Jegyzetek a perverzió korából
2017. március 18. írta: batiszkáf

Jegyzetek a perverzió korából

honey2.jpg

„Sírásó, milyen szépek is a városromok; de még szebbek az emberek romjai!”
(Maldoror énekei, Bognár Róbert ford.)

Ha Lautréamont grófja gátlástalan, kokaintól elkockásodott fejű tévés programigazgatóként születne újra, pont olyan műsort csinálna, mint a The Learning Channelé, avagy téelcéé, ahogy képmutató meszeltsír-értelmiségiek (incl. e sorok szerzője) szokták borzadállyal a hangjukban emlegetni.

A tévészolgáltatók nem nagyon reklámozzák, hogy csatornakínálatukban a halász-vadász meg a lakberendezési adók között maga a burjánzó kárhozat is helyet kap, pedig! A varrógép és az esernyő mellé Honey Boo Boo-t is a boncasztalra csapó TLC vég nélkül sorakoztatja fel a groteszkebbnél groteszkebb képzeteket és juxtapozíciókat. Egy olyan világba enged betekintést, melyet törpék, leszbikus óriásnők, transzneműek, lecsúszott sorozatsztárok, gyerek-szépségkirálynők, kuruzslók és mániákus kuponozók népesítenek be, ahol szobaméretűre hízott proletárok ecsetelik bizarr szexuális praktikáikat, ahol vajúdó asszonyoknak rendeznek kvízestet, ahol a kétfejű lány társkeresési viszontagságai a nagyvárosba utaztatott amis fiatalok görbe kalandjaiba és latinó arák hajtépős idegrohamaiba csorognak át.

A TLC-kozmoszban megbomlik az összes axióma és törvény, talán még a gravitációé is: a dolgok a legvégletesebb aránytalanságban lebegnek, túl minden józan mértéken és nagyságrenden (kezdve a kényszeres gyűjtögetők zsúfolásig cuccolt házaitól egészen a minden szabad testfelületüket piercingekkel teliaggató bolondokig). A szabad akaratnak nyoma sincs, az ember a zsigereiben tenyésző ínyenc hóbortok és fétisek tehetetlen játékszere; a testek csak mint hiperritka betegségek hordozói, mint makacs rendellenességek vannak jelen. Hiába is keresnénk arcokat, a személyesség jeleit: csupán elfuserált plasztikai műtétek után maradt roncsokat meg iszonyatos tumorokat találunk.

Nehéz nekifutásból megfejteni a TLC-t. Először mellbe vág bennünket a beteges hajlamok és torzulások áradó bőségével, képtelen kombinációval. Idővel azonban fakulni kezdenek a szürrealista lázálmok, annál is inkább, mert megismerjük azt a mechanizmust, mely ezt az igazából meglehetősen szegényes fantáziát működteti. Lassacskán belefásulunk, meg is unjuk az egészet.

A csatorna egyfelől természetesen arra a kíváncsiságra játszik rá, melyet az ember a különféle aberrációk − szakállas nők, sziámi ikrek stb. irányában ősidők óta tanúsít; és teszi ezt példátlanul visszataszító módon. A kommercializált perverzitás nem új jelenség, de ennyire szégyentelen tálalásban még aligha fordulhatott elő. Másfelől a csatorna a posztmodern kisebbségpolitika eszközeként is funkcionál: az elnyomó társadalom és a menthetetlenül retrográd természet elvárásait áthágó önmegvalósítás sablonjait tárja elénk. (Ékes példája ennek az I Am Jazz című progreál tanmese, melyből egy Jazz Jennings művésznéven futó kiskorú „transzlány” mindennapjait ismerhetjük meg.)

A TLC jelképe lehetne annak a folyamatnak, mely során az abnormalitás az uralkodó fogyasztói és politikai struktúrákba olvad: a kereskedelmi tévézés ortodox, merev formanyelvét ölti, hézag nélkül beépül a reklámoktól szaggatott, soha meg nem torpanó, időtlen látványáradatba, miközben az ideológiai-morális hatalmi komplexumot legitimáló elbeszélésfüzérként is szolgál. Másképp fogalmazva: az abnormalitás mára a hivatalos kultúra szerves részévé vált, elválaszthatatlan, mi több: megkülönböztethetetlen tőle. Minden bizarrságával, minden otrombaságával együtt akadémista ötlettelenséggé, közérdekű ájtatossággá lényegült át.

