annyira jó fej az állam, hogy hajlandó arra, hogy teljesen ingyenessé tegye ebben az időszakban a nyugdíjasoknak, akkor tessék szépen megköszönni, és ne többet követelni. Ha jól emlékszem a 65 év felettiek ingyenes utazása egy viszonylag friss "vívmány", bizonyára egy beragadt kampányfogásról van szó.
Akinek pedig főműsoridőben kell mennie, az ki fogja tudni fizetni azt a pár száz forintot a jegyre (ideje lenne végre bevezetni a kedvezményes jegyeket). Vásárolni stb. pedig menjen kicsit később.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.22. 22:05:26

@TaTa86.: Az idős ember arra szavaz, aki biztosítja számára a nyugdíjat és az egészségügyet. Más nem érdekli. Sokáig az MSZP volt az, de 2006 óta egy részük átpártolt a FIDESZ-hez, a FIDESZ meg alaposan be is nyal nekik.

Ami igazán pofátlan volt számomra az MSZP-SZDSZ pároson az éppen ez a "progresszív" vonal volt. A nyuggerekkel nyerették meg a választásokat, aztán pedig nekifogtak átformálni, idomítani, de szerintem inkább "vadítani" az aktív korú társadalmat és az ifjúságot ezzel a tökkelütött liberalizmussal. Míg a nyuggereknek 13., 14. havi nyugdíjról beszéltek, addig a fiataloknak és az aktívaknak, szolidaritásról, "politikai korrektségről", és "toleranciáról" papoltak.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.02.22. 22:10:48

@Tündér_Lala: Az megvan, hogy a szocik azért hagytak 70 milliárd forint adósságot, mert ők sem tudtak megoldást a "kínlódásra"? És hogy ha a Fidesznek lehetősége lenne hitelt felvenni, akkor nem jönnének most ki ezekkel a nyugdíjasfingató ötletekkel, hanem hitelt vennének fel? Dehogy van meg, miért pont ez lenne meg.

@poszt: Szerintem az ötlet jó, csak nagyon leegyszerűsítő, mert teljesen figyelmen kívül hagyja a nyugdíjasok utazási szokásait. Ami egyébként lehet, hogy teljesen torz és pazarló az ingyenesség miatt, és lehet, hogy sokkal merevebb annál, mint képzeljük. Először vágunk, aztán mérünk. Ja nem, aztán sem.

Aztán: annak a nyugdíjasnak, aki kizárólag reggel 6 és 9 között közlekedik, de minden nap, miért kellene teljes árú bérletet vennie? És azok a nem nyugdíjasok, akik szintén csak csúcsidőn kívül utaznak, miért ne kaphatnának kedvezményt? Egy szó mint száz: a BKV teljes tarifarendszerét ki kéne kúrni és egy használatarányos, a rugalmas fogyasztást az árképzésen keresztül a szabad kapacitások felé terelő tarifarendszert kéne alkalmazni, nem egyes tarifaelemek piszkálásával szembeállítani egymással a csoportokat. De hát ezért tartjuk a BKK-t, nem?

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2012.02.22. 22:49:35

Csak annyit kellene, hogy mindenki érezze, hogy egy szolgáltatást vesz igénybe. Ha reggel 6 és 9 óra között, hát akkor. Vagy egész nap.
Na de hát pont erről népszavaztunk a "szociális népszavazáson", hogy ezt nem akarjuk.
Akkor most mit is akarunk?

Arivistus 2012.02.22. 23:50:59

Ha valaki ilyet mond akkor annak egyértelmű, hogy ki a vesztese: a nyugdíjasok. Akik meg fognak szerveződni, beáll mögéjük az MSZP, meg a DK - ha akarják, ha nem akkor is - és elkezdenek harcolni a nyugdíjasölő OV ellen.

Szerintem ezt úgy lehetne megcsinálni, hogy egyszer a kormány kimondja azt a szóösszetételt, hogy "baj van". Majd elkezd megszorításokat eszközölni, és a megszorítások nem csak a nyugdíjasokra, hanem Kádár népének minden elemére kiterjednek. Így már senki sem fogja azt hinni, hogy a dolog a nyugdíjasok ellen megy, mert lehetne itt még sok ponton megfogni a pénzt: pl ha már itt tartunk akkor vasúton is van kedvezményes jegy; a 30000 alatti lélekszámú településeket össze lehetne vonni, mert miért kell polgármester+ jegyző 50-100 emberenként??; a segélyek, juttatások együttes összegét maximálni kéne a mindenkori minimálbér 60%-ában; az un "kultúra" támogatását is meg kéne vágni; a minisztériumokban is el lehetne indítani egy kis leépítést, stb-stb.

Szóval a nyugdíjasok ingyen BKV-jának problémáját én nem akarom relativizálni, de van még az országban legalább két tucat hasonlóan felesleges pénzkidobós játék amit szintén be kéne szüntetni, és ha a sok megszorító intézkedést EGYSZERRE hozzák meg akkor az emberek nem azt érzékelik, hogy a kormány kitolt az egyik társadalmi csoporttal, hanem azt, hogy itt most megszorítások vannak. Szóval ezen a módon meg lehetne a dolgot úgy csinálni, hogy a kormány nem ugrasztja egymásnak a társadalom különböző rétegeit, csoportjait.

suski 2012.02.23. 00:01:36

@bbjnick: adjanak nekik kedvezményt rászorultsági alapon. Micsoda dolog az, hogy 65 év felett az is ingyen utazik, aki különben vígan él a nyugdíjából, esetleg még dolgozik is , a jövedelme pedig jóval nagyobb mint a még gyerekeit nevelő fiatalabbaknak? Azért nagy a különbség mondjuk a pesti 10 000 és a nulla ft között.
Aránytévesztésben vagyunk.

suski 2012.02.23. 00:06:44

@Arivistus: "akkor az emberek nem azt érzékelik, hogy a kormány kitolt az egyik társadalmi csoporttal, hanem azt, hogy itt most megszorítások vannak. S"

Mondjuk ha arról van szó, hogy gyógyszerre vagy nyugdíjasutaztatásra költse-e a pénzét az állam, akkor nem a gyógyszer kihúzásával kezdeném. A nyugdíjasok ingyenutazása jelen helyzetben luxus, ezer más jobb helye lenne annak a pénznek, amit erre költenek.

2012.02.23. 00:20:07

Ez az egész téma megint egy nagy blöff, arra való, hogy szépen mellékvágányra terelje a közvéleményben a BKV egyéb súlyos gondjait. Nem a nyugdíjasokat kell fenyíteni, hanem az államot, hogy fizesse ki azt a kurva egyharmadot, ami az ő reszortja a BKV-ban. Minden fosra van pénz, stadionra meg idétlenségekre, de az ország GDP-jének 40%-át kitermelő budapstiek közlekedésére nincs. Tessék szépen kifizetni, az állam a harmadot, a főváros a másikat és a maradékot meg nagy fegyelemmel hajtsák be az utasokon, így megy ez mindenhol a világon. Az egész BKV huzavona egy agyrém, az állam is tudja, hogy úgyis ki kell fizetni, mert ha leáll a tömköz Bp.-en, akkor baszhatja az egész ország, úgyhogy nem értem minek kell cirkuszolni, egyszerűen be kell nyúlni a zsebbe és pengetni.

annamanna 2012.02.23. 00:26:55

nénike, gonosz vagy és ráadásul hülye is, gondolom, más is mondta már neked.

villamos alóli kacaj 2012.02.23. 00:42:37

Úgy tudom, egy FIDESZ képviselő " Hogyan spóroljunk a nyugdíj kiadásainkon" címmel benyújtott egyéni indítványát tárgyalja holnap a Parlament:
140 miliárdot terveznek be (EU-s támogatással)
" Ungarishe Taigetosz" megépítésére a 3-ik Puskas stadion mellé.
Az előterjesztés azt is tartalmazza, hogy a Budapest (még) Főváros egy (csak oda szóló) ingyen jegyet biztosít a Magyarország-Ungarishe Taigetosz járatra csak nyugdíjasok számára.
Senátor Asszony nem csak mint Nyugdíjvédelmi Megbízott, de mint a Szók Vivője is tapsikolt örömében, mert lehet megint tőzsdézni!

egy maréknyi dollár 2012.02.23. 01:11:06

Szóval a reggeli csúcs kezdetét jelző gongütésre nekiindul a banyatankeres(az mi?) budapesti mamik és papik serege a buszmegállók felé.Tülekszenek, furakszanak,szuszognak, harákolnak,le akarják tenni a vén, kaszvadt seggüket az ülésre.Egyszerűen elszívják az életet a fiatalabb nemzedékek elől.Dolguk rendszerint semmi(mi dolga lehet egy vénnek;áztassa otthon a lábát és kötögessen),eszelősen közlekednek, felháborító kiváltságaikat fitogtatva.Két csúcsidő között varázslatos gyorsasággal a vackaikba húzódnak, az éjszakai járatokon meg szinte elvétve fordulnak elő.
10 év alatt csődbe vitték a BKV-t, de felelőtlen utazási mániájuk a véltnél komolyabb szerepet játszik a brüsszeli szankciók létre jöttében is.

Emberek, ti teljesen meghibbantatok?!

röhögő 2012.02.23. 01:19:30

Szép, szép. A sok hülye komolyan azt hiszi hogy a nyugdíjasok ingyen utazása miatt van csődben a BKV?
Már értem miért van a zsebnapóleonnak kétharmada. Remekül tudja uszítani az embereket!

röhögő 2012.02.23. 01:21:45

@suski: "Mondjuk ha arról van szó, hogy gyógyszerre vagy nyugdíjasutaztatásra költse-e a pénzét az állam, akkor nem a gyógyszer kihúzásával kezdeném."
- Neked is mennyi eszed van! Az orvoshoz és a patikába hogy fog eljutni a nyugdíjas? Anyád jobb lett volna ha lenyel és most nem fenekednél az ingyen utazására!

vasgyuszi 2012.02.23. 01:53:10

@ormotlan: ormotlan for prezident! Minden szavad arany!

Csigataposó 2012.02.23. 04:12:35

@rajcsányi.gellért (ergé): He? Hat nem vagy tul figyelmes utas. En tiz eve meg kis penzu diakkent szoszoltem avval, hogy hetvegen mikor lementem londoba bulizni, muzeumot nezni alt ucsorogtem egy orat a Victorian. Esetleg megreggeliztem mert tul zsido voltam megvenni a day travelcardot es megvartam az off-peaket. (tavolsagi buszom meg harom orankent jart, kettot nem akartam elzalasztani mert addigra osszes muzum bezar...)
Egyszo mint szaz. Napijegy mar tiz eve is volt erre biztosan emlekszem, sot hetvegi jegybol ami harom napig volt ervenyes volt kulon off-peak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.23. 05:07:58

@Dr. Zerge:

"...talán azóta ezen már túljutottál, de ez nem fogja a brit színvonalra emelni az apanázst." --- írod.

