BKV: a szépkorúak lázadása
2012. február 22. írta: nénike

BKV: a szépkorúak lázadása

  A BKV már nem hitelképes. Ha nem talál hamarosan a bűnös város megoldást a helyzetére, ha nem sikerül hihető lefaragási tervet tenni a kormány asztalára, egy szép napon az egész utazóközönség kiesik a város félbetört csuklósbuszának oldalán, s az aztán tényleg fájni fog. Nekem mondjuk van biciklim, ezért egy közlekedési káosz a békávézó gyerekeket ideig-óráig bizonyosan szórakoztatná. Felpörgetné az indiai közlekedési alternatívák adaptálóinak piacát, ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy elsőként és leghangosabban az inaktívak hörögnének. Naná, hiszen a havazás nekünk szánkózás, nekik életveszély.

  Mindezt csak azért jelzem, mert a nem épp gerontológiai témaválasztásról híres Class FM a ma reggeli műsorának egy blokkját a lépcsőzetes munkakezdés témájának szentelte, amely a VEKE régi vesszőparipája, egy még kidolgozásra váró, de ésszerű elképzelés. Éva néninél viszont kicsapta a biztosítékot, s titkos hallgatói mivoltát félredobva besikított. A műsorvezetők pedig még fűtötték is szellemeskedő kommentárokkal a reményvesztett nagyit. Két lépésben eljutottak a gyaloglásra kényszerített idősek trombózisos lábáig, Sebestyén Balázs pedig (profilidegen módon) már az eü-kassza kiadási oldaláért kiáltott.

  A tovahömpölygő téma testhezálló, mintha Schmuck Andorra szabták volna. Az életkor-bróker egyenesen az apartheid rendszer újjáéledését látja a tervezetben. Az adjon ingyen minden jót, ez új esztendőben népies műdal iszonyatosan népszerű, a refrénjét még az MSZP írta a Több pénzt az embereknek kampánnyal, de már a Fidesz játszotta fel a stúdióban, s most a főváros vezetésétől várják, hogy az idősekkel együtt csápoljanak rá. Nincs nyereséges nagyvárosi tömegközlekedés, plusz korábban szétlopták a céget. Lehet persze erre legyinteni, schmuckkoskodni, meg szakszervezetileg focizni béren kívüli juttatásokért, csak ennek a sok jópofaságnak nagyon hamar össznépi görkorcsolyázás meg távgyaloglás lesz a fináléja.

  A szálló por megnövekedett koncentrációjának emberi szervezetre gyakorolt hatása bizonyára káros, ezt mondják az orvosok. Mi pedig szó nélkül elfogadjuk, fel sem merül a diszkrimináció kérdése, amikor az autók egy részét emiatt kitiltják a forgalomból. A BKV bedőlése viszont igencsak absztrakt dolog lehet, ha a reális veszély felméréséhez olyan innovatív gondolkodás szükségeltetik, mint Kopernikusz korában a heliocentrikus világkép elfogadásához. A nincsingyenebéd-érvelés és az idős-diszkrimináció emlegetése egyazon szellemi műhely terméke, ennek összebékítése azonban nem lehetetlen. Egyszerűen annyit kellene tudomásul venni, hogy mondjuk reggel 6 és 9 óra között csak érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet a BKV járművein utazni. Durván hangzik, mi?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr384171252

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Fekete Gyöngy átka 2012.02.23. 13:23:40

Szorult helyzetben Tarlós István: fent nadrágszíj-összehúzásra ösztökélik, a lenti prolik ellenben nyavalyognak, hogy így is szűk a gatya. Nemhogy nyavalyognak, kínjukban az Országház elé vonulnak felfújható strandlabdát rugdalni. Ennél csak Rogán Anta...

Trackback: BKV, előre! 2012.02.23. 10:00:06

Tegnap barátságos focimérkőzés volt a Kormány és a Főváros csapata között. Na nem a Fradi, az Újpest vagy a BKV SC pályáján, csak a flaszteron a parlament előtt, és nem is standard bőrrel, hanem az „utazóközönség – munkavállalók” feliratú labdával. ...

Trackback: Az egyetem biológiája 2012.02.23. 07:37:19

Rendkívüli biológia óra volt tegnap az ELTE egyik előadójában. Mint az képünkön is látható a mintegy 150 fős hallgatói létszám a sejtbiológia rejtelmeiben mélyedt el. Az előadás során egyfajta farsangi tematika is jellemző volt, hiszen, mint az az  ...

Trackback: Mai napi BKV 2012.02.23. 06:54:26

"Kell egy csapat!" Ez lett a legújabb jelszava a BKV megmentésén fáradozó szakszervezeti egyesülésnek. A délutánra tervezett demonstráción barátságos futball mérkőzést játszanak a Kossuth téren, az egyik oldalon a jegyellenőrök, a másik oldalon a magas...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bluemotion 2012.02.23. 09:12:20

Sokan avval jönnek, hogy amikor én nyugger leszek...
Nah de Istenem, most is a nyugdíjakat a magán nyugdíjpénztárak felszámolásával befolyó pénzzel kellett megtámogatni, mert nem tudták volna folyósítani az embereknek és itt még ingyenes utazást akarnak az emberek?
ÉN amikor nyugdíjas leszek, nem hogy utazás nem lesz ingyen, de nyugdíjt se fogok kapni...

Ráadásul sokan érvelnek az orvossal, ez is vicces, mert sokaknak semmilyen komoly betegség sincs és nem fizetik úgy a TB-t, hogy az sem elég mindenre, hónapos várólisták vannak. Én is kimehetnék tüntetni, hogy legyen amerikai rendszer és választani lehessen, hogy fizetsz TB-t vagy sem.

Tovább, aki megy orvoshoz annak nem hiszem, hogy 1-2 jegy fogja nyomorba dönteni. Aki pedig tartósan beteg, az külön orvosi igazolással/tartós beteg kártyával utazzon esetleg ingyen, mikor orvoshoz megy, de itt is lehet szimbolikus 100 Ft is.

juliusbond 2012.02.23. 09:12:49

Reform kell a tömegközlekedésben. A nagyforgalmú útvonalakat koncesszióba adni, előírt szolgáltatási minőséggel, aki többet ad érte. Minden vonalon legyen több szolgáltató, és amelyik jobb, azzal mennek az emberek, lesz verseny. Persze átjárható jegy/bérlet konstrukcióval.
A bevételből a szükségesebb útvonalakra rendeljen az Önkormányzat szociális járatokat attól a szolgáltatótól, aki a legolcsóbban vállalja. Persze minőségi előírás szerint. Amelyik cég nem tart be egy minőségi színvonalat, menjen a levesbe.
A metro-villamos vonalakkal nem tudom mi legyen...

juliusbond 2012.02.23. 09:13:28

és vegyük észre...nincs pénzünk mindenre...lehet jönni azzal, hogy egész életemben dolgoztam, és most...de nincs pénz, értsék meg !

