Egy magyar '44
2014. március 20. írta: AgentUngur

Egy magyar '44

Ujvidek_felrobbantott_hid.png

1944 tavaszán 28 éves volt, egy módos parasztgazda egyetlen fia. Házas, egyetlen gyermek apja. Világuk meglehetősen szűk volt, a szokásos paraszti élet, korai kelés, kemény munka, néha egy kiruccanás a közeli mezővárosba. Kisgazda érzelmű volt, a Horthy-rendszert, az „urakat” nem szerette különösebben, a nyilasokat még kevésbé, de a kommunizmus gondolatától is kiverte a hideg. Később úgy emlékezett, hogy a faluban a semmirekellőkből lettek a nyilasok, majd a kommunisták.

Apját fogságban tartotta az orosz az első világháborúban – amit a közeledő front az eszébe juttatott az a fagy volt, az éhezés, meg a barbárság. Az oroszokat apja ugyanis egyszerűen primitívnek és barbárnak tartotta, sokéves tapasztalat alapján. A német megszállás után sem érezte különösebben úgy, hogy fel kellene szabadítani, mert az az égadta világon semmilyen hatással nem volt az életére. Ha valamit, orosz felszabadítást biztosan nem akart. A németekkel kapcsolatban két emléke volt, a '41-es jugoszláviai hadjárat, amikor a nem messzi országúton vonultak el, meg valamikor később látott egy a közelben kényszerleszállást végzett Messerschmidt Gigantot. Tekintve, hogy a szerb határ nem volt olyan messze, Jugoszláviáról, hogy mit tettek ott a magyarokkal 1919 után, közvetlen információi voltak, ezért nem sok sajnálatot érzett a déli szomszéd megtámadása miatt.

Sőt, mivel katonai szolgálatát éppen letöltötte, és részt vett az első és második bécsi döntések utáni katonai műveletekben pontosan tudta, hogy mit érezhetnek a délvidéki magyarok, így örült. Nem sokkal korábban a Felvidéken és Erdélyben ő is ott volt a felszabadítóként bevonuló honvédek között. Ötven évvel később is élénk színekkel ecsetelte az átlelést a komáromi hídon, az ünneplő tömeget Komáromban (az igaziban, nem ami délen maradt) és Érsekújváron. Vagy, ami alföldi emberként neki nagy dolog volt, az átkelést a Király-hágón, azt, hogy a hegyekben alatta is lehet felhő… Bort szerető emberként és bortermelőként meg azt a sokkot, amit a visszavonuló román csapatok által megsemmisített pincék látványa okozott. Térdig gázoltak a kifolyt borban, valahol Kolozsvár környékén. De legfőbb élménye Erdélyben is az általa még soha nem látott öröm, eufória volt az ottani magyarok részéről, amivel őt, a Magyar Királyi Honvédség egyszerű bakáját fogadták.

Szóval neki, élményei alapján nem a németek voltak az ellenség. És ezen nem változtatott a holokauszt sem, ami számára annyit jelentett, hogy a falu boltosát, meg a közeli városból a „rőfös zsidót” (így emlékezett rá, az árui kiváló minőségét évtizedekkel később is dicsérve) elvitték. A faluból egy rokon lovaskocsiján fuvarozták ki a családot a közeli mezővárosba, és soha nem is látta őket senki. Valószínűleg odavesztek. De hogy ez az ő életében példátlan sokk, különösen tragikus esemény lett volna, azt nem állíthatom. Nem azért, mert rossz ember volt. Én nem ismertem nála jobbat, tisztességesebbet.

Ha tudja, látja, hogy mi történik majd a vagonokban, majd utána a haláltáborban, biztosan elszörnyed. De nem tudta, mint ahogy a boltos sem tudta, hogy a halálba hajt az a kocsi.

Ráadásul a saját életében kapott olyan sokkokat hamarosan, hogy a szekérre felpakolt család emléke meglehetősen kis epizóddá lett életében. Voltak számára sokkal közelebbi, jobban átérezhető tragédiák. A SAS-behívó pár hónappal később érkezett.

Ő nem úgy értelmezte, hogy „Siess Adolfnak Segíteni”, hanem úgy, hogy ez a kötelessége. Azért, mert nem hetven év távlatából nézte, mi az erkölcsös, hanem akkor és ott. És akkor a hazát, kisfiát, terhes feleségét, a földjét kellett védeni attól az orosztól, amit a családnak sikerült korábban jól megismerni. És ez nagyon is erkölcsösnek tűnt. Szerencséje volt, soha nem vetették harcba. A közeli Tisza-hidat, amin éppen át akart kelni, '44 szeptemberének elején bombatámadás érte. A Liberátorok megkímélték, egy hajszála sem görbült meg, de egy tiszt a zűrzavarban hazaküldte, hogy várja az új behívót.

Nem a behívó jött, hanem a 3. Magyar Hadsereget elsöprő orosz. Hogy miért lett a falu megszállásának a vége vérengzés, nem volt teljesen tiszta számára. Az a valószínűbb, hogy egy lány meggyalázása miatt csaptak vissza a parasztlegények, de volt olyan elmélet, hogy minden különösebb ok nélkül lőttek bele a felszabadító szovjetek egy tucat fiatalembert a közeli csatornába. Csak úgy, mert bosszút akartak állni, és németek nem voltak kéznél. Ő ezt a kört megúszta. Neki néhány nappal később jöttek a pincéjébe „kóstolni”, aminek a végén úgy döntöttek, kivégzik. A saját háza elé állították oda, és a felesége szeme láttára kezdtek lövöldözni rá.

A falakon még évekig ott voltak a golyónyomok. Egy a szomszéd házba beszállásolt orosz tiszt mentette meg. Róla mindig jó emlékkel beszélt, de a falut csürheként kirabló, asszonyokat gyalázó szovjet (neki orosz) hadseregről csak a rettegés és a gyűlölet maradt emlékként. Az elrejtett fiatal lányokat kereső, mindent elrabló oroszok, akik nem egyszerűen a Szovjetunióban elkövetett szörnyűségeket toroltak meg spontán, hanem magától a nagy vezértől és propagandistáitól jött a biztatás.

Életében Sztálin halálának napján rúgott be legjobban. Akkor már Budapesten dolgozott, gyárban. Nem sokkal korábban ugyanis ott kellett hagynia két gyerekét és feleségét. Mert a padlást lesöpörték. A lovat, kocsit elvitték. Idős apját megverték. Pénzben pedig akkora adót kellett a szovjet parancsra fegyverkező kommunista kormánynak befizetni, hogy ahhoz kellett a gyári fizetés. Szóval ivott a zsarnok halálára, de ez nem segített a halott rokonokon, ismerősökön, gyalázatukat felejteni próbáló nőkön.

Neki ezt hozta '44. Olyan hónapokat, amikre sohasem emlékezett jó szívvel, és valószínűleg sok mindent el sem mondott.

Kérem, ne mondja senki, hogy megérdemelte, mert magyar volt, utolsó csatlós, aki '44 szeptemberében nem az ellenálláson törte a fejét, hanem azon, hogyan védhetné meg a hazáját. A lengyelek még rosszabb sorsot kaptak a szovjetektől, a náciknak leghősiesebben ellenálló népként százezernyi főbelőttet Sztálin parancsára (Katynnál sokkal nagyobb méretű volt a népírtás), '44-ben Varsó elárulását, és ugyanolyan brutális megszállást „győztesként”, mint Magyarország vesztesként. Mert nem egy gonosz volt akkoriban errefelé, hanem kettő, és a magyar nép többségének teljesen jogosan tűnt félelmetesebbnek a szovjet gyilok, mint a német. Ez a tény nem kisebbíti a holokauszt borzalmát, a magyar állam és megannyi magyar polgár felelősségét, bűneit, egyáltalán nem. De fel kellene fogni, hogy megértsük, mi, hogyan és miért történt 1944-ben.

*

(Fotó: Fortepan)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr405858416

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy magyar '44 2014.03.20. 16:52:02

Neki ezt hozta '44. Olyan hónapokat, amikre sohasem emlékezett jó szívvel, és valószínűleg sok mindent el sem mondott.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wantaan 2014.03.20. 13:50:19

@ekszvájzed: Magyarország kormánya sunyi és aljas ha azt a hazug emlékművet akarja fölállítani .... az az emlékmű történelem hamisítás s minden magyar embernek tiltakoznia kell ellene.
Senki sem hazudhatja el a magyar történelmet, legyen bármekkora többsége is.
..... mert ha elhazudják akkor ki írják Magyarországot a történelemből s gyökértelené és hazuggá válik a nemzet!

Tündér_Lala 2014.03.20. 13:52:27

Jó ez az írás. (A hülye propaganda harsogás helyett, emberi hang.)
@Kandeláber: Egyet értek.

Tündér_Lala 2014.03.20. 14:06:15

@Tündér_Lala: Különben pedig az emberek - amit ma meg sem értenek - fajtól és vallától függetlenül a a törvényt betartották, kötelessségüket és a parancsokat teljesítették, meg sem fordult a fejükben (a döntő többségnek), hogy ne tegyék.
Sok sok gazemberségnek kellett történnie 44-től a kommunizmuson át, hogy ez a szemlélet változzon.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.20. 14:11:02

@bz249:

És a magyaroknak nincs joguk emléket állítaniuk szenvedéseiknek, akár bénát vagy giccseset is, ha számukra ez fontos?

