Kotmány
2010. október 26. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Kotmány

  Dübörög a Nemzeti Együttműködés Rendszere, mint Dave Lombardo dupla lábdobja, csakhogy az utóbbival ellentétben az előbbi nem tökéletes. Míg Lombardo képes egy kék bálnának elegendő mennyiségű kokain után is hiba nélkül eldobolni a Reign in Bloodot, Orbánék időnként a bőr helyett a gitárhangoló srác fejére csapnak, vagy felrúgják a cineket. Ez történik most a végkielégítésekre kivetett 98%-os büntiadó kapcsán.

  Mi végtelenül kicsinyes és irigy emberek vagyunk, ezért kifejezetten irritált minket, hogy egyes rövid ideig végzett, pocsék minőségű munka után több éves vagy évtizedes fizetésünknek, más devizában számolva sok-sok lélegeztetőgépnek megfelelő végkielégítést kaptak. Ennek ellenére a Fidesz-kormány egyik első intézkedéseként bevezetett 98%-os adónak nem örültünk: az ugyanis visszamenőleges érvényűnek lett szánva, vagyis utólag attól is visszavették a pénzt, aki az aktuális törvényeknek megfelelően a végkielégítését már felvette, és akár el is költötte. Az ilyen lépés alapvetően fenyegeti a jogbiztonságot: ennek alapján elképzelhető, hogy a mi elmúlt tízévnyi keresetünket a kormány jó erkölcsbe ütközőnek tartja, és mintegy 30 millió forint befizetésére kötelez minket jövő szerdáig, sárga csekken. Az ugyanis, hogy megérdemeltük-e a fizunkat, jórészt ízlés kérdése.

  A törvény abszurditását az Alkotmánybíróság is jül érzékelte, s egyhangúlag el is meszelte annak rendje és módja szerint. A fogaskerék még Stumpf Istvánnál is ledobta a láncot, igaz, ő különvéleményben párhuzamos indoklásban magyarázkodott elutasító döntése miatt. A dolgok normális rendje ezzel helyreállt – volna.

  Lázár János fideszes frakcióvezető azonban így kommentálta a döntést: „Tudomásul vesszük, hogy az Alkotmánybíróság úgy döntött a keddi nap folyamán, hogy a jelenlegi alkotmány szabályozása szerint ez az elképzelésünk nem felel meg az alkotmányosság próbájának... [A döntés] számunkra csak azt bizonyítja, hogy a régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni, nem képes az emberek életviszonyait szabályozni, nem képes, hogy az emberek hétköznapi problémáira megfelelő választ adjon [...] Ha nem sikerül teljes egészében első körben, akkor ezt az elvünket, ezt a szándékunkat nem fogjuk feladni, és megtesszük azokat a lépéseket a törvényhozásban, amelyek lehetővé teszik a végkielégítések 98 százalékos különadójának fenntartását.”

  Így aztán – Lázár bejelentse szerint – a kormány kezdeményezi az alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság hatásköréből. Ide tartoznak ugye a költségvetési, költségvetés-végrehajtási, központi adónemekkel, illetékekkel, vámokkal, helyi adókkal kapcsolatos központi szabályok, s ezeket még kiegészítenék a járulékokkal is.

  Nos, ez így nem olyan nagyon jó ötlet. Hogy pontosabban fogalmazzunk: kurva rossz ötlet. Az érveket sokáig lehetne sorolni, nézzünk itt csak néhányat.

  Hosszú távon kifizetődőbb, ha a döntéseinket igazítjuk a szabályokhoz, és nem a szabályokat a döntéseinkhez. Ez azért jó, mert hosszú távon csak így lehet tervezni, márpedig Magyarország fő problémája éppen az állandó rövidlátás. A szabályokat a jövőre vonatkozólag – megfelelő körültekintéssel – természetesen lehet változtatni, de az aktuális szabályokat be kell tartani.

  Lázár keveri a szezont a faszommal: a népszavazást és az alkotmánybírósági kontrollt nagy marhaság egy kalap alá venni. A népszavazás korlátozása egy – nagyon helyes – elitista intézmény, amelynek célja, hogy a hülyenép ne szavazzon meg magának örök köztehermentességet, felszámolva ezzel a magyar államot. Ezzel szemben az alkotmánybíróság az elitista szemlélet másik végpontján helyezkedik el: itt elméletileg nagyon okos emberek ülnek, akik döntéseiket elvi alapon hozzák meg, nem pedig a szafaládé világpiaci árának függvényében. Az ő feladatuk az, hogy a mindenkori hülyekormány rögtönzéseitől megóvják a népet: hogy mekkora szükség van rájuk, azt az elmúlt húsz év kimerítően bizonyítja.

  Ha az Alkotmánybíróság illetékességi körét a fenitek szerint korlátozzák, azzal a mindenkori hülyekormányt lényegében semmi nem korlátozza a legfontosabb ügyekben, tehát a lovetta-tematikában. Fizetéseket vehet el vagy kérhet vissza, szerződéseket nem teljesíthet, törvényeket rúghat fel – s nem lesz fórum, ahol meg lehet támadni. Tegyük fel, hogy a jelenlegi magyar kormány a világ legjobb, legbölcsebb, legigazságosabb kormánya, amely kontroll nélkül is tökéletes döntéseket hoz. Ez mondjuk nem teljesen így van, de tegyük fel. Ám nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy elég néhány súlyosabb korrupciós ügy, egy újabb világgazdasági válság – vagy a jelenlegi elmélyülése –, egy rosszban sántikáló kéz matatása a nagy orosz gázcsapon, egy kisebb robbanás Pakson, s Orbánék már repülnek is, mint Miss Sün miniszoknyája a tavaszi antifasiszta szélben. Ez esetben a következő – mondjuk Gyurcsány Ferenc vezette – kormány megteheti mondjuk, hogy visszakéri Lázár Jánostól frakcióvezetői pótlékát – Lázár pedig vagy tejel, vagy megy a később felállítandó Adósok Börtönébe. Ez mondjuk, mivel kicsinyes és irigy emberek vagyunk, minket annyira nem zavarna, de azért mégsem éreznénk jól magunkat a bőrünkben.

  Lázár János azzal érvel, hogy ha nincs a 98%-os adó, akkor idén tavasszal 1 milliárd forint megy el végkielégítésekre, jó erkölcsbe ütközően. Mi úgy vagyunk vele, hogy inkább fizessék ki azt az egymilliárdot, csak ne baszkurálják az Alkotmánybíróságot – jól jöhet még némi józan ész e hazának, akár Orbán Viktor, akár Gyurcsány Ferenc, akár Zagyva Gy. Gyula a miniszterelnök.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr682400649

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kormány esete az alkotmánnyal 2010.10.27. 18:53:21

Hát igen. Nem először fordul elő a történelemben, hogy kurvára nem azt gondolom, amit a blogoszféra többsége. A jobb-közép bástyának számító mandiner is beleadta a sajátját, fentéslenéknél se aludták végig az eseményeket, balról meg már ötletek is jönn...

Trackback: Jön a farkas, állj félre 2010.10.27. 12:21:45

                „Ebben az órában én voltam felelős a német magyar nép sorsáért, így én lettem a német magyar nép legfelsőbb bírája.”   Az előző rész tartalmából...

Trackback: Oldás és kötés 2010.10.27. 10:16:23

Aludtam rá egyet, hogy ne első indulatból szóljak, bár lehet, hogy kevés volt. Mi van itt megint? Ma is forradalom? Vagy csak betonozunk? Betonozzunk, vazze!Ja, hogy közben szétverjük a ház alapját? Hmmm… Vagy csak helyet csinálunk a betonnak me...

Trackback: Ízlelgessük... 2010.10.27. 01:51:45

A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná váltForrásMind hárman egyértelműen leszögezték, hogy a demokratikus pártok „állandó tartalékot” jelentenek az osztályellenség számára, így e párt...

Trackback: Milyen kétmillió? 2010.10.27. 01:49:35

A Kormány jól tudja, hogy hol húzódik a jó erkölcs határa: valahol 1 998 370 és 2 000 000 forint között.Az Országgyűlés a hetekben tárgyalja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvényjavaslatot, amely sok más, a közterhek hatékonyabb behajtását célz...

Trackback: Na ne már... 2010.10.27. 01:34:02

Most olvasom Lázár "bölcs" szavait:Az AB döntés "számunkra csak azt bizonyítja, hogy a régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni, nem képes az emberek életviszonyait szabályozni, nem képes, hogy az emberek hétköznapi problém...

Trackback: A dicsőség így múlik el 2010.10.26. 22:33:06

Milyen alkotmánybírósági döntések maradtak volna el, és milyenek maradnak el ezután?Ez a poszt kicsivel politikusabb a szokásosnál, amiért elnézést kérünk, de nem mindennap számolja fel az ország kormánya egy számára fontos, jól hangzó, de történeti pe...

Trackback: A szabálytalankodó csatár kiállítja a bírót, és megadja a gólt 2010.10.26. 21:43:53

Ilyen nincs, mondaná egy sport-újságíró. A fociban van keménykedés, de vannak szabályok. És arra van a bíró, hogy azokat betartassa.Politikus, focista - Debrecenből   A mai hírekből ismert: az Alkotmánybíróság eltörölte a 98%-os büntetőadót. Töb...

Trackback: Na ki a király? 2010.10.26. 21:19:56

Lázár János - és a hírek szerint Orbán Viktor - pontosan úgy viselkedik, mint a Sziget-reklámban a ping-pongos hülyegyerek, aki hatalmas arccal csak azt hajtogatja, hogy "na ki a király?".Engedtessék meg nekem két megjegyzés a mai nap elképes...

Trackback: Hiszterojobb 2010.10.26. 20:38:07

 A Fidesznek nem tetszik az Alkotmánybíróság ítélete. Volt már ilyen, jogállamban ez azért megszokott történni. Járt már így gyakorlatilag minden kormány az elmúlt 20 évben. De még egyetlen párt se gondolta azt, hogy ezért jogköröket kéne elvonni ...

Trackback: Hiszterojobb 2010.10.26. 20:37:55

 A Fidesznek nem tetszik az Alkotmánybíróság ítélete. Volt már ilyen, jogállamban ez azért megszokott történni. Járt már így gyakorlatilag minden kormány az elmúlt 20 évben. De még egyetlen párt se gondolta azt, hogy ezért jogköröket kéne elvonni ...

Trackback: Elég volt 2010.10.26. 19:24:08

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezi az alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság (Ab) hatásköréből.A 98 százalékos különadóról szóló törvényt, amelyet az...

Trackback: A szabadság vége 2010.10.26. 18:44:10

Ma a Fidesz eltörölte a szabadságot Magyarországon. Ugyanis a kormánynak nem tetsző Alkotmánybírósági ítélet után úgy döntött, hogy megváltoztatja az alkotmányt - egyúttal megfúrva a nyugdíjpénztárakról tervezett népszavazást is. Az "átmenet zavar...

Trackback: Ballépések: Lázár János túlkompenzál 2010.10.26. 18:39:24

"Igenis komoly veszélyként kell említeni egy létező jelenséget: a jobboldali érzelmű emberekben az elmúlt évtizedekben felhalmozódott temérdek frusztráció hatalmi helyzetben könnyen vezethet elviselhetetlenül arrogáns stílusú túlkompenzációhoz....

Trackback: A szabadság vége 2010.10.26. 17:41:04

Ma a Fidesz eltörölte a szabadságot Magyarországon. Ugyanis a kormánynak nem tetsző Alkotmánybírósági ítélet után úgy döntött, hogy megváltoztatja az alkotmányt - egyúttal megfúrva a nyugdíjpénztárakról tervezett népszavazást is. Az "átmenet zavar...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.10.27. 11:01:09

@Elpet:
Ven ebben némi igazság. Amint korábban kifejtettem, nem azzal van gond, hogy gyökeres változásokat eszközölnek, hanem az értékrendjén túl kezelt, felfújt, óriásivá torzított esetkezelési metodika eluralkodásával. Az útszéli kiskocsmába nem megyek frakkban. Az eltúlzott kifizetések problémáját törvénymódosítás nélkül is meg lehetne oldani, csak ott felvetődne a számonkérés lehetősége is. A Fidesz valahogy éppen ettől ódzkodik a leginkább. Lásd a 2006-os események kapcsán, és most a káros és gazdaságtalan működés kapcsán. Nem csak a lopásokat, csalásokat kell és lehet számon kérni, hanem a szakmai alkalmatlanság okán keletkezett károk bekövetkeztét is. Erre is van törvény.
Itt is megismétlem, hogy Magyarországnak nem Robin Hoodra van szüksége, hanem Mátyás királyra. Lehet, hogy a csóri tahó most örül, mert elveszik a gazdagtól, de ettől neki nem lesz több és jobb. Legalábbis olyan időintervallumon belül, amit még képes belátni az ostoba fejével. Sültparasztok vágyainak kielégítésére nem érdemes birodalmat építeni. Nem a végkielégítéseknél folyik el a pénz, hanem a végkielégítésben részesülő alkalmatlan szakemberek munkájából eredően.
Ezt nem számítva, természetesen, igazad van.

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 11:01:15

@Iustizmord: Elhiszem, hogy nem szimpatikus ez a törvény, szerintem is nyekulturnij, de hol van ez 2006.10.23-ához képest: ott békés járókelőket vertek és aláztak meg, ültettek le hamis vádakkal (melyeket az ügyészség és bíróság elhitt), a kormányzat (és Demszki) kitüntette az elkövetőket. A jogállam itt ér véget, nem ott, hogy a fospumpisták hoznak egy ilyen elcseszett törvényt.

@Tündér_Lala: Az esetek egy részében nem joghézag volt, hanem nyilvánvaló bűncslekmény (pl. saját magának utal = sikkasztás).

Iustizmord 2010.10.27. 11:06:48

@Loxon: @Tündér_Lala:

tündér válaszol loxonnak.

a joggal "élés" lehet visszaélésszerű is. joggal való visszaélés (vö. Ptk. 4.§) régn eztet úgy mondták: summum ius, summa iniuria.

azon most nem akarok vitázni h fletó "betű szerinti" jogalkalmazással visszalt-e a joggal, mert maradjunk annyiban hogy biztos oltak 2006-ban jogszerűtlen rendőri intézkedések - de sok tiltakozó is csinált jogszerűtlent

DE amit most a fidesz csinál, az egyértelműen jogi abúzus.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.10.27. 11:09:06

@Tündér_Lala:
Tévedsz! Itt nem a joghézagokat kihasználva lopnak, hanem a jogot alkalmazni nem szándékozó felettes szervek hanyagsága, nagyvonalú félrenézései miatt.

