Veni, vidi, Viktor
2011. január 20. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Veni, vidi, Viktor

Vörös Danny, a Magyar Nemzet jól targetált gerillakampányának arca

  Orbán Viktor jött, látott - és győzött? - az Európai Parlamentben tegnap. Vagy legalábbis döntetlenre hozta a meccset, ami szép politikai teljesítmény egy hónap Magyarország-pofozás után. A fordulatot egy teljesen logikus kijelentéssel érte el: elmondta, hazánk kész módosítani a médiatörvényen, ha a Bizottság problémás passzusokat talál benne. Lehet, hogy ezzel kezdett volna kezdeni egy hónappal ezelőtt.

  És akkor megspóroltuk volna a sokhetes vesszőfutást, amelyben a magyar országimázs, a magyar jobboldal és a kétharmados kormányzat nemzetközi megítélése komoly sérüléseket szenvedett. A támadások elsősorban az európai balliberális politikai erők, illetve az európai sajtó részéről érték a kormányt - senkinek ne legyenek illúziói, nem csak baloldali lapok kritizálták hazánkat. Különbséget kell azonban tenni kritika és kritika között: a médiatörvény problémás passzusait elemző, jogos kritikáktól a Magyarország egészét megalázó rugdosásig terjedt az össztűz.

  Még a 2006-os Gyurcsány-beszéd és az azt követő zavargások idején sem volt annyira a média érdeklődésének középpontjában Magyarország, mint az elmúlt egy hónapban. Nap mint nap több vezető lap foglalkozott hazánkkal, sorra érkeztek a riporterek, forgatócsoportok Budapestre.

  Gyakori és régi kérdés jobboldali szavazók körében, hogy miért nem csinál már végre valaki valamit, javítandó a hazánkról kialakult külföldi véleményeken. Még a botrány kitörése előtt konferenciát szervezett a Mandiner a médiatörvényről és hazánk nemzetközi megítéléséről, ahol a nemzetközi sajtó képviselői és a magyar kormány, valamint az NMHH illetékesei kerekasztal-beszélgetéseken, illetve előadásokon ismerhették meg egymás szándékait és indítékait. Még kis szerkesztőségünkbe is eljött a francia tévé, találkoztunk a Guardian, az Economist és a holland NRC Handelsblad munkatársaival.

  Hosszan és széles frontokon zajlott a konfliktus, amelyből - bárhogy is zárult a tegnapi EP-vita mérlege, lassan tud majd felépülni a magyar ország és kormány nemzetközi megítélése, főleg a közvéleményt meghatározó média és a világ iránt érdeklődő európai polgárok szemében, akik nagy része az elmúlt évek mélyrepülése után eléggé alacsony polcon tartja hazánkat.

 

  A tegnapi EP-vita izgalmas és szórakoztató volt sokunk számára. A határozott fellépésű magyar kormányfő és a nem kevésbé eltökélt baloldali, liberális és zöld ellenfelei végre életet vittek a sokszor enyhe izgalmi faktorral rendelkező strasbourgi óriás-ülésterembe - bár volt képviselőnő, akit ez se tántorított el egy kevéssé progresszívnek mondható női szerep gyakorlásától.

  A nap hőse kétségkívül Nigel Farage volt, aki - bár egyáltalán nem vagyok euroszkeptikus - kétségkívül ékes angolsággal és standupba illő szellemességgel komcsizott és üdvözölte Orbán Viktort.

  A nap lúzere pedig Daniel Cohn-Bendit volt, aki előbb cenzúrázott Magyar Nemzettel pózolt, majd lila fejjel üvöltözött a magyar miniszterelnökkel, végül közölte: elment az étvágya a vele való közös étkezéstől - reméljük, azért nem maradt éhkoppon a vén '68-as felforgató.

  Végül Seres László - magyar újságíróként legalábbis arcpirító -követelése, hogy az EU szankcionálja Magyarországot, nem jött be. Nézzük helyette az új, és valóban fontos tényeket: az Európai Parlament összes frakciója (igen, még a szocik és a zöldek is) megszavazták a magyar elnökség programját; a Fideszt tagjai között tudó Európai Néppárt egésze kiállt a magyar kormány mellett; ahogy Jerzy Buzek EP-elnök, Herman van Rompuy, az EU állandó elnöke; José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke is támogatásáról biztosította a magyar elnökséget.

  Sőt, két héttel ezelőtt az EU külpolitikai főképviselője, az egyébként a brit Munkáspárthoz kötődő Lady Ashton is megvédte a magyar kormányt: Catherine Ashton azon kérdésére, hogyan kommentálná azokat a bírálatokat, amelyek szerint Magyarország nem alkalmas az EU rotációs elnökségének betöltésére, úgy válaszolt: „nem reagálok azokra a véleményekre, amelyek alapvetően azt célozzák, hogy aláaknázzák ezt a Magyarország számára nagyon fontos pillanatot és szerepet”. Ashton büszke arra, hogy szorosan együttműködik a magyar külügyminiszterrel, és ezt a jövőben folytatják. Megjegyezte, reméli, hogy a sajtó „nagyon büszke arra, amit Magyarország képes lesz elérni az elkövetkező hat hónapban”.

  Ez január végére egy igen pozitív politikai összkép az Orbán-kormány számára. Remélhető, hogy a Bizottság gyors és tüzetes vizsgálata után a médiatörvény olyan irányban módosul, amely mindenki számára megfelel. Elmondható, hogy ha nem is diadalmenettel kezdődött a magyar EU-elnökség, innentől kezdve mintegy nullszaldóról indulva kezdhet foglalkozni a valóban fontos európai ügyekkel, mint például az euró és a megingó országok (Portugália és Spanyolország a soros) megmentése. Az lesz az igazi próbatétel - nem csak Orbánnak, a kormánynak és Magyarországnak, hanem egész Európának is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr412599705

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bukás, vagy siker? Mit nevezne a bal oldal sikernek ha nem ezt? 2011.01.20. 15:29:32

 Orbán kiállt, az Európai parlament elé és megtörtént az ami amitől a baloldali értelmiség a legjobban rettegett. Orbán szépen helyt állt, erőt mutatott, voltak érvei és egy erős vezető látszatát keltette nem csak magyarországi szavazói szemében, ...

Trackback: Hamis hang 2011.01.20. 15:22:30

„Les verts et moi personellement, nous aimons la Hongrie.” Azaz: „A Zöldek és jómagam is szeretjük Magyarországot.” Ezt mondta Cohn-Bendit. És vagyunk még pár millióan, aki hasonlóan érzünk. Vagyunk még, akik szeretjük...

Trackback: Orbánt barátjáról? 2011.01.20. 14:30:29

Szerdán lezajlott a magyar EU-elnökség programjának vitája, az Európai Parlamentben azonban szinte kizárólag a médiatörvénnyel foglalkoztak.  A leghevesebb kritikával Daniel Cohn-Bendit, a zöldek vezetője illette Orbánt: elmondta, a rendszerváltás...

Trackback: Hírhamisítás 2011.01.20. 14:04:03

Mivel ma élőben néztem végig az magyar elnökség bemutatkozását az Európai Parlamentben és szintén élőben követtem a plenáris ülést követő sajtótájékoztatót, így szemet szúrt az eseményekkel foglalkozó Index.hu cikk címe: Orbán engedett Európának.Aki kö...

Trackback: Fülke forradalomtól a facebook forradalomig, avagy a Orbán Viktor és a web2.0 2011.01.20. 12:52:07

Örömmel hallottam miniszterelnökünktől az Európai Parlamentben az alábbi kijelentést: Ki gondolhatja, hogy az internet korszakában lehet a vélemények szabad áramlását korlátozni? Meg vagyok döbbenve, önök mennyire a múltban élnek. Mi a Facebook-on nyer...

Trackback: Attól függ honnan nézzük! Demokrácia 1. 2011.01.20. 12:38:13

 A kétharmad diszkrét és demokratikus bája.

Trackback: Ki gondolja az internetről? 2011.01.20. 12:25:38

"Ki gondolhatja, hogy az internet korszakában lehet a vélemények szabad áramlását korlátozni?" - Orbán Viktor válasza az EP meghallgatás médiatörvény-kritikáiraNéhány kérdés:- Ki gondolja azt, hogy egyedüli Európai országként Kína mintájára, ...

Trackback: Egy sértetlen disznó nyílt levele 2011.01.20. 12:24:55

Miniszterelnök úr!Feltételezem, hogy Ön ma az Európai Parlamentben egész Magyarországot óhajtotta képviselni, ahogy hazánk választott kormányfőjeként ez illendő volna. Ennek ellenére meg kell kérnem, hogy ne nyilatkozzon a nevemben!Gondolok itt arra, h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jan 2011.01.20. 11:04:22

Még jó hogy ékes angolsággal beszél Farage, ha egyszer angol az istenadta. A sok harmadvonalbeli, nyugati nyelveken csak makogni tudó kelet-európai képviselőt (ld. popógate) persze így lazán osztja.

De mi azért ne legyünk elájulva tőle: egy jólfésült bohóc ő, nem több.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.01.20. 11:05:12

@jan: így van, jól fésült bohóc, de egy napja rajta és vele röhögünk :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.20. 11:06:52

Az döntetlen, ha a "nem módosítunk semmit"-től a "módosítjuk, de csak ha ők is"-en keresztül eljut valaki a "feltételek nélkül módosítjuk"-ig?

Mondjuk a végén a fekete lovag is kiegyezett döntetlenben. :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.01.20. 11:09:36

@mavo: azt írtam, h magyar részről ezzel kellett volna egy hónapja kezdeni - aztán a Bizottság mond majd valamit jóval később. A mérleg másik oldalán pedig az van, hogy minden EU-s tényező támogatja a magyar elnökséget, vörös Dannyék meg pukkadoznak.

Nem ugyanaz a fajsúlya a magyar médiatörvény módosításának és az euró megmentésének.

whiterose 2011.01.20. 11:11:09

jó volt Viktor! Csak így tovább!!!

jan 2011.01.20. 11:13:48

@rajcsányi.gellért (ergé): ööö, hagy kérdezzem meg, elő szokott fordulni olyan, hogy valamelyik EP frakció "nem támogatja" az EU-s elnökséget?

nem formaság ez a támogatás inkább?

whiterose 2011.01.20. 11:13:57

ez a pedo Cohn!!!????

Tehéntőgy 2011.01.20. 11:14:27

"A nap lúzere pedig Daniel Cohn-Bendit volt, aki előbb cenzúrázott Magyar Nemzettel pózolt"
Szerintem csak megkérdezte előtte, melyik magyar újság tartalmát ellenőrzi legkeményebben a Fidesz :-)

Tehéntőgy 2011.01.20. 11:16:02

"A nap lúzere pedig Daniel Cohn-Bendit volt, aki előbb cenzúrázott Magyar Nemzettel pózolt"
Biztos megkérdezte előtte, melyik lap tartalmát kontrollálja legjobban a Fidesz :-)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.01.20. 11:28:51

Affene, már megint egy burkoltan bomlasztó mandiner cikk. Semmit sem kellett volna másképp csinálni. Itt kérem harcol az IGAZSÁG, meg az ellene összesunyizó SÖTÉT erők. Aki nem látja be, elkárhozik.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.20. 11:33:55

Bezzegcsehországban bezzeg nincs konfliktus, csak EU-békesség

"Cohn-Bendit: Az ön nézetei (a lisszaboni szerződésről) nem érdekelnek engem. Én azt akarom tudni, mit fog tenni, ha a cseh parlament két háza jóváhagyja a szerződést. Tiszteletben fogja-e tartani a népképviselők demokratikus akaratát? Önnek alá kell majd írnia a szerződést. Továbbá magyarázatot kérek arra, milyen mélységű barátság fűzi önt Declan Ganley úrhoz (az írországi Libertas Párt elnökéhez; e párt elutasítja a lisszaboni szerződést – a FAZ megjegyzése). Hogyan találkozhat ön egy olyan emberrel, akiről nem lehet tudni, kitől kapja a pénzt? A maga tisztségében önnek nem lenne szabad találkozni vele...

Klaus: Meg kell, hogy mondjam, hogy elnökké választásom óta senki nem beszélt velem ebben a stílusban és ebben a hangnemben. Ön itt nem a párizsi barikádon van. Azt hittem, hogy számunkra 19 évvel ezelőtt véget ért az efféle módszerek korszaka, ám látom, hogy tévedtem. Én nem engedném meg magamnak, hogy önt arról kérdezzem, miből finanszírozzák a Zöldek tevékenységét. Mivel a rendelkezésünkre álló fél órában önök is egy ésszerű vitában érdekeltek, arra kérem önt, elnök úr, hogy adja meg a szót egy másik EP-képviselőnek.

(...)

Pöttering: Végezetül szeretnék még valamit mondani - hogy jó szájízzel hagyjuk el ezt a termet. Az, hogy ön a Szovjetunióval hasonlított össze minket, több mint elfogadhatatlan... A mi célunk a szabadság és a demokrácia, az európai megbékélés...

Klaus: Nem hasonlítottam önöket a Szovjetunióhoz, a Szovjetunió nevét ki sem ejtettem a számon. Azt mondtam, hogy ilyen légkörben és ilyen stílusban, mint amilyent ma átéltem, 19 éve nem volt részem a Cseh Köztársaságban. Köszönöm önöknek a lehetőséget, hogy találkozhattam önökkel mint az Európai Parlament képviselőivel. Ez az eszmecsere más jellegű volt, mint amilyeneket az EU-tagállamok elnökeivel és kormányfőivel volt szerencsém folytatni."

nol.hu/kulfold/botrany_a_hradzsinban

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.20. 11:37:39

Úgy látom, most, hogy az európai szankciók és nagypolitikai szivatások elmaradtak, az fog következni a honi médiában, hogy egyre lejjebb és lejjebb definiálják a "pofont, amit Ovi kapott".
1-2 hónap, és a "portugál közlekedési miniszter nem mosolygott vissza Matolcsyra" eseményben fogják megtalálni a "pofont".

2011.01.20. 11:41:07

Szerintem meg a nap hőse volt Daniel Cohn-Bendit, akinek minden szava ütött, nem csoda, hogy Orbán a végére rekedten kiabált maga is.

Az, hogy a Magyar Nemzetet mutatták be cenzúrázott lapként, lehet hogy a helyi viszonyok nem-ismeretéből fakadt, mindenesetre vicces a Magyar Nemzet részéről, hogy magukat nem tartják olyan sajtóterméknek, amit cenzúrázni kellene. Magyarul kiszolgálják a hatalmat.

Amit Orbán Viktor állít, hogy a médiahatóság nem büntethet a kiegyensúlyozottság miatt, az hazugság, különben nem írták volna bele a törvénybe, idézem:

"(2) A tájékoztatás kiegyensúlyozottságát – a műsorszámok jellegétől függően – az egyes műsorszámokon belül, vagy a rendszeresen jelentkező műsorszámok sorozatában kell biztosítani."

Tehéntőgy 2011.01.20. 11:41:42

@Elpet: "Klaus: Meg kell, hogy mondjam, hogy elnökké választásom óta senki nem beszélt velem ebben a stílusban és ebben a hangnemben. "

www.youtube.com/watch?v=Z81yiLPUA_w

7:20-tól :-)

Bell & Sebastian 2011.01.20. 11:50:00

Valahogy úgy van az, hogy a portás új biciklijéhez mindenki hozzászól -mert látott már olyat-, a programot meg szó nélkül megszavazzák.

Lehet következtetni a színvonalra és arra, hol dől el az, ami igazán fontos. Ennélfogva Vitéz László a győztes, agyonverte az ördögöt a saját palacsintasütőjével, amit előtte maga adott adott a kezébe. Erre még a rabbi is csippentene a szemével.

Hogy mi lesz a cigányokkal, az egyelőre le van szarva. Oldják meg!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.01.20. 11:53:01

kón bandita a szovjettel a háta mögött volt ütős. a tesók azért mégse szovjet.
egy veszélyes bohóc. absz. hiteltelen.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.20. 11:53:46

@iii: hm, magát sem cenzúrázzák.
Akkor maga kiszolgálja a hatalmat?

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 11:56:03

@mavo: Hol, mikor mondott Orbán olyat, hogy feltételek nélkül módosítja Magyarország a médiatörvényt?

2011.01.20. 11:57:27

@rajcsányi.gellért (ergé):

'Nem ugyanaz a fajsúlya a magyar médiatörvény módosításának és az euró megmentésének. '

Annál felfoghatatlanabb, hogy Orbán miért amortizálja magát a médiatörvénnyel.

2011.01.20. 12:00:02

@tölgy: Vagyok én egy sajtótermék?

Samott 2011.01.20. 12:05:13

@iii: "Szerintem meg a nap hőse volt Daniel Cohn-Bendit, akinek minden szava ütött, nem csoda, hogy Orbán a végére rekedten kiabált maga is."

Pontosan, mondjuk az a rekedtt kiabalas Gyurcsany legrosszabb napjait idezte. Nem ertem a fenti kincstari optimizmust, felmostak Orbannal a padlot, feltetel nelkuli megadas lett a mediatorveny koruli vita vege.

Az meg kulon gusztustalan volt, ahogy megprobalta a fele megfogalmazott kritikakat Magyarorszag kritizalasanak beallitani. A kormanyt kritizaltak, nem az orszagot.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.01.20. 12:10:36

@khamul:
"Annál felfoghatatlanabb, hogy Orbán miért amortizálja magát a médiatörvénnyel. "

Mert mar a kovetkezo valasztasra keszul es e tekintetben kritikus a mediatorveny. A valasztasi idoszakban akarja bunkokent hasznalni erosen kritikus mediumok ellen. Akkor pedig hiaba tiltakozik az EU - mire egy gazos dontest visszavonnak, vege a kampanynak.

Bloodscalp 2011.01.20. 12:12:53

@tölgy: hát szoktál tudni:) csak nehezen bírod a helyreigazítást -mint a MH:)

2011.01.20. 12:12:55

@Doomhammer:

A centrális erőtér bűvölete.

jan 2011.01.20. 12:13:00

@Samott: örüljünk annak, hogy képes volt visszakozni, még ha túl későn is.

Bell & Sebastian 2011.01.20. 12:15:46

@Doomhammer: Ritka itt az olyan, aki már a Húsvétra gondol Karácsonykor. :)))

Bloodscalp 2011.01.20. 12:16:22

@Samott: kb, dehogy kivitték a háborús retorikát, és
támadásnak vesz minden kritikát, az nagyon fasza lesz...
itthon pedig beindul a jó öreg címkézés...(vörös Danny
úristen rajcsy:)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.20. 12:16:23

Mióta számít egyébként, hogy Farage mit mond?

"Nem akarok udvariatlan lenni, de önnek annyi karizmája van, mint egy nedves felmosórongynak, a megjelenése pedig egy kis bankalkalmazotté" - fordult Van Rompuyhoz az európai integráció elmélyítésétől mélységesen iszonyodó Nigel Farage. A brit EP-képviselő korábban többször hívta fel magára a figyelmet botrányt keltő felszólalásaival.

A szerdai brüsszeli európai parlamenti vitában az unió 2020-ig szóló fejlesztési stratégiájáról volt szó. Farage azzal támadt a tavaly decemberben az Európai Tanács elnökévé választott Van Rompuyre, korábbi belga miniszterelnökre, hogy amióta hatalmat kapott a kezébe, majdhogynem protektorátussá változtatta a pénzügyi nehézségekkel küzdő Görögországot.

"Kicsoda ön? Én soha nem hallottam önről, Európában senki nem hallott önről. Maga Belgiumból jön, amely voltaképpen nem is tekinthető országnak" - fakadt ki Farage, aki rendszeresen szónokol a "nemzetállamok" nevében az európai egységtörekvések ellen.

www.inforadio.hu/hir/kulfold/hir-335972

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.01.20. 12:20:22

@Elpet: lehet, hogy nem számít, de igaz.

whiterose 2011.01.20. 12:21:32

magyar ballibsik új példaképe :))))

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.20. 12:21:56

Mi abban az újdonság egyébként, hogy az EU Parlamentben szóváltás van? Hamis ábrándokat kerget az, aki azt hiszi, hogy egy ilyen affér majd Orbán bukását jelenti. Mindennapos ügy az ilyen, csak azoknak döbbenet, akik elhitték a mesét arról, hogy Európa az, amit itt a függetlenoldal vetített 20 évig.

HÚÚ 2011.01.20. 12:23:03

Jaj Európának! A magyarok két dologhoz értenek jól, egyik a vízilabda, a másik a birodalmak megdöntése.
Attila szétrombolta a Római Birodalmat, nálunk állt meg a tatár és a török, 1956-ban pedig megrengettük a Szovjetuniót. Szóval: hátrébb az agarakkal!

JohnHenry 2011.01.20. 12:23:27

ez a poszt akár a MaNem-be is befért volna... kár értetek, régebben realistábbak voltatok. azért drukkolok, hogy így legalább anyagilag jobban járjatok.

Bell & Sebastian 2011.01.20. 12:24:27

@Elpet: Tanképpem igaza van nekije. Show nélkül bealszanak és kutya sem nézi, még elkezdik sajnálni tőlük a fizetést. Ha még hegedülne is hozzá, pont fél Torgyit érne a product.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.01.20. 12:25:31

Ez a Cohn-Bendit úgy néz ki mint egy meghízott Pokorni, ez engem mindig megzavar.

Bloodscalp 2011.01.20. 12:26:02

@whiterose: nem hinném:) senki nem ismerte, most hirtelen mindenki úgy ismeri...

Aki beszólt aViktornak...

ha megnézzed a jobber médiában terjed, mint célpont:)
miket beszélek ellenség

Robinzon Kurzor 2011.01.20. 12:28:38

Döntetlen?

És akkor tegnap este a Barcelona ismét fölényes győzelmet aratott, különösen a hiba nélkül játszó Milito volt elemében a védelem tengelyében, és Messi sem hibázott büntetőt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.20. 12:31:01

@Samott: "A kormanyt kritizaltak, nem az orszagot." - Magyarországról beszéltek, nem a kormányáról.

"felmostak Orbannal a padlot, feltetel nelkuli megadas lett a mediatorveny koruli vita vege." - a vita vége Ovi beszéde volt, ilyen a feltétel nélküli megadás? Mások, magával ellentétben, meg azért csesztetik, hogy miért konfliktusos.
Persze, helleranyótol megmondta, interpretáció kérdése minden.

papas 2011.01.20. 12:31:05

köszönjük mandiner, még sok ilyet. döntetlen, ja, persze. édes istenem, mire képesek egyesek a parizerért.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.20. 12:31:35

@vero:
@Bell & Sebastian:

Hát igen. Csakhogy épp az látszik: Rompuyt is volt, aki támadja az EU Parlamentben. Aki azt hiszi, hogy Cohn-Bendit kirohanásai bármit is jelentenek, az nagyot fog csalódni. Ugyanis ezek az afférok a szokásos napi ügymenetet jelentik.

Iustizmord 2011.01.20. 12:31:56

farage ékes angolsága.... igen, ő angol anyanyelvű , úgy nem nehéz. de nagy debattőr a faszi, van rumpouyyal rendszeresen feltörli a padlót...

Tehéntőgy 2011.01.20. 12:31:56

@Bloodscalp: Na ja, vicces, hogy a fél netes trollgárda Cohn-Bendit-szakértő lett hirtelen :-)

Robinzon Kurzor 2011.01.20. 12:32:12

"A nap hőse kétségkívül Nigel Farage volt, aki - bár egyáltalán nem vagyok euroszkeptikus - kétségkívül ékes angolsággal és standupba illő szellemességgel komcsizott"

Szóval komcsizott.
De vajon kinek szólt a komcsizás?

Csak nem az Orbán kíséretében megjelenő ex-MSZMP-tag Matolcsy Györgynek és Martonyi Jánosnak?

johevi 2011.01.20. 12:32:27

Az miért meglepő hogy mindenki megszavazta a magyar EP programot???? Az egy teljesen más ügy, ott együtt képviselik a szocikkal az országot.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.01.20. 12:33:01

"Ez január végére egy igen pozitív politikai összkép az Orbán-kormány számára."

Azért pozitív az összkép, mert több hetes vesszőfutás után sikerült valamennyire normálizálni a helyzetet? Hogy is van ez?

"Elmondható, hogy ha nem is diadalmenettel kezdődött a magyar EU-elnökség, innentől kezdve mintegy nullszaldóról indulva kezdhet foglalkozni a valóban fontos európai ügyekkel"

Szerintem sajnos ez sem igaz. Ebből már nem lesz nullszaldós nyitány, ahhoz egy hónappal hamarabb kellett volna felébredni - ahogy Te is jelzed a bejegyzésed elején.

Totof 2011.01.20. 12:35:27

Nem kell túlértékelni a tegnapi napot, OV hozta a formáját. Mindenki elmondta mit gondol (mit kell gondolnia), Viktor meg a szokásos arroganciájával mindenkit lehülyézett, aki nem úgy gondolja, mint ő.
Tisztára, mint a magyar parlamentben.

decens 2011.01.20. 12:37:04

@mavo:

A fenti állítás egyszerűen hazugság!

Azt mondta, hogy a tételes kifogásokra tételes választ fognak adni, amiről azután lefolytatnak egy tételes vitát, és a vita végén, ha szükséges változtatni fognak....

Ne próbáljunk ide hazugságokat becsempészni bármennyire is jól hangzik az ilyen állítás az index kedvelőinek!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 12:37:19

Kedves Maninder! Úgy érzem összességében nyertesnek hozod ki Orbánt az első napból, amit próbálok megérteni, de nem megy. Igaz, van ott egy mondat, hogy miért nem lehetett volna ezt korábban, de utána sokáig másról írtok. Pedig lépjünk hátrébb és nézzük meg felülről mi történik.
-Itt volt hazánk nagy lehetősége hogy igazán megmutassuk magunkat, ehelyett kínos belpolitikai csatározás zajlik a vitaindító napján. Már a kiindulási alap is súlyos veszteség.
- Orbán gyakorlatilag kimondta, hogy ha valami nem tetszik az ország belügyének mondható törvénnyel, akkor azon majd változtatunk? Ezt én nem értékelem túl nagy sikernek, sem kimondott hatékony önérdek érvényesítésnek, még ha egyáltalán nem is értek egyet a törvénnyel, és ezért örülök ha lehet rajta változtatni. Akkor ez a pont miért siker?
- Orbán keményen visszavágott mindenkinek, és nem hagyta hogy a népet bántság. Ezt sem értem, hiszen bár az EU elnökségi program jól is sikerült, azért komoly populizmus összemosni egy törvénnyel szemben állított kifogásokat az egész nemzetet ért támadásokkal, mert ilyet én egyet sem hallottam, sőt! Ez is komoly politikai deficit szerintem.
Függetlenül attól hogy mennyire szimpatikusak a támadók vagy sem, véleményem szerintem ha nagyon megengedőek vagyunk, akkor azt tudjuk mondani hogy talán a belpolitikai térfélen! sikerült tovább csökkenteni a támadásokat - de szinte minden kiszólás a saját választóinak szólt.

Próbálom megérteni, hogy miben volt sikeres, vagy döntetlen a szereplés. Az EU elnökséggel kapcsolatban egyetértek, a beszéd is jó volt. De a többi masszív veszteség sajnos!

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2011.01.20. 12:37:57

"Elmondható, hogy ha nem is diadalmenettel kezdődött a magyar EU-elnökség, innentől kezdve mintegy nullszaldóról indulva..."
Ez is egy vélemény, tiszteletben tartom.
Véleményem szerint egyértelmű bukta az egész.
Sajnos :(

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.01.20. 12:39:08

@khamul:
"A centrális erőtér bűvölete."

Feri is orokke akart kormanyozni. O egyszerubb utat valasztott: megvette a mediat kilora. Aztan vele is mi lett.

2011.01.20. 12:39:09

@Elpet:

'de önnek annyi karizmája van, mint egy nedves felmosórongynak, a megjelenése pedig egy kis bankalkalmazotté'

Ennél találóbban nehéz lett volna van Rompuyt jellemezni

Severus 2011.01.20. 12:40:23

"döntetlenre hozta a meccset .. A fordulatot egy teljesen logikus kijelentéssel érte el: elmondta, hazánk kész módosítani a médiatörvényen, ha a Bizottság problémás passzusokat talál benne."

:)))

Jól van, mantrázzátok csak a propagandaközponttól kapott anyagot, de ezt akkor is csak teljes kapitulációnak hívják, akármit csináltok.

Ami vérciki, olyan helyzetbe hozta az országot, hogy kívülről kell megmondani, mi a demokratikus és mi nem. Mint egy rossz tanuklónak. EZ az ország szégyene, de nem csak a Fideszé, hanem az egész társadalomé, hogy idáig hagyta ezt fajulni.

Ráadásul még utána is beletörölték a lábukat Vityánkba. És nem állta a sarat, csak keménykedett...

kaszakő 2011.01.20. 12:42:49

Azért azt nagyon szeretem, amikor valaki úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne saját kormányához, és kikéri magának: őt bizony nem sértették meg azzal, hogy országa kormányát -csak úgy, általánosságban- antidemokratikusnak nevezik. (Meg még sok más egyébnek, de ezt most hagyjuk.)
Nem is értem, az ilyen miért háborodik fel "Viktorka diktatúráján"? Hiszen az csak a kormány diktatúrája, neki semmi köze hozzá! ..balfaszok..

2011.01.20. 12:43:04

@Doomhammer:

One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all, and in the darkness bind them

decens 2011.01.20. 12:43:12

@whiterose:
"ez a pedo Cohn!!!???? "
Neeem!
Ez a Dániel Kón Bandita....
:-))

psr6 2011.01.20. 12:44:25

Az EU politikusok megmutatták, hogy ott kint nem lehet mellébeszélni, végre egyszer nem baráti környezetnben szerepelt Orbán. Ki is osztották rendesen, remélem, sok ilyen lesz még. Nem megy a butaság, nem megy a populizmus, az olcsó csúsztatások.
Tessék körülnézni a világban, méretes lebőgés volt a tegnapi. Meg lehet próbálni döntetlenre magyarázni, de azért ennél ez komolyabb blog.

loláb 2011.01.20. 12:45:03

"Még a 2006-os Gyurcsány-beszéd és az azt követő zavargások idején sem volt annyira a média érdeklődésének középpontjában Magyarország, mint az elmúlt egy hónapban. "

Ez mondjuk elég nagy baj, maradjunk annyiban.

