Főigazgatói levél az Optimum Intézettől
2009. május 29. írta: Redakció

Főigazgatói levél az Optimum Intézettől

  Megkeresett minket az Optimum Intézet, s kérték, hogy reagálhassanak keddi bejegyzésünkre - nem mondtunk nemet. A főigazgatói levelet eredeti formájában, változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Szerkesztő Asszony!

 

Mindenekelőtt köszönjük, hogy a viszonválasz lehetőséget biztosítják számunkra.

Természetesen az Önök cikkében megjelentekre, különösen ami a kommentárokat illeti rendkívül nehéz lenne reagálni, úgyhogy ettől el is tekintenék, ha Ön is egyetért vele.

Az Optimum Intézet kapcsán az alábbiakat szabadna megjegyeznem:

- Az Optimum Intézet egy civil kezdeményezés, amely olyan fiatal szakemberekből áll, akiknek elsődeles céljuk a konzervatív értékrendszer közvetítése a közvélemény számára.

-  Az Intézet egyik legfontosabb célkitűzése továbbá, hogy ne egy homogén csoport lássa el a fent nevezett feladatokat, ebből fakad, hogy mind jobb, mind baloldali, liberális és konzervatív, keresztény és zsidó vallású tagok is helyet foglalnak tagjai sorában. Azt azonban minden tag elfogadja, hogy az Optimum Intézet egy konzervatív szervezet, és a hagyományos-tradicionális értékek mentén kívánja tevékenységét kifejteni.

- Az Optimum Intézet nem valaki ellen vagy valaki mellett jött létre, önfinanszírozó és folyamatos gazdasági, ideológiai és morális függetlenségre törekszik. Nyilvánvalóan felmerültek Önöknél is bizonyos rokoni szálak, egyéb kapcsolódási pontok a tagok vonatkozásában. Hosszas magyarázat helyett legyen elég egy Deutsch Tamás idézet: A gyermekek nem felelnek apáik tetteiért. Arra törekszünk, hogy minden munkatársunkat egyedi teljesítményei alapján ítéljék meg.

- Az Intézet alapvetően nevében hordozza a politikai jelzőt, de hangsúlyozottan politikamentesen, a szakmaiság keretein belül kívánja elemzéseit elkészíteni. Intézetünk tagjai sorában tudhat politológust, bölcsészt, jogászt, illetve közgazdászt is.

Mindazonáltal őszintén sajnáljuk, hogy eddigi tevékenységünk nem nyerte el az Önök tetszését, reméljük a jövőben lesz lehetőségünk eszmét cserélni és adott esetben alaposabban megismerni egymás nézeteit.

Őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel:

Dr. Berényi András
főigazgató
Optimum Intézet

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr781150244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sorokinV 2009.05.29. 10:32:52

@A Szcientológia Hit Gyülekezetének METegyháza:

Visszajött az oldal. Roppan komoly intézetük szervere nem bírta a letöltéseket. :)

@jotunder:

Igaza van! Akár én is csinálhatok olyan névjegykártyát, amire azt írom:
SorokinV
nagyfaszú és gazdag vezérigazgató

Monnyuk' ha ezek után valaki kiröhög, akkor nem kérem ki magamnak - ennyi!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.05.29. 10:33:36

nem tiltakozhatunk a Szerkesztő Asszony kitétel ellen, mert el kell fogadnunk a tolerancia jegyében. Joguk van azt gondolni, hogy itt szerkesztő asszony van, social gender, mifene. Höhö.
@Doomhammer: erre prüóbáltam utalni, hogy ez skizofrénia, csak nem sikerült rendesen megfoigalmaznom. EGy liberális NEM fogadhatja el a konzi értékrendet. Akkor nem libnerális, vagy skizofrén. Vagy áruló. Ha ott van olyan.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.29. 10:35:16

@Mr Falafel:
Eleve, az ertekrend az ertekrend. Nem a racionalitas terulete, hanem axiomak halmaza. Vagyis targyilagossagrol nem lehet szo.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.29. 10:38:03

@Vendéen (dszg):
"EGy liberális NEM fogadhatja el a konzi értékrendet. "

Elfogadni elfogadhatja, azert liberalis (mar ha tenyleg liberalis). Csak azt mondja rola, hogy az emberi tarsadalom problemainak okait felismerjuk, korrigaljuk, sajnos azonban ennek a folyamatnak utjaba allnak a hulyekonzervativok, akik elavult otletekre, szokasokra hivatkozva a javitast megakadalyozzak.

Pedig ugy jobb lenne.

tevevanegypupu 2009.05.29. 10:41:06

Remelem sem Bajnaival sem Orbannal? Csak ugy mint az anyavallalat. Optimalisan es moralisan.

sorokinV 2009.05.29. 10:41:48

Helyesen az intézet pozicionálása:

Státuszkonzervatív intézet
Hiszünk abban, hogy a diktatúrában és az azt követő kontraszelekció során megszerzett anyagi és társadalmi javaink a demokratikus és versenyelvű berendezkedés során is különös védelmet élveznek. A stabilitás és a folytonosság fontosabb az igazságosságnál és a méltányosságnál.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 10:42:34

@Doomhammer:
Egyáltalán azon csodálkozom, hogy ebből a főigazgatóból kijött egy ilyen levél. Persze, jobb lett volna, ha nem jön ki. Nagy valószínűséggel szockó lenyúlda lesznek, így ajánlatos lett volna lapítani, és tudomást sem venni a Reakció posztjáról.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.29. 10:45:24

@Az Olei Hagardom terroristái:
"a liberalizmus eleve nem szól másról, mint az EGYÉN állatias ösztöneiről
és azok SZABAD kielégítéséről"

Nem, a liberalizmus arrol szol, hogy a donteseink viszonyitasi alapja az egyeni es nem valami kozossegi ertekrend. Egy liberalis nem gondolja azt, hogy mindent szabad, mert a liberalisoknak a tarsadalom is fontos - azt probaljak megjavitani, megszabaditani az "ertelmetlen" kotelekektol. Azok az anarchistak, akik tovabb lepnek de meg ok se utasitjak el a tarsadalmat, csak azt mondjak, hogy az mindenfele kozpontilag szervezett hierarchia, kulonosen eroszakszervezet nelkul is kepes onszervezodesre.

Egy liberalis azt mondja, hogy egy felnott egyen el tudja donteni, mit szabad es mit nem. Ezzel szemben egy konzervativ azt mondja, hogy az ember nem olyan eros, plane elete nem minden pillanataban olyan eros, hogy a merteket maga meg tudja tartani, ezert a kozossegi ertekrendre szorul.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.29. 10:45:59

@Mr Falafel:
"Egyáltalán azon csodálkozom, hogy ebből a főigazgatóból kijött egy ilyen levél. "

Hat hogyne orulne, amikor publicitast kapott.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 10:48:06

Alapíccsunk mán Intézetet! Bedobok két PhD-t, zsidó származást, református keresztséget, megrögzött ateista gondolkodást, szoci szavazói múltat, széljobbos jelent, na és havi öt ruppó tagdíjat.

emzperx 2009.05.29. 10:48:52

"...mind jobb, mind baloldali, liberális és konzervatív, keresztény és zsidó vallású tagok is helyet foglalnak tagjai sorában..."

Hát persze "baloldali konzervatív" hogy az agyam el ne dobjam.

Egyébként Ifj. Dr. Lomnici Zoltán neve fölöslegessé tesz bármilyen további kérdést.

Tehetetlen Dodó 2009.05.29. 10:50:45

@Mr Falafel: Fentebb már utaltam erre, az anyagi alapok megteremtése igen fontos: én most a milliárdos mostohaapa keresésénél tartok.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 10:51:43

@emzperx:
Lomnici a keresztény konzervatív a csapatban.

tevevanegypupu 2009.05.29. 10:51:52

Liberalis az, aki altalaban mindig megussza, nem hagy nyomot maga utan, csatlakozik ahhoz a csoporthoz ami mar kikaparta a gesztenyet, odaul az asztalahoz es ott ongondoskodik. Elveszi a nagyobb reszt. Miutan kifosztotta partneret elhatarolodik es uj zsakmany utan szimatol. Magyarorszagi modell.

Tehetetlen Dodó 2009.05.29. 10:52:19

@emzperx: Mér, ha egy ateista alapvetésű pártnak lehet hívő tagozata?!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 10:55:48

@Tehetetlen Dodó:
Á, nem kell! Szólni kell Kínai Kálmánnak, hogy a Triádoktól kérjen kőccsön. Cserében a kínai pruláris demokráciáról írunk cikksorozatot

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2009.05.29. 11:22:40

"morális függetlenségre törekszik. "

Hát emmeg mi?!?

Na kábé, ennyit erről az egészről....

gyz 2009.05.29. 11:28:35

ez tuti, hogy nem valami cseles/vicces átverés?


Heten vannak, abból négy igazgató, kettő vezető elemző. Elképzelem a megalakulást, amikor kitalálták, hogy ki mi lesz :-)

Dr Nagy József a nemecsek. Biztos ő még keveset rágta a gittet.

gyz 2009.05.29. 11:32:08

"mind jobb, mind baloldali, liberális és konzervatív, keresztény és zsidó vallású tagok is helyet foglalnak tagjai sorában. Azt azonban minden tag elfogadja, hogy az Optimum Intézet egy konzervatív szervezet"


aha, én meg létrehozom a saríjá-t propagáló iszlám közösséget, de nyugodtan tag lehet hindu, keresztény, kleptomániás (előny, ha már nincs karja), és homoszexuális is

Mr_miszter 2009.05.29. 11:42:00

Üdv Mindenkinek, itt még soha nem szólaltam meg.
(Lehet, hogy az lesz a vélemény: jobb is... :-) )

Szerintetek mindenki felcímkézett skatulyákban mászkál?
Olyan nem létezhet, hogy valaki az élet egyes területein liberális, másutt konzervatív eszméket követ?

Például szerintetek létezik olyan ember, aki az adócsökkentés híve, mégpedig azért, hogy a kis és középvállalatoknak több maradjon, csökkenjen az állami újraelosztás és ebben a körben valóban LIBERALIZÁLÓDHASSON a piac? Miközben a magánéletben keresztény tradíciókat követ...

Persze most az Optimum intézetről van szó. Lehet, hogy igazatok lesz, lehet, hogy nem. Egyenlőre nem tudunk semmit arról, valójában hogyan is működik.
Az előítélet konzervatív értékrend?

Üdv.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.29. 11:49:01

@Mr_miszter:

LIBERALIZÁLÓDÓ piac keresztéyni környezeteben?

