„Semmi új, de az az ellenfeleket ingerlő megfogalmazásban; kicsit olyan, mint végigsétálni a falusi utcán, botot húzva végig a kerítéseken” − kommentálta a hétvégi, tusványosi Orbán-beszédet Szombathy Pali újságíró kollégánk a Facebookon. Elég pontos. Orbán vagy egy évtizede ugyanazt mondja Tusványoson, csak újra meg újra átcsomagolja kicsit, hadd szóljon. Több állam, erősebb központi akarat, a Nyugat hanyatlása, a Kelet felemelkedése, nemzetépítés, nemzetben való gondolkodás határokon belül és határokon átnyúlva; mindez leöntve filozofikusnak szánt antiliberalizmussal, baloldal-kritikával, '68-ellenességgel. Tényleg nem mondott sok újat − ahogy a felharsanó reakciók sem hoztak semmi újdonságot.
Nem kell Orbánnal sem az egyes részletekben, sem a komplett vízióval egyetérteni. Évekkel ezelőtt megírtuk, mit gondolunk a keleti nyitás racionális gazdasági kapcsolatépítéseken túlnyúló ideológiai mázáról, a félázsiaizásról, és arról is, hogyan nyomul a jobboldalon belül a kurucos és/vagy keletes, bizáncias gondolkodásmód a labanc, nyugatos gondolkodással szemben.
Így most egy rövid kommentár a beszéd egy részletéről: Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország – ezeket az országokat nevezte meg a miniszterelnök, mint az újfajta sikeresség példáit. Nos, furcsa egy lista, hiszen nagyon eltérő berendezkedésű országok mindannyian − Oroszország esetében pedig igencsak relatív, hogy egyáltalán sikerességről beszélhetünk-e. India a világ legnépesebb, persze nem tökéletes, de úgy-ahogy működő demokráciája néhány szigetszerű sikerközponttal és továbbra is nyomorgó százmilliós tömegekkel. Kína kommunista egypártrendszeren alapuló vadkapitalizmust épít, de az elmúlt két évtized robbanásszerű fejlődése után meg kell találnia a hosszú távon is fenntartható modellt. Szingapúr egy speciális, szinte utópisztikus, high-tech, rendpárti turbókapitalista városállam. Törökország nagyot lépett előre Erdogan ideje alatt, de hatalmas kérdés, hogy lesz-e ereje megtörni, sőt, megszüntetni az atatürki, szekuláris állammodellt, vagy pedig hamarosan eljön a visszarendeződés ideje. Oroszország pedig... nos, Oroszország egy számos belső társadalmi válságjelenséggel, gazdasági aránytalansággal küszködő, régi birodalma romjain merengő ország, amelyet egyrészt a szovjet időkből örökölt, bár ma már korántsem világverésre alkalmas hadserege (és atombombái); másrészt, legfőképpen energiaexportja tart a világ legnagyobb játékosai között − bár a többiek most már egyre inkább kizárják a klubból. Oroszország nem a jövő világbajnoka, hanem a jövő óriási kihívásai miatt jelenleg előre menekülő, helyzetét biztosítani akaró regionális hatalom. Nemrég össze is gyűjtöttük Oroszország és a Nyugat különböző mutatóit, le lehet mérni számok alapján, az ideológiai szájkaratén túl ki hol is tart, kinek mekkora a súlya pontosan.
Feltehető a kérdés: pontosan miben is lehetnek számunkra minták ezek az országok, és melyek azok a politikai, gazdasági, természeti, társadalmi adottságai Magyarországnak, amelyek alkalmassá tennének minket arra, hogy a fenti országok esetleg sikeres példáit magunkévá tegyük? Tudna Magyarország high-tech, virtigli kapitalista rendőr-városállam lenni? Haha. Rendelkezésre állnak egy tál rizsért bármilyen munkát elvégző, a nyugati civilizáción kívül szocializálódott, szinte öntudatlan tíz- és százmillós tömegek, amelyekkel el lehetne indulni a Kína és India által bejárt úton? Haha. És így tovább...
És még egy megjegyzés Kelet és Nyugat, keletesség és nyugatosság, Brüsszel kontra Moszkva téma kapcsán.
Épp szombaton közöltük a pápai kastély örvendetes felújításáról szóló, eredetileg a MúzeumCaféban megjelent riportot. A város Esterházy-kastélyát annak rendje és módja szerint a szovjet hadsereg belezte ki 1945-ben, elhordva, elégetve a berendezését, majd még hosszú évekig laktanyaként leszedálva a kastélyt. Pápa kastélyát aztán − mivel mi, magyarok nem tudunk ilyet önerőből megoldani − a kétezres években előbb a Norvég Alapból, majd uniós támogatásokból származó százmilliókból újították fel, hogy megmentsék a magyarok számára a magyar kultúra örökségét.
Víziók és ideológiák helyett vegyük (ún. konzervatív megközelítésben) ezt a konkrét, közeli, valóságból merített, történelmi tapasztalatokon alapuló pápai példát. Mit adtak nekünk az oroszok? És mit adtak nekünk a brüsszeliek meg a norvégok?
További jó elmélkedést kívánok mindenkinek a példakép Keletről és a hanyatló Nyugatról.
