Nyári beszélgetések II: Magyar-magyar párbeszéd
2009. szeptember 08. írta: AgentUngur

Nyári beszélgetések II: Magyar-magyar párbeszéd

  A jobbikos beszélgetések közül az első némileg drámaiabb körülmények között kezdődött, mint a szoci középvezető  embertani (copyright Lola) vizsgálata.

  Színhely: Szombatról vasárnapra virradó hajnal, 6-os villamos, valahol a Margit-híd és a Moszkva tér között.
 
  Kissé illumált állapotban, és ennek megfelelő jó hangulatban szálltam fel reggel 5 óra tájt a 6-osra. Mögöttem egy négy fős társaság üldögélt, szintén jó hangulatban. Arra lettem figyelmes, hogy két roma lánynak reklámozzák a Jobbikot: de hát mi nem vagyunk cigányellenesek. Csak a liberálbolsik keltik itt a hangulatot... Próbáltam visszafojtani a röhögést, ami kb. úgy sikerült, mint itt.  Elég gyorsan szétbaszta ez a csí-met azonban, és amikor hangos "I hate the jews"-ba kezdett az egyikük. Azt, hogy miért angolul reklámozta a nézeteit a kolléga, nem tudom, de gondoltam tanulok valamit, és megkérdezem. Ilyen kis érdeklődő típus vagyok.

  Odamentem, hogy akkor most ez mér? Közölte, mer ez neki jól esik, és lefele kopás. Szó szót követett, és miután fizikai retorziókkal fenyegetett meg, gondoltam megtanítjuk a jobbikos kollégáknak, hogy nem mindenki hallgatja végig csendben, lehajtott fejjel az efféle handabandázást. Azok a szockók és liberók, akiket ismerek, valószínűleg kushadva végigülték volna azt is, ha a Gárda pogromot kezd a 6-oson, hogy utána összehívjanak egy rendőrileg jól biztosított tüntetést „te is más vagy, te sem vagy más” címmel. (Nos, ez az a híg fos, ami az elmúlt nyolc évben idejuttatta ezt az országot.) Maga a harci jelenet elég érdektelen volt egyébként. Miután a sofőr jelezte, hogy rendőri erőket fog hívni, és a Moszkván bizony tényleg ott állt egy járőrkocsi, leálltunk és röviden átbeszéltük a kérdést. Nem értette szegény, hogy jobboldali, fehér, nem zsidó (és zsidó felmenőket is teljességgel nélkülöző) magyarként mi a bajom vele. De hát mi ugyanazon az oldalon állunk – szajkózta meglepetten, amikor képbe került.

  Ugyanez volt négy hölgyismerősöm (korábban hárman Fidesz-szavazók, ketten Fidesz-tagok voltak, egyről nem tudom) véleménye is. Voltaképpen a Fidesz és a Jobbik úgymond ugyanazt akarja, csak a Jobbik picit keményebb, tovább megy. Ez kell, oda kell csapni a multikra, az EU-ra, a cigányokra. Mindenkire, aki eladta, kizsákmányolja, rombolja a Magyarországunkat. Ha felhívtam arra az egyébként intelligens, sikeres, csinos, magasan kvalifikált értelmiségi hölgyek figyelmét, hogy a Jobbik semmiféle olyan megoldási javaslattal sem állt elő, ami valóban meg is valósítható, egymástól függetlenül kísértetiesen hasonló választ kaptam: Nem akarjuk mi a Jobbikot kormányra segíteni, kormányozzon csak a Fidesz, a Jobbik majd segít és felügyel. Az igazi döbbenet azonban akkor jött, amikor a Gárdára terelődött a szó:  A Magyar Gárda  csak jót tesz, megvédi a magyarokat, az pedig hogy az egyenruha, a bakancs, a masírozgatás emlékeztet picit valami másra is: rossz az, aki rosszra gondol…

  A „jobbikos beszélgetések” során a legfurcsább az volt, hogy a cigányozás, zsidózás, uniózás, multizás tengerében milyen apró hely jutott annak a hárommillió magyarnak, akikkel elméletileg egy nemzeti radikális pártnak elsősorban foglalkoznia kellene. A Jobbik szavazók jelentős részét, különösen azokat, akiket az MSZP-től vettek el, a téma egyszerűen nem érdekli és ezt tudják Vonáék is. Csak mellékesen beszélnek róla, nem hiszem, hogy azért, mert a Jobbik kemény magjának ne lenne szívügye a kérdés, hanem politikai opportunizmusból. Nem akarják az ütős „cigánybűnözés” vonalat megzavarni ezzel.

  Taktikai szinten tehát nem rosszak a fiúk, stratégiailag azonban nullák. Régen nem értekeztem már jobbikos vezetővel, de az hasonló volt a nyári beszélgetéseimhez: indulat, tenniakarás, valós problémára adott rossz válasz (romakérdés - Gárda), nem is létező problémára adott hisztérikus baromkodás (a magyar zsidóság állítólagos törekvései a magyarság palesztin sorra juttatására). Túlbuzgó hit, és semmi realitásérzék. A Jobbik belső ellenségeket kreál mániákusan, pedig azok kívül vannak. Meg kell, hogy mondjam, még így sem érzem annyira idegennek a Jobbik provinciális, nyomasztó, nagyon is valós erőszakkal pettyezett világát, mint az MSZP teljes hit és léleknélküliségét. Vannak bizonyos dolgok, amiket meg lehet érteni. Orbán Viktor, aki a szellemi radikalizmus nagyon sok kijelentésével egyet tud érteni, ám a politikai radikalizmussal semmiképpen, azonban ezúttal a lelkemből beszél. Az érzések szintjén, bizonyos dolgokban lehet rokonság, de a stílusban és gyakorlatban semmiképpen sem. Annak, (azaz a politikai radikalizmus), mélyén ugyanis mindig félelem, sötét gyűlölet húzódik meg, és ez politikailag értelmes cselekvésre nem ad lehetőséget

  Bizonyára lesznek, akik ugyanúgy megsértődnek a fentieken, mint a számomra kedves hölgyek és az edzőpartner a villamoson. Kérném őket, és mindenkit, akit negatív előjellel teszi fel a kérdést, mit hoztak Magyarországra a külföldi befektetők, vagy éppenséggel mit is adott nekünk az Európai Unió, nézze meg jól ezt a videót. Aki pedig ártatlan jelenségnek tartja a Gárdát, ami (külsőségeiben biztosan) a magyar jobboldal legszégyenletesebb hagyományait eleveníti fel, az olvassa el Márai Sándortól a Szabadulást. Kínos hasonlóságokat fog felfedezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr391368559

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2009.09.08. 14:44:59

A Tudózsidó hírolvasója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ubi904 (törölt) 2009.09.08. 14:41:47

Lám, a fidesz is olyan mint a libsik. A Fidesz eldönti, hogy a gárda rossz választ, oszt kész, aki nem igy gondolja, az ab ovo náci.

Érdekes, hol voltak a pöcskörök, mikor magyart kellett volna kimenteni a cigányok karmából? Kushadtak mint szar a fűben.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.09.08. 14:44:39

Elhatárolódás kipipálva. :-)

A Gárdával azért sejtem mi a baj. Ők megtették azt amire Viktor Viktor képtelen volt: nem hagyták a rendőrök által szétveretni a saját maguk által feltüzelt szurkolótábort.

A Szabadulás, meg ha jól látom 44/45ben játszódik. Javaslom olvasd el a poszt címe alatti részt: 2009.09.08. 14:15

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.08. 14:52:54

na, mehetsz, leszophatod eckstein-kovácsot. megyek csütörtökön erdélybe, ha megígéred, hogy nem jössz vissza, akkor szívesen elviszlek! :)

abandi 2009.09.08. 15:08:02

AgentUngur!
..."I hate the jews"... Azt, hogy miért angolul reklámozta a nézeteit a kolléga, nem tudom..."
Én sem, de az biztos, hogy legalább egy valagbarúgást megérdemelsz egy igazi honpolgártól!
A tököm tele van a fideszes okoskodókkal, akik simán elhiszik, hogy nemzetiek, polgáriak és nyerni fognak...
Hát egy nagy faszt!!!

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 15:12:45

Eddig négyből négy prolipárti. Klassz.

agentungur jót írt.

Hajrá.

Karcolt lendület 2009.09.08. 15:15:33

Az első négy hozzászólás tökéletes példa volt arra, amiről a poszt szól. Lesz valami értelmes hozzászólás is, vagy csak a gyalázkodás megy? Azt az SZDSZesek is tudták, ettől nem leszünk előrébb, max. politikai hatalom birtokában az ellenvélemények elhallgattatásához...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.08. 15:16:26

@Oli bácsi:
hehe, én úgy tudtam a prolik hajnalban a villamoson kötekednek, verekednek, ilyesmi. érdekes.

zoli29 2009.09.08. 15:17:16

@abandi:

"I hate the jews"... Azt, hogy miért angolul reklámozta a nézeteit a kolléga, nem tudom..."

Én tudom. Azért, mert az antiszemitizmus jobbikos körökben trendi, de annyira azért nem volt bátor a srác, hogy hangosan is elmondja, hogy utálja a zsidókat.

AgentUngur: Nekem tetszik a post, és nagyjából egyet is értek vele, de azzal gondolom tisztában vagy, hogy kihívtad magad ellen a sorsot. ;)
Különöse, ha index-címlap lesz belőle.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.08. 15:20:52

Jó a cikk. Most kivételesen Oli bá'hoz kell csatlakoznom. Botrány.

Én a jobbikos kollégákkal a 2002-es időket visszaidéző vitákat folytatok. Szerintük én a fidesszel együtt a langyos lábvízben vagyok érdekelt:) + minden parlamenti párt egyforma, nincs különbség+kelet felé kell nyitni, Iránnal meg a ruszkikkal kereskedni :) Ja és zsidóbérenc is vagyok. És a lényeg: Orbán egy fospumpa:)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.08. 15:22:34

@Grift: A Jobbik prolipárt. A szülővárosomban egy rakás exmszpszavazó proli a Jobbiknak agitál már. Úriember a Jobbikra nem szavaz.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.09.08. 15:22:52

@Oli bácsi: Egyszer talán felkapaszkodunk hozzátok. Egyszer.

Morbus_Hungaricus 2009.09.08. 15:25:30

1. Hagyjátok már ezt a hülyeséget, hogy "a Jobbik semmiféle olyan megoldási javaslattal sem állt elő, ami valóban meg is valósítható"

Mi a f..sz nem valósítható meg a "csendőrséget, rendőrséget minden faluba" javaslaton. Vagy legújabban a "kerüljön már le a boltok polcairól az a méz aminek egyébként sem szabadna ott lennie, mert túl sok benne a vegyszer, csak a magyar ellenőrző hivatal szarik rá és/vagy le van fizetve" javaslaton?

2. Nem igaz, hogy "a politikai radikalizmus, mélyén [...] mindig félelem, sötét gyűlölet húzódik meg". Sokkal inkább a reménytelenség, a kilátástalanság, a "szalonképes" szereplők mellébeszélésével való töke_tele_levés húzódik meg, aminek a gyűlölethez és félelemhez semmi köze nincsen.

Utazz egyet nyugaton és nyisd ki a szemed. A "dolgok" működtethetők, vannak helyek, ahol működnek ugyanis. Egészen egyszerű a helyzet, meg kell nézni, hogy hogyan csinálják és le kell másolni. Börtönbe csukják a tolvajokat és lám kevesebb a lopás. Azannya, milyen radikálisak ezek a nyugatiak. Egy bírósági eljárás nem tart 20 évig, ezért a vevő általában fizet, mert ha nem, akkor jön a végrehajtó. Azannya milyen radikálisak ezek ott nyugaton. Ésígytovább, unom a példákat. Itt ülünk egy elcseszett jogrndszerrel a nyakunkon, ami direkt úgy van kitalálva, hogy a maffiának a legkényelmesebb legyen és a radikalizmust szidalmazzuk. Ugyan már.

3. A külföldi befektetők bizonyára sokmindent hoztak Magyarországra a baj azonban az, hogy sokmindent el is vittek. Ráadásul olyasmit, amit nem lett volna kötelező odaadnunk, és mi mégis, lásd fent.

4. A Jobbik persze problémás, (stílusa proli, a gárda egy vicc, az oroszbarát külpolitikájukat pedig valószínűleg a KGB pénzeli) a radikalizmussal kapcsolatos libsi (jajj micsoda szó) közhelyek puffogtatását azért mégis abba kéne szerintem hagyni, mert unalmas és nem vezet sehova.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.08. 15:26:16

"I hate the jews"

"Nem értette szegény, hogy jobboldali, fehér, nem zsidó (és zsidó felmenőket is teljességgel nélkülöző) magyarként mi a bajom vele."

Derék, csak az nem derék, hogy ha ugyanaz a jobbikos fickó inkább
I hate the Slovaks-ba, vagy I hate the Serbs-be kezd, akkor Te lelkesen csatlakozol hozzá. :-(

Persze vannak korrekt fideszesek is:
www.parameter.sk/rovat/regio/2009/09/07/keresni-kell-az-utat-egymashoz-%E2%80%93-interju-surjan-laszlo-ep-kepviselovel

bryan 2009.09.08. 15:26:31

@TaTa86.:
Az nem olyan nagy különbség. Az akkori és mostani szituáció között van annyi hasonlóság, mint különbség. Némi szociálpszichológiát, meg történelemtanulást javasolnék. Gondold végig, mi következik a jobbik hangvételéből, ideológiájából és stílusából.
Nem mondom, hogy rossz emberek vannak a jobbikban, vagy a Gárdában, többen, mint bármely pártban, vagy közösségben, azt mondom, hogy ha túl sok hatalom kerül a kezükbe, annak még a legjobb esetben is rengeteg ártatlan áldozat fizetné meg az árát.
Kezdetnek egy video:
www.ted.com/index.php/talks/philip_zimbardo_on_the_psychology_of_evil.html
A poszt nagyon jó, a Monthy Pythonos dolgot már rég el akartam játszani.

cserenkov 2009.09.08. 15:26:40

Én is ismerek pár újjobbikost, és biztos vagyok benne, hogyha a Jobbik kikerül a parlamentből(bár még lehet, hogy be sem kerül), akkor mennek vissza az MSZP-be.
Ja! És akkor majd ezerrel tagadni fogják egykori preferenciájukat.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.08. 15:27:28

@TaTa86.: Vagy meglesz a likvidálandó személyek listája 2014-re:)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.08. 15:27:49

@Őrnagy Őrnagy: Én azóta tudom, kik ezek, amióta netes aktivistáik elkezdtek vezénylő tábornokozni. ;)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.08. 15:28:51

@Őrnagy Őrnagy:
ez teljesen nyilvánvaló. én valóban ismerek egy csomó prolit akik kőkemény jobbikosok lettek.
szóval. úriember nem megy rendőrnek sem, azt mégis szükség van rájuk. nem szavaz a jobbikra de elviseli hogy vannak, és néha még örül is. ezért a gárda is elmegy, nem rossz srácok azok :) a társadalom egy részét meg kell félemlíteni.
de nekem egy ilyen liberalizmussal beoltott puliszka nem robban faszi ne kezdjen már olyan kekeckedésbe a villamoson, amit a libsik várnak el tőle. mi az apja fasza köze van hozzá, hogy valaki hajnalban zsidózik a villamoson. mit csináljon? aludjon? hányjon? :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.09.08. 15:28:59

@Őrnagy Őrnagy: A jobbik proli és fiatal párt.
Elhatárolódni meg könnyű, de valakinek le kell vinni a szemetet.

""I hate the jews"... Azt, hogy miért angolul reklámozta a nézeteit a kolléga, nem tudom..."
Szerintem azért mert részeg volt mint a disznó! XD

abandi 2009.09.08. 15:29:14

@Oli bácsi:
Mer' te kiosztod a szerepeket mi...?
A röffenésben emlegetett 3 millás tömegből nekünk csak a lámpavaskészítőkre van szükségünk!
A maradék a fityisz-maszop cionistáké lehet...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.08. 15:29:53

@elGabor: Meg az összes parlamenti párt egykutya szöveg is igencsak ismerős valahonnan:)

Ez a sok hülye balhézna a legjobban, mikor a Jobbik kormány után az 500FT-os Euró miatt 2000 lenne egy menü a Mekiben.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 15:30:40

@Jobb híján MDF-es:
és megjött a baloshülye is. "Ezt tetted volna" - egy Sebes György-publi, bmeg.

@Grift:
nem proliztam, prolipártiztam. Szintaxis, ugye.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.08. 15:31:42

@Grift: Kíváncsi lennék, hogy egy büdösparasztmagyarozó cigánycsürhébe is belekötött volna-e Agentungur?:DDDDDD

Tehetetlen Dodó 2009.09.08. 15:32:28

Érdekes, minden példabeszédnek ez a hibája: elfogult, egyoldalú és didaktikus.

Arma Gedeonka 2009.09.08. 15:33:17

Agentungur, igazán verekedhettetek volna komolyan is, mindkét fél megérdemelete!
A villamoson hőzöngők valóban hőzöngtek, mi a francér kell csak úgy nyilvánosan zsidózni. Ha valaki kap ezért, utána ne panaszkodjon.
Te meg azért érdemled meg, mert a holdon jársz.

Mit hozoztt a külföldi tőke?
Tedd mellé, hogy mitt vitt, csinálj egy komlpett mérleget. Természetesen kb. ugyanezt megtette az USA népével is, a Gonosz nem amerikai. Nem is feltétlenül izraeli persze, Izrael is fenntarthatatlan és ez az ottani kisember hátán fog idővel csattanni, ahogy máshol is.

De itt elértünk oda, hogy lázálom-e, hogy palesztin sorsra juthatunk. Mivel tudod ezt cáfolni azon túl, hogy hiszel benne, hogy nem?
Ezer tény utal rá, hogy de igen. Trendek, évszázados trendek.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 15:33:57

@Őrnagy Őrnagy:
Ja, ő majd megdob minket egy-két igei hellyel, Németh Sándor Evangyéliomából :-))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.08. 15:34:21

@Őrnagy Őrnagy:
azt én is megnéztem volna. egyébként meg nem hiszem el a történetét, nyilvánvalóan csak elképzelte, hogy jól be kéne szólni ennek a zsidózó köcsögnek, s rögtön milyen ojrópai lenne.

zoli29 2009.09.08. 15:34:31

@Jobb híján MDF-es:

:DDDD

Te Spirál vagy más nickkel, vagy az ő haverja?

abandi 2009.09.08. 15:34:45

@Oli bácsi:
Ilyen szó nincs is magyarul!

Arma Gedeonka 2009.09.08. 15:34:53

Mi a reális a Fidesz programjában? Mivel reálisabb, mint a Jobbiké?

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 15:35:09

@Grift:
Agentungur használta volna a "leszopás" morfémát? Hah.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 15:36:18

@abandi:
Van, mert leírtam és megértetted. Meg irónia, ugye.
És hát, a lámpavasazó kisproli az utolsó ember, akitől helyesírási tanácsot kérek.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.08. 15:37:04

@Oli bácsi:
nem, mert azt hiszi, hogy az prolis. pedig csak magyar. és egyébként is szeretne ejrópai lenni.

cserenkov 2009.09.08. 15:42:24

Jó a cikk. Egyetértek minden sorával.
Csak azért, mert büdös magyaroznak sokan, még nem kell ugyanolyan egyszerűnek (-mint a lapostányér)lenni!

abandi 2009.09.08. 15:44:02

@Oli bácsi:
Gondolhattam volna!
Na, majd a gabrilo cionista szerzőtársaddal elvihorásztok a "kisproli" kifejezésen...

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 15:45:44

@abandi:
Kacarászom én magamban is, hani.

Mondtam már, hogy, aki három ponttal fejezi be a mondatait, az buzi?

Most mondom.

Arma Gedeonka 2009.09.08. 15:46:51

Egyébként helyénvaló lenne gy ilyen villamosi bunyó, még ha nagy eséllyel kitalált is. Almát almával, körtét körtével. Bunyózzanak a két párt csőcselékének tagjai, és eresszük össze TV-vitára Orbánt Vonával. Vajon miért nem töri magát össze egy ilyenért Orbán?

abandi 2009.09.08. 15:50:50

@Oli bácsi:
Aki hanizik, az faszszópó!
Leszel a barátom...-e???

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.09.08. 15:52:06

Attól tartok, hogy már késő. Mármint efféléket írni - teli ez a netszeglet is elszabadult szélzombikkal; de OV-nek is efféléket mondogatni - ugye emlékszünk a Jobbik EP-választási eredményére...

Ettől még persze a poszt jó, és fontos dologban ügyködik. Köszönet érte!

zoli29 2009.09.08. 15:52:23

@Arma Gedeonka:

Miért, Vona kihívta Orbánt tv-vitára?
Ha nem, akkor viszont nem gondolom, hogy egy 56%-os párt elnökének kellene jelentkezni, hogy vitatkozni szeretne egy 14%-os párt elnökével.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 15:52:27

@abandi:
HÁT AZT HITTEM MÁR SOSE KÉRDEZED MEG!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.08. 15:52:45

@Zoli28: A Google első két oldaláról:
jobbegyenes.gportal.hu/gindex.php?pg=29456605&nid=5054117
"Kibújt a szög a zsákból: a Vezénylő Tábornok is a Jobbik ellen agitál."
www.jmmalmadi.eoldal.hu/oldal/attores_elott
"Hasonló módon a másik oldalon is sokan vevők a szociális demagógiára, illetve Viktor, vezénylő tábornok úr fanatikus, ám egyre fogyatkozó számú hívei, akiknek még a tizedik elveszített választás után is el lehet magyarázni, hogy csak azért nem sikerült megint nyerni, mert az MSZP által pénzelt szélsőjobboldal megosztotta a jobboldali szavazókat."
kuruc.info/r/26/41433/
"Durvul az ellenkampány, ami a Jobbik és Morvai Krisztina besározását célozza az utolsó pillanatban, amikor már nincs sok lehetősége válaszolni. A vezénylő tábornok úr többször bukott „egy a tábor, egy a zászló” haditerve szerint a fő ellenség a Jobbik, melynek szétveréséhez most az egykori fideszes Demokrácia Központ adatbázisát is felhasználják. De a fegyver visszafelé sül el…"
kuruc.info/r/2/41852/
"Megzakkant a Vezénylő Tábornok Úr: "a mi táborunk egy, és többet foglal magába, mint az ország fele"
kuruc.info/PDA/main.asp?ID=41160
"Ritka az a pillanat, amikor politikai "elitünk" valamely képviselője őszintén kimondja, amit gondol. Bár Viktor-Viktor esetében az őszinteség csak részben állja meg a helyét, az érvkészlete a zsidóvédő fasisztázásban ki is merül, azért mégiscsak intő jel, hogy a minden valószínűség szerint soron következő, magát nemzeti érzelműnek valló miniszterelnök szerint a Jobbik lesz majd az ellenfele a várható kormányalakítás után.
...
A megfontoltság, "a kétszer mérek, egyszer vágok" elv nélkül nincs eredményes politika, mondta Orbán Viktor a Heti Válasznak adott interjúban. A Jobbikra utalva úgy fogalmazott: "Hiába tesz jót az egészségünknek a szellőztetés, ebből még nem következik, hogy be kell törni az összes ablakot, majd tüdőgyulladásban meghalni. A hebehurgyaságba csapó, szélsőséges habitusú politika súlyos károkat tud okozni". Nos, a rendpárti Jobbik egyáltalán nem akar „ablakokat betörni”, viszont szeretné, ha tiszta víz kerülne a pohárba, ha már muszáj képzavaros megfogalmazásokat használni a Vezénylő Tábornok úr szavainak kommentálásához."

Satöbbi satöbbi. Van persze egy csomó Jobbik-rajongó, akik máshonnan jöttek, de van ott némi fogékonyság a Népszava-stílusú orbánozásra is. ;)

Kenguru 2009.09.08. 15:54:55

"Ha felhívtam arra az egyébként intelligens, sikeres, csinos, magasan kvalifikált értelmiségi hölgyek figyelmét,"

Na ez a baj.
Annyira szarul erzik magukat az emberek az orszagban, hogy zene fuleiknek a radikalis valasz.

Sokaknak bejon a paranaid vagdalkozas, az (amugy kurvara jogos) elitkritika, es a ciganyproblema kibeszelese.

Ugyakkor a dolgok mukodeserol nem sok fogalmuk van, es nem latjak hogy pl a "ne fizessuk vissza az allamadossagot" jellegu baromsagok hova vezetnenek.

Uj palesztina meg...
Baszki, ma Magyarorszag szamara a legnagyobb veszely az nem valmai kulso orrdogi veszely, hanem a mi sajat specilais hulyesgunk.

