„Bezzeg a szocik így, úgy, amúgy…” nos ez az érvelés teljesen értelmetlen és irreleváns most. Tisztában vagyok azzal, hogy miért jutott ide az ország. Én is, ti is, de lelkük mélyén még a hardcore szoci szavazók is tudják, hogy ekkora trutyi nem jöhetett volna létre az előző nyolc év szocialista kormányzása nélkül. Tudom, hogy a helyzet mennyire súlyos - sőt, talán az átlagnál jobban át is látom, hogy milyen mélyen vagyunk benne, és ez milyen következményekkel járhat itthon, és a világgazdaság állapotait figyelembe véve az egész nyugati civilizációban.

  Egész életek munkája, felhalmozott kis vagyonkák, megtakarítások mehetnek rá. Én is végiganyáztam az elmúlt nyolc évet, már az első száz napos programtól kezdve, sokszor előbújt belőlem a proli, hogy ezt nem lehet, ez vért kíván, bűnhődniük kell.

  2002 óta minden választásra elmentem és kitartóan szavaztam a Fideszre. Nagyon örültem én is, amikor 2010-ben végre nyertünk, és újra volt remény, hogy értelmesebb politika következik. Most is úgy gondolom, hogy a törvényes elszámoltatásra igenis szükség van, mert sok minden történt itt az utóbbi időben, amiért a bíróság előtt is felelniük kell az elkövetőknek.

  Elkezdődött a kormányzás, sok jó, régen várt, lelkünknek fontos, de azért mégiscsak szimbolikus döntés született, mint a kettős állampolgárság vagy akár a Trianon-emléknap. A „gazdasági szabadságharc” után elmozdultunk az államadósság-csökkentés (vagyis hiánycsökkentés) irányába. Persze néha felszisszen az ember, hogy én nem így csinálnám: ilyen a jövőbeli magánnyugdíj befizetéseink elvonása, a különadók, egyéb lyuktömködések, vagy a párt alelnökének Köztársasági Elnökké választása. Mégis bekalkuláljuk, hogy ilyenek becsúsznak. Felszisszünk, de még együtt tudunk vele élni.

  Azonban most olyan ponthoz érkeztünk, ami egy teljesen más minőségi kategória. Az adótörvények alkotmányos kontroll alóli kivonásáról van szó. Jó cikk született a medve befalazásáról, a jobboldali újságírás jelentős része is húzta a száját, hogy „ez azért mégis milyen már”. Azonban ezek többnyire arra irányultak, hogy nem praktikus a lépés. Mert a végén még visszaüthet; mert ki tudja, kit választanak meg az emberek négy év múlva, és akkor Lázár gatyáját is leadóztatják; mert megerősödhet az ellenzék, ha népszerűtlen lesz a döntés.

*

  Kritikámmal azonban jóval mélyebbre, a helyzet valódi természetéig szeretnék leásni. Ez ugyanis olyan komolyságú lépés, ami már jóval túlmutat az egyszerű költség-haszon logikán.

  Kezdjük azzal: egyáltalán mi az értelme annak, hogy a demokratikusan megszerzett, többségi végrehajtó hatalmat korlátozzuk egy alkotmánnyal? Az alkotmány elsősorban nem azért része egy ország berendezkedésének, hogy megszabja, hogy hány éves kortól lehet valaki köztársasági elnök, vagy hány tagja van a Parlamentnek. Hanem azért, hogy a mindenkori többség hatalmát bizonyos esszenciális kérdésekben korlátozza. A legesszenciálisabb kérdés természetesen maga az adók kivetése. A mostani helyzet nem csupán arról szól, hogy jól járunk-e azzal, ha bizonyos ténylegesen meg nem érdemelt, meg nem szolgált végkielégítéseket visszaveszünk az amúgy is rogyadozó államkasszába.

  Az alkotmányos korlátok nélküli adókivetés lehetősége maga a totális hatalom. Ha tetszőlegesen megszabható az adókivetés személyi köre és az adó hatálya, akkor az bizony nagyobb hatalom, mint amellyel a mai teljes bírói kar - beleértve a helyi, megyei bíróságok, az ítélőtáblák és a legfelsőbb bíróság összes törvényszékét - együttvéve rendelkezik. Mindez ugyanannak a szervezetnek a kezében, amely a törvényhozást és a végrehajtó hatalmat is bírja, és az ország teljes GDP-nek több mint felét kezeli.

  A tetszőlegesen meghozható adótörvény azt jelenti, hogy azt gyakorlatilag a bírósági ítélethozatallal egyenértékűen is ki lehet alakítani. Vagyis akárkinek a teljes jövedelmére, vagyonelemekre visszamenőleg ki lehet vetni, mint egy bíróság által kiszabott bírságot, vagyonelkobzást. Ebben a helyzetben a Fidesz vezérkarának (lényegében Orbán Viktornak) a kezében összpontosulhatna mind a három hatalmi ág, vagy legalábbis kettő és a harmadik (bírói) hatalmi ággal teljesen egyenértékű, azt tulajdonképpen meg is haladó erő.

  A bíróság előtt ugyanis a tényállást is igazolnia kell a vádlónak, míg az adó kivetéséhez semmiféle tényállás nem kell. A kormányzattal bármilyen konfliktusba kerülő polgár, hiába vívná ki igazát a bíróságon, a kormánynak meglenne a hatalma ahhoz, hogy speciálisan erre az esetre kidolgozott adókkal büntesse meg a renegátot. Természetesen olyan adót is kivethet, amelyet lehetetlen a megszabott határidőn belül kifizetni, így valójában a személyes szabadság is bárkitől, bármilyen okkal elvehető.

*

  Ilyen hatalmat a saját édesanyám kezébe nem tennék le, nemhogy a politikai gladiátorharcot az első vonalban huszonkét éve űző Orbán Viktor kezébe. Nem akarok azonban a kóros orbánozás pszichózisába esni. Leszögezem, ekkora hatalmat, soha senkinek a kezébe, még Teréz Anya vagy János Pál pápa kezébe sem lehet helyezni. Nincs olyan válsághelyzet, nincs olyan krízis, katasztrófa, amelynek megoldása a hatalom ilyen mértékű koncentrációját igényelné. A cél nem szentesít minden eszközt.

  Azoknak, akik azzal érvelnek: „ugyan már, nem alkalmaznák úgysem ilyen körben”, megsúgom, hogy amúgy az ilyen törvényeket sohasem úgy szokták meghozni, hogy előtte előállnak: „na emberek, jöttünk, kéne a totális hatalom, hogy aztán azzal jól visszaéljünk”. Nem, ezt mindig megelőzi a népszerűség megszerzése és a kellően igazságos, jóságos, népszerű ürügyek előbányászása, hogy miért is van rá szükség. Attól, hogy valaki egy jó célért küzd, attól még nem vehet igénybe bármilyen eszközt. Sőt, vannak olyan eszközök, amelyeket semmiféle körülmények között nem lehet igénybe venni.

  Ha én parlamenti képviselő vagy köztársasági elnök lennék, akkor ezt a szégyenteljes javaslatot nem szavaznám meg, illetve nem írnám alá, még akkor sem, ha azonnal elzavarnának, kivágnának, lefokoznának. Mert lennie kell olyan pontnak, amit már csak szimplán lelkiismereti, világnézeti okokból sem lép át az ember. A Fidesz vezérkara és szavazótábora többségében magát kereszténynek valló emberekből áll. Azt gondolom, ez egy remek alkalom a mértékletesség erényének gyakorlására.