A hazardőr bukása
2009. március 29. írta: TuRuL_2k2

A hazardőr bukása

 A magyar politika legnagyobb hazárdjátékosa egy hete mindent feltett a pártelnöki poszt megtartására - sikerrel, hiszen szólt a vastaps, potyogtak a könnyek, összejött 85%-nyi támogató szavazat. Aztán a nagy önmentő húzást egy hét nehezen megmagyarázható szerencsétlenkedés követte: óránként változó forgatókönyvek, és pánikszerűen menekülő miniszterelnökjelölt-jelöltek. Az ország után az MSZP-nek is komoly aggályai támadtak a hazardőr alkalmasságát illetően. Az önkéntes bukást átmeneti siker után követte az igazi bukás.

 A hazardőr pályáját 2002 óta végigkísérték a hasonlóan kockázatos, s többnyire sikeres (vagy legfeljebb múló kudarcokkal megúszott) húzások. Most (politikai értelemben) minden elúszott, a ház, a családi ezüst, a nyaraló. De a hazardőr a nulláról is újrakezdi - kisebb tétekkel, de tudja, hogy eljöhet még az ő ideje. Hihetetlen bosszúvágy munkál benne. De a nagy visszatérésig mindig idegesen megrándul majd az arca, amikor úgy szólítják: Gyurcsány Ferenc képviselő úr.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr541032544

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mouse Pad 2009.03.29. 20:14:08

A libás tömeggyilkos lesz a nyerő miniszterelnökjelölt? :)Épp egy hete írtam: "aligha lesz két hét alatt más jelölt (talán az egyetlen esélyes, aki mögött teljesen ő áll, az a libás tömeggyilkos, a Bajnai gyerek)" Na, kérem? Végül is Kun Béla, R…

Trackback: dolgok 2009.03.29. 19:59:24

Ha én leszek az elnökJelentkezek, hogy én legyek az elnök, mer momentán éppen nincs munkám.A programot pontokba szettem, és most közreadom, hogy olvassátok el. Céjja, hogy mindenki boldog legyen, és sokkal könnyebben elboldogujjunk az életbe, éshogy az el…

Trackback: Sárdobáló 2009.03.29. 18:52:18

Több fényt a KDNP-be!Nem tudom mi volt azoknak a KDNP-s vezetőknek a fejében, akik kiadták az alábbi közleményt: "Bajnai Gordon jelölése, akinek emberéletek száradnak a lelkén, nyilvánvaló provokáció. Minden jó érzésű ember számára megdöbbentő, hogy…

Trackback: Öntsünk tiszta vizet a pohárba! 2009.03.29. 17:22:46

"A demokrata nem fél."(Bibó István)Kedves liberális politikusok!Úgy gondolom, elérkezett az a pont, amikor egy nagy levegőt kell venni. Megadtátok az esélyt a jelenlegi kormánynak, megadtátok az esélyt a Magyar Szocialista Pártnak. Ők köszönik szépen…

Trackback: Res Publica 2009.03.29. 16:39:46

Gyurcsány Ferenc Pártja Ágyban, párnák közt, szerettei körében múlt ki Gyurcsány Ferenc, ahelyett, hogy egy árpádcsávó vágta volna le a fejét a csatatéren. Micsoda balfácánság!Pedig csak pár évet kellett volna visszalapoznia, hogy tanulhasson a Mestertől,…

Trackback: e-Cafe light 2009.03.29. 13:22:23

Egy bukás margójára Helyszín: Magyarország, Budapest, VI. kerület, Jókai utca, MSZP székház   Időpont: pár órával a kongresszus vége után   Jelen van: a párt friss elnöksége, az elnökön kívül - Ildikó kérlek, az Újhelyi Pistit meg az A…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.29. 11:16:00

"magyar politika legnagyobb hazárdjátékosa"
de hisz az Orbáááán! :P

átmentél lélekbűvárba, Turul? :)
Vajh' Popper is kezeli majd???

amúgy találó hasonlat volt erről az elmúlt hétről (via Konzi), h "elvétett halálugrás"... csak épp igen erős háló van alatta.. nem "szociálisból" fonva :(


na mkinek jó étvágyakat az ebédre!

Graziano 2009.03.29. 11:16:33

Hibás a szöveg. Helyesen: Gyurcsány Ferenc, elitélt.

volkov 2009.03.29. 11:28:59

No, varjuk ki a veget. Amennyire tudni lehet, azert nem
volt elragadtatva a levaltasatol (nem magatol akart menni, csak
ezzel probalta meg azt a latszatot kelteni, hogy nem levaltjak, hanem
felajanlja a lemondast), a tisztujitasig meg lehet, hogy megprobalja magat megerositeni, es a vegere Bajnai-Gyurcsany kombo lesz.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.29. 11:30:12

azt honnan lehet tudni, hogy bosszúvágy munkál benne?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.29. 11:41:31

@꒐ʃʈʊᓈᘣ: az más, úgy már értem. Csak akkor én nem írnám ezt le, mert kínos.

