Ezernyi helyen elsütötték (a Hírszerző, a hvg.hu és a Vastagbőr jut így hirtelen az eszembe) Lázár János beszéde kapcsán a kocsmai politizálás talán legfőbb alapigazságát: a politikus nem dolgozik, politikusnak lenni nem munka. Ha a politikai pályája előtt valaki nem dolgozott máshol, akkor ő életében egy percet sem dolgozott. (A Vastagbőrön ráadásul Rédly Elemér plébános esetében is előkerült, hogy semennyit sem dolgozott az általa felajánlott egymillió forintért.)

  Természetesen komoly előnyei vannak annak, ha valaki politikusi pályája előtt/mellett az élet más területén is dolgozott már: tapasztalatot szerzett, megismerte egy szűkebb terület működését, mindennapi gondjait. De lehet-e azt mondani, hogy sosem dolgozott (esetleg azzal finomítva, hogy rendes munkahelyen/a versenyszférában/a piacon/stb.) az, aki egyből politikai karrierbe kezdett?

  Itt az az alapvető kérdés, hogy mit tekintünk munkának. Dolgozik-e az, aki egész nap a forgószékében ül és helpdeskesként segít távoli felhasználók számítógépes problémáin? Helyes lenne-e megélhetési könyvtárosnak nevezni azt, aki semmilyen munkát nem végzett a könyvespolcoktól távol? Hogy igazán gonosz legyek: tumblrezgetni és MTI-híreket új címekkel ellátni munkaszerűbb-e, mint az Országgyűlésben ülni? (Ha megállapodunk abban, hogy tényleg csak a fizikai erőkifejtéssel járó tevékenységeket ismerjük el munkaként, akkor ígérem, a Mandiner munkatársai elsőkként fognak levonulni a szívünkhöz különösen közel álló négyes metró valamelyik állomására betonozni.)

  Nem vagyok meggyőződve róla, hogy egyéni képviselőnek vagy polgármesternek lenni akkora láblógatós főnyeremény lenne, mint sokan gondolják. Egyrészt egy, a munkáját lelkiismeretesen végző politikusnak simán összejön a heti 60-70 munkaóra, igaz, nem betonozásból (legfeljebb alapkövet tesz le), hanem üzleti és politikai tárgyalásokból, fogadóórákból, jogszabály-előkészítésből, médiaszereplésekből (és az azokra történő felkészülésből), választókerületi társadalmi eseményekből. Hétköznap, hétvége: egyre megy. Igaz, erre is lehet azt mondani, hogy egy város minden jelentősebb alapítványi, iskolai, etc. bálján ott lenni nem munka, hanem szórakozás.

  Aztán ott van a felelősség és a nyilvánosság is, mint szempont. Míg ha egy nagyvállalat egyik igazgatója hibázik nagyot, azért csak felettesei, vagy legfeljebb a vállalat részvényesei veszik őt elő, addig egy politikust a helyi vagy az országos sajtó, a felelősség terhével. Ha a Microsoft Magyarország igazgatója rontott el valamit, azt nem fogja tudni az utcájában mindenki. Ha a polgármester, azt igen.

  Nem vitatom, a politikai életben is akadnak bőven olyan szereplők, akik visszafogott képességeik mellett még csak különösebb szorgalomról sem tesznek tanúbizonyságot, egyetlen teljesítményük végtelen lojalitásuk, esetleg a politikai pozícióharc terén tanúsított gátlástalanságuk. De ha az válik általános értékítéletté, hogy a politika nem munka, akkor kik mennek majd politikusnak: azok, akiket zavar, ha ezt gondolják róluk, vagy azok, akiket nem?