Az ATV információi szerint előválasztást és tévévitát javasolt Bajnai Gordon Mesterházy Attilának, hogy eldöntsék, ki legyen az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje. Jelenleg döbbenten bámulom a monitort és azon gondolkozom, hogy mennyire szomorú is ez az egész, mennyire nem tudja a két ellenzéki tótumfaktum, hogy mi is a helyzet a valósággal. Orbán Viktor pedig röhöghet a markába.

Indult ugye az egész azzal, hogy a 2009-ben többhetes kutyakomédiával kiválasztott Bajnai Gordon már akkor bejelentette, hogy ő nem tör további politikai babérokra. Ezt egyesek, többek közt sokáig én is jó döntésnek, őszinte állásfoglalásnak tartottuk: ez volt az egyetlen olyan választás előtti év a harmadik magyar köztársaság történetében, amikor nem az eszeveszett osztogatáson alapult a gazdaságpolitika. Nem is lett volna miből. Utólag gondolkodva viszont még egészségesebb lett volna, ha Bajnai indul 2010-ben, ugyan a győzelem esélye nélkül, mégis kiállva a döntések mellett, melyeket abban az egy évben hozott. Felelősséget vállalva. Ez már előre jelzett valamit.

Folytatódott azzal, hogy ez a szakállától megfosztott, viszonylag ismeretlen fiatalember, Mesterházy Attila lett a hatalmasat bukó szocialisták elnöke és miniszterelnök-jelöltje, akit még az a Gyurcsány Ferenc sem tudott kiütni, akinek egyébként 2006-ban kellett volna (legalábbis egy időre) visszavonulni a politikától. Mesterházy rendezte a sorokat, félreállította az öregeket, és megpróbált egy Fideszhez hasonló gépezetet építeni pártjából Gyurcsányék kiválása után. Nem sikerült neki.

A következő nagy lépés Bajnai Gordon félresikerült visszatérése volt az Együtt 2014 élén. Ha emlékszünk még, akkor ezt egy afféle ernyőszervezetnek szánták: ott volt/van a Milla, a Szolidaritás, meg Bajnai köre, elvileg egyenrangú vezetőkkel, meg minden. De ki figyelt Kónyára vagy Juhász Péterre? Kit érdekeltek ők, akár a baloldalon? Bajnai megint nem vállalt felelősséget, megint elszalasztotta az esélyt, hogy irányíthassa az eseményeket. A politika logikája hamar megtörte a kezdeti lelkesedést, s az egyetlen elért eredmény az LMP kettészakítása volt: ennek eredményeképp ma van egy kvázi-SZDSZ Bajnai mellett, és egy eléggé útkeresése elején járó LMP, ahol három emberen kívül megint csak ismeretlen arcok ülnek. A svungos ellenzéki összefogás terve hamar megbukott.

Azóta pedig ott tengődik az ellenzék a Bajnai, avagy Mesterházy? című, eleve borzalmas esélyekkel kecsegtető melodrámában. Be kell látni: ha bármelyikük képes lenne egy ellenzéki összefogás vezetésére, már rég eldőlt volna ez a kérdés. Mesterházy tökéletesen semmilyen, egy ütős mondatot, egy izgalmas megszólalást nem tudok felidézni tőle, beszédein leginkább kacarászni lehet, már ha van kedve meghallgatni az embernek egyet is. Bajnai Gordon borzasztó unalmas, még egy rendes bulvárcikket sem lehet írni róla, az októberi beszéde pedig mindent elárult ilyen irányú vezetői képességeiről. Nem lehet őket szeretni. Nem lehet őket utálni. Alig lehet őket megkülönböztetni. Orbán Viktor ellen bármelyikük édeskevés lesz a 2014-es választásokon. Ide minimum egy Gyurcsány kéne az ellenzéknek, ő azonban továbbra is vállalhatatlan (tartom, hogy ha 2006-ban visszalép, most ő vezethetné az ellenzéki összefogást).

Pedig a lehetőségek adottak: a Fidesz gyakorlatilag mindent elkövetett, amivel egy kormányzó párt magára húzhatna egy ütőképes ellenzéket. Tálcán kínálták az újabb és újabb lehetőségeket az ellenzéknek. Manyup-pénzek; irgalmatlan, visszatetsző Kulturkampf; a kormányközeli cégek látványos kitömése; a független intézmények csorbítása; az erőltetett centralizáció; a gyenge gazdaságpolitika; a bármiféle vitára képtelenség; a militáns EU-ellenesség; az egyetemek ügye; az ügynökkérdés ignorálása; a borzasztó, poszt-kádári alakok futtatása; a focimánia; a trafikügy. Egy tehetséges politikus, egy ügyes vezér ezek felhasználásával most nem egy másikkal verekedne a semmiért, hanem hadba hívná az országot Orbán ellen, ahogy a Fidesz tette azt 2002 és 2010 között az akkori kormány ellen. Nem került elő ilyen ember, és a Fidesz ezt jól tudva vitte végig a néha hajmeresztő ötleteit. Tudták, hogy nem számít.

Az egész ellenzéki összefogás tehát egy nagyon szomorú zsákutcába fordult be a Bajnai-Mesterházy-csatározással, és nagyon jól választott az LMP, hogy a kimaradás mellett döntött, s jelenleg a kvázi egyetlen értelmes ellenzéki erőként politizálhat (már ilyen közpolitikai színtereken, a gazdasági elképzelésekről ne is beszéljünk). Ennek a tévútnak végső kiteljesítése ez a fenti javaslat. Én alapvetően nem lennék ellene egy jó előválasztásos-tévévitás rendszernek országos szinten: megnézném én ezt egyik, másik oldalról is. A Fideszben különösképp egészséges lenne egy ilyen nyilvános vita. Annak azonban, hogy a két eleve tehetségtelen baloldali jelölt most még tovább élezze az ellenzéki melodrámát, no, erre egyvalakinek van szüksége: a Fidesznek. Nekik ez nagyon jó.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a verseny nem is azért megy, hogy ki legyen, hanem hogy ki ne legyen az ellenzéki összefogás vezetője. Egyik balfácán sem akarja vállalni a feladatot, mert tudják, hogy Orbánt nagyon nehéz, ha nem lehetetlen lesz lenyomni. Vállaljatok politikai felelősséget, idióták, vállaljátok fel a rizikót! Orbán ezt ezerszer megtette, ezerszer beleállt helyzetekbe és lám, ma ő vezeti az országot. Amíg ez a felelősségvállalás nem történik meg, addig az ellenzék ott fog toporogni egy helyben, a Fidesz pedig továbbra is azt csinál, amit akar; azzal, akivel akarja. Aztán persze, majd a közvélemény-kutatások eldöntik. Naná.