A közalkalmazott pálinkafőző
2012. augusztus 30. írta: dobray

A közalkalmazott pálinkafőző

bukkosd.jpg

Bükkösd Községi Önkormányzat a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet pálinkafőző, gyümölcspálinka-gyártó munkakör betöltésére, írja a Nemzeti Közigazgatási Intézet, valamint a település honlapja is.

palinkafozo.jpg

A község honlapjának pdf-es tájékoztatója szerint, mint az a fenti hirdetésen is olvasható, „a munkakörbe tartozó lényeges feladatok: a gyümölcspálinka-gyártás technológiájának szakszerű, gazdaságos végrehajtása, a higiéniai követelmények és a jövedéki törvény maximális betartása, a bérfőzéssel kapcsolatos adminisztrációs, a berendezésekkel kapcsolatos javítási és időszakonkénti karbantartási feladatok elvégzése”.

Vajon miért van szükség teljes (vagy akármilyen) állásban, az önkormányzat által alkalmazott pálinkafőzőre egy faluban? Mivel a felhívásban megtalálható a polgármester telefonszáma, a Mandiner megkereste Budai Zsoltot, aki elmondta: 15-20 éve biztos, hogy van pálinkafőző üzeme az önkormányzatnak. A prosperáló vállalkozás egy emberes feladatot jelent, amire kötelező közalkalmazotti pályázatot kiírni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr654715925

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.30. 12:21:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Überfiorentini 2012.08.30. 12:04:15

Na, ez tényleg értékteremtő munka, csak kár, hogy nincs egymillió főt foglalkoztatni tudó gyártókapacitás.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2012.08.30. 12:59:13

Rozsályon pedig önkormányzati erdészet és vágóhíd van, és ez az egyik magyarországi mintatelepülés a szegénység elleni küzdelemben. A pálinkafőzés persze egy kicsit más csengésű, ha az előállított termék hasznosságát nézzük - de nem kell egyből a szocializmusra gondolni, ha ilyet hallunk.

kispufi 2012.08.30. 13:03:01

kóstoló munkakör nincs vélelten betöltetlenül?

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.08.30. 13:40:25

Fura, hogy ezt pont a Reakció kritizálja. Az Önkormányzatoknak bizony keményen gazdálkodni kéne a javaikkal, s nem csak várni a mannát az égből.

Link Elek 2012.08.30. 13:50:32

az olcso piaval lehet garantalni, hogy a valasztopolgarok ne vegyek eszre, hogy minden elszarodott

NA YA! 2012.08.30. 13:51:34

No meg a segélyt is lehetne pálinkában osztani...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.30. 13:53:40

Végre egy rendes település, ott biztos nem száradnak ki a lakosok :))))))

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2012.08.30. 14:06:02

Hát ezek a Nagykörúton kívüliek tényleg nagyon furcsák! Hogy miért nem kommunikációs tanácsadót vagy netes megmondóembert gründoltak a kócerájuknak? Ki érti ezt!

(A Mandiner mostanában egyik legjobban olvasható szerzőjétől többet várnánk.)

makacs szennyeződés 2012.08.30. 14:11:53

hogy hogy miért van szükség rá?
mert így döntött a Párt.
ilyen ostoba kérdést!

OkoskaTo:rp 2012.08.30. 14:23:08

Kizárólag az egészségmegőrzés érdekében.

2012.08.30. 14:24:21

@airdace: Hasznos az, nagyon is ;-)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2012.08.30. 14:31:57

@elGabor: még odaírhattam volna a végére, hogy "mit lehessen erre mondani?"

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.08.30. 14:44:47

@dobray: A sok okos embernek csak annyit, hogy az önkormányzatoknak is kell valamilyen jövedelemhez jutni. Itt pl. pálinkafőzésből. Az csak nem hiba, hogy erre rendes szakembert alkalmaznak és nem egy 2 osztályt végzett közmunkást!
Nagyon sok helyen a korábbi törvény következtében van községi tulajdonban a lepárló, és ezt akarják szakszerűen üzemeltetni.
Mi a baj ezzel?

