A Benjamin Netanjahu vezette Likud hatalmas hajrával, az előzetesen mért közvélemény-kutatási eredményekhez képest fél tucattal több mandátumot tudott szerezni a keddi izraeli választásokon, miközben a baloldali Cionista Unió veszített − az izraeli arab pártok pedig megerősödtek. A kreatív ötletekben gazdag izraeli választási kampányba még Chuck Norris, a texasi fenegyerek is beszállt, videóüzenetében Netanjahu melletti szavazásra buzdítva a választókat − és mint tudjuk, akinek az oldalán Chuck Norris áll, annak minden sikerülhet.

De mi is folyik most pontosan Izraelben, mi történt a választásokon és mi jöhet ezután?

Chuck Norris ide vagy oda, közel sem volt egyértelmű a választások kimenetele. Az egyesült baloldal is rendkívül jól mozgósított, ugyanakkor a szavazatok 99%-os feldolgozásakor úgy néz ki, hogy a klasszikus jobboldali pártok 57 mandátumot szereztek a 120 fős Knesszetben, tehát mindössze négy képviselőre van szükségük a kormányalakításhoz. A baloldal a centristákkal együtt is mindössze 49 mandátummal rendelkezik. A választás egyik meglepetése, hogy a közös listán induló arab pártok harmadikként végeztek 14 mandátummal. Részvételük egy koalíciós kormányban erőteljesen valószínűtlen. A közös listán négy, a politikai paletta teljesen különböző oldalain álló párt fogott össze, a kommunistáktól kezdve a pániszlám eszméket való, szekuláris arab nacionalistákon át az iszlamistákig.

Hogy miért volt erre szükség? Közel egy éve jelentős változás történt az izraeli választási rendszerben. Az eddigi 2%-os parlamenti küszöböt 3,25%-ra emelték, így korlátozva a Knesszetbe való bejutás lehetőségét. A mandátumszerzéshez szükséges szavazati arány 1992-ig mindössze 1% volt. Emiatt kivétel nélkül csak koalíciós kormányok vezették az országot. A többpárti kormányokban méretükhöz viszonyítva túlzottan nagy szerep jutott az 1-2% körüli eredményt elérő törpepártoknak. A királycsináló szerepében tetszelegve rendkívül nagy zsarolási potenciállal rendelkeztek, amit rendre ki is játszottak. Ezek a minipártok általában az ultraortodox és a haszid választók érdekképviseletére jöttek létre. Amikor ’92-ben meghozták az első küszöbérték emelését két askenázi ultraortodox párt közös listát hozott létre is az Egyesült Tóra Judaizmus név alatt, így biztosítva a Knesszetbe való bejutást. A közös listás indulási rendszer a jelenlegi választásokon is fontos jelentőséggel bír, hiszen a választási matematika az univerzális listás rendszer miatt a töredék szavazatok mandátumra váltásánál az egy listán induló pártoknak kedvez.

Az izraeli politikai szcéna rendkívül tagolt. A márciusi választásokon a legnagyobb összecsapás már előzetesen is a Likud-Bajit Jehudi valamint a Cionista Unió között volt várható. A választást megelőző közvélemény-kutatások szerint a két fenti formáció a szavazatok 50%-a körüli eredményt érhet, amit kicsit sikerült alul múlni a 45%-nyi mandátumaránnyal. A jobboldali Likudot-Bajit Jehudi a mai is regnáló kormány vezető ereje, az élen a jelenlegi miniszterelnökkel, Benjamin Netanjahuval (Bibi). A Bajit Jehudi egy a telepesek érdekében eljáró, sok esetben szélsőjobboldalinak tekinthető párt. Kampányukban komoly figyelmet szenteltek az angol anyanyelvű, újonnan alijázó bevándorlók megnyerésére.

A Cionista Unió a baloldali Munkapárt, valamint a Hatnua választási szövetségéből jött létre. A közös lista első helyén a Munkapárt vezetője Isaac Herzog (Buzsi), második helyen a Hatnua létrehozója, a volt-miniszterelnök Cipi Livni áll. A szépreményű Jair Lapid vezette centrista-liberális Jes Atid külön indult, ugyanakkor a 2013-as választásokon elért eredményekhez képest már előzetesen is komoly visszaesést jósoltak a közvélemény-kutató cégek. Ezt ugyanakkor valamennyire tudták is konszolidálni, de a 2013-as eredményüket, még így is jelentős mértékben alulmúlták. Egy esetleges jobboldali kormány potenciális tagja lehet a Likud-Bajit Jehudi tandem mellett a jelenlegi külügyminiszter, Avigdor Lieberman vezette, Jiszráel Beitenu, az askenázi orthodox Egyesült Tóra Judaizmus, vagy a szefárd orthodox Shas illetve a szélsőjobboldali Jahad-Ocma pártszövetség. A Cionista Unió lehetséges partnerei első körben a Merec, a Kulanu, szélsőséges esetben az egyesült listán induló három arab párt szövetségéből kerülhetnek ki.