Iustizmord 2010.10.27. 11:10:50

@Elpet: az országgyűlésben nem szakértők hanem pártkatonák ülnek. sok dologban nem értek egyet sólyommal (tkp a láthatatlan alkotmányban sem, én inkább jogpozitivista vagyok) de nehogymár egy szíjjártó vagy lázárjános (novákelőd, szilikatika, dúródóra) mondja már meg mi alkotmányos.

a néma mondja el a sükletnek hogyan látta a vak szaladni a bénát.

tetszik vagy sem a jog az egy szakma, egy szemlélet, , az alkotmánysjog különösen, gimnáziumi érettségi nem elég a műveléséhez.

szaa 2/3 képviselő kinyalhatja mert a hatalom mellé kompetenciát nem osztogatnak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.27. 11:13:08

@Iustizmord:

Semmi mást nem kérdőjelez meg ezzel, csak a népszuverenitást, ami az Alkotmány egyik alapelve.

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 11:13:15

@Iustizmord: "de sok tiltakozó is csinált jogszerűtlent"
Ez nem mentség arra, amit a law enforcement művelt. "A törvény mindenkire vonatkozik. Kommunistákra tízszeresen, százszorosan".

Iustizmord 2010.10.27. 11:15:33

@tölgy: attól hogy libsi vagyok még nem kizárt hogy végső imperativuszokat emlegessek.

továbbá:

Schmittre a szabadon megválasztott OGY szavazott (szemben a mai Alkotmánnyal, amit _nem_ szabad OGY fogadott el, így parlamentáris szempontból eléggé kétes értékű

1. 20 év alattvolt pár alkotmánymódosítás melyet szabadon választott OGY fogadott el. tehét a parlamentáris szempontra hivatkozás elesik

2. tervek szerint az orbáni alkotmányról nem lesz népszavazás, holott a hatalom a népet mint szuverént illeti, illenék hát az alaptörvényről megkérdezni. teccik érezni az ellentmondást?

3. jó lenne elfelejteni ezt a "felhatalmaztak rá a zemberek" c marhaságot. egy szabályos választáson a választani jogosult emberek egy része rájuk szavazott és részben technikai okok révén felülreprezentáltak lettek a parl-ban FELÜLREPREZENTÁLTAK.

SOHA SENKI KIZÁRÓLAGOSSÁGGAL NEM RUHÁZTA FEL A FIDESZT. kéretik megérteni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 11:18:11

@Tündér_Lala:

ühüm, értem. és ezt csak úgy lehet, hogy azt is megtesszük bűnösnek, aki jogszerűen kap végkielégítést. és ha az ab elkaszálja, hát ki nem szarja le, elvesszük tőle a vétójogot, amit 20 év alatt senki sem mert megtenni, pedig aztán a büdös komcsinak volt rá idejük is, indokuk is, sőt, 4 évig még kétharmaduk is.

tedd a pici szívecskédre a pici kezecskédet, és mondd szépen utánam:

"ha a horn/megyó/klón/bajnai csinálta volna ugyanezt, akkor is örültem volna neki, és magyaráznám, hogy hű de jó"

no? megy?

Tündér_Lala 2010.10.27. 11:19:26

@Iustizmord: Tehát most (mint már annyiszor) megint arról van szó, makulátlan úriemberként pusztakézzel szálljunk szembe az állig felfegyverzett, simlis és szélhámos ellenfélel.

Ez tényleg nagyon hősies, de eredménytelen. (Vs öregnéni -- a betörő késes rablógyilkos viszonya. Ritkán szokott az öregnéni győzni, bár ő jogszerűen jár el.)

Iustizmord 2010.10.27. 11:19:41

@evil overlord: de hol van ez 2006.10.23-ához képest: ott békés járókelőket vertek és aláztak meg, ültettek le hamis vádakka

ha cinikus lennék mondanám h ahol vágják a fát hullik a forgács de ez marhaság lenne.

maradjunk annyiban h voltak ott kevésbé békés tüntetők is. mert sem a tvszékházat, sem az andrássy utat , sem a bajcsít nem a rendőrök baszták szét. biztos akkor ministránsfiúk meg szabadnapos balerinák lehettek, mert a békés tüntetők tán mégse...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 11:20:42

@tölgy:

"Eddig arról volt szó ballibeknél, hogy ilyen nincs, és aki ezt állítaná, az a másikra akarja kényszeríteni az erkölcsi nézeteit. "

a libeknek erkölcsük sincs, ab ovo buzik és pedofilok. igazából tajgetoszra velük.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.27. 11:25:20

@Iustizmord: "jó lenne elfelejteni ezt a "felhatalmaztak rá a zemberek" c marhaságot"
- teljesen egyetértünk. De ezt a népszuverenitást, népi felhatalmazást mindig a libik emlegetik és kérik számon. Én is Istentől eredeztetem a hatalmat. Látja, ebben egyetértünk.

"attól hogy libsi vagyok még nem kizárt hogy végső imperativuszokat emlegessek." - hát, manapság ez elég ritka libsiknél. De, maga szerint honnan vannak ezek a végső imperativuszaink? Ahonnan a hatalom? Akkor OK.

ps A szabad OGY elfogadott alkotmánymódosításokat, de a főszöveget sosem. De ez mindegy is, hisz kiderült a népszuverenitást maga sem tekinti fontosnak.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.10.27. 11:26:02

@tölgy: A Fidesznek minden eszköz a kezében van. Ők írják az alkotmányt, ők írják a törvényeket, ők nevezik ki a hatalmi ágak vezetőit, ők mondják meg, hogy ki megy börtönbe és ki jön ki a börtönből. Az nem a procedurális demokrácia hibája, ha egy mindenható állampárt képtelen olyan szabályrendszert alkotni, amit be is tud tartani.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 11:26:32

@Iustizmord:

fordítva, de ugyanazt csinálod, mint radiék. neked a radik az ürügy a rendőri túlkapások "megmagyarázására", nekik meg a rendőri túlkapások adnak ürügyet bármire.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 11:27:32

@evil overlord:

az utolsó mondat dettó a jogállam alapjainak szembeköpése. ami előtte van, az viszont szentigaz.

Iustizmord 2010.10.27. 11:33:47

@evil overlord: demokratákra meg milliószorosan.

@Elpet: ok, kezdjük máshogy, minden hatalmat a szovjeteknek?

@Tündér_Lala: a formaságokat illik betartani. pl képzeld el ha a rendőr TUDJA (szernte tudja) ki lophatta el gipsz jakab pénztárcáját (pl orsós jocó). behívja gipsz jakabot, elé tesz 4 fotót (köztük a tudnivélt tolvajét, orsós jocoét) és rábök jocóra: ugye ő volt? gipsz jakab rábolint (a enőr csak tuggya), mire jocót garantáltan elítélik.

tfh TÉNYLEG jocó volt a tolvaj.

jó ez így?

nem mert a rendőr "rásegített" a bizonyításra. a tolvaj megbűnhődik, az eljárás meg szabálytalan.

mi a garancia hogy legkzelebb:

1. nem te leszel gyanusított
2. a rendőr ebben nem téved
3. de veled szemben (tévesen) ugyan így járnak el?

