A Mandiner bloggerei az előző évekhez hasonlóan összeszedték most is, mit szerettek 2012-ben úgy igazán. Irodalom, zene, képzőművészet, film, utazás és ivás. Kultúrmorzsák következnek a Cariboutól Bodor Ádámig, Mikszáth Kálmántól a Batmanig, iráni filmektől Fehér Béláig.
Kedves olvasóink listáit is várjuk, milyen emlékezetest láttak, hallgattak, olvastak tavaly?
*
Rajcsányi Gellért
Könyv: ráment egy fél évem, de legyőztem Egon Friedell Az újkori kultúra történetét. A tán kétezer oldalnál is hosszabb megaesszé meglepő könnyedséggel köti össze a kultúrtörténet elefántcsonttornyát a legjobb értelemben vett ismeretterjesztéssel. Friedell fejezetről fejezetre villantja fel Európa, az óvilági civilizáció pestiskorszaktól a huszadik század elejéig tartó történetének lényeges epizódjait, nagy emberek arcképeitől a tudománytörténeten és a művészeteken át a hétköznapok világáig. Valahol azt olvastam, Friedell megírta volna az ókor kultúrtörténetét is, csak hát a nácik halálba üldözték őt. Könyvből még Claudio Magris (Duna), Johan Huizinga (A középkor alkonya), Daniel Defoe (Körutazás Nagy-Britannia szigetén) volt idén emlékezetes.
Film: a különös, epikus Felhőatlasz jobb volt, mint vártam; csakúgy, mint az Argo (Ben Affleck kiváló rendezése); az új James Bond (Sam Mendes új színeket kevert az örök ügynök ábrázolásához); a The Hobbit (Martin Freeman a főszerepben megmenti a CGI-masszát) vagy akár a Nyomorultak (Hugh Jackman nagyszerű Jean Valjean szerepében) is. Woody Allen viszont idén fáradtabb volt a szokásosnál. Az év végére rákattantam a Sundance Channelre: ismeretlen dokufilmek, művész- és művészkedő filmek a világ minden tájáról, persze főleg az angolszász országokból.
Zene: harminc fölött örül az ember, ha van ideje meghallgatni az évek során felhalmozott régi kedvenceit, de 2012-ből bevillan a Caribou elektro-prog-rock akármi koncertje a Balaton Soundról. A tavaly óta a mandineres kollektíva által körülrajongott Bajdázó kihozott egy új lemezt (remek rajta a Felhő); a zaklatott közügyekből való kikapcsolást pedig nagyban segítette az angol Beth Orton enyhén elektronizált, éteri neofolk albuma (Sugaring Season), és német Christian Berg időtlenül kortárs kamarazenéje. A Soundgarden pedig 16 év után szállított egy meglepően erős grunge-os rocklemezt.
Aztán idén is leellenőriztem, hogyan hanyatlik a Nyugat, közben ettem ementálit Emmentalban, ittam elzászi bort Elzászban, rajnai bort a Rajnánál, és sok-sok jó hazai bort itthon. A Nyakas borokat ajánlom minden alkalomra: ínyenceknek is elégségesek, hát még a hozzám hasonló alulművelt borisszáknak.
*
Szilvay Gergely
Általában kevés aktuálisan kiadott könyvet sikerül elolvasnom egy-egy évben, mindig először a valódi stóc (és a képzeletbeli még nagyobb stóc) aljáról haladok felfelé, és a tetejére kerülnek a frissen kiadott művek – persze azért nem tudom megállni, hogy ne tegyek néha kivételt. A kortárs irodalom ilyen szempontból viszont tényleg hátrányos helyzetben van, így a valóban friss, 2012-es művek közül csak Bodor Ádám Verhovina madaraicímű regényét olvastam el, ezt viszont – a szerző többi művével együtt – jó szívvel tudom ajánlani bárkinek, már aki szereti a sokat emlegetett és sokféle mutációt növesztő „mágikus realizmus” jellemzően kelet-európai hangulatot árasztó változatát, némi balladai homállyal, egy kis nyomottsággal, a hegyekre jellemző titokzatossággal és az ukrajnai-kárpátaljai hangulat interferálásával. Emellett nem öt kilós, hanem metrón, vonaton is könnyen olvasható, barátságos könyvecskéről van szó.
