Variációk baloldali üdvözletre (II. rész: jelen)
2010. május 03. írta: pelikán*

Variációk baloldali üdvözletre (II. rész: jelen)

  A pénteki retrobejegyzésben azt néztük meg, mihez kezdett a baloldali újságírás mértékadó része a Fidesz 1998-as győzelmekor, ma az lesz a kérdés, mit szólt a 2010-eshez, vagyis (mint azt már Zsigmond & Péterfy is feltette) milyennek néz ki eddig az ellenzéki sajtó. Már most szólok, hogy persze az ábra nem teljes, a módszer egyszerű volt: elolvasni a bekövetkezett kétharmad utáni első ÉS, M.Narancs, 168Óra vezércikket, valamint meghallgatni az első bolgárgyörgyöt (hétfő) és persze az első Heti Hetest (vasárnap). Úgyhogy a kép relatív szűkösségét fikkantani óhajtó olvasók figyelmébe ajánlom, hogy a végére már nehezen maradtam tünetmentes a bevitt adagtól, esszenciálisan csak egy Vadai Ágnessel töltött hévízi wellness hétvége lehet durvább a legális kategóriában.


MANCS-címlap az 1998-as, és a 2010-es Fidesz-győzelem után.

  Utóbbi megállapítás persze marha igazságtalan, ha nem teszem hozzá, hogy azért a dolog keményen pozitív tapasztalatokat is hozott. Mindjárt hétfőn, az akkor éppen Dési János vezette Megbeszéljük (Klub Rádió, jobb napokon Bolgár Györggyel) radikális baloldali betelefonálókkal nyitott, akiknél hallhatóan elgurult a gyógyszer a vasárnap esti események miatt, és sorra a teljes MSZP-s vezetés fejét akarták a magát túlnyerő Fidesz láttán, továbbá kikérték maguknak, hogy a leköszönő nyolc év központi figurái maradjanak az alakuló frakcióban. Az egyik hallgatóból konkrétan kibuggyant, hogy „a jelenlegi szocialista vezetésnek köszönheti a baloldal azt, ahová jutott”, egy másik pedig kifejtette, hogy „Gyurcsány történelmi vétke vitathatatlan”. Mindez pedig (hacsak nem Spanyolék telefonbetyárkodtak Désivel) nagyon példamutató magatartás volt, még akkor is, ha az önkritika mellett beficcent egy völgyhidazás (mint eredmény!), ill. volt „Orbán omnipotentát”, „Orbán nem megváltó, de majdnem”, végül „ha nem is egypártrendszer jön, de másfélpárt-rendszer”. A műsorban egyébként megszólalt Szanyi Tibor is, aki bevallása alapján szintén azt szeretné, ha a jelenlegi MSZP-s pártvezetés „elcsendesedne” és a másod- és harmadvonal jutna szóhoz. 

  A 168Óra címlapját Gyürk András kivillanó fogsora tematizálja, a vezércikkben Mészáros Tamás hozza az igét („A diadal felelőssége”), aki egyből berendel magának egy szőnyegbombázást a Konzervatóriumnál, szerinte ugyanis a konzervatívok most nem jutottak be a parlamentbe. Itt is fellelhető jelentős önkritika, bár 168Órás mellékzöngékkel („Nyolc év kormányzása és ellenzékisége, a teljesítményeket elfedő hibák és következetlenségek kritikus tömege meg a fékevesztett uszítás együtt vezetett ide.”), és meglepő arányban található elempézés: Mészáros szerint az „olcsó Fidesz-populizmus átvétele” már fellelhető a pártnál, ez a fejlemény pedig „erősen visszafogja az LMP intellektuális színvonala iránt táplált reményeinket”. A cikk szerint a legfőbb félelem, hogy „a jobboldal akár drasztikusan kiiktathatja a demokratikus berendezkedés fékeit és ellensúlyait”. – Ha már ellenzéki hangnemet kutatunk, ez a „fékek és ellensúlyok” valami új mantra kezdete lehet, majdnem pont így a Magyar Narancs vezércikkében is szerepel („fékek és ellensúlyok kikapcsolása”).

