Vasárnap vesztett a Fidesz – ilyet sem hallottunk túl gyakran 2006 forró ősze óta. A dunaföldvári polgármester-választás egyrészt csak egy időközi választás egy kisvárosban, amit nem kell túldimenzionálni; másrészt viszont nyugodtan vegyék intő jelnek a kormányoldalon azok, akik 2010, vagyis Fideszország megszületése óta elhitték maguknak, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere jó ideig megdönthetetlen lesz. A megdönthetetlennek szánt rendszerek dőlnek meg leghamarabb.
Turul kolléga a dunaföldvári választások után már írt egy posztot az eseményről, az előzményekről és a részletekről, de ejtsünk pár szót a jövőre vonatkozó tanulságokról is. Az tényleg szórakoztató, hogy a győztes jelölt annyira független volt, hogy ő egyben a Tolna megyei MSZP elnökhelyettese is. De ez a függetlenség-címke rég bevált trükk a baloldali-liberális oldalon (lásd: független értelmiségiek); és nem csodálkoznék, ha 2014-ben egy nagyon független közös listavezetővel és további független közös jelöltek egész sorával vágna neki a választásoknak az ellenzék számos, függetlennél függetlenebb szervezete. Fogunk majd a fejleményekről írni eleget a 2014 tavaszáig tartó másfél évben, de koncentráljunk most a hoppon maradt vesztes oldalra.
2010 ősze óta két kezünkön fel tudjuk sorolni a falvaknál nagyobb nem fideszes településeket, kerületeket, így nem meglepő, hogy Fideszországot, a centrális erőteret tartós állapotnak kezdték sokan tekinteni. Arról meg már el is feledkeztünk, hogy – különösen a kétezres évek első felében – a Fidesz-MSZP kétpártrendszer kialakulásáról és hosszú távú fennmaradásáról cikkeztek, aztán ez a modell is megdőlt.
A Fidesz politikai teljhatalmat és minden lehetőséget megkapott a választóktól 2010-ben, hogy rendezze az ország, a megyék, a települések dolgait. A szisztematikus építkezéséről és kemény hierarchiájáról ismert kormánypárt hatalmasra duzzasztott kormányzati, önkormányzati emberállománnyal igazgatja azóta is az országot. Kérdés azonban, hogy ez az emberállomány mindig és mindenhol a megfelelő, legalkalmasabb személyekből áll-e. A szocialisták, amelyek vereségeik ellenére egészen a 2006 utáni, teljes gyurcsányi megrogyásig a hatalom természetes pártjának számítottak széles vidékeken: több évtizedes közigazgatási és hatalomtechnikai tapasztalat birtokában vezették úgy, ahogy a településeket, néhol sikeresen, nem egy helyen pedig totális zsákutcába. A simulékony vidéki szoci archetípusa viszont tényleg beágyazott volt a magyar ugarba, amihez a jobboldal csak a 2002-2003 utáni, Orbán személyes elképzelése szerint történő átszervezés után tudott felnőni.
A régi fideszesekből (akik közül tíz év alatt rengetegen kikoptak), lelkes polgári körösökből, tehetséges avagy jól helyezkedő fiatalokból, a vállalkozók, helyi erős emberek fiatalabb nemzedékéből, sok felől érkezett ejtőernyősökből és a párthoz csapódó újdondászokból létrejött újfideszes elit az, amely 2010-től átvehette a települések irányítását, szinte mindenhol. Települése válogatja, hol sikerült ennek az új garnitúrának tényleg megvetnie a lábát a helyi közéletben, hol sikerült eddig sikeres, példaértékű megyei és település-vezetést, fenntartható avagy helyrehozott települési működést létrehozni; és hol lettek alig két év alatt a helyiek szerint a szociknál is rosszabb újbasák. Aki egy kicsit is ismeri a helyi politikai viszonyokat az országban, az mindkettőre tud példát hozni.
Nincsenek mély ismereteink a dunaföldvári közéletről, de ahogy a Véleményvezér is írja, a korábbi választások alapján, a bal- és jobboldali szavazatok arányának alakulását figyelembe véve leginkább billegőnek tekinthető a település. Az viszont beszédes, hogy a hvg.hu cikke szerint a Fidesz jelöltje egyszerűen nem ment el a dunaföldvári tévé választási vitájába, ahol a „független” jelölt egy órán keresztül mondhatta a mondókáját. Lehet, hogy valami tényleg sürgős ügy jött közbe; de lehet, hogy csak a híres-hírhedt fideszes elkésés- és érdektelenség-kultúra buggyant ki, amely finoman szólva nem használ ki minden lehetőséget arra, hogy ismertesse elképzeléseit a választókkal, és a hatalom birtokában természetes, magától értetődő állapotnak tekinti azt. A polgári körök mozgalmának hanyatlásával, a baloldallal és a posztkomcsikkal szembeni, örök ellenzéki protestkultúra gyengülésével az eddig jól szervezett jobboldal a végeken több helyütt gyengülni kezdett.
De nézzük egy kicsit távolabbról az ügyet! A fideszes újbasák számára intő példa a vasárnapi meglepő vereség: ha az (ön)kormányzásképesség, a tehetség és a választókkal, a demokráciával szembeni alázat híját mutatják helyben, akkor nincs az a teljhatalom és kapcsolati háló, ami megmentené őket az előbb vagy utóbb bekövetkező bukástól. És ha buknak, akkor – alakuljon bárhogy az ellenzéki összefogás – elsősorban a szocik fognak visszajönni, akik nem lesznek különösebben könyörületesek a helyi fidesznyikekkel szemben, úgy hiszem. Földvár a félút, a következő önkormányzati választásokig is. Ideje odafigyelni a helyi választókra és a jó önkormányzásra, mindenhol.