Roy 2012.02.23. 09:32:37

@Kivlov: 47.000 forintból kitűnően meg lehet élni.
Ezt hangoztatja egy-két Fideszes képviselő. Nos a magyar átlagnyugdíj mennyi szerinted? Kb. ennyi.

superfrog 2012.02.23. 09:47:21

hát nem bírtam megállni. de a mind2 oldalon a sok okosnak üzenném (lehet én is sík hülye vagyok de bekockáztatom)
elsőre a nyuggereknek: tehát ha már hosszasan megy a az igények megfogalmazása, hogy így kéne meg úgy kéne mert nyugat így meg úgy van akkor talán ha nyugati dolgokat akarunk, akkor a nyugati játékszabályok szerint játszunk. nyugdíjasok nem utaznak ingyen. ahogy ha leülünk römizni, nem kiáltok fel hogy poker, én nyertem. meg kell nézni mondjuk banglades-t hogy mi 'jár' a nyugdíjasoknak. hja hogy az nem tetszik? akkor a játékszabályokat tessék elfogadni, ha nyugat kell akkor nyugat legyen de nem csak odáig ami még kényelmes, a többit meg mi okos magyarok jobban csináljuk. a másik hogy valóban lassan 4 embert tart el egy aktív. ez nem fog működni, készüljetek fel hogy 10 év múlva megszűnik a nyugdíj, vagy olyan összeg lesz ami jelképes (mondjuk 15 000 ft)

a fiataloknak: valóban a nyuggerek kis %-a nevelte azokat illetve ők maguk azok, akik ezt a szuper gazdaságpolitikát intézték. de a többség szerencsétlen hányatott sorsú öreg (még akkor is ha egy két parasztabb valóban eszméletlenül viselkedik a bkv-n)
és mint elv, én igenis kérném a nyugati mintát, fizetnek az öregek. de valóban a bkv az jól mutatja egész magyarország helyzetét, az egész hozzáállást, és valóban kb ez a kedvezmény kb annyi mintha vinnék 1 fát az erdőbe. nem az ingyen utazás miatt tűnt el a lóvé

és egy idevágó mese, ami sajnos nem mese: társasházi lakógyűlés, szokás szerint csupa okos nyugger. napirendi pont hogy a csatornacsöveket a ház pincéjében cseréni kell mert hetente van dugulás, ócska minden. erre az öregek: nem kell mert ha 40 évig jó volt akkor még 40 évig tuti jó is lesz, illetve tőlem lefolyik a szar úgyhogy nincs is dugulás, és hiába mondod hogy a földszinti lakónál folyik ki öreg, te meg a másodikon laksz. nem érti, és annyit mond ő a temetésére gyűjt és semmit nem fog megszavazni.
erre anyáztam egy sort (meg arra hogy beugat az öregasszony hogy délután 2 órakor mért fúrtam fel egy képet 2 perc alatt, őt zavarja) vagyis a lóvét rájuk költjük, de még ott nehezítik az életet ahol csak lehet.
NADE: mi fiatalok is vagyunk annyira sötétek, hogy senki nem jön el a lakógyűlésre, és felhatalmazást sem ad, hogy ha már dolgozik akkor azért meg lehessen szavazni a házban dolgokat.
nah akkor ki a hülye? aki a temetésére gyűjt és mindenre szarik, vagy aki még itt fog élni 20-30 évet és szarik rá? ugyanolyan balfaszok vagyunk baszki, egy különbség van, mi már tudjuk hogy nem lesz nyugdíjunk.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 09:47:54

@Roy: 93ezer barátom! Sokan gyerek mellett nem keresnek ennyit és adóznak TB-t fizetnek, BKV bérletet vesznek!

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 09:51:12

@superfrog: "nem az ingyen utazás miatt tűnt el a lóvé"

Nem, de mit szólnál, ha kérne tőled valaki kölcsön, mert nem tudja fizetni a villanyszámlát, miközben minden nap étteremben ebédel.

Szóval az ingyenes utazás olyan luxus, amit nehéz megmagyarázni miközben csődközelben az ország.

Zippora 2012.02.23. 09:52:32

@Raиdoм_: Legyen neked igazad, és kelljen kevesebb autóbusz. Ennél nagyobb áldozatot is meg szoktunk hozni értetek, fiatalokért. Gyerekeinkért, unokáinkért. Pláne, ha van értelme. Ennek nincs.
(A magam részéről nemhogy biciklizni, de még menni sem tudok. Nem azért, mert nem akarok.)

superfrog 2012.02.23. 09:53:01

@Raиdoм_: mint írtam, mivel nyugat az etalon, a nyugati szabályokat tessék figyelembe venni (nincs ingyen utazás senkinek)
de ettől függetlenül a 800 milliárdos bkv hiány az ugye nem a nyugdíjasok által elutazgatott della, ebben azért sztem egyetértünk

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 09:55:06

@superfrog: teljesen egyetértünk, de azért sokan keverik a szezont a fazonnal...

Az ötlet a járatok optimalizálása miatt jött elő. Kevesebb jármű kell csúcsidőre, így esetleg nem égne ki minden héten egy metrószerelvény pl. a spórolás másodlagos szempont.

Mérges 1234 2012.02.23. 09:56:01

Tényleg nem értem a hepájt, ingyenes utazást befejezni, vwgywenek egy 4.000 Ft-os olcsosított nyugger bérletet oszt jónapot.

Vidéken semmi nincs, 85 éves mamám kerékpárral teker.....

Tényleg hozzá kellene már nyulni a szent tehenekhez, de a jobboldal kommunista császára a Viktor, legútóbb azt mondta évértékelőjében, számítunk a nyugger szavazatokra is.

Igen tényleg ezt mondta.

Itt a vége fuss el véle........

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 09:57:17

@Zippora: Mindenkinek áldozatot kell hoznia most. Nincs olyan, hogy időseknek nem. Ha csődbe megy az ország, akkor pont a nyugdíjakat nem fogják kifizetni többek között először.

Riasztó kép, de szerintem ez olyan megszorítás ami kijátszható. Azaz a csúcsidőről beszélünk és nem teljes kedvezmény elvonásról. Nem kívánja senki bezárni a 4 fal közé az időseket.

