Vörös Danny, a Magyar Nemzet jól targetált gerillakampányának arca

  Orbán Viktor jött, látott - és győzött? - az Európai Parlamentben tegnap. Vagy legalábbis döntetlenre hozta a meccset, ami szép politikai teljesítmény egy hónap Magyarország-pofozás után. A fordulatot egy teljesen logikus kijelentéssel érte el: elmondta, hazánk kész módosítani a médiatörvényen, ha a Bizottság problémás passzusokat talál benne. Lehet, hogy ezzel kezdett volna kezdeni egy hónappal ezelőtt.

  És akkor megspóroltuk volna a sokhetes vesszőfutást, amelyben a magyar országimázs, a magyar jobboldal és a kétharmados kormányzat nemzetközi megítélése komoly sérüléseket szenvedett. A támadások elsősorban az európai balliberális politikai erők, illetve az európai sajtó részéről érték a kormányt - senkinek ne legyenek illúziói, nem csak baloldali lapok kritizálták hazánkat. Különbséget kell azonban tenni kritika és kritika között: a médiatörvény problémás passzusait elemző, jogos kritikáktól a Magyarország egészét megalázó rugdosásig terjedt az össztűz.

  Még a 2006-os Gyurcsány-beszéd és az azt követő zavargások idején sem volt annyira a média érdeklődésének középpontjában Magyarország, mint az elmúlt egy hónapban. Nap mint nap több vezető lap foglalkozott hazánkkal, sorra érkeztek a riporterek, forgatócsoportok Budapestre.

  Gyakori és régi kérdés jobboldali szavazók körében, hogy miért nem csinál már végre valaki valamit, javítandó a hazánkról kialakult külföldi véleményeken. Még a botrány kitörése előtt konferenciát szervezett a Mandiner a médiatörvényről és hazánk nemzetközi megítéléséről, ahol a nemzetközi sajtó képviselői és a magyar kormány, valamint az NMHH illetékesei kerekasztal-beszélgetéseken, illetve előadásokon ismerhették meg egymás szándékait és indítékait. Még kis szerkesztőségünkbe is eljött a francia tévé, találkoztunk a Guardian, az Economist és a holland NRC Handelsblad munkatársaival.

  Hosszan és széles frontokon zajlott a konfliktus, amelyből - bárhogy is zárult a tegnapi EP-vita mérlege, lassan tud majd felépülni a magyar ország és kormány nemzetközi megítélése, főleg a közvéleményt meghatározó média és a világ iránt érdeklődő európai polgárok szemében, akik nagy része az elmúlt évek mélyrepülése után eléggé alacsony polcon tartja hazánkat.

  A tegnapi EP-vita izgalmas és szórakoztató volt sokunk számára. A határozott fellépésű magyar kormányfő és a nem kevésbé eltökélt baloldali, liberális és zöld ellenfelei végre életet vittek a sokszor enyhe izgalmi faktorral rendelkező strasbourgi óriás-ülésterembe - bár volt képviselőnő, akit ez se tántorított el egy kevéssé progresszívnek mondható női szerep gyakorlásától.

  A nap hőse kétségkívül Nigel Farage volt, aki - bár egyáltalán nem vagyok euroszkeptikus - kétségkívül ékes angolsággal és standupba illő szellemességgel komcsizott és üdvözölte Orbán Viktort.

  A nap lúzere pedig Daniel Cohn-Bendit volt, aki előbb cenzúrázott Magyar Nemzettel pózolt, majd lila fejjel üvöltözött a magyar miniszterelnökkel, végül közölte: elment az étvágya a vele való közös étkezéstől - reméljük, azért nem maradt éhkoppon a vén '68-as felforgató.

  Végül Seres László - magyar újságíróként legalábbis arcpirító -követelése, hogy az EU szankcionálja Magyarországot, nem jött be. Nézzük helyette az új, és valóban fontos tényeket: az Európai Parlament összes frakciója (igen, még a szocik és a zöldek is) megszavazták a magyar elnökség programját; a Fideszt tagjai között tudó Európai Néppárt egésze kiállt a magyar kormány mellett; ahogy Jerzy Buzek EP-elnök, Herman van Rompuy, az EU állandó elnöke; José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke is támogatásáról biztosította a magyar elnökséget.

  Sőt, két héttel ezelőtt az EU külpolitikai főképviselője, az egyébként a brit Munkáspárthoz kötődő Lady Ashton is megvédte a magyar kormányt: Catherine Ashton azon kérdésére, hogyan kommentálná azokat a bírálatokat, amelyek szerint Magyarország nem alkalmas az EU rotációs elnökségének betöltésére, úgy válaszolt: „nem reagálok azokra a véleményekre, amelyek alapvetően azt célozzák, hogy aláaknázzák ezt a Magyarország számára nagyon fontos pillanatot és szerepet”. Ashton büszke arra, hogy szorosan együttműködik a magyar külügyminiszterrel, és ezt a jövőben folytatják. Megjegyezte, reméli, hogy a sajtó „nagyon büszke arra, amit Magyarország képes lesz elérni az elkövetkező hat hónapban”.

  Ez január végére egy igen pozitív politikai összkép az Orbán-kormány számára. Remélhető, hogy a Bizottság gyors és tüzetes vizsgálata után a médiatörvény olyan irányban módosul, amely mindenki számára megfelel. Elmondható, hogy ha nem is diadalmenettel kezdődött a magyar EU-elnökség, innentől kezdve mintegy nullszaldóról indulva kezdhet foglalkozni a valóban fontos európai ügyekkel, mint például az euró és a megingó országok (Portugália és Spanyolország a soros) megmentése. Az lesz az igazi próbatétel - nem csak Orbánnak, a kormánynak és Magyarországnak, hanem egész Európának is.