Iustizmord 2010.10.27. 11:35:18

@mavo: bides tévedés, dehogy akarom én a rendőri faszságot magyarázni... isten ments.

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 11:38:27

@Iustizmord: Feljebb írtam:
Ez nem mentség arra, amit a law enforcement művelt. "A törvény mindenkire vonatkozik. Kommunistákra tízszeresen, százszorosan".
Azt a rendőrt/börtönőrt, aki azzal szórakozik, hogy gyanúsítotak ver össze és aláz meg *, azt a Parlament előtt kell karóba húzni, pour encourager les autres.

* nem elfeledkezve a millenárisos nő (sajnos nem emlékszem a nevére) gusztustalan esetére, az is vért kívánt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.27. 11:39:24

@Kettes: a procedurális demokrácia eredménye, hogy a választók 80%-a ellene szavazott. A világ országainak zömében demokrácia van - általános választójog, pöpec alkotmány és törvények - és mégis pocsék ott az élet, menekülnek a népek. Hát, nálunk sem jött be.

A fidesz meg most csinál szabályokat magának. Vagy belebukik, vagy nem. A ballibbantak leginkább attól félnek, hogy sikeres lesz.
A ballerek Putyinhoz - Feri korábbi nagy barátjához és támogatójához - hasonlítják, de attól tartanak, hogy inkább de Gaulle lesz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 11:39:39

@Iustizmord:

akkor oké, bocs a félreértésért.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 11:42:30

@tölgy:

"A világ országainak zömében demokrácia van - általános választójog, pöpec alkotmány és törvények - és mégis pocsék ott az élet, menekülnek a népek."

nem véletlenül hatalmas probléma az európai menekültek tízmillióinak helyzete afrikában és ázsiában.

Google 2010.10.27. 11:45:10

@evil overlord:

Miért lenne ez a megoldás?
Ő adta magának azt a 100 milliót?
Főnökei nem voltak? Szerződése nem volt?

Most már világosan látszik az "elitista" megoldás; magánnyugdíjpénztárakba menekülni, bankokat, multikat pártolni, óriási végkielégítettek pártján állni, másszóval: elkülönülni a plebstől. Mert azoknak szaguk van, vidékiek, mucsaiak stb.
De mi legyen azokkal, akik eddig sem, és ezután sem kérnek az elitista megoldásokból?

Iustizmord 2010.10.27. 11:46:19

@evil overlord: neked is még1x: nem akarom mentegetni a rendőrség JOGSZERŰTÍLEN eljárását.

pl lehetne azon vitatkozni h ha a gumilövedékes puska nem volt eendszeresítve, nem valósítanak.e meg bűncselekmélnyt az alkalmazásával. stb.

de ettől nincs felmentve az sem aki autókat zúzott le "fletó takarodj" kiabálással.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 11:53:38

@evil overlord:

pontosan így van. és ehhez semmiféle törvényt nem kell farigcsálni, nem kell az ab hatáskörét szűkíteni. csak valódi elszántság kell hozzá, bizonyítékgyűjtés, tanúk keresése, elfogni és bíróságra vinni a rablókat, estébé. csak az meg nehéz.

mennyivel könnyebb azt mondani, hogy akinek 2 millió feletti, az bűnös, adja vissza, kuss.

Iustizmord 2010.10.27. 11:55:02

@tölgy: istent a hatalomba nem keverném bele. lassan visszatalálnánk a két kard elmélethez, és az esztergomi prímás átvenné az Ab szerepét (mire viktor persze rendeletileg bevezetné államvallásnak a.... asszem kitalálna egye új egyházat amiben ő lenne a fősámán)

visza a lényeghez, sajnos én valamiféle végső és gyökeres emberi morálban , belső értékrendben hiszek.

látvba h isten nevében ki mit művel

@Kettes: Az nem a procedurális demokrácia hibája, ha egy mindenható állampárt képtelen olyan szabályrendszert alkotni, amit be is tud tartani.

aAz nem a procedurális demokrácia hibája, ha egy mindenható állampárt :

1. képtes olyan szabályrendszert alkotni, amit lehet be nem tartani.

2. a szabályrendszereket pillanatokat alatt , pillanatnyi érdekbúől átírja

3. nem is akar szabályrendszert

cutcopy 2010.10.27. 11:55:46

Itt most a blogírókban azért működhet valami szociális sajnálat ami ellentétben a kormány tükörsimára gyalulandó alkotmánytervével meghagyna némi kiszögellést és kapaszkodót az egykori kékcédulások alkotmányában a szociknak..

Tündér_Lala 2010.10.27. 11:56:33

Nézd ez egy régi vita. Arról van szó, hogy az egyensúly felborult.
A bűnözők személyiségi is mindenféle egyéb jogai (amelyekre valamilyen mértékben nyilvávalóan szükség van) lehetetlenné teszi vagy legalábbis nagyon hatékonytalanná teszi az igazságszolgáltatást. Ezért ezt az egyensúlyt helyre kell állítani, mert ez így már bűnpártolás és társadalom romboló hatású. (megéri a bűnözés, nem kap védelmet a polgár, stb. számtalan példával illusztrálható. A fehér galléros bűnözők gátlástalansága külön kategória.)

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 11:59:23

@mavo: Ezt a Tanúból idéztem. Jelen helyzetben a "kommunista" a law enforcement officert jelenti.

@Iustizmord: Nem emlékszem, hogy Viktor díszelgett volna a demokrata szerepében :)

@Google: Saját magának utalt, ergo sikkasztott. Ahol ez nem történt meg, ott tényleg csak a munkaadó képviselőjét lehet elitélni hűtlen kezelésért, de annak is van visszatartó ereje.
Ön összekeveri jelen esetben az elitizmust (miért, a konzervatívok nem azok?) a nyilvánvaló lopásokkal.

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 12:02:57

@Iustizmord: Én soha nem mentegettem a csőcseléket, azonban a karhatalmi visszaéléseket sokkal szigorúbban kell büntetni, mert ők a "szolgálunk és védünk"-re esküdtek fel.

@mavo: Lehet, hogy szükség van törvények módosítására (a jövőre való tekintettel), de az AB piszkálsára nincs mentség.

Iustizmord 2010.10.27. 12:04:14

@Tündér_Lala: A bűnözők személyiségi is mindenféle egyéb jogai (amelyekre valamilyen mértékben nyilvávalóan szükség van) lehetetlenné teszi vagy legalábbis nagyon hatékonytalanná teszi az igazságszolgáltatást. Ezért ezt az egyensúlyt helyre kell állítani, mert ez így már bűnpártolás és társadalom romboló hatású

igen? de hol a határ? pofozni még szabad orsós jocót hogy vallja be a lopást, de bottal már nem verheti a főtörzs? lábbilincs még szabad, kurtavas már túlzás?

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 12:06:52

@Iustizmord: Az örök dilemma: mit lehet tenni egy alaposan gyanúsított terroristával, hogy civilek életét mentsük?