Zippora 2012.02.23. 09:59:34

@Vhailor: Tudod, az úgy van, hogy szerződést kötöttünk. A mi befizetéseinkből fizették azokat, akik akkor voltak nyugdíjasok, a tiétekből bennünket. Ez volt a megállapodás. Ezt a szerződést mostanában folyamatosan felrúgják. Az, hogy ez a ti kedves kormányotok eltapsolta a manyup pénzeiteket, és ezzel a veletek kötött szerződést is felrúgta, nem a mi hibánk. Nekünk azért jár(na),mert velünk ebben állapodtak meg. Ti meg békésen tűrtétek, hogy ellopják a pénzeteket, ezért aztán a ti jövőtök még a miénkénél is bizonytalanabb.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.02.23. 10:00:24

Mennyi is a nyugdíjas bérlet? 3000 ft/hó? Nos, ennyiről vitatkozunk.

A másfél millió minimálbéres meg 10 ezerért vesz bérletet. (Már ha Budapesten akar közlekedni)

Zippora 2012.02.23. 10:01:29

@Dr. Zerge: A fenti neked is szól, csak még annyit, nagymamáddal is így beszélsz? Miből gondolod, hogy megmondhatod nekem (vagy bárki másnak), hogy mibe ugasson bele és mit?

Mad Mind 2012.02.23. 10:01:55

@PonDrow:
Pondró, te csökkented a fizetésed? Nem a buszvezetők stb fizetése túl magas, hanem a vízfejé.
Persze más faszával könnyen vered a csalánt.

Mérges 1234 2012.02.23. 10:01:57

@Zippora:

Nem értem mi a gond, ha akar a nyugdíjas mehet munkaidőben is ha van bérlete.

Pl. Én autóval járok egyre többe kerül, de ha nem tankolom nem megy (ugyan még nem probáltam de valószínűleg így van.)

Mad Mind 2012.02.23. 10:02:52

@Kiszámoló:
Miért vállaltad el minimálbérért a munkát? Ja, hogy te is zsebbe kapod a többit mi? Adócsalók országa vagyunk.

Mad Mind 2012.02.23. 10:06:04

@Doubledecker:
Mindenhova biciklizik, vagy használja a volán-máv járatokat? Mert szerintem ő is használja őket. Az én nagyszüleim meg mindenhova lovaskocsival mentek, de megyeszékhelyre mégis vonattal mentek.

Zippora 2012.02.23. 10:06:26

@Raиdoм_: Kedvesem, hozunk áldozatot. Hozunk áldozatot, amikor a 80 ezer forint nyugdíjunkból segítjük a munkanélküli gyerekeinket és az ő gyerekeiket. Mikor a naponta emelkedő gyógyszerárak mérlegeljük, hogy minek van prioritása, megengedhetünk e magunknak egy kis vajat a kenyérre. Úgy csináltok, mintha azt gondolnátok, a nyugdíja lét maga a dőzs. Hát elárulom, nem az.

giga66 2012.02.23. 10:06:28

Mindenki vegyen bérletet vagy jegyet, így nem kell regisztrációs jegy sem a statisztikák elkészítéséhez.

Nem kell minden nyugdíjasnak ingyen utazni, ideértve a tehetős német, svájci turistákat is.

MÁV, VOLÁN, dettó.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.02.23. 10:07:23

@Mad Mind: én nem minimálbérért dolgozom, ezt honnan szedted?

Viszont az átlagnyugdíj 93 ezer, abból teljen már egy 3000 forintos bérletre.

tudom, tudom, a gyógyszer is drága, meg a csirkehús is, de meg kellene már érteni, hogy nem bírja az ország a rengeteg szociális ellátást és nem csak a nyugdíjat értem ez alatt.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 10:07:32

@Zippora: szerintem hozzuk vissza azt a megállapodást mikor még nem volt 65 év felett ingyenes az utazás... nem olyan régen volt, biztos emlékeznek rá

Mad Mind 2012.02.23. 10:07:51

@Raиdoм_:
Tényleg olyan luxus? nem az ingyenutazás a bkv veszte. 70 milliárd volt tavaly a jegybevétel. Ha a nyugdíjaok is fizettek volna lenne 72 milliárd. Megmentettük a bkvt! Kurvára nem.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.23. 10:09:00

@Zippora: Tudod, az a vicc az egészben, hogy amikor tik dolgoztatok, akkor a csak elvétve voltak nyugdíjasok, most az ország lassan minden harmadik lakosa az.

Nektek természetesen jó volt - sokan fizettek a kasszába, kevesen vettek ki belőle, volt pénz gulyáskommunizmusra, és még ha nem is szerette mindenki Jani bácsi rendszerét, akkor mindenki megszokta, hogy bizonyos dolgok neki "járnak" ...

Igen, szar ügy, hogy a kormány ellopta a manyup pénzeket, és még szarabb, hogy arra költötte el, hogy belőle kifizesse azt az államadósságot, amit a komcsik csináltak, többek között a TI kedvetekért, mert bizony bizony, ha nem udvaroltak volna nektek, akkor nem szavazzátok be őket a parlamentbe, kormányba.

És igen, még ennél is szarabb, hogy most a "MI" kormányunk ugyanezt a politikát folytatja mint a komcsik.

Na de ne félj ... előbb-utóbb elfogy a pénz, és előbb-utóbb jön a "világvége" - azaz a nyugdíjak megkurtítása, mert a helyzet tarthatatlan.

Mindenkiről majd saját rokonai, utódai fognak gondoskodni, vagy nem... és akinek nincsenek, annak pechje van. Ahogy mondtam - "a gyerektelenek úgy élnek mint a királyok, de úgy döglenek meg mint a kutyák."

Mérges 1234 2012.02.23. 10:09:26

@Mad Mind:

OK, de ne menjen, vagy kapjon nagy kedvezményt de fizessen érte.

OK, nem sok pénze van.

De tényleg meg kellene érteni, hogy ez így nem megy tovább, az ország pont ezekbe a hülye kedvezményekbe döglött bele. Mindenütt a kivételek, aztán senki nem tudja már átlátni, mi mennyibe kerül.....

Én nem járok BKV-val mégis fietek érte, ahogy mindeki....

A szent tehén dologhoz tényleg hozzá kellene nyulni máshogy nem fog menni.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 10:09:54

@Zippora: Úgy beszél velem, mintha nekem nem kellene néznem, hogy mikor mit veszek a boltban. 5 nap alatt levonják a fizetésem 2/3 részét hitelre vagy eltapsolom közműszámlára és a maradék 25 napon eltengődök.