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.03.20. 14:22:18

@Kandeláber: mondjuk ahhoz azért elég sok krími tatárt kellett kiírtani és elüldözni az elmúlt évszázadokban (de főként Sztálin idején), hogy a Krímet ma jellemzően orosz többségű területnek mondhassuk.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.03.20. 14:42:50

@Kandeláber: okés.
(csak gondoltam, annyi szó esik itt oroszokról, meg ukránokról, miközben az őslakos tatárokról és egykori államukról semmi)

S=klogW 2014.03.20. 14:53:53

@tauglich: A tatárok őshonosak lennének a Krímen? Ezt kétlem. Az ázsiai sztyeppék azért még odébb vannak a Krímhez képest is

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.03.20. 14:57:47

@S=klogW: őslakos, nem őshonos. Ráadásul az oroszokhoz képest, akik talán Nagy Katalin óta vannak itt, mindenképpen.

bz249 2014.03.20. 15:00:16

@bbjnick: kulonosebb szemelyes problemam nincsen a nemet megszallas emlekmuvevel... oszinten huszadrangu kerdes, ha lesz hat lesz... valamivel jobbat is lehetne (bar hirtelen nem tudok nagyon jol eltalalt politikai temaju kozteri szobrot az elmult idoszakbol... meg amugy sincs muveszi erzekem)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.20. 15:05:02

@bbjnick: A német megszállás áldozataként mutatná be Magyarországot (pedig nem az volt, mint a posztban is látszik), és elkenné az akkori magyar politikai rendszer (figyelem: nem a poszt főszereplőjéhez hasonló kisemberek vagy általában a nemzet) felelősségét.

Tündér_Lala 2014.03.20. 15:25:16

@Holger Hartland: Elkenné a felelősséget...

Boccs, Rákosi ténykedése a magyarság felelőssége ?

Tisztázzuk, hasonló emberek sem 44-ben, sem később ha a magyar szeverenitás megvan, nem kerültek volna hatalomra idegen megszállás nélkül. AKÁRHOGY RAGGOZZÁK IS.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.03.20. 15:34:40

@tauglich: A magyar etnikai arányoknak jót tett volna, ha a Krímben sose éltek volna tatárok, csak mondjuk oroszok...

Kandeláber 2014.03.20. 15:36:05

@tauglich: A németekkel való állítólagos kollaborálásuk miatt irtotta és internáltatta őket Sztálin.
Előtte pedig a törökök szövetségeseiként/vazallusaiként támadták a lengyeleket/ukránokat.
Úgyhogy bocs, de nekem annyira nem szimpik.
Bár tény és való, hogy régóta élnek a Krímben.

hacsaturján 2014.03.20. 15:43:11

@Kandeláber:

mongyuk, engemet mán batu kán is zavart, még szerencse, hogy 44-be nem gyütt vissza. hogy az mit művelt vóna szegény gábriel arkangyallal, abba bele se merek gondolni.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.03.20. 15:49:10

@Tündér_Lala: nocsak

@ArmaGedeon: hát az biztos.

@Kandeláber: "törökök szövetségeseiként/vazallusaiként"

A krími tatárok minden teintetben (etnikailag, kulturálisan stb) a törökökhöz álltak a legközelebb, tehát ezen annyira nincs mit csodálkozni.

Kandeláber 2014.03.20. 16:08:30

@tauglich: Nincs. Még jó hogy nem jön valaki, aki kétségbe vonja.
Jó múltkor Buda 1686-os felszabadításának kapcsán itt egy okoskodó arc igyekezett kétségbe vonni és annulálni azt a tényt, hogy a török uralom idején a zsidók kitűnő viszonyban voltak az oszmánokkal, és gyakorlatilag szimbiózisban éltek velük.
A MAZSIHISZ honlapjáról belinkelt szövegeimet is kétségbe vonta, és "tévhitként" értékelte a tényeket.
Az ukrán-orosz konfliktus kapcsán a szoclibek hasonló módon viselkednek, teljesen egyoldalúan és elfogultan közelítvén meg a helyzetet.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.20. 16:18:02

@Tündér_Lala:
Különbség: a Rákosi-rendszert a szovjet megszállók erőltették Magyarországra, míg német megszállóknak nem nagyon kellett erőlködniük, a magyar hatóságok és közigazgatás együttműködtek és lelkesen láttak hozzá a zsidók deportálásához.

Hogy ki és hogyan kerülhetett volna hatalomra, az elméleti kérdés, de nézz csak utána az 1939-es országgyűlési választásoknak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.20. 16:56:08

@Holger Hartland:

"A német megszállás áldozataként mutatná be Magyarországot (pedig nem az volt, mint a posztban is látszik), és elkenné az akkori magyar politikai rendszer (figyelem: nem a poszt főszereplőjéhez hasonló kisemberek vagy általában a nemzet) felelősségét." --- írja.

Magyarország mije volt a német megszállásnak, ha nem áldozata? Netalán haszonélvezője? Netalán kértük is, hogy szálljanak meg minket a németek? Hogyan határozná meg Magyaro. állapotát a megszállás után?

Hogyan tudná egy ilyen emlékmű elkenni az akkori politikai rendszer felelősségét? Mettől meddig terjed a politikai rendszer és mettől meddig terjed annak felelőssége? Aki nem volt a politikai rendszer része (hol a határ?), arra miért nem emlékezhetünk? Arról nem is beszélve, hogy ilyen alapon egyetlen ország sem állíthatna emlékművet háborús katonai és polgári áldozatainak, hiszen valamennyi hadban álló nemzet hadserege és adminisztrációja kapott és hajtott végre olyan utasításokat, amelyek utólag igazolhatatlanok.

"a Rákosi-rendszert a szovjet megszállók erőltették Magyarországra, míg német megszállóknak nem nagyon kellett erőlködniük, a magyar hatóságok és közigazgatás együttműködtek és lelkesen láttak hozzá a zsidók deportálásához." --- írja.

Ez abszurd! Mégis, maga szerint, hogyan működhetett volna a Rákosi-rendszer és hogyan hajtották volna végre azokat a rémségeket, amiket végrehajtottak, ha a magyar hatóságok és a közigazgatás nem hajtotta volna végre a rendszer utasításait?

lokkoL 2014.03.20. 17:20:09

@wantaan: a bűntudatot csak fokozni lehet, enyhíteni bűn?
A bűntudat enyhítése nem holokauszttagadás, csak egy másik narratíva, egy más nézete egy kornak, amiről déd és nagyapánik elbeszélései egészen másról szólnak egészen más hangnemben.
A bűntudat fokozása olyan szintre jutott, hogy mi már csak a holokauszt narratívájában látjuk a történetet, ami mint történelemnézet nagyon torz és egysíkú ... és akkor nem beszéltem arról, hogy önmagunkat gyűlölni mennyire kóros, és káros

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.20. 17:28:43

@bbjnick: Sem áldozat, sem haszonélvező. A politikai elit egy része szembefordult volna a németekkel, a katonai elit és az elit alatti második vonal már nemigen. A magyar lakosság nagy részét pedig nem érintette a megszállás. Ehhez képest a tervezett emlékmű hazug.

A felelősség pontos határainak a megállapítása nehéz, ha nem lehetetlen, de azért nagyjából látszik. A folytonos pontosítás a történészek dolga.

Ami pedig a Rákosi-rendszert illeti: persze, hogy az sem működhetett hazai kollaboránsok és haszonélvezők nélkül. A felelősség kérdése ott is ugyanúgy feltehető, és ott is ugyanolyan elmosódó a határ. De attól, hogy elmosódó, azért még létezik. Például biztosan bűnösnek tartjuk Rákosit és a többi felsővezetőt, valószínűleg abban is egyetértünk, hogy a helyi párttitkárok, tanács- és téeszelnökök is bűnösök voltak, a közönséges párttagokról meg már a fene tudja.

Maretz 2014.03.20. 17:56:32

@Holger Hartland:

Szimplán abszurd különbséget tenni a német és a szovjet megszállás között. A szovjet megszállás ellen ugyanúgy nem tiltakozott senki (hogy is merészelt volna?) mint a német ellen, legfeljebb '56-ban, de az is 10 évvel a megszállás, és hárommal Sztálin halála után volt lehetséges...

Jobban meg kellett dolgoznia a szovjet erőknek Magyarország megszállásáért, mint a németeknek? Nem hiszem. Ugyanúgy nem volt fegyveres ellenállás egyik ellen sem.

Ráadásul a németek esetében más volt a helyzet, háború volt, amelyben teljesen jogosan a szovjet barbarizmus veszélye tűnt rosszabb alternatívának, akik mint a gőzhenger hömpölyögtek felénk, hogy lerombolják az országunkat és visszakényszerítsék Trianon kényszerzubbonyába...

Az egész különbségtétel prekoncepciókkal teli. Ha a szovjet megszállásban áldozat a magyarok többsége, akkor a német megszállásnak szintúgy. Hogy a mai magyarok többsége ezzel az akkori többséggel azonosul, és nem a kollaboráns kisebbséggel, az miért is baj? Mert akkor nem lehet aktuálpolitikai célokra szítani a bűntudatot?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.20. 18:04:06

@Holger Hartland:

1) Az országot megszállták, az ország vezetőjét diktátumokkal zsarolták, irányították: mi ez, ha nem erőpolitika? Milyen státuszt osztottak nekünk a németek, ha nem alávetett státuszt? Hogy voltak, akik együttműködtek a németekkel (kényszerből vagy meggyőződésből) és a közigazgatás működött, az mennyiben változtat azon, hogy szuverenitásunktól megfosztottak minket?

2) A történész nem teológus, erkölcsfilozófus vagy moralista! Feltárhat minél több tényt a múltból, pontosíthat történeti adatokat, de azok erkölcsi megítélése nem feladata. Márpedig a felelősség erkölcsi kategória: ha nem értékrendi alapon hivatkozunk rá, akkor csak visszaélünk vele!

3) Maga úgy gondolkodik, mint a kommunisták '45 után! Számunkra is mindenki kollaboránsnak számított, aki a '45 előtti világban az állam- vagy közigazgatásban dolgozott.

3+1) Még mindig nem kaptam választ arra, hogy a magyarok miért nem érezhetik tragédiának a német megszállást és miért nem állíthatnak arra emlékező emlékművet?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.20. 18:06:24

@Maretz:

"Ha a szovjet megszállásban áldozat a magyarok többsége, akkor a német megszállásnak szintúgy. Hogy a mai magyarok többsége ezzel az akkori többséggel azonosul, és nem a kollaboráns kisebbséggel, az miért is baj? Mert akkor nem lehet aktuálpolitikai célokra szítani a bűntudatot?" --- írod.

Jogos.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.20. 18:14:38

@Maretz: "Jobban meg kellett dolgoznia a szovjet erőknek Magyarország megszállásáért, mint a németeknek?"

Igen, kétszer is: 1944/45-ben és 1956-ban. Akkor ennyi.

@bbjnick:
1) Alávetett státuszt, amit az akkori magyar politikai rendszer lelkesen elfogadott, cserébe a visszakapott területekért és hogy deportálhatták a zsidókat.
2) Bla-bla. A történésznek nem kell közvetlenül a felelősséget megállapítani, de amit ír, az alapján megállapíthatja más.
3) Muhaha!
3+1) Kapott, csak nem látja a szemétől. HaKohennek nagyon igaza van. :)

wantaan 2014.03.20. 18:18:39

@lokkoL: Nem kell fokozni a bűn tudatott és ne is legyen a mai generációnak bűntudata! ....de attól még nem kell letagadni a mocskot az ocsmányságot, az embertelenséget. Tudomásul kell venni ,hogy volt ... és mindent meg kell tenni hogy ne ismétlődhessen meg! S nem szabadna a borzalmakat előidéző ideológiát hagyni újjá éledni. A nemzet érdekében !!!!! A nemzet érdekében amelybe beletartoznak a zsidó honfitársaink is! S nem hagyni ,hogy esetleg egy kőbunkó államtitkár, miniszter, történész vagy történész vagy bárki más szét szakíthassa a nemzet testét pillanatnyi ocsmány haszonszerzés érdekébe.
Ennyi!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.20. 18:26:52

@Holger Hartland:

No, most beárazta magát is és a véleményét is:-(

Tündér_Lala 2014.03.20. 19:20:31

Nos pontosan ezért vetettem fel ilyen módon a kérdést.

A német megszállás után a vezetés nagy része illegalitásba kényszerült vagy letartóztatták és elhurcolták.

Megszűnt a kétfrontos harc a szélbal és a széljobb ellen. A nyilasokat a németek segítették hatalomra.

Horthy maradt egyedül, mert így még valami ráhatása lehetett a történésekre. A ma acsarkodó zsidók felmenői neki köszönhetik, hogy egyáltalában ők ma léteznek. Később őt is elhurcolták.

Az pedig, hogy boldogan hajtották végre a német diktátumokat, egyszerűen nem igaz, sőt szabotálták a nyilasok intézkedéseit, ahol ez lehetséges volt. (Semilyen adattal alá nem támasztott nyilvánvalóan rosszindulatú híresztelés.) Miközben emberi minőségtől függően természetesen voltak, akik különböző motivációkból odaálltak, mint sokhelyen másütt. Ez azonban nem kollektív állami felelősség.

A háború után szintén nem volt a kettős harc, a Szu a szélbalt jutatta hatalomra. (A szovjet szuronyoknak köszönhetően már a koaliciós időkben birtokolták a legfontosabb tárcákat, ahonnan azután megszervezték a választási csalást. Nem utolsó sorban a szovjetek elhurcolták a leghajlíthatatlanabb képviselőket, vezetőket.)

A közigazgatás őket is kiszolgálta, nem lelkesedésből, hanem azért, mert aki nem tette, azt elhurcolták, bebörtönözték.

Igen sokan kollaboráltak velük is, különböző motivációkból. Ki hiszékenységből és naivitásból (későbbi keserű ébredés), ki azért, hogy régebbi bűneit megússza, másokat a bossszú hajtott. Ez azonban ugyancsak egyéni felelősség, bár a bosszúért lihegők még soha nem kértek bocsánatot a megnyomorítottak tömegeitől.
(Teszem hozzá én a visszavonult csendes zs. többségtől nem kérem számon, hogy miért nem léptek fel a rémuralom ellen, hiszen ezt csak a saját bőrük kockáztatásával tehették volna. Aki túl nagy szájú volt (Faludy) az bizony bevarrták szintén.
Ezért álságos, hogy az elötte való nyilas disznóságok miatt a társadalmat teszik felelőssé, vádolják közömbösséggel egy statáriális világban.)

Összességében egy szuverén magyar állmnak és a társadalom dontő többségének az atrocitásokhoz semmi köze nem volt és nincs. Kizárólag az idegen megszállók tették lehetővé a társadalm minden oldalát ért temérdek szenvedést.

Tündér_Lala 2014.03.20. 19:39:24

@Tündér_Lala: Pontosan ezért van szükség az emlékműre. És nem utolsósorban azon a helyen, ahol a szomszédságában a szovjet hősi emlékmű áll, amely a legyőzöttek képébe tolt hatalmi jelkép, ugyancsak egy negatív megszállási emlémű, amely szintén tengernyi szenvedés forrása volt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.03.20. 19:54:28

@Maretz: "Jobban meg kellett dolgoznia a szovjet erőknek Magyarország megszállásáért, mint a németeknek? Nem hiszem. Ugyanúgy nem volt fegyveres ellenállás egyik ellen sem."

en.wikipedia.org/wiki/Siege_of_Budapest
en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Debrecen
en.wikipedia.org/wiki/Lake_Balaton_Offensive

Hát még ha lett volna...!

Bell & Sebastian 2014.03.20. 20:10:27

Akkor szoktak itt "történelmi távlatokra" és "felelősségre" hivatkozni, ha folytatódik a népnyúzás.

Egy lószart, mama!
Azért azt se felejtsük, hogy volt már itt egypár megszállás, attól függően, hogy honnan számoljuk.

A szovjet / német emlékmű mellé elkelne még egy galíciai is, mert arra is lehet mondani, tetszettek volna harcolni ellene, akkor sosem tévedünk a fütyi rossz oldalára.

Sáskából sok volt, búzamező csak egy.

Lassan el lehet kezdeni a gyűjtést az amerikai megszállóknak. És erre mit mond majd az utókor? Hogy mindenki benne volt, ezért közös a felelősség?

Egy lószart, mama!

lokkoL 2014.03.20. 21:30:14

@wantaan: nem kell bűntudat, de mindent meg kell tenni? ... mit kell tenni? ... mert én nem látok mást, mint a bűntudat fokozását, és folytonos hisztériakeltést, aminek következménye, hogy egyesek mindenütt nácikat látnak és rettegnek.

A realitás az, hogy a holokausztot tagadni bűn, és ez rendben is van. A tényeket nem szabad megkérdőjelezni, de az értelmezés mindig több mint a puszta tények halmaza ... tény, hogy magyar hatóságok részt vettek a deportálásokban, de tény az is, hogy a legitim magyar kormányzat addigra megbukott ... és az is, hogy a deportálás után a tömeges kivégzéseket a nácik hajtották végre ... minden más értelmezés kérdése.
pl az is hogy az akkori legitim magyar kormányzat megtett e mindent amit a kor lehetővé tett ... pl kedvezőbb lett-e volna az események kimenetele, ha az akkori hatalom izomból elhatárolódik az akkori jobb oldali szélsőségektől, vagy ha Kún Béláék maradnak hatalmon ...

wantaan 2014.03.20. 21:46:10

@lokkoL: A mai legitim kormányzat is mindent megtesz. .... lásd pl a német megszállásnak! akar emlékművet állítani. A mai kormányzat is legitim és idegenrendészeti eljárásnak nevezné a Kamenyec Podolszkot.
A mai kormányzat is legitim ...s teret enged a nyilas eszméknek.
A mai kormányzat is legitim és annak vezetője nem megy el a magyar történelem egyik legnagyobb traumájáról történő megemlékezésre. ...amely 600ezer magyar ember tragédiájáról szól.
A mai kormányzat is legitim amely államtitkára kizárja a magyar nemzet egy részét a nemzet testből.

Soroljam?
Legitim Igen s ez a legitimitás miről ad fölmentést????

lokkoL 2014.03.20. 22:08:35

@wantaan: a legitimitás hiánya az, ami felmentést ad ... az a kormányzat amelyik 44-ben deportált, nem volt legitim kormányzat, a német megszállás nélkül nem kerültek volna hatalomra ... ez az értelmezés, ami ellen most megy a hiszti, mert ez egyértelműen csökkenti a Horthy rendszer felelősségét a holokausztban.

ahogy az is értelmezés kérdése, hogy minek tekinted a jelenlegi rendszer tevékenységét ... kiemelhetsz egy mondatot, hogy idegenrendészeti eljárást emleget az egyik faszi, de ez csak szövegkörnyzetből kiemelés, mert a faszi itt eredetileg az akkor jogi értelmezésről beszélt, nem jelen kori morális ítéletről ... vagyis egy direkt félreértelmezéssel direkt kikezdték a csávót ... amúgy a politikában ez nem ritka, vannak hülyék akiket szét tudnak kapni egy ilyennel, de a politika már csak ilyen kegyetlen pálya.

wantaan 2014.03.20. 22:13:49

@lokkoL: S olvasd pl az a legitim kormány alatt hogy mentek a dolgok.

"Kora legzseniálisabb kardvívója, igazi virtuóz pengeművész volt, aki az 1928-as olimpia csapatversenyében mind a húsz asszóját megnyerte, de egyéniben a legfontosabbat elvesztette. Petschauer Attila így Amszterdamban egy-egy aranyat és ezüstöt nyert, majd a csapattal Los Angelesben is győzött, és 28 évesen lezárta a pályafutását, nem lehetett „happy end”, mert a tragikus sorsú Petschauert 1943. január 20-án egy ukrajnai munkatáborban halálra kínozták.

Világverő kardozóink az 1924-es párizsi olimpia csapatversenyének döntőjében kellemetlen meglepetésre hajszálnyi különbséggel kikaptak az olaszoktól, Amszterdamban újra kiélezett összecsapást vívott egymással a két együttes az aranyéremért. Az utolsó asszó előtt hiába vezettünk 8:7-re, az ellenfélnek ezúttal is jobb volt a tusaránya, és Petschauer Attila úgy állt fel Renato Anselmi ellen, hogy ha 5-3-ra vagy értelemszerűen még nagyobb különbséggel kikap, akkor megint be kell érnünk az ezüsttel.
A magyar táborban többen elsápadnak, amikor versenyzőnk a kezdés előtt egyenesítgeti a kardját és a penge kettétörik, de Petschauer a sebtében kapott új kardjával is lekaszabolja 5-2-re a taljánt. S a csapat Benjáminjának, a mindössze 24 éves Petschauernek igazán kijár a gratuláció. A csapatverseny során húsz asszót vívott, és mind a húszat megnyerte!