*

  Az Élet és Irodalom múlt heti száma Kovács Zoltán főszerkesztő vezércikkével indult. Tippem szerint ez az írás is azzal a még senki által nem látott, de tömegek egybehangzó tapasztalata alapján biztosan létező baloldali publicisztika-generátorral készült, amely bizonyos állandó panelek alapján emberi közbeavatkozás nélkül képes olvasható minőségű Orbán Viktor-ellenes véleménycikket gyártani. Magam sem hittem, de a panelek sorban érkeznek: Kaya Ibrahim, bányaper, szőlőügy. (Említett szoftver tartalmaz egy random gombot, így az, hogy „Josip Tot”, vagy „Happy End Kft.” most nem került a cikkbe.)

*

  Még unalmasabb volt a Heti Hetes, ahol legalább 10 percet kellett várni az első választásokkal foglalkozó hírre. Farkasházy az oligarcha kifejezéssel, Gálvölgyi János a KDNP nemlétével volt elfoglalva, de komolyan mondom, az egészből semmi konkrétum nem maradt meg (amiben az is közbejátszhatott, hogy rendszeresen menekültem a Paprika TV-re, meg az Animal Planet-re).

*

  Ha nem is teljes, de sokatmondó kép ez. Az biztos, hogy a formálódó ellenzéki sajtó nagyon mélyről, kiegyenlítetlen álláspontokkal, jó adag önmarcangolással indul. Kérdés, meddig tart a szüttyögés, és mekkora adag Szíjjártó kell a gépezet beindulásához.

*a szerző tanú, gátőr

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr831970198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.03. 12:52:45

A szőnyegbombázást még meggondoljuk, és dilemma, hogy Grippennel, Miggel, vagy F-16-tal vigyük végbe. És itt most Zord Gábor Lászlóra nézek virtualitate, hogy ezek a gépek alkalmasak-e egyáltalán szőnyegbombázni. Ez a fékek és ellensúlyok ilyen új, importált gondolat lehet. A jobboldal biztos alkalmatlan az önkorlátozásra. Mondjuk egy ilyen ballal szemben mit önkorlátozzanak?

Horgos Eszter · http://tamadohattyu.blog.hu/ 2010.05.03. 13:05:12

Ezt a fék dolgot még értem, de az ellensúly -izét nem.

ibn_battuta 2010.05.03. 13:22:15

a "fékek és ellensúlyok" az angol (pontosabban amerikai) "checks and balances" kifejezés fordítása.

Röviden a lényege: egyetlen hatalmi ág se kerülhessen túlhatalmi helyzetbe, mindig legyen egy másik hatalmi ág, amelyik megfékezi és egyensúlyban tartja.

caralho voador 2010.05.03. 13:25:54

Gyürk András, bazzeg :))))))
Miért nem lehet szegényt eldugni ilyenkor a sufniba?!

Chicano 2010.05.03. 13:32:30

@Karpo: Arra utalhat hogy nem lesz majd kibalancírozva a közélet. De hát miért is lenne? Kétharmadra nyert az egyik párt, valószínűleg okkal. Érdekes hogy 1994-ben annyira nem aggódtak az ballib újságíró urak a balancírozás milyensége miatt, akkor mindenki nagyon örült hogy kétharmaddal lehetett megállítani az MDF nácikat. (Mer' mi öregek emlékszünk ám rá hogy milyen volt az amikor a madöf volt a náci mumus!) Érdekes lenne egy összehasonlítás az 1994-es és a 2010-es kétharmad sajtóvisszhangjáról. (Vagy már volt olyan?)

spájdernecc 2010.05.03. 13:33:26

@ibn_battuta:
így van
idióta tükörfordítás az amerikai szakszlengből
azért egy excenzor szájából elég faramucin jön ki

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.05.03. 13:39:59

@caralho voador: "Gyürk András, bazzeg :))))))
Miért nem lehet szegényt eldugni ilyenkor a sufniba?! "

Azon kevés fideszes politikusok egyike, akik szimpatikusak.