A reakciós gondolkodás alapvető meglátása szerint a világ valami jóvátehetetlen káoszba csúszik bele. Ehhez én csupán azt az óhajt kapcsolnám, hogy legalább lenne ez a káosz érdekes. (Hogy mindjárt azt ne mondjam: kreatív.) A jövőnek, még ha nem is tartogatott semmi jót, korábban az az ígérete megvolt, hogy izgalmas lesz; ma már tudjuk azt, hogy a csőd lehet rémesen szürke és egyhangú is. „Not with a bang but a whimper”, ugyebár. Ásítozva zuhanunk.

*

caraco.jpg

„Mindenkinek meg kell találnia a saját perverzióját” − a tavaly elhunyt Michel Tournier ír valami hasonlót A rémkirály c. kitűnő regényében. Készséggel elfogadnám ezt a gondolatot, ha nem lennék tisztában az emberek túlnyomó részének szédítő tehetségtelenségével, azzal, hogy megtalálnák a módját, hogy a kannibalizmust vagy a kéjgyilkosságot is végtelenül közhelyessé és Instagram-kompatibilissé tegyék. Perverznek is csak úgy érdemes lenni, ha van hozzá valami sajátos hangoltságunk, ihletünk, ha képesek vagyunk elszakadni a bevackolt sémáktól és divatoktól. (Úgy például, mint a porosz tájakon, göringi vadászkastélyokban és egy Napolában játszódó Tournier-történet főhőse, a monstruózus Abel Tiffauges, aki egészen eredeti örömökben éli ki magát: a Jézust a folyón nyakában átsegítő Szent Kristóf mintájára az ún. fória, a gyerekcipelés megszállottja.)

A permisszív társadalom megjelenésével, az elfogadás rémuralma alatt a devianciák egy csapásra fáddá és unalmassá váltak. Amint emancipálták és bürokratizálták és a hivatalos erkölcsi kátékba foglalták őket, amint állami és nemzetközi szervezeteket hoztak létre a védelmükre, kiveszett belőlük minden káprázat, találékonyság és talányosság, meglepetés. (A modern polgári állam féktelen kiterjedését sokan és sokféle módon leírták már; azt azonban csak kevesen veszik észre, hogy az aberrációk kisajátítása milyen fontos állomása ennek a folyamatnak. Gondoljunk bele: világszerte vajon hány köztisztviselőt foglalkoztatnak a homoszexualitás ürügyén?) Az állam persze csak azokra a devianciákra tehette rá a kezét, amelyek nem többek holmi furcsa külsőségeknél, kétes hajlamocskáknál; a valóban nagy perverziók, mint Lautréamont-é vagy A káosz breviáriumát megalkotó Albert Caracóé (fent), nem tűrnek semmiféle gondoskodást.

A formátumos eltévelyedettség elsősorban nem a közösülés vagy a vérontás mindenféle hatásvadász alakzataiban nyilvánul meg; még ha él is ilyen elcsépelt képi eszközökkel, csupán dekorál, könnyű ornamentikával övezi a lényeget. A középszerűek, az epigonok ld. korunk megélhetési perverzei − persze nem képesek többre, mint hogy szolgaian lemásolják a csicsás-rettentő cafrangokat. Az a fajta perverzió, amelyik valóban igényt tarthat a figyelmünkre, többet mutat fel sokkoló szavaknál és testcseleknél: olyan felismerésekkel szembesít bennünket, amelyeket illendő meggyőződéseink talaján aligha környékezhetnénk meg.