Négy év múlva a Los Angeles-i olimpián sokak szerint minden idők legerősebb magyar kardcsapata (benne Jekelfalussy-Piller György, Kabos Endre, Petschauer és már Gerevich Aladár is) állt fel a dobogó tetejére, és a vélekedést kétségkívül alátámasztja, hogy a négyes a döntőben ezúttal 9:2-re verte az örök rivális olaszokat.

A gimnázium után öt félévet végzett el a jogakadémián, nyolc éven át egy bank alkalmazottja volt, mígnem az 1932-es olimpia előtt elbocsátották. Végül az Est Lapok munkatársa lett, az 1936-os berlini olimpiáról ő tudósított Kabos egyéni és a csapat győzelméről.
A vérzivataros időkben, amelyek során 1938-tól az országgyűlés négy zsidótörvényt szavazott meg, azonban őt is utolérte a történelem.
Magyarország 1941-ben belépett a II. világháborúba, a katonaköteles zsidó férfiakat pedig fegyvertelen munkaszolgálatra kényszerítették. ( 1940 nyaráig a zsidók fegyveres alakulatokban is teljesítettek szolgálatot, ezután viszont munkaszázadba hívták be őket, bár a fegyveres alkalmazásukat megtiltó törvényt csak 1942-ben hozták meg.)
Petschauernek a Los Angeles-i olimpia után kapott Signum Laudis-kitüntetése mentességet biztosított volna, 1942-ben mégis berendelték őt is Nagykátára, az ország egyik legnagyobb munkaszolgálatos bevonulási központjába. (Mások mellett ide került Örkény István és Rejtő Jenő is, utóbbi szintén nem tért haza.)
Petschauer az ukrajnai Davidovkába került, ahol egykori sporttársa!, az amszterdami olimpián lovas versenyzőként részt vett Cseh Kálmán alezredes volt a táborparancsnok. S döbbenetes, hogy 1943. január 20-án éppen ő küldte a halálba, amikor arra biztatta keretlegényeit, hogy kicsit „gúnyolják ki”. Mindezt a berlini olimpián birkózásban aranyérmes, 1996-ban elhunyt Kárpáti Károly visszaemlékezéséből tudhatjuk, aki maga is Davidovkára került:
„Az őrség – keretlegények – odakiáltottak Petschauernek: te olimpiai érmes vívó…, lássuk, tudsz-e fára mászni? A kemény hideg tél ellenére ráparancsoltak, hogy vetkőzzön le, és úgy másszon fel a fára. Majd az őrök megparancsolták neki, hogy kukorékoljon, miközben vízzel locsolták. Nem sokkal ezután a hidegtől halálra fagyott.”
Történetünk szereplői közül a Berlinben egyéniben és csapatban is győztes Kabos Endre ugyancsak munkaszolgálatosként vesztette életét 1944-ben, a Margit híd felrobbantásakor. Az amszterdami csapattal aranyérmes Garay János a maunthauseni koncentrációs táborban halt meg."
Talán ennyi elég a legitim kormányról?

lokkoL 2014.03.20. 22:42:48

@wantaan: a munkaszolgálat léte tény ... de ennek megítélése már megint értelmezés kérdése ... ilyen kérdések merülnek fel: Németország szövetségesekért reális lett volna, ha a magyar hadseregben szolgálhatnak zsidók? ha az ország nem száll hadba a németek szövetségeseként, akkor meddig húztuk volna megszállás nélkül? ...
ha már van munkaszolgálat, akkor annak muszáj volt olyan kegyetlennek lennie? és egyáltalán mennyire volt kegyetlen, mert erről is elég sokfélék a beszámolók.

wantaan 2014.03.20. 23:11:01

@lokkoL: Milyen értelmezésé??? Miféle rendszer erkölcsi nihil az amelyik a saját olimpiai bajnokait gyilkolásza le??? ... az a rendszer amely azokat is meggyilkolta akik neki dicsőséget hoztak milyen erkölcsiséggel rendelkezett???
S milyen beszámolókra gondolsz??? Ezek az emberek nem beszámoltak hanem meghaltak mert a legitim rendszer meggyilkolta őket bűntelenül!

Bell & Sebastian 2014.03.20. 23:36:15

@wantaan: Ezúttal kit fog elvitetni körömápolásra, Petschauer tagadásért? Meglepődne, ha az mondanám, annyira csúsztat, hogy az már-már kimeríti a mit is?

Mert olyan nincsen már hogy nemzetárulás, a történelemhamisítás meg egyenesen lételeme magának és magafajtának.

De tételezzük fel, hogy igaza van. Megszívatták a nagyszájú beutaltat unalmukban / gonoszságukban /mert csak.

És akkor mi van? Hogyan jön ehhez a kollektív bűnösség, maga faszkalap?

És hogyan terjed ki az estre a holotagadás és relativizálás? Mert ugye maga szerint kiterjed.

Ezen a ponton javasolnám, hogy haladjon elfele a bús picsába, amivel is mindnyájan jobban járnánk.

Vagy szeretne megölni 20 magyart 1 zsidóért? És ha megölte mindet, attól megnyugodna? No, ez az, ami biztosan nem fog eljönni. Legközelebb 35 kell, majd száz, utána mind egy szálig!

Nem szégyelli magát, vén hülye?

Bell & Sebastian 2014.03.20. 23:47:42

"... Valójában Petschauer Attila egy szovjet hadikórházban pusztult el. Nyilvánvaló, hogy halálában erősen közrejátszott, hogy amíg oda került, különböző szörnyűségeken ment keresztül és ezek jelentős részét éppen azok követték el vele szemben, akiknek gondoskodnia kellett volna róla. ..."

"... Általánosságban a munkaszolgálatot »mozgó vesztőhelynek« nevezni mégis túlzásnak, felesleges hisztériakeltésnek tartom. Ennyi erővel a magyar honvédség intézménye is »mozgó vesztőhelynek« nevezhető. ..."

wantaan 2014.03.20. 23:54:20

@Bell & Sebastian: Kedves keresztény? testvérem!
Mi zaklatott föl ennyire? ....csak ne az általam becopyzott MNO cikk?
De ha egyszer igaz, hogy egy magyar olimpiai bajnokot egy másik magyar olimpikon aljas indokból meggyilkoltatott.
S ki említett kollektív máig ható bűnösséget?
(Te nem szégyelled magad degenerált álkeresztény , álmagyar? )

Nem neked kellene szégyellned magad, aki talán valami lelki vagy testi defektus kompenzálására állandóan zsidózol? .... menj orvoshoz!

No szedd össze magad!!!! S irány egy lélekbúvár vagy szexológus s helyre hozzák önbecsülésed. Bízz ember társaidban, zsidókban és nem zsidókban, fehérekben és nem fehérekben! Hiszem ,hogy az Úr kegyes lesz hozzád.
Keresztényi üdvözlettel kívánok néked jobbulást.

Helyes Írás 2014.03.21. 01:37:33

Nagyon jó összefoglaló egy kevésbé emlegetett élethelyzetről, pedig ehhez hasonló módon élt, érzett és látott az akkori magyar társadalom többsége, mert 80%-ban paraszttársadalom volt. Hozzáteszem, az én nagymamám azt mondta, megsiratták a Mezőtúrról elhurcolt zsidó malomtulajdonost, mert jó ember volt, és mert tudták, hogy nem fog visszajönni. Csak mit tehettek volna, amikor az életerős fiatal férfiakat elvitték a frontra és nem tértek haza; a német megszállók összefogdosták a németellenes érzelmű, szervezkedésre képes helyi politikusokat, újságírókat, áprilisig több, mint nyolcezer, összesen legalább tizenháromezer embert az országban, ami nem kevés; vidéken rossz volt a közlekedés, nem volt hírközlés, bizonytalanok voltak és hozzá voltak szokva ahhoz, hogy a politika az "urak" dolga.

Összehasonlításképp tessék abba belegondolni, hogy a legnagyobb nyugati paraszttársadalommal rendelkező Franciaország, amely azért sokkal jobb módú, polgáriasabb és városiasabb volt, mint a magyar társadalom, a háborús vereség után önként és nagy többséggel kollaborált a németekkel. De Gaulle majd megszakadt, hogy összehozzon egy életerős francia légiót a britek között, pedig az összeomlás után rengetegen maradtak a gyarmatokon és az élet-halál harcát vívó Nagy-Britannia ott volt a szomszédban. A mi esetleges De Gaulle-unk hol szervezhette volna az ellenállást és mire biztathatta volna a csatlakozó magyarokat? Katyn-t, az oroszokat és a kommunistákat sokan ismerték, Auschwitz-ot senki.

A magyar uralkodó osztály 14-18 után másodszor is csődöt mondott, de nem önmagában 44-ben, hanem az azt megelőző húsz évvel együtt. Ennek ellenére nagyon valószínű, hogy a magyar zsidóság megmenekül, ha nem következik be a német megszállás - csakhogy ez az állítás bizonyíthatatlan és a "ha" értelmetlen. A nyilas, később kommunista semmirekellők pedig ott voltak, a politikai elit pedig - teljesen mindegy, hogy inkább előítéletességből vagy inkább védekezésképpen - jól előkészítette a pogromot. S a történelmi magyar elit többsége arra sem volt képes, hogy legalább szépen és bátran lépjen le a színről. Összességében gyávák voltak és megalkuvók.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.21. 04:48:43

Nagyon jo iras, az atlag magyarnak valoban kisebb gondja is nagyobb volt a nemet megszallasnal, abbol gyakorlatilag alig eszleltek valamit. Amit eszleltek es negativ volt, az a haboru, nem a nemetek miatt, hanem a haboru tetmeszete miatt. Az ellenseg pedig az orosz volt es a roman, kesobb... Az oroszok sokkal tobb attrocitast kovettek el a lakossag ellen. A zsido deportaltak sorsarol a tobbseg semmit nem tudott, maguk a deportaltak se tudtak hova mennek.

