Meglepő és szokatlan visszafogottság tükröződik az elmúlt hetek fideszes megnyilvánulásaiban. A bizottsági helyek elosztásának módjától kezdve, a kormányzati pozíciókat elnyerő fideszes politikusok személyén át egészen a kettős állampolgárság és a trianoni emléknap ügyéig bezárólag, mintha mindegyik esetben a mértékletesség, a mérsékeltség, a visszafogottság jelei mutatkoznának a kormányzat átvétele előtt álló politikai erőben.
Parlamenti helyek
A nagy rettegők először akkor lepődhettek meg, amikor a Fidesz 2/3-nál nagyobb többségének birtokában minden parlamenti bizottságban biztosította az ellenzéki 1/3-ot, ami ahhoz kell, hogy a bizottságokban megfogalmazódó ellenzéki javaslatok egyáltalán eljussanak a plenáris ülésre.
Kettős állampolgárság
A parlament jelentős, 90% feletti többséggel a héten elfogadta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását (a benyújtók közül egyébként majdnem lemaradt Kósa Lajos), amiben nem a konszenzus ténye volt az érdekes, hanem az, hogy mire mondtak igent a képviselők. A törvénymódosítás legfontosabb eleme ugyanis a kollektivitás vádjának kiküszöbölése, azaz az új törvény „nem jelenti az állampolgárság kollektív és automatikus megadását, így csak egyedi kérelem alapján lehetséges az igény elismerése.”
Ennél világosabban és egyértelműbben nem üzenhet egy jogszabály a szomszédos országoknak, hogy a magyar parlament maga nem akarja rátenni a kezét a határokon túl élő magyar állampolgárokra (akármekkora hisztit is vág le most Fico). A jogszabály másik, az MSZP felé tett fontos és szimbolikus üzenete az, amiről maga a módosítás nem is szól(hat). Ez pedig a szavazati jog kérdése. Nem lesz további több millió fideszes szavazó (ettől bizony az elmúlt 20 év MSZP-s, SZDSZ-s határon túliak felé mutatott hozzáállás miatt joggal vannak, khm, berosálva), így ezzel a technikával a Fidesz nem betonozza be magát a következő 20 évre.
Személyzeti ügyek
Az utóbbi néhány hét egyik érdekes jelensége a kormányzati pozíciót szerző fideszes politikusok személye. Ez ugyanis kulcskérdés a kormányzás minősége szempontjából (emlékezzünk a kisgazda miniszterek kényszerű beválogatására a 98-02 közötti kormányzati ciklusban). A neveket böngészve az tűnik ki, hogy Orbán (mert ne legyen kétségünk, hogy az ő műve az egész miniszteri, államitkári kar) választottjai egytől-egyig a Fidesz mérsékelt szárnyához tartoznak (ide értve Schmitt Pál házelnöki posztját is). A korábban a baloldal által rettegett és gyakorta pellengére állított, radikálisnak mondott politikusok közül senki sem kapott meghatározó pozíciót.
Mikola István ugyan parlamenti bizottsági elnök lett, de a korábban viselt miniszteri posztja után ez visszalépés. A magoszos akcionisták is „csak” parlamenti helyeket kaptak; a kommunikációs ügyekért egy Kósa-potentát lesz felelős (radikáljobbos médiaszemélyiségek esetleges sarzsijairól egyelőre nincs hír); a szóvivő egy fideszes berkekből aligha ismert újságíró lesz; a Fidesz megmondó embere, Kövér László pedig semmilyen közfunkciót nem lát el a jövőben, még a Fidesz ügyvezető alelnöki posztja is Kósa Lajosnál landolt.
Trianon kérdése
A Jobbik parlamenti jelenléte is közrejátszik abban, hogy a magyarságot érintő kérdések a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kapnak a jövőben. Ez látható a kettős állampolgárság radikális párt általi támogatásával, és így van ez Trianon kérdésével is. A számos megoldási lehetőség közül a Fidesz lényegében a „hoztam is ajándékot meg nem is” magatartást vette fel, amikor emléknapot kezdeményezett a kérdésben. A lehető legfinomabb megoldással lényegében kifizette, lecsendesítette a hőzöngeni vágyókat úgy, hogy joggal se irredentizmussal, se pedig antimagyarizmussal ne vádolhassák különböző oldali ellenfelei.
Ez az a keskeny palló, az aurea mediocritas, amelynek megtalálása hosszú távon is megnyugtathatja a nyugati világ kétkedőit és korrekt mederbe terelheti az ellenzéki megnyilvánulásokat.
