„Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
Gy. Ferenc, Balatonőszöd, 2006. május 26.

  Ritmuszavar van. Az AB körüli ügyek miatt jobbos körben is volt gyógyszernek elgurulása, szinkronban pedig Gyurcsány utcaipolitizál, a bolgárgyörgyben pedig egyenesen ellenforradalom szerveződik már. Úgy tűnik, nem szokja még a magyar az új világot, néha el is téved benne. Pedig okos ember, a nagy zavarban még Sólyom László sem iránynak megy, ha a rendszer a lelkét nyomja: még nem érzi, hogy ha mondanivalója van, itt most nem a Sándor-palota a megfelelő hallójárat, hanem a parlamenti főemelet, a miniszterelnöki dolgozószoba. Lehet ezen is nyammogni, Pált zoknibábozni, de minek. Az erős ember szerepét másnak dobta a gép. (Pált lenne miért ekézni, de az nem a törvényalkotásban produkált súlytalansága.)

  Két pont következik: az első a tézis, a második a probléma. A tézisben pedig páratlan módon (*izgalom, comingout*) sor kerül az alkotmánybírósági csonkolás megvédésére. Haladjunk sorban.

1. A TÉZIS

  „...történelmet csinálunk. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok” – mondta Ferenc 2006 nyarán, nyilván nem a magyar tankönyvkiadók Száray Miklós- és Závodszky Géza-tagozatának szánt rezolút hadüzenetként. A mondat persze súlyos, de nem csak a medréből kilépő voluntarizmus idegesítő felhangja miatt; abszolút szereptévesztés, a kormányzás történeti perspektívájának fel nem fogása. Most pedig itt van nekünk OVi, aki láthatóan nem szarik a történelemkönyvekre, többek közt talán éppen azért nem, mert azok rendszerváltás utáni Magyarországról szóló részében egyelőre az áll, hogy a valamikori állampárt jogutódja eddig négy miniszterelnököt adott hazájának (köztük egy néhai pufajkást, egy SZT-tisztet, valamint egy KISZ KB tagot), hogy a húsz évvel ezelőtt nyélbe ütött kvázi fájdalommentes elitreprodukció után ugyanez a párt olyanokat szólhatott, hogy ő bizony október 23. szellemi örököse – amikor nyilvánvalóan november 4. haszonélvezője.

  Márpedig elmúlt a történelemkönyveknek leszarása. Fideszország vezetése alkotmányt, talán még – nem nevében/címkézésében (arra nagyjából mindenki magasról tesz), hanem működésében – rendszert is vált, esetleg törleszt a történelemkönyveknek is. Mindez pedig ormótlan hatalom mellett bizony jár némi dirrel-durral. Nem azért, mert ez velük született belső késztetésük, vagy mert Orbán, Navra, vagy akár Matolcsy szeret felforgatni mindent, ami csak jókedvében a keze ügyébe kerül; jegyezzük fel erősen: az egész sztori az új rendszerről, elmúltnyolcév spílereinek fingatásáról, sőt, maga a kétharmados Fidesz-kormány, az új alkotmány létrehozásának igénye mind-mind maga is válságtermék. Távolról sem csak a gazdasági válságé: évtizedek óta döglött bálnaként magunk után vonszolt adósságoké, feloldatlan feszültségeké, kibeszéletlen tabuké. Az alkotmányt, vagyis az 1949. évi XX. törvényt sem azért kell kivágni az ablakon, mert úri hatalommániánkban így tartja kedvünk, hanem mert normatíve a jogfolytonosságot erősíti a korábbi rendszerrel. Már rég meg kellett volna tenni.

  Egyelőre nem túl hiteles dolog finnyásnak lenni. Mondhatnánk, hogy húsz év alatt igen magas minőségű jogállamhoz és demokráciához szokott fajtánknak kényes az orbáni úthenger, de beszakadna a plafon. A jelenlegi parlamenti többségnek volt ideje megtanulni, hogy csak a gyengéknek diktálnak, de az erősekkel tárgyalnak. Ím.

  Hallani, hogy az Alkotmánybíróság fék, a hatalom korlátja. Akkor most oktatási alakzat: az AB (mint ahogy maga az alkotmány) nem korlátozza a hatalmat, valamint féknek/ellensúlynak sem az igazi, ezt pedig a mellékelt ábránál mi sem mutatja jobban, vagyis milyen ellensúly az, amit egy élelmesebb kétharmados többséggel rendelkező kormány (ilyenből egyébként húsz év alatt nekünk ez már a második, vagyis nem olyan ritka, mint elsőre hinnénk) simán lenyom, mint Horthy a cattarói matrózlázadást.

  Ám mint egynehány centivel föntebb írtam, ez a dolog is – ahogy különadók mellett sok minden más – válságtermék. Nem vádaskodás, hanem való igaz: jelenleg azt látjuk, hogy a kormány felállítja a saját szabályait, melyek közt működhet, de az eltakarítandó méretes gazdasági és egyéb szarkupacokat szemlélve ez tán érthető. A kétharmadnak ilyen típusú felfogásán az ország jelenlegi helyzetében nincs mit csodálkozni; persze a rendszer csak akkor lesz elfogadható, ha képes az önkorrekcióra is. Nos, hogy képes-e, még nem nagyon tudjuk. Egyszerűen még nem telt el elég idő tavasz óta. Egy biztos: az AB vitája nem fog oly rettentő sokáig húzódni, hiszen alkotmányozás lesz, méghozzá törvényes alkotmányozás, a produktum pedig egy teljesen új konstitúció.

