Ritterek és autoriterek
2011. április 08. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Ritterek és autoriterek

Horkheimer, Adorno, Habermas és a többiek

  Nem tehetek róla: egyre türelmetlenebb vagyok és erősödnek bennem az előítéletek az elmúlt hónapok hazai politikai vitáit látva, ahol a jogos kritikák és értelmes viták helyét egyre inkább átveszi a szélmalmokkal folytatott küzdelem és a csúcsra járatott rettegés. Nem beszélve a khm, szellemi kihívásokkal küszködő balos blogokról, ahol ilyeneket írnak: „Most komolyan, a szingliket és az ateistákat munkatáborokba fogják zárni?! Vagy mi a fenét csinálnak ezekkel az alkotmány-sértő emberekkel?! Agyalágyultak ezek?!”

  Türelmetlenség, előítélet? Csak nem fasizálódok, talán bizonyos lelki elfojtások kompenzálására? Persze nem, legfeljebb a jó öreg F-skála szerint - erről egy kicsit később. A magyar jobboldal kapcsán újra előkerült az autoriterség bélyege, ezúttal egy Guatemalából szalasztott ENSZ-jelentéstevő aggódott egy sort.

  Sokkolta ugyanis az ENSZ szólásszabadság-raportőrét egyes magyar kormányzati tárgyaló felek szemlélete a médiával, és általában a hatalommal kapcsolatban. Frank La Rue a Hírszerzőnek adott interjújában azt mondta: autoriter gondolkodást tapasztalt a kormányzati személyekkel folytatott beszélgetései során. „Úgy éreztem a tárgyalópartnereimben nagyon erős a késztetés, hogy mindenáron szabályozzák a környezetüket. Ez a gondolkodásmód autoriter rendszerek kiépítéséhez vezetett a világ más részein. Más kormányzati szereplőktől - nem Kovács Zoltánról van szó - pedig azt hallottam: azért van szükség a médiaszabályozásra, mert az emberek úgymond nem elég műveltek, hogy mindent megértsenek.”

  Szálazzuk szét egy kicsit a mondanivalót: médiaszabályozás a világon mindenhol van, s többek között azért, hogy bizonyos tartalmak bizonyos csoportokhoz ne jussanak el (gyereknek melegpornót, anarchista szakácskönyv wannabe szakácsoknak, satöbbi). A szabályozás mikéntjéről persze lehet és érdemes vitázni. S hát sajnos az is igaz - mindig is igaz volt -, hogy az emberek nem elég műveltek, hogy mindent megértsenek - ez azért valahol egy echte jobber megközelítés. Akkor is így van ez, ha nem feltétlenül a tartalmakról döntő médiahatóságokban ülnek a világ legbölcsebb emberei.

  S hogy a raportőr autoriter gondolkodással találkozott? Hallatlan! A világon netán mindenhol „te is más vagy, te sem vagy más” mantrát hajtogató, bázisdemokrata hippikből szokott állni egy jobboldali párt avagy kormány? Ha van igazságmagva az autoriter személyiség elméletének, akkor azért ne legyen meglepő, hogy egy ország kormányzatában, a közigazgatás élén olyan személyiségek ülnek, akik hierarchiában dolgoznak és gondolkodnak. Teljesítik a felettes utasításait, irányt szabnak a beosztottaknak. Akik ebben a miliőben élnek, természetesen hozzászoknak bizonyos fokú autoriterséghez. Ehhez megfelelő embertípus kell, hiszen vannak olyanok - talán köztük vagyok én is - akik alkatilag alkalmatlanok ilyen beosztásokra. Az ország irányítása nem egyenlő valami harmadik világbeli NGO matinéfoglalkozásával, ez van.

  La Rue-nek nyilván az utóbbiakról van nagyobb ismerete, hiszen a Guatemalában élő raportőr Latin-Amerikával foglalkozott behatóbban, s az interjúban is elismeri: „nem vagyok »Magyarország-szakértő«, bár nagy örömmel fog megismerkedni az ország sajátosságaival a következő hónapokban”. Isten hozta tehát a bennszülöttek között!

*

  S ha már ennyit kattogtunk az autoriter személyiség elméletén - s mivel nincs lehetőségünk filozófus-pályázatot kiírni egy átfogó kritikára -, egy fél bejegyzés erejéig érdemes megkarcolni Adornóék munkásságát.

  Az 1923-ban létrehozott frankfurti Társadalomkutatási Intézet, amelynek munkatársai - köztük olyan koponyákkal, mint Max Horkheimer vagy Theodor Adorno - baloldali értelmiségiként és zsidóként egyaránt fenyegetve érezték magukat a nácizmus terjedése miatt, a világháború előestéjén áttelepült az Egyesült Államokba. Itt a Berkeley egyetemmel, valamint az American Jewish Committee-vel közösen lefolytattak egy nagy, fasizmussal és antifasizmussal kapcsolatos kutatást. Kidolgozták az F-skálát - az F a fasizmus szót jelöli.

  Ez alapján az autoriter gondolkodás kilenc jellegzetessége a következő: a konvencionalizmus, azaz a hagyományos értékekhez való merev ragaszkodás; a szolgalelkűség, azaz a saját csoport idealizált vezetőjének kritikátlan szolgálata; az agresszió azokkal az emberekkel, csoportokkal szemben, amelyek a konvencionális értékeket elutasítják; a szubjektív érzések, a fantázia, a szenzibilitás elutasítása; az előítéletek, hiedelmek és sztereotípiák követése; a hatalom kategóriáiban való gondolkodás; az emberek lenézésében megnyilvánuló destruktivitás és cinizmus; az a meggyőződés, hogy a társadalmat állandó összeesküvések veszélyeztetik, illetve irányítják; a „nem szokványos” szexuális viselkedés, azaz a homoszexualitás elutasítása és elítélése. No és azt is megfejtették, hogy az autoriter személyiség természetesen gyerekkori elfojtások és frusztrációk miatt alakul ki - így próbálták tehát összeházasítani Marx és Freud elméleteit az analitikus szociálpszichológia segítségével.

  Adornóék hatalmas vitát váltottak ki az Egyesült Államokban: egyrészt sokan kritizálták az elmélet megalapozottságát, másrészt viszont a társadalomtudományt mind a mai napig uraló baloldali narratívák alapító atyáiról volt szó, akik ideológiailag is megalapozták az hatvanas-hetvenes években diadalokat arató ellenkultúrát. És akik olyan tekintélyre tettek szert, hogy elméleteik tudományos szintű megkérdőjelezése sokáig eretnek gondolatnak számított. Ma már nagy viták tárgya, hogy mi '68 (és előzményeinek, következményeinek) öröksége, és mely korabeli felfogások érvényesek ma is. Izgalmasak például Adorno nézetei a magaskultúra és tömegkultúra viszonyáról, de volna mit vitatkozni az autoriter személyiség elméletéről is - filozófusoknak és kibiceknek egyaránt.

*

  Emlékszem, boldogult jurátus koromban, szociológia szemináriumon sem értettem már, hogy mi köze a hagyományos értékekhez való ragaszkodásnak a fasizmushoz - hiszen annak mind olasz, mind német nemzetiszocialista változata a hagyományos civilizációs értékekkel szemben határozta meg magát. A társadalom többsége pedig mindig is ragaszkodott és ragaszkodni fog bizonyos hagyományos értékekhez - az örök progresszívek legnagyobb bánatára. Egy amerikai kutatás során állítólag kiderült: az F-skála alapján az amerikai társadalom többsége is látens fasiszta... Lehetne vitatkozni azon is, hogy az előítéletesség önmagában egy fasizmusra hajlamos személyiséghez tartozik-e, vagy pedig egyik legősibb tulajdonságunk, amely segít eligazodni helyes és helytelen, jó és rossz közötti választásunkban - hozzátéve, hogy bármilyen előítéletet érdemes rendszeresen felülvizsgálnunk, hogy megállják-e még a helyüket.

  Nem vitatva az autoriter személyiség elméletének tudományos értékét (amelyen vitatkozzanak az igazán hozzáértők), nem tudom magamtól elhessegetni a gondolatot, hogy az elmélet akár bunkósbotként is funkcionálhatott bármilyen kiválasztott tudományos, politikai vagy bármilyen ellenfél szellemi legyakásához: hiszen az F (fasizmus) -skálára bárki rákerülhetett, aki magáénak tartott bizonyos hagyományos értékeket; vagy magától értetődőnek tartotta, hogy társadalmi hierarchia létezik, és ez így is van jól. Legfeljebb azt mondták róla, hogy kicsit fasiszta, szemben pl. a nagyfokú fasisztaságról tanúbizonyságot adó véresszájú keretlegényekkel és fantasztákkal. Esetleg határolódjon el.

  S végső soron az elmélet alkalmas volt arra, hogy mindenkit fasisztának, vagy legalábbis látens fasisztának bélyegezhettek, aki nem ateista, marxista, freudista, hagyományos értékek ellen lázadó szabadgondolkodó volt. Kiváló elmélet volt ez arra is, hogy rá hivatkozva folyamatosan a politikai korrektség damoklészi kardja alatt tartsák a hagyományos társadalmi rend bármely elemét és annak képviselőit. Ismerős a történet? Azt hiszem, igaza lehetett Franz Samelsonnak, aki szerint „az autoriter karakter története valószínűleg többet mond a teoretikusokról és a kutatókról magukról, mint kutatásuk tárgyáról.” 

  És azokról is, akik most újra elővették az autoriter jelző bunkósbotját.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr332807072

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: TV székház-felgyújtás helyett galambröptetés 2011.04.09. 17:11:58

  Mint megyebeli mindig is érdeklődve figyeltem a szűkebb pátriám eseményeit. Legyen az egy kis falu mondjuk Bakonybánk, vagy a megyeszékhely Tatabánya. Így az esztergomi történéseket is rendre követem, különösen az októberi önkormányzati vál...

Trackback: Autógyártás és kohászat 2011.04.08. 17:13:29

Az állam hatástanulmányokat rendelt a lovak elterjedéséről (és a lócitrom mennyiségéről) a városokban a népesedés emelkedésével - de nem találta fel az automobilt. Az állam pénzt öntött a veszteséges bányákba, hogy lennmaradjanak a bányászok, de ne...

Trackback: Jegyrendszer a Magyar Postánál 2011.04.08. 16:30:08

A Magyar Posta hadat üzent egy 170 éves hagyománynak. Nem kell többé százféle postabélyeggel bíbelődni, nem kell annyi ingyenélő grafikus művészt fizetni, és hallgatni az agyonfizetett nyomdászok nyavalygását. Itt az új magyar találmány: a levélje...

Trackback: Képviselői alkalmazottak: családban marad 2011.04.08. 16:28:55

Az éppen aktuális belpolitikai botrányt a Blikk robbantotta ki, amikor mai számában megszellőztette: a KDNP harminchét fős parlamenti frakciójából kilencen családtagjukat alkalmazzák közpénzen képviselői titkárként. Na és?Az országgyűlési képviselők ja...

Trackback: Schiff: Orbán nem vicces, hanem veszélyes 2011.04.08. 16:20:47

„Orbán nem fasiszta, csak radikális karrierista és nacionalista populista.”...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szibarita 2011.04.08. 07:54:59

Aki az Orban-fele mediapolitikat vedi, az faszkalap. Olyan az MTV, mint Palffy G idejen volt, ilyen baloldali kormany alatt kozel sem tortent. Aki szerint Orban szemelyisege melle majd jo lesz egy olyan mediatorveny, amit mondjuk akarmikor lehivhat egy valasztasi kampanyban, az szinten idiota es elvakult hivo.

Orban barhova megy kulfoldon, megalazzak.

Ez nem egy nagy nemzetkozi osszeeskuves, a magyarorszagi ellenzokre senki sem figyel, mert ott az ultima ratio, hogy senki sem szavazott sem az MSZP-re, sem az SZDSZ-re, de ettol meg a kulfoldnek nem ment el teljesen az esze Orban utan.

Aki szerint Orban jol teszi, hogy ennyire kompromisszumkeptelen (autoriter), az szinten idiota (vagy szeretne maganak is egy jo uzemeltetesi szerzodest).

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2011.04.08. 08:02:57

Jó a cikk. Gyakorlatilag kimondja, hogy a frankfurti iskola egy "furkósbotelméletet" gyártott le, amit a mai ballibek minden ellen fel tudnak használni, ami nem tetszik nekik.

Lew Archer 2011.04.08. 08:20:28

Valóban jó a cikk.

Ne keverjük már össze értelmiségi szekták rögeszméit az emberiség alapértékeivel és a szabadság ügyével.

Egyébként pedig a média napi szinten alázza a sárga földig az emberi méltóságot, nagyon ráfér a rendszabályozás.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.08. 08:49:37

@Vhailor: a frankfurti iskola jóval több ennél, érdemes megismerni a tanaikat, de az autoriter személyiség elmélete kiválóan felhasználható a közéleti csatározásokban, végső soron a viszonyokat felforgatni nem akaró széles társadalmi tömegek és politikai ellenfelek fegyelmezésére, megbélyegzésére, kondicionálására.

bz249 2011.04.08. 08:56:40

Egyebkent mi van azokkal, akik a mostanra gyakorlatilag hagyomanyos ertekek koze beepult liberalis ertekeket vedelmezik? Ok is autoriter szemelyisegek? Vagy az a hagyomany nem az a hagyomany? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 09:06:57

@rajcsányi.gellért (ergé):!

Innét nem tudom megállapítani, de nem tartom kizártnak, hogy ez az ENSZ-es muki nem is olyan h*lye, mint amilyennek szeretnénk látni. Mi van, ha okos és látja, hogy amibe a jelenlegi hatalom belelavírozza magát, abból nem lehet kijönni másként, (csak) autoriterként?

Lehet nekünk akármilyen rossz véleményünk is a nyugati demokrácia jelen állapotáról, az nem tagadhatjuk, hogy kultúrával állunk szemben. És egy kultúrával csak kultúrául lehet tárgyalni. Ha mi a Nyugattal folytatott meccseinkben nem tudunk koherens értékrenddel és érvrendszerrel előállni, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy "nem értenek minket".

A kötcsei:-) koncepció nem működik. Nagyon nagy szégyen az a magyar értelmiségre nézve, hogy egyáltalán azt hitte, működhet. Nagyon nagy szégyen, hogy annak idején nem figyelmeztette a Fideszt, nem lázadt a hibás koncept ellen. Persze, kényelmesebb volt/van abban bízni, hogy van nekünk egy zseniális politikusunk, az majd lejátssza helyettünk, mi elég ha csak bólogatunk, mint elkezdeni leltározni és építkezni. Csak a vak nem látja, hogy a "jobboldalon" ma "tombol" a Führerprinzip --- és még csak nem is a fanatizmus vagy az indulat táplálja, hanem a butaság és a renyheség.

Orbán zseni. Ez igaz (szerintem is zseniális politikus). De eléggé féloldalas zseni: hatalmas taktikai érzékkel bír, bármilyen helyzetben pillanatok alatt feltalálja magát és úgy irányítja a szituációt, hogy ő jöjjön belőle ki jól. Ez a képessége arra predesztinálja, hogy permanens válságkezelő üzemmódban kormányozzon (egyszerűen azért, mert a válságot tudja kezelni). De ez önmagában kevés.

Ha új Magyarországot akar az új hatalom építeni, azt szellemi, erkölcsi alapokra kell/lehet építeni. Új kultúrát kell alkotni. Ennek azonban ma semmi nyomát nem látjuk. Még a szándék sem fogalmazódik meg. Deklarációk vannak, gyakran egymásnak ellentmondó deklarációk és (a mezei talpas magyar számára) követhetetlen kormányzati intézkedések. Ha ez nem változik (és nagyon úgy tűnik, hogy egyre inkább erre az üzemmódra rendezkedik be a hatalom), akkor ezt másként, mint autoriter kormányzásként nehéz lenne értelmezni. S minél inkább odázza a hatalom az értékrendi tisztázást, az új kultúra alapvetéseinek megfogalmazását, annál inkább belesodródik ebbe az átnyomós, izmozós kormányzásba...

Sz'val, nem biztos, hogy olyan h*lye az az ENSZ-es muki! De szerintem ezt a Fideszben is sokan tudják (a szellemi holdudvarban még többen), csak nincs elég tudásuk, erejük, bátorságuk, hogy ezt kimondják és a követendő irányt és a kívánatos eljárásmódokat megfogalmazzák.

És még egy kis személyes: @rajcsányi.gellért (ergé):! Ez a poszt tipikus példája annak, hogy merre nem szabadna ma a jobboldali értelmiségnek mennie, ma a ma lehetséges leghibásabb magatartás. szerintem.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 09:08:37

@bbjnick:

ma a ma lehetséges leghibásabb magatartás. szerintem.=Mi a ma lehetséges leghibásabb magatartás. Szerintem.

szempontpuska 2011.04.08. 09:12:47

"A magyar jobboldal kapcsán újra előkerült az autoriterség bélyege"
És? Talán meg vagy lepődve?
Vagy igaztalannak tartod az állítást?
esetleg csak kínosnak?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.08. 09:14:25

@bbjnick: ha valaki, akkor én nem állok a Nyugattal szemben, és nem is szeretnék önmagát a Nyugattal szemben meghatározó magyar jobber-konzerv eszmerendszert.

Téglagyári Megálló 2011.04.08. 09:15:40

Fasisztákról én leginkább ezt tartom autoritásnak:

Formerly a follower of the doctrine of Fascism, a vicious political philosophy of a militarist totalitarianism. Nowadays, the word Fascist refers to anyone who annoys you, even slightly.

Why exactly the Fascists stopped strutting around in black shirts publicly assaulting their enemies and started correcting the spelling of your e-mails instead and telling you off for not washing your coffee cup is unknown.

uncyclopedia.wikia.com/wiki/Fascist

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2011.04.08. 09:17:15

Szögezzük le, hogy az autoriteség bélyegét a magyar jobboldal megérdemli.

Én örülök neki, hogy Magyarországnak egy ilyen jobboldala van.

Szibarita 2011.04.08. 09:36:45

@rajcsányi.gellért (ergé): Indokolatlan a felteteles mod, ez a magyar doktrina (ez is milyen, mintha Orban tenyleg elhinne, hogy gyarthat vilagnezetet a vilagnak).

Egyebkent de, nyugatellenes vagy, ha ezt a kormanyt tamogatod.

Szibarita 2011.04.08. 09:43:34

@bz249: Ez egy nemletezo reteg, ha Orbant kerdezed. Orban pedig maga a part, nezd csak meg mit mond a nyugati szovetsegeseinknek.

Fel lehetne szamolni az allando szembenallast, ha latszana a kompromisszumkeszseg, de erre sosem volt igeny a Fideszben, miota Fidesz a Fidesz.

A voluntarizmusuk mosolyognivalo volt, amig 5% korul laviroztak. Halajoegnek most is az, amikor 2/3-uk van. Azert az, mert barhogy is toporzekol Orban, ha nem szakitja ki Mo-ot Europabol es epit gulagokat, nincs mas valasztasa, mint megtanulni egyutt lepni.

Ezert is olyan jo az uj Bokros csomag, amire nem szabad megszoritaskent hivatkozni. Behajlott a jozan esz elott cirka egy evnyi otromba hiszti utan.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 09:47:15

"...A jelenlegi kormány tulajdonképpen nem vesz tudomást a kultúráról, talán azért, mert úgy érzi, annyi más, égetőbb feladata van, elsősorban a gazdaság területén. Minisztérium helyett államtitkárság van, mindegy minek hívják, ha hatékony ember vezeti. A jelen esetben a vezető személye is szimbolikus: benne van, hogy nem tudnak mit kezdeni ezzel a területtel, vagy egyelőre nem akarnak. Szerintem a legfontosabb terület a kultúra ügye, minden csak ezután jön. Igen, a gazdaság is. (...)"

mandiner.hu/cikk/20110408_mi_magunk_fekezzuk_le_magunkat

ü
bbjnick

Pelso.. 2011.04.08. 09:59:11

@bbjnick: "Ha új Magyarországot akar az új hatalom építeni, azt szellemi, erkölcsi alapokra kell/lehet építeni"

Ugyancsak másodlagosan. Prioritást a gazdasági-pénzügyi alapoknak kell kapni, az enélkül felvázolt jövőkép mindössze tartalmatlan vakítás.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.08. 10:12:57

érdemes lett volna picit még arra a szemináriumra bejárni, és megismerkedni a "D-skálával".

de látom, a mai feladat az ENSZ-szakértő basztatása volt. ez még az orbanviktor.hu-ért kifizetett összegben, vagy már él az újabb szerződés?

Lew Archer 2011.04.08. 10:15:00

@Pelso..:

Ember, a gazdaságnak morál és kultúra az alapja. Próbáljon már megállapodást kötni valakivel, aki nem tartja a szavát, vagy elemzést íratni valakivel, aki a nyelv és a gondolkodás alapvető szabályaival nincs tisztában, vagy igényes gyártási feladatot adni valakinek, aki a rend és tisztaság minimális kritériumait nem tudja teljesíteni. Kultúra nélkül nincs semmi.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.08. 10:29:50

@bbjnick:
bazmeg. ákos, mint hivatkozás? ne!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.08. 10:34:50

@bbjnick:
összefoglalnám: bediliztél. teljesen.

Szibarita 2011.04.08. 10:37:39

@Lew Archer: Imadom a filozofusokat. Semmit sem teremtenek senki mas oltal nem olvasott papirkupacokon kivul es ilyen nagy igazsagokat puffogtatnak. Amikor rakerdezel, hogy ez megis milyen faszsag mar, akkor altalaban az a valasz, hogy ugysem erthetem meg me'g az egyes szavakat sem a mondatban, nemhogy osszefuggeseiben az egeszet.

A legjobb mernokok, akiket ismerek rettento rendetlen emberek, pont mintha osszefugges lenne a ketto kozott.

Typ3 2011.04.08. 10:39:11

Végre valaki megemlíti a frankfurti iskolát itt a Mandineren. Ideje volt már, a legtöbb magyar ballibnek szerintem fogalma sincs arról, hogy az mi volt, vagy hogy egyáltalán létezett.

Pelso.. 2011.04.08. 10:40:11

@Lew Archer: Elemzést íratni akkor tudok, ha az íróját van miből honoráljam, persze nem analfabétát bízok meg.
Morál? Ugyan már. Jogszabályok s azok alkalmazási környezete.
Nem azt írtam, hogy nem kell kultúra, hanem a sorrendiséget ítélem meg másképp.

picur3ka 2011.04.08. 10:45:19

Samelsonnal egyetertek. A legtobb pontban jol leirjak magukat.

kispufi 2011.04.08. 10:54:04

@bz249: jó meglátás. és nyilván az e világnézettel egyet nem értők elleni agresszió meg nem az az agresszió...

Lew Archer 2011.04.08. 10:55:28

@Szibarita:

Hogy maga milyen mérnököket ismer, az majdnem teljesen mindegy.

@Pelso..:

Az elemzést író nem analfabétát egy olyan társadalom tudja rendelkezésre bocsátani, amelyiknek van kultúrája. Maga sem Szomáliában keres elemzőt, ha szüksége van ilyenre.

Nem jogszabályok, morál. Ha a gazdaság arra várna, hogy a szerződésekben leírtakat bíróilag kikényszerítsék, akkor nem működne semmi, de ezt maga is pontosan tudja. Egy számlakövetelést nem lehet érvényesíteni, ha a vevő nem akar fizetni. Normális üzletet kötni tisztességes partnerekkel lehet.

picur3ka 2011.04.08. 10:57:04

Ja, kozben az USA egyik allamaban meg arrol vitatkoznak, hogy be kellene ujra tiltani a rasszok kozti hazassagot.

Pitianer ugyek vannak a vilagban a mi csuti torpenkhez kepest.

bz249 2011.04.08. 11:15:51

@kispufi: nagyon fontos a fogalmak helyes hasznalata. Ugyesen kell definialni, hogy ki az Ellenseg (peldaul, akit nem szeretunk) es utana konyortelenul vegigvinni.

