Szétlopják a Baross teret
2012. július 18. írta: Zsigmond és Péterfy

Szétlopják a Baross teret

bronze.jpg

  Nem a négyes metróra gondolok (oh, wait a minute...), hanem egyéb, a térhez kapcsolódó objektumokra, mint például az aluljárók. Az Urbanista és a 8ker blog is beszámol arról, hogy a méltán Budapest egyik segge lyukának tartott (van belőle jó pár) Baross téren – ahol Gányország sorozatunk is kezdődött – már a falból tépkedik ki a korlátokat, kapaszkodókat, végül is bármit, amiből ki tudnak nyerni egy kis színesfémet. Igen, tudjuk, hogy a magyar végeken, hanyatló falvakban ez mindennapos tapasztalat. Minden ilyen történet egy-egy szög a társadalmi szolidaritás koporsójába. Amikor a nagyvárosi élettér is elkezdi felemészteni önmagát (ahogy múltkor kollégánk bérházának rézkilincseivel történt), az a társadalmi bomlás egy újabb szintje a lefelé vezető spirálban.

bronze2.jpg

  A fenti képek tegnap készültek, az pedig egy friss, ropogós hír, hogy mintegy hárommillió forint értékű kábelt loptak el szerda reggelre a BKV két vonaláról. A csepeli HÉV vonalán üzemkezdetre megrongálták a tápkábeleket, emiatt hajnaltól délután egy óráig a Boráros tér és a csepeli Szent Imre tér között csak egy vágányon tudtak közlekedni a vonatok, a megszokottnál sokkal ritkábban. Ez jelentősen növelte a HÉV menetidejét, így a vonalon a szerelvények mellett pótlóbuszok is közlekedtek. A BKK szerint a kábeltolvajok aktivitása egyre nő Budapest területén.

  És most nézzük meg újra, milyen volt ez a tér száz évnyi progresszióval ezelőtt.

keleti2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1004664470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.18. 16:24:01

A tér mintegy fél évszázad progressziónak köszönhetően nézett ki úgy, ahogyan pikírten állítjátok.

De csak nyugodtan tördeljétek le ti is a rézkilincseket (átvitt értelemben). Lássuk uramisten, mire megyünk ketten! – az egy jó játszma, leszámítva, hogy lose-lose a vége.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2012.07.18. 16:32:31

@Counter: a kép készült száz éve a szöveg szerint. Szövegértés.

Kandeláber 2012.07.18. 16:32:41

Nyilván norvég turisták gyűjtenek szuvenírt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.18. 16:36:14

@dobray: Rendkívül slendriánul fogalmaztam, ezt be kell látnom.

Megpróbálom újra, hátha most sikerül:

"A 100 évvel ezelőtt készült képen látható állapotokat ~50 év progresszió hozta létre. Progresszióra pikírtkedni épp ezért fölösleges, egyfajta rézkilincs-tördelés az is."

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.07.18. 16:41:49

És most nézzük meg újra, milyen volt ez a tér száz évnyi kereszténységgel ezelőtt.
És most nézzük meg újra, milyen volt ez a tér száz évnyi magyar államisággal ezelőtt.
És most nézzük meg újra, milyen volt ez a tér száz évnyi napsütéssel ezelőtt.

TibiOriginal 2012.07.18. 16:42:33

A XVI-dik kerületben, a Jókai lakótelepen egy egész sportpálya kerítését lopták el fényes nappal, ami kvázi másfél tonnányi (!) fémet jelent...mindezt 60-70 méterre a rendőr-kapitányságtól.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2012.07.18. 16:45:15

@Counter: értem. Amúgy mindig jó apróságokon és humorizálásokon pattogni, ugye. :D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.18. 16:50:47

@dobray: Még szerencse, hogy lelepleztél! Végre!;-)

Na de komolyan, semmi értelme előadni a "csúnyahaladárok"-nótát úgy, hogy azon kesergünk, hogy a vegytiszta haladárkodásunk igen kézzelfogható eredményei mivé lettek.