Azon mindig jot rohogok, hogy a franciak a sokkal kiterjedtebb onkentes kollaboraciojukat hogy tisztara tudtak mosni a tortenelem lapjain. Ebben sokkal jobbak, mint a magyarok. Napoleonrol, aki koranak Hitlere volt, szinten elhitettek a vilaggal, hogy egy jo arc volt. Erre a mutatvanyra mas nep nem volt meg kepes.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.03.21. 05:34:01

A poszt témájához és jellegéhez teljesen passzol S.J., magyar népiskolai tanító 1944-45-ös naplója.

"1944. március 21, kedd. Szt. Benedek napja. [Bakonybél.] Nyolckor mise. Az első óra elmarad. Plébi nem jön hittanra. Toldit olvasok. Hazafelé beugrom a kaszinóba. A meszelés kész, súrolnak. Kellemes meleg van. (...) Nagy újságot hallok, habár valami kósza hír azelőtt is járt. Kormányzó úr, Kállay, Keresztes-Fischer a németek kezében. A német katonaság megszállta az ország legfontosabb pontjait. Szent ég! Tehát ide jutottunk, most már aligha kerülhetjük el a harcot! Mi lesz a gyerekekkel? Nyomott hangulatban fordulok még két rakománnyal, közben a sorsomon gondolkodom."

www.multunk.x3.hu/html/letolt/haborus_naplo.PDF

tevevanegypupu 2014.03.21. 06:31:07

Megszállás volt az a javából, rettegett mindenki. Érdekes, a szocialista rendszerben a kommunisták is tisztában voltak ezzel..Most olvasom a Heti Válaszban egy győri történésztől -ez különben jellemző a rendszerváltás utáni időszakra és gondolkodásra is még az egyház részéről is, mert nem tudtuk- hogy a győri bencés gimnázium akkori igazgatóját Ladurner apát urat német katonák gyilkolták meg a Pannonhalmáról visszafelé vezető úton, mert a gimnáziumban 1944. március 19-ig nyugodtan tanuló zsidó diákok közül (hatvannégyen voltak) sikerült negyvenhatot több fordulóval elvinnie személyesen a gépkocsiján Pannonhalmára, ami akkor nemzetközileg védett hely volt. Kelemen Krizosztom főapát úr is befogadott annyi zsidó embert amennyit csak tudott, Apor Vilmos püspök úr is állandó levelezésben volt a német hatóságokkal zsidó emberek ügyében, meg lehet nézni, a múzeumban ott vannak sorban a levelek kiállítva. És aztán ott van Budapest szinte földig rombolása, a dunai hidak felrobbantása..amit egy baráti hadsereg nem tett volna. harcoltunk mellettük a szovjetek még iszonyúbb rémségei ellen, de nem csak jó szántunkból, az biztos. A civilizációnkért és a nemzetért, amit nyugati és a keleti barbárok is egyaránt jó pár évtizedre tönkretettek és tennének ma is.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.03.21. 08:26:30

Két napja beszélt Tőkéczki László a HírTv-ben a német megszállásról. Nézőpontja nagyjából megegyezik a kormányzati emlékezetpolitika hivatalosnak tekinthető álláspontjával, azonban a német megszállási emlékmű tervét ő is elhibázottnak tartja (kb 8:00-tól beszél róla). Indokai nagyjából ugyanazok, mint amelyekről mi is írtunk itt a Mandineren, miszerint szimbolikája problematikus: a német sas nem náci szimbólum (legfeljebb ha karmai közé tesznek egy horoglacit), Gábriel pedig soha nem szimbolizálta Magyarországot. Emellett Tőkéczki sem hallgatja el, hogy a magyar társadalomban jelen volt a nyilas szimpátia (akárcsak pl. a franciáknál a náci szimpátia, egyébként) és az antiszemitizmus, ami nálunk elsősorban nem faji, hanem szociális indíttatású volt. Végül Tőkéczki is arra — az egyébként nagyon helyes — következtetésre jut, hogy ezt az emlékműtervet jobban végig kellett volna gondolni.

Példának okáért ott van a megújult Kossuth tér. Még a ballib sajtó is jóízűen csettint őszinte pillanataiban, hogy milyen faszán megcsinálták ezt a teret. A harcosabb arcok pedig csendben vannak, érezvén, hogy értelmetlen mindenféle oppozició.
És amellett, hogy J.A. szobra minden hiszti ellenére is jobb helyre került mint valaha, még a készülő régi-új Andrássy-, Tisza- és Kossuth-szobrok körül sincs semmi pörgés. Függetlenül attól, hogy a valaha megsemmisült és elpusztított, majd újrafaragott szobrok szerintem számos esztétikai és művészetfilozófiai kérdést vetnek fel, de ez ebből a szempontból most mellékes. Szóval lényeg a lényeg, hogy megfelelő emberekre bízva, megfelelő előkészítés mellett egy német megszállási emlékművet is meg lehetett volna gond nélkül valósítani, ami nem csak Kerényinek és maroknyi hívének lenne kedves monument.

És akkor a Tőkéczki-interjú:

mno.hu/magyarorszageloben/megszallas-1216742?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+mno_hu+(MNO)

László Malatinszky 2014.03.21. 08:33:29

Érdekes cikk. A vitatkozóknak csak annyit, hogy véleményem szerint a lakosság nagy részének tele van a töke ezzel a témával. Oké volt, de én nem voltam ott, az apám se élt, hagyjanak már végre békén vele. A magyarság legnagyobb tragédiájaként aposztrofálni pedig minimum véleményes. A tatárjárás alatt kihalt az ország fele durván. A török háborúk alatt is volt némi emberveszteség. Ha jól emlékszem több mint félmillió embert vesztettünk az első VH alatt, és akkor még nem beszéltünk arról a néhány millióról aki magát magyarnak vallotta de azért elcsatolták. Nem bagatellizálni akarom ez utóbbit, de jó lenne a helyén kezelni. Attól meg végképp kivan a tököm hogyha azt mondom a föld lapos akkor azt gondolják hogy ez hülye de semmi gond, ha azt mondom a zsidók leginkább a tífuszjárványokba haltak bele, nem a kamrákba akkor meg LETÖLTENDŐ börtönt kapok. A világtörténelem bármely tényét lehet cáfolni, vitázni róla, kivéve ezt az egyet. Már bocsánat, de nekem ettől hánynom kell. Utolsóként pedig: Ha emlékszünk nemrég volt: valaki annyit mondott pesten egy rabbinak, hogy nem utálja a fajtáját, és ezért a köztársasági elnök kér elnézést???? Normáális? Ha holnap lemegyek a krisnavölgybe és azt mondom hogy nem szeretem őket, mert mondjuk úgy hogy tájidegenek, akkor oda is lemegy bocsánatot kérni? Kétlem. Hát nagyjából ezért a dolgokért van ezzel a témával tele a töke nem csak sok fiatalnak, de lassan már a hatvanas generáció egy jó részének is (pártszimpátiától függetlenül).

wantaan 2014.03.21. 09:05:43

@László Malatinszky: Persze! S itt közép európában mindenkinek tele a töke! A magyaroknak a zsidókkal, a románoknak a magyarokkal, a szlovákoknak a magyarokkal, az ukránoknak a magyarokkal, az osztrákoknak a magyarokkal .....
Biztos ,hogy ez így jó? S biztos ,hogy tele a töke a magyaroknak a zsidókkal? s miért is van tele ....mert ők itt a bűnbaknak beállítható kisebbség?

Gondolkodj el! S attól még hogy tele a tököd a zsidókkal vagy bárkivel attól még 19920 és 1945 közt az történt ami!

lokkoL 2014.03.21. 09:14:28

@wantaan: erkölcsi nihil az lenne ha ítélném el a gyilkosságokat, hanem a korszak velejárójának tekintenék minden halált ... de erről szó sincs. Az értelmezési különbség, hogy én nem a rendszer számlájára írok minden halált ... a rendszer nem adott parancsot a munkaszolgálatosok kínzására és kivégzésére, ez tény ... és én ebből indulok ki ... a gyilkosságok az én olvasatomban inkább kivételes esetek voltak ... a munkaszolgálatról egy kis olvasnivaló : www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&chapter=3_2_1&type=content
mai szemmel nézve erkölcsileg nem volt tiszta a Horthy rendszer, de nem lehet azt állítani róla, hogy fasiszta tömeggyilkos berendezkedés lett volna, aminek sokan be szeretnék állítani ...
Utólag nagyon kevés gyilkost ítéltek el ... vagyis az igazságszolgáltatás utólag elmaradt, de ez sem annak a rendszernek a bűne volt. Rákosiéknak nem volt érdeke, hogy igazságot szolgáltassanak, mert azzal az előző rendszert mentették volna fel, inkább az előző rendszer nyakába varrták a rémtetteket, ezzel adva maguknak erkölcsi alapot a hatalmi rendszer kifosztására, míg gyilkosokat felmentették és a saját rendszerük szolgálatába állították (könnyű volt mert ezek az elemek zsarolhatóak voltak és morálisan hajlékonyak).
ezek után 45 évig a kommunista konszolidációhoz írt történelemértelmezés dominált ...
ez az én történelem értelmezésem, amiben sehol nem tagadom a tényeket

