Nekem az év emberei − Mandiner2014 V.
2015. január 05. írta: Földi Bence

Nekem az év emberei − Mandiner2014 V.

angela_merkel.jpg

20102011, 2012 és 2013 után immár ötödik alkalommal értékelnek évet a Mandiner bloggerei. Földi Bence (VS) írása.

Egy olyan mozgalmas évet, mint a 2014-es esztendő, a magam Év Embere-listájával összegzek. Tavaly György Sándor Lajos, Miles Scott, Vlagyimir Putyin, Ferenc pápa és Edward Snowden szerepelt a listámon, ezúttal egyikük sem került fel. Igaz, Putyin idén is az egyik legbefolyásosabb politikus volt a világon, aki bekebelezte a Krímet és háborúskodást szított Kelet-Ukrajnában.

5. Az ebola-harcosok.

Az év legkegyetlenebb járványa kétségtelenül az Afrikából indult ebola volt, amelyet aztán kissé felfújt a média. Ebolában sokan haltak meg, de más, közismert és mindennapos betegségek több embert visznek el. Ez persze azoknak az orvosoknak, asszisztenseknek és önkénteseknek köszönhető, akik életüket nem kímélve segítettek a megbetegedett embereken..

4. Klaus Johannis.

Az ortodox Románia evangélikus szász elnököt választott decemberben. Van rá esély, hogy Klaus Johannisszal is hasonló dolog történik majd, mint Barack Obama amerikai elnökkel – azaz a nagy remények idővel keserű csalódássá alakulnak a szívekben. Ugyanakkor talán arra is van esély, hogy Johannis miatt a románok is másként tekintenek majd a kisebbségekre. Persze ennek első jelei még nem jelentkeztek, hiszen a német–magyar katolikus templomban karácsonyozó Johannist máris megszólták, mondván: elárulta az ortodox román népet, amelynek az elnöke..

3. Dárdai Pál.

Kényszer szülte megoldás volt Pintér Attila menesztését követően Dárdai Pál nemzeti tizenegy élére kerülése. Ám a Hertha szakembere német precizitást, profi kommunikációt és nem nagy ígéreteket hozott magával Berlinből, amelyeket teljesíteni is tudott. Dárdai átlátja a mai futballt, pontosan tudja, kitől, mit várhat el. Igaz, saját karrierje szempontjából valószínűleg hiba volt meghosszabbítani pünkösdi királyságát. Hogy így van-e, az 2015-ben kiderül..

2. André Goodfriend.

Kétségtelenül a magyar belpolitika egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát az ember, aki csak úgy itt volt, mert tököltek a szappanopera-producer–nagykövet kinevezésével. Goodfriend viszont okította Orbánékat diplomáciából, social media-használatból és humorból is; frappáns visszavágásaival lebénította a magyar döntéshozatalt több alkalommal is. Nyilván, normális esetben ennek nem kellene örülni, de ami a magyar külpolitikával 2010 óta történik, az egyáltalán nem normális..

1. Angela Merkel.

A világ egyik legnagyobb hatalmú nőjeként közvetve milliók sorsáról dönt Angela Merkel, akinek „regnálása alatt” a német nemzet – egy része – is visszanyerte büszkeségét. A kancellárasszony egyelőre képes volt megakadályozni az euró bedőlését és azt, hogy közvetlenül az Unió határainál folyjanak háborúk. Mindkettő kihívással találkozik majd 2015-ben is, emellett az Unió és Németország bevándorlási reformjára is szükség lenne – jól jelzi ezt, hogy sok nyugat-európai országhoz hasonlóan Merkel „uradalmában” is fokozódik az iszlámellenes hangulat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr257044171

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nekem az év emberei − Mandiner2014 V. 2015.01.05. 16:13:01

A világ egyik legnagyobb hatalmú nőjeként közvetve milliók sorsáról dönt Angela Merkel, akinek „regnálása alatt” a német nemzet – egy része – is visszanyerte büszkeségét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizipipa 2015.01.05. 17:16:55