Méretre vastagabb, három kötetes, igen ízléses kiadvány Bánffy Miklós gróf Erdélyi története, amelyről több nyugati lap is lelkendezve írt. Bánffy fogalmazásán erőst érződik az idő, de a kötet olvasható könnyed lektűrként is (bár én ezt nem ajánlanám), korrajzként is, s talán épp az az erénye, hogy egyesíti a könnyedséget a tragikummal, ahogy felskicceli az erdélyi arisztokrácia életmódját, s nem mellesleg ennek kapcsán bemutatja a századeleji Erdélyt – különösen ajánlom mindenki figyelmébe a Bánffy által megörökített kampányt és parlamenti vitákat.
Filozofikus érdeklődésűeknek igazi csemege lehet Balázs Zoltán még 2011 végén kiadott kötete, A jó vonzásában. A Corvinuson tanító közgazdász-politológus, aki leginkább politikaelméletről és morálfilozófiáról szokott írni, hét írását gyűjtötte össze ebben a kötetben, ebből egy most jelent meg először (a többi a Holmi, a Világosság, a Jogelméleti Szemle, a Magyar Filozófiai Szemle és a Fundamentum hasábjain látott napvilágot). Balázs elsőként Shakespeare A vihar című művében kutatja a személyiség drámáját, majd a hűségről, az emberi méltóságról, a szabad akarat hierarchikus elméletéről, az értékek ontológiájáról és az erkölcsi érvelés szerkezetéről értekezik. Mándi Tibor Ideológia és hagyomány című kötetét már ajánlottam.
A történettudomány terepét jobban nyomon követem: Paksa Rudolf könnyed, gyorsan olvasható áttekintést adott A magyar szélsőjobb történetéről, Papp István pedig a népi mozgalomról, ezek a kötetek újságírók, műveltségüket csiszolni kívánók számára is hasznos munkák. Az év végének ígéretes kiadványa (bár még nem volt időm elolvasni, csak belenézni), Speidl Zoltán újságírónak, a Pázmány bölcsészkara tanárának riportázsa IV. Károly visszatérési kísérleteiről (Végállomás: Madeira. Királykérdés Magyarországon, 1919-1921. Kairosz). Speidl, az MDF rendszerváltás utáni országgyűlési képviselője, az Új Magyarország, a Heti Válasz és más lapok publicistája, több riportkötet szerzője még egyetemista korában, a hatvanas években kezdett foglalkozni ezzel a témakörrel, valamiért azonban sosem lett könyv kutatásai eredményéből. Hetvenéves korára azonban végére járt a témának, és megírta belőle ezt a könyvet, amely talán műfaja ellenére (vagy inkább azzal együtt) a céhes történetírás figyelmére is számot tarthat, mivel a kérdésről ilyen átfogó, önálló kötetnyi tanulmány még – tudomásom szerint – nem jelent meg.
Megint csak még 2011-ből ajánlanám a Kelet-Nyugat (azaz Sós Judit és Farkas Zoltán, de ezúttal csak utóbbi) útikönyv-sorozatának a Délvidékről és Belgrádról szóló, rövid kötetét (Délvidék és Belgrád). Azért szeretem ezt a sorozatot, mert kiküszöböli más útikönyvek minden hibáját: a banalitást, a nem megfelelő vagy elégtelen információkat, a kilós súlyt, és történeti áttekintést is adva mutatja be a kultúrát, életmódot, egészen addig a szintig, hogy ha meg akarjuk nézni a falusi templomot, akkor a Kossuth utcában a második, kék kilincses házba kell becsöngetni Mari nénihez, aki viszont kettőig dolgozik, úgyhogy addig a szomszéd Józsi bácsitól kell elkérni a kulcsot. A kötet és társai (Erdély; Szlovákia; Krakkó, Galícia és a Tátra; Kárpátalja, Lemberg és Csernovic; A bolgár tengertpart; stb.) otthoni olvasmánynak is kiválóak. Budapesti sétára ad lehetőséget egy ugyancsak 2011-es kiadvány, A régi pesti városfal mentén. Ha nem csak rohanni akarunk, de érteni is szeretnénk a várost, akkor érdemes kézbe venni ezt a kötetet is. Korábbi kötetei alapján az új Pál Feri-könyv is bizonyosan élvezetes, tanulságos olvasmány, jó szívvel ajánlható az olvasmányos pszichológiakönyvek kedvelőinek (A szorongástól az önbecsülésig).
