A múlt szent, a vélemény szabad
2010. február 22. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A múlt szent, a vélemény szabad

  A választások előtt utoljára összeülő Országgyűlés nehéz batyuval látta el a szólásszabadság híveit és védelmezőit: elfogadták a büntető törvénykönyv holokauszttagadást büntethetővé tévő, a szocialisták által kezdeményezett módosítását.

  A szocialisták által kezdeményezett név szerint zárószavazáson az – MTI számításai szerint - 197 igen, 1 nem és 144 tartózkodás mellett fogadták el az indítványt. A törvény – amelyet Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje nyújtott be – három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti azt, aki nagy nyilvánosság előtt tagadja a holokauszt tényét, illetve kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel azt.

  Az Országgyűlés – 145 igen, 178 nem és 7 tartózkodás mellett viszont elutasította Répássy Róbert módosító indítványát, amely úgy változtatta volna meg a BTK módosítását kezdeményező javaslatot, hogy az egyaránt büntesse a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek emberiség elleni bűneinek nyilvános tagadását.

  A szocialista kormányzat a leköszönés előtt tehát sikerrel ültette el egy nemzeti tragédiák emlékezetét felkavaró, szomorú és méltatlan vita magvait a választások előtt amúgy is forrósodó közéletben.

  A szavazás láthatóvá tette, hogy az MSZP nem érdekelt abban, hogy a múlt bűneit egyenlő mércével mérjék: míg a Fidesz - saját módosító indítványa miatt - tartózkodott a holokauszt tagadásának büntethetőségéről szóló szavazás során, addig az MSZP a kommunista bűnök tagadásának elítélésére egyértelmű nemet mondott.

  Mocskos komcsik! mondhatják most joggal azok, akiknek a családja a kommunizmus idején elkövetett különféle bűnök és visszaélések áldozata lett. Mondhatnám tehát én is.

  A méltatlan méricskélés és verbális felhorgadás azonban csak a lassan behegedő sebek kikaparására jó.

  A valószínűleg hatalomra kerülő Fidesz-kormány egy szimbolikus aktussal könnyen kiegészítheti majd a törvényt a kommunizmus bűneinek tagadását büntető tételekkel, és Orbánék szimbolikus törvényhozást kedvelő jogalkotását ismerve ez valószínűleg meg is történik majd.

  Kérdés, hogy mire megyünk majd azzal? Én nem fogom elégedetten konstatálni azt sem, ha a kommunizmus bűneinek tagadását fogják büntetőjogi eszközökkel megtorolni.

  Az egész történet ugyanis rossz. Téves. Sőt, veszélyes.

  A szabadság, a szólásszabadság elkötelezett híveként ugyanis nem tudom elfogadni azt, hogy bármilyen történelmi esemény bármilyen értelmezését büntető intézkedésekkel sújtsák. A büntetőjog nem alkalmas a történelmi események értelmezésének alakítására, a közbeszéd formálására. Éppen ellenkezőleg: az ebből az okból, bármennyire elfogadhatatlan véleményük bíróság elé állított, és esetleg elítélt emberek alkalmasak lesznek a mártírképzésre is, miközben egy-egy ügy felkorbácsolhatja az amúgy is egyre hangosabb antiszemitizmust.

  Nem beszélve arról, hogy egy történelmi tragédiát - legyen az akár olyan kirívó és figyelmeztető esemény, mint a holokauszt - kiemelnek a többi, szintén százezrek és milliók halálát okozó népirtás közül, különbséget téve az indíttatásukat és céljaikat tekintve azonos szándékot tükröző, sátáni tettek között.

  A legtöbb, szólásszabadságot érintő kérdésben egyetértek a Társaság a Szabadságjogokért egyesülettel, és a holokauszttagadás témájában is osztom álláspontjukat. Az ő érvelésük így hangzik:

  „A holokauszt a világtörténelem egyik legnagyobb tragédiája. Megtörténtének tagadása hazugság, a történelmi tények meghamisítása, mely a holokauszt áldozatainak és családtagjainak érzékenységét joggal sértheti. A Magyar Állam feladata, hogy oktatási intézményeken keresztül, a közszolgálati médiában és egyéb rendelkezésére álló eszközökkel a holokauszt tragédiájáról tájékoztasson és a történelmi tényeket ismertesse. A közhatalmat gyakorlók és a közjogi méltóságok feladata pedig az, hogy tegyék nyilvánvalóvá, a holokauszt tagadása elfogadhatatlan. A TASZ álláspontja szerint kívánatos lenne az is, hogy azok a politikai közszereplők, akiknek az elhatárólódás az ilyen beszédtől nem alkotmányból fakadó kötelezettsége, szintén elítélnék el a holokauszt megtörténtét tagadókat.

  Ugyanakkor a holokauszt tagadása önmagában nem büntetendő, és a TASZ álláspontja szerint továbbra sem kívánatos az ilyen beszéd büntetőjogi tiltása. Ahhoz ugyanis, hogy valaki teljes meggyőződéssel állíthasson valamit, ismernie kell a kritikát és az ellenvéleményeket is. Csak úgy lehet meggyőzni azokat, akik a történelmi tényeket félremagyarázzak, ha nem elhallgattatjuk a másik felet, hanem meghallgatjuk. Vitatkozni és álláspontokat kialakítani csak úgy lehet, ha az álláspontok ütköztetésére lehetőség van. A beszédek büntetőjogi korlátozása csak nagyon kivételes esetben lehetséges megoldás. A tartalom alapú szólásszabadság-korlátozás nem járható út, mert nem felel meg az alkotmányos követelményeknek: a beszédet legfeljebb az általa kiváltott hatás alapján lehet korlátozni, akkor is csak nagyon körültekintően. A holokauszt tagadása fájdalmas lehet, azonban az államnak nem büntetőjogi eszközökkel kell beavatkoznia az ilyen cselekményekkel szemben, hanem egyértelművé kell tennie, hogy az ilyen beszéd elítélendő, és aki ilyet mond, kiírja magát a demokratikus közéletből. A TASZ véleménye szerint a büntetőjog nem alkalmas az ilyen beszéd visszaszorítására.

  A TASZ felhívja a jogalkotó és a kormány figyelmét arra, hogy a holokauszttagadás büntetőjogi kodifikációja helyett az állam aktív tevőleges feladataival kellene inkább foglalkozni: elsősorban az oktatás területén szükséges és lehetséges a téveszméket felszámolni, és a kisebbségek iránti toleranciát növelni.”

  Nem sokat lehet ehhez hozzátenni. Ha a most elfogadott, holokauszt-tagadást büntető törvény érvényben marad és precedensértékűvé válik, akkor mi akadályozza meg a jövő hatalomra kerülő politikai erőit, hogy a saját szájízük szerint tiltsák be különböző történelmi - ne adj isten, aktuális közéleti - események, folyamatok értelmezéseit?

  A múlt szent, a vélemény pedig szabad. Maradjon ez így a jövőben is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr611781948

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Holokauszt vs. kommunizmus 1:1 2010.06.09. 09:02:56

  A múlt heti HUF- és BUX-mélyrepülés után tegnap minden figyelem a Nemzeti Együttműkődés Gazdasági Rendszerére, annak 29 pontjára irányult, pedig az Országgyűlés más fontos törvényekről is döntött. Egyrészt elfogadták a kormánytisztviselőkrő...

Trackback: Cinizmus a köbön 2010.02.23. 12:33:45

Az összpárti mutyi újra körberöhög minket: Ciklusának utolsó ülésnapján a parlament létrehozta azt a vizsgálóbizottságot, amely a Sláger és a Danubius rádiók frekvenciájára kiírt ORTT-pályázat elbírálása során felmerült egyes pártkötődések és hátté...

Trackback: Holokauszttagadás 2010.02.23. 12:14:31

61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze. Tegnap elfogadta az Országgyűlés a Büntető törvénykönyv módosítását, mellyel immáron bünteth...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egregor 2010.02.23. 08:11:35

@smartdrive: Megpróbálok érvekkel válaszolni neked, bár szerintem (is) felesleges:

A H. megtörténte definíciótól függ és kutatások szelektációjának, illetve háborús propaganda elfogadásának kérdése.

Ha a H.-ot mint teljesen elégő áldozatot vesszük, akkor világos, hogy nem történt meg, szerencsére: elég sok zsidó él a világon, tehát nem irtották ki a zsidóságot.

Ha a H.-ot, mint faji alapú népirtást vesszük, akkor megtörtént, és ezen az sem változtat, hogy egyre kevesebb a bizonyíték az elgázosításra. Mert az, ha százezreket kényszerít valaki olyan munkára, olyan körülmények között, amely százezrek és talán milliók halálát okozza, akkor az népirtásnak minősül.

A lámpaernyő, szappan, füstöt és lángot lövellő krematóriumkémények mára mind kikerültek a hivatalos H.-felfogásból, csak a közbeszédben maradtak meg.

Az első kettő háborús propaganda, hoax, a kéményes ügy meg fizikai képtelenség, amit nem csak a krematóriumok működési mechanizmusa, de légifelvételek tucatjai is cáfolnak.

Mára már az is világos lett, hogy a tényleges Németország területén egyetlen gázkamra sem működött.

Az A.-ban és másutt végzett vizsgálatok meg valószínűtlenné teszik, hogy máshol is léteztek volna.

A gázkamrás ügy azért is kényes, mert többnyire visszaemlékezéseken alapul, amelyek közül egyre többről derül ki, hogy hamisítvány, vagy jobb esetben tévedés.

A Ciklonbé (Zyklon-B nyelvtannáciknak) tetűirtószer, a mai napig használatban van az anyag (hidrogéncianid), ahogy akkoriban világszerte ezt használták (nem ezen a márkanéven, de ugyanezt a hatóanyagot).

A kopaszra borotválás, ruhák "elgázosítása", egyáltalán: az élősködők elleni küzdelem alapvető járványügyi intézkedés. Ugyanezért kellett a járványos betegségben elhunytakat elégetni: járványügyi intézkedés.

Ehhez vegyük hozzá, hogy a nácik irdatlan mértékű harci gázzal rendelkeztek.

HA a zsidók elgázosítása volt a céljuk, miért tettek meg minden járványügyi intézkedést, aminek EGYIK lépéseként meggyilkolták az áldozatokat?
És miért egy élősködőirtó szerrel?

Miért nem fogták inkább a mustárgázt, vagy bármely másik harci gázt, és azt alkalmazták?

Ugyanis a Zyklon-B nem túl hatékony szer, összevetve a mustárgázzal.

Ami úgy hápog, mint egy kacsa, úgy néz ki, mint egy kacsa, és úgy is úszik, mint egy kacsa, az szinte bizonyosan kacsa.

Ami úgy néz ki, mint egy járványügyi intézkedés, úgy is zajlik le, és ugyanolyan eredménnyel is zárul, az szinte bizonyosan járványügyi intézkedés, és nem más.

Meglátásom szerint ha a nácik bárkit is el akartak volna gázosítani, harci gázt alkalmaznak. És nem egy egészségügyi szert.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.23. 08:16:03

@emzperx: Igen, ez megmagyarázza, hogy miért jelenti azt a szó, amit, nem pedig mást.
Kultúrtörténeti érdekesség.

Egyszer megerőszakolták a nyelvet, te megteszed még egyszer.
Ugyanúgy politikai elkötelezettségből.

kackia 2010.02.23. 08:17:06

Hinni is kell benne, vagy elég csak elfogadni.
Kutatni szabad lesz, vagy a kutatás már eleve feltételezi a tagadást,a rögzített tényekkel szembeni hitetlenséget.

Egyébként engem nem zavar, legalább felélénkül majd az ingatlanpiac,az eddigi bizonytalan izraeli befektetők biztonságosabbnak érzik ezután M.ot.

Egregor 2010.02.23. 08:20:18

@yarisugi: Én biztos eljátszanék a bírósággal, Galilei szerepét magamra öltve.

"Mélyen tisztelt inkvizítor hölgyek és urak, a Holokauszt Egyház dogmáit tiszteletben tartom, de nem fogadhatom el igaznak..."

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.23. 08:20:53

@bbjnick:

ha a holló metafizikai aktus, akkor ismétlődni fog. az olyanok úgy szokták.

Egregor 2010.02.23. 08:21:05

@kackia: Nem lehet érdemben kutatni, mert törvény határozza meg, mit kell állítani.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.02.23. 08:24:46

A Holokausztnak 72.771.500 áldozata volt! PUNKTUM!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.23. 08:35:56

amúgy meg, gellért, szép, becsületes poszt!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.23. 08:39:07

@Egregor: "Miért nem fogták inkább a mustárgázt, vagy bármely másik harci gázt, és azt alkalmazták?

Ugyanis a Zyklon-B nem túl hatékony szer, összevetve a mustárgázzal."

Mert a hipotetikus nácijainknak több esze van, mint amit elképzelni tudsz róluk.

A hidrogéncianid egy nagyon mérgező gáz, ám ellentétben a harci gázokkal, VAN ellenszere, így az esetleges balesetek esetén nem az történik, hogy ha rossz irányba fúj a szél, kinyiffantja az őröket, a zsidrákok meg szétszélednek.
Valamint a hidrogén cianid könnyebb a levegőnél, így, ha kiszabadul elrepül a picsába, nem pedig megül a tárolóhelységben.
A hidrogén cianid olcsó.
A kinyiffantani szándékozott zsidákokkal mindegy, hogy mennyi idő alatt végez a szer, nem kell gyorsan harcképtelenné tenni őket.

Szóval racionális szempontok alapján ideális szer a HCN.

kackia 2010.02.23. 08:40:12

Elképzelhető ezután olyan törvény mely a zsidók felsőbbrendűségének tagadását büntetné?
Már előre látom mennyire fel fog élénkülni a Ferihegy forgalma, delegációk jönnek és mennek az elkövetkező hónapokban.

Szt. Ahanov 2010.02.23. 08:42:38

@Arp1: A "nem szabad elfelejteni" és a "nap mint nap sulykolni és tagadását büntetni kell" között lett volna jó találni egy arany középutat.
Okos német újságírók szerint ugye mi itt görcsökben fetrengünk nagy "Trianon-komplexusunk" miatt, ehhez képest a közszolg. rádióban évente kb. öt alkalommal hallom a Trianon kifejezést, ebből négyszer a Vasárnapi újságban. Holokausztozás nélkül viszont nem telik el hét. Nem hiszem, hogy a csapból folyó Holokauszt csak nálam idéz elő émelygést.

yarisugi 2010.02.23. 08:58:24

@Egregor:
Igen, kb erről lehet szó. Ez a nyíltan rasszista, antidemokratikus és jogilag is teljesen szakszerűtlenül megfogalmazott törvényjavaslat /mert még nem törvény/ középkori sötétséggel a vádlottak padjára ültetne mindenkit aki azt tartja hogy minden történelmi esemény értékelése megváltozhat a később felmerülő adatok ismeretében.

Épeszű ember épp úgy nem vonja kétségbe hogy volt HC mint ahogy a tatárjárást vagy a gravitációt se tagadja. De a JOGOT hogy BÁRMIT tagadhasson vagy cáfolhasson, akár hülyeségből akár új tények alapján, azt nem lehet elvitatani.

Vajon mit gondolnak és akarnak a HCT támogatói, MEDDIG lesz érvényben ez a törvény bárhol a világon?
100 év? 200 év? 1000 év? Hány évig nem szabad még a gondolatát sem felvetni annak hogy egy történelmi esemény hogyan történt?

Amiért annak idején Galileit meghurcolták, a geocentrikus világkép TAGADÁSÁÉRT, Európa több országában igen súlyos büntetés, társadalmi kiközösítés és egzisztenciális ellehetetlenítés járt.
Időközben ÚJ TÉNYEKET tártak fel és ezek alapján KORRIGÁLTÁK a korábbi DOGMATIKUS nézeteket és ma már senkinek nem kell attól félnie hogy heliocentrikus elvekért megbüntetik.

Egy liberális és demokratikus társadalom egyben SZEKULÁRIS is, tehát semmilyen teológiai értelmezést nem emelhet törvénnyé. Ha bármelyik népet kiemeljük és azt mondjuk hogy minden nép szenvedett de ők jobban szenvedtek, arra racionális magyarázat nincs, legfeljebb teológiai (lásd bővebben Heller Ágnesnél).

Ez a törvényjavaslat ezért mindenképpen ártalmas, káros, fasiszta típusú, dogmatikus rendelkezés.
Nem véletlen hogy más országokban csak erősen kibővített értelmezéssel iktatták be, Spanyolországban pedig el is törölték, vicces hogy pont az inkvizíció hazájában jutottak jobb belátásra. Lehet, ők tanultak a saját hibáikból.

yarisugi 2010.02.23. 09:16:07

Azt is jegyezzük meg és ismételjük el újra és újra:

Egy ilyen törvény a szélsőjobb oldalt erősíti és a szélsőjobb karjai közé löki a szólásszabadságot. Nejlonjaink innentől kezdve szólásszabadság bajnokokként fognak fellépni, megalakulnak majd a Nemzeti Galilei Körök, a Voltaire Klubok.

Ez elképesztő hisztériát fog generálni. A "szólásszabadság", "vélemény" kifejezések gyanúsnak és veszélyesnek minősülnek, Galileit szép csendesen kiveszik az iskolai tananyagból, nehogy ötleteket adjon. Egyre szélesedik majd a betiltandó fogalmak köre. Egyre nagyobb lesz a gyűlölet, az ellengyűlölet, az ellengyűlöletre adott retorzió és terror.

Asszem ezt itt így idéztem korábban, klikk: @yarisugi

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.23. 09:18:04

@yarisugi: ez a csúszós lejtő című érvelési hiba.
Valaki fentebb már emlegette.

yarisugi 2010.02.23. 09:27:14

@kolbászoszsömle:
Én nem érveltem, csak felfestem a falra :) adja isten hogy ne legyen igazam.

De olvasgassunk addig is szakmai anyagokat:
egyik:
tasz.hu/szolasszabadsag/holokauszt-tagadas-ujra-velemenyeztuk-torvenyjavaslatot
másik:
tasz.hu/files/tasz/imce/TASZ_allaspont_btk_T11705.pdf

Senkifia 2010.02.23. 09:44:37

@yarisugi: ...ha a románoknak lenne megfelelő lobbierejük,és nemzetközi infrastruktúrájuk,ami nincs, azt tanítanák szerte a világban,hogy az 1848as forradalomban Kossuth,meg a magyarok meggyilkoltak 40ezer román civilt. A román iskolákban ezt tanítják. Namármost.Hivatalos,korabeli, és utólagos kimutatások,minden oldalról,meg függetlenül ,azt írják: összesen 18ezer egynéhányszáz halottja volt ÖSSZESEN a 48as forradalomnak.És ebben benne van az osztrák, a magyar,az olasz,az orosz,és minden egyéb érintett náció és oldal elhalálozottjainak összege. De az ezt tanuló második generációs román gyerek foggal-körömmel,és tűzzelvassal,szembemenve a világ nézeteivel és információival,vallja,hogy Kossuthék kinyírtak 40ezer román civilt.... Ezért nem szeretem a történelmet.Mert a győztesek írják. És ha nem azt keresed,kinek van igaza,hanem az IGAZSÁGOT,akkor keresned kell jópár tök független,vagy feltehetőleg objektív forrást,és ezen forrásokból származó információk találkozása környékére tehető az IGAZSÁG legvalószínűbb formája. Ennyit a történelemről, a pontos történelmi megállapításokról. És ezek mellett bármilyen történelmi tény igenlését,vagy tagadását börtönnel büntetni elég súlyos ,inkvizitórikus, diktatórikus gesztus. És ez a modern "nyugati demokrácia"....