Tündér_Lala 2010.10.27. 12:16:25

@Iustizmord: Ok akkor én a megtörtént ellenpéldákat soroljam ?
A betörő jogszerűen nem szólal meg 3 hónapig, Gyilkosságért felfüggesztett börtön büntetés, Rendőr kapitányság tömeges megtámadása, mindenféle következmény nélkül ... Fehér galléros: a vállalkozók tömeges csődbe juttatása pénzügyi manipulációkkal az elvégzett munka ki nem fizatése nyomán (Megyeri híd).
Az egyensúly helyreállítása nem kurta vas és kikötés.

Iustizmord 2010.10.27. 12:23:25

@Tündér_Lala: A betörő jogszerűen nem szólal meg 3 hónapig

cimbi, az önvádra kötelezés tilalma pár száz (!!!!) éves szabály, ha pl a Habeas Corpus Act mond valamit. ha nem, az nagy baj...

Gyilkosságért felfüggesztett börtön

1. emberölésnek hívják
2. ez így szép lózung, de ismered az eset összes körülményét? (én nem)

a vállalkozók tömeges csődbe juttatása pénzügyi manipulációkkal az elvégzett munka ki nem fizatése nyomán (Megyeri híd)

erre lennének ötleteim.

Tündér_Lala 2010.10.27. 12:40:46

Nézd "cimbi" az önvádra kötelezés elve szép dolog, de akkor menjünk orgazdának ?

Az összes körülmény ismerete nélkül is bűzlik, hogy két pofonért letöltendő börtön jár, halált okozó testi sértésért pedig felfüggesztett.

Megyeri híd, libás ügy, megépített utak, lakóparkok, stb az alvállalkozók pedig bűnt követnek el, ha legalább a beépített anygokat vissza kívánják nyerni a megépített, de ki nem fizetett produktumból. (Nem mintha jó megoldás lenne.)

Tündér_Lala 2010.10.27. 12:42:21

De a jogrendszert ne piszkáljuk...

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 12:43:26

@Iustizmord: Több olyan életellenes cselekmény volt az utóbbi időben, melyet túl lazán büntettek.

"a vállalkozók tömeges csődbe juttatása pénzügyi manipulációkkal az elvégzett munka ki nem fizatése nyomán (Megyeri híd)
erre lennének ötleteim. "
Nekem is. Jogállami: többet nem indulhat olyan cég közbeszerzésen, aminkek bármilyen köze van az ilyen céghez (sógornő gyerekkori barátjáig bezárólag :)). Abszurdisztáni: ANFO-val és csapágygolyóval megrakott mixer begördül a telepre...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 12:43:48

@evil overlord: ű

"a karhatalmi visszaéléseket sokkal szigorúbban kell büntetni, mert ők a "szolgálunk és védünk"-re esküdtek fel."

ebben nincs is vita.

"Lehet, hogy szükség van törvények módosítására"

ebben sem lenne, de a törvény ugyan már tegyen különbséget jogtalan és jogos végkielégítés között. a visszamenőleges hatály is cseppet problémás.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.10.27. 12:45:25

@tölgy: Beleálmodod a választási eredményekbe a kis rögeszméidet. :) A Fidesz nagyon keveset ígért, és nagyon sokat magyaráz bele a felhatalmazásába, de az biztos, hogy senki nem hatalmazta fel őket arra, hogy lecseréljék az alkotmányos demokráciát valamiféle autokratikus-kommunisztikus félázsiai bohócköztársaságra.

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 12:46:33

@mavo: Ebben egyetértünk. Mit kapok majd én ezért :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 12:48:43

@Kettes:

szerinted az hogy van, hogy 4 évig ment, hogy hazudni bűn, aztán most az ilyen tölgy-félék szemrebbenés nélkül hazudnak?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 12:51:07

@Tündér_Lala:

önvádra nem lehet senkit sem kényszeríteni. voltak szép időszakok, amikor lehetett, és mit ne mondjak, a megvádoltak/elítéltek aránya kb 1:1 volt, tehát mondhatjuk azt, hogy a bűnüldözés hatékonysága 99%-os volt, meg mondhatjuk azt is, hogy rengeteg ember ártatlan bűnhődött.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 12:52:24

@evil overlord:

dr. zerge kicsit skizoid, amióta kénytelen volt velem (ráadásul többször is) egyetérteni ... szóval sok jót nem ígérhetek ...

Tündér_Lala 2010.10.27. 13:20:54

@mavo: Természetesen én sem akarok 18-19. sz.-i viszonyokat teremteni, különös tekintettel a móri esetre, amelyről nem tudtam elképzelni, hogy ma Magyarországon megtörténhet és bizony megrendítette azt a bizalmat. Dehát azért biztosan lehet megoldást találni. (Máshol jobb a helyzet.)

Egyébként nekem sem tetszik a kormánypárt megoldása, de beszéljünk világosan. Harmadik világbeli állapotokat teremtettek nekünk (Európa közepén) harmadik világbeli választ adunk rá.
Ha sikerül helyre állítani az európai állapotokat (megbüntettük a nemzetrombolókat, a bármi áron harácsolókat, és az egyéb kártevőket), akkor lehet szó arról, hogy visszatérjünk az európai (törvényi)viszonyokhoz. Ezek a törvényi viszonyok ugyanis feltételeznek egyfajta össztársadalmi morált, amely nélkül működésképtelenek. (Ez a legfőbb baj a nyugatra bevándorlók tömegeivel is, hogy sem az őshaza morálja és norma rendszere sem a befogadó közösség morálját és norma rendszerét nem fogadták- sajátították el. Enélkül pedig törvényen és ezzel közösségen kívülivé váltak.)

Nálunk az előző vezetés rongálta meg ezt a morált és norma rendszert.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.27. 13:21:17

@Kettes: úgy látom, a maguk eszét elvette az idei méretes tasli, bár nem is tudom mit reméltek a szarszagú madzsaroktól.
Ha megnézi azokat a lesajnált ázsiai bohócköztársaságokat, azok mind alkotmányos demokráciák. (És a ballib értelmisik segedelmével a Pojáca erősen dolgozott rajta, hogy hozzájuk _modernizálja_ Magyarországot.) Ezen gondolkozzon kicsit.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 13:34:56

@Tündér_Lala:

"Harmadik világbeli állapotokat teremtettek nekünk (Európa közepén) harmadik világbeli választ adunk rá."

erre talán kéne valami tételes bizonyíték. harmadik világbeli állapot, mert ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 13:37:56

@tölgy:

tényleg tízméteres aranyszobra van a kossuth téren a klónnak? vagy mi a faszról vízionálsz?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 13:41:55

@Tündér_Lala:

"Nálunk az előző vezetés rongálta meg ezt a morált és norma rendszert. "

a mostani meg konkrétan nekiáll lerombolni. az alábbi mondatot nem holmi libsibolsi nemzetrombolók írták le:

"Talán mielőtt tovább fokozódik a forradalom, érdemes lenne utánaolvasni, hogy a mostani bejelentéshez hasonlatos döntések hová vezettek olyan fejlett népi demokráciákban, mint Türkmenisztán és Kazahsztán."

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.10.27. 13:44:58

@tölgy: Majd pont a te hülyeségeiden fogok gondolkodni. :)

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 13:47:03

@mavo: Ettől nem kell tartani.