Végül hadd ajánljak egy frissen megjelent népdalgyűjteményt az olvasók figyelmébe, amely annyira friss, hogy ugyan a bemutatója megvolt a Fonóban, kereskedelmi forgalomba csak 2013 februárjában kerül. Felsütött a nap az égre címmel Rosonczy-Kovács Mihály hegedűs-népzenész válogatta össze kilenc tájegységről kedvenc népdalait, megspékelve minden fejezetet az adott tájegység bemutatásával, s egy-egy róla szóla irodalmi alkotással. A praktikus, kézreálló válogatásból végre megtudhatjuk, melyik versszak nem szokott sosem eszünkbe jutni például a táncházakban népszerű kalotaszegi hajnalikból.
Zenéből a Napalm Death Utilitarianját (gyors), a Terrorizer Hordes of Zombies-át horrorkedvelőknek (gyors), a Corrosion of Conformity azonos című lemezét (lassú), a 3 Inches of Blood Long Live Heavy Metalját (nem ciki módon a klasszikusok nyomában, gyors), a Meshuggah Koloss-szát (gyors), a High on Fire De Vermis Myteriis-ét (lassú – vagy mégse annyira) hallgattam. Ugyancsak sokat fogyasztotta az mp3-lejátszó elemét a Testament Dark Roots of Earth-je (gyors), a Katatonia őszi-téli Dead End Kings-e (gyors), jó anyag a Saint Vitustól a Lillie: F-65 (lassú). Bónusz a Converge-től az All We Love We Leave Behind, a Neurosistól a Honor Found in Decay, a Soundgardentől a King Animal, és hogy kicsit más stílust is említsek,a Woven Handtől (pszichedelikus dark vagy alt country) a The Laughing Stalk és Mark Lanegantól a Blues Funeral. 2012-es magyar termésből talán a Felszálott a pávát, Antal Timit és Both Miklós (Barbaro, Napra) új projektjét, a Both Miklós FolkSide-ot tudnám kiemelni (lemezfelvétel januárban).
Filmből az új Batman, valamint a Suszter, szabó, baka, kém szerintem jó mozi volt. Borból a Bodri mindig megbízható vörösborát és roséját ajánlanám, nagy biztonsággal jó választás hétköznapokra.
*
Földi Bence
Igazából csak a legutóbbi hónapokban történt kulturális fogyasztásaimra emlékszem, így azokból a filmekből és könyvekből válogattam, amelyeket nemrégiben láttam. Elsőként a Hobbit: A váratlan utazás című filmet ajánlanám a nagyérdeműnek (amelyről a Mandineren is írtunk). A film Zsákos Bilbó és törptársai kalandjáról szól, melynek során Bilbóhoz kerül a Gyűrűk Ura-trilógiából már megismert Egy Gyűrű, így utóbbi előzményének is tekinthető A váratlan utazás. Eredetileg gyermek-ifjúsági regénynek íródot az alapjául szolgáló Tolkien-mű, így aki hasonló hangulatot vár, mint a filmtrilógia esetében, annak csalódnia kell. Ám a regény hangulatát szerintem tökéletesen visszaadja a film (a kettőt jobban összevetettem itt), melynek alkotói keveset változtattak az alapanyag történetén. A Bilbót játszó Martin Freeman alakításáért pedig már érdemes jegyet váltani és várni a 2013 decemberében érkező következő epizódot.
Idén jelent meg Lackfi János: Milyenek a magyarok? című könyve is a Helikon Kiadónál (amelyet hosszabban méltattam itt). A szerző (akinél volt szerencsém tanulni is a Pázmányon) a magyarokról a köztudatban élő jó és rossz előítéleteket, tényeket és anekdotákat rendszerezett könyvvé, mindezt úgy, hogy nem tudunk rá haragudni, csak sírva vígadni. Mindehhez tökéletesen passzolnak P. Szathmáry István illusztrációi, amelyeken szépen megfesti a magyar néplélek némely rezdülését. Nem csodálkoznék, ha az utókor a mostani évek magyarságképének látleleteként tartaná majd számon a könyvet.