Überfiorentini 2012.08.30. 14:51:24

@kispufi: Már a millások odaküldték azt a Bartos nevűt.

vénkujon 2012.08.30. 14:57:22

mi a faszt kell ezen csodálkozni? volt itt egy pálinkaforradalom...

Kutchek (törölt) 2012.08.30. 14:59:12

A piában még mindig óriási üzlet van.
Egy közlekedési vállalkozás csak vinné a pénzt egy szeszfőzdéből pedig még mindig csurran-cseppen valami.
Budapest is jobban állna, ha BKV meg 4-es metró helyett vagy 150 kocsmába invesztálna.
A sok léhűtő rokon legalább a piacról megszerzett bevételből élősködne és nem az adófizetők pénzéből.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.30. 15:02:40

ha annyi gyümölcsük van, hogy megéri főzni akkor miért baj ha az Önk-nak lesz belőle haszna??

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.08.30. 15:08:48

A pálinka a magyar ember kerozinja.
És tök mindegy, hogy hol főzeti a pálinkát; mert főzet, az biztos.
Ha a tanácsi főzdébe', akkor a tanácsi főzdébe'. És így mindenki jól jár.

Nem értem a posztoló problémáját.

MAti 2012.08.30. 15:19:13

Tényleg nem értem, mi a gond.
Gyors matematika kellene:
A = szociális ellátás egy munka nélküli honpolgár részére
B = pálinkafőző bérköltsége mínusz a megtermelt haszon

Ha A > B, akkor az önkormányzat mintaszerű döntést hozott, nem? Akár még akkor is, ha nem nyereséges a pálinkafőzés.

Angliában nemzetgazdasági szinten kezdenek rádöbbenni: jobb egy szolíd veszteséggel futó gyár munkásait fizetni, mint munkanélküli segélyt osztogatni. Mert ugyanannyiba kerül, de előbbi hasznosabb...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.30. 15:21:17

@elGabor:
lehet, hogy olvasható, de hülye. amit mi sem bizonyít jobban, mint ez az írás. talál egy "jajdefurcsát", a polgármester megadja a tök normális választ, erre ez a barom cikket kanyarít, hadd ejakuláljon a mandarinok orbángyűlölő alember olvasói hada.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.30. 15:22:58

@dobray:

És ez az egyetlen ilyen hirdetés a Nemzeti Közigazgatási Intézet honlapján?

No, ez a meglepő (és egyben szomorú is).

Ahol gyümölcstermesztés folyik, ott szükségszerűen keletkezik selejt is (hulladékgyümölcs stb.). Amit nem lehet megenni, befőzni, lekvárt készíteni belőle (stb.), az megy a cefrébe.

Hogy a cefréből pálinka legyen, ahhoz ki kell főzni. Egy-két hordó cefre miatt nem fog mindenki pálinkafőző cájgba invesztálni. A két háború között is (s előtte is, gondolom) volt a településeknek pálinkafőző "üzeme", a kádárvilágban is (ekkoriban nagyon sok helyen tsz-melléküzemágakat hoztak létre erre a feladatra).

Ahol ilyen munkaerőt keres az önkormányzat, az azt jelenti, hogy még folyik érdemi gyümölcstermesztés, azaz él, termel a vidék.

ü
bbjnick

U.i.: De ha a fincsorgók, leszólók vállalják, hogy megveszik a paraszttól és jóízűen elfogyasztják a cefrét, akkor nem lesz szükség pálinkafőzőkre sem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.30. 15:26:47

@bbjnick:

hulladékgyümölcs stb.=hullottgyümölcs stb.