Mert az elmult husz ev kudarcaert tenyleg senki mast nem okolhatunk.

thetriggerhappy 2009.09.08. 15:54:56

a jobbik programja ugye a kereskedelmi tv-ktől, rádióktól elvett ezermilliárdokra épít? a csendőrséget akkor hogyan is képzeli?
vona elmondhatta volna mindezt pld az indexnek, hablaty lett belőle. kérdezték a napkeltében, hebegett-habogott.
és még ők dumálnak, hogy a programjukról senki nem kérdezi őket.
ha nem egy talpnyaló kurucos kérdez, rögtön rájuk jön a dadogás.
a termékmenedzser majd mindent megold. frusztrált prolik csürhéje a jobbik, semmi más.

mindenbe belekotyogok 2009.09.08. 15:57:40

Nem is látszik nagyon, hogy egy németérzelmű kis pártocska, miután a zsidó kérdéssel nem tudott elérni semmit, olyan populáris témák felkarolásával próbál (eddig sikeresen) tömegbázist kiépíteni a napi politikából kiábrándult tömegből, mint a "cigánybűnözés" és a korrupció (persze csak a zsidók és a komcsik korruptak).

zoli29 2009.09.08. 16:00:30

@elGabor:

Vicces lesz, amikor néhány év múlva majd Vona coming out-ol, hogy "a Jobbik és az MSZP egymásra találása törvényszerű volt" (a la Dávid Ibolya az MDF és Bokros egymásra találásáról).

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.08. 16:01:56

@mindenbe belekotyogok:

"Németérzelmű pártocska"

Miről beszélsz ember? A jobbik hunérzelmű. Ma "németérzelmű" a jobbközép, EU-barát, kereszténydemokrata Fidesz és az MDF.

abandi 2009.09.08. 16:02:03

@Oli bácsi:
No, akkor eddig alakul a bjutifulfrendcsip...
Még egy kérdés:
Lámpavasat tudsz-e hegeszteni és ha nem, akkor kötélre bírod csalogatni a fityisz vezérkarát?
Vityára rárobbantjuk a szőlőbányáját! Is...

mindenbe belekotyogok 2009.09.08. 16:02:20

A videó linkjét meg kicserélném erre: www.youtube.com/watch?v=trGUgMJwDLE
Tudod, akiknek címeztétek, azok rendszerint nem beszélik azt a nyelvet. Gyakran a magyart is nehezen :)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.08. 16:04:18

@Zoli28:

"Jobbik és az MSZP egymásra találása törvényszerű"

Tőlünk északra működik a Fico-Slota kormány, bár szerintem és a szlovák demoktaták szerint is, szarul.
Itt nem kellene ilyen.

mindenbe belekotyogok 2009.09.08. 16:05:12

@Jobb híján MDF-es: Semmi magyarérzelmet nem látok bennük, csak külsőségben.

abandi 2009.09.08. 16:07:41

@thetriggerhappy:
Azzal azért mégsem kezdhette, hogy rendőröket a lámpavasra! Gyerekeket nem ölnek csak úgy!

caralho voador 2009.09.08. 16:08:50

@Oli bácsi: ha komolyan használod ezt a stílust, amit használsz, bátya, akkor gratulálok. Tipikus szdsz-es hangnem ez a prolipártozás, amolyan felvilágosult abszolutista gőg, ahogy horngabi barátunk fogalmazott. Érdekes módon jópár jobbik-szavazó ismerősöm van, távolról sem proli egyik sem. Ami persze nem zárja ki, hogy vidéken cigánygyűlölő exszocik szavaztak tömegesen Vonáékra. Persze. De attól még kinyalhatod a seggemet ezzel a hangnemmel, mert kábé tótawé szintje ez a kioktató stílus.
Azzal együtt van a cikkben igazság is, nyilván nem megoldás a parttalan cigányozás/zsidózás, de azért vannak bizonyos jelenségek, amik mellett mára nem lehet elmenni szó nélkül. Az én személyes "rasszizmusom" nem a bőrszín vagy a származás, hanem bizonyos viselkedésminták alapján működik. Teljesen mindegy, hogy az illetőnek kik a felmenői.
Azt azért megkérdezném a mélyen tisztelt agentungurtól, hogy egy bárkit (nem írom, hogy magyarokat) fenyegető cigócsoportosuláshoz is ilyen bátran odament volna világosságot csempészni a bűn útjára tévedt jámbor lelkek fejébe?
A cigánybűnözést meg ne tedd idézőjelbe baszki. (Idegesít a nő, de attól még Morvai tett legügyesebben pontot ennek a kérdésnek a végére vmelyik tévéműsorban: ő a jogi egyetemen anno, a közismerten jobboldali elhajló Gönczöl Katalin tanárnőnél, büntetőjog vizsgán a következő tételt húzta: cigánybűnözés. Akkor?)

caralho voador 2009.09.08. 16:11:51

na, látom közben őrnagy megelőzött, oli bá pedig folytatta a prolizást az emeletről. Kiváncsi lennék azért, a fideszre vajh' hány proli szavaz. Főleg, mikor meglátják az elnök urat a barna, csíkos zakójában, meg akkor, amikor MÉG MINDIG megtapsolja magát a beszédei után. Isteni.

ubi904 (törölt) 2009.09.08. 16:12:04

@Oli bácsi: na ugye, a Fidesz az új SZDSZ.

Cypriánus 2009.09.08. 16:13:23

Kedves Agent!
abszolút megértelek! 2002-ben engem miépesek akartak megverni (pedig azok közt nagyságrenddel kevesebb volt az ilyen agyatlan zombi, bár akadtak persze)...engem támadtak meg már cigók, fasisztává mínősített egy baller újságíró, de attól még simán "takony zsidó bolsevikká" mínősítettek a drága turbómagyar bajtársak, és simán megvertek volna (ha többen vannak, így maradt a szájkarate, mert a nemzet megvédéséhez a cionista álkonzervatív ügynököktől sem árt a számbeli alapos fölény, ugye :) )
az ilyen SEGGFEJEK miatt volt ingatag a Horthy-rezsim 1939-44 között , (és talán miattuk úszott el az esélye is, hogy esetleg legalább Észak-erdélyt megkapjuk, ahogy a bolgárok az 1918-ban Romániához csatolt Dél-Dobrudzsát megkapták örökbe a szovjetektől.)

ubi904 (törölt) 2009.09.08. 16:13:32

@caralho voador: valszeg a fidesznek nem kellenek a jobbik listára szavazók egyéni fidesz jelöltre adandó voksai.

csak oszt nehogy két szék közt a földrehuppanjanak a fidesznyikek ...

caralho voador 2009.09.08. 16:15:10

@szamárfül: persze. asszem a napkeltében volt.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.08. 16:15:25

@abandi: Gabrilo nem cionista, hanem náci, tessék már megtanulni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.09.08. 16:15:49

@szamárfül: Én is néztem azt az adást, ez így elhangzott. Cáfolni meg eddig senki nem cáfolt. :)

@Jobb híján MDF-es: Te hogy lehetsz most mdfes? Ezt nem értem! Tudom, hogy off de tényleg érdekelne.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.08. 16:16:17

@ubi904: nyomjad még, tetszik ez a jakobinus tempó! A royalisták után már a Gironde a fő ellenség, de az is kevés lesz egyszer! Csak pár hónapot kell kibírni!

Ki lesz az elhajló? A Jobbik, a Gárda vagy a Magyarok Szövetsége?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.08. 16:16:36

@caralho voador:

"büntetőjog vizsgán a következő tételt húzta: cigánybűnözés."

Ez még a rendszerváltás előtt lehetett, akkor olyan tételek is voltak, hogy "az ellenforradalom négy oka". Persze Havas Szófinak a mai napig ellenforradalom '56.

Cypriánus 2009.09.08. 16:17:19

ja, az MSZP_JOBBIK koalíció most persze elképzelhetelen, de mondjuk 2018-ban? Ki tudja, ki tudja....végül is a ruszkikat mindketten szeretik.

abandi 2009.09.08. 16:19:02

@Cypriánus:
Szörnyű!Ennyi sérelem után: Tedd pénzzé a magyarországi értékeidet és fektetsd be a nagybátyád bankjába!
Ja és: tünés innen!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.08. 16:19:39

@TaTa86.:

Fideszes vagyok, de tartok a Fidesz jobbszélétől. Jó lesz a Fidesz-MDF kormány, mert akkor nem kell kielégíteni a Fidesz szélsőségeseit.
Rá lehet fogni a nyuszira!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.08. 16:19:46

@Cypriánus: Meg utálják mindketten Orbánt meg a cigókat, zsidókat. Ennél kevesebb elég volt az Szdsznek 94-ben:)

Cypriánus 2009.09.08. 16:23:18

Látod, Agent, pont ilyenekre gondoltam, mint abandi.

a nagybátyám meghalt közlekedési balesetben 1988-ban. Sohasem volt bankja, az apja ( a nagyapám) magas rangú tisztviselő volt a Horthy korszakban, és református, az anyja katolikus ős-szögedi.
ja , anagyapám a'40-es években is bömböltetve hallgatta a BBC-t, amiért az akkori elvtársaitok zsidóbérencezték. és várták a nagy nemzeti forradalmat, és a Németország felől jövő felszabadulást....

Morbus_Hungaricus 2009.09.08. 16:23:20

Az inforadio.hu-ról:

Gyújtottak-e tüzet a neonácik?

Az MTI híre beszámol arról, hogy Shimon Samuels példaként megemlítette, hogy "a hétvégi budapesti melegfelvonulás után mintegy 500 neonáci tüzet gyújtott a zsidó negyedben és rátámadt több, a Zsidó Nyári Fesztiválra érkezett magyar és külföldi turistára."

A magyar médiában nem találtunk utalást arra, hogy ilyesmi megtörtént.

thetriggerhappy 2009.09.08. 16:23:20

@caralho voador:

én meg a btk 166.§-t húztam morvai tanárnőnél az államvizsgán 9 éve, bár ez nem tudom, hogy számít-e bármit is, ugyanis, akkor még harcos feminista és balliberális elhajlóként volt népszerű tanár az elte ájtk-n.....

kzgy 2009.09.08. 16:23:39

Tegyük hozzá, hogy Morvai tanárnő még 1970-ben húzta ezt a tételt Gönczölnél, azóta fejlődött a tudomány.

A poszt remek, legközelebb azonban egy jobb csapott - bal horog kombinációt is kérünk.

Morbus_Hungaricus 2009.09.08. 16:24:15

Az inforadio.hu-ról:

Gyújtottak-e tüzet a neonácik?

Az MTI híre beszámol arról, hogy Shimon Samuels példaként megemlítette, hogy "a hétvégi budapesti melegfelvonulás után mintegy 500 neonáci tüzet gyújtott a zsidó negyedben és rátámadt több, a Zsidó Nyári Fesztiválra érkezett magyar és külföldi turistára."

A magyar médiában nem találtunk utalást arra, hogy ilyesmi megtörtént.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.08. 16:24:50

nemrég mondta nekem egy vidéki kisvárosi fideszes:

"a korábbi MSZP-s hangadók lettek most jobbikos aktivisták nálunk, ugyanaz a pártfeladat: hangosan szidni a Fideszt és Orbánt"

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.08. 16:25:11

@Cypriánus: Most meg Keletről várják a felszabadulást, de onnan csak katonák fognak jönni szokás szerint.

Cypriánus 2009.09.08. 16:26:25

abandi, tűnj innen Te! Én itthon vagyok Szent István országában!
A Dzsomhorje e-Eszlámí e-Irán szeretettel vár, vagy Oroszország Anyácska.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.08. 16:26:30

@kzgy: elképzelhető, hogy a kérésed teljesült, csak az a sorok közé került...

Trig 2009.09.08. 16:28:25

A jobbik a csőcselékre épít, azokra, akiket mindig át lehet baszni. Nekik aztán tökmindegy h kommunizmus, fasizmus, cigánygyűlölés vagy orbángyűlölés. A lényeg hogy hányhassák az epét valakire és közben vakarózhassanak a tévé előtt.

Mondanám én is szívből, hogy olvassatok sok Márait, de úgyis felesleges.

abandi 2009.09.08. 16:28:54

@Őrnagy Őrnagy:
Mindegy az, mert mindkét csapat szűzlányokat hajintott a történelem fogaskerekei alá, csak a náciknak kevesebb lopott pénzük vóóót!
A többször bukott vezénylőtábornok ellen induljon a nemzetvezetőnagyasszonyunk!
A zsidók-cigányok úgy is folyamatosan rinyálnak, meg még hazudnak is!
És ezt hívják "nagypolitikának"...

caralho voador 2009.09.08. 16:29:12

@Jobb híján MDF-es: nyilván, Morvai korából is adódik. Viszont nem gondolnám, hogy a kádár-korszak túlzottan cigányellenes lett volna, úgyhogy nem venném ezt egy kalap alá az ellenforradalom meg hasonló kérdésekkel. A pozitív diszkrimináció már akkor elkezdődött. Cigány családok 1 éves(!!!) munkaviszony-igazolással kaptak teljesen felszerelt házakat az állambácsitól. Asszem ehhez fölösleges bármit is hozzátenni.
De ha ezt meg is kérdőjelezzük, azt hiszem, totál fölösleges azon rágózni, van-e cigánybűnözés vagy nincs. Mind tudjuk, hogy van. "Hevesen összeverekedett két család, 50 embert előállítottak". Mire gondolunk ilyenkor? Aki azt állítja, hogy minden cigány bűnöző, az hülye barom, de ilyet csak a legelvetemültebbek tesznek.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.08. 16:29:24

@ubi904: "csak oszt nehogy két szék közt a földrehuppanjanak a fidesznyikek ..."

Fidesznyikek, igen, igen. :) Látom, maga sem a Fidesztől tért be a Jobbikhoz. Ha érti, mire gondolok. ;)

Cypriánus 2009.09.08. 16:30:50

monjuka Wiesenthal alapítványmán rég atúlélését bizonyítandó gyárt kamu ügyeket, de ez mán más kérdés. a "gyülöletbe fulladó Magyarország" eggy hülyeség. De attól még a Jobbik szavazók egy része-nem egésze, csak egy része-egy agyatlan zombi. A többivel sem értek egyet, mégha amúgy emberként jó fejnek is tartok jónéhány ismerősömet közülük- amúltkor egy vitában egy nagyon kedves és becsületes vidéki jobbikost sikerült is elgondolkoztatnom, hogy tényleg jó helyen van e.

caralho voador 2009.09.08. 16:33:44

@thetriggerhappy: nem is lépett be a jobbikba. :)))))
Sok mendemonda kering a pálfordulásának okairól, amit most nem részleteznék. Persze az ilyesmi nem ritka a magyar politika történetében, ha érted, mire gondolok. (kacsint) (kacsint) Persze nem akarok itten orbánozni, mert 2002-ig én is bírtam azt a fiókhitlert, utána kissé megnehezteltem rá, 2006 óta nehezen viselem a látványát, de azért felüdülés lesz őt figyelni miniszterelnökként ezek után a (ide most inkább nem írok sömmit) után.

abandi 2009.09.08. 16:33:56

@Cypriánus:
Most miért engem baszogatsz?
Vagy te vagy a hülye, vagy a rendszer alkotta többiek!

Tehetetlen Dodó 2009.09.08. 16:36:51

@Cypriánus: Agentungurba belekötöttek azok a gazok? Nekem más számítógépem van, az enyém nem ezt a variációt mutatja...

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.08. 16:37:50

@caralho voador:

Látom hitvallási kérdéssé vált a cigánybűnözés léte.

Létezik etnokulturálisan meghatározott bűnözés (ez lenne magyarul "cigánybűnözés", ha nem lenne stichje a kifejezésnek, de van), ezt anno a nevén nevezték, mert ugyan nem voltak rasszisták, de különösebben empatikusok sem a romákkal. Most másként kellene a kérdéshez hozzáállni, szerintem felesleges a szómágia.

Cypriánus 2009.09.08. 16:39:06

bocsi, te támadtál engem,- vagy az iróniaméterem nem volt elég érzékeny-ha az utóbbi nyert, akkor 1000 bocs :)

szóval: szerintem a Jobbik számos valós kérdést vet föl , érdemes figyelni rá, mit mond,bár jó részta diagnózisai sem jók, ám de amegoldásai szinte mind hülyeségek (kevés kivétel azért van)

ja, és külön megérdemelnek egy fenékbeberúgást az EU-parlamentes gárdaegyenruhás bohóckodásért, amivel sikeresen beszálltak a szlovák progandagépezetbe.
-Szegedi Csanád, ha nem Fico embere vagy, akkor nagyon buta.

Tehetetlen Dodó 2009.09.08. 16:40:06

@Jobb híján MDF-es: Fidesz-MDF kormány?
Az a vonat már elment, a baloldali vágányon.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.08. 16:41:47

@Tehetetlen Dodó:

A politikában sohase mond, hogy soha. A parlamenti matematika számít más nem.

Tehetetlen Dodó 2009.09.08. 16:41:54

@KurtaBetyár: Lehet, hogy nem bontotta ki az igazság minden apró szeletét?
Vagy véletlenül valami másnak a szeleteit bontogatta?

caralho voador 2009.09.08. 16:42:52

@Jobb híján MDF-es: persze, én sem akartam túlzottan belemenni a témába. Bocsesz. Mindegy, hagyjuk is. Nem érek rá, lejárt a munkaidőm. ;)

caralho voador 2009.09.08. 16:44:41

@Jobb híján MDF-es: Igaz, valóban érdekesebb lenne amúgy egy Fidesz-MDF kormányról beszélgetni. Mondjuk, a pénzügyminiszter Bokros Lajos, szociális miniszter Schmuck Andor. Istenem, de csodás vóna.

abandi 2009.09.08. 16:48:05

Azért az itteni képzett orbánhívők igazán elmesélhetnék a 72 órás moratóriumtól, hogy jutunk el a semmi közünk a saját polgármesterünk ámokfutásához című faszomságig!?
Folytathattok itt mélyelemzéseket tud-szoc-gazd. módon, de akkor is a cigányok, prolik, zsidók fogják eldönteni a tömegdemokratikust!
Illetve a szükségállapotot követő lámpavas effektus...
És Moldova ír egy újabb regényt...Jajj anyám...

Cypriánus 2009.09.08. 16:48:31

nem, Agentbe nem kötöttek bele, de verekedni nem Agent akart.Idegesítő, amikor utcai harcokkal, az erősebb kutya jogán akarnak akanak vitákat élezárni, ahelyett hogy mondjuk meg próbálták volna meggyőzni, hohgy legyen ő is Jobbik-szavazó.
Igaz ez egyben kijelöli a jobbik szavazatmaximalizáló képességét is,mármint annak határait, hisz a halál szavaz szívesen egy olyan párta, amelynek hívei megverhetik, ha vitatkozik velük. Ha ilyen aggresszívek maradnak, aligha nőnek nagyobbra.
Egyébkénta legvalószínűbb tényleg a Gironde-jakobinus verzió , tehát az egymással is acsarkodó újabb és újabb formációk feltünte a Hú-de -nemzetiek vagyunk-oldalon.
Kérdés ez használ e az országnak valamit. szerintem abszolút nem. Ha a jobbikos ifjak inkább gyereket csinálnának, már többet tennének az ország valódi problémáinak megoldására.
Párkányer felvidéki bloggernek van egy kiváló cikke: "több szexet autonómia helyett!" -hát a magyarországi magyaroknak is hasonló jótanácsot kéne adni. Szimbólikus elérhetetlen hülyeségek helyett a hétköznapi dolgokon köll változtatni, de nagyon. -Hisz a Jobbik is a rossz közbiztonság miatt nőtt fel.
Rend legyen, békében dolgozzunk és szaporodjunk mán!

thetriggerhappy 2009.09.08. 16:48:51

@szamárfül:

miért, mi nem igaz? hogy egyre mélyebb a gyűlölet? hogy beteges, ami itthon van? mivel lehet magyarázni, hogy 2008 előtt semmi gond nem volt a melegekkel? mivel lehet magyarázni az egyre szalonképesebb zsidózást, cigányozást mindenhol?

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 16:51:16

@caralho voador:
Az ismerőseid ne tévesszenek meg: proliság nem anyagi kérdés, az itt megjelentek jó részének láthatóan van internet-előfizetése.
Ralph Lauren-ben is lehet csőcseléknek lenni. Sőt, ott lehet csak igazán, mert ott látványosabb.

A felvilágosult abszolutista gőgöt pedig megengedhetem magamnak, ugyannyira, mint magasságod a "nyald ki a seggem"-ezést és a többi részecskegyorsitó a leszopást illetve a lámpavasozást. Én legalább nem fenyegetek senkit. Nem is vagyok politikus, hogy ne szabadna elmondanom mit gondolok a szájmagyarokról, akik többsége elé, ha odaraknék egy térképet, hogy na: merre van Sáros, hogy megyünk el Zágonba Sepsiszentgyörgyről, vagy megkérném, hogy mondjon öt élő határon túli magyar irót vagy csak napilapot, nézne mint a hülye.

@a néhai papp jános:
Köszönettel az érdeklődésért: egyéb, halasztást nem tűrő teendők.

caralho voador 2009.09.08. 16:51:39

@thetriggerhappy: persze, mert sajnos a magyarozás már jóval régebb óta szalonképes, az viszont csak keveseknek fáj. Az ilyen hülye népnek nincs nagy jövője.

thetriggerhappy 2009.09.08. 16:54:07

@caralho voador:

istenem, a kedvenc lemezem! ki a túró magyarozik? slota talán és fico. még az ilyenben jártas kurucok is csak landeszmann 93-as aranyköpését tudnák idézni.

szóval ki is magyarozik?

caralho voador 2009.09.08. 16:58:57

@Oli bácsi: azt tudnám, ki a tököm beszélt anyagiakról? Egy szót sem mondtam ilyet. Proli az én szótáramban éppúgy lehet az újgazdag kopasz tahó a bmw-jében, mint a tudnákozó útkaparó. Akikről beszéltem, középosztálybeli értelmiségiek, családos emberek, tisztességesek és volt Fidesz-szavzók. Naná, hogy megengedheted magadnak a fensőbségességet, csak akkor ne várd, hogy túl sok embernek szimpatikus leszel. Lásd szadi.

caralho voador 2009.09.08. 17:01:13

Soroljam? Micisapka, tetemcafat, hülyemagyar, az állandó parasztozás és a vidéki lakosság lenézése és köpködése, a hagyományaink, a múltunk kiröhögése és becsmérlése, stb.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 17:01:50

@caralho voador:
Kegyed szótárát még nem volt alkalmam ismerhetni, de barátkozom vele.

Szimpátiára már rég nem hajtok.
Pedig az avatarom is mennyivel jólneveltebb.

A t. ismerősök meg kurvára csalódni fognak (most is).

abandi 2009.09.08. 17:04:00

Oli bácsi !
Ne érzékenykedj és ne turházz le bennünket, "máskéntgondolkodókat"!
Miért kell egy 10 Millás 93e km2-es nemzetnek a Kárpát-medencei susnyásban folyamatosan valagat nyalni?
Szerintetek ez a nagypolitika???
Ja, majd ha úgy alakul...esetleg ...talán...

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 17:06:37

@abandi:
Még, hogy 10 milliós nemzet??!! 93 ezer négyzetkilométerrel??!!

HAZAÁRULÓÓÓÓÓÓÓ!

thetriggerhappy 2009.09.08. 17:07:19

@caralho voador:

a vidéki lakosság lenne a nagybetűs magyarság? a múltnál melyikre gondolsz? a sumérra vagy a finnugorra? a debreceni szurkolók hurkásozása megfelel parasztozásnak? mert akkor a magyarellenesek keresgélését elkezdhetnéd az üllői és a megyeri úton.

caralho voador 2009.09.08. 17:08:17

@Oli bácsi: na jó, nincs kedvem itt egymást nyűni, olyan baromság. Meg amúgy is. Koncentráljunk az ellenre. :)
@thetriggerhappy: még az előzőhöz eszembe jutott néhány név: regős péter, para-kovács, tótawé, bacher iván, a magyar narancs munkásságának nagy része és még sorolhatnám. Ezeket nemhogy nem veti ki magából a társadalom, sőt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.08. 17:11:21

Agentungur félrészegen belekötött valakibe a villamoson, még a rendőröket is kihívták miatta. Gondolom, garázadaságért majd kap egy szabálysértési bírságot.
És még meg is írta.