Nem csak fröcsögsz, de csúsztatsz is:-] Többen is az angol példával hozakodtak itt elő, erre reagáltam azzal, hogy ha angol példa, akkor angol nyugdíj:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.23. 05:14:23

@TaTa86.:

"3000 milliárd forint az a kis levegő.
Ha ennek a felét oktatásra költenénk Japán segget nyalhatna." --- írja.

Háromezermilliárd, mint micsoda?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.23. 05:24:24

@evil overlord:

Már a "dohányosellenes törvény"-vitán(kn)ál is felfigyeltem erre a sajátos érveléstechniká(já)ra:-) Egy darabig érvelget, majd hirtelen vált és (egy leheletfinom kis fölénnyel a "hangjában") úgy kezdi interpretálni álláspontját, mint evidenciát:-) Középvezető Ön?:-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.23. 05:26:16

@suski:

Hááát, csak ismételni tudom magamat (fentebb már írtam): én egy olyan világból jöttem, ahol az ember sem a gyerekeire, sem az öregjeire nem volt irigy.

ü
bbjnick

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2012.02.23. 05:28:37

A 65 év feletti ingyenes utazást nem kérte senki. Gyula bácsi adta, az utána következő (na melyik hatalom?) meg elfelejtette eltörölni. Előtte úgy működött, hogy akinek x összeg alatti volt a nyugdíja, és rendszeresen utazott, az önkormányzaton keresztül kapott bérletszelvényt. Ez egy igazságosnak mondható, a MÁV-Volán utalvánnyal egy kiegyensúlyozott rendszer volt. A rászorultság mint ellátási elv lenne az igazi alap, a minimálbér sem jelent sokszor minimális életszínvonalat, az óvodai térítésnél a szülők autóját nézve:)

Rá Dios 2012.02.23. 06:50:01

Az ingyenesség hazugság. Ezért minél inkább a reális ellenértékét kell téríteni valaminek, annál kevesebb tere marad a korrupciónak, pazarlásnak. Akár versenypezsdítő is lehet, de ez a mi újbolsevik világunkban nem cél.
Másrészt viszont az ingyenes utazás olyan mint a kafetéria: jövedelempótlék ill. -helyettesítő. Adni lehet, miközben eredetileg nem kötelező ezt tenni, elvonását viszont már kompenzálni kell, vagyha az mem megy a nevén nevezni: szelektív megszorítás.

Pan Modry 2012.02.23. 06:52:47

@Dr. Zerge:

Szerintem a szavazati jogot szja fizeteshez kellene kotni. Aki nem fizet szja-t az ugysem jarul hozza aktivan az orszaghoz, ugyhogy ok ne pofazzanak bele hogy mire koltik azt a penzt amit nem ok allitottak elo.

Ezzel meglenne oldva a nyugdijas demagog problema. mindenki vegre tudna hol a helye!

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.23. 07:04:45

@Arivistus: Adót emelni egyszerűbb mint megszorítani.

Az előbbi az aktívak sújtja, az utóbbi az inaktívakat. Az inaktívak többségben vannak, és mivel a demokráciában a többség véleménye a meghatározó, akkor a kormány a kisebb ellenállás útját választja.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.23. 07:08:04

@Pan Modry: Fuj, ez már nácifasizmusra hajaz... :D :D :D már hallom is az EU-t, hogy mégiscsak, mit képzelnek el ezek a magyarok? Mit gondolsz, ki szavazna a szocikra, ha szja-hoz kötnéd a választójogot? Ezen kívül még rasszista is lenne ez az intézkedés, hisz a cigányság 99%-a nem vehetne részt a választásokon :D :D :D

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.23. 07:20:20

@bbjnick: No, utoljára helyesbítelek, aztán leszarlak:

Ami nálad "többen", az egy nick.

De akárhány is, éppen az a butaságod mérőléce, hogy a közlekedési díjszabás párhuzamba állítása nálad egyből a nyugdíjszínvonal reklamálásába fordul. Ez elképesztő szellemi restségről árulkodik.

Roy 2012.02.23. 07:30:16

@varosoko: Na ne. Te teljesen meg vagy buggyanva. A nyuggerek lökdösik a fiatalokat. Neked nincs nagyanyád, nagyapád?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.23. 07:36:11

@Pan Modry: Hülyeség. Mindenki adófizető: ÁFA. Tetejébe az áfabevételek jóval magasabbak az szja-bevételeknél. Az meg bébaszna, ha adófizetés-arányos volna a közügyekbe beleugatás. Értelmi cenzus kell, nem vagyoni, meg adófizetői. Magyarul legelébb is a fogalmi analfabéták kiszűrése, valami pol-társ. tájékozottsági beugró teszttel. Meg életkori cenzus, csak nem úgy mint ma, sőt, éppen fordítva, a gyereknek kell szavazójog - mint minden más jogát a gondviselő gyakorolhatja - nyuggerek voksa viszont a kor előrehaladtával egyre kevesebbet kell érjen.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 07:36:49

@bbjnick: lári fári, miért pont az öreget kell védeni? A kisgyerekes szülőket nem? A minimálbérest nem? Miért pont az öregekkel kivételezzenek? Majd akkor lesz nyugati nyugdíj, ha nyugati lesz a bér, de akkor a közmű is nyugati áron lesz!

Ne legyen diszkrimináció! Én se akarok fizetni a BKV-ért. Engem miért büntetnek? Miért kell nekem fizetni amiért 65 év felett nem? Legyen minden ingyen és kolbászból a kerítés!

Roy 2012.02.23. 07:38:10

@Vhailor: A 14. havi nyugdíjat a Fidesz igérte még a 2010-es választások előtt.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 07:39:44

@Roy: Pedig igaza van! 2 méteres vagyok de úgy tolnak el, mintha ott se lennék! Tegnap reggel metró egyik ajtaján felszállt, majd másikig átnyomult mindenkin keresztül. Miért? Nem tudni, ott se volt több hely. És ez rendszeres, csak utazni kell reggel és látható. Tarthatok tárlatvezetést.

Zippora 2012.02.23. 07:43:33

Van egy rossz hírem, fiatalok. Lesztek ti is öregek, ha mázlitok van. Igaz, a ti nyugdíjatok még annyi sem lesz, mint a miénk, most tapsolják el, akkor majd gondoljatok ezekre az empatikus be- és megjegyzésekre.
Nem tudom mi bennetek ez az idősellenesség. De igazatok van, ne utazzunk reggel, vagy csak pénzért. Gondoljátok, hogy ez fogja kihúzni a BKV-t a bajból? Bár, csak akkora lenne a gond, hogy mi, páran idősek, ha jeggyel megyünk a laborba reggel, akkor megoldódik.
Azonkívül, szeretnék akkora nyugdíjat (nem segély!!! fizettünk érte évtizedeken át, jár nekünk), hogy ne legyen gond se a bkv jegy, se a gyógyszer megvásárlása.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 07:45:08

@röhögő: Azért elég durva mást ilyen szinten rágalmazni.

Hogy jut el gyógyszertárba és orvoshoz? Esetleg kilenc után? Akkor is van élet a világon!

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 07:49:47

@Zippora: Fel lehet csücsülni a kerékpárra! Nagymamám minden nap kerékpárral betekert 10km-re a városba piacra és vissza! A kerékpáron nagy tejes ládában vitte árulni a tojást! Utolsó napjáig ezt megtette, pedig nem volt sportos, csak egyszerű vidéki asszony! Én is így spórolok, tavasztól őszig nem BKV-zom mert drága!

Ez az intézkedés nem húzza ki a BKV-t a szarból, de talán kevesebb jármű kell csúcsidőben, így nem fog kigyulladni annyi metró és lerohadni annyi busz!

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 07:50:24

@Roy: Én még 13. havi fizetést se kapok!

Roy 2012.02.23. 07:51:45

@Hadrian77: Ezzel én is egyetértek.
Úgy érzem ez reális volna. A 10-15 % havi szinten 100-150 Ft-ot jelentene.
Még tovább megyek. Minden 65 éven felüli magyar állampolgár éves szinten fizessen 10-15.000 Ft-ot, és ezért kapna egy plasztikkártyát amivel nem csak a BKV járművein utazhatna, hanem a MÁV, és a VOLÁN szolgáltatásait is igénybe vehetné. A 65 éven felüli EU, és svájci állampolgárok ingyenes utazását meg eltörölném.
Mi se utazhatunk ingyen az EU-ban, és Svájcban.
Ők meg tudják fizetni a tömegközlekedést.
Lehet, hogy ezzel felháborítom a nyugger társakat.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.23. 07:52:26

@Roy: Elhatárolódom saját magamtól. Igazad van.

Most másról papolnak ugyan, de még mindig a nyugdíjasok tömegei a királycsinálók Magyarországon. Az ő szavazataik határozzák meg, hogy ki fog kormányozni, minden párt pedig alaposan be is nyal nekik és szent tehénkként kezeli őket.

Roy 2012.02.23. 07:52:53

@Raиdoм_: De jó neked. Ezt hogy harcoltad ki?

Roy 2012.02.23. 07:56:26

@Raиdoм_: Akkor nagyon puding lehetsz. Sajnállak Sportolj akkor ilyen nem fordulhat elő.
Ajánlom a küzdősportokak, vagy a bírkózást.

KayaIbrahim 2012.02.23. 07:56:45

Teljes mellszélességgel támogatnám, hogy a nyugger reggel ne tolja/húzza a taligáját a csúcsforgalomban. Végre ésszerű egy ötlet. A béren kívüli juttatásokért harcolókról viszont tudni kell, hogy azok a béren kívüli juttatások anno a bértárgyalások részét képezték.
Magyarán, a cég nem órabért adott pluszban mert annak mások voltak a terhei, viszont a melósnak mindegy, hogy 6000 forintot fizet a közértben vagy 6000-es jeggyel fizet.
Na már most ha ezt el akarják venni akkor az bizony a bérének a csökkenése mert anno ezért nem kapott magasabb bért. Tekintetbe véve, hogy ezen juttatások megszűnnek és még a béren is spórolnak akkor már duplán veszít eddigi béréből. A üzemanyag megtakarításokat már úgysem fizetik, egyszerűen azért mert már az összes mérőműszer elromlott és nem engedik a szerelőknek, hogy kijavítsák a hibát.