László Malatinszky 2014.03.21. 09:36:08

@wantaan: Az embereknek sok mindennel tele van a töke. A magyaroknak elsősorban nem a zsidókkal. Messzebb megyek szerintem az átlagnak (ha már a zsidókról van szó,) nem a "hétköznapi zsidókkal van tele a töke. Hanem azzal a bizonyos rétegükkel, akik mint egy gumicsontot rágják a lassan 100 éves történetet, és azóta is a saját privilegizálásukra használják fel a gyászos múltat. (Érdekes hogy a Diószegi utcába és vidékre nem jut rendőr, de a Dohány utcában mindig látok, pedig arra nem is rossz a közbiztonság.) Kb annyit kéne vele foglalkozni mint 48-al. Évente egyszer megemlékezünk, és jónapot. És már megbocsáss, de egyre több embernek büdös, hogy bármelyik népet lehet kritizálni, vitatni a kül és belpolitikáját, kivéve egyet. A pozitív diszkrimináció sokakban visszatetszést kelt, tudod? De vegyük sorra a többit: A románoknak tele van velünk a tökük? Joggal, hiszen több mint egymillió román él nálunk, már több mint ezer éve, és az istennek nem akarnak asszimilálódni. Ja nem fordítva. A szlovákoknak úgy tudom hogy első körben a saját cigányságukkal van bajuk, legalábbis nem a magyarlakta településrészeket falazzák körül, illetve az új szlovák szélsőjobb már nem elsősorban magyar, hanem cigányellenes jelszavakkal operál. Az ukránoknak azt hittem az oroszokkal van tele a tökük. Az osztrák választási kampányoknál pedig tudomásom szerint a török és nem a magyar bevándorló kérdés a fő témája (az utáljunk valakit témakörben). Nem biztos hogy jó ez így. A kommentem első részében már válaszoltam a kérdésedre. Az hogy miért nem szeretik a zsidókat ezen sokat gondolkoztam már, de nem helyi viszonyok közt. Értsd: ha összevetjük hogy hány országban köpnek előbb a zsidókra és a magyarokra nem hiszem hogy mi állnánk vesztésre, pedig népességügyileg talán nincs akkora különbség. Elgondolkodtam. Leírom még egyszer talán átmegy: a magyarság ezer éves történetében volt már jópár nagy szerencsétlenség. Ehhez képest mindig csak az egyikkel foglalkozunk orrba-szájba unos-untalan. Gondolom ha az örmény népirtás ügyében lenne minden évben parlamenti emlékezés, iskolai külön nap, menet, emlékmű központ tökömtudja mi, akkor azzal is tele lenne a bakancsa a jónépnek.(Házi feladat: keresd ki az egy évnél frissebb cikkek közül hány szól a tatárjárásról, az első VH-ról, a Dózsa féle szabadságharc leveréséről, és a holokausztról.) UI2: Válaszolj kérlek: Ha megyek az utcán meglátlak és rád mutatok és azt mondom fennhangon : Szlovák akkor mi történik? (Semmi) Ha ugyanezt megteszem de azt mondom zsidó akkor bevisz a rendőr. Győnyőrű... Utolsó utószó: Ha annyira nagyon utálják őket itthon, akkor miért Hanuka tartó van a nyugatinál karácsonykor és nem karácsonyfa?

tevevanegypupu 2014.03.21. 09:38:40

@László Malatinszky:

Mindenesetre egészséges lelkületű ember ezt a kérdést nem tekinti fő problémának, nem építi fel az életét a zsidógyűlöletre, ahogy egy normális zsidó sem a keresztények gyűlöletére pláne nem egy olyan országban, ahol nagyon jól él, kulturája és vallása virágzik. Nem bűn az, ha nem szeretjük minden embertársunkat , félreértés ne essék..csak el kell viselnünk. De hasznot nem húzatunk szenvedésből, fóleg nem akkor és úgy, ha a szenvedők már nem is élnek. A szenvedés nem hitbizomány.

Alfőmérnök 2014.03.21. 11:11:38

@tauglich: Ez tekintély alapú érvelés.
Egyébként Tőkéczki is zsidóbérenc. És biztos nem olvasta Bell&Sebastian értelmezését a posztod alatt.

vizipipa 2014.03.21. 11:29:04

@wantaan: "itt közép európában mindenkinek tele a töke"

Úgy tűnik neked személy szerint is. Meg sejtem is kikkel. Nyugodtan le is írhatod. Bárkivel, aki mást gondol mit te.

Éljen a liberális véleményszabadság!

wantaan 2014.03.21. 11:51:55

@vizipipa: Éljen!

@László Malatinszky: .... csak arra válaszolj Miért ez a kisebbségi érzés benned? Miért fáj néked a Hanuka gyertya tartó? Miért fáj néked ha emlékeznek a legyilkolt őseikre? Miért???
S ki akadályoz meg téged abban ,hogy emlékezz a tatárjárás vagy bármely magyar tragédia áldozataira?
S azért van egy lényeges különbség a tatárjárás és a holokauszt áldozatai közt, mégpedig a tettesek és a tettes társak személye. De ezen meg akármit is érzel változtatni nem tudsz mert történelmi tények!
Lehet persze történelmet hamisítani, újra írni de attól még a zsidó vallású nemzettársainkat, mégha ki is keresztelkedtek üldözték a nem zsidó vallású magyarok. Persze van olyan szándéka egy-két fölkapaszkodott seggfej állami vezetőnek hogy elszakítsa a magyar nemzetiségű zsidóságot a magyar nemzettesttől ..... de remélem ez nem fog sikerülni nekik.
.... mert, mert Én magyarnak szeretem tudni s szeretném tudni azon magyar művészeket, sportolókat, tudósokat akik hírnevet szereztek e hazának és még azt a boltost, kisembert is aki itt él , magyarul beszél, ír, s csak teszi a dolgát s éli a mindennapok magyar életét!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.21. 14:28:07

@tauglich:

A Kossuth tér körül is mekkora hepaj volt, aztán hogy megkedvelték a kritikusai! Majd a német megszállás-emlékművet is megkedvelik az ellenzői, ha felépül és látják, milyen pöpec.:-)

tevevanegypupu 2014.03.21. 14:34:04

@bbjnick:

Minél hatalmasabb, annál jobb. És nem baj, hogy birodalmi sas és Gábriel arkangyal. Bele lehet mindenbe magyarázni mindent, nekünk jó lesz az az emlékmű, nekünk EZ az emlékmű kell és egye fene az esztétikát, épp elég borzasztó giccses Trianon emlékmű van amiről nem a giccs jut az eszünkbe hanem a szomorúság és az igazságtalanság miatt érzett harag. És így lesz ez ezzel az emlékművel is, emlékeztetni fog bennünket arra, hogy 1944 március 19 és 1989 között nem volt választásunk. És ha valakinek nem tetszik, akkor majd nem megy arra.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.03.21. 14:59:09

@bbjnick: egyedül ott a difi, hogy ezt az emlékművet, ebben a formában és ezen a helyen már a döntéshozók többsége sem támogatja. Szóval magatokra fogtok maradni az elszabadult hajóágyúként viselkedő Kerényivel.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.03.21. 15:36:54

@tevevanegypupu: 2-3 éves gyerekek szoktak ennyire büszkék lenni a bilijük tartalmára...

gyalog.galopp 2014.03.21. 15:49:50

@tevevanegypupu:

Bezzeg az 56-os rozsdásvas emlékmű, az milyen vagány .
Jönnek a túristák és azt kérdezgetik, mi fog épülni ezekre a vas oszlopokra?

tevevanegypupu 2014.03.21. 16:09:52

@Counter:

De maga nem tud..magában benn szorult és felül jön ki.

tevevanegypupu 2014.03.21. 16:14:33

@gyalog.galopp:

Nekem nincs kifogásom emlékművek ellen, lett légyen azok akármilyenek is, de azért jobb, ha az érintetteket megkérdezik, hogy mik is az elképzelések. 1956-ról mindenkinek más jut eszébe..a kommunistáknak egy vaskefe amivel lesöpörtek mindent és mindenkit..ez az ő emlékművük. Azok az 56-os forradalmárok pedig akiknek ez nem tetszik, mehetnek Meloccó Miklóséhoz..az azt hiszem tartalmazza mindazt amit éreztek akkor és most. De néha egy szimpla emléktábla a legjobb azoknak a nevével, akik feláldozták az életüket.

bz249 2014.03.21. 16:31:56

@gyalog.galopp: az is egy rem elbaszott emlekmu, igazabol nem is tudom, hogy mit ohajt szimbolizalni... a kommunizmus mindent felszanto acelekeje elakad a magyar nep ellenallasan es amelyik patkany tud az mar igyekezne menekulni?

Alfőmérnök 2014.03.21. 16:50:48

@tauglich: " ezt az emlékművet, ebben a formában és ezen a helyen már a döntéshozók többsége sem támogatja"
...mert TI, liberálbolsi, judeonáci patkányok közbenjártatok.

gyalog.galopp 2014.03.21. 16:58:13

@bz249:
Jól okoskodsz, csak épen fordítva.
Az össze-vissza rozsdaboglya összeáll egy fényes, ellenállhatatlan ékké és feltöri a hatalom ....
izéjét.
A rozsdaboglya a pesti nép, a fényes ék maga a forradalom, ami megrengette a szovjet hatalmat.
Bevallom, erre nem magamtól jöttem rá, egy okos ember magyarázta el, miközben fikázta a vizuális kultúrámat .

De kétségtelen, azóta már kicsit másként látom.:)

bz249 2014.03.21. 17:05:07

@gyalog.galopp: akkor biztos en vagyok az ideologialag alulkepzett, hogy az ilyen hegyes-eles dolgokrol valami agressziv, katonai jellegu dologra asszocialok. :)

Alfőmérnök 2014.03.21. 17:07:41

@bz249: Van "megfejtése" az '56-os emlékműnek, meglehetősen didaktikus, ki lehet googlizni, mondjuk szerintem magától senki nem jönne rá (nem hiszem, hogy valaki pl. szögmérővel megmérné, hogy 56 fokos szöget zár be az úttal), és egyáltalán nem módosít az "üzenet" a silány esztétikai minőségen.
Egyébként az még szerintem jó ötlet, hogy rozsdásodó vasból csinálnak valamit (nem ezt), amit elvileg időnként megtisztítanak.
"Ily módon folyamatosan "aktív kapcsolatban" maradnak az emlékművel, gondozzák azt, mint ahogyan az emlékeket is folyamatosan dolgozzák fel az emberek." ( gondola.hu/cikkek/51004-A_Felvonulasi_teri_1956-os_emlekmu__eket_ver__vagy_egyesit__-.html )
(Nem tudok róla, hogy tisztítanák.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.21. 17:30:29

@bz249: Ez kérem egy látens náci emlékmű. Hátul jelentéktelen, rozsdás egyének lézengenek, elöl viszont egyéni mivoltukat feladván csillogó, a német precizitást idéző vágóéllé tömörülnek össze. Azaz: "Du bist nichts, dein Volk ist alles!" Ideális helyszín Laibach-kliphez.