MA 2012.08.30. 15:27:04

@lobaszopiatej: gondolod, hogy a "te pénzedből" annyi mindenre futja? más településeken dolgozó közalkalmazotti bérekre? mennyi adót fizetsz összesen? hány dologra mondod, hogy ne a te pénzedből legyen? :) jelenleg a településeken élők által befizetett személyi jövedelemadó nagy részét a központi büdzsé elvonja. jelen esetben a pálinkafőző önkormányzati alkalmazott bérét vélhetőleg bőven fedezi a hivatalosan és jogszerűen előállított minőségi helyi termék értékesítésének bevétele, ami után egyébként nyilván szintén keletkezik jövedéki, nyereség és forgalmi adó bevétel is. a gyümölcs pedig nem rohad el a fák tövében vagy a járdákon. jelzem, hogy egy utcaseprő vagy egy hivatalnok mondjuk Budapesten ezzel ellentétben nem nagyon állít elő közvetlenül semmit, amiből kézzelfogható bevétel és hozzákapcsolódó adóbevétel keletkezik... viszont egész jól elvan a mi pénzünkből (hogy hozzád hasonlóan fogalmazzak).

házelnök 2012.08.30. 15:31:19

@Bleiber százados: MEGINNÁNK!!!!!!!
Csak nyavajások ott orbán körül kizsigerelnek minket!

Most ha betérsz egy boltba s vennél egy üveg vodkát, olyan löttyöt kapsz amilyennel az őseink az ellenségeiket sem kínálták volna meg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.30. 15:34:13

Megjegyzés:

Látom, hogy sokan nem értik a hírt (vagy nem egészen). Egy ilyen önkormányzati főzdében általában bérfőzés folyik, azaz, annak, aki odaviszi, kifőzik a cefréjét. Ez egy szolgáltatás. Sajátterméket általában nem állítanak elő.

De ha vannak önkormányzatok, ahol annyi felvásárolható hullottgyümölcs van, hogy az önkormányzatnak érdemes egy pálinkaüzem létrehozásába belevágni (nem tudom, hogy Bükkösd ilyen-e vagy csak ott is bérfőzéssel foglalkoznak), az csak mindannyiunk számára örvendetes.

ü
bbjnick

lobaszopiatej 2012.08.30. 15:35:42

"a pálinkafőző önkormányzati alkalmazott bérét vélhetőleg bőven fedezi a hivatalosan és jogszerűen előállított minőségi helyi termék értékesítésének bevétele"

Vélhetően, itt álljunk meg.
A trabant is jó autó volt, de tudod odaát a mockos kapitalizmusban már bmw-kkel meg mercikkel szaladgáltak.

dr. trafik nomac 2012.08.30. 15:43:27

@MAti: "Angliában nemzetgazdasági szinten kezdenek rádöbbenni: jobb egy szolíd veszteséggel futó gyár munkásait fizetni, mint munkanélküli segélyt osztogatni. Mert ugyanannyiba kerül, de előbbi hasznosabb... " Mar amennyiben a piaci versenyt haszontalannak iteljuk, dehat mar 60 eve folyamatosan rohad a kapitalista nyugat.

MAti 2012.08.30. 15:47:31

@dr. nomac: Ki és hol nevezte a piaci versenyt haszontalannak?

Vagy arra gondolsz, hogy az állam törődjön bele, hogy a piaci verseny miatt egyre nagyobb munkanélküli tömeggel kell valamit kezdenie?

drazsé 2012.08.30. 15:54:42

@lobaszopiatej:

(meg úgy áltlában mindenki)

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:ZMgRNvwD8B8J:www.vam.hu/loadBinaryContent.do%3FbinaryId%3D20316+b%C3%BCkk%C3%B6sd+p%C3%A1linkaf%C5%91z%C5%91&cd=5&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

"kizárólag bérfőzést végző" (a településen a honlapjuk szerint létesült egy magán pálinkafőző IS, igaz, ők saját termékket kívánnak főzni).

Magában a cikkben is szerepelt, hogy amikor felhívták a polgit, prosperáló vállakozást emlegetett - érdemes lett volna rákérdezni konkrétumokra.

A post végén feltett kérdésre a válasz:
mert megvolt, mint önkormányzati vagyon, és nem privatizálták el.

vizsla74 2012.08.30. 15:55:39

@bbjnick: "Ahol gyümölcstermesztés folyik, ott szükségszerűen keletkezik selejt is (hulladékgyümölcs stb.). Amit nem lehet megenni, befőzni, lekvárt készíteni belőle (stb.), az megy a cefrébe."

