Vietnami komcsi knowhow és Európa
2010. január 12. írta: dobray

Vietnami komcsi knowhow és Európa

Vigyázz, mert turisták jönnek
Csak saját szemüknek hisznek
Tétlenül ne állj itt dísznek
Vigyázz, mert turisták jönnek!

  Aktuális, nyilván túlzott aggódásom következik. Egy francia bíróság 4500 euróra büntetett egy önkormányzatot, mert hozzájárult II. János Pál szobrának felállításához - írja a Magyar Kurír. A helyzetet „súlyosbítja”, állítják a bírák, hogy a szobor, amelynek talapzatához és keretéhez adott pénzt a község, egy vallási szimbólumot, keresztet tart a kezében

  Itt van emellett az állami iskolai keresztekről szóló európaiértelembenvett vita is. A strasbourgiak döntése ugyan csak Olaszországra vonatkozik, azonban a döntés kapcsán az erősen katolikus spanyolok és a lengyelek is találva érezték magukat, érthetően... A baller spanyol vezetés rögtön el is kezdett a rá (egyelőre) nem kötelező döntés jegyében cselekedni, a jobber lengyel vezetés meg kiállt az iskolai keresztek mellett.

  (Továbbá újra emlékeztetnék arra az esetre, amire már többször felhívtam a figyelmet: az észak-londoni Camden városrész önkormányzata nem járult hozzá, hogy a plébániai szervezőcsoport középületekben és könyvtárakban reklámozza környezetvédelmi rendezvényét, csak akkor, ha a szövegből kihúzzák az „Isten” és a „keresztény” szavakat.)

  Tegyük ezek mellé a Magyar Kurír egy másik hírét: a vietnami katonaság felrobbantotta egy hanoi plébánia temetőjének keresztjét szerdára virradó éjjel, egy katonai gyakorlatozás keretében. A terepet biztosító rendőrség pedig szétverte a tiltakozó hívek csoportját. Hasonló támadás ért november 5-én egy másik plébániát. Ott a rendőrök elrabolták a plébánost, amikor az éves lelkigyakorlatra utazott a püspökségre. Amíg őrizetben tartották, lebontották a Szűzanyának a templom temetőjében álló szobrát. A vietnami kommunista kormány ugyanis megköveteli, hogy minden vallási szimbólum a vallási épületeken belül legyen.

  Most akkor a nyugat nyújt követendő példát a keletnek, vagy fordítva? A francia jakobinus hagyományokról vesz példát Vietnam, vagy épp ellenkezőleg? Esetleg ez már a visszacsatolás?

  Javasolnám betiltani minden köztéri kereszt kihelyezését EU- és Európa Tanács-szerte, valamint eltüntetni a már kintlévőket, köztük a falusi utak útszéli keresztjeit is, meg a P.Mobil által megénekelt Pléhkrisztusokat.

  Továbbá tiltsuk be a magyar címerek kihelyezését az iskolai tantermekben, mivel azokban szerepel a kereszt, ráadásul a kettős, ami így fokozottan veszélyezteti a vallásszabadságot. Ja, és hogy ne lehessen arra hivatkozni, hogy a kereszt nem csupán vallási, hanem történelmi-kultúrális jelkép is, az indoklásba tegyük bele, hogy a címer kihelyezése sérti a nemzeti identitás megválasztásának szabadságát is. Aztán tiltsuk be a Szentháromság- és Nepomuki Szent János-szobrokat.

  Lengyelországot kötelezzük az '56-os poznańi munkásfelkelés két hatalmas keresztből álló emlékművének lebontására (lásd fenti kép), és helyette a budapesti Felvon '56-osok terén található, világnézetileg semleges alkotás lemásolására, természetesen a szerzői jogi díjak megfizetésével.

  Végül minden templom vallásilag semleges, csernobili típusú betontakaróba csomagolását írnám elő kontinentális szinten, hiszen a templom vallási jelkép, nem állhat közterületen. Esetleg ajánlott volna a súlyosabb esetek - mint a kölni gótikus katedrális - lebontása, amit biztos szívesen ingyen, esetleg némi útiköltségtérítés fejében végrehajtanak a tálibok. A papok és szerzetesek pedig csak civilben léphessenek az utcára.

  Így megvalósulna sokak álma, az ősegyház viszonyaihoz való visszatérés, amikor még az üldözések és más okok miatt katakombákban és magánházaknál gyűltek össze a keresztények. És akkor még egy egyház volt, így megvalósulna egy csapásra az ökumené is. Na tessék, Európa vezetői és Vietnam így segíthetnek az egyházaknak, hogy rátaláljanak régi önmagukra.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr611656498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.12. 08:14:00

szomorú, és nem lehet vele vitatkozni. még szomorúbb hogy lesz aki megpróbálja.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.12. 08:32:31

aki igennel szavazott az ejrópai csatlakozásra, az felelős.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.12. 08:35:25

Ho Si MinhKeleti, vietnamiul Hồ Chí Minh, kínai írásjegyekkel 胡志明, jelentése "a felvilágosult", eredeti nevén Nguyễn Sinh Cung;

Párizsban lett kommer, miképpen ott képezték ki a vörös khmerek vezetőit is.

Paranoid Android2 2010.01.12. 08:37:21

Mint teljesen vallástalan személy riadtan tapasztalom, hogy hovatovább a klérus álláspontját vallom, szinte minden lényeges kérdésben, leszámítva a dugást.
Ezek az európai okosok egészen megrázóan hülyék.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.12. 08:47:30

Jézusom! Ez a világ lassan tényleg megérik egy atombombára!!!