Bloodscalp 2011.01.20. 12:45:04

@Tehéntőgy: szánalmas ha valaki csúnyán néz a vezérre az rögtön komcsi/hülye/hozzá nem értő/leette az ingét...stb stb ok,itthon már teljesen normális:)
de csak majd nem kell meglepödni ha meglepödnek

Most akkor kb így néz ki az Államférfiak rangsora?

1. Putyin (Connecting People)
2. Obama (Black Medicine)
3. Hu csin Tao
4. ...és feljött Ő! (New Hope) OVi
5. bin Laden

persze ha szavazol a Facebookon az eredmény változhat!

derabitz 2011.01.20. 12:47:53

A kép jó!

A Magyar Nemzet 1997 óta cenzurázva van.

Samott 2011.01.20. 12:49:58

@tölgy: ne vicceljunk mar. Az EP is felhordult amikor Orban megprobalta eljatszani ezt a hazug osszemosast. Magyarorszag kormanyaval van gondjuk nem az orszaggal.

plastik02 2011.01.20. 12:50:03

@ergé:"Sőt, két héttel ezelőtt az EU külpolitikai főképviselője, az egyébként a brit Munkáspárthoz kötődő Lady Ashton is megvédte a magyar kormányt: Catherine Ashton azon kérdésére, hogyan kommentálná azokat a bírálatokat, amelyek szerint Magyarország nem alkalmas az EU rotációs elnökségének betöltésére, úgy válaszolt: „nem reagálok azokra a véleményekre, amelyek alapvetően azt célozzák, hogy aláaknázzák ezt a Magyarország számára nagyon fontos pillanatot és szerepet”."

ezt azért védelemnek beállítani egy kicsit erős, nem? :D

lehet más a handa-banda 2011.01.20. 12:50:20

Szerintem az a nő csinált egyedül értelmes dolgot az Európa Parlamentben, a többieket meg ki kéne vezényelni a belvízkárok elhárításához

br · http://www.szalaiannamaria.net 2011.01.20. 12:51:08

Ez tényleg a fekete lovagos döntetlen.

A bányából felkapaszkodni a pincébe nem győzelem.

lehet más a handa-banda 2011.01.20. 12:51:11

Kíváncsi vagyok mennyit fizethetett a Magyar Nemzet ennek a paprikajancsinak a mutatványhoz

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 12:51:13

@Legelő Őse:

Nem tudom.. én sehol sem hallottam Viktortól, hogy bármit is BIZTOSAN meg fog változtatni.

Azt hallottam, hogy HA ÉS AMENNYIBEN a bizottság OLYASMIT TALÁL, amit nem tudnak megindokolni és az EU szerint hibás a törvényben AKKOR AZT ÉS CSAK AZT megváltoztatják, AMENNYIBEN A TÖBBI TAGÁLLAM IS!

Én hetek óta ezt hallom.... nem is értem, hogy a média hogy a faxba tudja ezt úgy előadni, hogy Viktor meghátrált.

Ez kb. olyan, mint amikor a gyereknek azt mondja az ember, hogy majd megbeszéljük elmehetsz-e buliba a hétvégén és a gyerek a haveroknak kész tényként közli, hogy velem megbeszélte a hétvégi bulit.

Te melyik közvetítést néz(t)ed különben??

Péter51 2011.01.20. 12:54:05

@iii: Olvasd el te ballib tuskó,mit művelt Cohn-Bendit Vaclav Klaussal.Persze te csak a Népszavából tájékozódsz....

Balek 2011.01.20. 12:54:18

@iii: Bocsánat, de ebben tévedsz. A kiegyensúlyozatlanságnak nem lehet más szankciója a törvény szerint, mint hogy kötelezik a médiaszolgáltatót a másik vélemény megjelenítésére. Persze ezzel is vissza lehet élni.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 12:55:26

@kaszakő: uh ez azért kemény volt. kérlek ezt értelmezzük. Ha a kormányt bírálják, akkor azokat az embereket bírálják, akik a tagjai, nem azokat akik megszavazták, ők majd utólag bíráskodnak! Ez fontos!

A kormány intézkedései azonban a társadalmat érintik, még szép hogy az kifejti a véleményét róla! Miért lennénk balfaszok, ha más a véleményünk, sőt! De nem magunkról, szavazókról más a véleményünk, hanem a kormányról, aki akár hibázhat is! Most hibázott, és aztán fokozta tovább. Majd megtette, amit korábban kellett volna, ezt pedig döntetlennek hívják! Na az kemény...balfa*ok (bocs csak téged idéztelek, igazából nem gondolom ezt!)

civilkontrol 2011.01.20. 12:55:48

Eddig azt gondoltam, hogy a Magyar Parlament szinvonaltalansága (lényeges dolgok eszmecseréje helyett pitiáner ügyek körüli vagdalkozás, nemtelen vádaskodás, ócska színjátékok) hazai, illetve keleteurópai jelenség, a mivelt nyugat az évszázadnyi tapasztalatával már rég levetkőzte az ilyen gagyi standupokat.
Ez a kis előadássorozat meglepett. Úgyfest a ballib mindenhol ballib, szarpacsálásból jeles, ilyen piti hülyeségekből, mint euroövezet, roma kérdés, meg kihívásokkal küszködő. A közérdek az smafu, a legmagasabb prioritás a saját politikai/gazdasági érdek.

Remélem nem csak a magyarok, de a többi európai választópolgár is elkezdi kisöpörni ezt a söpreséket a hatalomból.

Chicano 2011.01.20. 12:56:05

Tegnap vettem a fáradságot és végignéztem az élő közvetítést. Nagyon élveztem, főleg OVI viszontválasza tetszett. Egyébként teljesen egyetértek a posztindítóval, azt meg csak remélni tudom hogy a tegnapi nap tényleg lenullázott mindent. Félek, ezen még kicsit kell majd dolgozniuk. De az a határozottság és dinamizmus amit Orbán sugárzott tényleg reményre ad okot. Ha emellett még valóban kompromisszumképes is lesz akkor kezdek kicsit optimistábban nézni a jövőbe.

Péter51 2011.01.20. 12:56:06

@Samott: Csak a szoclib zöldek hörögtek,meg te.
Te kire szavaztál tavaly? Figyuzz már nincs szadesz!

Tehéntőgy 2011.01.20. 12:56:20

@kaszakő: Szerintem meg ép énképű ember egy másodpercig nem azonosítja magát érzelmileg a hazája bármikori kormányával.

Szélmalomharcos 2011.01.20. 12:56:52

@psr6:
"Az EU politikusok megmutatták, hogy ott kint nem lehet mellébeszélni"

Szerintem legalább 80-90 százalékban mellébeszélés folyt, ami rosszabb még a magyar parlamentnél is

2011.01.20. 12:57:02

A puhány liberábolsevik hermafroditák meg a szánalmas performanászaik....nem csoda, hogy a bevándorló söpredék szabad prédának tekinti Európát. Ilyen "férfias" baloldaliakkal.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.01.20. 12:59:41

Az a "facebookon nyertük meg a választást" hazugs... ööö retorikai fogás csak nekem szúrt szemet?

TG69 2011.01.20. 13:00:26

@ergé: Most nem értem, győzött Viktor, vagy döntetlenre hozta, vagy egyenlőre még nem tudni a mérleget? Illetve jó poziból indulunk januárban vagy épp alacsony polcról, amiről nehéz lesz felállni?

Samott 2011.01.20. 13:00:47

@Péter51: felhordult az EP vagy sem? Helyreigazitottak Orbant vagy sem? Sunyin megprobalt maszatolni (ahogy itthon megszokta) de helyreraktak. "Martin Schulz ... Orbánt arra figyelmezteti, hogy egy törvény kritikája sohasem egy nép kritikája..."

TG69 2011.01.20. 13:01:08

@TG69: Ja ezeket azért kérdezem, mert mind szerepel a posztodban :).

Haris 2011.01.20. 13:01:10

.....és ősszel visszatérünk a médiatőrvényre.....(OV)

nemecsek ernő áruló 2011.01.20. 13:03:12

Aki a Viktor-féle összesített válaszon nem látja, hogy Viktor hazudik, és menekül, az vak sajnos. Nem is érdemes erre több szót pazarolni. A fényes győzelemtől nagyon nagyon messze áll a tegnapi szereplése.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.01.20. 13:03:15

Valószínűleg csak engem emlékeztet a kialakult helyzet a 22-es csapdájában leírthoz, amikor Éhenkórász Joe elmondta az újoncnak, hogy ha nem akarja, hogy éjjel elvágja a torkát, akkor becsavarja az óráját a zoknijába, azt pedig a párnája alá teszi, mert Éhenkórász Joe-t borzasztóan zavarja az óra ketyegése.

Az újonc, aki kemény gyerek volt, makacsul előreszegte az állát - majd pontosan úgy tett, ahogy Joe mondta neki.

Orbán először akkor koppant a falon, amikor 7 vagy nem tudom hány % ktgvetési hiányt akart kisírni Büsszelben. Elszaladt Barrosóhoz, Merkelhez, majd kiállt a sajtótájékoztatóra, és szépen elmondta, hogy tartjuk ez előzetes hiánycélt.

Most Barrosó már a felvezetőben elmondta, hogy "megbeszélte" Orbánnal, hogy módosítják a törvényt, ha szüksége, Orbán ezt a bevezetőben ÉS a záróbeszédében is a "készségesen" szót használva megerősítette - mintha egy cseppet enyhült volna a "dehogy módosítjuk mi a médiatörvényt" és a "majd akkor módosítjuk, ha a németek, fraciák és hollandok is módosítják" álláspont. Mindezt pesze szigorúan, makacsul előreszegett állal.

Ünnepeljük büszke nemzetnént.

Btw., Világosnál sem letettük a fegyvert, hanem kezdődött a Barátok közt a TV-ben, 1956-ban sem lerohantak bennünket a ruszkik, hanem a keszekusza budapesti városszerkezet lebontásában nyújtottak baráti segítséget. Megmagyarázzam Mohácsot és a Muhi pusztát is, vagy érthető, mire gondolok?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.01.20. 13:03:21

@Elpet:

Bezzegcsehország kilobbizta a fránya Benődekrétumok kvázi megtartását...

(A kónbandita meg ugráljon a saját sliccén)

2011.01.20. 13:03:39

@Balek: Na de mi van, ha nem akarja megjeleníteni? Akkor mégis csak ott van a bírság. Q.E.D.

Majd meg fogom nézni, amikor a kurucinfót kiegyensúlyozzák :->

Robinzon Kurzor 2011.01.20. 13:04:32

@Balek: "A kiegyensúlyozatlanságnak nem lehet más szankciója a törvény szerint, mint hogy kötelezik a médiaszolgáltatót a másik vélemény megjelenítésére."

De a "tárgyilagosság" és a "sokoldalúság" nem teljesítésének már lehet.

A pénzbüntetés kizárólag a "kiegyensúlyozottság" nem teljesítése esetén indított spec. eljárásban van kizárva mint szankció. (Helyette van a kötelező "kiegyensúlyozás", vagyis a hatóság írja a tartalmat, amit kötelező közölni.)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.01.20. 13:05:15

@rajcsányi.gellért (ergé): Ön értette egyáltalán mit mondott "vörös Danny"?
Azt hiszem a francia feltett kérdéseit (Nixon, Bush, Berlusconi) simán magáénak érezhetné. Ezekkel nem is tudtam mit kezdeni: "még senkinek nem volt kétharmada", "Facebookon nyertünk", 86-os (vagy 56-os) médiatörvényt cseréltünk le. Azt hiszem "igazi" újságírónál egyszerűen gerinc kérdése lenne, hogy az esetleges hazugságokat megcáfolja, vagy legalább megemlítse. S akkor a kizárólag Orbán személyét és kormányát bántó kritikákért, Orbán kiáll és azt mondja, hogy a magyar népet támadják, mikor úgy kezdte a csóka, hogy sírtam a magyarokért 54-ben, 56-ban tüntettem értük.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 13:05:16

@Schaf: egyrészt akkor az egész közvetítést nézd végig, ott többször is kitételek nélkül hangzik el, hogy a bizottság kritikáját elfogadja, hiszen abban Barroso elnököl, így megbízik a bizottságban.
Nem mellékesen Te emlékszek olyasmire, hogy hazánkban valaha bármilyen fontos belügyének tekintett törvényt egy nemzetközi bizottság véleményez? Ez már önmagában teljes gáz.
De hogy tovább menjek, szerintem mi inkább ott nem értünk egyet, hogy ebben lehet nyerni egyáltalán. Ez pedig nagy különbség. Mert szerintem rossz a törvény, a a kormány a kommunikációjával pluszban még rombolja is az országimázst.
A példád pedig nem értem. Szerintem sántít..
A közvetítést élőben néztem először, aztán újra az egészet, Kétségtelen hogy a vitaindító szöveg és az EU program jól sikerült. Nagy kár hogy nem erről szólt az egész nap!!!

2011.01.20. 13:05:31

Már nagyon vártam ezt a cikket! :)

Bloodscalp 2011.01.20. 13:05:40

@civilkontrol: komolyan azt hiszed az ilyen "standup" csak Ovi tiszteletére volt? és hogy ott nem mindennapos mint idehaza? (najó hanem is minden nap de azért van) és minden részröl

Tehéntőgy 2011.01.20. 13:05:51

@Péter51: Én akkor zártam Cohn-Benditet végleg a szívembe :-) Üdítő, ha valaki ennyire nem tiszteli a művi tekintélyeket. Ráfér az ilyen Klaus pozíciójába került emberekre, ha valaki a helyükön kezeli őket.

2011.01.20. 13:05:57

@Péter51: És ez mennyiben érdekes itt? Tudom, meg pedofil is volt, te jobbkonzervatív marha...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.01.20. 13:06:52

@iii:

A Bendit a nap hőse volt? Ja, hisztijével lejáratta magát és megmentette Orbánt :)

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2011.01.20. 13:06:58

" A nap lúzere pedig Daniel Cohn-Bendit volt,"

Jelöljük ki, hogy mikor volt a legnagyobb lúzer Cohn-Bendit:

- Amikor azt mondta, hogy szereti Magyarországot?

- Amikor azt mondta, hogy élete első tüntetésén az 1956-os forradalom leverése ellen tiltakozott?

- Vagy amikor azt mondta, hogy Orbánnal közösen szeretne a keresztényekért harcolni a világban?

Még egy kérdésem lenne: a miniszterelnök azt mondta, hogy a kritika teljesen rendben van, de nem visszautasítja a magyar népet érintő támadásokat. Ki támadta az EP-ben tegnap a magyar népet? A kormányt, ill. a médiatörvényt támadó sok felszólás között hány volt, amelyik Magyarország, illetve a magyar nép ellen irányult?

Gogolák etnő 2011.01.20. 13:07:29

@Severus: Akkor most mégis csak az egész ország szégyene? Mégsem csak a kormányt és OV-t támadják?
Én magyarként érzem rosszul magam a folyamatos Ny-i médiabeli cikkek és egyéb megnyilvánulások tartalmától és főleg a hangnemétől, nem Fidesz-hívőként.
Bizony fontos volt OV részéről, hogy viszautasítsa a magyargyalázást!

Leonard Zelig 2011.01.20. 13:07:47

Amolyan magyar fociválogatottas döntetlen ez, mondjuk 1986 óta számítva. Viktor pont azon a színvonalon politizál, ahogy aranylábú fiaink (az enyémek ugyan nem) fociznak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.20. 13:08:37

@Chicano:

Orbán pont úgy viselkedett, mint egy férfi, aki nem fut el, ha ellenállásba ütközik. Ami azért az élet egyik jellemző szituációja.

Cohn-Bendit meg, mint egy hisztérikus, öreg nő.

Nagyon idegen sokaknak a férfias viselkedés.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.20. 13:10:21

@Herr SturmLikudnik:

Nem kilobbizta, hanem keményen ragaszkodott az álláspontjához, a többi meg ráhagyta.

Bummer 2011.01.20. 13:10:31

@iii:
Inkább olvasd el te is a médiatörvényt. Ugyanolyan szerencsétlen hazug vagy, mint a Kohn bandita meg a többi.
"A jogsértővel szemben a 186-187. §-ban meghatározott jogkövetkezmények nem alkalmazhatók"
Explicite benne van a törvényben, hogy nem lehet büntetni.

Rwindx 2011.01.20. 13:10:35

@iii:
"nem csoda, hogy Orbán a végére rekedten kiabált maga is. "

Már az első szavát is rekedten mondta. A tények ne zavarjanak ha állítasz valamit.

StirlitZ 2011.01.20. 13:12:48

@Doomhammer: Hehe, médiát a fidesznyikek vettek. Sőt inkább médiabirodalmat, 2 TV 2 rádió, és kitudja hány napilap. Jól le is nyomták a maszopot.

Devil 2011.01.20. 13:12:56

Nem azt mondta Viktor hogy nincs szukseg megszoritasokra? Akkor ez mi:
index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/20/a_segelyezes_roviditeseben_gondolkodik_a_fidesz/
es az allami cegekben sem sikerult sporolni, a vezetoi fizetesek (szerintem kontraproduktiv) visszavagasaval:
index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/20/bertomeg/

Es akkor higgyem el nekik hogy a Szechenyi-tervet atgondoltak, vegigszamoltak, es ugy koltenek majd el 3.5 ezer milliardot a mi penzunkbol (es megenyit ad majd az EU) hogy garantaljak az eredmenyt?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 13:13:07

@Legelő Őse:

Én wazze eredetiben néztem az EP honlapján reggeltől kezdve. nem utólag nézem vissza a vágott anyagot...

De tudod mit, fogadunk, hogy nekem van igazam? egy pezsgő? hogy LÓFASZT fogunk "bemondásra" változtatni?

Hogy, majd ha az EU mond valamit, arról nyitunk vitát és majd ha minden más ország is hajlandó lesz az adott pont megváltoztatására AKKOR fogunk változtatni?

hmm? Fogadunk?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.01.20. 13:15:48

@stirlitzist:
"Hehe, médiát a fidesznyikek vettek. Sőt inkább médiabirodalmat, 2 TV 2 rádió, és kitudja hány napilap. "

Ferinek meg nyitasbol ott volt a kozteve 3 csatornaja, a kozradio, a ket kereskedelmi teve es szinte minden napilap. Elkoltott (ha jol emlekszem) evi 30 milliard forintot kormanypropagandara, amibol peldaul ez is lett:
www.youtube.com/profile?user=kgb2781#g/u

Es most hol van Feri? Ha a Fidesz nem hasznalna fel az MSZP gyengitesere, mar regen bortonben ulne.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 13:18:21

@Elpet: de ez nem a ring, ahol fura lenne együttműködni. Egy férfi nem fut el ha ellenállásba ütközik, csak kár hogy nem folytatod a mondatod, Mert addig marad férfi, amíg kiáll érvekkel, az igazáért. Orbán szerintem először is engedett, közben meg a magyar nemzettel, néppel takarózott, miközben a kormány intézkedése kapott bírálatot. Tehát nem azt mondták hogy a magyarok lopnak, vagy maguk mindig is egy ilyen antidemokratikus nép voltak stb, hanem bírálnak egy törvényt, ráadásul még az aláírása előtt elkezdték! Lehet azt mondani hogy az férfias ha populista módon takarónak használnak minket, de szerintem nem véletlenül nevettek és hördültek fel a képviselők, mert az ilyen érvelés fejlettebb politikai szinten inkább kínos.
A férfias az lett volna, ha azt mondja: a legjobb tudásunk szerint állítottuk össze a törvényt, a célunk a demokrácia szolgálata stb, ha Önök azt mondják hogy ennek ellenére aggályaik vannak, akkor konkrétumok szerint beszéljük ezt meg. De ezt egy hónappal ezelőtt kellett volna. Most már csak májerkedés az egész, és duplabukta!

2011.01.20. 13:18:31

@Bummer: Nem vagyok médiatörvény-buzi, aki ennek a 230 vagy hány oldalas műnek az olvasgatásában éli ki magát. De ha nincs semmilyen következménye egy követelménynek, akkor minek írják bele???

Egy hozzászóló azt írta, hogy nem kell fizetni, hanem a hatóság ír egy közleményt, amit kötelező megjelentetni. És ha azt sem teszi valaki?

@Rwindx: Nem így van, hallgasd meg, az elején teljesen normálisan beszélt. Én nem csodálkozom, hogy kiakadt, nem szerettem volna a helyében lenni.

2011.01.20. 13:18:31

@Bummer: Nem vagyok médiatörvény-buzi, aki ennek a 230 vagy hány oldalas műnek az olvasgatásában éli ki magát. De ha nincs semmilyen következménye egy követelménynek, akkor minek írják bele???

Egy hozzászóló azt írta, hogy nem kell fizetni, hanem a hatóság ír egy közleményt, amit kötelező megjelentetni. És ha azt sem teszi valaki?

@Rwindx: Nem így van, hallgasd meg, az elején teljesen normálisan beszélt. Én nem csodálkozom, hogy kiakadt, nem szerettem volna a helyében lenni.

Bloodscalp 2011.01.20. 13:18:54

@Elpet: ne építsd tovább a nímbuszát:) egy kissé színpadias volt, idehaza erősen teátrális szokott lenni mikor beszédeket mond ugye , ahoz képest visszafogott volt:) viszont ha a képességeit vesszük...nem sokkal több kompromisszumkészség kellene?

2011.01.20. 13:20:15

Bocs a duplázásért.

StirlitZ 2011.01.20. 13:20:52

Azért kár, hogy a cikkből kimaradt, hogy az ülés végén Orbán kezet fogott minden frakcióvezetővel mínusz Cohn-Bendit. Akkor kiderülhetett volna ki az európaibb és úriemberebb.
így csak az derült ki, ki nem az sajnos, és elég kínos. A sértettséget egy másodpercre igazán félretehette volna.
Hiába a régi reflexek. Biztos Sólyom Lászlótól tanulta. :-)

Zsola777 2011.01.20. 13:20:56

@iii: Rögzítve van, milyen hosszú lehet egy sorozat? Nem? Nahát, egy kiskapu!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.01.20. 13:21:04

@Elpet: aha persze, Benes delejes akaraterővel meghajlította a tér-idő görbét és pusztán a csökönyösség erejével szugerálta trianont az antant fejébe.

Nem ám, hogy aprólékos, jól előkészített, türelmes munkával vezette rá a nagyokat saját álláspontja mellé úgy, hogy az egyenest a legoptimálisabb közös érdeknek tűnjön...

Lasombra 2011.01.20. 13:22:57

én azt kérdezném meg a nálam EU politikában járatosabb emberektől, hogy az tényleg olyan nagy dolog, hogy valakinek a _progjamját_ elfogadják? mert erre verte magát annyira OV.
azt a programot mondjuk meg is kéne csinálni. ottan válik el a búzától az ocsú.
ez kb olyan, mint a napirendi pontokat elfogadni. a munka lényege csak aztán jön.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 13:23:03

@Schaf: nem fogadok veled, mert nettó hülyeség, és nem értek veled egyet. Mi köze van más országok törvényének ehhez? Az érved abból a populista érvből indul ki, amit a kormány hangoztat, hogy ebben a törvényben nincs olyan elem, ami más országok törvényeiben ne lenne megtalálható. De ha ezt Te lefogadod alapnak, akkor innen nincs miről beszélgetnünk, mert ez akkora lufi, és álságos érvelés, hogy nem lehet alapnak tekinteni.
Te megint valami grundfocinak fogod ezt fel, ahol nyerni kell mindenáron, közben nincs is HARC! Ha nekünk idesüt a nap, akkor nekik süssön oda, mert különben kettős mérce stb. Szerintem ez borzalmas. Az érdekeink érvényesítése nem az, hogy izmozással továbbra is porondon tartsuk ezt az ügyet, és ezzel szívassuk magunkat a fél év alatt, hanem hogy a lehető leghamarabb túl legyünk rajta!! Ha te még arra akarsz fogadni , sőt annak örülnék ha tovább izmoznának ezen, akkor esküszöm kezdem azt hinni, nem érzékeled hogy mi az ország érdeke, annyira elfogult vagy!

Archenemy 2011.01.20. 13:23:33

aki szerint orbán visszavonulásra kényszerült

vegyük észre, hogy van különbség:
- egy rizikós törvényt hajlandó áttárgyalni, ha észérveket mondanak
vs
- jó előre öncenzúrázva, alázatosan megpróbál megfelelni a szovjet, izé brüsszeli elvtársak elvárásainak

az utóbbi a balos tempó, abból nem kérünk, köszönjük

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.20. 13:23:48

@Legelő Őse:

Nem, a férfi nem érvel az igazáért.

A férfinak igaza van.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2011.01.20. 13:25:23

Egészen undorító nyalás ez a cikk. Persze csak ahogy megszoktuk tőletek.

nahát-nahát 2011.01.20. 13:25:35

@iii: "Amit Orbán Viktor állít, hogy a médiahatóság nem büntethet a kiegyensúlyozottság miatt, az hazugság, különben nem írták volna bele a törvénybe, idézem:

"(2) A tájékoztatás kiegyensúlyozottságát – a műsorszámok jellegétől függően – az egyes műsorszámokon belül, vagy a rendszeresen jelentkező műsorszámok sorozatában kell biztosítani." "

Nem értem mi gond ezzel? Ezt hívják sajtószabadságnak! Ugyanis az nem néhány újságíró joga ahhoz, hogy firkáljon, ami tetszik, amiért fizetnek, hanem a polgár joga a kiegyensúlyozott tájékoztatáshoz!!!!!

Escobar888 2011.01.20. 13:25:49

Nagyon régen vártam már egy ilyen Miniszterelnökre!
Így kell kiállni mindenkor!

sárkányfő 2011.01.20. 13:25:57

"Veni, vidi, Viktor"
Azt hiszem egy ekkora benyalós címet még a MH is megirigyelhetne :) Rekordlistás... :)

És miféle győzelem? :D Ember, ekkora botránnyal még ország nem kezdte soha az EU elnökségét... Az ország nemzetközi tekintély romokban... narancslével mosták át ma reggel?

Érdekes, azokról az apróságokról is elfeldtkeztél, hogy Orbán olyat hazudott, hogy ő a FB-on nyerte volna meg a válsztást (lol), hogy kommunista időkben született törvény változtat meg az új tv (nem igaz), arról már nem is szólva, hogy vagy tényleg összekeveri magát a magyar néppel, vagy simán gyáván takarózik velünk. Stb...

És ennek a hatalmas botránynak a végén, még képes vagy olyat írni, hogy "Ez január végére egy igen pozitív politikai összkép az Orbán-kormány számára."??

Véletélenül nem Szíjjártó Péter írta ezt a cikket? :)) Le se lehet tagadni...

2011.01.20. 13:26:26

@mavo: @az igazi Sipi:

'Allan Felix: Some guys were getting tough with Julie. I had to teach them a lesson.

Dick Christie: Are you alright?

Allan Felix: Yeah, I'm fine. I snapped my chin down onto some guy's fist and hit another one in the knee with my nose.'

(Játszd újra, Sam!)

2011.01.20. 13:26:50

@Archenemy: Aha, de előtte le kell égetni az országot Európa előtt és majd akkor hajlandó rá. Az, hogy saját hazájában hányan tiltakoznak ellene és mondanak észérvek garmadáját, az nem számít, arra ott a kétharmad.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.20. 13:27:42

@Samott: ne vicceljen.
A politikusnak tudnia kell fogalmazni. Ha Mo szerepe egy mondatban, akkor az nem csak a kormányra vonatkozik.
Ok, erre a Magyarország fikázásra a hülyejobberek érzkenyek.

lac666 2011.01.20. 13:27:46

Mit kell azon magyarázni, hogy orbánnal feltörölték a padlót? Kész, van ilyen! Szokás szerint gyáván viselkedett...

dr. Trebitsch 2011.01.20. 13:27:48

@nahát-nahát: így van. A gond az, ha a Hatóság szabja meg, mi a "kiegyensúlyozott tájékoztatás".

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 13:27:53

@Legelő Őse:

Na még egyszer. ENEGEM semmi sem zavar a médiatörvényben. érted?? Publicistaként sem!

Azt viszont érdekesnek találom a mondandódban, hogy azt mondod azért kell változtatni, mert az EU-ban nem elfogadható, meg "ellenes" meg minden, akkor a másik mondatban meg azt írod, hogy ez az általad hozott szabály csak Magyarországra vonatkozik???

Ez a nettó hülyeség.. mindig arról az oldalról támadsz, ahonnan neked kényelmes. ha falba ütközöl, kikerülőd, mintha ott sem lenne.

Egyébként pedig szerintem nem mi jobboldaliak (fideszdroidok) rugózunk ezen a törvényen, hanem TI!! Arról pedig, hogy mi a jó ennek az országnak, lett volna 8 kerek évetek elgondolkodni.

Most jó mélyek kussolnék a helyetekben....

terensz szpenszer 2011.01.20. 13:28:22

@Severus: "az ország szégyene, de nem csak a Fideszé, hanem az egész társadalomé"
Mondd már meg, miért? Mutass alternatívát a fidesz helyett! Ugye-ugye. Abból főzünk amink van.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 13:29:51

@sárkányfő:

problémád van a sajtószabadsággal barátom?? Vagy mi a gondod egy jobboldalinak mondható cikkel? nem azt ír amit akar? Attól, hogy szerinted "hülyeség" még nem lesz alapvetőan az. :-)

...netán cenzúrázzuk ki az internetről?? :-))

dr. Trebitsch 2011.01.20. 13:29:53

Azért a bloggertől nem kis teljesítmény, a feltétel nélküli kapitulációt győzelemnek tüntetni fel. Akkor Trianon is egy nagy győzelem volt:)

Lumieres 2011.01.20. 13:30:40

Még egy ilyen "győzelem" és elvesztünk Viktor!

Kicsit olyan érzésem van mint a 86-os VB-n.
Európai Unió - Magyarország 6:0

Bloodscalp 2011.01.20. 13:31:01

@Elpet: ezzel idulhatsz a 2011 legviccesebb kommentjei közt:)

2011.01.20. 13:31:10

@nahát-nahát: Jézusisten! A sajtószabadság a sajtó szabadsága, amit te akarsz, az az olvasószabadság. Az olavsó úgy tájékozódik kiegyensúlyozottan, hogy megnézi ATV-t meg a Hírtv-t is és a kettő szorzatából gyököt von (aka mértani átlag). Petőfiék 12 pontja vajon kiegyensúlyozott volt? Tükrözte a császár nézeteit is?