Ha újra olyan országot akarunk, mint amilyenben felépültek a fővárost máig meghatározó épületek (pl.), akkor haladárkodni kell.
Ezzel szemben a csúnyahaladározást valóban rongálásnak tudom csak értékelni. Méghozzá hipokrita rongálásnak.

Kandeláber 2012.07.18. 16:54:55

@TibiOriginal: Nem loptak! Megmondta Kuncze, még belügyminiszter korában, hogy csak meg akarnak élni.
Én pedig azt szeretném megérni, amikor a "Cigánytábor dolgozni megy" c. film lesz a bestseller.

tewton 2012.07.18. 17:05:13

nincs itt semmi látnivaló, és 50.000 forint alatt úgyis csak szabálysértés, megélhetési nembűnözés.

a fővárosi lakosság meg csak szokja a kultúrák sokszínűségét, egymás mellett élését. és ha egy jobbikos beterjeszti, hogy a közlekedési eszközök, biztosítóeszközök, sínek, gátszerkezetek megrongálóit terroristaként kezeljék, tessék csak sikongatni és rászizmust kiáltani.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.18. 17:07:14

ez a lyukimádat vmi perverz, primitív imádat nálatok mandinernél? ergé is folyton, de tényleg folyton ezt emlegeti szegény, és most ez is
biztos volt vmi közös élmény, azért tartjátok ezt az ízléstelenséget olyan menőnek

VI. Béla 2012.07.18. 17:12:30

@Kettes:

Nagyon buta az a kommentsablon, amit használ.

Kandeláber 2012.07.18. 17:20:18

@tesz-vesz: Tiszteljük a másságot! Ha nekik mindenről az jut eszükbe, nyilván nyomós okuk van rá.

Potyoló 2012.07.18. 17:34:04

A tér mélypontja amúgy a McDonald’s melletti kis átjáró, a hentes előtt: a teljes Bethlen utca és Rákóczi út felöl érkező gyalogos forgalom itt halad át.
Na, ezen a pár négyzetméteren néha mozdulni sem lehet a lopott zöldséget, melltartót és egyebeket (természetesen számla nélkül) áruló fogatlan cigánytól.
A szemetüket persze nem takarítják el, melegben erős bűzt áraszt a sok szétdobál rohadt paprika és zöldséglevél. Időnként süldő kancigányok kábítószert is ajánlgatnak az árkádok alatt.
A rengeteg turista, aki leszáll a Keletiben pl a bécsi Jetrailről, döbbenten néz, és próbálja a kofferét átcipelni közöttük anélkül, hogy kizsebelnék…
Rendőr meg a közterületes természetesen messzire elkerüli a helyet. Welcome to Balkán!

kill004 2012.07.18. 17:58:40

@tewton: Hát igen. Amikor a Budapesti Belvárosi Értelmiség találkozik a valósággal.

Kedves szerzők! Jelzem Borsodban MÁR mindent elloptak.

Ja, és lesz ez még rosszabb is. Nyöhehe! Ezt meg most látom:

"Amikor a nagyvárosi élettér is elkezdi felemészteni önmagát (ahogy múltkor kollégánk bérházának rézkilincseivel történt), az a társadalmi bomlás egy újabb szintje a lefelé vezető spirálban."

Édes drága Istenem!! Kik ezek és miért??

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.07.18. 18:03:00

Hát ja, én nem tudom, az progresszió volt vala-e, ami pölö egy szemétlerakó gödörből Köröndöt "csinált", meg egy rosszhírű kültelki csárda helyére operaházat, stb. Vagy az egyetlen védhető konzervatív álláspont a semmin ne változtass? De hát akkor a mai állapotok javítása is oprogresszió volna, ugye...

No ettől függetlenül az sajnálatosan ténykérdés, hogy báró Podmaniczky óta ez a város kifele megy a formájából, mondhatni leejtőn van. És az is biztos, hogy a mai szájhős progresszorok jogelődei igen sokat taszajtottak rajta lefele. Nem kevésbé ők maguk, egy bizonyos Demszky Gábor (és a hagyómiklósok, hunvaldgyörgyök, stb.) által.