Jellemző, hogy pont vele van gondod. :)

mr.joshua 2010.05.03. 13:40:53

"publicisztika-generátor" - ugye, hogy létezik? Már régóta bizonygatom én is.
Azt hiszem, a slágerszöveg-generátor gyár melletti üzemben készült.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.05.03. 13:45:38

@Spirál: Szimpatikus fideszes politikus? Neked, Bakura ? :) Gyürk pedig már a kádertemetőben van.

bryan 2010.05.03. 13:56:02

@Chicano:
A "balancírozás" alapban más, az az ellenzéki kerekasztalos tárgyalás óta egy rákfenéje a magyar politikai rendszernek, bővebben:
www.orszaginfo.hu/lazito/beszeljunk-rola/4533-husz-folosleges-ev
Amiről ibn_Batutta beszél, az jobban leírja miről is van szó. A leglényegesebb pont nem az ellenzéki-kormánypárti kiegyensúlyozás, hanem a különböző hatalmi ágak szétválasztása, olyan formában, hogy ezek mintegy saját érdekükből fakadóan ne engedjék meg egy másik hatalmi ágnak sem, hogy rájuk telepedjenek.
Nálunk ez meglehetősen diszfunkcionálisan működik, ami tükrözi a társadalom hozzáállását is ehhez a kérdéshez.

caralho voador 2010.05.03. 13:57:49

@Spirál: nem vele, csak a rágószerveivel. Politikai marketing hiba ilyen figyelemreméltó adottságú embert kameraközelbe engedni. Még akkor is, ha jó koponya. (jó, tudom, ez össznépi celebráció volt)

bz249 2010.05.03. 13:59:01

@caralho voador: gondolom a koponya alatt az agykoponyara es nem az arckoponyara gondoltal. :)

Αρχων (törölt) 2010.05.03. 13:59:10

Kicsit olyan, mint egy válogatott meccs. A baloldal bekapott 8 perc alatt egy rakás gólt és a játékuk teljesen szétesett. Új stratégia és cserék kénének nem?

gramercy 2010.05.03. 14:01:00

nem baj, a jobbik szerint meg mindig left-wing bias..

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.05.03. 14:04:07

A baloldali sajtó most jut lehetőséghez, mert végre szidhatják a kormányt. A jobboldali médiumok pedig ellaposodnak, mert várhatóan csak mikrofonállványok lesznek.

Ki fogja pl. nézni a HírTv-t, mint kormánypárti tv adót a fanatikusokon kívül? Ebből a helyzetből sokkal nehezebb lesz valami jót kihozniuk. Ellenzékből szidni a kormányt a legkönnyebb és leghálásabb műfaj.

szempontpuska 2010.05.03. 14:18:52

@agyvihar: A baloldali sajtóban azért eddig is lehetett olvasni kormányszidást, ne mondd hogy nem!
Ha nem volna érthető miről beszélek, bárki megnézheti a mai Népszabadságban mi van Horváth "jó hírével" kapcsolatban.
na ilyet egy az ellenoldalon nem láthattunk évtizedek alatt mutatóban sem.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.05.03. 14:21:10

Ennyire nagy az ubiszezon? Pedig mintha lenne téma a kormányalakításról bőven!

Szánalmas dolog azt várni, hogy majd a baloldali sajtó lemegy Rákay Filipbe, s elkezd okádni. Csak azért, mert fideszék ezt szokták csinálni az elveszített választások után, az attól még nem törvényszerű dolog ez.

Kassian 2010.05.03. 14:24:26

@agyvihar: Igen, kétségtelenül sokkal viccesebb lesz megnézni, ahogy fidesz/kdnp/jobbik ellenzéki szerepre "belőtt" médiabirodalma (és ebbe erősen beletartozik a szimpatizáns netes sajtó, blogok stb.) mihez kezd azzal, hogy az ellenségkép gyakorlatilag megszűnik ill. megszűnt. Már most is látni, ahogy ezek a médiumok mennyire izzadtan próbálják még "nyakon csípni" az esetleges mszp-s témákat...néha kissé röhejes az igyekezet.