ön is az Ópium intézetnek dolgozik?

gyz 2009.05.29. 11:55:47

@Mr_miszter: "Olyan nem létezhet, hogy valaki az élet egyes területein liberális, másutt konzervatív eszméket követ?"

de, abszolút lehet, én is ilyen vagyok. Éppen ezért eszembe sem jutna "konzervatív" szervezetet alapítani de liberálisat, szocit stb. sem. Pláne nem Tornoczky Anitát mint vezető elemzőt csatasorba állítani.

Ez annyira szánalmas, hogy szó sincs rá.

phaidros 2009.05.29. 11:56:50

Jótündér, megvallom, szétröhögtem magam a kommentjeidet olvasva, főleg a focimeccsről. Respect! :)

freehckr 2009.05.29. 11:57:28

@Mr_miszter:
"Az előítélet konzervatív értékrend?"

Vannak akik hajlamosak összetéveszteni az élettapasztalatot az előítélettel, bár tény, hogy rengeteg közös vonásuk van, és csupán utólag lehet egyértelműen különbséget tenni köztük. Úgy vélem az Optimum Intézettel kapcsolatban is egyfajta "utóítéletről" lesz szó, ezt látszik igazolni a fenti levél is. :)

Mr_miszter 2009.05.29. 11:57:35

@Az Olei Hagardom terroristái:

Szerintem nagyon jó példát láttunk erre az utóbbi években az USA-ban. A hatásait most nyögjük.
Ugyanis a BUSH kormányzat konzervatív volt nem? Mégis hagyta annyira elszaladni a piacot, hogy az egész világra kiterjedő válság lett belőle.

A kereszténységet pedig mint a magyarországi konzervativizmus zászlaját illesztettem be a képbe.

Egyébként meg ön szerint konzervatív Zsidó nem létezik?

phaidros 2009.05.29. 11:57:37

@gyz: csatlakozom, hasonlóan konzervatívan közelítem meg a liberalizmust. :)

phaidros 2009.05.29. 12:00:14

Turult asszonnyá tették? Most nézem a megszólítást. :D

phaidros 2009.05.29. 12:02:23

@Mr_miszter: a hiteles képviselet önmagában probléma az Ópium intézetnél. Információm van róla, hogy hamarosan Demcsák Zsuzsa lesz a fő ideológus, már felkérték, csak még gondolkodik. :)

Mr_miszter 2009.05.29. 12:03:41

@freehckr:
A kérdés provokatív volt, annak is szántam.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.29. 12:03:58

@Mr_miszter:
Nem kellenek ide előítéletek - a már olvasható elemzéseik alapján lehetnek sejtéseink. :]

Mr_miszter 2009.05.29. 12:06:14

@gyz:
Az intézettel kapcsolatban nagyjából egyetértek. Azt gondolom, egy újabb pénzmosoda (és kádertemető).
Létezik ilyen jobbosban, balosban, liberálisban, konzervatívban)
Mindössze azért emeltem szót, mert azt éreztem ki a kommentekből, hogy skatulyáznak.
Pedig (ez bizony közhely), annyiféle liberalizmus, konzervativizmus, bármilyen nézet léztezik, ahányféle ember próbálja meg értelmezni azt.

gyz 2009.05.29. 12:14:48

@Mr_miszter: ja, hogy te elfogulatlan, mértéktartó kommenteket vársz? Ilyen helyt nem fogsz találni :-)

Mr_miszter 2009.05.29. 12:23:10

@gyz:
Nem várok, de szívesen síkra szállok értük. Meg kell, hogy mondjam, ezidáig kellemes élmény volt. :-)

Google 2009.05.29. 12:24:01

@Mr_miszter:

A Bush-kormányzat neo-konzervatív vonalát követi az Intézet?Akkor tényleg nem sok köze van Mucsához, inkább egy saláta-bárhoz. Bár elég fennsőségesek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 12:32:37

@Mr_miszter:
Valamit nagyon benéztél. A liberalizmus, mint önálló politikai irányzat úgy száz éve megszűnt. Anno a humanizmusból nőtte ki magát, de végnapjaira legfontosabb elvei feloldódtak az őt követő politikai irányzatokban, elsősorban a konzervatívizmusban. Ezért értetlenkedsz, amikor a konzervatív értékrendet preferálók szavaiban és tetteiben liberális eszemeiséget vélsz felfedezni. A gond az, hogy te és hittársaid vegytiszta liberalizmusként állítjátok be a szociálliberalizmust, amely alapvetően egy tovább gondolt marxizmus-leninizmus, ami eleve ostobaság, mivel ott az egyén fölé helyezi a közösséget. Most mondhatnád, hogy a konzervatívizmus is ezt teszi, de nem volna igazad. A konzervatívizmus megmutatta a kivezető utat a liberális zsákutcából, amikor az egyéni érdekek és szabadságok MELLÉ állította a csoportos érdekeket és szabadságokat, nem vonva kétségbe az egyén szuverenitását. A szocializmus, amely a mai szociálliberalizmus alapja, viszont az egyén szuverenitását elvetette, és csak a közösség érdekeit preferálta. Ez, mint tudjuk, diktatúra. Amiből nem az a kiút, ha innentől elvetjük a társadalmi, vagyis a csoportos érdekeket, és kizárólag az egyéni boldogulást, a mindenki mindenkivel versenyezzen metodikát preferáljuk. Mert ez sem liberalizmus, hanem preanarchikus átmeneti szakasz.