Pálinkát nem hulladék/selejt gyümölcsből főznek!
Amit abból főznek, annak is van alkoholtartalma, látszatra akár pálinkának kinéző folyadék is lehet, be is lehet tőle rúgni, csak épp jellemzően ihatatlan egy valódi pálinkához képest.
Alap, hogy jó pálinkát kizárólag egészséges, jó minőségű gyümölcsből lehet főzni.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.08.30. 16:00:10

@lobaszopiatej: Én-e?Miért akarnék én a Te pénzedből tőzsdézni?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.08.30. 16:04:44

LEGÁLIS PÁLINKAFŐZÉS

Nincs párja fiúnak s lánynak,
Hiába jő lőni Ámor,
Udvarlás helyett csak hánynak,
Honunk merő cefremámor.

Tintás tömeg bárgyún tejel,
Bankot tart el, nem lop rezet,
S együtt lépne zúgó fejjel…
Minden út kómába vezet!

ILLUSZTRÁLVA:
fradyendre.blogspot.hu/2010/06/legalis-palinkafozes.html
:)

Ma Baker 2012.08.30. 16:18:50

Felteszem az önkormányzat által karbantartandó területen található olyan fa/növény, aminek a terméséből lehet pálinkát főzni. Pl ilyen a bodza is, ami Mo-n bárhol vadon megél.
Ez mostantól nem megrohad, vagy Jóska bácsi szedi fel egy részét, hanem kifőzik.

Hameg ez nem így van, akkor én is passzolok...

Joooe 2012.08.30. 16:22:48

Végre egy közmunka ami értéket teremt, most ezzel mi a baj?

FPéter 2012.08.30. 16:31:02

Végre új értelmet nyer a "polgármester" szó, a 6dl - 4dl bor - szódavíz keverésű ital mellé Bükkösdön elkezdhetik ilyen néven a pálinkát is árulni!

dzsaszper 2012.08.30. 16:31:08

Ha ez felfuttatja a környéki gyümölcstermelést, akkor az nem rossz...akár exportra is termelhetnek :)

bornemissza.zsolt · http://www.online-szallas.com 2012.08.30. 16:34:22

Az evvel a gond hogy az önkormányzatoknak nem szabadna belépniük a piacra.
Torzítják a piaci viszonyokat, csak meg kell kérdezni erről a falu másik pálinkafőzdéjét ha még nem ment csődbe. Nagyon nehéz versenyezni egy önkormányzati céggel, hogy mást ne mondjak az engedélyek kiadását a konkurencia végzi, vagy mint helyi adóhatóság belelát az üzleti ügyeidbe.
Sok helyen előszeretettel nyúlnak bele az önkormányzatok a jól prosperáló tevékenységekbe és nyitnak temetkezési vállalatot, autós tanintézetet, kertészetet stb. , tönkretéve azokat akik addig a piacon voltak, saját tőkéjükből létrehozva vállalkozásukat.

Kandeláber 2012.08.30. 16:56:59

Jézusom, ez életében nem mozdult még ki a Lipótvárosból?
Már az ántivilágban is sok faluban volt szeszfőzde, ahová legálisan el lehetett vinni a cefrét, és ott némi díjazás ellenében lefőzték a megrendelő részére.
Sőt, lehet megkapaszkodni, a Lajtától Nyugatra, Ausztriában is beszéltem egy öreg osztrák paraszttal, aki elmesélte, hogy ott is így megy a dolog, sőt, meg is kínált a kitűnő gyümölcspálinkájával.
Rágjátok a ... gittet, szerencsétlenek.
PS: Én világéletemben Pesten laktam, de a nagyszüleim vidékiek voltak, így náluk láttam is szeszfőzdét.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.30. 17:04:37

@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára:

Te ebben az ügyben nem vagy elfogulatlan, mert te a komprádorelit tagja vagy; te, aki Senor Braganza f*s borával akarod elárasztani a honi piacot, tönkretéve a hazai termelőket, nyilván, örülsz egy ilyen hírnek.

Amúgy'e: én bízom benne, hogy ez egy operettvizsgálat lesz, az EU szemét eltakarandó. Vagy másfél évig elvizsgálodgatnak, aztán majd ebbe a vizsgálatba belefolyik a következő szezonnal kapcsolatos vizsgálódás és remélhetőleg nem történik semmi az ügyben.