Ellenben posztíró szvsz kurvára el van tévedve. Nem a nagyvárosi élettér önfelemésztése a társadalmi bomlás egy újabb szintje a lefelé vezető spirálban. A nagyvárosokban mindig, mindenhol vannak szlömösödések - az mondjuk tényleg unikális, hogy Budapesten ez a konkrét belvárosban folyik. A falusi végek szétcsúszása sokkal nagyobb szám, hiszen ott elvileg nincs elidegenedés, arctalan tömeg, nagyvárosi frusztráció, meg effélék. Az ott sokkal meredekebb ügy, sokkal nehezebben is reparálható, elképesztő kulturális-szociális mélyszegénységet mutat (túl természetesen az anyagi jellegűn).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.18. 18:08:47

@Dr. Zerge: Magam sem írhattam volna másként az 1-2. bekezdést.
Hadd illusztráljam a mandiner szerkesztőinek a progresszió eredményeivel szembeni attitűdjét:
youtu.be/4UpQd8CqNmw

Persze egy kihalt falu kihalt kápolnájáról képesek köpködés nélkül írni. De legalább tudjuk, mi az igazi, urbánus, underground konzervativizmus szíve csücske.

rinaldo-rinaldini 2012.07.18. 18:32:46

@Kandeláber:

"Nem loptak! Megmondta Kuncze..."

Hol van mar Kuncze ? :) Orban Viktor van, Pinter Sandor van es 2/3ad ! Ha a Fidesz fel akarna szamolni a szinesfem lopasokat, barmikor megtehetne... csak a felvasarlohelyeket kellene rendszeresen ellenorizni es szigoruan buntetni azt, aki lopott femhulladekot vesz at.

komolytalan samu 2012.07.18. 19:40:34

@Dr. Zerge: Szerintem maga és még páran túltolták a gondolatbiciklit.

A kipécézett progresszió itt a keserű irónián túl nem tartalmaz semmi mást. Visszamenőlegesen mind a hatezer poszttal kontextusfalat építeni köré szvsz marhaság.

Amit a falvak elidegenedéséről pusztulásáról ír az spec jogos, bár családi és irodalmi emlékeim szerint sosem voltak azok tündérkertek, már leszámítva a folyton lázban égő romantikusokat.

komolytalan samu 2012.07.18. 19:42:25

@Kettes: Kérjen már kölcsön némi tehetséget is az arroganciája mellé jótündér kollégájától!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.07.18. 20:17:04

remek, egy kis cigányozásra bármikor kapható a mandiner.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.07.18. 20:42:44

@komolytalan samu: Persze, túl, de nem véletlenül. Momentán épp a "progresszió" szó lett a köbetkező áldozat hülyeország kibékíthetetlen törésvonalán, kurvára unalmas.

Egyebekben ja, sosem voltak tündérkertek, éppen erről voltam bátor megemlékezni, hogy ti. a mostani gazdasági córesz önmagában nem magyarázza azt, ami ottan folyik. Hogy van emögött valami olyan kulturális-szociális hiányjel, ami effélékre vezet.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.18. 20:45:06

@tewton: Végre a bűnös város is megismeri kunczemaci pártfogoltjait!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.07.18. 20:49:26

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Mit? Kik? Faszér' ilyen geciszar a nicked? A Göring vagy a Heinrich Müller foglalt volt már?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.18. 21:10:56

@Dr. Zerge: Azt, hogy néha elönti őket az igazodás vágya az ajrópai értelemben vett értelmiséghez, és írnak egy libi cikket. Meg azért, mert szótlanul tűrték egy ávósházmester dicsekvését egy volt szerzőtársuk levadászásáról, miközben sokkal kevesebbért is töröltek kommentet.

Látszik, hogy nem (volt) tagja a webelitnek, akkor tudná, hogy kicsoda is Berija elvtárs. Az avatar pedig addig marad, amíg Turul vagy RG nem kér bocsánatot tölgytől (ergo valószínűleg örökre).

komolytalan samu 2012.07.18. 21:12:29

@Dr. Zerge: Fura, de épp az elmúlt pár évben érzékelem, hogy a falvakban, kisebb településeken elindult valami apátia ellenes zsizsegés.