A nagy katolikus író, Léon Bloy írja a tizenkilencedik század második felében feltűnt zaklatott, kétségbeesett szerzőkről: „Ők már nem emlékeznek az egekre, mint az az olyannyira csodált lamartine-i tréfában áll! Nem emlékeznek már rá egyáltalán. De emlékeznek a földre, ahol az emberi szemét közepette élni kényszerülnek, Isten látásától örökre megfosztva - bárhogy is gondolják el ezt az entitást -, ám egyre csak eltelni, megrészegülni kívánva tőle!... A jámbor szívjóságot darabokra robbantó Maldoror énekeinek szerzőjével kapcsolatban pedig így fogalmaz: Nehéz eldönteni, hogy a szörny elnevezés elégséges-e ebben az esetben. Valami rémületes, alaktalan mélytengeri lényre hasonlít, amit a vihar a partra vetett. (...) De nem úgy tűnik-e azok számára, akik olvasták őt, hogy a Gondviselés eme hallatlan gyalázása a próféciák páratlan tekintélyével sejteti meg azt a végső üvöltést, mely az emberi lelkiismeretből Bírája előtt kiszakad majd?...

Caraco egyforma dühvel ostorozza a vallásokat és a felvilágosodást, az isteni és a humanista fikciókat; víziójában az ipari terjeszkedés által tönkretett természet, a városok éktelen csúfsága és sivársága, a megfékezhetetlen népességrobbanás, a démoni, mindent bemocskoló és bebüdösítő tömeg, az általános elaljasodás kortárs valósága a közelgő világméretű katasztrófában semmisül meg. Káoszt és halált éneklek, a káosz meg a halál jegyesek; a Föld egész lakott területét elemésztő tűzvész világítja majd be menyegzőjüket, a városok el fognak pusztulni, a házak megannyi koporsóként zárják magukba a városokat benépesítő és elszennyező rovarokat. (Ádám Péter ford.) Feltrancsírozott emberhús-halmok között porlik szét minden babona, hit és erkölcs, egyszóval a rend, amely kínszenvedésre ítélt minket, amelynek nem egészséges és életerős emberek, hanem termelők és fogyasztók kellenek, amely többre becsüli a korcsokat, az alvajárókat meg az automatákat.

Habár Caraco a kavargó káoszról való fantáziálása szüneteiben megkockáztat valami halovány alternatívát, valami megmosolyogtatóan együgyű pogány utópiaszerűséget, az alaphang a teljes kiábrándultságé. A komédiának vége, kezdődik a tragédia, a világ mostantól kezdve csak még kegyetlenebb lesz, még kietlenebb, még sötétebb és még igazságtalanabb, és az egyre terjeszkedő káoszt meghazudtolva egyre módszeresebb: mi több, épp a rendszeresség és az összevisszaság szövetségét érzem a világ legkevésbé megkérdőjelezhető tulajdonságának, soha nem volt és soha nem is lesz több gyötrelem és több abszurditás, több számítás és több paradoxon, egyszóval soha nem lesz több megoldott − persze feleslegesen megoldott − probléma.

Ebben aligha kételkedhetünk.

*

12-16_w_marina-70_1.jpg

Aki még kétezertizenhétben is az épater le bourgeois lejárt lózungjait hajtogatva illegeti magát mindenféle média- és kultúrfelületeken, azt gondolkodás nélkül galád imposztornak kell nevezni és kihajítani az ablakon. Mégis milyen jelentéssel bírhat a polgárpukkasztás egy olyan korban, ahol az ún. polgári rend és a deviancia elválaszthatatlanul összenőtt? Ahol az elfajzottságot törvények és szabályozások tömkelege indázza körül? Ahol az aberráció állami monopólium lett?

