Kozmikus magány – Gravitáció
2013. október 11. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kozmikus magány – Gravitáció

gravitacio.jpg

„E tér oly puszta, ollyan idegen,
Mint hogyha szentségsértő járna benne,
S keblemben két érzés küzdelme foly:
Érzem, mi hitvány a föld, hogy magas
Lelkem lezárja, s vágyom el köréből;
De visszasírok, fáj, hogy elszakadtam.”

Kár, hogy Alfonso Cuarón valószínűleg nem ismeri Madách Tragédiáját, mert azt idézve még több kozmikus gondolatot szőhetett volna az új filmjébe. A mexikói származású rendezőnek köszönhetjük Az ember gyermeke című, szorongató disztópiát Európa jövőjéről, és most itt az újabb nagy dobása, a Gravitáció. Talán remekműnek is mondhatjuk ezt a sci-fi drámát a maga nemében; de az biztos, hogy a Gravitáció az év leglátványosabb mozija.

Cuarón a színészek szemjátékától a Tejútrendszer látványáig terjedő skálán mesél el és mutat be egy minimalista történeten alapuló, klausztrofób drámát. A sztoriról elég csak annyit mondani, amit mindenki tud, aki eddig találkozott a film trailerével, poszterével, vagy a Gravitációról jellemző hozsannákat zengő kritikákkal. Egy csapat űrhajós a Hubble űrteleszkóp javításával van elfoglalva, aztán jön a gebasz. A két főszereplő, Sandra Bullock és George Clooney karakterei innentől magukra maradnak kozmikus magányukban.

A téma az élet, a világmindenség, meg minden, miközben elmerülünk a lenyűgöző látványvilágban, a Föld felett és a csillagok alatt lebegve, forogva, hányódva, elveszve és megtalálva, feladva és remélve. És mintha a ma már letűnőben lévő klasszikus űrkorszaknak is emléket állítana ez a film, emlékeztetve minket arra, milyen teljesítményt is értünk el az utóbbi fél évszázadban önmagunk felett. Ember, kitéve a technikának; technika, kitéve az embernek; és mindketten kitéve a teremtett világ törvényeinek. A reményt adó Teremtő pedig felül a műszerfalra, hol egy orosz ortodox ikon, hol egy mosolygó Buddha képében.

Akit érdekel a film, az menjen moziba, erre találták ki a 3D-t. Sci-fi rajongóknak, űr-geekeknek egyenesen kötelező. Érdemes a legjobb látványt nyújtó IMAX-be beülni – ez nem a letorrentezed-otthon monitoron megnézed jellegű film, na. A mozizás után pedig ne felejtsük el elengedni a mindvégig szorongatott karfát.

A Gravitációhoz egy kísérőfilm is készült, ami majd a DVD-n fog szerepelni, benne eszkimókkal. Mondom én: kár, hogy Cuarón valószínűleg nem ismeri Madách Tragédiáját.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr45560823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.10.11. 09:36:10

Betött a kampány, úgy látszik.

Fideszről jót vagy semmit! Hát marad a Gravitáció.

vantaan 2013.10.11. 09:41:50

@TaTa86.: A gravitáció az jó ....

vantaan 2013.10.11. 09:43:18

@TaTa86.: Félnek ...... ?! Mi lesz itt?

"Baja fölfedi a rendszer velejét: ha kell, megvesznek, ha kell, megfélemlítenek, ha kell, művilágot építenek. És kell, mert veszíteni nem lehet.
Hiszen mindez nem Bajáról szól, hanem arról, hogy végletesen fölül és át lehet-e írni a valóságot. Annak, hogy ez egy ennyire tét nélküli szavazókör kapcsán vált nyilvánvalóvá, nincs racionális oka. Viszont jelzi, hogy ha mosolyra nem futja is, mégiscsak vannak érzelmeik. Félnek "

___________________________ (törölt) 2013.10.11. 09:57:05

Küldje el neki, négy fordítása is van. Pl. Ian Macleodé:

mek.oszk.hu/00900/00917/

___________________________ (törölt) 2013.10.11. 10:18:37

Ha jól értem, a film arról szól, hogy a csaj bevállal egy klasszikusan férfias (hősies, eléggé elszigetelt, és nagyon műszaki, technikai) munkakört, mert hajrá feminizmus, de nemigen ért hozzá. A pasi igen, a jól végzett munka jutalmaként fel is áldozhatja az életét, mert hát az igazi úriember az olyan, hogy nőért, gyerekért bármikor meghal.