Mr_miszter 2009.05.29. 12:34:31

@Google:
Mi itt Mucsán is szeretjük a salátát, van is titkos hozzávaló:
SZALONNA LIGHT és a TÖPÖRTYŰ ZÉRÓ.
Ettől lesz igazán egészséges és finom a mi salátánk.

gyz 2009.05.29. 12:35:52

@Mr Falafel:

most írd le százszor:

konzervativizmus

Tehetetlen Dodó 2009.05.29. 12:44:27

@gyz:
Nagy Józsinak bevonták a jogosítványát.
Ezért nem lehet vezető elemző.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.05.29. 12:51:26

A szerkesztő asszony megszólítás, annak köszönhető, hogy nekem küldték a levelet.

gyz 2009.05.29. 13:02:23

@lelkylola: és honnan tudták, hogy férjnél vagy?

Mr_miszter 2009.05.29. 13:05:59

@Mr Falafel:
Most kaptam meg először, hogy komcsi vagyok! Köszi!
Pedig nem, ezért ha Te konzervatívnak vallod magad, akkor azt kell mondjam: a konzervatív eszmerendszer tényleg előítéletes... :-)

Egyébként meg azt állítom, hogy az előző rendszert az egyéni érdekek tartották fent (a társadalom minden szintjén), akármit is írt Marx és Lenin...

ÁrPi 2009.05.29. 13:30:01

@elGabor:

""Az Intézet alapvetően nevében hordozza a politikai jelzőt, de hangsúlyozottan politikamentesen, a szakmaiság keretein belül kívánja elemzéseit elkészíteni.""

Lehetséges hogy egy Bajnai "nincsenek politikai ambícióim" Gordon és kormányának analizálására létrejött társaság, akár.

:-)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.29. 13:32:37

@sorokinV: Azt nem lehet uberolni, hogy Tornoczky Anita vezeto elemzo egy conservative think-tank-ban.
Talan a Torghelle Sandor Kvantummechanikai Kutatokozpont lenne kozel a dologhoz.

Dirky 2009.05.29. 13:39:44

@phaidros: "hamarosan Demcsák Zsuzsa lesz a fő ideológus, már felkérték, csak még gondolkodik"

Hogy mit csinál? De átmentünk fantasy-be...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 13:39:50

@Mr_miszter:
Nem mondtam, hogy komcsi vagy, csak annyit, hogy te és hittársaid úgy vélitek, hogy a liberalizmus létezik önálló politikai manifesztációként még mindig. Lehetsz te ettől konzervatív is.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.05.29. 13:43:52

És akkor most képzeljük el, hogy a portás milyen kommunikációs képességekkel bírhat ottan...

Mr_miszter 2009.05.29. 13:59:56

@Mr Falafel:
Hát igen, több okból ugrottam a "te és hittársaid" cast-ra. Egyrészt a (vélelmezett) komcsizás miatt, ezért megkövetem önt uram! :-)
Másrészt pedig éppen az ellen kardoskodom, hogy egy homogén "eszmeiségbe" soroljanak be. Nincsenek hittársaim. Legfeljebb hasonlóan gondolkodók.
Három blogot szoktam rendszeresen olvasni, a Vastagbőrt, A Reakciót és TWA-t. Nem csak a posztok miatt, hanem a kommentek miatt is.
Mindhárom blogot nagyon szeretem, sokmindennel egyet tudok érteni.
(Volt innen link a kapcsolat.hu-ra is, de egyszerűen a közelébe sem akartam kerülni, vannak dolgok amihez gyomor kell.)
Jó dolog a sokszínűség!
A lényeg, hogy most pont ennek okán szálltam be a vitába.

indus 2009.05.29. 14:01:16

@Mr Falafel:
Miért nem létezik seggarc? Én a mai napig hiszek az általad preanarchikus átmeneti szakasz mindenki mindenki ellen létezésében.
Amit te állítasz legalább annyira korlátolt és sekélyes mintha azt mondanám hogy márpedig kollektív konzervatív értékrend nincs. Mindenki mint individum (hogyan máshogyan), a családi utón megörökölt egyéni értékeihez, elveihez és sztereotipiáihoz ragaszkodik.
Ami szomorú, hogy minderről össztársadalmi szinten ideológiát neveztek el pedig nem más mint szűk látókörűség és csököddség vegyítve kellő arányban.

ÁrPi 2009.05.29. 14:06:49

@sorokinV: Szerintem is így pontos

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.29. 14:10:19

Szeretnék esténként Tornóczky Anitvál elemzéseket bújni ...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 14:18:00

@indus:
Hogy milyen álomvilágot képzelsz el magadnak, és abban milyen mértékig hiszel, legyen az egyéni szoc. problémád. Szerencsére az embernél inkább a tanult, vagyis a szocializációja során megszerzett tudás egyre inkább felülírja az öröklött tételeket. A sztereotípiákhoz legfeljebb te ragaszkodsz, mert idióta vagy. Elvekhez meg sokan ragaszkodnak. A "sokan" végül összefognak, mert az elveik azonosak, ebből lesz az értékrend. Értékrendjüknek érvényesülést harcolnak ki, amelyből lesz a társadalom. A társadalom olyan értékeket is védelmez, amelyet az egyén önmagában nem képes megvédeni. Ebből következik, hogy értékrendet csakis közösség védelmezhet, vagyis van kollektív konzervatív értékrend. A konzervatí értékrend nem a semmiből született, hanem összeegyeztethető érdekekből. Az értékrend kifejezés sosem elemi szintű valamit jelöl, hanem inkább vegyületet.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 14:21:35

@Mr_miszter:
Rendben. A hittársaidat én a "hasonlóan gondolkodók" szinonímájaként használtam, színesebbé téve a kommunikációs textúrát.