A nyárspolgáriság hosszú idők óta kedvelt toposza a művészetnek, s a művészetcsinálók továbbra is úgy cincálgatják a középosztálybeli, bornírt szalmabábokat, mintha ennek a ténykedésnek a mai viszonyok között még bármi érvénye és értelme volna. Konformizmus, szellemi tunyaság és valami egészen letaglózó gyávaság keveredik itt. Állami támogatásokon élősködve, a rendszer képviselőinek és a mainstream sajtó osztatlan rajongásától övezve provokálni, döntögetni a már ezerszer megdöntött tabukat és bálványokat önmagában is elragadó; hát még ha közben egy minden eddiginél komikusabb és képmutatóbb és fojtogatóbb társadalmi valóság, a nyársperverzitás van kibontakozóban. Csak azt ne várjuk, hogy a Transzgresszív, Megzabolázhatatlan, Határokat Nem Ismerő és a Sorsot Kihívó Művészet gyakorlóinak puhány hivatalnoklelke ez utóbbinak is nekiront: a lázadásra vonatkozó összes nemzetközi irányelvet megsértenék ezzel.

A fenti képen Marina Abramović szerb származású, jelenleg New Yorkban élő performanszművészt láthatjuk. Abramović a művészbürokrácia kötelességtudó, szorgalmas tagja, több évtizedes és világszerte elismert ízlésborzolói múlttal a háta mögött. Ha valakinek a munkássága a test határainak feltérképezésével foglalkozik, mint azt a művésznő Wikipédia-szócikkéből megtudjuk, nagyjából már sejtjük, mire számíthatunk: a megszokott, nehéz testnedvekben ázó, végtelenül ernyedt közhelyparádéra; és valóban, Abramović a világért sem akart volna semmi akár csak nyomokban eredetivel előhozakodni, késekkel szurkálta meg a közönséggel abuzáltatta magát, sikoltozva maszturbált a Guggenheim Múzeum padlója alatt, csupa ilyen említésre sem méltó hülyeség, még az Ecranul nostru vagy az Unser Bildschirm olyik sikerültebb pillanata is nagyobb izgalmakkal szolgál.

Abramović nevét sokan megismerték az elmúlt hónapokban, mégpedig nem más, mint a prezidentválasztás kapcsán. A Clinton-kampány belső levelezését  szivárogtató Wikileaksnek hála nyilvánosságra került ugyanis egy Tony Podestának címzett Abramović-levél, melyben a művésznő bájosan afelől érdeklődik, hogy Podesta bátyja, John (Clinton kampányfőnöke) el tud-e menni az általa rendezett vacsorára. A vacsora a levél tanúsága szerint a Spirit Cooking-tematika jegyében szerveződött; aki véletlenül nem ismerné a nevezett szeánszt, azoknak itt ez a videó, melyben Abramović disznóvérrel pingál fel különös recepteket a falra, amelyek olyan hozzávalókat tartalmaznak, mint a friss anyatejjel összekevert ondó vagy a reggeli vizelet. A levél mindenféle vad konspirációs teóriákat szabadított el, amikre most nem vesztegetnék túl sok szót, elég annyi, hogy megvádolták Podestát, hogy sátánista rituálékban vett részt, noha később kiderült, hogy végül nem is ment el az estélyre.

Nem tudjuk, hogy Abramović milyen fogásokat szolgált fel vacsoráján, de ez nem is igazán érdekes. A levél azért fontos dokumentum, mert rávilágít a magát radikálisan újítónak és lázadónak beállító művésztársadalom és a párt- és pénzelitek kapcsolatára, arra, hogy milyen meghitt, hátlapogatós viszony fonja össze őket; hogy a felforgatás és a hatalom közti atavisztikus ellentét egyszer s mindenkorra megszűnt, a két terület között zavartalan az átjárás, a két fogalom végzetesen egymásba csúszott, s immár tetszőlegesen felcserélhető, a rend perverzitássá fajult és a perverzitás renddé, a politikai és a gazdasági élet kifinomult, arctalan irányítói és a vért és ondót pacsáló forradalmárok egy és ugyanazon valóságot képviselik, a határtalan államdevianciát vagy devianciaállamot, kinek hogy tetszik.

* * *

la-et-cam-paul-mccarthy-on-tree-sculpture-20141205.jpg

2014 októberében a párizsi Vendôme téren, a Napkirály korában emelt barokk paloták között állították fel az amerikai Paul McCarthy alkotását, a Tree címre hallgató huszonöt méteres análdugót, természetesen a párizsi önkormányzat támogatásával és közreműködésével.