Google 2009.03.29. 11:45:46

Nagy napok ezek, örüljünk nekik!
Még felfogni sem tudjuk, mitől szabadultunk meg.
Elő a pezsgőkkel, a többi mellékes!

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.03.29. 11:46:29

Ne bántsátok szegény Gyurcsányt. Nem ő tehet róla, hogy nincs egy ember sem, aki az ő zsenialitását pótolni tudná. Segítsetek ilyet keresni:
drmorcz.blog.hu/2009/03/29/k_o_rmanyfo_kerestetik

zoli29 2009.03.29. 11:47:12

Az RTL Klub tudósítója tegnap este azt mondta, hogy elég furcsa jelenet játszódott le, amikor GyF kijött a pártszékházból, ugyanis nem a kocsija felé indult el, hanem tett egy kört a tüntetők előtt, és csak után ment vissza az autóhoz.

Ez annyira jellemző! :) Neki lételeme volt a tüntetők gyűlölete, és most utoljára meg akart benne fürdőzni.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.03.29. 11:47:28

@calam:
Ha máshonnan nem is, hű fegyverhordozója, Gréczy blogbejegyzéseiből elég egyértelműen kiderül.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.29. 11:48:50

@TuRuL_2k2: mármint Gréczy meg van sértve, és bosszúvágy van benne, akkor a ferinek is? mi?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.29. 11:51:49

látom a jövőt...
sün ferenc néven fog visszatérni...

egyébként várható a maszop szétesése vagy még inkább össze fognak zárni...?

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 11:52:14

Ferike csak sértődjön meg, és alakítson egy új pártot. 3-4 %-ot el is venne listán, de ha el is éri az 5%-ot, akkor is ha egyéniben nem lép vissza második fordulóban vagy ha a hívei nem szavaznak második fordulóban az őt kitúró maszopra, akkor...

Bár az már lehet, hogy túl szép lenne...

sorokinV 2009.03.29. 11:53:45

Még mindig miniszterelnök.... :(

countrystudy 2009.03.29. 11:58:47

ha valaki hallotta,mit mondott a tüntetőknek,írja már ide,szeretném kiélvezni minden pillanatát ennek búcsúnak

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.03.29. 11:59:02

@sorokinV:
annak már annyi köze van a hatalomhoz, mint akasztott ember magömlésének a szexhez! :)

tiszta_vizet 2009.03.29. 12:06:01

@Grift:

Az már elég nyilvánvaló, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás. El lehet játszani egyszer-kétszer ezt a zsarolósdit, de most már messze nem olyan egyértelmű, hogy ő lenne az a személy, aki az MSZP-t legalább egy tisztes vereséghez fölhozná...

sorokinV 2009.03.29. 12:06:46

@bukas2:

Egy-két hétig marad.
Az én tippem az volt a konzervatóriumon, hogy csak arra játszanak a szadiék és a kommerek, hogy ne egy időben legyen az előrehozott meg a juniós választás. Lassan megvalósítják a sorokin-forgatókönyvet :D

osborne 2009.03.29. 12:12:33

miért lennék meglepve ha a szadesz nem szavazná meg Bajnait? ;]

és ahogy olvasom a szocik a szadesz nélkül is továbbmennek és meggyőznek (vesznek) egy két függetlent mert az előrehozott nekik világvége.

kholiq 2009.03.29. 12:13:25

A Hirszerzo szerint egy tunteto arconkopte. Lehet, azert ment oda hozzajuk, hogy megalazhassak meg utoljara...

states 2009.03.29. 12:30:59

Hát nem akármilyen nap volt a tegnapi, 10 órakor vettem egy üveg pezsgőt, 11-kor visszaraktam a frigóba, délben, amikor Nyakó jelentette, hogy igaz, Fletó lemondott, de az most nem aktuális, kivettem a frigóból és eldugtam a spájz egy félreeső sarkába, délután négykor ismét elővettem, és azóta is ott van asztalon, de nem merem felbontani...

