A választások előtt utoljára összeülő Országgyűlés nehéz batyuval látta el a szólásszabadság híveit és védelmezőit: elfogadták a büntető törvénykönyv holokauszttagadást büntethetővé tévő, a szocialisták által kezdeményezett módosítását.

  A szocialisták által kezdeményezett név szerint zárószavazáson az – MTI számításai szerint - 197 igen, 1 nem és 144 tartózkodás mellett fogadták el az indítványt. A törvény – amelyet Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje nyújtott be – három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti azt, aki nagy nyilvánosság előtt tagadja a holokauszt tényét, illetve kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel azt.

  Az Országgyűlés – 145 igen, 178 nem és 7 tartózkodás mellett viszont elutasította Répássy Róbert módosító indítványát, amely úgy változtatta volna meg a BTK módosítását kezdeményező javaslatot, hogy az egyaránt büntesse a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek emberiség elleni bűneinek nyilvános tagadását.

  A szocialista kormányzat a leköszönés előtt tehát sikerrel ültette el egy nemzeti tragédiák emlékezetét felkavaró, szomorú és méltatlan vita magvait a választások előtt amúgy is forrósodó közéletben.

  A szavazás láthatóvá tette, hogy az MSZP nem érdekelt abban, hogy a múlt bűneit egyenlő mércével mérjék: míg a Fidesz - saját módosító indítványa miatt - tartózkodott a holokauszt tagadásának büntethetőségéről szóló szavazás során, addig az MSZP a kommunista bűnök tagadásának elítélésére egyértelmű nemet mondott.

  Mocskos komcsik! mondhatják most joggal azok, akiknek a családja a kommunizmus idején elkövetett különféle bűnök és visszaélések áldozata lett. Mondhatnám tehát én is.

  A méltatlan méricskélés és verbális felhorgadás azonban csak a lassan behegedő sebek kikaparására jó.

  A valószínűleg hatalomra kerülő Fidesz-kormány egy szimbolikus aktussal könnyen kiegészítheti majd a törvényt a kommunizmus bűneinek tagadását büntető tételekkel, és Orbánék szimbolikus törvényhozást kedvelő jogalkotását ismerve ez valószínűleg meg is történik majd.

  Kérdés, hogy mire megyünk majd azzal? Én nem fogom elégedetten konstatálni azt sem, ha a kommunizmus bűneinek tagadását fogják büntetőjogi eszközökkel megtorolni.

  Az egész történet ugyanis rossz. Téves. Sőt, veszélyes.

  A szabadság, a szólásszabadság elkötelezett híveként ugyanis nem tudom elfogadni azt, hogy bármilyen történelmi esemény bármilyen értelmezését büntető intézkedésekkel sújtsák. A büntetőjog nem alkalmas a történelmi események értelmezésének alakítására, a közbeszéd formálására. Éppen ellenkezőleg: az ebből az okból, bármennyire elfogadhatatlan véleményük bíróság elé állított, és esetleg elítélt emberek alkalmasak lesznek a mártírképzésre is, miközben egy-egy ügy felkorbácsolhatja az amúgy is egyre hangosabb antiszemitizmust.

  Nem beszélve arról, hogy egy történelmi tragédiát - legyen az akár olyan kirívó és figyelmeztető esemény, mint a holokauszt - kiemelnek a többi, szintén százezrek és milliók halálát okozó népirtás közül, különbséget téve az indíttatásukat és céljaikat tekintve azonos szándékot tükröző, sátáni tettek között.

  A legtöbb, szólásszabadságot érintő kérdésben egyetértek a Társaság a Szabadságjogokért egyesülettel, és a holokauszttagadás témájában is osztom álláspontjukat. Az ő érvelésük így hangzik:

  „A holokauszt a világtörténelem egyik legnagyobb tragédiája. Megtörténtének tagadása hazugság, a történelmi tények meghamisítása, mely a holokauszt áldozatainak és családtagjainak érzékenységét joggal sértheti. A Magyar Állam feladata, hogy oktatási intézményeken keresztül, a közszolgálati médiában és egyéb rendelkezésére álló eszközökkel a holokauszt tragédiájáról tájékoztasson és a történelmi tényeket ismertesse. A közhatalmat gyakorlók és a közjogi méltóságok feladata pedig az, hogy tegyék nyilvánvalóvá, a holokauszt tagadása elfogadhatatlan. A TASZ álláspontja szerint kívánatos lenne az is, hogy azok a politikai közszereplők, akiknek az elhatárólódás az ilyen beszédtől nem alkotmányból fakadó kötelezettsége, szintén elítélnék el a holokauszt megtörténtét tagadókat.

  Ugyanakkor a holokauszt tagadása önmagában nem büntetendő, és a TASZ álláspontja szerint továbbra sem kívánatos az ilyen beszéd büntetőjogi tiltása. Ahhoz ugyanis, hogy valaki teljes meggyőződéssel állíthasson valamit, ismernie kell a kritikát és az ellenvéleményeket is. Csak úgy lehet meggyőzni azokat, akik a történelmi tényeket félremagyarázzak, ha nem elhallgattatjuk a másik felet, hanem meghallgatjuk. Vitatkozni és álláspontokat kialakítani csak úgy lehet, ha az álláspontok ütköztetésére lehetőség van. A beszédek büntetőjogi korlátozása csak nagyon kivételes esetben lehetséges megoldás. A tartalom alapú szólásszabadság-korlátozás nem járható út, mert nem felel meg az alkotmányos követelményeknek: a beszédet legfeljebb az általa kiváltott hatás alapján lehet korlátozni, akkor is csak nagyon körültekintően. A holokauszt tagadása fájdalmas lehet, azonban az államnak nem büntetőjogi eszközökkel kell beavatkoznia az ilyen cselekményekkel szemben, hanem egyértelművé kell tennie, hogy az ilyen beszéd elítélendő, és aki ilyet mond, kiírja magát a demokratikus közéletből. A TASZ véleménye szerint a büntetőjog nem alkalmas az ilyen beszéd visszaszorítására.

  A TASZ felhívja a jogalkotó és a kormány figyelmét arra, hogy a holokauszttagadás büntetőjogi kodifikációja helyett az állam aktív tevőleges feladataival kellene inkább foglalkozni: elsősorban az oktatás területén szükséges és lehetséges a téveszméket felszámolni, és a kisebbségek iránti toleranciát növelni.”

  Nem sokat lehet ehhez hozzátenni. Ha a most elfogadott, holokauszt-tagadást büntető törvény érvényben marad és precedensértékűvé válik, akkor mi akadályozza meg a jövő hatalomra kerülő politikai erőit, hogy a saját szájízük szerint tiltsák be különböző történelmi - ne adj isten, aktuális közéleti - események, folyamatok értelmezéseit?

  A múlt szent, a vélemény pedig szabad. Maradjon ez így a jövőben is.