A tévét és a rádiót is csak azért kell szabályozni, mert azok korlátos javak, de ott se tartalmilag kellene.

is 2011.01.20. 13:31:13

"főleg a közvéleményt meghatározó média és a világ iránt érdeklődő európai polgárok szemében, akik nagy része az elmúlt évek mélyrepülése után eléggé alacsony polcon tartja hazánkat"

en eleg sok kulfoldi polgarral osszefutottam az elmult evekben. csak es kizarolag az elmult ket honapban kerdeztek, hogy mi van Mo-n. eddig azt se tudtak, hogy Mo az EU tagja, annyira nem erdekelte oket. ez egy eleg teves elkepzeles, es fals onigazolas, hogy a 2006-2010-es idoszak barmit is erodalt volna. milyen alapon? azok, akik arra hivatkoznak, hogy a mediatorveny megegyezik mas europai orszagok hasonlo torvenyeivel, azok milyen alapon itelik el a 2006-os rendori fellepeseket, amiknel 10-szer olyanabbak vannak Parizsban, Berlinben, Eszak-Irorszagban, Daniaban, Gorogorszagban vagy barhol, ahol az ottani Fradi-drikkereknek es antiglobalistaknak kedvuk tamad szetverni a varost? (ez nem keverendo azzal a tragediaval, hogy az atlagemberek, akik addig sose lattak ilyet, odamentek rendorsorfalat nezegetni, ahelyett, hogy hatarozottan a masik iranyba mentek volna, mint azt minden gyakorlott europai teszi) akik most buszken dongetik a melluket, hogy Magyarorszag 0,8%-ot lefarag a hianyabol egyik evrol a masikra, azok miert nem udvozoltek ennek negyszereset 2007-ben?

szoval az europai polgarok -barmennyire is faj ez itt ezen a blogon- pontosan tudjak, hogy mi europa-konform, es mi nem. ha mar mindenkeppen szembe akartok menni vele, akkor ne arra pazaroljatok az energiat, hogy magyarazkodtok, meg megprobaljatok elhitetni, hogy eppen mindenki jon szembe az autopalyan, hanem probaljatok a sajat allaspontot vedeni, ismertetni, terjeszteni. mar ha van.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.20. 13:31:21

Döntetlen nem lett...:DD
Orbán elérte hogy a Brüsszelben csak "felmosó rongy "lehet élete végéig..Nagy karrier mi?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.20. 13:32:11

@Trebitsch: egyeztessenek már a Központban!
Mert a máik üzi az, hogy OVi nem engedett, szóval tart a háború:
mandiner.blog.hu/2011/01/20/veni_vidi_viktor#comment-form

civilkontrol 2011.01.20. 13:33:05

@Bloodscalp:
Dehogy hiszem, ezért voltam meglepődve. Ez volt az első ep műsor, amit láttam és asszem máris elmondhatom, hogy láttam eleget :o)))

Lumieres 2011.01.20. 13:33:33

@Trebitsch: Pont ez jutott nekem is eszembe.
Orbán a Fekete lovag:
www.youtube.com/watch?v=gRqSVIW9pN0

Kiegyezek veled döntetlenben... ;)

Tehéntőgy 2011.01.20. 13:33:46

@Elpet: Szíjjal csinálta a kedves papa, vagy néha előkerült a bikacsök is?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.20. 13:34:04

@iii: ez az "olvasó szabadsága" érv a gyűlölet-beszéd tiltásánál nem volt erős a baloldalon.

2011.01.20. 13:34:07

@tölgy: Nem érdekes. Nem mi.

2011.01.20. 13:34:43

@tölgy: Igen, az is marhaság.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.20. 13:35:06

@iii: 2011 ben a "polgár" nem a /V- ből kapja a híreket, hanem a netről ..senki nem néz MTV. DUna TV. Rtl ..rémHír Tv-ket csak az amúgyis Fidesz Buzizók....a Net, és mobil.... manapság az igazi,.... ahol magyarul, németül, angolul elolvashatja eredetiben megnézheti a dolgokat... az ember......és manapság egy jóképű forradalmat is meg lehet szervezni ...pl akár a Fecebook on is.... hehehe
RESZKESS ROHADÉK NEMZETI HAZUG GONOSZ TÖRPE!!!!!!!!!!!

Lumieres 2011.01.20. 13:35:25

@tölgy: Persze, hogy engedett... Jól lehülyézték, elküldték a picsába... Megsértődött, majd engedett... Még ezt is beszopta.
Az egész törvényt be kell zúzni!!! Itt már nem lesz megoldás!

dr. Trebitsch 2011.01.20. 13:35:31

@tölgy: "Mint a magyar elnökségről szóló vita utáni sajtótájékoztatóján elmondta, nem várja meg, hogy eljárást indítson a bizottság Magyarország ellen. Ha a bizottság módosítani akar a médiatörvényen, akkor a magyar kormány fenntartások nélkül, gyorsan engedelmeskedni fog."
Hát a gyors engedelmeskedés valóban nagy győzelem:)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 13:35:47

@Schaf: te tényleg összekevered a dolgokat. A médiatörvény, egy ország belügy, és szabadon hozhatja azt meg, de attól még a nemzetközileg aláírt egyezményeknek meg kell felelnie. Ezen mit nem lehet érteni?

Másodszor pedig , komolyan, minden blogon, minden vitánkban egyszer csak érvként azt hozod fel hogy az előző 8 év, és kussoljunk. Figyelj ide: sosem szavaztam az MSZP-re, és sosem támogattam őket sehogyan sem. Ettől még lehet véleményem a Fideszről negatív is? Ugye? De ha nem így lenne akkor is lehetne szerintem!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.20. 13:35:59

Orbán Brüsszel felmosó rongya élete végéig---nagy karrier!!!!!!

kerusz 2011.01.20. 13:36:03

@pancho_sanza: Ja. '54-ben az akkor 9 éves Cohn-Bendit a magyarokért sírt. Nyilván nem a nyomorunk hatotta meg (mit tudott ő arról!), maximum a VB-döntő elvesztése. Így aztán '56-ban 11 évesen direkte tüntetett is értünk. Aztán maga is azon eszmék hívévé vált, amelyek nevében leverték az '56-os forradalmat.

Archenemy 2011.01.20. 13:36:33

@iii: jaj jaj, mit fognak most gondolni a moszkvai elvtársak, úristen

Severus 2011.01.20. 13:36:58

@Gogolák etnő: "Akkor most mégis csak az egész ország szégyene? Mégsem csak a kormányt és OV-t támadják?"

Az ország szégyene, de nem ám az, hogy keményen támadták Vityát. Elmondom. Ha lecsúszik a sliccel állsz ki a katedrára tanítani, és kiröhögnek, akkor az szégyen, de nem azért, mert kiröhögtek, hanem mert nem vetted észre magad, és Te vagy a hibás, nem pedig a vihogó hallgatóság.

Nagyon sok mindennek kellett összejönnie ahhoz, hogy Viktoréknak így elgurulhasson a gyógyszere, és ezt az ámokfutást művelhessék, amit az utolsó hónapokban: Gyurcsány elmebajának, az MSZP önsorsrontó politikájának, az ellenzék töketlenségének a választások óta, a társadalom bénultságának, a civil összefogás, kurázsi hiányának, a tekintélyuralom iránti túlzottan nagy toleranciának... Ezért közös szégyenünk az ami történik. De nem a kritika elhallgattatása vagy bagatellizálása a megoldás.

gst47 · http://mrpatbateman.tumblr.com/ 2011.01.20. 13:37:41

Orbán Viktor elkövette tegnap azt, amit eddig senki az utóbbi 10 évben. Kiállt Magyarországért! Kiállt a népért és a nemzetért!

Köszönöm Viktor!

Mögötted és veled vagyunk! Így tovább!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 13:37:55

@iii:

Hányan tiltakoznak? 5000-en? 10.000en?

Vagy azokra gondolsz, akik politikailag függetlenül vörös szegfűvel a kezükben "orbánoztak" a Kossuth téren?

Esetleg azokra akiknek fingjuk nincs mi a baj a törvénnyel, sosem olvasták, csak az egyik vagy másik oldalhoz tartozó érdekelt sajtótermékek, vagy elemzők írásait?

Vagy azokra gondolsz akik szándékosan hisztiznek itthon és főként külföldön, mellőzve az ország gazdasági érdekeit csak azért, mert holnaptól esetleg a média nem csak azt írja meg amit ők megrendelnek? vagy amit a tulajdonosi kör jónak lát?

Melyik rétegre gondolsz?

Samott 2011.01.20. 13:38:35

@tölgy: tok mindegy hogy latod, tok mindegy hogy latom. Az erintettek helyreraktak Orbant, miutan a neki cimzett kritikat Magyarorszagra kivanta ertelmezni. Nincs ezen mit okoskodni tovabb... sunyizott, helyreraktak.

En is erzekeny vagyok ha a hazamat kritizaljak, de egy politikusnak cimzett kritikat nem vagyok hajlando magamra venni. Max annyiban, hogy a mi bununk, hogy nekik adtuk (vagy eppen hagytuk, hogy masok neki adjak) a hatalmat.

A fent kritizalt Cohn-Bendit se Magyarorszagot kritizalta:

"Elnök Úr, először is egy dolog, hogy mindnyájunknak tisztázzuk. A Zöldek, és én személyesen is, szeretjük Magyarországot. Sírtam, amikor Magyarország 1954-ben elvesztette a VB-t. Az első tüntetésem 1956-ban volt a bátyámmal, a budapesti szovjet beavatkozás ellen. Sok értelmiségi, sok író csatlakozott hozzánk ezekben az évben.

Orbán Viktor mellett voltam, amikor a kommunista diktatúra ellen harcolt a nyolcvanas évek végétől 91-ig. Orbán Viktor mellett voltam, amikor azt kérte, hogy az Európai Liberális Pártból zárják ki Jörg Haider pártját. Ez egy olyan Viktor Orbán volt, aki számomra tiszteletreméltó politikus volt. Most, Orbán Viktor, Ön úton van afelé, hogy egy európai Chavezzé váljon, egy populáris nacionalistává, aki nem érti a demokrácia lényegét és stuktúráját."

Hanem azt, ami mara Orban Viktorbol megmaradt...

dr. Trebitsch 2011.01.20. 13:39:22

@Schaf: gondolod a demokrácia lényege az, hogy ami Téged nem zavar, ami Neked jó, az legyen kötelező mindenkinek, mindenki kötelezően csak olyan műsort nézhet, ami Neked tetszik? Mint a Kádár-rendszerben, mikor bevitt a rendőr, lenyírták a hajam, mert az igazgatónak, meg a rendőrnek nem tetszett a Beatles-frizura?

Várúr 2011.01.20. 13:39:33

@psr6:
Nem döntetlen volt öcsém, hanem jó nagy nyakas Kohn Bandinak (a hülyéje épp a Magyar Nemzetet lobogtatta)
na meg a szoci Martin Schulznak (ordítva közölte, hogy a szövegírója olvasta Márait). Kevés, mint légyfing a huzatban.

rockjano_ 2011.01.20. 13:40:40

jajj Istenem...

Ezt az egészet hogy lehet pozitívan kihozni, kedves Mandíner milyen szemüveggel nézitek ti a világot???

Az egész elnökségünk teljesen el van ezzel az egésszel cseszve akkor is ha a célkitűzéseik egyébként jók... Orbán kint nem tudja ugyanazt a szart eladni amit itthon.

Rwindx 2011.01.20. 13:40:42

@iii: tegnap meghallgattam, feltűnt a rekedtsége nekem is, az elejétől fogva. Ezért írtam amit.

Lumieres 2011.01.20. 13:41:00

@kerusz: Mé' nem minnyá' a hivatalok kormányvéleményt írod le?
Vagy nem olvastad még? Most azttat kell nyomni, hogy ez BANDita pedofil. Oszt' jónapot... Ennyivel azt hiszitek el is van intézve és már nem kell válaszra se méltatni.

Durván beszólt!
Itt a teljes beszéde:
www.youtube.com/watch?v=lnNo1J9bBzY

ez az amit soha nem látsz a hír-tv-n. Csak az INTERNETEN!!! Ezt cenzúrázza ki Szalacsi Annamária!!!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 13:41:49

@Legelő Őse:

Persze, hogy lehet negatív véleményed. Mint ahogy nekem is lehet pozitív.

Továbbá az is lehet a véleménye,d hogy nem sértették meg az országot, nekem meg az, hogy megsértették.

Az is lehet a véleményed, hogy Viktort lemosták, nekem meg az, hogy lemosta a pojácákat.

Csak ha már te is úgy látod, hogy a Médiatörvény BELÜGY, akkor hogy a faxba gondolod te azt, hogy az EU majd jól megmondja nekünk, meg majd jól betartjuk??

Ha meg EU norma akkor hogy a faszba gondolod, hogy CSAK nekünk kell betartani?

Most akkor EU normák és törvények, vagy belügy és mi köze hozzá az EU-nak?

...melyik?

Lumieres 2011.01.20. 13:42:30

@Schaf: Na itt vagy megint? Már egyszer elzavartalak a pártközpontodba!!!

Várúr 2011.01.20. 13:42:30

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:
Felmosórongy te vagy itt és minden más blogon kis frusztrált....

nagy.okos. 2011.01.20. 13:42:46

az én szememben OV nem a patás ördög de ,hogy
"döntetlenre hozta a meccset" ???!!!
ne má ,most komolyan, ti mit néztetek?

Publius Decius Mus 2011.01.20. 13:43:45

Tárgyi tévedés rögtön a cikk alapvetése. Orbán már réges-rég kimondta, hogy az EB javaslatait figyelembe fogják venni. Az egész hisztinek semmi köze a tényekhez, de az EP mindig is ilyen volt, ez csak nekünk új.

Ami pedig a legfurcsább, hogy a rengeteg külföldi támogató cikket és felszólalást meg sem jeleníti a magyar média.

dr. Trebitsch 2011.01.20. 13:43:50

@rockjano_: hát úgy látszik, van még olyan idióta, akinek a "fenntartások nélküli, gyors engedelmeskedés" az győzelem. Hát valóban, ez aztán győzelem a javából:)

Lumieres 2011.01.20. 13:44:11

@Várúr: Na itt a másik díszf@sz!!! Ti mindenhová párosával jártok, még a klotyóra is?
Hol hagytad "csikkánót".

Na házás vissza kispofák a politikus kurva anyátokhoz a propagandaközpontba!

2011.01.20. 13:44:24

@Schaf: Én arra a rétegre gondoltam, akinek fontos a sajtószabadság, a szabad véleménynyilvánítás. Neked, úgy tűnik, nem.

Várúr 2011.01.20. 13:44:37

@Lumieres:
Kűdtem neked egy nevelő célzatú pofont fittyfasz. Annyit szövegelsz pártközpontról, hogy mélyreható ismereteidhez kétség nem fér. Legalább ne emlegetnéd ennyit.

dr. Trebitsch 2011.01.20. 13:45:37

@Publius Decius Mus: Te tényleg, Kádárékhoz hasonlóan a múltat akarod megváltoztatni? Saját fülemmel hallottam, láttam, mikor Orbán azt mondta, eszünk ágában sincs változtatni a törvényen. Most erre jössz az ellenkezőjével.

Várúr 2011.01.20. 13:46:15

@Publius Decius Mus:
Nekem nem furcsa... a csúsztatás, hazudozás, frusztrált üvöltözés régi jó ballib szokás.

2011.01.20. 13:46:40

@Publius Decius Mus: Ja, Ceausescu idejében is rengeteg támogató cikk jelent meg Romániáról. Hol vannak azok a támogató cikkek? Nincs elég felület, ahol megjelenhetne? Soroljam?

whiterose 2011.01.20. 13:47:12

@Bloodscalp: de igen, ez a pedofil máris király a balosoknál! Lsd. Piroslap-ot! :))))

Bloodscalp 2011.01.20. 13:47:24

@Schaf: mintha bűn lenne orbánozni úgy mondod

2011.01.20. 13:48:08

Szerintem az EU nem akar többet, mint amennyit most elért: megmutatta, hogy a szemük rajtunk és vannak határok.

Nagyon fontos, hogy lássuk a jelenlegi kormány 2/3-da nem egyedülálló jelenség a rendszerváltás utáni magyar történelemben, mert már ilyen volt.
Az EU-ban ez azt jelenti, hogy OVi-nak tartania kell minden olyan önkorlátozó iratlan szabályhoz, mivel csak "második", amelyet a korábbi 2/3-os kormány a Horn-kormány magára kötelezőnek ítélt.

Ez a másodikok sorsa. Talán, ha OVi nem második lenne, akkor nagyobb lenne mozgástere is. De, hát második. Így aztán nem szerzett jogot arra, hogy diktálja a szabályokat.

Lumieres 2011.01.20. 13:49:11

@Várúr: Szerintem anyád címére, mert ide nem jutott el? Melyik címre küldte? A Ge-címre?

rockjano_ 2011.01.20. 13:49:25

@Trebitsch: nagyon érződik a Mandíneren hogy nagyon szeretnék ők szeretni ezt a rezsimet, csak annyira ciki hogy az már nekik is sok, ezért gyalulják kicsit.

De ha úgy érzik hogy valamiért lehet dörgölőzni akkor gyorsan megteszik.

Csak it nincs ok a nyalásra. Ami tegnap történt az vérciki és teljesen mindegy hogy Orbán hogy jött ki ebből.
És az is mindegy hogy a programjuk egyébként nem rossz.

Bemutatkoztak most rendesen Európának és ezt már nem lehet kitörölni sehonnan, soha senki nem fogja elfelejteni évek múlva sem (ugyanúgy mint öszödi beszéd, utcai zavargások stb... azt sem felejti senki)

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 13:50:28

@Lumieres:

Én meg anyádba. egál nem? :-))) (idióta komcsi)

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 13:50:38

@Samott: Súlyosan tévedsz. A vitában 12:21-kor az osztrák Jörg Leichtfried szoci képviselő dobta be hogy az ország elmozdult a demokráciától a totalitárius irányba. Nem Orbán, nem a kormány, nem a Fidesz, hanem az ország!

Nagyon helyesen tette Orbán hogy rendreutasította azokat, akik egymást hergelve a hisztériába, egyre nagyobbakat akartak beszólni, míg végül sikerült az országot mocskolniuk.

Itt lehet megnézni: www.europarl.europa.eu/wps-europarl-internet/frd/vod/player?askedDiscussionNumber=2&date=20110119&language=hu

bandos 2011.01.20. 13:51:15

"Végül Seres László - magyar újságíróként legalábbis arcpirító -követelése, hogy az EU szankcionálja Magyarországot, nem jött be."

Ez a szomorú!
És az, hogy itt is sok kommentelő, összetévesztve Orbán vagy a Fidesz vagy a konzervatív értékekkel szembeni gyűlöletét, már a saját országának érdekei ellen megy!
Sokan ebben a blogban akkor örülnének, ha tényleg megbüntetné az EU az országunkat. (Amire amúgy semmi esély sincsen, természetesen.)
Akkor csettintenének egyet, hogy igen, igaza volt az Indexnek, igazunk volt, most jól megkapták az Orbánék. Csakhogy ezzel az ország kapná jól meg.

Publius Decius Mus 2011.01.20. 13:51:32

@Trebitsch: Nem jövök az ellenkezőjével. Ahogy írtad, tényleg azt mondta, hogy nem fog változtatni rajta a kritikák hatására. Röviddel később pedig tényleg azt mondta, hogy az Únió hivatalos megkifogásolására pedig változtatni fognak. Tehát tárgyi tévedés, mert ez már régen elhangzott. Ennyi.

Bloodscalp 2011.01.20. 13:51:33

@whiterose: és mindezt nem tudtad úgy benyögni hogy ne pedofiloztad volna le:) háhá

néztem eleget tegnap, ma még az index werkjét is elég köszi

Severus 2011.01.20. 13:51:38

@terensz szpenszer: ""az ország szégyene, de nem csak a Fideszé, hanem az egész társadalomé"
Mondd már meg, miért? Mutass alternatívát a fidesz helyett! Ugye-ugye. Abból főzünk amink van. "

Öööö, az, ha nincs jobb, az nem azt jelenti, hogy ez elfogadható, és szépen fel kell sorakoznunk Viktor mögé, és együtt megsértődnünk, ha lediktátorozzák. Hát nem. Magának főzte, őt baszogatják, vigye el. Az viszont már az én szégyenem is meg mindannyiunké, hogy ez idáig fajulhatott. És ez az alamuszi magatartás is felelős ezért, hogy Gyurcsány szar, ezért mindent lehet, csak a szociknak rossz legyen!

Megfigyelo 2011.01.20. 13:52:41

Orbán alighanem még soha az életben nem szégynítették meg ennyire nyilvánosan, pláne nemzetközi színtéren - sajnos ebből nagyon sok vetül Magyarországra is.

dr. Trebitsch 2011.01.20. 13:52:48

@Publius Decius Mus: Trianonban is először azt mondták, nem fogadják el a diktátumot. Azután mégis.

dr. Trebitsch 2011.01.20. 13:53:34

Ezenkívül nem biztos, ha jó az, hogy egy politikus minden nap mást mond. Mert akkor pont azt teszi, mint Gyurcsány...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.20. 13:54:38

@Samott: " helyreraktak Orbant"

Cohn szerintem még egészen barátságos volt a hozzá képest majdnem gyerek Orbánnal.
Keményebb szok a csávó lenni
www.youtube.com/watch?v=66F8TxIUBbI&feature=related

Helyrerakták Ovit, az meg őket.

Hogy Mo-t emlegették-e mert éppen diktatúra felé indult el, majd a videókról kiderül. (Emlékeim szerint a német szocdem mondott valami ilyesmit.)

@Lumieres: a tv marad, ne reménykedjen. Esetleg 1-2 pontos vesszőt arrébb tesznek.

@Trebitsch: index interpretáció a "feltétel nélkül". Ilyet OVi nem mondott.

Lumieres 2011.01.20. 13:54:50

@Schaf: Dehogy egál, mert valahogy a te anyádnál kötöttem ki.
Elmondta, hogy visszasírod néha, mikor a pedofil apád
Csubakka- jelmezben tolta beléd a f@szát!

Húzz el innen, húzz el innen hé hé
Mind hazudtok, mind hazudtok hé hé

sárkányfő 2011.01.20. 13:55:06

@Schaf:
Hol írtam én olyat, hogy problémám van a sajtószabadsággal? Mégis mi köze a sajtószabadságnak ahhoz, hogy már címében benyalós ez a poszt?

Úgy is kérdezhetném, ha kötözködni akarsz velem, akkor legalább a látszat kedvéért nem tudnál legalább egy picit értelmesebbnek tűnő ürüggyel előállni? Vagy ennyi telik tőled, ez a max?

Bloodscalp 2011.01.20. 13:55:47

@Schaf: szoktam, sztem minden alap lett volna arra is...
egy szar törvényt csinált a kormány? akkor kvázi a kormány ellen (is) mentek, és akkor megy a nyafi hogy burkoltan kormányellenes volt a tünti-egy vicc naná hogy az volt

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.20. 13:55:50

Hát azért még a nullszaldótól még messze vagyunk, de Orbán támadásnak álcázott visszavonulása kétségtelenül jó irányba lendíti a dolgokat. Kár, hogy ez nem lett volna, ha a kritikaözön se lett volna.

Publius Decius Mus 2011.01.20. 13:55:54

@iii: Ha ez nem elég akkor a tegnapi vitában szedd össze milyen sokan támogatták Orbánt, vagy hívták fel a figyelmet arra, hogy nem korrekt és nem az első ilyen alaptalan vagdalkozás. Hivatkoztak például Szlovénia és Ausztria elleni hasonló alaptalan támadásokra is.

A programját pedig kivétel nélkül mindenki elismerte.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.20. 13:55:56

na, ez a sok agyhalott komcsi zengte már az emlékezetes gyurcsány-orbán vita után is, -gyurcsányba szerelmesedve- hogy aztapicsábadeleégett az orbán. aztán mi lett? :)

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 13:56:47

@iii:

na akkor ugorjunk neki ennek.

Számodra MIT JELENT a sajtószabadság??

Az, hogy az újság akármit megírhatNA?

Mert megírni azt fogja, amit a gazdája enged neki és abban a stílusban úgy irányítva az olvasót, ahogy politikai-gazdasági érdekei kívánják.

Ha ezt nem fogod fel, akkor te is beállhatsz az idióta ballibsik közé, akik szerint a médiamoguloknak kellene irányítania a kormányokat és nekik kéne ellátni a kontrollt is.

Tudod ez csak névleg sajtószabadság....

A sajtószabadság az lenne, ha egy megírt cikkem után nem kéne attól tartanom, hogy felhív XY, hogy ezt most nem jelentethetem meg vagy vegyem ki belőle ezt meg ezt a részt, illetve Z-ről ne írjam meg az igazat, mert akkor nem hirdetnek nálunk!!

Sajtószabadság mi?? röhögtess még.. jó napom van...

Lumieres 2011.01.20. 13:56:49

@tölgy: Ez most már nem lesz elég. Ezek után szerintem az egészet ki kell dobni.
Ezt már nem lehet "visszacsinélni", belejavítgatni, majd ha eltelik az EU elnökség akkor stikába' mindent visszarakni!!!

Chicano 2011.01.20. 13:58:17

@Grift: Hát aztán elvesztette a 2006-os választást. Pedig ha olyan lett volna akkor mint tegnap... Végre a régi tökös Orbán.

ビンセント・ベガ 2011.01.20. 13:58:29

@Chicano: Már tegnap összezörrentünk ezen - igaz én csak felvételről láttam... De én még mindig nem látom hogy Orbán produkciója alapján mi okod van optimizmusra. Ez a produkció maximum azoknak lehetett elég akik "hinni akartak" Orbánnak.

Samott 2011.01.20. 14:00:10

@Exe Géza: ne vicceljunk mar, egy orszag nem megy sehova. Max a vezetoi. Szandekosan felreertelmezett rokonertelmu kijelentes. Ez a fennforgas. :)

Lumieres 2011.01.20. 14:00:26

@Schaf: Ne vigyorogjál büdös geci!

Utoljára akkor nem hazudtál
Amikor először felsírtál o á
A fejedtől bűzlik az országház
Legalább a faszodat ne rázd

Chicano 2011.01.20. 14:00:30

@ビンセント・ベガ: Nem emlékszem hogy összezördültem volna veled. Másrészt elég szubjektív hogy kinek mi tetszik, nemek tetszett. Ha neked nem akkor részemről OK.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 14:00:31

@tölgy: Engem speciel némileg kezd fárasztani, hogy folyamatosan javítani kell az index.hu szándékos hírhamisításait.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.01.20. 14:00:37

@kerusz: Jó lenne, ha meghallgathatnád, amit mondott, mert úgy helyezte kontextusba a mondanivalóját, hogy elsorolta a magyarokkal (sírt a magyarokért, az első tüntesée 56-ban amagyarokért volt) és Orbán Viktorral meglévő kapcsolatait és utána megkérdezte, hogy mennyire élvezte kiegyensúlyozottnak a médiát Nixon a Watergate botrányban vagy Bush az Abu Ghraib miatt. Azt is felvetette, hogy demokráciában kiegyensúlyozott média nincs, Kína és Lukasenko szeretne kiegyensúlyozott médiát.

Erre azt válaszolni, hogy a magyar népet támadják, Facebookon nyertük a választást, eddig senkinek nem volt kétharmada, és az előző törvény 86-os (vagy 56-os). Ha azt állítom, hogy Chavez diktátor nem a venezulei nép demokrácia iránti elkötelezettségét támadom. Nem is a venezuleai népet támadom. De Chavez ilyenkor rendszeresen kiáll és elmondja, hogy ő a népét védi, mert kötelessége a nyugat elnyomó kapitalizmusával szemben. Másnap meg a venezuleai újságok kiegyensúlyozottan írnak egy "Veni, Vidi, Hugo" című szösszenetet, hogy milyen fasza is a mi elnökünk és jól megmondta a nyugatnak.

VoLk&StRoY 2011.01.20. 14:00:44

Most akkor itthon meg lehet mondani, hogy látjátok feleim mik vogymuk? Isá por es homu vogymuk, mer a sok liberálbolsevistacionista kón bácsi elbánt velünk, sej azé mink is vívtunk hősiesen, és csak egy csatát vesztettünk, mer ha hazajövünk akkor lesz az, hogy már megint rosszul fordítottak és félreértettek minket, mer mi nem azt mondtuk, hogy feltételek nélkül változtatunk az ejróper csaholásnak megfelelően, hanemakkó meg a sajátjukat is nézzék má át csak még egyszer.........

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.01.20. 14:01:04

@Schaf: szerintem te nem láttad a közvetítést. Azt az állítást, hogy É-Rajna Wesztfália törvényéhez hasonlítana a magyar, tételesen cáfolták meg NÉMET képviselők.

Nincs 9 éves mandátum, nincs tisztán kormánypárti médiatanács, nincs ekkora összegű bünti.

Lumieres 2011.01.20. 14:01:57

@Chicano: Megjött csikkánó! Ugyanezzel a lendülettel kotródhtasz is vissza a pártközpontba !

sárkányfő 2011.01.20. 14:02:02

Apropó, miért ciki a cenzúrázott Magyar Nemzettel pózolni?
A MN-re nem vonatkozik a törvény? Vagy vonatkozik, de úgyis tudjuk, hogy a fideszes médiahatóság nem fogja rá alkalmazni? Vagy már annyira beépült a mindent felülíró pártlogika, a jobb-bal felosztás, hogy azt várjátok el egy zöldtől, hogy jobbos lapért ne tiltakozzon, és ha mégis megteszi az gáz? Mindenki csak a saját oldali lapjáért demonstráljon, a sajtószabadságból kettő van egy jobbos meg balos?

Voltaire híres mondása megvan?