Ha a perverzitás (olyan jelenségektől kísérve, mint a TLC-féle realitytelevíziózás vagy a felforgató csinovnyikművészet) rendszerré csapott át, úgy ez a rendszer McCarthy művével nyílt terrort hirdetett meg. A hivalkodó, kikerülhetetlen, fenyegető zöld tömeg mindenki számára világos üzenetet közvetített: maradjatok csak nyugton, az ellenállás lehetetlen.

Néhányakban mégis volt annyi bátorság, hogy szembeszálljanak a szobor zsarnoki jelenlétével. Ahogy a linkelt cikk fogalmaz, alig egy héttel felavatása után vandálok tették tönkre az análdugót. Fleur Pellerin kulturális miniszter felháborodását fejezte ki a művészi szabadság megsértése miatt. Azok, akik még nem vastagodtak el lelkileg, az elmúlt évek talán egyetlen valóban gyönyörű tettét üdvözölték az akcióban.

Az utolsó sor legyen a vandáloké.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr8812168370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vokalpatriota 2017.03.18. 08:55:32

De gustibus non est disputandum. Dankórádió, Nótatevé, Valóvilág, Xfaktor Jimmyfiával, Drágabolgárúr, Kossuth Rádió péntek reggelente, vagy Honey Boo-Boo, Barca-Real sörrel a kézben: mi a franc a különbség, most komolyan?

Mert azt tudom, mi a közös: bármelyikről át lehet kapcsolni David Attemborough-ra - vagy levenni helyette a polcról egy Vonnegut kötetet. Vagy ugrálókötelezni fél órát, vagy megtanulni 30 angol szót.

A TLC extrém műsorai meg nem mainstream, szerencsére. Addig meg van remény - pláne, ha az alternatívákat mutatod meg és teszed érdekessé.

vokalpatriota 2017.03.18. 09:02:39

Na de most komolyan - és most felhúztam magam kicsit - okéoké, ez mind fujj, fertőésmocsok, kiüresedett álművészet - még igaz is akár.

Egy szó sem esett alternatíváról.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.18. 09:05:05

Semmi gond, hadd játsszanak még picit Sorosék és a többi véglény. Ezek utolsó pillanataik a likvidálás előtt. Közeledik Jézus, s mindenkit lemészáról atomostorával.

A majmok meg - ők a lelkes közönség - majd mennek egy kis közhasznú munkára, ott megjön az eszük.

GNDL 2017.03.18. 09:39:51

Szerintem rajtatok kívül senki nem néz TLC-t... :)

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.03.18. 09:51:28

Gőzdóm és Goldbroiler díjas cikk, perfekt.

Pelso.. 2017.03.18. 12:29:45

@Herr Schnapsidee Lieferant: Ez a "kinyílott a pitypang, megírom" sorozat jelentős fejezete. Remélem, a pártkádereknek kötelezően be kell magolni.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.03.18. 13:17:07

@Pelso..: inkább ezt magolják, mint a sorosbrüsszelsorosbrüsszelsorosbrüsszelsorosbrüsszel dögunalomantrát

zsebatya 2017.03.18. 13:31:16

Még csak nem is hallottam erről a TLC-izéről. Írt róla a Mandíner, hát rákerestem és megállapítottam, hogy egy rakás szar.
De egy kattintásukkal többük lett. Most akkor ki is népszerűsít, kit is?
Amúgy meg régebben nagyanyám, ha meghülyült az időjárás, mindig azt mondta, biztos az atom. Most meg minden baj okozója a Soros. Már azt sem hiszem el, hogy ez egy létező személy, aki amúgy eszikiszikszarik. Inkább olyan lehet, mint a kommunizmus kísértete.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.18. 13:37:09

@GNDL:

Nem ez a lényeg, hanem az, hogy az ilyesmi normálisnak számít.