Hasonlóan ahhoz, mint ahogy ma olvassuk Mikszáth műveit. Nemrégiben akadt kezembe a Humor a kortesmezőkön (Pont Kiadó, Budapest, 2005) c. kötete, amely a 19. század végi politikai élet színes-szagos leírása rövid történetek formájában, humoros stílusban. Politikai éleslátása ebben is olyan, mint amilyet a Két választás Magyarországon című művében tapasztalhatunk: Utóbbi kapcsán ajánlom Balázs Zoltán nemrég megjelent tanulmányát (Két választás Magyarországon. Mikszáth és a reménytelen remény. In: Századvég, 64. szám).
>Ha pedig tanulmányok, akkor érdemes beleolvasni a Kommentár folyóirat idei számaiba is, különösen a 2012/4-es számot ajánlom, amelyben a Tizenkét téves mítosz című rövid tanulmánycsokor tökéletesen leleplezi az értelmiség eszmekonstruálásainak huszadik századi baklövéseit.
*
Lakner Dávid
A Nader és Simin című iráni film Oscarjának nagyon örültem az év elején: az iráni családi dráma kiváló alkotás az együttélés nehézségeiről, egy másfajta kulturális közeg hozzánk nagyon hasonló problémáiról és általános emberi viszontagságairól. A társas kapcsolatok anomáliáiról szólt az év második felében bemutatott Mindenki a mennybe megy is: iszonyú kemény, fajsúlyos szembesítés a kendőzetlen valósággal. A román film újabb sikere.
A Polisse című, francia gyermekvédelmisek napi viszontagságairól szóló alkotás; a pedofil főszereplője nyomán szimplán Michael című film; Fliegauf Bence híres-hírhedt, cigánygyilkosságokról szóló filmjét (Csak a szél), és Haneke Szerelem című alkotása is felkavaró volt. A halálban mindannyian egyek vagyunk. Cserébe A Gázos (Wrong) című abszurd komédián és Sacha Baron Cohen idei, politikailag abszolút inkorrekt agymenésén, A diktátoron nevethettünk.
Irodalmi téren Szálinger Balázs új kötetében, a Köztársaságban találkoztam a szerző eddigi életművének esszenciájával. L. Simon László Szubjektív ikonosztáz című esszégyűjteménye; Melinda Nadj Abonji új regénye, a disszidálás témájával foglalkozó Galambok röppennek fel is emlékezetes volt. James Joyce Ulysses-ének új magyar kiadását; és kedvenc Vonnegut-regényem, az Éj anyánk kétnyelvű változatát is élvezettel olvastam. Megjelent egy antológia is: az Édes Hazám az elmúlt huszonkét év politikai költészetének legékesebb darabjait gyűjtötte csokorba; dicséretes vállalkozás volt, a végeredmény magáért beszél.
Koncertek? Emlékezetes volt a márciusi düreres God Is An Astronaut, egy ír post-rock zenekar, szépséges instrumentális muzsikával. Bár kevés számot játszottak, élmény volt a februári Deafheaven-buli is, melynek a Trafik Klub adott otthont: az amerikai zenekar kíméletlen és katartikus post-black metal zenéje új dimenziót nyit meg a sötét zenék világán belül. December végén együtt lépett fel a Petőfi Csarnokban a legendás Vágtázó Halottkémek és az F.O. System. A Converge friss korongja (All We Love We Leave Behind) magába szippantott és kiköpött; a Diablo Swing Orchestra avantgárd operametálja vad táncba hívott; a japán Sigh katartikus, szintén avantgárd albuma (In Somniphobia) pedig gondoskodott róla, hogy ezután se mehessen el csak úgy mellettük az, aki a kísérletezősebb kemény zenék iránt mutat érdeklődést.
*
Johnny Lillibrogida
Zene: azok az építő munkások, akik felújítják a Zeneakadémiát, az Erkel Színházat és építik a Budapest Music Centert.
Film: azok a stábtagok, akik idén is munkájukkal erősítették Budapest meghatározó pozícióját a világ filmes térképén.
Képzőművészet: azok a kortárs festők, akik a hierarchia támogatása nélkül is megélnek a piacról.