Egyebkent tenyleg nem ertem ezt a hierarchia meg hagyomany izet. A hagyomany folyamatosan valtozik, a hierarchia meg egy kenyelmes helyzet, ahol az alarendeltnek nem kell gondolkodnia. Ezt altalaban a legtobb ember szereti.

Tündér_Lala 2011.04.08. 11:23:22

Mindenkinek igaza van.
Csakhogy kultúrát, erkölcsöt építeni idő, (a szétveréséhez is idő kellett 65 év, szűkebben az utolsó 20 év tette a legnagyobb kárt.) azalatt bőven éhen döglünk.
Másrészt a megváltoztatásához a törvények szigorítására van szükség, királyaink is szigorítottak egy egy anarhikusabb időszak után, amíg a törvény tekintélye és a közszellem helyre nem állt. Ez pedig maga az autoriterség, ugye (?) különösen egy olyan világban, ahol a követendő minta a spekulációból, mások nyomorúságából meggazdagodott ember.

A saját élhető világunkon kell dolgozni, de óvatosan, fokozatosan, lépésről lépésre lehet csak változtatni. Ez történik. A törvényeket szigorítani kell, annak végrehajtását kikényszeríteni, a médiát rábírni, hogy a mocsok helyett, a közszellemet építő műsorok készüljenek. (A durva, hisztérikus támadások igazolják, hogy az ellenfelek, pontosan tisztában vannak a dolog jelentőségével. A dolog érdekessége, hogy még a saját oldal sem érti, hogy miért volt fontos és érdemes ezt a frontot vállalni.) És tisztázzuk, egy ma készülő Fekete Városhoz hasonló film ugyanolyan nézettséget produkálna, mint egy Való Világ.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.04.08. 12:03:36

@Tündér_Lala: azért az durva, hogy szerinted a demokráciának rosszabb hatása volt a homályos "közszellemre", mint Rákosinak:DDD
durva, mekkora komcsi tud lenni valaki forradalmi hevületében

picur3ka 2011.04.08. 12:13:20

@calam:

Igaza van. Rakosi atlatszo volt.

Az ugyeskedo, hazudozo manipulacio a latszat demokraciajaval sokkal veszelyesebb.

Pelso.. 2011.04.08. 12:16:30

@Lew Archer: Adott közegből kiválasztva az elemző, előzetes szűrés után.

Álomvilág azt remélni, hogy az emberek önként vállalt morális mérce alapján cselekedjenek, -már ott megakadna egy esetleges pozitív tendencia, hogy vajon az ifjabb generációknak ki mutasson példát. Amennyiben pl. az adófizetés morális kötelezettség lenne, nem pedig jogszabály által kényszerített, -hányan fizetnének?

Tündér_Lala 2011.04.08. 12:17:40

@calam: Ostobaságokat beszélsz barátom. Rákosi idején még működött a társadalom immun rendszere. A kádár kor tönkre tette azt és az utána következő módszeres rombolás ezért hathatott annyira.
Különben pedig kommcsi aki mondja.

Lew Archer 2011.04.08. 12:35:38

@Pelso..:

Ezt a kérdést nem így kell föltenni.

Ezt a kérdést úgy kell föltenni, hogy mennyiben javítaná az adózás helyzetét, ha a gazdasági szereplők morális kötelességnek tartanák az adófizetést, ha a cégvezetők között megbélyegzett lenne az, aki minimálbérre jelenti be és zsebből fizeti az alkalmazottakat, aki nem állít ki számlát, ha a vevője nem számolja el a költséget és így tovább.
Az emberek nagy része morális indítékok alapján dönt. A normális ember nem azért nem lop a boltban, mert elkapják és megbütetik, hanem azért nem, mert nem. A többieknek persze tilos és nekik büntetés jár érte, de nagyon nem mindegy, hogy egy deviáns 2%-ot kell karhatalmilag megfékezni, vagy senki nem követi a normákat, mert akkor nincs az a hatóság, amelyik rendet tudna tartani. A társadalom döntő többségét a morálnak és kultúrának kell az együttélés szabályainak betartására indítania. A törvénysértés szigorú megtorlása pedig koherens kell legyen a kultúra és morál előírásaival, minden működő társadalom ezen alapul.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.08. 12:44:07

Egy mondatban: Ezek a zseniális elmék rájöttek, hogy az ember gyarló.

Gratulálok, hatalmas szellemi teljesítmény.

Maisie MacKenzie 2011.04.08. 12:55:08

„Most komolyan, a szingliket és az ateistákat munkatáborokba fogják zárni?! Vagy mi a fenét csinálnak ezekkel az alkotmány-sértő emberekkel?! "

Ateisták meg szinglik, mint alkotmány-sértő emberek! :-)

Van még ilyen? Ez nagyoooon jó! :-)

TG69 2011.04.08. 13:06:30

@poszt: A hagyományokhoz való MEREV ragaszkodásról van szó, ami irreális félelmeket táplál az új iránt, holott a társadalom, ha néha lassabban is de mindig változik.

Egy erősen hierarchizált szervezetben nyílván jobban meg tudnak lenni az uralkodó vs szolgalelkűek, de ennek nem szabadna tovább lépnie az adott szervezeten túl. Tehát arra vonatkozóan amit szabályoznak nem kell feltétlenül ebben a kategóriarendszerben gondolkodniuk. Pl a médiaszabályozásnak egészen biztosan nem az az oka, hogy akiket evvel szabályozni kívánunk illetve akik ezt fogyasztják azok feltétlen hülyék :).

Egyébként azt gondolom, hogy nem az elmúlt hónapok vitái frusztrálnak, hanem épp ellenkezőleg sosem mertél/mertetek szembenézni avval a gazdasági/társadalmi tehetetlenséggel, ami a fideszt jellemzi (na jó a nyugdíjpénzek lenyúlását szóvá tettétek és ezért mindig szívesen gondolok a mandínerre). Miért kellene ezekbe a felesleges vitákba leragadnotok, ha ti is érzékelitek, hogy felszínesek és hazugok?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 13:32:33

@Grift:

S mondd csak, pederaszta és kannibál nem vagyok még?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 13:35:40

@Tarasz Bulba:

Bizonyára bedilizett Gyurgyák is.

ü
bbjnick

Pelso.. 2011.04.08. 13:48:48

@Lew Archer: Ha szabad megjegyeznem: Ön roppant optimista, -vagy én túl harcedzett.

Nem csupán a gazdasági élet szereplőinek kötelességeire gondoltam, hanem az egyénére s a társadaloméra, amely ugye valahol egyenesen arányos.
Ja, az emberek morális indítékok alapján használnak kettős( a szám tetszés szerint a végtelenig bővíthető) mércét, önmaguk illetve mások cselekedeteinek megismétlésében, hitegetve önmagukat s környezetüket, hogy különbek, mint a másik..
A jogalkalmazás lehet ugyan koherens, de fontosabb a hiánypótló szerepe, amennyiben a morál a bányászbéka alatt van, -szerintem ott.

Bloodscalp 2011.04.08. 13:56:54

@bbjnick: ezt a kötcsei valamit a wannseei konferenciához tudnám hasonlítani, kiírtunk mindenkit virtuálisan aki nincs velünk...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 14:04:06

@Pelso..:

"Prioritást a gazdasági-pénzügyi alapoknak kell kapni, az enélkül felvázolt jövőkép mindössze tartalmatlan vakítás." --- írod.

A lém határozza meg a tudatom?:-D

A probléma csak az, hogy hiába van kivel, hiába van miből, hiába van hol, ha nincs minek.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 14:11:43

@Bloodscalp:

Ez az analógia azért nem pontos, mert wannseeben nem kollektív öngyilkossággal kezdték a tisztogatást:-(

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.08. 14:34:04

@bbjnick:
nem hiszem. bár emberevő, hát, az lehet! :)

tudod, iszonyúan nem tetsző már ez a sehová nem vezető kultúrázás. él itten egy rongy nép, semmiféle hétköznapi kultúrával, a paraszt eladja neked a tegnap permetezettet, vagy a nagybanin megvett marokkóit, a vízvezeték szerelő átkúr, és számlát sem ad, mindenki ügyeskedik, semmi nem érdekli csak a való világ, meg adjanak. tényleg, szárbaszökkent és tombolva él a magyar irodalom legundorítóbb sora: nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem!
milyen kultúráról beszélünk? a magasról?
így?
gozdom.blogspot.com/2009/10/herta-muller-disznovagason_31.html
vagy miről beszélsz?
minek kéne megelőznie a gazdaságot? milyen kulturális varázscsapásnak, ami egyszerre és mindent helyretenne? csinálj már a darált húsból karajt, baszki.
ezek csak tiborckodások a részedről. és bárki megkérdezi, hogy mire gondolsz, te mit tennél, jössz homályos értelmű idézetekkel, egyszer ibusz úton megokosodott szechenyivel, vagy a kibaszott kötséddel.
vagy a kormány nehányadik napján a blogotokon az egyébként kiváló csutak leírja, hogy soha ilyen támadás nem érte a magyar falut...
meg a faszomat.
annyit érsz, értek el, hogy értelmes ember legyint, ha rákezdtek a mantrátokra. kontraproduktív, semmit ki nem fejt, sirám, szar, értelmetlenség. a kommunizmus kritikája oké, minden másban csak homály és nyifi-nyafi.
na ennyit indulatból. :)

Google 2011.04.08. 14:54:36

@Grift:
'sirám, szar, értelmetlenség'
Benne az ígérettel, hogy egy Kötcsén túli másvilágban jobb lenne. Most éppen úgy néz ki, ezt jelentették a bélmosók.
Okosabbnak akar tűnni az illető; ő nép-nemzeti vallásosként találja meg a hibákat, nyitogatja a baloldali szemeket.

Alfőmérnök 2011.04.08. 15:03:55

@bbjnick: Nem dilizett be, csak hülyeségeket beszél. És elfogult. (ajánlom figyelmedbe jean paul bemondó 2011. 02. 27. 19:45 kommentjét).
És szerintem nem értesz vele egyet. :) Neki a Kommentár lenne a jobboldali kultúra.
A kultúrpolitika és az oktatás területén én inkább bénázást és dilettantizmust látok, mint a koncepció hiányát. Természetesen ezt sok mindenből le lehet vezetni, akár Kötcséből is, csak talán vannak jobb magyarázatok is.

Egyébként valahogy úgy, ahogy @Grift: írja.

Lew Archer 2011.04.08. 15:05:03

@Grift:

Hiába a legnagyobb hatalom, ha nem tudjuk, mit akarunk.

De. Hiába a legnagyobb hatalom, és a legfölsőbb vezetés hiába tudja, mi a cél, ha az alsóbb szintek nem tudják és nincs nekik pontosan megadva, mikor mit kell csinálni, mert lehetetlen az összes kérdésben központilag dönteni. Hogy a különböző szintek működjenek, ahhoz vagy kultúra szükséges, vagy sillabusz, amiben le van írva, hogy milyen helyzetben hogyan kell dönteni. A kultúra azért jobb, mert rugalmasabban ad választ olyan kérdésekre, amelyekre a sillabuszban nincs útmutatás.

Ezek alapvető vezetéstechnikai kérdések, amelyeket csak ideig-óráig lehet lelkesedéssel átlépni. Ha nincs se kultúra, se útmutató, a tömeg nem fogja tudni, mit kell csinálni.

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.04.08. 15:52:48

A választókkal szembeni tisztelet hiányának látom azt, hogy Orbán sokszor frázisokban beszél, amik nem jelentenek semmit. Látszik, hogy nincs túl sok gondolata, jövőképe arról, mi legyen, jobb híján előjön a frázisokkal, és reméli, hogy ennyivel is megelégszünk. Ha őszinte lenne, nem tenné ezt, és azt, hogy nem őszinte, csak azzal tudom magyarázni, hogy az őszinteségnél fontosabb számára a hatalomhoz való ragaszkodás.
Azt is megnézhetem, hogyan gondolkozik Orbán a választóiról: a fülkeforradalom emlegetése szvsz azt mutatja, hogy kb. annyiban érzékeli őket, hogy négyévenként elmennek szavazni. Számára ez a fő esemény, érthető, csak elfelejti, hogy a mi számunkra a szavazás kb. szükséges rossz, a mostani képviseleti demokrácia elég hiányos, szinte egyetlen eszköze az akaratunk kinyilvánítására - sokan kínjukban szavaztak rá, nem azért, mintha maradéktalanul megbíznának benne. Ő mégis így értelmezi a helyzetet.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.04.08. 16:12:28

félve teszem fel a kérdést, hogy van még olyan nemzetközi szervezet, esetleg ország amely méltó arra, hogy Orbán Viktort és fantasztikus kormányát véleményezhesse? (Észak-Koreán kívül természetesen)

vagy már mind emeszpé-közeli??
az egész világ ellenünk van...borzalom :((

AkarkiJ 2011.04.08. 16:13:48

"Türelmetlenség, előítélet? "

Inkább legyen türelmetlenség és előítélet, mintsem utólag mondogassák az emberek, hogy akkor még volt lehetőség, akkor még lehetett volna valamit tenni...

gauche caviar 2011.04.08. 16:14:09

a mandinereseknek ideje lenne már olyan menőnek lenni, hogy odaírjátok a cikkeitek alá, hogy: (x)

TG69 2011.04.08. 16:18:58

@Alfőmérnök: Márpedig abban igaza van, hogy addig nem leszünk sikeresek, amíg nem találjuk meg a minimális közös pontokat. És azt is jól látja, hogy nem értékválasztások miatt nem találja meg az elit ezt, hanem azért mert nincs meg a felkészültsége ahhoz, hogy a sorskérdéseinkről érdemben döntsön. Mégpedig azért nem mert ez nem megy egyedül otthon ülve, olyan műhelyek kellenek, ahol ezt kitalálják és ahol dolgozni szakmai elismerés. Ehelyett a ballib megmondó embereket felváltotta a 3 napos programok rendszere, 8 év felkészülési idő arra volt elegendő, hogy kitalálják a szociális népszavazást meg ilyenek. Amikor elindult a fidesz, adtunk 1 évet, hogy majd kiderül mire jutnak, most megint adunk nekik 1 évet, mert fogalmunk sincs hova vezetnek és ez így megy addig, amíg szépen erodálódnak egy mszp közeli szintre. Miközben erre semmi szükség nem lenne, csakhogy Orbán ilyen helyzetekre szocializálódott, a békés fejlődést nem ismeri.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.04.08. 16:21:38

"A magyar jobboldal kapcsán újra előkerült az autoriterség bélyege"

és ti ezen meglepődtök, amin mi viszont nem.

Dubito 2011.04.08. 16:23:38

Szóval már az ENSZ is ellenünk van. Meg az EU. És az IMF, az EB, EKB, az OECD. A nyugati, a déli meg az északi sajtó.

Olyan ez, mint amikor mindenki más a rossz irányban közelekedik az autópályán.

Már csak az maradt hátra, hogy Putyin vagy Chavez kezdjen el dícsérni.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.04.08. 16:29:36

@Dubito: Magyarország a legfaszább, legtökösebb ország e Földön, az Univerzumban. itt nem fog nekünk diktálni holmi nyugati sajtó, mint ahogy Brüsszel vagy Moszkva sem !!!
Magyarországnak saját, önálló, erős és nemzeti sajtó kell, olyan dicső mint pl a Mandiner.
punk és tum.

Megfigyelo 2011.04.08. 16:38:08

Azért, mert valakit Guatemalaból "szalasztottak", még lehet tökéletesen igaza -- most pl. épp ez történt. Egyébként aktuálisan nem Guatemalaból "szalasztották", hanem az ENSZ-ből, és annak hivatalos képviselője. Tegyünk fel az ENSZ-ről annyit, hogy megnézik, kire bíznak kényes feladatokat...
(Ugye tudja a szerző, hogy ez a "szalasztottak" párját ritkító ordenáré bunkóság?!)

Dr Smit Plagius 2011.04.08. 16:40:02

ergé!
tudja, az különbözteti meg a jó vezetőt a rossztól, hogy a jó vezető delegálja a feladatokat és olyan munkatársakat választ, akik önálló döntést hozva jutnak el a célig, a rossz vezető pedig mindent jobban tud és mindenkinek megmondja, hogyan hajtsa végre a feladatot.
na, ovi vajon kicsoda?

baloo112 2011.04.08. 16:41:24

Nagyon, nagyon jó blogbejegyzés!

1. a magyar jobboldal autoriter
2. a magyar baloldal is autoriter

mert az emberek ilyen vezetéshez vannak szokva.
ha élnétek kicsit más országokban, ahol a polgárokat a politikusok, az orvosok, a rendőrök, a pedagógusok stb. partnernek és felnőttnek kezelik, akkor ez a megállapítás egyáltalán nem sértő Mo-ra nézve. Ottan ez van. Ez a tükör. Amibe bele kéne nézni...

Ja és még annyi, hogy a jobboldal teljesen beleesik az előző ciklus hibájába, képtelen a kritikát még részben is elfogadni.
Aki kritizál az ellenség, az hülye, buta, tudatlan ha kívülről teszi, ha belülről akkor meg judeobolsevista stb.
Ebben kéne inkább fejlődni, de hát egy ilyen autokrata miniszterelnökkel és ilyen birka néppel nem fog menni.... vagy csak kbszott lassan.....

sárkányfő 2011.04.08. 16:45:35

Így kiforgatni az f-skálát, igazi szíjjártós/bayerzsótis teljesítmény, gratulálok :)

Az autoriter gondolkodás =/= fasiszta gondolkodás.

A fasiszta gondolkodás, minden hazug csúsztatás ellenére, az autoriter gondolkodás egy szélsőséges, extrém és agresszív formája.

Ez kb. olyan szintű összemosás, mint amikor Szíjjártó kvázi lekomcsizta a luxemburgi külügyminisztert, mivel az a szemét szociáldemokrata egy nyugati országban.

Az F-skála természetesen ésszel értelmezendő, nem olyan elképesztően bután, mint ahogy ez a poszt teszi. Ez így egy nagy nulla. Ez így a szavak kiforgatása, a gondolatok kiforgatása. Ahogy pár hete Hellernél, vagy ahogy két napja az angol "ban" ige félrefordításánál.

A kiforgatás célja egyértelmű. Nagy igény van jobbról a mártír-pózra: "jaj istenem, jaj istenem, minket már megint lenáciztak!" "Ártatlan áldozat vagyok!".

Az is vicces, hogy miután a poszt vitatja az elméletet, majd rájön hogy milyen picurka is ő ehhez, gyorsan le is tagadja: "Nem vitatva az autoriter személyiség elméletének tudományos értékét".

A poszt meg se próbálja megnézni, hogy egyébként találhatóak-e (na vajon?) autoriter gondolkodásra utaló jeleket a kormány működésében? A független intézmények legyűrésében? A bizottságok elkenésében? A köztisztviselők titkos megfigyelésében? A médiatörvényben? Ezer más dologban?
Ja, hogy konkrétumokkal vitatkozni, na az büdös, ellenben világba beszélni, ősrégi elméleteket kiforgatni könnyebb...

A mandiner nem "egyre türelmetlenebb" azzal a pofátlansággal szemben, a nemzet megsértésévél szemben, amit Kovács Zoltán megengedett magának. Talán mert Kovács osztogatja a kommunikációs megrendeléseket és pénzeket is, amikre a mandiner és tagjai is fognak pályázni, talán már pályáztak is. A főnököt nyilván nem bántja senki nyilvánosan.
Kétségtelen, filozófus-pályázatra a mandiner csakugyan esélytelen, de nem kell lebecsülni a kommunikációs tanácsadásokkal liszervezhető pénzeket, a Philip fiú is tízmilliókat rakott össze, van ebben pénz bőven.

Természetesen, ha egy balos mondta volna ugyanazt amit Kovács, a mandiner hisztérikusan áriázna.

Lehetne még sokat cáfolni a felszínes, gyenge gondolatokat a posztban, de tegye az akinek kedve van.

Van egy hírem: piroslapok = mandiner.
Épp csak az előjel más. Ugyanaz a szinvonal, ugyanaz a kettős mérce, ugyanaz a teljes elfogultság, ugyanaz a csúsztatás, manipulálás, ferdítés.

xenuka 2011.04.08. 16:53:06

Értelmes Európai ember nem lehet baloldali vagy liberális, csakis keresztény jobboldali!

Isten, haza, család, becsület!

látjátok feleim szümtükkel 2011.04.08. 17:01:51

@bbjnick -"Ha új Magyarországot akar az új hatalom építeni, azt szellemi, erkölcsi alapokra kell/lehet építeni. Új kultúrát kell alkotni."
Szívesen olvasnám, hogy szerinted milyen lenne az új szellemi, erkölcsi alap, és az új kultúra.

Várúr 2011.04.08. 17:02:07

@Szibarita:
Rólad Berzsenyi jut eszembe: "Rút szibarita váz".
De legalábbis az ostobaság, vagy a hazugság. "Orbánt ahová megy, megalázzák..." Csak nem Kohn Bandira gondolsz?
Ergének: Adorno, Habermas, stb. és a frankfurti iskola. A nácizmus utáni frusztráció során keletkezett tévképzetek gyűjteménye, mely már akkor sem volt komolyan vehető, mára végképp elavult hamis valóság-interpretáció. S mint ilyen, végtelenül ellenszenves is.

csillámpóni 2011.04.08. 17:04:20

Lovagok, és lovaginák. Ezzel nem a lovakat akarom bántani. Se GG Gigit.

ketyosz 2011.04.08. 17:06:58

"szalasztott", mi?
De nagy majom vagy te rajcsányi...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.04.08. 17:08:38

egyébként jópofák vagytok: meztelenül, álló farokkal, úgy, hogy egy szintén meztelen nő fekszik az ágyatokon, hajtogatjátok a "nejeteknek", hogy "drágám, ez nem az, aminek látszik"... :-D

bőrmók 2011.04.08. 17:12:42

Egy blogban "szellemi kihívásokkal küszködő balos blogok"-at szidni, ez milyen már?

Várúr 2011.04.08. 17:14:07

Ha a mandin megjelenik egy vezérblog, a ballibek, mintha vezényszóra tennék, mind idesereglenek. Szellemi diszlexiások és "jószándékú kritikusok" egyaránt. Oszt' adnak nekünk jobbereknek leckét míveltségből, demokráciából, toleranciából, amiből épp kell. Sípol, zakatol a Habermas-féle eltikultúra összes önjelöltje, mint az elszabadult gőzgép. Ezeknek a masinisztáknak Orbán Viktor volt már Hitler, mini-duce, Lukasenko, Kádár, az argentin raportőr nyomán lesz belőle Perón is.

Megfigyelo 2011.04.08. 17:14:56

@xenuka: Az értelmesebb európai emberek túlnyomó többsége nem hisz istenben. "Felség, erre a hipotézisre nem volt szükség!" mondta még Laplace Napoleonnak...

veny 2011.04.08. 17:18:50

A postok helyét egyre inkább átveszi a csúcsra járatott seggnyalás.

öregbuksi 2011.04.08. 17:19:58

@Grift: Mit tehet az a nép, akiről feltehetőleg értelmiségi tagja így nyilatkozik, fékezhetetlen gyűlőlettel : " él itten egy rongy nép, semmiféle hétköznapi kultúrával, a paraszt eladja neked a tegnap permetezettet, vagy a nagybanin megvett marokkóit, a vízvezeték szerelő átkúr, és számlát sem ad, mindenki ügyeskedik, semmi nem érdekli csak a való világ," ... Eszem ágában sincs vitatkozni, de remélhetőleg van a társaságában olyan ember aki elmagyarázza Önnek, hogy a nép, a tömeg sőt még a lakosság sem oka soha semminek. Követi az elit álltal mutatott példát. Az elit lehet az ibuszutas Széchenyi, vagy akár Ön is! Az külön érdekes, hogy habzó indulatában, csak parasztot , melóst és kereskedőt hozott példának ,akik Nagy László "undorító" sorainak megfeleltek. És kedves Uram, az elmúlt 21 évben ki , kik teljesítettek rosszabbul, a paraszt a melós, vagy ....? Hány balos és jobbos értelmiségi mondta: eddig és ne tovább! Nyugodt gondolkodást és további szép napot.
Hogy megfeleljek egy fenntebbi hozzászólónak Nagy Miklós, Győrből

is 2011.04.08. 17:21:36

"egy Guatemalából szalasztott"

hm. ennyi talan eleg is ergé jellemzesere.