Senkifia 2010.02.23. 09:49:53

@yarisugi: ...és ez a fickó szeretne magyar miniszterelnök lenni, a szélsőségesség elleni harc jegyében :) aki konkréten kirekesztő, rasszista ,alkotmányellenes(remélhetőleg az AB is így ítéli majd) törvénytervezettel "tromfol" a választások előtt.

Senkifia 2010.02.23. 09:56:29

@smartdrive: a fiktív románírtást már előkapták.Csak a románoknak nincs lobbiereje meg infrastruktúrája,és hollywoodja,hogy megfelelő irányba alakítsa a köztudatot. A román iskolában azt tanítják,hogy az 1848as forradalomban Kossuthék 40ezer román civilt gyilkoltak meg.Holott a forradalom halottainak számát Ausztriától Nagy Britanniáig minden normális történész 18ezer körülire becsüli.Amibe mindenki benne van. És ezen felül még 40ezer román,ugye....de ez csak a román történelemkönyv része :)

Higany 2010.02.23. 09:59:03

www.dalit.hu/se-holokauszt-se-romak/

Idézek ebből az Ungár Klára és barátai által jegyzet írásból:

"A holokauszt fogalmának teljes hiánya egyébként korántsem csak a zsidókra és a cigányokra vonatkozik. Ki emlékszik ma már az örményekre? – kérdezhetjük Hitlerrel. A középiskolai történelmi atlasz mindenesetre az örmények ügyében tökéletesen megfelel a holokauszt-tagadók elvárásainak."

Nem idézem az egészet, nagyon kemény, van szó a MÁV-ról is. A lényeg, hogy ezzel a logikával az első osztályos matematika tankönyv is egy HK-tagadó iromány...

Senkifia 2010.02.23. 10:05:07

nagyon az az érzésem,hogy ez is egy olyan MÁV elleni kárpótlásiper-szerű húzás,így választások előtt....Lehet kelteni a feszültséget,utána meg riogatni,hogy ugyeugye,fúúúazta,jönnek a nácik ....Miközben ez a törvény a rosszulfogalmazás,kirekesztés,törvénnyel való visszaélési lehetőség és faji alapú megkülönböztetés magasiskolája.kik is voltak,akik faji alapon különböztettek,"felsőbbrendűként" kezelték magukat,jelentéktelenként másokat,visszaéltek a törvénnyel és lehetne sorolni ......na kik? hát a nácifasiszták :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.23. 10:10:30

@Senkifia: Én simán el tudom képzelni, hogy az alatt a másfél év alatt, amíg tartott a szabadságharc, meghalt 40k román civil.

Ehhez csak annyi kell, hogy legyen az átlagéletkor akkoriban mondjuk 50 év, és ha él 1,3 millió román, az azt jelenti, hogy pont negyvenezer hal meg amíg tart a a szabadságharc. :D

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.23. 10:15:51

@kolbászoszsömle: ez a 40k román civil halott valószínűleg megelőző csapás a sajnálatos abrudbányai és zalatnai események miatt.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.23. 10:20:59

@tölgy: ezek szerint a természet ősanyánk velünk van...

Mint a mikor Gheorghe Funar távozni készül az árnyékvilágból, és hű emberét odahívja, és mondja, neki, hogy szólíts Funár Györgynek ezentúl!
Az meg kérdezi, hogy dehát eddig utáltad a magyarokat, most mégis magyarként akarsz meghalni?
Mire Gheroghe csak annyit mond, hogy inkább egy magyar haljon meg, mint egy román...

smartdrive 2010.02.23. 10:54:37

@Egregor: "Az effajta "csak kérdéseket teszek fel, mert ÉN elfogulatlan akarok lenni" stb. bla-bla fedőduma mögül egy nagyon primitív és általános, de rohadtul ellenszenves jellembéli fogyatékosság lóg ki:

nem bírják áldozatnak látni a gyűlöletük tárgyát.

A haláltáborok, 9/11 stb. tagadása - vagyis egy, a hülyeség előtt behódoló attitűd - mind erről szól.

Az elkövető bocsát meg legutoljára."

smartdrive 2010.02.23. 11:02:32

@yarisugi: vajon milyen új tények kerülhetnek napvilágra, amiből kiderül, hogy több százezer túlélő rosszul emlékezett?

ne hagyjuk már az IQ-t az ajtó előtt

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.02.23. 11:26:17

a szólásszabadság már rég nem kívánatos.
a demokrácia kiüresedett. csak a porhüvelye maradt, ilyen törvényekkel megtöltve.

ez a törvény a legjobb látlelet: DIKTATÚRA VAN! amelyet demokrácia és köztársaság névvel illetnek.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.23. 11:34:45

@vero: És, ha a Sólyomlaca visszadobja, vagy az Alkotmánybíróság?

Károgol itten, mint egy vámpír, mert sinter vagy.

Diktatúráról károgol, mikor éppen kb két hónap múlva választások lesznek, és előreláthatóan a jelenlegi kormány elmegy a búspicsába.

Szóval, kidebaszott egy diktatúra ám ez.
Fékek nélkül, és izomból.

Elég szánalmas egy köcsi...

Google 2010.02.23. 11:45:29

Ja, ja, diktatúra van.
Azoknak, akik ezzel a témával kelnek, és ezzel is fekszenek. De közben nem hánykolódnak párnák közt. Nagy gondjaik nem lehetnek, lévén ez a fő témájuk.
Smartdrive-val együtt mondom, az elkövető bocsát meg utoljára.

Martian (törölt) 2010.02.23. 11:49:55

@kolbászoszsömle: "Diktatúráról károgol, mikor éppen kb két hónap múlva választások lesznek, és előreláthatóan a jelenlegi kormány elmegy a búspicsába."

Akik persze 4 évig megint azt csinálnak majd, amit akarnak és nem azt, amit a választók elhittek róluk.

Martian (törölt) 2010.02.23. 11:54:23

És miért ne lehetne pl. a Lechter-jelentést tárgyilagos, szakmai szinten kivizsgálni?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.02.23. 11:54:26

@kolbászoszsömle: majd szólj! de valóban jusson eszedbe,
egyszerű ember!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.02.23. 11:56:04

@Google: nem a diktatúra baj, hanem az, hogy demokráciának nevezik.

bz249 2010.02.23. 11:58:59

@Google: kovacs laca parafraziskent, aki a holokauszt-tagadast betiltja az az elobb-utobb az evoluciotagadast is betiltja, aki az evoluciotagadast betiltja az elobb-utobb a Bajnai-kormany valsagkezelesi sikereinek a tagadasat is betiltja.