Roy 2012.02.23. 08:01:39

Szóval megint sikerült összeugrasztani Fideszes politikusoknak a népet. Ezt játszák már vagy tíz éve. Mi hülye magyarok meg bele megyünk a játékukba.
Így terelik el az emberek figyelmét a kisded játékaikról.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.23. 08:01:40

@Zippora: "fizettünk érte évtizedeken át, jár nekünk"

Pontosan ezért vagyunk nyugdíjasellenesek. Emiatt a mentalitás miatt, mert ti úgy gondoljátok, hogy bizonyos dolgok nektek "járnak". Nem kérem szépen, itt nem jár semmi. Amikor ti voltatok 20+, 30+ évesek kaptatok munkát, lakást, és nem azzal kellett bajlódnotok, hogy nincs meló, hogy törleszteni kell a hitelt és nem éltetek bizonytalanságban.

Igen, befizettétek a járulékokat, de az állam AZT MÁR el is költötte, ebből volt a gulyáskommunizmus, ebből volt a békés rendszerváltás. Ti most a MI járulékainkból és a MI befizetéseinkből éltek és ahelyett, hogy ezt felfognátok mindig azokra szavaztok, akik a nyugdíjakat emelték és juttásokat biztosítottak nektek, azaz többnyire, (de nem csak) a komcsikra. Ha valakiből, akkor BELŐLETEK hiányzik a szolidaritás a fiatalabb és az aktívkorú generációkkal szemben.

Magyarországon 3,5 millió nyugdíjas+rokkant él, ezeknek a szavazatai döntik el az ország jövőjét. A nyugdíjasokat pedig a nyugdíjon és az egészségügyön kívül gyakorlatilag nem érdekli semmi.

csengö barack 2012.02.23. 08:03:47

Édes istenem,mi neveltünk fel benneteket,szégyenlem magam,hogy nem láttuk,hova vezet az,hogy szerettünk benneteket.Inkább a Tajgetoszt kellett volna választani.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.23. 08:05:24

@Zippora: "jár nekünk"

Lófaszt. (Vagy, mint a viccben: járni jár, de nem jut.)

A ti nyugdíjatokat nekünk kell kitermelni. Lassan minden egyes aktívra jut egy nyögdíjas. Ha az adóforintból alkalmazottakat nem számolom, és a többi eltartottat számolom, akkor minden valóban gdp-t termelőre jut majdnem 4 eltartott. Mégis, hogy a lófaszba lehetne ez fentartható, he? Ha meg nem az, akkor a matematika mai állása szerint vagy a korhatárt kell emelni, vagy a nyugdíjat csökkenteni.

És még egyszer: nem jár semmi. Egyrészt te annak idején az akkori öregek nyugdíját fizetted (meg egy szerencsésebb demográfiai helyzetben finanszíroztad a kádárista elkúrást), nem a magadét, másrészt világszerte alig 100-120 éve van nyugdíj, kiterjedt, kötelező állami meg alig 60-70, azelőtt sem "járt" ez senkinek, és ahogy mennek a dolgok ezután sem fog. Akkor neked miért "járna", he? Örülj, hogy van, örülj annak, ami van! És légy olyan kedves, a korlátolt "nekem jár" mentalitásoddal ne ugass bele távlatosabb ügyekbe, köszi!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.23. 08:08:09

@Vhailor: Ó, olvasnom kellett volna elébb, akkor nem ismétellek...

Roy 2012.02.23. 08:15:03

@Vhailor: Csak egy kérdés, nagyapádat, nyagyanyádat már a sírba tetted?
Remélem anyádat, apádat még nyugdíjas kora előtt elteszed láb alol.
Így kettővel ill. néggyel kevesebb embernek kell a nyugdíját kitermelned. Tiszta nyereség!

PonDrow 2012.02.23. 08:19:12

A BKV-sok meg tüntetnek a cég rossz helyzete miatt és sztrájkkal fenyegetőznek.

Ahelyett, hogy tennének valamit érte, mondjuk felajánlanák, hogy minden BKV-dolgozónak csökkentsék a fizetését 10%-al. :) Jaaa, hogy lemondani nem akarnak semmiről, mint a nyuggerek? :) Csak több pénz akarnak? Szép.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.23. 08:20:40

@Roy: Ja igen, most nyomod ezt a nagy szolidaritás dumát...

Tudod mit?

Szüntessük meg a KÖZÖS nyugdíjkasszát. Mindenkiről gondoskodjon a saját rokona. Szüleim nagynehezen eltartják a nagyszüleimet, és én is majd eltartom a szüleimet, ha majd el kell őket tartani. De más szüleit/nagyszüleit/rokonait nem vagyok hajlandó eltartani. Azokról gondoskodjanak a saját hozzátartozóik.

Ja, hogy a nyolcvanas években Jani bácsi alatt nem mindenki vállalt gyereket, mert ez így "kényelmesebb" volt? Hát az már legyen az ő bajuk - ahogy mondani szokás: "a gyerektelenek úgy élnek mint a királyok, de úgy döglenek meg mint a kutyák."

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.23. 08:22:17

@PonDrow: A végén az egész becsődöl mint a MALÉV és majd eladják a multiknak.

Lesz majd 1000Ft-os menetjegy az utazóknak és minimálbér a BKV-soknak...

bucbuc 2012.02.23. 08:30:20

@bbjnick: Rögtön azután hogy a béreket felemeltük, te ostoba fasz.

Tudod, azt kéne kedvezményben részesíteni, aki éppen fenntartja a rendszert és nem aki kihasználja.

Tudod, józan ész, ami demokráciában nincs, ott ha többsége kerülnek a szavazóképes eltartottak, akkor adósságspirál van.

Meg ilyen demagóg faszok mint balázs és társai.

staropramen 2012.02.23. 08:30:24

Te isten báránykája!
Miattad meg a hozzád hasonló elmebajnokok miatt tehet a fidesz azt amit akar az országban.
Most a veke "saját gondolata" kiötlötte, hogy a BKV alulfinanszírozottságáért a nyugdíjasok a vétkesek.
Pár idióta rátett egy lapáttal , hogy őket meg félrelökték a tolakodó 65 év felettiek és már kész is a bűnbak.
Ha nem lennétek ennyire gyengék agyilag akkor a vezér fegyvert osztana nektek, hogy lőjétek le apátokat-anyátokat, az árvák a szomszéd öregeket és ti amilyen barmok vagytok meg is tennétek a vezér két szép szeméért meg a BKV dicsőségéért.Azért nem teszi csak meg a fegyverosztást mert után egymást lövöldöznétek le és elfogyna a szavazótábora.
Van egy Veke javaslat.
Hol vannak mellőle az utasszámlálási adatok,amelyek megerősítik melyik járaton milyen időszakokban , melyik szakaszokon hányan , milyen jeggyel utaznak?
Hányan bérletesek, hányan vesznek jegyet? mekkora a bliccelők aránya.

Vegyétek már észre, hogy ez megint csak egy megosztási kísérlet ami hála a nagy eszeteknek-sikeres.

Ezt állítom, úgy, hogy nem vagyok budapesti, nem is leszek 65 éves csak többet láttam már a világból mint a hozzád hasonló agyatlanok.

Borítékolom viktor (alias vitézi dávid) következő javaslatát: a vidéki önkörmányzatok fizessenek a BKV fenntartásába mert az ő polgáraik is utaznak néha napján a járatain.
Ekkor szembefordul a főváros és a vidék és ezalatt a hiénák folytathatják a dögevést mert az olyan távlatos ügy.Ti meg lelkesen és büszkén hallgatjátok a csámcsogást.
Idióták!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.23. 08:31:42

@Roy: Na, ez az!

Mármint az ostoba, érzelgős demagógia, a jelenorientált, antiszolidáris nyugger mentsvára.

Miközben a matematika, a közgazdaság a demográfia még nálamnál nagyobb ívben tesz erre, rád, rátok...

Ránk, sajnos, ránk, mert a te önzésed, butaságod engem, és mindenkit tönkretesz, igen, az unokádat is.

konen_a_fegyencjarat 2012.02.23. 08:32:41

Szerintem annak lenne értéleme, ha 65 felett kapna mindenki valami utazás keretet, pl. 5000 HUF, és e mellé fix, 50-60-70 % kedvezményt. Ebből meg tudná venni a havi bérletet ami a kórhazához kell, és valamennyit utahatna is. Ezen felül fizessen.

Roy 2012.02.23. 08:33:17

@Vhailor: El tartod majd a munkanélküli segélyedből vagy a szociális juttatásodból? Gondolod lesz majd mindig munkahelyed?
Másik meg az, hogy pont a kádári időszakban több gyerek született mint az utóbbi években. Ez különösen vonatkozik a mostani kormány "csaádbarát" politikájára. Se lakás, se munka.
Még valami. Ki ill. kit tanítattak, adtak kenyeret a szádba, kik ruháztak. Ezeket nem csak a szüleidnek köszönheted csak, hanem a mostani nyuggereknek. Ők dolgoztak a gyárakban, bányákban, hogy mindezt megkaphasd. Ők fizették az ingyenes taníttatásodat, amit most a hőn szeretett 2/3-os kormányunk elveszi a fiataloktól. Szégyelhetnéd magad ezért a hozzáálásért.

Augustin 2012.02.23. 08:37:54

@bbjnick: "Nem tudom Németországban hogy van ez, de nálunk az ember nem akkor megy orvoshoz, amikor kedve van hozzá, s még az sem biztos, hogy akkor, amikor szüksége lenne ellátásra"

Németországban meggyógyulsz, mire időpontot kapsz, de mindenki nagyon kedves (orvos, nővér), nyugodt, elég időt szánnak rád...etc.

Roy 2012.02.23. 08:41:57

@Dr. Zerge: Önzés? Te teljesen megőrültél?
Tudod nem a nyuggerek tesznek tönkre, hanem a rossz gazdaságpolitika. Nem veszed észre mi folyik ebben az országban a rendszerváltozás óta, különösen az utóbbi majd két évben.
Úgy gondolod, hogy a dolgok a legjobb irányba mennek. Sajnos mindenki sziv mint a torkosborz, legyen fiatal, aktív dolgozó, nyugdíjas.
Nem látod, hogy ez a javaslat ismét a társadalom megosztásáról, összeugrasztásáról szól. Ezt a politikát csinálja már tíz éve a mosst 2/3-os kormányunk. Ennyire nem lehetsz vak.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.23. 08:42:00

@Roy: Ja igen, állambácsi adjon lóvét, csakhogy a lóvét az én adómból/járulékomból teremti elő.