A bayerzsolt-féle sértődött, elvakult, habzószájú alakok vagy a vastagbőr-szerű fikablogok a választási győzelem mentén süllyednek és kopnak el. Érdekes lesz látni, hogy ezek az emberek mit kezdenek majd magukkal. Egy 2/3-os fidesz többséggel piszok nehéz lesz ám mindent az ellenzék nyakába varrni. Az emberek pedig egy idő után megunják azt, hogy fideszes agitprop osztály munka helyett még mindig a szocik viselt dolgaival próbálja leplezni, amit majd leplezni kell.

Kassian 2010.05.03. 14:26:02

@szempontpuska: Ámen! Orbán Viktor kritikával, 2 elbukott választás után sem találkoztam egyetlen egy jobboldali sajtótermékben sem.

szempontpuska 2010.05.03. 14:29:34

@Kassian: Ez azért van, mert alapvetően más a baloldal és a sajtója viszonya, mint a fideszé és annak sajtója...

freebiker 2010.05.03. 14:34:50

Baloldali sajtó? Hol itt a baloldal? Én csak tolvaj ingyenélő csürhét láttam, és azok szócsöveit, hogy kidumálják azt amit nem lehet. Tamás Gáspár Miklós ügye , mikor indokolatlanul fasiszta náci támadásról beszélt( Mortimer ügy ugye....)de mikor kiderült a valóság, kérdőre senki nem vonta.Ennél az embernél csak a Heti Hetes szereplői undorítóbbak. A raccsoló rabbi kifigurázhatja büntetlenül a paralimpiásokat? Na ez a baloldali sajtó igazi arca.

Ocsmány hányingert keltő trágyadomb a firkászaikkal együtt.

Publius Decius Mus 2010.05.03. 14:39:25

Most szólok, hogy Gyürk fogait megfotsoppolták finoman. Mondjuk amúgy is hiába meneküne előle a pók a sarokba.

Héttörpe (törölt) 2010.05.03. 14:44:26

@Kassian: "Egyrészt még saját pártjának politikusai is nyíltan megkérdőjelezték, hogy a Fidesz belevághat-e újabb választási küzdelembe az ő vezetésével, és a párthoz közel álló értelmiségiek közül is többen kritizálták (a mindig is különutasnak számító, de nyolc éven át a Fidesz parlamenti frakciójában helyet foglaló Tölgyessy Péter például a Magyar Nemzetben írta le, hogy "Orbán Viktor végleges és visszavonhatatlan távozása nélkül nincs valódi kilátás az érdemi fordulatra"). "

www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100331-a-fidesz-2006os-valasztasi-veresege-hattertortenet-ii-resz.html

Aszt hiszem, ez jó példa arra, hogy volt ott kritika rendesen, hidd el. De Gyurcsányod röpke 4 hónap alatt segített Orbánnak visszaszerezni az erős pozíciót. És még valami. Mielőtt leírsz valamit, nézz utána, nem blődséget mondasz-e!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.03. 14:46:49

bazmeg, tanulja már meg mindenki, h a Szijjártó Peti rövid i-vel írja a nevét.

Tiszta égő, na már.

Kassian 2010.05.03. 14:48:42

@Héttörpe (az SZDSZ elveszi az emberek örömét): Bármennyire is üdítő ezt olvasni, sajnos ez csepp a tengerben, barátom. Egyébként ez eddig az egyetlen, amit ebben a témában olvastam jobbos önkritika gyanánt...én elhiszem, hogy "van ott kritika rendesen", csak kár, hogy most semmit nem látni belőle és gyanítom a jövőben sem fogunk.

Amúgy meg a kommentem pont az olyanokról szólt, mint pl. Te, a Gyurcsányozásoddal együtt...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.03. 14:49:39

Amúgy Szijjártó előléptetése kormányzati funkcióba és Pintér miniszterré felkenése hiba. Én pedig szóltam időben, de hiába, valki/valakik többet adnak a szorgalomra és mittoménmire, mint arra, h a kormány jóhíre megmaradjon.

malacnews.freeblog.hu/archives/2010/04/21/TOP_10_Ne_csinald_mar_bazzz/

hidroponi 2010.05.03. 14:50:03

mit vartok? mint a regi majus 1-en a hangszorokbol?