Ha a gyerek támogatására van pénz, akkor helyette legyen utazásra.

Mad Mind 2012.02.23. 10:10:19

@Kiszámoló:
Gondolom tudod, hogy számolják az átlagnyugdíjat? Mint az átlagfizetést. Pár nagyon magas nyugdíj/fizetés felfelé tolja az átlagot.
Ne az átlagból indulj ki mert az torz adat.

Zippora 2012.02.23. 10:11:03

@Doubledecker: Egyébként igazad van, mehet. Nem is csak a bkv-ról van szó, hanem a mentalitásról. Hogy mindig a legkiszolgáltatottabbakon akarják behozni azt, amit máshol elpocsékolnak. A nyugdíjasokon, a munkanélkülieken, a kisgyereket nevelőkön. Ti biztos jól éltek, benne vagytok abban a kevésben, akik hasznot húznak a nemzeti együttműködésből, ezért ezt nem érthetitek meg.

Mad Mind 2012.02.23. 10:12:26

@Vhailor:
Persze az államadósságot a komcsik csinálták. A faszt. AZ MDF csinálta. Felajánlották nekünk 90-ben, hogy átütemezhetjük az adósságainkat, de a barom Antall meg idióta kiscsapata elvetett, mert mi kitudjuk fizetni. Ezt szopod még mindig.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 10:12:29

@Mad Mind: Azt is bele kellene venni, hogy valószínű, ha fizetni kell, akkor kétszer meggondolja mindenki, hogy használja-e. Most ingyen van ezért használják többen több buszt kell fenntartani, ez több kiadás.

Luxus! Tessék megnézni mi van európában.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.02.23. 10:13:41

@Mad Mind: ha az átlagfizetést is úgy számítják, akkor hogyan máshogy?! Vagy ott nem torzítanak a magas fizetések?

superfrog 2012.02.23. 10:16:38

@Zippora: sztem nem azt csinálják sokan, csak azt kéne megérteni hogy ő lehet hogy 70 000 keres ha éppen nem munkanélküli és van 2 gyereke. te is leírod milyen rossz a helyzeted mert a munkanélküli gyereket meg unokát kell támogatni. hát szerinted más fiatal más cipőben jár?! nem úgy lenne normális hogy a gyerekeid támogatnak? de hogy tegyék ha a fizujuk 60%-át elveszi az állam segélyre, nyugdíjra máv-ra bkv-ra minden sz@rra? egyébként 10 múlva összeomlik a rendszer, és akkor vagy éhenhalás lesz sok nyugdíjasnak, vagy öngyilkos lesz rengeteg. de már hivatalosan is elhangzott, hogy végre fent is felmérték mekkora a gond, csak már túl késő. és a ratkó-korszak generációjának a nyugdíjba kerülése már csak kegyelemdöfés lesz. és nem a kórfa miatt kezdtek el aggódni, bár önmagában már amiatt sem fenntartható a mostani rendszer............
egyébként vigasztaljon hogy mi úgyanazon cucli-muclit fogjuk erőssen nyálazni.......

Mad Mind 2012.02.23. 10:16:52

@Doubledecker:
Vedd észre, hogy nem a nyugdíjaskedvezmények az ország hátráltatói. Pl, miért jár minden mávos ember rokonának ingyen jegy? Ez sokkal nagyobb összeg havonta, mint a nyugdíjasok kedvezménye. Miért kell a Mávnál/bkvnál 1000 fizikai dolgozóra 1000 adminisztratív személyzet? Ez is sokkal több mint a nyugdíjaskedvezmény.

Zippora 2012.02.23. 10:17:04

@Raиdoм_: Ne oszd be a nyugdíjamat. Bár néha jól jönne ebben a segítség, de megoldom.

Mad Mind 2012.02.23. 10:18:38

@Kiszámoló:
De ott is, azt mondom. Átlag alapján számolni mindig torzít. Pl te 93 ezerből indultál ki. De a 60 ezres nyugdíjból már nem olyan vicces az a 3 ezer forint ugye?

Zippora 2012.02.23. 10:18:43

@Raиdoм_: Ez már színtiszta irigykedés. Gondolod, akkor mindjárt rendben lenne a bkv?

Mad Mind 2012.02.23. 10:22:10

@Raиdoм_:
Sok országban van ingyenes közlekedés. Egyébként szinte mindenhol támogatja az állam a tömegközlekedést.
Kevesebb busz meg nagyobb követési idő. Ha ez eddig nem tűnt volna fel, épp járatritkításért pampogsz. Nálunk 15 percenként jön a busz csúcsidőben, ami tele van és nem nyugdíjasokkal. Kevesebb busz elviselhetetlen tömeget eredményezne.

superfrog 2012.02.23. 10:22:30

@Mad Mind: a MÁV-os rokonoknak már évek óta nem jár semmi csak a szájuk. a dolgozó kap igazolványt, többiek csak távolságot. kb könyöktől lefelé

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.02.23. 10:23:41

@Mad Mind: és a 250 ezresből meg nem olyan megterhelő, igaz? Mire akarsz kilyukadni?

30 ezer forintos munkanélküli segélyből milyen érzés kifizetni 10 ezret bérletre?

Meg kellene érteni, hogy ez az ország nem tud eltartani 3 millió embert a jelenlegi színvonalon, mert ehhez túl szegény. Ennyi az egész, tudom, ez fáj annak, aki jelenleg élvezi ezt az ellátást és el akarják venni tőle egy részét.

superfrog 2012.02.23. 10:25:35

@Mad Mind: 2-3 nyugati országot dobjál már fel a környéken ingyenes közlekedéssel, mert az EU-ban nálunk van csak. ez benne a röhej. a csoró németek nem fizetik, a nyomorgó dánok sem, de mi fasza magyarok majd jó unortodox módon megszijjártjuk.........

9-143 2012.02.23. 10:26:45

A VEKE javaslat nem csak ebből áll. El kell olvasni. Sőt, ez a pont sem ennyi: fokozatos munka és iskolai kezdést javasolnának, hogy a 7-fél 9 csúcsban kissé elosztva, inkább fél7 -9 közt legyen egy egyenletesebb terhelés. Van 1300-1400 db busz, aminek nagy része csere érett. Ha e helyett be lehet szerezni 100-zal kevesebbet, akkor 5-8 milliárd ft megtakarítás. A körúti lámpaprogram váltáson lehetett nyerni 2 Combinot, ami csaknem 2 milliárd ft "nyereség".