Az alapjogok azert alapjogok, mert nem kepezhetik vita es alku targyat.

megjegyzes1: Holokauszt termeszetesen nem volt

megjegyzes2: ha a kovetkezo Fidesz vezette kormany betiltana a kommunizmus buneinek tagadasat, akkor Magyarorszagon nincs Recsk nevu telepules

X Y kronosz óra 2010.02.23. 12:00:53

Orvos-húgomat innen küldte
Szálasi a halálba. Most
Rákosi tart itt. Egy a csürhe:
a porkoláb is azonos.

- írta emlékezetébe, később papírra Faludy György az ÁVÓ pincéjében 1950 nyarán.

tevevanegypupu 2010.02.23. 12:05:04

@bz249:
Magyarorszagon nemigen van Recsk nevu telepules, legalabbis Faludy ota nem nagyon emlegeti senki. Teljesen termeszetes, hogy negyvenvalahany even keresztul kommunista diktaturaban eltunk, az nem volt olyan borzaszto.
1956-ban fasiszta bandak tomboltak az utcan es gyilkoltak a zsidokat, 1968-ban barati segitseget nyujtottunk Csehszlovakianak, Lech Valesaek a nepi hatalom ellen fordultak gyilkos eszkozokkel, es Kambodzsaban sem irtotta a PolPot rezsim a maskeppen gondolkodokat, ahogy a Szovjetunioban is kifejezetten szerettek a zsidokat es a demokratakat. Szoval kuss legyen.(:

tevevanegypupu 2010.02.23. 12:08:11

Mondjuk ugy, hogy feldemokracia es feldiktatura van.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.23. 12:10:01

@Martian: Ha azt csinálnának, amit akarnak, akkor fizetnél vizitdíjat.
Meg az Alkotmánybíróság nem semmisített volna meg pár törvényt.

A négy évre történő választás praktikus okokból van.
A visszahívható képviselő nem tud szükséges, de népszerűtlen intézkedést megszavazni.
Olof Palme példáját tekintve viszont megoldható ez a probléma is.

@vero: Amikor a "majd szólj" bekövetkezik, mert a fityesz koalícióra lépve a jobbikal és ettől benáculva elfasizálódott, akkor az ma, a diktatúra LESZ, nem a diktatúra VAN.

Aki nem tud magyarul, ne beszéljen magyarul.
Ha szabadna.

bz249 2010.02.23. 12:10:29

@tevevanegypupu: mivel ezeket egyelore meg nem kotelezo vallani, ezert termeszetesen elismerem a kommunizmus buneit.

A nacikat most csak az oradouri meszarlas, rotterdam bombazasa es az orosz/ukran lakossag elleni kegyetlenkedeseik...stb miatt utalom.

tevevanegypupu 2010.02.23. 12:15:31

@bz249:
"A nacikat most csak az oradouri meszarlas, rotterdam bombazasa es az orosz/ukran lakossag elleni kegyetlenkedeseik...stb miatt utalom."

Igaza is van. En pedig azert utalom oket, amit mostanaban muvelnek a palesztinokkal, ugy cirka otven eve.

bz249 2010.02.23. 12:23:15

@Grift: @tevevanegypupu: a semita belharcok kb. annyira erdekelnek, mint a tamil-szingalez meccs. Egy brancs az ott mind. :)

Martian (törölt) 2010.02.23. 12:33:52

@kolbászoszsömle: A visszahívható képviselő nem tud szükséges, de népszerűtlen intézkedést megszavazni.

A visszahívhatóságnak nem a pillanatnyi népszerűség kellene, hogy legyen az alapja, hanem a választókkal kötött közjogi, mandátumos szerződés, amelyben teljesíthető, számonkérhető formában vannak a képviselő vállalásai. Ahogy pl. egy cég meghatározott időre szerződik az őt képviselő ügynökökkel.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.02.23. 12:34:44

@bz249: Igaza van. Don és Budapest miatt mucsai provincializmus, és meghaladott nacionalizmus lenne őket utálni.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.02.23. 12:34:48

@kolbászoszsömle: egyszerű ember! tanulj meg fogalmazni! a gondolataidat nem tudod érthető módon szavakba önteni.
ha gyakorolsz, menni fog.

bz249 2010.02.23. 12:36:25

@TaTa86.: lehetne amiatt is, de az kozos erofeszites volt a kommunistakkal. Tisztabb helyzetet ad, ahol nem voltak orosz katonak a kornyeken.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.23. 12:47:15

@Martian: és amikor a nemzetközi helyzet fokozódik, akkor mi van?
Vagy akkor mi van, ha a képviselő sem tud mindent a megválasztása előtt?
Milyen ígéretet tud tenni Béla, a párton- és mutyinkívüli?
Kivel szerződik?
Mi alapján?

ha elmennek 60%-nyian szavazni, és 60%-os többséggel megválasztják Józsit képviselőnek, akkor az össz választók kb harmada adta rá a voksát.
Azokkal áll szerződésen, akik rá szavaztak, vagy mindenkivel?

stb.

tevevanegypupu 2010.02.23. 13:12:48

@Grift:
De nem am! Csak ugye modszerek..

@bz249:
Talan ezert is utaljak, gyulolik es vetik meg egymast valtakozo, de soha nem csillapulo szenvedellyel.

Martian (törölt) 2010.02.23. 13:14:49

@kolbászoszsömle: és amikor a nemzetközi helyzet fokozódik, akkor mi van? Vagy akkor mi van, ha a képviselő sem tud mindent a megválasztása előtt?

Arra tesz vállalást, amit felelősséggel meg tud tenni (nem feltétlenül keresztülvinni!), a vis maior esetekre is lehetne elfogadható kitételt tenni.

Milyen ígéretet tud tenni Béla, a párton- és mutyinkívüli?

Hogy ceterum censeo elmondja, támogatja stb. amit keresztül akar vinni, illetve garanciát az álláspontjaira bizonyos kérdésekben. Hangsúlyozom, nem az a lényeg, amit keresztülvisz, hanem amit következetesen képvisel... már ez is nagy előrelépés lenne.

Kivel szerződik? Mi alapján?
ha elmennek 60%-nyian szavazni, és 60%-os többséggel megválasztják Józsit képviselőnek, akkor az össz választók kb harmada adta rá a voksát.
Azokkal áll szerződésen, akik rá szavaztak, vagy mindenkivel?

1. ha a többséget megkapta, akkor az összes választóval (az Rt közgyűlés szavazattöbsége is az Rt-t képviseli)

(külön kezelendő lehet a "fehér lapos" szavazatok kérdése)

Analógiában általában megfeleltethető lenne az Rt közgyűlés ügyvezető választásának.