Bell & Sebastian 2014.03.21. 17:44:26

@Alfőmérnök: Ezt is alaposan benézted, hörcsög, de sebaj, álmaidban visszatérek és majd újra elmagyarázom. :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.03.21. 17:54:04

@gyalog.galopp: egy szar emlékműtervvel kapcsolatban nem érv egy másik, szintén sok vitát kiváltó emlékmű felemlegetése.

Amúgy néha elképedek, mintha az Antall-éra idején járnánk. Alapvetően jószándékú, de síkhülye jobber véleményekkel kell jobberként nap mint nap megküzdeni.

gyalog.galopp 2014.03.21. 17:59:47

@tauglich:

Azért ne lihegd túl a saját fontosságodat.:)
Tudod melyik emlékműre mondják azt, hogy olyan mint egy írógép?

Bell & Sebastian 2014.03.21. 18:02:50

@tauglich: Antall ezt úgy látta, hogy tét nélkül könnyű másnak radikáliskodni és nemzetieskedni (na jó, egy picit azért szabad, csak hogy hihetőbb legyen a szerep), de neki, mint szabadkőművesnek, fő dolga a komcsik és nácik elleni lankadatlan harc. (Elsődlegesen meg az amerikai dollár imádása és nem az eurodolláré, teszem hozzá önkényesen.)

Ezért előzékenyen előreengedte az SZDSZ, miután szóltak nekik a páholyból, hogy előzékenyen engedjék előre és többet ne ácsingózzanak direktben a hatalomra. Elégedjenek meg a királycsináló / kicsináló, mérleg -nyelve szereppel.

Amit fegyelmezetten be is tartottak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.21. 18:04:03

@tevevanegypupu:

Ha ilyen alantas erők, ilyen aljas módon képesek aktivizálódni ez ellen az emlékműterv ellen, akkor egy rendes ember számára nem kérdéses, hogy melyik oldalon a helye:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.21. 18:07:07

@tauglich:

Vigasztalhatatlan vagyok:-D (...) :-D (...) :-D ...

tevevanegypupu 2014.03.21. 18:10:31

@bbjnick:

Így vélem én is. Itt nem esztétikáról van szó illetve az most nem fontos. Az elv számít.:)

gyalog.galopp 2014.03.21. 18:14:14

@tauglich:
látod, az egyik olasz hanyat dobja magát tőle, a másik meg fikázza. Ezek az emlékművek már csak ilyenek.

Alfőmérnök 2014.03.21. 18:37:05

@bbjnick: Te a szart is megennéd, ha a zsidók tiltakoznának a szarevés ellen?

Bell & Sebastian 2014.03.21. 18:39:54

A német francia közeledésért a legtöbbet egy közös történelemkönyv kiadásával tettek (hivatalosan), emberi oldalról meg az egykori hadifoglyok, akik visszajárnak a parasztgazdaságokba, ahol dolgoztatták őket a háború alatt.

Addig, amíg kommancs történelmet tanítanak Magyarországon és nem fog kezet zsidó mondjuk egy csendőrrel, addig itt nyugta senkinek sem lesz.

Márpedig nagyon úgy néz ki, a belpolitikai helyzet egyre csak fokozódik.

Bell & Sebastian 2014.03.21. 18:42:43

@Alfőmérnök: Moslékkal már leírták ugyanezt, ezért plágium. Fizetel te ezért a zsidóknak?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.21. 19:31:01

@Alfőmérnök:

Ennek nem látom veszélyét (mármint, hogy tiltakoznának):-)

bz249 2014.03.21. 20:21:23

@Holger Hartland: nem feltetlen latens naci... lehet latens komcsi is; mind a kettoben fontos a kollektiva az egyen felett allasa (mar leszamitva az elcsapatot persze) es a futurista megkozelites

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.03.21. 20:25:26

@bbjnick: efelől egy pillanatig nem volt kétségem.

@gyalog.galopp: megint rossz a konkluziód, ugyanis nem vagyunk digók.

/és hogy még értsd is, különös tekintettel mondom ezt a két emlékmű eltérő jellegére, funkciójára és üzenetére; a két ország eltérő történelmére, valamint a két (több?) nép tökéletesen eltérő kulturális és társadalmi fejlődésére/

@Bell & Sebastian: nekem mindig az az érzésem, hogy a szabadkőművesek akkor bukkannak fel rendszerváltásunk környékén, amikor önnön balfaszságainkat akarjuk valahogyan elkendőzni. A személyes meggyőződésem pedig az, hogy igazán komolyan utoljára a dualizmus korában volt számottevő a szabadkőműves befolyás. A most újfent bronzba öntött gróf Andrássy Gyula példának okáért egyenesen a párizsi Grand Orient-ből tért haza 1867-ben.

Tényleg, ez a lovasszobor nem böki a csőrüket?

Bell & Sebastian 2014.03.21. 21:03:23

@tauglich: Antall lovasszobrával még nem találkoztam, pedig őt is a GO választotta és mozgatta, tett kötőféket az SZDSZ -re, az utolsó pillanatban.

Addig azért ne süllyedjünk, hogy a hármas hatalom mellett kelljen érvelnem, bizonyítanom létezését.

Az alvilágnak és masonikus erőknek a "liberális demokrácia" a legkitűnőbb díszlet, ami csak adható.

Hogy aztán ezek hármasban hogyan rendezik a vitájukat, arról valamicskét még olvasni is lehet itt-ott.

Ha azt akarta mondani, hogy alaposan félrecsúszott a buli, mert Antall is csak egy báb volt, akkor igaza van.

Hagy Amerikából rángatták a madzagokat, abban meg nekem. Akárhogyan is nézzük, a választottak által megválasztott kormány által választott miniszterelnök tőlem akár vakoló is lehet, mint ahogyan az is. Ha ott mondják az áremeléseket, legalább tudjon róla.

De hogy a parancsokat is onnan kapja és még végre is hajtsa, az számomra felfoghatatlan, mert nem arra esküdött fel.

Ha mégis ezt tenné -Brüsszel nagy elégettségére- Épületszárny József, akkor ezen felül semmi nem jár. Esetleg egy Szájer József -méltatás.

Még az a jó benne, hogy ez a kormány is pontosan így látja, mint én és nem úgy, mint maga.

Ezért is vagyunk jobbra magától, aki tőlünk balra áll, mint Torgyán példázatában a lakodalmas csődület fő oka.

MSZP Afrika Korps 2014.03.21. 23:05:33

3 gonosz volt

itt voltak a zsidók is, sőt itt is maradtak

és zsarolnak, ahogy régen

kvadrillio 2014.03.21. 23:58:02

Vombatus Ursinus 2014.03.20. 23:42:58
@kvadrillio: Te miafaszért offolsz itt, te kis zsebnáci, ha nincs egy önálló gondolatod sem? Mindenhol ott kell lenned, ahol a zsidókról szó esik, te nyomorék... Leköpnélek legszívesebben, te mocsok!

...:)---VOMBATUSSS....VOMBATUSSSSS....LÁTOD ÉN TÉGED MÉG LE SEM KÖPNÉLEK ! :o)

Afromagyari 2014.03.22. 01:35:46

Végre valaki magyar szemszögből is ír a világháborúról, nemcsak a kibaszott zsidókéból.

alapos 2014.03.22. 04:23:17

Ha nem lenne benne ez a holokausztos nyalizás, akkor remek lenne. Így azonban sajna nem az.

ob.szerver 2014.03.22. 07:00:42

A történetnek két tanulsága van:

1. Óvakodj az orosztól.
2. Óvakodj az államtól.

Ezek persze nem 44-ból eredeztethetőek hanem sokkal régebbről, és nem csak máig hatnak, hanem a jövőben is igazak lesznek.

Ezzel szemben ma Magyarországon....

A jelenlegi rezsim és hívei ennyit értettek meg a történelemből.

Boo 2014.03.22. 07:05:29

Jééé.... egy jó poszt, ilyen is ritkán fordul elő.

Alfömérnök 2014.03.22. 07:15:57

@Alfőmérnök:
mandiner.blog.hu/2014/03/16/haz_a_magasban_igy_pusztul_egy_klasszicista_budai_villa/fullcommentlist/1#c21942518
"A gyerekeiden teszteld a Cyklon B hatását! B&S-től biztos tudsz beszerezni. Muhahahahaha. :-D :-D :-D Jaj, szétszakadok a röhögéstől, annyira humoros vagyok! Cyklon B-t a gyerekeidnek! :-D :D :-D :-D :-D :-D Érted? Ez az igazi humor! :DDDDDD ) "

Ostoba náci

grani 2014.03.22. 08:48:06

A történelemnek sokféle nézete van. Aztán, hogy mi marad az utókorra? Hát az, amit a régészek és történészek megállapítanak a leletekből, a fennmaradt írásos emlékekből.
Gondoljatok csak bele, hogy mit lehet kihozni majd mondjuk 3OO év múlva azokból a dolgokból, amelyek fennmaradnak utánunk, vagy ami az írásos emlékekből megmarad. A családi emlékek és legendák meg? A legmegdöbbentőbb, amikor valamelyik hihetetlenül hangzó családi legendáról kiderül, hogy szóról szóra igaz. A világ megváltozik és onnantól kétkedve hallgatsz mindenféle hivatalos történészt és történelmet átírót.

Rogerius 2014.03.22. 09:02:44

Szívhez szóló, szinte Szabolcska Mihályosan szép, történet a mindenkori kisember természetes butaságárol aki a maga együgyü módján magyarázza és éli meg a körülötte zajló történelmi tragédiákat.

Érdekes hogy a fenti sztory, gondolom merő véletlenségböl, pont bele illik a mostani kormány történelem kozmetizálásába amelynek lényege:
"mi nem voltunk és nem vagyunk hibásak semmiért"

Csak a körülöttünk kavargó idegen világ irigy és primitív acsarkodása okozzta mindíg a bajt...

1. "Az oroszokat apja ugyanis egyszerűen primitívnek és barbárnak tartotta, sokéves tapasztalat alapján"...

2."...Jugoszláviáról, hogy mit tettek ott a magyarokkal 1919 után, közvetlen információi voltak, ezért nem sok sajnálatot érzett a déli szomszéd megtámadása miatt"

3. "Nem sokkal korábban a Felvidéken és Erdélyben ő is ott volt a felszabadítóként bevonuló honvédek között"

4. "... a holokauszt sem, ami számára annyit jelentett, hogy a falu boltosát, meg a közeli városból a „rőfös zsidót”elvitték....Ha tudja, látja, hogy mi történik majd a vagonokban, majd utána a haláltáborban, biztosan elszörnyed.”