Ami Merkelt illeti egész másképp látom. Ez persze természetes. Nem vagyok vs.hu olvasó!

huKKK 2015.01.05. 17:48:56

@jose maria padilla:

"balfasz idióta"

Én meg huKKK, hogy ityeg?
Jézus szeret Téged testvérem.
Nem aszerint néz rád ahogy a szüleid elneveztek.

huKKK 2015.01.05. 17:51:03

nemecseket is kisbetűvel írták.
Na és?

mrZ (törölt) 2015.01.05. 18:35:25

Igen, az értékrendek különbözősége. Mármint kicsi pénzért bárki seggét kinyalnád. Mert ha hiszed amit írsz, vagy tudatlan vagy nagyon görény lehetsz.

legeslegujabbkor 2015.01.05. 19:52:12

Hát ide most bekerültek az évembere celebjei meg az évembere hősei is. A magyarok közül Dárdait emelted ki?

Bloodscalp 2015.01.05. 20:05:50

Még mindig megy ez a terelőírás? akit érdekelne elolvasná a saját blogján. A kormány heti elszarását még fel kell dolgozni, na ja:)

gyalog.galopp 2015.01.05. 21:00:20

A francba, ránéztem a képre és hirtelen azt hittem a Kálmán Olga. Ezé még a cikket se olvastam el.

Bell & Sebastian 2015.01.06. 00:50:01

Év embere? Szerintem az az Ismeretlen Politikus, aki beakasztott Izrael európai érdekérvényesítésének, de az holtbiztosan nem Merkel? Nos?

Gyaníthatóan svájci lehet az illető, de a svájci főnököknek még a nevét sem tudjuk. És ez így van rendjén.

Csak nehogy Svájc védje meg a nyomorult Uniónkat az amcsi héjáktól, ezen nagyon röhögnék. Pedig sírnivaló ez a sok balfasz, egy rakáson, Földi Bencéstől.

Bell & Sebastian 2015.01.06. 01:54:17

Még valami. A bernáthegyi mellett illik ismerni legalább kettő svájci zenekart, legyen mondjuk az egyik a _Gotthard_ (nahát, milyen szellemes):

www.youtube.com/watch?v=ZQXg7aUKLmw

A másik a _Züri West_:

www.youtube.com/watch?v=Qa0uxSuWim4

Nem kell azon meglepődni, ha ortodox tánczenére ropja ez a felvonóba szorult népség. Nem eléggé progresszívak.

Mérges 1234 2015.01.06. 10:26:27

André Goodfriend. .... :D

Mondjuk ha a szándékait félre tesszük, akkor tényleg egy vicces figura és tényleg játszi könnyedséggel csinált hülyét a magyar diplomáciából.

Volna mit tanulni tőle.

Bell & Sebastian 2015.01.06. 11:06:54

@Mérges 1234: Sajnos magából a diplomáciából csinált hülyét és az amcsi sötétséget terjeszti. Alaposan kihasználja a kodifikált és íratlan védettséget. Tulajdonképpen vissza kellene küldenünk a feladóhoz. Csíta jót röhöghet Tarzan dicső tettein, Jane meg szomorú. Otthagyták a fa tetején és nem bír lejönni.

gyalog.galopp 2015.01.06. 12:04:28

@Mérges 1234:

Esetleg a szervilizmus függönyét ellebbentenéd a szemed elől, akkor talán meglátnád, hogy egy diplomatának a fogadó ország legelutasítottabb bagázsával nyíltan együtt bratyázni az soha sehol nem tartozott a diplomáciai sikertörténetek közé.

Ez a diplomata zseni órási szívességet tett Orbánnak, lényegesen megnövelte az USA, de még az EU szkeptikusok számát is, enyhítette az Orbán elleni unszimpátiát.

Ha ezt bárki más csinálja, bárhol, azonnal hazahívják és jól eldugják egy alagsorba.
süti beállítások módosítása