érdektelen 2010.01.12. 08:49:30

Kérdés, hogy észbe kap-e mindenki, mielőtt ellepi Európát az iszlám.

tevevanegypupu 2010.01.12. 08:50:54

Hat ez nagyon szomoru. Templomokat mikor kezdik lebontani?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.12. 08:52:11

@tevevanegypupu:

majd, ha tel-aviv arra is érettnek találja a helyzetet.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.01.12. 09:03:03

@Grift: Hülyeség. A zsidóknak sem érdekük az iszlám uralma Európában, akkor nekik is végük van.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.12. 09:06:03

@Őrnagy Őrnagy:
iszlám uralom? LOL LOL
ugyan, az olyan mint a sertésinfluenza. kamu.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.01.12. 09:06:49

Miért kamu? 50-100 év alatt túlszaporodnak minket. Lásd Koszovó.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2010.01.12. 09:09:31

Abszolút egyetértek a szerző félelmeivel, egyedül az bántja a fülemet, hogy miért kell állandóan belerúgni az 56-os emlékműbe.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.12. 09:10:49

@Talon Karrde: Csak semmi drasztikus megoldás. Inkább lőjjék ki a Marsra (ha már Ausztrália foglalt, mondjuk onnan vissza úsznának :F)a renitenseket, deviánsokat :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.12. 09:11:11

@Őrnagy Őrnagy:
amíg gyengítik ejrópát és kezelhetőek, addig elnézik őket. aztán a szellemileg végleg kimúlt ejrópa testéről lesöprik őket.

a koszovói helyzetet nem szép dolog felhozni. ott ejrópai emberek hitéről beszélünk, nem betelepült arab-török népségről.

ha ejrópa eredeti lakossága iszlamizálódna, az ejrópa aranykorát jelentené. istenem, egy egész ejrópai al andalus!!! :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.12. 09:15:22

@Grift: Kezdem érteni Málnásit, azok bajszos spanyol nőcik, hát...

tevevanegypupu 2010.01.12. 09:15:55

@Őrnagy Őrnagy:
Hat mit mondjak..nagyon szeretik a gyerekeket.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.12. 09:18:05

@tölgy:
hát, nem olyan szép bringák, bár nagyon izgalmasak tudnak lenni, de közel sem olyan bajszosak mint a bolgárok, vagy a görögök. :)

de hogy is jött ez ide?

tevevanegypupu 2010.01.12. 09:18:17

@Grift:
Ugyan, latja mar elfoglaltak Manhattant, Lengyel- es Magyarorszagot es meg mindig mehetunk templomba, szoval ettol egyelore ne feljen.(:

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.01.12. 09:20:01

@tölgy: ó, kmöszönöm az emlékeztetőt, íme a közvetlen kapocs?:D
@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: mert rozsdás. Bár hallottam olyat, hogy direkt az. Én érteni vélem a jelentését, az aszfaltbatúró éket, ami jó ötlet, de maga a megvalósult alkotás oylan lélektelen. Persze nem azt mondom, hogy kereszteket kellene állítani, de egy kicsit kedvesebb emlékmű jobban jött volna... talán.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.12. 09:20:33

@tevevanegypupu:

egy baráti pár mesélte, hogy hazafelé a tengerről, bementek szarajevóba, ahol a vizipipázó emberek, időnként megcsókolgatták az ő két lányukat, mondván milyen szépek, kedvesek. nekem ez emberibb, mint rendőrt hívni pedofília vádjával. ejrópa egy állat.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.12. 09:21:13

@tevevanegypupu:
jó. igaza van, az in-kal még nem lövetett a tízes miséről jövőkre! :))

Tehetetlen Dodó 2010.01.12. 09:22:28

@Paranoid Android2: Mi ebben a furcsa?
Ez teljesen normális dolog épelmékű emberek esetében.

Tehetetlen Dodó 2010.01.12. 09:24:39

@Grift: No, én akkora mínuszt húztam a papírra, hogy kilógott a borítékból.

Téglagyári Megálló 2010.01.12. 09:38:50

@tevevanegypupu:

Bejelzett az iróniaméterem - jogosan?

tevevanegypupu 2010.01.12. 09:39:14

@Grift:

Na azert ne oruljunk, szerintem mar van egy nevsor a templomba jarokrol..((:

A pedofilia - illetve a gyerekekkel valo ilyesfajta kereskedelem - hozzatartozik a szokasaikhoz es evszazadokig nem nagyon talaltak benne semmi kifogasolni valot. Tulajdonkeppen most is van, csak mar - ha egyaltalan lehet bizonyitani - akkor a torveny bunteti.De szerencsere mindenfajta erdek nelkul is megcsodalnak, megsimogatnak sot megpuszilgatnak kisgyerekeket, kulonosen ha szokek.(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.12. 09:52:16

@tevevanegypupu:

jó, de ugye nem kódolták őket arra, hogy egy gyerekhez kedvesen közeledni, az már azonnal pedofilia.
azt meg tudjuk, hogy mik mennek egyébként. egy perzsa srác mesélte, hogy náluk a fiú gyerekere mondják, szexuális értelemben persze, hogy amíg nem szőrös, addig lány. használják is őket, közeli férfi rokonok is. azt is elmondta, hogy ez az alsó rétegekre jellemző. a tahó, az mindenhol tahó! :)

Tehetetlen Dodó 2010.01.12. 09:54:55

@Grift: Tudjátok, mi a különbség a pedagógus és a pedofil között?
A pedofil szereti a gyerekeket.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.12. 10:20:06

Nem tudom mi a faszt hőbörögtök. Franciaország szekuláris állam, ebből egyenesen következik, hogy ha komolyan gondolják a dolgot akkor az állam/önkormányzat nem támogathat vallási szervezeteket.