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 14:02:04

@Samott: Ne próbálkozz, ha valaki Orbánt akar mondani, akkor Orbánt mond. Ha valaki kormányt, akkor azt. Ha ezek helyett országot mond, akkor meg ne csodálkozzon, ha magára veszi az ország.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.01.20. 14:02:16

@Grift: elvesztette a választást - ha emlékeim nem csalnak.

sárkányfő 2011.01.20. 14:03:59

nem kaptam választ a mandinertől, pedig tényleg kíváncsi lennék, hogy mit szólnak Orbán hazugságaihoz, amit a válaszbeszédben sorolt... persze a hallgatás is elég beszédes válasz, köszönöm.

Inpolem 2011.01.20. 14:04:23

Szép nagy nyelve van a szerzőnek, csak nem tudom van e még hely Viki hátsójában, úgyanis nagy a tolongás.

Lumieres 2011.01.20. 14:06:34

@Inpolem: Ironozáááál... ;) Én is beugrottam neki. De aki tényleg látta a vitát, annak egyértelmű, hogy mi a szitu... 0rbánnal felmosták az EU parlament padlóját.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 14:07:09

@sárkányfő:

na akkor hogy te is gondolkozhass.

Mi a véleményed az 1986 óta egészen mostanáig érvényben lévő törvény azon részéről, hogy egy újságot bármelyik hatalom egyszerű regisztrációs törléssel megszüntethetett volna?

Értsd már másnap meg sem kellett volna jelennie... Eddig nem volt baja a médiatörvénnyel az EU-nak? Minden fasza volt?

Ugye csak viccelsz?? vagy te is úgy látod, ahogy én, hogy a sok puffógónak (lehet neked is?) sokkal inkább az nem tetszik, amit Viktor is elmondott a vitában: A 2/3-os többség?

Ne hozzunk egy törvényt, hogy holnaptól csak azt a törvényt lehet beiktatni, amely az ország lakosságának minden tagját érintő (és 100%-os részvétel esetén sikeres) népszavazáson 100%-os támogatottságot kapott??

nóóóóóórmááális?

Bloodscalp 2011.01.20. 14:07:25

@sárkányfő: pl a mandinert se fogják a büdös életben se elmarasztalni se megbüntizni:) kell mondanom miért?:)))

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 14:07:50

@Bloodscalp:

Az utóbbi 20 évben szerinted hány szar törvényt hoztak? Melyiket vonta vissza a törvényt meghozó azzal az indokkal, hogy: "szar"?

Lumieres 2011.01.20. 14:08:49

@Inpolem: egyébként vikkancs seggébe már tényleg nem férne el... Ott melegszik Matolcsy... Hátolról tolja 0rbánnak (a pofákat)... ;) Ez is nagyon gáz... Olyan mint kicsi-én... Egyenruhában

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 14:09:20

@Lumieres:

Az érvek elfogyása után a kevés IQ-val rendelkező embereknél előbb a személyeskedés, majd az erőszak következik.

Na vegyél gyorsan egy hideg zuhanyt... :-)))

crackman 2011.01.20. 14:10:03

orbán nem hozta ki a meccset döntetlenre. még csak nem azt sem lehet mondani, hogy méltón helytállt. olyan verést kapott, csúnya páholást, vérbő alázást, amilyet megérdemel.

Kabar 2011.01.20. 14:10:06

Ez a cikk árnyékboksz. A médiatörvényt ért bírálatokhoz semmi köze annak, hogy az EU elnökség programját megszavazták. Azokat a kijelentéseket, amely szerint Magyarország nem alkalmas az elnökségre senki nem vette komolyan, nem merült fel opcióként, hogy ne töltsük be a tisztséget.
Daniel Cohn-Bendit feje meg nem volt lila.

Szóval más dolog, hogy az elnökségnek mi lesz a programja és más hogy egy egyébként belső szabályozással hogyan sért meg EU-s szerződéseket a magyar kormány. Lehetünk akármilyen jó EU elnökök, a médiatörvény nincs rendben és ezt Viktorékon kívül mindenki látja. Pontosabban nekik is rendben van és úgy tűnik, nem értik, mi a baj vele (azaz egyszerűen sötétek), vagy pedig pontosan tudják, és így jó nekik (azaz valóban korlátozni akarják a sajtószabadságot). Na, én nem tudom melyik a jobb..

Mellesleg Orbánt szapulják jellemzően és a kormányt, nem pedig "a magyarokat".

Samott 2011.01.20. 14:10:59

@Exe Géza: az orszag nem vette magara, az orszag (nepe) kepes ertelmezni az elhangzottakat. Csak egy sunyi politikus probalta a sajat felelosseget az orszagra haritani. De helyreraktak, igy mar nincs felreertes.

gomorra 2011.01.20. 14:11:35

Tisztelt Rajcsányi úr! Igen mellélőtt, hogy tehet ilyet? Szánalmas volt a magyar miniszterelnök, ezt nem vette észre? Nem vette észre, hogyan hazudott ismét, ahogyan tette egész ellenzéki ideje alatt? Nem gondolja, hogy ez a hülye Orbán romba dönti/döntheti az összes eredményét, aminek elérésére lehetősége van? Ilyen csőlátása van? Uramég! Semmi szigor, semmi következetesség? Semmi köszönet az EU-nak azért, hogy ezt a hülyét helyrepofozhatja, hogy végre valami hasznunk is lehet az EU tagságból? Semmi eufória, hogy végre bakaphatja az összes hülye magyar politikus, aki azt hitte csak ostoba bunkók lakoznak itthon, hát hazudjunk nekik minél nagyobbat? Vagy hogy lustálkodjunk minél nagyobbat, lopjunk minél nagyobbat? Ó, te Ökör!

2011.01.20. 14:12:37

@Publius Decius Mus: A hír nem az, hogy támogatják, hanem az, hogy hányan támadják. Nem szokványos dolog egy aktuális elnököt belső törvények miatt támadni. De még saját európai pártjának a vezetője sem állt ki a médiatörvény mellett, például. Amikor támogatták, nem a médiatörvényt védték, hanem megpróbálták ezt az ügyet leválasztani az elnökségről.

Te cikkeket említettél, én arról beszéltem. Még szép, hogy a programját mindenki elfogadta, azzal nincs is különösebb probléma. Annál szomorúbb, hogy egy ilyen törvénnyel égeti magát.

Bloodscalp 2011.01.20. 14:13:17

@Schaf: nyugalom pártkatona nyugalom:)

ezt ugye most hozták...a nemzeti kormányunk (sic!)
ami már évek óta keményen készül a kormányzásra
és erre telt nekik?-és nemcsak ezt qrták el eddig ugye
akkor meg ne védd már őket ennyire, nincs rá okod

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 14:14:52

@Kabar:

Te is kifejtenéd végre, hogy milyen sajtószabadságot akarnak korlátozni?

Hol milyen sajtószabadság van-volt-lesz? Miben változik meg ez ettől a törvénytől?

Vagy csak a hülye ballibsi szajkózás megy, hogy pfujj... a mocskok... cenzúra...

Tudod a "politikailag független" elemző-szakértő Kuncze Gábor (már ettől röhögök) egy ideje pl. pénzt koldul a Klub rádió hallgatóitól...

Na látod őt megérteném, ha azt mondja hogy most nem kap elég apanázst a kormányától és nem tud működni, meg megkülönböztetik! (más kérdés, hogy ezért igen-igen sokat tett is....)

Csak hát ez nem cenzura!!!

Lumieres 2011.01.20. 14:16:07

@Schaf: Van még pár érvem:

Nem adod be!!!! nem veszem be!!!!
Nem nyelem be!!!! veheted be!!!

fran7 2011.01.20. 14:16:22

Azért Farage indító mondata kemény volt. Végre egy választott miniszterelnök, ellentétben a belga miniszterelnökkel, illetve Barrosoval. Ez sajnos sok mindent elmond a jelenlegi európai demokráciáról.
Másrészt ennek az egésznek olyan háttere van, ami szól a média hatalmáról, a mögötte álló médiamogulokról, a kétsebességű Európáról, előremutatásról, hogy a lengyelek tudják mihez tartsák magukat, ott még választás is lesz az idén. Itt a valódi problémák elkendőzése is jelen van. Szalai Annamária bedönti a demokráciát, illetve Kósa a forintot. Ezt könnyebb kommunikálni, mint, hogy miként is kellene kihúzni az országot a bajból. Miért is dőlt be Görögország, Portugália, húsz éven keresztül nem vettek észre semmit. Mi is lesz az euróval?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 14:16:42

@Bloodscalp:

a pártkatonázás helyett érved van? vagy az anyázásban-személyeskedésben kimerül minden tudomány?

Még egyszer kérdem tőled is. Mit értesz a sajtószabadságon? mit féltesz a mostani rendszerből, ami a törvény miatt megváltozik?

Hmm??? vagy ha már konkrétumokat kell mondani, nem csak pártpropagandát puffogtatni, akkor elfogy a mondandó? Akkor jön a személyeskedés?

civilkontrol 2011.01.20. 14:17:18

Kedves index droidok,
segítsetek megérteni, hogy mi a f@sz jár a fejetekben.
A nagy lelkendezést, hogy "Orbánnal felmosták a padlót", mondjuk, hogy megértem (nem értem meg). Az érvelést már kevésbé.

Az EB összesen 3 "lehetséges" problémát jelzett az előzetes vizsgálat alapján. Ezek egyikéből sem következik, hogy MO-n kitörne a fenenagy diktatúra.

Ehhez képest, a most hősnek öltöztetett Bal és Liberális urak olyan állításokkal bombázták Orbánt, melyeknek valóságtartalma már a fentiek miatt is igen csekély.

Orbán reagált ezekre az állításokra.

Elárulnátok, hogy miért Orbán a hibás abban, hogy csúsztatásokkal / nettó hazugságokkal vádolták és ezekre kénytelen volt reagálni?

Frankón nem értem

moophlander 2011.01.20. 14:17:20

@Trebitsch: És mi volt a Viktor következő mondata az "eszünk ágában sincs....... után? Kérlek írd le, mert még azt kell gondoljam, hogy szelektív a hallásod! Tudod mit, súgok, jó? Az, hogy nincs benn olyan passzus ami ne lenne megtalálható valamely másik uniós ország törvényében! Ha valamely része a törvénynek aggályos lenne, akkor változtatunk, ha a másik ország is változtat!

nu pagagyí 2011.01.20. 14:18:09

A dumához szokott fideszes közönség megkapta igényszintjének megfelelő handbandázást, a médiatörvény pedig olyan lesz, ami európában szokásos. Mindenki jól járt.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 14:18:12

@Lumieres:

Nocsak.. névvel, címmel telefonszámmal és fényképpel is vállalod a véleményed?

mert én igen...

hmm?

monofoszfát 2011.01.20. 14:18:27

nem olvasom a mandiner-blogot, csak a filozófus rágalmazáshoz fűzött képregénybe pillantottam bele, meg ebbe a cikkecskébe, de ennyiből is kitűnik, hogy attól, hogy esetleg végzett valaki egy egyetemen és/vagy doktorált, vagy nem doktorált, még nem lesz valaki értelmiségi. ha valaki ennyire nem ért a diplomáciához és a politikához, és ringmesterként elégedetten hátradől, az részben irdatlan hülyeség, ha nyilvános és sajtócikk, akkor pedig szándékos félrevezetés. a te, és a hozzád hasonlók hülyeségéért pedig mások fizetnek meg, olyanok is mint én, aki pedig nem tehet róla, hogy ennyire hülye vagy.

murok 2011.01.20. 14:18:47

- En igy szallok le a biciklirol - mondta Viktor, es a fanklub lelkes eljenzesbe kezdett.

Hoppázó Beléndek 2011.01.20. 14:18:58

na valami ilyesmi lenne a viszonylag higgadt, vállalható jobbos újságírás, amitől nem kapok idegbajt, csak csendesen mosolygok a finom csúsztatásokon, ügyes hangsúlyáthelyezéseken, a látható problémák elbagatelizálásán. de ennyi csibészség belefér.

Lumieres 2011.01.20. 14:19:08

@Schaf: Te meg a fejtsd ki vikkancs f@sztát a szádból!

Nem fejtünk ki semmit! Elmondta már mindenki (személy szerint NEKED is többször)!!!!

Na húzz a f@szba mielőtt még a nyakadig fog érni a folyékony beton!

bioLarzen 2011.01.20. 14:19:22

Elnézést, ha volt már (nem lepődnék meg), nem olvasom végig a majd 200 kommentet - de bazz, ti nem Pokorni Zoltánt láttátok első blikkre a legelső képen? :)

bio

Publius Decius Mus 2011.01.20. 14:20:05

@iii: A média törvénynek semmi baja, ez ki is fog derüni sokak nagy meglepetésére, akik a politikai cirkuszt és érdekeket keverik a demokráciával meg az igazsággal. Nektek csak most fog kiderülni, hogy hogyan működik az Únió politikai osztálya.

Lumieres 2011.01.20. 14:20:42

@Schaf: Gyerek ki a Kossuth-térre jan. 27-én. Ott megbeszéljük, ha még lesz ekkor a pofád!!!!!

2011.01.20. 14:20:50

@Schaf: A tulajdonos és a hirdetők beleszólását a világon egyik médiatörvény se tudja megszüntetni, ez egyszerűen gazdasági kényszer. De azt, hogy ezt még egy állami kontroll tetézze, az súlyos megsértése a sajtószabadságnak.

Persze el lehet képzelni egy központi hirdetéskiosztó-rendszert, jó bolsevik módon...

A sajtószabadság egyébként nem az újságíró szabadsága, hanem a tulajdonosé, vagyis hogy bárki megjelentethet újságot és ott közölheti a véleményét és azt enged oda beírni, akit ő akar. Téves például a trolloknak a sajtószabadságra hivatkozni, amikor egy-egy blogon odateszik a förmedvényeiket és felháborodnak, ha kitörlik azokat. Az újságírónak leginkább a közmédiumban lehet szabadsága, ott viszont valóban elvárható a pártatlan tájékoztatás. Azt tessék szabályozni.

Nyilván mindezek felett állnak a polgárjogi szabályok, a becsületsértés és hamis vád terjesztésének tilalma, de ezt bíróságnak kell kimondania és nem egy egypárti médiahatóságnak.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 14:21:47

@civilkontrol:

Mit nem értesz? Így lehet "orbánozni" meg "abyázni"... Az meg ki a faszt érdekel, hogy Viktor és a levezető elnök az egész 3 órás vita alatt, de a vita és a kézfogások után még pár EP képviselő is elküldte az anyjába ezeket az urakat, mert nem a témáról vitáztak??

jaaa.. ahhoz tényleg nézni kellett volna a közvetítést, tényleg saját véleményt kéne alkotni és beismerni, hogy ez egy színház volt, amiben (szerintem) Viktor szépen visszaadta mindazt amit kapott. De tulajdonképpen semmit sem ígért meg azon kivül, mint hogy megbeszéljük ha a bizottság talál kifogást.
Egyoldalú megváltoztatásról SZÓ NEM VOLT semmiféle ügyben sem.

2011.01.20. 14:22:06

@Publius Decius Mus: Ha semmi baja, akkor nem kell olyat beleírni, amit félre lehet érteni. Ilyen egyszerű.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 14:22:35

@Samott: Te és még mondjuk 74000 Facebookos ballib nem vette magára. Ez viszont nem az ország, bármennyire is annak szeretnétek látni magatokat (miközben egyébként ugyanezért ekézitek Orbánt, aki mögött egy demokratikusan megválasztott kétharmados többség áll).

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 14:22:49

@iii:

értem.. ha egy milliomos nyikhaj (mondjuk legyen 19 éves?) szól bele a sajtószabadságba, az törvényszerű, ha egy politikus az demokráciaellenes.

Te ezt komolyan így gondolod???

sprenczl 2011.01.20. 14:23:14

A kis maszopos kommentelők vágyálmaival ellentétben (biztos megint lehet valami utat nyerni), Orbán patás ördög bizony elég jól jött ki ebből.
Akár tetszik, akár nem.
Kohn Bandita vörösfejű ámokfutása sokkal gázosabb. öröm látni, mikor egy ilyen tetű ideges. Cenzúrázott Magyar Nemzetet lobogtatni: totális öngól.
Letapasztott szájjal, ülni, majd jót mosolyogni a pörfimanszin, szintén nagyon nagy teljesítmény.

parlamentarista 2011.01.20. 14:23:52

magyarország fogja megmenteni az eurót? ne vicceljetek már. ki gondolja ezt komolyan. magyarország nem tagja a monetáris uniónak, ennélfogva semmi beleszólása nincs abba, hogy gazdasági értelemben mi történik az euro övezetben. a magyar elnökség által benyújtott program gazdasági szempontból érdektelen.

itt az újonnan csatlakozó országok tesztelése zajlik, európa makro régiókra bontása. és itt a szociokulturális szempontok a döntőek, ezért pécézték ki az európaiak a médiatörvényt maguknak. arról döntenek, hogy magyarország a balkánhoz sorolódik, vagy közép-európához.

kepfeltoltes.hu/110120/NUTS_1_macro_regions_EU-27_www.kepfeltoltes.hu_.png

lolperec 2011.01.20. 14:24:22

jó ez a blog, bele lehet tekinteni a jobbosok agyjárásába.
kb olyan, mintha fejben WOWoznának. :)
a tények nagyon nem érintik meg őket, vagy ha igen, akkor itt van feljebb miként csapódik le való világ párája a narancsszínű szemüvegükön.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 14:25:06

Hát, még mindig nem hallani semmit itt az indexen, csak a szánalmas proli-irigységet.

Liberális hangadók beadják a proliknak, hogy mit csinál a kormány rosszul, és hogy a saját kormányuk a vesztükre tör, bezzeg európa minden más polgára direkt nekünk akar jót!

A kormány akkor maradhat, ha ezeknek a férgeknek a száma nem nő jelentősen mo-n.

Soha többé liberális szocializmust Magyarországnak!

civilkontrol 2011.01.20. 14:25:46

@Schaf:
ez frankón beteges.
ha gyurcsány nem lett volna akkora áruló, amekkora, még neki is szurkoltam volna, ha tegnap ő állt volna abban a székben.
Hűtlen kutyák...

Bloodscalp 2011.01.20. 14:27:13

@Schaf: szóval pihenj:) tőlem ugyan ne kérdeztél semmilyen ilyen sajtószabadságos izét:)

mellékesen nincs:) mivel független média sincs...így a sajtó sem szabad...

és azt hiszem elég tényszerűen mondtam amit, persze azt neked elvakultságból neked nem kell figyelembe venned és a nemzeti kormányunk (sic!) eddigi teljesítménye lehet fantasztikus is, Ovi pedig igazi államférfi by Elpet

Samott 2011.01.20. 14:27:16

@Exe Géza: megismetlem: nem kell beszopni egy sunyi alak takarozasat. Lehet hogy az osztrak kepviselo felreerthetoen fogalmazott, de ami utana elhangzott eleg egyertelmuve teszi, hogyan is ertettek azt a megjegyzest. Nyugodt lehetsz, senkinek sincs gondja veled meg velem. Csak es kizarolag az orszagot vezeto politikusok iranyaba fogalmazodott meg kritika. Politikusokkal meg vallaljon kozosseget akinek ket annyja van.

gomorra 2011.01.20. 14:29:31

@civilkontrol: Drid vagyok én is, kedves Civil? Én drukkolnék ennek a hülye Orbánnak, hiszen Gyurcsány után már nemigen van lejjebb, meg úgy zusammen is különbnek tartanám. Ha nem lenne ennyire hülye...Orbán. Mondd csak, lehetne igaznak titulálni azok után, hogy legszívesebben 10 millió magyar szájára lakatot tenne? Nos, inkább mossák csak fel a padlót ezzel a hülyével, mintsem mi együk továbbra is gazember politkusaink főztjét. Mert ne legyenek kétségeid, az elfogadott médiatörvénnyel annyi gazságot el lehetne követni, ami elképesztően vinné még lejjebb a hazai erkölcsi színvonalat, ebből következően a gazdasági színvonalat is.

Hülye Orbán hogyan reagált? Szánalmasan, hazudozva (fészbuk) s visszakozót fújva. Szar törvényt nem lehet tortaként eladni, szánalmas volt azért, mert igazán védekeznie nem is lehetett ez miatt.

sárkányfő 2011.01.20. 14:29:47

@Schaf:
Na most itt szépen megállunk, mert az hogy minden megszólalásodban teljesen másról kezdesz dumálni, az legfeljebb csak a debilek fejében tűnik járható útnak.

Írtam egy hozzászólást. Erre megkérdezted, hogy: "problémád van a sajtószabadsággal barátom?? Vagy mi a gondod egy jobboldalinak mondható cikkel? nem azt ír amit akar"

Ismét felteszem a kérdést: Hol írtam én olyat, hogy problémám van a sajtószabadsággal? Mégis mi köze a sajtószabadságnak ahhoz, hogy már címében benyalós ez a poszt?
(Az, hogy mi a gondom a cikkel, azt is teljesen pontosan leírtam. Mindenki érti rajtad kívül. Egy percig nem kérdőjeleztem meg, hogy azt ír amit akar)

Ha majd szépen válaszoltál a kérdéseimre, akkor majd, - talán, ha épp lesz kedvem egy barom fidesztrollra áldozni az időm -, akkor talán nyitunk új témát. Ugyanis tereléshez, félrebeszéléshez nem vagyok partner.

És itt az eredeti hozzászólásom is, a teljes, hogy ne kelljen visszakeresned, ebben keresd az ürügyet, amire ráerőlteted, hogy nekem gondom van a sajtószabadsággal:

""Veni, vidi, Viktor"
Azt hiszem egy ekkora benyalós címet még a MH is megirigyelhetne :) Rekordlistás... :)

És miféle győzelem? :D Ember, ekkora botránnyal még ország nem kezdte soha az EU elnökségét... Az ország nemzetközi tekintély romokban... narancslével mosták át ma reggel?

Érdekes, azokról az apróságokról is elfeldtkeztél, hogy Orbán olyat hazudott, hogy ő a FB-on nyerte volna meg a válsztást (lol), hogy kommunista időkben született törvény változtat meg az új tv (nem igaz), arról már nem is szólva, hogy vagy tényleg összekeveri magát a magyar néppel, vagy simán gyáván takarózik velünk. Stb...

És ennek a hatalmas botránynak a végén, még képes vagy olyat írni, hogy "Ez január végére egy igen pozitív politikai összkép az Orbán-kormány számára."??

Véletélenül nem Szíjjártó Péter írta ezt a cikket? :)) Le se lehet tagadni..."

Kora Délutáni Kornél 2011.01.20. 14:30:14

Nebazz,

most tényleg úgy gondoljátok, hogy ezzel döntetlenre hozta?

Akkor már értem, miért nem kérnek tőletek komoly elemzéseket a saját haverjaitok sem. :)

KDK

gomorra 2011.01.20. 14:30:41

@gomorra: Droid? akartam írni...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 14:31:29

@iii:

Na ugorjunk akkor ebbe bele. Melyikeket érzed akkor demokratikusabbnak??

1. Médiabizottság-hatóság-ORTT-akármi esetében, annak megválasztása:

a, A kormányfő jelöli ki?
b, A kormány javaslatára a parlament jelöli ki?
c, A parlament 2/3-os többséggel megválasztja?

2. A mandátum ideje:

a, 1 évre választjuk leváltjuk, ha nem tetszik
b, 4 évre választjuk leváltjuk ha nem tetszik
c, 9 évre választjuk leváltjuk ha nem tetszik

3. A hatóság jogköre és szankciói:

a, Véleményezhet (és mindenki le is szarhaja a véleményét)
b, Bírósághoz fordulhat és 2-3-4 év alatt pert nyerhet, ha még létezik, illetve ha még tart a mandátuma és az őt követők nem vonják vissza a keresetet
c, Szankciókat hozhat, büntethet, de sem a szankciót, sem a büntetést nem kötelező betartani
d, Szankcionálhat, büntethet, nem kell megvárnia bírósági döntést, azonban döntése ellen bírósághoz lehet fordulni

4. Az elektronikus média esetleges "cenzurázása"

a, Le van szarva, azt mond-ír mindenki amit akar (Lem is :-)) )
b, Elektronikus formában lehet zsidózni, kommunistázni, cigányozni, uszítani, valótlanságokat állítani (lásd pl a legutóbbi tragikus pesti események hírei)
c, Kiépítésére kötelezünk minden szolgáltatót egy olyan rendszernek, amely bármilyen elektronikus tartalom szűrésére alkalmas?
d, hatóságot hozunk létre, hogy legalább a hazai médiák esetében kordában tarthassuk a dolgokat?

...aztán mehetünk tovább is, ha ebből a totóból választottál.

sárkányfő 2011.01.20. 14:31:51

@Bloodscalp: jaj már, hogy lehetsz ilyen cinikus :)
ha a mandiner megsérti a törvényt, ugyanúgy alkalmazzák vele szemben is a törvényt, mint a Magyar Nemzettel szemben fogják :) A hatalom bölcs és igazságos, ezt sose feledd! :)

2011.01.20. 14:33:16

@Schaf: Nem érted? Nem szól bele a sajtószabadságba, mert nem az a sajtószabadság, amiről beszélsz. Nem az a sajtószabadság, hogy mindenki bármit írhat bárhova.

Lassan írom, hogy értsed: azt jelenti a sajtószabadság, hogy én akadály nélkül megjelentethetek sajtóterméket és annak tartalmába senki nem szól bele. Mindegy, hogy milliomos vagyok vagy sem.

Nem lenne gond a politikus beleszólásával sem annyira, ha az egy minden párt által elfogadott és kiegyensúlyozott rendszer lenne. Ez nem az. Ez egy egyértelműen a Fidesz által irányított, sőt bebetonozott rendszer, aminek a célja a médiatúlsúly biztosítása, méghozzá nem csak a közmédiában, hanem mindenhol.

Bloodscalp 2011.01.20. 14:33:32

tulajdonképpen miért is nevetünk azon hogy a MN-t tartotta fel? szerintem lehet tudatos volt...mindenesetre
az Mo.-ra nézve szánalmas

Ianas 2011.01.20. 14:35:13

"hazánk kész módosítani a médiatörvényen, ha a Bizottság problémás passzusokat talál benne. Lehet, hogy ezzel kezdett volna kezdeni egy hónappal ezelőtt."

Annyira egyértelmű, hogy EZ VOLT A CÉL. Most már... Vagyis, majdnem biztosra veszem, hogy a médiatörvény tartalma nem véletlenül alakult olyanra, amilyen. Szándékosan dobtak vele egy koncot a "Nyugatnak", hogy legyen min csámcsogni, amíg csendesen lezajlik a nyugdíjpénztár ügy, amivel a kutya nem foglalkozik, pedig sokkal nagyobb baj. Ezt onnan lehet tudni, hogy ahogy közeledik a január végi határidő, úgy puhul a kormány álláspontja a médiatörvényt illetően.

Pontosan tudták, hogy mi lesz, ezt nem volt nehéz kiszámítani. Sajnos nekem ez a kép áll össze.

Lumieres 2011.01.20. 14:36:19

@Schaf: Értsd már meg, hogy fordítva ülsz a lovon! A médiának kell ellenőriznie a KORMÁNYOKAT, nem fordítva!!!! Egész úgy szar ahogy van!!!

Bloodscalp 2011.01.20. 14:37:24

@sárkányfő: a mandiner öncenzuráza magát:))) nem tudtad??? ráadásul olyan korrektül teszi hogy annak párja nincs....még Csóti Mária is csettintett, hogy igen ezek aztán korrektek voltak

Majdnem 2011.01.20. 14:38:31

"kezdett volna kezdeni" helyett írjátok már át "_kellett_ volna kezdeni"-re

2011.01.20. 14:39:48

@Schaf:
1. b
2. b
3. a
4. a

Nem kell se médiahatóság, se ORTT. Egyetlen dolog kell: a közmédia pártatlanságának biztosítása. A többi a bíróság dolga. Semmi mást nem kell tenni, mint lemásolni az angol médiatörvényt mondjuk (ha van ilyen egyáltalán), nem kell semmiféle "magyar szabadalom". Ha nekik jó volt az utóbbi pár száz évben, nekünk is jó lesz.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 14:40:15

@iii:

Jaa.. értem. Szerinted a médiatanácsba négereket, cigányaszonyokat, torgyánokat, csurkákat és téged is kéne delegálni???

Vagy mit értesz azon, hogy "pártok"?? Melyik pártok? kékek? Zöldek? Pirosak?

Vagy mindenki aki pártnak gondolja magát? Mert ha én nem vagyok benne, akkor az attól már antidemokatikus??

Caprica99 2011.01.20. 14:41:37

Hát ez vicc!
Ha Ovit konkrétan pofán verik, a fidesznyikek arra is azt mondják, hogy áááhh, rosszul láttad, megsimizték!
:DDDD
Szánalmas!

öcsi55 2011.01.20. 14:42:15

2/3 az 2/3 a vén francia libsi nem bírja elviselni !

2002 2011.01.20. 14:42:32

lol, az emberek tudnak még angolul szépen beszélni :D

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 14:43:32

@Lumieres: Nagy tévedés a mai világban, hogy a médiának kell ellenőrizni a kormányokat.

Főleg egy kis ország szív ezen a felfogáson, mert ezek a vállalatok magánvállalatok, vezetőik kinevezésébe az állampolgároknak semmi beleszólásuk, kizárólag a tulajdonosoknak.

Ha mindenki ilyen agymosott lenne, mint te, örökre kommunizmus maradt volna Magyarországon. Különben is, nekem a blog alapján az a benyomásom, hogy a vélemény szabad.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 14:43:39

@Lumieres:

ne bazz.... azt mondod, hogy a gazdasági érdekeknek kell a kormányokat irányítani??

Hogy nem az ország népének boldogulását kell szem előtt tartania a kormánynak, hanem XY pénztárcáját?? Hogy jobb az, ha egy amerikai milliomos mondja meg neked, hogy mikor kaphatod be a faszát, mintha egy politikus tenné??

Te még csak a lovon se ülsz wazze!!

A normális az lenne, ha a sajtó azt írna amit akar, viszont a KÖZSZOLGÁLATI (érted??) média az tájékoztatna és nem véleményt formálna. Főként nem egy gazdasági érdekét, ami ellentétes egy adott ország érdekével. (Bár ez utóbbi eredményét láthattuk 2002-től)

Bloodscalp 2011.01.20. 14:45:38

@Schaf: hát talán jobb lenne ha civilek kezébe adnánk...és akkor nem lenne ilyen rádiós fiaskó amivel véget ért az ORTT, és ja amivel indult Panni elvtársnő

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2011.01.20. 14:45:48

@tölgy: "A politikusnak tudnia kell fogalmazni. Ha Mo szerepe egy mondatban, akkor az nem csak a kormányra vonatkozik."

