Két héttel ezelőtt e hasábokon az új kormány kezdeményezéseiről a következőket írtam:
„Meglepő és szokatlan visszafogottság tükröződik az elmúlt hetek fideszes megnyilvánulásaiban. A bizottsági helyek elosztásának módjától kezdve, a kormányzati pozíciókat elnyerő fideszes politikusok személyén át egészen a kettős állampolgárság és a trianoni emléknap ügyéig bezárólag, mintha mindegyik esetben a mértékletesség, a mérsékeltség, a visszafogottság jelei mutatkoznának a kormányzat átvétele előtt álló politikai erőben.”
Most azonban megfordulni látszik a trend és olyan döntések tárulnak elénk, amelyek rövid távon ugyan segíthetik a Fidesz zsákmányszerző politikáját, de egyrészt komoly hitelességi válságot okozhatnak, gyengíthetik az államszervezet független intézményeibe vetett bizalmat, másrészt hosszú távon, egy esetleges kormányváltás esetén a most életbe lépő, az ellenzék számára kedvezőtlen szabályok és azok hatásai éppen azokra hullhatnak vissza, akik azokat megalkották.
Nincs felemelt kéz (Fotó: Horváth Ernő)
Jelenleg lényegében négy olyan fontosabb ügyet látok, ahol a kormánypártokat önmérsékletre szólítja fel hol az ellenzék, hol az (olykor akár a kormányhoz is közel álló) sajtó és értelmiség. Ezek az NHH, ORTT, közszolgálati médiumok kérdésköre, az ÁSZ elnökének kinevezése, az alkotmánybírák választása és a köztársasági elnök személyének kérdése.
Nem szakmailag szeretném értékelni ezeket a témákat, mert ezek egymástól nagyon eltérő jellegű és színvonalú szakpolitikai/aktuálpolitikai intézkedések, amelyek közül a konvergens hatóság létrehozása bevett európai gyakorlat, ha nálunk sem szúrják el nagyon, szakmai szempontból akár kifejezetten hasznos is lehet, bár azon el lehet vitatkozni, hogy helyes-e az új hatóság élére 9 évre bebetonozni valakit. Ugyanígy pozitív változásokat hozhat a közmédiumok tulajdonosi jogait gyakorló kuratóriumok összevonása (itt négyből csinálnak egyet) is.
Az alkotmánybírák megválasztására vonatkozó szabályok módosítása kapcsán legalább két okból tartom indokolatlannak az ellenzéki nyüszögést: először is a jelenlegi szabályok szerint „az Alkotmánybíróság tagjaira az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjainak egy-egy tagjából álló jelölő bizottság tesz javaslatot.” Ez tehát azt jelenti, hogy a 2/3-os többséggel rendelkező Fidesz-KDNP nem volna képes saját jelöltet megválasztani, hisz az 1/3-nál kisebb arányszámú ellenzék azt bármikor képes lenne megakadályozni és ne legyen kétségünk, hogy meg is tenné. Ennek a problémának a kezelése nem várathat magára. Itt inkább az vethető a legnagyobb kormánypárt szemée, hogy annak – és ez nyilvánvalóan jelenlegi helyzetéből adódik – nem érdeke kiegyezni az ellenzékkel és így a korábbi, ugyan valóban torz, de mégiscsak kiegyensúlyozó gyakorlat felől (amikor tehát egy jelöltet a kormányoldal, egyet pedig az ellenzék állított) az egyoldalú jelölés irányába mozdul el. Másodszor két alkotmánybíró megválasztása a jelenlegi kilenc mellé nem tekinthető kormányzati dúlásnak az AB-ben, ráadásul újabb alkotmánybíró választásra 2014-nél előbb nem is kerülne sor.
A fentieknél súlyosabb kérdéseket vet fel az Állami Számvevőszék vezetőjének és az államfőnek a megválasztása. Előbbi (és utóbbi) esetében is kifejezetten kontraproduktívnak, az államszervezet demokratikus kontrolljának kiküszöbölésére történő kísérletnek tartom az ÁSZ elnökének posztját egy pártpolitikussal feltölteni. Az ÁSZ egy, az államszervezeten belül, de a kormányzati hierarchián kívüli, tehát függetlennek tekinthető állami intézmény, amelynek feladata éppen a kormányzati cselekvés ellenőrzése. Ez utóbbi válik hiteltelenné, ha olyan vezetője lesz, aki nem a kormányzati ügyek alapos vizsgálatában és a korrupciós ügyek feltárásában, hanem azok elfedésében érdekelt.
Talán még ennél is rosszabb a helyzet Sólyom László újrázási esélyeit illetően. Sólyom László elmúlt 5 éves tevékenysége alapján állítható, hogy jobb államfőt nem is találhatott volna a parlament 2005-ben. Ha most a teljesítmény számítana, újraválasztása minden kétséget kizáróan megtörténne. Hacsak a kormány nem gondolná úgy, hogy személye akadálya lehet bizonyos kormányzati törekvéseknek. Kétségtelen, hogy Sólyom nem marionett figura, nem báb a kormány színházában, hanem autonóm, önálló politikai entitás, akire paradox módon éppen a kormánynak volna a legnagyobb szüksége. Az ő megválasztása és az eddig a kormányoktól független intézmények távoltartása az aktuálpolitikától tehetné igazán hitelessé és hihetővé a kormányzati politikát.
Egy kétharmados kormánytöbbség önmegtartóztatását éppen az szimbolizálja a legjobban, ha a független intézményeket nem próbálja meg bekebelezni, saját képére formálni. A szabályokat ugyan a győztesek írják, de ha fordul a kocka, akkor a jövőben azok kerülhetnek alulra, akik most felül érzik magukat.