@Tündér_Lala: Ezzel csak egy baj van, ha az emberek megszokják a nem európai viszonyokat, utána nehéz lesz visszatérni hozzájuk. Többek között azért tartunk itt, mert 44-től (igazából már 38 körül kezdődött) kezdve 90-ig nem európai viszonyok uralkodtak, és azóta sem voltak képesek kitakarítani a jogrendszerből a sok szemetet.

Bell & Sebastian 2010.10.27. 13:50:43

Na, egy nap múltán páran kivették a vámpírfogsort? Nem csípőből kellene sorozatot eregetni, hanem gondolkodni. Csak ez a tanulság.

ply2 2010.10.27. 13:56:00

@Tündér_Lala:

milyen joghézagról beszélsz?

nézd meg az alkotmánybíróság indoklását. pont az a prbléma, hogy a jog szerint járó jövedelmeket is megadóztat. ez nem joghézag. ha valaki pl. éveken keresztül nem tudta kivenni maradéktalanul a szabadságát és történetesen a szabadásgmegváltás 2 millió forint fölé esik, akkor megbüntetik azért, mert mondjuk 2008-ban többet dolgozott és kevesbbet pihent. mindeközben pedig munkabarát adórendszerről beszélnek. persze ha nem akarod, akkor nem is látod az ellentmondást.

Tündér_Lala 2010.10.27. 13:57:51

@mavo: A hatalmasok mértéktelenül hízlalják (közpénzekből) vagyonukat, azt külfödre mentik, miközben a népnek megmagyarázzák, hogy nincs ingyen ebéd. A közösségi rendszereket tönkre tették azokat eladták vagy megpróbálták eladni. Ebbe a sorba tartozik a már emlegetett kis és középvállalkozók pénzügyi, politikai segédlettel történő tönkretétele (Ez sem az USA-ban sem Nyugat Európában nemképzelhető el következmények nélkül.). A titkosszolgálatok zavaros belpolitikai célokra történő felhasználása, téársadalmi csoportok egymásra uszítása. A tiltakozók rendőrökkel történő szétveretése, az állomány manipulálása, ezért a rendőri vezetők kitüntetése (miközben saját bevallásuk szerint is hibát hibára halmoztak.) A lakosság egyre növekvő elszegényedése, az egyre növekvő munkanélküliség, emiatt az emberek végletes kiszolgáltatottsága. A vezetők maffiafőnök szerű viselkedése, a beosztott bűnre kényszerítése (Hagyó).
Elég ?

eN 2010.10.27. 14:17:08

@Kettes: a valamiféle autokratikus-kommunisztikus félázsiai bohócköztársaságot cserélik le az alkotmányos demokráciára

Tündér_Lala 2010.10.27. 14:19:42

@ply2: Joghézag alatt azt értem, hogy a szerződés szent. Ha az állam képviselője aláír a szerződében mondjuk 500 MFt-os végkielégítést akkor az kifizetendő, legfeljebb hűtlen kezelés miatt perelhető az aláíró. De mi történik ha 10 db 500 M-os, 1000 db 100 M-os és 10000 db 10m-os végkielégítést fizetnek. Duzzadsuk 10 szeresére az ügyészséget és a nyomozó hatóságokat, esetleg próbáljuk megtámadni a szerződéseket, várjunk évekig vagy próbáljuk meg egyszerű eszközökkel a pénzeket visszacsatornázni az államkincstárba.

Bizony azt gondolom, hogy az utóbbi a racionális megoldás. És persze a hasonló esetek a későbbiek során történő megismétlődését megakadályozni.

eN 2010.10.27. 14:21:08

@Tündér_Lala: ennek aztan mondhatod, ertelme nem sok van

ply2 2010.10.27. 14:23:32

@eN:

az autokratikus-kommunisztikus félázsiai bohócköztársaságban voltak alkotmányos korlátai a kormányzati hatalomnak, és ha a kormánynak nem tetsző döntés született akkor nem az alkotmányos korlátokat törölték el, nem a népszavazás és az Alkotmánybíróság intézményét korlátozták. Ebben a autokratikus-kommunisztikus félázsiai bohócköztársaságban le lehetett váltani a kormányzó erőt. a közelgő alkotmányos demokráciában lesz még erre lehetőség?

eN 2010.10.27. 14:27:14

@ply2: en honnan tudjam hogy lesz-e lehetoseg levaltani a kormanyt, maguk a jovobelatok. es hogy mire volt lehetoseg, azt par kommenttel fennebb mar kifejtette Tunder_Lala.

ply2 2010.10.27. 14:27:39

@Tündér_Lala:

valószínű felesleges elolvasnod az Alkotmánybíróság ítéletét, mert nem úgy tűnik, hogy meg akarod érteni. Az AB azért meszelte el a törvényt, mert nem csak az általad említett eseteket érintette, hanem mondjuk pedagógusokat, orvosokat, stb. De igazad van, verébre ágyúval a jó megoldás, ha meg más ist lelövünk, akkor találunk rá magyarázatot, hogy azt miért kellett lelőni.

Tündér_Lala 2010.10.27. 14:29:33

@eN: Persze, igazad van. De talán mégis sikerül a miértekre rávilágítani legalább néhány embernél, ahogyan én látom.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 14:38:20

@Tündér_Lala:

sajnálom, ez elég zagyva. egy durva ténybeli tévedést azért nem hagyhatok szó nélkül.

"ezért a rendőri vezetők kitüntetése (miközben saját bevallásuk szerint is hibát hibára halmoztak.)"

pl. gergényi kitüntetését a fővárosi közgyűlés egyhangúan savazta meg, igen, a fidesz frakció is, és a kinevezése óta végzett munkájáért.

eN 2010.10.27. 14:43:57

NNNa mit mondtam

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 14:53:41

@Tündér_Lala: A visszafizetés nem elrettentő erő. A sok év nehéz vasban az. Ha az összes engedélyező kap 10 évet, akkor ki merne a jövőben ilyen kifizetéseket engedélyezni? Ráadásul meg lehet fejelni azzal az aprósággal, hogy az okozott kárt a kifizetőn verik le.

@mavo: Ebben az esetben a fővárosi Fidesz-frakció is elmehet a *******.

Tündér_Lala 2010.10.27. 14:53:58

@mavo: Nem tudom, hihetlennek hangzik, de ha így van, akkor az hiba volt. Gergényi nem kitüntetést, hanem seggberúgást érdemelne.

Tündér_Lala 2010.10.27. 14:57:35

@evil overlord: Ez nagyon igaz, de sokba kerül és sokáig tart, közben pedig sem pénz sem idő nincs.

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 15:06:03

@Tündér_Lala: Állítólag "csak" 1-2 milliárdról van szó. A jogbiztonságba vetett bizalom elvesztése nem ér ennyit.
Ráadásul Szalainé esetében már zárolták az összeget, ezt meg kellene próbálni a többinél is. Az Elpet által linkelt cikkben Kocsis (bár ő is egy minden hájjal megkent gazember) kb. 500 millió trükkös pénzről beszél, ezeket valószínűleg szintén lehetne zárolni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.27. 15:06:15

@Tündér_Lala:

Mindenki tudja, hogy ilyen eljárások nem indulnak és soha nem jutnak el a végére. A Köztársaság 20 évében csak mutatóban volt ilyen, miközben az egész ország általános korrupcióról és a közpénzekkel való folytonos visszaélésekről beszél . Nagyjából ez is prezentálja a működésképtelenséget.