És ha elfogynak az aktívak, akkor miből lesz pénz te nagyokos? A birkát nyírni sokszor, de nyúzni csak egyszer lehet!!!

A békés rendszerváltás ára a rokkant/korkedvezményes nyugdíjak elburjánzása volt - azaz a komcsik, annak érdekében hogy biztosítsák a hatalmukat és elkerüljenek olyan jelenségeket, amelyekre más rendszerváltó országokban sor került, mint például a tömeges munkanélküliség Szlovákiában, "bányászjárások" Romániában, teljes anarchia a volt Szovjetunióban, minden boldog-boldogtalant elküldtek nyugdíjba, ezek meg majd hálából rájuk szavaztak, a rendszert meg hitelekből tartották fen.

A pénz elfogyott, a rendszer tovább nem tartható fenn - a FIDESZ-re azért szavaztak az aktívak, mert azt remélték tőle, hogy majd csökkenti a terheiket. Ehelyett elkezdett a nyugdíjasoknak udvarolni mint anno az MSZP, mindent megtesz, csak hogy az ő járulékaikhoz/juttatásaikhoz ne nyúljon hozzá.

De a piac könyört nem ismer, és előbb-utóbb ez is be fog következni, akár tetszik ez valakinek, akár nem...

Pan Modry 2012.02.23. 08:49:11

@Dr. Zerge:

az AFA lofasz, azaz afa-t azok is fizetnek akiknek csak redisztribuciobol van jovedelmuk, tehat lofaszt nem allitanak elo.
Az szja a legjobb meroszama annak hogy ki mennyivel jarul hozza a koltsegekhez. igy aki ilyet nem fizet azt nem kell megkerdezni, mert oruljon hogy lyuk van a seggen.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.02.23. 08:50:52

Né má, liberális cikk a mandineren. Nem lesz ebből baj, fiúk?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.23. 08:51:06

@Roy: "Úgy gondolod, hogy a dolgok a legjobb irányba mennek."

Gondolja a faszom. Megtisztelhetnél annyival, hogy azt olvasod, amit írok, és nem képzelegsz butaságokat.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.23. 08:53:22

@Roy: A kádári időszak utolsó évtizedében CSÖKKENT a lakosság összlétszáma, annak ellenére, hogy stabil szociális rendszer működött és mindenkinek volt munkája...

Bővebben itt: hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Hungary_1910-2009.png&filetimestamp=20090327124847

Figyu, az minden nagyon szép és nagyon jó, amit leírsz, viszont vedd már lécci figyelembe, hogy mivel olajmezőkkel nem rendelkezünk, az állam fő bevételi forrása a különféle ADÓK ÉS JÁRULÉKOK.

Ha nincs pénz valahol vágni kell. A nyugdíjasokat pedig változatlanul szent tehénként kezelik a mindenkori kormányok. Ezért érintik a FIDESZ intézkedései elsősorban a fiatalokat, a nyugger ugyan nem nagyon megy tüntetni, de nagyon könnyen visszahozhatja az MSZP-t 2014-ben.

PonDrow 2012.02.23. 08:55:47

@Pan Modry: "Az szja a legjobb meroszama annak hogy ki mennyivel jarul hozza a koltsegekhez."

Mínusz a közszférában dolgozók, mivel az ő egész fizetésük (amiből SZJA-t fizetnek) a versenyszféra adójából származik...

nyubocs 2012.02.23. 08:57:16

Nyuggerfikázóknak kötelező darab (anno asszem a DunaTv is leadta)

youtu.be/vqEOW7KUzvc

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.23. 08:58:23

@Pan Modry:
1."akiknek csak redisztribuciobol van jovedelmuk, tehat lofaszt nem allitanak elo"

Ez eleve bruttó butaság, van olyan, nem is kevés, aki redisztribúcióból termel. Mondjuk egy színházi díszlet legyártása, mi, ha nem újraosztott adópénzből termék, GDP előállítása?

Mindettől függetlenül az is sötét egyszerűség, hogy az szja-fizető szavazhat, a többinek kuss. Hogy csak egy példával világítsak bele ebbe az éjjsötétbe: GYESen, GYEDen lévők.

Valandil 2012.02.23. 09:02:04

A BKV-finanszírozásban sokat segítene, ha Tarlós elvtárs is tenne bele pénzt. Már alatta történt, hogy a kormánytól erre kapott pénzt nem a BKV-ra költötték maradéktalanul, plusz a főváros nem szeret a saját közlekedési cégének pénzt adni. Csak kivenni belőle.
Látszik, hogy ez is szadeszos volt...

Pan Modry 2012.02.23. 09:02:38

@Dr. Zerge:

Aki gyes/gyed-en van nem fizet adot. Mas orszagokban max. fel evig szokas fizetni a gyes/gyed-et, aki 3 evig akar tavol maradni a munkaeropaictol, az ugyancsak ne akarjon beleszolni a dolgokba.

marko11 2012.02.23. 09:06:11

@nyubocs:
Nyuggerfikázó. Ez jó szó. Tetszik.
Az viszont nem fog tetszeni a mostani nyuggerfikázóknak, hogy többségük már nem éri meg a nyugdíjat.
Lengyelországban most emelték föl 67 évre.
Lesz az nálunk is annyi. Aztán meg majd 70!
Miközben a várható élettartam meg csökken.
Szóval, nyugi! Hamarosan megoldódik a nyugdíjas probléma.

Kivlov 2012.02.23. 09:10:15

Nincs ingyen ebéd, fizessen a nyugdíjas is. A bérek sem sokkal magasabbak, mint a nyugdíj (már ha éppen magasabbak), ilyen alapon ők is utazgathatnának ingyen.

Bluemotion 2012.02.23. 09:12:20

Sokan avval jönnek, hogy amikor én nyugger leszek...
Nah de Istenem, most is a nyugdíjakat a magán nyugdíjpénztárak felszámolásával befolyó pénzzel kellett megtámogatni, mert nem tudták volna folyósítani az embereknek és itt még ingyenes utazást akarnak az emberek?
ÉN amikor nyugdíjas leszek, nem hogy utazás nem lesz ingyen, de nyugdíjt se fogok kapni...

Ráadásul sokan érvelnek az orvossal, ez is vicces, mert sokaknak semmilyen komoly betegség sincs és nem fizetik úgy a TB-t, hogy az sem elég mindenre, hónapos várólisták vannak. Én is kimehetnék tüntetni, hogy legyen amerikai rendszer és választani lehessen, hogy fizetsz TB-t vagy sem.

Tovább, aki megy orvoshoz annak nem hiszem, hogy 1-2 jegy fogja nyomorba dönteni. Aki pedig tartósan beteg, az külön orvosi igazolással/tartós beteg kártyával utazzon esetleg ingyen, mikor orvoshoz megy, de itt is lehet szimbolikus 100 Ft is.

juliusbond 2012.02.23. 09:12:49

Reform kell a tömegközlekedésben. A nagyforgalmú útvonalakat koncesszióba adni, előírt szolgáltatási minőséggel, aki többet ad érte. Minden vonalon legyen több szolgáltató, és amelyik jobb, azzal mennek az emberek, lesz verseny. Persze átjárható jegy/bérlet konstrukcióval.
A bevételből a szükségesebb útvonalakra rendeljen az Önkormányzat szociális járatokat attól a szolgáltatótól, aki a legolcsóbban vállalja. Persze minőségi előírás szerint. Amelyik cég nem tart be egy minőségi színvonalat, menjen a levesbe.
A metro-villamos vonalakkal nem tudom mi legyen...

juliusbond 2012.02.23. 09:13:28

és vegyük észre...nincs pénzünk mindenre...lehet jönni azzal, hogy egész életemben dolgoztam, és most...de nincs pénz, értsék meg !

Roy 2012.02.23. 09:32:37

@Kivlov: 47.000 forintból kitűnően meg lehet élni.
Ezt hangoztatja egy-két Fideszes képviselő. Nos a magyar átlagnyugdíj mennyi szerinted? Kb. ennyi.

superfrog 2012.02.23. 09:47:21

hát nem bírtam megállni. de a mind2 oldalon a sok okosnak üzenném (lehet én is sík hülye vagyok de bekockáztatom)
elsőre a nyuggereknek: tehát ha már hosszasan megy a az igények megfogalmazása, hogy így kéne meg úgy kéne mert nyugat így meg úgy van akkor talán ha nyugati dolgokat akarunk, akkor a nyugati játékszabályok szerint játszunk. nyugdíjasok nem utaznak ingyen. ahogy ha leülünk römizni, nem kiáltok fel hogy poker, én nyertem. meg kell nézni mondjuk banglades-t hogy mi 'jár' a nyugdíjasoknak. hja hogy az nem tetszik? akkor a játékszabályokat tessék elfogadni, ha nyugat kell akkor nyugat legyen de nem csak odáig ami még kényelmes, a többit meg mi okos magyarok jobban csináljuk. a másik hogy valóban lassan 4 embert tart el egy aktív. ez nem fog működni, készüljetek fel hogy 10 év múlva megszűnik a nyugdíj, vagy olyan összeg lesz ami jelképes (mondjuk 15 000 ft)

a fiataloknak: valóban a nyuggerek kis %-a nevelte azokat illetve ők maguk azok, akik ezt a szuper gazdaságpolitikát intézték. de a többség szerencsétlen hányatott sorsú öreg (még akkor is ha egy két parasztabb valóban eszméletlenül viselkedik a bkv-n)
és mint elv, én igenis kérném a nyugati mintát, fizetnek az öregek. de valóban a bkv az jól mutatja egész magyarország helyzetét, az egész hozzáállást, és valóban kb ez a kedvezmény kb annyi mintha vinnék 1 fát az erdőbe. nem az ingyen utazás miatt tűnt el a lóvé

és egy idevágó mese, ami sajnos nem mese: társasházi lakógyűlés, szokás szerint csupa okos nyugger. napirendi pont hogy a csatornacsöveket a ház pincéjében cseréni kell mert hetente van dugulás, ócska minden. erre az öregek: nem kell mert ha 40 évig jó volt akkor még 40 évig tuti jó is lesz, illetve tőlem lefolyik a szar úgyhogy nincs is dugulás, és hiába mondod hogy a földszinti lakónál folyik ki öreg, te meg a másodikon laksz. nem érti, és annyit mond ő a temetésére gyűjt és semmit nem fog megszavazni.
erre anyáztam egy sort (meg arra hogy beugat az öregasszony hogy délután 2 órakor mért fúrtam fel egy képet 2 perc alatt, őt zavarja) vagyis a lóvét rájuk költjük, de még ott nehezítik az életet ahol csak lehet.
NADE: mi fiatalok is vagyunk annyira sötétek, hogy senki nem jön el a lakógyűlésre, és felhatalmazást sem ad, hogy ha már dolgozik akkor azért meg lehessen szavazni a házban dolgokat.
nah akkor ki a hülye? aki a temetésére gyűjt és mindenre szarik, vagy aki még itt fog élni 20-30 évet és szarik rá? ugyanolyan balfaszok vagyunk baszki, egy különbség van, mi már tudjuk hogy nem lesz nyugdíjunk.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 09:47:54

@Roy: 93ezer barátom! Sokan gyerek mellett nem keresnek ennyit és adóznak TB-t fizetnek, BKV bérletet vesznek!