Elszórtan egyelőre, de mintha mozogna valami, és nem csak a kocsmába tartó munkanélküliek.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.07.18. 21:34:24

@Lavrentyij Pavlovics Berija: "Webelit". Most pár napig fetrengek a röhögéstől, addig valahogy bírd ki nélkülem...

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.18. 21:41:18

@Dr. Zerge: Az olyan bunkónak mint maga, nem is lenne benne helye.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.07.18. 21:47:34

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Ja, csak a kifinomult humorú Tölgynek, édes kis pöcsöm...

tewton 2012.07.18. 22:02:06

@Dr. Zerge:
ha a netes irónia ilyen hatással van magára, akkor nem sokat fog romlani a szeme a monitortól.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.18. 22:18:38

@Dr. Zerge: Utolsó segítség: még mindig tartozik az egyik webelitnek egy üveg Veuve Clicquot-val.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.18. 22:51:05

@Dr. Zerge: Te eddig nem voltál buta. Meghekkelte mavo a fiókodat, vagy mi? ;)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.07.18. 23:41:03

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Attól tartok, az fordítva van. Néha eszembe jut, de lusta vagyok visszakeresni. Fél év, és talán 305-ös ojró, előbbi valami októbertől?

Osztán meg akkor mire is jó a ruszki göring nevét hordani? Ízléses dolog ez?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.18. 23:41:11

@Holger Hartland: Vagy nyaralni ment, vagy ráébredt, hogy a Fospumpa nem fog fasiszta diktatúrát bevezetni.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2012.07.19. 00:15:45

@calam: Én ebben semmi cigányozást nem érzékeltem, ellenben ellenben masszív zsidózást annál inkább, csodálkozom is, h egy ilyen szakavatott szem mint Te ezt nem vette észre. Lanyhul a figyelem? Mi lesz így a nemzettel?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.19. 00:18:28

@Dr. Zerge: Nem tudom, ez a maguk ügye. Doom egy időben nagyon lelkendezett.

Szegény Canaris admirális nevével csak nem ronthatom itt a levegőt. Az elitblogon egyébként minden fordított volt.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.19. 00:22:11

@politicus: Nem tudná rávenni a kollegáit, hogy kövessék meg tölgyet? Szeretném visszaállítani a régi avataromat.

1bitang 2012.07.19. 07:13:51

A LOPÁSOK megakadályozása nehéz. Lopni viszont színes és szintelen fémet csak akkor érdemes, ha el lehet adni. A FELVÁSÁRLÁS ellenőrzése -számomra- nem tűnik megoldhatatlannak. Már amennyiben a POLITIKA és a GAZDASÁGI ÉLET illetékes szereplői nem ELLENÉRDEKELTEK.

Munchausen 2012.07.19. 09:15:06

Par ev es ilyen esetben a helyszinen fejbelovik a delikvenst.

caralho voador 2012.07.19. 09:40:45

@calam: nem vagy elég figyelmes, faszfej, mert még az élettér szót is le merészelték írni ezek mocsok náczik.
Amúgy meg: hogy támasztana meg egyszer jó alaposan egy hordányi rőfös kancigány...

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.19. 10:00:36

@Munchausen: Mad Maxre játszik? A gond csak az, hogy a statárium bevezetéséhez előbb egy csomó tisztességes embernek meg kell halnia.

@caralho voador: Egy újabb fásisztá geci párászt, ejrópa segíccs!

Kandeláber 2012.07.19. 10:26:14

@rinaldo-rinaldini: És mondjuk a város közepén kéne elkapni azt, aki éppen leszereli a fémet.
A Keleti Pu. mindig is egy szeméttelep volt, de a mostani állapotok minden képzeletet felülmúlnak.