Olyan ez, mint a homoszex. A fő baj nem az, hogy létezik, hanem az, hogy normálisnak számít a mai elfajult, antihumanista, liberális társadalmakban.

mintaszel 2017.03.18. 14:14:29

" Marina Abramović szerb származású"

jajám, "szerb" származású. abramovic = abram gyermeke. abram , az egyik legősibb zsidó név.

soros györgy meg "magyar "származású.

jól el van ez rendezve, odabent a fejekben. Addig jó, amíg így van.

GNDL 2017.03.18. 14:14:58

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Miért érdekelnek téged mások szexuális szokásai?! Otthon egyébként minden rendben? :)

annamanna 2017.03.18. 16:33:04

Abban valóban igaza van Batiszkáfnak, hogy úgy ömlik ránk a káosz, mintha azt sugallná: add fel, az ellenállás lehetetlen.
De ezt a borzasztó (pl. információs) káoszt mégis lehet valamiféle működőképes modellé szervezni; kell is.
Ez a cikk is úgy épül fel, hogy töménytelenül zuhog belőle a lényegtelen és értelmetlen információ, de a végére valamiféle gondolat mégiscsak felsejlik, amivel a szerző megpróbálja értelmezni maga körül a világot.
Mindnyájan ezt csináljuk, folyamatosan; aztán vagy valóban rátalálunk egy működőképes értelmezési modellre, vagy sem. Például hogy Hujber Feri értelmezési modellje mennyire működőképes, azt majd az idő eldönti; ő láthatóan repesett a boldogságtól, hogy az addigi káosz a fejében rendszerré szerveződött.
A hatalom pedig valóban úgy működik, mint Hamupipőke és a mostohája; az utóbbi egész egyszerűen erején felül túlterhelte az előbbit rendetlenséggel, káosszal, mocsokkal, feladattal, tessék, tegyél rendet, ha valamivel kész vagy, akkor nézd csak, sokkal nagyobb szemétdomb vár, amit még szelektíven ki kell válogatnod. (Ld közoktatás, tele hulladék információval; vagy épp a média).
No hát igen, a világ így működik, és az ember perszehogy belefárad a rendrakásba, és a végén egyszerűen hagyja eluralkodni a káoszt, mert minden addigi próbálkozása reménytelennek bizonyult, amivel igyekezett volna működőképessé tenni azt a világot maga körül, amit a hatalom nem akar, hogy az alattvalók számára működőképes legyen.
Szerintem sok felszínes dolgot el kell engedni, és egyrészt önállóan próbálkozni, másrészt a legalapvetőbb igazságokat kell megtalálni, amikbe biztonságosan vele lehet kapaszkodni. Amíg csak a felszínen próbálkozok értelmet és rendszert találni, addig a mélyben zavartalanul tenyészik a káosz, ami befon és lehúz magához.
Vajon a hatalom birtokosai mentesek a káosztól? Nyilván nem. "a rend perverzitássá fajult és a perverzitás renddé, a politikai és a gazdasági élet kifinomult, arctalan irányítói és a vért és ondót pacsáló forradalmárok egy és ugyanazon valóságot képviselik".

De a helyzet egyáltalán nem reménytelen. Minden igazságmorzsa, amit kiküszködök, amire eljutok, amit megértek, táplál és erősít. "És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket." (János 8:32)
Nem kell egyszerre mindent megérteni; Hujber Feri boldogsága azt mutatja, bármilyen igazság erősebbé tesz, még akkor is, ha esetleg később elvetem és újraírom az egészet. Valószínűleg a kommunista, feminista és egyéb mozgalmak erejét is az adta, adja, hogy "megvilágosítja" az embereket, mert biztonságosnak tűnő értelmezési keretet kínál a káosz helyett. Nem hülyeség ezekbe belekapaszkodni, ha épp nem akad más; csak az a fontos, hogy nem szabad belelustulni az igazság keresésébe. Ha másra hagyom, hogy ő magyarázza el nekem a világot, akkor bármilyen rendszer, amit értelmezési keretként megragadtam, újra káosszá válik a számomra. Például ha hagyom, hogy a papok magyarázzák el nekem a kereszténységet, akkor abból se marad más, mint káosz.