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 09:51:12

@superfrog: "nem az ingyen utazás miatt tűnt el a lóvé"

Nem, de mit szólnál, ha kérne tőled valaki kölcsön, mert nem tudja fizetni a villanyszámlát, miközben minden nap étteremben ebédel.

Szóval az ingyenes utazás olyan luxus, amit nehéz megmagyarázni miközben csődközelben az ország.

Zippora 2012.02.23. 09:52:32

@Raиdoм_: Legyen neked igazad, és kelljen kevesebb autóbusz. Ennél nagyobb áldozatot is meg szoktunk hozni értetek, fiatalokért. Gyerekeinkért, unokáinkért. Pláne, ha van értelme. Ennek nincs.
(A magam részéről nemhogy biciklizni, de még menni sem tudok. Nem azért, mert nem akarok.)

superfrog 2012.02.23. 09:53:01

@Raиdoм_: mint írtam, mivel nyugat az etalon, a nyugati szabályokat tessék figyelembe venni (nincs ingyen utazás senkinek)
de ettől függetlenül a 800 milliárdos bkv hiány az ugye nem a nyugdíjasok által elutazgatott della, ebben azért sztem egyetértünk

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 09:55:06

@superfrog: teljesen egyetértünk, de azért sokan keverik a szezont a fazonnal...

Az ötlet a járatok optimalizálása miatt jött elő. Kevesebb jármű kell csúcsidőre, így esetleg nem égne ki minden héten egy metrószerelvény pl. a spórolás másodlagos szempont.

Mérges 1234 2012.02.23. 09:56:01

Tényleg nem értem a hepájt, ingyenes utazást befejezni, vwgywenek egy 4.000 Ft-os olcsosított nyugger bérletet oszt jónapot.

Vidéken semmi nincs, 85 éves mamám kerékpárral teker.....

Tényleg hozzá kellene már nyulni a szent tehenekhez, de a jobboldal kommunista császára a Viktor, legútóbb azt mondta évértékelőjében, számítunk a nyugger szavazatokra is.

Igen tényleg ezt mondta.

Itt a vége fuss el véle........

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 09:57:17

@Zippora: Mindenkinek áldozatot kell hoznia most. Nincs olyan, hogy időseknek nem. Ha csődbe megy az ország, akkor pont a nyugdíjakat nem fogják kifizetni többek között először.

Riasztó kép, de szerintem ez olyan megszorítás ami kijátszható. Azaz a csúcsidőről beszélünk és nem teljes kedvezmény elvonásról. Nem kívánja senki bezárni a 4 fal közé az időseket.

Zippora 2012.02.23. 09:59:34

@Vhailor: Tudod, az úgy van, hogy szerződést kötöttünk. A mi befizetéseinkből fizették azokat, akik akkor voltak nyugdíjasok, a tiétekből bennünket. Ez volt a megállapodás. Ezt a szerződést mostanában folyamatosan felrúgják. Az, hogy ez a ti kedves kormányotok eltapsolta a manyup pénzeiteket, és ezzel a veletek kötött szerződést is felrúgta, nem a mi hibánk. Nekünk azért jár(na),mert velünk ebben állapodtak meg. Ti meg békésen tűrtétek, hogy ellopják a pénzeteket, ezért aztán a ti jövőtök még a miénkénél is bizonytalanabb.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.02.23. 10:00:24

Mennyi is a nyugdíjas bérlet? 3000 ft/hó? Nos, ennyiről vitatkozunk.

A másfél millió minimálbéres meg 10 ezerért vesz bérletet. (Már ha Budapesten akar közlekedni)

Zippora 2012.02.23. 10:01:29

@Dr. Zerge: A fenti neked is szól, csak még annyit, nagymamáddal is így beszélsz? Miből gondolod, hogy megmondhatod nekem (vagy bárki másnak), hogy mibe ugasson bele és mit?

Mad Mind 2012.02.23. 10:01:55

@PonDrow:
Pondró, te csökkented a fizetésed? Nem a buszvezetők stb fizetése túl magas, hanem a vízfejé.
Persze más faszával könnyen vered a csalánt.

Mérges 1234 2012.02.23. 10:01:57

@Zippora:

Nem értem mi a gond, ha akar a nyugdíjas mehet munkaidőben is ha van bérlete.

Pl. Én autóval járok egyre többe kerül, de ha nem tankolom nem megy (ugyan még nem probáltam de valószínűleg így van.)

Mad Mind 2012.02.23. 10:02:52

@Kiszámoló:
Miért vállaltad el minimálbérért a munkát? Ja, hogy te is zsebbe kapod a többit mi? Adócsalók országa vagyunk.

Mad Mind 2012.02.23. 10:06:04

@Doubledecker:
Mindenhova biciklizik, vagy használja a volán-máv járatokat? Mert szerintem ő is használja őket. Az én nagyszüleim meg mindenhova lovaskocsival mentek, de megyeszékhelyre mégis vonattal mentek.

Zippora 2012.02.23. 10:06:26

@Raиdoм_: Kedvesem, hozunk áldozatot. Hozunk áldozatot, amikor a 80 ezer forint nyugdíjunkból segítjük a munkanélküli gyerekeinket és az ő gyerekeiket. Mikor a naponta emelkedő gyógyszerárak mérlegeljük, hogy minek van prioritása, megengedhetünk e magunknak egy kis vajat a kenyérre. Úgy csináltok, mintha azt gondolnátok, a nyugdíja lét maga a dőzs. Hát elárulom, nem az.

giga66 2012.02.23. 10:06:28

Mindenki vegyen bérletet vagy jegyet, így nem kell regisztrációs jegy sem a statisztikák elkészítéséhez.

Nem kell minden nyugdíjasnak ingyen utazni, ideértve a tehetős német, svájci turistákat is.

MÁV, VOLÁN, dettó.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.02.23. 10:07:23

@Mad Mind: én nem minimálbérért dolgozom, ezt honnan szedted?

Viszont az átlagnyugdíj 93 ezer, abból teljen már egy 3000 forintos bérletre.

tudom, tudom, a gyógyszer is drága, meg a csirkehús is, de meg kellene már érteni, hogy nem bírja az ország a rengeteg szociális ellátást és nem csak a nyugdíjat értem ez alatt.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 10:07:32

@Zippora: szerintem hozzuk vissza azt a megállapodást mikor még nem volt 65 év felett ingyenes az utazás... nem olyan régen volt, biztos emlékeznek rá

Mad Mind 2012.02.23. 10:07:51

@Raиdoм_:
Tényleg olyan luxus? nem az ingyenutazás a bkv veszte. 70 milliárd volt tavaly a jegybevétel. Ha a nyugdíjaok is fizettek volna lenne 72 milliárd. Megmentettük a bkvt! Kurvára nem.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.23. 10:09:00

@Zippora: Tudod, az a vicc az egészben, hogy amikor tik dolgoztatok, akkor a csak elvétve voltak nyugdíjasok, most az ország lassan minden harmadik lakosa az.

Nektek természetesen jó volt - sokan fizettek a kasszába, kevesen vettek ki belőle, volt pénz gulyáskommunizmusra, és még ha nem is szerette mindenki Jani bácsi rendszerét, akkor mindenki megszokta, hogy bizonyos dolgok neki "járnak" ...

Igen, szar ügy, hogy a kormány ellopta a manyup pénzeket, és még szarabb, hogy arra költötte el, hogy belőle kifizesse azt az államadósságot, amit a komcsik csináltak, többek között a TI kedvetekért, mert bizony bizony, ha nem udvaroltak volna nektek, akkor nem szavazzátok be őket a parlamentbe, kormányba.

És igen, még ennél is szarabb, hogy most a "MI" kormányunk ugyanezt a politikát folytatja mint a komcsik.

Na de ne félj ... előbb-utóbb elfogy a pénz, és előbb-utóbb jön a "világvége" - azaz a nyugdíjak megkurtítása, mert a helyzet tarthatatlan.

Mindenkiről majd saját rokonai, utódai fognak gondoskodni, vagy nem... és akinek nincsenek, annak pechje van. Ahogy mondtam - "a gyerektelenek úgy élnek mint a királyok, de úgy döglenek meg mint a kutyák."

Mérges 1234 2012.02.23. 10:09:26

@Mad Mind:

OK, de ne menjen, vagy kapjon nagy kedvezményt de fizessen érte.

OK, nem sok pénze van.

De tényleg meg kellene érteni, hogy ez így nem megy tovább, az ország pont ezekbe a hülye kedvezményekbe döglött bele. Mindenütt a kivételek, aztán senki nem tudja már átlátni, mi mennyibe kerül.....

Én nem járok BKV-val mégis fietek érte, ahogy mindeki....

A szent tehén dologhoz tényleg hozzá kellene nyulni máshogy nem fog menni.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 10:09:54

@Zippora: Úgy beszél velem, mintha nekem nem kellene néznem, hogy mikor mit veszek a boltban. 5 nap alatt levonják a fizetésem 2/3 részét hitelre vagy eltapsolom közműszámlára és a maradék 25 napon eltengődök.

Ha a gyerek támogatására van pénz, akkor helyette legyen utazásra.

Mad Mind 2012.02.23. 10:10:19

@Kiszámoló:
Gondolom tudod, hogy számolják az átlagnyugdíjat? Mint az átlagfizetést. Pár nagyon magas nyugdíj/fizetés felfelé tolja az átlagot.
Ne az átlagból indulj ki mert az torz adat.

Zippora 2012.02.23. 10:11:03

@Doubledecker: Egyébként igazad van, mehet. Nem is csak a bkv-ról van szó, hanem a mentalitásról. Hogy mindig a legkiszolgáltatottabbakon akarják behozni azt, amit máshol elpocsékolnak. A nyugdíjasokon, a munkanélkülieken, a kisgyereket nevelőkön. Ti biztos jól éltek, benne vagytok abban a kevésben, akik hasznot húznak a nemzeti együttműködésből, ezért ezt nem érthetitek meg.

