
„Az bánt néha, hogy az amerikai és nyugat-európai sajtó sokszor erősen kritizálja Orbánt és a politikáját. Nem tudom, mi mást lehetne tenni, mint amit ő ...

„Az bánt néha, hogy az amerikai és nyugat-európai sajtó sokszor erősen kritizálja Orbánt és a politikáját. Nem tudom, mi mást lehetne tenni, mint amit ő ...

Európa jelenéről és jövőjéről, az európai identitásról, a multikulturalizmusról és az iszlám jelentett kihívásokról értekeztek a többek között a Danube ...

Az iszlám egyszerre vallás és politika, a kettőt nem lehet elválasztani egymástól – mondta Maróth Miklós orientalista professzor, akadémikus a többek között a ...

Kövér László a Fidesz-kongresszuson tartott beszédével jól ellopta a show-t Orbán Viktortól és Lázár Jánostól, pedig utóbbi például elég tanulságos dolgokat ...

Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincs jó idő, mindig esik az eső – talán ismerős a népdal szövege. Miközben a javak, az élelmiszer, a víz ...

„Szélsőségesen tömegközlekedés-orientált” a Budapest 2030-ig szóló fejlesztési koncepcióját tartalmazó Balázs Mór Terv, ezért azon módosítani kell – ...

Fotó: Fortepan
Az ötvenes évek legsötétebb időszaka volt, amikor Ferencet kuláknak nyilvánították. Nem volt ugyan elég földje hozzá, nem is volt a kommunizmus ...

Nem lesz népszavazás se az olimpiáról, se a vasárnapi zárva tartásról. Az első esetben a közvélemény a legutóbbi mérések alapján támogatná a rendezést; a ...

Történhet 2016 nyarán
„A labda gömbölyű...” (Ősi futballokos mondás)
Először is elnézést kell kérnem Kedves Olvasóimtól. Önök megszokhatták az ...

Bréking: globális környezetvédő aktivista ökológiai lábnyomára bukkantak!
Ha valami ironikus, az az, ha húsz-harminc-negyvenezer okostojás repkedi körbe a ...

„Holló a hollónak nem vájja ki szemét, tolvaj tolvajának megbocsát az ég.”
Csak aranyerük ne legyen! Mindjárt itt a bejgliszezon, s ki kívánna kínzó testi ...

A lengyelországi helyzet megvitatására készül az Európai Parlament. A kezdeményezés az Európai Néppárt, a szocialisták és a liberálisok európai parlamenti ...

Orbán Viktor operarajongó, élvezi és érteni is szeretné az előadást, csak úgy bújja a tanulmányokat tartalmazó műsorfüzetet. Azért csípős megjegyzéseket is ...

Simi Rahman egy egyszeri civil nő, aki a kaliforniai Pasadenában praktizál gyermekorvosként. Muszlim volt világ életében. Rahmant megrázta a pár napja történt, San ...

Vendégszerzőnk, Békés Márton történész írása.
„Ha ismered az ellenségedet és ismered önmagad, tiéd lesz a győzelem.” (Szun-ce: A háború ...