Szóval, a férfi legyen olyan önfeláldozó és lovagias, mint anno a Titanic idején vagy még régebben, de a nőnek nem kell olyannak lennie, ő lehet modern. A nők jogainak, képességeinek, munkaköreinek növekedése nem jelenti tehát a férfiak felelősségének, kötelességeinek csökkenését. 19. századi lovagias férfiak és modern karriercsajok így egyszerre.

Tanulságos egy üzenet, az biztos.

Urfang 2013.10.11. 11:38:20

Ezt nem a Tragédia ellen mondom, mert nem sok magyar mű van ami annyira világszínvonalú mint az, de ugyan miért kellett volna belőle idézni ebben a műben? Nem törte volna meg a film saját világát? Vagy csak azért, hogy néhány magyar nézőnek dagadjon a keble? Miért nem a lengyel nézőknek kedveskedett egy Lem idézettel? Vagy a franciáknak egy Verne-utalással? Mi szükség lett volna rá?

Itt van egy remekmű ami önmagában az, szerintem kicsinyes dolog arra vágyni, hogy be jó lenne ehhez hozzáragasztani a mi remekművünket, hogy egy picit részesüljünk ennek az érdemeiből is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.11. 12:43:06

ez meg a rush a félév filmjének tűnik, majd meg is nézem mindkettőt

bömböcz 2013.10.11. 18:24:48

Több 3d/imax-ot a torrentbe!

Bell & Sebastian 2013.10.11. 20:31:03

Űrgolyhók a zűrben.

@TaTa86.: Elégedett?

szubjektiv 2013.10.11. 22:27:52

Nagyon nagy várakozással ültem be a filmre, nyilván mert szénné dicsérte minden általam előtte elolvasott kritika. Ehhez képest nekem egy közepesen unalmas, az elején elég látványos film volt.

bömböcz 2013.10.11. 22:34:25

@szubjektiv:
ne buzizzon!
Több infót adjon a semmiről!

Ma chi è questo Joker? 2013.10.12. 10:12:21

"A reményt adó Teremtő pedig felül a műszerfalra, hol egy orosz ortodox ikon, hol egy mosolygó Buddha képében." - ezt lehet, hogy érdemes lenne még egyszer átgondolni.

szubjektiv 2013.10.12. 10:52:22

@bömböcz:
Miután megnéztem, megértettem, hogy miért nem írtak le sehol normális tartalmat. Hát nem azért, hogy ne lőjék le a poent, hanem azért, mert nincs nagyon tartalom. Ami önmagában még nem lenne baj.
Azt hiszem az én közép-európai Hrabalon, Stalkeren, Hamvas Bélán edződött szellememnek ez nagyon-nagyon kevés volt. Buddha meg ikon ide vagy oda :D

bungics (törölt) 2013.10.12. 17:43:55

Életem egyik legrosszabb filmje volt. NEM SZÓL SEMMIRŐL. A látvány klassz, oké, de ennyi? Ennyire nem kell már tartalom egy filmbe? Elkeserítő.
Meg az, hogy Sandra Bullock a teljesen mimikátlan arcával állítólag nagyon alakított? Mi van? A pupilláján kívül már semmit nem tud az arcán megmozdítani, semmi emberi nincs már benne. Porcelán simaságú arc, mozdulatlan arcizmok, ilyen ma egy színésznő? Az az állítólagos 10 perces jelenet (egy snitt) annyira idegesítő volt, hogy a merev arcát kellett nézni, hogy szó szerint le kellett venni a szemem a képről, mert nem bírtam nézni, annyira kínos volt.