A kampányban meghatározó témaként szerepeltek az alapvető szociális kérdések. A társadalmi olló szélesedése, az egyre csak növekvő megélhetési költségek, valamint a lakhatási körülmények nagymértékű romlása jelentős terhet ró az izraeli társadalomra. Sok fiatal annyira kilátástalannak tartja gazdasági helyzetét, hogy annak megoldását az Európába való emigrációban látja.

Emellett a zsidó állam megalakulásától kezdve a legfontosabb kérdések közé tartozik az ország biztonsági környezete. A kampányban is előkerült a palesztinokkal való békekötés, valamint az iráni atomprogram kérdése. Netanjahu erőteljesen a biztonság irányába tolta a kampány fővonalát. Az amerikai Kongresszusban való szereplése is nagyrészt az iráni atomkérdésről, valamint Izrael biztonságáról szólt. A beszédre a képviselőház elnöke John Boehner hívta meg Netanjahut, ezzel teljesen szembemenve az amerikai protokollal, ugyanis a választásokhoz közeledő kormányfőket kormányzati és egyéb állami szinten nem szoktak fogadni, ezzel a republikánus képviselő kellemetlen helyzetbe hozta az Obama-adminisztrációt. A kormányzat részéről többször is megkeresték Netanjahut, hogy mondja le a washingtoni utat, de az izraeli kormányfő erre nem volt hajlandó.

Ez a lépés tovább fagyasztotta az amúgy sem baráti viszonyt az Obama-adminisztráció és Izrael között. Maga a beszéd retorikailag kifejezetten profi volt, ugyanakkor hatását tekintve rendkívül kontraproduktív volt. Ezen kívül az amerikai zsidó közösséget is megosztotta. Sok prominens amerikai zsidó vezető kikérte, hogy Netanjahu a zsidóság nevében, a zsidóság érdekeire hivatkozva tartotta meg beszédét. Talán az sem véletlen, hogy az a Moszad-jelentés, amely a Netanjahu által képviselt keményvonalasok politikáját kérdőjelezte meg, pont a miniszterelnök amerikai látogatásával párhuzamosan látott napvilágot. Itt kell megjegyezni, hogy az izraeli biztonsági szféra szenior vezetése szinte egy emberként áll ki a keményvonalas politikával szemben. Netanjahu a véghajrában, közvetlen a választást megelőző napon megígérte, hogy amennyiben újra megválasztják, garantálja, hogy mindent megtesz a palesztin állam létrehozása ellen.

A külső szemlélő számára – a szinte vérre menő vitákat leszámítva – az egész kampány egy show-ra emlékeztetett. Netanjahu csapata rendkívül kreatív reklámszpotokkal dobta fel a szavazatokért való vetélkedést. Amelyek aztán az internet és a média segítségével hatalmas elérést generáltak. Az alábbiakban csak pár videó, amit érdemes megnézni:

Bibi a babysitter

Jon Stewart Bibi kongresszusi beszéd paródia

Az alábbi videó a sorozatos skandallumokat próbálja meg humorosan elütni, a végén utalva a híres ice cream-gate ügyre.

A humor mellett azonban az inspiráló beszédeknek is jutott szerep a kampány során. Az alábbi videón a munkapárti Stav Shaffir, a Knesszet legfiatalabb női tagja az ő általa elképzelt igazi cionizmusról beszél, szembeállítva azt a jobboldal, azon belül is a Bajit Jehudi interpretációjával. (Feliratozva, 0:10-től kezdődik a felirat, addig nincs érdemi szöveg).

A jelenlegi eredmények alapján nagyon valószínű, hogy a jobboldal marad hatalmon, becsábítva egy középpártot, ugyanakkor nem lehet teljesen kizárni az egységkormányt sem. Reuven Rivlin államfő az első exit poll eredmények után erre hívta fel a pártok vezetését, bár akkor még fej-fej mellett haladt a Likud és a Cionista Unió. Azonban 99%-os feldolgozottságnál úgy néz ki, hogy a Likud 20%-kal több mandátumot szerzett a Cionista Uniónál, tehát nagyon úgy tűnik, hogy Bibi királysága tovább folytatódhat.

Netanjahu hatalomban maradása esetén tovább folytatódhat Izrael diplomáciai elszigetelődése legfontosabb partnereivel, az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval szemben. A békefolyamat tekintetében sem számíthatunk szinte semmilyen előrelépésre, főleg a választást megelőző napon tett kijelentése alapján. A hazai pályán Bibi legnagyobb kihívása a folyamatosan romló szociális helyzet javítása lesz. A kérdés elhanyagolása könnyen újabb, a teljes országra kiterjedő elégedetlenségi hullámhoz vezethet, mint láthattuk pár éve a „sátras tüntetések” esetén.