  A Fidesz többször is megmondta: nincs nála a bölcsek köve. Ahol járnak, egyelőre járatlan út, amit tesznek, olyan erőfeszítés és vállalkozás, amiben rengeteg kockázat van, egyúttal a valaha volt legtöbb lehetőség arra, hogy a nagy erőt jó célokra váltsák. Közérdek, hogy sikerüljön. (Leszögezem, rámutatok, hangsúlyozom: ha elcsellózzák, pipa leszek. Talán dobálni is kimegyek.)

  2. A PROBLÉMA

  A tézis lényege tehát lebutítva nagyjából annyi, hogy – nekem legalábbis – nem nagy lelki tehertétel elviselni, ha a kétharmadig tolódott jobboldali kormány pár évig macsétával vág utat saját magának a bozótban a többség számára sikeres jövő érdekében.

  Van viszont egy csomó dolog itt a kormányzás környékén, ami nagyon fúr. Ezek közt akad szimbolikus bullshit (mi az, hogy NER?), meg a hozzá szorosan tartozó kommunikáció. Titokban olyat szeretnék, hogy valahányszor Szijjártó Péter kimondja azt, hogy azemberek, fizet nekem 100 forintot. Akkor biztosan megvehetem magamnak nyárra a badacsonyi szőlőst, amit kinéztem. Megyünk borozni, jöhet ergé és Kálmán is. Ezeknél azonban súlyosabb dolgot is találni.

  Komoly probléma ugyanis az Alkotmánybíróság csonkolásával, hogy egy őrült nagy hiba miatt éppen a botrányos végkielégítések makkoltatására lesz tök alkalmatlan. Eljárásjogilag ugyanis végrehajthatatlannak látszik. Az alábbi idézet a Kossuth Rádió kedd (2010.11.16.) reggeli műsorának (180 Perc) vonatkozó részéből való, ahol Napifix Úr Angyal József adószakértővel beszélte át a témát.

„Az Alkotmánybíróság jogkörét szűkítik, tehát nem semmisítheti meg ezt a törvényt, de nem szűkítették az Alkotmánybíróság jogkörét abban a kérdésben, hogy úgynevezett alkotmányjogi panasszal lehet fordulni hozzá eseti ügyekben. Az Alkotmánybíróság azt mondhatja, hogy megsemmisíti azt a bírósági ítéletet, mert alkotmányellenes rendelkezésre épül. Bár egységesen nem lehet ezt a törvényt megsemmisíteni a dolgok mai állása szerint, viszont sok eseti ügy fog indulni több évvel ezelőtti ügyekben, és eseti ügyekben viszont száz százalékos nyerési esélye van az adózónak.

Érdekessége még az ügynek, hogy bevallással lezárt időszakokról beszélünk, hiszen 2005 óta eltelt évek bevallása lezárt. A lezárt időszakot kétféleképpen lehet módosítani – mondta Angyal József. Az egyik megoldás: önellenőrzést nyújt be a magánszemély, ha rájön, hogy hibázott. Az adózás rendjéről szóló törvény 50. szakasza viszont kizárja az önellenőrzést, ha az adózó a választásával jogszerűen élt, márpedig ő akkor teljesen jogszerűen adózott. A másik megoldás: az adóhatóság indíthat bevallás utólagos vizsgálata címén eljárást, méghozzá azzal az indokkal, hogy a kifizetőktől be fog jönni az új igazolás, és eltérés lesz a magánszemély korábban beadott bevallása és a munkáltatói igazolás alapján. «Ezt az ellenőrzést le kell folytatni az adóhatóságnak, de a bevallásban nincs megbontva például a munkaviszonyból származó jövedelemsoron, hogy abból mennyi volt a felmentési időre járó bér. Tulajdonképpen anélkül, hogy az adóhatóság egy kiegészítő vizsgálatot végezne a kifizetőnél, egyszerűen nem tudja még az adóhatóság sem megállapítani, hogy mennyi különadót kéne befizetni. Eljárásjogi szempontból teljesen végrehajthatatlan a törvény.»”

(kiemelések tőlem - a szerk.)

  Ha ez igaz, ha ekkora rés marad a rendszerben, akkor Lázárék méretes hülyét csinálnak magukból. Még akkor is, ha ember nincs már az országban, aki ne vágná le messziről, hogy az AB ügyében itt rohadtul nem a 98 százalékos különadóról szól a történet, hanem csupán annyiról, hogy (síró Hans Kelsen) egy pofásabb ürüggyel eltakarítsák az útból az akadékoskodásra hajlamos testületet. Nincs rendben, hogy már az ürügynél hülyét csinálunk magunkból.

  Ez itt a probléma. Ha a tágabbra szabott hatalmi kereteket szakmailag benézett, hibás kontenttel töltjük fel, akkor már lehetetlen tapsolni az ügynek. Jogos elvárás, hogy ha már szétcsapnak az óbégató alkotmánybírók között, akkor tartsák meg a szavazóik bizalmát profizmussal és szakmaisággal. Diktatúrából is csak a minőségit szeretem. Nekem itt ne lógjon meg a véletlenül hagyott kiskapun egy tetű végkielégítés-király adóoptimalizáló se.

*

  Ennyit mára a tézisről, meg az ő problémájáról. Most pedig lazítunk. Bevezetek egy új rendszert a kommentelésben. A szabály rövid, egyszerű: a bejegyzés alatt csak az szólhat hozzá, aki megtekinti Ivan Pacheco, a menetdobolás (drumline) királyának 3:18 hosszúságú felvételét.

*a szerző hisz a jogállamban, de a komcsikat is nagyon utálja. Cikkének címe pedig mr. pharmacist egy korábbi EPIC bejegyzése után jött.