Fogyasztó: aki idén el tudott vonatkoztatni kedvenc írója, zenésze, színésze, képzőművésze politikai állásfoglalásától szélsőjobbtól, szélsőbalig.
*
Bukovics Martin
Tavaly ugyanitt azt írtam, hogy az idei évre nemcsak a borászok, hanem a dűlők neveit is kívülről fújjuk már. 2012-ben már nem elsősorban tokajit ittunk, hanem Telekit, Kakast, Szent Tamást, Lapist, Szil-völgyet, Lónyait, Úrágyát, Becsket, Határit, Verest, hogy csak a legismertebbeket soroljam fel. Éppen ezért volt nagy dolog Alkonyi Lászlóék május végi tokaj-hegyaljai dűlőkóstolója és térképbemutatója, amin Alkonyi Bél Mátyás 18. századi dűlőosztályozási rendszerét rekonstruálva klasszifikálta a borvidék közel hatszáz termőhelyét. Jó lenne azt írni a 2013-as évértékelőben, hogy már úgy ittuk az első-, másod- és harmadosztályú tokaj-hegyaljai dűlők borát, hogy már a címke is figyelembe vette a klasszifikációt, de azért ennyire ne szaladjunk előre: rengeteg munka van még addig hátra.
*
Pintér Bence
Zene: Az idei év legjobbja nálam a Replikas új albuma (Biz Burada Yok İken) volt, de majdnem ugyanígy ütött Jack White első (Blunderbuss), valamint Ceylan Ertem második szólólemeze (Ütopyalar Güzeldir). A fentiekből talán látszik, hogy elmerültem a török alternatív szcénában, és ennek eredményeképpen meglepően sok jó zenét játszó zenekart találtam. Szólnom kell még egy tavalyi, de idén felfedezett zenekarról is: ők az új-zélandi Porcelaintoy. Az ő zenéjük olyan, mint Lana del Rey-é, annyi különbséggel, hogy ez jó.
Könyv: Az idei év egyik legnagyobb élménye Dan Simmons Hyperion-tetralógiája volt. Az első két könyv grandiózus, remekbe szabott története méltó folytatást és meglepő befejezést nyert a második két könyvben. 2012 másik nagy eseménye Kondor Vilmos kiváló Budapest-sorozatának vége volt: a Budapest novemberben méltó lezárása volt Gordon Zsigmond történetének (nem is beszélve a csemegéről, mely a Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes címet viseli).
*
Pável
Az év legsúlyosabb nagyregényei: Umberto Eco: A prágai temető (Európa). Ajánlhatok-e jobbat trolloknak játszogatásra, mint egy gólemes sztorit?!
Abraham Verghese: Könnyek kapuja (Athenaeum). Afrika, ahonnan ered és ahol megszűnik az élet. Kissé sok az orvoslás benne (a szerző sebész); aki a vért nem bírja, óvatosan fusson neki, mert a gyönyörű sárga borító és mögötte a kék könyvtábla véres, mócsingos műtőbelsőket takar. Elsőkönyves szerzőtől bravúr, de bravúr lenne ez egy Nobel-díjastól is. Tollat vagy szikét forgass: mindkettő után törlést kérhetsz. Csak a könyv szókártyavárából csenhetnék hozzá szavakat, hogy róla makogjak. Hát ilyen. Gyomorforgató, szívfacsaró és belsőséges bensőséges.
Ezek mellett az év legnagyobb könyvsikerei nálam: Romain Gary-nek végre magyarul is megjelent a memoárkötete, A virradat ígérete (Park), melyet mintha – durva hasonlattal – Saint-Exupéry és Faludy György együtt írt volna, olyan finom és durva egyszerre. Egy anyakomplexus feloldása a történelem zavarosában. Aki nem ismerné: Émile Ajar álnéven ő írta az Előttem az élet-et.
És Parti Nagy Lajos közéleti-politikai paródái, a Fülkefor és vidéke - magyar mesék (Magvető), mellyel csak egy baj van: akárcsak a Hírcsárda blogot, még ezt is képes néha felülírni az élet, pedig ugye... Amikor tényleg vitriollal írnak.
Remek darabok még még az évből:
Borisz Akunyin: A cár könyvtára (Európa). Egy dupla kaland/krimiregény a cári idők és a peresztrojka Oroszországából.