"koszontjuk a regi uj belugyminisztert, pinter sanyit! ejjenek a megbonthatatlan maffia-rendor kapcsolatok!"

"koszontjuk martonyi elvtarsat, aki utolsokent lepett be az mszmp-be es elsokent csinalt az USA-ban ugyvedi irodat!"

"le az oligarchakkal es offshore lovagokkal, de viragozzek fellegi tamas osszes tengeren-tuli cege!"

aaabbbccc 2010.05.03. 14:50:13

Szerintem Kovács Zoltán és mások kritikájának a Fidesz úgy tudna véget vetni, hogy OV kiállna hogy igen, loptunk, hazudtunk, adót csaltunk, cégeket tüntettünk el, stb de mostantól ezt senkinek sem szabad.
Amikor Bajnai lett a miniszterelnök, akkor is meg tudták magyarázni, hogy igen Ciprus meg ilyesmi, de mostmár a másik oldalon áll és azért gürcöl, hogy mindenki adózzon.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.03. 14:51:03

@Kassian:

A kritikát akkor kérd számon, ha már eltelt az idő, és fogy a becsület, azaz nem jönnek a kellő intézkedések és eredmények.

Kassian 2010.05.03. 14:53:06

@malacz69【ツ】rettegés elemző: kritikát akkor kérek számon, amikor úri kedvem úgy tartja, de hidd el, oda fogok figyelni rá.:)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.03. 14:53:25

Az azért nagyon gáz a baller kommentekben, h még egy meg sem alakult kormányt is jobban tudnak ekézni, mint gyurcsányt a maga idejében, a maga összes országromboló balfaszságaival együtt

Kassian 2010.05.03. 14:55:00

@freebiker: köszönjük, hozod az átlag jobbikos zombi színvonalát.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.03. 14:57:02

@Kassian:

de ez nem úri modor, amit te itt csinálsz, hanem tipikus proli tempó.:-)

Kassian 2010.05.03. 14:57:24

@malacz69【ツ】rettegés elemző: Nem értem miért "ekézném" én a még meg nem alakult jobbos kormányt? Csak mert kíváncsi vagyok, hogy alakul a fideszes "ellenálló" média? Mi ebben az ekézés???

Kassian 2010.05.03. 14:58:51

@malacz69【ツ】rettegés elemző: na és mégis mi ebben a proli, malac? úgy tűnik mégis nekem van igazam...
Nektek egy kicsit kisebb arc, több szerénység és még több jól neveltség hibádzik.

freebiker 2010.05.03. 15:05:11

@Kassian: Nem vagyok Jobbikos. Deminden komcsi becsületvédő a Holdon élt vagy a Heti Hetest bámulta, mert ennyire ember nem lehet hülye mint ti. Nem zavar hogy a baloldalod kormányzott a szarba? Nem tapicskolunk benne hanem nyakig ér. És akár tetszik akár nem mélyen tisztelt balosok, ezért a haverjaitok a felelősek, és a médiátok.

freebiker 2010.05.03. 15:06:28

@Kassian: Ja és a zombi nem én vagyok, hanem az olyan korlátoltak mint te.

szempontpuska 2010.05.03. 15:08:37

@freebiker: Azért vagy zombie, mert még a témát sem sikerült behatárolnod és ezért lózungokkal operálsz

Avatar 2010.05.03. 15:15:30

@agyvihar: "Ki fogja pl. nézni a HírTv-t, mint kormánypárti tv adót a fanatikusokon kívül?"
Nem tök mindegy, ha minden állami cég abban fog hirdetni?
Abból már prímán megél az adó.
Aki meg olyan kérdéseket feszeget, hogy vajon mennyi lé csorog vissza a Fidesz kasszájába, az mocskos kommunista.

freebiker 2010.05.03. 15:17:15

@szempontpuska: Nem is akarok témát behatárolni. Mást fikázni tudtok csak, ha másképp merészel gondolkodni mint ti. Én a véleményem mondtam el a baloldali médiáról és munkáltatóikról.