Mit lehet ezen vitatkozni?

caralho voador 2009.09.08. 17:11:56

@thetriggerhappy: "a vidéki lakosság lenne a nagybetűs magyarság" Na látod, erről beszélek. Miért, talán a pesti konzumidióták? Minden korban a parasztság volt az a réteg, amely a legjobban őrizte a hagyományokat, a gyökereket. Ezért is irtották őket tűzzel-vassal a megszállók, nációtól függetlenül.
'sumérra vagy a finnugorra': egyikre sem. A valódira. Amit sajnos nemigen ismerünk, mert csak két szélsőség létezik. A hivatalos tudomány hazugságai, elhallgatásai, és a hibbant táltosok baromságai, Jézus is magyar volt, sorolhatnám.

abandi 2009.09.08. 17:12:18

@Oli bácsi:
Hát valahonnan ki kell indulni...
Már csak a lopott pénzek visszaszerzése és újbóli elosztása miatt!
Egyébként a székelyekhez csak olyan meneküljön, aki bírja...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.08. 17:13:21

@thetriggerhappy: nem, nem hiszem h szalonképes(ebb) lenne mára a dolog. Nálam nem.
Amúgy ha minden zsidózást pofon követné, azt nagyon szeretnék a fogorvosok...
És egyre kisebb az a "szalon"...

És... a fertelem minden oka itt van a szemünk előtt. A jónép türelmi küszöbe egyre alacsonyabb.

Viszont amiről a "cikkem" szól, az sem guszta. Mert azt hiszik, tüneti kezeléssel gyógyít6ják a rákot... Miközben sok "szakértő" maga is része a ráknak. Nehéz ügy...

Tehetetlen Dodó 2009.09.08. 17:17:23

@caralho voador: Sőt, így gondozd a magyarodat...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.08. 17:20:18

@tölgy:

erről beszélek én is. prolitempó. valahonnan a kolozsvári gyárváros fekete bugyraiból. ez még szabó dezsőt is megütötte volna kedélyes zsidózása közben.

abandi 2009.09.08. 17:22:34

@Tehetetlen Dodó:
Azt ne bántsd!
Esélyes egy Oszkárra, ha megfilmesíti a jancsó...

thetriggerhappy 2009.09.08. 17:22:38

@szamárfül:

mit kellene csinálni? annyira elcsépelt, de külön vicc, hogy ebben az országban, ahol mindenki jogosan van felháborodva slota és fico munkássága miatt, külön kell magyarázni, hogy mit is jelentenek a mindenfajta kisebbségi jogok és miként kellene bánnunk a nem többséghez tartozókkal.
ott sírunk a nyelvtörvény miatt, itthon melegeket dobálunk, ott segítsen az eu, itt ha más szól, az mocskos hazaáruló....

egyszerűen nem értem a logikát, de biztosan bennem van a hiba.

Cypriánus 2009.09.08. 17:22:47

emberek, olyan lényegtelen dolgokon öljük egymást , hogy el sem hisszük.

a lényeg: hogy a magyar nemzet, mint politikai közösség megmarad e 100 év múlva? Ugyanis a demográfia nem túl rózsás, és az ellenséget tényleg nem feltétlenül belül kelle keresni...lesz a XXI. században valós külső ellenség bőven. Ha az unokáink a balaton mellett söpörnek a Balatonské Teplice -i ( kisebbségi, még éppen hogy megengedett nevén Balatonfüred) Szvatopluk sétányon, amely a Slota utca, és a Fico tér között van, és merengve átnéznek a Meciarovo-ra átkeresztelt Siófokra, majd elgondolkoznak, hogy mit is tettek és mulasztottak el a nagyapáik.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 17:24:29

@Grift:
a proli az én szövegem, megvettem.

Ellenben most látom csak, hogy magácska egy jelentős libertinus, egy valóságos Restif de la Bretonne.

gozdom.blogspot.com/2009/09/malnasi-fatyolkai_03.html

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.08. 17:24:49

@caralho voador: Az a helyzet, hogy a társadalom jelentős többsége magasról tesz Bächerre, Para-Kovácsra és Tótawére, Regős meg maximum azt a nagyon vékony réteget izgatja, akik 2002-ben Index fórumokat olvastak. Ez a néhány primitív provokátor (akikhez még hozzáírható Ungváry Rudolf, Vásárhelyi Mária, Bauer és pár tucatnyi másik) maximum hazánk Rézbányai Győzői szemében tényező.

Aki magyargyűlöletet keres, nézzen szét Szlovákiában.

abandi 2009.09.08. 17:25:45

@tölgy:
Azt, hogy valami nyikhaj geci nem kúrta le a járműről az ablakon át! Menet közben...kiegyezésileg!
Vannak még problémák...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.08. 17:29:28

@thetriggerhappy: már kinek a logikáját?
amúgy egy pár ezres fruszrált csőcseléket nem említenék egy lapon egy hivatalos , szintén frusztrált kormánygarniturával.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.09.08. 17:31:51

@Jobb híján MDF-es: Rossz lóra teszel. Akkor már inkább szavazz a fideszre.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.09.08. 17:34:17

@thetriggerhappy: Jogos. Ez az euhoz fordulás valószínűleg még a Kádárrezsimből maradt itt.
Szerintem egyszerűen el kéne kezdeni merényleteket szervezni. Izraelnek bejött, a baszkoknak is, Észak-Tirolnak is, az (nemészak)íreknek is.

thetriggerhappy 2009.09.08. 17:35:16

@szamárfül:

állítólag kormányra készülnek, már van is két képviselőjük az ep-ben....

mai hír malina hedvig "önmegverése". szemét vagyok, ha ezt fogom majd felhozni akkor, amikor sokan megkérdezik itt és máshol, hogy miért csak akkor érdekes vkinek a roma származása, ha ő az áldozat volt? én érzem egyedül, hogy hedvig és pld a délvidéken megvertek esete megszólalásig hasonlít pld a hétvégén helybenhagyott pride trikós lányéra?

abandi 2009.09.08. 17:39:13

@Cypriánus:
És aki még a gondolkodjunkelvtársak, mert a "világgazdasági politika begyűrűzése ellen nincs mit tenni" típusú hazaárulók ellen a "legalább a pofánkat járassuk ha már hadseregünk nincs" típusú foteligazságosztó elkeserveveit belefossa a virtuálisba...
Na, az egy bal-jobb-libsi fasz!
Megrohad itt minden!!!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.08. 17:41:39

@thetriggerhappy: remélem csak te, mert semmi hasonlóság... :)
pár barom vs hatalmon lévő politikai erők és a többség hallgatólagos beleegyezése.

thetriggerhappy 2009.09.08. 17:43:28

@szamárfül:

semmi hasonlóság? őket azért verték meg, mert magyarul beszéltek, vagyis kisebbségiek voltak és mások, a pride-os lányt szintén hasonló indokból.

de persze nincsen párhuzam.

abandi 2009.09.08. 17:45:17

@abandi:
"elkeserveveit"
Bazmeg, már írásban dadogok a tehetetlen dühömben!
Be is olajozom az összes vasvillámat!

abandi 2009.09.08. 17:48:45

@thetriggerhappy:
"pride-os lány"
Az első szót nem ismerem...
A második meg nem igaz!
Bottal kellett volna a lámpavasra segíteni szegíngít!

Cypriánus 2009.09.08. 17:51:31

Xanax kellene, Abandi, vagy Haloperdol retard.
Úgy látom, idegesít az itteni vita-akarsz róla beszélni? :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.08. 17:54:15

Kétféle ember van: aki azért politizál, mert nem dugott eleget, illetve aki már eleget dugott.
Ki hova tartozik?!

Csillapodjunk már, kérem.

2009.09.08. 17:54:47

Én meg azt érzem, hogy lassan, de biztosan csúszik ki a fókuszból a fidesz. Megcsappant a fiatalok száma, a legutóbbi polgárok házában tartott Viktor szeánszon döbbentem rá, hogy csak nyugdíjasok vannak jelen. Orbán egyre modorosabb, de még így is a legjobb a ligában. Az elmúlt 7 évben tucatnyiszor felfokozott várakozásokat mindannyiszor csalódás követte, és ezek megtették a hatásukat. Még a mainstream politológusok is megjegyzik, hogy a 89-es nemzedék kifáradt, mint az állat.

Ha az immár 10 éve a fideszt támogató nemzeti közép kimegy alóluk, akkor baszhatják. Sőt baszhatjuk, mert akkor nem lesz aki kormányozzon. A jobbik még lehet egy jó radikális párt (nem biztos, hogy az lesz), de a kormányképességtől még olyan messze vannak, mint Makó Jeruzsálemtől. És itt most kormányozni kellene, 1 év múlva.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.08. 17:57:20

Jól olvasom: Két Jobbikos fajgyűlölő éppen cigány csajokat készül megdugni, és a csajozós dumájuk az, hogy ők jobbikosok, de a cigány puncit nagyon szeretik, ellenben a zsidókat angolul utálják a legjobban? Ekkor jön félrészegen, behugyozva a Reakció hőse, és egyedül ökölre hívja a büdös antiszemita Jobbikot, Magyar Gárdástól.
A kurvaanyád, ostoba pojáca.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.09.08. 17:58:36

Kivételesen én is Oli bácsihoz csatlakozom, nagyon jó cikk. Ahogyan egy ismerősöm mondja mindig: Aki nem szereti a Gárdát, az nem úgy tehet ellene, ha az szdsz-mszp-re szavaz, hanem úgy, ha a fideszre.

heima (törölt) 2009.09.08. 18:02:01

@KurtaBetyár: biztos goaparty volt a hétben :D

abandi 2009.09.08. 18:02:45

@Cypriánus:
Orvos-e vagy, vagy családi tapasztalatból mondod?
Kár belém a jótanácsod!

Szentgáli 2009.09.08. 18:04:51

@Mr Falafel: Hát te meg kinek a hőse vagy, te öngyűlölő foskazán? Te is sorra kerülsz, ne aggódj.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.08. 18:05:55

@csi:
A Jobbikot a baloldalt rühellő társadalom úgy kezeli, mint apa a hülyegyerekét. Ugyan melyik apa szereti, ha fikázzák vásott kölkét? Ezért fogy a Fidesz társadalmi bázisa.

Cypriánus 2009.09.08. 18:06:25

Csi-igazad van. Ráadásul a legnagyobb szarban kéne kormányozni.
Úgy kell hosszú távú nemzetsratégiai döntéseket hozni, hogy az ország fuldoklik a 2002 után fölvett adósságban (ennyit a mindegy ki kormányoz jellegű elméletekről, amúgy.) Iszonyú nehéz lesz.
A Fidesz fáradt és korrupt, a győzelem küszöbén elöntik a karrierlovagok, a magyar baloldal vagy elképesztően gátlástalan , vagy hülye, vagy mindkettő egyszerre, a nacionalisták szintén valóságidegen idióták (még Slotának is volt annyi esze , hogy ne a hlinka-Gárda egykori egyenruhájában parádézzon, bármennyier odavan az Első Szlovák Államért, amit még a Führer alapított.)akik olyan államok seggét nyalják , ahol rabszolgák lennének. (Lásd Vona híres nyilatkozatát a választások tisztaságát óvó iráni forradalmi gárdáról és vessétek össze az iráni választásokkal! Vagy a Jobbik szimpatizánsok "megbízható földgázszállító" Oroszországának - tényleges megbízhatóságáról...nincs messze még a téli gázblokád emléke ! Talán mégis a csúnya köcsög zsidó- , sőt kurdbérenc atlantocionistáknak volt igazuk a Nabucco-val???!!! :) ))

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.08. 18:06:37

@Mr Falafel: az eleje jó volt! :)
De néha rágózhatnál egy darab szappannal...

2009.09.08. 18:07:04

A Reakción is fenyeget az akut elgyörgypéteresedés (copyright by uj péter) veszélye.

Oli bácsit azért ne klónozzátok, elég belőle egy.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.08. 18:08:05

"Ugyanez volt négy hölgyismerősöm (korábban hárman Fidesz-szavazók, ketten Fidesz-tagok voltak, egyről nem tudom) véleménye is."

Hmmm. Gondolom az egyiknek még a nevét is tudjuk?

abandi 2009.09.08. 18:08:53

@Szentgáli:
Tömören, gyönyören...Űűűű!
(Pedig tényleg, csak vmi kisgecik szaroztak a vilingeren!)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.08. 18:09:25

@Krokodil:
Így van! És az is a Fideszre szavazzon, aki nem szereti a mákos gubát, vagy a paradicsomos káposztát.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.08. 18:09:37

@Mr Falafel:
na, de azért agentromun is megéri a pénzét, amit itt előadott, az elég jó zsidócsaj felszedő duma ám! :))

abandi 2009.09.08. 18:11:13

@Cypriánus:
Akkor helyesen is írhattad volna a haloperydolt!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.08. 18:12:51

@szamárfül:
Populista vagyok, úgy beszélek, hogy értsen a nép.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 18:13:05

@csi: Most udvarolni teccik vagy utálkozni?

Még gondolkodom.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.08. 18:13:57

a jobbikra (kisbetűvel, mert jórészt ostoba faszok gyülekezőhelye) sokfelől szavaznak:
- a rasszista, honmofób csürhe
- a rasszista, homofób, kádárista csürhe
- cinizmusból, a tehetelen demokráciából kiábrándult értelmiségi egyedek, akik már csak cirkuszként nézik a műsort, és nem érdekli őket semmi , csak börtönben akarják látni a ma vezető politikusait (csalódni fognak)
- a gondolkodni képtelen tömeg jószándékú részének azon része, amely már belefáradt, hogy pc legyen, megunta, hogy naponta átverjék és megalázzák - na őket a Jobbik is átveri majd, de még bizakodhat egy-2 évig
- Akik nem találják elég radikálisnak a Fideszt (ezzel sokan így vannak), csakhogy elkeseredettségükben a már nem éppen demokratikus utakat is járhatónak vélik


...és az a baj, hogy ezek együtt tényleg megszorongathatják majd a következő kormánypártot...

abandi 2009.09.08. 18:14:04

@Grift:
Judapesten minden játszik?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.08. 18:14:27

@Szentgáli: Ez udvariatlan volt, de az öngyűlölő foskazánt még a protestáns prédikátorok is megirigyelhették volna. :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.08. 18:15:17

@Grift:
Ja, ha ez a csajozós dumája, már értem, miért nyomja a "G" az agyát.

Cypriánus 2009.09.08. 18:15:50

a Haloperidolt helyesen írtam.

abandi 2009.09.08. 18:17:02

@szamárfül:
Az utsó mondatod miatt megbocsájtok...
Te csak szájrul leszel kifordítva!
(Mielőtt a jólmegérdemelt lámpavasra kerülsz...)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.08. 18:18:48

@csi: nem tudom, hogy értetted, de gyépé nálam, ill. errefelé nagy sértés... :D

Olibá pedig dugványról korlátlanul szaporítható!
postázzunk belőle? :)
Csak vigyázz, elég fás... EP-i értelemben.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.08. 18:20:08

@abandi: alakul a szentté avatásom... ez már a 2. lámpavasas fenyegetésem! Csak itt a Reakcijón! :D

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 18:20:19

@abandi:
[a moderál gombon babrál, behivatja a vármegyei hajdúkat is az ámbitusról]

abandi 2009.09.08. 18:21:00

@Cypriánus:
Hazudsz! Pedig segítettem...
Még azért államtitkár lehtsz...a lámpavason!

Cypriánus 2009.09.08. 18:21:43

Szamárfül , bocs, de ez így igazságtalan.
a Jobbik szeretetével aligha vagyok vádolható, de:
a jobbikra szavaznak a Kelet-magyarország megfélemlített lakosai, akik közbiztonságra vágynak
-jó szándékú naiv fiatalok, akik undorodnak a fidesezes káderek viselt dolgaitól, amiket pl. helyben is látnak 8(önkormányzati szinten, pl.)
-első szavazó gimisek, akik azt hiszik, olyan egyszerű visszaszerezni a Felvidéket, sőt Erdélyt mint egy Kárpátia-számban...
ábrándos értelmiségiek, akik JÓL látják hogy a jelen európai irány amorális, és nagyon is rossz...

finoman szólva kétlem, hogy a Jobbik tényleges választ tudna adni ezeknek az embereknek, de ne csőcselékezzük már le őket!!!

Cypriánus 2009.09.08. 18:22:30

nézz utána.Haloperidol, így i-vel.

Tehetetlen Dodó 2009.09.08. 18:22:48

@Mr Falafel: Áh, azon néha még röhögni is lehet. Ha már eleget ivott az ember.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.08. 18:23:02

@szamárfül:
Érvelésed ott botlik orraesősen csúnyát, hogy azt a szöveget nyomod, amit a kommancs nagyik mondanak a Fideszre: azok sem különbek, ők is átverik a népet. Ha ezt nem fogadjuk el fogatlan portás bácsiktól a Fidesz tekintetében, akkor a Jobbikot sem lehet ezzel elintézni.

abandi 2009.09.08. 18:23:31

@Oli bácsi:
Bocs, nem tudtam, hogy a lámpavas tiltott szó...
Maradjak a társadalmi ellehetetlenítésnél?

Cypriánus 2009.09.08. 18:24:06

lámpavas...hm. tipikus forradalmi dolog. Tudod, én ellenforradalmár vagyok.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.08. 18:24:13

@Tehetetlen Dodó:
Ha láttad volna agentungurt, őt is nevetségesnek találnád.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.08. 18:24:51

@Grift: mármint az eggyel fentebbi, ki a jobbikossal :)

Tehetetlen Dodó 2009.09.08. 18:25:07

@Mr Falafel: Lelki szemeim előtt látom, hahaha!!

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.09.08. 18:25:15

@Oli bácsi: ne álljunk meg abandinál, hulljon a férgese.
Szamárfül biztos ironizált: "de ide az elit jár, he."

abandi 2009.09.08. 18:27:13

@Cypriánus:
Akkor is rosszul írtad először!
Vezetés közben arra ihatok-e rumt???
(téma részemről lezárva)

Cypriánus 2009.09.08. 18:29:05

jó, jó,lámpavasra velem, OK, csak az egyensúly hiánya aggaszt, már 2 hónapja nem náciztak le, hiába no, fogynak a ballerek :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.08. 18:29:19

@Cypriánus: az szellemi minőség (jó, "szint"), amit ők képviselnek, még a szoclibek színvonalát sem éri el, pedig... én sem vagyok vádolható a mai garnitúra szimpátiájával! :)

lásd a Jobbikról a Spirós cikkem, itt a R.-ón :)
(Tölgy és Grift kedvéért :)

abandi 2009.09.08. 18:29:40

@Cypriánus:
Közösülj a havasszófivával...vagy a fletóval!
Családban maradsz...

Cypriánus 2009.09.08. 18:30:33

persze hogy ihatsz , legalább könnyebb lesz a szedálás és a fájdalomcsillapítás a traumatológián :).

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.08. 18:30:40

@Krokodil: jó, általánosítottam! :D

(ami mellesleg kulcsszó a mai témához...)

==T== 2009.09.08. 18:31:47

@Őrnagy Őrnagy: Akkor én nem vagyok úriember. Mivel tudjuk, hogy D209 pl. az, ezért nem is bánom.

abandi 2009.09.08. 18:33:35

@Cypriánus:
Látod, nem figyelsz! Mi van a szembejövő családos polgártársakkal, ha netán vezetés közben áttérek az ő "hitükre"?
Nem lehet mindenki román-bolgár kamionos...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.08. 18:33:42

itt tépjük a szánkat, miközben Székhelyi Tokajvessző József meg egy rabbi arról tart előadást, hogy kóser -e az internet! :P

(a mancs programokban olvastam)

==T== 2009.09.08. 18:33:43

@szamárfül: én a legtöbb fidesz rendezvényen javarészt kivénhedt nyuggereket látok viktornak csápolni, a fidesz pedig az elmúlt években sikeresen összegyűjtött mindenféle értelmiségi hulladékot maga köré. Volt marxistákat, kommunistákat, liberálisokat, a politika szemétdombjára került pártok maradék embereit, stb. Ilyen háttérrel nem lehet majd normális Magyarországot építeni.

Cypriánus 2009.09.08. 18:34:17

ja, télleg, most látom, először kihagytam az i betűt. Bocsi, gyorsan gépeltem. De nem y-al írják...amúgy egy major neuroleptikum :)

Cypriánus 2009.09.08. 18:37:24

jó, de mit lehetett válaszolni ilyen kérdésre? :)
(múgy az említett nagybátyám tényleg úgy halt meg 2 unokatesómmal együtt, hogy diszkó után hazaszáguldó fiatalokkal ütközött, úgyhogy végül is tényleg nem vicces...:()

abandi 2009.09.08. 18:38:05

@Cypriánus:
Na, jó...
(De előtte egy-két tardylt altatónak!)

Cypriánus 2009.09.08. 18:40:51

hmm, Havas Szófia, mindig is róla ábrándoztam, bizonyára valamiféle Ödipusz-komplexus, és tök jó, hogy Feri most átadta egy kicsit a gépét, hogy kommentelhessek miközben szexelünk, pedig a blogját akarta írni.
a francba, abandi, te átlátsz rajtam, minta szitán, le kéne már cserélnie engem a Moszadnak.

Cypriánus 2009.09.08. 18:44:10

amikor gimis voltam, a környékünkön egyszer 7 diszkózó középiskoláshalt meg, mert a hegyenlefelé részegen 100-al azzal szórakoztak, hogy forgatják a slusszkulcsot...szerencsétlenek. :(

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.08. 18:52:05

@szamárfül:
kóser e az internet? LOL
ez kész!
egyébként, naná! :)

abandi 2009.09.08. 18:54:20

@Cypriánus:
Fiatalság, bolondság!
A bátor hülyék belehalnak, az óvatos barmok meg szaporodnak és ide (is) beírogatnak...
Az a mrfalafel akkor is jól látja a helyzetet:
Adott 2 db cigánylány, 4 db olyan "jobbikos" akikhez oda mer menni egy bebaszott libsi...
És nem bírják meggyőzni egymást elméleti síkon.
Van az úgy!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.08. 19:05:37

A jobbik ragyogóan összefoglalja azon eszmék és gondolatok (?hm) egyik csoportját, amelyet követve a magyarság garantáltan a vesztesek közé kerülhetne.
Ezek közül is a legelső: saját sikertelenségért mások hibáztatása. Amikor a mondandó elején az ellenségek felsorolása áll.
Ismerem az egyéni életben is ezt a gondolkodást. Amikor valaki azzal kezdi a beszélgetést, hogy felsorolja: ki mindenki miatt nem lett belőle ez vagy az, akkor biztos vagyok benne, hogy nem is lesz őbelőle soha semmi. Óvjuk nemzetünket ettől a végzettől.
Amúgy Agentungur, Oli, szamárfül véleményéhez csatlakozom.

Bajkon úr 2009.09.08. 19:26:55

@abandi: Libsi? Agent Ungur miért libsi?

abandi 2009.09.08. 19:27:34

@Elpet:
"Ezek közül is a legelső: saját sikertelenségért mások hibáztatása."

Brávó!
Tehát akkor soroljuk fel, hogy kik intézték el a mai tengődésünket!
Szerintem te túl sokat olvastál!
És nem a lámpavasak közúti elhelyezésének szabványáról...

abandi 2009.09.08. 19:30:31

@Bajkon úr:
Na, jó!
Egy fasza konzervatív nem jár tömegközlekedéssel soha!
Spiccesen nem nyilvánít véleményt!
Nem ír postot!

plastik02 2009.09.08. 19:34:31

egy rendes radikáljobber nem olvas jobboldali konzervatív blogot és főleg nem kommentel!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.08. 19:37:23

Hm.
Akkor Gárda helyett mondjunk "rendőrséget".
mondhatnánk, ha lenne értelmes rendőrség itthon.

Vagy esetleg bíróságot. Akik értelmes, következetes, igazságos ítéleteket hoznak.

Kormányt, aki következetese, és legalább látszatra az országnak jót akarva kormányoz.

Valamelyik van?

Akkor lehet majd a gárda ellen ugrálni, amikor a fenti három meglesz, mert akkor a gárdának semmi értelme.

abandi 2009.09.08. 19:40:31

@plastik02:
Tudod milyen macerás a tehetetlen-lehetetlenséget olvasni/kommentálni miközben egyenesítem a kaszát?!
És pont azért volt érdemes ide benéznem, hogy tudjam: a főideológusokból mindenhol túlkínálat van!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.08. 19:48:06

Azt tudtátok, hogy rasszista volta miatt betiltják a jobbra tarts elvet?
Átáll az ország baloldali közlekedésre.

plastik02 2009.09.08. 19:53:27

ColT:senki nem mondta hogy a gárdának nincs értelme. a shadow runnak is volt értelme meg a m.a.g.u.s.-nak.

abandi: :D

abandi 2009.09.08. 19:59:16

@ColT:
Úgy mint Szingaléziában, vagy hol...
És nálunk megint ellopnák az átállási beruházásra fordítandó anyagi eszközöket ahelyett, hogy lámpaoszlopokra költenék...
Van-e már új "energiatakarékos" lámpásotok...-e?
Állítólag csak éppen kissé káros, de megszokja a nép...