Fred Vargas : Talpra, halottak! (Európa). Egy friss francia történészkrimi.
Fabio Volo: Ráadásnap (Európa). Gyönyörű, szenvedélyes, intelligens. Szerelmes regény, de nem a lektűr, hanem a noktürn fajtából. Mert szókimondó is, erősen, nyers és érzelmes egyszerre, olaszos temperamentummal.
Fehér Béla: Kossuthkifli – hazafias kalandregény (Magvető). Fertig, szeriőz mulaccság volt ez, cukkerlijeim, kommendálom erőst. Ámokfutás 1848-ból.
Cormac McCarthy: Átkelés (Magvető). A méltán híres Határvidék-trilógiájának második kötete, aki már belekóstolt, annak elég csak szólni, hogy megjelent. Macsó, mocsadék világ piktora.
Herta Müller: Fácán az ember, semmi több (Cartaphilus). Ha Müller régebben élt volna, balladaszerző lenne, vagyis névtelen, nem egy Nobel díjas romániai német író. Ha még korábban, akkor esetleg az egyik első számlatömbös szellemíró a Biblia-projektben, mondjuk a premodern szürreális költői-prófétai könyveknél. De mert az édesapja bánsági sváb SS-katona volt, másfajta terheket cipelt, balladaszerző már csak azért sem lehetett, mert a (balladai) homályt már a történelem szállította, volt miből. Herta a légnyomásos történelmi idők modern szürreális költője lett, senkit ne tévesszen meg, hogy ezek a versek kiérnek a margóig, mintegy mozaikos prózának, sőt regénynek álcázva magukat.
J. K. Rowling: Átmeneti üresedés (Gabo). Egy mugliregény. A sárvérűekről, rólunk. Tucatnyi Dursley családról, éppen csak malacfarkuk nincs. És még jó is, üzenem az elvarázsolt Potter-gyűlölőknek.
John le Carré: Egy tökéletes kém (Agave). Lassúdad nagyregény a kémszakma hübriszéről. Egy nem tökéletes kémről.
Temesi Ferenc Bartókjáról (Alexandra) még nem láttam bátor ítészt a neten, de ígéretes opusz, látatlanul is ajánlom.
És persze ott vannak azok a könyvek, amelyeket a filmadaptáció miatt adtak ki gyorsan:
Hanif Kureishi: A kültelki Buddha (Scolar).
David Mitchell: Felhőatlasz (Cartaphilus).
Agócs Írisz: Kicsi, nagy (Pagony). A világ dialektikus összetettségére nyitja csippantja fel a kicsik (és nagyok) szemét ez a kis (de belül nagy, hisz máskülönben miképp férne bele egy elefánt) album.
Lane Smith: Ez egy könyv (Csimota). Majom és szamár ismerkednek a Könyvvel. „Kell hozzá jelszó?” „Nem.” Amíg pl. a szamárfülezés titkos-jóleső érzését csak utánozhatja, de nem helyettesítheti holmi html-kód, meg csipogó, olvasólámpás e-book readerek, addig él a papírkönyv, és lesz miért csimotának lenni. Mondjuk ez megint épp egy olyan gyerekkönyv, amit sosem látnak majd a picik, mert nem fognak hozzáférni a sok felnőtt miatt. „Hogy görgetsz rajta?” Szupercuki képeskönyv a világ nyugati, „fejlett", de talán már nem boldogabbik fertályáról és -ra. „Kell hozzá jelszó?” Talán mégis, kettő is: kíváncsiság és fantázia.
Felvidéki Miklós-Pertics Róbert: Papp Laci, a londoni olimpia bajnoka (Norien-Clamatel Film Kft.). Pacal, az örök ellenfél és edzőtárs, anyuka fülhúzásai, meg persze a pártkáderek fontoskodásai és rendkívül jópofa dumák és rajzok a vagány Papplaciról. Vagány. Menő. Ütős.
Egyre alaposabb feldolgozások születnek a széljobb (eszme)története témában, néha feleselnek is egymással, de így kerek(edik) a történet:
Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldal története (Jaffa).
Kovács M. Mária: Törvénytől sújtva – a numerus clausus Magyarországon, 1920-1945 (Napvilág).
Gyurgyák János: Magyar fajvédők – eszmetörténeti tanulmány (Osiris).