Ha nem tetszik a véleményem elmehetsz máshová. A Ferkótok ezt is ajánlotta nemrégiben.

Szar mikor a fagyi visszanyal, hát viseljétek.

Héttörpe (törölt) 2010.05.03. 15:19:17

@Kassian: Nem kell dühösködni kis majom! Most 4 szűk esztendő jön, fogadd el. Hehe!

Kassian 2010.05.03. 15:23:02

@freebiker: Jó rendben. Most menj el nyugodtan vissza a kertbe, oszt' kapálj tovább.

@Héttörpe (az SZDSZ elveszi az emberek örömét): Dühösködni? Ugyan már, kisfiam...:) Kettőn közül te hőbörögsz, csak nem értem minek. 4 szűk esztendő? Kinek? Neked? :)) Ember, jövő ilyenkor már mi leszünk kelet Svájca! Pont addigra leszel 15 éves!

szempontpuska 2010.05.03. 15:24:03

@freebiker: már azzal is beérném ha gondolkodnál egyáltalán :-)

Héttörpe (törölt) 2010.05.03. 15:27:31

@Kassian: Mármint négy szűk esztendő(de azért remélem több...) a magadfajta holdon élő kommer majomnak. Na mindegy folytasd nyugodtan az epeömlést pajtikám, mi jót röhögünk rajtad.

gitáros 2010.05.03. 15:31:15

@malacz69【ツ】rettegés elemző:
"Zombi".
"Droid".
Tényleg. :)

@Kassian:
Ezután se fogsz, sajnos.

Kassian 2010.05.03. 15:37:43

@Héttörpe (az SZDSZ elveszi az emberek örömét): Epeömlés?? Hol? Emelj már ki pár "epeömlős" mondatot a kommentjeimből.
Kommer majom...na, kb. ennyit tudsz, meg a neved kisbetűvel. Ezekkel a szellemi képességekkel nyugodtan fel is léphetnél a cirkuszban.:)) De egyébként az nevet, aki utoljára nevet, te kis bohóc.:))

A négy szűk esztendő meg max. neked lesz szűk, bár,ahogy elnézem már most is szűk az neked.

freebiker 2010.05.03. 15:41:38

@Kassian: Én legalább tudom mi a munka.

freebiker 2010.05.03. 15:42:45

@szempontpuska: Veled ellentétben gondolkodom. A sértegetés bukottak kiváltsága. Nincs fegyvered más.

szempontpuska 2010.05.03. 15:57:21

@freebiker: Akkor add jelét és hagyd a paneleket. Eddig semmi mást nem nyomtál ide mint ostoba lózungokat. érdeklődéssel várom mit tudsz

kk_kk 2010.05.03. 16:04:31

The very best of "Fékek és ellensúlyok":

twitter.com/szily/statuses/11999727162

A székházban elterjedt, hogy 1 férfi a Szt István park sarkánál benzinnel lelocsolta és felgyújtott Fék és Ellensúly nevű kutyáját.
#voks10 9:58 AM Apr 11th via web
szily
Szily Laszlo

freebiker 2010.05.03. 16:19:32

@szempontpuska: Cogito, ergo sum. A malis vituperari laus est. Vox populi, vox dei.

freebiker 2010.05.03. 16:32:13

@szempontpuska: Ez vagy te. Én nem a Google-n nőttem fel mint te. Meg miután fikázol tanulj meg helyesen írni. Én történettudományt végeztem nekem nem kell google kereső. Neked meg néhány év tanulás biztos jót tenne.Akkor tovább látnál a ballib haverjaidnál. Nulla vagy vitára érdemtelen.

gyilkos fűegér 2010.05.03. 16:34:39

kedves blogger, bocsáss meg, de egyenlőre nagyon kevés vagy te ahhoz, hogy a Kovács Zoltánt fikázzad...