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 20:01:22

@ColT:
1941. novemberéig az volt, tombolt is a komenyizmus.

abandi 2009.09.08. 20:05:45

@Oli bácsi:
Az Örs vezér tere-Gödöllő vonalon, még ma is tombol.Állítólag ezügyben már készültek tanulmányok a "rendszerváltásra"...

Tehetetlen Dodó 2009.09.08. 20:08:24

@abandi: A kis földalatti is fordítva járt a 73-as felújításig.
Fletó milyen bajban lett volna szombaton, ha úgy marad. Máig se talált volna még haza a Mexikói útról.

Yeto 2009.09.08. 20:10:09

Nem fog felfedezni senki semmit, a kognitív disszonancia primóéknál is működik.

ellenszenvesfigura 2009.09.08. 20:15:19

uhh, lehet, hogy ezt a posztot felhasználom majd a "Miért utálom a fontoskodó fidelitászos taknyokat" c. disszertációmhoz, még ha heveny undorral is, de azért köszi.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.08. 20:22:27

@Elpet:
Most a győztesek között vagyunk, libbancs?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.09.08. 20:29:51

a holnapi magyar-portugál miatt vagytok ilyen feszültek?

remélem, elkapjuk a füstösképűeket, hogy sírva futnak hazáig, hehe... :)))

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 20:31:36

@ellenszenvesfigura:
khm, lehetek biráló? Ajánlanék még olvasnivalót.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.08. 20:33:52

Bárcsak minden jobboldali úgy gondolkodna, mint a posztíró...

tevevanegypupu 2009.09.08. 20:34:15

@Elpet:
Na azert nem egeszen ugy van, ahogy mondja. Letezik partfuggetlen irigyseg, feltekenyseg, szimpla "dogoljon meg a szomszed tehene is", aztan meg nagyon-nagyon sok minden, amiert egy joerzesu, becsuletes, nem konyoklo ember nem tud ervenyesulni. Es most ha nezzuk a politikai helyzetet, a partok szempontjabol, akkor azt lathatjuk, hogy a fidesz javaslatok peldaul nagyon sokszor nem tudtak ervenyesulni egy icipici kis part, az szdsz vagy eppen az mdf miatt. Pusztan csak azert, mert azt mondtak meg az altaluk is eszszerunek tartott javaslatokra, hogy NEM szavazzuk meg.
Tulajdonkeppen miert is mennek kulfoldre a jo, fiatal szakemberek? Biztosan nem csak a penz miatt.

heima (törölt) 2009.09.08. 20:38:35

egyébként +1 grat a cikknek. bár én oda nem mentem volna, ha nincs erőszak, szar ember vagyok-e?

ubi904 (törölt) 2009.09.08. 20:39:03

@Fedor: akkor nem lenne elszámoltatás.

@csi: hja, a fidesznek nem kellett volna birkam ódra várni 7 évet ...

abandi 2009.09.08. 20:40:11

@Tehetetlen Dodó:
Állítólag az különjárat volt...
Fordítva ment...
fejjel lefele

ellenszenvesfigura 2009.09.08. 20:44:31

@Oli bácsi: nem csak ezt a posztot használom majd forrásként. számos mulatságos élmény is háttéranyagként szolgál majd.

abandi 2009.09.08. 20:44:34

@tevevanegypupu:
Állítólag a női egyenjogúságnál kezdődött az összeomlás...
Kegyed sem cáfolja ezt a tényt!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.08. 20:45:52

@tevevanegypupu:

Kedves teve, az élet soha nem arról szólt, hogy mindenki segít, akivel dolgom van. De az életem úgy telik el, hogy az ellenfeleim vagy ellenségeim listájával fekszem és kelek, hanem úgy, hogy teszem a dolgomat akkor is, ha akadályokba ütközöm. Az ellenség mindig kiváló magyarázat.
Tudja miről lehet bármilyen szervezetben egy pillanat alatt felismerni a rossz és alkalmatlan vezetőt? Arról, hogy minden nehézség esetén rögtön azt keresi, hogy ki a hibás, saját magán kívül, természetesen.

valójábannemberci 2009.09.08. 20:46:03

A Monty Python párhuzamokért óriási reszpekt. Sajnos azt a részt sosem találtam a neten, ahol a JNF és a Szabad Galileáért Mozgalom aktivistái találkoznak. Pont oaillett volna az elejére az is. ;]

És persze ezen jókat mosolygunk, de azért eléggé elkeserítő, hogy ennyit tud az ország népessége nyújtani. Az ország egy Monty Python valóságsó.

is 2009.09.08. 20:46:22

az oroszlán szerint a keselyűk vérgőzös hullagyalázók. az elefántok szerint az oroszlánok otromba gyilkosok. a fák szerint az elefántok érzéketlen mészárosok.

van, aki szerint a Jobbik van jó helyen, van aki szerint a FIDESZ jó helyen van, de a Jobbik már sok, és van, aki szerint a FIDESZ az elmúlt 15 évben már annyiszor ment át radikális hangulatkelésbe, amivel megoldásokat lehetetlenített el (csak az itt, a Reakción már megbánóan említett tandíjat hozom példának), hogy aki szerint a FIDESZ jó helyen áll, az nincs egészen tisztában ezzel az 15 évvel.

@tevevanegypupu: azaz mások értelmes javaslatai sem tudtak érvényesülni a FIDESZ miatt. bagoly mondja verébre.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.08. 20:47:07

De az életem úgy telik el = De az életem nem úgy telik el

tevevanegypupu 2009.09.08. 20:48:42

@is:
Hat persze, az is megesett. Szoval nagyon sok minden fugg joakarattol, toleranciatol es az idojaras viszontagsagaitol.(:

abandi 2009.09.08. 20:48:51

@Fedor:
Akkor énekelhetnénk ám kórusban az internacionista nótákat sálom beköszönéssel...
Magának túl sok cionizmusos sci-fi-t olvasott fel az édesanyja munka közben!

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 20:50:21

@ellenszenvesfigura:
a probléma talán ott kezdődik, hogy ugye szegény Fidelitas már régóta nem játszik itt. Olyan hat-hét éve.

Le teccik lenni maradva, ezért mondám: olvasni, olvasni.

abandi 2009.09.08. 20:54:44

@heima:
Nem én mondtam...
de van benne valami!
Bár én biztos lehajtottam volna a járatról a cikktémagyűjtő polgit...meg a takony bandá is, akik nem segítenek az idióta társuknak!
Hogy rohadjak meg!

tevevanegypupu 2009.09.08. 20:56:03

@Elpet:
Az biztos, hogy az emberek eletet megkeseritik azok az emberek, akik mindig elharitjak maguktol a felelosseget, tulajdonkeppen nem mernek emberek lenni. Egyuttmukodve dolgozni nem konnyu dolog, minden felnek kompromisszum kepesnek kellene lennie vagy adott esetben makacsnak.
De azert orommel latom, hogy van akinek gyakran sikerul.

Guido (törölt) 2009.09.08. 21:06:46

@Fedor: "Bárcsak minden jobboldali úgy gondolkodna, mint a posztíró... " - na ja, mert akkor nem is lenne jobboldal :P:P nem semmi luzerek a blogírók űgy en bloc

Éhesló 2009.09.08. 21:11:42

Egyszerűen csak egy tetű vagy, mert ilyen képzelt riportot rólad is írhat bármilyen hozzád hasonlóan elfogult egységsugarú médiapatkány.
Egyébként, meg lehet betojni testületileg, mert a dolgaitok nem alakulnak túl jól, buktor lassan az imf-el alkudozik, pokornik meg elmagyarázza miért is nem szabad a lopott holmit és a tolvajt megkeresni (lesz persze 2. holokauszt nap, ha kell havonta is).
Na jah, a zindexen nem a jobbikosok a törzsközönség, nekik persze tetszett biztos, de ők kedvenceitekre sem szavaznának soha.

scip_ 2009.09.08. 21:12:31

Ez a video baromság így ebben a formában ahogy tálaltad az egészet...

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.08. 21:12:45

AGENTUNGUR

Pofon volt? Vagy megkarmoltad őket?
"Maga a harci jelenet elég érdektelen volt egyébként."
Maga a harci jelenet érdekel ! :) Légyszi, csak néhány részletet.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 21:21:00

@Éhesló:
Mi van kisnyilas, megvertek a hajnali villamoson? :-DD

abandi 2009.09.08. 21:21:31

@is:
Te biztos nem kapsz szerepet a majdani kormány-koala felmagasztalásából csurranó-cseppenő mannábból!
Hová lett a harcos balolbali!?
Csak nem új fészket keresel?
Eh...Egyébként jó helyen jársz...!

ellenszenvesfigura 2009.09.08. 21:26:24

@Oli bácsi: oh. ezt valóban nem tudtam, töredelmesen bevallom. mindegy, itt a stílus a lényeg, ami meg, amint látom, ugyanaz. :)

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 21:27:42

@ellenszenvesfigura:
Nem, a legfontosabb a doktori, ezt sohase tessék szem elől veszteni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.08. 21:32:00

@abandi: "Magának túl sok cionizmusos sci-fi-t olvasott fel az édesanyja munka közben!"

Nem témába illő, de melyik a cionizmusos sci-fi? Jó, az Alapítvány, de melyik a többi?

Google 2009.09.08. 21:43:23

Itt nem változik semmi.
Nemrégen még a Gyurcsány-Apró hívőkkel kellett megküzdeni, most pedig a Vona-Morvai duó játszik, nagyjából ugyanazoknak, ugyanazokon a fáradt hangszereken. Néha elég agresszíven játszanak a gyerekek, hiába, az igazukat fennhangon kell hirdetniük. Ilyen a közös kottának a túrós háta.
Morvai tenné a dolgát ma is az ENSZ-ben, ha nem lesz baráti tűz áldozata.
Göncz Kinga mást szánt arra az állásra.
S mivel máshova nem hívták, Morvai Jobbikra adta a fejét.
Ez is egy kárrier.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.08. 21:45:15

@Oli bácsi:

"Mi van kisnyilas, megvertek a hajnali villamoson? :-DD"

a proli teljes életnagyságban! :)))

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.08. 21:49:12

Történészek száz és száz év múlva kutatják, mikor és hol tört ki a polgárháború.
Meg fognak majd döbbeni: reggel 5-kor a 6-os villamoson . :)

Emmet Ray 2009.09.08. 21:56:50

A kurucon volt címlapon a poszt vagy az indexen? Mindenesetre nem meglepő, hogy ilyen jól áll a Jobbik, elnézve a mai vitát. Néhány esetben azt is bizonyítva látom, hogy sok elégedetlen MSZP-s nyergelt át a radikálisokhoz. Nagyon hasonló a szöveg.

abandi 2009.09.08. 21:58:39

@Google:
Maga remélem külhonból hinti az "okosságát", vagy legalább 10 gyereke van itthon, hogy ennyire lemondóan legyint a "főnökeire"!!!
Hülye kereskedelmitévé-szocionista!

Google 2009.09.08. 22:05:02

Azért a történet nem annyira vicces.
Elég félelmetesen szoktak fellépni az igazi hazafiak azokkal szembe, akik kételkedni merészelnek bennük és Vona vezérben, Gárdában.
Utána pedig hajlamosak letagadni. Vicc volt, irónia volt, nem is ők voltak, hanem a leváltak, még tanulnak, keresik a megoldásokat stb.
Nem minden cigányt néznek le, tartanak bűnözőnek. Jó. És majd ők döntik el, hogy ki bűnözik, és ki nem?
Ha már csendőrségük van, bíróságuk is lesz?
A hatalom pedig szájtátva nézi, nem baj koma, amazokat rövidítik meg, nem minket, ha, ha,ha!

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.08. 22:09:04

@Google:
Nem akarlak húzni, de a romáknak van külön "bíróságuk". Vajdákból áll azthiszem . :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.08. 22:09:19

@Éhesló:
Az indexeseknek valóban kár a seggét nyalni, ezt itt páran nem tudom miért nem fogják fel. Ők ugyanolyan ellenfelek, mint a jobbikosok.

abandi 2009.09.08. 22:10:30

@abandi:
Nem is értem mi a gond?
Az, hogy van egy pártocska aki elmondja a frankót???
Parasztoknak, parasztmódra vázolja a helyzetet???
Itt meg összegyűlik az antitótavés csapat, aki emlékszik a családi ezüst étkészlet csillógására?
És büszke a zsidókultura töviről-hegyire ismeretére?
Hát persze, hogy beszarnak a saját tehetetlenségüktől és rettegnek!
Mondjon nekem valaki egyetlen nyugat-ajrópai országot, ahol nem balkánként említik az országunkat!
Szerintem itt sokan el vannak "tévedve"!

Google 2009.09.08. 22:10:51

@abandi:

Egyik sem talált, nem baj?
(Bár a tíz gyerek nem lenne rossz.)
Kár, hogy nem a poszthoz szólt hozzá, bár lámpavasügyileg azt is megtette.
Mi haszna származik abból, hogy itt iskolázza le az embereket?
Frusztrált?

asz_tapasz (törölt) 2009.09.08. 22:12:27

Na ilyen kommenteket olvasva értek meg valamit a megboldogult posztkomcsi baloldal "Állítsuk meg a Fidesz hazugsággyárát" meg "gyűlöletkeltő Orbánviktorésafidesz" -féle hisztijeiből. Hisztik voltak, de volt mire alapozni.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.08. 22:12:49

@Őrnagy Őrnagy:
Mennyi-mennyi igazság van abban, amit mondott ez a drága éhesló. Itt van pl. ez: "egyébként, meg lehet betojni testületileg, mert a dolgaitok nem alakulnak túl jól", meg a patkányság, meg a Holo-emléknap. Meg Buktor.

Szinarany ömlik a szájából.

Google 2009.09.08. 22:15:09

@Admiral William Adama:

Nem húzol, de ezzel a mentalitással ott vagyunk, ahol a part szakad.
Azt hallom, a cigányság lemaradt a szocializációban, talán nem őket kellene beérni.

asz_tapasz (törölt) 2009.09.08. 22:18:46

@Google: te is b+, mivel vagy jobb egy kurucinfónál vagy egy népszavánál? Sőt, a népszavánál biztosan rosszabb vagy, valószínüleg pénzt se kapsz érte hogy szeretedd pártod segglyukából kukucskálva gyűlöld az aktuális ellenséget.

Google 2009.09.08. 22:20:26

@abandi:

Mit mondjanak a nyugat-európai országok, ha itt a jobbikak is "parasztoknak, parasztmódra vázolják a helyzetet"?
Hogy ezt hogy teszik, én nem tudom. Már ezt a helyzetvázolást.

abandi 2009.09.08. 22:22:14

@Őrnagy Őrnagy:
Én soha, semmilyen pártnak se...
De: ha a fityisz gondolkodóbb tagjai nem ébrednek fel, akkor lesz baj!
És, ha engem ennek ellenére le jobbik bérenceztek..., hát leszarom!
Én nagyon kevés polgári értékrendűt ismerek a mai generációból.
(A régiek szerint: aki zsidó származású írót olvas az már fertőzött...)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.08. 22:27:42

A jobbikban az a jó, hogy leülepszik körülötte az, amire a polgári jobboldalnak semmi szüksége. Lesz ebből még nagyobb szakadás is, óriási árulózás lesz majd a következő Orbán-kormány idején. Ez igazából elkerülhetetlen.
Én igazából azon csodálkozom, hogy vannak, akik komolyan veszik azt az elgondolást, hogy a Fidesz végzi majd a kormányzást, a jobbikosok meg ellenőrzik a kormányzat munkáját. Talán kevéssé ismerik Orbánt, ha ilyesmi egyáltalán eszükbe jut.

Google 2009.09.08. 22:28:04

@m_á_:

Efelől meg vagyok győződve. A Népszavánál/kurucnál határozottan rosszabb vagyok. És kevesebb is. Ízlésről nem is nagyon tárgyalnék. Gusztusaink nagyban eltérhetnek.
De ellenségről, gyűlöletről maga hadovál. Jól van ez így, babuci?
Nem vagyok én egy Bacher, ez igaz.

abandi 2009.09.08. 22:29:41

@Google:
Tengeni-lengeni az épp aktuális nagyhatalom között...
Ez a nem kis feladat a kisantanttal (entente) a hátunkban.
Na, erre még iszom egyet...
De: a meggyőződéseses fideszesek épp oly kártékonyak, mint a volt szadeszes szocionisták!
szerintem...

Google 2009.09.08. 22:33:37

@Elpet:

És milyen alapon ellenőriznének ők bárkit? De ténylag bárkit?
Mit tettek le ők az asztalra, az egy csizmájukon kívül?
Ki és mi hatalmazza fel őket erre az ellenőrző szerepre?
Nagy fekete mellényük van, az igaz, de ez még semmit nem jelent.
Mellényük az MSZP-seknek is volt. Most már zakójuk is van.

Google 2009.09.08. 22:35:05

@abandi:

Biztos megkérdezhetem, hogy miért?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.08. 22:40:23

@Google:

Hát arra én se tudtam rájönni, hogy milyen alapon, de rendkívüli magabiztossággal állítják, hogy ők a magyarság érdekének egyedüli képviselői.

abandi 2009.09.08. 22:51:06

No, akkor:
Szerintem itt kis picsaszájú 1, max 2 generációs "értelmiségiek" hintik a felhalmozott tudásukat, ami akár tévhit is lehet.
Majd kiderül!
A "komoly" (döntéshelyzetű) ember nem foglalkozik ilyen vegyestársaságú írói közösséggel, mert ez csak lealacsonyítja őt, de a bloggazdákat mennybe emeli, ha reflektál...
A fotók jók...
Közeliek...túl közeliek...

abandi 2009.09.08. 22:53:16

@Google:
Mi miért?
Mimiért!?

Google 2009.09.08. 23:01:27

@abandi:

Akár Mimiért is.
Magácska mondta, hogy a meggyőződéses fideszesek éppen olyan kártékonyak, mint az emszpés szadeszosok.
Mintha őket hallanám.

mr.joshua 2009.09.08. 23:07:19

Elmesélek valamit.

Egy este a bárpultnál megjegyeztem, hogy a pult mögött álló cimborám arca "sanyis". Erre a mellettem ülő teljesen idegen ittas kölök közölte, hogy Töhötöm inkább. Mondtam neki, hogy szerintem mégis inkább sanyis, erre ő emelt hangon elkezdte, hogy a Töhötöm egy ősi magyar név, mi a franc bajom van vele, satöbbi.
Értitek, egy viccből, egy semmiből alakult úgy, hogy lényegében belémkötött egy tök idegen ember.

No?

abandi 2009.09.08. 23:12:55

@Google:
Hát szerintem így van és punktum!
Mi ezzel a gond?
Ja, hogy mások máshogy gondolják?
Építsenek lámpavas-sort!

Google 2009.09.08. 23:34:57

@abandi:

A gond az, hogy mások már régen ugyanígy gondolják. Lásd: MSZP.
Hogy építenek-e (még) lámpavas-sort a Keller-gyárban, azt nem tudom.

abandi 2009.09.08. 23:52:22

@Google:
Én speciel nem borzongok a tisztességben nyomorgó cigányüldözött, bankoszsidó által préselt magyartól.
A "panelprolik" majd a kövérlacit is megbasszák...
Ti meg majd a kant-hégel-nícse háromszögben elvitatkoztok a neokon gazdaságpolitikkáról!
Akkor már inkább a szlovák-román-szerb nacionalistákkal keresek közös pontokat...

Cassandra Gemini 2009.09.09. 00:04:08

csak egy kérdés:
ki az a hülye majom aki ideológiai alapon pofozkodni kezd a hajnali villamoson?

Nebameg 2009.09.09. 07:47:08

"...hogy a Jobbik semmiféle olyan megoldási javaslattal sem állt elő, ami valóban meg is valósítható..." Érdekes, aztat hittem, más már nem is veszi észre:)))

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 08:14:18

@Oli bácsi: A hülyeségeket már észre sem veszem. De az indexfikázásra egyből ugrok.

Arma Gedeonka 2009.09.09. 08:35:10

A Fidesz milyen megoldási javaslatokkal állt elő?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.09. 08:54:57

@abandi: "De: ha a fityisz gondolkodóbb tagjai nem ébrednek fel, akkor lesz baj!"

"Fityisz" - tessék, még egy netszocis fordulat. Igen, igen, alakul a fantomkép. :)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.09.09. 10:42:06

@Oli bácsi:
Hogy fognak ezek majd nyüszíteni, ha kiderül, hogy a Páncélvonat mégsem fog kormányozni :)) Itt fognak Buktorozni összevissza (ezt a Buktort még 2002-ből hozták magukkal, az akkori Megyó-stáb mellől. Derék).
Nagy lesz az a hübrisz, édes jobbikosok. Vona G. az új Orbán Viktor, Morvai meg nyilván a kisboldogasszony. Két éve még a homokosok emberi jogai miatt aggódott, most meg megmondja mindenkinek, hogyan legyen nemzeti. Palesztin csúzlival a kezében.
Bohózat.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.09. 10:51:26

@Gabrilo:
Bezzeg a te Gödörben csiszolódott identitásod! Maceszt majszolva akarod eldönteni, ki mekkora magyar.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.09.09. 10:52:27

@Mr Falafel:
Dear Uljanov hasznos idiótája. Sokadszorra mondom, hogy nincs macesz a Gödörben.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.09.09. 11:01:21

@elGabor:
Még szép! Imádom a maceszt, reggeltől estig falnám, ezért bárhová is megyek (a szombat kivételével természetesen), mindig megkérdezem.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.09. 11:11:12

@abandi: @Guido: Tehát aki nem gyűlölködik, nem utálja a kapitalizmust, és nem antiszemita meg rasszista, az már nem is lehet jobboldali, csak kommunista zsidó.

Értem.

De akkor van egy rossz hírem: Orbánék az Európai Néppártban csupa ilyennel vannak összezárva...

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.09. 11:22:17

"a meggyőződéseses fideszesek épp oly kártékonyak, mint a volt szadeszes szocionisták!"

A szélsőjobbra jóval veszélyesebbek, mert a ballib kormányzások táptalajai a széljobb fertőnek, a jobbközép kormányok meg csak a legelkötelezettebb szélsőjobbra szorítják vissza a szélsőjobb táborát, leválasztva onnan a nemzetiskedő félidióta, de alapvetően jószándékú embereket. Ők az egészséges dózisukat megkapják a Fidesztől is (bár nekem az is sok, de toleráns vagyok, ha ez az ár, ennyit megfizetek.)

thetriggerhappy 2009.09.09. 11:23:13

@Mr Falafel:

egészen vicces, amikor valaki, akinek az őseit vonatokon vitték a gázba, maceszozik. ezen mostantól mindig nagyokat fogok nevetni, freud is ezt tette volna.

AgentUngur 2009.09.09. 11:24:25

Feltették többen a kérdést, hogy romákba is "belekötöttem" volna, ha mondjuk büdösmagyaroznak. Bele. Már megtörtént, nem egyszer, az eredeti posztban is benne volt, de kivágtam. Ez a poszt ugyanis nem erről szólt. Így hangzott eredetileg:

"Régi tapasztalat, amelyet pár éve randalírozó romákkal szemben szereztem (akik rosszul reagálták le, hogy felszólítottam őket rongáló tevékenységük sürgős befejezésére), hogy ha túlerő van, legfontosabb a legszűkebb pontra beállni, hogy ne tudjanak megkerülni. Ez különösen könnyű a 6-oson, ahol a kerekek fölötti székek közt nagyon szűk a hely. Annyiban egyébként korrekt volt a társaság, hogy csak egyikük próbálta áttörni jól kiépített védelmemet, nem négyen jöttek egy ellen, ami a régi városligeti roma-háborúkon (ide a biciklit, húzzá pinpongasztalunktól – védekező pozícióból) felnevelkedett lényemnek szinte üdítő volt."

Nem szenvedek politikai korrektségben. Semmiféle illúzióm nincsen arról, hogy a roma társadalom egyes rétegei problémásak, hogy valós a kérdés. Nem kevés kemény helyzet tanított meg erre. Fújtak pofán gázsprével, ütöttek vasrúddal a kollégák, szenvedtem el nyolcnapon túl gyógyulót, stb. De az biztos, hogy nem a Gárda a megoldás, különösen nem ezekkel a külsőségekkel. A Jobbik így ebben a formában semmire sem megoldás, csak a frusztrációk kiélésére.

teknős 2009.09.09. 11:25:23

Kics8it fáradt vagyok és nagyon röviden közlöm a véleményemet!