Ez ütős, jelentős előrelépést tettünk annak alátámasztására, hogy a kritikusok valójában Magyarországot magát akarták megalázni. Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint Cohn-Bendit felszólalásának szövege.

Ha jól értem a számos kritikus felszólalásból egyetlen egyet (1) tudott előkaparni egy kolléga, amiben egy kritika kapcsán Magyarországról esett szó, nem pedig konkrétan kormányáról. De ha többet találna (sokat nem fog), igazán akkor is sokat számít a szövegkörnyezet: sok politikus, újságcikk stb. mondja egy adott ország kormányára gondolva, hogy az adott ország most rosszat csinált, helytelen az álláspontja, stb. Amikor azt mondja egy külügyminiszter, hogy pl. Peking, most rosszat csinált, akkor ritkán gondol arra, hogy Peking város népességével lenne a baj.
A főváros vagy az ország említése során általában az adott politikus nem az ország egészére és nem is népére gondol, hanem annak kormányára.

Gondolom, ez nem újdonság. Sőt, feltételezem, hogy azokban az öt percekben, amikor nem kormányszóvivői móduszban van, ezzel maga is teljesen tisztában van. Megkockáztatom, még Orbán is pontosan tudta, hogy senki sem Magyarországot támadta, hanem többnyire a médiatörvényt, néhány esetben pedig az ő kormányát.

De egy bizonyos szellemi színvonalt - ill. azon színvonal felett a kormánypárti lojalitásból fakadó őszintetlenséget - megszólítva tökéletesen hihető volt azt sugallni, hogy itt az országot magát támadják, és ezért mindnyájunknak ki kell állnia Orbán Viktor és a médiatörvény mellett, mert Jörg Leichtfried nagyon komoly súllyal bíró képviselő személyén keresztül az EU egész országunkat megtámadta Brüsszelben.

Feltételezem, hogy ha eddig vagy a továbbiakban megjelent a forradalmi kormányunk, vagy annak tagjainak bármely nyilatkozatában egy másik ország kritikus említése, akkor ön azt állítaná, hogy az mindenképpen az adott ország egész ellen irányul és nem annak kormánya ellen?

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 14:46:13

Jaj Istenem,hogy fognak most sivalkodni liberálék ekkora pofon után. Kellett nektek idegenbe besúgni baromságokat?! :))

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 14:46:38

@Samott: Tekintve, hogy első kézből tájékozódom és nem valami újság megmondóembere közli velem, hogy mit gondolok:
1. A magyar médiatörvénnyel semmi olyan probléma nincs, mint amivelé nekimentek Orbánnak a plenáris ülésen. A tiszelte EP-képviselő uraknak löveésük sem volt a törvényről, így a kifogyásaikat sűrű személyeskedéssel és mgyalázkodó minősítésekkel igyekztek pótolni. Hihetetlen volt, ahogy egymás után álltak fel anélkül, hogy bármelyik is bármi érdemit mondaott volna azon kívül, hogy ezt vissza kell vonni.

2. A nyugati ballib sajtó bőven osztotta a magyarokat is és Magyarországot is a vita előtt teljesen hétköznapi, gyűlöletkeltő szövegekkel és képekkel. Egyetlen balliberális európai politikus nem határolódott el ezektől a sajtómegjelenésektől, egy se mondta, hogy ácsi, viszont egy az egyben átvette azok nem túl cizellált frazeológiáját - eztet a törvénytet márpedig vissza kell vonni!

3. Mindezek alapján azt gondolom, hogy ez az európai baloldal, ha hazaival egyetemben egy nem igazán felkészült ám annál arrogánsabb és erőszakosabb társaság, akiket a helyükre kell tenni, ahogy Orbán meg is tette, mint idehaza, mind az EP-ben. Az pedig,külön is értékelem, hogy kiosztotta őket az ország gyalázásáért.

Hogy is mondta ez az ordibáló szerencsétlen Cohn-Bendit? Az igazság nem mindig a többség oldalán van. Hát akkor ezt tanulja meg az hazai ballib is, ami most idegen segítséggel nemzetközi nyomásgyakorlással próbálja felülírni a magyar választás eredményét és a demokratikusan megválasztott magyar kormány intézkedéseit.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 14:48:14

Vicces, hogy kik oktatnak itt demokráciából.

Érett demokrácia ott lehet, ahol nagyszámú vagyonos középosztály él. Mo-n egyedül a fidesz támogatja ezek érdekeit.

A demokrácia sosem épített proletárokra, az Mszp annál inkább. Tényleg rosszabb ma melósnak, traktorosnak lenni, mint Kádár alatt. Jó hír, hogy lehet nyelvet tanulni, átképzésre menni. És külön posztot érne, hogy adott-e vmit az Mszp a proliknak. Hosszú távon biztosan nem.

Mérges 1234 2011.01.20. 14:48:47

A médiának kell ellenőriznie a KORMÁNYOKAT, nem fordítva!!!!

Enyi a lényeg nem több, csak ez nem megy minden ember fejébe.

Viktor és csapata, a visszacsatolást akarja kiiktatni a rendszerből.

És tudjuk, hohgy egyetlen rendszer sem stabil visszacsatolás nélkül.

Ha majd nem lehet megírni a Fidesz bűnözök, teteit, ha majd nem lesznek rossz hírek csak jók, ha majd nem tudhatjuk meg a Tv-ből, hogy mi az igazság, akkor jó világ lesz itt??????

Értem én, hogy a Média törvény alapjában véve nem is olyan nagyon szar. De a törekvés, a szándék, ami mögötte van az az undorító.

Jó dolog ez a központi hírszerkesztés, aki kicsit figyel máris láthatja a hatásait.

Aztán ha nagyon fennmaradt a narancs szemüveg, akkor gondoljatok bele, mi lesz ha minden törvény marad így ahogy van, aztán visszatér a Gyurcsán (Isten en adja), de ha mégis...

Akkor majd megértitek, hogy miért nem volt jó eza atörvény.

Azért gusztustalan ez a faszi, mert ácsolja az akasztófánkat, fátokat, de el tudja érni, hogy segítsetek neki.

Aztán, neki támadnak, hogy antidemokratikus, erre azt mondja, a Magyar nép nem az, hát a kurva anyját, a Magyar nép nem is az, de nem is ezt mondták.

A Magyarsággal takarózik.

lehet pillanatnyilag nincs jobb, ezt elismerem, de a Viktor egy megosztó, manipulatív szemétláda, sokkal veszélyesebb, mint az elődei, mert okosabb is.

Leszarnám én ezt az egészet, ha mindez jóra vezetne, értsétek, ha az irány jó lenne, nem igen érdekelne az eszköz, de szemmel látható, hogy az irány sem jó.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 14:50:12

@iii:

Mi is a problémád?

1. b
2. b
3. a
4. a

1. Nem ez történt?
2. Ennek eredményét láthatjuk a 4 évente váltott kormányoknál
3. ha mindenki leszarja minek kell egyáltalán???
4. Ugye viccelsz? Akkor mindenki szabadon zsidózhat-cigányozhat-és holokauszttagadhat? EU irányelvek??

Arról már ne is beszéljünk, hogy az általam felsorolt toto mindegyik válaszlehetősége egy-egy ország médiatörvényéből, vagy a tanács megválasztási körülményeiről szól. (na jó 1 évre sehol nem választanak).

Ha viszont megegyezünk abban, hogy az EU alapelvek mindenkire vonatkoznak, akkor gondolom azzal is egyetértesz, hogy a szabályok sem kormányspecifikusak. Gondolom abban is egyetértesz, hogy egy 2/3dal hozott törvény, vagy egy 2/3-dal megválasztott poszt demokratikusabb papíron, mint egy egyszemélyi döntés....

...na már most. Ha ebben egyetértünk, akkor szerintem innentől már csak egy lépés belátni, hogy tulajdonképpen minden bírálónak a 2/3-dal van baja... és nem elsősorban azokkal a törvényekkel, amiket ez a 2/3 meghozott.
Hiszen vajon akkor is ekkora anyázás lenne, ha ezt a törvény mondjuk az MSZP is megszavazza cserébe azért, hogy egy-két tagot örökkön-örökké ő delegálhat a bizottságba??

Sajtószabadság, meg demokrácia mi? Lófaszt MAMA! Politikai vagy gazdasági érdekek... mi meg szopunk mindkét oldalon,

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 14:51:19

@Bloodscalp:

pl olyan civilekre gondolsz, mint Kuncze független Gábor a Klub rádióból?

Vagy kik lennének ezek a függetlenek?? tényleg.. van még ebben az országban független?? :-))

csatamagus 2011.01.20. 14:51:40

ez tipikusan olyan mandiner blogbejegyzés volt mikor annyira próbál a szerző nyalni, hogy az utolsó bekezdésre szaros marad a nyelve

Bloodscalp 2011.01.20. 14:51:43

@Exe Géza: ez egy idézet volt ugye, erre gondolhatna minden kétharmadot hangoztató hülye esetleg-mert eredetileg az "orditozás" erre irányult

Bloodscalp 2011.01.20. 14:56:03

@Schaf: nem nem rá:) de hallod ez már egy elég buta kérdés és mutatja a korlátoltságod, és a párokét is hogy közösen nem tudnak találni x embert akik autonóm módon felügyelnék a területet, szted azért mert nincs független és hozzáértő ember? Panni ugye röhej

laci_52 (törölt) 2011.01.20. 14:57:08

Seres László - magyar újságíróként legalábbis arcpirító -követelése, hogy az EU szankcionálja Magyarországot = hazaárulás!

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.20. 14:57:27

@is:

"azok, akik arra hivatkoznak, hogy a mediatorveny megegyezik mas europai orszagok hasonlo torvenyeivel, azok milyen alapon itelik el a 2006-os rendori fellepeseket, amiknel 10-szer olyanabbak vannak Parizsban, Berlinben, Eszak-Irorszagban, Daniaban, Gorogorszagban vagy barhol, ahol az ottani Fradi-drikkereknek es antiglobalistaknak kedvuk tamad szetverni a varost? "

Bocsánat, de ez csúsztatás.
NyEurópában
1. a rendőrökön van szám
2. a rendőrök nem verik nyomorékra a közfeladatot ellátó embereket ( ogy képviselő, pap )
3. a rendőrök nem törik el szándékosan a már megbilincselt emberek ujjait, nem gumibotozzák végig az étteremben lévőket, a vakot és a főszakácsot sem kivéve
4. ha mindezt megteszik, akkor a rendőrkapitányt minimum kirúgják, de nem tüntetik ki.

Mindezt csak azért mondom, hogy ne keverjük a szezont a fazonnal: egy intézményesitett rendőrterror nem ugyanaz, mint egy kemény sajtótörvény. Ha nem érted, hogy miért, az a te bajod.

Hogy a lényeghez is szóljak.
1. szégyen, hogy az EP ilyen offtopic témával foglalkozik. Mertugye, az adóssságválság smafu a magyar sajtótörvényhez képest.
2. Orbánról : a "vadász, vadász ... " poénú vicc jut az eszembe.
3. A konfrontáció teljesen felesleges, anélkül is el lehet érni, hogy az legyen, amit ő akar.
4. Vlsz. megszoritások lesznek. Nagyon nem örülnék neki, ha a megszoritások hátán az mszp megerősödne, és visszajönne 2o14ben. Ha ezt egy kemény sajtótörvény meg tudja akadályozni, akkor ám legyen.
5. Ide vezetnek az elvtelen kompromisszumok, hogy az mszpt nem számoltuk fel 199Oben. Most csak úgy lehet őket eliminálni, ha közben igen hasznos intézményeket ( p.l. költségvetési tanács és AB ) is kigyomlálunk.
6. Orbán hangütését végtére is helyeslem. Kissé túl harcos volt, de hát ha igy lehet őket helyre tenni, akkor nem baj. Egyebekben L. 2 és 3. pont.
7. Bunkóság volt, hogy a Kónnal nem fogott kezet. em kell ezt túl személyesen venni, ő csak egy apparátus feje.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 14:57:31

Mi lesz itt, ha tényleges hibát követ el a kormány?

Ez a sok időmilliárdos libsi a magyar net 2/3-án mind segélyen és, és kiegészítésként blogol?

Vigyázni, a segély már nem tart örökké!

Samott 2011.01.20. 14:58:48

@Exe Géza: irtam mar, nem kellene beszopni Orban szanalmas probalkozasat, hogy a neki cimzett kritikat igyekszik ugy beallitani mintha az orszaggal lenne gond. Te se tedd, ha meg az piszok Bendit is kepes volt erthetoen megfogalmazni hogy kivel van problemaja, akkor nekunk se kellene ezt a tevutat kovetnunk. Europanak nem Magyarorszaggal, hanem Magyarorszag a kormanyaval van gondja. Ezt probalja a mediatorveny kapcsan megfogalmazni... Gyurcsany alatt se az orszagot hanem a vezetojet tartottak hazugnak. Talan igy mar sikerul megerteni.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.01.20. 14:59:30

@Bell & Sebastian: sajnos nem. miért? lászik? :o))

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 15:00:28

@Bloodscalp:

Figyelj.. én nem mondtam, hogy a mostani tanács pártfüggetlen. De ki nem szarja le??

1. Demokratikusan választották a 2/3-os többséget?
-igen
2. A parlament demokratikusan választ 2/3 birtokában NEKI TETSZŐ tagokat akárhová?
-igen
3. Attól, hogy valaki azt kiabálja, hogy ha engem nem vesztek bele a buliba, akkor az antidemokratikus, attól az lesz?
-nem
4. Attól, hogy Viktor többször elmondta (ebben óriási, hogy a sok barom azt hiszi azt hallotta amit ő akart) hogy ha lesz baj a törvénnyel, akkor beszélünk róla és ha mindenki más is változtat akkor mi is, attól fog változni bármi is a törvénnyel mostanában?
-nem

Mindezen vitázni a mi szintünkön érdemes?

NEM ...de ettől még jól esik. :-)))

fogash 2011.01.20. 15:01:19

Érdekesek a hozzászólások. nekem úgy tűnik, ti TÉNYLEG elhiszitek, hogy a naaagy EUnak tényleg az csípi a szemét, hogy a Népszabaccság mit írhat meg Viktorról büntetlenül?!
Nem lehet, hogy nekik a német-francia-angol érdekeltségű kisker (tesco-metro-auchan-cora), energia (E-On, GDF, EDF, Suez) és telekom (T-mobile, T-csoport, Vodafone) szektorra kivetett válságadó fáj nekik??? Privatizációban vettek egy hatalmas infrastruktúrát szinte ingyen. Az árakat tetszőlegesen alakítják. A kisker a vámmentes EU-val komplett piacra jutást biztosít az agyonszubvencionált nyugati parasztok termékeinek. Az energia drágább itt, mint Ny-Európában. A telekom-szolgáltatások drágábbak nálunk, mint Ny-Európában. Ezek a cégek nem TERMELNEK, így az általuk képzett GDP szinte virtuális, a dolgozóik bére és az általuk befizetett ÁFA a hasznunk. A profitjukat kiszívják innét.
Szerintetek hagyják, hogy OV csak úgy belepisáljon a mézesbödönjükbe? Csak persze direktben ezt nem lehet kimondani, így beleállnak valamibe, ami jól píárolható (diktatóra, cenzúra), és a birka nép (beleértve az EP-ben pulóverkötő finn nyanyát is) egyből azt hiszi, itten valami balkáni barom akar ugrálni. Ellehetetlenül OV, minden szart lenyeletnek vele. Legalábbis megpróbálják.
Én nem szeretem, csinál egy csomó hülyeséget ez az ember, nem is rá szavaztam. De örülök, hogy a sarkára áll és ki meri mondani: a ti anyátokat, B+!

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.20. 15:01:28

@Doubledecker:

Nézd, a visszacsatolásról irtakat teljes mértékben elfogadom.

Lenne egy kérdésem. Te hogy akadályoznád meg hogy az mszp visszajöjjön ? ( ugye, annál még egy pestisjárvány is jobb, mert az levonul fél év alatt, egy kommer kormány meg itt pusztit 4, 8 évig )

Ianas 2011.01.20. 15:02:27

@laci_52: Ahogy hazaárulás az is, hogy úgy kormányozom az országot, hogy tudom, annak negatív következményei lesznek, pozitív meg nem túl sok. El lehet játszani a magányos hős lovagot, amint szembeszáll a tengerárral, csak az a baj, hogy Magyarország Európa része, és mint ilyen, jó lenne betartani bizonyos játékszabályokat. Vagy ez lesz.

Mondjuk az se sokra visz, hogy az ember szankciókat követel, de ez inkább vicces, mert semmi hatása nem lesz.

Mérges 1234 2011.01.20. 15:02:52

@Bathory:

Te honnan veszed a jogod, arra, hogy minden liberális gondolkodásút segélyen élősködőnek titulálj????

Én egy rakat szarnak tartoma Viktort, és gazadaság politikáját.

De pl, hogy a középosztályt probálja támogatni, a gyerekvállalaást segíteni az mind nagyon helyes, sőt még azt sem bánom (sőt), hogy a nagy élelmiszer láncokat kicsit cidáztatja.

De mindez a jó, nem takarja el az elbaszott diktátori hajlamait, azt, hogy még az utcsó takarítónői helyre is Fidesznyiket vesznek fel.

A csávó félelmetes, veszélyes, ez még akkor is így van, ha egyébként vannak válalható törekvései is.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.20. 15:03:00

@fogash: +1.

Na, többek között azért szeretem a zOrbánt ( relative ), mert az mszp tuti, hogy a lakossággal vitette volna el a szart, és nem nyult volna a multikhoz

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 15:03:01

@Samott: Nem mindegy mit mond Bandit? Nol-on, Indexen kívül senki nem hivatkozik a véleményére.

Zöldeknél korruptabb fomáció kevés van. Ki dotálja őket, az őzek vagy a bálnák? Nem lenne ezzel baj, de a többi párt legalább nem állítja ezt.

pancsolt misebor 2011.01.20. 15:04:28

Valaki írja már le nekem, miért lett trendi a jobboldalon a "módszerváltás" előtti rendszert kommunizmusnak nevezni. Csak mert úgy nagyobbat szól?
A témához: amikor tegnap kinevették/lehurrogták az érvelését én ugyan úgy sajnáltam a Viktort, mint annak idején a GyF-el folytatott választási TV vitában. Többre lenne érdemes, de az önhittsége megakadályozza ebben!

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 15:05:30

Jaj Istenem,hogy fognak most sivalkodni liberálék ekkora pofon után. Kellett nektek idegenbe besúgni baromságokat?! :))

Lassan mindenki elhatárolódik ezektől az ultrademokratikus banditáktól.

Lumieres 2011.01.20. 15:05:35

@iii: Pontosan!!! Ez jó volt Grabovszky!!!!

sorokinV 2011.01.20. 15:06:40

@pancsolt misebor:

Szerintem érdemes elvégezni a középiskolát, ott választ kaphatsz az ilyen kérdésekre!

Samott 2011.01.20. 15:06:45

@Bathory: de mindegy, eppen ezert fontos hogyha a "leggonoszabb ellenfel" is kepes volt megfogalmazni normalisan, hogy nem az orszaggal hanem a vezetojevel van gondjuk, akkor tenyleg le lehetne szallni errol a "bancsak az orszagot" vonalrol.

Mérges 1234 2011.01.20. 15:06:50

@Scaramella va alla guerra:

értelmesen kellene kormányozni, normális gazdaságpolitikát folytatni, talán nem hazudózni a népeknek.

Akkor talán nem jönne vissza az MSZP.

Mindenesetre, az elég elképesztő elképzelés, hogy úgy probálunk megszabadulni a komcsiktól, hogy az ő módszereiket alkalmazzuk.

Nem válunk-e így mi is komcsivá??????

Tényleg nem lenne baj, ha végre a dolgozó középosztály, és egyáltalán az a dolgozó osztály, aki alíg 2.5 millió lenne valahogyan képviselve a parlamnetben, nem az ingyenélők.

De nem így van, illetve még nem.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 15:06:54

@Doubledecker: Teljesen mindegy hogy Te milyennek tartod (3/4 év után) a kormány gazdaságpolitikáját, gazdaságpolitikát csak ez a formáció mutatott fel az elmúlt 20 évben.

Azt most nem számítom gazdaságpolitikának, hogy hitelből fizetést emelek.

Lumieres 2011.01.20. 15:08:56

@Schaf: Csak az a gond vazze' hogy te még itt is szívsz!!! A teljesen szabad médiában 2 perc alatt elcsípik a hazudozásaidat!! Általában mindenhol ugyanaz az 5 nick a f@sz. Köztük te, Báthory, Vahúr és "csikkánó"...
A fórum KÖRBERAJZOLT titeket.

A fasza ki van veletek mindenkinek
Ha fáztok, az ingeteket felvehetitek
Hogy ki vagy, hogy honnan jöttél, letagadhatod
Persze, hogy szar ezt újra meg újra hallanod

Bloodscalp 2011.01.20. 15:09:21

@Schaf: ugye nem pártfüggetlen ezt azért magunk közt elismered:))) ügyesen takaroznak csupán vele hogy a "parlament" választotta hivatkozz rá nyugodtan:) sok sikert hozzá, akkor szted miért röhög mindneki hogy a MH tarotta fel Cohn?:))) pártlapot nem büntet a pártgépezet-ennyi

keresd ki nyugodtan amikor OVink még azt kiáltotta hogy NEM változtatunk...ma már igen, szépen csendben
a tegnapi országvédés után-ennyire tökéletes ez a törvényecske

balfék 2011.01.20. 15:10:01

@laci_52: És az mi volt mikor Vekkerék rohangáltak Brüsszelbe, hogy ne fizessék ki Magyarországnak a pályázati pénzeket? Hetente jártak oda feljelentgetni és szankciókat követelni te igen nagy farok!

Mérges 1234 2011.01.20. 15:10:04

@Bathory:

Ez tény és való, hoyg itt még senki nem mutatott fel semmit.

De én azt sem tartom gazdaság politikának, hogy feltörjük a 12 éve töltögetett malacpersejt, és annak tartalmát 3 év alatt feléljük.

Ez gazdaság politika, meg egy kis adócsökkentés, amit viszont máshol komoly emeléssel kell ellensúlyozni.

Bár egyelőre még kivárnék, hsizen februárra igértek valamit, amiből persze, félő, hogy semmi nem lesz.

Ianas 2011.01.20. 15:10:09

@Scaramella va alla guerra: Ha mostantól az egyetlen cél az, hogy nehogy az MSzP hatalomra kerüljön, akkor én azt mondom, jobb is, ha ez az ország elsüllyed ahol van.

Azért én ennél értelmesebb célokat is el tudok képzelni.

Lumieres 2011.01.20. 15:10:17

@Lumieres: Szervezett trolltámadás? LOL... ;)

lobster thermidor 2011.01.20. 15:10:35

@laci_52:

Drága, édes Lacikám!

Vicces egy pofa vagy te.
Ez mi volt 2003 júniusában, ha szabadna megtudnom...?

"Magyarország polgári és politikai szabadságjogi helyzetét bírálta a Nemzetközi Demokratikus Centrum vezetősége az elmúlt hétvégi lisszaboni ülésén. A CDI által kiadott határozat a kubai és burmai helyzethez hasonlítja a magyarországi kormányváltás után kialakult atmoszférát. Az ellenzékkel szembeni kemény kormányzati fellépés miatt a CDI aggodalmát fejezte ki. Felszólította a magyar kormányt, hogy tegyen erőfeszítéseket az alapvető emberi, polgári és politikai jogok tiszteletben tartása érdekében. A határozat kezdeményezője Orbán Viktor, Magyarország előző miniszterelnöke volt."

Ja, és az elkövető, akit úrnak nem neveznék, nem ám egy egyszerű kis zsurnaliszta.

Ianas 2011.01.20. 15:11:05

@Doubledecker: Vagy lehet, épp akkor lesz baj, ha lesz belőle valami...

Mérges 1234 2011.01.20. 15:11:15

@Bathory:

Ez tény és való, hoyg itt még senki nem mutatott fel semmit.

De én azt sem tartom gazdaság politikának, hogy feltörjük a 12 éve töltögetett malacpersejt, és annak tartalmát 3 év alatt feléljük.

Ez gazdaság politika, meg egy kis adócsökkentés, amit viszont máshol komoly emeléssel kell ellensúlyozni.

Bár egyelőre még kivárnék, hsizen februárra igértek valamit, amiből persze, félő, hogy semmi nem lesz.

Ianas 2011.01.20. 15:12:11

@lobster thermidor: Ugyan ugyan. Tudod, amit szabad Jupiternek...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.20. 15:12:35

Látom, Ti voltatok az udvari dísz-újságírók.

Támogassátok csak Szalai Annamáriát.

Kilenc évig tuti jó Nektek.
Neki is.

Aztán meg már ki emlékszik arra, mi volt a sajtószabadság ?

Orbán 9 órás beszéde lesz az egyetlen műsor...

laci_52 (törölt) 2011.01.20. 15:13:45

@Scaramella va alla guerra: "szégyen, hogy az EP ilyen offtopic témával foglalkozik. Mertugye, az adóssságválság smafu a magyar sajtótörvényhez képest": Leülhetsz, ötös!

Most az zavarja a sok dúsgazdag EP-bürokratát, hogy kiállt valaki és a beszédében mondott is valamit és megpróbálja felkavarni az állóvizet. Lehet, hogy némelyikük időben már többet beszélt, mint Orbán, de a Viktor legalább mondott is valamit.

A médiatörvénnyel kapcsolatos hőbörgés meg szép lassan meg fog szűnni, nem is kell ehhez módosítani rajta.

Mérges 1234 2011.01.20. 15:15:00

@Bathory:

Annyit még hozzátennék ehhez a gazdaságpolitikához, hogy, mikor a viktorék átvették a kormányzást, akkor a Magyar részvényekben tárolt befektetéseim értéke elérte a 8.5 milliós szintet, azaz már közel volt a vállság előtti értékhez, azóta megint a 7.5 milliót súrolja.

Hálistnek nincs lakás hitelem, sikerült készpénzben vennem lakást, pont a laksáárak alján (bár mondjuk) ebben már nem vagyok biztos.

De valahogy ennek ellenére együtt tudok érezni azzal a 200 ezer emberrel, aki nem fizeti vagy nem igen a lakéshitelét.

Szóval, mi a faaszról beszélünk, értem én, hogy 8 évig elkúrás ment, de most sem történik semmi, sőt folytatódik a munka, csak most ügyesebb a PR.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 15:15:07

@Bloodscalp:

Még egyszer kérdezem.. ki nem szarja le? Az MSZP vagy bármelyik párt idején szerinted volt függetlenség?

Röhögtetsz??

Hagyjuk már ezt... de ahogy már ezt mások is elmondták. Leszarom, hogy nem pártfüggetlen! Addig amíg valaki fel nem mutat nekem egy esetet, ahol kifejezetten látható, hogy nem a törvény bötűje szerint, jogosan, hanem pártpolitikai alapon szankcionáltak a törvénnyel.

Érted? tőlem az Apró Piroska is ülhetne ott... leszarom... majd a döntéseit értékelem. Az MSZP-ét lehet, ők már a múlt....

Ahogy annak idején HOFI mondta: "..ne jöjjön vissza a király! A rosseb se akarja, hogy visszajöjjön a király.... DE TE SE!" :-)))

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 15:15:16

@Doubledecker: Jól hangzik amit hazudsz, de érdemes a számokkal is eljátszani.

98-02 áa. 53%-50%
02-10 áa. 50%-80%

Eközben a régió vezető országa tökutolsó lett a legtöbb dimenzióban és IMF-hitelre szorult.

A tehetség mindig megmutatkozik, nem kell hangosan kommunikálni!

Lumieres 2011.01.20. 15:16:06

@Doubledecker: Strukturális reformot ígértek... Feláll a szőr a hátamon ha meghallom.

Szerintem a magyarok 99% tudja, hogy ez "megszorításokat" jelent.

Eljutottunk ide is

2010 májusában:
megszorítások nélkül, adócsökkentéssel bepörgetjük a gazdaságot... (by Matolcsy)

2011 január:
Különadók, államosítás, és még erre rábasznak megszorításokat...

Ennek kurvára nem lesz jó vége, mert amikor tényleg megérti a magyar paraszt is, hogy ÁTBASZTÁK, akkor már nehéz lesz gátat szabni az indulatoknak.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 15:16:22

@Bloodscalp:
1-. Az orditozásra nincs mentség. Viszont láthatta a magyar néző, mit ért európai norma alatt a ballib. Ezek nem európai normák, hanem "ballib európai normák". Ha zongorázni tudnám a különbséget, én lennék a Schiff.

2. Magyarországon megérdemelt, katasztrofális vereséget szenvedett a ballib. Ezt próbálja meg korrigálni úgy, hogy jó internacionalistaként külföldről "behívott" erőkkel próbál (virtuális) többségbe kerülni a kétharmados kormány ellenében.
A tegnapi vitában közel azonos létszámban szólaltak fel a magyar kormány mellett és ellen. Valamivel többen voltak a támadók, viszont az összes vezető EP tisztségviselő (Barroso, Buzek stb.) a magyar kormány mellett nyilatkozott. Láttam, mert végignéztem.

A magyar sajtó ezt a tényt szemérmetlenül meghamisítva tárja a magyar olvasók elé -azzal az egészen primitív, kocsmai hangulatkeltéssel operálva, hogy Orbánnal feltörölték a padlót.
Nem, Orbánnal nem törölték fel a padlót, ordibáltak vele, beleordítottak a beszédébe, de ez nem Orbánt, hanem az "európai" balliberálisokat minősíti. Viszont Orbán több olyan vastapsot is kapott, amiről gondosan hallgat a magyar ballib média.

Mivel láttam és mivel ezért pontosan látom azt is, hogy hogyan hamisít ez a magyar ballib média, azt gondolom, erre a médiára bőven ráfér egy a tervezettnél akár lényegesen keményebb szabályozás is.