Mad Mind 2012.02.23. 10:12:26

@Vhailor:
Persze az államadósságot a komcsik csinálták. A faszt. AZ MDF csinálta. Felajánlották nekünk 90-ben, hogy átütemezhetjük az adósságainkat, de a barom Antall meg idióta kiscsapata elvetett, mert mi kitudjuk fizetni. Ezt szopod még mindig.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 10:12:29

@Mad Mind: Azt is bele kellene venni, hogy valószínű, ha fizetni kell, akkor kétszer meggondolja mindenki, hogy használja-e. Most ingyen van ezért használják többen több buszt kell fenntartani, ez több kiadás.

Luxus! Tessék megnézni mi van európában.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.02.23. 10:13:41

@Mad Mind: ha az átlagfizetést is úgy számítják, akkor hogyan máshogy?! Vagy ott nem torzítanak a magas fizetések?

superfrog 2012.02.23. 10:16:38

@Zippora: sztem nem azt csinálják sokan, csak azt kéne megérteni hogy ő lehet hogy 70 000 keres ha éppen nem munkanélküli és van 2 gyereke. te is leírod milyen rossz a helyzeted mert a munkanélküli gyereket meg unokát kell támogatni. hát szerinted más fiatal más cipőben jár?! nem úgy lenne normális hogy a gyerekeid támogatnak? de hogy tegyék ha a fizujuk 60%-át elveszi az állam segélyre, nyugdíjra máv-ra bkv-ra minden sz@rra? egyébként 10 múlva összeomlik a rendszer, és akkor vagy éhenhalás lesz sok nyugdíjasnak, vagy öngyilkos lesz rengeteg. de már hivatalosan is elhangzott, hogy végre fent is felmérték mekkora a gond, csak már túl késő. és a ratkó-korszak generációjának a nyugdíjba kerülése már csak kegyelemdöfés lesz. és nem a kórfa miatt kezdtek el aggódni, bár önmagában már amiatt sem fenntartható a mostani rendszer............
egyébként vigasztaljon hogy mi úgyanazon cucli-muclit fogjuk erőssen nyálazni.......

Mad Mind 2012.02.23. 10:16:52

@Doubledecker:
Vedd észre, hogy nem a nyugdíjaskedvezmények az ország hátráltatói. Pl, miért jár minden mávos ember rokonának ingyen jegy? Ez sokkal nagyobb összeg havonta, mint a nyugdíjasok kedvezménye. Miért kell a Mávnál/bkvnál 1000 fizikai dolgozóra 1000 adminisztratív személyzet? Ez is sokkal több mint a nyugdíjaskedvezmény.

Zippora 2012.02.23. 10:17:04

@Raиdoм_: Ne oszd be a nyugdíjamat. Bár néha jól jönne ebben a segítség, de megoldom.

Mad Mind 2012.02.23. 10:18:38

@Kiszámoló:
De ott is, azt mondom. Átlag alapján számolni mindig torzít. Pl te 93 ezerből indultál ki. De a 60 ezres nyugdíjból már nem olyan vicces az a 3 ezer forint ugye?

Zippora 2012.02.23. 10:18:43

@Raиdoм_: Ez már színtiszta irigykedés. Gondolod, akkor mindjárt rendben lenne a bkv?

Mad Mind 2012.02.23. 10:22:10

@Raиdoм_:
Sok országban van ingyenes közlekedés. Egyébként szinte mindenhol támogatja az állam a tömegközlekedést.
Kevesebb busz meg nagyobb követési idő. Ha ez eddig nem tűnt volna fel, épp járatritkításért pampogsz. Nálunk 15 percenként jön a busz csúcsidőben, ami tele van és nem nyugdíjasokkal. Kevesebb busz elviselhetetlen tömeget eredményezne.

superfrog 2012.02.23. 10:22:30

@Mad Mind: a MÁV-os rokonoknak már évek óta nem jár semmi csak a szájuk. a dolgozó kap igazolványt, többiek csak távolságot. kb könyöktől lefelé

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.02.23. 10:23:41

@Mad Mind: és a 250 ezresből meg nem olyan megterhelő, igaz? Mire akarsz kilyukadni?

30 ezer forintos munkanélküli segélyből milyen érzés kifizetni 10 ezret bérletre?

Meg kellene érteni, hogy ez az ország nem tud eltartani 3 millió embert a jelenlegi színvonalon, mert ehhez túl szegény. Ennyi az egész, tudom, ez fáj annak, aki jelenleg élvezi ezt az ellátást és el akarják venni tőle egy részét.

superfrog 2012.02.23. 10:25:35

@Mad Mind: 2-3 nyugati országot dobjál már fel a környéken ingyenes közlekedéssel, mert az EU-ban nálunk van csak. ez benne a röhej. a csoró németek nem fizetik, a nyomorgó dánok sem, de mi fasza magyarok majd jó unortodox módon megszijjártjuk.........

9-143 2012.02.23. 10:26:45

A VEKE javaslat nem csak ebből áll. El kell olvasni. Sőt, ez a pont sem ennyi: fokozatos munka és iskolai kezdést javasolnának, hogy a 7-fél 9 csúcsban kissé elosztva, inkább fél7 -9 közt legyen egy egyenletesebb terhelés. Van 1300-1400 db busz, aminek nagy része csere érett. Ha e helyett be lehet szerezni 100-zal kevesebbet, akkor 5-8 milliárd ft megtakarítás. A körúti lámpaprogram váltáson lehetett nyerni 2 Combinot, ami csaknem 2 milliárd ft "nyereség".

Mad Mind 2012.02.23. 10:29:18

@Kiszámoló:
30 ezerből semmilyen, mert nem fizeti ki belőle ezt te is tudod.
Meg kellene érteni, hogy az ország igenis eltudna tartani ennyi embert, ha felelős gazdaságpolitika lenne.
Egyébként ez megint csak egy gumicsont, amit bedobott kedvenc kormányunk, hogy ne rajtuk hergeljék magukat az emberek, hanem egymást utálják.

Mad Mind 2012.02.23. 10:32:35

@9-143:
Miről beszélsz? 2 perc a lámpaátállítás haszna. Ez semmi, ellenben a körútiak orrába sokkal többet pöfögnek az autók. Értelmetlen kis jelentőségű változtatás. A haszon az lenne, ha körbe menne a 4-6os.

Mérges 1234 2012.02.23. 10:32:46

@Mad Mind:

3.5 millió nyugdíjas van ma Magyarországon, tehát minden egyes forintnyi kiváltság, amit kapnak, igenis fáj az országnak.

Ott a baj persze, hogy igazából nem kellene ennyi legyen, de ennyi jött össze.....

Egyszerűen a gazdaság nem bír el több adót, nem lehet többet elvenni a népeketől, mert összeomlik az egész rendszer.

Idet 2012.02.23. 10:34:17

Még nem vagyok nyugdíjas, de az átkosban már az lennék.
Az a 3000.- van, akinek bliktri, van, akinek gond. Pártunk-kormányunk még élő vezérei biztosan nem BKV-vel közlekednek, botikálva, a kis cekkerüket lengetve.
Sok idős embernek főműsoridőben kell utaznia, mert a hivatalok, rendelők stb. nem hozzájuk igazodnak. Akkor kell menni, amikor ügyet lehet intézni. Hat óra után is lehet vásárolni, ez a sötét, csúszós téli időben különösen remek sport. Sokan magányosak, nincs, aki megtegye, hogy felhozza, amit kell, vagy őláne elintézze. Bottal vagy anélkül, de nehezen járnak, rosszul hallanak-látnak, elég nyűg az élet így is, de csak rúgjunk beléjük még, az olyan könnyű!
Remélem, a nyuggerezők is hamar megöregszenek, és kiélvezhetik a nyugdíjas lét minden kellemetességét!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.23. 10:36:34

le kell vágni a hal fejét, milliárdokat nyerünk vele
utána beszélhetünk a többiről,ha kell, szerintem nem, és szerintem is belerúgni így a nyugdíjasokba, szegény dolgozó emberekbe, miközben ez van
mandiner.blog.hu/2011/03/07/kormanygepet_magyarorszagnak
minimum szűklátókörű primitívség.

aki nem a fenti sorrendbe gondolkozik, az idióta,
vagy fideszes, vagy mszp-s

Mad Mind 2012.02.23. 10:38:00

@superfrog:
az angolok meg az írek viszont igen.

Müszélia 2012.02.23. 10:39:25

tehetek én arról, hogy nyugdíjas vagyok és még mindig élek? mi a fenéért nincs euthanázia? mindjárt megoldódna nemcsak az ország, de a világ összes problémája. monnyunk le!

Mad Mind 2012.02.23. 10:40:47

@Doubledecker:
NEm töb adó kell, hanem kiegyensúlyozott adózás. Ez az amit kormányunk nem akar. 8év kegyelemkenyér nagy úr. Hátmég a haverok.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 10:41:44

@Zippora: Kitérő válasz... értem én! Én is felháborodnék, ha valami kedvezményem eltörölnék. Szerencsére ez esélytelen, mert nekem nincs semmi!

Mérges 1234 2012.02.23. 10:41:49

@Idet:

De mi a fasz van már a népekkel,

minkét mamám 80 év felett van, járnak piacra egyik árulja a portékáit.

Kollégám 72 éves, üti veri a számítógépet, autót tart fenn, éles eszű, jó anyagokat készít Wordben, Excelben, ami kell.

Főnököm 60 fölött jóval, több autója van vidéki birtoka, ahol traktorral maga csapatja a szántás, mint hobbi.

Csak ez a Bp-s nyugdíjasok iylen elesettek, akik életükben a mkertben kapálgattak nem zuhannak szét annyira, mint a panel nyugik......

Látom nálunk is a házban, több is húzza a belét, de cigire telik, valahogy nem tuidom sajnálni őket.

Mérges 1234 2012.02.23. 10:43:23

@Mad Mind:

Nem régen voltam egy kis háttérbeszélgetésen olyan emberekkel, akik tényleg benne vannak a buliban.

A fidesz a hátérhatalom működteti, de nagyon durván a minisztereket is ők jelölik.

Vicc az egész, a vikotr a nemzeti dumával behatol a szívekbe a haverok meg sosem látott módon rabolják ki az országot....

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 10:44:34

Építő jellegű javaslatom lenne!