Google 2010.02.23. 13:22:52

@vero:

Mindenki annak nevezi, aminek akarja. És azt is választ ki, akit akar.
De kezelheti a helyén is.

IHCS 2010.02.23. 13:38:01

Te ergé!

Te ezzel a mondattal is egyetértesz?

"aki ilyet mond, kiírja magát a demokratikus közéletből"

Nekem az egyik legnagyobb bajom a mai közállapotokkal, hogy mindenki arra büszke, hogy kit nem olvas, kivel nem áll szóba...

Ha Csurka azt mondta 94-ben, hogy a 80-as években az állami vállalatok élére ültetett reformmenedzser komcsik maguknak privatizálták ki a gyárat és ez lopás, akkor elég volt azzal elintézni a dolgot, hogy: "fasiszta". Aztán, amikor a nép meg úgy érezte, hogy jó-jó zsidózik, de más meg nem beszél a privatizációs lopásokról, akkor meg szépen beszavazta őket a Parlamentbe. Nem lett volna egyszerűbb azt mondani, hogy zsidókérdésben nem vitatkozunk Csurkával, mert nyilvánvalóan HAZUDIK, de azért olvassuk el a többi felvetését is, mert hátha más témákban vitaképes állításai is vannak?

Akutalizálva: ha kizárjuk a JObbikot a közéletből, akkor az utcán fognak az őt támogató tömegek visszajönni és nem biztos, hogy azon állításai miatt kap majd támogatást, ami miatt ki akarjuk őket zárni a közéletből. Sőt én személy szerint biztos is vagyok benne, hogy éppen nem amiatt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.23. 14:44:36

@Grift: & @Egregor:

Minden gyilkosság metafizikai aktus. A liberális demokrácia most ért abba a fázisába, amikor erősen "vallási" jelleget ölt, de koherencia nélkül: ebből pedig csak nagyon sötét dolgok jöhetnek ki:-(

ü
bbjnick

bz249 2010.02.23. 14:53:17

@bbjnick: ez eppen szembe megy a politikai vallas bevett dogmaival... szoval inkabb valami eretnekmozgalomfele :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.23. 15:06:20

@bbjnick:
persze, minden halál metafizikai esemény :).
metafizikai aktusnak akkor nevezhetjük, ha a gyilkoló szándéka szerint az.

abandi 2010.02.23. 15:41:25

Azért, ézért az utsó napi geciségért meglakoltok lámpavasravaló gecik!

abandi 2010.02.23. 15:56:54

@rajcsányi.gellért (ergé):
Jól van, rajcsányi! Majd vigyázok a mocskos pofákra...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.23. 16:01:08

@bz249:

"ez eppen szembe megy a politikai vallas bevett dogmaival..." --- írod.

Nem olyan biztos az: változnak az idők, változnak a liberalizmusok:-/

"Az ilyen rendszer valójában egalitárius, nem libertárius: a megkülönböztetés nélküli
világ a tökéletes egyenloség világa. Illúzió azt hinni, hogy az egalitárius logika
egészében nem befolyásolja, amit az emberek a közösségeken belül gondolnak.
Az egész rendszer vagy magában hordozza a valamennyi etikai hitvallás eredendo
egyenloségét elfogadó feltevést, vagy azt, hogy egy felsobb hatalom állapítja meg
az egyenloség kötelezettségét minden egyes csoportra. Mindkét esetben a multikulturalizmus
valamely fajtája bukkan fel, amely – ahogy sokan hiszik – lehet önmagában
jó dolog, de leszámol az igazi kulturális sokszínuség álmával. A multikulturalizmus
mindig vagy egy magas szinten szabályozott rendszer, vagy egy
homogenizáló elképzelés, mely néhány divatos kisebbségi kultúra (homoszexuálisok,
afrikaiak, feministák stb.) kiválasztása mögé rejti a homogenizációt, melyek
elott meg kell hunyászkodni, és ettol a meghunyászkodástól lesz a „nyitottságból”
pluralizmus."

www.hitelfolyoirat.hu/dl/pdf/20100201-77553.pdf

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.23. 16:08:20

@Grift:

"persze, minden halál metafizikai esemény :).
metafizikai aktusnak akkor nevezhetjük, ha a gyilkoló szándéka szerint az."

1) Én úgy tudom, a nácik nem akartak gyilkolászni: szóba került Palesztina és Madagaszkár, ahová az európai zsidóságot áttelepítenék, de az angolok és a franciák ellenkezésén elbukott a dolog.

2) Márpedig valaki kiötlötte ezt a holokausz elnevezést. Lehet, hogy azzal a szándékkal, hogy látványosan metafizikai színezetet és jelleget adjon a történteknek...?

ü
bbjnick

ILLED 2010.02.23. 16:08:32

A TASZ-nak teljesen igaza van, visszájára sül el a dolog: Ha azt látom, hogy valamit nem szabad mondani, az nyilván azt mutatja, hogy igaz, csak a hatalom fél tőle.

Én indítványoznám azt is, hogy a tényállásba kerüljön be egy minősített eset is:
(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a holokauszt hitelt érdemlő bizonyítékokkal cáfolják is.

:)

bz249 2010.02.23. 16:26:48

@bbjnick: akkor a forradalom felfalta a gyermekeit? Lassan tenyleg nem tudom milyen csoporthoz allhatok oda. :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.23. 16:36:07

@ILLED: Ezt szabad tagadni, vagy ezt sem?

„A népet pedig, mely benne vala, kihozatá; és némelyét fűrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemenczén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával. Haza méne ezután Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.”

Sámuel II. könyve 12.31

:>

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.23. 16:37:14

@bz249:

"akkor a forradalom felfalta a gyermekeit?"

Ahogy az már az ideológiáknál lenni szokott...

ü
bbjnick

abandi 2010.02.23. 16:41:19

@bbjnick:
eli vízel volt a hollókoszt kitalálója.
Több "tényfeltáró"regényében is hazudott.
Itt is járt a minap...
Állítólag a Parlamentben is kitüntető figyelemmel hallgatták a hitsorsosai.
Ma meg a hollókoszt törvényen elmélkedünk...
Ájrópa démokratikuss részében ez már be vett szokás.
Csatlakozzunk?!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.23. 16:43:38

@abandi:

"eli vízel volt a hollókoszt kitalálója"

Mondom én, hogy valaki kiötlötte, hogy...:-(

ü
bbjnick

Martian (törölt) 2010.02.23. 17:04:36

@Loxon: ja, Mózes Führer és az ő ótestamentumi Mein Kampf-ja... :))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.23. 17:05:24

a holovalás nyitánya a holocaust című film bemutatása volt valamikor 74 tájékán.

tevevanegypupu 2010.02.23. 17:48:48

Hat igen..Ettol fugetlenul - sok dokumentumfilmet lattam halaltaborokrol - megis a legszornyubb "elmenyem" egy jatekfilm volt, nem is olyan regen, Wajda Katyn-ja. Mert az is rettenetes, hogy csoportosan irtanak ki embereket, de az, hogy elore megfontols szandekkal, egyenkent ezrevel lovik oket tarkon..az felulmul minden kepzeletet. Legalabbis az enyemet.

yarisugi 2010.02.23. 17:55:48

@smartdrive:
Honnan veszed hogy százezer túlélő emlékezett, egyöntetűen és mind jól?
Személyesen beszéltél mindegyikkel?
Ellenőrizted az emlékezéseiket, állításaikat egyenként?