Ez a média nem a választók hiteles tájékoztatása érdekébe "ellenőrzi a hatalmat". Ez csupán az ócska marketingduma, arról nem beszélve, hogy mégis ki a fene hatalmazta fel a multinacionális magántársaságok kezében lévő médiát arra, hogy bármit is ellenőrizzen. Ez a média a teljesen leamortizálódott ballib hatalom érdekében manipulálja a hírfolyamot és dezinformálja közvéleményt.
És ennek semmi köze nincs a demokráciához.

lobster thermidor 2011.01.20. 15:17:39

@balfék:

Volt annál szebb is!
Amúgy virtusból, virtigli tökös magyar legényként, ezek a "lánglelkű hazafiak" jelentették fel mindenféle nezetközi szervezeteknél, Kubához, és Burmához hasonlítva a Magyar Köztársaságot.

Ne felejtsük el, ez még jóval 2006 előtt volt!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.01.20. 15:18:16

@Exe Géza: igen, az Echo és HírTV a korrekt tájékoztatás etalonjai.

Mérges 1234 2011.01.20. 15:18:57

@Ianas:

Miért lenne baj, ha lenne reform????

Én komolyan mondom, legszívesebben megszorításért könyörögnék, ha lenne hol???

10 éve dolgozom 1 napot voltam betegszabin, 3x voltam összesen orvosnál. 10 év alatt közel 30 millió forint adót fizettem be.

Soha semmit nem kértem és kaptam a kurva álamtól, megszorítást akarok de azonnal.

Már régen kellett volna, aki nem dolgozik az ne is egyék egy társadalomban nem műkdöik, de aki nem dolgozik, legalább ne zabáljonm legalább ennyit várnék el, de nem.

Muad\\\'Dib 2011.01.20. 15:19:21

Vicces, épp most tiltottak ki a sajtószabadságért aggódó vörös bérbloggerek a piros lap nevű szennyblogról, mivel tényeket közöltem. Először is innen üzenem a kis görénynek, hogy bizony ilyenkor hullik le az a bizonyos álarc.

Másodszor meg, akkor itt mutatnám be a tényeket az emberi jogokért aggódó élharcos européer képviselőről

Látom próbálod a tényeket eltüntetni a blogról görény.
"...While Fischer was more concerned with demonstrations, Cohn-Bendit worked in the Karl-Marx-Buchhandlung bookshop and ran a kindergarten (of children between five and eight years' old). Later in 2001 he was accused of paedophilia. This accusation was grounded on the following citation from his 1975 book Le Grand Bazar,[1]: "On several occasions certain kids would open my fly and start to stroke me. I reacted differently according to circumstances, but their desire posed a problem for me. I asked them: 'Why don't you play together? Why have you chosen me, and not the other kids?' But if they insisted, I caressed them still.[2][3]"..."
en.wikipedia.org/wiki/Daniel_Cohn-Bendit

pancsolt misebor 2011.01.20. 15:20:39

@sorokinV: Szerintem érdemes elvégezni a középiskolát, ott választ kaphatsz az ilyen kérdésekre!
A főiskolát is a "módszerváltás" előtt végeztem (akkor még nem a szobatisztaság volt a felvételi követelmény).
Persze , a felvetésemre még nem kaptam választ.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 15:21:46

Nem kell riadozni,sopánkák! Most majd nem a kormánytól jön a lóvé és a megrendelés hanem a külföldi hittestvérektől közvetlenül. Futja rá,nem?
Végre visszaáll a világ rendje.

Mérges 1234 2011.01.20. 15:21:49

@Bathory:

Kedves vagy, hogy így ismeretlenül hazúgnak nevezel, de ez náaltok olyan mint a komcsinzás, valami genetikus dolog.

Én elsimerem, hogy az ország szarul áll. Senki nem vonja kétségbe.

Nekem az a gondom, hogy úgy látom, most sem megyünk jó irányba sőt.

De persze ez majd elválik, csak mire ez kiderülne, már késő lesz. De ne legyen igazam.

Bloodscalp 2011.01.20. 15:21:56

@Schaf: én meg rád szarok:) legyél jó katona és csak higyj a királyban:) az ország már jó kezekben!!!:)

Lumieres 2011.01.20. 15:22:50

@Muad\\\'Dib: Kár cifrázni... Mond ki nyugodtan. Daniel Kóhn Bandita ráadásul Pedofil... ;)

Ennyit szedtek össze a fijjúk?? LOL...

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 15:23:06

@Doubledecker: Na mi a helyzet, nem érdekelnek a számok, miközben osztod az észt hogy hogy kell gazdaságpolitikát csinálni?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 15:23:16

@Exe Géza:

vastaps. és Lájkollak, ha nem gond...

VoLk&StRoY 2011.01.20. 15:23:54

@fogash: bár most az EU "lépett belénk", de valójában mi léptünk be oda. Ha a 2/3 azt akarja, akkor ki is lehet lépni onnan, és vége a "szar lenyeletésnek", a gazdasági elnyomásnak, a sok vinnyogásnak, végre szabadon szárnyalhatunk! Ha ennyire gáz, akkor hajrá, ott kell őket hagyni, most még ruszki tankok se lesznek! Valójában nekem egy ideje gyanús, hogy a végkövetkeztetés úgy is ez lesz.

Ianas 2011.01.20. 15:24:34

@Doubledecker: Félreértettél. Nem az a baj, ha lesz reform. Hanem ha olyan lesz, amilyenre számítok.

gauche caviar 2011.01.20. 15:24:52

aha. Tehát Orbán azt csinálta jól, hogy az először melldöngető "semmi esetre sem fogunk változtatni, ez így jó ahogy van" dumák után szépen kapitulált az EB előtt ("úgy írjuk át ahogy akarják") majd teljesen tétnélkül belépve a terembe, ahelyett, hogy annyival intézte volna el a dolgot, hogy, "kérem, majd az EB eldönti mi jó, mi nem, lapozzunk" ahelyett előadott egy ilyen trógerelős, kültelki kocsmákban megszokott performanszt, és a végén eljátszotta a nagy nem-fogok kezet aduászt. Pff.
Ez lenne a jobboldali diplomácia csúcsa?

Szóval most kb az van, hogy egy hónap hisztéria után Orbán magyar szíveknek oly kedvesen, dacosan állt a kritizálók előtt, igazából azért a kakiért amit ő pakolt ki a szőnyegre.
Hát ez kitűnő eredmény.

Esetleg majd a jövőben lehetne olyat is, hogy betemetjük földdel a Dunát, majd kiássuk az egészet újra, és elmondhatjuk, hogy ejj biz, micsoda nagy tetteket vitt végbe az orbáni magyarság.

Bloodscalp 2011.01.20. 15:25:20

@Exe Géza: ez egy olyan dolog, hogy a néppárt beállt viktor mögé...ennyi, elvakult vagy te is:)

www.cohn-bendit.eu/

anyázni meg ide lehet

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 15:25:43

Nem kell riadozni,sopánkák! Most majd nem a kormánytól jön a lóvé és a megrendelés hanem a külföldi hittestvérektől közvetlenül. Futja rá,nem?
Végre visszaáll a világ rendje.

:)))

Lumieres 2011.01.20. 15:26:38

@Bathory: Engem is érdekelnek a számok:

egy-két-hár ! KURVA ANYÁD!!!

Ti szegények számláján szalonnázó
szédítve szofizmáló szóakrobaták
szentenciát szépelegve szirénázó
szitkokat szakszizó szollipszisták
[benzin] kútba tesztek, onnan is kivesztek
kormánykerék alá tesztek onnan is kivesztek
Hová repüljek? Mindenütt csesztettek
Csődbe húztok aztán ködbe vesztek
de rábasztok, ha kurvára senkit sem választok
Szervusztok Ti politikusok
ránézésre nem vagytok proli típusok
Úgy nézem, hogy van szép házatok
sok mindenre megvan a módotok a drótotok
Számjegyekkel szambázó szalonkommunisták
és kik nem is valójában, csak az indulatot szittyák
szeszesen szónokló szájhős szuverén szakértő szolgával egyik sincs híján

valasz a KE-nek 2011.01.20. 15:26:45

Komolyan az az érzésem, hogy itt a blogoszférában összegyűltek jó része már előre kéjes örömmel várta, hogy hogy fogják Orbánt, a magyar kormányt és rajtuk keresztül Magyarországot a porba alázni. Aztán, amikor ez nem jött be, akkor megpróbálják utólag bemagyarázni maguknak meg másoknak, hogy fú mekkora égés volt.
Mert mi történt: Orbán megegyezett Barrosoval, hogy elfogadják az EB javaslatait, Barroso meg megnyugtatta Orbánt, hogy megtalálják azt a három súlytalan pontot a médiatörvényben, amit emlegettek korábban. A sajtószabadság végéről hisztizők meg koppantak egy nagyot.
Valamint Orbán határozottan visszautasította a másodrangú európai polgár szerepét, amit már rég meg kellett volna tenni minden magyar miniszterelnöknek, de ők inkább buksisimogatásért jártak Brüsszelbe, nem érdekvédelemért.

Mérges 1234 2011.01.20. 15:26:49

@Bathory:

Ne legyél már beteg.

Mondom, szar volt az elmúlt 8 év senki nem vitathatja.

De ami most van sem jó.

Remélem persze tévedek, és Matolcsy tudja a tutit.

Basza meg a világ nem fekete vagy fehér, azért mert a Fletó hülye volt és idegbeteg, ez még nem jelenti, hogy a törpe maga a csoda?????

Vágod????

Na midnegy, reménykedem, hogy egyszer a nyugerek, a segélyesek, és az álami alkalmazottak is szopó ágra kerülnek, akárcsak a fizetésből élők.

Ha ez így lesz, még dicsérni is fogom a törpét, addig engedtessék meg nekem a szkepticizmus, amíg lehet.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 15:27:01

@Doubledecker: Nem tudom mire lehet alapozni, hogy egy kormány, amelyik már bizonyított 10 éve sima többséggel, 2/3al nem érhetne el sikert!

Gondolom komcsikat nem akarod vissza? Akiket egyébként csupán azért komcsizok, mert a vezető elitjük ex-Mszmp káder.

Olyan vk mint az előítéletes ember, ha meleg vizet akarok, a piros csapot fogom megnyitni....

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 15:27:07

@Bloodscalp:

Ez ám az érv barátom... bár mintha már mondtam volna, ha elfogynak az érvek jön a személyeskedés. Ez valami szoclib droid beidegződés?

Mint mondtam vitázni hajlanó vagyok veled, a szolclib "jajj mi leszt most világvége" propagandára szarok, amíg nem látok mást.

Talán így a te szintedre lemenve átmegy...

Ianas 2011.01.20. 15:27:57

@Doubledecker: Nem ab ovo a reform koncepciójával van bajom, hanem azzal, ahogy az a valóságban ki fog nézni. Amiként én arra számítok. (Ha tévedek, az csak jó, de nem várok sokat ettől a bandától se.)

sorokinV 2011.01.20. 15:28:01

@pancsolt misebor:

Ja, persze. Akkoriban népidemokratikusköztársoság volt a terminus technicus az elvtársképzőben.

civilkontrol 2011.01.20. 15:29:15

@gomorra:
Igen, az vagy :o)
Meg átlátszó is, mint egy pohárka langyos pisi ;o)

"legszívesebben 10 millió magyar szájára lakatot tenne"
:o)))
Nem kell félni, nem fog fájni ;o)

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 15:29:45

@valasz a KE-nek: Mondhatod a szarnak,hogy illatos a virág! :/

Nem kell riadozni,sopánkák! Most majd nem a kormánytól jön a lóvé és a megrendelés hanem a külföldi hittestvérektől közvetlenül. Futja rá,nem?
Végre visszaáll a világ rendje.

Ianas 2011.01.20. 15:30:18

@Bathory: Valóban bizonyított. Bebizonyította, hogy hiba volt megválasztani. Az MSzP-nek ehhez 8 év kellett, dehát jó munkához idő kell, lassú munkához meg még több idő.

Mérges 1234 2011.01.20. 15:31:00

@Ianas:

Hát ebben az országban még egy értelmes reform sem történt.

Az egészségügyet is úgy át kellene szervezni, hogy talpán nem maradna.

Mondjuk ehhez ész és sok munka kellene, esze egyetlen politikusunknak sem volt soha, a munkához....

Á hagyjuk.

Én nem mondom, hogy szarabb, most mint az elmúlt 8 évben nem csak azt mondom egyelőre ugyan olyan szar. Nem kívnom vissza, a szegfűs ördögöket, de nem lenne baj, ha egyszer és mindekorra értelmes munkaképes politikusaink lennének.

Mi a baj a Viktorékkal, 3/4 év alatt nem tettek semmit, aozn kivül, hogy bebetonozták magukat.

Ha előbb a munkával kezdik fene tudja még lehet meg is kedvelem őket.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 15:31:03

@Doubledecker:

A két állítás közül melyik igaz?

1. Szar volt az utóbbi 8 év

2 . Szar lesz a következő 8 év

lobster thermidor 2011.01.20. 15:31:28

@Muad\\\'Dib:

Tán neked is vele volt az első szexuális élményed?

gauche caviar 2011.01.20. 15:31:39

@valasz a KE-nek: "Valamint Orbán határozottan visszautasította a másodrangú európai polgár szerepét"
ez már 200 éve is így volt, amikor a magyar földesurak mentek a finom párizsi szalonokba, disznószaros csizmában meg kardcsörtetve.
Ezt a képet szerinted megváltoztatta Orbán tegnapi előadása?
Jól megrettentek tőle a .... nem is tudom kik?
"Itt kérem tárgyi tévedések vannak, há' akkó' miről beszélünk?!!" (így kiejtve, jóféle tájszaólással)

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 15:32:25

@RAMBO: Legalább le merik adni, hogy hogyan viselkedett Orbán. Szemben a ballib médiával, ami nem meri az olvasóira, nézőire bízni annak megítélését, hogy mi történt. Inkább ezerrel megy az Zorbán szörnyű volt kórus, a "felvilágosult", "progresszív", "européer", "értelmiségi" balliberális népek meg nyelik, mint kacsa a nokedlit, mert még csak igényük sincs arra, hogy maguk alakítsák ki a véleményüket.

Bloodscalp 2011.01.20. 15:33:01

@Schaf: valakivel nagyon összekeversz:) ki a droid?
akinek tökmindegy ki és mi csak a vektor küldje, mert a vektor aztán nagyon ért hozzá, és fidesz az isten?
egy majom lett a közt. elnök.
egy nihil az ász elnök.
egy paraszt az országgyűlés elnöke.
és te érveket akarsz?minek?

nézd meg milyen üzenet jött a polgári körtől:)

gauche caviar 2011.01.20. 15:33:05

@Schaf: értelmes ember melyikre adhat egyáltalán komolyan vehető választ?

Lumieres 2011.01.20. 15:33:15

@Doubledecker: Az gond, hogy MINDENKI szopóágra kerül. Teljesülni fog a választási ígéret: Rosszabbul fogtok élni, mint 4 éve, de a pofátokat befogjátok és kezet is kell csókolni a nyugdíjér.

Ianas 2011.01.20. 15:33:38

@Bathory: Valóban bizonyított. Bebizonyította, hogy hiba volt megválasztani. Az MSzP-nek ehhez 8 év kellett, dehát jó munkához idő kell, lassú munkához meg még több idő.

parlamentarista 2011.01.20. 15:33:42

@Exe Géza:
nevetségesen hülye vagy, már megbocsáss. meg általában aki magyarországon 2011-ben ballibezik.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 15:35:08

Liberálnyivák. Nincs lóvé. Kuss. Menjetek izráelbe,ott kaptok! Üdv: 2/3

Ianas 2011.01.20. 15:35:09

@Schaf: Csak a 2-esre tippelek. Igaz.

Mérges 1234 2011.01.20. 15:35:21

@Bathory:

Nekem az a gondom, hogy elég jó a memóriám, és emlékszem, hogy az a 4 év sem volt jó. Kétségteln jobb volt, mint az elmúlt 8, de ez csak azért van, mert az elmúlt 8 nagyon szar volt....

Mindegy, én bizakodok, úgysem maradt más.

Csak azt kérem, hoyg ne legyetek elvakultak.

A Viktornak kétségtelenül vannak jó tulajdonságai, de azért ne feledjük kicsit örült is a csávó.

Hasonló a Fletóhoz, csak nála nem igen tudnék jót felsorolni.

laci_52 (törölt) 2011.01.20. 15:35:51

@lobster thermidor: Akkor én sem értettem egyet a Viktorral. Szerintem senki se külföldön hőbörögjön és áskálódjon a magyar kormány ellen, hanem jöjjön haza és itthon mondja el, mi a baja. Ezt vártam volna el a Schiff Andrástól is...

Mérges 1234 2011.01.20. 15:36:12

@Bathory:

Nekem az a gondom, hogy elég jó a memóriám, és emlékszem, hogy az a 4 év sem volt jó. Kétségteln jobb volt, mint az elmúlt 8, de ez csak azért van, mert az elmúlt 8 nagyon szar volt....

Mindegy, én bizakodok, úgysem maradt más.

Csak azt kérem, hoyg ne legyetek elvakultak.

A Viktornak kétségtelenül vannak jó tulajdonságai, de azért ne feledjük kicsit örült is a csávó.

Hasonló a Fletóhoz, csak nála nem igen tudnék jót felsorolni.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 15:36:30

@Ianas: Attól hogy 2x küldöd el, még hazugság marad. Javaslom neked is a makrogazdasági számok tanulmányozását 98-2010. A többi duma, meg ajvékolás.

Mérges 1234 2011.01.20. 15:38:34

@Lumieres:

Nem értek egyet, mert abban, bízom, hogy aki dolgozik, és ért valamihez az nem kerül szopóágra.

De ez persze nem biztos.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 15:41:22

Egyébként én nagyon örülök hogy a ballib oldal gyűlöli a kormányt, és semmilyen valós érvei nincsenek.

Ez fogyasztotta el a szavazóbázist, ugyanúgy csinálják mint a szadesz a folyamatos negatív kampányaiban. Csak így tovább, csak így tovább!

Lumieres 2011.01.20. 15:42:33

@Doubledecker: Nézd. 3 millió DOLGOZÓ ember 12 éves megtakarítását államosítják MOST éppen (januárban). Fejenként 2-3 millió forintos szopóágon van 3 millió MUNKAVÁLLALÓ... Ennél jobban hogyan lehet még megszopatni?

Ianas 2011.01.20. 15:43:23

@Bathory: Csak kaptam egy internal server errort, azért küldtem el 2x. De mindegy is. A Fidesz-hívők sosem a humorérzékükről voltak híresek.

Kár, hogy az egésznek semmi jelentősége, annyi legalábbis biztosan nincs, amennyire rá vagytok pörögve.

Ami tényleg szánalmas, az a mundér becsületének kritika nélküli védelme. Most komolyan, Orbánt meg kell védenetek, nehogy a ballib mocskok foltot ejtsenek a nevén? Mi ez a marhaság? :D

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 15:44:15

@Bloodscalp: Nem anyázok, és nem ordítok, ugyanis én nem vagyok ballib. A néppárt pedig az EP legnagyobb frakciója.

Hogy "beálltak"Orbán mögé, mindössze egyet jelent:

NEM LÉTEZIK az az egyöntetű európai visszhang, amire hivatkozva a ballib töröltetni akarja a törvényt.

Van egy döntően balliberális irányultságú európai visszhang, ami kizárólagosnak akarja mutatni magát, s amit kizárólagosnak mutat a hazai manpulatív balliberális média. Mutiból van (inkább csak volt) egy-két jobbos beszóló is, akik meg leginkább a válságadókért akartak törleszteni.

De hogy ez lenne Európa? Meg a világ? Egy fenét. Ez csak a ballib nagyzolás és önteltség.

Bundili 2011.01.20. 15:45:18

@valasz a KE-nek: Hát ez pontosan így van! Nem tudom, miért fáj egyeseknek, hogy a magyar miniszterelnök végre határozottan kiáll és zsebreteszi a nagy európa hangadóit? Végre nem sunnyognunk kell a világ előtt, bármennyire is egy-két külhonban élő hazánkfia szeretné!!!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.20. 15:46:06

Azért, megnéztem volna, amikor a külföldi újságíróknak a leglelkesebb szavakkal írjátok le Szalai Annamáriát,
a gyermekek, a média és az erkölcs megmentőjét...

Hú, apám, ahogy az megment, az nem akármi.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 15:46:30

@parlamentarista: Itt vagy pl. te, mint az echte, csupán csak személyeskedésre képes, egyébként totál érvtelen ballib mintapéldánya. Nevetséges? Igen. Az.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.01.20. 15:46:54

LoL, a Fekete Lovag is döntetlenre hozta a meccset. :)

Kun András 2011.01.20. 15:47:43

Barroso esetében jogos a "kommunistázás", hiszen esetében Demszky ideológiai társáról van szó.

Barroso's political activity began in his college days, before the Carnation Revolution of 25 April 1974. He was one of the leaders of the underground Maoist MRPP (Reorganising Movement of the Proletariat Party, later PCTP/MRPP, Communist Party of the Portuguese Workers/Revolutionary Movement of the Portuguese Proletariat). In an interview with the newspaper Expresso, he said that he had joined MRPP to fight the only other student body movement, also underground, which was controlled by the Communist Party. Despite this justification there is a very famous political 1976 interview recorded by RTP in which he criticises the bourgeois education system which "throws students against workers and workers against students", showing clear left-wing and Maoist inclinations.[6] I

GGG77 2011.01.20. 15:48:00

"A nap lúzere pedig Daniel Cohn-Bendit volt"

Ezt nagyon benézted, Orbánon kívül nem volt lúzer abban a teremben. A Süddeutsche Zeitung fogalmaz talán a legjobban:

"Az ilyen politikus oly módon tesz egyenlőségjelet saját maga és a népe közé, ahogyan azt csak autokraták vagy Napóleon-komplexusban szenvedő politikusok szokták tenni."

Persze, izmozott egy ideig Orbán a szokásos agyatlan, vidéki bugris módján, aztán persze (nagyon helyesen) meghátrált. Mindig az erősebb kutya b@szik, ezt ő is megtanulhatná már így, közel az 50-hez...

abaka 2011.01.20. 15:49:11

@Bundili: "Nem tudom, miért fáj egyeseknek, hogy a magyar miniszterelnök végre határozottan kiáll és zsebreteszi a nagy európa hangadóit?"

Lattal mar olyat, mikor egy tacsko jol megugat egy dobbermant? Megmosolyogtad? Na latod...

Egyebkent ezen felul meg rontott a dolgom egy kicsit, hogy jopar baromsagot osszehordott (bar ezzel nem volt egyedul tegnap) es megprobalta az ot ert kritikakat az orszag kritikajank feltuntetni. A mai kulfoldi reakciok szerint ez nem volt tul nepszeru...

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 15:50:49

@Lumieres: Talán nem kellett volna teljesen kifosztani a magyar államháztartást a kedves balliberális kormányoknak. Akkor tán orbánéknak se kellett volna behúzni a költségvetésbe a manyup pénzeket.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 15:50:52

Nem kell minden élőlényt megmenteni. A mezőgazdaság például rovar- és féregirtót használ.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.01.20. 15:51:17

Hogy is Monta meg mult honap vegen Orban? Hogy semmi nem fogja eltantoritani oket, es nehogy mar a kulfold szoljon bele jo -e?? Sajnos nem emlekszem mar a szavaira pontosan, de alenyege ez volt, hogy marpedig ez jo, es ne szoljanak bele kulfoldrol.
Es most meg, hogy keszek valtoztatni , ha az EU ugy dont?
Vicces...

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 15:52:16

@Ianas: Nem, nem igazán szorul védelemre, tvesen azt tehet amit akar. És ráadásul sokan bíznak benne.

A hisztériakeltés nem az ő érdeke.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 15:52:39

De szép mérvadó név: KóhnBandita
Nem is kell ehhez kommentár. :))

VoLk&StRoY 2011.01.20. 15:52:45

@valasz a KE-nek: a végéről kihagytad, hogy: aludjatok jól gyerekek, és álmodjatok szépeket!

Kun András 2011.01.20. 15:52:49

@GGG77:
A Süddeutsche Zeitunggal a németek többsége a seggét sem törölné, köztudomásúlag szar revolverblatt.

abaka 2011.01.20. 15:55:57

@Exe Géza: Azt hittem Orbanek azert allamositjak a nyugdijakat, hogy megakadalyozzak, hogy a karvalytoke a nyugdijtozsdre vigyek az emberek jovojet.

Egyebkent nem torzitas kicsit mindig balliberalis kormanyra hivatkozni? Miert nem lehet kimondani, hogy az MSZP? Termeszetesen az MSZP ballib volt, de a te megfogalmazasod szerintem egyertelmuen implikalja, hogy az volt veluk a baj, hogy ballibek voltak, ami baromsag. Az volt veluk a baj, hogy szarul kormanyoztak. Vannak/voltak jo ballib kormanyok a vilagban.

werno 2011.01.20. 15:56:04

Egy cseppet sem menő Vörös Dannyzni mert '68-ban hívták így , főleg nem egy 20 év alatt liberálisból autoriterré váló személy érdekében!
Amit a beszédében mondott elég ütős volt, amiatt nem lúzerezném mert vki ki meri mondani a király meztelen! Abból nekem egy mondat sem volt sértő így nem igaz.hogy a magyarokat megsértette volna , az lehet ,hogy magyarokat sértett.
Összességében a nap lúzere sokak szerint más volt!

Bloodscalp 2011.01.20. 15:56:17

@Exe Géza: látom ez az ordibálás ez nagyon tetszik neked, írd még le 2-3x, azt nem tudom követed e itthon mit csinálnak kedves választottjaink, egymást fenyegetik és néha szavaznak a másik helyett amikor nincs ott.
ILYET tesz egy JOBBOLDALI?és akkor MINDEN jobboldali ilyen? elég buta lehetsz te is

parlamentarista 2011.01.20. 15:56:24

@Doubledecker:
csakhogy az a működő tőke beáramlás miatt volt jó. orbán meg elhitte, hogy a széchenyi terv miatt.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 16:00:17

Tájékoztatom a kedves megjelenteket, hogy Orbán még véletlenül se mondott olyat, hogy a magyar kormány gyorsan és nélkül változtat a médiatörvényen, ha szól az Unió.

Ezt sajnos csupán az index és egyéb más ballib ujságok hamisítják. (Orbán beszédét és a sajtótájékoztatóját meg lehet nézni az europarl.eu-n).

Orbán azt mondta, hogy ha az Európai Bizottság megmondja, hogy mi a baja a törvénnyel, akkor majd tárgyalnak róla, és ha verifikálják a változtatási igényeket, akkor módosítanak.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 16:01:40

@werno: Sasjózsi is szokott ütőseket mondani, ami a Mikroszkóp Színpadon el is éri a hatását mindíg. Nem hiszem hogy mérvadó személyiség, de lehet idézgetni, akinek szimpatikus. Gyurcsány is egy csomó embernek volt szimpatikus.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 16:02:02

@Bloodscalp: Most ez valami érv lett volna? Vagy valami modern, progresszív, européer érvhelyettesítő rutin? Sajnos személyeskedésen kívül tényleg nem vagytok semmi másra alkalmasak.

Megfigyelo 2011.01.20. 16:03:03

@Schaf: A demokrácia lényege NEM KIZÁRÓLAG az, hogy a többség dönt, hanem az is, hogy a kisebbség alapvető jogait és érdekeit is tekintetbe kell venni. Médiaügyekben, (vagy pl. a képviselői mentelmi ügyekben) általában a világon mindenütt PARITÁSOS bizottságok döntenek, azaz ugyanannyi kormánypárti, mint ellenzéki tag. Általában annak, amit most nálunk a 2/3 segítségével csinálnak, a szakszerű neve nem demokrácia, hanem TÖBBSÉGI ZSARNOKSÁG.

moncayo 2011.01.20. 16:04:33

Látom nem hiába vettek fel sok "kis-szijjártó"-t a kommunikácisó igazgatósághoz "blogger" munkakörbe.

werno 2011.01.20. 16:04:34

@Bathory: talán hallgasd meg amit mondott :)

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 16:06:24

@abaka: Nem igazán releváns, hogy mit hittél. 8 év alatt a balliberális kormányok 20000 milliárd fölé tornázták az államadósságot és azt vissza kell fizetni.
Ez zajlik. A visszafizetés. Az meg fájdalmas. S hogy pont az a ballib uszítja az embereket a fájdalmas törlesztés miatt a jelen kormányra, amelyik előidézte az adósságot nos ez az ami különösen visszataszító ebben a csoportban.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 16:06:27

Azért kitekintettem indexen kívülre, úgy tűnik a lengyel sajtó épp kiröhögi Kón-Banditát. Vannak, úgy látszik, gondolkodó emberek, de az index csak nem akarja a véletlenre bízni. Gondolkodik mindenki helyett.

Megfigyelo 2011.01.20. 16:08:12

@Exe Géza: Tehát elismered, hogy ellopják a nyugdíjakat. Ez aljasság, függetlenül attól, hogy az előző kormányok jól vagy rosszul kormányoztak, volt-e vagy nem voltüe világválság. Lopni ugyanis nem szabad. (Zsarolni sem...)

Bloodscalp 2011.01.20. 16:09:22

@Exe Géza: :) nem nem volt érv:) nem tudom mi ez az állandó érvkeresés...a túlzott elfogultságtól leálltalánositotok, kettős mércéztek, nem vesztek figyelembe dolgokat, címkéztek, előítélet...stb
minek ide érv?:) csupán vélemény volt:) nem esett el?
pedig nem nehéz

milner 2011.01.20. 16:11:53

Lehet ezt csűrni csavarni, de egy ronda nagyon pofonba szaladt bele O. Viktor - és egyláltalán nem Daniel Cohn-Bendit miatt (aki szerintem sem egy vállalható figura). Az is űberszánalmas volt, amikor az ő személyét és politikáját ekézőknek csak annyit tudott böfögni, hogy ne sértegessék a magyar népet. Amúgy egyetértek a poszttal, tényleg ezzel kellett volna kezdni... de döntetlenről szó nincsen.

