Nekem az év emberei – Mandiner2013 II.
2013. december 29. írta: Földi Bence

Nekem az év emberei – Mandiner2013 II.

1913-2.jpg

Idén 2010-hez2011-hez és 2012-höz hasonlóan újra, immár negyedik alkalommal kérdeztük meg mandineres bloggereinket: hogyan értékelik a 2013-as évet? A napokban posztsorozatunkban válaszolnak kérdésünkre. 2013-as évértékelő sorozatunkat a Fortepan 1913-as képeivel illusztráljuk.

Földi Bence válasza.

*

Sokáig agyaltam azon, hogy miként foghatnám meg 2013-at a maga rengeteg történésével, végül úgy határoztam, hogy összeállítom a magam Év Embere listáját. Némileg szubjektívebben, mint a Time magazin – akiknél Ferenc pápa végzett az élen.

5. György Sándor Lajos
Cambridge hercege önmagában még semmit nem csinált, csak, azt, amit minden gyerek: eszik, iszik, ürít, alszik. Ugyanakkor jó volt látni, hogy – ahogy a Magyarországhoz hasonlóan szintén rengeteg gonddal küzdő – Nagy-Britannia legalább a gyermek születésének idejére képes volt elterelni figyelmét az állandó viszálykodásról. Baby Cambridge születése egy sok száz éves hagyomány továbbvitelét jelenti – ezért igazán fontos.
4. Miles Scott és San Francisco népe
Engem alapvetően nem szoktak megmozgatni az efféle sztorik, de ahogy november közepén San Francisco lakossága összefogott egy beteg kisgyerek álmának valóra váltása érdekében, az példaértékű. A leukémiás srác Batman akart lenni egy napra, a várostól pedig megkapta az élményt: bűnözőket kapott el, a buliba pedig még a polgármester és az elnök, Barack Obama is beszállt. Ez még akkor is megérte, hogy az egész haccacáré annyiba került, mint egy július 4-i tűzijátékos ünnepség.
3. Vlagyimir Putyin
Az orosz elnök régóta az egyik kedvenc politikusom – főleg a politikai kommunikációs stábja miatt, egyszerűen zseniális. Idén azonban világpolitikai és belpolitikai tettei is beszéltek helyette: nagyrészt miatta maradt el a totális vérengzés Szíriában, Oroszországban pedig – végre – szabadon engedte Hodorkovszkijt és a Pussy Riot-csajokat. Mondjuk a sztyeppei homoszexuálisok továbbra sem bírják – joggal.
2. Ferenc pápa
„Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” – mondta még nyáron a márciusban hivatalba lépett Ferenc pápa és ettől kb. minden egyházellenes liberálisnak orgazmusa lett. Pedig már akkor is elhangzott, hogy semmi új nem hangzott el. Nem is ezért bírom az új egyházfőt, hanem amiatt, mert képes volt új, friss imázst adni egyházamnak, amelynek ugyan nem vagyok gyakorló tagja, de figyelemmel kísérem sorsát. Jorge Mario Bergoglio egy szupersztár lett.
1. Edward Snowden
A volt NSA-alkalmazottról sokan úgy tartják, hogy hazaáruló, hiszen államtitkokat teregetett a nagy nyilvánosság elé. Ám ha ő nincs, akkor nem derült volna ki, hogy az Egyesült Államok titkosszolgálata még az ország saját szövetségeseit sem kímélte, ha kémkedésről volt szó. Országvezetők telefonjainak lehallgatása, Snowdennek segítő lapok vegzálása, stb. – ez volt az év mérlege USA-részről. Sokat köszönhetünk az informatikusnak.
 
(És nem szabad megfeledkezni a két idén eltávozott történelmi személyiségtől: áprilisban hunyt el a Bárónő, a Vaslady, Margaret Thatcher – akit azért Britanniában sem gyászolt mindenki. Decemberben egy szintén nagy formátumú politikus, Nelson Mandela halt meg – róla itt írtunk bővebben.)
 