Az egyházakat tartsák el a hívők.

Ha Ron L. Hubbard szobrot próbálnának állítani a scientológusok önkormányzati támogatással, akkor is el lennének meszelve a Franciáknál és gondolom azzal egyetértenétek.

tevevanegypupu 2010.01.12. 10:23:02

@Grift: @Téglagyári Megálló:
Naluk - persze tenyleg csak a tanulatlan retegre igazan jellemzo (bar a gazdagok es az europai,amerikai turistak elvhajhaszasa koztudott) - az ilyenfajta kozeledes meg mindig eleg termeszetesnek tunik, van mindenfele. A verfertozes sem olyan tragikus es egesz eletre szolo sokk addig, amig valaki fel nem vilagositja oket - es remelhetoleg ez majd egyre gyakoribb lesz - hogy ez milyen kovetkezmenyekkel
jar.A szellemileg vagy fizikailag fogyatekos gyermekeket is elfogadjak es nevelik oket, a csalad nagyon osszetart. Annyira, hogy elso unokatestverek kozotti hazassag teljesen termeszetes. Neha az is, hogy egy gyereknek a batyja egyben apukaja is, vagy egy novernek a gyermeke szinten edestestver.. Mas szokasok, mas vilaglatas, azokon a videkeken, ahova nem jutott el meg a sajto es a televizio, meg is oriztek nehanyan ezeket a szokasokat. De ezek az esetek azert egeszseges csaladban elfogadhatatlanok, ok vannak sokkal tobben. A franciak probaltak kozbeavatkozni, es a tanult reteg, de a kevesbe tanultak is a varosokban mar ugy elnek es olyan torvenyek szerint itelnek, ami a vilag nagy reszen elfogadott es kotelezo.
A sajat torvenyeik is eleg szigoruak, de
nem minden esetben dontenek az aldozat
szempontjait figyelembe veve. Komplikalt, nekunk erthetetlen. Beszelni rola nem szokas.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.01.12. 10:37:13

@br: na de ennyire szekuláris? A szekulairzáció addig jó, amíg az intézmények és posztok vannak elválasztva. De egy szoborra mér ne lehetne támogatást adni? Mindig is szekularizáció-ellenes voltam. A szcientológia nem európai hagyoméány, a kereszténység az. A szabadság nem arról szól, hogy azt támogat az önkormányzat, akit akar? Ha Hubbard szobrát támogatnák, akkor sem azért háborodnánk fel, merhogy "ellentmond a szekularizációnak".

szubjektiv 2010.01.12. 10:38:53

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: mert ronda és mert leginkább a szabadságért küzdő nemzet eltiprására érkező hadseregre emlékeztet. de ez csak az én meglátásom.

bz249 2010.01.12. 10:55:18

@Őrnagy Őrnagy:

ezekre gondol

www.prb.org/Articles/2008/muslimsineurope.aspx

vagy az albanokra az 1.3-as termekenysegukkel

Vagy az algeriaiak?

commons.wikimedia.org/wiki/File:Pyramide_Algerie.PNG

Az a kulonbseg az iszlam orszagok es Europa kozott, hogy kb. 50 ev gazdasagi lemaradasban vannak, de szepen kozelednek a nyugati trendhez:

www.prb.org/Articles/2009/karimpolicyseminar.aspx

Zetek 2010.01.12. 10:58:17

Mikor merjük kimondani, hogy igenis lehet különbséget tenni Európában is a vallási szimbólumok között. De Benedek is foglalkozhatna ezzel, ha van ideje az afrikai menekültek harcias védelmének szünetében.

Tehetetlen Dodó 2010.01.12. 11:06:24

@br: Az állam egy dolog.
De az önkormányzat, az önkormányoz.
És ha kereszet akar, hát hadd állítson magának, ne pofázzon bele senki.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.01.12. 11:06:34

@bz249: Hmmmm. Az öbölmenti gazdag arab országokban mekkora a népszaporulat?

bz249 2010.01.12. 11:19:01

@Őrnagy Őrnagy:

parancsoljon

prb.org/pdf09/09wpds_eng.pdf

De kivonatolom maganak:

Bahrein 2.0
Kuvait: 2.2
Oman: 3.4
Katar: 2.4
Szaud-Arabia: 3.9
Egyesult Arab Emiratusok: 2.0

ugyan nem gazdagok, de obol mentiek

Iran (sot ez nem is arab): 2.0
Irak: 4.4
Jemen: 5.5

nem is gazdagok, es nem is obol mentiek:

Libanon: 2.4
Sziria: 3.3
Jordania: 3.6
Egyiptom: 3.0
Libia: 2.7
Marokko: 2.4
Algeria: 2.3
Tunezia: 2.0
Torokorszag: 2.1
Azerbajdzsan: 2.3

Ezek a szamok jellemzoen csokkennek

Arma Gedeonka 2010.01.12. 11:19:22

@tevevanegypupu:

"Mas szokasok, mas vilaglatas, azokon a videkeken, ahova nem jutott el meg a sajto es a televizio, meg is oriztek nehanyan ezeket a szokasokat."