Malév talpra állítása amivel ingyen utazhatnának a 65 év felettiek. Ingyen legyen a benzin a MOL kutakon szintén a 65 év felettieknek. Hiszen ők már annyit dolgoztak eddig.

Legyen ingyen nekik a posta, hogy tudják küldeni a nyugdíjukat a gyerekeiknek. Továbbá minden állami intézményt ingyen látogathassanak!

Lesz egy kis kánaán, aztán államcsőd és valódi éhezés. Tetszik a menetrend?

balkezes2 2012.02.23. 10:46:11

A téma nem új de nagyon időszerű! A miértre nem az árbevétel oldalon kell keresni a választ. A közösségi közlekedés a csúcsidő kapacitására van méretezve. Ezért ha ott sikerül csökkenteni az tényleges megtakarítást jelent. A jelen javaslatnál ki kellene mondani , hogy nem a nyugdíjas magsarcolása a cél, hanem a forgalom elterelése a csúcsidőröl. Van erre más módszer is. Ilyen pl a lépcsőzetes munka kezdés is. De ha pl megkülönböztetnénk ár ill. hozzáfárás szempontjából a metró, villamos, autóbusz, stb -t ill. a viszonylatok között is lenne különbség , akkor lehetne ebből megtakarítást elérni, mert ez is terelné a forgalmat, csökkentve a csúcs igényeket. Ez persze munkás dolog, mármint azoknak akiknek ezt ki kell dolgozniuk. De van erre felkészült csapat! És ha a korábbi és a mai városvezetők nem halogatnák az elektronikus jegyrendszer bevezetését ezen javaslatok bevezetése a téma kidolgozása (néhány hónap) után azonnal bevezethető lennének. Igy meg csak ábrándozás , esetleg anyázás van belőle és nem hoz egy fillér hasznot sem. Ja és mindez ott van leirva, kidolgozva a BKV anyagaiban, de nem volt még egy értelmes döntéshozó sem , aki pártsemlegesen ( értsd ki nyúlja le a beruházás hasznát!) mert volna dönteni. És ebből a szempontból pillanatnyilag nincs különbség a szereplők között.

Nick Leeson 2012.02.23. 10:46:47

@Idet:
Vedd már észre, hogy a nyuggereken kívül már mindenkitől vettek el!
Nem azért mert ez bárkinek is jól esik! Hanem azért mert nem futja bizonyos dolgokra!
Persze lehet, nagyon sokáig azt játszani, hogy a takarón túl nyújtózkodunk! De annak beláthatatlan következményei lesznek! Igen a nyuggerekre is!

Ma még csak annyit kéne megoldani, hogy ne reggel közlekedjenek, később lehet, hogy sehogy sem fognak tudni közlekedni, ahogy más sem.
Ilyen egyszerű!!!!!!!!!!!!!!

Eljön még az az idő, amikor nem lehet elmenni orvoshoz egy sima hátfájással, csak ha már elviselhetetlenül hasogat. Lesz még olyan helyzet, amikor 10 mentő hívásra, csak kettő tud kimenni, stb.
Ezt akarjuk?
Nyilván nem!
Akkor végre szépen hozzá kéne járulni a TERHEKHEZ!!!! pl. nyugdíjasként azzal, hogy ők is átvesznek valamit abból a sok szarból amit már egy ideje nyel az ország többi tagja!!!!!
Ha ez azon múlik, hogy a korlátlan ingyen utazás korlátozódik, akkor megpróbálják úgy intézni, hogy ez beleférjen!!!!
Valami ilyesmiről kéne szólnia a nemzeti összefogásnak, és szarból kilábalásnak!!!!!!!!

A háború után döglött lovat ettek az emberek! Akkor nem balhézott senki, hogy mi lett az előtte évekig fizetett adójából? Érdekes, akkor nem hőzöngtek az emberek, hogy nekik marhasül jár!!!
Hát most ugyan ez van, csak mostanában nem volt háború, és annyira talán nem szar a helyzet, mint akkor volt.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 10:47:22

Ja egyébként maradjon a rendszer, de ha becsődöl a BKV az se nekem fog fájni, mert felülök a biciklire, hanem az időseknek.

Ne lenne okosabb, most belenyugodni ebbe az ötletbe és cserébe talán életben maradna a BKV.

zum trucc 2012.02.23. 10:48:01

Miért is jár a nyugdíj mellé (nem helyett) utazási kedvezmény?
Causescu alatt Romániában a nyugdíjasbérlet drágább volt a normálbérletnél, mert nem fűződött állami érdek az öregek helyváltozásához. Ennek mi akadálya lenne itt és most?
Tele van a busz kellemetlen, terpeszkedő, unalmukban utazgató öregekkel.

balkezes2 2012.02.23. 10:50:08

@Doubledecker: És jól érezted magad? Benne lenni az elitben az nagyon kellemes. A többiek meg úgyis hülyék!

Nick Leeson 2012.02.23. 10:51:40

Még annyit hozzá tennék, hogy egy adott országban mindenkinek annyi jár, amennyit az ország gazdasági ereje ki tud termelni. Amennyiben ez csökken, akkor nyilván az egyén járandósága is csökken!!!!!!!
A nyugdíjasé is!!!!!!!!!!!!!
Tehát ha szarabb a helyzet mint 5-10-15 éve, akkor csak egy hülye állíthatja azt, hogy már pedig neki az akkor is jár ami 5-10-15 is járt!
Ennyit erről!

Mad Mind 2012.02.23. 10:51:56

@Nick Leeson:
A nyugdíjasok nagy része szintén dolgozott 40+évet, adót is fizettek, közterheket vállaltak. Nem csak úgy lett parazitaként, ahogy most beállítod. Képzeld sokan még azt a bizonyos háborút is átélték, amivel te oly büszkén példálózol. Nélkülük, most nem böföghetnél baromságokat az interneten.

Mérges 1234 2012.02.23. 10:57:53

@balkezes2:

Félre értettél.

Én is szopó ágon vagyok a Fidesz miatt, csak látom, hogyan működik a világ.

És vannak dolgok amiknek a tetű mocskos rohadék tolvaj bandának véletlenül igaza van.

A cégünket most akarja tönkretenni az egyik Pintér cég, ezért is voltam az említett egbeszélésen. Semmi nem úgy működik, mint sokan gondolják, illetve kevés dolog.

Az MSZP egy szar volt ez köztudomású, de a Fidesz nem jobb, maximum csak más......

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.02.23. 11:00:08

de érdekes hogy az mszp alatt nőtt meg ezerrel a bkv hitelállománya. mégilyet! pedig a szocik milyen jól kormányoztak, nemértem hogylehet ez :)

Nick Leeson 2012.02.23. 11:01:46

@Mad Mind: Ha szerinted az baromság, hogy a szar bkv, akin nagyjából az ország 1/3-ának (közvetetten) a napi munkába járása múlik, összedől vagy nem akkor gratulálok.
Azt meg végképp nem értem, hogy ha megint egy olyan dologról van ami más országokban teljesen természetes, akkor nálunk abból miért kell ekkora ügyet csinálni.

Én nem parazitaként állítottam be a nyuggereket. Annyit írtam csak, hogy talán nekik is hozzá lehetne ennyivel járulni a szarból kilábaláshoz.
Talán nem?

Reggie 2012.02.23. 11:01:56

@Mad Mind: Vagy nelkuluk jobban bofoghetnek az interneten. Az o hibajuk a kamu rendszervaltas, hogy a kommancsokat nem uztek el(vagy vegeztek ki), stb. Hasonlitsd ossze a kelet nemetorszagban lezajlott esemenyekkel, eg es fold. Aztan hatradolnek es magyarazzak, hogy dolgoztak 40+ evet. Azt persze nem teszik, hozza, hogy szarul dolgoztak. Csak a markukat tartjak, holott nekik kene bocsanatot kerni, hogy ezt a szart hagytak rank.

balkezes2 2012.02.23. 11:03:40

@Nick Leeson: Azért nincs igazad mert ezek a dolgok egy normális társadalomban hosszú távú szerződésekben vannak rögzitve. Hogy tudd ha ma tanulsz , gyereket vállalsz, stb mi vár rád kb tiz húsz év múlva. Ezek persze nem leírt szerződések. Meg is lehet őket szegni, főleg ez történik háborus vagy forradalmi helyzetben. Persze erre nem törekszik normális társadalom, mert ebben csak vesztesek vannak.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 11:08:30

@balkezes2: Gondolom a történelmi hátterünk ismert. Azaz van egy 20 éves demokratikus berendezkedésünk, azaz olyan nagy kialakult társadalmi egyezmények nem lehetnek, mert most tanuljuk az egész rendszert. Most jön a szívás része, persze ha kicsit kitekintettünk volna nyugatra, akkor nem hoztunk volna buta intézkedéseket (ingyenes 65 év feletti utazás).

balkezes2 2012.02.23. 11:12:12

@Doubledecker: Ja, akkor üdvözlet a való világban! Azt szeretem ezekben a megbeszélésekben, hogy arról is szokott szólni, hogy az a szemét szoclib banda mindent ellopott. Ezért jobb ha mi lopjuk el. Ezzel is a nemzeti összefogást erősítjük. Most nem vicceltem!

balkezes2 2012.02.23. 11:15:45

@Disintegrator Rising: A fővárost soha nem az MSZP vezette! 2003-ban már egyszer konszolidálták a hiteleket. A finanszirozási rendszer rossz. Ez most sem változott meg. A hülyeség ui pártsemleges!

Mérges 1234 2012.02.23. 11:18:14

@balkezes2:

Kb., így mennek ezek, de csak kábé, mert a nagy lenyulásokat, a hátérben álló különböző gazdasági csoportok mozgatják, majdnem pártsemlegesen.

És igen a Viktorék bandája nyiltan lop, csak ügyen titkolja.

Meg van ez a nemzeti máz, amitől sokan nem akarják látni a valót.

balkezes2 2012.02.23. 11:18:33

@Raиdoм_: Igen. De a magyar mindig okosabb. Megint be akartunk menni a forgóajtón az előttünk érkezők elé.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.02.23. 11:20:08

@balkezes2: aha. a mellékelt ábra is azt mutatja. meg hagyó se volt mszp-s. nefárasszál komcsi.

balkezes2 2012.02.23. 11:22:23

@Doubledecker: Hát ez már tényleg a való világ. Ma csak az arányokról vitatkoznak a háttér lobbyk. Volt már 80 /20, 50/50, de ma már a 100/0 százalékon dolgoznak. Az oldalakat helyettesitsd be!

balkezes2 2012.02.23. 11:23:37

@Disintegrator Rising: Csak azt akartam ezzel mondani hogy nem egy párt irányitott. A többi stimmel.