Aki ezt mondja, az kb azt mondja, hogy ne csináljunk semmit.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 15:16:06

@evil overlord:

"Ebben az esetben a fővárosi Fidesz-frakció is elmehet a *******. "

már miért menne? a kitüntetés még a sajnálatos23-i események előtt savazták meg gergényinek. az más kérdés, hogy utána párttársaik baromi gyorsan elkezdték terjeszteni a "szemkilövetésért tüntették ki" mitológiát, és ők meg sem mukkantak, hogy bocs, mégse.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 15:18:20

@Elpet:

"Mindenki tudja, hogy ilyen eljárások nem indulnak és soha nem jutnak el a végére."

és erre tényleg az a helyes megoldás, hogy alkotmányellenesen jól megbüntetjük az ártatlanokat is, vaskos és aljas demagógiával hadonászva?

soseleszekelső 2010.10.27. 15:21:01

Annyira jó, amikor Lázár papol az erkölcstelenül magas juttatásokról.
Én emlékszem, hogy egy időben bizony őt úgy hívták, hogy Lázár Költségtérítés János. Esetleg úgy, hogy Lázár 18millió János.
Arra is lehetne visszamenőleg 98% adó, nem?

Amúgy az AB beszabályozása hogy lesz a jövőben? Amikor elmeszel egy tv.-t akkor azzal utólag módosítják az alkotmányt, vagy már biztos ami biztos alapon, minden jogszabály elfogadásakor kikötik, hogy azt nem vizsgálhatja az AB?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 15:21:53

@Tündér_Lala:

de bizony így van.

és lehet, hogy ez mára teljesen elhomályosult, de a tv ostroma előtt az istenadta nép elégedett volt gergényivel, méghozzá kibaszott elégedett, és pont azért, mert nem szőrözött, hanem odabaszott.

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 15:25:37

@Elpet: Bocsánat, de a rend az, hogy a bűnösöket lecsukják, nem az, hogy a lopott szajré egy részét visszaveszik (amivel egyben ártatlan embereket károsítanak meg).

@mavo: Ha 23. előtt szavazták meg, akkor vissza kellett volna vonni (ha más nem, megpróbálni).

bz249 2010.10.27. 15:30:26

@Tündér_Lala: Gorogorszagban nincs ido, a Baltikumban nincs ido, talan meg Romaniaban sincs ido.

Ellenben itt most nalunk az a tet, hogy talaljanak valahol 300 milliardot (es ha nem talaljak meg, akkor is csak egy korunk lesz az EU-val, aki vagy bemutat nekunk vagy nem... ja meg romlik egy kicsit a nemzetkozi megitelesunk). Vagyis nem a fenyegeto oriasmeteort kell kedd delutanig elteriteni, hanem egy nagyonis kezelheto helyzetet kezelni.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.27. 15:33:55

@Iustizmord: „2/3 képviselő kinyalhatja mert a hatalom mellé kompetenciát nem osztogatnak. ”

Ha Maga kompetens, bizonyára ide is benyújtott valami javaslatot:

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_biz.keret_frissit?p_szerv=&p_fomenu=20&p_almenu=75&p_ckl=39&p_biz=I005&p_rec=&p_nyelv=HU

(Nekem nem igazán asztalom az alkotmányozósdi, ez egy olyan játszadozás, amit én nem tartok ízlésesnek, de ha már egyszer elkezdték, akkor a hirtelenjében előszedett kategorikus imperatívusznál leírhatóbb javaslatok kellenek.)

Amikor Tündér Lala azt mondja, hogy az alkotmánnyal éppúgy lehet élni, mint visszaélni, akkor Loxonban felmerül a jogfilozófiai kérdés, miszerint az írott jog ezek szerint annyit ér, mint a WC-papír. Csak akkor meg minek védelmezni.

Lehet, hogy ezek ott inkompetensek. De hogy a bírálóik inkoherensek, az is tojtziher.

۝merta-X 2010.10.27. 15:34:34

@tölgy: "900e munkásőr nyugger meg rettegő értelmisi"

És az ilyeneknek, mint ez a fekália tölgy, ilyen köcsög szarládák kezében van az ország most.

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 15:39:16

@۝merta-X: Ezért a magvas kommentért rendkívül fontos volt idejönni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.10.27. 15:40:42

@evil overlord: Ez az álnaiv szerep nem áll jól magának. Pontosan tudható, hogy egy felmondásról, és az azt követő végkielégítésről soha nem bizonyítható a rosszhiszeműség, még akkor sem, ha valójában az összeg vissza lett osztva például. Ez pontosan az a kategória, ami a büntetőjog által nagyon nehezen
utolérhető szféra, és addig az is marad, amíg nem ültetneik lehallgató csippet a fejünkbe : )

bz249 2010.10.27. 15:45:02

@gloire: ha nem rosszhiszemu akkor is minimum fennall hanyag kezeles. Ezt ugyanis gondatlansagbol is el lehet kovetni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.27. 15:46:06

@۝merta-X:
maga komcsi mi? de szar lehet maguknak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.27. 15:48:10

@evil overlord:

Nem hallott még arról a kategóriáról, hogy nem erkölcsös, de törvényes? A `89-es alkotmányra épülő jogrend ennek részletes kifejtéséből áll.

Bell & Sebastian 2010.10.27. 15:54:29

@۝merta-X:
A helyszínen agyonverném az összes kifordult xenonlámpás buzit, a mosdatlan szájúakat plusz még fel is gyújtanám. :)

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 15:57:59

@gloire: Tudom, hogy az esetek egy (nagy) részében erről van szó, de elég sok esetben nyilvánvalóan trükköztek. Azonban míg egy magáncég megteheti, hogy a tulajdonosok tudtával többet ad, mint amennyi jár, ez az állami szektorban nem tehető meg. A hűtlen kezelést pedig a törvény bünteti.

@Elpet: Dehogynem, és elég dühítő. Azonban ez a jogszabály-reszelgetés sem túl erkölcsös.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 15:59:10

@evil overlord:

"Ha 23. előtt szavazták meg, akkor vissza kellett volna vonni (ha más nem, megpróbálni). "

ez elég nehéz ügy.

"D: Egy dolgot nagyon határozottan cáfolnom kell: Gergényi nem azért kapta a kitüntetést, amit 2006. október 23-án csinált vagy nem csinált, hanem Budapest közbiztonsági mutatóinak javításáért részesült elismerésben. A közgyűlés egyhangú döntésével jutalmaztuk őt, a Fidesz és a Jobbik is megszavazta a határozatot.

K: Jobbik? Hogy került az a 2006-os közgyűlésbe?

D: Akkor még MIÉP-Jobbiknak hívták, Balczóék, ugyanaz. A kitüntetés körüli félreértésékre az ad okot, hogy a szavazás a szeptemberi zavargások előtt történt, az átadási ceremónia viszont csak november 17-én.

K: Az utcai harcok láttán miért nem vonta vissza még az átadás előtt a „Budapest közbiztonsági mutatóinak javításáért” adott kitüntetést?

