Az elmúlt napokban több cikk és blogbejegyzés jelent meg a múlt csütörtöki, Magyarországgal kapcsolatos európai parlamenti határozat elfogadásának körülményeiről – és különösen a szavazatok megoszlásáról. Sajnos az írások közül több is vagy téves adatokból táplálkozik (ilyen volt például a Galamus cikke, melyet azóta egy korrekt közlemény kíséretében el is távolítottak az oldalukról), vagy hibás következtetésekre jut (mint például a Bruxinfó tudósítása).
A Magyarországot elítélő határozatra leadott szavazatok száma, valamint az azt megelőző módosító indítványra leadott szavazatokról rendelkezésre álló információk ugyanis egyértelműen bizonyítják: 1. A szocialisták állításával ellentétben a néppárti frakció nem szavazott ki a Fidesz mögül. 2. A szocialisták és egyes bloggerek állításával ellentétben nem a hiányzó néppárti képviselőkön múlt, hogy a határozat többséget kapjon.
Érdemes rögtön egy kis kitérőt szentelni már a szocialista közlemény megfogalmazásának is: „Az Európai Parlament ugyanakkor jobboldali többségű, így a javaslat elfogadásához szükség volt arra is, hogy a Fideszt tömörítő Európai Néppárt, valamint a Konzervatív Frakció számos képviselője tartózkodjon, vagy igent mondjon a szavazásnál.” Ha megnézzük az EP összetételét, láthatjuk, hogy senkinek sincs többsége a 754 fős testületben. A legnagyobb frakció, az Európai Néppárt 272 hellyel rendelkezik, a konzervatívoknak – az európai értelemben véve konzervatív Bokros Lajost is beleértve – 57 mandátuma van. Az összesen 329 képviselő, azaz még Nigel Farage-ék 28 fős, sokszínű kis csapatával együtt sincs meg a többséghez szükséges 377+1 fő, tehát szó sincs jobboldali többségről.
Ami a lényeget illeti: múlt hét csütörtökön három különálló indítványról szavazott az Európai Parlament plenáris ülése, s mindhárom esetben titkos szavazás történt. A néppárti határozattervezet 265 támogató és 324 elutasító szavazatot kapott, 38 tartózkodás mellett. A „konzervatív” határozattervezet 293 támogató és 329 elutasító szavazatot kapott, 8 tartózkodás mellett. A „négypárti” (szocialista, liberális, zöld és kommunista) határozattervezet pedig 315 támogató, 263 elutasító és 49 tartózkodó szavazat révén került elfogadásra. Már ebből is kiolvasható, hogy az Európai Néppárt képviselői saját határozatuk mellett és a baloldali határozattal szemben foglaltak állást. Az is egyértelmű, hogy a négy baloldali frakció a néppárti határozat ellen és a saját álláspontja mellett szavazott. (A másik eshetőség az lehetne, ha a kérdéses 5 frakció néhány szavazatot leszámítva ugyanolyan arányban átszavazott volna egymás határozatára, de ezt a forgatókönyvet nyugodt szívvel vethetjük el.) Az is világos, hogy a konzervatívok tartózkodtak a végső szavazáson, míg a maradék néhány tucat Farage-párti és frakciónélküli képviselő vagy tartózkodott, vagy a baloldali határozat ellen szavazott.
A szavazást követően azonnal megindult a nagy szavazatmagyarázás, miszerint a baloldali határozat csak úgy kerülhetett elfogadásra, hogy a néppárti frakció kihátrált/kiszavazott saját határozata mögül. A számok viszont épp ennek ellenkezőjét bizonyítják, és megcáfolják Tabajdi Csaba és Mesterházy Attila állításait.
Ennek igazolásában segítségül szolgál, hogy a baloldali határozattervezethez kapcsolódó egyik módosító indítványról név szerint történt a szavazás. Ezt a módosító indítványt az Egyesült Baloldal frakciója nyújtotta be abból a célból, hogy kerüljön ki az állásfoglalásból minden utalás a Magyar Nemzeti Bankra, amely így gyengítette volna a szöveget. Ennek a szavazásnak az eredményeit tette közzé a Votewatch. A szavazás a következőképpen alakult: összesen 631-en szavaztak, 276 képviselő a módosító – azaz a magyar kormány számára kedvező változtatás – mellett, 306 az ellen szavazott, 49-en pedig tartózkodtak. Mint azt a közzétett statisztika mutatja, a néppárti frakció 240 jelenlévő tagja közül 224-en a módosító indítvány mellett, 6-an pedig ellene foglaltak állást. Volt még 3 tartózkodó, 7-en pedig nem nyomtak gombot. Azonban mind a szocialista (1 ellenszavazó, 8 nem szavazó); mind a liberális (1 ellenszavazó, 2 tartózkodó, 5 nem szavazó); mind a zöld (3 tartózkodó) frakció képviselői esetében hasonló arányú volt az eltérés a saját frakció álláspontjától. (A kommunista képviselők pedig ebben az esetben nyilván szembementek a szocialisták, liberálisok, zöldek álláspontjával.)
Természetesen – tekintettel a titkos szavazásra – a végül elfogadott határozattervezet esetében nem lehet pontosan megmondani, melyik képviselő végül milyen gombot nyomott, viszont a szavazási végeredmények világosan mutatják, hogy a képviselők döntőrészt saját frakciójuk álláspontja mellett szavaztak: tehát a szocialisták, liberálisok, zöldek, kommunisták a saját határozatuk mellett, a néppárti frakció a határozat ellen, a konzervatívok pedig tartózkodtak. A maradék jelenlévő néhány tucat EFD frakciótag és független képviselő pedig vélhetően vagy a néppárti határozat mellett szavazott, vagy tartózkodott. A szavazati számok alapján ugyanakkor teljességgel elképzelhetetlen, hogy néhány néppárti képviselőnél többen tértek volna el a frakció álláspontjától. Ugyanis ha ez így lett volna, akkor hasonló arányú átszavazásra lett volna szükség a másik négy frakció részéről is. Ez pedig – figyelembe véve az aktuális politikai klímát – elég valószínűtlen forgatókönyv.
Végül pedig néhány gondolat a hiányzókról, akikre szintén többen hivatkoztak. A 31 néppárti hiányzó (köztük Deutsch Tamás és Hankiss Ágnes fideszes képviselők) az eddigi plenáris szavazások statisztikái alapján átlagosnak mondható. Az EP plenáris ülésein a hiányzók aránya 10-15% között mozog. A másik négy frakció részéről a hiányzók száma az adatok alapján együttesen 35 fő volt (17 szocialista, 9 liberális, 5 zöld és 4 kommunista). A hiányzó képviselők aránya a két tábor között tehát közel azonos volt. Ezért alaptalan azon baloldali érvelés is, miszerint a hiányzó néppárti képviselők miatt sikerült volna a baloldali határozat elfogadása (ha minden hiányzó képviselőjük szavaz és nemet nyom, akkor is átmegy a határozat).
A fenti adatsorok – bár végigböngészésükhöz kell egy kis idő – cáfolják tehát azt a szocialista politikusok és baloldali újságírók által megfogalmazott feltételezést, miszerint a néppárti frakció nem áll ki Orbán Viktor és a magyar kormány mellett. A határozatokról történő szavazások végeredményei éppen ennek ellenkezőjét bizonyítják.