Mad Mind 2012.02.23. 10:29:18

@Kiszámoló:
30 ezerből semmilyen, mert nem fizeti ki belőle ezt te is tudod.
Meg kellene érteni, hogy az ország igenis eltudna tartani ennyi embert, ha felelős gazdaságpolitika lenne.
Egyébként ez megint csak egy gumicsont, amit bedobott kedvenc kormányunk, hogy ne rajtuk hergeljék magukat az emberek, hanem egymást utálják.

Mad Mind 2012.02.23. 10:32:35

@9-143:
Miről beszélsz? 2 perc a lámpaátállítás haszna. Ez semmi, ellenben a körútiak orrába sokkal többet pöfögnek az autók. Értelmetlen kis jelentőségű változtatás. A haszon az lenne, ha körbe menne a 4-6os.

Mérges 1234 2012.02.23. 10:32:46

@Mad Mind:

3.5 millió nyugdíjas van ma Magyarországon, tehát minden egyes forintnyi kiváltság, amit kapnak, igenis fáj az országnak.

Ott a baj persze, hogy igazából nem kellene ennyi legyen, de ennyi jött össze.....

Egyszerűen a gazdaság nem bír el több adót, nem lehet többet elvenni a népeketől, mert összeomlik az egész rendszer.

Idet 2012.02.23. 10:34:17

Még nem vagyok nyugdíjas, de az átkosban már az lennék.
Az a 3000.- van, akinek bliktri, van, akinek gond. Pártunk-kormányunk még élő vezérei biztosan nem BKV-vel közlekednek, botikálva, a kis cekkerüket lengetve.
Sok idős embernek főműsoridőben kell utaznia, mert a hivatalok, rendelők stb. nem hozzájuk igazodnak. Akkor kell menni, amikor ügyet lehet intézni. Hat óra után is lehet vásárolni, ez a sötét, csúszós téli időben különösen remek sport. Sokan magányosak, nincs, aki megtegye, hogy felhozza, amit kell, vagy őláne elintézze. Bottal vagy anélkül, de nehezen járnak, rosszul hallanak-látnak, elég nyűg az élet így is, de csak rúgjunk beléjük még, az olyan könnyű!
Remélem, a nyuggerezők is hamar megöregszenek, és kiélvezhetik a nyugdíjas lét minden kellemetességét!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.23. 10:36:34

le kell vágni a hal fejét, milliárdokat nyerünk vele
utána beszélhetünk a többiről,ha kell, szerintem nem, és szerintem is belerúgni így a nyugdíjasokba, szegény dolgozó emberekbe, miközben ez van
mandiner.blog.hu/2011/03/07/kormanygepet_magyarorszagnak
minimum szűklátókörű primitívség.

aki nem a fenti sorrendbe gondolkozik, az idióta,
vagy fideszes, vagy mszp-s

Mad Mind 2012.02.23. 10:38:00

@superfrog:
az angolok meg az írek viszont igen.

Müszélia 2012.02.23. 10:39:25

tehetek én arról, hogy nyugdíjas vagyok és még mindig élek? mi a fenéért nincs euthanázia? mindjárt megoldódna nemcsak az ország, de a világ összes problémája. monnyunk le!

Mad Mind 2012.02.23. 10:40:47

@Doubledecker:
NEm töb adó kell, hanem kiegyensúlyozott adózás. Ez az amit kormányunk nem akar. 8év kegyelemkenyér nagy úr. Hátmég a haverok.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 10:41:44

@Zippora: Kitérő válasz... értem én! Én is felháborodnék, ha valami kedvezményem eltörölnék. Szerencsére ez esélytelen, mert nekem nincs semmi!

Mérges 1234 2012.02.23. 10:41:49

@Idet:

De mi a fasz van már a népekkel,

minkét mamám 80 év felett van, járnak piacra egyik árulja a portékáit.

Kollégám 72 éves, üti veri a számítógépet, autót tart fenn, éles eszű, jó anyagokat készít Wordben, Excelben, ami kell.

Főnököm 60 fölött jóval, több autója van vidéki birtoka, ahol traktorral maga csapatja a szántás, mint hobbi.

Csak ez a Bp-s nyugdíjasok iylen elesettek, akik életükben a mkertben kapálgattak nem zuhannak szét annyira, mint a panel nyugik......

Látom nálunk is a házban, több is húzza a belét, de cigire telik, valahogy nem tuidom sajnálni őket.

Mérges 1234 2012.02.23. 10:43:23

@Mad Mind:

Nem régen voltam egy kis háttérbeszélgetésen olyan emberekkel, akik tényleg benne vannak a buliban.

A fidesz a hátérhatalom működteti, de nagyon durván a minisztereket is ők jelölik.

Vicc az egész, a vikotr a nemzeti dumával behatol a szívekbe a haverok meg sosem látott módon rabolják ki az országot....

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 10:44:34

Építő jellegű javaslatom lenne!

Malév talpra állítása amivel ingyen utazhatnának a 65 év felettiek. Ingyen legyen a benzin a MOL kutakon szintén a 65 év felettieknek. Hiszen ők már annyit dolgoztak eddig.

Legyen ingyen nekik a posta, hogy tudják küldeni a nyugdíjukat a gyerekeiknek. Továbbá minden állami intézményt ingyen látogathassanak!

Lesz egy kis kánaán, aztán államcsőd és valódi éhezés. Tetszik a menetrend?

balkezes2 2012.02.23. 10:46:11

A téma nem új de nagyon időszerű! A miértre nem az árbevétel oldalon kell keresni a választ. A közösségi közlekedés a csúcsidő kapacitására van méretezve. Ezért ha ott sikerül csökkenteni az tényleges megtakarítást jelent. A jelen javaslatnál ki kellene mondani , hogy nem a nyugdíjas magsarcolása a cél, hanem a forgalom elterelése a csúcsidőröl. Van erre más módszer is. Ilyen pl a lépcsőzetes munka kezdés is. De ha pl megkülönböztetnénk ár ill. hozzáfárás szempontjából a metró, villamos, autóbusz, stb -t ill. a viszonylatok között is lenne különbség , akkor lehetne ebből megtakarítást elérni, mert ez is terelné a forgalmat, csökkentve a csúcs igényeket. Ez persze munkás dolog, mármint azoknak akiknek ezt ki kell dolgozniuk. De van erre felkészült csapat! És ha a korábbi és a mai városvezetők nem halogatnák az elektronikus jegyrendszer bevezetését ezen javaslatok bevezetése a téma kidolgozása (néhány hónap) után azonnal bevezethető lennének. Igy meg csak ábrándozás , esetleg anyázás van belőle és nem hoz egy fillér hasznot sem. Ja és mindez ott van leirva, kidolgozva a BKV anyagaiban, de nem volt még egy értelmes döntéshozó sem , aki pártsemlegesen ( értsd ki nyúlja le a beruházás hasznát!) mert volna dönteni. És ebből a szempontból pillanatnyilag nincs különbség a szereplők között.