Megfigyelo 2011.01.20. 16:13:12

@Exe Géza: És a világválság megállt a határon. nem az okozta a fő bajt? Érdekes módon más EU országokban, az USA-ban és mindenütt másutt - persze Magyarországon kívül - az volt a problémák fő oka. Obama nem mutogatott Bushra, hanem folytatta annak bankmentő programját... (Szerintem egyébként Bajnai a lehetőségek határain belül egész kiválóan stabilizálta az ország helyzetét.)

abaka 2011.01.20. 16:13:57

@Exe Géza: Mar megbocsass, de engem nem uszit senki sem, hogy biraljam a nyudgijtorvenyt. Az MSZP meg legkevesbe sem. En foleg azert vagyok ellene, mert art az orszagnak, adossag ide vagy oda.

Az, hogy mennyire zalik a visszzafizetes mad kiderul februarban. Gondolom azzal egyetertunk, hogyha ilyen hatalmas adossagot kell visszafizetni (persze termeszetesen nem kell az egeszet most rogton) akkor talan azzal kene kezdeni, hogy megvagjuk a kiadasokat. Nos ez az amit eddig nem tett meg a fidesz, es ezert varom nagyon, mi lesz februarban.

A "mit hittem" resz ironikusan probalt utalni arra, hogy milyen keplekenyek is a fidesz kommunikacioban az allamositas indokai. Ugy latszik ez meghaladta a te szovegerto kepessegeidet. Lehet valami abban, hogy milyen sok a funkcionalis analfabeta az orszagban.

Megfigyelo 2011.01.20. 16:14:50

@milner: Cohn-Benditet a vele politikailag szembenállók is nagyon mélyen tisztelik egész Európában.

abaka 2011.01.20. 16:16:28

@Megfigyelo: Valoszinuleg geza szerint a vilagvalsagot is a ballib okozta. :) A magyar szocik meggyoztek a kulfoldi nagytokes kapcsolataikat, hogy csinaljanak egy vilagvalsagot, hogy el tudjak tusolni 8 ev rossz kormanyzast es rafoghassak az egeszet a valsagra. :)

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 16:16:35

@Megfigyelo: Kényelmes világválságról beszélni, csakhogy az ezredfordulón a régió vezető hatalma voltunk, ma tökutolsók vagyunk. Válság mindenhol volt. Magyarországot a válság lepusztított állapotban érte. Köszönjük, Feri!

Lumieres 2011.01.20. 16:17:21

@Megfigyelo: Sőt tegyük hozzá, hogy semmi szükség nem volt a nyugdíjak lenyúlására. Az egész azért van, mert 0rbán és Matolcsy nem volt képes megállapodni az EU-val.

Még tapsoltak is páran a fórumokon amikor "beintettünk" az EU/IMF delegációnak.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/07/13/beragott_a_kormanyra_az_imf_feszult_lett_a_viszony_az_imf_es_a_kormany_kozott/

gomorra 2011.01.20. 16:17:29

@GGG77: A demokráciában épp az a lényeg, azért lenne már jó oda elérni, hogy nem feltétlen az erősebb kutya baszik. Orbán gyenge volt, de a másik (C-B. stb.) nem azért döngölte a földbe, mert erősebb volt, hanem azért, mert igaza volt, Orbánnak s hülye sleppjének pedig nincs igaza.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.01.20. 16:19:10

" Ez január végére egy igen pozitív politikai összkép az Orbán-kormány számára. "
index.hu/belfold/2011/01/20/feltunest_keltett_kuldolfon_orban_strasbourgi_szereplese/

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 16:19:48

"Még a 2006-os Gyurcsány-beszéd és az azt követő zavargások idején sem volt annyira a média érdeklődésének középpontjában Magyarország, mint az elmúlt egy hónapban."

Ez a kulcsmondat a habzószájú sajtósok legnagyobb szégyene.

milner 2011.01.20. 16:20:39

@Megfigyelo: Nézőpont kérdése... Azért az elment az étvágyam beszólása semmivel sem volt kisebb taplóság, mint az, hogy O. Viktor nem fogott vele kezet...

gomorra 2011.01.20. 16:20:41

@Lumieres: No-no, hogyne lett volna szükség a nyugdíjpénztárban lévő pénzre!

Hülyék! Nehogy azt higgyétek már, hogy amit a patás csinál az mind hülyeség. S nehogy azt higgye a másik fidesznyik hülye is, hogy amit ők csinálnak az mind a legjobb! Disztingválj, te hülye magyar, mert belegebedsz! S gondolkodj!

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 16:21:04

@Megfigyelo: A nyugdíjakat, ha megbocsátasz, azok lopták el, akik előidézték azt a költségvetési hiányt, amit ilyen módon kellett helyrehozni. Gyurcsányékkal és Bajnaiékkal szemben Orbánék semmilyen pénzt nem tettek a magukévá, a szétrombolt és kirabolt költségvetést próbálják stabilizálni.

Aki itt lopott, az elsősorban a két ballib kormány, amelyik

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 16:21:21

@Megfigyelo:

Na akkor bár nem ide tartozik, de érintsük a témát. Az itteni ballibsi hozzászólások között azt olvashatjuk, hogy 2 millió munkavállaló van. Aztán meg azt, hogy kb 3,5 millió KMNYP tag.

A KSH adatai szerint pedig "..2009 III. negyedévében a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 784 ezer..."

Na most kinek higgyek??? Mennyi munkavállaló is van? Mennyi KMNYP-i tag? (ne csúsztassunk és keverjük-adjuk össze a kötelező és az önkéntes tagok számát)

..és tegyük fel a kérdést:
A KMNYP-i tagok szerint mennyiben igazságos az, hogy az ő befizetésük az ővék (személyre szólóan), míg a nem KMNYP tagok befizetése mindenkié? Azaz míg a KMNYP tagok saját maguknak félreraknak, addig ennek költségeit a többi adófizető fizeti meg? (Tisztán csak a 2010-es nyugdíjkassza 800mrd forintos elvi hiányát vegyük alapul)

Tényleg akarsz számokról, meg igazságosságról dumálni? Vagy csak hisztizel amiatt amiről megetették veled, hogy TÉGED hátrányosan érint?? Mert a többi akit meg más érint hátrányosan, az le van szarva??

Demokrácia mi?? pff...

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 16:22:13

Aki itt lopott, az elsősorban a két ballib kormány, amelyik lopásainak hiányait kell befoldozni a manyup pénzekkel.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 16:22:41

Aki 2011ben bármilyen módon kiáll a balliberális koalíció mellett, az vagy haszonélvezője volt, vagy szimpla elmebeteg.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.20. 16:24:25

@Doubledecker:

@Ianas:

"Nem válunk-e így mi is komcsivá??????

Tényleg nem lenne baj, ha végre a dolgozó középosztály, és egyáltalán az a dolgozó osztály, aki alíg 2.5 millió lenne valahogyan képviselve a parlamnetben, nem az ingyenélők."

Na, végre a lényegről beszélünk.
Tökéletesen igazatok van. Sőt, hozzátenném, hogy a Fidesznek az ellenzéki 8 év nagyon sokat ártott, mert átvették a komcsi módszereket ( a stílustól az elintézési módokig ).
Erre a legjobb példa éppen Matolcsi.
1. Röhögséges volt, ahogy pont olyan nyakkendőt és öltönyt viselt, mint OVi, és mólogatott, meg gesztikulált mögötte a beszéd alatt. Tisztára, mint egy gnóm jeltolmács.
És amilyen agresszivan fejtegette az mnyp kapcsán, hogy kiirjuk magunkat a nemzeti együttműködésből.
2. Módszereit tekintve sem marad el az mszp mögött : p.l. 199O ben a Pest Budai vendéglátót tízezer forintért privatizálta nardai elvtárssal meg a cég párttitkárával együtt.

Az mszp viszont kifejtette, hogy a középosztályt ellenségnek tekinti. Gyurcsány szerint " nem a középosztályt, hanem a leszakadókat és az elitet kell támogatni".
Mintha nem azt tettük volna idáig. Az elit a mi pénzünkön hízott ( és nem a leszakadó nyomorultakén ), a leszakadókat a mi pénzünkből segélyezték ( mert az elit ugye, az adózásban nem jeleskedik ).

Véleményem szerint az mszpt már csak ezért is eliminálni kell. Erre jó a Fidesz. ha az mszp ( és káderei ) már nem jelentenek több veszélyt, akkor a Fidesz miattam a jelenlegi formában meg is szűnhet.

A módszerekről. Sajnos, olyan embereket, akik 7O ezer HUFos fizetésből 8O ezer HUFos kölcsönt vesznek fel, nem lehet észérvekkel meggyőzni. Ezt ismerte fel a Fidesz, ezért hódit a baloldali eredetű demagógia.
Alapjában véve a jobboldal elitista szemléletű ( ebben a liberálisokra hajaz ), de ezzel nem lehet választást nyerni. Sajnos, teszem hozzá. Sajnos voksokat kell vadászni, kommunista módszerekkel.

Ezért mondtam azt, hogy azok a kompromisszumok, amelyeket 9Oben tettünk, rendkivül károsak voltak. Azt a vak is látta, hogy a posztkomcsiktól előbb vagy utóbb, de meg kell szabadulni. Hát ehhez sajnos kellett 8 olyan év, amikor már a VVt néző szavazó is rájön, hogy mire is képesek. Ezt meg lehetett és kellett volna spórolni.

De az a legszomorúbb, hogy még mindig ezzel a témával vagyunk kénytelenek foglalkozni, most, amikor az energiabiztonságon kezdve a kutatásig, bevándorlásig, nyugdijtémáig ( stb ) annyi sokkal de sokkal fontosabb kérdés lenne. De ez olyan mint az ostrom : a vonuló hadseger sem hagyhat egy várat sem állni, mert onnan megtámadják, és az előrenyomulás céltalan lesz. Ha az mszp veszélyeztet, akkor konszolidálhatják az államháztartást ötvenedszer, a kommunisták 51gyedszerre is szét fogják lopni és el fogják adósitani.

Sajnos, sajnos.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 16:25:34

@Exe Géza:

Hülye vagy?? Ilyet mondani?? Majd jól le "fideszdroid"-oznak.

A ballib kormányok semmit sem loptak, mert kimutatták statisztikailag papíron, hogy minden rendben van!

Sőt.. erényesek és igazak is, mert bevallották, hogy hazudtak! (mellékes, hogy nem bevallották, hanem kiderült, de kit érdekel?). :-))

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 16:25:50

@Megfigyelo: Nem mindegy, hogy milyen állapotban érte Magyarországot az a válság. Magyarország, hála a több éves ballib vezetési impotenciának az egész térségben a legrosszabb állapotban mászott a válságba. Orbánék 2002-ban a régió éllovasaként adták át a stafétabotot. 8 év alatt az utolsó helyre rohasztott le minket a ballib közgazdasági "szakértelem".

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 16:27:08

"Még a 2006-os Gyurcsány-beszéd és az azt követő zavargások idején sem volt annyira a média érdeklődésének középpontjában Magyarország, mint az elmúlt egy hónapban."

Ez a kulcsmondat a habzószájú sajtósok legnagyobb szégyene.

Bloodscalp 2011.01.20. 16:27:12

@Exe Géza: neked ez egy "ÉRV" hogy a korábbi "kormányokszétloptákazországotazelmúlt8évben"

nem, de ezzel probálsz igazolni mindent:)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.20. 16:28:14

@abaka:

Jó, mnyp ügyében igazad van.

De akkor legyél szives megmondani, hogy honnan szerezzen a kormány a refinanszirozáshoz szükséges pénzt.
1. A piacok O8 óta, tudjuk, hogy mit csinálnak.
2. Az IMF lakossági megszoritáshoz köti a dolgot
3. Ugye, ott van még a kiadáscsökkentés is.

Lumieres 2011.01.20. 16:28:35

@gomorra: Azután hogy beintettünk az EU/IMF delegációnak már kellet a 3000 milliárd. Ez volt az ára annak, hogy beintettünk.

Lumieres 2011.01.20. 16:29:14

@gomorra: Azután hogy beintettünk az EU/IMF delegációnak már kellet a 3000 milliárd. Ez volt az ára annak, hogy beintettünk.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 16:29:48

@Bloodscalp: Nekem úgy tűnik hogy ez egy döntő érv, igen. Ne csúsztassunk, nem az előző kormányok loptak, hanem az előző 2 ballib kormány.

jancsivitéz 2011.01.20. 16:30:17

Ha ez Európa - nagy illúzióim nem voltak - akkr nicns kedvem odatartozni. Kritikán aluli dilettáns, primitív és erőszakos emberek, akik szerint az a demokrácia, ha nekik van igazuk, sértegetik Magyarországot. Orbán Viktor midnannyiunk nevében helytállt, fegyelmezetten, kultúráltan, bátran. Ez várható el egy politikustól, aki valóban példakép és méltó vezető egy nemzet számára.
Ne feledjük a történelem tanítását: ahogy Magyarország túlélte a tatárt, a törököt, a habsburg uralmat, és a szovjet megszállást, a nácikat és a kommunistákat, ugyanúgy fogja túlélni Európát és az egész nihilista, demagóg liberál-imperialista bagázst.
Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 16:30:40

@Bloodscalp:

Igazad van.. lépjünk túl ezen! Még akkor is, ha ez igaz....

....javasolj nekünk egy megoldást, hogy honnan vegyük elő a nyugdíjkassza, a TB és am block az államháztartás hiányát. (De megmondod, hogy mennyi is az?)

Nos?

...és most ne gyere a 16%-os adókulccsal, mert ha csak kicsit is ismernéd a költségvetési tételeket tudnád, hogy a 3,7 millió munkavállalónak ez jó, ha a 10%-át érintette sajnos!

Szóval? Honnan vegyünk? Kérjünk kölcsön kamatra?

abaka 2011.01.20. 16:31:04

@Schaf: "Azaz míg a KMNYP tagok saját maguknak félreraknak, addig ennek költségeit a többi adófizető fizeti meg?"

Milyen tobbi adofizeto? A legtobb adofizeto kotelezoen mnyp tag volt (a te szamaid szerint 3.5 millio a 3.78 milliobol), aki pedig nem, az maga donott igy szabadon.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 16:31:45

@abaka: Nem, nem értünk egyet, ez a ballib közgazdasági doktrina, ami 20 éve úgy van itt elővezetve, mintha ez lenne az egyedüli, kizárólagos megoldás. Ennek a doktrinának a mentén jutottunk oda, ahol vagyunk, semmi nem indokolja, hogy továbbra is azokra a ballib közgazdászokra hallgassunk, akik ide juttatták az országot.

Emlékszem, a választás előtt végig az volt a nagy kérdés, hogy mégis miből akar a Fidesz forrásokat teremteni, ha nem megszorításból, meg kiadás lefaragásból.
Aztán lett válságadó, meg különadó. Nahát!? Hát így is lehet? Ki gondolta volna? Igaz a multik nagyon csúnyán néznek. De ebben az országban nem a multik a választópolgárok, és a választott képviselőknek nem az a dolga, hogy a multik érdekeit érvényesítsék a választópolgárok érdekeit is megelőzve.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 16:31:53

@Lumieres:

Te meg azt mond már meg végre, hogy miért is kell nekünk az az IMF hitel, és MIBE kerül ez az adófizetőknek?

Hmm? Értsd: mekkora kamatra és milyen feltételek mellet kapunk ilyen hitelt?? vagy ez neked mellékes?

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 16:32:40

2008. április 1. és 2010. április 1. között összesen harmincmillió forintra (plusz áfa) szerződött le Frei Tamás az FKF Zrt.-hez.

Újabb szadeszos zsidó, aki egy ideje külföldön él. Ez kéne megint? Ha jól emlékszem, a tv-ből is botrányosan távozott. Ezek nem változnak.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 16:33:08

@abaka:

Honnan veszed az adatot?? hmm? Vagy csak puffogtatod bele a világba ezt a KMNYP-i tagszámot?

Lumieres 2011.01.20. 16:33:37

@Scaramella va alla guerra: Az IMF strukturális reformokhoz kötötte!!!! És hol tartunk most fél évre rá, hogy beintettünk? Strukturális reformoknál.

Fél évet basztunk el, de 3000 milliárdunk bánja.
Ugyanott vagyunk, mint 2010 júliusában. Csak most nem az IMF/EU mondja hogy "strukturális átalakítás kell" hanem 0rbán.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 16:34:22

@Schaf: Tudom, ismerem a csapatot. És pont ezért nem tudnak megsérteni.

Hoppázó Beléndek 2011.01.20. 16:34:30

@Bathory: mondod te, aki minden ballibnek egyesével válaszol. ha a sötétség fájna, hangosan üvöltenél, te szerencsétlen segélyen élő időmilliárdos.

abaka 2011.01.20. 16:37:14

@Scaramella va alla guerra: Rokkantnyugdijak es egyeb szocialis juttatasok felulvizsgalata. Itt most nem arra a 200e rokkantnyugdijasra gondolok, aki tenyleg raszorul, hanme arra a 600e-re, aki nem.

A minimalber plusz 200e Ft zsebbe jellegu fizetesek visszaszoritasa peldaul szigorubb buntetesek kiszabasaval.

A tomegkozlekedes reformja esetleg privatizacioja.

Persze idore van szukseg amig az ilyen reformok megteszik a hatasukat, azt az idot pedig tul kell elni. Ezt peldaul el lehetett volna ugy erni, hogy idolegesen atiranyitjak az mnyp befizeteseket az allamkasszaba mondjuk 1-2 evig (ahogy eredetileg terveztek). Az sem teljesen koser, de meg mindig sokkal jobb, mint az allamositas.

baloo112 2011.01.20. 16:38:03

@Exe Géza:

Aki nem volt bejelentve (ahogy divat Mo-n), vagy minimalmberen van, vagy adocsalt es nincs megtakaritasa az könnyen pofazik.
Nekem milliokat lop el OVI. A mocsok "tözsdezök" a MNYP megtakaritasomhoz meg harmadaval hozzatözsdeztek. Amit most az allam elhappol.
Kit erdekel a mediatörveny?

Azt hittem a szocik utan nem leht szarabb. De most mår låtom hogy igen.

Persze aki a zavarosban halåszik azt nem erinti a dolog.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 16:38:37

@Bloodscalp: Igen, ez egy érv, mivel az előző kéballib kormányok által felhalmozott adóssághegyet kell most vissszafizetni. S azért is érv, mert ezen az országon egyáltalán nem látszódik meg az a több mint 12000 milliárd, amivel növelték a magyar államadósságot.

Tehát nem elég, hogy döbbenetes adósságot kell rendeznie a jelenlegi korménynak, még csak az sem vígasztalhatja az országot, hogy legalább értelmesen hasznosult volna a felvett temérdek pénz. Egy fenét. Szétlopták. Most meg azokat ekézik, akik ilyen feltételek közepette, ilen determináció, hiány és államadósság mellett próbálják működőképes állapotban tartani a költségvetést - hogy például ne mondjon csődöt a nyuigdíjbiztosító még idén.

Bloodscalp 2011.01.20. 16:39:25

@Bathory: ez a lopás dolog azt hiszem csak a dátumtól függ:) sztem egy idő után ebben is változik majd a kormányzati kommunikáció:)

@Schaf: nem én vagyok a jobbkéz:) megintcsak összekeversz vkivel:) én azt mondom hogy a lopás az lopás, nem kéne megmentésnek hívni:)

mellesleg a korábbi kormány is a néptől nyúlta le a zsöcit, ez is tőlünk nyúlja le a zsöcit deha szerinted ez jogos! támogasd őket

Szerintem nem

abaka 2011.01.20. 16:40:26

@Schaf: Az mnyp tagletszamot most eppen a te kommentedbol vettem. :)

Ianas 2011.01.20. 16:41:31

@tildy:): Ez az egész csak színjáték, legalábbis úgy tűnik, hogy a Fidesz más dolgokról szeretné elterelni a figyelmet.

ben2 2011.01.20. 16:42:02

@gauche caviar:

"előadott egy ilyen trógerelős, kültelki kocsmákban megszokott performanszt, és a végén eljátszotta a nagy nem-fogok kezet aduászt. Pff."

Miről beszélsz? Elnézést kellett volna kérnie a kivörösödött fejjel üvöltöző, Budaházyt lealázó demagódiával operáló Daniel Cohn-Bendit-től?
Miért is? Mert a médiatörvény nem tetszik a 0% támogatottságú értelmiség elvbarátainak?
Hát egy nagy lófaszt.
Röhejes, hogy míg az európai baloldal alpári stílusban mocskolja az országot, akkor egyesek elvárják, hogy a magyar kormányfő hasra vágódjon előttük. Ennek a fajta külpolitikának 2010 áprilisában végre végeszakadt.

abaka 2011.01.20. 16:42:16

@Exe Géza: "Nem, nem értünk egyet, ez a ballib közgazdasági doktrina, ami 20 éve úgy van itt elővezetve, mintha ez lenne az egyedüli, kizárólagos megoldás."

Akkor mit gondolsz arrol, hogy ideologiai hatteret tekintve a fidesz politikaja (a nagytoke sanyargatasa, ne a zemberekkel fizettesek meg, nyugdijtozsde etc.) sokkal inkabb baloldalibb, mint pl egy megszoritasokra epito strategia?

nevetőharmadik 2011.01.20. 16:43:28

Ha a facebookon múlt volna, Magyarország miniszterelnöke ma egy szép, piros alma lenne.

gomorra 2011.01.20. 16:44:44

@Lumieres: Angyalom, tudod ha ők adnak, akkor azt vissza is kell adni. Ez pedig a mienk...tudod úgy értem, hogy nem azoké, akik befizették, fizettük, hanem az országé. Ebben persze benne van az is, hogy ha azok, akiktől most látszólag elveszik, akkor azokat kártalanítani kell olymódon, hogy ha nyuggerkorba érnek, hát legyen nyugdíjuk.
Ha az IMF ad...az drágább tud lenni...sokan azt nem értik, hogy hitelnél drágább dolog vajmi kevés van. Annál még a mayup átcsoportosítás is jobb. Kockázatos kissé persze, de jól kell csinányi az elkövetkezendő 30 évet, s máris nulla a kockázat.

penumbra1984 2011.01.20. 16:47:09

Lehet már mondták előttem is, de most már muszáj idekommentelnem, mert kikívánkozik. Lehet sok mindennel vádolni meg hibáztatni Orbánt, nekem is rengeteg fenntartásom van, amit és ahogy csinál, de önmagában az EP-beli szereplését nézve pontosan úgy viselkedett, ahogy egy miniszterelnöknek kell.
Először megnéztem ami Bendit előadott, tényleg lila fejjel, minősíthetetlen stílusban üvöltözött. Erre Orbán határozottan reagált. Én nem értem, sokan itt arról osztják az észt, hogy mekkora tapló módon reagálta le. Vagy akkor nem ugyanazt a közvetítést néztük? Én ezt a Cohn-Benditet éreztem rettenetesen tirpáknak.
Nekem igenis jólesett, hogy határozottan kiosztotta azt az üvöltöző majmot. Mégis mit kellett volna tennie? Lesütött szemmel eltűrni, ahogy ordibál az a kretén, majd elnézést kérnie? Akkor az européer meg szalonképes lett volna? Miről beszélünk? A Cohn-Bendit megnyilvánulása szalonképes meg européer volt?
Ha meghunyászkodott volna Orbán akkor most a sok véleményformáló blogger megdícsérné? Vagy most akkor mit kellett volna csinálnia?

baloo112 2011.01.20. 16:48:49

@ben2: Ki mocskolta az orszågot?
Csak ezt a szerencsetlen törvenyt kritizåltåk.

Szegeny Viki meg az orszågra vette. Aztån meg ellopta az MNYP penzemet. ;)

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 16:49:34

@baloo112: Nem valami vidám dolog a manyup sztori, én sem vagyok boldog tőle, bár én attól sem voltam boldog, amikor a ballib egyszerűen kiszervezte a nyugdíjkassza egy részét magántársaságokba, hogy jó kis, folyamatosan tejelő forrást biztosítson magának.
Egyetlen másodpercig nem volt az enyém az a pénz, amit be kellett fizetnem oda, bezzeg a hozamából lehúzott 5% kezelési ktg. az azonnal magánosult a nyugdíjpénztári tulajdonosok és managerek felé.

Most ez a pénz visszament a rendszerbe, nem mellesleg úgy, hogy a nyugdíjpénztáram negatív reálhozamot ért el 12 év alatt!!!

Azt tudom, hogy ha ezt a lépést nem húza meg a kormány, akkor már idén veszélybe került volna a nyugdíjkassza.
Ezzel szemben nem értem azokat, akik szerint 20-30 év múlva úgysem lesz állami nyugdíj, hogy vajon miből gondolják tökéletes magabiztossággal, hogy ezek a magánnyugdíjpénztárak viszont tökéletesen fognak működni 20-30 év múlva. A legutóbbi válság tapasztalatai alapján ezt semmi, de semmi sem garantálja és hadd ne hasonlítsam már egy magántársaság garanciáját egy állami garanciához, mert a kettő sehol a világon nincs egy súlycsoportban.

Lumieres 2011.01.20. 16:52:21

@gomorra: Büdös lófaszt!!! Az EU/IMF-től alacsonyabb kamatra kapjuk/kaptuk volna, mint a PIACRÓL!!!! Csak a hülye f@szok, hiszik azt hogy "jól jár az ország", ha beintünk az EU/IMF delegációnak.

És most ugyanott vagyunk. Februárba jönnek a "strukturális reformok". Fél év késéssel, 3000 milliárdos költségen és sokkal jobban fog fájni...

Tita nick 2011.01.20. 16:57:03

Ez a zöld zöld, aki beolvasott Orbánnak, az infarktus szélén állt. Aggódom érte. orvos kell neki. Legalább kicsit homokoztak az EU-képviselők. Játszottak kicsit. Úgyis kemény a parlamenti meló, kell egy kis lazulás. Nem tudom, miért épp a Magyar Nemzet kopfját emelgetik, ők biztosan tudják. Ennyi liberális termelt ki a mai kor, ezért szar a világ. Eddig is másodrendűnek tekintettek minket, nincs min csodálkozni. Akkor bezzeg, amikor idehaza verték az embereket, köztük papot, időst, vakot, még rokkanttá is tettek egyeseket, egy árva hang nem gyütt ki a picike torkukon. Á, az nem volt diktatúra. Az európai rendfenntartás volt. Amikor az egész várost kordonerő borította, az sem verte ki náluk a biztosítékot.

Egyszerűen szarok rájuk. Ennyi.

baloo112 2011.01.20. 16:57:48

@Exe Géza: szar penzterba voltal. nekem a harmadåval megemeltek a betett betetet. Ennek most a 10%-at kaphatom meg, a többi megy a levesbe, aztån majd kapok minimålber nyugdijat. Többet nem szavazok senkire. Mer most ezekre szavaztam. Kår volt. Pedig remenykedtem, hogy most majd törtenik valami. Erre egy konzervativnak mondott pårt ållamosit.
Meg låtszatintezkedeseket hoz. De effektive csak a benzin drågult, meg a törlesztök emelkedtek. (tudom a gyurcsåny hibåja...)
Hol van itt az öngondokodås? Az igazi konzervatizmus. Ez csak populizmus meg szocialista duma. Vissza a Kådårizmusba...

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 17:01:19

@abaka: Igen, a Fidesz gazdaságpolitikájában vannak baloldali elemek. Mi ezzel a gond? És vannak jobboldali elemek is, mint pl. az egykulcsos adó. Nem az ideológiai címke az érdekes, hanem az elemek társadalmi hasznosulása, illetve az, hogy az adott elemek mennyiben szolgálják a választók érdekeit.
A folyamatos megszorítás politikája nem a választók, hanem a multinacionális cégek, továbbá az általuk hatalomban tartott (nálunk ballib) elit érdekeit szolgálja. Ugyanis míg a nyomorult bérből és fizetésből élőkről az 56. bőrt is lehúzza ez a krokodilkönnyeket hullató elit, a költségvetésben így megspórolt pénzt kitolja a multiknak, pl. 500 milliárdos 4. metró beruházás címszó alatt.
Ennek semmi köze a választók érdekeihez.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 17:09:01

@Lumieres: Hát az lehet, hogy alacsonyabb kamatra kaptunk volna, de akkor nem csinálhattuk volna meg a válságadót, meg a különadót - mint azt meg is próbálta megtorpedózni az IMF.

Akkor lett volna egy újabb klassz megszorítás - persze nem máson, mint a nyomorult adófizető állampolgárokon. Akkor meg azért lett volna hiszti, csak a mostaninál nem kicsit durvább. De hát úgyis a Zorbánékon verték volna el a port a népek, az meg direkt jó, nem igaz?

Lumieres 2011.01.20. 17:09:50

index.hu/belfold/2011/01/20/feltunest_keltett_kuldolfon_orban_strasbourgi_szereplese/

Itt van a SZABAD sajtó véleménye!!

Basszátok meg! Ezt tényleg L-qrtuk!!!!!

Lumieres 2011.01.20. 17:11:14

@Exe Géza: Így van. Meg a többit disznóságot se csinálhattátok volna meg!!!!! Például a 3000 milliárd lenyúlást SE!!!! És mindenkinek jobb lett volna...

Lumieres 2011.01.20. 17:15:05

@Lumieres:
index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/20/jarai_kockazatos_a_magyar_gazdasagpolitika/

Már Járai is kommunista? De mér' nem mondta ugyanezt JÚLIUSBAN a választások után!!!!!!

Lumieres 2011.01.20. 17:18:33

@Exe Géza: A strukturális reformok MOST jönnek... Mindkettő lesz egyszerre. Beszántják a 3000 milliárdot ÉS még MEGSZORÍTÁSOK IS LESZNEK...

És elmehettünk volna még 2 évig a gyógy EU/IMF hitelen. De nem...

Ezek még februárban is azt fogják hazudni a megszorítások kellős közepén, hogy NINCS megszorítás.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 17:34:57

@Lumieres:

Te most mit akarsz? megszorítást? Rendet? IMF hitelt?

de most komolyan.. azt próbálod itt bemagyarázni, hogy csak jobb lett volna kölcsönt felvenni??

Hogy is mondta HOFI? "..EZ tényleg az ami!" :-))

Elftárs 2011.01.20. 17:35:26

@Lumieres: gyógy...:)
valamint kérték volna a nyugdíjkorhatár emelését 70 éves korig(mondjuk ami késik, nem múlik:P www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100811-elkerulhetetlen-a-nyugdijkorhatar-70-evre-emelese-egy-nemet-szakember-szerint.html)
tovább ...hát már nem tudom mit tudtunk volna privatizálni, energiaszektor...oda, vízművek....oda...de talán adhattunk volna vért még havonta(www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=20243 :P)

Lumieres 2011.01.20. 17:43:33

@Schaf: Azt, hogy eltűnjön a picsába ez a HAZUG GECI REZSIM VELED EGYÜTT!!!!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 17:45:04

Fokozottan ellenőrzik a hazánkba érkező német sertéshústermékeket

Mostantól fokozottan ellenőrzik a hatóságok a Németországból érkező sertéshúsok magyarországi felhasználását Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter rendelete szerint.