D: Mert nem volt rá jogosítványom. A főpolgármester nem írhatja fölül a közgyűlés döntését.

K: Akkor miért nem hívta össze a közgyűlést, hogy vele vonassa vissza azt a kitüntetést?

Ez nem létező jogi kategória. Ilyet még a Fidesz sem javasolt."

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 16:09:13

@mavo: Ha tényleg nem lehet visszavonni egy kitüntetést egy közben érdemtelenné vált személytől, akkor egyrészt változtatni kell a jogszabályon (a jövőbeli esetek miatt), másrészt elmondani a népnek a történetet.
(Azt azért hozzátenném, hogy Demszki is eljutott már nálam egy ideje abba az állapotba, hogy azt se hiszem el, amit kérdez.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 16:38:00

@evil overlord:

"Demszki is eljutott már nálam egy ideje abba az állapotba, hogy azt se hiszem el, amit kérdez"

őszinte sajnálatunkra a tények passzolnak ahhoz, amit mond. persze ettől még lehet azt mondani, hogy hazudik.

most belenyúlok a darázsfészekbe, de ajánlom, olvasgasd a gönczöl-bizottság jelentését. az elején rengeteg felesleges marhaság van, de a konkrét eseményekről rengeteg olyan megállapítása van, ami nehezen tagadható. még fent van a helyén, addig szedd le, amíg teheted ...

csak egy mondat ízelítőül: "Már a 2006. augusztus 20-i tűzijátékkal kapcsolatos fejlemények is azt mutatták, hogy a magyar hatóságok nincsenek kellően felkészítve tömegesemények kezelésére. Ezt a
2006 szeptemberében–októberében történtek megerősítették."

www.gonczolbizottsag.gov.hu/jelentes/gonczolbizottsag_jelentes.pdf

kackia 2010.10.27. 17:09:31

@۝merta-X:
Szerette magát az édesanyja, vagy csak inkubátor, majd állami nevelde jutott magának?

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 17:19:14

@mavo: Nem azt mondtam, hogy ebben az ügyben hazudik, hanem azt, hogy amíg egy független forrás nem erősíti meg amit mond, addig egy szavát sem hiszem.

Belenéztem, a fejezetcímek (pl. A politikai mező polarizálódása, a Fidesz új taktikája) alapján ez bullshit. Már bocsánat, de mi köze van egy karhatalmi jogsértéseket vizsgáló bizottságnak ahhoz, hogy mit csinált az ellenzék? Ez csak arra jó, hogy szétkenje a szart.
Bántalmaztak ártatlan civileket a rendőrök? "Leestek" az azonosítók? Hazudtak a rendőrök a gyanúsítottak tevékenységével kapcsolatban? A bíróság elhitte ezeket a hazugságokat (az esetek egy részében függetlenk mentőtanúk ellenére)?
Mindegyik kérdésre igen a válasz, és ez a lényeg, a többi csak kenegetés.
Az, hogy a Fidesz mit csinált, az hogy a "ballib" megmondók (incl. Kuncze) arról szövegelt, hogy aki odament, az magának kereste a bajt, politikai kérdés, melyről a választók a következő választáskor döntenek.

TG69 2010.10.27. 17:59:51

@Elpet: Az már elsőre világos volt, hogy te és tölgy itt a két legmélyebb konzi. De hogy ennyire? Most amikor a Heti Válaszon át a Konzervatóriumig gyakorlatilag mindenki lehülyézi ezért a fideszt (ja és a mandiner is :)) itt maradtatok ti nekünk, akik a fennenvaló dicsőségére találtok még ebben értelmet. Fiatal konzervatívok :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 18:12:53

@evil overlord:

"Belenéztem, a fejezetcímek (pl. A politikai mező polarizálódása, a Fidesz új taktikája) alapján ez bullshit."

mint arra voltam kedves felhívni a figyelmedet. meg arra is, hogy van ám érdemi része is. de sebaj, senki sem kötelez arra, hogy azt is észre vedd.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.10.27. 18:16:50

@Grift:

"szerintem putyin is csak kérdezni fog, viktor győzevics, ti hogyan csináljátok?"

ugyan, viktor is ugyanúgy fogja nyalogatni az orosz medve szőrös valagáról csüngő betyárkörtéket, mint te csinálod rendszeresen.
ti sosem tanultok.

evil overlord (törölt) 2010.10.27. 18:32:21

@mavo: Most nincs időm átnézni 263 oldalt, különösen úgy nem, hogy az anyag egy része bullshit. A 3. fejezetbe majd belenézek.

Bell & Sebastian 2010.10.27. 19:43:10

@Úlfhéðinn:
Ritka eset, de egyszer sem talált.

@TG69:
Kétszer ítél, ki gyorsan ítél! :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.27. 19:47:45

@evil overlord:

direkt szóltam, hogy az eleje felejtős. ott van az elején a tartalomjegyzék, erre mit csinálsz?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.10.27. 19:59:07

@TG69:
Noha az AB jogkörének megnyírbálásával én sem értek egyet, Elpet és Tölgy indokait megfontolandónak tartom. Ráadásul az, hogy ezzel a büdös komcsikat is bosszantják, külön jó. Remélem, megüt titeket a guta!

TG69 2010.10.27. 20:20:34

@Mr Falafel: A ballib megkapja az első komolyabb szereplési lehetőséget, amivel élni is fog. És korántsem bosszankodnak emiatt..

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.28. 07:59:30

@TG69:

Megtisztelsz, de annyira nem vagyok már fiatal.

@Mr Falafel:

A `89-es alkotmány értékelésekor - hozzá nem értőként - nem tudok megfeledkezni az elmaradt reprivatizációról és felelősségrevonástól. Ha valami, akkor ez beleültette a társadalomba, hogy kellő ideig uralt politikai tér mindent, hangsúlyozom, mindent igazol - már az alkotmányosság és joggyakorlat szempontjából, nem morálisan, természetesen.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.10.28. 08:14:51

@Elpet:
Továbbra sem tudok mást mondani, mint azt, hogy nem értek egyet ilyen pitiáner ügy kapcsán történő AB elleni retorzióval. Ugyanakkor érthető, hogy az újonnan keletkezett társadalmi igények védelemmel (törvényekkel) történő ellátásának nem lehet akadálya pont az AB. Én inkább a bíróságok és ügyészségek összes vezetőjének leváltásával kezdtem volna. Az igazságszolgáltatás a legkárosabb és legkórosabb képződmény jelenleg a társadalom testében.
Elég sok pro és kontra véleményt meghallgattam az utóbbi napokban. Ezek alapján úgy vélem, a Fidesznek nem volt sok választása. Ha tényleg gyökeres változást akar, akkor az ilyen lépéseket bátran meg kell húzni. Mi meg reménykedjünk a legjobbakban.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.28. 08:25:14

@Mr Falafel:

Egyetértek - a napi ügyekben történő alkotmánymódosítás abszurdum - alapesetben. Azt viszont szintén állítom, hogy a 2010 áprilisig kialakult helyzet _nem_ az, amit hosszú távra stabilizálni kellene, bár kétségkívül vannak, akik érdekeltek benne.

mr.pither 2010.10.28. 10:58:55

azért ez a z.gy.gyulás poén a végére elég erős volt.
süti beállítások módosítása