Nick Leeson 2012.02.23. 10:46:47

@Idet:
Vedd már észre, hogy a nyuggereken kívül már mindenkitől vettek el!
Nem azért mert ez bárkinek is jól esik! Hanem azért mert nem futja bizonyos dolgokra!
Persze lehet, nagyon sokáig azt játszani, hogy a takarón túl nyújtózkodunk! De annak beláthatatlan következményei lesznek! Igen a nyuggerekre is!

Ma még csak annyit kéne megoldani, hogy ne reggel közlekedjenek, később lehet, hogy sehogy sem fognak tudni közlekedni, ahogy más sem.
Ilyen egyszerű!!!!!!!!!!!!!!

Eljön még az az idő, amikor nem lehet elmenni orvoshoz egy sima hátfájással, csak ha már elviselhetetlenül hasogat. Lesz még olyan helyzet, amikor 10 mentő hívásra, csak kettő tud kimenni, stb.
Ezt akarjuk?
Nyilván nem!
Akkor végre szépen hozzá kéne járulni a TERHEKHEZ!!!! pl. nyugdíjasként azzal, hogy ők is átvesznek valamit abból a sok szarból amit már egy ideje nyel az ország többi tagja!!!!!
Ha ez azon múlik, hogy a korlátlan ingyen utazás korlátozódik, akkor megpróbálják úgy intézni, hogy ez beleférjen!!!!
Valami ilyesmiről kéne szólnia a nemzeti összefogásnak, és szarból kilábalásnak!!!!!!!!

A háború után döglött lovat ettek az emberek! Akkor nem balhézott senki, hogy mi lett az előtte évekig fizetett adójából? Érdekes, akkor nem hőzöngtek az emberek, hogy nekik marhasül jár!!!
Hát most ugyan ez van, csak mostanában nem volt háború, és annyira talán nem szar a helyzet, mint akkor volt.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 10:47:22

Ja egyébként maradjon a rendszer, de ha becsődöl a BKV az se nekem fog fájni, mert felülök a biciklire, hanem az időseknek.

Ne lenne okosabb, most belenyugodni ebbe az ötletbe és cserébe talán életben maradna a BKV.

zum trucc 2012.02.23. 10:48:01

Miért is jár a nyugdíj mellé (nem helyett) utazási kedvezmény?
Causescu alatt Romániában a nyugdíjasbérlet drágább volt a normálbérletnél, mert nem fűződött állami érdek az öregek helyváltozásához. Ennek mi akadálya lenne itt és most?
Tele van a busz kellemetlen, terpeszkedő, unalmukban utazgató öregekkel.

balkezes2 2012.02.23. 10:50:08

@Doubledecker: És jól érezted magad? Benne lenni az elitben az nagyon kellemes. A többiek meg úgyis hülyék!

Nick Leeson 2012.02.23. 10:51:40

Még annyit hozzá tennék, hogy egy adott országban mindenkinek annyi jár, amennyit az ország gazdasági ereje ki tud termelni. Amennyiben ez csökken, akkor nyilván az egyén járandósága is csökken!!!!!!!
A nyugdíjasé is!!!!!!!!!!!!!
Tehát ha szarabb a helyzet mint 5-10-15 éve, akkor csak egy hülye állíthatja azt, hogy már pedig neki az akkor is jár ami 5-10-15 is járt!
Ennyit erről!

Mad Mind 2012.02.23. 10:51:56

@Nick Leeson:
A nyugdíjasok nagy része szintén dolgozott 40+évet, adót is fizettek, közterheket vállaltak. Nem csak úgy lett parazitaként, ahogy most beállítod. Képzeld sokan még azt a bizonyos háborút is átélték, amivel te oly büszkén példálózol. Nélkülük, most nem böföghetnél baromságokat az interneten.

Mérges 1234 2012.02.23. 10:57:53

@balkezes2:

Félre értettél.

Én is szopó ágon vagyok a Fidesz miatt, csak látom, hogyan működik a világ.

És vannak dolgok amiknek a tetű mocskos rohadék tolvaj bandának véletlenül igaza van.

A cégünket most akarja tönkretenni az egyik Pintér cég, ezért is voltam az említett egbeszélésen. Semmi nem úgy működik, mint sokan gondolják, illetve kevés dolog.

Az MSZP egy szar volt ez köztudomású, de a Fidesz nem jobb, maximum csak más......

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.02.23. 11:00:08

de érdekes hogy az mszp alatt nőtt meg ezerrel a bkv hitelállománya. mégilyet! pedig a szocik milyen jól kormányoztak, nemértem hogylehet ez :)

Nick Leeson 2012.02.23. 11:01:46

@Mad Mind: Ha szerinted az baromság, hogy a szar bkv, akin nagyjából az ország 1/3-ának (közvetetten) a napi munkába járása múlik, összedől vagy nem akkor gratulálok.
Azt meg végképp nem értem, hogy ha megint egy olyan dologról van ami más országokban teljesen természetes, akkor nálunk abból miért kell ekkora ügyet csinálni.

Én nem parazitaként állítottam be a nyuggereket. Annyit írtam csak, hogy talán nekik is hozzá lehetne ennyivel járulni a szarból kilábaláshoz.
Talán nem?