5. "...Az a valószínűbb, hogy egy lány meggyalázása miatt csaptak vissza a parasztlegények, de volt olyan elmélet, hogy minden különösebb ok nélkül lőttek bele a felszabadító szovjetek egy tucat fiatalembert a közeli csatornába"

stb. stb.

Szóval megszületik lassan a aktuálpolitikai gyökerekkel rendelkező népmese és annak a hőse: "a csillagszemű, ártatlan zember"

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.03.22. 09:57:22

@Bell & Sebastian: jó, jó. De mi a véleménye a Fidesz által ismét felállítandó Kossuth téri Andrássy-lovasszoborról?

/akárhonnan is nézzük, a fenti mondatban két szabadkőműves neve is le vagyon írva/

S=klogW 2014.03.22. 10:32:33

Nekem lenne egy emlékműtervem:

Méret: 3,5-4 méter magas
Alakja: oktahedron, egész pontosan háromszög antiprizma:
commons.wikimedia.org/wiki/File:Trigonal_antiprism.png
Anyaga, szerkezete: vasbeton gerendázat a mértani test éleinek megfelelően.

Az antiprizma oldallapjai közül a csúcsukkal a talaj felé mutatók fehér márvány borítást kapnak. E lapok közepéből kimetsszünk három dátumot
évszám
hónap
nap
egymás alatt formátumban:
1919 03 21
1944 03 19
1956 11 04

A kimetszett számok helyére edzett füstüvegből kimetszve hézagmentesen visszaillesztjük a számokat. A számok mögött sötétedés után bekapcsoló megvilágítást helyezünk el.

Az így kialakított oldallapok belsejébe azok tetejére három ponton kivezető vízvezetékrendszert építünk.
E vízvezetékrendszerből az adott évszámhoz tartozó oldallapon az évforduló napján nappal vörösre festett víz zubogna (nem spriccelne) elő, le az emlékmű oldalán.

A három oldallappal szemben az emlékművel azonos magasságú egy-egy krómacél oszlopba két méter magasan illesztett, az oldallap csúcsára illetve az emlékmű körüli kis medencére irányított fényforrás biztosítana megvilágítást, évforduló napjának és az azt megelőző estén az adott oldallapra erősebb fénnyel.

A márvánnyal nem borított oldallapokat szögesdrót hálózza be.

Az emlékmű belső terébe pl. el lehet helyezni egy zászlórudat, melyre évfordulókor félárbocon levő nemzeti lobogónk kerülne.

Alfőmérnök 2014.03.22. 13:40:15

(ál)@Alfömérnök: Na most két eset lehetséges.
Vagy aláírás az, hogy „ostoba náci”, tehát önmagadat minősíted így. Ez esetben annyit tennék hozzá, hogy ha az vagy, akinek gondolnak, tehát nem B&S, akkor hamis az önképed, mert ugyan ostoba vagy, de náci nem vagy (csak kissé antiszemita).
Ha a fenti idézet alapján engem minősítesz ostoba nácinak (tehát beleestél az általam felállított csapdába), akkor a következő lépéseket javaslom.
Most tekintsünk el annak a magyarázatától (mert nyilvánvalóan meghaladja a képességeidet), hogy mi a különbség aközött, hogy valaki valahogyan viselkedik, meg aközött, hogy azt a viselkedést imitálják, tegyük föl, hogy a fenti idézet alapján én ostoba náci vagyok. Akkor – mivel a te tyúkeszeddel – ez majdnem ugyanaz, mint amit B&S írt, minősítsd őt is annak, aminek engem (ha lehet a saját nickeddel). Itt az eredeti szöveg, a hivatkozással.

Bell & Sebastian 2011.11.16. 23:09:26
@Alfőmérnök: Inkább gyógyszer érdekelne? A csehek még gyártanak Zyklon B -t, az kiváltja az összeset, amit szedned kell. A bajoroktól könnyen átugorhattál volna.

Látod-látod, néma gyereknek az apád faszát! :)

Szűrés
Válasz erre 

Alfőmérnök 2011.11.17. 00:15:00
A magam részéről csak annyit tennék hozzá a fentiekhez, hogy bbjnick, minden faszsága ellenére, természetesen nem egy kategória a B&S nevű szarkupaccal. (Azt döntse el mindenki maga, hogy mi a nagyobb bunkóság, valakit le ostoba parasztozni, paranoid skizofrénné nyilvánítani(nem teljesen megalapozatlanul), vagy Zyklon-B-t ajánlani "gyógyszerként".)

Szűrés
Válasz erre 

Bell & Sebastian 2011.11.17. 00:25:20
@Alfőmérnök: A magam részéről csak hozzátennék. Még egy dobozzal.
mandiner.blog.hu/2011/11/15/megfizet_a_nyomorult/fullcommentlist/1#c14968782

Továbbá várom az olyan kijelentésekkel analóg kijelentéseimet, miszerint valakiről olyanokat állítok, hogy pl.
„Te vagy az élő példa a fajkeveredés hátulütőire, hiába a kiemelkedő intelligencia, ha nem párosul megfelelő éntudattal, ha úgy jobban tetszik, identitással. És a fenébe a polkorrekt beszéddel! ... AMF - Ki vagy te?

Mikor megismertünk örültél, hogy köszöntünk
Befogadtunk egyből, egy voltál közöttünk
De fejedbe szállt valami, nem az ész az biztos
Ellenünk fordultál más lett neked fontos

Azt hiszed okos vagy, mert elolvastál könyveket
Elszálltál magadtól, nagy arc lett belőled
Pár év alatt többet elértünk, mit Te meg nem fogsz soha!
Szánalmas vagy taknyos és nagyon ostoba!

Ki vagy te? Ki vagy te? Ki vagy te, te senki?
Elég volt belőled, helyre fogunk tenni!
Ki vagy te? Ki vagy te? Ki vagy te, te nulla?
Mit képzelsz magadról? Könnyen lehetsz hulla!

Te mit tudsz felmutatni, te mire vagy képes?
Te nézel le minket, te nyeretlen kétéves
A pelenka cserédre kérjed meg anyádat
Ki vagy te egyáltalán, miért jártatod a szádat?

Hány éves vagy öcsi? Mit játszod az eszed?
Mit gondolsz magadról te senkiházi gyerek?
Hogy képzeled azt, hogy a szádra veszel minket?
Minek hiszed magad, te semmire sem vitted!

Ki vagy te? Ki vagy te? Ki vagy te, egy nulla!
Ki vagy te? Ki vagy te? Ki vagy te, egy hulla!”
mandiner.blog.hu/2013/07/16/ujmagyar_stonehenge_a_szentfold_templom/fullcommentlist/1#c20251691

2014.04.03. 15:01:49

@Rogerius:

Azonban az a MÁSIK népmese se rossz, melyekben csillagszemű, ártatlan embereket bélyegeznek meg, rekesztenek ki, és mészárolnak rakásra, előbb-utóbb, és kollektíve ott, ahol csak megfordulnak ezen a világon, évezredeken keresztül, mert ők természetesen erre soha, semmiféle okot nem adnak. Mármint olyat nem, amit nekik maguknak annak kellene tekinteniük, a saját világnézetük és ideáik szellemében, melyeket a legnagyobb bölcseiktől és hangadóiktól örököltek, ugye.

(S mennyivel különbek ők mindenki másnál, igaz? Ők még akkor is 'csillagszemű ártatlanok', mikor anyagilag tönkretesznek, ellehetetlenítenek másokat, vagy kicsúfolják mások vallását, vagy nemzeti érzését, kárörvendően röhögve rajtuk, azokon, akiket ők aláznak meg, és vesznek semmibe - vagy esetleg gyerektől aggastyánig egész népeket koncolnak fel, és ezt ráadásul még templomokban és vacsorai lakomázásokon is megünneplik, vagy csak simán vadászgatnak a "körüllakó" helótáikra "odahaza", mintha csak unatkozó spártai legények volnának. Báránylelkű csillagbogaraim, akik azzal az anime-nagyságúra kerekedett, rezgőkönnycseppű bocitekinteteikkel épp hogy nem is kérdik meg azt, hogy "Miért?" - mert valójában NAGYON IS jól tudják ...)

S nem ám úgy, mint a magyar társadalom, amelynek már nemcsak az 1956-ját (lásd a szélballib-antifa gyurmány-rendszerbeni "nyilas forradalom" kitételt), de már visszamenőlegesen az 1848-át, az 1703-ját, s még sok egyéb más dolgát is képesek a teljesen bevadítottak KIZÁRÓLAG ennek az egyetlen eseménysornak a tükrében tekinteni, s minden rajta valaha esett sérelmet utólag is teljesen jogosnak kikiáltani, elvéve tőle azt a maradék becsületet és jóindulatot is, amelyet még Radnóti is megszavazott a nemzetnek, mielőtt a NÉMET kápó őt is lelőtte volna.

Olyan cefetül rühellitek már a magyart, magát a szót is, nemcsak a jelképeit, meg az 1920-1944-en kívüli múltját, hogy az valami elképesztő, (ezért is szerettem ki már belőletek régen), pedig először és utoljára igazából CSAK AKKOR, 1944-ben történt velünk összefüggésben valami olyasmi leges-legártatlanabbékkal, ami Európa összes más országában minden évszázadban átlagban legalább háromszor esett meg velük. S még akkor, 1944-ben sem ez a nemzet gyilkolt egyszemélyben és KÖZVETLENÜL, akármit is mondtok. Ha egy bármely más nép vádolna meg egy bármely más népet 70 évre visszamenőleg, a másik nép minden egyes akkor és azóta élt, vagy azután született tagját velük szembeni bűnelkövetéssel és bűnrészességgel, hát "bociék" szellemileg felsőbbrendű, megmondó atyamesterei röhögnék ki és csúfolnák azt a vádaskodó népet a világon a leghangosabban.
süti beállítások módosítása