A Jobbikosok ostobák. Nagyon ostobák.

Igen. Mondhattam volna szebben is, de attól még tény. Hívhatnám őket félrevezetettnek vagy fiatalnak vagy akármi, de az emeszpé és a Jobbik bizony nagyon egytőről fakad. Ugyanazok a módszerek és ugyanaz az ostobaság mindenhol.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.09. 11:29:08

A gázba a vonatok nem csak az ortodox zsidókat vitték, hanem a maceszt megvető zsidószármazású nagyon magyar keresztényeket is, ha zsidószármazásúak voltak. Ezt tartják a magyarzsidók a legnagyobb botránynak: hiába feleltek meg az akkori magyarságkövetelményeknek, származásuk miatt rekesztették ki őket.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.09. 11:31:09

@AgentUngur:

LOL egy rendszeres utcai verekedő, aki részegen, hajnalban keresi a bajt. eh, bicskás népség :))

thetriggerhappy 2009.09.09. 11:31:32

@Jobb híján MDF-es:
és pont ezért vicces a túlkompenzáló falafel úr. akik a gázba vitték a rokonait, azoknak ő is csak egy büdös zsidó lenne, bármennyire is ugrál.

vladtepesch 2009.09.09. 11:32:36

Ismeritek a viccet?: Mazochista a Szadistának: Üss!!! Mire a Szadista a Mazochistának: Neeem!!! Na valahogy így vagyunk mink a tótokkal. Tót a Magyarnak: Követeljétek már vissza a Felvidéket!! Mire a Magyar a Tótnak: Neeem!!!
Szóval szadi egy nép a magyar. Dehát ha a Tótok eztet akarják, akkor egyszer igazán megtehetnénk már nekik ezt a szívességet. Ugyanis a "Neeem!"-politikája egy rakat sz....t sem ért saccperkábé 1945 óta. A nemzetközi jog - ami persze nem létezik, mivel kizárólag és csak is az erő politikájáról szól mindaz, amiről "nemzetközi jog" alatt prüntyögnek (Atyaisten: még tanszéke is van ennek az áltudománynak a jogi egyetemeken, tudom mert én is jogot végeztem cca.30 éve, sőt, hogy fokozzam tudományos (?) diákköri tag is voltam nemzetközi jog témakörben - szóval a "nemzetközi jog" szerint minden lehetséges alkalmat és érvet fel kell használni a tótokhoz hasonlóan a magyarságot b....tó népekkel szemben, tehát:
- közölni kell a környező drágalátos népekkel, hogy Magyarország addig és csakis addig tartja hatályosnak és érvényesnek a két rablóbéke Mo.-al szembeni területi rendelkezéseit, amíg ezek a népek a területükre került magyarok egyéni ÉS KOLLEKTÍV (!!!!) nemzeti és nemzeti közösségi jogait korlátozás nélkül, az autonómiát és ideérte, betartják. Ha nem: akkor megtámadjuk a békék területi rendelkezéseit minden nemzetközi fórum és bíróság előtt és követeljük mindazon területek Mo-hoz való csatolását, amelyeken magyarok élnek!! Népszavazást követelünk és ha kell: területtel együtt lakosságcserét.
Szörnyen hangzik? Lehet. De nem szörnyű ez a 90 év, amit a magyarokkal a határokon túl eddig műveltek?
Ugyanis jó lesz, ha mindenki az eszébe vési: mindkét rablóbéke (Trianon, Párizs-i Békék) az etnikai elv alapján jöttek létre, azaz a nemzetiségi, nemzeti elv alapján. No kérem: egy magához tért Magyarország nem tesz mást, mint ugyanezen az alapon rúgja fel a békék területi rendelkezéseit. Mi a frász van?, csak a tótnak, olájnak, rácnak stb. van nemzeti, nemzetiségi joga, a magyar meg menjen a p.....ba?!?!
A nemzetközi jogban mindig - ismétlem: mindig - sokkal többet kell követelni, mint amit tényleg szeretnénk elérni. És ez azért van, mert a nemzetközi jog, vagy a béke joga semmi más, mint a háború folytatása diplomáciai eszközökkel. Márpedig a háborúban alapelv (Clausewitz véste kőbe), hogy ha támadsz, tehát el akarsz érni valamit, hát minimum 10x-es túlerőben kell lenned!!!
Úgyhogy fel a fejjel, nicht beszáren!, követelni követelni és követelni mindig, mindenhol, és mindent!!!
"Szorgos népünk győzni fog!" (idézet az "Éretlenek" c.francia kult-filmvígjátékból - gyengébbek kedvéért...)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 11:32:43

@AgentUngur: "Fújtak pofán gázsprével, ütöttek vasrúddal a kollégák, szenvedtem el nyolcnapon túl gyógyulót, stb"

Nem is tudtam, hogy egy igazi hooligan vagy :D

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.09. 12:25:17

@AgentUngur:
Egyik fake sztorit egy másikkal hitelesíteni. LOL

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.09. 12:34:38

@thetriggerhappy:
Gondolod, hogy Freud is egy akkora ökör volt, mint te?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 12:43:45

@Mr Falafel: tévedés, Freud nem röhögn, hanem meg akarna dugni.

@Gabrilo: macesz? Azt lehet szeretni? A flódnit vagy a sólettet lehet, de a maceszt?

Google 2009.09.09. 12:46:27

Egy félreértés áldozatai vagyunk mindannyian.
Mert:
Cigánypárti a Jobbik.
Sokkal jobban támogatnák a cigányokat, ha.
www.noltv.hu/video/1563.html

Murok 2009.09.09. 12:48:28

A jobbikosok figyelmébe:

"És ember és ember között faj-, nyelv-, vallásfelekezet miatt soha sem tettem s nem is fogok tenni különbséget; az antisemitikus agitatiót mint a XIX-ik század embere szégyellem; mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom; – kárhoztatom már csak azért is, mert a fenforgó sociális és közgazdászati bajokra nézve a symptomákat okoknak tünteti fel, s mintha a hazánk jólétét akadályozó idegen érdekek szolgálatába állott volna a valódi okok felismerésétől s az orvoslat kutatásától és sürgetésétől a figyelmet eltereli; kárhoztatom azért is, mert gyakorlati czélja egyátalában nincs..." - Kossuth Lajos, 1883. agusztus

Google 2009.09.09. 12:52:56

@abandi:

"Akkor már inkább a szlovák-román-szerb nacionalistákkal keresek közös pontokat..."

Ha már, akkor nem kereshetnétek inkább közösen a G pontokat?

Szentgáli 2009.09.09. 12:55:42

@Murok: Szerinted mennyiben érdekel egy jobbikost Kossuth, Széchenyi, Eötvös vagy Deák? Szálasit idézz, Jarosst, Endre Lászlót, Mr. Falafelt, azokra hallgatnak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 13:00:41

@Murok: ez az a csóka, aki csinált egy háborút, azután lelépett a kasszával, és végig ródsózta-kalapozta Európát-Amerikát az itthon maradottakra hivatkozva?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.09. 13:05:19

@Murok:

"És ember és ember között faj-, nyelv-, vallásfelekezet miatt soha sem tettem s nem is fogok tenni különbséget;"

ja, kedves répa, de azért Magyarországon egy nemzet létezett szerinte, a magyar.
Tisztára, mint egy mai román liberális! :-)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.09. 13:10:58

@abandi:

"Akkor már inkább a szlovák-román-szerb nacionalistákkal keresek közös pontokat..."

srbija.blog.hu/2009/09/06/egyformak_vagyunk_egyformak_vagytok

Murok 2009.09.09. 13:17:58

@tölgy:

Szekfű Gyula: Az öreg Kossuth. Ajánlom olvasásra.

Persze tudom, Szekfű eleve gyanús, hisz '50-es évekbeli szerepe, moszkvai követség meg minden, de egészen emberközeli, már-már megható módon ábrázolja az öreget. Igazi hazafinak, amit sok jobbikosról és emeszpésről nem lehet elmondani.

@Szentgáli

Sajnos nem érdekli őket, pedig lenne mit tanulniuk tőlük.

thetriggerhappy 2009.09.09. 13:25:38

@Mr Falafel:

nem tudom, hogy mekkora ökör volt, de azt sejtem, hogy jól elnyammogna az elfojtott frusztrációidon és a zsidó öngyűlöleteden.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.09. 13:34:09

@Szentgáli:
Rám hallgat a Jobbik? Ilyen kurva híres vagyok?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 13:35:27

@Murok: ez az a cikk, amit parttalan szabadság éveiben, 1952-ben írt a nagykövet úr, miután Leninről is értekezett, majd Andics Erzsébetet méltatta?

Az a világ a Modern Baloldal mércéje?

Google 2009.09.09. 13:45:48

@Jobb híján MDF-es:

És nem sokára együtt mennek soviniszta uraimék egy alterglob táborba.
Mint a lány és a kuruc.

AgentUngur 2009.09.09. 14:18:08

@Mr Falafel: kérdezd meg a Jobbikos haverjaidat. Aug 30, reggel 5, Moszkva, 4 fős budai sturm abteilung. A romáknál nem tudom, mennyire vagy otthon, 2007. jan 1. hajnali 2 körül, Hungária körút. A Hős utcai romákkal, akik tényleg nem túl finomak, volt a csetepaté. Végül ők hagyták el a buszt, nekem 8 napon túl gyógyuló. Ha felraknám az utána készült fotókat, valószínűleg überhíró lennék a kurucon: "Zö lónli magyar a horda ellen"

Tudod vannak sunnyogók, akik kizárólag a neten élik ki magukat, vannak olyanok is, akik az utcán is megmernek szólalni, ha mocskot látnak, fajra, színre való tekintet nélkül.

Gárdában, csordában, kondában, hordában, nagycsaládban könnyű nagyfiúnak lenni.

@Grift: A bicsak ma már nem divat. De azért van az is.

Ergé: Látod mennyire nem ismerjük egymást. :-) Bozóttal is volt egy pár epizód (bár bozót mindig menekült), majd ő elmeséli

Admiral Adama: Én Cylonpárti vagyok. Caprica Six forever. Egyébként full kontakt volt, bár rövid.

Murok 2009.09.09. 14:19:47

@tölgy: 1952-ben írta. Viszont egy ember - főleg ha egy olyan kiváló történészről van szó mint Szekfű - életműve azért komplexebb, nem tűri fekete-fehér leegyszerűsítést. De nem csak Szekfűre igaz ez, hanem Kossuthra, Széchenyire stb. Vannak igazán eredeti és szép gondolataik és olyanok is melyek ma már nem vállalhatók. Ennek tükrében, amit Andicsról, és főleg Rákosiről (vagy inkább Rákosihoz) írt, attól feláll a hátamon a szőr, de a Kossuthról írt tanulmánya akkor is kiváló. Nélkülözi az aktuálpolitikai utalásokat, nyelvezete pedig kitűnő.

AgentUngur 2009.09.09. 14:27:54

@abandi: ez igen humoros lesz. Mármint a közös pontok keresgetése a szomszédos magyarbarátokkal. A Trianonos póló rajtad lesz? Mondod majd a szlováknak, hogy "bár nem talállak a térképen, de keressünk közös pontot"

A Jobbik jobbszéle tényleg egy kellemes hely lehet.

Murok 2009.09.09. 14:29:27

@tölgy: Van olyan, hogy modern baloldal???

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.09. 14:30:35

@AgentUngur:

"Gárdában, csordában, kondában, hordában, nagycsaládban könnyű nagyfiúnak lenni."

Ez tetszik!
Amúgy a romák általában beleszületnek a nagycsaládban, náluk ez nem választási lehetőség, mint ahogy a bőrszín, hajszín, arcszerkezet sem (azonosításra és általánosításra alkalmas jegyek).

A gárdisták meg majmolják ebben a romákat, hisz mesterségesen tömörülnek nagycsaládba (a hun vérvonal (?) mentén) és az egyenruhával is a romák egyen megjelenését koppintják.

Az átlag magyar polgár nem hasonlít sem a romákhoz, sem a gárdistákhoz.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.09.09. 14:34:17

@tölgy:

A macesz igazából sz@r, íztelen. Nájdzsellát viszont magában fogyasztanám, macesz nélkül.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.09. 14:43:00

@Gabrilo:

Fene a gusztusodat.
A nagyon zsíroshoz nem árt valami köret. Amúgy emberileg szimpatikus.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.09.09. 14:50:25

@Jobb híján MDF-es:

Na nemá! Maga el tudja képzelni Nájdzsellát negyven kilósan? Neki nem állna jól :(( Másnak meg ez nem állna jól.
Tessék több Hume-ot olvasni :)))

AgentUngur 2009.09.09. 14:54:00

index.hu/kulfold/2009/03/24/fico_szlovakiaban_is_toboroz_tagokat_a_magyar_garda/

Most akkor mi van. Közös pontok keresése vagy csatolás? Ha van gárdista itten, mondja mán el nekem.

Csak azért, mert ha közös pontok keresése a vonal a Gárdánál a Ficojugenddel, akkor visszavonom azt is, hogy akár bármit is felfognék v. megértenék a gondolatvilágukból. A csatolást viszont fogom, még ha picit egyzserűen képzelik is.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 14:58:26

@Murok: az egész pasi egy nagy aktuálpolitikai utalás. Napraforgó.

Kossuthoz meg mi köze lehet egy reakciósnak?

@Gabrilo: Magának Nigelláról is Hume jut eszébe?
Nekem meg a maceszról is Nigella.
Hm.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.09. 15:00:06

@Gabrilo:

"A világ legvonzóbb médiaszakácsa, vagyonát száztízmillió fontra becsülik.
Nigella szintén fényűző jólétbe született gyermekeit is szeretné megtanítani a kétkezi munka becsületére. „Az embereket csak tönkreteszi, ha sosem kell megdolgozniuk a jólétért."

Tetszik, szeretem, de nem az* ugrik be róla, ha meglátom.

* bár van, aki hasonlít rá és azt meg igen, de az mégsem ugyanaz! :-)

Téglagyári Megálló 2009.09.09. 15:05:29

@tevevanegypupu:

"Tulajdonkeppen miert is mennek kulfoldre a jo, fiatal szakemberek? Biztosan nem csak a penz miatt."

Arrafelé vannak működő egyetemek és működő cégek működő országokban. Ajánlom figyelmedbe Pálinkás úr szavait:

---
Tisztelt Hallgatók és Oktatók!

Ma Önök egy nem jól működő országban kezdik meg a 2009/2010-es tanévet. Feladatuk nem csupán annyi, hogy egy szabályok és szokások által szabályozott intézményben tanuljanak és tanítsanak. Ma előttünk sokkal nehezebb feladat áll: a tanulás és a tanítás mellett – s nem helyette – a magyar közéletben szinte mindent újra kell gondolnunk, és hozzá kell látnunk az újjáépítéshez.

Igen, tisztelt hallgatóim, jól hallják, erkölcsi, szellemi, lelki értelemben újjá kell építeni Magyarországot.
---

www.mta.hu/fileadmin/2009/09/09_01_Palinkas_beszed_BMEtanevnyito.doc

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.09. 15:06:44

@AgentUngur:

A slotisták és a jobbikosok egymás ellenségei, bár egymásból élnek.

Van egy másik szélsőjobb áramlat, a jobban nácik, ők már jobban szót értenek, mert nekik fontosabb a zsidó- és cigányellenesség, mint a mesebeli dicső múlt, amit még a 19. században hazudtak össze.
A Slovanská Pospolitosť nyíltan Slota ellenes, nálunk még nincs nyíltan Vonát támadó szélsőjobb, esetleg a szakadár őrző gárda lehet olyasmi.

Téglagyári Megálló 2009.09.09. 15:07:57

@Elpet:

Visszasírom az ex munkahelyemet. Olyan csapatban dolgozhattam, ahol mulasztás/hiba esetén az "oldjuk meg a problémát közösen" szlogenű nyelvjátékot választottuk a "ki a felelős" helyett. Zongorázni lehet a különbséget!

Arma Gedeonka 2009.09.09. 15:56:50

@Murok:

A jobbikosok ritkán Kossuth-fanok. A nevére a "szabadkőműves" szó szokott felmerülni...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.09. 17:05:54

@AgentUngur:
Persze, miért ne lehetnél hülye?
Zárt helyen, több ellenféllel szemben nem a sarokba szorulok, hogy legalább hátulról ne jöjjön senki, hanem a lehető legnagyobb mozgásteret hagyom magamnak. Ha normális ember lennél, fake írás lenne. Mivel vélhetően mazochista vagy, ami meg betegség, talán tényleg hajlandó voltál összeveretni magad. Megnéztem volna. Egy libbancs Raekciós legyalázási aktusa vidám kis muri lehet.:-)
Büszke vagyok Jobbikos társaimra. De miért füstös punci kellett nekik?

vladtepesch 2009.09.09. 17:38:26

Hideg már a virslim, langyos a söröm is.
Tespedni a fotelban: bánat is, öröm is.
Ki kellene mennem tüntetni a Térre -
Ej, ráérünk arra még, meg egy pofa sörre!
Paul de Patho de Hungária anno 2006-2009.
Ez a költeményem 2006 okt.23.után keletkezett. Mért írtam most itt le? Csak úgy, mert hát újra ősz lesz...
A témához:
Mit, ismétlem mi a k....a any....t zsidózik itt még bárki is. Tudtommal családom egyik ágában sincs zsidó, de úgy nézek ki, hogy engem már mindenféle országban néztek szerbnek, albánnak, olasznak, arabnak, zsidónak, cigánynak - csak kékszemű szőke árjának nem, utóbbi bajos is lenne, mert sötét szemem (még sötétebb tekintetem), sötét hajam, kiálló "sas"orrom van: nem kell aggódni hajdúsági tőzsgyökeres hajdú-származék vagyok, Bocskai apánknak - nekünk szó szerint apánk ez a nagyszerű férfiú, szerintem az egyik valaha élt legnagyobb magyar ÁLLAMFÉRFI (!!!!!)- HÁLA.
Nem a zsidó, vagy cigány, vagy tót, vagy magyar "származással" van baj (szerintem mindenki elsősorban EMBER-származású, csak azután ilyen-olyan népféle), hanem azzal a mentalitással - ha egyáltalán - amit egy-egy nép/etnikum magával hurcol, tovább ad, éltet, és esetleg amely mentalitás mások terhére lehet. Hihetik a zsidók, hogy ők Isten kiválasztott népe, lelkük rajta, de azon a Biblia is bájos nagyvonalúsággal lép túl, hogy ez a választott nép simán egyiptomi fogságban volt, s hát Egyiptomban akkortájt már bőven álltak a piramisok, s ha Isten teremtette a világot, akkor ebben a világban teremtődött az egyiptomi kultúra is - jóval megelőzve a választott nép kultúráját, nomármost az egyik tutira Isten népe, a másik meg selejt?!
Az biztos, hogyha én zsidó lennék Magyarországban, akkor k.....ra magyar is akarnék lenni, eszem ágában nem lenne Izraelbe ácsingózni, úgy lennék a zsidóságommal, mint vagyok a hajdúságommal - magyar vagyok minden porcikámban és nem is szeretnék más lenni, az eredetem nem több, nem kevesebb, mint ami, csak az számít, hogy mi lettem és mit vállalok.
Ha a jobbik meg leragadt a zsidózás szintjén, ott nem lehet vitatkozni, ott egy megoldás van: kipökni a földre, otthagyni az ilyen alakokat, ba......janak meg!

Éhesló 2009.09.09. 19:30:10

@Oli bácsi: Mi van kis buzi, megvertek hazafelé, szombaton?

Szentgáli 2009.09.09. 19:37:45

@Mr Falafel: Büszke vagyok Jobbikos társaimra.

Azok viszont téged egy közepesen érdekes, házi csodabogár-zsidónak tartanak, kis hülyém. De te mindig is hasznos idiótája voltál valakiknek. Nálad ez lelki igény. Az egyetlen.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.09. 20:02:14

@Szentgáli:
Fentebb írtad, te szerencsétlen flótás, hogy a Jobbikosok rám hallgatnak, mint ideológusra. Kicsit össze vagy zavarodva. Ne félj, nem bánt Falafel bácsi!

ajozsi 2009.09.09. 21:28:20

Hát ez a blog a szokásosnál is nagyobb baromsággá alakult. Tán tényleg menjen mindenki aludni. Minek ez a hülye személyeskedés, amikor nincs személyes viszony?

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.09.09. 21:32:34

@Éhesló:
Ez kicsit spét vót, máskor tessék jobban figyelni.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.09.09. 21:42:00

hahó
szégyen ide, szégyen oda, de nem vágom, hogy mit jelent az, hogy 'spét'

volna oly kedves valaki megvilágosítani?
előre isch kösze :)))

Arma Gedeonka 2009.09.10. 00:00:42

Agentungur és társai csak azt nem látják elefántcsonttornyukból, hogy a PC-politikai elittől radikálisabb tényezők már eddig is mi mindent kényszerítettek ki azzal, hogy saját fejükkel mennek a falaknak és azokat odébbtolják. Legutóbb pl. ezt:

index.hu/belfold/2009/09/09/karteritesre_kotelezik_a_tolvajt/

A Fidesz, a Reakció szerzői és mások, belül a PC falain ezt sose érték volna el.

tewton 2009.09.10. 02:50:14

@Arma G,
néztem én is, de várjuk meg, mi lesz belőle. Ez szerintem egy szimpla hangulatjavító intézkedés, a Jobbik ellensúlyozására, él egy évet.

"Azt szeretnék, hogy a jövőben egyetlen településen élő se érezze magát egyedül" -- ö ö ö 7 év kormányzás után, aha, a kisemberek pártja.

Tavaly tavasszal, amikor egy rettegő falu írt levelet pár körzeti megbizott rendőrért az akkori miniszternek, az a hír kb. 3 órán át tudott a MNO címlapján maradni. A NOL-on még annyi se volt.

"ha megvan a kis értékű, tulajdon elleni lopásoknak az elkövetője, akkor az elkövetőt a szabálysértési bírság mellett kötelezik az okozott kár megtérítésére is."

Jaja. Már amennyiben veszi az ember a fáradságot, hogy a kis szabálysértését a rendőri ellenszéllel meg az x-edik, a nyomozást megszüntető határozat ellenében még bejelentse, aztán a bűnelkövető netán bevallja, aztán kiderül, a szegénynek se ingatlana, se dolgozni nem tud, mert rokkantnyugdíjas...

"szabálytalan parkolás, hangoskodás, vagyis az "elemi rendhez és biztonsághoz" tartozó ügyekben "nem érdemes" a rendőrségnek drágán, nagy technikával, képzett embereket használva eljárnia"

ja, éjszaka köztéren két jogkör nélküli közterületfelügyelő három kocsinyi hangoskodó nagycsaládossal szemben, akik a szotyi elköpködése és a sörök letétele után halkan elgurulnak. Az élet biztosan ilyen, érzem.

Szerintem egy piroskockás lufi ez, nem több.

vladtepesch 2009.09.10. 09:34:19

Falafel, Falafel barátom, téged felfal a Jobbik. Sötétség? Délben?
Volt egy nagybátyám, aki - mikor fiatal koromban ifjonti hévvel zsidózni kezdtem -, csöndesen csak annyit mondott: ne zsidózz - légy különb náluk!

vladtepesch 2009.09.10. 09:38:27

@Mr Falafel: Na mim sötét még kedves barátom? Nem baj, az a f....a, hogy Te olyan jó kis világos vagy.

Arma Gedeonka 2009.09.10. 10:20:51

@tewton:

nem a kiragadott bejelentés a lényeg, persze, hogy kampány van, hanem, hogy a PC-tabuk határa érezhetően és gyorsulva tolódik odébb. Pl. a rendőrség (nyilván kormányutasításra) felszólította a melegfelvonulás résztvevőit a tisztességes viselkedésre, fenyegetve, hogy közbelép, ha közerkölcssértés történne. A szervezőknek nem volt megengedve a kamionos provokáció sem.
E sorba illik a miskolci rendőrkapitány helyénhagyása stb.
Ezt a fidesz szellemi holdudvara sose érte volna el. (bár a bázis zöme helyesli)

thetriggerhappy 2009.09.10. 10:30:42

@Mr Falafel:

te vagy a díszzsidó, a mutogatnivaló "nekem is van zsidó haverom, nem vagyok antiszemita".....

és még észre sem veszed.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.10. 10:50:38

@thetriggerhappy: Falafelre itt már sok mindent mondtak, de ezt a díszizét még nem.

Amúgy, Kuncénak mondta Ön, hogy "díszgoj"? Pedig a szadeszben a származás nyíltan vállat szempont volt.

Tulajdonképpen, ki is tartja számon az emberek szármzását? Nyöhehe

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.10. 11:30:33

@tölgy:

Én a "dísz" kifejezést érzem kevéssé helyénvalónak.

thetriggerhappy 2009.09.10. 11:52:30

@tölgy:

pedig egyértelmű, hogy ő a díszhülye. hogy miért, már leírtam.
bevagonírozott ősökkel kétpofára zsidózni, azért elég retardált viselkedés, nem?

thetriggerhappy 2009.09.10. 11:56:40

@tölgy:

és, hogy miért díszsidó, az is nagyon egyszerű. olvass kurucot, magad is rájössz, mennyire imádja a "nem antiszemita" olvasótábor a hozzá fogható önmarcangoló zsidókat, akik maguk, belsőleg igazolják a természetesen nem faji alapú ellenérzéseket. "mi ugyan nem vagyunk antiszemiták, csak az igazságot mondjuk, lsd itt van xy zsidó is, aki közénk állt....."

és falafel még bónuszban zsidózik is, mintha nem is sejtené, hogy a holokamuzó, de egy jó kis vagonírozásban azért részt vevő kisnyilasoknak ő is csak egy büdös zsidó, semmi több.

Arma Gedeonka 2009.09.10. 11:59:38

@thetriggerhappy:

volt már rá pár példa, aki tudja, cáfolja a szerző állításait, aki megjárta a náci koncentrációs táborokat:

www.angelfire.com/home/ishahakny/

"Izrael Shahak
Zsidó vallás, zsidó történelem
3000 év súlya.

"Shahak egy különleges tudós figyelemre méltó belátásokkal és mély tudással. Megalapozott
és éles eszû munkája nagy értékû adomány." (Noam Chomsky) "

tevevanegypupu 2009.09.10. 12:01:24

Olyat is hallottam mar, hogy kommunista osokkel valaki ketpofara kommunistazik, vagy arisztokra letere ocsarolja felmenoit. Es egyebirant - szomoru de teny - azert mert meggyilkolnak valakit artatlanul, a martirsaga meg nem jelenti azt, hogy eleteben hibatlan volt. Szornyu ami vele tortent, a gyilkosai megvetesre es kirekesztesre meltoak..De jelenleg mar ujabb generaciok, nepcsoportok es fajtak (ha ugy tetszik) allnak szemben vagy egymas mellett, jelenlegi tulajdonsagaikkal. A jelenrol szol a dal es nem a multrol.

Arma Gedeonka 2009.09.10. 12:10:31

Egy kis ízelítő, tele van ilyen csemegékkel a könyv, amit ez a néhai izraeli prof írt:

www.angelfire.com/home/ishahakny/shahako.htm#92

------------------------
"93- A zsidó vallási törvény embertelen

Haarez , 1995 december 31.

Cikkében "Ki üldözõ" , Haarez december 11-én Jehuda Hankin rabbi a "ne vétkezz testvéred vére ellen" (3. Mózes 19,16)-ot idézi és megpróbálja azt a törvénnyel összehasonlítani, amely minden civilizált államban polgárainak kötelességévé teszi egy más ember életének a megmentését. Mintha az elemi törvény, hogy az emberi életet meg kell menteni, nem lett volna már a régi Görögországban és Rómában is ismert. El akarjuk ennek a kötelességnek az eredetét hagyni és inkább arra koncentrálunk, hogy mit jelent az ember szó (héberül: Ádám) ebben a zsidó vallási törvényben. Nem tudom, hogy a rabbi az ismert talmudi szabályra gondolt-e, amely az egész zsidó vallási törvény alapja: "Titeket zsidókat embernek neveznek. A föld többi népeit nem nevezik embernek, ami az ember szó használatát a zsidókra határolja be. Cikkének egy másik részében, ahol a nemzsidók megölésének tilalmáról beszél, nem használja az ember kifejezést, hanem nemzsidókról beszél. Azt nem említi, hogy a zsidó vallási törvény általánosan megtiltja emberek megölését. Azt sem említi, hogy noha a nemzsidók megölése is tilos, ez a tilalom nagyon erõsen különbözik a zsidók megölésének tilalmától. Azzal ellentétben, ami civilizált államok jellemzõje, egy zsidót, aki nemzsidót ölt meg, nem szabad a zsidó vallási törvény alapján megbüntetni, ée nem szabad gyilkosnak tekinteni. A zsidó vallási törvény már a Talmudban is leírja, hogy zsidó nem mentheti meg egy nemzsidó életét. A nem vallásos zsidó életét tekintve azt írja elõ a vallási törvény, hogy a hívõ zsidónak meg kell õt ölnie, ha ez lehetséges. Majmonidész így ír: "azokat a nemzsidókat, akikkel nem állunk háborúban, a kis nyájak [zsidó] pásztorait és más zsidó bûnösöket ne öljük meg szándékosan. De tilos megmenteni életüket, mert az írás ezt mondja: Ne öld meg felebarátodat, és a nemzsidó nem felebarátunk. (A gyilkosság és életmentést illetõ törvényekkel a IV. fejezet foglalkozik, 11. törvény). A zsidó bûnösökrõl így ír Majmonidész ugyanott: De az jámbor kötelességünk (micva), hogy zsidó hitetleneket és bálványimádókat megöljünk. Ha a zsidóknak elég hatalmuk van ahhoz, hogy ezeket nyilvánosan öljék meg úgy, hogy fejüket a karddal vágják le, akkor tegyék ezt meg (10. törvény ugyanott). Az élet mentését illetõen különös szabályok állnak fönt szabbatkor. Ha egy nemzsidó életének mentése zsidók által a szabbat megsértését vonná maga után, akkor ez szigorúan tilos. De a megsértés szabad sõt kötelezõ zsidó élet megmentéséért. Akiba Eger, a bölcs rabbi (1837-ben halt meg), akinek megjegyzései a Sulhán Áruhhoz annak standard kiadásában ki vannak nyomva, és így a Bar-Ilan-Egyetem Kolel-jában, ahol Jigal Amir tanult, ismertek, kinyilatkoztatta, hogy zsidóknak akkor tilos szombaton egy veszélyben levõ hajót megmenteni, ha nem ismert, hogy a legtöbb utazó zsidó, mert a legtöbb hajóutas nemzsidó. A Talmud elmagyarázza, hogy mi a teendõ, ha szombaton egy fal emberekre dõl. Egy zsidó csak akkor emelheti föl a köveket, ha fönnáll annak a valószínûsége, hogy zsidó is van a romok alatt. Vallásos zsidóknak természetesen az is meg van tiltva, hogy nemzsidónak orvosilag segítsenek szombaton, kivéve, ha ezáltal veszélyeztetett zsidók élete is megmenthetõ. Hangsúlyozni szeretném, hogy ezeket az elõírásokat vallásos, különösen ultravallásos zsidók ["Haredim"] ma is betartják. Ezekkel ellentétben gójok minden esetben megkísérlik az emberek életének megmentését. Így ellentétben a legtöbb civilizált állam törvényeivel a zsidó vallási törvény embertelen törvény. Embertelenségei ismétlõdnek minden könyvében, a Sulhán Áruhban és a kommentárokban. Tudnunk kell, hogy minden esetben, amikor a nemzsidó állam rendõrsége nem lépett közben, a vallásos zsidók valóban elzárkóztak attól hogy nemzsidók életét megmentsék és minden nem vallásos zsidót vagy megöltek, vagy becsületétõl megfosztották. Nem csak a zsidó árulókat vagy üldözõket ölték meg, ahogy állítják. Nem tartották be a ne ölj törvényt, amikor a zsidó elhajlókat ölték meg, éppannyira nem, mint az inkvizítorok vagy a keresztes lovagok, mert azt hitték, hogy olyan embert ölnek meg, aki Isten ellensége. De a két eset között jelentõs különbségek vannak. A katolikus inkvizíció tettei fõleg azért jól ismertek, mert a katolikus forradalmárok és hitetlenek, továbbá más keresztény kritikusok tiltakoztak ellene. Nem ismert viszont, hogy mit tettek azok, akiket a zsidó inkvizíció névvel lehet illetni és nem voltak kevésbé kegyetlenek, mint a katolikus inkvizíció. Ennek az az oka, hogy a zsidók többsége nem figyelt a zsidó forradalmárokra és hitetlenekre, hanem a rabbikra. Ezek aztán elmagyarázták a zsidó vallási törvényt a világi zsidóknak addig, amíg egy teokráciát tudtak alapítani, amely a világi zsidókkal rosszabbul bánt, mint Komeini a világi irániakkal. Minden olyan zsidót, aki nem akar nekik engedelmeskedni, megölik vagy átnevelik. Ehhez jön az, hogy hogyan bánnak a nemzsidókkal, esetünkben a palesztínokkal. A második különbség köztünk és a keresztények között az, hogy a katolikus egyház és biztosan a ma élõ keresztények legtöbbje az inkvizíció tetteit sajnálja. Általában szóban támogatják a demokráciát, a szólás és gondolati szabadságot. Ezzel ellentétben látott-e ön már a júdaizmusban egy ortodox rabbit vagy egy konzervatív vagy reform rabbit, aki sajnálta, volna, hogy mit mond Majmonidész a nemzsidókról? Vagy hallott-e a júdaizmusban egy rabbitól azt, hogy a Talmud valamelyik részével nem ért egyet? Ennek kikerülhetetlen következménye, hogy a zsidó vallási hagyomány, amelyhez a nemzsidók életmentésének tilalma és a világi zsidók megölése is hozzátartozik, még mindig veszélyt jelent, mert ezen keresztül néhány zsidóé a hatalom. Hogy is mondta Hankin rabbi: Nincs összefüggés a polgári törvények, amelyek minden polgárt köteleznek arra, hogy segítsen embertársának (függetlenül attól, hogy az illetõ zsidó-e vagy nem) és a zsidó vallási törvény között, amely ezt az emberi kötelezettséget kifejezetten csak zsidókra korlátozza."

thetriggerhappy 2009.09.10. 12:15:31

@Arma Gedeonka:

köszönöm a példákat!
mondom én, hogy a falafelhez hasonló tudathasadásos zsidók mindig is a nem-antiszemita szélsőjobb hasznos idiótái voltak. ezért ők a díszzsidók.

thetriggerhappy 2009.09.10. 12:17:32

@tevevanegypupu:

a kommunizmus választható, attól mert az ősöd kommunista, neked nem kell annak lenned.

az ártatlanul meggyikoltak-mártiromság gondolatmenet nem teljesen világos nekem.

Arma Gedeonka 2009.09.10. 12:21:39

@thetriggerhappy:
az természetesen fel sem merül, hogy Shahaknak igaza van?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.10. 12:25:49

@thetriggerhappy: a zsidó öngyűlölet Falafel esetében csak akkor jó magyarázat, ha
1, Falafel magát zs-nek tartja, vagy
2, elfogadjuk, hogy a származás (1-2 nagyszülő ilye-olyan felekezeti hovatartozás) meghatározó a gondolkodásunk szempontjából.

1-ről nem tudok.
2-vel nagyon nem értek egyet. Tudja, kereszténység meg minden :(
Ön ismeri Falafel identitását? Vagy a 2. előfeltevést vallja?

tevevanegypupu 2009.09.10. 12:32:27

@thetriggerhappy:
mindig azt mondod, hogy Mr.Falafel - remelem itt van es nem a hata megett targyaljuk ki - nem szereti a zsidokat, es sokszor megvetoen beszel roluk, pedig az oseit meggyilkoltak, tehat csak tisztelettel emlekezhetne hitsorsosaira. Plane, hogy o maga is zsido. Ez nem igy van. Az ember siratja az elvesztett, artatlanul kivegzettek szazezreit, hozzatartozoit, de attol fuggetlenul, hogy ilyen modon vesztette el oket, meg nem biztos, hogy jo velemennyel volt vagy van azokrol a tulajdonsagaikrol amiket feltetelez, vagy amik szerinte bizonyitottan leteznek. Tudom kicsit komplikalt, viszont Mr. Falafel nem is a meggyilkoltakrol mond velemenyt, hanem a jelenben elokrol, akikrol neki az a velemenye ami. Miert baj az, ha nem szereti a zsidok egy csoportjat es rossz a velemenye roluk? Nekunk is rossz a velemenyunk nagyon sok emberrol a tulajdonsagaik miatt. Na es?

tevevanegypupu 2009.09.10. 12:35:06

@tevevanegypupu:
Ja igen, nekem is nagyon rossz velemenyem van - katolikus letemre - a katolikus egyhaz evszazadokra visszanyulo egynemely cselekedeteirol, sot a maiakkal sem vagyok mindig elegedett. Az egyhazam egy reszerol van rossz velemenyem, es ha elmondom, attol meg nem leszek rosszabb, es nyugodtan megcafolhatnak ervekkel.

Alfőmérnök 2009.09.10. 12:43:34

@tevevanegypupu:
Tudtommal Falafel nagyszülei keresztények voltak és túlélték a munkatábort.
Tény, hogy nem szereti túlzottan a zsidókat. De hát - ahogy Popper Péter mondta - a zsidókat nem kötelező szeretni. Én nem ismerem túlzottan őket ahhoz, hogy véleményt mondjak róluk.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 12:49:06

@thetriggerhappy:
Tévedsz. Én tematizálom a Jobbikot, és a végén egy kibaszott nagy zsidóterrort vezetünk be, amikor megtizedelődtök a H1N1 vírustól, ami a zsidókra nem hat, csak a gojokra. Egy olyan szervezet tagja vagyok, amelyik írányítja a Jobbikot. Célunk a mocskos fajtád kiirtása.
Kezdj el visszaszámlálni, makimajom!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 13:07:22

@tevevanegypupu:
Zsidónak lenni identitás kérdése. Az identitástudatom szerint vallom magam valamilyen kultúra tagjának. Majd azon kultúrán belül identitásomnak hangsúlyt is adhatok a kultúrára jellemző vallás felvételével. A nácik szerint a kultúráhz tartozás genetikailag igazolható. Mint tudjuk, ez tudományosan nem bizonyítható be. Tehát marad a lelki kötődés.
Családom apai ága 500 évig visszavezethetően keresztény vallású volt, egy báróságig jutó magyar nemesi dinasztia. Anyai ágon a Mezőkeresztes-Keresztespüspöki Szendrei család egyenesági leszármazottja vagyok. Ez egyeseknek mondhat valamit.
Vámos György szokta nevezni a ma bőszen antiszemitázókat érdekzsidónak. Az érdekzsidók jobbára ex-ÁVH-s, ex-komcsi ivadékok. Olyan emberek, akik a diktatúrából is és a rendszerváltásból is hasznot húztak. Ezek az érdekzsidók tematizálják a közvéleményt. Vannak olyanok, akik hisznek nekik, mások meg nem. Az érdekzsidók érdekeiknek megfelelően választanak identitást. hol magyarok, hogy svábok, hol meg zsidók. A svábot azért szeretik, mert a zsidósgra jellemző sznobéria szerint a legtöbben németesen hangzó nevet vettek fel, amelyre alkalmasint ráfogható, hogy sváb.

plastik02 2009.09.10. 13:16:15

@Mr Falafel: A svábot azért szeretik, mert a zsidósgra jellemző sznobéria szerint a legtöbben németesen hangzó nevet vettek fel, amelyre alkalmasint ráfogható, hogy sváb.

ezt ajánlom figyelmedbe:
www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=6&id=3782

"I. József egységesíteni akarta birodalmát és német családnevek felvételét írta elő a zsidóknak is, akik az örökös tartományokban szabadon választhattak az elnevezések közül. A gazdagabbak Gold, vagy más, az aranyhoz kapcsolódó nevet választottak (Goldstein, Goldmark, Goldberg például), de népszerű volt a zsidók körében a Diamant, vagyis a gyémánt és a Wein (bor) jelentésű családnév is. A legtöbbször fizetni is kellett a nevekért (főleg azokban a kisebb német hercegségekben, amelyek II. József példáját követték), s az arannyal, gyémánttal kapcsolatos nevek, vagy a Rosenthal (rózsavölgy) drágábbak voltak.

A szegényebbek valamilyen más tulajdonság vagy „kevésbé előkelő” szín alapján vettek fel, illetve vásároltak olcsóbban nevet, innen erednek a Roth (piros, vörös), Schwarz (Fekete), Weiss (fehér), Grün (zöld) famíliák.

Sokan a cégérekről, cégtáblákról nevezték el magukat. Így a legendás Rothschildok a vörös tábláról híresültek el, de amíg zöld volt a táblájuk, egy ideig a Grünschild nevet is használták. "

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.10. 13:19:48

@Mr Falafel:

"a zsidósgra jellemző sznobéria szerint a legtöbben németesen hangzó nevet vettek fel,"

Te tényleg nem tudod, hogy miért van a zsidóknak itt Közép-Európában német nevük? II. Józsefről még nem hallottál?
Nem sznobériából vették fel azokat a neveket, hanem mert kötelező volt nekik.
Amúgy eléggé különböznek a sváb és a zsidó nevek, bár kis átfedés tényleg van.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 13:30:17

@Jobb híján MDF-es: @plastik02:
Hú, bazmeg, szép volt fiúk!
Picit korban utazzatok már visszább a Németalföldre.
Egyébként a XIX. századi polgárosodott Magyarországon II. József törvényei nem voltak hatályban.
A "németesen hangzó" és az "alkalmasint ráfogható" kifejezések magyar nyelvbeli jelentését kifejtsem az ti anyanyelveteken?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.10. 13:31:17

@Jobb híján MDF-es: én nem vagyok szakértő, de ha igaz az, hogy a magyarországi zsidóság nagyobb része 1867 után vándorolt be, és főleg az orosz progromok miatt keletről, akkor a József-féle néveladási biznisz nem magyarázza teljesen a névválasztási gyakorlatot.

plastik02 2009.09.10. 13:34:33

igen és az újonnan bevándorolt nincstelen gallíciai sachter nagyzolásból felvette a Goldblum nevet.

Szentgáli 2009.09.10. 13:39:31

@tevevanegypupu: Nem az a valódi szégyen, hogy ez a származásába beleőrült, kútmérgező pszichopata miket írogat itt, hanem az, ahogyan néhány műkonzervatív mentegeti. Mert egy konzervatívtól távol minden ilyen szennyes nézet, amit ez a beteg lélek itt sűrítve testesít meg.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 13:39:47

@tölgy:
Jaaaj (itt affektálva), köszke Tölgy! A fasz kivan az ilyen okoskodó barmoktól, akik a google-ból doktorálnak, és kétes értékű tudományos fokozatukkal még kérkednek is.

Annyi kiigazítást tennék, hogy a magyar polgári réteg gyakorlatilag a betelepített németalföldi zsidó kereskedő családoknak köszönhetően alakult ki. Azoknak már akkor németesen csengő nevük volt.
A középkorban nagy divet volt, hogy a tehetősebb iparos-kereskedő családok kikeresztelkedtek, és a kornak megfelelő új nevet választottak. Így kívántak szabadulni a korlátozó zsidó törvények alól.

thetriggerhappy 2009.09.10. 13:40:37

@tölgy:

mindegy, hogy minek tartja magát. eszmetársai szellemi elődei sem kérdezték a vagonírozásnál - és erre a legmorbidabb példa a zsidógyűlölő, de a zsidótörvények miatt zsidónak minősített kikeresztelkedettek deportálása - hogy ki, minek tartja magát.

éppen ezekért abszurd, amikor egy mr falafel zsidózik.

thetriggerhappy 2009.09.10. 13:42:06

@tevevanegypupu:

tehát, a válogatásnélküli, en bloc gyűlölet és a tisztelet között nincsen átmenet?
egyebekben igazad van, halottakról, főleg a származásuk miatt legyilkoltakról szerintem valóban csak és kizárólag tisztelettel lehet beszélni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 13:42:23

@Szentgáli:
Vigyázz, miket írkálsz itt, goj! Hiába vagy kommancs, attól még dögkútban végezheted. Mostantól jobban teszed, ha minden neszre ügyelsz!

plastik02 2009.09.10. 13:46:23

@Mr Falafel: Annyi kiigazítást tennék, hogy a magyar polgári réteg gyakorlatilag a betelepített németalföldi zsidó kereskedő családoknak köszönhetően alakult ki. Azoknak már akkor németesen csengő nevük volt.
A középkorban nagy divet volt, hogy a tehetősebb iparos-kereskedő családok kikeresztelkedtek, és a kornak megfelelő új nevet választottak. Így kívántak szabadulni a korlátozó zsidó törvények alól."

ezzel most mit magyaráztál meg? :D
a kornak megfelelő új név általában a régi német eredetű név magyarosítása volt okostóni. még mindig közelében sem vagyunk a sznobériás hülyeségednek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 13:46:53

@tölgy:
Mielőtt félreértené valaki, az affektálós rész gúny lett volna. Ezek a kretének egymás megerősítéseire várnak, és ész nélkül köszöngetnek egymásnak minden ostobaságot, ezzel is jelezve, hogy egyazon csorda tagjai.

Szentgáli 2009.09.10. 13:48:34

@Mr Falafel: Ugyan már, Gyuri. Először is vedd ki a kezed a biliből, aztán pedig gondolj arra, hogy minden ilyen szemétláda, mint te, előbb-utóbb a helyére kerül.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.10. 13:51:41

@Szentgáli: Falafel pukkaszt, most leginkább magát.
De van neki olyan üzemmódja, amikor pl. engem. Néha eltelik kis idő, mire rájövök :(

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 13:52:05

@plastik02:
Én az érdekzsidókról beszéltem, akik ma élnek, nem II. József korában. Ehhez képest kellett volna kontextusban maradnod, makimajom, de nem sikerült. Én meg voltam olyan balga, hogy átugrottam veletek egy másik kontextusba, noha tudnom kellett volna, hogy szellemi éhenkórász fajtátok egy idő után oda-vissza ugrál majd.
Ugrálj, bazmeg!

tevevanegypupu 2009.09.10. 13:53:45

@tölgy:
(:

@Alfőmérnök:
Senkit nem kell szeretni pusztan azert mert az akinek szuletett - kiveve a gyerekeinket - ilyet ne is varjon el senki.

@Mr Falafel:
Azert zsidonak szuletni konnyebb mint utolag kozejuk kerulni, felvenni az o identitasukat, nem nagyon orvendenek a "betolakodottnak". Nem terito vallas az ovek.
Vamos Gyorgy irasait nagyon szeretem olvasni, elso kezboli beszamolok azokrol az emberekrol, akiket nagyon jol ismer, a megfigyelesei objektivek, kritikusak es onkritikusak.

Az indokzsidokat tulajdonkeppen inkabb sajnalom, valoszinuleg meg ma is szeretet-komplexusban szenvednek, ugyanakkor keptelenek elszakadni attol a gondolattol - meg a laikus zsidok us - hogy valojaban tenyleg valasztott nep kiveteles intelligenciaval es tudassal, amit a kornyezet nem ertekel.
Egyet felejtenek el mindig. A megbecsules akkor jon letre ha kolcsonos. Szenvedesekre, kivetettsegre, megvetesre minden vallas tud hivatkozni, mindenek megvannak a martirjai, tiz es szazezrek. A zsidosag szenvedese mellett ott vannak termeszetimadok, a katolikusok, a reformatusok a buddhistak es tucatjaval a vallasok es hidelmek, amikert sulyos aldozatokkal fizetett az emberiseg. Erre emlekezni kell, de ezt felhanytorgatni azert egy bizonyos ido utan azt a gondolatot ebreszti az emberben, hogy talan nem erdek nelkuli..

A Wiesenthal kozpont mostani akcioja peldaul biztos, hogy inkabb ellenszenvet mint szimpatiat valt ki tobbsegunkbol..

A nevekkel kapcsolatban pedig - legalabbis a zsidok magyar nevvalasztasaval kapcsolatban - egyik zsido ismerosom azt mondta, hogy foglalkozas neveket valasztottak inkabb..Mondjuk Halasz, Madarasz..stb.

plastik02 2009.09.10. 13:56:36

eszemben sincs ugrálni, de gondoltam ne csak a te felvilágosult teóriáid uralják itten a közbeszédet. :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 13:59:09

@tevevanegypupu:
Igazad van, foglalkozásneveket is felvettek. De vannak Svábyk, Kunczék és Rokobauerek, akik jelenleg sváb identitást vallanak magukénak, miközben nem azok. Természetesen a pártállam kialakulása idején a név magyarosítás divat volt. Szebben hangzott a Wiesberger helyett az Avar, a rokobauer helyett a Havas, stb. Csak az idedentitásváltásokra szerettem volna rámutatni, és egy baromira értelmetlen vita lett belőle.

tevevanegypupu 2009.09.10. 14:02:39

@Szentgáli:
Nyugi.Szegyen az lenne ha valaki nem mondhatna el amit gondol.

@thetriggerhappy:
Szegyenkezni es tiszteletet erezni az aldozatok miatt erkolcsi kotelessege mindenkinek.
De a szenvedokre hivatkozva allando elojogokat kivanni..hat hogy arra mit lehet valaszolni, azt dontse el mindenki maga.

plastik02 2009.09.10. 14:11:00

@Mr Falafel: Természetesen a pártállam kialakulása idején a név magyarosítás divat volt. Szebben hangzott a Wiesberger helyett az Avar, a rokobauer helyett a Havas, stb. Csak az idedentitásváltásokra szerettem volna rámutatni, és egy baromira értelmetlen vita lett belőle."

azok a pártállami idők kb. a 19. század végére tehetőek, amikor a magyar asszimilánsok magyaros névre váltottak.
a fordulat éve után meg mindenki menekült a németes vagy arisztokratikus hangzású nevekből.

mellesleg szerintem pont ez a vitának az a része, aminek még értelme is van. az, hogy te kit miért gyűlölsz, szerintem mellékvágány.

Tehetetlen Dodó 2009.09.10. 14:11:11

Hű, már azt sem tudom, ki vagyok.

betyár (törölt) 2009.09.10. 14:44:41

@plastik02:
"azok a pártállami idők kb. a 19. század végére tehetőek, amikor a magyar asszimilánsok magyaros névre váltottak. "

Finomítsuk: én olyan családot ismerek, akik a XIX.század végén németesítették a nevüket (minél módosabbak voltak, annál több szótagú nevet tudtak venni, majd a II. vh után magyarosítottak.
Tehát legfeljebb azt mondhatjuk, hogy ez is, az is volt. Egyébként én is úgy tudom, hogy a 19. század végén volt egy nagy névvásárlási hullám.

Tehetetlen Dodó 2009.09.10. 14:51:23

A múlt század 20-as éveiben is indult egy magyarosítási hullám, a 30-as években meg a magyarérzelmű svábok is magyarosítottak.
(A családom tele van szebbnél-szebb magyar nevekkel ezidőből, pedig azelőtt majdnem mind Wendlerek, Kretterek, Bitterek meg Perlerek voltak...)

thetriggerhappy 2009.09.10. 15:39:48

@tevevanegypupu:

ki a faszom kíván előjogokat? ezeket az ostoba marhaságokat honnan szeditek?
annyit kívánna minden magyar zsidó, amennyit a szlovákiai magyarok vagy a homoszexuálisok: egyenlő jogokat, a kirekesztés és megkülönböztetés megszűntetését és respektet.
szerintem ezzel mindenki pont elégedett lenne, csak ami ott mindenki szerint járna, az itt előjognak minősül. ott sírsz a diszkrimináció miatt és megoldást vársz, itthon kinyílik a bicska a zsebedben ha valaki rávilágít az itthoni hasonló eseményekre.

tevevanegypupu 2009.09.10. 15:44:35

@thetriggerhappy:
Ki a fasz rekeszti ki a zsidokat, homoszexualisokat es zsidokat es honnet? Korulbelul annyian rekesztik ki oket, mint ahany zsido, homoszexualis es cigany kirekeszti azokat, akik nem zsido vallasuak, heteroszexualisak es nem ciganyok.
Mert azert vannak meg hibak a masik oldalon is.

tevevanegypupu 2009.09.10. 15:47:09

@tevevanegypupu:
"..zsidokat, homoszexualisokat es ciganyokat.."

thetriggerhappy 2009.09.10. 15:53:25

@tevevanegypupu:

van egy pont, ahol már nálam is szakad a cérna. nem fogom felsorolni, hogy miért nem jó/miként lehetne jobb cigánynak, zsidónak, melegnek lenni magyarországon vagy magyarnak szlovákiában.
agyalj rajta, hátha rájössz magadtól!

a fordított párhuzamok pedig a többség-kisebbség kontextusában nem mindig állják meg a helyüket. ismét csak a magyarokat tudnám példának felhozni: az érvelésed pont olyan mintha slotát hallanám a szlovák államnyelvről. szerinte is a többségi tsd-at rekesztik ki a magyarok ha szlovákiában nem szlovákul beszélnek.

heima (törölt) 2009.09.10. 15:58:08

@thetriggerhappy: lófaszt. Magyarországon rendezettek a kisebbségi jogok, ami ma Magyarországon kisebbségvédelem/jogvédelem címen folyik, az nem a kisebbség jogainak védelme, hanem a kisebbség többletjogának melletti harc, üres seggnyalás.

Mondjuk a szlovák példánál maradva, ha a szlovákoknak kötelező lenne magyarul tanulniuk.

Alfőmérnök 2009.09.10. 16:01:12

Tudtommal a zsidókat nem rekesztik ki sehonnan. Hacsak nem a Miép (ma már Jobbikos) kocsmákból. Egyszer engem is kiküldtek, mert zsidónak néztek, azóta nem járok arra a helyre.
Olyanról viszont tudok, hogy bizonyos helyekre/körökbe könnyebb bejutni zsidóként, mint nem zsidóként.
Szerintem a buziknak sem sok félnivalójuk van, hacsak nem provokálnak.
Cigányokkal szemben valóban van diszkrimináció.

Arma Gedeonka 2009.09.10. 16:01:45

@tevevanegypupu:

linkeltem Shahak könyvét, azzal indít, hogy a "zsidó állam" definíció, alkotmány és minden szerint a kirekesztésre épül. A zsidó vallás és identitás a Talmud kora óta a kirekesztésre és gojgyűlöletre épül, máig érvényesen. Kivételek egyrészt a Talmudot elvető zsidó irányzatok, illetve olyan zsidó közegbe született egyének, akik ebből nem kérnek, mint Shahak, vagy itthon pl. a néhai György Lajos. Attól tartok, hogy az Agentungur által állítólag (?) megtámadott szerencsétleneknek fogalma sincs mindazokról a tényekről, amikről Shahak ír. Amit ők sejtenek, az csak a jéghegy csúcsa, vagy ilyesmi. Ettől még elég marhaság nyilvánosan zsidózni.

Agentungur pedig úgy látom, látta az Inglorious Bastards c. filmet és mint a kamasz hazafelé a karatefilmről, egyből utánozni kezdte. Skalpot vajon vitt haza?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.10. 16:06:00

"..annyit kívánna minden magyar zsidó, amennyit a szlovákiai magyarok vagy a homoszexuálisok: egyenlő jogokat, a kirekesztés és megkülönböztetés megszűntetését.."

EGYENLŐ JOGOKAT!

Muhaha! és LOL!

Tudnál mondani egy példát arra, amikor téged _joghátrány_ ért Magyarországon a zsidó származásod miatt?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.10. 16:07:28

@thetriggerhappy: ott gyenge az érvelése, hgy nem tud magyar állami törekvésről, törvényről, amely a kisebbségeket kisebbségi voltuk miatt büntetné.
Mondjuk, senki nem írja elő a buziknak, hogy hetero kapcsolatokbn éljenek.

Amit sérelmezhet, hogy a szemééyes kapcsolatok szintjén van megkülönböztetés. De ez kölcsönös - van kisebbségi rasszizmus, van homintern, stb. Erről is sokat lehetne mesélni :(
És a személyes kapcslatok szintjén működő megkülönböztetést az életben nem fogja politikai eszközökkel megszüntetni.

tevevanegypupu 2009.09.10. 16:07:41

@thetriggerhappy:
Ciganynak lenni nem jo lenni bizonyos korulmenyek kozott az ketsegtelen. Viszont ez nemcsak a magyarokon mulik, mindket oldalnak kompromisszumot kell kotni, ugy szoktak a tervek sikerulni. De vannak nagyon sokan akik azert eleg jol boldogultak, ugy elnek mint a magyar atlag, az eletszinvonal alatt, de bekessegben, nyugalomban es dolgozva.
Zsidok, homoszexualisok pedig ugy tudom es latom, hogy ott vannak a kulturalis, politikai, gazdasagi elet magas es legmagasabb pozicioiban a tobbiek kozott. Naponta szerepelnek, nyilatkoznak, vendegloik vannak, negyeduk van, (homoszexualisoknak nincs ugy tudom, de barjaik vannak, oda mar betevedtem)
gyonyoru zsinagogaik, fesztivaljaik, ujsagjaik, szinhazuk..Beszelhetnek a nyelvukon - mar aki tud - es ugy altalaban kulonben legtobbunknek a hetkoznapi emberekbol fogalmunk sincs, ki zsido es ki nem, leszamitva azokat akik megmondjak, hogy ok azok.
Szlovakiai magyarok helyzete nem hasonlithato ossze ebben a kerdesben semmikeppen sem.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:11:41

@heima:

nem is az aktuális helyzet ellen beszélek. a gond azzal van, hogy ezt sokan szívük szerint megváltoztatnák. nekik jobb lenne ha nem lenne bejegyzett élettársi kapcsolat, sokan vízioonálnak numerus clausust és járnának el en bloc a cigányokkal szemben.

ami itt folyik max az eddigi, a nálunk szerencsésebb történelmi országokéhoz képest még mindig elenyésző jogok és tolerancia védelme. tudom, ez sokakat zavar.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:14:45

@Alfőmérnök:

a rabbiképzőbe valóban egyszerűbb zsidóként bejutni, másról én nem tudok.
szerintem inkább ne próbáld ki, hogy milyen lehet a visszajelzés ha melegként uúgy próbálsz élni a pároddal mint heteroként. én nem szeretnék magyarországon meleg lenni.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:17:57

@gloire:

ott volt a "kirekesztés" szó is, pont a hozzád hasonló szőrszálhasogatók kedvéért.

és egy aktuális példa egy tökös és civilizált válasszal:

robertkarpati.com/ny.html

sajnos ez nem az első hasonló sztori amit hallok.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:20:36

@tölgy:

dehogynem. ha a pártok, a közéletben résztvevők kifejezik az ellenérzésüket a kirekesztőkkel kapcsolatban, ha odaállnak pld jelen esetben a melegek mellé, akkor ezek a dolgok idővel megváltoznak.

nézd meg angliát a hetvenes években. paki és gay bashing mint az akkor valódi erőnek tetsző nf és elvtársai napi gyakorlata. és mi van ma? uezt az utat kellene nekünk is bejárni, csak a szándék hiányzik, meg az a kis idő, amitől az angol gyep is zöldebb.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:23:04

@tevevanegypupu:

a szlovákiai magyarokat sem piszkálja senki, amíg nem akarnak magyarul ügyet intézni, amíg nem akarnak magyarul tanulni, stb, stb. akarja őket bki is internálni? akarja őket bki is elgázosítani? akkor meg mit sírnak?

ugye nem kell nagybetűvel feltüntetnem azt, hogy ez irónia?

bz249 2009.09.10. 16:25:56

@thetriggerhappy: ja tehát egy konkrétan MEGVALÓSULÓ jogsérelem és egy másik jogsérelem LEHETŐSÉGE az egy és ugyanaz.

Fel is jelentelek a rendőrségen, hogy egy potenciális tolvaj vagy, mert ugye van két kezed (adott a lehetőség), enni is szoktál (azaz motiváció is van), szóval akár el is lophatod a kaját a boltból.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:28:42

@bz249:

nem is uazt a választ várnánk el: itt a veszélyre hívják fel a figyelmet, ott orvosolni kell a már megtörtént jogsérelmet.
de szerintem a párhuzam elég érthető, csak sokan szeretnék ezt nem elfogadni.

tevevanegypupu 2009.09.10. 16:29:19

@Arma Gedeonka:
En is lattam a filmet, Brad Pitt nagyon meggyozo volt.
Izrael zsido allam es passz, ez mindent megmond. Joguk volt alapitani egyet, aztan hogy hogyan sikerult nekik boldogulni az elmult fel evszazadban, az egyelore vitatott kerdes. Az egesz vilagban.

bz249 2009.09.10. 16:34:44

@thetriggerhappy: a legtöbbet félremagyarázott Bibó idézetet nem írnám ide... amíg a jogsérelem veszélye alapjában véve csak elméleti, addig érdemesebb inkább bízni a rendszer önkorrekciós képességében és nem rettegni.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:48:16

@bz249:

ha nem bíznék benne, nem itt lennék. ettől ugye azért még lehet beszélni a rendszer hibáiról és azok lehetséges következményeiről? attól még ugye észre lehet venni egy sajnos nagyon nem szép tendenciát a közbeszédben?

heima (törölt) 2009.09.10. 16:49:18

@thetriggerhappy: szerintem meg van egy réteg Magyarországon, akik MLK-nak képzelik magukat 2009-ben, de mivel az emberi és polgári jogok törvényi szinten biztosítva vannak, így a tevékenységük az említett kisebbség (főleg cigány/zsidó/buzi) fétisben merül ki, ez pedig joggal szúrja a többség szemét. De ez nem azt jelenti, hogy ki akarja rekeszteni a többség a kisebbséget.

Teljesen meg tudnám érteni az átlagszlovákot az ellenkezésért, hogy ha az lenne a kormányzati mantra, hogy tanuljanak meg a szlovákok magyarul, mert a kisebbségnek joga van anyanyelvén beszélni bárhol az országon belül.

Mert ugyan ez egy feltételezett példa, de pl ha nem is ilyen tág körben, de volt már ilyenre példa Magyarországon. És ezért tudom megérteni az átlagmagyart.

Vagy például nem egy vérszomjas nép a magyar, nem szereti senki a gyilkosokat, örül emberek halálának. De ha a kormányzat, a holdudvar, a sajtó (a mainstream) a cigányok által elkövetett gyilkosságokat elhallgatja, egyszerű bűnesetként kezelik őket, sőt a bűnözők személyiségi jogaival van elfoglalva, amikor pedig cigányok az áldozatok, nyíltlevél megy a köztársasági elnökhöz, a kormány ott lebzsel a temetésen, hirtelen lesz pénz, paripa, fegyver stb stb akkor abból jó nem fog születni.

Jogegyenlőség, ez az ami hiányzik, és nem a kisebbségnek van már kevesebb joga, hanem a többségnek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.10. 17:05:11

@thetriggerhappy: maga következetesen nem akar tudomást venni a törvénnyel szankcionált megkülönböztetés és a magánéletben gyakorolt között.

Amikor pedig úgy tesz, mint aki nem tud a kisebbségeknél is megtalálható kirekesztésről, hátrányos megkülönböztetésről, akkor vagy naiv, vagy vicces, vagy hazudik. Vagy provokál :(

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:10:16

@heima:

azért csak kibújt a szög a zsákból. nem lep meg, ha szlovákként te is úgy gondolkoznál, ahogyan azt slota vagy fico teszi.

senki nem mondja, hogy buzulj, csak azt kérik a melegek, hogy fogadd el őket. senki nem kéri, hogy holnaptól hanukázz karácsony helyett, mindössze annyit, hogy ne mocskos zsidózz és fogadd el ha valaki hanukázik karácsony helyett.

a cigánygyilkosságokra pedig ott van malina hedvig. ha hedviget a tárcájáért ütik le, senki nem ismeri a nevét, de őt azért verték meg, mert magyarul beszélt. uez igaz a cigányok által elkövetett bűncselekményekre és a cigányok levadászására. ha megértetted a két dolog közti különbséget, akkor szólj és folytatjuk!

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:11:51

@tölgy:

dehogynem. a gond az az, hogy a magánéletben sokan, illetve egy nem olyan régen már az establishmentbe is bekerült párton keresztül hivatalosan is szeretnék a törvényes megkülönböztetést....

bz249 2009.09.10. 17:13:18

@thetriggerhappy: "senki nem mondja, hogy buzulj, csak azt kérik a melegek, hogy fogadd el őket. senki nem kéri, hogy holnaptól hanukázz karácsony helyett, mindössze annyit, hogy ne mocskos zsidózz és fogadd el ha valaki hanukázik karácsony helyett.
"

Azért ne tessék már a véleményszabadság nevű alapjogot megkérdőjelezni.

Mindenkinek joga van mocskos buzizni és büdös zsidózni, amíg ebben kimerül a cselekmény.

Tolerancia, fogadd el, hogy mások utálják a homoszexuálisokat/zsidókat/pirézeket. Nem kell szeretned ezeket az embereket, sőt jogodban áll utálni is őket. Egyet nem tehetsz meg: nem korlátozhatod a véleményszabadságukat.

bz249 2009.09.10. 17:20:27

@thetriggerhappy: 61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.

Nincs semmilyen alpont, kitétel, kivétel, speciális eset. Ez van benne a Magyar Köztársaság Alkotmányában. Mindenkinek jogában áll szidni a zsidókat/szlovákokat/kékszeműeket/...stb. Ha nem tetszik meg lehet próbálkozni

a.) forradalom, a köztársaság megdöntése
b.) mivel a mi Alkotmányunknak nincsenek megváltoztathatatlan pontjai, ezért járható a jogi út is 2/3-os többséget kell szerezni az Országgyűlésben az adott ügy mögé

Ha ezt elintézed akkor egy polgárjogi harcossal számolhatsz is a jövőre nézve.

heima (törölt) 2009.09.10. 17:39:59

@thetriggerhappy: szép összemosási kísérlet, de ide kevés. Abból, hogy megértem az átlagszlovákot abban, hogy nem akarna magyarul tanulni, nem következik az, hogy megértem az átlagszlovákot, amiért a magyarokat akarja szlovákra kényszeríteni. De tudod te ezt nagyon jól.

Na mert a cigányok egymáshoz mennek betörni meg gyilkolni, véletlenül sem a magyar nyugdíjasokhoz.

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:45:23

@bz249:

de ők sem másokét....én nem tiltanám le a kurucot, de ha rajtuk múlna, én már lámpavason lógnék, ugyebár.....
senki nem akarja nekik megtiltani, hogy bunkó prolik legyenek, csak ne ez legyen az általánosan elfogadott viselkedési minta, jó?

heima (törölt) 2009.09.10. 17:47:22

@thetriggerhappy: és azt kéne megérteni, hogy nem a kisebbségi jogok ellen (ezt maximum csak az MLK kórban szenvedők képzelik), hanem a kisebbségi többletjogok/többletjogok iránti kampány iránt van ellenszenv.

Pl. én nagy ívben leszarom a buzikat, cigányokat, zsidókat. De azt nem szeretem, amikor Mari nénit 82 évesen szó nélkül meg lehet erőszakolni, összeverni, szurkálni, majd beleállítani a baltát a hátába, aztán otthagyni a padlón kivérezni, ha meg állítólag megvernek egy zsidót, akkor miniszterelnöki szintre ugrik rögtön az ügy.

Ebben semmilyen jog nincsen, ez szimpla szeretem-nemszeretem megkülönböztetés, amit az MLK kórosok kedvenc hobbija. Még ezzel sem lenne semmi baj, mindenki alanyi jogon lehet balfasz, csak akkor ne akarjuk emberi és polgárjogi harcnak eladni a dolgot. Mondjuk ki, hogy imádjuk a buzikat/cigányokat/zsidókat, a többséget meg utáljuk, oszt jónapot.

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:48:33

@heima:

te meg tudod nekem mondani, hogy mennyivel szárnyalja túl a cigányok által magyar kárára elkövetett bűncselekmények száma a cigányok által cigányok kárára elkövetetteket?

egyebekben a tolvaj oda megy lopni, ahol pénzt sejt. szerintem logikus, hogy egy betörő nem a rokonához tör be elsősorban. aki ebben faji indítékot lát, az egy barom.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 17:51:05

@thetriggerhappy:
Bazmeg, te szégyelled, hogy zsidó vagy, és saját frusztrációd kivetüléseként kisebbségi ombudsmant alakítasz. Úgy teszel, mintha érdekelne a cigányok sorsa, miközben csak a zsidóságod miatt eszed a kefét. Selejt vagy.

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:51:26

@heima:

nem írom le, amit már leírtam korábban. lsd malina hedvig és a délvidéken a magyarságukért megvertek ügyei.
vagy te tudsz minden szlovákiában előforduló esetről, amikor megruháznak egy fiatal lányt és uilyen tisztában vagy a szabadkai, újvidéki éjszakai élet verekedéseivel is? azok is címlaposak lesznek itthon vagy csak, amikor magyart vernek a magyarságáért?

bz249 2009.09.10. 17:53:57

@thetriggerhappy: amire heima utalni próbált, hogy ne legyen mentség és polgárjogi ügy, hogy ha egy bűnöző cigust elkapnak. Ez ugyanis egy arra merőleges szempont.

Ha egyet értünk abban, hogy a véleményszabadság alapjog, akkor a következő kérdés. Kötelező-e oldalt választania egy politikusnak egy tüntetés-ellentüntetés ügyben?

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:54:10

@Mr Falafel:

te hülye vagy. miért szégyelném? nem én kompenzálok kettőnk közül. zsidó származású magyarként pontosan átérzem, hogy milyen a melegek vagy a cigányok helyzete, ahogyan azt átérezheti egy erdélyi vagy felvidéki magyar is.
magam miatt pedig nincs miért aggódnom. ha aggódnék, nem lennék itt.
a selejtségről pedig nem egy a saját fajtáját mocskoló frusztrált ügyvédbojtárttól kell, hogy tanuljak, ugye?

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:56:26

@bz249:

ne legyen. ebben egyetértünk, viszont eddig nem erről volt szó. senki nem mondta, hogy azért mert vki cigány, meg kellene úsznia bmit is, de szerintem ez nincs is így.

vannak kérdések, amikben szerintem igen. ahogyan meg kell nyílvánulni a nyelvtörvény kapcsán, úgy meg kell nyílvánulni a melegek kapcsán is. németországban ott vonul a polgármester, minden párt, miniszterek, stb és egy pártnak sem jut eszébe távol maradni. ezzel is demonstrálják, hogy mi a hivatalos álláspont. itthon sunnyogás van, meg ékes ilona....

Google 2009.09.10. 18:04:49

@thetriggerhappy:

Tudod te, kivel van vitád (jogosan egyébként), mégis itt kopogtatsz. De nem baj.
Az establishmentbe is bekerült pártról van szó, mondjuk ki a nevét: Jobbik, na, ők tényleg rendesen mérgezik a kutat.
De azért teszik, mert úgymond a magyarokat védik. Bár ne tennék!

bz249 2009.09.10. 18:08:14

@thetriggerhappy: ott ezzel lehet szavazatokat szerezni, itten meg más problémák foglalkoztatják az embereket. Gondolj bele a németeket például az üvegházhatású gázok kibocsátása is érdekli, a bangladesieket meg nem! Micsoda érdekességeket produkál a világ.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 18:10:04

@thetriggerhappy:
Nem, te nem kompenzálsz, hanem projektálsz. De nem baj, majd jön a Jobbik, és meggyógyít.

heima (törölt) 2009.09.10. 18:15:15

@thetriggerhappy: igen, megtudom: nagyságrendekkel.

De a mainstream hozzáállását a két fajta bűncselekményekhez még inkább meg tudom mondani: sok-null a kisebbség javára.

És mielőtt kifordítanád: nem azt akarom, hogy a cigánybűnözők nagyobb büntetést kapjanak, mint a magyarok, vagy fordítva, vagy nem azt, hogy a cigányok elleni bcskkel nem kell foglalkozni. Egyenlőség, ízleld a szót.

"egyebekben a tolvaj oda megy lopni, ahol pénzt sejt. szerintem logikus, hogy egy betörő nem a rokonához tör be elsősorban. aki ebben faji indítékot lát, az egy barom."

A falusi magyar kisnyugdíjasok arról híresek, hogy felveti őket a pénz. Említett Marika nénitől egy rezsót vittek el ha jól emlékszem, értéke kb 8 ezer forint. És látod ez a baj, feltételezed, hogy a cigányság nem lehet rasszista, csak a magyar.

tewton 2009.09.10. 18:16:20

@thetriggerhappy:
"úgy meg kell nyílvánulni a melegek kapcsán is."

muhaha,
elképzelem, amint a _köztudottan_ nagycsaládos ÉS heteró ÉS nem-elvált OV elmegy demonstrálni a sodómita-parádéra, a latex-srácok közé...

három (vagy hány) gyerek?
heteró partner?
házastársi státuszban?
egyházi esküvővel?

micsoda provokáció lenne ez!
micsoda felelőtlen, megbocsáthatatlan, kirekesztő gesztus a büszkén "más" kisebbség felé! mennyire nem-európai, mucsai bunkóság volna ez!