Google 2009.05.29. 14:33:03

Eddig baloldalinak lenni volt sikk. Buli színe, stb. Most hirtelen már nem; már a kapcsolat.hu is büdös, újítani kell.
Ezt jelentené a progresszió, ezért harcolt Gyurcsány, hogy a kollegái gyerekei konzervatívok legyenek? Szigorúan politikamentesen? Mert most ez a menő.
Ha már izmus, akkor ezt inkább opportunizmusnak hívják. Ebben a pillanatban ez kecsegtet több előnnyel. Ebben a pillanatban.
És ezt tényleg politikamentesen lehet űzni, itt az egy érdek számít. Bármi, ami jól fizet.

Mr_miszter 2009.05.29. 14:35:12

@Mr Falafel:
Nemcsak a kommunikációs textúra, de a fejem is színesebb lett. Állításaimmal ellentétben vörös. :-)
Egyébként értem, egyetértek. Nagy nehezen...

sorokinV 2009.05.29. 14:37:05

@jotunder:

"Torghelle Sandor Kvantummechanikai Kutatokozpont"

Köszi, bazze'! Nem látok a könnyeimtől, úgy röhögök. Így nem lehet dolgozni - megyek is sörözni :)

sorokinV 2009.05.29. 14:49:00

@jotunder:

Esetleg Geronazzo Mária - teológus, vallásszociológus még versenyképes lehet Anitával.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.05.29. 14:54:31

@Mr_miszter:

"Olyan nem létezhet, hogy valaki az élet egyes területein liberális, másutt konzervatív eszméket követ?"

Jó kérdés. Sztem létezik, sőt, sztem a legtöbb ember így működik. Mármint az életben, nem holmi blogokon.

Google 2009.05.29. 15:13:15

@Úlfhéðinn:

Felébred reggel, és azt mondja magában: kicsit konzervatív a hangulatom máma. Meg is kérem a papát íziben, nyitna nekem egy intézetet.
És mit meg nem tesz egy haladó, progresszív papa a csemetéjéért. Minden hóbortját teljesíti a gyereknek. Módja is van rá.
Hátha a konzervatív fordulatot is a poszt-kommunisták hajtják végre! Nehogymár a hülyék csináljanak forradalmat, hát mi lesz itt?
Azt várom, mikor kezdenek a Jobbikkal összekacsintani.

Egyébként azt hiszem, túl sokat foglalkoztunk már velük így is. Figyelemelterelésre szánhatták őket.

molaris 2009.05.29. 15:16:49

@zero:
Na- na kis hamis. A múltkor még Bernit preferáltad teljes odaadással. Azzal még egyet is tudok érteni, de ezzel nem.::))
@jotunder:
Ez merénylet a hasizom ellen.

Mr_miszter 2009.05.29. 15:18:39

@Úlfhéðinn:
A kérdés álnaiv volt.
Viszont a mai komment tapasztalatom az, hogy blogokon is létezhet a vélemények olyan konstellációja, amely megengedi a kérdésbe rejtett állítás igazát.
(Klafa kerek mondat lett.)
Amiről viszont a poszt szól - mármint, hogy a szóban forgó politikai elemző intézet lehet-e ilyen sokszínű -, az már más kérdés.
Pedig elvben lehetne. Más kérdés a Magyar valóság.

indus 2009.05.29. 15:37:09

@Mr Falafel:
Te tankönyvszagú seggarc!!!!

„Szerencsére az embernél inkább a tanult, vagyis a szocializációja során megszerzett tudás egyre inkább felülírja az öröklött tételeket.”

Klasszikus értelemben elveket, világnézetet, stereotipiát, tudást genetikailag nem tudsz örökölni!!!!!!!
Se most, se régen, se „egyre inkább”.

Amit remélem most szájbarágósan megértesz az az, hogy bizonyos fokú predesztináció él a szocializációval szemben is. 6 évesen anyád szavait, elveit a vasárnapi ébéd során nehezen tudod megválogatni és kiszürni, (beleszületsz, megöröklöd).
Aztán az hogy ezek a közhelyességig silányult különböző elvek hogyan hígulnak fel már más kérdés, de hogy te mindezt a folyamatot nevezd társadalomnak az kész röhely!!!!!!

Mondjál már nekem légyszi egy pár a közös értékrend kategóriába eső dolgot amit csak kollektíven a társadalom tud megvédeni ???

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 15:54:44

@indus:
Az emberi kultúra nem más, mint tanult és öröklött magatartásformák összessége. Nem bontanám ki a problámát, mert öt éves tanagyag az egyetemen.
A genetikai tudás elvetéséről bátran írj disszertációt. Te leszel az első, aki megteszi. Csapd hozzá az archetípusok elutasításáról szólót, és tejes lesz a kép.
Az emberi élet. Elég alapvető, nem? És csakis kollektíva, vagyis a társadalom képes hathatósan megvédeni. Joghatás nélkül az emberi élet védtelen lenne. Például bármikor kitéphetném a karodat, és a hátadba állíthatnám, ha nem volnának a társadalom által az emberi élet védelmét célzó joghatások.

elfelejtette 2009.05.29. 16:04:53

Jo kis intezet, van 4 igazgato, meg 3 elemzo, ebbol ketto vezeto elemzo. Kisse fejneheznek tunik elsore, bar ki tudja, soha nem csinaltam meg elemzoceget.

indus 2009.05.29. 16:13:36

@Mr Falafel:
Hát ez nagyon jó:

„Az emberi kultúra nem más, mint tanult és öröklött magatartásformák összessége”

Andorka könyv első bekezdése (s valóban igy van)

1, Papagáj arc szakadj már el az öt eves tananyagtól meg a közhelyektől!!
Egyéni gondolatot várok ami logikailag is megállja a helyét!!!!

2, Ne hárits!!!!! Konzervatív, kollektív értékekről, elvekről volt szó és nem büntetőjogról!!!!
Továbbra is várom őket!!!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 17:06:39

@indus:
Andorka Rudolf munkásságáról mit sem tudok. Tőled hallok róla először. Boas-Malinowsky-Geertz tengely mentén próbáltam röviden leírni az emberi kultúrát, az ember kollektív együttélésének színhelyét. Ahogy látom, olvastál róla. Kár, hogy megértened nem sikerült.
Büntetőjogról szó sincs. Az ebmeri életről, mint elvont fogalomról beszélek. Az egyén szabadságának alapvető feltételéről. Kétségtelen tény, hogy a filozófiai gondolkodás szerint az emberi élet alapvető érték. A társadalmi kovenciókból eredő törvények a fizikai testet nem önmagáért védik, hanem a benne lakozó életért, amelyet értékrendjük szerint fontosnak ítélnek. Szerintem nem olyan bonyolult.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.29. 17:30:34

@Mr Falafel: A helyzet az, hogy Boas az archetipikus liberalis, o testesit meg mindent ami ellen a konzervativok harcoltak. Franz Boas Amerikaban olyan nev volt mint Europaban a Weber vagy a Freud. A masik hires liberalis antropologus pedig a Clifford Geertz volt. Mindketten a kulturalis relativizmus bajnokai voltak a sajat (kulonbozo) korukban. Amennyire tudom Boas talalmanya a kulturalis relativizmus. A konzervativok elvetik a kulturalis relativizmust es altalaban a tarsadalomtudomanyokban a "Modszer" alkalmazasat. Boas es Geertz pontosan azok akikkel a konzervativ gyerekeket ijesztgetik. Ez van. Jobbikra szavazni Boas-Malinowski-Geertz vonalrol :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.29. 17:39:21

@Mr Falafel: ha beleolvas ebbe az opusba, Boasról furikat fog olvasni.
http://www.amazon.com/Culture-Critique-Evolutionary-Twentieth-Century-Intellectual/dp/0759672229

@jotunder: A Jobbik full-relativista. A poszt-modern jobb és bal közt nagy különbséget nem látni e szempontból.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 17:58:22

@jotunder:
A Boas-Malinowsky-Geertz vonalat csupán Andorkával szemben vetettem fel. De mondok mást: Geertz interpretív megközelítését prof. Dr. Niedermüller Pétertől hallgattam. Ő meg zsidó. És?
A rabbid mondta, hogy velük ijesztgetik a konzi kölköket?
Amúgy pedig a LIBERALIZMUS alapvetéseit befogadó, feloldó politikai irányzatokról beszéltünk. Itt Andortól citáltam némi keynesiánizmust. Csak egy bolsevik szerint nem ehető a liberális konzerv.

Google 2009.05.29. 18:16:25

@Mr Falafel:

Ekkora tudás szükségeltetik ahhoz, hogy valaki a Jobbikra szavazzon?
Na ezért nem választom őket sem, és a szocikat sem. Tudás híján.

indus 2009.05.29. 18:40:28

@Mr Falafel:

TE segghülye TEVEFEJ!!!
Megint háritasz, most a tudományosság leple alá rejtőzöl (Boas-Malinowsky-Geertz), de addig rugdoslak amig elő nem bujsz.

A könnyeb érthetőség kedvééert erre a mondatodra várok példát:
"A konzervatí értékrend nem a semmiből született, hanem összeegyeztethető érdekekből. "

És most ne gyere ilyen meg olyan tengellyel meg az emberi élettel mint elvont fogalommal, konkrét konzervativ értékeket várok.

Ha neked a törvény és a testi épség jelenti mindezt, akkor mondd azt, de akkor a francba, ezeket én is osztom és vallom, sőőt még a pizzát is szeretem, de valahogy mégsem érzem, hogy bármi közöm lenne hozzád, vagy az általad emlitett kollektiv társadalmadhoz, csöködkém!!!!!!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.05.29. 19:25:17

@Mr_miszter:

"A kérdés álnaiv volt."

Tudom.

"Viszont a mai komment tapasztalatom az, hogy blogokon is létezhet a vélemények olyan konstellációja, amely megengedi a kérdésbe rejtett állítás igazát."