Reggie 2012.02.23. 11:01:56

@Mad Mind: Vagy nelkuluk jobban bofoghetnek az interneten. Az o hibajuk a kamu rendszervaltas, hogy a kommancsokat nem uztek el(vagy vegeztek ki), stb. Hasonlitsd ossze a kelet nemetorszagban lezajlott esemenyekkel, eg es fold. Aztan hatradolnek es magyarazzak, hogy dolgoztak 40+ evet. Azt persze nem teszik, hozza, hogy szarul dolgoztak. Csak a markukat tartjak, holott nekik kene bocsanatot kerni, hogy ezt a szart hagytak rank.

balkezes2 2012.02.23. 11:03:40

@Nick Leeson: Azért nincs igazad mert ezek a dolgok egy normális társadalomban hosszú távú szerződésekben vannak rögzitve. Hogy tudd ha ma tanulsz , gyereket vállalsz, stb mi vár rád kb tiz húsz év múlva. Ezek persze nem leírt szerződések. Meg is lehet őket szegni, főleg ez történik háborus vagy forradalmi helyzetben. Persze erre nem törekszik normális társadalom, mert ebben csak vesztesek vannak.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 11:08:30

@balkezes2: Gondolom a történelmi hátterünk ismert. Azaz van egy 20 éves demokratikus berendezkedésünk, azaz olyan nagy kialakult társadalmi egyezmények nem lehetnek, mert most tanuljuk az egész rendszert. Most jön a szívás része, persze ha kicsit kitekintettünk volna nyugatra, akkor nem hoztunk volna buta intézkedéseket (ingyenes 65 év feletti utazás).

balkezes2 2012.02.23. 11:12:12

@Doubledecker: Ja, akkor üdvözlet a való világban! Azt szeretem ezekben a megbeszélésekben, hogy arról is szokott szólni, hogy az a szemét szoclib banda mindent ellopott. Ezért jobb ha mi lopjuk el. Ezzel is a nemzeti összefogást erősítjük. Most nem vicceltem!

balkezes2 2012.02.23. 11:15:45

@Disintegrator Rising: A fővárost soha nem az MSZP vezette! 2003-ban már egyszer konszolidálták a hiteleket. A finanszirozási rendszer rossz. Ez most sem változott meg. A hülyeség ui pártsemleges!

Mérges 1234 2012.02.23. 11:18:14

@balkezes2:

Kb., így mennek ezek, de csak kábé, mert a nagy lenyulásokat, a hátérben álló különböző gazdasági csoportok mozgatják, majdnem pártsemlegesen.

És igen a Viktorék bandája nyiltan lop, csak ügyen titkolja.

Meg van ez a nemzeti máz, amitől sokan nem akarják látni a valót.

balkezes2 2012.02.23. 11:18:33

@Raиdoм_: Igen. De a magyar mindig okosabb. Megint be akartunk menni a forgóajtón az előttünk érkezők elé.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.02.23. 11:20:08

@balkezes2: aha. a mellékelt ábra is azt mutatja. meg hagyó se volt mszp-s. nefárasszál komcsi.

balkezes2 2012.02.23. 11:22:23

@Doubledecker: Hát ez már tényleg a való világ. Ma csak az arányokról vitatkoznak a háttér lobbyk. Volt már 80 /20, 50/50, de ma már a 100/0 százalékon dolgoznak. Az oldalakat helyettesitsd be!

balkezes2 2012.02.23. 11:23:37

@Disintegrator Rising: Csak azt akartam ezzel mondani hogy nem egy párt irányitott. A többi stimmel.

Roy 2012.02.23. 11:25:57

@Vhailor: Már a magán nyugdíjkasszát ellopták Orbánék. Most akkor mi legyen? A nagy nulla?
Így is a mai fiataloknak lehet, hogy már nem lesz nyugdíj. Nincsennek bejelentve vagy csak minimálbérre. Nem lesz munkahelye. A közmunka (rabszolga munka) után nincs nyugdíj.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.23. 11:30:09

@Roy: Igen, a nagy nulla, a nagy összeomlás következik most.

Szerintem már nem lehet elkerülni. A fiatalok fellázadnak, az idősek meg éhenhalnak. Olyan, Oroszország 90-es évek eleji állapotokat jósolok, az egész politikai rendszer úgy ahogy van megy majd a levesbe.

Mérges 1234 2012.02.23. 11:31:15

@balkezes2:

Annyi változott még, hogy nincs már olyan, hogy emberség.

Mafia módzserekkel dolgoznak, a 2/3 és a bíróságok az ügyészség mellettük van. Korábban lehetett alkukat kötni, nem csinálták ki a cégek egymást, ma már nem így megy, minden kell nekik.....

Nagyon minden, nem viccelnek, most azt nem tudom, hogy ez azért van mert tudják nem sok van hátra, vagy kiéhezettek, vagy ilyen gecik.

Másik ismerős, aki mindig is a Honvédelmi és a Belügyminisztériumnak dolgozott, de már 10-en sok éve. Jöttek a Fijug behívatták, lekomcsizták, mocskolták kicsit, megfenyegették, hogy bíróság lesz, stb. Végül most csinálja amit eddig, de több védelmi pénzt fizet......

Ébredjetek.

Bár nincs más értelmes párt..... :(

Nick Leeson 2012.02.23. 11:32:03

@balkezes2: Igen egy normális pl. nyugati társadalomban lehet beszélni kiszámíthatóságról. Ők jóformán a háború óta növekednek, meg van a stabilitás.
Mi 20 éve vagyunk elvileg szabadok, azóta csak a töketlen próbálgatás megy. Nincs semmiféle irányvonal amit lehetne akár 10 évig is követni. A kormányok egymás ellenében haladnak.
Ebben a környezetben évtizedes "szerződésekről" teljesen felesleges beszélgetni.
Valójában csak lefelé süllyedünk...

Azért álljunk már meg egy szóra. A gázolaj ára kb. duplája az 5-6-x évvel ezelőttinek, már ilyen esetben is necces a nyugger utazást ingyé nyomatni. De ha már 1000Ft lesz egy liter gázolaj, a havi bérlet meg mondjuk 70eFt, a nyuggerek, akkor is fülig érő szájjal tombolnak majd a buszokon tök ingyen? Mert ez ugye jár nekik!?

balkezes2 2012.02.23. 11:35:45

@Doubledecker: Ehhez nem tudok semmit hozzátenni. Igy igaz! Ezért gyorsan idul egy új sorozat a tévében, addig sem gondolkozik a magyar.

balkezes2 2012.02.23. 11:42:36

@Nick Leeson: Az hogy ma mi mennyibe kerül és mennyi volt kb tiz éve összetett dolog. Nem lehet egyenként kiemelni és hasonlítgatni. Ezzel együtt igazad van. Én csak a BKV ügyében mondom azt ha a csúcs időben történő használat csökkentésre kidolgozunk egy megoldást pl az elektronikus jegy alkalmazásával, senkit nem fog zavarni ha nyugdijas utazik DE a csúcs időn kivül. De nem ezen dolgoznak, hanem azon hogyan lehetne baráti vállalkozók kezére kiszervezeni néhány szolgáltatást!

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.23. 12:35:37

Ezt bírom egyébként, hogy itt az merül fel, hogy ugyan már ne 6-9 -ig utazzanak ingyen az idősek, hanem ezen idősáv után, ők meg azonnal úgy veszik mintha ki akarnánk őket irtani.