Várúr 2011.04.08. 17:23:51

@sárkányfő:
Mittomén, melyik munkáspárt tagja a vörös luxemburgi külügyminiszter, de egy biztos: jó komcsi szokás szerint fikázott valamit, amiből betűt nem olvasott. Elvtársi segítségként a sajtószabadságot nyolc évig napról-napra megcsúfoló hazai pártbarátainak. A valóság ilyetén megcsúfolása alacsonyabb szinten felér a Habermas & Tsai-féle zagyva és megkésett nácizmus-kritikának. Egyik barna nácizmus, a másik lila nárcizmus. Utóbbi a társadalmi valósággal köszönő viszonyban sincs, a másik (sajna) nagyon is volt. Ergé tiszteletteljesen bólint a frankfurtiaknak - ballibek ezt is keveslik - én meg, urambocsá, beintek nekik.

Sir Galád (már foglalt) 2011.04.08. 17:25:58

Az F-skála egy hülyeség, ez nyilvánvaló. A Fidesz-kormány erősen autoriter, ez is nyilvánvaló (lásd pl. Földrajzinév-bizottság, jegybank, az eredetileg tervezett médiatörvény, alkotmány). A hierarchiával talán nincs is gond, de a túlzásba vitt tekintélyelvűség eddig mindig megbukott.
Meglátjuk mennyi kárt okoz ez és mennyi hasznot hoz ez a stílus, aztán majd mérlegelünk.

is 2011.04.08. 17:33:49

"médiaszabályozás a világon mindenhol van, s többek között azért, hogy bizonyos tartalmak bizonyos csoportokhoz ne jussanak el "

ja, ahogy Moricka elkepzeli. meg még Szalai Annamaria. ezen kivul mindenki okosabb a vilagon. technikatortenet es politikatortenet szerint is korlatozott szamu frekvenciak folotti monopoliumrol beszelunk. banyajaradek 2.0 . a porno es tarsai csak fedocuccok, azt a bunteto torvenykonyv siman elbirna. persze a kabel es internet vilagaban egyre nehezebben megy ez a fedoindoklas is, hiszen a Playboyt is 24 oraban arusitjak az ujsagosboltok, es az interneten is 24 oraban keresheto az anal fisting. nem baj, Szalai Annamaria nekiugrott, hogy akkor o az internetet is betiltja, ha kell. nem jott ossze.

boldogok az ertelmi szegenyek, mert nekik eleg Szalai Annamaria allaspontja, es buszken, narancs nyakkendovel a nyakukban szajkozzak nezeteit.

is 2011.04.08. 17:35:24

@öregbuksi: nem akarlak elkeseriteni, de ilyeneket irt pl. Szechenyi is. meg Mikszath, meg Ady. van az erted haragszom elve is, ezt sose felejtsuk.

flo30 2011.04.08. 17:38:31

Ez a Frank véletlenül nem pedofil?

:))

flo30 2011.04.08. 17:39:40

@Várúr: De csak azért, mert rátok fér.

iljarepin (törölt) 2011.04.08. 17:39:55

Ez egy különösen értelmes bejegyzés lett. Azon nyilván meg sem lepődök, hogy a kormánnyal szemben megfogalmazott kritikára megint a szokásos "a baloldal világszerte tematizálja a tudományos és kulturális életet" című riposzt érkezik, noha ennek semmi köze a témához, akármennyi igazság is van ebben az állításban. Senki nem emlegette az F-skálát, csak a tisztelt szerző, ezért nem is értem, minek ezt iderángatni. Az viszont sajnos tény, hogy a Fidesz hatalomgyakorlási technikái egyszerűen visszataszítóak, hányingert keltőek. A mérhetetlen suttyóságtól bűzlik minden, amit csinálnak, és főleg ahogyan csinálják. Hadd ne soroljam a konkrét példákat, aki ezt nem érti, annak úgyis mindegy. Ez bizony nem "polgári, konzervatív" tempó, hanem ciki, kocsmai, bosszúálló, provinciális, korlátolt bunkóság. Magyarország szégyene, hogy ez megy. És a totál hülyék kedvéért leszögezném, hogy ami előtte ment, nyilván az se volt sokkal jobb, de azért van különbség.

négerbirka 2011.04.08. 17:41:02

hát igen, az ensz hiteltelen. az imf is, az eu is, az európa tanács is, a velencei bizottság is, az ebesz is. a nyugati sajtó is. sajnos egyedül a fidesz és orbán viktor hiteles ezen a világon. ilyen világban élünk!

öregbuksi 2011.04.08. 17:42:35

@is: Nem keseredtem el. Csak az érted ... stb- nek köze nincs a részemről kifogásolt hsz-hez! Haragudni az igen, gyűlőlni, mivégre?

bőrmók 2011.04.08. 17:42:52

"A szabályozás mikéntjéről persze lehet és érdemes vitázni"

index.hu/kultur/media/2011/04/08/a_hircentrum_meghamisitja_a_hireket/

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 17:44:56

@négerbirka: ti lettetek hiteltelenek legkésőbb tavaly áprilisban, birkucim, de marhára :) Az ehhez hasonló ótvar stílusotok miatt. Ehhez képest a lopásdömping kismiska volt...

flo30 2011.04.08. 17:46:08

@sárkányfő:
Valóban, nekem is az volt az első reakcióm erre az épületes posztra, hogy úristen, ez akkora csúsztatás, hogy elcsúszunk és mindannyian kitörjük a nyakunkat itt halomra.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 17:46:39

@iljarepin: "Az viszont sajnos tény, hogy a Fidesz hatalomgyakorlási technikái egyszerűen visszataszítóak, hányingert keltőek."

- az viszont még sajnálatosabb tény, hogy EZT a retkes véleményt világszerte mint tényt pertraktáljátok, Vásárhelyi Mária lámpaernyője alatt felsorakozva.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 17:47:39

@flo30: javítsuk ártalmatlan tévedésedet. Ezúttal ez a poszt telibe talált. Bőg a meghágott baloldal, mint a névrokonom.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 17:49:18

"bár nagy örömmel fog megismerkedni az ország sajátosságaival a következő hónapokban" - volna egy tippem, hogy ez a bárgyú emerging fószer kitől fog ismereteket szerezni Magyarországról. Hát nem Kogutowicz Manótól, az szt.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 17:50:04

@is: hm, mi az, mástól nem tetszik a te stílusod? :)

iljarepin (törölt) 2011.04.08. 17:50:58

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: én nem szoktam világszerte pertraktálni semmit, viszont az emberek jelentős részét dühíti az, ami jelenleg itt folyik, és sajnos akkora a bűz, hogy külföldre is elér.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 17:52:59

@iljarepin: nézd, kedves Rjepinem. Ti azt szoktátok magyarázni, hogy a náci Fidesz serint 53%=2/3. Akkor légy szíves ne hazudd azt, hogy 1/3=közel 100%, mert baromira kiröhögteted magad :)

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 17:55:02

@flo30: meglepődnél? (Pláne ha saját maga is terjesztené.)

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 17:56:15

@bz249: Kodály is tudta, pedig nem volt egy Einstein, hogy van rossz hagyomány és van jó hagyomány. Semmi sem jó AZÉRT, mert hagyomány.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 17:57:27

@Takony_fősámán: takonykám, fáj az igazság? :D Csinálj újabb blogot magatoknak Táncsics-pénzen, ha ez nem tetszik, innen meg húzz el.

bőrmók 2011.04.08. 17:58:29

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs:
Nem kell ezt pertraktálni, belátnak ide pertraktálás nélkül is. Amúgy jó szó:)

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 17:58:44

@Várúr: az SzDSz képtelen megdögleni. Jól mondta Wittner anyó egy másik összefüggésben...

regress 2011.04.08. 17:59:02

@xenuka: normális ember nem hisz istenben ,mert nincs.a bort vedelők,gyerekszeretők ne papoljanak keresztény erkölcsről.ezek is lopnak csalnak szemérmetlenül,nem kérek ebből az "erkölcsből"

bőrmók 2011.04.08. 17:59:32

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: mondd, te tulajdonképpen le akarod járatni ezt a blogot?

iljarepin (törölt) 2011.04.08. 18:01:00

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: szerintem visszavehetnél egy kicsit. nem tudom mi az az 1/3 amivel jöttél, nem is nagyon érdekel. az pedig nem hazugság, hogy az emberek jelentős részének a töke tele van a folyamatos cirkuszolással, amire semmi szükség nincsen. sajnos csak ezt éri el a kormány, és ez a tömeg pontosan addig fog nőni, amíg ezt így csinálják.

bőrmók 2011.04.08. 18:01:05

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: hiába hívsz jó öreg takonynak, nem sértesz meg.. ez ugyanis ÁLNÉV, BECENÉV, tudod.. :D

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:03:41

@iljarepin: hadd segítsek. 1 - 2/3 = 1/3 (ált. isk. 3. oszt.).
Az emberek jelentős részét is ismered? Na, gratulálok. Vagy Bolgárkád "hüvelykujjából" szoptad? :D

lüke 2011.04.08. 18:06:14

jó magyaroschra át van gyúrva ez a német nyelv!
ahogy ezt se,úgy Adornót, Horkheimert s Habermast
se ismeri egy átlag német nyelvü

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:10:24

@ketyosz: ha ő majom, akkor neked minimum 6 lábad van :)

iljarepin (törölt) 2011.04.08. 18:10:56

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: figyelj, én azt javaslom, hogy akármilyen nehéz is, próbálj stílust váltani, mert ez így eléggé kontraproduktív. a trollkodást és a személyeskedést nem szokták szeretni az emberek, ezért szerintem sokkal többet használnál az ügynek, ha valami civilizáltabb formátumra váltanál. remélem, megfogadod a tanácsomat, hidd el, jobb lesz neked is. a biztonság kedvéért azért kipróbálom a szűrés gombot, mert nem vagyok egy optimista alkat. minden jót kívánok!

Muad\\\'Dib 2011.04.08. 18:11:18

Az ENSZ egy vicc. Léhűtők és bűnözők gyülekezete, amit minden nálunk erősebb ország nagyjából ilyen módon is kezel.

billy reed 2011.04.08. 18:13:09

Iljarepin: teljesen igazad van!!!

Jaj, jaj, megint bántják a magyart!!!
A csúnya EU, ENSZ, stb. elveszi a kisgyerek nyalókáját!
Sírunk-picsogunk...kb ennyi a poszt lényege...áltudományos okoskodás mögé rejtve.

Mindegy, hogy a fiút Istvánnak hívják, vagy Pistinek hívják: a Fidesz /most ez a neve?/ autoriter párt. Élén egy hatalommániás megszállott, akinél többet senki nem ártott Magyarországnak a rendszerváltás óta.

Ő az, aki nem bírta elviselni a választási vereséget, ő az, aki szerint "egy a tábor...", ha aFidesz ellenzékben van, akkor a haza van ellenzékben...

Érdekes, a baloldal soha nem mondta egyetlen jobboldali erőről vagy személyről sem, hogy nem tagja a nemzetnek.

A jobboldalról viszont elég gyakran hallottuk ezt ugyebár...pl. ki a magyar? /Csak az a jobboldali, aki 2011-ben is a Szent Koronával foglalkozik a modernizáció helyett/.

Akkor most hol a kirekesztés?

Utálom mikor valaki mások helyett mondja meg mit tehet, és mit nem. Barátaim, ez az autoriter magatartás.

Én pl. katolikusként rühellem, hogy az alkotmány keresztény szellemiségű legyen.
Ennek az ideje lejárt.
Az alkotmánynak nem ez a dolga.

Az pedig, hogy a szakértő guatemalai, nem jelenti azt, hogy nem ért a médiaszabályozáshoz. Ő csak azt mondta, hogy a magyar viszonyokat nem ismeri.

Ezt felemlegetni, csak buta demagógia.
Kb. olyan szint, mint a II. világháború után a kollektív bűnösség elve: azaz, ha magyar vagy, akkor háborús bűnös.
Ha guatemalai vagy, akkor nem lehetsz demokrata???

Az egyetemes emberi jogok mindenhol ugyanazok, legfeljebb nem, vagy csak részben tartják be őket, mint pl. nálunk is.

Ez a poszt egy förmedvény. Észérvek helyett ostoba vagdalkozás.
Sajnálom, mert az utóbbi időben úgy látszott, hogy a blog elindul egy normális irányba, de ez komoly visszaesés!

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:13:46

@regress: bizonyítékod is van, vagy csak fröcsögsz?

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:14:55

@billy reed: most mit sírsz-picsogsz? Azt hitted, hogy csak redvás baloldali blogok vannak? Hát nem. Pofára vagy esve, ha még nem is vetted észre magadon.

bőrmók 2011.04.08. 18:16:36

@regress: ez így, hogy normális ember nem hisz istenben, csúnya ferdítés. OrbánViki nem hisz, Semjén nem hisz, és ők nem is normálisak, de ebből még nem következik semmi ilyesmi.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:17:13

@iljarepin: ne trollkodj és ne személyeskedj. Ideje visszavenned magadból, mert amit itt (is) művelsz, az már vérciki.

bőrmók 2011.04.08. 18:17:23

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: jézusom, egy jobboldali blog! Vesztettünk, billy reed!

Pszt! 2011.04.08. 18:17:44

Szegény jobberek! Egyre nehezebben magyarázzák a megmagyarázhatatlant.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:19:15

@Takony_fősámán: én annyit mondtam, hogy ez nem egy redvás baloldali blog. Aki sikerrel abszolválta a második elemit, ebből nem következtet arra, hogy akkor ez egy jobboldali blog.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:19:51

@Pszt!: rohadtul beégtetek. A jajveszékelésetek messze száll.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 18:21:21

@Grift:

Mi soha nem fogjuk meggyőzni egymást:-) Máshol állunk. S bár ugyanazt látjuk, de a perspektívák különbözősége miatt mégis mást. Nyilván, az utunk, amíg ide jutottunk, a tapasztalataink is különböznek.

Az egy kicsit elkedvetlenít, hogy blogos tevékenységünk a szemedben "kontraproduktív, semmit ki nem fejt, sirám, szar, értelmetlenség. a kommunizmus kritikája oké, minden másban csak homály és nyifi-nyafi", mert (ha idő és erő hiányában elég esetlegesen és szellősen is íródgat) a legjobb szándékokkal "toljuk". :-) (S amit hiányolsz benne, talán azért nem találod, mert nem célunk a "megmondás": (szándékunk szerint) nem "megmondunk", hanem egyfajta gondolkodásmódot szeretnénk megismertetni.)

Az a helyzet, hogy én még emlékszem a kilencvenes évek elejére és tragikomikusan hasonlónak vagyok kénytelen látni az akkori és a mai helyzetet. Akkor a hatvannyolcasok "sajátos öntudata" utasított mindenkit k*ssba, aki "magyarul próbált gondolkozni", ma a nyolcvankilencesek "sajátos öntudata". Akkor is egy "ideológiai konstrukcióval" bunkózták a társadalmat, ma is egy "ideológiai konstrukcióval" teszik ugyanezt --- a doktriner liberális demokratizmus vagy a centrális politikai erőtér elmélete egyh*lyeség, mindkettő életidegen és életképtelen doktriner ideológia, csomagolják bármilyen színű sztaniolba is.

Mivel százkettedszer talán már felesleges volna leírnom, hát csak úgy jelzésszinten hagyom itt nyomát: ha nem koherens, értékalapú és a hagyományainkra támaszkodó építkezés fog folyni, akkor ez a politikai kísérlet is csak rombolni fog és úgy fog végetérni, mint az összes elődje az elmúlt 50-60-akárhány évben...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 18:23:47

@Google:

"'sirám, szar, értelmetlenség' Benne az ígérettel, hogy egy Kötcsén túli másvilágban jobb lenne. Most éppen úgy néz ki, ezt jelentették a bélmosók. Okosabbnak akar tűnni az illető; ő nép-nemzeti vallásosként találja meg a hibákat, nyitogatja a baloldali szemeket." --- írja.

Az igen! :-D

ü
bbjnick

Muad\\\'Dib 2011.04.08. 18:24:24

@Pszt!:
Hát igen, nehéz is megmagyarázni, hiszen fasiszta csapatok masiroznak az utcán, én is láttam a saját két szememmel ahogy ezek a csúnyagonoszfaszisták zsidógyerekeket sütnek a pikniken, sőt a békés baloldali újságírókat a házuk elöl vitte el a fekete autó,meg még a czigányokat is terelték a mrahavagonba. Hiszen már Bolgár úr is megmondta, hogy itt tombol a fasizmus, nem úgy, mint Európa és az ENSZ által barátként kezelt Egyiptomban ,ahol csak fél éve kezdett tombolni a terror egy-két éve még a béke paradicsoma volt, akivel a legszorosabb együttműködésre volt szükség...
Most komolyan nem unalmas még ez a folyamatos diktatúra vizionálás? Személy szerint nem kedvelem a fityesz kormányt, de minden nap diktatúrát és (média)elnyomást vizionálni az újságcikkekben, legalább annyira röhejes, mint a vöröskeresztnek felállított német sunshine-munkatáborok voltak...

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:26:48

@Muad\\\'Dib: légy szíves ne felejtsd ki a Budapest Sun tényfeltárását sem, mely szerint naponta lobbannak lángra zsinagógák Magyarországon.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.08. 18:29:35

rg, egyebkent kivancsi lennek a mandiner velemenyere cohn-bendit sajtotajekoztataojanak kozszolgalati hamisitasarol..:-)

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:31:43

@az igazi Sipi: sípos, te ezt becumiztad? Hamisításról szó sem volt, de a módszer mégsem volt tisztességes (olyan klasszikus szadis volt): vágásokkal-nyírásokkal téves sugallatokat tettek.

bőrmók 2011.04.08. 18:31:56

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: nálatok ezt tanították másodikban? Nincs több kérdésem..

bőrmók 2011.04.08. 18:33:14

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: "téves sugallatot tettek"
egészen pontosan azt HAZUDTÁK, hogy nem válaszolt a kérdésre

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:33:59

@Takony_fősámán: KÉT kérdés közül az egyikre válaszolt, a másikra nem.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.08. 18:34:19

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: a sipos rovid i...:-)

tehat te magad is elismered, hogy hamisitottak, csak maskent fogalmazod meg...
tudod, mint amikor ha valaki hazudik es utana azt mondja, hogy "nem bontotta ki a valosag minden reszletet";-)

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:35:27

@az igazi Sipi: mint mondottam, engem is undorítanak az szdsz-es módszerek. Mégsincs szó gyurcsányizmusról, ugyanis tételesen nem hazudtak.

bőrmók 2011.04.08. 18:35:57

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs:
jaj várj, nézd meg a videót, két kérdésre válaszolt (a pedofilosra is)

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:36:30

@Takony_fősámán: már abban a kijelentésedben is hazudtál, amikor "a" kérdésről beszéltél.

regress 2011.04.08. 18:36:35

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: mire akarsz bizonyítékot te papnövendék? istenre?ha találkozol vele,mond meg neki,hogy azt a sok csuhás hulladékot takaritsa el.el kellene dönteni kit teremtett saját képmására.

bőrmók 2011.04.08. 18:36:52

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: basszus, tényleg égtem.. bevallom, nincs meg a két elemim :)

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:38:05

@Takony_fősámán: a közbevető kérdést nem is említettem. No, hogy végre felfogd: még ti sem tagadjátok (csak sűrűn elhallgatjátok), hogy VOLT OLYAN KÉRDÉS, amit nem válaszolt meg.

Te, egyre kínosabb a magyarázkodásod... Nem érzed?

Muad\\\'Dib 2011.04.08. 18:38:29

@az igazi Sipi:
Na a Cohn-B a másik tragédia. Ennyit sikerült kiszenvednie magából a magyr liberális baloldalnak? Egy kivénhedt anarchistát, akit még a saját országa is kirúgott otthonról, amíg még kellőképpen épelméjű vezetői voltak? Aki szánalmasan magyarázza, hogy ő tulajdonképpen nem azért írta le a könyvében, meg magyarázta a tévében, mennyire szereti a kislányokat, mert így gondolja, hanem csak úgy mellékesen. És ezzel a vita lezárva. Konklúzió: ha a fityeszes mondja, hogy mindenki annyit ér, amennyije van, az leírta magát, és minden szava késő magyarázkodás, ha a cohn-bandi magyarázza miért is nyilatkozott pedofíliát dicsőítően, az érthető és meggyőző magyarázat. OMG...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.08. 18:38:37

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: valoban nem lehet szo gyurcsanyizmusrol, mert gyurcsanyek sokkal korrektebbek voltak, mint a jelenlegi kormany, akinek a parasztvakitason kivul csak az megy, hogy belekot uniokba, vilagszervezetekbe, orszagokba, politikusokba, aztan beszart fejhangon vonyit, hogy "bancsakamadzsart!!"..:-)

pedig en egyaltalan nem erzem magam az ensz, az unio es egyeb szervezetek altal bantva. sot, kifejezetten ugy erzem, hogy megvedenek valakitol, akinek a bbjnick altal emlitett zsenialitasan sajnos kisse tulmutatnak a frusztracioi es a bosszuvagya..:-)

bőrmók 2011.04.08. 18:39:08

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs:
én láttam a videót. két kérdés volt, kettőre válaszolt.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:39:21

@regress: igazi kádári érvelés szemtanúi voltunk, köszönöm.

bőrmók 2011.04.08. 18:39:57

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: segítek: hába fújod a tüzet, amíg meg sem gyújtottad

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:40:51

@az igazi Sipi: valamiért csak eltaknyolt imádott gyurcsányod tánc közben...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.08. 18:41:18

@Muad\\\'Dib: mikor tanuljatok meg, hogy a klaraktergyilkossag csak ideig-oraig vezet valahova es csak a kocsmak nepenel.

balkantol arrebb nem az embert probaljak dzsokijuingosan tonkretenni, hanem a velemenyevel szallnak vitaba:-)

azzal vitatkozz, amit cohn-bendit mondott. ha tudsz vele vitazni. ha tudsz ellenerveket. az nem erv, hohgy 68as diak. az nem erv, hogy balszelen lazadozott, az nem erv, hogy a magyar sajto pedofilnak hazudja.

az az erv, amikor az allitasaid tetelesen, ervek menten megcafolod.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:41:59

@Takony_fősámán: nem kellettem az öngyulladásodhoz. Én csak segítő szemlélője vagyok, hogy lerövidítsem a szenvedésedet.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.08. 18:42:14

@bbjnick:
jaj, azok nem a blogra vonatkoztak, a blog csak egy félmondat volt.

a többi megint lózung.
hol kell kezdeni az értékalapot? orbán göregábor könyveket szór a népnek egy zil-platóról, vagy hogy a sistergős ménkűbe képzeled.
hatalom kell, évek kellenek. és kéne egy értelmes, politikában is értelmesnek tekinthető bbjnick tömeg, akik lassan beszivárognak az erőtérbe. de hangsúlyozom, politikailag is értelmezhető! nem tiborckodás, véglátás, és főleg nem a kibaszott lózungok. és még az sem számít, hogy a lózungokkal tartalmilag egyetértek, a csakis keresztény kultúrájú országgal egyetértek, mindennel egyetértek, csak így ahogy kigyün belőled, nem értelmezhető. a hatalom mániákusai, szolgái és technikusai számára sem.
és ráadásul nincs rá népi igény. és a népben sincs már nyoma. itten mindent előröl kell kezdeni. és azzal, hogy ami ártalmas, azt most és erőből ki kell nyírni. az nem múködik, hogy a népi elemet odaállítom a fogyasztó elé, a mónikasó mellé, aztán válasszon. előbb a mónikasót kell elirtani.
egy idézet egy egykori népfantól:

"ekkerjoz 2011.04.07. 17:57:40
@Benikuty: hát ja, csak egyszer kéne rendelni vagy ötvenet, aztán mindig hagyni magnak valót közülük, a legszebb kakast, a legfainabb tyúkot. Ilyenkor már szokás volt kotlóst ültetni, kellett a fenének a brojlerhibrid.
De teljesen elkényelmesedett a paraszt, mikor megy a mónikasó, letesznek kapát, permetezőt.
Akartam felesben kiadni gödöllői tyúkot, maradt volna a tojás a gazdánál, feleztük volna a takarmányt, egy se vállalta az egész faluban, megszokták az olcsó, de legalább rossz naposcsibét, meg a postás is kihozza a segélyt."

itten tartunk. a nép már nem hordoz semmiféle kultúrát. még alkalmas a hordozásra, de előbb ki kell találni mit hordozzon. :)

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:43:11

@az igazi Sipi: te naponta hányszor próbálod Orbán, Schmitt, Szíjjártó, Kósa, Lázár karakterét gyilkolni? Vagy el sem tudsz számolni odáig? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 18:43:13

@Alfőmérnök:

Gyurgyák nem egyfecske. Egyre több jobbos és keresztény és nemzeti és... nyűgöl. Érdemes volna ezt a kormánynak (legalább) megfontolnia.