Nem? Akkor pofa súlyba, trollocska.

kackia 2010.02.23. 19:29:07

www.ujjobboldal.hu/node/2041

"Arthur Koestler óta tudjuk, hogy a vélemény szabadsága mindenekelőtt a vélemény alkotásának és kinyilvánításának a szabadsága mindenki számára, még akkor is (és különösen akkor), ha ez a vélemény nem egyezik a kormányzók véleményével. Az az ember, akinek nincs joga nemet mondani, csupán egy rabszolga."

"Hack javaslata tehát nem egyéb, mint újabb parasztvakítás, amit a népek úgy fognak beszopni, hogy azt a műszerek is kimutatják majd. Szájkosár-törvényekkel korlátozni a szabad véleménynyilvánítás jogát, a hiteles, tényszerű történelemtudomány kutatásainak eredményeit leginkább diktatúrákban szokás. Márpedig állítólag mi nem élünk diktatúrában. Állítólag."

smartdrive 2010.02.23. 20:08:31

@yarisugi: "Az effajta "csak kérdéseket teszek fel, mert ÉN elfogulatlan akarok lenni" stb. bla-bla fedőduma mögül egy nagyon primitív és általános, de rohadtul ellenszenves jellembéli fogyatékosság lóg ki:

nem bírják áldozatnak látni a gyűlöletük tárgyát.

A haláltáborok, 9/11 stb. tagadása - vagyis egy, a hülyeség előtt behódoló attitűd - mind erről szól.

Az elkövető bocsát meg legutoljára."

smartdrive 2010.02.23. 20:10:17

@kackia: "Nagyon szívesen lennék partner szkepticista vitákban, amikor arról beszélünk hogy létezik-e a világegyetem, és ha esetleg igen, lehetséges-e, hogy csak tíz ember él a bolygón, és a többi báb, hogy a teremtő szórakoztasson velük minket.

Nincs ezzel semmi baj.

Csak azt nem értem, hogy akik ilyen okosak akarnak lenni, azok miért nem egy üveg bor vagy a tejútrendszer létezését kezdik firtatni, vagy miért nem Mátyás királyét, és miért kell olyan témával kezdeni a nagy filozofálást, ami - abban a valószínűtlen esetben, ha mégis létezne az emberi faj és a történelem - többmillió áldozatot és az ő hozátartozóikat, szeretteiket sért, bánt, megaláz.

Persze az empátia is csak egy adottság, vagy kapott belőle valaki, vagy nem."

kackia 2010.02.23. 20:47:14

@smartdrive:
Az az érzésem, hogy a mi vitánk már a teremtőnél lehorgonyozna.

"akik ilyen okosak akarnak lenni, azok miért nem egy üveg bor vagy a tejútrendszer létezését kezdik firtatni"

Talán azért nem mert azok az "okosak" szintén a bőrükön érzik, érezték a létezés súlyát, és a történelmi korrektség erre készteti őket.
És talán tisztában vannak a tét árával is, főleg egy távolabbi perspektívába helyezve azt, mivel ismerik a szimbólumok fontosságát is egy nemzet jövője szempontjából.
h.k. tagadás büntethetősége = szimbólumok közvetett eltörlése.
Eltörölt szimbólumok = nemzet halál.
Talán ezért sem vitatkoznak az "okosak" zivataros időkben a kozmosz bagatell dolgairól,de félek, hogy nem érted ezt.
Egyébként mélyen áttudom érezni a holokauszt túlélők és örökösök veszteségét és fájdalmát és higgye el ez nálam tényleg nem statisztikai kérdés.
Persze más kérdés, hogyha én lettem volna vagy lennék a helyükben akkor erre a törvényre én hogyan reagálnék.

emzperx 2010.02.23. 20:50:18

@smartdrive:

"9/11 stb. tagadása"

WTF!??

Mit tagad - illetve mit állít - a 911 tagadó?

Hoyg nem vol WTC? Vagy nem röpülővel mentek neki? Vagy csak film az egész?

kackia 2010.02.23. 20:57:20

De most már joccakát mindenkinek, mennem kell mert puffadok, sajnos el kezdtek gyötörni a gázok.

smartdrive 2010.02.23. 21:00:11

@emzperx: pld. hogy maguk az amerikaiak, természetesen a zsidókkal karöltve csinálták. de ez itt most egy lényegtelen mellékszál

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.23. 21:09:27

Troll vagy nem troll, most mindegy, van itt két jellemző állítás, amit érdemes megcáfolni (nem pedig tagadni):

„A haláltáborok, 9/11 stb. tagadása — vagyis egy, a hülyeség előtt behódoló attitűd — mind erről szól.”

A hülyeség a kritikátlanságnál kezdődik. Ugyanis ha nem tagadom 9/11-et vagy a haláltáborokat, akkor nem vagyok hülye?

Én úgy tapasztaltam, hogy a kínos mozzanatok nem a tagadásnál vagy az állításnál jönnek elő, mert erre a kettőre bárki képes, még egy majom is. Az érdekes az, amikor valaki a részletekbe megy bele.

„Csak azt nem értem, hogy akik ilyen okosak akarnak lenni, azok miért nem egy üveg bor vagy a tejútrendszer létezését kezdik firtatni, vagy miért nem Mátyás királyét, és miért kell olyan témával kezdeni a nagy filozofálást, ami — abban a valószínűtlen esetben, ha mégis létezne az emberi faj és a történelem — többmillió áldozatot és az ő hozátartozóikat, szeretteiket sért, bánt, megaláz.”