Érdekes, mifelénk épp a sajtó és a TV van tele az utóbbi 20 évben meztelenséggel, dugással, homokozással...
Azelőtt itt nem volt gyakori az ilyen züllöttség, most már javában terjed.

tevevanegypupu 2010.01.12. 11:23:08

Arab orszagokban sok a gyermek, az termeszetes es nem nagyon fog valtozni meg gazdasagi megfontolasok szempontjabol sem hosszu idore. Algeria es Tunezia nem szamithato az igazan iszlam torvenyek szerint elo orszagok koze, bar Algeriaban ketsegtelenul eppen az elmult ket evtizedben igyekeznek egyes politikai vagy vallasi csoportok visszateriteni a lakossagot a helyes utra. Azokban az orszagokban ahol gyarmatositas vagy idegen felugyelet volt, abban az idoben a szuletesek szama csokkent. Amint felszabadultak, azonnal megindult a nepessegnovekedes. Ugyanez vonatkozik az Europaban vagy a vilag mas reszein megtelepedett muzulman csaladokra is.

tevevanegypupu 2010.01.12. 11:36:23

@Arma Gedeonka:
Neha olyan erzese van az embernek, hogy lassan mar az lesz termeszetes es kotelezo ami nem az (bar ki donti el manapsag, hogy mi az ami megfelelo?(:), Nem lenne jo, ha a kovetkezo generaciok EZT tekintenek kovetendo utnak.
De ha oda jutottunk, hogy a kereszteny vallas jelkepeit kezdhetik betiltani Europaban, perverz latnivalokat pedig szeles nyilvanossag elott mutogathatnak, akkor lehet, hogy mar elkestunk a tiltakozassal.

Bummer 2010.01.12. 11:40:39

@br: II. János Pál szobráról van szó, akinek a halálát még a Megasztárban is bemondták, sok helyütt utcák vannak róla elnevezve stb.
Nem csak vallási szempontból tisztelt ember volt, ráadásul a szobor sem vallási jellegű:
cathnews.acu.edu.au/612/64.php

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.01.12. 11:48:40

Azért okosan beintettek volna az államnak :D:

According to the BBC, the inauguration ceremony had originally been planned for 9 December, the anniversary of the signing of the 100-year-old law that founded modern French secularism.

Mayor Paul Anselin of the conservative ruling party UMP called John Paul II "a giant of the 20th century who participated in the fall of the Iron Curtain".

The mayor's office insisted that no public funds were used for the statue, and that the artist presented it as a gift. But a group trying to block the monument says the city government approved �130,000 ($A220,000) for its construction and the inauguration ceremony.

Téglagyári Megálló 2010.01.12. 11:51:40

@tevevanegypupu:

Na ilyenkor előjön belőlem a mcluhanista állat: az eszköz (a média) télleg maga az üzenet. Máshogy gondolkodnak azok, akik beülnek hetente a padsorokba, hogy meghallgassák az evangéliumot, és másképp azok, akik fotelből a tévé elől osztják az észt. Az a fontos, hogy az utánunk következő nemzedékek felfogják ezt, és akkor a mindennapi mocsok ((c) Subba) nem lesz rájuk akkora hatással.

tevevanegypupu 2010.01.12. 12:33:33

@bz249:
Harom nagy misszios iskola mukodik a kornyeken es halomszam hozzak a gyerekeiket a casablancaiak. Nem korszeruek es nem felelnek meg a statisztikaban kihozott ketto es fel gyereknek a maguk ot-hat csemetejevel.
Ok nagyon gazdag emberek es ertelmisegi csaladok.
Ami pedig a kulvarosok lakonegyedeit illeti..((:
Nem is beszelve arrol, hogy ezt a 2,4 gyereket osszehasonlitva az Europaban szuletett mondjuk 0,8 gyerekkel, meg mindig sokkal tobb. Es ez szamit egyelore.
Ez kb. olyan mint mikor a fidesz utcahosszal vezet a kozvelemenykutatasokban es megis az mszp nyer.

@Téglagyári Megálló:
Talan egy-ket generacio mulva felejtik a hatvan eves kommunista uralmat Magyarorszagon is, valamint rajonnek Europaban, hogy a francia forradalom is meglehetosen eltulzott bizonyos dolgokat, es visszaternek vagy a templomba (nem art senkinek) vagy akiegyensulyozottabb, nyugodtabb elethez.

bz249 2010.01.12. 13:13:09

@tevevanegypupu: namost akkor vagy eldugjak a sivatag melyere a gyerekeket... vagy vannak olyan retegek, akik meg 0 gyereket vallalnak. Egyebkent Magyarorszagon is vannak ot gyerekes csaladok, az egyik ilyen csaladfonek eselye van komoly politikai tisztseget betolteni. ;)

de tessek itt van a nemet csaldugyi miniszter-asszony

en.wikipedia.org/wiki/Ursula_von_der_Leyen

Tündér_Lala 2010.01.12. 13:15:07

@tevevanegypupu: A rombolás, különösen ha tovább folytatódik nem múlik el nyom nélkül.
Az az ország, Földrész amelyik megtagadja multját, kultúrájának és erkölcsének alapjait (sőt üldözi azokat) az halálra ítéli önmagát és tönkre megy minden szempontból.
Ráadásul II.János Pál minden szempontból tiszteletre méltó ember volt, aki hiteles életével az egyház legnagyobb reklámja volt. Talán pont ezért nem kívánják látni a szobrát ? Felháborító és ostoba törvényeket hoztak és az ítélet maga is az.

