Bár most a Jobbik vette fel a '90-ben elejtett szálat, azért a közvetlen elnökválasztás gondolata csak ott motoszkál a magyar néplélekben. Sőt, azt kell mondjam, az integráló személyiség eredetmítoszához sokkal jobban passzolna a közvetlen néptől származtatott legitimitás. (A csehek pl. már rá is álltak az új pályára.) Csakhogy nálunk az elnök személyéről a démoszt egy jó darabig nem fogják megkérdezni.

  Nem tudom, Károlyi Mihály szobrának lenyisszantása és elszállítása mennyiben volt szimbolikus cselekedet, ám az tény, hogy az 1990-ben megkötött paktum épp az első köztársaság balos elnökválasztási modelljének Károlyitól Straub Ferenc Brunóig ívelő hagyományát vitte tovább.

  A rendszerváltozás fénye elől a közvetlen elnökválasztás újszerű felvetésébe menekülő, épp rommá vert MSZP erős bástyáját, Pozsgay Imrét ajánlotta szíves figyelmünkbe. A Fidesz alkotmányozó szakemberétől azonban a haladó politikai elitnek akkor erőst citerázott a térde. Persze az elnök megválasztásának aktuális módját nem lehet kiszakítani a kor hatalmi kontextusából. A miniszterelnököt nyilván zavarná egy nála erősebb felhatalmazással bíró figura a sakktáblán. Önmérsékletre nem számítunk még egyszer, azért az egyért viszont hálát adhatunk a sorsnak, hogy – amint azt a kúria összejövetelén a miniszterelnök megvillantotta – a 2010-es választások után a 2/3-ad hosszas mérlegelés után végül nem vezette be a parlamentáris demokrácia helyett az elnöki rendszert. 

  Fentiekre tekintettel, a hatalomgyakorlás módszereit megismerve, elhaló sóhajként, csupán a jegyzőkönyv számára jelzem, hogy a közvetlen elnökválasztást – vélhetően a Mandiner bloggereinek túlnyomó többségével ellentétben – jobb ötletnek tartanám. Egy közepes hatáskörökkel felszerelt, erős legitimitású elnök elnök ugyan kinek lehet ellenére? Nem túl jellemző párosítás, elismerem, de menjünk tovább. A jelenleg is érvényes szabályok szerint 78 egy húron pendülő országgyűlési képviselő ajánlhatna egy nevet, (hogy azért ne vesszen el teljesen a pártpolitikai dimenzió) és/vagy 50 ezer választópolgár.

  A második fordulóig, vagy az elsőben megszerzett abszolút többségig menne a meccs. Akkor aztán lenne kampány, meg helyes időzítés, mert a távolmaradás is markáns vélemény lenne. Az istenadta nép így kvázi népszavazásszerűen dönthetne arról, hogy miként értelmezi a nemzet egységének kifejezését, egyben arról is, hogy egy vonalas pártkatona vagy inkább egy értékrendet megjelenítő elnök alkalmasabb arra, hogy őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett.