Ex-szkinhedvezér a családokért, az ifjúságért
2010. május 13. írta: TuRuL_2k2

Ex-szkinhedvezér a családokért, az ifjúságért

  A Barikád szerint eldőlt, hogy kiket jelöl a Jobbik a két általa elnökölt bizottságba. Kezdjük az izgalmasabb pozícióval: Staudt Gábor vezetheti a Nemzetbiztonsági Bizottságot. A bizottság jobbikos felügyelete keltette komoly vihar után a jelölt személye vélhetően nem borzolja tovább a kedélyeket, az ügyvédjelölt esetében leginkább fiatalsága kelthet némi (Ficsor Ádám szakminisztersége után már inkább csak mérsékelt) feltűnést.

  Nem tudni, miért pont rá eshetett a párt választása, de van egy olyan sejtésünk, hogy a nemzetbiztonsági C típusú átvilágításnak lehet némi köze a döntéshez: egyes jobbikos politikusokról, például Novák Elődről bajosan tudjuk elképzelni, hogy átmenne egy efféle vizsgálaton.

  A másik bizottsági poszt önmagában kevésbé lenne izgalmas, de a jobbikos elnökjelölt személye határozottan pikánssá teszi. Az egri Sneider Tamás elnökölheti az Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási Bizottságot. A Jobbik nehezen választhatott volna támadhatóbb embert erre a feladatra. Sneider, mozgalmi nevén Roy az egri kopaszok vezére volt a nagy egri cigány-szkinhed összecsapások idején, amint azt büszkén vallja, bíróság előtt is állt egy cigány megverése miatt. A tv-székház ostrománál ott volt az első sorokban, s a nevéhez fűződik „a maffiózókkal is jóban kell lenni” (Vona Gábor kampányfőnöke kapcsán tett) kijelentés is a mostani kampányból. Családügyi szempontból a legneccesebb ügye mégis az, hogy szüleivel szembeni konfliktusát szülei szerint gyámság alá helyezésükkel oldotta volna meg. 

  A kérdés Sneider esetében még inkább adott: miért pont ő? Miért a párt egyik legzűrösebb, ráadásul a bizottság szakterületei szempontjából példamutatónak nehezen nevezhető arcát állítaná a Jobbik a bizottság élére? Mindenesestre nagy érdeklődéssel várjuk az első Cigánysorra látogatott az Országgyűlés szociális bizottsága híreket.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr231999646

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobbikos ex-Szkinhedvezér 2010.05.14. 13:22:02

 Jobbikos bizottsági helyek:A másik bizottsági poszt önmagában kevésbé lenne izgalmas, de a jobbikos elnökjelölt személye határozottan pikánssá teszi. Az egri Sneider Tamás elnökölheti az Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási Bizottság...

Trackback: Nyílt levél a Magyar Szocialista Párthoz 2010.05.13. 13:50:54

  Tisztelt Magyar Szocialista Párt!   Sokat tépelődtem azon, hogy megírjam-e ezt a levelet Önöknek. Bár a gyökereink közösek, én mégsem érzem azt, hogy bármi közünk is lenne egymáshoz, így ezt a levelemet ne úgy értelmezzék, mint egy Ö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.13. 14:01:58

@ArmaGeddon Bácsi: "És valóban nem biztos, hogy átmenne az emberségi teszten... "

“Sneider Tamásról ezt mondja egy 1992. január 3-án kelt vádirat: „Az üldözés során Farkas Bélát a Sneider Tamás (I. rendű vádlott) vezette csoport utolérte, majd Farkas Bélát Sneider Tamás leütötte. Amikor a sértett földre került, az I. rendű vádlott és a társaságában levő személyek Farkas Bélát kézzel, botokkal és kábeldarabokkal ütlegelni kezdték, majd a földön fekvő sértettet összerugdosták.”

www.es.hu/index.php?view=doc;23819

m.logic 2010.05.13. 14:08:38

Staudt, nemár. Volner kell oda.

Turul meg ne pattogjon Sneideren. Még mindig kevésbé gázos ez, mint Pintér a Fidesztől. Ráadásul minden maffiózó megérdemli a verést. Nem kell itt polkorrektkedni.

asz_tapasz (törölt) 2010.05.13. 14:10:17

"példamutatónak nehezen nevezhető arc"
Ha valaki példamutató manapság, az egy Sneider-féle komoly szkinhed. Ez van, hozzá lehet szokni fiúkák :)

ogremano 2010.05.13. 14:10:41

talán mondjuk azért kapta a Sneider ezt a bizottságot, mert ő vezette a párt Szociális és Családügyi Kabinetét... Ezt kb. egy telefonbeszélgetésből ki lehetett volna deríteni, de barátod a google (pl.: orszaginfo.hu/altalanos/belugy/2766-es-morvai-ime-a-jobbik-arnyekkormanya)

suski 2010.05.13. 14:11:19

@rajcsányi.gellért (ergé): büntetett elôéletû legalább akkor?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.05.13. 14:32:08

@rajcsányi.gellért (ergé): Ki az a Farkas Béla? És ez a Bartus az a Hitgyülis Bartus?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.13. 14:36:14

@m.logic: Becsületükre legyen mondva, Pintéren is felháborodtak.

halfi 2010.05.13. 14:40:15

Staudt Gábor önéletrajzából:
"szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy valódi KURUC vér csörgedezik ereimben"

"2002-ben a XXII. kerületi NÉMET Kisebbségi Önkormányzat tagjává választottak, amely tisztséget azóta is betöltöm."

Ezek a jobbikosok mind ennyire zavaros identitással és gondolkodással rendelkeznek.

m.logic 2010.05.13. 14:45:48

@halfi: Pontosan mi is a bajod?

bryan 2010.05.13. 14:49:48

@m.logic:
Öööö... mármint azért, mert az ügyvédi irodája pl. Orbán mellett a szciket is védte? Miért is jelent ez kockázatot?
(Én sem csípem a szcientológiát, de azért ez kicsit erős.)

halfi 2010.05.13. 14:54:42

@m.logic:
A kuruc vér csörgedezése és a német kisebbségi önkormányzati tagság közti, háát... legalábbis disszonáns összefüggésre utaltam.
Ami engem nem zavar, mert tőlem lehet svábként fősámán csak az identitása, így első blikkre egy kicsit defektes.

freehckr 2010.05.13. 15:01:04

Az előző posztban...

mandiner.blog.hu/2010/05/13/sir_francis_drake_tonkreveri_darth_vadert

... éppen az vagyon ecsetelve, hogy milyen jó is ez a Pintér mint főfőpandúr, hiszen rablóból lesz a legjobb. Ennek tükrében akkor nem értem, miért ne lehetne jó szociális és családügyi bizottsági elnök egy egykori szkinhed?! Állítólag azokból lesz a legjobb... :)

m.logic 2010.05.13. 15:05:19

@bryan: Nevet kértél, akit meg kéne vizsgálni. Kaptál egyet. Őt kéne megvizsgálni és eldől mekkora kockázatot jelent.

@halfi: Csak két kisebbség nem tudott/akart beilleszkedni. A többieknek nem kellet sok idő, hogy magyarokká váljanak.

Proli Depp · http://prolidepp.tumblr.com/ 2010.05.13. 15:10:37

@m.logic: Mond az neked valamit, hogy labanc? Tudod, a kurucok ellenfele. De asszem felesleges is magyarázni, ha nem tudod(vagy akarod) átlátni az összefüggést.
Én viszont nagyon jót röhögtem, már megérte benézni ide.

halfi 2010.05.13. 15:15:02

@m.logic:
Hát, hogy melyik kisebbség nem tud beilleszkedni a többségbe, arról a logikád alapján, ha ráérnék linkelnék ide neked néhány Slota és Funar idézetet.
Az a két kisebbség, amelyik nem lett magyarrá a sváb és a horvát?
Vagy a szlovák és a szerb?
Esetleg a román és a görög?

Miknek kell ez az ócska soviniszta duma?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.13. 15:25:53

@TuRuL_2k2:
Hogy tudsz összehordani ennyi ostobaságot, te szánalmas nobilis-zigóta, te diploma nélküli HírTv-s szakértő, teee? Teljesen megőrültél? Elvette az eszed a szervilis törleszkedési verseny?
Mi bajod Staudttal és Sneiderrel? - Pont olyan zsidók, mint te és a főnököd. Vagy a családapai mintakép,Deutsch Tompika.
Ne légy már ilyen korlátolt!

Ha közben sikerült lediplomáznod, akkor gratulálok hozzá!

Viktus 2010.05.13. 16:10:20

Szinte éreztem Sneider Tamásra helyből lesz rácuppanás ...

Viktus 2010.05.13. 16:13:46

mandi ezen is lehetne okoskodni Pintér szerint Gerényi cimbije mindent okésan művelt

videotar.mtv.hu/Videok/2010/05/13/09/Civilekre_is_lottunk_Megszolal_a_2006_s_rendor_tamadas_egyik.aspx

valójábannemberci 2010.05.13. 16:14:52

@Proli Depp: A labancok nem németek, hanem osztrákok, akik nem németül beszélnek, hanem osztrákul, és nem német kultúrát őriznek, hanem osztrákot, így a kisebbségük sem német, hanem osztrák, de mivel nincs osztrák kisebbség, így nyugodtan lehet génkuruc. Szerintem teljesen egyértelmű. ;]

asz_tapasz (törölt) 2010.05.13. 16:35:51

@halfi: mindkét oldalon harcoltak magyarok és németek is, jobb általános iskolákban pl megemlítik a LABANC Károlyi grófot. Sose késő elvégezni a nyolcat, pajti.

Kolompár"nyugodtan lehetne szidni a zsidókat"Orbán · http://www.napiszar.com/wp-content/uploads/2009/06/romapart.jpg 2010.05.13. 16:53:18

@rajcsányi.gellért (ergé):

EGER

HÁLÁS SZÍVVEL KÖSZÖNI A SZKINHEDEKNEK

hogy a 90es években kifejtett tevékenységük révén

elkerülte a Heves megye többi részén szaporodó cigányság
beszivárgását!

Kolompár"nyugodtan lehetne szidni a zsidókat"Orbán · http://www.napiszar.com/wp-content/uploads/2009/06/romapart.jpg 2010.05.13. 16:55:41

@Kolompár"nyugodtan lehetne szidni a zsidókat"Orbán:

Eger polgárai

még a mai napig is

biztonságban érezhetik magukat

városuk utcáin sötétedés után is

a megye más részein igen súlyos cigányprobléma ellenére.

jan 2010.05.13. 16:56:40

Több portál, meg itt hozzászólók is emlegetnek valami szkinhed-cigány háborút, ami állítólag a '90-es évek elején folyt Egerben. Eddig én erről nem hallottam, bár egri huszonsok éves ismerősöm azt mondja, hogy gyerekkorában tényleg sok volt a szkinhed Egerben.

Szóval tudna valaki erről adni valami kis háttérinfót? Mi volt pontosan ez a "háború"? Mikor lett vége? stb.

Kolompár"nyugodtan lehetne szidni a zsidókat"Orbán · http://www.napiszar.com/wp-content/uploads/2009/06/romapart.jpg 2010.05.13. 17:00:16

@jan:

Nem volt semmilyen komoly balhé.

Elég volt a jelenlétük,

hogy a kafferoknak ne legyen kedve ugrálni.

Gót 2010.05.13. 17:09:29

@TuRuL_2k2:

Nem kéne ilyen mélységbe beleugrani a Roy családi dolgaiba, mert nem ismerheted a hátterét a dolognak.

Egyébként meg kb. annyira ízléses a Roy családi ügyeit csócsálni, mint kovácslacibácsi nőügyeit, vagy Deutsch zabigyerekét.

Egyébként Roy megválasztásának pont azért lehet örülni mert tuti nem lesznek "Cigánysorra látogatott az Országgyűlés szociális bizottsága" hírek. :D

Bloodscalp 2010.05.13. 17:12:54

Cigánysorra látogatott az Országgyűlés szociális bizottsága -én ilyenröl még életemben nem hallottam..persze lehet hogy történt már, de hogy sokszor nem az tuti:)

jan 2010.05.13. 17:16:28

@Kolompár"nyugodtan lehetne szidni a zsidókat"Orbán:

rég akartam már kérdezni,

akik ilyen sorkihagyásokkal posztolnak,

azok haikut akarnak írni,

vagy ez valami technikai malőr?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.13. 17:19:06

@rajcsányi.gellért (ergé): bartus mint hiteles forrás?

hát nemtudom, miszter "Nincs ideológiám, de jobboldali vagyok"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.13. 17:20:05

@m.logic: vollner tényleg jobb lenne

az az ember profinak tűnik

Bell & Sebastian 2010.05.13. 17:27:41

Ez kell ide, gumicsont hegyek, ameddig a szem ellát!
És a SADESA-HÍDÉPÍTŐ-SZEVIÉP háza tájám mi újság van? Választások idején eltűnő milliárdok?
Ennek aztán semmi köze sincs a pártfinanszírozáshoz, mi? :)

Itt a hímzett lajbi viselése alkotmányos alapkérdés, pedig a sokszor 3 milliárd (eltüntetése) puszta rutinfeladattá vált és szóra sem érdemes!
Mi is a véleménye Murphynek a törvényhozásról? Arról, hogy kell-e a portásnak új bicikli, három napon át vitatkoznak, a költségvetés meg két óra alatt átmegy.

Merthogy biciklit már minden képviselő látott!

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.13. 17:41:18

@Bell & Sebastian:

no meg

mi újság Pátyott?

A Megyeri híd ügye hogy áll?

És a Hunvald féle ingatlanos buli?

Mi újság a fővállakozói 30 meg 60 napos fizetési határidőkkel?

Oblomov 2010.05.13. 17:47:22

@asz_tapasz:
Károlyi Sándor báróként azért kuruc is volt, sőt.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.13. 17:50:09

@rajcsányi.gellért (ergé):
A francba, csak most olvastam vissza! Hogy nekem milyen szimpatikus lett ez a jobbikos biboldó. 92-ben lehetett úgy 16-17 éves, és már akkor tudta, mit kell tenni a cigányokkal.

freehckr 2010.05.13. 18:02:32

@Gót:
"Cigánysorra látogatott az Országgyűlés szociális bizottsága"

LOL :D

Bell & Sebastian 2010.05.13. 18:10:37

@Ezt a népet sajnáljam?:
Hogy mi újság? Pajzsok 100% -on!
Ez ám a változás! (kiköp)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.13. 18:39:16

Sokadszorra mondom: Kiszel Tünde for President. Komoly politikusokat egy komoly országnak. No.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.05.13. 18:47:09

Kellett a Fidesznek és a médiájának felfuttatni a Jobbikot...

Sólyom Bátor 2010.05.13. 18:52:36

@caralho voador: Most tényleg megint másról beszélsz?

Sólyom Bátor 2010.05.13. 18:56:00

@Gót: Deutsch gyerekei akkor lehetnének hasonló kaliberű politikai zűrzavargások, ha Deutsch teszem fel, a családépítési és fenntartó miniszter lenne. De még akkor sem.

Sólyom Bátor 2010.05.13. 18:58:33

@Viktus: Pedig tök rendes ember, nem? :-)

Bell & Sebastian 2010.05.13. 19:07:49

@Spirál:
(Az első megállapításod, amivel egyetértek.)
Kellett.

Bell & Sebastian 2010.05.13. 19:09:36

@Herr SturmLiberator:
A skizofrénia csak komoly emberek betegsége. :)

loláb 2010.05.13. 19:09:58

Nem tudom, hogy a jobbik azért jelölte ezt a két embert bizottsági elnöknek, mert nem találtak a frakcióban jobbakat, vagypedig azért, hogy ezzel is a parlamentarizmust komolytalanítsa el.

Bell & Sebastian 2010.05.13. 19:20:30

@loláb:
Még jó hogy gipszkarton-bizottság nincs.
Egyik Gipszjakab se' tud gipszkartonozni a 386 db -ból.

Az egy komoly szakma.

Gót 2010.05.13. 19:23:13

@Sólyom Bátor: végül is ifjúsági és sportminiszter volt ha jól emlékszem.. tudod ennek a zabizásnak van egy sport része utána meg egy ifjúsági is szóval testre szabott volt neki a feladat... Nem ízléstelenkedni akartam, hanem csak arra rámutatni hogy kár mások családi ügyein fanyalogni, mert bárhonnan elő lehet húzni egy ilyent. vagy akkor tessék mindenkit ilyen magasan mérni!

Bloodscalp 2010.05.13. 19:27:38

@Sólyom Bátor: iszonyatos poén lenne ha egy babakocsis-kismamás tüntetésen (van belöle épp elég mostanában) """"""szolidaritásból"""""" ő is feltünne:)

Viktus 2010.05.13. 19:28:58

@Sólyom Bátor:

A cigusos affért megértjük mi itt keleten volt-van velük elég gond. A családjával kapcsolatban meg csak ők tudhatják mi is volt.

Sneider Tamás ennyit nyilatkozott:

Sneider Tamás bizottsági elnökjelölt nyilatkozata
A média egyes orgánumai az Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Lakhatási Bizottság elnöki posztjára való jelölésemmel egy időben számos hazugságot közöltek rólam. Eddig két helyreigazítási kérelmet küldtem el, mielőtt jogi útra terelném az ügyeket.
Nagy megtiszteltetésnek és még nagyobb feladatnak tartom, hogy az egyik legnagyobb és az emberek mindennapjai szempontjából legfontosabb területen tevékenykedhetem, ellenőrizhetem az állami intézmények és a kormány munkáját. Nyolc éve foglalkozom ezzel a területtel Eger Megyei Jogú Város önkormányzatánál. Észak-magyarországiként százszor jobban tisztában vagyok a szociális és etnikai problémákkal, mint a villáik kényelméből súlyos milliókért a szegénység felszámolására koncepcióhegyeket gyártók. Véleményem szerint azzal, hogy cigány származású dolgozóknak is munkát adtam a szőlőtermesztéssel foglalkozó gazdaságomban, többet tettem az elmúlt nyolc évben, mint Magyarország kormányzata, mely csak bajt, nyomort és bizonytalanságot hozott az emberekre.

Sneider Tamás,
a Jobbik alelnöke

Thulsa Doom (törölt) 2010.05.13. 19:42:32

Végre egy példamutató ember. A cigánybűnöző megrugdosása pedig gyerekcsíny vagy nevelő célzatú pedagógiai módszer volt, attól függően, hogy jobbikos barátunk nagykorú volt-e már az oktatás idején.

Remélhetőleg a söpredék számára segííj és integráció helyett ma is megrugdosást fog felajánlani!

Bell & Sebastian 2010.05.13. 20:05:45

@Thulsa Doom:
A makarenkói pofonok és pavlovi harapások mellett, természetesen.

Mondjuk a szomszéd települést most töltötték fel a közeli városi gettóból kipaterolt fejpénzes (önkormányzat júdáspénze) cigánnyal. (Amúgy a városi rendfőnök és egy ügyvéd bulija - mint hírlik.) A két szerencsétlen kmb -s még egy szemmel verést sem kockáztat, nemhogy egy népirtásba torkolló igazoltatást.

Az egy jó kérdés, honnan a jogsi, ha tanfolyamra sosem jártak, mégis mind vezet? Tippek? Etno-biznic? Hatóságról ilyet? Nahát!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.13. 21:31:30

@tesz-vesz:
Ilyen félelmetes lennék?:-)
Megpróbálom berakni, de ehhez béna vagyok.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.13. 21:47:10

@Mr Falafel:

Te tényleg együtt blogolsz ezzel a teszvesz faszival?

martonx 2010.05.13. 21:47:40

Sneider Tamás legalább fogja tudni kezelni a cigányproblémát! :-DDD

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.13. 21:57:32

@El Topo (Sgt. Elias):
Ja. Éppen most raktam be egy posztot a békablogon.
Szeretnék több helyre is benézni, de nincs elég időm. Gyakorlatilag ide járok, a menekültbe, a békába és néha a malacba.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.13. 21:59:35

@Mr Falafel:

Csak kérdeztem. Nekem komplett idiótának tűnik a pali, két összefüggő szava nincs.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.13. 22:01:58

@El Topo (Sgt. Elias):
Pedig van. Idiótának idióta, de ez benne a jó. Te is idióta vagy.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.13. 22:05:05

Mondom, hogy nincs.:) Kurva sok kommentjét olvastam. Két koherens szót nem írt még le.
Múltkor a VB-n megsértődött rám valamiért, és kiszűrt, utána meg sírt a többieknek, hogy mondják meg neki, mit írtam, mert ő nem látja.:D

Sólyom Bátor 2010.05.13. 22:05:29

@Gót: Mint írtam, a két dolog köszönőviszonyban sincs egymással. Ennél már csak az lenne durvább, ha kisebbségi ombudsman is lenne :-)

Sólyom Bátor 2010.05.13. 22:07:48

@Bloodscalp: Deutsch ügye magánügy, de egy kötekedő, köcsög skinhead múlt az nem családi ügy :-)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.13. 22:11:24

@El Topo (Sgt. Elias):
Biboldó is összetűzött vele. A VB-re nem járok, mert kiráz tőlük a hideg. Pont olyan jakobinus seggfejek, mint a konzi.
Ezek a kölkök nem az rtl-en edződtek.:-))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.13. 22:13:47

@Mr Falafel:

Én nem tűztem össze vele, csak kiröhögtem.
Engem is kiráz. Néhányszor már lehiénaalmoztam őket. Kisértetiesen emlékeztetnek egy bizonyos topicra.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.13. 22:18:53

@El Topo (Sgt. Elias):
Biboldó mondta a minap, hogy vannak blogok, ahol az számít rangnak, ha tag vagy, és vannak, ahol az, ha kitiltanak. Az utóbbiból lényegesen több van.
Van itt egy arc, a Grift. Az tisztára úgy ír, mint a Főnök.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.13. 22:22:03

@Mr Falafel:
Engem a vastagbőrről első nap kitiltottak, amikor írtam oda.:D Meg is veregettem a saját vállamat. Azóta már többször is. Azóta azt játszom, hogy úgy bosszantsam őket, hogy még éppen ne tiltsanak ki. Valamelyik nap jutott eszembe, hogy elképzelhető, hogy konfliktusfüggő vagyok.
:)

Gót 2010.05.13. 22:24:17

@Sólyom Bátor: oké nincs köszönőviszonyba azért mert csak.. vagy mert azt mondtad.. értem én kristálytiszta logika. :D

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.13. 22:28:22

@El Topo (Sgt. Elias):
Engem is első nap tiltottak ki ott. Aztán még pár néven. Innen is tiltottak már párszor. A pálmát mégis Tóta W. viszi. Bátorkodtam azt írni neki, hogy egy megfáradt bértollnok, mire véglegesen kitiltott a blogjáról. Általában vulgárisan fogalmazom, ezért sokan egy-két picsán meg faszon annyit csámcsognak, hogy nem látják a lényeget, de tótának még csak csúnyát sem írtam. A fickó annyira készen van, amennyire csak lehet.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.13. 22:41:59

Varázslatos ez a blogrendszer.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.13. 22:46:08

@Mr Falafel:

Tótához egyáltalán nem írok, mióta előzetes moderáció van. Elbaszott egy rendszer. Mondjuk reggel kirak egy posztot, vakon kommentelhetik a népek, aztán amikor ideje engedi, bezúdít 400 kommentet.
Soem voltam egy nagy nickhuszár, nekem jó ez az egy is. Így is folyton azzal jönnek, hogy ez meg az is én vagyok. És persze én sem nagyon válogatom me a szavaimat. Pont azt írom, amit gondolok. Ha valakinek nem tetszik, legfeljebb a földhöz baszkodhatja a seggét.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.13. 22:47:06

@El Topo (Sgt. Elias):
Sokan a mon.hu fórumán bénáznak a régiek közül. Szerintük a blogzóna szar.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.13. 22:55:38

@El Topo (Sgt. Elias):
Eegen, az eléggé elterjedt szokás, hogy különféle egyéb nick szarságait a nyakamba akarják varrni. Általában ezt a nicket használom, de van még tartalék. Néhány napja az ergé nevű ifjú biboldó tiltotta Tyr Anasazit, mert egy barom adóját úgy csökkentettem volna, hogy golyót kap a fejébe. Nem tudom, ez valahogy elképzelte, hogy én lelövöm a balfaszt.

Bell & Sebastian 2010.05.13. 22:58:38

Ezért utálom a magamutogató (metroszexuális) kis buzikat. Csak a polgárpukkasztás a lényeg, semmi más!
Se Istenük, se céljuk, se életük. Néró fattyai, kik szirénéneknek hallják a kakofón, primitív gagyogásukat.

Az ősrobbanás fehér zaja, az.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.13. 23:10:56

@Bell & Sebastian:
Igazad van. El topo tényleg metroszexuális.

nagykerek 2010.05.13. 23:11:23

Ez a rinyálás már olyan, mint a galamus csoport vagy a népszava.
Láthatóan nem volt véletlen amit vasárnap a mandineren is szóvá tettek: a jobb oldali véleményoszlopban 6 (!) népszavás tétel volt!

Logikus már a kérdés: most lehúzod vagy reklámozod?

Szeretném látni a listátokat, az elmúlt 4 évben mennyit rinyáltatok a rabló, véleményterrorista maszop-szadesz bagázs parlamenti pozícióin.
Vagy ez csak most és csak a Jobbik kapcsán aktuális?

tanarseged ur 2010.05.13. 23:32:43

@nagyreform:
Szóval mégis van olyan mértékű jobboldaliság, ahonnan nézve már a Mandiner is Galamusnak látszik. :-)

Nézz jobbra: a címkék között 159 SZDSZ-szel, és 343 MSZP-vel foglalkozó bejegyzést találsz. Az SZDSZ-es posztok közül nekem pl. ez volt az egyik kedvencem:
mandiner.blog.hu/2009/06/05/egy_a_szabad_demokrata
:-D

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2010.05.14. 00:24:36

@TuRuL_2k2: sajnos, segget nyalni nehéz és nem rokonszenves. Épp a fidesz nyavalygott az "ellenzékellenes" sajtóról, aztán meg a Mandiner tényleg azzá vált, ami a neve: róla pattog a fideszizmus a semmibe...

Érdemes megnézni ezeket a posztokat, így egymás után. Először a maga nevét is rosszul író doktor Kotász használja fel Tömjén Zsolt jókora történelmi bakiját Pintér nyalogatására, ha már az a maffiózó viperapárti oda nyilatkozott, ahova (mármint Gergényi Szemkilövő jogszerűségéhez) - a szerzőt mit sem zavarta, hogy a történelmi anekdota egy nagy baromság (lásd ott). Aztán jön Turul mester, és ahelyett, hogy az "Ilyen ország pedig nincs" sorozatban vetné össze Mádi László sorsát Pintérével, inkább nekiugrik a Jobbik bizottsági elnökjelöltjeinek.

Gyengébbek vagy kevésbé informáltak kedvéért elmondom, hogy a bizottsági elnöknek SEMMILYEN tényleges döntési funkciója nincs. Vezeti az ülést, ennyi (szót ad, megállapítja a határozatképességet, és hasonló óriási hatalma van). Azt is csak addig, amíg például a bizottság meg nem szavazza, hogy vezesse tovább az ülést az alelnök...

Ehhez képest egy miniszter, pláne az, akinek a kezében van a rendőrség, teljesen más hatalmi kategória. Namármost megtörtént, hogy a miniszterjelölt egy az egyben szembenyilatkozott a Fidesz állítólag legfontosabb elszámoltatásainak egyikével. A Mandíner meg mentegeti.

Kíváncsi vagyok, mikor adhatjuk át a Doromboló Cicus-díjat immár a Mandíner gárdájának, és egyéni, vagy kollektív elismerésként fogjátok-e megszolgálni?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.14. 04:00:28

@Bell & Sebastian: skizofrénia? Ez valaha betegség volt, a modern fogyasztói társadalomban inkább a mindennapokhoz szükséges rétegzett személyiségjegyek és viselkedésminták racionális összessége. A K betűk korszakát éljük: Korrupció, Köpönyegforgatás, Kettősmérce, Kommunikáció, Kurvulás, Klímakatasztrófa, Kétharmad, Közbiztonság, Közmunka, Költségvetés, Közszereplés stb.

Bonyolult világban csak bolondok igazodnak el természetes lendülettel, a bölcsek csak tovább horgolják a gordiuszi csomón a spárgát.

Ne aprózzuk el, Kiszel Tünde for President. Majd megmondja, megoldja.

Bell & Sebastian 2010.05.14. 06:48:11

@Herr SturmLiberator:
Jelét kell hogy adjam a csalódottságomnak. Ugyan még semmi nem történt, de az már kiviláglott:
- nem lesz svájci típusú honvédelem
- nem vonják közös irányítás alá a szolgálatokat
- a segélyezést kapargatják csak az Alkotmány helyett
- seriff/csendőrről szó sincs
- átfogó közig. reformról kuss van

Még nagyítóval sem találom a rendező elvet!
(Lehet, hogy tényleg nincs programjuk?)
Vagy megint csak a K-telefonon jön az ukáz? A rossz tanítónéni megelégszik azzal, ha egy leckével a gyerkőcök előtt jár. Csak nehogy a gyerek is lapozzon még kettőt!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.14. 08:50:13

@Bell & Sebastian: Még meg se tartotta az alakuló ülését az új parlament, ergo korai a kánaánt és a kolbászos kerítést már most számon kérni. Pláne, hogy a nagyobb változtatásokat ritka szép juropéer módon társadalmi konzultációra óhajtja bocsájtani a leendő kormány. Még ha csak a látszat kedvéért tenné is ezt, akkor is jelentős különbség az utóbbi 20 évhez képest. Oszt meglássuk mi sül ki belőle. Magam részéről tények birtokában szeretek zsörtölődni, nem pedig előre elégedetlenkedni a ki sem bontott sör vélt minősége miatt.

vizipipa 2010.05.14. 10:11:09

Ez a sok Galamus és Népszava nekem is feltűnt.
Mazochisták vagytok? Vagy...

Alfőmérnök 2010.05.14. 10:18:25

@Molnargoreny: Göri, a poszt, amit írtál, korrekt, de a kommentedben pl. mit kell azon rugózni azon, hogy dr kottász 2 té-vel írja a nevét? Előfordulhat (sőt, szerintem ez a valószínűbb), hogy tud róla, hogy egy té-vel kell írni, csak valami szóvicc akar lenni, hogy kettővel írja.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2010.05.14. 11:27:14

@Alfőmérnök: Szerintem klasszikusokat (mert a "Doktor Kotááááász! Doktor Kotáááááász!!!" és A tanú vitathatatlanul az) ne ferdítsen senki l'art pour l'art. Ha például egy olyan posztban írná két tével, ami valami zeneféléről szól, akkor a ferdítés érthető, poénos és helyénvaló. Így azonban vagy szimpla tudatlanság (mert lehet, hogy mégse tudta, hogy kell írni), vagy értelmetlen feltűnősködés. A szóvicc ugyanis olyan, hogy te se érted, meg én se, márpedig nem vagyunk a leghülyébbek, tehát ha semmi nem jut róla az eszünkbe, akkor bizony a vicc a rossz.
Hát csak ezért rugóztam.

Alfőmérnök 2010.05.14. 12:13:29

@Molnargoreny: Én poénnak gondoltam, mondjuk nevetni nem nevettem rajta. (Különben a Székely himnuszos posztot is ő írta. Ott van egy kép egy kottáról is. :)

Hát, A tanúban van néhány vicces rész, de nem tartom túlzottan jó filmnek. Tudom, hogy ezt a véleményemet senki nem osztja, de nem érdekel.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2010.05.14. 14:49:49

@Alfőmérnök: Nem jó film, ebben osztom a véleményedet. Akkoriban azonban ez volt a legtöbb, amit csinálni lehetett, ezért klasszikus. A keretekhez képest jó film...

Valahol hasonlít ez a Vadászathoz - az is 1984-ben tele volt rendszerellenes célzásokkal, viszont ott is megvoltak a határok. Segítségül: nézd meg, hogy a három boszorka szövegéből mit hagytak ki...

Alfőmérnök 2010.05.14. 15:26:56

@Molnargoreny: A Vadászatot az egyik legjobb magyar rocklemeznek tartom, de ezt nem tudtam. Több eltérést is találtam. Erre gondolsz?

"vaksötétben letépett
holdfényittas beléndek,
török orr, bak epéje,
pogány zsidó veséje,
cigányasszony [Hobónál: árki szajha:)] zsinegelte"

Mondjuk gondolom a vérkomcsi Major Tamás is azért kellett az elejére, hogy megjelenhessen.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2010.05.14. 16:23:36

@Alfőmérnök: erre gondoltam:)
Látod, még tőlem is lehet olykor újdonságot hallani:)
A "A mai banda csak kéttagú már: Samu a zenész és Iván a sztár" elcsúszott valahogy, de zsidózni-cigányozni még Shakespeare-idézettel se lehetett (arra lennék kíváncsi, hogy ha akkoriban játszották színházban a Macbethet, akkor vajon szintén csonkították-e a szöveget?). Viszont a nagy különbség, hogy akkoriban kisebbségezni a kisebbségi oldalról még tilosabb volt, a "hámeecigányvagyoook" azonnali brutális rendőrpofonnal, és "igen, azért is" válasszal járt együtt.

Amúgy egyetértünk, a Vadászat nem is az egyik, hanem talán A legjobb. Nem is nagyon hallgatok más magyar lemezt, mert ha a zene jó is lenne, sajnos értem a szövegeket, és az agyonüti az egészet (szerencsémre annyira nem beszélek angolul, hogy az énekelt szövegeket értsem - bár a Pink Floyd a fordítások alapján fajsúlyos és helyenként költői szintű szövegben is, nem csoda, hogy olykor egyáltalán nem értem az eredetit).

Tehetetlen Dodó 2010.05.14. 17:04:11

@Alfőmérnök: A Tanúban vannak jó részek is, meg hamisak, úgy vélem.
A koncepciós eljárások felépítése, a mindenre alkalmas elvtársak és a rendszer általános hülyeségének karikatúrája szerintem pompás.
Viszont rendkívül bosszantóak azok a hamisságok, amelyek édesen nosztalgikus képpel takarják el az ávéhás valóságot: az elnyomó hatalom legsúlyosabb vétkei például azok, hogy a félhülye ávósok szétlövik a befőttes üvegeket, a börtönben meg a fogvatartott pap legnagyobb sérelme, hogy újra meg újra tarhonyát kénytelen vacsorázni. Természetesen az egyetlen brutális verőlegény is Horthy-rendőr volt.
(Persze nyilván ez is az ára volt annak, hogy egyáltalán le lehetett forgatni, aztán 10 év múlva, igaz, csak a Tinódira korlátozva, le is lehetett vetíteni).

Tehetetlen Dodó 2010.05.14. 17:09:47

@Alfőmérnök: Érdekes, valamikor a kedvenceim közé tartozott a Vadászat, időről időre elő is kapirgálom és meghallgatom.
Az utóbbi 15 évben viszont azt veszem észre - szubjektív vélemény, persze - hogy a zenei értékei éppoly élvezetesek, mint régen, különösen Bill, de valahogy a szövegek elporosodtak, megfakultak, különösen, ami az akkori aktuálpolitikai csipkelődéseket illeti (pl. Mesél az erdő).
Ezzel szemben másik kedvenceim, Feró két halhatatlan Bikini-lemezét aktuálisabbnak érzem, mint valaha.

Alfőmérnök 2010.05.14. 17:29:13

@Tehetetlen Dodó: A tanú egy jól megírt bohózat, szvsz közepesen megrendezve (a színészek persze zseniálisak).
A hamisságok már csak azért is bosszantóak, mert Bacsónak tudnia kellett az "ávéhás valóságot", tehát azt is, hogy még így is szépít. Mindig is tudta, hogy hol van a cenzúra határa, és pont addig ment el, hogy eljátszhassa a nagy "rendszerkritikust". Így csinálhatott évi egy filmet. Udvari filmrendező. (Közben pl. Huszárik meg egész életében kettőt csinálhatott.) A tanú esetében kicsit elszámolta magát, ilyen az élet.

A Vadászatnál én nem érzem a porosodást, lehet, hogy azért, mert én már eleve akkor kezdtem hallgatni, mikor nem volt aktuális politikailag (vagy legalábbis nem úgy, ahogy a megjelenésekor).

Az első Bikini-lemez (Hova lett) nekem is bejön, a XX. századi híradó annyira nem.

Tehetetlen Dodó 2010.05.14. 18:07:04

@Alfőmérnök: Élemedett koromnál fogva én ezeket azon frissiben hallgattam, no, akkor szenzáció volt mindegyik.
Egy későbbi lemezén egyébként Hobó meg is énekelte, hogy "szelep voltunk a rendszer fenekén"...

the_line 2010.05.14. 18:54:18

Az, hogy egy ilyen ember lett bizottsági elnök, inkább jelképes. Nem lesz komolyabb jogosítványa, de akkor is hülyén néz ki. Mi több, abszurdan... Olyannyira, hogy nem is felháborító, hanem inkább vicces. Szórakoztató négy év lesz kétségtelen,most kezem visszanyerni érdeklődésem a napi politika iránt:)

Egyébként a családi sztoriban az gondnokság (cselekvőképességet kizáró/korlátozó) nem gyámság. Gyámság alá kiskorút szokás helyezni.

vizipipa 2010.05.14. 19:51:57

@the_line:
Miért, készpénznek vetted amit a minőségi magyar sajtó - beleértve a blogoszférát - leírt?

Vissza a forráshoz:

index.indavideo.hu/video/Pofont_adtam_neki_el_is_repedt_a_pittye

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 08:49:26

@Mr Falafel: nem félelmetes.

ocsmány :DDD

nem, csak viccelek:D

pont kerestem vmit, és ezt találtam, miközben nyitva volt egy mendineres oldal, kommenteddel, egyből beugrott az avatar
süti beállítások módosítása