Az iszlám egyszerre vallás és politika, a kettőt nem lehet elválasztani egymástól – mondta Maróth Miklós orientalista professzor, akadémikus a többek között a Danube Institute által a Nyugat és az iszlám radikalizmus viszonyrendszeréről szervezett konferencián. Maróth szerint az iszlamista radikalizmus egyik fő oka az arab „nemzetállamok” életképtelensége és demográfiai robbanása, a radikalizmus ugyanakkor elégtelen iszlám-ismereteken alapul.
Az akadémikus a problémák forrásaként tüntette fel, hogy a 20. században létrejött arab országok eredetileg jellemzően brit vagy francia protektorátusok voltak, ahol a nyugati cégek szinte ingyen jutottak erőforrásokhoz, különösen így volt ez az olaj felfedezése után. Maróth szerint a Közel-Kelet országai 1945-ig alulfejlettek voltak, így a '45 utáni vezetőik – a professzor szerint – nem tehettek mást, mint hogy az államosításhoz nyúljanak, hogy így orvosolják akut működési problémáikat. Ez természetesen nyílt konfliktust jelentett a nyugati hatalmakkal, emlékezzünk csak Egyiptom vagy Irán példájára.
Maróth Miklós úgy látja: a fenti megoldások rendszeres gyakorlattá álltak össze a Közel-Keleten. Jött egy új állami vezető, az erős kéz politikájához kellett nyúlnia, szimpatizálni kezdett a fasiszta vagy épp kommunista eszmékkel, szembefordult a Nyugattal, mire Nyugaton despotának kezdték nevezni, jöttek a konfliktusok, aztán a szankciók, amik csak újabb problémaforrást jelentettek az adott közel-keleti állam számára. „A hetven évnyi európai béke azon alapul, hogy a konfliktusokat kiszervezték a Közel-Keletre, lásd most a Nyugat és Oroszország konfliktusát Szíria területén” – fogalmazott Maróth.
A professzor szerint lehet, hogy nyugati mércével mérve minden közel-keleti vezetőt despota; de ha a demokráciát „rákényszerítik” az adott közel-keleti országra, akkor rendre a Nyugat számára „rossz” erőket választanak meg, ezt meg nem tudja elfogadni a Nyugat. Maróth szerint a demokráciával való példálózás csak kényszerítő eszköz a Nyugat kezében a Közel-Kelet megzabolázására. A közel-keleti tömegek viszont az iszlám aranykorát sírják vissza, mert úgy hiszik, akkor megoldódnának a problémáik.
Ebben a közhangulatban létrejöttek a radikális mozgalmak, amelyek felléptek a szekulárisabb állami vezetők ellen. A most újjáéledő radikális iszlám híveit a neofita buzgóság jellemzi. Különösen jellemző ez az európai muszlim fiatalokra, akik elégedetlenek az élethelyzetükkel, így vonzó alternatívát jelent számukra a radikális mozgalomhoz való csatlakozás. Maróth szerint fontos tudni, hogy az iszlámban nem értelmezhető a „fundamentalizmus” nyugati fogalma. Az Iszlám Állam és az al-Nuszra hívei az iszlámra hivatkoznak, csakhogy kontextus nélkül értelmezik a Korán egy-egy kiragadott passzusát. „Az iszlám radikalizmus egyoldalú és elégtelen iszlám-ismereteken alapul, és az elégtelen közel-keleti állapotok terméke” – zárta szavait Maróth Miklós orientalista akadémikus.
Rajcsányi Gellért tudósítását híroldalunkon olvashatják.