Ööö, tessék? :D

"a szóban forgó politikai elemző intézet lehet-e ilyen sokszínű -, az már más kérdés.
Pedig elvben lehetne. Más kérdés a Magyar valóság."

Elvben egy_elemző_intézet jobb lenne, ha "sokszínű" lenne. A hangsúly at "elemző" szón van, ami éles ellentétben áll a "párt-elfekvő-osztály"-szerű intézetekkel. Tudom, hogy ez itt nem így működik, sőt valójában ritka az ilyen máshol is. :(

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 19:51:40

@Google:
Nem. Őszintén szólva elég hozzá a józan paraszti ész is. Úgy tűnik, neked abból sincs. De ne csüggedj, mert legalább pártod van. Él-jen Vik-tor, él-jen Vik-tor! Kretén, picsába.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 20:00:45

@indus:
Milyen konzervatív értékeket szeretnél? Apolgári konzerv szerintieket, vagy inkább neokont? Keyenesiánust vagy friedmanistát? Vagy menjünk vissza a rendi jellegű konzervig?

Google 2009.05.29. 20:13:15

@Mr Falafel:

Ne haragudj, Falafel! Nem akartalak megbántani.
Lehet, hogy nem feltétlenül pártom, hanem ideálom van. Azt kergetem inkább, és nem az ellenfeleimet.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.29. 21:06:22

@Mr Falafel: Őszintén szólva, baromira nem érdekel, hogy ki volt zsidó és ki nem. A rabbim sem zsidó, Gudmun Gudmunsennek hívják és rejkjaviki sváb. Arról van szó, hogy ezekkel a faszságokkal anyukád etetheted engem nem. Én ugyanis húsz évvel ezelőtt valóban konzervativnak készültem és alapos ember lévén minden szart összeolvastam. Nem lettem rendes konzervativ, de egyre jók voltak a lafayette-i gubbasztások, baromarcú műmájer majomparádé nem tud szédíteni hülyeségekkel.

sorokinV 2009.05.29. 21:19:52

@jotunder:

"lafayette-i gubbasztások"?

Biztonsági őrként olvastál?

:)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 22:23:49

@jotunder:
Nem etetlek én téged semmivel. Húsz évvel ezelőtt te még lego helikoptert cseréltél valami szar fantasy kártyára. Egy olyan méretes kretént, mint te vagy, nem szeretnék semmiről meggyőzni. Főleg nem arról, hogy én konzervatív vagyok, mivel nem vagyok az. Tényeket közöltem. A liberális értékrend a 920-as években beleolvadtak a haladóbb politikai eszmékbe, így konzervativizmusba is. Elsősorban abba. Ha nekem nem hiszel, olvass utána.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.29. 22:30:34

@Google:
Nem haragszom, és nem bántottál meg. Nem voltál sértő. Kimondtad, amit gondoltál. Jól tetted! Fontos, hogy legalább itt, a virtuálisban őszinték, szókimondók legyünk. Felszabadítja a lelket. Úgyhogy, csak így tovább! Az ne zavarjon, hogy mit válaszolok, mert magadért kell kimondanod, ami kikívánkozik, s nem miattam.

indus 2009.05.30. 00:39:35

@Mr Falafel:
Még mindig HHHáritasz,!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Amit istenitettél, hát persze, hogy polgári konzervativat!!!
De hadd haljunk már legalább hármat olyan igazi jó kollektivet, amit csak a társadalom tudd életben tartani, tudod??!!!!!!!!!

Oblomov 2009.05.30. 00:51:50

"De ne csüggedj, mert legalább pártod van."

Ez olyan, mint "a Vak, Akinek Lámpása Van". :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.30. 14:15:11

@Mr Falafel:

Polgári konzerv például az olajos szardínia, szabadidőbarát családi vacsorák nélkülözhetetlen kelléke. Fogyasztása immár történelmi múltra tekinthet vissza, így méltán sorolhatjuk a konzervatív életvitel elemei közé.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.30. 15:20:16

@sorokinV: Magyarorszagon a konyvtarban rendesen kell viselkedni, szep egyenes hattal kell ulni, es persze otkor zarnak meg ilyesmi. Pedig a legjobb a foldon ulve olvasni keso este, lepakolni egy csomo konyvet, belenezni mindenfelebe. En soha semmifele bolcseszeti tanulmanyokat nem folytattam, nem is nagyon erdekelt addig az ilyesmi, es 1989 oszeig szerintem azt sem tudtam, hogy van olyan, hogy konzervativizmus. Magyarorszag meg Nepkoztarsasag volt amikor Russell Kirk-ot es Oakeshottot olvastam a foldon ulve :)) National Reviewst es Commentaryt nezegettem, azok jartak a konyvtarnak. Szerintem senkinek sem art ha egyszer az eleteben atesik egy ilyen perioduson, ma mar keptelen lennek ra, huszonevesen az ember agya sokkal fogekonyabb az ilyesmire.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.30. 15:44:26