*
 
A szerző a VS.hu munkatársa.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr585715722

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nelson Mandela: Öljétek meg a búrokat! 2013.12.29. 15:17:18

„A gyilkosságoknak leginkább kitett csoport a világon, bőrszíntől függetlenül, a dél-afrikai farmerek, akiket gyakran több órás kínzások után mészárolnak le. 100 000 farmerre évente 313 gyilkosság jut, amely négyszer több, mint az egyéb kisebbségeket é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizipipa 2013.12.29. 12:02:05

Csak a Snowden ügyhöz fűzök néhány gondolatot. Az első magyar telefonlehallgatási ügy - Nádor Rendszerház - már túl van a 10 éven. A botrány itt sem a lehallgatás, hanem a lehallgató eszközök beszerzési módja volt. Az eszközöket már akkor is készen vették. Valakik, valamiért (he-he) már rég megcsinálták.
A jelen és a jövő viszont az interneté, a telefon már bejáratott (és lejáratott) ügy.
A sok szabadságharcos (blog, stb.) viszont nem tart oktatást belőle (igaz mandiner?) hisz ellenérdekeltek. Mind hirdetésileg, mind adatgyűjtésileg.
Marad tehát a pácienseknek az önképzés és a rengeteg félrevezető szemét infó, elvégre az internet tartalom nagyobb része ma is szükségtelen vagy csaló vagy hamis.
Persze nem lehet mindenki informatikus, sőt műszaki antitalentumok is akadnak, szóval ez egy terülj-terülj asztalkám.
Azt a cirka 5-10%-ot aki védekezik valahogy megemésztik, a többiből meg csemegéznek, az NSA-val együtt.

absztinens 2013.12.29. 12:10:36

Snowden/Horváth András

Urfang 2013.12.29. 13:05:51

@absztinens:

Edward Snowden -> Horváth András
Ferenc pápa -> a pápai Ferenc
Vlagyimir Putyin -> Orbán Viktor
György Sándor Lajos -> Berki Natasa Zselyke

Robinzon Kurzor 2013.12.29. 13:09:06

Ez történt Magyarországon 2013-ban.
Pontosabban: ezt lehet róla megírni a Mandineren.

S=klogW 2013.12.29. 15:02:26

történész, tanár csak ült gyáván a sátorlap árnya alatt
nem kötött bocskort, batyut magára, hogy bejárjon messzi falvakat,
nem szólt a népnek, hogy ébredj, indulathoz nem kovácsolt tiszta célt,
pesti szamizdatba kopácsolt írógépen s urbánusoknak játszotta úri haverét

a tavasz zöldjéből koszorút köttettél
és vöröskék virágokkal tűzdelted tele
feltámadásunknak gyáván gödröt ástál
és elsőként te rohadtál rákosan bele

Bloodscalp 2013.12.29. 16:04:43

Nagyon jó:) a bloggerek nyelve nem kicsit szaros az egész éves munkájuktól, ezt még megtetézik a szokásos éves kis összefoglalójukkal:) De hát ha valaki seggnyalásból akar megélni, ki vagyok én hogy elítéljem?

azAndor · http://mohacsivalosag.blogspot.hu/ 2013.12.29. 16:11:42

van amiben egyetértek, de van amivel nem....

S=klogW 2013.12.29. 16:53:40

4. Miles Scott és San Francisco népe

ez inkább visszataszító kollektív nárcisztikusság volt

Urfang 2013.12.29. 18:03:49

@S=klogW:

Igaz is, annak kimaradt a magyar változata a listából. Lássuk hát azt is a kicsit kicsi, kicsit savanyú megfelelők között!

Edward Snowden -> Horváth András
Ferenc pápa -> a pápai Ferenc
Vlagyimir Putyin -> Orbán Viktor
György Sándor Lajos -> Berki Natasa Zselyke
Miles Scott és San Francisco népe -> Kövér László és a Hiltonban kacsamájjal tömött pórgyerekek

Látható, hogy Magyarország még náluk is mind jobban teljesít :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.29. 20:08:15

szerintem bence meleg

@azAndor: az király, csak azt nem értem, kommentet minek írsz?

Kandeláber 2013.12.30. 11:19:28

Snowden, Putyin, a kis herceg okék.
A pápa már unalmas, a san franciscoi népesség pedig kollektíve be volt füvezve, úgy nem ér.
Helyettük mondjuk Merkel (bár annyira nem bírom), aki semmi újat nem csinált csak megint megválasztatta magát és egyben tartotta az EU-t.
A fekabarátok kedvéért meg az ötödik lehetne Mandula azzal, hogy megmurdelt. :D

tevevanegypupu 2013.12.30. 11:21:15

Igen, Szíria miatt Putyin most megérdemli.

huKKK 2015.01.06. 09:24:48

@Bloodscalp:
Elnézést, maga nem blogger?
süti beállítások módosítása