A tények pedig tények: Kartell vagy nem, a külföldi sz*r kiszorítása és a "minimálár" piacot és lehetőséget biztosított a termelőknek, hogy terményeiket maguk is rentábilisan árusíthassák. Az ellenőrzések kiszűrik a szélhámosokat és fegyelemre és figyelemre késztetik a termelőket.

Nem látok a történet hátterébe, de amit tapasztalok, az én oldalamról (a fogyasztó oldaláról) elképesztő minőségjavulás: talán gyerekkoromban tapasztaltam utoljára, amit mostanában: valószínűleg a termelőtől vásárolok (mivel már megéri neki a piaci jelenlét), a dinnyéket méret és minőség szerinti kategória szerint különböző áron ajánlják, a termelőkkel együtt újra megjelentek a piacon a zöld kocsányú, friss gyümölcsök. Legalább 15 éve nem ettem olyan jó dinnyéket, mint idén.

Remélem, hogy minél több termény/termék esetében megindul a "kartellozás". Ez a magyar érdek.

ü
bbjnick

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.08.30. 17:10:10

most akkor ez egy emberes munka, olyan munka, aminek vegzesehez tokosnek kell lenni. Vagy ez egyemberes munka?

Kandeláber 2012.08.30. 17:11:35

Ja, és az egész olyan Vastagbőrös. Fúzió készül?@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára: Neked meg már a szádban is van, amit annyira emlegetsz, kit érdekel a dinnyéd, most a pálesz a téma, offlovag.

reccs 2012.08.30. 17:13:52

@vizsla74: Igen, de ez nem erről szól. Jött egy hülye nagy vihar, két nagy körtefádról leverte az összes körtét. Mind ütődött lett, lekvárnak nem szeretitek, összekapod, főzdébe elviszed, kifőzik, hazaviszed, télen haverokkal, rokonokkal elfogy. Nem a piaci termékekről van itt szó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.30. 17:19:58

@vizsla74:

:-D A megmondás megvolt. Megnyugodtál?:-D

Ha számodra nem világos: két különböző történetről beszélünk. Létezik az eleve minőségi pálinkák előállítására folyó gyümölcstermesztés és főzés (termesztőkkel, pálinkafőzökkel stb.), mint mezőgazdasági "ágazat" és létezik a háztájiban, a gyümölcstermesztés hozadékaként, melléktermékeként, az az évi néhány liter vagy néhány tízliter házipálesz...

Most az utóbbiról szól a történet.

ü
bbjnick

tommybravo 2012.08.30. 17:39:12

@reccs: " Nem a piaci termékekről van itt szó. "
Ezt tudod is, vagy csak állítod?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.30. 17:39:58

@jó arc a lóarc!:
Elsőre meglepő, de szerintem sem feltétlenül rossz dolog ez.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.30. 17:44:34

@tommybravo:

Ha elolvastad volna, hogy mire válaszolt @reccs:, akkor most nem csináltál volna magadól s*ggh*lyét a balf*sz kötekedéseddel.

ü
bbjnick

reccs 2012.08.30. 17:48:01

@tommybravo: Nézd, a konkrét esetet nyilván nem tudom, de ilyen szolgáltatás mindig is volt, ahogy írták fentebb is. Gyerekkoromban pl. a tsz csinálta ugyanezt, valószínűleg akkor is volt rá igény. Pálinkafőzőre nem mindenki ruház be, meg állítólag érteni is kell hozzá, de falun hulladék vagy felesleges gyümölcse mindenkinek van, akinek van egy kertje meg pár gyümölcsfája. De szerintem aki bolti eladásra készít pálinkát, az nem adja ki a kezéből a főzést, sokkal jobban megéri, ha maga oldja meg cégen belül.