:)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 18:17:53

@Google:
Inkább száz trógerhepi, mint egy Jobbikos náci, igaz-e?

tewton 2009.09.10. 18:21:15

@thetriggerhappy:
"azért mert vki cigány, meg kellene úsznia bmit is, de szerintem ez nincs is így."

vidéken kérdezősködj, falvakban, kisvárosokban. meg fogsz lepődni. az életelleneseket talán nem ússzák meg, de a 19.999Ft-osokat azért igen, plusz a befenyített rendőrök vállvonogatása és hümmögése.

heima (törölt) 2009.09.10. 18:21:31

@thetriggerhappy: aha, és a szerb és szlovák média tele volt baráti hangnemű cikkekkel az ügyekkel kapcsolatban, nyílt leveleket írtak vezető szlovák/szerb értelmiségiek, a szerb/szlovák miniszterelnök másnap éles hangon elítélte a magyarság elleni erőszakot, mindeközben a vidéki szlovákságot/szerbséget terrorban tartja a magyar kisebbség, és erről aki szólni mer, az rasszista?

heima (törölt) 2009.09.10. 18:24:51

@thetriggerhappy: és szerinted ma Magyarországon olyan a helyzete egy zsidónak, mint a Felvidéken, Erdélyben egy magyarnak? Komolyan nincs szabad zsidó felsőoktatás, egyház, civilszervezet, blog, kulturális hetek, kormányzati seggnyalás, gigazsinagóga, kártérítés, holokauszt múzeum, emléknap, megemlékezés, anyámkínja?

mégis mi a faszom kellene még?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 18:31:38

@heima:
Ennek a fajtának az sem lenne elég, ha naponta homokot szárnánk a fejünkre, és bűneink elévülhetetlenségét mantráznánk közben. Azt hiszi, ezzel elmúlna a frusztrációja. Selejt, már megmondtam.
Ellenben ezt érdemes megnézni:

www.youtube.com/watch?v=uzGyYC9O6h8

Google 2009.09.10. 18:37:38

A nyelvtörvény és a homoszexuálisok jogai két nagyon különböző ügy, már csak azért is, mert az előbbi esetben egy tiltásról van szó. Büntetésről.
Az, hogy nem szólalhatsz meg az anyanyelveden, nagyobb felháborodást szül mindannyiunkban, nagyobb gondot okoz, sőt, jóval nagyobbat, mint az, hogy a homoszexuálisok élettársak, avagy házastársak legyenek-e.
Ezt azt hiszem, elfogadod.
Aztán amikor még a gyerek örökbefogadás is szóba kerül, akkor kezdődnek csak igazán a bonyodalmak. Mert egyáltalán nem biztos, hogy akkor, ha a gyerek választhatna, két férfit, vagy két nőt választana szülőnek.
Lehet, a hagyományos, régi-módi férfi-nő szülőpárost részesítené előnyben, mert mégis csak valamit tud a nő, és valami mást tud a férfi egy-egy családban. Egyik sem fölösleges, mindkettőjükre szükség van. És a gyerek érdekei az elsők, nem? Mert előtte a jövő.

Tehetetlen Dodó 2009.09.10. 18:40:54

@Mr Falafel: Na, a liberálbolsik aztán nem szeretik Vámost, marhára zavarja őket, hogy kilóg a kánonból.
Egy ilyen trigger biztos vért hány tőle.

heima (törölt) 2009.09.10. 18:43:30

@Tehetetlen Dodó: én bevallom őszintén, naivan megnyitottam a videot, de amikor megláttam ezt a fejet, megijedtem és villámgyorsan zártam is be a tubeot :D

Google 2009.09.10. 18:43:45

@Mr Falafel:

Nem választás kérdése. Együtt kell élnünk egyikükkel és a másikukkal is. És nekik is velünk.
De a kibeszélés sokat segít.
Inkább a megbeszélése a problémáknak, mint az asztalcsapkodás, nem?

heima (törölt) 2009.09.10. 18:46:35

@thetriggerhappy: de most komolyan, miért nem rögtön a szomáliai nők, a rhodesiai fehér farmerek, kongói gyermekkatonák vagy a burmai ellenzék helyzetével egyenlősítjük a magyar melegek=zsidók helyzetét? Mert ennyi erővel kisebbség-kisebbség, ugyanaz.

tewton 2009.09.10. 18:49:39

@Google:
a gyerek érdeke tényleg a legjobb érv az ügyben, talán az egyetlen vitathatatlan. elvégre nem kisnyuszit, plüssmacit akarnak dajkálni, hanem egy leendő embert, akinek a szocializációja alkalmasint elk_ródik.

Már az általános iskolában is. "Kisfiam, a szülői értekezletre küldd be az apukádat". És megint az a mocskos, érzéketlen társadalom lesz a bűnös.

heima (törölt) 2009.09.10. 18:55:14

@tewton: "És megint az a mocskos, érzéketlen társadalom lesz a bűnös."

A legújabb, hogy a buziknak nem tetszik, hogy a hetero házaspárok jegygyűrűt hordanak. Én már várom, hogy betiltsák, mert nem PC.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 19:15:12

Szeptember 4-én, fényes nappal két cigány agyonrugdosott egy idősebb férfit, mert megkísérelte megvédeni azt az eladónőt, akit éppen inzultáltak. Olaszliszka visszatér!
Többen is végignézték, az esetet, de senki nem mert segíteni, vagy rendőrt hívni. Önvédelem magyar módra. Amikor a férfi vérbefagyva feküdt mozdulatlanul, a boltos mentőt hívott. Sztojkáék kocsin menekültek. Sztojka a környék rettegett cigány gengsztere.

tewton 2009.09.10. 19:25:18

@heima:
"nem tetszik, hogy a hetero házaspárok jegygyűrűt hordanak"

Én a következő pontokat nem értem:
1) ki osztott az efféle arcoknak lapot? miért gondolják, hogy kinyithatják a szájukat?
2) vajon kiket képviselnek? mert nem hiszem el, hogy minden homoszexuális ilyen mozgalmár-arrogáns nyomorult. Hányan állhatnak mögöttük? vagy csak egy-két önjelölt nyominger égeti az összeset?
3) azért a heteró házaspároknál a dolog nem csak a szexről meg az érzelmekről szól, hanem a gyerekekről is, extra kiadásokról, generációs perspektíváról, stb, ami valamivel több, mint két individuum meddő pajkoskodása.

Amúgy meg nagyszerű, pompás. Folytassák csak így, és lesz kollektív buzigyűlölet a kollektív semleges viszolygásból. Annak örülök, hogy ez a radikalizálódásos folyamat tisztábban lesz majd látható, mert nem lesznek olyan támadható-vitatható fogalmak, mint "buzibűnözés." Tiszta, ideológiai harc lesz, a Sárdobáló majd arról publikál, hogy milyen undorító, hogy egyesek különbséget tesznek a "normális" buzik meg a "nem normális" buzik közt, stb, lesz auschwitzos-buziüldözéses tematizálás, meg minden.

Van még játéktér, na.

heima (törölt) 2009.09.10. 20:16:10

@tewton: hát, majdnem, nem a sárdobáló, hanem magyarinfo.blog.hu/2009/09/08/radikalis_buzulas :D

Van egy ilyen tipikus mozgalmár réteg, főleg (de nem csak) Budapesten. Nincs rájuk jó szó, feltűnhetnek liberális, baloldali, humanista, kommunista-szélsőbaloldali, feminista sötétzöld, civil stb stb színekben. Az egyszerűség kedvéért legyenek mondjuk az LMK kórosak.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:35:56

@bz249:

elég szomorú, hogy itthon az egyszerű, demagóg válaszokkal lehet szavazatokat szerezni. ebbe bele kell törődni, vagy sem?

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:42:13

@heima:

gondolom alá is tudod ezt támasztani valamivel.....

szerinted csak gazdagtól lehet lopni? szerinted az a cigány nem azért megy oda lopni, mert ez a kézenfekvő és ha választania kell, akkor pusztán a származás alapján teszi? az meg sem fordul a fejedben, hogy a környéken lakó cigányokat ismeri, oda nem tör be, a magyarokat pedig nem, így ez a logikus választás? szerinted a piti bűnözők pusztán faji alapon választanak áldozatot?
mert ha ezt elhiszed, elmehetsz kuruc szerkesztőnek is, olyan sötét vagy.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:44:06

@tewton:

heteró vagyok, nemsokára születik az első fiam, soha nem volt meleg kapcsolatom, de én is fontosnak érzem, hogy ott legyek.
ja, és nem zavarna ha a fiam meleg lenne ha felnő. szabadon dönt, ha ő így lesz boldog, akkor egészségére.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:45:24

@tewton:

ez nincs is jól, de ez megint nem faji, hanem közbiztonsági kérdés.
sem a cigány bűnözőnek, sem a rokkant helyre parkoló kopasz magyarnak, sem a milliárdokat síboló politikusnak nem szabadna megúsznia semmit, de ez egy ilyen ország.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:46:05

@heima:

tényleg felesleges neked magyarázni, soha nem fogod megérteni.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:47:49

@heima:

mondjuk a büdös zsidózás abbafejezése? nem kell törvény, nem a jelenlegi szalonképes pártokkal van a probléma (bár nekik is van saruk ebben), hanem a jövőképpel.

de ezt is leírtam már.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:48:30

@Mr Falafel:

most zsidóként beszélsz többes szám egyesben vagy náciként?

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:50:53

@Google:

nem fogadom el. egy melegnek ez a gond, én a magam részéről nem rangsorolnám, mert akkor jöhetne darfúr, a csecsen helyzet, tibet, stb, stb.
egyébként miért zárja ki egymást a két dolog? tiltakozunk a surmó nyelvtörvény ellen és közben elfogadjuk (nemcsak törvényi szinten, hanem a való életben) a melegeket. nálam ez a két dolog összefér.

heima (törölt) 2009.09.10. 21:51:20

@thetriggerhappy: persze, hogy alátudom, a valóság elég lesz?

"szerinted csak gazdagtól lehet lopni?"

ki is írta ezt? :"egyebekben a tolvaj oda megy lopni, ahol pénzt sejt."

"szerinted az a cigány nem azért megy oda lopni, mert ez a kézenfekvő és ha választania kell, akkor pusztán a származás alapján teszi?"

szerintem a cigányok között jelenetős a magyarokkal szembeni rasszizmus, különösen az élősködő létformát folytató cigányok között. nyilván vannak praktikus okai is, hogy miért a magyar kisnyugdíjasok az áldozatai (idősek, védtelenek, takarékosan és dolgosan élnek, tehát a szegénység ellenére is lesz mit elvinni) a piti cigányterrornak, de hidd el, hogy élvezik, ha a magyarnak lehet szívni a vérét.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:53:23

@heima:

pontosan, csak azok kevésbé foglalkoztatnak. tudod, abban a nemzetközi konfliktusban, amiben nem vesznek részt a zsidók, semmi jópofa nincs....
pont olyan vicces, amikor egy a meleg tüntetés megdobálásáról hazatérő hazaffy fakad ki a nyelvtörvény ellen, mint amikor pld tomcat nyomja az álságos free tibet és krisna dumát.

heima (törölt) 2009.09.10. 21:56:13

@thetriggerhappy: és mégis, melyik törvény rendelkezik a büdös zsidózásról, mint támogatott/elvárt viselkedésről? vagy most komolyan bünteti kéne bárkit is a véleménye miatt, mondjuk mert nem szereti a zsidókat? és mi lesz a következő, elvisznek, mert nem szeretem a sóletet? olvasd újra, amit tölgy írt.

(egyébként nem lehet hogy a saját portán kellene körülnézni, ha meg akarod szüntetni a büdöszsidózást?)

heima (törölt) 2009.09.10. 21:58:12

@thetriggerhappy: aha, szóval egy burmai ellenzéki pont annyira el van nyomva, mint egy magyar buzi.

és akkor csodálkozol, hogy féregnek néznek? ha az MLK zsidók tovább hergelik a népet az ilyen faszságokkal, akkor valóban nem lehet fényes jövőképre számítani.

heima (törölt) 2009.09.10. 22:00:50

@thetriggerhappy: "közben elfogadjuk (nemcsak törvényi szinten, hanem a való életben) a melegeket"

ez már nem is MLK, ez már Jézus-kór :D

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.11. 08:40:41

@Mr Falafel:

"Körmük alá lesz nézve."

Ez egy elszólás? Magyarul körmükre nézés lenne, vagy előbb körmöt tépne?

Amúgy a szlovákok, románok, szerbek részéről is lenne igény arra, hogy a magyarok felülértékeljék a nemzetállami történelmüket és magukba szálljanak, hogy tényleg mindig korrektek voltak a velük élő népekkel és a permanens trianonozással is le lehetne állni.

Mérjünk egyforma mércével.
A múlt személyes összefonódások miatt hat a jövőben is, nem csak a zsidóknál, mindenkinél!

w2k 2009.09.11. 09:03:11

Kedves Agentungur!
Vegyél vissza magadból és ne állj neki kötekedni a buszon csak nagyon alapos indokkal, de ez csak jó tanács.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.11. 09:11:35

@Jobb híján MDF-es:
Nem keversz valakivel? Hol írtam, hogy a körmük alá lesz nézve?

Félévszázadon át kussolás volt trianonról, szomszédaink tetű viselkedését is eltűrtük, a II.VH vesztesei közül egyedüliként még ma is naponta kell bocsánatot kérnünk a holokausztért, több zsidó ünnepet köszönt a magyar kormányfő, mint magyart. Mire mentünk azzal a mentalitással, amit te is képviselsz? Eredmény?
Az időtök lejárt. Én ugyan kinyírnálak titeket önvédelemből, de ez egyelőre kivitelezhetetlen. Ej, pedig be szép is volna a fajtádat lámpavason lógva látni!

merre? 2009.09.11. 09:22:53

falafel
vedd be a gyógyszered és takarodj vissza a csatornába náci patkány

thetriggerhappy 2009.09.11. 09:27:50

@heima:

igen. tök felesleges neked magyarázni.

thetriggerhappy 2009.09.11. 09:30:04

@Mr Falafel:

neked miért kell bocsánatot kérned? a bevagonírozott családtagjaidért? amikor bocsánatkérés van, te melyik oldalán állsz a fütyinek?

btw, a kommunizmus egyik nagy hibája a 2.vh-beli szerepünk elmismásolása a la ndk. nem véletlen, hogy ott is rajzanak a hozzád hasonló náci patkányok, míg a volt nszk-ban valamiért túl tudták magukat tenni már az egészen és szépen lassan még az egészséges nemzettudatuk is helyreállt.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.11. 09:40:49

@thetriggerhappy:
Nemzeti identitástudattal rendelkező, a történelmet legalább a rendszerváltozás után megismerő magyar ember nem kér senkitől bocsánatot.
Az "egészésges nemzettudat" a te fajtád legnagyobb ellensége. Minél több a ti ellenségetek, annál biztosabb az emberi faj túlélése, amit ti komolyan veszélyeztettek.

Egy dologban egyetértünk, etnikai kisebbségi. A II.VH-ban betöltött szerepeteket kommunistává avanzsálásotok után szépen elmismásoltátok. Mostanában demokratává avanzsáltatok, és a kommunizmusban betöltött szerepeteket mismásoljátok el. Ha eljön a számonkérés, az fájni fog.

thetriggerhappy 2009.09.11. 09:47:22

@Mr Falafel:

csak ismételni tudom magam: vicces, amikor egy bevagonírozott ősökkel rendelkező zsidó származású náci etnikai kisebbségiz le.
ez a kis magyar abszurd, nem?

Éhesló 2009.09.11. 10:51:00

@Oli bácsi: Figyeljen rád a hóhér. Mihamarabb.:)

Szentgáli 2009.09.11. 11:23:51

@thetriggerhappy:
Abszurdnak elég reális. Ezt a torzszülöttet újdonsült cimborái is lenézik, de felhasználják, mert mégis pikáns dolog, ha egy hasadt tudatú zsidó benácul. Lámpavassal pedig akkor fog találkozni, ha a régi cimborái azt felsegítik neki, ahol ő szereti, merthogy szerintem igencsak rosszul hiszi ez a kis önkéntes kápó, hogy anonim módon van jelen a neten.

Bajkon úr 2009.09.11. 11:52:38

@heima: és mégis, melyik törvény rendelkezik a büdös zsidózásról, mint támogatott/elvárt viselkedésről?

A Büntető törvénykönyv (Btk.) közösség elleni izgatásra vonatkozó paragrafusa.

heima (törölt) 2009.09.11. 13:09:38

@thetriggerhappy: hát igen, nagyot lendített volna a kommunikáción, ha visszatérsz egy kicsit a valóvilágba és mellőzöd egy picit az MLK kórt.

heima (törölt) 2009.09.11. 13:10:35

@Bajkon úr: aha, szóval a BTK nevesíti a zsidózást, mint támogatott és/vagy elvárt viselkedési formát?

ez nekem új :D

thetriggerhappy 2009.09.11. 13:30:02

@heima:

van egy pont, ahol már teljesen felesleges a kommunikáció, mert úgysem érted meg, amit mondok. szerinted a cigányok rasszizmusból fosztogatnak pont magyarokat, szerintem ebben pedig semmi rasszizmus nincs, egyszerűen nekik több van, egyszerűen együtt élnek, így ők válnak áldozattá. ennyi.

jellemző módon egy szót sem vesztegettél arra, hogy malina hedvig megverése miért érdekesebb egy mindennap előforduló egyszerű támadásnál, amiből szerintem egy hétvégén 2 tucat is előfordul magyarországon és véletlenül egy szóra sem méltattad, hogy miért lesz híradó anyag abból ha valakit újvidéken vernek meg a magyar beszéde miatt vagy ha pár hülye magyarok a duná mögé feliratot fúj x helyre.....

majd ha rájössz és meglátod a párhuzamot ezek és a cigánygyilkosságok között, akkor szólj és kommunikálhatunk!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.11. 13:46:29

@thetriggerhappy:
Azt feltételezni, hogy a kisebbség nem rasszista, csak az európai fehér többség, súlyos rasszizmus.
Szokták mondani, hogy az antropológia a fehér ember lelkiismerete. Az európai fehér ember alkotta meg a diszciplínát, amelynek fogalomkészletét tevebaszó fajtád használja, csak éppen nem érti.

Egy hete két cigány ismét agyonvert egy magyart a XX. kerületben. Nem volt hír. Naponta megesik, mégsem hírértékű. Tudod, miért? - Mert a médiát ti, etnikai kisebbségek felügyelitek. Ha véletlenül előfordulna, hogy magyar ver cigányt, abból Európára szóló botrányt kreálnátok.
Kisebbségi, nektek jár a lámpavas.

thetriggerhappy 2009.09.11. 14:08:37

@Mr Falafel:

tessék, te díszfasz, itt van a saját dugád, most beledőlhetsz:

kkbk.blog.hu/2009/07/26/magyarveres_3

ismerős az oldal? egy "verésből" ekkora ügyet csinálni?

az agyonverésnél te tudod, hogy cigányok voltak? és másik x bűncselekménynél is, amikor nem cigányok, hanem szép, szőke magyarok vernek, ölnek meg bkit, így felháborodsz?

senki nem gondolja, hogy egy kisebbségi nem lehet rasszista. dehogynem. a kérdés az volt, hogy vajon van-e rasszista indítéka a piti bűnözésnek, a vidéki bajoknak, az általatok olyan szépen elnevezett "cigánybűnözésnek". szerintem nem, de ezt már leírtam.

a tevebaszó fajtád ugye az, akiket bevagoníroztak anno? nagypapád, nagymamád tevebaszó lenne? megint kompenzálsz, kis frusztrált zsidóm. megint csak az a kérdés, hogy a fütykös melyik oldalán is állsz most akkor, hasznos idióta?

heima (törölt) 2009.09.11. 14:21:24

@thetriggerhappy: és mégis mi alapján zárod ki, hogy egy cigány nem lehet rasszista? látod ez a baj, a bántóan egyoldalúság.

reagáltam az elkúrt példádra, de akkor még1x, ha nem ment volna át: Szlovákiában, Szerbiában a magyarság konszolidált életvitelt visz, még csak nem is szóbeszéd tárgya a "magyarbűnözés", kormányzati/politikai propaganda meg egyáltalán nincs. A felmerülő vádak általában az elszakadás igénye, azaz, hogy meg akarják csonkítani a nagy szerb/szlovák birodalmat > klasszikus kisantant szindróma. A magyar kisebbséget nem hogy tolják kormányzati szinten, mint itthon, hanem alapvető jogaikban korlátozzák, gáncsolják ahol érik, nem volt olyan, hogy a magyarverések másnapján a szerb miniszterelnök magához rendelte az ügyet és száz szerb értelmiségi nyílt levelet fogalmaz meg a magyarok védelmében, a szerb elnök sem ment jópofizni a kórházba.

Tehát míg Szerbiában, Szlovákiában a magyar kisebbség jogait érdemben korlátozzák, elnyomják őket, pedig nem tartanak rettegésben komplett kistérségéket, nem folytatnak deviáns életmódot, addig Magyarországon a cigányok segge ki van nyalva, minden létező törvényi védelemben részesülnek, a MEH még a köztisztviselőket is meg akarta tanítani cigányul, az általuk többségében lakott kistérségek nettó haszonélvezői a mindenkori költségvetésnek, miközben terror alatt tartják a vidéki, főleg idős megmaradt magyarságot, és teljesen deviáns viselkedési formákat követnek tömegesen.

Érzed már a leheletnyi különbségeket? Érzed már miért rettentően önző bunkóság a teljes törvényi védelem, sőt többletjogok birtokosaként összevetni a magyar kisebbségek helyzetét a ténylegesen elnyomottakkal?

Kb annyira, mint sírni, hogy csak reggelire meg ebédre jutott bélszín, vacsira már csak csirke maradt, és ez mekkora éhezés, mert csirkével nem laksz jól, mindezt összevetve persze a kongói menekülttáborok lakóinak helyzetével. Éhezés-éhezés!

heima (törölt) 2009.09.11. 14:24:24

@heima: "a magyar kisebbségek helyzetét" > "magyarországi kisebbségek helyzetét", mert kétértelmű lehet

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.11. 15:11:40

@thetriggerhappy:
Az elkövetők egyikét Sztojkának hívják. A magyaroknál nem divat falkában agyonrugdosni valakit.

Egyre idegesebb vagy, kisebbségi.

Bajkon úr 2009.09.11. 15:12:36

@heima: Hát ha te írnád az Alkotmányt, akkor valószínűleg konkrétan támogatná.

Bajkon úr 2009.09.11. 15:13:57

@Mr Falafel: Kisebbséginek nevezed? Dehát te is az vagy. Többszörösen is.

Bajkon úr 2009.09.11. 20:05:47

@heima: Ásítani minden hülye tud.

Bajkon úr 2009.09.11. 20:10:36

@Mr Falafel: Nem mindig ezt a szerepet játszottad. Pár éve a melegjog-védelmet, a cionista propagandát, meg az MSZP dicsőítését nyomtad. Legközelebb mi jön? Most már több nicked van, mint Ságvárinak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.13. 09:23:43

@Bajkon úr:
Én most is védem a melegek jogait. Annak semmi köze a buziparádéhoz. Neked a melegjogok egyet jelentenek a gusztustalankodással, mert egy szellemi éhenkórász vagy. A cionista propagandát sosem preferáltam, azt elítéltem mindig. Izrael államot egyetlen pillanatig sem ismertem el életemben. Joghoz értőként a jogbiztonságot, jogegyenlőséget, jogállamiságot tartom a legfontosabbnak. Mindig eszerint fogok szavazni. Eddig is ezt tettem. Sosem dicsőítettem az MSZP-t, én mindig a hatalmat gyakorló párt hibáira való rámutatást tartottam fontosnak. Nem használok több nicket, csak ezt. Amikor kényszerűségből másikat használtam, azt publikussá tettem. Sokszor leírtam már, nekem fontos, hogy tudja ki vagyok, akinek a mocskos pofájába mászok.

heima (törölt) 2009.09.13. 12:14:28

@Bajkon úr: Sőt, még a nem hülyék is tudnak!

Cypriánus 2009.09.14. 15:49:43

Arma Gedeonka!

Shahak időnként érdekes forrás (is tud lenni) , de ne feledd hogy olyan szélsőbalos, mint az állat. Kb. egy izraeli TGM.

amúgy szép példa arra, hogy Izraelben vidáman professzor lehet valaki úgy, hogy saját államát fikázza. (Palesztinában már a családját is zsákbavarrták volna hasonló palesztin nemzettudat-, vagy iszlámkritikájért .) Egyéként a Hamászt is förtelmesen utálta, elég korrekten le is írja, hogy miért.

Google 2009.09.15. 17:13:12

@Alfőmérnök:

Hát valahogy így kell ezt csinálni.
(Bocs, hogy belekotyogtam.)
süti beállítások módosítása