Az érdekes ebben a tirádában az, hogy valójában nem „mi” vagyunk azok, akik ezt az izét tagadni akarjuk, hanem egy lobby az, aki minduntalan csak ezzel a kérdéssel, ennek a valóságával, sőt hipertrofizált valóságával tud foglalkozni. Tehát ha az ember nem hallaná naponta nyolcvanszor azt, hogy ezt hinni kell és nem lehet tagadni, akkor eszébe sem jutna ennyire belemenni a témába. Érdekes módon azok, akik ezt a holokauszt-tagadás-tiltás ennyire propagálják, nos, ők azok, akik bármikor szívesen letagadnák bárminek a létét, kivéve ezét. Miközben az, aki szabadon gondolkodik és tájékozódik, természetesen akkor sem esik kétségbe, ha Hume-ot olvas vagy a tejútrendszert kérdőjelezi meg.

Továbbá az is vicces, hogy szekuláris korunkban már mindent lehet tagadni: Istentől kezdve a honfoglaláson át a valóság meglétéig mindent, de mindent, csak egyvalamit nem: ...

Azt tilos. Így aztán nyugodtan ki lehet mondani, hogy ez a törvény (ha lesz), vallási törvény lesz: egy szekularista álvallás „törvénye”.

smartdrive 2010.02.23. 21:17:28

@Loxon: "Továbbá az is vicces, hogy szekuláris korunkban már mindent lehet tagadni: Istentől kezdve a honfoglaláson át a valóság meglétéig mindent"

ez szerintem is vicces. vagy inkább szomorú. de hát Győzikét is nézik

Téglagyári Megálló 2010.02.23. 22:08:11

@smartdrive:

Humphrey Bogart azt mondta egyszer, hogy sose mondj ellent egy nőnek, ha kicsit vársz, hamarosan megteszi ezt ő maga.

Nos, a szolipszistákat is könnyű a saját csapdájukba ejteni.

Várkonyi 2010.02.23. 22:10:23

Egyszerűen szóhoz sem jutok. a kaftánbérencek 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék a holokauszt(tm) gyalázását.

kuruc.info/r/7/55724/

Várkonyi 2010.02.23. 22:16:35

holokauszt®© - így sokkal jobb.

smartdrive 2010.02.23. 23:04:08

@Várkonyi: ööö... gyalázását? :D óvatosan az elszólásokkal

Várkonyi 2010.02.23. 23:12:43

@smartdrive: egyetlen igazi tragédia volt a történelemben:

a nagy ho-ho-holokauszt...:)

Ez a törvény nem visszamenőleges hatályú lesz , ugye? Azt külön ki kell kötni a törvényben, ugye?

Ja és ha minden simán megy, akkor mikor fog hivatalosan életbelépni ez a törvény? Úgy értem, várhatólag.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.23. 23:45:52

@Várkonyi:

www.parlament.hu/irom38/11705/11705.pdf

Úgy időzítve, hogy amikor a Jobbik kampányközpontban indul a buli a parlamenti bejutás miatt, a beépült NBH már vadászhat a mikrofonnal.

Ennyit a szólás utáni szabadsághoz, hogy is mondta Ice mudda fukkin' T: Freedom of speech, just watch what you say.

Várkonyi 2010.02.24. 00:29:55

@Herr SturmLiberator: nem értem, mi a bajod. A "civilizált", "demokratikus" Németországban is be van ez tiltva.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.24. 04:49:54

@Várkonyi:

Na igen, megnézheted, mekkora a "nyomorúság" a civilizált demokrata Németországban. :)

Egyszerűen nincs értelme előírni, ki mit gondol a történelemről, de ez alaposan végig lett rágva itt és más blogokon a napokban.

smartdrive 2010.02.24. 12:34:12

@Herr SturmLiberator: de hát azt most sem írják elő, hogy mit gondolj

Nazareus 2010.02.24. 16:32:55

Én csak arra lennék kiváncsi, hogy ha valaki nem tagadja, hanem helyesli a holocaustot az büntethetö? Mi van, ha valaki azt mondja, hogy "Nagyon helyes, hogy volt holocaust..." ??

Lovastengerész 2010.02.24. 18:30:43

így válik nevettség tárgyává egy valódi tragédia. szomorú...

hatás-ellenhatás törvénye alapján, ezuttal még távolabb kerülünk attól hogy reálisan tekintsünk a dologra, ehelyett törvénybe foglaljuk a tulzó legendákat (lámpaernyő, szappan, sokszázezer ember egy nap alatt, stb, golyóstollal írt "napló" a negyvenes évekből, stb)

kár, mert igy hatvan év multával illenék már reálisan szembenézni a mult katasztrófáival, ahelyett hogy azon versenyzünk ki hazudik nagyobb és szörnyűbb multbéli sérelmeket.

smartdrive 2010.02.24. 22:37:07

@cukicica: majd ha a Holocaust-tagadás a "volt-e lámpaernyő" vitát fogja jelenteni, akkor kivehetjük a Btk-ból

smartdrive 2010.02.24. 22:38:55

@Nazareus: semmi különös, az olyan, mintha Holocaust-tagadás helyett 180-nal mennél zebrán

emzperx 2010.02.25. 02:04:00

Az külön hab amikor valaki a "civilizált" nyugatra, és azon belül pl. Németországra hivatkozik mint megfellebbezhetetlen érv a "holokauszttagadók" kordában tartására.

Az ilyen seggfejek pillanatok alatt tudnak a "társadalmi" és "kultúrális differenciákra" hivatkozni amikor egy másik témában szekértábori logikájukat éppen kikezdené ugyanezen országokkal való hasonlat felemlegetése.

Ausztrália vagy az Egyesült Államok, netán Dánia, Anglia, Spanyolország - ahol nincs érvényben HKtagadással kapcsolatos törvény - ilyenkor gyorsan le is kerülnek a térképről.

Aztán az is vicces, hogy ezek a "demokratikus" országok anno az inkvizíció gyakorlati megvalósításában vagy a boszorkányok megégetésében is élenjáró népek voltak úgyhogy droidjaink 250 évvel ezelőtt - vagyis Newton fénykorában - simán érvelhettek volna a nyugati gyakorlattal.

emzperx 2010.02.25. 02:09:43

@cukicica:

Ha szerencsénk van, akkor az egészséges szkepticizmus a modern technika segítségével elmossa a hazugság hatalom által emelt hegyeit.
Ha pechünk van, olyan vallási dogmává formálódik mint pl. az Ószövettség, és sajnos ez esetben még sok vér fog kifolyni.

A történelem mindig erről szól.

smartdrive 2010.02.25. 15:17:33

@emzperx: milyen érdekes korreláció, hogy míg Németországban és Magyarországon volt Holocaust, az Egyesült Államokban és Angliában nem

meglepő felfedezés, ugye?

smartdrive 2010.02.25. 15:20:57

@emzperx: azért én megnéztem volna ezt a sok egészségesen szkeptikus új Voltaire-t, hogy az érettségijén bátran bevállalja-e az egészséges szkepticizmusát
süti beállítások módosítása