Bummer 2010.01.12. 13:16:28

@bz249:
Nálunk botrány lenne, ha a családügyi miniszternek 7 gyereke van, mert akkor elfogult.

bz249 2010.01.12. 13:24:05

@tevevanegypupu: tessek Marokko statisztikai hivatal

www.hcp.ma/Profil.aspx

0-4 eves: 2.924.464
5-9 eves: 3.055.158
10-14 eves: 3.281.000
15-19 eves: 3.148.590
20-24 eves: 2.947.700

Grand Casablanca

0-4 eves: 309.569
5-9 eves: 303.190
10-14 eves: 321.597
15-19 eves: 332.443
20-24 eves: 360.121

fogyik az arab :)

@Bummer: remelem ellenben lesz egy 5 gyerekes miniszterelnok... ha ebbol botrany lesz, hat akkor botrany lesz :D

Bummer 2010.01.12. 13:31:45

@bz249:
O. megélhetési gyermekvállaló.

tevevanegypupu 2010.01.12. 13:32:03

@bz249:
Csak valamelyest Ageria es Marokko helyzetet lattam vagy latom. Az orszagok olyan nagyok es olyan sok hely megkozelithetetlen, hogy kizart dolog barmilyen pontos felmerest kesziteni. De nem csak az eldugott, hegyek kozotti vagy sivatagi reszek ilyenek, hanem a nyomornegyedek, a kulvarosi lakotelepek is. Nagyon sok gyermek nincs bejelentve, elkepzelhetetlen a zurzavar.A varosokban teny, hogy csokkent valamelyest a szuletesek szama, de a kulvarosokban itt is ellenorizhetetlen.
Rengetegen nem jarnak iskolaba sem, szoval a felmeresek valoszinuleg nem teljesek. Kulonben Europaban az arisztokratak koreben meg mindig sok gyermke szuletik, ugy latszik a
politikai arisztokracia is koveti a peldat. Nalunk peldaul Gyurcsanynak, Orbannak is az atlaghoz kepest sok gyermeke van.(:

@Tündér_Lala:
Csak remelni lehet, hogy valami tevedes tortent es helyrehozzak a dontest. Akinek az Isten hivatalt adott, nem biztos, hogy eszt is adott hozza.
Erre jo sok pelda van most is.

negeev 2010.01.12. 13:38:19

@Grift: Fenéket az a felelős, aki igennel szavazott.
Nem az EU a hibás, kicsit sem.
Ez nem egy szervezet hibája, ahol máig elsősorban gazdasági érdekérvényesítésről van szó.

Egész egyszerűen, Európa van identitás válságban. Tőle nyugatra és keletre mindenki harcol a vallásáért és önazonosságáért.
Ha a kontinensen nem lépnek végre színre szilárd vallást védő és az európai bevándorlást lassítani kívánó politikusok, akkor valóban a század közepére teljesen visszaszorul az őslakosok aránya és kultúrája.

Tehetetlen Dodó 2010.01.12. 13:43:48

@negeev: Szerintem meg hibás.
Ezzel a belépéssel - amellett, hogy nem egyenlő jogú tagok lettünk, hanem afféle félgyarmati selejt-felvevő külső gyűrű - gyakorlatilag lemondtunk az önállóság lehetőségéről és teljesen átngedtük az irányítást vízfejű brüsszeli idiótáknak.
Mert nehogy azt higyjük, hogy ezek bármiben is különbek a mi szadeszünknél.
Fenét, csak még nem nullázták le magukat, a rájuk bízott országokkal együtt. De az út arra visz.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.01.12. 13:52:45

"egy vallási szimbólumot, keresztet tart a kezében"

Mert mit tartson kezében a pápa? Géppuskát?

bz249 2010.01.12. 13:53:45

@Tehetetlen Dodó: hmmm az mar csak ugy van, hogy ezeket az idiotakat valaki odateszi a megfelelo helyre. Ugyanis hiaba jelentem ki, hogy en szeretnek lenni Europa elnoke, megis azt a nyulfogu belgat ultettek oda.

Mivel Europa minden orszagaban altalanos valasztojog van, a felelosseg vegso soron a nepe. Az elmult 20 ev a hippik korszaka volt, de lassan kihalnak (68 ugye 41 eve volt).

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.01.12. 13:54:16

@Prof. William: :):):) Mondnjuk ha a felszabadítás teológiájának állítanék szobrot, akkor biztos egy ferencest ábrázolna géppuskával :D:D

Várkonyi 2010.01.12. 13:54:35

Pont hogy nem gúnyoskodni meg ironizálni kell itt, hanem egyértelműen és nyíltan vállalni a keresztény szellemiséget, lelkiséget.

A cikkíró ezt mulasztotta el.

Félsz, dszg? Szabadulj meg a rossz szellemeidtől(kétely, megfelelni vágyás), és állj ki nyíltan a kereszténység mellett. Tudom, nehéz.

Az egységes, boldog, "szabad" Európát meg el kell felejteni.
A strasbourgi nagyokosok meg akármit is mondjanak, gondolom meg lehet őket is fellebbezni valahogy, ha máshogy nem, hát Hágában, akkor ott jól el lehet pereskedni majd évekig, közben meg vidáman ottmaradhat a kereszt a falon.
Ennyi...

Tehetetlen Dodó 2010.01.12. 13:59:45

@bz249: Pont ezért mondom: ha igennel szavazok, magamra veszem ezeknek a hülyéknek az uralmát.
Tudod: wir sind das Volk.

negeev 2010.01.12. 14:07:08

@Tehetetlen Dodó: Kérdés: A szlovákok is félgyarmati ország lett? Szerintem nem. Mindannyian tudjuk, hogy miért nem. Mi választjuk meg, hogy milyen szerepet játszunk.
Ha önállóak maradtunk volna, akkor lazán összeomlott volna egy évvel ezelőtt a magyar gazdaság. Egyenként is végig vehetjük, hogy miért kellett csatlakoznunk az unióhoz.