ü
bbjnick

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.08. 18:43:57

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: de megis be van szarva tole orban, mert o az egyetlen, aki csak megrogyott az ovon aluli sorozatoktol, de talpra allt, szemben a tobbi, fidesz altal tonkrretett es lenullazott politikussal.

a fidesz ugyanis sosem kinalt senkinel jobb alternativat az elmult 16 evben. a fidesz csak elhitette, hogy nala mindenki rosszabb..:-)

na most ez mukodni fog itt eszakbalkanon - meg ideig-oraig, bar ez a ciklus fejjel lefele fogja elasni orban a politika futohomokjaba.. - , ahol sajnos az embereket a bosszuvagy kielegitesevel es az irigyseggel lehet motivalni. de hegyeshalomtol balra ez mar nem mukodik:-)

bőrmók 2011.04.08. 18:45:57

@Muad\\\'Dib: de ha ennyire szánalmas emberről van szó, miért vágták meg a felvételt, amiben válaszolt, és miért mondták azt hogy nem válaszolt a kérdésre?

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:46:38

@az igazi Sipi: nincs jobban beszarva tőle, mint Obama attól az oszi gyerektől.

Homokba temetkezni? Na, azt még egy nép sem próbálta...

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:47:19

@Takony_fősámán: ez vitathatatlanul alantas, szdsz-es tapírság volt, ne szépítsük.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.08. 18:47:20

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: tudod mi a kulonbseg a kritika es a karaktergyilkossag kozott?

elmagyarazom.

schmitt pal tobbszorosen bizonyitast nyert diszgrafiaja vs a bizonyitatlan fittelina okirathamisitas

kosa gatyaig eladosodott debrecenje vs melyen kussolo sukoroi elszamoltatas.

Muad\\\'Dib 2011.04.08. 18:48:49

@az igazi Sipi:
A magyar sajtó? Saját könyvében írta, a francia tévében nyilatkozta. Mi köze ennek a magyar sajtóhoz?
Ritka röhejes, amikor a baloldali körök azzal jönnek, hogy nem azt kell mondani, milyen ember, hanem a mostani kijelentéseivel vitázni, miközben élből elvetik a lehetőségét is annak, hogy bizonyos emberek értelmes tetteiről beszélni lehessen a történelemben elkövetett bűneik miatt.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:48:56

@az igazi Sipi: a piramis homokból van? :) De a fellah is a saras folyóparton bújt alá a földnek.

bőrmók 2011.04.08. 18:49:02

tök jó ez a blog :)

Muad\\\'Dib 2011.04.08. 18:49:19

@Takony_fősámán:
Mert szánalmasan hülyék, azért...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.04.08. 18:49:23

@az igazi Sipi: tőlünk lopták a technológiát, meg a piramisokat is :))

mréveiller 2011.04.08. 18:49:56

amíg a "modern baloldal" lendvai meg kovácslaci addig a csúnya fidesz autoriter hatalmat épít. nem éreztek ellentmondást. lendvai meg kovácslaci nem nyíltan támogatott egy autoriter hatalmat? de

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:52:04

@MM87: pontosan. De a Krasznaja Presznya-i varacskost is ide vehetjük.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.08. 18:52:22

@Muad\\\'Dib: pl kinek az etelmes tetteirol nem lehet beszelni?

az, hogy te azt mondod ertelmes, en azt mondom, szerintem nem az tudod mit jelent?

hogy beszelunk rola. mert lehet..:-)

egyebkent mit irt a sajat konyveben es mit nyilatkozott a francia tvben? hogy gyerekekkel szexelt?
es ezek utan miert nem kuldtek bortonbe? legalis a pedofilia fro-ban?

jungbak 2011.04.08. 18:53:00

"Guatemalából szalasztott"

innentől kezdve miről beszélünk?

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:54:02

@jungbak: nem tetszik a stílus? Ugorj át elekecskéékhez! :))

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 18:55:19

@az igazi Sipi: ezt is elolvashatnád, mielőtt csacsenolod.Ő maga azt mondta róla a HÍRTV-nek, hogy amit leírt, "ma már nem vállalható" - na???

Muad\\\'Dib 2011.04.08. 18:56:05

@az igazi Sipi:
"..."On several occasions certain kids would open my fly and start to stroke me. I reacted differently according to circumstances, but their desire posed a problem for me. I asked them: 'Why don't you play together? Why have you chosen me, and not the other kids?' But if they insisted, I caressed them still.[2][3]"..."
en.wikipedia.org/wiki/Daniel_Cohn-Bendit

Most persze lehet ezt magyarázgatni, ebben az esetben viszont csak egy kérdésem lenne. Hol mondott szó szerint olyat bármely magyar szélsőjobboldali szervezet, hogy kitelepítené/megölné a zsidókat, fajelmélet alapján kormányozna? Mert viszont, ha ilyen kijelentés konkrétan nem történt a fenti esettel analógiában kijelenthető, hogy Magyarországon semmiféle fasiszta szélsőséges veszély nem létezhet...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.08. 19:00:26

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: de ettol meg mindig nem ertem, hogy mitol pedofil.

pedofilok azok az egyhazi szemelyek, akiknek most tusoljak el eppen a gyerekmolesztalasi ugyeit. azok ugyanis valoban megdugtak a kolykoket, akiket rajuk biztak.

c-b hany gyereket dugott meg?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.08. 19:01:15

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: nem, de azt tudom, hogy az egyipotmi mumufikalas eredete onnan ered, hogy eszrevettek, a forro homokba temetett testek tovabb elallnak, mint a mashova temetettek...

Muad\\\'Dib 2011.04.08. 19:05:56

@az igazi Sipi:
"...c-b hany gyereket dugott meg? ..."
A magyar szélsőjobboldal hány zsidót küldött gázkamrába. Tehát az őket érő minden vád alaptalan szerinted, ugye? Csak, hogy egyről beszéljünk. Mert még a végén kiderül mennyire közeli az álláspontunk.

Devil 2011.04.08. 19:06:30

Jogos kritika, ertelmes vita - es Orban Viktor, egy mondatban? Elmult mar aprilis elseje...

Várúr 2011.04.08. 19:06:42

@billy reed:
A "baloldali" Furcsány mindössze sintértelepre (szó szerint) akarta vitetni a jobbot. Nem mellesleg: ez a hazai "baloldal" valóban idegenszívű hatalommániás felelőtlen bitangok gyülekezete. Te is annak vagy tagja, akármenyire sivalkodsz. Sértődj meg, oszt' boldogítsd valamék balos portált.

Goompah 2011.04.08. 19:11:41

"médiaszabályozás a világon mindenhol van, s többek között azért, hogy bizonyos tartalmak bizonyos csoportokhoz ne jussanak el (gyereknek melegpornót, anarchista szakácskönyv wannabe szakácsoknak, satöbbi)."

Nagyon vigyázz, mert ezzel az állításoddal most súlyosan diszkrimináltad az LMBT közösséget, kisebbséget. Hiszen miért csak a melegpornót tiltanád a gyerekektől? Ez mr súlyos diszkrimináció, mindjárt rádaggatják az obligát fasiszta jelzőt.

Devil 2011.04.08. 19:12:01

Pontosan az tortenik amit megjosoltam. A fidesz minden kulfoldi kritikat, kritikust megprobal lejaratni. Persze ez nem uj, valamiert az elozo trollkodasuk alatt is pont ezt csinaltak, ezt kellett csinalniuk - ugyanolyan kenyszerpalyan vannak miont akkoriban.
Mi itt egy szellemi provincian elunk, eleg tavol ertelmes informacio-forrasoktol, eleg az ha sokaig es hangosan ismetelgeti a papagajkommando ugyanazt. Nemetul vagy angolul hanyan beszelnek, hanyan neznek/olvasnak kulfoldi sajtot, mediat? A torzsszavazok aligha...
Annyi valtozott hogy most mar a blogokon is nyomulnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 19:12:39

@Grift:

A nullponton vagyunk (a forrponton:-)) --- igen, ezt mondom én is. S ha úgy állok hozzá, akkor ez nem egy negatív állapot, hanem egy lehetőség.

A politikai értelmezhetőség kérdése már karcosabb. Tudod, hogy hány és hányféle kulturális pályázati agyaggal, koncepcióval, lóf*sszal referáltam én már "politikusoknak"? A politikusok számára minden lózung, ami kultúra, amíg nem tudja a maga hatalomgyakorlási (és, jóesetben, irányítási, kormányzási) koncepciójába beilleszteni. Márpedig, amíg egy kulturális koncepció nem kap bizalmat, politikai támogatást és nem futhatja ki magát, addig egy politikussal te meg nem érteted, hogy mire való és mire jó:-[

Nincs más megoldás, mint ami a két háború között is történt: a politika (Bethlen) bizalmat adott a kultúrának (egy olyan köztisztviselőre bízta a vezénylést, akinek volt kapcsolódása a kultúrához is és a közigazgatáshoz is: Klebelsberg) és addig védte és tolta, amíg annak eredményei nyilvánvalóvá nem váltak.

Szóval így:-)

ü
bbjnick

Devil 2011.04.08. 19:16:28

@Várúr: Tulajdonkeppen mitol felsz ennyire?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 19:19:13

@látjátok feleim szümtükkel:

Hát, ezt két-három mondatban elég nehéz lenne...:-)

Talán érdemes itt lenne tallózgatnod:

magyarido.blog.hu/

ü
bbjnick

Goompah 2011.04.08. 19:20:39

@Muad\\\'Dib:

Anyit azért a pontosítás végett tegyünk hozzá, hogy Cohn-Bendit bizonyára nem alaptalanul írta le, hogy a megengedte az ő (mármint C-B) sliccét lehúzó gyerekeknek, hogy szeretgessék őt. Ez felér egy beismerő vallomással, s bizonyára azért nem indult ellene eljárás, mert ... khmm .. mert szóval tudjuk, na meg talán már el is évült a dolog.

Ha egy mai, 80-85 évnél fiatalabb szélsőjobbos állítaná azt, hogy zsidókat gázosított el vagy telepített ki, akkor ennek igazságtartalma minden vizsgálat nélkül is azonnal felmérhető lenne.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 19:21:22

@bbjnick:

Talán érdemes itt lenne tallózgatnod:=Talán érdemes lenne itt tallózgatnod:

Goompah 2011.04.08. 19:34:33

@Devil: "Nemetul vagy angolul hanyan beszelnek, hanyan neznek/olvasnak kulfoldi sajtot, mediat? A torzsszavazok aligha... Annyi valtozott hogy most mar a blogokon is nyomulnak."

Aha, szóval szerinted a német és angol nyelvű sajtó olvasása a művelt balosokra jellemző, mert a jobbosok ehhez túl műveletlenek, képzetlenek, csak magyarul tudnak stb.

Na persze, ti vagytok az élcsapat, akiket valami különleges anyagból gyúrtak. Ezt már min. 60 éve tudjuk.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 19:39:50

@az igazi Sipi: például az általatok nagyra becsült Janus Pannonius?

Goompah 2011.04.08. 19:43:21

@regress: "normális ember nem hisz istenben ,mert nincs."

Te már csak tudod, mi? Khmm, ez a kijelentésed nem autoriter egy picit?

tewton 2011.04.08. 19:51:21

@bbjnick:
ejhhh. olvasgatom itt magukat (ahogy tudom) griftval. es erteni is velem. de...

Elonye: mintha 89-ben lennek, es fiatalnak erzem magam.
Hatranya: szarban vagyunk, csak melyebben, es huz lefele.

Jack Torrance 2011.04.08. 19:53:38

@Muad\\\'Dib: jól értem, te most legalizáltad azt a vitamódszert, amit amúgy utálsz? Csak mert a szemét ballibek is így csinálják (többek között ezért is szemetek és ezért is utáljuk őket), akkor teljesen rendben van, hogy te is így teszel.
Elterelésnek ügyes, de nem túl termékeny módszer.

Muad\\\'Dib 2011.04.08. 19:58:37

@Jack Torrance:
Szerettem volna megvilágítani, hogy kissé mintha kettős mércét használnának itt egyesek a liberális demokrácia égisze alatt.

Jack Torrance 2011.04.08. 20:01:54

@Muad\\\'Dib: ebben tökéletesen igazad van, de nem haladunk vele sehová. Ezt akkor kell bizonygatni, amikor épp alkalmazzák a kettős mércét, nem pedig amikor ellene ágálnak. Ha végre mindenki értelmesen akar vitatkozni, akkor tegyük azt és ne kezdjük el cseszegetni őket, hogy máskor meg ők nem szoktak :)

sprenczl 2011.04.08. 20:08:16

@billy reed: jó nagy hülye vagy te is, akár a schiffbandi

Tképp kit érdekel néhány külföldi véleménye és ki hiszi azt, hogy ez számít külföldön. Kb mint Bajnai véleménye a görögökről Finnországban.

Alfőmérnök 2011.04.08. 20:23:01

@bbjnick: "Érdemes volna ezt a kormánynak (legalább) megfontolnia."

Érdemes, persze. Lehet, hogy meg is fontolják, vagy már meg is fontolták. Persze valószínűbb hogy magasról szarnak rá.
De meg is lehetne ám fordítani a dolgot: a sok sipákoló CSINÁLJA utánuk, helyettük. Alakítsanak pártot, nyerjenek választást, dolgozzanak ki programot, stb. Van rá 3 évük. Utána valósítsák is meg a GYAKORLATBAN.

Ezt Grifthez írtad, de reagálok rá:
"Tudod, hogy hány és hányféle kulturális pályázati agyaggal, koncepcióval, lóf*sszal referáltam én már "politikusoknak"?"

Én elhiszem, hogy marha jól kidolgozott pályázatokat adtál le, meg azt is jó volt a koncepció, meg nemes a cél, stb. de a visszautasításnak ezer oka lehet. Szóval ebből nem kéne messzemenő következtetéseket levonni. Szerintem.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 20:23:56

@tewton: közel egy éve már, hogy húzódtok még lejjebb...

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 20:27:42

@Pszt!: na, koma, ez is egy virtigli libsi aljasság. Ugyanis arról van szó, hogy kis híján elveszítette miatta a főszerkesztői posztot. És nem arról, hogy ezért kapta. Sunyi, hazug goebbelsi módszereitek vannak.

derabitz 2011.04.08. 20:50:14

Egy ilyen írás olvasása után, komolyan elgondolkodom azon, hogy a post írója ritter e vagy autoriter, miközben veszi fel a közpénzt a központi pénztárnál.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 20:57:27

@tewton:

Rendre kiderül, hogy mindig lehet sz*rabb :-] De nincs meg az a lehetőségünk, hogy kapituláljunk. Illetve, még ha kapitulálnánk is, élnünk akkor is kellene.

ü
bbjnick

Várúr 2011.04.08. 21:03:50

@Devil:
Pl. a te elemi butaságodtól... attól, hogy halálra untatsz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 21:13:20

@Alfőmérnök:

"a sok sipákoló CSINÁLJA utánuk, helyettük. Alakítsanak pártot, nyerjenek választást, dolgozzanak ki programot..." --- írod.

Te sem gondolod, hogy a Fidesz ennyire h*lye lenne, hogy így gondolkozna.:-)

"...a visszautasításnak ezer oka lehet..." --- írod.

A visszautasításnak és az elfogadásnak is ezer oka lehet; sőt, a visszautasítás nem biztos, hogy valójában visszautasítás, aminthogy az elfogadás sem biztos, hogy elfogadás. Elutasítanak egy munkát, majd felhasználják (s nem fizetik ki), elfogadnak egy munkát, majd elsüllyesztik. De az általános az, hogy elkezdenek vele játszani, s a sok kutyulás, maszatolás, mutyizás, egyezkedés, alkudozás, marakodás, zsarolás, hazudozás, manipulálás stb. végére egy egészen használható anyagot is képesek ócska sz*rrá trancsírozni, a szemetet az arannyal úgy összekavarni, hogy használhatatlanná váljon.

Ezért hoztam fel példaként a Bethlen-Klebersberg-párost. Rendkívüli esemény volt a magyar történelemben, a kultusztárca a belügy előtt helyezkedett el presztízsben, hogy a miniszterelnök helyettese a kultuszminiszter volt. Rendkívüli bizalmat, támogatást kapott (Klebelsberg) és rendkívüli eredményt produkált.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 21:14:34

@bbjnick:

Bethlen-Klebersberg=Bethlen-Klebelsberg

bridgeman 2011.04.08. 21:19:01

Ez a poszt egy gyönyörű példa az Árnyékboxolás nevű érvelési hibára: hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rny%C3%A9kbokszol%C3%A1s .

Valami olyasmit akar mondani, hogy aki kritizálja a médiatörvényt, az szinte tuti, hogy fasisztázza a kormányt, mégpedig azért, mert a frankfurti bunkósbotiskola híve, esetleg baloldali és zsidó.

Ezek a feltételezések vagy igazak, vagy nem - erről mindenki gondol, amit akar. De a médiatörvény a fideszdelegált médiahatósággal elég szar, sőt, diktatúra felé mutat. Meg a visszafelé törvénykezés is.

borovi 2011.04.08. 21:19:27

Jó kis cikk ez megint. Ezzel az erővel Magyar Hírlapot is olvashatnék, Echo tévét is nézhetnék.

tewton 2011.04.08. 21:22:26

@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs:
mindenki, nem csak "mi". mindenki benne van a levesben. legalabbis akinek csak a magyar allampolgarsaga van.

emárton 2011.04.08. 21:26:15

@Muad\\\'Dib: Én is láttam bizony, ahogy fasiszta hordák masíroznak bizonyos falvakban. És nem volt vicces.

2011.04.08. 21:26:16

Ha ilyen balos blogokra hivatkozik a szerző, akkor a saját állapotát írja le, nem az országét. Ha zenekritikus vagy (vagy annak képzeled magad), akkor ne a Fásy Mulatót méregesd! Magadat teszed komolytalanná, nem az említett műsort. Hülyék mindig lesznek, az a suttyólap szerencsére teljesen marginális.

Bell & Sebastian 2011.04.08. 21:31:22

Azt gondolom észrevették, ugyanazok a nagy nevek sündörögnek a húsosfazék körül ma is, mint akik tegnap. Szinte mindenki azt hiszi, hogy a politika alakítja az üzletet (hogy ne gazdaságot írjak).

Affenét, az üzlet emeli pajzsra a soros (szó szerint) Csak Más a Lózung Pártot.

Az a nagy helyzet, hogy a baloldal sokkal beágyazottabb, szervezettebb és csak nagyon ritkán nyílik féregjárat a jobbnak.

Ha a halmozottan hazaárulók eltűnnének a színről, akadna-e, ki fasizmust kiálthatna?
A fasizmust nem a levegőből szublimálódik, ingyenélők idézik meg, akiket aztán -hogy, hogy nem- megtalálnak a fasiszták.

A legnagyobb antifasiszták a legszemtelenebb pimasz herék is egyúttal!
A holocaust az ő vallásuk, de nagyobb hullahegyet gyártottak, mint amekkoráról kiabálnak, még a csapból is.

Mi lenne, ha végre elkezdenének integrálódni és embernek tekinteni azokat is, akikből -eddig- olyan jól megéltek? A nagy semmi teljesítményükkel.

Grigorij Pantyelejevics 2011.04.08. 21:49:09

Csupán szofisztika. Mondjunk fasiszta helyett simán, magyarul bunkót és akkor már minden stimt.

Muad\\\'Dib 2011.04.08. 21:55:36

@emárton:
Sajnos az előző beszélgetésekből kiderült, hogy ez fizikai képtelenség. Lévén Cohn-bandi hiába mondta, hogy a kislányok vetkőztetik, stb., ettől még nem pedofil hiszen soha nem rontott meg gyereket, ergo aligha láthattál fasiszta hordákat, lévén itt még senkit nem telepítettek ki, öltek meg, zártak munkatáborba a szélsőjobboldaliak. Bad luck...

ősbölény 2011.04.08. 22:02:29

A stílus az ember. Ha egy vitacikk a következő megállapításból indul ki: "egy Guatemalából szalasztott ENSZ-jelentéstevő aggódott egy sort.", akkor nyilvánvaló, hogy gondolatmenete csak elvbarátainak szól, akikkel közösek az elfogultságaik. A kívülálló szemében pedig leleplezi előítéleteit, amellyel az érvelést helyettesíti: hogy valaki "Guatemalából szalasztott ", az miért cáfolná azt a megállapítást, hogy egy jogszabály ellentétes az ENSZ irányelveivel. Egyre kevésbé tudom komolyan venni ezt a honlapot, elvégre bizonyos mértékű elfogultságon felül már nem érdemes ellenvéleményeket megfogalmazni és vitába bocsátkozni.

tevevanegypupu 2011.04.08. 22:08:16

@Devil:
A fidesz nem kenyszerpalyan van hanem ketharmaddal a Parlamentben. Kenyszerpalyan azok vannak akik kulfoldon probalkoznak valamit tenni ellenuk mert Magyarorszagon nemigen hallgatjak meg oket, megbuktak nyolc ev kormanyzas utan ugy, hogy az szdsz-mdf peldaul eltunt a politikai sullyesztoben, az mszp pedig valoszinuleg kovetni fogja. Demokratikusan megvalasztott kormanya van Magyarorszagnak elvtars es egyaltalan nem fontos, hogy nehany balliberalis lap kritizalja oket.

Bell & Sebastian 2011.04.08. 22:30:05

Régóta mondom már, hogy szellemi fölényük és kiváló humorérzékük csak egy igazolhatatlan mítosz.

A valóság -ezzel szemben- az ördögfattyak tudatos és mérhetetlen gecisége, ami már fel sem tűnik, annyira hozzászoktattak bennünket.

Adolf egy szánalmas epigon csak, a zsinórmértékükhöz képest.

Nge Swazili Mbeko 2011.04.08. 22:30:09

@Várúr:Az van, hogy a baloldali zsebkendőm hangos tüsszentésekbe kezdett,mert nem tudta mi is az jobboldal. Hasak nem a narancsbolsikra gondolsz, nos, hát ők minden, csak nem jobb. Máshol kereskedjél vazze, Ha meg neked ez a jobb, akkor ne keresd a bal kezedet, ott van mindjárt a jobb mellett. Az eszem megáll, meddig vagytok képesek áltatni magatokat?

Nge Swazili Mbeko 2011.04.08. 22:34:04

Egyébként meg harc, harc... Sok sértett harmadrangú, de egyébként nyolcadrangon aluli faszfej pártcsecsen nevelkedett megmondó nyikhaj országlása, na az van.

osborne 2011.04.08. 22:34:12

@tevevanegypupu: Maga még mindig hisz nekik?

Orbán egy pária, a Fidox megbukott és Bajnaira várunk!

Pampák Bikája 2011.04.08. 22:35:50

Kicsit pechesebb csillagzat alatt születve az eszmefuttatás szerzője, akár derék talmud-magyarázóvá is cseperedhetett volna. Na, ez nem jött össze, így eszmefuttatásának végére önmagát kólintotta jó erősen fejbe azzal a bizonyos furkósbottal . És ha lassan felocsudna kábulatából, máris világosan láthatná, hogy sem ritterek sem mások nem lesznek képesek soha oly derék módon letaglózni az általa lihegve tisztelt, ám sajna a kétharmad csapdájába esett kormányt, mint éppen saját maga...

Pampák Bikája 2011.04.08. 22:37:37

@Bell & Sebastian: nem túröm, hogy a Fideszről így beszélj. Még ha igazad is van...

Bell & Sebastian 2011.04.08. 22:38:10

@osborne: Konkrétan egy messiásra, úgy is monnyák messiásvárók, már elég régóta.

Pampák Bikája 2011.04.08. 22:39:47

@tevevanegypupu: te még elaludtál tavaly tavasszal. ideje lesz felébredni, amíg csak a kezed lóg a bilibe, és nem megvárni, amíg elmerülsz...

Bell & Sebastian 2011.04.08. 22:41:24

@Pampák Bikája: Minek ugrottál át a kerítésen bambák ökre, nem kellett volna beszarni a csíkos zászlótól. :)

Pampák Bikája 2011.04.08. 22:45:25

@ősbölény: szerintem ahogy érzik, hogy egyre kevésbé van igazuk, ahogy még szándékosan szorosra zárt szemükkel is látják, mekkora ökörségeket csinálnak kedvezményezettjeik, egyre durvábban fogalmaznak. Feltehetően ez lesz a józanodásuk első kicsit hangos-érdes stációja. Aztán jön a szégyen, a letargia majd a kussolás...

Goompah 2011.04.08. 22:46:12

@bridgeman: A te kommented pedig gyönyörű példája annak, hogyan lehet félremagyarázni vagy szándékosan (?) félreérteni egy posztot.

Pampák Bikája 2011.04.08. 22:47:18

@Bell & Sebastian: ja, azt hittem az a te alsógatyád. És amit hallottam felőled, hát már ne haragudj, jónak láttam menteni a seggem...

Alfőmérnök 2011.04.08. 22:49:50

@bbjnick: "Te sem gondolod, hogy a Fidesz ennyire h*lye lenne, hogy így gondolkozna."

Ezt most hogy érted? Hogy szándékosan ellehetelenítik az ilyen (azaz fidesztől eltérő módon nemzeti-konzervatív) kezdeményezéseket?
Ezen mondjuk lehetne vitatkozni, de én azt hiszem, hogy nincs így. Például a Jobbik vígan felhozta magát pár év alatt tizenvalahány százalékra.
Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy nincs jobb, alkalmasabb emberanyag, és főleg nincs olyan személyiség, aki köré felépülhetne egy ilyen "új erő".
De ez csak az én benyomásom, nem biztos, hogy igaz.

"A visszautasításnak és az elfogadásnak is ezer oka lehet; sőt, a visszautasítás nem biztos," stb stb...
Ez a bekezdés sajnos elég reálisan hangzik. :(

Blogger Géza 2011.04.08. 22:54:42

Új példaképünk, amelyhez igazodnunk kell, az ősi guatemalai demokrácia. Mondjuk az alábbi híreket olvasva tényleg megértem, hogy ott nem tudnak tisztelni semmit, és az államuk sem működik normálisan, és ha máshol ilyet tapasztalnak, akkor azt egyfajta érthetetlen autoriter jelenségként írják le.

Közös megegyezéssel válókeresetet adott be a guatemalai elnöki házaspár, hogy a feleség indulhasson a szeptemberi elnökválasztáson.

index.hu/kulfold/2011/03/22/valik_a_guatemalai_elnok_hogy_a_feleseg_jelolhesse_magat_utodnak/

(OR. en)

Az elnökségnek az Európai Unió nevében tett nyilatkozata a
guatemalai halálbüntetésről

Az Európai Unió mély aggodalmát fejezi ki egy jogszabály, „a halálbüntetés megváltoztatásának szabályozásáról szóló törvény” elfogadásával kapcsolatban, ennek hatálybalépése ugyanis a halálbüntetés – Guatemalában 2000 óta fennálló – de facto moratóriumának tényleges megszüntetését jelentené.

Az EU emlékeztet arra, hogy Guatemala 2007. december 18-án az ENSZ Közgyűlésének plenáris ülésén egy, a halálbüntetés alkalmazására vonatkozó moratóriumról szóló határozat mellett szavazott

europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=PESC/08/25&format=HTML&aged=1&language=HU&guiLanguage=en

A guatemalai hatóságok egy bűnügy kapcsán őrizetbe vették kedden a kábítószer-ellenes küzdelem vezetőjét, az országos rendőrfőkapitányt és egy rendőrtisztet.

www.nol.hu/kulfold/drogkereskedo_volt_a_guatemalai_rendorfokapitany

Bizonyos térségekben, mint például Baja Verapaz megyében, az igazságtételi bizottság szerint a guatemalai állam politikája a különböző etnikai csoportok elleni népirtás volt.

Guatemalában továbbra is igen magas a gyilkossági ráta, és rendkívül kevesen kapnak ezért büntetést.

hu.wikipedia.org/wiki/Guatemala

De ami a lényeget illeti:

Tényleg nem tudom, mitől nagyobb demokrácia az, ha a médiát politikai pártdelegáltak ellenőrzik, mintha egy parlamenti ciklusokhoz nem igazodó kinevezett vezető által irányított szervezet.

"Hangsúlyozta, a sajtó tevékenysége számon kérhető, de nem állami intézmények, hanem a közvélemény útján."

Jó, hát ismerjük az ilyen ultraliberális eszméket, hogy az állam ne csináljon semmit, majd a MUOSZ meg a piac mindent megold, dehát ezt ki hiszi el az elmúlt 20 év után ebben az országban? Ha a "piacon" múlna, egész nap Mónika showt nézhetnénk, és Bolgár Györgyöt kéne hallgatnunk.

Bell & Sebastian 2011.04.08. 22:56:25

@Pampák Bikája: A segged, az megvan, csak tökös legénynek nem szólíthatlak többé, sajna.
Ha nem megy a magasugrás, sebaj, remélem, úszni csak tudol. :)

osborne 2011.04.08. 23:00:14

@Blogger Géza: hehe arra. mindent megoldana!

"Ha a "piacon" múlna, egész nap Mónika showt nézhetnénk, és Bolgár Györgyöt kéne hallgatnunk. "

Reggel a régi Gyárfás féle Pártkeltét, napközben Klubrádiót, este SzektATV-t, vasárnap csakis heti7-st :)

Pampák Bikája 2011.04.08. 23:01:38

@Blogger Géza: az általad említett borzalmak helyett ezért inkább manipulált tévéhíradókat kell néznünk, ahol a csalás elkövetője jutalmul hiphopp máris hírigazgató lehet. Gratula.
Ami meg a guatemalai példálózásodat illeti: mit szólnál, ha valaki azt mondaná, na szép kis alak lehet ez a Bartók Béla, ha olyan országból származik, ahol mindenféle bloggerbélák írhatnak eszement ökörségeket...

Pampák Bikája 2011.04.08. 23:03:18

@Bell & Sebastian: én igen. És te mit gondolsz: megúszod?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 23:23:12

@Alfőmérnök:

Az emberek többsége nem "politikus alkat". S a "politikus alkatok" többsége nem jó politikus:-) A jó politikus jó vezető, a jó vezető pedig nem elsősorban/feltétlenül az, aki a legszebb, legokosabb, legerősebb, hanem az, aki ismeri és érti az embereket. A jelenlegi helyzetben nagyon fontos volna, hogy megteremtődjön egy olyan közös nyelv, amelyen a társadalom tagjai tudnak egymás között és a társadalmi szintek egymás között kommunikálni. Erre jobb módszer nincs, mint egy nagyon következetes és nagyon átgondolt kultúrpolitika. Ha így érthetőbb, akkor úgy is mondhatom, hogy az emberek többségének nem a hatalomra van igénye, hanem a tájékozódás képességére és lehetőségére. Aki ezt megadja nekik, az nyerő. Erre kellene most az új hatalomnak törekednie. Szerintem.

"Ez a bekezdés sajnos elég reálisan hangzik. :(" --- írod.

Azért hangzik reálisan, mert (sajnos) így van.

OFF:

Kérdeztél Paksról:

bbjnick.blog.hu/2011/04/01/atomot_a_nepnek_vazlat/fullcommentlist/1#c13153549

ü
bbjnick

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 23:25:55

@tewton: ez megint aranyos. Szájtépve vijjogtok, hogy 2/3=53%, ugyanakkor azt füllentitek, hogy 1/3=100%.

árammal átjárt kakkantott nyaktekercs 2011.04.08. 23:28:07

@osborne: remélem, sok kétszersültes hordó bíztató társaságában.

Bell & Sebastian 2011.04.08. 23:28:21

@Pampák Bikája: Már biztosan nem, mert jó előre ki van fizetve a mulatságom.
Életem végéig biztosan kitart a jókedv és kacagás.

emárton 2011.04.08. 23:32:09

@Muad\\\'Dib: Nem tudom a kislányok hogy kerülnek ide, ez a rész kissé zavaros, de fasiszta hordák létéhez, mint a mellékelt ábra mutatja, nem szükséges fasiszta állam, kitelepítésekkel, etcetera, bőven elég pár fasiszta, aki előszeretettel vegzál és félemlít meg másokat, plusz egy gyenge, nemtörődöm állam, amelyik félrefordítja a fejét.

Bell & Sebastian 2011.04.08. 23:43:13

@emárton: Fasz tuggya hogy van ez, de úgy emlékszem, minket az antifaszisták telepítettek ki egy batyuval, származás okán. Fingod nincs bazmeg, mi az a rettegés, három határon át visszaszökni, kegyelemkenyéren élni '63 -ig, és visszavenni kölcsönből a saját házat, tök üresen, lepusztítva, állatok és felszerelés nélkül, egy alkesz felvidékitől, akivel szintén -pont így- jól kibasztak.

Úgyhogy, nekem te itt ne magyarázz!

osborne 2011.04.08. 23:44:24

A La Rue-t remélem már kifizették a honi megbízóik.

Nem szeretnék az ENSZ-ben csalódni, sikeres egy cég.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.08. 23:49:09

@Bell & Sebastian:

Látja csak, már egy éve másról sem kellene szólnia a tömegkommunikációnak, mint a múlt tisztázásáról és a múlt és a jelen viszonyának helyretételéről. Ehhez képest ott tartunk, hogy a Digitális Irodalmi Akadémián mai napig cenzúrázva vannak a Németh László-kötetek.

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.04.09. 00:02:13

@bbjnick: "már egy éve másról sem kellene szólnia a tömegkommunikációnak, mint a múlt tisztázásáról és a múlt és a jelen viszonyának helyretételéről."

Ha eljut hozzád a magyar televízió adása, akkor tudod, hogy pontosan arról szól, heti 3-4 órában. Obersovszky műsorai, dokumentum filmek rendszeresen, és lehetne sorolni. Te vagy teljesen kizártad magadat a valóságból, vagy provokálsz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.09. 00:25:15

@gloire:

A több, mint 300 órás műsorfolyamból az m1-en és az m2-n kerek 3-4 óra jut a történelemre és a félmúltra?

"Te vagy teljesen kizártad magadat a valóságból, vagy provokálsz." --- írod.

Szerinted?

(B*szod, én már ma voltam ma moszadügynök, mszp-alkalmazott, bélmosó..., pedig másfél óránál többet nemigen ültem a gép előtt --- vicces ez, nagyon vicces!)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.09. 00:26:07

@bbjnick:

én már ma voltam ma moszadügynök=én már ma voltam moszadügynök

Alfőmérnök 2011.04.09. 00:36:06

@bbjnick: Hát ezzel nem nagyon akarok vitatkozni, mert tulajdonképpen én is így gondolom. :)

Csak a hogyant nem tudom, és engem nem győztek meg a bejegyzéseid arról, hogy te a birtokában lennél a megoldásnak. :) Pedig biz' Isten általában el szoktam olvasni, amiket írsz. :)

(A TVk közé meg ne csak az mtv-t számítsd, hanem az echo-t, a hírtv-t is, meg a dunát. Sőt, úgy tudom, hogy az RTL egy részét is megvásárolta valami fidesz közeli arc. Azt nem tudom, hogy ez meglátszik-e valamennyire az műsorokon, mivel nem nézem.)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.04.09. 00:41:26

@bbjnick: Én biztos nem gondolom, hoigy moszad ügynök lennél. De az viszont igen, hogy aki azt mondja: "..ma már voltam fasiszta is, meg komcsi is, akkor biztos jó helyen állok" stb. az általában rossz helyen áll.

A provokáció egy XX. század elejéről datálható publicisztikai, művészeti eszköze jól körülhatárolható köröknek, és ezt itt most nem fejtem ki bővebben. Nem jelenti azt, hogy valaki valamilyen fizetett provokatőr lenne a félreértés elkerülése végett. Az esetek túlnyomó többségében egyéni stratégia, és én a te esetedben erre gondoltam, bár csak feltétetles módban, jelezve, ha ez nálad tudatos, akkor rossz úton jársz. Félek tőle egyébként, hogy még csak nem is erről van szó esetedben, inkább valamifajta elkeseredett önkifejezés a részedről. Csak jeleztem, valótlan, nem igaz állításokra építed a mantrádat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.09. 00:56:13

@Alfőmérnök:

"Csak a hogyant nem tudom, és engem nem győztek meg a bejegyzéseid arról, hogy te a birtokában lennél a megoldásnak. :)" --- írod.

Birtokában kellene lennem?:-D Nem mondhatom, hogy esik az eső, ha nem én csinálom az időjárást?:-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.09. 00:58:51

@gloire:

"Az esetek túlnyomó többségében egyéni stratégia, és én a te esetedben erre gondoltam, bár csak feltétetles módban, jelezve, ha ez nálad tudatos, akkor rossz úton jársz. Félek tőle egyébként, hogy még csak nem is erről van szó esetedben, inkább valamifajta elkeseredett önkifejezés a részedről. Csak jeleztem, valótlan, nem igaz állításokra építed a mantrádat." --- írod.

F*sza!:-D

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.04.09. 01:04:00

@bbjnick: De tudod, "Born in Xixax" 1970-ben, hogy értsük egymást.

www.youtube.com/watch?v=LM83za1A1Ww&feature=player_embedded#at=162

"..a banda villanyra jár.."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.04.09. 01:09:51

@bbjnick: A kérdés/kérés akkor így egyszerűen: mondj már valami konkrét, állító mondatot is a homályos utalások, idézgetéseken, provokatív bolsevistázáson, führerezésen túl is.

Mi hiányzik pontosan? Mit tudnál te jobban? Ha tudod, miért nem teszed? Miért fogalmazol homályosan, ha a világos fogalmazást hiányolod?

Bell & Sebastian 2011.04.09. 01:26:42

@bbjnick: Valamiért itt magát veszélyesnek tartják és meg akarják téríteni, de ez egyben azt is jelzi, hogy magasan áll az ázsiója. Egy jodányit(י) se engedjen, hiszen a megalkuvásnak vagy a pragmatizmusnak is vannak azért határai.

Ettől függetlenül a Gloire -féle trend a királyi tévén valóban kezd bekúszni, amit még én is tapasztalok, pedig alapvetően tematikus- vagy art adókat nézek.

De ez alapvetően hidegen hagy, mert a családi- vagy személyes tapasztalásaimtól még így is piszok messze van a hivatalos történelem.
A politikai hitvallás sem bonyolult dolog, mert mit ér a harag hatalom nélkül? (Ezt a poént már elsütöttem, többször is.)
A Fidesz -kommunikációról meg annyit, hogy egyre bátrabban nevezik nevükön a dolgokat, az meg felér egy fél győzelemmel, amellett, hogy még tetszik is.

Ettől fasiszták? Már akinek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.04.09. 01:40:31

@Bell & Sebastian: "egyre bátrabban nevezik nevükön a dolgokat.." én is ezt látom. Ha valamiben tettenérhető valamiféle konzervatív megközelítés a politikájukban, az az, ahogy a felszínes forradalmaskodó szöveg mellett, tulajdonképpen apró, de határozott lépésekkel haladnak. Lassú víz partot mos, ahogy mondják.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.04.09. 01:44:18

@Bell & Sebastian: "Valamiért itt magát veszélyesnek tartják.." Bár annak tarthatnánk valóban. Én csak a hisztit látom, semmi "veszélyes" konkrétum, csak a biztonságos nyígás..

Bell & Sebastian 2011.04.09. 02:10:20

@gloire: Mán elnézést, de időnként mintha inkább széthugyoznák azt a partot! :)

Másodikra: Nemtom ki hogy van vele, de a hangnál a visszhang csak fontosabb. Csak egyik nélkül nincs a másik, meg aztán elfogult is vagyok. :)

Blogger Géza 2011.04.09. 06:53:02

@Pampák Bikája: Minden híradó manipulált, így vagy úgy. Csalás az mondjuk a Teller-levél volt, más kategória.

Egy rég meghalt zeneszerzőnek megy egy politikai blogolásnak meg végképp semmi köze egymáshoz.

tevevanegypupu 2011.04.09. 07:09:43

@osborne:

Gordon csak ginbol nem Bajnaibol.

Ja igen, hiszek Orbannak, hibazni hibaznak sokszor,de ugy latom azert valamelyest csak hozzakezdtek a rendszervaltashoz. A halado szellemu ellenzek meg csak duhongjon, orom nezni oket.

tevevanegypupu 2011.04.09. 07:12:55

@Pampák Bikája:

Nyugi, ne ugraljon, a voros poszto Ferinel van.

Lew Archer 2011.04.09. 10:12:32

Visszatérve a bejegyzés témájához, az a helyzet, hogy amióta a kommunista rezsimek ledőltek, és elcsitultak a végjáték konfliktusai vagy akár háborúi, Európában alapvetően nincs baj a szabadsággal. Ez a baloldali értelmiségnek, amely mindig is ügyezett a kommunistákkal, kurva kínos. Nagyon igyekeznek azon, hogy bebizonyítsák: a jobboldal jelent halálos veszedelmet a szabadságra, hogy ezáltal ne essék szó arról, miként is viszonyultak évtizedeken át a kommunista rendszerekhez és mi volt a baloldali eszmerendszer gyakorlati eredménye Kelet-Európában. Holott a jobboldal nem jelent veszedelmet a szabadságra, a jobboldal hozta el a szabadságot Európának. És most sincs baj a szabadsággal, csak a baloldal szeret tét és veszély nélkül az üldözött státuszában tetszelegni, és most, rizikó nélkül játszani azt a szabadságharcos szerepet, aminek a kommunista időkben kellett volna tettekkel és nem szavakkal támogatójává lenni.

devuscka 2011.04.09. 10:17:03

@tevevanegypupu:
"A halado szellemu ellenzek meg csak duhongjon, orom nezni oket. "
Egyetértek. Addig jó, amíg ők dühöngnek. :-)

tevevanegypupu 2011.04.09. 10:32:25

@devuscka:
Szeretem nezni ahogy tajtekozva acsarkodnak.(:

Lew Archer 2011.04.09. 10:37:59

@osborne:

Bajnai Gyurcsány Ferenc bizalmas köreihez sorolható. Erről hosszan írtak régebben, ma hallgatni illik róla.

"Kedves srác" Gyurcsány kulcsembere

Régi barátját, Bajnai Gordont bízta meg Gyurcsány Ferenc új kormányának egyik legfontosabb feladatával: ő felel azért, hogy a több ezermilliárd forintos uniós forrásokat megfelelően költsék el. Az egykori KISZ-es diákmozgalmár pályája üstökösként ívelt az üzletembertől a befolyásos vállalati vezetői székeken át az új reformkort ígérő kormány egyik kulcspozíciójáig.

A nyolcvanas évek vége hozta meg Gyurcsány Ferenc barátságát is. Bajnai ma már nem emlékszik pontosan az első találkozás helyére és idejére, de arra igen, hogy "hírből lehetett őt ismerni mint a KISZ egyik reformszellemű vezetőjét". Ahogy egyik forrásunk fogalmazott: "Már az is eseményszámba ment, ahogy Gyurcsány bevonult az akkori feleségével az áporodott levegőjű KISZ-kongresszusra". Bár Gyurcsány akkor a pécsi egyetem közgazdász szakára járt, és hét évvel idősebb Bajnainál, a barátság gyorsan kialakult a két hasonló gondolkodású fiatal között. Több forrásunk visszaemlékezése szerint Bajnai 30 négyzetméteres kis lakásában zajlottak hajnalokig a "világmegváltó tanácskozások" Gyurcsánnyal és másokkal.

Bajnainak nincs túl sok ideje a Baja melletti birtokára lejárni, de van egy fix időpont, amit sosem hagyna ki, ez a minden évben július elején megrendezett bajai halászléfőzőverseny, amelyenn saját VIP-sátorral rendelkezik. Mint egy másik informátorunk mondja, a hosszú hétvége mindig a pincénél kezdődik, azt követi a halászléfőzés, majd ha még belefér, fürdőzni is elmegy a társaság. Az összejöveteleken a kormányból leginkább Kóka János és Gyurcsány Ferenc (ő inkább csak a miniszterelnöksége előtti időben) szokott részt venni.

A kabinetből Gyurcsánnyal és Kókával áll közelebbi viszonyban az új kormánybiztos. Utóbbival való kapcsolata annak fényében is érdekes, hogy több forrásunk úgy tudja, Gyurcsány Bajnait szerette volna első kormányába gazdasági miniszternek, de ő informátoraink szerint inkább Kókát ajánlotta. "

www.origo.hu/itthon/20060726bajnaiportre.html?pIdx=3

osborne 2011.04.09. 11:44:07

@tevevanegypupu: ezt kostólta már? nagyon finom.

www.royalmilewhiskies.com/product.asp?pf_id=0010000016185

@Lew Archer: Vizuális típusoknak a legjobb a google képkeresőbe beírni a gyurcsány bajnai szavakat. Az egyik találat:

www.fn.hu/belfold/20090328/bajnai_18_jelolt/

tevevanegypupu 2011.04.09. 11:58:34

@osborne:
Jaj, azt meg nem, eddig megelegedtem egy szimpla Gordonnal, meg nem is lattam ilyent, de kiprobalom kosz szepen.Egyebkent mostanaban inkabb palinkaszok, rengeteg ujdonsag jelent meg a piarcon, hala Viktorunknak.

Emlekszem meg a miniszterelnokjelolt-kereses ketsegbeesett idoszakara, nagyon kellemesen emlekszem meghozza, kivalo idoszak volt az a par het annak ellenere, hogy tulajdonkeppen katasztrofaban voltunk. Egyebirant nem hiszem am, hogy Gyurcsanyon kivul barki is szoba johet szoci miniszterelnok-jeloltkent. Feri elhatarozta, hogy addig nem nyugszik mig le nem gyalulja a szocik irmagjat is.
Szerintem kulonben veri a fejet a falba, hogy a rendszervaltasnal nem nyergelt at a fideszbe, mert akkor sokkal jobban gyilkolhatna Orbant. Igy semmi eselye nincs ellene.Megjegyzem ugy sem lenne, de az o remenyei ugy tunik soha nem mulnak.

Várúr 2011.04.09. 13:10:09

@1szerű mozdonyfütty:
Tartsd kéznél a "baloldali zsebkendődet". Aki ilyen ostobán mesterkélt kifejezésekkel operál, mint "narancsbolsi", annak gyakran lehet rá szüksége (lásd: taknyos kölyök). Kerüld a frankfurti iskolát, inkább ismételd meg az általánost.

devuscka 2011.04.09. 14:00:39

@tevevanegypupu: @osborne:
Gyurcsány'félhet' Bajnai előretörésétől.
Lehet, hogy 18.volt a sorban, (talán nem véletlen tette oda a Gyurcsány) viszont azonnal csend lett a Pártban és a 'Hálózatban', őt mindenki elfogadta. Sőt.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.09. 14:01:41

F-skálán legalább közepes fasiszta vagyok, azaz fasisztoid. De gondolom, akik már kicsit fasiszta, az fasiszta, a baloldalon így gondolkodnak. :D

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.04.09. 14:18:21

@dobray: ez nálatok valami kóros elmeállapot, hogy állandóan fasisztának érzitek magatokat, illetve hogy a lefasisztázott áldozat szerepében szerettek tetszelegni?

:))

a posztban is teljesen indokolatlanul lett előráncigálva a téma.

Pampák Bikája 2011.04.09. 16:09:21

@Blogger Géza: ritka elegáns beismerés. Szóval, ha jól értem: az Orbán-féle csodahiradó sem különb annál, mint amit éppen a manipuláció vádjával akart leváltani. Akkor kár volt az egész cirkuszért...
Ami meg a régvolt zeneszerző meg a nemzeti általánosítás problematikáját illeti: akinek olvasási-megértési problémái vannak talán ne kommentezzen...

Blogger Géza 2011.04.09. 16:40:39

@Pampák Bikája: Az meg főleg ne, aki a politikai meg a zenei kultúrát összekeveri és általánosítás címén totál rossz analógiát hoz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.09. 17:59:18

@Bell & Sebastian: @gloire: @Alfőmérnök: és akit illet!

Ha tudtam volna, hogy virtuális személyemet ekkora érdeklődés övezi, már rég indítottam volna egy rajongói site-ot fórummal és sok kis színes intim sztárpletykával ;-)

"...mondj már valami konkrét, állító mondatot is a homályos utalások, idézgetéseken, provokatív bolsevistázáson, führerezésen túl is. Mi hiányzik pontosan? Mit tudnál te jobban? Ha tudod, miért nem teszed? Miért fogalmazol homályosan, ha a világos fogalmazást hiányolod?" --- írod (@Gloire).

Blogot írni, annyit tesz, mint nyilvános naplót vezetni, kommentelni annyi, mint rövid véleményt írásban nyilvánosan megfogalmazni. Ezek speciális műfajok, a maguk speciális kereteivel, lehetőségeivel. Van, aki a blogját sz*pásnaplóként használja és van, aki kulturális, közéleti élményeivel kapcsolatos impresszióit, gondolatait rögzíti abban. Ki így, ki úgy használja ki a műfaj nyújtotta kereteket. Amit én csinálok az sem több és kevesebb, mint egy műfaj nyújtotta keretek (képességeim és igényeim szerinti) kihasználása: jegyzetelgetek, az írom, amit látok és úgy írom, amint azt hitelesnek érzem.

Az "idézgetések, homályos utalások" egy gondolkodási folyamat állomásai, az analógiák, párhuzamok, hasonlatok egy-egy jelenség értelmezésének, elhelyezésnek, kontextusba helyezésének lépcsőfokai --- magyarán: nyilvános agymenések.:-) Amint látom, elég sokan csinálják ezt (többük blogját, kommentjeit is olvasom, nemegyükét élvezettel): nem tudom/nem értem, miért épp az én esetemben lenne ez problematikusabb (mint másokéban)?!:-)

ü
bbjnick

Google 2011.04.09. 18:29:58

@bbjnick:

Csinálja csak tovább, ne lankadjon!
Ha ennyit foglalkozunk magával, biztos, nagyon jól csinálja! Már hagynám is magára, annyira.

tevevanegypupu 2011.04.09. 18:32:11

@devuscka:
Ugyanaz az eresztes disztingvaltabb kiadasban. Jobban beszel, visszafogottabb es a szocialistakban, liberalisokban az a kenyszerkepzet el, hogy o tette rendbe Gyurcsany szemetdombjat. Nem gondolnak az IMF-re vagy legalabbis nagyon szeretnek elfelejtetni, hogy Bajnai azt tette amit azok parancsoltak neki. Gyurcsany egyebkent feltekeny is volt Bajnaira. Hat csak oljek egymast.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.09. 18:44:35

@Google:

Köszönöm biztató szavait!

Tudja, nem is a siker, az leginkább zavaró (pontosabban: zavarbaejtő), hanem a szeretet! No, a szeretet az nagyon jólesik! ;-)

ü
bbjnick

Google 2011.04.09. 19:24:55

@bbjnick:

Ez így van. Első a szeretet. ... , aztán a felebaráté, és még egyszer a felebaráté, úgy, ahogyan van, aztán a magunké.
Emlékezzen, milyen szépeket írtak magáról: mindannyiunk lelkiismerete, második Csengey, ilyesmik.
Biztos, maga is értékel nagyra embereket - még élőket is.

Google 2011.04.09. 19:34:47

@tevevanegypupu:

Tegyük hozzá, hogy nemcsak azt tette, hanem az IMF pénzéből is tette azt, amit tett. Plusz megszorított. Hajdú-Bét, nagyban. Erre hajlamosak azt mondani a szocik, hogy rendbe tette a pénzügyeket. Vagy: felszámolta.

tevevanegypupu 2011.04.09. 19:57:54

@Google:
Az egesz porhintes emlekezetkieseben szenvedoknek Nevetseges illetve inkabb aljas, hiszen a tokeletes csodhoz Bajnai is nagyban hozzajarult, reszt vett a Gyurcsany kormanyban.

bridgeman 2011.04.09. 20:21:57

@Goompah: Jójó, de miért? Avagy, szerinted miről szól a poszt?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.09. 20:27:29

@Google:

:-)

Én ma sem beszélek, írok másként, mint egy-két-tizenkét évvel ezelőtt.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.04.09. 20:55:08

@bbjnick: "Blogot írni, annyit tesz, mint nyilvános naplót vezetni, kommentelni annyi, mint rövid véleményt írásban nyilvánosan megfogalmazni. Ezek speciális műfajok, a maguk speciális kereteivel, lehetőségeivel.... stb"

Teljes mértékben egyetértek! :-)

"nem tudom/nem értem, miért épp az én esetemben lenne ez problematikusabb (mint másokéban)?"

Nem problematikusabb. Én csak leírom, amit gondolok róla, ami eszembe jut. Ez is a része a műfajnak, egy lehetséges használati módja. ;-)
Röviden: a gondolkodás és a cselekvés, a kitűzött ideák és a megvalósíthatóság között látok mély szakadékot a te esetedben.
(Más kérdés, hogy az ideákkal sem értek egyet maradéktalanul, de mivel tudom, hogy úgyis megvalósíthatatlanok, ezért nincs is nagyon kedvem vitába szállni velük. No meg tudom, hogy úgyse tudnálak meggyőzni. :)

osborne 2011.04.09. 21:56:30

@tevevanegypupu: Már Casablancában is magyar páleszt isznak? Végre egy igazán jó hír külhonból :)

@devuscka: Feri soha többet nem lesz miniszterelnök. Bajnai viszont tanít a Táncsics suliban, sztem a rossz viszonyuk nem olyan rossz mint hazudják de meglájtuk

Alfőmérnök 2011.04.09. 22:10:37

@osborne: Állítólag már elutazott Casablancából. ;)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.09. 22:43:29

@Alfőmérnök:

"Én csak leírom, amit gondolok róla, ami eszembe jut. Ez is a része a műfajnak, egy lehetséges használati módja. ;-)" --- írod.

Ez így rendben is volna. Amivel én nemigazán tudok mit kezdeni, azok a "Hazudsz!"-, "Ki küldött?!"-típusú kommentek:-)

Ma például kaptam egy ilyet: "'semmi sem fájdalmasabb és ártalmasabb, mintha éppen azok roncsolnak a legtöbbet" mint amilyen te magad is vagy. Az általános informálatlanságod nem először vezet nálad egészen morbid és alantas vádaskodásokhoz." :-)

Mikor egy fórumon vagy kommentsorban elszabadul a személyeskedés mindig értetlenül állok a dolog előtt. Véleményekkel lehet vitatkozni, de véleményekkel nem lehet verekedni:-D Olyan, mint mikor a bábszínházban az óvodások előadás közben a bábokkal perlekednek, szidják őket, drukkolnak nekik stb.:-) Ha ezt felnőttek csinálják az sokkal kínosabb és/vagy fájdalmasabb asszociációkat ébreszt az emberben.

Egy komment csak egy komment, egy blogbejegyzés csak egy blogbejegyzés: véleményem lehet róla, érzelmet válthat ki belőlem, de ahhoz közelsem nyújt kellő információt, hogy a szerzőről nemhogy képet, de még egy minimálisan használható benyomást is alkothassak. Gondolkodtam én ezen egy időben és arra jutottam, hogy így van ez jól: ha a leírt szövegre koncentrálok és nem próbálok (elégtelen és ellenőrizhetetlen információk és benyomások alapján) képet alkotni a szerzőről, sokkal értelmesebb a "móka".

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.04.09. 22:56:04

@osborne:

O, mar sokkal kozelebb vagyok! De Casaban is volt magyar palinka meg maradt is, ugyan hol nincsen?

@Alfőmérnök:

Bizonybizony. Az ember neha olyan meggondolatlan.

Alfőmérnök 2011.04.09. 23:17:53

@bbjnick: "Ez így rendben is volna. Amivel én nemigazán tudok mit kezdeni, azok a "Hazudsz!"-, "Ki küldött?!"-típusú kommentek:-) "

Pedig egyszerű a dolog: ilyenkor is azt írja le az ember, amit gondol (vagy érez). Realityben is sokszor gondolunk ilyesmiket, csak nem mondjuk ki. :) (Mert képmutatóak vagyunk.) Nem kell komolyan venni, ennyi.
Aki a virtuális világban egy ilyentől összeszarja magát, az milyen lehet a valóságban? ;) (Szerintem minimum rossz a lelkiismerete.)

"ha a leírt szövegre koncentrálok és nem próbálok (elégtelen és ellenőrizhetetlen információk és benyomások alapján) képet alkotni a szerzőről, sokkal értelmesebb a "móka"."

Szerintem ezt nem nagyon tudja kikapcsolni a zember. Persze törekedni lehet rá. ;)

Alfőmérnök 2011.04.09. 23:35:17

@tevevanegypupu: Győzött az antifasiszta ellenállás az érzelmek felett? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.09. 23:46:13

@Alfőmérnök:

"Realityben" ott a másik, hallod a hangját, érzékeled a hangsúlyait, hangsúlyváltásait, látod a gesztusait...

De hát ha valaki szeret saját fantomjaival birkózni, akkor küzdjön csak a Zinternetten :-|

ü
bbjnick

osborne 2011.04.10. 00:15:00

@tevevanegypupu: Akkor jó, jó ha közelebb van :)

tevevanegypupu 2011.04.10. 07:35:41

@Alfőmérnök:

A frontvonalon kell kuzdeni, kibicnek semmi nem draga.

tevevanegypupu 2011.04.10. 07:36:30

@osborne:

Tudja hogy van: tavol a szemtol, tavol a szivtol, szoval muszaj volt.(:

picur3ka 2011.04.11. 05:52:22

@judge jackson:

Hogy, bevallottan, semmit nem tud Magyarorszagrol? Amint azt el is mondja az iras.

picur3ka 2011.04.11. 06:15:10

S ujabb bizonyitek, hogy a konzervativok mentalisan retardaltak a felsobbrendu liberalisokhoz kepest:

www.origo.hu/egeszseg/20110411-a-liberalisoknak-es-a-konzervativoknak-mas-az-agy-szerkezetuk.html

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.11. 06:35:49

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Ha a zember ilyen nagy jelentőségű kutatásokról olvas, akkor óhatatlanul eszébe ötlik: vajon, nem volna-e időszerű, hogy a kutatók agyát is megvizsgálja (már) valaki?!:-)

ü
bbjnick

picur3ka 2011.04.11. 07:11:24

'1. nem ezt mondja, hanem azt, hogy arrogáns a szerző, és azt gondolja, ha valaki Guatemalából jött, abból bármi következik a tárgyra nézve (holott nem)'

Tevedes. Kovetkezhet is meg nem is. Egyik ilyen pl., hogy fogalma nincs a helyi viszonyokrol.

Az ENSZ nehany orszag kenye-kedvet szolgalo alszervezet. A kenyai es egyeb kepviselok eppen azert viritanak benne, hogy az elfogulatlansag latszatat keltsek.

Egyebkent meg nem Guatemalabol jott. Az USA-ban elt. Guatemalaban nem is oly reg jol kivegeztek volna.

'2. ahhoz, hogy Putyint megítéld, miért kellene bármit tudni Oroszországról? - nem párhuzamot vonok, csak példát mondtam'

Nyugodtan vonhatnal pedig parhuzamot is. Nagyon kivanatos a megitelesehez Oroszorszag valamelyes ismerete.

'3. ez a "szalajtott" tufafejű jobbos zsargon, már önmagában penetránsan agresszív'

A 'tufafeju' pedig progressziv, ugye?

'4. ráadásul több ponton relevánsak a guatemalai megjegyzései - de persze, ha "szalajtott", akkor ugye ezzel nem is kell itt már foglalkozni, a bejegyzés egyébként is véleményt közöl, ami tufa vélemény, de legalább a... szerzőé'

A ficko ugyanazt mondja, szorol szora, amit a hazai progresszio. Tollba is mondhattak neki akar. Ez egy ilyen fuggetlen velemeny.

Aki 'tufazik' az szalajtott.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.11. 07:57:44

@ post:

1. így kell igazolni a vv cikkét :)
Fidesz: megint a mártír-stratégia (velemenyvezer.blog.hu/2011/04/06/fidesz_megint_a_martir_strategia )

2. ha a klónék alatt hamisít így a királyi, és jutalmazzák a hamisítást, már a harmadik postban vernétek az asztalt (kevesebbért is, de az mindegy) . most meg nem történt semmi ugye.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.11. 16:41:47

@Grift:

Mi ezzel a baj, @Grift:? Semjén apja is, nagyapja is vadász volt, nyilván, szép emlékei vannak a vadászokról és amikor felkérték vadászativédegyleti elnöknek, hát, jó szívvel vállalta. Abban igaza van, hogy a vadászat nem bűn és a vadász nem valami közveszélyes pszichopata, aki először szalonkákat, majd embereket öl (manapság valóban kezd ilyen kép kialakulni a vadászokról --- tudod, ez is a szekuláris aktivizmus következménye:-)) Én nem vadászok, soha nem vadásztam és nem is tervezem, de a természetet, az erdőt nagyon szeretem, meg tudom érteni, ha mások is szeretik. Hogy hány vadat lehet, ill. kell évente elejteni, kilőni, annak eldöntése szakhatósági feladat, nem Semjén feladata. Neki lehet véleménye, elképzelése a kérdésről, hangot is adhat a véleményének, de nem ő dönt. Ha az illetékes minisztériumban úgy látják, hogy az állományt veszélyeztetné a nagyobb arányú vadászat, akkor Semjénnek, mint vadászativédegyleti elnöknek, és a vadászoknak ezt nagy szeretettel tudomásul kell vennie. Az én véleményem az, hogy a lehetségesnél inkább eggyel kevesebb vadat ejtsenek el, mint a kelleténél eggyel többet:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.11. 16:52:34

@bbjnick:

tudomásul kell vennie=tudomásul kell venniük

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.11. 20:14:26

@bbjnick:
pedig a vadász gyilkos. pszichopata, tudatlan, bűnös, gonosz, hatalommániás, az ölés szerelmese. ez is az egyik baj veletek gyerekeszű keresztényekkel. nyilvánvaló dolgokat nem tudtok. ha az általad hőn áhított kultúra része a gyilkolás /vadászat/ is, akkor bazd meg a kultúrádat! :)

aztán tegyünk úgy, mintha a vadászat valami nemes dolog volna. soha senkiről, csak olasz alemberekről hallottam, hogy apró kis madarakat gyilkolásznak. tudod, abban nem sok nemesség van. persze lehet, hogy ez vatikáni vonal. akkor bocs!!! LOL

Alfőmérnök 2011.04.11. 21:07:34

@Grift: @bbjnick: "meg kell győzni az EU szakbizottságát arról, hogy a Magyarországon évente elejtésre kerülő 2000 darab szalonka nem befolyásolja az európai állomány létszámát."

:)
Ez most így hogy? Magyarország nem Európa? Vagy ha lelőnek egyet, azonnal keletkezik egy másik? :)

tewton 2011.04.11. 21:37:15

@Grift:
lol. "a vadász gyilkos. pszichopata, tudatlan, bűnös, gonosz, hatalommániás, az ölés szerelmese."

a vadász majdnem olyan, mint a katona meg az erdész. tűzfegyvere van, terepszínben jár, a terepen van, mindenféle erénnyel rendelkezik.

dígó madárvadászok? golyót érdemelnének. hol vadászok azok? mondjuk semjénnek se kellett volna megszólalnia ezügyben.

bz249 2011.04.11. 22:05:43

@Grift: nehogyma nem hallotta Medgyessy europeer miniszterelnok vadaszatat! Vagy kétezer madarat lott le a romanokkal. Ami azert akarhogy is teljesitmeny.

Bar Megyobol kinezem, hogy europeer modon valami ilyesmit hasznalt:

www.lexikon-der-wehrmacht.de/Bilder/Flugabwehrwaffen/2-cmFlakvierling38-4.jpg

picur3ka 2011.04.11. 22:14:48

"meg kell győzni az EU szakbizottságát arról, hogy a Magyarországon évente elejtésre kerülő 2000 darab szalonka nem befolyásolja az európai állomány létszámát."

Nem tudom, ki irat ezt eredetileg, de Europaban vadasznak szalonkat. Nalunk sokkal szigoruabbak az allatvedelmi torvenyek. Semmi koze a nagyvilaghoz ennek.

Alfőmérnök 2011.04.11. 22:43:06

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Minedenestre akár szó szerint ezt mondta, akár nem, nagy baromság. Ha szó szerint ezt mondta, akkor logikailag is abszurd, ha csak azt mondta, hogy JELENTŐSEN nem befolyásolja a a létszámot, akkor meg csak sima baromság. Ugyanis egy faj egy kisebb területen, mondjuk egy országban, még lehet védett, ha máshol sok egyed van belőle.
Bár kétségtelen, hogy a Schengeni egyezménynek köszönhetően a szalonkák szabadon repülhetnek az EUn belül egyik országból a másikba.

picur3ka 2011.04.11. 23:19:24

@Alfőmérnök:

Persze, a helyzet mas lehet orszagonkent es regionkent, de ez nem EU szabalyozasi kerdes, annyit akartam vilagossa tenni.

Nalunk vannak a legszigorubb torvenyek errol.

Alfőmérnök 2011.04.11. 23:23:00

@picur3ka/mesterhazymiklospart: "Nalunk vannak a legszigorubb torvenyek errol."

És szerinted ez jó, vagy rossz?

picur3ka 2011.04.11. 23:43:23

@Alfőmérnök:

Fogalmam nincs, nem vagyok szakerto. Viszont, elmeletileg azt jelenti, hogy felulvizsgalatuk jogos lehet.

Alfőmérnök 2011.04.12. 00:00:56

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Ja, aha. Bár azt még mindig nem tudom eldönteni, hogy akkor most Semjén jó arc-e, vagy sem?

Mert mondjuk azért felülvizsgálni egy törvényt, hogy valakik szalonkákra lövöldözgezhessenek, nekem kicsit faszságnak tűnik.
Persze lehet, hogy túl sok a szalonka, és ez károsan befolyásolja a Magyarország niche-jét. :)

picur3ka 2011.04.12. 00:13:54

@Alfőmérnök:

Ha mer' nem ezt kerdezted egybol? Semjen egy fasz.

A termeszetvedelem es a vadaszat egy masik dolog.

Szalonkara nem tud lovoldozni senki, csak az aduaszok, ezt mama minden forrasbol, mindenfele nepek megerositettek. Sasszem se tudja oket leloni, szoval tulaggodni nem kell.

Fogalmam nincs, miert kene vadaszni nyari ludra meg egereszolyvre, ez valoszinu, uzlet.

Ocsmany vilag, de a piacrol elunk. Es most dobalodzhat.

Alfőmérnök 2011.04.12. 00:30:36

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Igen, tulajdonképpen erre voltam kíváncsi. :)
(Mondjuk ezen lehetne vitatkozni:
"A termeszetvedelem es a vadaszat egy masik dolog."
Mert ha a vadászat (egyik) célja, hogy a természetes ökoszisztéma fennmaradjon, akkor bizonyos szempontból az is természetvédelem. Persze ehhez a vadászati etikát szigorúan be kell tartani. Merthogy olyan is van.)

Alfőmérnök 2011.04.12. 00:53:49

Szalonkák nélkül a magyar vadász? - Interjú Pechtol Jánossal, az OMVK főtitkárával
"SZKR: A tavaszi szalonkavadászat a magyar vadásztársadalom egyik legnagyobb ünnepe, megannyi különleges hagyomány fűződik hozzá. Önök szerint ennek hiánya milyen hatással lesz a vadászati kultúrára, a vadászok életére?

Pechtol János: Talán egy kissé túlzás, hogy a vadászok legnagyobb ünnepe, de kétségtelen, hogy évszázados hagyományt, tradíciót és a tavaszi vadászati idény kezdetét jelenti a vadász számára. Vadászata eddig egyúttal a megújuló, ébredő természettel történő azonosulást is jelentette. Hiánya a vadásznak pótolhatatlan, a tavaszi természeti jelenségekkel eddigi együttélését szünteti meg, mely hangulati elemét elveszítve a vadászévben is megszakít egy folyamatot. Legalább annyit jelent, mint ha egy megszállott színházlátogatónak azt mondanák, hogy mától nincs előadás, bezárták a színházak kapuit. A vadászati kultúránk is sokkal szegényebb lesz ezáltal, mert az írott sajtóból, a vadászművészet valamennyi ágából eltűnnek a szalonka tárgyú alkotások. "
szentkoronaradio.com/termeszetvedelem/2008_07_11_szalonkak-nelkul-a-magyar-vadasz-interju-pechtol-janossal-az-omvk-fotitk

Bell & Sebastian 2011.04.12. 01:00:49

A kocavadászok többsége (nem mind) setét gazember, csak saját üzleti szempontjaik viszik a társaságokba őket.
Meg a fegyver birtoklásának vágya, hamar híre megy, onnan kezdve védettséget élvez a stüszi, bizonyos eseményekkel szemben.
(Éjszakai betörés, beszólás, behajtók, hitelezők, átvert partnerek...)

Aki egyszerre tiszteli a fegyvert és az életet, megveti ezeket a bezöldült hobbimajmokat.

Amit ezek nagy csinnadrattával előadnak fél nap pálinkázással, ahhoz elég egy fél óra és egy csigás íj is.

A KDNP elnökeként ilyet felvállalni van akkora mellélövés, mint kőgazdag köcsögként ledurrantani egy meseállatot Afrikában.

picur3ka 2011.04.12. 10:02:30

'Meg a fegyver birtoklásának vágya'

Na igen.

picur3ka 2011.04.12. 13:25:49

@Alfőmérnök:

Meg pedig ugy maradjon fenn, ami csak tud, hogy kozben mezogazdalkodni tudjunk.

A vadakat ennek erdekeben ritkitani kell. A vadaszkamaranak meg el kell tartania magat valamibol.

Igy jutunk a piachoz, vadaszturizmushoz es vadertekesiteshez.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.13. 06:37:35

@Grift:

"ha az általad hőn áhított kultúra része a gyilkolás /vadászat/ is, akkor bazd meg a kultúrádat! :)" --- írod.

Szerintem egyszer mi már ezt megbeszéltük. Én már nyolc-tíz évesen disznó- és birkanyúzásokon "asszisztáltam". Az én kultúrámnak ez szerves része. Ellenben bogarat, békát, macskát, kutyakölyköt stb.-t soha nem kínoztam. Kultúrámnak az nem szerves része.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.13. 06:39:41

@bbjnick:

disznó- és birkanyúzásokon = disznó- és birkavágásokon

(a birkát, mit szépítsük, nyúztuk is)

ü
bbjnick:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.13. 06:51:15

@picur3ka/mesterhazymiklospart: @Bell & Sebastian: @Alfőmérnök: @bz249: @tewton: @Grift:

Nem olyan bonyolult történet ez. Magyarországon vannak arra hatóságok és szakemberek, nem Semjén kompetenciája annak eldöntése, hogy milyen vadból hányat lehet kilőni. Annak pedig, hogy a mi természetvédelmi törvényeink szigorúbbak, mint az EU-s "doktrínákok", annak örülnünk kell, s vigyáznunk kell azokra, mint megőrzendő eredményekre.

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.13. 07:59:31

@bbjnick:
hát, hiszen pont ezért mondtam, hogy baszd meg a kultúrádat. :) szerencse, hogy embert nem öltél, mert most akkor az lenne a kultúrád része! csak kérdezem, mert nem értek hozzátok, a keresztények nem változtatnak magukon? a gyilkos gyilkol, ha láncdohányos, akkor láncdohányoz, ha politikai családépít, akkor azt csinálja inaszakadtáig? na mindegy is.
annyit még elmondanék, hogy tudjad, hogy a szalonka ölés már az ölés minősége. a nemölést egy szakadék választja el a szalonkaöléstől. a szalonkaöléstől az emberölés egy lépésnyire sincs. persze ez számodra hülyeség. :)

bz249 2011.04.13. 10:56:28

@tölgy: ma mar kaphato egy csomo szintetikus eredetu elelmiszer. Vagy On szerint milyen eloleny kerulhetett be egy 199 Ft/kg-os virslibe?

picur3ka 2011.04.13. 11:20:32

"támogatják viszont az Országos Magyar Vadászkamara, illetve azok a mezőgazdasági termelők, akiknek például a túlszaporodott nyári lúd nagy károkat okoz a vetés tönkretételével. Számukra a fő problémát az okozza, hogy a védett madarak okozta károkat senki sem téríti meg nekik."

www.elelmiszer.hu/cikk/nincs_napirenden_a_vadaszhato_fajok_listajanak_modositasa

"Pechtol János elmondta, hogy a vadgazdálkodás egyik legnagyobb problémája az orvvadászat. Mivel illegális, a károkozásról nincsenek adatok, a védegylet csak becsülni tudja, hogy éves szinten több százmillió forint veszteséget okoz az ágazatnak. Az orvvadászok válogatás nélkül igyekeznek zsákmányt szerezni, így gyakran a nagy trófea-értékű vadakat is elejtik. Egy nagyobb, 10 kilogramm fölötti agancsú gímszarvas bika elorzása több millió forint kárt is okozhat a vadásztársaságoknak. Ráadásul az orvvadászok sokszor nagy tenyészértékű állatot hurkolnak vagy lőnek meg, azért, hogy vadhúshoz jussanak, melyet orgazdáknak, vagy vendéglőknek értékesítenek."

www.echotv.hu/gazdasag/evente_16_milliard_forintot_hoz_a_vadgazdalkodas.html

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.04.13. 11:22:18

@bz249: jó-jó, tudom, hogy a kóla a pakura után jön ki a lepárlóból Százhalombattán, közvetlenül a margarin előtt.
Az ezeket fogyasztó magányos nők a szingli szintik?

devuscka 2011.04.13. 11:25:25

@bz249:
vágóhídi hulladék?
"Húspép: természetesen nem az értékes húsrészekből készül, hanem azokból a hús- és zsírcafatokból, amelyeket egyébként nem lehet máshogy értékesíteni (magyarul a kutyának se kellene).
A csontpép pedig a frissen vágott állat (általában baromfi) csontja bedarálva. A massza tartalmazza a velőállományt is.
Pl. a szója (többek között) azért kell a párizsiba és a virslibe is, hogy legyen benne valami ami sok víz megkötésére képes. Ezen felül az össz. fehérjetartalmat is növeli. "

vagy:
"Egy 1350 Ft/kilogramm árú virsli összetevői és annak magyarázata: Mechanikusan nyert pulykahús 54%, Ivóvíz, Pulykabőr, Nátrium-laktát (E325: nedvesítő, savanyúságot szabályozó anyag, kockázata nem ismert), Kálium-laktát (E326: nedvesítő, savanyúságot szabályozó anyag, kockázata nem ismert.) Nátrium-d-Eritroaszkorbát, Citromsav (E330: antioxidáns, savanyúságot szabályozó, stabilizátor anyag, magas koncentrációban fogszuvasodást okozhat.), Szójafehérje-koncentrátum, Nátrium-nitrites pácsó (E250, tartósítószer, vérnyomáscsökkentő, értágító, rákkeltő hatású lehet.), Difoszfátok (E450: savanyúságszabályozó, stabilizátor anyag. Kockázata nem bizonyított.), Trifoszfátok (E451: savanyúságszabályozó, stabilizátor anyag. Kockázata nem bizonyított.), Fűszerek, Fűszerkivonatok, Szőlőcukor, Glükono-delta-lakton (E575: savanyúságot szabályozó anyag. Kockázata nem ismert.), Nátrium-glutamát (E621: ízfokozó. Kockázata nem bizonyított.), Tejcukor, Paprikakivonat, Aroma, Mustár
www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/konyha-haztartas_receptek/9540/
(homar.blog.hu/2007/08/22/csellel_akarjak_eladni_nekunk_a_guargumi)
de:
A vegetáriánus ételekben nem lehet zselatin. A zselatin ugyanis állati bőrdarabok és csontmaradványok (vágóhídi hulladék) kifőzésével készül.
hamár ..:-)

picur3ka 2011.04.13. 11:28:18

@devuscka:

Kopod a temat. De elment az etvagyam.

devuscka 2011.04.13. 11:29:30

@tölgy:
Azért szép lassan mi is 'szinetikusak' leszünk.
nem tudok olyan felvágottat venni amiben ne lenne 'ízfokozó'. Az meg a 'tudatra' hat.www.foodandwine.hu/2011/03/17/izfokozok-natrium-glutamat-msg-imp-gmp-crs/

devuscka 2011.04.13. 11:30:51

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
bocsi, csak rákerestem :-)

.Ha belegondolunk, akkor nem is ennénk. Én feladtam.
Eszem. ;-)

bz249 2011.04.13. 11:57:18

@devuscka: "A zselatin ugyanis állati bőrdarabok és csontmaradványok (vágóhídi hulladék) kifőzésével készül.
hamár ..:-) "

Sot rendes vega ugyanilyen alapon gumicukrot sem ehet. Ugyanakkor, akinek meg porckopasi problemai vannak, azoknak javasolt.

tevevanegypupu 2011.04.13. 12:23:54

@devuscka:
Most megyek es kivagdalom a hutoszekrenybol a sonkakremet, a sliced bacont meg a szederlepenyt.A parizsit a kutya eszi meg a virslit is, de elgondolkodom azon, hogy esetleg neki sem szukseges..Es azt hiszem most megsem fogok ebedelni. (:

devuscka 2011.04.13. 13:02:55

@bz249:
A csontleves is hasonló. (csak itt nem olyan jól hangzik) Végül a kocsonya is.

devuscka 2011.04.13. 13:30:17

@tevevanegypupu:

Eleinte megdöbbentem amikor el kezdtem figyelmi mit is tartalmaznak a felvágottak. Még a sima bacon is. Aztán rájöttem, nem fog csirke kapirgálnia wc-ben, se malac a kádban. Búza sem fog nőni a cserepeimben, így aztán feladtam. Legfeljebb azt esszük ami leginkább hasonlít, és még belefér a 'családibüdzsébe'. Végül is 21.szd. van. Ide jutott a 'fejlődés'. :-)
bocsi az 'off'ért

tevevanegypupu 2011.04.13. 13:58:40

@devuscka:
Nem vagyunk nagy husevok, tulajdonkeppen csak ugy "disznek" van a hutoszekrenyben vagy a szekrenyben ilyesmi, altalaban a legletisztultabb alapdolgokat veszem,

fuszerkeverekeket meg ilyesmiket sem, de az ember akkor tenyleg megbolondulhat ha allandoan mericskel es azzal tolti idejet egy boltban, hogy mi mibol van. Nem is beszelve arrol, hogy mar a legletisztultabb alapdolgok is manipulaltak..Ahogy elnezem a tokegyforma gyonyoru piros vagy zold almakat, egyforma nagysagu krumplikat es sorolhatnam. Valoszinuleg az emberi szervezet majd eccercsak hozzaszokik az ilyen mudolgokhoz, de manapsag a rengeteg fele betegseget az ilyesmiknek is koszonhetjuk.

devuscka 2011.04.13. 14:03:04

@tevevanegypupu:
"de manapsag a rengeteg fele betegseget az ilyesmiknek is koszonhetjuk. " Egyetértek. Ezektől is 'növekszik' a következő generáció. Egyre nagyobbak. ( a hozzáadott 'értékek')

Google 2011.04.13. 14:19:24

Soha nem értettem, hogyan képesek valakik szórakozásból egy másik élőlényt lepuffantani. De gondolom, az e szenvedélynek hódolók tudják, hogy az ő hobbijuk is káros -, akárcsak az ivászat, cigarettászat stb.
Mint mesterség elmegy, túlszaporodást, beteg egyedeket ki kell lőni, node, mint szórakozás? Nem kicsit beteges.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.13. 16:49:19

@Grift:

Hogy egy jehovistától (Jehova tanújától) hallott szófordulattal éljek: "ha megidvezülök sem értem", hogyan jönnek most ide a keresztények!:-D

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.13. 17:53:09

@tölgy:
nem, de nem is ölnék, hogy egyek.
de ezt nem szokják maguk érteni a keresztény eszükkel. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.13. 18:08:07

@bbjnick:
bocsánat. azt hittem, hogy te, a gyilkolás apologétája, és tömjén a gyilkos, keresztények vagytok. azt hittem -lévén mindketten eminensei a kereszténységnek-, hogy ez olyan keresztény dolog. ha tévedtem, elnézést kérek, és nagyon örülök, hogy te és tömjén keresztényietlenül viselkedtetek, meg a láncdohányos, meg a családtagjait mindenhová elhelyező rubovszky is. és nem ez a kereszténység lényege :)

picur3ka 2011.04.13. 18:26:02

@Grift:

Nem tudtam, hogy van hindu vallasi kosher elelmiszer szolgaltatas Magyarorszagon. Hogy csinalja?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.04.13. 19:18:26

@Grift: nyugodtan használja a kretént (--> chrétien), mint a többiek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.13. 21:38:57

@Grift: @picur3ka/mesterhazymiklospart: @Alfőmérnök: @tölgy:

Ha már eszembejutott, ideidézem (nem ismernek/nem ismertek magukra/magatokra?) (Sajnos, csak angolul találtam meg a Vvillágghhállón.)

"In one western town, on whose deserted wharf the grass grows, these spirits have so much vigour that, when a misbeliever ventured to sleep in a haunted house, I have been told they flung him through the window, and his bed after him. In the surrounding villages the creatures use the most strange disguises. A dead old gentleman robs the cabbages of his own garden in the shape of a large rabbit. A wicked sea-captain stayed for years inside the plaster of a cottage wall, in the shape of a snipe, making the most horrible noises. He was only dislodged when the wall was broken down; then out of the solid plaster the snipe rushed away whistling."

[.............../.]

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.04.13. 21:57:33

@bbjnick: Ezek szerint csak hitetlennek röppen fel a szalonka. És még gúnyosan fütyörész is. Mondhatom, akkor gerjedelemmel jól állunk, csak hit dolgában nem annyira. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.13. 22:02:09

@Bell & Sebastian:

No, de most mondja meg, nem úgy viselkednek (itt) a nickek, mint holmi kelta szellemek?!:-D

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.04.13. 22:33:34

@bbjnick: Bonsai-tigrisre nincs valami jó Yeats -idézete? Fene bánja, Chesterton is jó. :)

Alfőmérnök 2011.04.13. 22:41:09

@bbjnick: Lehet, hogy szegényes a fantáziám, hogy magatól még nem jöttem rá, de pontosan mit jelent/jelöl nálad ez?
"[.............../.]"
(Tippjeim persze vannak.)

Bell & Sebastian 2011.04.13. 23:08:40

@Alfőmérnök: Nekem van ilyen az autómban, ha pont így áll, azon a hétvégén van gyümölcs az asztalon, ha meg fordítva, péntek este lenyomok egy sallert a kölöknek, hogy elmenjen a kedve a diszkótól.

De akkor meg unga-bunga parti nincs. Asszem orgazmus-közeli állapotot jelez vele. 1db, az tuti.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.13. 23:35:42

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Ha nem, hát nem. Bennem csak a jószándék...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.13. 23:40:24

@Alfőmérnök: @Bell & Sebastian:

Ez --- [........../.] --- ha jól vagyok értesülve egy iróniaméter. :-) (Engem is inkább egy tolópotira emlékeztet, mint, mondjuk, egy tárcsás deprez-műszerre, de akár azt is tudok látni benne.)

Szóval, ha t*kig van húzva vagy kiakad, akkor tombol az irónia.:-)

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.04.13. 23:53:35

@bbjnick: Értem én az iróniát, de akkor kellene mellé még egy húsos káposzta -előrejelző is, rövidebben husidoziméter.

Alfőmérnök 2011.04.14. 00:01:10

@bbjnick: Na, erre nem is gondoltam. :) De végülis jópofa.
Azért valahol jól példázza, hogy miért is (ön)veszélyes fegyver az irónia. Ha nem tudunk róla, nem látszik. (És hiába jelölik valamivel, ha nem tudjuk, hogy azzal az iróniát jelölik...stb)

tevevanegypupu 2011.04.14. 07:31:37

Kulonben tenyleg szalonkaztak regen az urak es uri parasztok. Sot - madar az madar - Czinege elvtarsek is minden bizonnyal, helikofferrol es geppisztollyal meg eleinte, kesobb Brezsnyev elvtarssal karoltve mar kifinomultabb modszerekkel. Partizanvadaszok.:)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.04.14. 07:31:49

@bbjnick: az iróniaméter a konzervatóriumon terjedt el. Én voltam bátor javasolni a bevezetését, irónikusan, mivel sokan nem értik az iróniát.

Az iróniaméter használata annak jelzése, hogy "Hüjje vagyol, nem értesz, de segítek, talán így menni fog." Gondolom senki sem olvasott még Platónynál vagy Erasmusnál olyan zárójeles megjegyzést, hogy "kacsint". Aki nem jön rá a kacsintásra, az úgy járt.

Alfőmérnök 2011.04.14. 11:03:21

@tölgy: Lehet, hogy Szókratész is jobban járt volna, ha néha kiteszi az iróniamétert.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.14. 12:21:04

talán a maguk hitében is fontosa szeretet, a halál, az ölés és egyéb ilyenek. bár a barbár sátánimádó ószövetséggel folyamatban lévén, hát nem is tudom. de akkor is. maguk itten ülnek, szájukból iróniamétert formázva, hülye pofával, és zöldségeket beszélnek, vagy inkább sunnyognak.
láttak már embert vagy állatot meghalni? a mozdulatot összeomolva látni, ahogy a futó emberből, vagy állatból, egyszer csak minden elfogy? egy szempillantás alatt teljes diadal a sátánnak, és a ravasz meghúzójának. vettek már el életet? látták az áldozat szemét. élték már át a spirituális döbbenetet amit az ölés okoz, és közben a diadallal fog kezet, a hatalom csodájával, az ölés intenzív kéjével? na ez a sátán bennünk.
a vadász az ölést így szereti. nem duzzogva vadgazdálkodik. imádja az ölés érzését. az ölés kéjence. az ilyen ember embernek is alig, nemhogy bármilyen vallás hívének. az ilyennél az is keresztényebb, aki a hatéves kislányra veri a farkát a lakótelepi liftben.
aki ezt nem érti, az alember, spirituális vak, és metafizikai értelme nem létezik.

Bell & Sebastian 2011.04.14. 17:08:55

@Grift: Remélem, nem nekem szánta, mert néztem már fegyver csövébe, de szerencsémre, elhibázta a részeg vadász.
Pontosan úgy van, ahogy mondja, ezer halállal lakol.

tevevanegypupu 2011.04.14. 17:33:02

@Grift:
Allatokat lattam meghalni, mi magunk is vittunk felig elgazolt macskat, kutya altal megnyomoritott cicat, aztan infarktust kapott kutyat, megmergezett kutyat allatorvoshoz. Lattam kismacskakat kimulni es hallottam nappalokon es ejszakakon at sirni oket. Ket embert lattam meghalni, az egyik korhazban, pillanat alatt szallt el belole a lelek..a masik lassubb volt es nehez.
Meg arra is vigyazok, hogy legyet vagy csotanyt se tapossak el, viszont vidaman megeszem a csirket, de voltam harom evig vegetarianus, azt hiszem visszaterek ra. Mert ha nem, akkor kepmutatas az egesz. Maga nagyon altalanosit, minden sokkal komplikaltabb.

Alfőmérnök 2011.04.14. 17:39:41

@tevevanegypupu: "Maga nagyon altalanosit, minden sokkal komplikaltabb. "

Erre csak most jöttél rá, vagy már korábban is feltűnt? :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.14. 18:27:46

@tevevanegypupu:
igen, általánosítok. úgy érthetőbb :)

picur3ka 2011.04.14. 18:50:38

@Grift:

Szoval, husevo maga is. S aztan fikazza, aki ol.

Vagy rosszul ertem?

picur3ka 2011.04.14. 18:53:15

@tölgy:

Haha. Nekem a szmajlik mindig ugy jonnek le, hogy pont, pont vesszocske; ugy hozzaszoktam az elhanyagolasukhoz, hogy eszre se vettem. Se itt, se mashol.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.14. 19:14:28

@tölgy:

Ön a feltaláló? Én azt hittem, hogy valamiféle nemzetközileg szabványosított kommunikációs jel(zés):-) Szerintem jó és hasznos találmány:-)

És: Eleinte én is idegenkedtem az "emotikonoktól" és egyéb huncutságoktól, de időközben rájöttem, alkalmasint hasznosak (is) lehetnek. Egy internetes kommentsorban vagy fórumon nemritkán alakul ki párbeszéd, ami, ugye, műfajilag: dráma:-) Egy drámában pedig a szerzői instrukcióknak (hagyományosan) helye van/lehet:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.14. 19:23:42

@Alfőmérnök:

Ezt szóvá tetted már Esterházynak is? ;-)

Egy rendes (rendesen megírt) szövegből egyértelműen kiderül, hogy milyen céllal íródott. Az internetes dzsumbujban, cseteken, fórumokon, kommentsorokban (márcsak a "sebesség" és a műfaji sajátosságok miatt is) ezt szerintem sem árt (közmegegyezéses) jelzésekkel, értelmező instrukciókkal támogatni.

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.04.14. 19:40:37

@Alfőmérnök:

Igy konnyebb neki, nem kell cizellalni.(:

@Grift:

Perszepersze.(:

Alfőmérnök 2011.04.14. 19:42:32

@bbjnick: "Ezt szóvá tetted már Esterházynak is?"
Nem ismerem személyesen. De nem hiszem, hogy nem tudná. ;-)

"Egy rendes (rendesen megírt) szövegből egyértelműen kiderül, hogy milyen céllal íródott."

Ez igaz a propagandaanyagokra, publicisztikákra, tanulmányokra, használati utasításokra, tankönyvekre, ismeretterjesztő irodalomra és még sok minden másra.
A szépirodalomra azonban nem (teljesen) igaz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.14. 20:03:46

@Alfőmérnök:

"A szépirodalomra azonban nem (teljesen) igaz." --- írod.

Vitatom!:-) És állítom, hogy bármilyen szövegnek (sőt, bármiféle tudatos emberi megnyilatkozásnak) hitelét a megnyilatkozás logikai, etikai és esztétikai aspektusainak koherenciája adja. És állítom, hogy ez kívánatos és lehetséges:-)

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.14. 20:05:41

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
nézze, nem vagyok dharmatanító, nem fogom elmondani magának a karmikus matekot, miszerint nem ugyanaz a felelősség megölni és megenni, mint a tízmillió húsigényét kiegészítve, mint igénylő, sokszoros áttételen át kicsi -de bűnös- hányadban kivenni a részét az ölésből. szinte összehasonlíthatatlan felelősségi szint a már amúgyis leöltből falatozni, vagy személyesen megölni és megkérni a halast, hogy kúrja fejbe. a karma logikája a mateké. egyébként amit mond, az hind és idióta szájakból szok elhangzani, hogy jujj de képmutató bdolog..... de mint mondtam nem vagyok dharmatanító, ezzel be is fejeztem.

és nem ez a lényeg. a lényeg az, hogy az ölés szerelmese tekinthető e hívőnek, spirituális lénynek, metafizikai belátással bírónak, vagy csak egy hülye, bűnös hajlamú, sátán szolgája kutyának.

Alfőmérnök 2011.04.14. 20:31:05

@bbjnick: Vitatható állítás, persze.
Csak az a baj, hogy ezzel a mércével mérve a szocialista realizmus a művészet csúcsteljesítménye, Rabelais, Cervantes (hogy moderneket ne említsek) meg értéktelen szarok. ;-)
De Shakespearet is sokféleképpen lehet értelmezni, és ha a belső koherencia, az egyértelműség lenne a fő érdeme, akkor erre nem nagyon lenne lehetőség.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.14. 20:54:57

@Alfőmérnök:

Rabelais, Cervantes, Shakespeare ... művei nélkülöznék a belső koherenciát? Én nem érzékeltem ezt. Sőt, még az sem kizárt, hogy azért "ütnek" még ma is a dolgaik, mert "belső koherenciájuk" egyetemes.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.14. 20:57:30

@Grift:

Erre csak személyesen lehetne válaszolni.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.04.14. 21:05:03

@bbjnick: Lám, a második mondatban már te is idézőjelbe írtad a "belső koherenciát". Merthogy nem olyan egyértelmű dolog, hogy mi is az. Egyébként én is úgy gondolom, hogy koherensek, de hogy egyértelműek, meg hogy világos, hogy milyen céllal íródtak, az szerintem nem igaz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.14. 21:15:56

@Alfőmérnök:

"Egyébként én is úgy gondolom, hogy koherensek, de hogy egyértelműek, meg hogy világos, hogy milyen céllal íródtak, az szerintem nem igaz." --- írod.

"Igazad van, de nem értek veled egyet!" :-D

ü
bbjnick

picur3ka 2011.04.14. 22:54:16

@Grift:

'szinte összehasonlíthatatlan felelősségi szint'

Eppen ezt gondoltam, masra tolja.

Fogozzek meg (bb-vel egyutt, ha kell), engem ugy neveltek, hogy kora gyermekkoromban megtanitottak 'olni'.

Mi a francot enne mindenki, ha ezek az emberek, akik ilyen munkat vegeznek, nem leteznenek?

Bell & Sebastian 2011.04.15. 00:01:19

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Maceszgombócot a pestik, mink ugyanaszt.

Valójában arról beszélgetünk, mit kezdjünk a társadalom militáns 8% -ával, akiknek az őseit még hősként emelte pajzsra a történelem, most meg semmi szükség rájuk, mert tárgyalásokkal intézik a genocídiumot, sehol egy jó kis támadó/honvédő háború azoknak, akiknek a vérében a vérontás.

Grift elsiklott eme kicsinység felett, bezzeg új uraink hamar rájöttek, mekkora veszély -elsősorban rájuk nézve-, ha minden bugrisnak fegyvert osztanának.
Ez privilégium, csak a mindenkori elnyomóknak és legközvetlenebb seggnyalóiknak jár.

Szóval, van pár csavar a történetben.

picur3ka 2011.04.15. 00:24:32

@Bell & Sebastian:

Tarhonya leves.

Sok csavart lehet tenni a tortenetbe. Peldaul rozmaringot.

Bell & Sebastian 2011.04.15. 00:51:20

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Jó hogy mondja, tarhonyát még nem vetettünk az idén. Rozmaring?
www.youtube.com/watch?v=6L3FPHv5SX8

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.15. 07:07:12

@Bell & Sebastian:

Hát én nem tudom (hogy úgy általában) miről folyik a beszélgetés, @Grift engem (többek között) ezzel kínált meg:

"...szerencse, hogy embert nem öltél, mert most akkor az lenne a kultúrád része! csak kérdezem, mert nem értek hozzátok, a keresztények nem változtatnak magukon? a gyilkos gyilkol, ha láncdohányos, akkor láncdohányoz, ha politikai családépít, akkor azt csinálja inaszakadtáig? na mindegy is..."

Ez részben válasz egy régebbi beszélgetésünkre, amiben többek között ezt is mondtam/írtam @Grift egy "állatkínzós" bejegyzése alatt (itt: gozdom.blogspot.com/2009/10/malnasitol-szobrot-rendel-varos.html):

"...Magamba néztem és arra jutottam, hogy bennem sohasem volt késztetés az állatok kínzására. Így soha nem is kínoztam állatokat. De aztán eszembe jutott, hogy --- nem addig a' --- már nyolc évesen ott tartottam a tálat a leölt birkák és disznók kifolyó vére alá. Nagyszüleim megtanítottak, amire tudtak, így ma is le tudok vágni, meg tudok kopasztani (tisztítani) és fel tudok bontani bármiféle baromfit. (Disznóölést vagy juhvágást nem vállalnék, az komolyabb dolog:-))Annak idején megmutatták, a kezembe adták a munkát, hogy gyakoroljam és én érdeklődéssel és élvezettel csináltam is. Tehát nem volt szükségem arra, hogy macskákat trancsírozzak szét, hogy trancsírozási hajlamaimat kiélhessem, "kiélődtek" azok "munka" közben:-)

Érdekes a dolog másik oldala is: levágtuk és megettük azokat az állatokat (mert nekik az a sorsuk), de megtanultam azt is, hogy annál semmirevalóbb ember nincs, mint aki a rábízott jószágnak nem viseli jól gondját, aki hagyja kínlódni, szenvedni azt a szegény állatot. Azaz felelősséggel tartozunk értük. Elnézegettem kiskölyökként az öregeket, ahogy egymás jószágait mustrálgatták, tkpn. ez alapján alkotva képet egymás szakmai és emberi minőségéről.

És itt van mindjárt az abortusz kérdése. Megintcsak gyerekkoromból hoztam egy nagyon szimpla tudást: Embert ölni bűn. És a bűnös mindig megbűnhődik. Előbb vagy utóbb, de megbűnhődik. És: Isten nem ver bottal.

Porbaf*ngó porontyként ott bukdácsolva a felnőttek között (akik, úgy emlékszem, mindig beszéltek, tettek-vettek és beszéltek: ha nem tették (nem beszéltek), akkor, tudni lehetett, hogy most valami baj van --- vajon a gyerekek így látnak minket is? mi is mindig beszélünk?:-)), szóval, bukdácsolva a felnőttek között mindenféle történetet hallottam.

Lehet, hogy csak egyszer-kétszer beszéltek abortuszról (és előttem bizonyára nem nyíltan kimondva, hanem csak félszavakban, gondolhatták, csak számukra érthetően). Mégis innét eredeztetek egy "tudást" (mert nagyon réginek tűnik számomra és máshonnét nem tudom eredeztetni).

Egyrészt emlékszem egy hangsúlyra. Ha a környezetemben valaki azt mondta valakire (éppen "kibeszéltek" a családban valami falubelit...), hogy: "kikapartatta magát" (úgy emlékszem, hogy hangzott el ilyen), akkor azt olyan hangsúllyal mondta, mintha az mondta volna "az meg megőrült" (volt abban a hangsúlyban valami elutasító, száraz tónus és egyértelműen félelem is). És amit ilyen hangsúllyal emlegetnek, az, gondolhatja már egy gyerek is, még ha nem is tudja miről beszélnek, az csak nagyon rossz lehet...." stb.

No, most, ha az ember egy ilyen reakciót kap, minthogy "szerencse, hogy embert nem öltél, mert most akkor az lenne a kultúrád része", akkor (tekintve, hogy a fentieket tudja rólam) ebben azért van egy nagyon kemény, a személyre irányuló minősítés. S hogy ez az egész egy ilyen "keresztényezős" kulimázzal van leöntve (tekintve, hogy kereszténységemről is tud), ez így még mókásabb.

Szóval, részemről sajnálom, de én ezzel érdemben nem tudok mit kezdeni.

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.15. 08:01:06

@bbjnick:
személyre a lófaszt. szégyen, de nem emlékeztem erre a kommentre, és egyébként is, nyilvánvaló, hogy nem személyedről, hanem az általános morális vakságról van szó. /és nem keresztényezős máz, hanem egy keresztény politikusról kezdtünk beszélgetni, aki az ölés szerelmese./
amit alátámaszt egyébként a fenti méltatlankodásodban idézett szöveg is. állatot ölni, úgy nőttem fel, kaparni nem, mert nem úgy nőttem fel. hol van itten spirituális fejlődés, vagy szerzett tudáson alapuló belátás? sehol. a szokásos mantra csak. az állat azért van, hát becsülettel megölöm és feldolgozom.
csak próbáltalak felébreszteni! :) reménytelen kísérlet. süket vagy.
azért elmondok még egy igazságot, bár úgy sem fogod feldolgozni. a paraszt azért nem él jól sehol a világon /gazdag lehet, jól nem él/ mert gyilkolás az élete. ez is ilyen egyszerű. a népnyomorító kormányok, és nemzetközi gazdáik csak a sors végrehajtó ereje, parasztnyomorúság ügyében. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.15. 08:27:27

@Grift:

A kommentet olvastam.

ü
bbjnick

picur3ka 2011.04.15. 14:34:17

@Bell & Sebastian:

Meg mindig vetheto, enm maradt le.

moglaja borba? azt mondjak?

picur3ka 2011.04.15. 14:39:30

@bbjnick:

Az a legjobb fajta, mikor senki nem tudja, mirol szol a beszelgetes.

Grift teljesen ertheto, hiszen Semjen egy hobbi/sport/kej vadasz. Ezen tul engem egy kicsit elveszit, be kell vallanom.

Nem kedveljuk a hohert sem persze. Az ember azonban egy agressziv leny. Aki nem ol, azt igen gyakran kiirtogatjak.

Alfőmérnök 2011.04.15. 15:37:15

@picur3ka/mesterhazymiklospart: "Aki nem ol, azt igen gyakran kiirtogatjak."

Különösen a szalonkák veszélyesek az emberre. Azért kell lelőni őket, mert különben ők ölnek meg minket. :)

picur3ka 2011.04.15. 15:50:22

@Alfőmérnök:

Kulonosen ok. Kihagyta a csavarokat.

Egyebkent meg gyakorolni kell - nem en talalom ki -, mondom, ocsmany a vilag, messze nem a felebarati szeretetrol szol.

Ezt mar jol megcumiztuk a XX. szazadban. El fogunk tunni, mint orszag, ha igy megy tovabb.

Bell & Sebastian 2011.04.15. 18:10:46

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Gdje, pokazi mi
Gdje, kad tužne sudba ne voli
I čime od svijeta da se braniš
Kao ruža sa dva smiješna trna ili snom
Uzalud, uzalud, sve je protiv nas

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.15. 18:29:06

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Nekem egyre inkább az az érzésem, hogy a poszt címéhez is idomulva, arról szól a vita, hogy: kik a ritterek és kik az autiriterek?:-)

ü
bbjnick

picur3ka 2011.04.15. 18:51:49

@Bell & Sebastian:

Koszonom.

@bbjnick:

En a poszt cimet mar el is feledtem, jo, hogy mondja.

osborne 2011.04.15. 19:10:34

Valaki ébresszen fel:

"Ott lesznek, akik a Teremtő, a Megváltó igazságát keresik itt a Földön, és lesznek, akik az Emberben látják az élet jóravalóságának, az igazságnak, az erénynek, de persze a bűnnek is a forrását. A Köztársaság szabad és büszke polgárai fognak holnap találkozni. De mind egyet akarnak: a szabadság, az emberiesség Magyarországát. Megtartani a Magyar Köztársaságot."

www.facebook.com/notes/gyurcs%C3%A1ny-ferenc/holnapra-k%C3%A9sz%C3%BClve/203655043000299

picur3ka 2011.04.15. 19:29:00

@osborne:

Mer, tobbszor bermalkozott is.

Bell & Sebastian 2011.04.15. 20:14:25

Ferenc Jóska

- Ist es ganz sicher, das der Franz kommt auch?
- Josef, seine Seele hängt schon am Rauch?

devuscka 2011.04.15. 21:04:07

@Bell & Sebastian:
nijedna suza nimalo volje
nijedna slutnja ni glas..
:-)

osborne 2011.04.15. 22:24:14

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Ahogy a Tóta W is egy kiugrott kispap. Ezek ilyenek.

@Tehetetlen Dodó: Veszem észre. Rémálom az egész.

Alfőmérnök 2011.04.15. 23:20:59

Ez lenne az új kommentfolyam? :D

tewton 2011.04.15. 23:35:06

@osborne:
"Ott lesznek, akik a Teremtő, a Megváltó igazságát keresik itt a Földön"

lol, beszarás. elképzelem kompletten a magyarországi szerzetesrendeket kivonulva, plusz a világi papságot. ez valami eucharisztikus világkongresszus lesz? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.16. 06:35:29

@tewton:

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

osborne 2011.04.16. 20:59:40

@tewton: Nos, a világkongresszus elmaradt. A Pojáca lelkésze azért elengedett egy Hócipős poént:

Iványi Gábor metodista lelkész, aki szerint nem nyilasok rontják a levegőt mostanában, hanem sunyilasok.

via index.hu/belfold/2011/04/16/gyurcsany_megszervezi_a_demokratikus_ellenzeket/

osborne 2011.04.16. 23:37:42

Ugye itt mindenki patrióta?

Patrióták vagyunk, akik a hazaszeretetüket kitartó munkával szeretnék kifejezni. Ezért vállalkozunk arra, hogy stratégiai elemzésekkel, konferenciákkal és szakmai közéleti vitákkal mutassunk be közpolitikai alternatívákat. Megtanulva a világtól, ami működik, és elkerülve, ami máshol kudarcot vallott – de mindig a magyar sajátosságokra alapozva.

www.hazaeshaladas.hu/

Lew Archer 2011.04.16. 23:57:48

@osborne:

Lassan megszokottá és otthonossá válik ez, a következő választásra biztos építenek erre egy pártot. Mindig volt ilyen, MDNP, Centrum, Iboly-féle MDF, ahová be lehetett csalogatni a Fidesztől elijesztett szalonjobboldali illúziószavazókat, akiknek lelki igény, hogy ne közvetlenül szavazzanak az MSZP-re.

osborne 2011.04.17. 00:08:56

@Lew Archer: A Feri vagy szadesz árvák akik konziknak hiszik magukat? Vannak páran ja.

Centrum, te-jó-ég. A szocik kamuprojekte volt és bevált.

Vajon Bajnai új pártban nyomul majd vagy MSZP?

osborne 2011.04.17. 01:28:54

Más: Gyöngyöspatára

ma este visszatértek a gárdisták. Ezúttal nem csak posztolnak: 7 perce futott be a hír hogy közülük négyen már betörtek egy ablakot a cigánysoron. A településen jelenleg tíz rendőr van.

via mesuge.tumblr.com/post/4671470045/gyongyospatara

A gárdisták hamarosan hullani fognak, ők provózták ki.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.17. 01:37:38

@osborne:

Ez vagy valami internetes "vicc" (fake) vagy valami provokáció.

ü
bbjnick

tewton 2011.04.17. 02:13:30

@osborne:
én kivárnám a barikád vagy a kuruc tudósítását erről, mert ez a forrás egy eléggé c- és zs-üldözésben érdekelt oldalnak tűnik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.17. 11:54:51

@osborne:

Akinek a mesüge & écesz a hírforrás az könnyen úgy járhat, mint Ön most: az ablakbetörésről sehol, semmi hír.

Viszont ezt találtam:

"Ittas, OPSZ (Országos Polgárőr Szövetség) engedéllyel rendelkező cigány csapat támadt a Véderő tagjaira, a rendőr is csak figyelmeztető lövés leadásával tudta megfékezni a hőzöngő csoportot."

www.barikad.hu/gy%C3%B6ngy%C3%B6spatai_cig%C3%A1ny_polg%C3%A1rseg%C3%ADt%C5%91k_t%C3%A1madtak_v%C3%A9der%C5%91_tagjaira-20110416

www.barikad.hu/rend%C5%91rs%C3%A9g_tagad_gy%C3%B6ngy%C3%B6spata_%C3%BCgy%C3%A9ben-20110417

ü
bbjnick

tewton 2011.04.17. 12:00:49

@bbjnick:
most linkeltem volna, ha a ge.. blogmotor...

rendőrt lincseltek volna a polgárőr cigányok, csoportosan. hajrá, karamell, oláhibolya, győzike, jimmy!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.17. 12:06:21

@tewton:

Már a kormányváltás után fel kellett volna állítani az önkéntes Nemzetőrséget. Ma már nagylétszámú, az állam által kiképzett önkéntes nemzetőr járőrözhetne a krízisterületeken.

ü
bbjnick

tewton 2011.04.17. 12:22:17

@bbjnick:
megnyugtató, hogy a független index felelős módon nem tudósít ilyen felzaklató hírekről. viszont a legfontosabb problémát, a kotmányozást meg az ormánellenes tüntiket kiemelten kezeli.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.17. 13:32:53

@tewton:

Tudja, hogy van az!

"...vannak gyilkos igazságok, melyek ölnek hatod- és hetedíziglen."

ü
bbjnick

tewton 2011.04.17. 18:09:16

@bbjnick:
no. index is reagált.
index.hu/belfold/2011/04/17/ismet_pattanasig_feszult_a_helyzet_gyongyospatan/
ez egy teljesen átlagos falu.

Bűnügyi szempontból közepesen fertőzött területnek számít Gyöngyöspata. A Heves Megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint összesen 55 bűncselekmény jutott a rendőrség tudomására Gyöngyöspatán, 2010-ben.

és persze hogy nem a genetikailag ártatlan kisebbség provokált, hanem a napi meló után hazatérő fasiszták!

"a Véderő, a Betyársereg, a Titkolt Ellenállás és a Szebb Jövőért szervezet több tagja részegen ostorokat csattogtatva vonult fel és halállal fenyegette a romákat"."

és lövés, az egyáltalán nem is volt!
biztos csak cserdített valaki egy nagyot az ostorral.

tewton 2011.04.18. 09:34:50

@bbjnick:
nem nézte tegnap este a hetet (vagymit?).
értelmesebb cigó tinédzserek közt evidencia a párhuzam a magyarok közül ártatlanul elhurcolt zsidók és a magyarok által nemszeretett cigók közt. miközben a magyar társadalom (hazudjanak bármit) elképesztően toleráns (a megérdemeltnél ezerszer inkább) volt a cigánnyal szemben, amíg az nem lopja és gyilkolja. sőt, a falusi nyugdíjasok még most is azok.

a putriból egyénileg ma is ki lehet emelkedni, nem csak kádár alatt. sőt, ma már faji alapítványok is vannak erre (nem csak a kemény fizikai meló, ami a második generációt hozza helyzetbe). érdekes, hogy mára az idegengyűlölet meg az önvédelem mennyire ugyanaz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.18. 14:05:15

akcióban a szalonkakeresztények! :))

nol.hu/belfold/nemzetkozi_hiru_szakember_lett_a_semjen-fele_vadaszlobbi_aldozata

tényleg, ennek az ártány, macskagyilkos semjénnek a szalonkázás helyett nem azzal kéne foglalkoznia, kedves bbjnick, hogy nincs középhullámon katolikus rádió? nem ez lenne a dolga?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.18. 15:58:08

@tewton:

"...'A zsidóság abban a vágyában, hogy teljes polgárnak érezhesse magát, mindazokat a hagyományos életformákat el akarta töröltetni, amelyekhez születés szerint nincs teljes joga'..." (Németh László: Kisebbségben (1939). in: Németh László: Sorskérdések. Magvető Kk. - Szépirodalmi Kk., Bp., 1989., 458. p.)

Én el tudom képzelni, hogy együtt vonulok a zsidókkal Az Élet Menetében, a világháborúban meghalt magyarok emlékére, ők nem tudják elképzelni, hogy velem vonuljanak. Nem én írok olyanokat, hogy "élethalálharc folyik a progresszív és a történeti középosztály között", hanem Vásárhelyi Mária.

'89-től szisztematikusan folyik az aknamunka, hogy a magyarság ne tudja magát összeszedni, mert az "akár veszélyes is lehet". Ennek egyik fontos eleme a cigányság manipulálása. Ennek csak egy nemzeti elkötelezettségű kormány vethetne véget... (Ma láttam Pintért a Parlamentben, aki éppen azt magyarázta, hogy ő nem engedi, hogy a törvénnyel már összetűzésbe kerültek gyerekeket és felnőtteket félemlítsenek meg (arra utalt, hogy a Hajdúhadházon előállított polgárőrök közül kettő már "büntetett" volt) --- később a vitában kiderült, hogy 15000-15000 forintos helyszíni bírságot kellet mindkettejüknek fizetnie valamiféle közlekedési szabálysértésért. Itt tartunk.)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.18. 16:00:09

@bbjnick:

helyszíni bírságot kellet mindkettejüknek fizetnie valamiféle közlekedési szabálysértésért.=helyszíni bírságot kellett korábban mindkettejüknek fizetnie valamiféle közlekedési szabálysértésért.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.18. 16:25:21

@Grift:

Végigolvastad te azt a linkelt cikket? Én végigolvastam.

A vidékfejlesztési tárca tudtommal fideszes tárca.

(Ma belenéztem a parlamenti közvetítésbe és egy jobbikos képviselő épp ezt az ügyet feszegette (interpellált vagy kérdezett). Az ábra szerinte ez: a vadkárt a világon mindenütt a kormányok térítik, nálunk erre sokéve nem hajlandóak (az aktuális kormányok). Így a vadásztársaságokra marad ez a teher és ezt valahogyan ki kellene gazdálkodniuk. A vadászativédegylet nem először jött elő azzal a "kanfasztikus" ötlettel, hogy bővítsék a vadászható állatok körét, hogy több bevételre tehessenek szert és így (ebből a bevételből) ki tudják fizetni a vadkárt a gazdáknak. Ángyán József válaszolt a jobbikos képviselőnek: azt mondta, hogy jelenleg eszük ágában sincs bővíteni a vadászható állatok körét (mert, ez nemcsak vadgazdálkodási, hanem környezetvédelmi kérdés is és jelenleg semmi nem indokolja a bővítést).

A keresztényekről meg már Néró is megmondta, hogy mindenre képesek, úgyhogy, velük kapcsolatban nem kell semmin csodálkozni.

ü
bbjnick

tewton 2011.04.18. 18:54:27

lehet, hogy semjén madaras ötlete kotmányellenes is?

"P. cikk
A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai
sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet
közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való
megőrzése az állam és mindenki kötelessége."

Alfőmérnök 2011.04.18. 19:12:12

@tewton: Gondolom attól függ, hogy a levadászandó 2000 szalonka mennyire veszélyezteti a faj fennmaradását (Magyarország területén).

Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy mi számít "kulturális értéknek", mert onnan hiányzik a felsorolás, és szerintem korántsem egyértelmű (nekem mondjuk nagyjából igen, de ez részletkérdés:).

BTW biztos lehetne jobb is a kotmány, de egy esti pezsgőbontáshoz szerintem ez is jó ürügy. :)

Alfőmérnök 2011.04.18. 19:15:54

@Alfőmérnök: "a levadászandó 2000 szalonka" = "a 2000 szalonka levadászása"

tewton 2011.04.18. 19:24:09

@Alfőmérnök:
még csak az első harmadát olvastam, de az nekem nagyjából bejön. sőt, ha belegondolok, hogy a demokraták programja az alkotmányellenesség, innen kezdve direktben tetszik is :)

jó, hogy mondja, mindjárt nyitok is egy dobozossört :))))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.18. 19:38:53

@tewton:

Vigyázzon azzal az alkotmányszöveggel! Az elfogadottat még nem olvashatja, mert még ma is módosítottak rajta.

És: A ellentmondások nem zavarják benne?:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.04.18. 20:20:01

@bbjnick: Én is csak a tervezetet találtam a neten. Amennyire meg tudom ítélni, lényegesen jobb, mint az előző.

A magzati élet védelmével kapcsolatos elletmondásosságokra gondolsz?
Hát az szerintem világnézeti kérdés, én mondjuk nem is támogatnám a teljes abortusztilalmat, de ez a kérdés hosszú vita tárgya lehetne. Mindenesetre nem láttam, hogy akár a KDNP, akár más keresztény szervezetek nagyon tiltakoztak volna (mondjuk legalább annyira, mint a ballibek mások miatt).

tewton 2011.04.18. 20:25:16

@bbjnick:
a legigazabb forrásból.,, az amerikai magyar népszava oldaláról vettem :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.19. 05:26:31

@Alfőmérnök:

Én is csak a tervezetet ismerem, mivel végleges szöveg szerintem még nincs is (mondom: még a szavazás előtt is fogadtak el módosítókat).

Már a preambulum is elég érdekes. Én spec. nem is értem hogy egyes kitételei mire vonatkoznak. Szerintem, ha tíz embert megkérdeznénk tízféle módon próbálná értelmezni azokat (azért nem állok itt neki kiszedegetni, mert nagyon hosszú lenne).

Ezt kiemelném azonban:

"Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait, és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát." --- írja Hitvallás.

Majd:

"A hatalom forrása a nép." --- írja az alkotmányszöveg.

És ezt:

"Magyarország független, demokratikus jogállam"

Majd:

Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – egyes, Alkotmányból eredő hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja"

Hol itt a koherencia? Szentkorona, kereszténység, szabadság, egyenlőség, testvériség, osztjónapot! Emberek, éljen a Haza, menjetek haza! Kb.

És: A magzati élet védelméhez annyit, hogy nemrégiben hallottam a parlamenti közvetítésben egy kdnpst motyogni arról, hogy a magzati élet védelmének biztosítására számos törvénytervezetük van előkészítés alatt. Világos a KDNP stratégiája, csak nem fog működni. Nyilvánvaló, hogy arra játszanak, hogy ha közvetlenül nem sikerült keresztülvinni a szándékukat, majd addig törvényalkotgatnak (a művi abortuszok tb-támogatásának megvonása, az örökbefogadás intézményének erősítése, anyavédelmi, csecsemővédelmi szabályozások stb.) , amíg senkinek "nem lesz kedve" a művi abortuszhoz Magyarországon. Szép szándék, de a Fidesz nem lesz hozzá partner.

"A magzati élet védelmével kapcsolatos elletmondásosságokra gondolsz? (...) Mindenesetre nem láttam, hogy akár a KDNP, akár más keresztény szervezetek nagyon tiltakoztak volna (mondjuk legalább annyira, mint a ballibek mások miatt)." --- írod.

Ha az embernek a Fidesz a barátja, nincs szüksége ellenségre:-( Hogyan mondta Kövér? "Egy világnézeti rétegpárttal nehéz tárgyalni." A KDNP bármennyire is próbált/próbál kompromisszumkész lenni, soha nem lesz elég kompromisszumkész. A Fidesz arra fogja használni, hogy az összes sz*rt rátolja: már ma ez folyik és ez --- a nehézségek növekedésével --- csak erősödni fog.

Lásd: Harrach-ügy, Semjén-ügy, Hoffmann-ügy...

Pld. Évek óta folyik az iszapbirkózás a vadászok és a kormányok között, hogy hogyan térítsék meg a vadkárt a gazdáknak, de, nyilván, Semjén az ártány, macskagyilkos, szalonkakeresztény, mert ezt szóba hozta; Pokorni vígan elménckedhet a királyi tévében arról, hogy az oktatási törvény körüli viszonyok annyira képlékenyek (annyiféle különböző szempont van jelen, annyi kérdés nincs még tisztázva), hogy ő nem is érti, hogyan lehetne abból júniusig törvény, de, nyilván, Hoffmann az idióta, mert nem nem hozza blickre a tuttifruttit, ami Orbántól a Rektori Konferenciáig, Matolcsitól a csereháti tanítónéniig mindenki számára evidens és üdvös. És így tovább...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.19. 05:35:31

@tewton:

Hát, igaza lehet, jó helyen keresgél. Az amerikai Népszava valószínűleg már azelőtt birtokában volt az alkotmányszövegnek, mielőtt azt elfogadták:-D

ü
bbjnick
süti beállítások módosítása