Roy 2012.02.23. 11:25:57

@Vhailor: Már a magán nyugdíjkasszát ellopták Orbánék. Most akkor mi legyen? A nagy nulla?
Így is a mai fiataloknak lehet, hogy már nem lesz nyugdíj. Nincsennek bejelentve vagy csak minimálbérre. Nem lesz munkahelye. A közmunka (rabszolga munka) után nincs nyugdíj.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.23. 11:30:09

@Roy: Igen, a nagy nulla, a nagy összeomlás következik most.

Szerintem már nem lehet elkerülni. A fiatalok fellázadnak, az idősek meg éhenhalnak. Olyan, Oroszország 90-es évek eleji állapotokat jósolok, az egész politikai rendszer úgy ahogy van megy majd a levesbe.

Mérges 1234 2012.02.23. 11:31:15

@balkezes2:

Annyi változott még, hogy nincs már olyan, hogy emberség.

Mafia módzserekkel dolgoznak, a 2/3 és a bíróságok az ügyészség mellettük van. Korábban lehetett alkukat kötni, nem csinálták ki a cégek egymást, ma már nem így megy, minden kell nekik.....

Nagyon minden, nem viccelnek, most azt nem tudom, hogy ez azért van mert tudják nem sok van hátra, vagy kiéhezettek, vagy ilyen gecik.

Másik ismerős, aki mindig is a Honvédelmi és a Belügyminisztériumnak dolgozott, de már 10-en sok éve. Jöttek a Fijug behívatták, lekomcsizták, mocskolták kicsit, megfenyegették, hogy bíróság lesz, stb. Végül most csinálja amit eddig, de több védelmi pénzt fizet......

Ébredjetek.

Bár nincs más értelmes párt..... :(

Nick Leeson 2012.02.23. 11:32:03

@balkezes2: Igen egy normális pl. nyugati társadalomban lehet beszélni kiszámíthatóságról. Ők jóformán a háború óta növekednek, meg van a stabilitás.
Mi 20 éve vagyunk elvileg szabadok, azóta csak a töketlen próbálgatás megy. Nincs semmiféle irányvonal amit lehetne akár 10 évig is követni. A kormányok egymás ellenében haladnak.
Ebben a környezetben évtizedes "szerződésekről" teljesen felesleges beszélgetni.
Valójában csak lefelé süllyedünk...

Azért álljunk már meg egy szóra. A gázolaj ára kb. duplája az 5-6-x évvel ezelőttinek, már ilyen esetben is necces a nyugger utazást ingyé nyomatni. De ha már 1000Ft lesz egy liter gázolaj, a havi bérlet meg mondjuk 70eFt, a nyuggerek, akkor is fülig érő szájjal tombolnak majd a buszokon tök ingyen? Mert ez ugye jár nekik!?

balkezes2 2012.02.23. 11:35:45

@Doubledecker: Ehhez nem tudok semmit hozzátenni. Igy igaz! Ezért gyorsan idul egy új sorozat a tévében, addig sem gondolkozik a magyar.

balkezes2 2012.02.23. 11:42:36

@Nick Leeson: Az hogy ma mi mennyibe kerül és mennyi volt kb tiz éve összetett dolog. Nem lehet egyenként kiemelni és hasonlítgatni. Ezzel együtt igazad van. Én csak a BKV ügyében mondom azt ha a csúcs időben történő használat csökkentésre kidolgozunk egy megoldást pl az elektronikus jegy alkalmazásával, senkit nem fog zavarni ha nyugdijas utazik DE a csúcs időn kivül. De nem ezen dolgoznak, hanem azon hogyan lehetne baráti vállalkozók kezére kiszervezeni néhány szolgáltatást!

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 12:35:37

Ezt bírom egyébként, hogy itt az merül fel, hogy ugyan már ne 6-9 -ig utazzanak ingyen az idősek, hanem ezen idősáv után, ők meg azonnal úgy veszik mintha ki akarnánk őket irtani.

Ilyen logika után mit várunk a nemzet egészétől? Főleg az ilyen idősek gyerekeitől, akiket hasonló értékrend alapján neveltek fel.

Idet 2012.02.23. 12:41:12

@Nick Leeson: De. Háború van. Csak még nem lőnek.

xstranger 2012.02.23. 13:23:23

@Raиdoм_: ez teljesen altalanos nyugdijas gondolkozas. Ennel sokkal kisebb ugyek miatt is (kb raszolsz hogy menjen egy kicsit arrebb) eutanaziat emlegetnek. Pontosan ezert nincs semmi becsuletuk a fiatalok elott, tudod ugy jartak mint a fiu aki farkast kialtott.

Gondolom a vacak mentalis allapot lehet az oka.

Ja igen 40+ ev meg haboru: Magyarorszagon a korai es rokkant nyugdijazas miatt nem dolgoznak ennyit az emberek osszesen. A haborut tulelo es az orszagot ujraepito reteg pedig vagy halott vagy egy maroknyi rendkivul idos ember. Ja nagyszuleim akik ebbe beletartoztak (sajnos mar ok is halottak) SOHA nem emlegettek ezt mint az okat hogy jar nekik valami. Azert csinaltak mert ez volt a dolguk es hogy nekunk a gyerekeiknek es unokainknak jo legyen. "Ne torodjel velunk csak az a fontos hogy az unokaknak jo legyen". Semmi kozuk az itt 6-9 ig ingyenes buszjegy elvetele okan eutanaziat emlegeto reteghez.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.23. 13:43:48

@Zippora: Jó, ugass csak! Aztán nézd, hova visz a buta, önző bégetésed...

SvenH. (törölt) 2012.02.23. 22:32:43

@xstranger: arrol a komoly munkarol:
www.youtube.com/watch?v=YxmguL78Epg

es a masik a mai szepkoruak altal fennen hangoztatott hazugsag, hogy ok marpedig jol eltartottak az akkori nyugdijasokat:
www.youtube.com/watch?v=xDBaNZSP05k

szerencsere van kordokumentum :)

Mad Mind 2012.02.24. 08:29:35

@Reggie:
Mintha a keletnémeteknek lett volne egy nyugatnémet rokon, aki pénzzel és politikusokkal ellátta őket.
Jártál a kelet-német régióban? Mint Magyarország, nagyon sok bezárt gyár, magas munkanélküliség, és vicces módon sokan nosztalgiával emlékeznek a kelet-német érára.
A lámpavasazás sok jót tett volna? Voltak öldöklések Romániában, oszt mégis ugyanolyan a helyzet mint Magyarországon. Magas hiány és megszorítások. Ugyanez Lengyelország. A szlovákok mertek lépni a cigányok ellen, ezért jobb ott a helyzet de az se rózsás.

Mad Mind 2012.02.24. 08:30:42

@SvenH.:
Ő befizette az adóját, a kormány elcseszte. Ebben ő mennyire hibás? Ezek szerint te most hibás vagy, mert orbán elbaszta a pénzed TEK-re.

Mad Mind 2012.02.24. 08:37:18

@Nick Leeson:
Ők nem vásárolnak? Nem fizetnek áfát? Nem fizetnek illetéket? Nem vesznek üzemanyagot, ha van kocsijuk? Nem fizetnek a villanyért, gázért, csatornáért? Nem az utazási kedvezmények ülik meg az országot. Sokaknak nagyon torz a világképük.

SvenH. (törölt) 2012.02.24. 17:09:25

@Mad Mind: ja amugy ok csak 70+ -nal kommandozhattak ingyenesen a mostaniak meg 65+ -nal, pedig az atlageletkor nott!!!

az IGAZSAGOS az lenne, ha csak 73+ -tol kapnak meg a mai nyugdijasok az INGYENESSEGET

de hat vannak akik a munder becsuletet vedik, nezd meg a kis fasz smukkot:
"Schmuck nem viccel, közel 1500 nyugdíjast képeztek ki az ajánlószelvény gyűjtésre az elmúlt napokban.
A cél a 600 000 budapesti szépkorú:
- Legyen lassabb a mozgólépcső: "mert azzal utazásonként csak 15 másodpercet vesztenénk, de sok olyan idős ember számára tennénk lehetővé a metró használatát, akik a mozgólépcsőtől félve eddig nem akarták igénybe venni ezt a közlekedési eszközt.""

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.02.24. 21:43:03

Nem vagyok a "több pénzt a zembereknek" típusú demagógiák híve. sőt. Ugyanakkor nem érzem a megtakarítás lehetőségét ebben az akcióban, ha pedig rendes jobberként tekintem, megint a "többet visz mint hoz" típusú intézkedésekhez kell sorolni.

A reggeli csúcsban a legfontosabb hogy sűrűn járjanak a járatok. Csak másodlagos szempont hogy mennyire vannak tele.
Magyarul, ha arra játszanak, hogy a reggeli sávból kimaradó nyugdíjas utasok miatt kevésbé lesz zsúfolt ugyanannyi járat - ez nem hoz annyit amennyit visz.

Ha viszont arra bazíroznak, hogy ezáltal kevesebb járat kell reggel, ami az egyedüli tényleges megtakarítási lehetőség lenne a jelenlegivel azonos zsúfoltság mellett - na ez igazi dupla öngól lesz, mert a munkába járók és a nyuggerek is verni fogják a tamtamot.

Végül, pedig vegyük észre hogy a szocik gátlástalan demagógiacunamijának adnak tűzrevalót, pont most amikor a miniszterelnök megfogalmazta a középosztály és a nyuggerek szövetségét a szocik hatalmon kívül tartására (akik közismerten rendszeresen a segélyesek szavazatain jutnak hatalomhoz hogy az oligarchák és külföldi üzleti partnereik érdekeit képviseljék a dolgozó középosztály rovására). És ezekben a játszmákban mindig a nyugalmazottak voltak a demagógiával hülytés igazi klasszikus terepe.

evil overlord (törölt) 2012.02.25. 20:09:19

@Karmadealer: Ha pl. a 2 percenként járó metrót 2.5 percre ritkítják, abból még nem lesz botrány.

tempefoi · http://tempefoi.blog.hu/ 2012.02.26. 00:03:14

nem lehetne ezt a szépelgő, giccses, sztálinista neobarokk szószörnyeteget, hogy szépkorúak, kicseszni a szoborparkba - esetleg a 2000 liter spirituszba öntött kissschmukkal együtt?

VI. Béla 2012.02.26. 08:21:23

@bbjnick:

az orvos gyalogos messze van.
süti beállítások módosítása