Az EU-t a legkevésbé sem érdekli, hogy van-e kereszt az iskolában vagy nincs. Őket csakis az érdekli, hogy a saját terményükkel és cégükkel terjeszkedjenek külföldön. Nekünk is ez lenne a dolgunk. Csak nekünk olyan zavaros elképzeléseink vannak, hogy máig KGST ország vagyunk, és úgyis el tudjuk adni a szar termékeinket itthon és külföldön.
Valljuk be, ennyi az Unió hibája. Hogy most teljesen szabadon bejöhet minden, mi pedig rosszul állunk, hogy felvegyük velük a versenyt.

Nem kell ideológiai magasságokban a közösségnek rontani. Ugyanis az ránk van hagyva, hogy mit teszünk itthon. Azok a sötétek, aki egy európai bíróság hatására saját maguknak tesznek rosszat. Ez pedig - újfent mondom-, hogy egyedül a nemzeti államok kormányainak a hibája. Halálra ítélt eszméknek engedelmeskedve cselekszenek, miközben nincsenek rákényszerítve.

Tehetetlen Dodó 2010.01.12. 14:20:40

@negeev: Van egy rossz hírem: a szlovákok is félgyarmati sorba kerültek, meg az összes ország a régi keleti blokkból.
A régieknek szüksége van egy jó felvevőpiacra, ahová a silányabb holmit el tudják nyomni, jó pénzért, ugyanakkor olcsón lehet velük mindenfélét termeltetni, ami alacsony hozzáadott értéket képvisel. Ráadásul mindezt különösebb kockázat nélkül: ezekben az országokban alacsony szintű a munkaerő védelme, alacsonyak a költségek is. ha nem megy a bolt, legfeljebb lehúzzák a rolót.
Még emlékszem, hogy ment a rettegés, hogy mi mindent kell teljesítenünk ahhoz, hogy felvegyenek az EU-ba. Mindenki lihegett az erőlködéstől, jaj, Istenem, nehogy kimaradjunk! Aztán a románokat meg a bolgárokat szinte bottal verték be az únióba, akár teljesítették a kritériumokat, akár nem. Annyira kilógott a lóláb, hogy kinek is van szüksége erre a tagságra.
Az már csak hab a tortán, hogy az egész EU vízfeje liberálbolsi idiótákból áll, akik morális csődbe kormányozzák az úniót - hacsak nem ébred fel a népekben az egészséges nemzeti és európai tudat, amivel talán ellen tudnak majd állni a liberális nihil okozta anarchiának.
Ha nem sikerül, majd a muszlimok 50 év múlva jól gatyába rázzák Európát.
De az már nem a hibbant libbantak paradicsoma lesz.

bz249 2010.01.12. 14:26:25

@Tehetetlen Dodó: mert egyebkent, ha nem engednek be minket az eloszobaba, akkor nem lennenk felgyarmati sorban? Mit veszitettunk az EU-tagsaggal? Igy is szemetlerako vagyunk, amugyis azok lennenk. Igy is troger munkakat szerveznek ide, amugyis azok lennenk. Igy is leneznek minket, amugyis leneznenek. A kulonbseg, hogy a tagsag miatt a szemetet olcsobban kapjuk (egyebkent igy is dragabb, mint nyugaton), mert eggyel kevesebb vamot kell megfizetni.

Tehetetlen Dodó 2010.01.12. 14:36:05

@bz249: Persze, ez így van, gyakorlati szemszögből.
Az, hogy marha nagy nemet véstem annak idején a papírra, szintén csak szimbolikus jelentőségű gesztus volt, az eredmény nem volt kétséges.
De azért nem kell megfeledkezni a dolog árnyoldalairól sem, hogy a nagy eufória mellett bizony túl sokat nem nyertünk a dolgon.
Egy lényeges pozitívumát láthattuk azért 2006. október 23-án: nem mertek élessel lövetni, az EU kellős közepén azt azért mégsem lehet.

negeev 2010.01.12. 14:37:14

@Tehetetlen Dodó: Jól van. Te úgy látod, hogy félgyarmati ország lettünk. OK. Azonban, ez mikor nem volt így az utóbbi 200 évben? Nem az Uniós tagságon múlott, hogy lesüllyedtünk. Vagy kihasználjuk a lehetőségeket, vagy nem. Én ezek után is azt mondom, hogy Szlovákiával, Csehországgal, Lengyelországgal sincs semmi gond. Nehezen, de biztosan fejlődnek. Mi nem.
De tudom, úgyis csak azt mondod, hogy az Unió a hibás és kész. Akkor ezt hagyjuk.

A válaszod másik felében csak megerősíteni tudlak. Én is azt mondom, hogy egy új és helyes erkölcsi úton járó európai vezetésre van szükség. Minden országban és az EU élén is.

bz249 2010.01.12. 14:39:07

@Tehetetlen Dodó: hasonlo szimbolikus okbol kihagytam a szavazast, ugyanis sem az igent, sem a nemet nem tudtam volna igazan tamogatni. 2004-et tul korainak tartottam, egy realisabb menetrend szvsz 2020-as csatlakozassal ert volna veget.

Tehetetlen Dodó 2010.01.12. 14:47:48

@negeev: Félreértesz, nem azt mondom, hogy az Únió a hibás mindenben, csak azt, hogy nem megy jó irányba, nem az, amit nagyon sokan vártak.
A saját bajainkban persze sok mindenről magunk tehetünk, vegyük például a legszembetűnőbb példát: az összes újonnan csatlakozott ország mezőgazdasági ágazata ki tudta használni az únió ezirányú előnyeit - kivéve bennünket.
Valahogy van egy olyan érzésem hogy a többiek például odaadták a támogatásokat a gazdáknak, ahelyett hogy ellopták vagy csak a klientúra zöld/vörös báróinak juttatták volna.