Milyen jó nekünk, hogy saját disznó helyett németet eszünk... de tényleg... az íze is más... :-)))

Nahh... akkor legyen így. Minden egyes német-francia-stb. fricskáért adunk egy másikat. (nem mintha ez a korlátozás nem lenne jogos és védhető). csak rájönnek, hogy itt a magyar törvények érvényesek és azt most nem a lefizetett, seggnyaló, szocliboldal hozza. :-))

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 17:46:03

@Lumieres:

....menj tüntetni ezért 30-as IQ-jú barátom. 40 év alatt majd csak megunod, mert akkor lesztek legközelebb kormányközeli helyzetben :-)))

Lumieres 2011.01.20. 17:46:23

@Elftárs: Nem ezt kérték, csak NORMÁLIS KÖLTSÉGVETÉST!!! És kiszámítható STABIL gazdaságpolitikát!!!!

Hogy dögölnének bele a "strukturális reformjukba"!!!!!

Elftárs 2011.01.20. 17:47:15

@Schaf: nem játék a dioxin, van vagy 7 év a lebomlási ideje az emberi szervezetben
biztos ocsóbb:P

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 17:48:35

@Lumieres:

Jahh és még valami... a jelek szerint a

"HAZUG GECI REZSIM"

éppen eltűnik a picsába... még ha neked ez ennyire fáj is. :)))

Lumieres 2011.01.20. 17:50:00

@Elftárs: Ki legyen helyette? 2 hét alatt össze lehet rakni a facebook-on egy pártot!!! Az is jobb lenne ennél!!!
CSAK ÚJ PÁRTRA ÉS ÚJ EMBEREKRE ADOM A VOKSOMAT!

Ha lesz facebook párt (internetes spontán szerveződő), oda még BE IS LÉPEK!!!!
Csak azér', hogy végre ezeket a geci politikusokat kib@sszuk a picsába élükön ezzel gumicsizmás díszf@sszal!!!!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 17:50:36

@Elftárs:

Na de milyen zamata lesz attól a Spar, meg TESCO parizernek wazze!! Az smafu???

Még hogy sajtószabadság, meg demokrácia... egyetek-vegyetek, had nőjön a begyetek vazz.. :-))

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 17:51:14

@Lumieres:

Most vér komolyan kérdezem.. te ugye valami közszolga vagy?

Lumieres 2011.01.20. 17:51:26

@Schaf: 40 napotok se lesz, ha így folytatjátok!!!!

Elftárs 2011.01.20. 17:51:57

@Lumieres: Azért az IMF, nem a Caritas, nem segélyszervezett, hanem kőkemény gazdasági vállalkozás(+még bele is szólnak a különböző országok irányításába. Olyan mintha én adok Neked kölcsön 10 ezer forintot, és megtiltom, hogy a héten bulizni menj, mert mi van, ha nem tudod visszafizetni:P)
Tehát nem olyan ocsó az a kölcsön:P

Elftárs 2011.01.20. 17:53:02

@Lumieres: majdnem minden politikus egyforma, azért politikus, és ha az újak, most nem olyanok, majd olyanok lesznek...ennyi:)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.20. 17:53:31

@Lumieres:
"Az IMF strukturális reformokhoz kötötte!!!! És hol tartunk most fél évre rá, hogy beintettünk? Strukturális reformoknál. "

Nézd, kv 5oo milliárddal bejjebb vagyunk, ugyanis az IMF a válságadókat ellenezte volna.
És hasonló módon ellenezte volna az SzJA csökkentést. és vlsz. az ingatlanadó bevezetését is pártfogolta volna.

ergo : az folyt volna ami 2o1oig : a nagytőkének mindent szabad, és kiozárólag aa laakosság viszi el a szart.

Na, ez a különbség,

Elftárs 2011.01.20. 17:54:37

@Schaf: egyetek, vegyetek, szedjetek
egyetek, vegyetek:)

Spár bojkot van:P

Lumieres 2011.01.20. 17:55:19

@Schaf: Én meg vérkomolyan küldelek el a f@szba a pártközpontotokba! (már nem is első alkalommal)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.20. 17:57:14

@Lumieres:

Nézd, én garanciát akarok arra, hogy ha most a kíltségvetést konszolidálják, akkor nem jínnek a kommunisták vissza, és nem lopják szét ( osztogatják el ) a pénzt. Ez a konszolidáció egy Déva vára : amit konszolidáltunk 2ooo ig, elkúrták a kommerek 2o1o ig.

Ez igy nem hatékony.

sajnos, jelenleg a zOrbán az egyetlen garancia arra, hogy az mszp és a posztkommunisták ( mármikt azok, amelyek pártba tomorulve az mszmp vagyoni íríkísei ) ne jíjjenek vissza, és ne emeljék az adót, ne lopják szét és osztogassák el a konszolidált államkasszát.

Lumieres 2011.01.20. 17:58:47

@Elftárs: Nem is, de nekünk KENDVEZMÉNYES hitelt adott. Sokkal jobban jártunk, mintha a piacról hitelezünk. A forint meg kurva stabil volt, sőt erősödött. Mostmeg kiszámíthatatlan, és jelentősen gyengül, ráadásul a piacról magasabb kamatra kapunk hitelt. IGEN HITELT... AMIT FOLYAMATOSAN VESZÜNK FEL, DRÁGÁBBAN!!! (csak erről nem ír a BayerZsoca)

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 17:59:05

@Lumieres:

Ne bazz.. mész gyújtogatni?? Lövöldözni?? Komoly???

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 18:02:29

@Lumieres:

öööö... a 310Ft-os EUR-ra gondolsz a stabil és erősödő forint kifejezéssel?

Meg olcsó IMF hitel? Amikor NINCS rá szükségünk?? MI a FASZNAK?? Hogy te meg a haverjaid szétlophassák?? Ne viccölj...

Szerintem amellett, hogy egy tök feleslegesen eltartott kommunista aktakukac lehetsz (akit remélem márciusban már szélnek is eresztenek).
Néha nem ártana gondolkodni is. Mert eddig tőled csak anyázást-személyeskedést olvashattunk, ha valaki esetleg érvekkel feléd került. :-)))

Lumieres 2011.01.20. 18:03:20

@Scaramella va alla guerra: Ki jönne vissza? Milyen kommunisták. Azok már nem jönnek vissza soha. Eltünni se fognak, de már kormányt nem tudnak alakítani itt már soha... 0rbán tényleg kicsinálta a "kommunistákat"....Csak a kurva életbe, rosszabb rezsimet csinál mint Gyurcsány fénykorában!!!! Ki fogja eltakarítani 0rbánt? Ezek most 20 évre akarják BEBETONOZNI.
Gyurcsányt is elküldtük a picsába. Ezt kis gecit is el fogjuk, de nem mindegy, hogy addig mennyi kárt okoz....

Lumieres 2011.01.20. 18:05:29

@Schaf: Nem, hanem a 260-as 2010 májusira. Amikor ezek a f@szok átvették a kormányt.

Lumieres 2011.01.20. 18:09:04

@Lumieres: De mondhattam volna 185 CHF/HUF 2010 MÁJUSI ADATOT.
NA mostmennyi?? "Csak " 212.... PFFFF....

Lumieres 2011.01.20. 18:09:51

@Lumieres: Benzinár? 400 lesz Februárban?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 18:10:07

@Lumieres:

Ezek a legjobb banki vételi árfolyamok (2010-05-5)

Valuta Árfolyam
USD 212.9500
GBP 320.1400
AUD 312.8200
CZK 10.3600
DKK 36.3800
EUR 273.2200

Te miről beszélsz kiscsikó???

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 18:11:50

@Lumieres:

Most jöttem csak rá.. te nem közszolga vagy bazze, hanem banki alkalmazott. ott is valami seggfej középvezető, akinek most ugrik a hatszámjegyű prémiuma a megszorítások miatt.

Remélem a jövő évit sem kapod meg. :-)))

kackia 2011.01.20. 18:12:14

@Lumieres: Komcsik eltűntek , de liberális fertőzöttség még fenn áll. Orbán már dolgozik a hatékony vakcinán aztán eltűnik végleg a libavírus.

Lumieres 2011.01.20. 18:13:04

Itt a grafikon te f@sz:

finance.yahoo.com/q/bc?s=EURHUF=X

Mutasd meg rajta a KÓSA-SZIJJ-ártó duplacsúcsot 292-nél... !!!!!

Hogy rohadna le a hazug mocskos pofája mindkettőnek!!!!!

kackia 2011.01.20. 18:13:30

libavírus=libsivírus

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 18:13:42

@Lumieres:

Balfaszkám:

www.sielok.hu/rovat/auto/cikk/benzinarak/

Nézd gyorsan meg hol a legdrágább? Nem nálunk??? Még csak nem is a mezőny végén vagyunk??? A fenébe.. ez hogy lehet???

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.20. 18:14:01

@Lumieres:
" Ki jönne vissza? Milyen kommunisták. Azok már nem jönnek vissza soha. Eltünni se fognak, de már kormányt nem tudnak alakítani itt már soha... "

:D Túl optimista vagy.

Nézd, Orbán sok lépése igen káros.
A legkárosabb az, hogy elemzés nélkúl, lart pout lart harcol. Holott nem a harc a fontos, hanem az, hogy az ország érdekét elősegitő dolgokat végül is érvényesitse. ( P.l. multik adózása, CAP, gázvezeték, fejlesztés, stb ). Kisebb csinnadrattával is ugyanezt érte volna el ( p.l. a fasznak kellett egy rohadt qrva focimeccs miatt az IMFfel demonstrative összeveszni. Ki lehetett volna őket csendben is rúgni ).

Ami bizonyos fokig aggaszt, az az hogy kockáztat, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy mindent kiszámitott amikor a kockázatot bevállalta.

Egyébként magyarországon még Rákosi sem tudta magát bebetonozni ( annyit uralkodott, mint most az mszp :D ).

Az mszptől félek, mert sajna sem az lmp ( mondjuk az kissé "fishy" párt ) sem pedig a jobbik nem épült ki váltópárttá. A kommerek a legnagyobbak. Igy az ő esélyük is a legnagyobb a visszatérésre.

na ez aggaszt a legjobban

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 18:14:49

@Lumieres:

Bazmeg.. te tudod mi a különbség a deviza és a valuta között?? Meg mi az, hogy "középárfolyam"?

Visszavonom.. mégse bankár vagy, csak egy kis kommunista pöcs. :-)

Megfigyelo 2011.01.20. 18:15:39

@Schaf: Nem mondtam, hogy igazsagos, azt sem, hogy nem. Ez nem igazságosság kérdése. A MNYP-törvényben feketén-fehéren szerepel, hogy magántulajdon, erre hivatkozott 2 alkotmánybírósági döntés is, így ez egy tény. A magántulajdon elvétele pedig lopás. (Lehet ragozni, akkor kiderül, hogy zsarolás segítségéve elkövetett lopás...)

Megfigyelo 2011.01.20. 18:16:58

@Lumieres: A fő probléma, hogy nem biztos, hogy nem lesz véres a dolog...

Lumieres 2011.01.20. 18:18:46

@Schaf: Frissítve: 2010.01.08.

LOL... Te most a BAJNAI kormány dícsérted?

Ennyit arról, honnan szerzed az infókat... SIJJELŐJENŐ!!!!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.20. 18:19:00

@rajcsányi.gellért (ergé):

ez így már rendben van, ha eredetileg is így írod le, nem szólok egy szót sem.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 18:20:05

@Megfigyelo:

A MANYUP törvény egy törvény. Ugye? Most hoztak egy másikat. Ugye? eszerint már nem a te tulajdonod.

Mi a probléma? Mindkét esetben a törvény bötűje alapján nézzük a kérdést nem?

Lumieres 2011.01.20. 18:20:55

@Scaramella va alla guerra: Sajnos az az igazság, hogy semmit se számolnak, kockázatot meg PLÁNE nem.
Egy hétre előre improvizál a kormány. Nincs terv... Nincs gazdaságpolitika.... Hetente változik az irány is...

Lumieres 2011.01.20. 18:23:25

@Schaf: Elmész te a picsába! Ezen is látszik, hogy az 0rbánreszim elqrta. Ezen is ottvan a Kósa-szijj--ártó 292-es EURHUF...
Mennyé vissza SIELNI!!!!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.20. 18:23:29

@Exe Géza:

annyiban igazad van, hogy egyelőre csak a hvg írt erről, tehát nem biztos az infó. egyebekben viszont a kritizált gumiszabályok java része nem hinném, hogy európai médiatörvényben létezne, tehát nem lesz mit módosítani.

Lumieres 2011.01.20. 18:24:48

@Megfigyelo: Az csak attól függ, mennyire van elszállva ennek a gumicsizmás parasztnak az agya...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.20. 18:26:47

@Lumieres:

Ferkó bátyád idején mennyi is volt? 310? te mész el a picsába libsikém. :-))

fogash 2011.01.20. 18:45:30

Szükséges reformok?
1.) független orvosbizottságokkal (minimum az ország túlsó végéből átutaztatva) az összes rokkantnyugdíjast felülvizsgálni.
Az "idegi alapon" és hasonló kategóriákkal rokkantosítottakat azonnal átsorolni munkanélkülivé. Így még egy évig lóghat az állami csöcsön, aztán be lehet állni dolgozni.
Csak a valós szervi bajjal, fogyatékkal rokkantosítottak maradhatnak rokkantak, bár a derékfájással, porckopással rokik számára másik kategória kellene. Igaz ugyan, hogy bányász nem lehet fájó háttal, de telefonközpontos igen...

2.) a jelenlegi nyugdíjasok közül alig 20%-ot tesz ki az a réteg, akik valóban elérték az öregségi nyugdíj korhatárát. Aki 3 éven belül van ehhez, az maradhat nyugdíjas. Akinek több hiányzik, az átsorolódik munkanélkülivé. 40éves rendőrnyugdíjasok nem kellenek...

3.) jelenlegi nyugdíjak maximalizálása. Bár hangzatos lózung, de aki a 40 évnyi munkáját 1960 és 2000 között végezte, az lóf*t nem tett hozzá a jelenlegi nyugdíjrendszerhez, nincs befizetése, amit most visszakaphatna. Rokkantak, korengedményesek pláne...

4.) közmunkaprogramok. A teljesen egészséges munkakerülő réteg (aki hagyományosan teknővájó, illetve kubikos foglalkozásokat űzött 50-100éve) nyugodtan visszatérhet ehhez a tevékenységéhez. Havi juttatásának (ami innét fogva nem segély, hanem BÉR) feltétele, hogy minden reggel munkára jelentkezik. Amint az országban az összes töltés egy méterrel magasabbra lett talicskázva, amint az összes szántóföldi csatorna és települési vízelvezető árok ki van pucolva (szemét, cserjék, stb) és le van kaszálva, megkaphatják a pénzüket munka nélkül is. Addig nem. Így az új generációban is rögzül, hogy azért a kva pénzért minden reggel el kell menni dolgozni, nem pedig a postás hozza csak úgy...

5.) a gyerek iskolakerülése a szülő segélyének megvonását is eredményezi. segély csak természetbeni juttatásként: prepaid villanyóra, tankönyv, BENTLAKÁSOS iskola étkezéssel, ruházattal, hogy ne is lehessen az utalványt vagy segélytárgyakat kp-ra cserélni.

6.) Vagyonosodási vizsgálatok szakma szerint célzottan. Jöhet az összes sebész, fogász, nőgyógyász, rákász, ügyvéd, futballista és hasonszőrű társaik. Al Caponét is így fogták meg, nem tettenéréssel...

7.) választójog az előző ciklusban befizetett SZJA alapján súlyozva. Aki 10x annyi adót fizet be, az tízszeres súllyal dönthesse el, mire költjük. Nettó haszonélvezők (nyugdíjas, segélyes, roki) ne akarja megmondani, hogyan legyen...

Egész jó választási program lenne. :)

Más: aki elkezdte nézni a videókat az elejétől, az láthatta, hogy OV már az elején is rekedt volt. Nem elkiabálta a hangját, hanem úgy ment be, hogy nem volt hangja. Azért az különbség a Kóhnhoz képest, aki valóban élőben hergelte bele magát az agyvérzésig.

A szopóágon lévő mnyp-ügyről:
Én is bukok rajta rendesen, bár az utóbbi 10 évben mindig elértem év közben a járulékfizetés felső határát. Aki minimálbér körül karistolt végig (akár csak papíron is), annak sájszegál hova lép, a mnyp-ban nevére halmozott zsé se lenne több, mint amit az állam adni fog neki. Sajnos a nyugdíjasok is választópolgárok, és amíg a sok "kisnyugdíjas" szavazatát két kiló cukorral meg lehet venni választások előtt, addig ennek a rétegnek (-->minimálbéresből keletkezett kisnyuginak) mindig a kedvére fog járni minden kormány.

Mi, valódi adófizetők (a 3millióból az a 15%, aki az SZJA 90%-át eddig is összedobta) egy választás esetén drága pénzen megvehető kevés szavazat vagyunk, így valszeg tojni fognak ránk. Ez gáz, mert az aktív életünk során potenciálisan összerakható tőkét -ami a magas nyugdíj alapja lenne - simán bukjuk most, viszont a nyugdíjunk a kisnyugikéhoz lesz belőve. Ideális esetben mondjuk kettes (háármas) szorzóval. :(

Ez nem vicces. Ha viszont úgy nézem, hogy az egykulcsos szja bevezetésével a nettó fizum növekményét egy az egyben félrerakva 3 év alatt újra össze tudom rakni azt a zsét, amit most elvesz a kormány a mnyp államosításával, akkor a helyzet nem tűnik reménytelenül rossznak. Hangsúlyozom: számomra, aki tisztán bejelentett (jó) fizetésből élek, nem simlizek vállalkozóként, nem kapok zsebbe lóvét, stb.

Foglaljuk csak össze:
- a minimálbér környéke +/- nullát kap az egykulcsos adóval
- ugyanők +/- nullát buknak a mnyp elvételén
- a jól keresők sokat kapnak az egykulcson
- ugyanők nagyobbat buknak a mnyp elvételén, de az egykulcs miatt hamar helyrejöhetnek
- az adózás és támogatás végre kezdi a "hangyákat" támogatni, nem a "tücsköket"
- OV végre azt merte mondani a világnak, hogy hé, vegyetek minket is emberszámba (bár lehet, hogy csekély eredménnyel)
- OV végre nem a szűk dolgozó-adófizető rétegről akar bőrt nyúzni az IMF kedve szerint, hanem az IMF által protezsált multiknak tett keresztbe.

nem vagyok narancs-hívő, de a sajtó körüli mizériát leszámítva nem tűnik ez olyan sötétnek, mint a szekfűsök (szekfüvesek?) folytonos elkúrása...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.20. 18:56:12

@Exe Géza:

és most veszem észre, hogy nem is a hvg volt a forrásom, hanem az index egy majdnem fl nappal későbbi cikke (index.hu/belfold/2011/01/19/orban_engedett_europanak/ ), ami már határozottan állítja, hogy orbán engedett.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.20. 19:00:20

@rajcsányi.gellért (ergé):

egyébként az európai sajtóreflexiók nem túl biztatóak (index.hu/belfold/2011/01/20/feltunest_keltett_kuldolfon_orban_strasbourgi_szereplese/ ), és mondjuk egy faz-t vagy egy le figarót talán ne vádoljunk baloldali elhajlással, pedig azok sem bánnak teljesen kesztyűs kézzel a miniszterelnökkel ...

Lumieres 2011.01.20. 19:10:39

@Schaf: Ki az a Ferkó?
- Ja a Feri...
- Hogy-hogy milyen Feri?
- Aki a f....-t a szádba veri!

Azóta már 2 kormány volt te FASZ. És mutogatsz a gazdasági világválságra...

Elküldük azt az elkqrót is... ;)
Ezt is el fogjuk.
Ne vegyél fel te se hosszútávra frankhitelt!!!!
Ez a rezsim ne rendezkedjen be hosszútávra, mert kurvanagy gáz lesz, ha eljut a "zemberekeig", hogy jönnnek a mexorítások... Ne várjátok meg, amíg a zemberek monják majd, hogy TI is elqrtátok...

Mindketten tudjuk, hogy elqurtátok...

Lumieres 2011.01.20. 19:15:54

@mavo: LeFigarózták ezt a FAZ-t!!!.... ;)

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.20. 19:35:04

@mavo: Az Indexes hírt én is olvastam. Ez egyszerűen nem igaz. Tegnap végignéztem a vitát is és a sajtótájékoztatót is utána. Orbán ilyet egyszerűen nem mondott. De hát persze sajtószabadság van, és persze a hír, az nagyon szent.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.20. 20:43:17

@Exe Géza: erdekes, mert a nepparti felszolalok, akik "vedelmukbe" vettek orbant pont azzal erveltek, hogy azert nem kellene csesztetni, mert megigerte hogy amit kifogasolnak azt meg fogja valtoztatni..:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.20. 20:48:12

egyebkent van az a regi magyar mondas, hogy aki kurvanak megy az ne sirjon ha basszak.

aki meg politikusnak, az viselje a kritikat:-)

Tita nick 2011.01.20. 21:27:27

@Lumieres: Szép. Míves hozzászólás.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.20. 22:46:05

@Exe Géza:

ha másutt valóban mondta, kurva érdektelen, hogy a beszédben nem mondta.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.20. 22:49:54

@fogash:

"- a minimálbér környéke +/- nullát kap az egykulcsos adóval
- ugyanők +/- nullát buknak a mnyp elvételén"

szépen hangzik, kár, hogy nem igaz. 200 bruttó környékéig baromira nem mindegy, hány gyereked van, és ha pl. valaki 1998 óta minimálbéres, (sok kicsi sokra megy) kifejezetten komoly summát bukik a mnyp államosításon.

tyto 2011.01.20. 23:54:59

a volt kommunista országok fejlődése akkor indul el, amikor az összes rendszerváltó párt eltűnik a színről. ezt nyilván a fidesz is olvasta anno, és azért fordított egyet a rendszerváltó liberális köpönyegén. de attól még ők is rendszerváltók voltak. szóval menniük kell. csak már látnám a lehetséges ellenfelet.

annyira bírnám ha egyszer nem kellene szégyellnünk a miniszterelnökünket. ha egyszer nem egy dühös kis pukkancs lenne, hanem egy elegáns államférfi.

kerusz 2011.01.21. 01:05:32

@Lumieres: @pancho_sanza: Attól, hogy nem szeretem az "én már 9 évesen is a magyarokért sírtam" típusú szövegekkel kezdődő okfejtéseket hogy sikerült eljutnotok addig a következtetésig, hogy nem láttam Cohn Bendit felszólalását? Elég merész a gondolati ív, nem is csoda, hogy a következtetésetek téves.

tintamin 2011.01.21. 01:14:46

"Kritikán aluli dilettáns, primitív és erőszakos emberek, akik szerint az a demokrácia, ha nekik van igazuk, sértegetik Magyarországot."

Öööö, hát én nem érzem magam a kormány tagjának, tehát sértve sem. A kormány != Magyarország.
Ha a kormány intézkedéseit valaki antidemokratikusnak tartja, azt ne vegyük már a szívünkre. Feltéve, ha nem vagyunk kormánytagok.
Szerintem.

Elképzelhető, hogy Viktor a legnagyobb demokrata ellenzékben, de kormányfőként már nagyon nem jön be neki a dolog?...

Lazán kapcsolódó kérdésem: Annamária 9 évre való kinevezése mögött milyen paranoid üldözési mánia rejtőzik?

fogash 2011.01.21. 08:24:21

@mavo: olvasd még egyszer amit írtam:
aki minimálbér körül keres, az a mnyp-ból se fog vagyont akasztani. Ha a most saját nevén lévő pénzét államosítják is, semmi nem történik. A szavazatmaximálás érdekében úgysem hagyja a mindenkori kormány éhen halni a nyugdíjasokat. Így bármi lesz, kap nyugdíjat. Ahogy dédöreganyád is kap most, pedig egész életében htb volt, sose fizetett egy fillér járulékot se. Mindegy, hogy mnyp vagy állami címke alól, de kb ugyanannyi (nem vitatom, elég kevés) pénzt fog havonta kapni.
Aki valóban bukhat ezen, az a jól kereső és nagy mnyp-vagyonnal rendelkező szűk réteg. Őket az állam tuti nem fogja ilyen szintre visszakárpótolni, mert 1.) egy nettó 5-600ezres nyugdíj a demagógoknak túl nagy támadási felület (még ha évente 3-5 millió adót meg ugyanennyi nyugdíjjárulékot is fizetett ez az ember 40éven keresztül...) és 2.) ez egy olyan szűk réteg, hogy az ő szavazataik nélkül is meg lehet nyerni egy választást.

fogash 2011.01.21. 08:25:19

@mavo: olvasd még egyszer amit írtam:
aki minimálbér körül keres, az a mnyp-ból se fog vagyont akasztani. Ha a most saját nevén lévő pénzét államosítják is, semmi nem történik. A szavazatmaximálás érdekében úgysem hagyja a mindenkori kormány éhen halni a nyugdíjasokat. Így bármi lesz, kap nyugdíjat. Ahogy dédöreganyád is kap most, pedig egész életében htb volt, sose fizetett egy fillér járulékot se. Mindegy, hogy mnyp vagy állami címke alól, de kb ugyanannyi (nem vitatom, elég kevés) pénzt fog havonta kapni.
Aki valóban bukhat ezen, az a jól kereső és nagy mnyp-vagyonnal rendelkező szűk réteg. Őket az állam tuti nem fogja ilyen szintre visszakárpótolni, mert 1.) egy nettó 5-600ezres nyugdíj a demagógoknak túl nagy támadási felület (még ha évente 3-5 millió adót meg ugyanennyi nyugdíjjárulékot is fizetett ez az ember 40éven keresztül...) és 2.) ez egy olyan szűk réteg, hogy az ő szavazataik nélkül is meg lehet nyerni egy választást.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.21. 16:44:32

@mavo: Másutt se mondott olyat, mint ami az indexen megjelent.

A sajttájon ezt mondta:

"Ami a médiatörvényt illeti, ott van egy nagyon világos menetrend. A Bizottság valamikor ír nekünk egy levelet és közli benne az észrevételeit. Talán még ezen a héten. Mi ezt megfontoljuk, adunk rá választ és megkezdődik a konzultáció. Nézze az nem olyan könnyű dolog és szerintem nincs rá példa vagy legalább is nem nagyon emlékszem ilyen példára, hogy egy nemzeti kormány miniszterelnöke, egy tagállami miniszterelnök azt mondta volna, hogy egy olyan kérdésben, amely egyébként nemzeti hatáskör, anélkül hajlandó megváltoztatni egy törvényt, hogy egy büntető eljárással erre rákényszerítenék. Én erre készen állok, mert ez a törvény nekünk nem presztizskérdés. Ez nem szkander, nem hiúság kérdése. Vitassuk meg melyik az a pont, ahol úgy gondolják, hogy gondok vannak. Mi az érveink erejében hiszünk.
És ami a többi ország esetét illeti. Én azért adtam rá a fejemet arra, hogy Barroso elnök úrnak a bizottsági véleményét elfogadjuk, mert eloszlatta a kételyeimet. Eloszlatta azokat a kételyeimet, hogy vajon a bizottság tud-e pártatlan és elfogulatlan véleményt mondani, képes lesz-e tudomásul venni, hogy olyan megoldások vannak a törvényben, amelyek más országokéban is ott vannak. S én úgy látom, hogy Barroso elnök úrban megvan a készség arra, hogy diszkrimináció-mentesen bírálják el a magyar médiatörvényt. Ezért álltunk készen a konzultációra. És én magam is izgatottan várom, hogy nézzük végig azokat a pontokat, amelyeket ők kifogás alá vonnak."

No, ebből sikerült az index.hu szerkesztőinek azt kihozni, hogy Orbán azt mondta, hogy
"Ha a bizottság módosítani akar a médiatörvényen, akkor a magyar kormány fenntartások nélkül, gyorsan engedelmeskedni fog."
Szóval kicsit szervilisre módosították Orbán szövegét (talán összekeverték Gyurcsánnyal, esetleg Bajnaival...)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.21. 18:10:22

@Exe Géza:

kezdjük ott, hogy korábban kijelentette, változtat, ha ők is. ez itt már hiányzik.

(horntól visszafelé szent istvánig kihagytad egy csomó volt vezetőnket, akikre vissza lehetne mutogatni. legközelebb légy bátrabb, ne szarozz)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.21. 18:11:40

@fogash:

túl sok változót vizsgálsz, és túl sokat rögzítesz. így nem fog menni

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.01.21. 21:30:04

@mavo: Igen, Orbán azt mondta, hogy hajlandó változtatni. A sajttájon is ezt mondta.

Mégsem mindegy, hogy hogyan. Feltételek nélkül, mindent elfogadva, ahogy az index.hu állította (Orbán nevében), vagy tárgyalva, ahogy mondjuk egy szuverén állam miniszterelnökétől elvárható, ha külföldiek akarnak beleszólni egy olyan ügybe, ami nem egyébként, az uniós jog szerint nem uniós, hanem nemzeti hatáskör.

A probléma természetesen az index.hu hírhamisításával van, egyébként nem először.

Horn, meg Szent István emlegetése a részedről sajnos netto mellébeszélés, én semmiféle egyéb politikus nyilatkozatára nem mutogattam vissza, mindössze azt találtam tréfásan megemlíteni, hogy az a fajta szervilizmus, amit az Index.hu Orbánra ragasztott a nyilatkozatának meghamisításával, inkább Orbán két balliberális elődjét jellemezte. De ennek a megjegyzések semmi köze nem volt a konkrét témámhoz, ahhoz, hogy jelen esetben pregnánsan látszik, hogy hogyan dezinformál a balliberális sajtó a médiatörvénnyel és a körülötte zajló eseményekkel kapcsolatban.
süti beállítások módosítása