dr. trafik nomac 2012.08.30. 17:48:24

@reccs: "Mind ütődött lett, lekvárnak nem szeretitek, összekapod, főzdébe elviszed, kifőzik, hazaviszed, télen haverokkal, rokonokkal elfogy. Nem a piaci termékekről van itt szó." Annyira bosszanto, hogy kemeny narkozast ilyen lazan kezelik egyesek. Szerintem palinkazni egyaltalan nem poen, ha az ember szuksget erzi am igyon, de hogy ez egyfajta jofejseg ;( Akkor inkabb szivjatok el egy spanglit. Nyilvan a minosegi ital az azert mas, mert azert (is) iszod, mert finom, nem azert mert annyir fejbebasz, hogy szetvered a fradi stadiont, vagy a feleseged, vagy epp azt aki nem eleg magyar. Hogy ezt az allam is tamogatja az meg kulon hurra, mert mekkora bolsevik armany mar, nem a kocsma moge hanyi, a szar palinkatol...

Kandeláber 2012.08.30. 17:51:13

@dr. nomac: Szívjál csak, sőt, add be magadnak az aranylövést, kis narkós.

reccs 2012.08.30. 17:51:49

@dr. nomac: :) Én lazán kezelem, mert a legdurvább cucc, amit tolok, a citromos sör vagy a kávé.

tommybravo 2012.08.30. 17:59:19

@bbjnick: Igyál egy felest, hátha lenyugszol.

@reccs: A falu szűkszavú honlapja alapján valóban erről lehet szó, a nép a maga adómentes pálinkáját főzetheti le. De a kérdés azért felmerül bennem, hogy miért kell ezt az önkormányzat pénzén végezni? Miért nem alakítanak egy (önkormányzati tulajdonú) céget rá? Nekem az a gyanúm, hogy cégként nem élne meg, nem fedezné még ennek az egy alkalmazottnak sem a költségét. Így viszont közpénz elpazarlása.

Jó lenne, ha valamelyik helyi is beírna ide, mert így minden hozzászólás csak spekuláció.

dr. trafik nomac 2012.08.30. 18:00:01

@Kandeláber: Gondolom a szovegertes hianya mar a palinka okozta agykarosodasod miatt van, mert pont a narkok ellen szoltam.

Kandeláber 2012.08.30. 18:04:30

@dr. nomac: Nem nyert, csak sörözni szoktam, második helyen pedig a paradicsomlé áll nálam.

Pipas 2012.08.30. 18:11:09

@tommybravo: "A falu szűkszavú honlapja alapján valóban erről lehet szó, a nép a maga adómentes pálinkáját főzetheti le."

Miért 'adómentes'? Száz éve vannak ilyen főzdék, miért kellene az 'adómentes' literekre szorítkozniuk? A

"De a kérdés azért felmerül bennem, hogy miért kell ezt az önkormányzat pénzén végezni?"

Miért csinálnák az önkormányzat pénzén az ég szerelmére? Bemégy, lefőzeted, kifizeted a főzést meg az adót, aztán szevasz? Miért üzemeltetne valaki ingyenes pálinkafőzdét az önkormányzat pénzén?

"Miért nem alakítanak egy (önkormányzati tulajdonú) céget rá?"
Nem tök mindegy, hogy az önkormányzat csinál valamit vagy egy önkormányzati tulajdonú cég? Honnan tudod, hogy nem önkormányzati tulajdonú cég üzemelteti?

"Nekem az a gyanúm, hogy cégként nem élne meg, nem fedezné még ennek az egy alkalmazottnak sem a költségét. "
Mire alapozod ezt a gyanút? Millió ilyen főzde van ősidők óta, azok mind veszteségesek lennének?

"Így viszont közpénz elpazarlása. "
Mi van?