De ahogy szokták mondani, ez már a mi egyéni szociális(ta) problémánk.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.01.12. 14:52:32

@Várkonyi: te vazze olvasd már el, amit írtam mégegyszer! Anyám... meg amiket korábban írtam, azokat is! Te tök idióta vagy! Minden második posztom arról szól, hogy kiállok a kereszténység mellett, vazze! hát ez azért már mégis sok!
mandiner.blog.hu/2009/12/23/xii_piusz_embermentes_eletszentseg
mandiner.blog.hu/2009/12/07/a_pedofil_papokbol_elne_meg_a_nepszava
konzervatorium.blog.hu/2009/10/08/toleranciadiktatura
konzervatorium.hu/tartalomjegyzek/188-europa-vagy-konzervativ-lesz-vagy-nem-lesz?format=pdf
csak hoyg egypárat megemlítsek. Basszus, elnézést, hogy néha élek az irónia eszközével, sokkal többször kéne ezt tennem. Idióta.

negeev 2010.01.12. 14:53:55

@Tehetetlen Dodó: Erről van szó. Hibás az Unió igen. Senki nem is mondja, hogy nem. Azonban tagnak kell lennünk. Előbb-utóbb lesz olyan kormányunk, aki kis is tudja használni az EU-ban lévő lehetőségeket.
Azért sem tudok egyet érteni @bz249: -cel. Nem tartanám szerencsésnek, ha később csatlakoztunk volna. A korábban ecsetelt gazdasági válság miatt, de legfőképpen ezért sem, mert nem kívánnék a baráti szlovákoknál kilincselni, hogy ugyan milyen kívánságuk lenne még felénk, hogy ne vétózzák meg a felvételünket az Unióba.
Azonban, ezen már túl vagyunk. Szerencsére.

negeev 2010.01.12. 14:56:53

@-dobray- (dszg): Nyugi DSZG! Mindenki tudja, hogy Várkonyi nem túl tájékozott.
:)

bz249 2010.01.12. 14:58:44

@negeev: masfajta palyat kepzeltem volna el a szlovakok csatlakozasara is ;)

sokkal aprobb lepesekbol allo, folytonos csatlakozast... de egyebkent meg mindegy, megtortent, most mar ebbol kell(ene) kihozni a maximumot

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.01.12. 15:02:32

@negeev: :D:D hát ha őneki nincs humorérzéke, én is elveszíthetem egy kicsit időnként...

Várkonyi 2010.01.12. 16:47:04

@-dobray- (dszg):
"aki azt mondja embertársára: "bolond", méltó a kárhozat tüzére."

Így vagy keresztény?

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.12. 16:57:21

kedves dobray,

Franciaorszagban az egyhazat es az allamot szetvalaszto torveny tobb mint szazeves. Az tortent, hogy X. Pius papa Romaba rendelt majd lemondatta Dijon puspoket. Erre valaszul a francia kormany nekiment a Vatikannak, es meghoztak a torvenyt. Meg is akartak szakitani a kapcsolatot a Vatikannal. Nagyon rossz volt a viszony a francia kormany es a Papa kozott (a katolikus tisztek elomenetelet akadalyoztak hivatalosan, ilyesmi) Azert azt nem lehet mondani, hogy Franciaorszag katolikusellenes lenne, de az allam es az egyhaz szetvalasztasat kinosan komolyan veszik. Raadasul a torvenynek ket jelentos ertelmezese van, a klasszikus ami konfliktuozus az egyhazzal, es a masik ami kooperativ. Sarkozyrol koztudott, hogy az utobbi hive, van aki ezert (jobboldalon is !!) kritizalja. A francia republikanus tradicioban eros katolikusellenes vonasok voltak. (ahogy az amerikaiban is )

blogs.reuters.com/faithworld/2009/10/02/sarkozy-explains-french-laicite-to-visiting-catholic-bishops/

Erdekes.

fehértehén 2010.01.12. 17:24:11

@jotunder:

Az 1905-ös tv. következetlen alkalmazásait most hagyjuk. De Dobray szerintem pusztán annyit akart mondani, hogy létezik olyan látószög ahonnan azért a fenti gyakorlat elég nagy baromságnak tűnik. Nincs egyedül.

zooborg 2010.01.12. 17:38:59

Az én Uram a kálvinisták
rettenetes, zord Istene,
ki megtiltja emberre bízzák,
hogy Róla képet festene.

Ne csinálj faragott képet,
ne tiszteld és ne imádd azt:
aranyborjút kívánnak Népek,
kell nekik az olcsó malaszt.

Nem dobok obulust a szentek
aranyozott szobrainak:
az ősök is Úrnak üzentek
a szükségben. A maiak,

kik lézengünk hitehagyottan,
kereszteket állítanánk,
képzelvén, hogy korpusza ott van
a templom lemeszelt falán.

Szentlélek nem formáz galambot,
az Úr szakállas aggastyánt-
Vessünk el sok fényes sallangot,
mit ráaggatunk hit gyanánt.