Ilyen logika után mit várunk a nemzet egészétől? Főleg az ilyen idősek gyerekeitől, akiket hasonló értékrend alapján neveltek fel.

Idet 2012.02.23. 12:41:12

@Nick Leeson: De. Háború van. Csak még nem lőnek.

xstranger 2012.02.23. 13:23:23

@Raиdoм_: ez teljesen altalanos nyugdijas gondolkozas. Ennel sokkal kisebb ugyek miatt is (kb raszolsz hogy menjen egy kicsit arrebb) eutanaziat emlegetnek. Pontosan ezert nincs semmi becsuletuk a fiatalok elott, tudod ugy jartak mint a fiu aki farkast kialtott.

Gondolom a vacak mentalis allapot lehet az oka.

Ja igen 40+ ev meg haboru: Magyarorszagon a korai es rokkant nyugdijazas miatt nem dolgoznak ennyit az emberek osszesen. A haborut tulelo es az orszagot ujraepito reteg pedig vagy halott vagy egy maroknyi rendkivul idos ember. Ja nagyszuleim akik ebbe beletartoztak (sajnos mar ok is halottak) SOHA nem emlegettek ezt mint az okat hogy jar nekik valami. Azert csinaltak mert ez volt a dolguk es hogy nekunk a gyerekeiknek es unokainknak jo legyen. "Ne torodjel velunk csak az a fontos hogy az unokaknak jo legyen". Semmi kozuk az itt 6-9 ig ingyenes buszjegy elvetele okan eutanaziat emlegeto reteghez.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.23. 13:43:48

@Zippora: Jó, ugass csak! Aztán nézd, hova visz a buta, önző bégetésed...

SvenH. (törölt) 2012.02.23. 22:32:43

@xstranger: arrol a komoly munkarol:
www.youtube.com/watch?v=YxmguL78Epg

es a masik a mai szepkoruak altal fennen hangoztatott hazugsag, hogy ok marpedig jol eltartottak az akkori nyugdijasokat:
www.youtube.com/watch?v=xDBaNZSP05k

szerencsere van kordokumentum :)

Mad Mind 2012.02.24. 08:29:35

@Reggie:
Mintha a keletnémeteknek lett volne egy nyugatnémet rokon, aki pénzzel és politikusokkal ellátta őket.
Jártál a kelet-német régióban? Mint Magyarország, nagyon sok bezárt gyár, magas munkanélküliség, és vicces módon sokan nosztalgiával emlékeznek a kelet-német érára.
A lámpavasazás sok jót tett volna? Voltak öldöklések Romániában, oszt mégis ugyanolyan a helyzet mint Magyarországon. Magas hiány és megszorítások. Ugyanez Lengyelország. A szlovákok mertek lépni a cigányok ellen, ezért jobb ott a helyzet de az se rózsás.

Mad Mind 2012.02.24. 08:30:42

@SvenH.:
Ő befizette az adóját, a kormány elcseszte. Ebben ő mennyire hibás? Ezek szerint te most hibás vagy, mert orbán elbaszta a pénzed TEK-re.

Mad Mind 2012.02.24. 08:37:18

@Nick Leeson:
Ők nem vásárolnak? Nem fizetnek áfát? Nem fizetnek illetéket? Nem vesznek üzemanyagot, ha van kocsijuk? Nem fizetnek a villanyért, gázért, csatornáért? Nem az utazási kedvezmények ülik meg az országot. Sokaknak nagyon torz a világképük.

SvenH. (törölt) 2012.02.24. 17:09:25

@Mad Mind: ja amugy ok csak 70+ -nal kommandozhattak ingyenesen a mostaniak meg 65+ -nal, pedig az atlageletkor nott!!!

az IGAZSAGOS az lenne, ha csak 73+ -tol kapnak meg a mai nyugdijasok az INGYENESSEGET

de hat vannak akik a munder becsuletet vedik, nezd meg a kis fasz smukkot:
"Schmuck nem viccel, közel 1500 nyugdíjast képeztek ki az ajánlószelvény gyűjtésre az elmúlt napokban.
A cél a 600 000 budapesti szépkorú:
- Legyen lassabb a mozgólépcső: "mert azzal utazásonként csak 15 másodpercet vesztenénk, de sok olyan idős ember számára tennénk lehetővé a metró használatát, akik a mozgólépcsőtől félve eddig nem akarták igénybe venni ezt a közlekedési eszközt.""

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.02.24. 21:43:03

Nem vagyok a "több pénzt a zembereknek" típusú demagógiák híve. sőt. Ugyanakkor nem érzem a megtakarítás lehetőségét ebben az akcióban, ha pedig rendes jobberként tekintem, megint a "többet visz mint hoz" típusú intézkedésekhez kell sorolni.

A reggeli csúcsban a legfontosabb hogy sűrűn járjanak a járatok. Csak másodlagos szempont hogy mennyire vannak tele.
Magyarul, ha arra játszanak, hogy a reggeli sávból kimaradó nyugdíjas utasok miatt kevésbé lesz zsúfolt ugyanannyi járat - ez nem hoz annyit amennyit visz.

Ha viszont arra bazíroznak, hogy ezáltal kevesebb járat kell reggel, ami az egyedüli tényleges megtakarítási lehetőség lenne a jelenlegivel azonos zsúfoltság mellett - na ez igazi dupla öngól lesz, mert a munkába járók és a nyuggerek is verni fogják a tamtamot.

Végül, pedig vegyük észre hogy a szocik gátlástalan demagógiacunamijának adnak tűzrevalót, pont most amikor a miniszterelnök megfogalmazta a középosztály és a nyuggerek szövetségét a szocik hatalmon kívül tartására (akik közismerten rendszeresen a segélyesek szavazatain jutnak hatalomhoz hogy az oligarchák és külföldi üzleti partnereik érdekeit képviseljék a dolgozó középosztály rovására). És ezekben a játszmákban mindig a nyugalmazottak voltak a demagógiával hülytés igazi klasszikus terepe.

evil overlord (törölt) 2012.02.25. 20:09:19

@Karmadealer: Ha pl. a 2 percenként járó metrót 2.5 percre ritkítják, abból még nem lesz botrány.

tempefoi · http://tempefoi.blog.hu/ 2012.02.26. 00:03:14

nem lehetne ezt a szépelgő, giccses, sztálinista neobarokk szószörnyeteget, hogy szépkorúak, kicseszni a szoborparkba - esetleg a 2000 liter spirituszba öntött kissschmukkal együtt?

VI. Béla 2012.02.26. 08:21:23

@bbjnick:

az orvos gyalogos messze van.
süti beállítások módosítása