Alfőmérnök 2012.08.30. 18:12:01

@reccs: Ráadásul a pálinkafőzdéből nem a saját gyümölcsödből készült pálinkát kapod vissza, hanem egybeöntik a cefréket, oszt a végterméket arányosan elosztják.

dr. trafik nomac 2012.08.30. 18:18:42

@Alfőmérnök: "Ráadásul a pálinkafőzdéből nem a saját gyümölcsödből készült pálinkát kapod vissza, hanem egybeöntik a cefréket, oszt a végterméket arányosan elosztják."
Elvben mindenutt sajatodat kapot (legalabb is tulnyomo reszt), de a valosag valoban inkabb ehhez kozelit. Viszont az igazan melyalkohlistak maguk fozik, hasonlo helyeken, ejszakan at. Na ott aztal lathat kemeny arcokat az ember. Mikor adomentes lett a palinka, reklamba bevaghattak volna par ilyen helyet. Mai napig nem tudom biztosan, hogy mindenkinek uvegszeme van aki palinkazik, vagy ez mar az alkohol erdemenye :(

Kandeláber 2012.08.30. 18:19:00

Valamikor a nyolcvanas években figyeltem fel először amerikai filmekben arra a szövegre hogy az "adófizetők pénze". Általában éltes maffiafőnökök és korrupt politikusok emlegették aggódva az adófizetők pénzét, közvetlenül letartóztatásuk előtt, és kihallgatásuk után.
Roppant mulatságos, hogy a magyar közbeszédben is jolly joker lett a benyögés, lassan a szénlehordótól vízlágyítóig mindenki kötelességének érzi, hogy versenyt aggódjon az adóforintok sorsa miatt, és jogot formáljon arra, hogy az utolsó fillérig beszámoljanak neki az illetékesek.
Most ezen a nyomorult falusi pálinkafőzőn is kitűnően csámcsognak az adóért aggódó polgártársak.
Gratula.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.08.30. 18:19:55

A félmillió alkohol-beteg országában nem tartom annyira jó ötletnek, hogy a 'zállam beszáll az egyik legkeményebb drog gyártásába.

dr. trafik nomac 2012.08.30. 18:23:05

@Kandeláber: "Most ezen a nyomorult falusi pálinkafőzőn is kitűnően csámcsognak az adóért aggódó polgártársak."
Szemleletmod ?

Pipas 2012.08.30. 18:25:17

@immortalis: Nem számít, hogy ki gyártja. Az viszont számít, hogy az állam az adón keresztül a legnagyobb haszonlévezője az alkohol és a dohány fogyasztásnak.

A dohányosok megdöglenek tüdőrákban, a nem dohányzókat meg a dohányosok által befizetett milliárdokból gyógyítgatják.

reccs 2012.08.30. 18:33:54

@immortalis: @dr. nomac:

Ez rendben is van, csak aki maga kotyvasztgat otthon és nem ért hozzá, simán megmérgezi magát. Akkor már lehet, hogy ez a jobb.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.08.30. 18:36:30

@Pipas: azt sem értékelném, ha a dohányiparban lenne részesedése az államnak. És ez kormánytól, pártállástól független.

tommybravo 2012.08.30. 18:39:55

@Pipas: Ó, ha csöndben maradtál volna...

"Miért 'adómentes'? Száz éve vannak ilyen főzdék, miért kellene az 'adómentes' literekre szorítkozniuk?"

Tudod, bizonyos mennyiség felett jövedéki adót KELL fizetni, erre a honlap is felhívja a figyelmet. Mivel a faul lepárlóját mindenki azzal védte, hogy tuti csak a kertben lehullott barackot akarja ott lefőzetni, én is elfogadtam ezt a feltételezést.

"Miért csinálnák az önkormányzat pénzén az ég szerelmére? Bemégy, lefőzeted, kifizeted a főzést meg az adót, aztán szevasz? Miért üzemeltetne valaki ingyenes pálinkafőzdét az önkormányzat pénzén?"
A beruházást meg a kisjézus fizette (vagy inkább az EU), gondolom. A honlap szerint pedig ez egy önkormányzati szolgáltatás.

"Honnan tudod, hogy nem önkormányzati tulajdonú cég üzemelteti?"
Például abból, hogy egy közalkalmazotti pozíciót hirdettek meg, és hogy ez az önkormányzat szolgáltatásai között szerepel.

" Millió ilyen főzde van ősidők óta, azok mind veszteségesek lennének?"
Egyáltalán nem biztos, hogy ez a konkrét főzde kitermelné közalkalmazottunk bérét. Ha lenne rá igény, akkor miért nem alapít valamelyik falubeli egy lepárlót? Talán mert az önkormányzati már a piacon van?