szempontpuska 2010.05.03. 17:56:15

@freebiker: én megadtam az esélyt... maradtál a személyeskedésnél, nulla mondanivalóval.
na szevasz

freebiker 2010.05.03. 18:20:16

@szempontpuska: A személyeskedést te kezdted. Már bocs. De jellegtelen emberekkel nem állok le vitázni. Te adsz esélyt? Ne röhögtess. A mondani valóm olvasd feljebb. Ha nem érted kérj értelmezési segítséget.

bryan 2010.05.03. 18:24:42

@freebiker:
Priceless :)))
Gondolom külföldi szakirodalom sem kell, nem érdekelnek a más nyelven megjelent történelmi munkák, amikhez hozzá tudsz férni részben a google segítségével, nem nézel utána annak, amit esetleg tanítasz, van három honlap, meg egy ímél cím és annyi elég is neked az internetből, meg gondolom idegen nyelv sem nagyon megy. Mint látom a korábbi kommentjeidből a zsidózni azért tudsz. Már mindenki elvégezheti a történelem szakot, vagy téged azért kivágtak, ahogy kell?

freebiker 2010.05.03. 18:40:31

@bryan: Minek kellene utánanéznem? Többet tudok a történelemből, de sajnos más amit tanítani kell és más az igazság.Elvégeztem, mert azért ott érvek bizonyítékok játszanak, párt és származás függetlenül. Nem vágnak ki mert valaki nemzetben, nemzetért gondolkodik. A külföldi szakirodalom nem mérvadó csak a régi korok iratai. És azok másról árulkodnak, mint amit a Magyar Bálint féle oktatás beléd sulykolt. Az a szakirodalom mért legyen mérvadó ami keveri Budapestet Bukaresttel?

Nem fogok neked magyarázkodni, mivel szavaidból kitűnik, hogy az elmúlt évek kormányai iránt vagy elkötelezve. Nektek mindenki senkiházi, náci fasiszta, aki másként mer gondolkodni.

Az időtök lejárt. Szomorú nektek, de ez van. Szokjatok hozzá. A vezéreitek remélem Zusi mellett végzik....

freebiker 2010.05.03. 18:45:20

@bryan: És még valami. A tudományos körökben tisztelik azt a véleményt, nézetet, amit én és sok más hasonló kutató képvisel. Jártam a Vatikánban Jeruzsálemben, és sehol sem köveztek meg azért, amit elmondtam.Érdemi vita volt, nem személyeskedés.

Ti méltatlanná váltatok még a vitára is.

freebiker 2010.05.03. 18:49:12

@bryan: A legutolsó hozzád intézett szavaim. Négy nyelven beszélek, a latint nem számítva.

De itthon magyarul akarok beszélni, nem jiddisül.

bryan 2010.05.03. 18:55:33

@freebiker:
Én semmilyen kormány iránt nem voltam/vagyok elkötelezve, nem is szavaztam meg őket. Egyet sem, soha.
"A külföldi szakirodalom nem mérvadó csak a régi korok iratai."
Ez igen. Tényleg hatalmas gondok vannak a történelemoktatással.
Idéznél nekem mondjuk angol nyelvű szakirodalmat, ahol Budapest Bukarest kavarás van? Ilyennel nem találkoztam még.
Csak most, csak neked, elmondanám, hogy a külföldi, lehetőleg eredeti nyelven olvasott szakirodalom arra jó, hogy ne ragadj bele abba a posványba, amit magyar tudományos életnek neveznek. Itt nem arról van szó, hogy milyen oldali, a bal és jobboldalon elkötelezett "tudomány" is jellegéből adódóan hibás.

szempontpuska 2010.05.03. 19:00:23

@freebiker: Így is elég evidens, hogy nem olvasod amiről szó van :-)

bryan 2010.05.03. 19:01:57

@freebiker:
Nagyon komolyan tolod. Ezt a zsidó fixációt lassan kezeltetni kéne. Neked is könnyebb lenne.

freebiker 2010.05.03. 19:04:20

@bryan: Ezért járok sokat külföldön. Amit leírnak az általában valamilyen céllal születik. Azon a helyen, ahová te nem jutsz el sok olyan anyag van, ami a magyar történettudományt felfordítaná. Ezt tudják a Magyar Bálint félék. Ezért bélyegeznek mindenkit nácinak, aki nem az ő okosságukat fújja.
Na ennyit erről.