Tehát, végül is az a helyzet, hogy nem elég másra mutogatnom, mint a káosz kitermelőjére. A káoszt nem csupán a hatalom termeli ki, hanem az én lustaságom is, ha megelégszem a készen kapott igazságokkal, és nem törekszem rá, hogy saját magamtól tovább lássak, mint amit mások mutatnak nekem; ha csak azt látom, amit mások engednek látni (ld Platón barlangját).
A készen kapott igazság - ami sokáig segíthet - végül megfog és börtönbe zár, mert merev és fejlődésképtelen. Csak az működőképes, amibe magamat is beleadom.
Nem létezik statikusan nyugalmi állapot. Ha nem haladok előre, akkor hátracsúszok; ha nem törekszem megértésre, akkor elbutulok.
Jó pap is holtig tanul, és ez a mondat ellenáll a vandalizmusnak.
Nyilván mindennek megvan a maga ideje, és minden napnak elég a maga baja; elég mindig csak egy icipicivel többet látni és érteni, mint tegnap; a fontos, hogy az icipici továbblépkedés folyamatos legyen.
Ha annyit fedezek fel, hogy jéééé, a hangyák miféle rendszerben masíroznak, az ugyanolyan értékes, vagy még értékesebb és fontosabb, mintha értelmetlenül azon rágódnék, hogy a (háttér)hatalom (titkos) birtokosai mit hallgatnak el, és milyen szörnyű tervet forralnak az emberiség ellen. Úgysem fogom kitalálni, nem leszek tőle boldogabb, ha zúg a fejem a hiábavaló erőlködéstől. Az viszont boldoggá tehet, amire valóban rájövök, és az lehet, hogy egy tévécsatorna programrendje, vagy egy vers elemzése. Ezek az apró kis igazságmorzsák lelkesítenek, boldoggá tesznek és éltetnek, és ez sokkal fontosabb, mint "átlátni a nagy terv célját". Lehet, hogy nincs is célja, csak az, hogy 42.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.18. 16:56:32

@mintaszel:

Ebben tévedsz. A bibliai nevek elterjedtek a Balkánon, azaz ebből nem lehet zsidó eredetre következtetni.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.18. 17:26:16

@zsebatya: A TLC-ről lehet mondani, hogy valami marginális izé (sztem nem az, de mindegy), Abramovićról nem.
Amúgy nem minden baj okozója Soros, de kétségkívül ő az egyik legnagyobb szarkavaró ma a világban. De szépen lassan le fog hullani róla a lepel (ahogy a feministákról is...).

annamanna 2017.03.18. 20:14:39

Mellesleg tényleg feltűnő, hogy az unalom Batiszkáf legfontosabb témája; emellett bármi, amiről megvetően meg lehet állapítani, hogy torz, csúnya és undorító. Ez elég különös lelkiállapot, és örülök, hogy pont a tejbetökként vigyorgó Hujber Feri jutott eszembe, aki láthatóan tényleg nagyon örömködött, miközben arról beszélt, ő mikre jött rá (akár hülyének nézik miatta, akár nem).
Az intellektuális öröm valós örömforrás, és Hujber öröme elég valódinak látszott (attól függetlenül, hogy mennyire van értelme annak, amit mond). Ezzel szemben áll Batiszkáf, és tényleg nem értem, hogy létezik, hogy nem talál örömet az intellektuális megismerésben. Nem értem, hogy lehet, hogy unja azt a sok dolgot, amin gondolkozik, amiről ír. Ha ezt unja, akkor keresnie kéne valami olyan témát, amit elég érdekesnek tart; és pláne olyasmit, amitől nem undorodik. Ami számára ennyire visszataszító, azt rá kéne hagyni arra, akinek örömet okoz, vagy legalább viccet tud belőle csinálni; biztosan akadnak ilyenek.
Hirtelen ez a példa jut eszembe: www.youtube.com/watch?v=p7UlhAxrebE
és www.youtube.com/watch?v=cnoZeGkhFGo

Mert ha ebbe beleragad, akkor végül is mennyiben különbözik azoktól a nőktől, akik fáradhatatlanul szapulnak és ócsárolnak más nőket a hátuk mögött? Fúj, nézd, de ronda a körömlakkja, hát én ilyen hajjal ki nem mennék az utcára, édesem, és ha ekkora valagam lenne, akkor hosszú pulcsival takarnám.

sztd 2017.03.19. 08:25:52

Szerintem vásári mutatványosok évszázadokkal ez előtt is voltak, de az emberiség túlélte, ahogy a vásári mutatványosok is.