Mennike 2012.07.19. 10:48:27

Egy olyan országban, ahol soha senki semmit és senkit NEM ELLENŐRIZ, ahol nincsenek a rendet felügyelő rendőrök, a tisztaságot biztosító utcaseprők, az azt felügyelő közterületesek, a parkokat őrző parkőrök, ott az ilyen tolvajlás minden további nélkül előfordulhat.

A liberális eszme rohasztó és bomlasztó gyakorlata íme itt látható. Ezeken a képeken, az egész mocskos és büdös városon. Ez az az ország, ahol a sportoló gyilkosának büntetését enyhítik, ahol a régi jó kommunista bírókat nem szabad elmeneszteni, mert akkor nem mentenének minden m9ocskos kommunista gazdasági bűnözőz és tolvajt fel, nem várnák meg, amíg elévül a bűntett stb.

Ezek a dolgok MIND összefüggenek. Csak egy olyan országban lehet egy város közepén a vasat bontani, ahol latifundiumokat lehet szerezni haveri alapon, ahol Biszku Béla tömeggyilkos tömeggyilkos, tömeggyilkos (!!!) minden ivadéka boldog jólétben él dédpapival együtt, s ahol az összes többi vöröscsillagos (ugyanolyan gyilkos jelkép, mint a horogkereszt!!!!) tömeggyilkos gazdagságban, kiemelt nyugdíjas évek után, nyugalomban szenderedett a pokolba be.

A liberális eszme a leggyilkosabb, legpusztítóbb dolgokat eredményezi, amikor a posztkomcsik alkalmazzák: szabadon hagynak mindent szétrohadni, szabadon, büntetlenül.

Ahol a szabolcsi szdsz-es volt az egyik legnagyobb fémbiznisz-császár, ott miért is ne lophatnák szét a fémeket a fővárosból? Majd jutalmat kapnak, százmilioósokat a BKV vezérei, hogy csak annyit, és nem többet loptak tőlük!

gr82wök6ószfater 2012.07.19. 14:23:27

Remélem nemsokára elérnek az Országházig,,
Ott aztán találnak majd jó sok fímet,,,:-(

Pelso.. 2012.07.19. 15:20:03

@Mennike: Érdekes, több nyugat Európai országban, ahol a klasszikus liberális eszme nagymértékben jelen van, s jelentős befolyással bír (függetlenül attól, hogy az épp aktuális hatalom milyen irányzatot képvisel), vannak közteresek, rendőrök,utcaseprők stb, akik teszik a dolgukat. Ja, s létezik morál, viselkedés kultúra, olyan alapokról indulva, hogy utcán szemetelni nem szabad.

Munchausen 2012.07.19. 15:50:48

@Pelso..:
Az emberekben van a hiba nem a rendszerben.

Pelso.. 2012.07.19. 21:02:40

@Munchausen: + felelősség s kötelességtudat abszolút hiánya. Fentebb rendszer lett támadva, arra reagáltam.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.07.20. 15:38:55

@Munchausen: "Par ev es ilyen esetben a helyszinen fejbelovik a delikvenst. "

Nem jó. Sokba kerül a golyó. "Repülőbíróságok" és kellő mennyiségű húskampó, amire az ilyen Péntek László és fajtársait fel lehet húzni élve, nyilvánosan.

De az is megoldás, ha az általuk ellopott rézkábellel kötik fel őket nyilvánosan. A lényeg a nyilvánosságon van. Mondjuk Blaha Lujza tér vagy Oktogon.

Ott már úgyis csináltak ilyesmit.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.07.20. 15:41:27

Ajánlanám tanulmányozásra Szaúd-Arábiát. Ott minden pénteken meg lehet ilyet tekinteni.

ketroot 2012.07.21. 14:54:55

@Mennike:

Ez nem liberalizmus, hanem vastag igénytelenség.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.07.21. 18:30:14

@Potyoló: Nem akarlak megijeszteni, de 20 méterrel fentebb, illetve a környező utcákban csúnyább dolgok is folynak. Nem véletlen viselte a környék már száz éve is a Csikágó nevet.
süti beállítások módosítása