Vacsorát kell csinálnom a gyerekeimnek.

freebiker 2010.05.03. 19:06:08

@szempontpuska: Képzeld olvastam. Megírtam a véleményem. Nem tetszik?

Pont nem érdekel.

freebiker 2010.05.03. 19:07:08

@bryan: Nincs fixációm, csak tények. Azok meg makacs dolgok.

bryan 2010.05.03. 19:14:48

@freebiker:
Persze eltitkolják a zsidó kommunisták. Értem én. :D

pelikán* 2010.05.03. 20:02:54

@gyilkos fűegér: "Kedves Kommentelő, bocsáss meg, de egyenlőre nagyon kevés vagy te ahhoz, hogy a Pelikán Józsefet fikázzad... "

Bocs a parafrázisért, nem lehetett kihagyni. VISZONT veled ellentétben én indokolni is tudok: olyan hozzászólótól sosem fogadok el kritikát, aki nem tudja leírni azt, hogy EGYELŐRE.

[GIGASZMÁJLI]

pelikán* 2010.05.03. 20:03:53

@ibn_battuta: nagyonkösz, itten a gát környékén nem érhető el ilyen irodalom, ezért nem tudtam.

pelikán* 2010.05.03. 20:14:06

@malacz69【ツ】rettegés elemző: Cső Malac, elolvastam a posztod, nagyjából rendben is van, Szijjártóról fogalmam sincs, hogy miként vihette egyáltalán bármire. Ha egyszer OV legyógyul róla, jövője legfeljebb a hajzseléiparban lehet.

Viszont nem szerepelt a pontjaid között Mikola István lefagyasztása, ami pedig úgy tűnik, bekövetkezett, tehát vannak a káderpolitikában pozitív fejlemények.

fehértehén 2010.05.03. 20:43:42

Hát azért az önmarcangi nem tartott sokáig egyeseknél. Ma bolgárúr (helyett Vicsek) nagyban bólogatott a gyurcsánt (sic!) vissza, tapsra-eszement nyugdíjasoknak + a magyar társadalom mára már emblematikus alakjának az 50 közeli tanárnőnek, akiknél általában szerint Kóka zseni volt, Gyurcsány hős, Zorbán pedig egy borzalmas hím és diktátor, merthogy; és szigorú képpel itt felemeli ujját, köztünk lévő Poroszországot így inti; nohogy intelligens emberek soha, node soha nem mennek randalírozni az utcára (hisz ő már a randira sem emlékszik a drága).
Ha ezek tényleg itt akarják folytatni, akkor tényleg kurva nagy gáz van ballib oldalon.

pelikán* 2010.05.03. 21:02:21

@fehértehén: jó, be fog indulni a turbó, az hótzicsi, a balos média erre készen áll, csak az a kérdés, milyen színfalakat biztosít ehhez a pártjuk, mert bizony ketyegnek a bombák az mszp-ben, és ha szakadás lesz, az leszivárog a médiába is, és akkor majd lesz fogaknak csikorgatása, hogy ki hova áll. Akik "sok sok szocializmussal" akarják, akik nem, és akik még nem tudják.

Nagy Rock'n Roll lesz. Főleg ha közben a fidesz nem bassza el.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.05.03. 21:13:18

A Kovács-cikkbôl nem sikerült kihámozni a mondanivalót.

fehértehén 2010.05.03. 22:12:53

@Pelikán József *:

Legyen igazad: robbanjon, szakadjon, szivárogjon, lefele, jó mélyre. Addig meg csak csikorogjon.
Foga meg a guillotine.

szempontpuska 2010.05.03. 23:27:32

@Pelikán József *: Balos média már régen nincsen. Alig maradt felületük...

Rudi_ 2010.05.06. 22:58:59

Variációk baloldali üdvözletre.I-II.
Mindkét cikk kitűnő. Kiváló összefoglaló és elemzés, remek lendületes, fiatalos a stílus, pedig gátőr barátunk már mennyi is? Gratulálok!
süti beállítások módosítása