Mivel tévénk nincs, többet akkor se mondhatnék, ha akarnék.

Conchobar 2017.03.19. 08:32:21

Ott fönt, a pedofil-gyanús fényképen a felirat helyes fordítása az, hogy 'mindenki buzi egy kicsit'? Az a felirat a poszt olvasóira értendő? Esetleg a posztíró félénk 'coming out'-jának kell tekinteni?

Jean Sol Partre 2017.03.19. 09:27:46

@mintaszel: megjegyzem a te nicked is gyanúsan zsidó hangzású

mintaszel 2017.03.19. 11:18:34

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: mitől lenne valakinek abramovic a családneve?

roman abramovics, a chelsea tulajdonosa is gondolom ősi keresztény, meg a többi abramovicsok is, akiknek az orruk belelóg a levesbe. A nyomorék autista szemében.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.19. 11:30:28

@mintaszel:

Mások a névadási szokások Oroszországban és a Balkánon.

Oroszországban az ilyen név birtokosa 90 %.os eséllyel zsidó, a Balkánon nem.

Bell & Sebastian 2017.03.19. 19:45:07

Tökéletes post. Olyannyira, hogy kivégzőosztagért kiált.

Veder1 2017.03.19. 19:50:58

nem rossz, de alternatívát ő se mutat, mert még a végén kiderülne az is unalmas és közhelyes. Nem keresztesháborút kell hirdetni ez ellen, hanem helyen kellene kezelni szvsz

annamanna 2017.03.20. 01:08:57

@Conchobar: a képen levő gyereknek - mint egy átlag amerikainak - az a baja, hogy dagadt. Elég gáz, hogy ha valaki túlsúlyos, rögtön lebuzizzák. Ez ám az elfogadás kultúrája.

tireless treehugger 2017.03.20. 22:27:50

azért olyan perverz állatnak nem illene ide posztolnia akinek análdugó jut eszébe egy fát ábrázoló micsodáról, morogjon szépen csöndben otthon négy fal között, de ne ide matyizzon a disznaja.

opsz, ez itt a mandi, ja akkor lehet, stumpf és rajcsányi mellett jól mutat.

Bell & Sebastian 2017.03.20. 22:49:08

Perverzió, a'hát.

Ha a szabadkőműves zsebrákok annyira ragaszkodnak ahhoz, hogy minden szarukra odabiggyesszenek egy veres csillagot, akár a kacagányukra is kitűzhetnék, hogy sűrű és tömött sorokban elvonuljanak koncentrálni, valami egzotikus tájra, háromnapi úszásra az első, cápamentes traktorbelsőtől.

Bell & Sebastian 2017.03.20. 22:52:44

@és ma mi jót tettél?: Szerintem egy paraszt (futó). Várjuk még a további, szerencsétlen megfejtőket.

Virág et. 2017.03.21. 08:11:40

Vicces ez a TLC-n és kultúrmocskon fanyalgás azoktól a rezsim-zsúrfiúktól, akik Trumpnak tapsikolnak és tőle várják a megváltást. Az nem furcsa, hogy a rezidens hülye ide is sorosozik, de az azért már érdekes, hogy egy cikkben úgy el tudunk menni egy ilyen témában, hogy csak a párzsi análdugóig jutunk el, de meg sem említjük a legnagyobb karriert befutó trash-reality sztárt a világon.

Fásy mind a tíz ujját megnyalná, de még maga Nagy Alekosz is elismerően csettintene Trump elnök sikerein. Vagy csak Honey Boo Boo a gáz, de az Apprentice már nem?

(a juxtapozícióért meg egy virtuális nyakleves jár)
süti beállítások módosítása