Magát nem adja ilyen olcsón,
titokzatos Szentháromság-
Mint kvarkok, mik alkotnak Protont,
s nem engedik , hogy kibontsák...

zooborg 2010.01.12. 17:44:10

A templom lemeszelt falán
helyett:
és engesztelőn tekint ránk

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.12. 17:48:29

@fehértehén: Arrol van szo, hogy egy breton korzeti tanacs 4500 euroval tamogatta a szobor felallitasat. Ezert egy breton birosag ele vittek az ugyet, es az ugy dontott, hogy ez a kifizetes nem volt szabalyszeru. A tanacs NEM fellebbezett az ugyben. Nem vilagos, hogy hol van a buntetes.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.12. 17:57:03

Nagy Britanniaban a canterbury erseket a miniszterelnok nevezi ki Ofelsege neveben, a skandinav allamokban altalaban luteranus allamegyhaz van formalisan, Irorszagban most hoztak egy blaszfemia ellenes eleg hulye torvenyt (akar a satanizmust biralokat is megbuntethetik).

Bell & Sebastian 2010.01.12. 18:47:52

A harmadik nagy háború

Le prince Arabe, Mars, Sol, Venus, Lyon,
Regne d'Eglise par mer succombera :
Deuers la Perse bien pres d'vn million,
Bisance, Egypte, ver. serp. inuadera.

Arab vezér, Mars, Nap, Vénusz az oroszlánban.
Az egyház uralma a tengeren összeroskad,
Perzsia felé csaknem egymillióan (tartanak),
Törökországot, Egyiptomot lerohanni a visszatérő Kígyó (akarata szerint?).

Michel de Nostredame

zooborg 2010.01.12. 19:34:55

Más olvasat:
A Princz a rab, nassol: van müzli,ó
Renyhe gríz. Bár merszük ember rá,
győzz le persze, ilyenbe tömni jó.
Bizony Özséb versét előadá.

helmut. 2010.01.12. 20:07:10

@br: Remélem azért különbséget tudsz tenni a történelmi egyházak (ugyan nem tudom, hogy Franciaországban van-e ilyen) és mindenféle őrült szekták között.

intizar 2010.01.12. 20:11:35

@br: Ezzel csak egyet tudok érteni, úgy is, mint róm. kat. Semmi állami támogatást a hitbuzgalomnak!!! Hátszelet se! Akkor talán "politikusaink" is lepattannak az egyházak seggébe mászásról.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.12. 21:10:53

A kommenteket olvasva sajnos egy dolgot meg kell állapítsak. A ballib haladóelit egyik pusztító projektje mindenképpen sikeres volt az előző 20 évben: a nyugatos fejlődést a jobboldal körében szalonképtelenné tenni. Egy ideje próbálom politikai közösségünk itt megforduló tagjainak figyelmét felhívni: nem igaz, hogy az európai gondolat egyenlő a baloldalisággal és szélsőséges liberalizmussal, nem igaz, hogy a nyugatos fejlődés szemben áll a nemzeti tradícióval. Az, hogy az Unió vezetése ma nem megfelelő kezekben van, nem jelenti azt, hogy az Unió gondolata elvetendő. Ahogyan Magyarországot sem fogjuk megszüntetni azért, mert 8 éve az MSZP-SZDSZ kormányoz. Európa és a Nyugat a jobboldaliság és tradicionalizmus természetes közege: ideje visszahódítanunk a megfonnyadt `68-as forradalmároktól. Akik a keresztet el akarják távolítani, azokra nincs szükség Európa vezetésében.

Tehetetlen Dodó 2010.01.12. 21:28:00

@Elpet: "Akik a keresztet el akarják távolítani, azokra nincs szükség Európa vezetésében"
Az a baj, hogy ezt a brüsszeli idióták nem tudják.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.12. 21:44:09

@Tehetetlen Dodó:

Akkor rájuk sincs szükség. Akkor másokra van szükség ott.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.12. 22:01:14

@Téglagyári Megálló:

Szívesebben lennék hivatásos megmondő, jó pénzért, felelősség nélkül mondanék okosakat.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.01.13. 00:17:07

A keresztet az olasz iskola, faláról nem valakik akarják levenni, hanem a törvény, "közintézmény" tessék még párszor elismételni a szót. Az hogy valamlyik hülye meg megfúrja egy János Pál pápát ábrázoló szobor ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSÁT azt meg ne dramatizáljuk már túl. Az is nyilvánvaló, hogy a vén 68-as hippik lejártak már. De ez a jaj Istenem Európa elvesztette az identitását, és elborít minket az iszlám blablabla már engem a legrosszabb ballib rinyákra kezd emlékeztetni az esélyegyenlőtlenségről meg a rasszizmusról. Ez a "jókatolikus" Európa nem hasonlít egy kicsit a balos utópiákhoz?

Bell & Sebastian 2010.01.13. 00:59:09

ДДТ - Церковь без крестов

Я - церковь без крестов
Лечу, раскинув руки.
Вдоль сонных берегов
Окаменевшей муки.
Я - вера без причин.
Я - правда без начала.
Ты слышишь, как вскричала
Душа среди осин?
Я - птица без небес.
Я - каменное эхо.
Полузабытых мест
Печальная примета.
Полночная Луна
Мои бинтует раны,
Да серые туманы
Купают купола.
Я - церковь без крестов
Стекаю вечно в землю,
Словам ушедшим внемлю
Да пению ветров.
Я - память без добра.
Я - знанье без стремлений.
Остывшая звезда
Пропавших поколений.
В душе моей темно,
Наколки о изменах,
Разбитое стекло,
Истерзанные стены.
А завтра я умру,
Прольется дождь покоя.
Из памяти уйду,
Взорвавшись над рекою

www.youtube.com/watch?v=OZ63X_oRtR8&feature=related
süti beállítások módosítása