Az új médiatörvény elleni tiltakozás az utóbbi néhány napban a racionalitás világából gyorsuló ütemben költözik át az irracionalitás terepére. Mintha egymást licitálnák felül az újabb és újabb megszólalók, egyre erőteljesebbek (és bántóbbak) a jelzők. Különösen a németek jeleskednek e nemes versengésben, ami a német-magyar kapcsolatok számunkra kiemelt jelentősége miatt különösen szomorú és káros. Nehéz ugyan megérteni, hogy a magyar kormány miért ragaszkodott ennyire ennek az igazán nem stratégiai szabályozásnak a megalkotásához (és az is érthetetlen, amit például a fordítással művel), de semmivel sem könnyebb azt felfogni, hogy mire jó külföldről, jól-rosszul tájékozottan egyre nagyobbra és rémisztőbbre festeni a Magyar Médiaterrort.
Az Orbánt tegnap egyszerűen cenzorozó ZDF-főszerkesztő az egész német sajtót nagyobb fordulatszámra ösztökélhette, mivel ma egyenesen a legnagyobb, 38 ezer tagot számláló német újságíró-szervezet, a Deutsche Journalisten-Verband (DJV) foglalt állást a magyar médiatörvényről. A szervezet elnöke, Michael Konken szerint a médiatörvény nem korlátozza, hanem megszünteti a sajtószabadságot. Arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a médiatörvényt és a médiahatóság tevékenységét, s tegyen lépéseket azok felszámolása érdekében. Konken visszafogottnak és távolságtartónak semmiképpen sem nevezhető követeléseit egy példával is alátámasztja. Mint mondja, az RTL helyi leányvállalata ellen egy tavaly októberi, tehát a törvény hatálybalépését megelőző ügy miatt indult eljárás:
„Annak, hogy az új hatóság olyan esetekben is beavatkozik, amelyek a törvény hatályba lépése előtt történtek, semmi köze a jogállamisághoz. Ez puszta önkény.”
Konken úrnak határozott véleménye ellenére láthatóan fogalma sincs a magyarországi médiaszabályozásról - a régiről legalábbis biztosan nincs, s ez erőteljes aggályokat vet fel, hogy az újat ismeri-e. A tavaly októberi műsor miatt ugyanis az akkor hatályos szabályozás, az 1996. évi I. törvény, az úgynevezett médiatörvény alapján indult eljárás, amihez hasonlókat százával folytatott le az elmúlt másfél évtizedben az Országos Rádió- és Televízió Testület, melynek tavaly óta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a jogutódja lett.
Ha egy komoly szervezet komoly elnöke ennyire veszi a fáradságot a képbe kerülésre, mielőtt közleményt adna ki, akkor az súlyos kérdéseket vet fel, hogy a támadások közül mennyi épül valós és mennyi elképzelt alapokra. Minél több hasonló handabandázás hangzik el, annál komolytalanabbá és hisztisebbé válik az egész médiatörvény-affér (minden jogos és megalapozott kritika mellett is).