mitmiért? 2013.10.12. 19:18:32

Állítólag még Sandra Bullock is jo benne

mitmiért? 2013.10.12. 19:20:07

Hol kell megnézni? Melyik a legjobb IMAX Pesten? Köszi a segítséget

Bell & Sebastian 2013.10.13. 01:04:40

@mitmiért?: Miért kérdi? A bécsit hozták ide, tudtommal csak egy van. Kereső, begépelés, megnézés, örülés.

Bell & Sebastian 2013.10.13. 01:10:46

Aréna pláza.
Ausztriában csak a gyerekek jártak, öntudatos osztrák tudatában volt annak, hogy ez is csak az ördög ármánya, konkrétan leszarták az I-Maxot, Németországban is csak tán kettő van.

Ide ezért jó lesz.

Alfőmérnök 2013.10.14. 19:16:02

" erre találták ki a 3D-t"

Meg erre:
www.imdb.com/title/tt1440266/
Persze ezt nem forgalmazták Magyarországon. (Gondolom nem a magyarban kissé kínos homonímia miatt).

Morgain _tündér 2013.10.27. 00:28:59

@bungics:
Elkeserítő???
Inkább az az elkeserítő, hogy nem jön át a film lényege. Nem tudnak a kedves filmnézők tovább látni a saját szemüknél és a látványon, mert itt aztán nem az volt a lényeg. Az űrben játszódó baleset szerinted mennyire nem látványos vagy az???? Nem hiszem, hogy el volt túlozva bármelyik jelenet. A színészek pedig jók, 90%ban csak a szemük látszódik, mivel szkafanderben vannak, és átjön minden érzelem. Ha neked nem akkor sajnálom. :)
Neked és a többi olyan emberkének ajánlom, hogy nézzétek csak pl a Halálos iramban filmeket. Na az aztán tényleg nem játszódik semmiről, ellenben látványos. Vagy a Die hard filmek....hmmm :)

ghost recon 2013.10.31. 13:08:42

Én tegnap jutottam el odáig, hogy megnézzem, nem tudtam hamarabb a gyerekeket is lepasszolni, meg jegyet is szerezni egy időpontra.
Azt kell mondjam: állati jó volt. Igenis van története, mondanivalója, pláne látványvilága. Sandra Bullock jól játszik, ami mondjuk szép tőle, mivel a film nagy részében ő az egyedüli szereplő. Clooney a megszokottat hozza, szerintem nagyonis beleillett a filmbe.
Nemhogy egy percre sem unatkoztam, de a film végén vettem észre, hogy bizony a zaxcsiban maradt a popcorn fele, és az üdítőből egy kortyot sem ittam. Képtelen voltam levenni a szemem a filmről.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.18. 20:21:36

@Shenpen: de nem értem miért kellett föláldoznia magát, hiszen megszűnt az az erőhatás, amely eltolta volna a szovjet állomástól, mikor megkapaszkodtak a kötélben.
tehát szerintem fizikailag nem volt oké ez a jelenet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.18. 20:31:11

@mitmiért?: mondjuk inkább azt, hogy nem olyan rossz, mint a szív bajnokaiban
azt mondjuk nehéz alulmúlni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.18. 20:45:33

ja igen, a kutyás jelenet a mélypontja a filmnek, természetesen :)

amúgy bulok szandrának azért rövid a haja a filmben, mert így nem kellett vesződni a hosszúhajas súlytalansággal.
olyan átlátszó :)

mondjuk én kíváncsi lettem volna melyik országban landolt, mert nem mindehol biztonságos egy nőnek ilyen szexi ruhában, szinte félmeztelenül. akkor aztán rájárt volna a rúd szandrára, "és még ez is "
süti beállítások módosítása