De hasonlóan szép szintézis – már nem a széljobbról – Papp István: A magyar népi mozgalom története, 1920-1990 is (Jaffa).
Még hogy nincs élet a honi történészszakma berkeiben: a simán csak lekeretlegényezett Ungváry Krisztián Tabajdi Gáborral közös munkája a Budapest a diktatúrák árnyékában – titkos helyszínek, szimbolikus terek és emlékhelyek a fővárosban (Jaffa) – bédekker Budapest bennszülöttjeinek, a palimpszeszt félmúltba, szinte 3D-ben. És színes papírszemüveg helyett csak figyelmet igényel. Mondjuk ha nagyon átéled minden sorát, akkor temetetlen zombik filmjében érzed magad előbb utóbb, szóval csak csínján!
Szintén kötelező darabnak tűnik Ungvárytól A Horthy-rendszer mérlege – Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon (Jelenkor).
Az Állambiztonsági Levéltár rengeteg jó tanulmánykötetet ad közre, most csak egyet választok ezekből: Gyarmati György - Palasik Mária (szerk.): A Nagy testvér szatócsboltja. Tanulmányok a magyar titkosszolgálatok 1945 utáni történetéből (ÁBTL).
Ezzel rokon Szőnyei Tamás: Titkos írás – Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet 1956-1990 (Noran) kéttéglányi kötete – csak mélybúvároknak, keszonbeteg lehet, aki nagyon belemerül, ismét csak óvatosan!
Még mindig a félmúltnál maradva: ahogy elnézem, befejeződött a Széky János szerkesztette Retro évek című képes albumsorozat (PressCon - Media Service), ebből egyet említenék meg, mely csudamód összecseng egy szintén idei bestsellerrel, az alkotmánnyal, illetve annak történetszemléletével: Így éltünk, 1945-48: képes riport egy időutazásról – ebből megtudhatod, hogy ezt a sírfeliratot javasolta magának keserű tréfával Bibó István: „Élt 1945-től 1948-ig.” S amely az alaptörvényben ugye át van ugorva. Továbbá ekkor történt: bemutatják Radványi Géza Valahol Európában c. filmjét, a mazsolabombázók berlini légihídja, Márai emigrál, Lukács György pedig illegalitásba kergeti Hamvas Bélát, stb., stb.
Hahner Péter újabban ontja a könyveket, komolyan veszi a népszerűsítő történelem fogalmát – rajta nem múlik! A friss Az USA elnökei mellett nem sokkal korábban jelent meg A vadnyugat – 20 hős, 20 talány (Animus). Sok mindent helyretesz a tévhitek polcán.
John Keegan: Az amerikai polgárháború (Akadémiai). Alighanem minden, amit tudni lehet erről a korról. Végre helyesen, mert ismét csak: sok minden másképp volt.
Alexandra Popoff megerősít abban, mekkora, kínosan nagy fasz volt valójában az öreg Tolsztoj -– és mellette kegyetlenül nehéz a feleség élete: Szofja Tolsztaja élete (Európa).
Még mindig az irodalomnál maradva, de Nyáry Krisztián bulvár- és csak a pénzről szóló könyve helyett (könyvet ollóval nem írunk) hadd ajánljak egy csak témájában hasonlót, ebben azonban munka is van: Sárközi Mátyás: Párban magányban (Noran). Babits Mihály és Tanner Ilona házaséletének útját dokumentumból: naplókból, magánfeljegyzésekből, memoártöredékekből és versekből formálta meg, rakta össze Sárközi Mátyás, nem csak két bekezdésben. Mégis csak írunk ollóval, de nem mindegy, ki a szabómester.
Távolodva a bölcsészettől: Csányi Vilmos: Ironikus etológia (Sanoma Media). Ecce animalia, ecce Homo. Evolucionista tao. De egy vidám apokrif is lehetne a kötet, mondjuk Vilmos könyve néven valahol az Apokrif Genezis és az apokalipszisek közt.
P.s.: némelyiket, pl. Ecót, Kureishit csak kedves könyvesblogger barátaim nyomán ajánlottam, de hiszek nekik, no meg ugye a szerző is garancia lehet. Persze kínálás merészsége és felelőssége az enyém, engem üssetek.