@Mr Falafel: a konzervativok buszken vallaljak, hogy nem haladok. erted ? direkte nevetsegesnek tartjak a haladarsagot, a progressziot. kerdezd meg tolgyet, ugyanis o tenylegesen konzervativ, en csak felbe-harmadjaba. maguk a konzervativok is azert sirnak, hogy a liberalizmusnak a mai napig oriasi ideologiai hegemoniaja van a vilagban.
(lasd meg Gabrilo folyamatos siramait az Academic Left-rol) a vilag nagy egyetemein a nagy tarsadalomtudomanyi tanszekeken dominalnak a liberalisok, Oxbridge, a Grand Ecoles, a nagy nemet egyetemek liberalisok sot ballerek. ez nem azert van, mert a konzervativizmus alacsonyabbrendu mint a liberalizmus, hanem mert alapvetoen mas. nem ideologia, Burke ota tavolsagtarto a kozgazdasaggal szemben, es ez a gazdasag kora, nem a klasszika-filologiae. ami viszont nem feltetlenul boldogito dolog.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.30. 15:49:48

e@Mr Falafel: Keynes es Friedman nem voltak konzervativok. Keynest szocialliberalisnak, Friedmant pedig klasszikus liberalisnak szoktak gondolni. A konzervativizmus eleve idegenkedik a tarsadalomtudomanyok racionalista felfogasatol, es igy az elmeleti kozgazdasagtudomanytol is.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.30. 18:41:58

@jotunder:
És? közöd? A fasznak lövöd le a poént? Már éppen gennyedző zombit csináltam ebből a kretén indusból. El sem olvassa, mit írok le, mert ő akart engem dróton rángatni, ahogy én tettem korábban vele. El akartam játszani neki, hogy miközben ő sérteget, én igyekszem a sértések közötti kérdései szerint törni magam, hogy feleljek neki. Elhelyeztem néhány aknát, amit az orcájába robbantottam volna, mikor a neki dukáló kommunikációs textúrában porrá alázom ismét. Jön neked egy sörrel, amiért megmentetted.
Persze, ettől még Keynes dolgában nem teljesen értünk egyet. Friedman az oké.

indus 2009.05.30. 19:19:29

@Mr Falafel:

UHHHHH kérlek azért ennyire keményen ne szopasss!!!!

Vázoljuk a szitut:
1, Irogatod itt össze vissza a bödületes baromságokat.
2, Az egyik baromságra rákérdezek
3, Válasz helyet hááritasz, és tovább irogatod a bödületes baromságokat
4, Majd már másnak is feltünik hogy könyvszagu baromságokat irogatsz
5, erre jösz te, hogy az első baromságra rákérdezőt akartad szivatni a többi baromsággal

Ugy el tudom képzelni hogy a nekem szánt kommunikációs texturában hogyan alázol ismét porrá:

"És tudod mit amit ott irtam, meg amit amott, na az is bödületes faszság volt!!!!!!!

TE AZTÁN ÉRTESZ A SZOPATÁSHOZ!!!!!! AZ ÉG OVJA A TÖBBI ÁLDOZATODAT!!!

Google 2009.05.30. 20:15:33

@Oblomov:

A vak, akinek lámpása van, legalább másnak világít(hat).
Nem minden történet szól rólunk.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.30. 23:17:19

@indus:
Hú, ez a sok írásjel, a sok nagy betű. Biztos nem értem célt nálad. Tarantino egyik filmjében elhangzó vicc analógiájára csak annyit mondhatok, te már akkor is azt hinnéd, hogy legyőztél, ha a szádba hugyoznék. Szegénykém.

indus 2009.05.31. 12:33:23

Az egész esetről egy Bambi idézet jut eszembe:
"Nem az a legfőbb baj hogy segghülye vagy, hanem hogy még a sárban, saját nyáladban fetrengve is nagy a pofád!!!!!!"

szurkekardigan 2009.06.02. 23:34:14

http://szurkekardigan.blog.hu/2009/05/27/berenyi_andras_szellemek_sugallta_lista

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.03. 18:57:12

@jotunder: nagyon szemét vagy, h kitiltottál az örülünk vincentről! és miért vaygok náci? mert elmondtam egy pletykát Latinovitsról? vagy mert kimondom azt a szót, h zsidó? vagy mondom h nézzétek meg a Fideszes zsidó c dokut? itt nem tudsz kitiltani, most nem nagy a szád, ugye?

dolphin · adlibitum.hu/ 2009.06.01. 13:47:06
Hello-hallo elektor-kalandorok, ezt a moderalast, meg most minek kellett...?
Válasz erre
jotunder · orulunkvincent.blog.hu 2009.06.01. 13:48:44
ma nincs kedvem a nácikhoz, sorry

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.03. 18:58:36

@jotunder:

orulunkvincent.blog.hu/2009/05/31/szijjarto_jo_hirneve

jotunder · orulunkvincent.blog.hu 2009.05.31. 21:34:27
@tesz-vesz: Ritka nagy fasznak tetszik lenni

zsazsu · orulunkvincent.blog.hu 2009.06.01. 09:54:13
@tesz-vesz:
A bíróságok fideszesek-e??? Kezdjem mesélni a Happy End Kft.-s storykat? Hány éves vagy királylány?

dolphin · adlibitum.hu/ 2009.06.01. 13:46:13
@tesz-vesz:
"csak számomra értetlen, h 60 évnyi kommunizmus után h lett hirtelen a bíróság fideszes. mikor az egyetemi tanárok is a régi nómenklatúrából kerülnek ki."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.03. 23:28:39

@tölgy: jó, csak írják a szoclib ideológiai tévelygés alá, h akikkel nem értünk egyet azokat kizárjuk, mert akkor nem fáradok.
jotunder, hulyen hal meg
süti beállítások módosítása