Közalkalmazott = közpénz.

dr. trafik nomac 2012.08.30. 18:48:12

@immortalis: "azt sem értékelném, ha a dohányiparban lenne részesedése az államnak. És ez kormánytól, pártállástól független. " Ez epp most valtozik, elore voros proletarok !

dr. trafik nomac 2012.08.30. 18:49:19

@immortalis: Amugy meg vicces, de az allam mindig is tamogatta a dohanytermesztoket, mint ostermelok.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.08.30. 19:07:23

@Alfőmérnök: "ráadásul a pálinkafőzdéből nem a saját gyümölcsödből készült pálinkát kapod vissza, hanem egybeöntik a cefréket, oszt a végterméket arányosan elosztják."
Ez mennyiség kérdése.
Kisebb tételt csak összeöntve lehet kifőzni.

Az én apám addig ügyeskedett észrevétlen, amíg az egész (krva nagy kertben) már csak szilvafák vannak. Így hát minden ősszel a szilvafák alatt matat(ott) négykézláb, hogy aztán a több hordónyi cefre áradozzon az udvar végében.
Aztán jön/tt az utánfutós ismerős és irány A Főzde.
Aztán egész éjjel virrasztás, amíg csak el nem készül a nem kevés pálesz.
Muszáj őrizni (meg kóstolni is persze), nehogy az a huncut főzdés össze- vagy felöntögesse valami vegyes vagy kétes cefrével, ill. a végén nehogy "lefölözze" a maga hasznát.

Mellesleg, veszteséges pálinkafőzdéről még nem hallottam.

drazsé 2012.08.30. 20:48:28

@tommybravo:

a beruházást bár biztosan nem tudni, ki fizette, de 3 lehetőség a legvalószínűbb:

az áfész
a TSZ
a tanács
(sorrend is kb stimm)

ha meglesed a település honlapját, van, ismétlem, van privát pálinkafőző a faluban, bár a kifejezetten bérfőző önkormányzatival ellentétben maga akar palackozni.

Pipas 2012.08.30. 20:49:53

@tommybravo: "Egyáltalán nem biztos, hogy ez a konkrét főzde kitermelné közalkalmazottunk bérét. Ha lenne rá igény, akkor miért nem alapít valamelyik falubeli egy lepárlót?"

Mert már van egy, azért.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.08.30. 20:55:38

az egyik drogot szubvencionáljuk, a másikat üldözzük. ez olyan mint egyházbiznisz, csak itt más az érdekeltségi kör.

Pipas 2012.08.30. 21:04:58

@.Pierre Bezuhov.: A családalapítást támogatjuk, a nemi erőszakot vagy az egyneműek házasságát nem. Mint ahogyan a bigámiát és a prostitúciót sem. A különbség mindig a részletekben van. :)

dr. trafik nomac 2012.08.30. 21:09:55

@pushpang (univerziális határeset): "Mellesleg, veszteséges pálinkafőzdéről még nem hallottam" Na azert palinkagfozo mellett ritkan laltni helikpter leszallot ;) Ranezesre nem tunik hatalmas uzletnek, persze nagyban nyilvan mas.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.08.31. 07:05:21

Hol itt a gond?
Vagy le van valahol írva, hogy az önkormányzat milyen vállalkozásokat üzemeltethet? Falugondnok lehet, mert az szimplán pénzbe kerül, pálinkafőzdés nem, mert az minimum nullszaldós?
Mégis miből szerezzen plussz pénzt az önkormányzat? Ja, tudom már vessen ki ingatlanadót...
Akkor már inkább ez.

Kandeláber 2012.08.31. 12:05:08

Elképzelem, hogy mondjuk Olaszországban a grappát, Franciaországban a calvadost fikázzák idióták.
Hogy mulatnának ott rajtuk.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.08.31. 12:41:31

@dr. nomac: erre csak annyit tudok mondani, hogy a 70-80'as években a keresztapám volt a főzdés, keresztanyám meg htb.
3 vadiúj Ladájuk volt.
Egyszerre. :)
süti beállítások módosítása