Google 2009.03.29. 12:39:15

Ha nem abban járnak, hogy egyszerrre legyenek a választások, a számlát a három csodapártnak kell benyújtani: fizessék ők és szponzoraik a két választás költségét! Az országnak nincs miből.

heima (törölt) 2009.03.29. 12:39:30

"Gyurcsány Ferenc képviselő úr" nem nem, kijár neki élete végéig a miniszterelnök úr megszólítás :)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.29. 12:44:26

@states: aki megfutamodik a Zellenség elől, az gyáva... :))

Google 2009.03.29. 12:48:59

Az előtte levőknek kijár, de neki nem.
Ő csapot-papot hagyva menekült a felelősségvállalás elől, ő már nem elnöke senkinek.

Még ezeknek a soroknak az igazságtartalmára vagyok kíváncsi:

"Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogyha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha."

Vagy: soha ne mond azt, hogy soha?

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.03.29. 12:53:19

Érdekes kör volt, az biztos. Amikor katapultált a miniszterelnöki székből, és a választmány hangos hüppöségek közepette újraválasztotta pártelnöknek, azt gondoltam, a francba, bukás nélkül mászott ki a csávából. De ez most kárpótolt mindenért. Ilyen hirtelen még talán Medgyessy hatalma sem omlott össze, pedig eddig ő volt a kinevezett hóplesszlúzer. Azt hitte, hogy ő lesz a májer gyerek, és megússza a legrosszabbat, a pártelnökségről való lemondatásával viszont a pártvezetés beletörölte az arcát az aszfaltba.

Mi jöhet ezután? A kisebbségi tulajdonosok összehívják a Motim közgyűlését és bejelentik a csődeljárás megindítását? Klára asszony kidobja az Apró villából és összejön a Bajnaival? Gréczy küld egy sms-t, hogy bocsi, de állást kaptam az Magyar Hírlapnál?

osborne 2009.03.29. 13:03:21

@mefisto: azt kapta amit érdemel, azok buktatták meg akik trónra emelték anno.

egyrészt végtelen gyáva és aljas húzás lett volna ha Feri csakúgy kiszáll és elkerüli a nagy (választási) buktát és nem felel azért amiket tett.

még így is egész könnyen meg fogja úszni az egészet

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.29. 13:11:09

@mefisto:
A Párt sokáig bízik az arra érdemesekben, de ennek a bizalomnak egyszer mindig vége szakad, és nagyon hirtelen, ha egyszer világossá válik, hogy nincsenek eredmények, csak ígéretek. Gyurcsánynak nagyon jól kellett ismernie ezt a mechanizmust. Viszont itt jön be a hazardőr játszma: úgy tesz az utolsó pillanatig, mintha rá a történelemben először nem lenne igaz az, ami eddig mindenkire igaz volt. Valahol tudja ugyan, hogy szükségszerűen bukik, viszont az utolsó pillanatig játssza a szerepet.

states 2009.03.29. 13:23:27

Mindenesetre Medgyessy bukása ehhez képest diadalmenet volt, ha valaki most elégtételt érezhet, az éppen ő. Tegnap este, amikor a székházból távozóban nem találta az autóját, s leköpdösték, két méterről egyszerre ordították a fülébe a hazaárulót és a kurvaanyádat volt egy pillanat, mi tagadás, amikor megsajnáltam. Azt hiszem, ezt hívják vesszőfutásnak...

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.03.29. 13:29:08

@osborne: @Elpet:

Szerintem viszont egyrészt azt hitte, hogy az esélyek ellenére majd csak kihúzza valahogy (mert ebben a történetben ő a hős cowboy párbajhős, mindenki más meg hülye, gyorsan döglő indián); másrészt pedig ez egy teljes, totális, átütő bukás. Nem külső szempontból, a saját szempontjából. Elhitette megával, hogy ő a kormányzásra született. Öszödön bevallotta, hogy szinte függővé vált a kormányzati hatalomtól. Most, hogy az egész eddig felépített birodalom rövid három hét leforgása alatt összeomlik, ez igencsak tragikus lehet a számára.

Külön történet, hogy az MSZP hogyan fogja kezelni a Gyurcsány személyéhez kapcsolódó rajongókat, akik most kurvára dühösek a szocikra. A kapcsolaton izzik a levegő. Nem hiszem, hogy túl sokan vannak, de ha csak 1%-ot tesznek ki, az is sokat ronthat az MSZP esélyein.

rognork 2009.03.29. 13:33:32

@states: nem vesszőfutás illett volna oda, hanem egy kiadós bukakke...

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.03.29. 13:36:03

@states: A sajnálat érzése nálam is formálódott, de aztán elakadt az egyik szinapszison. A káröröm viszont köszöni szépen, teljes fegyverzetben megjelent. 8P

sorokinV 2009.03.29. 13:41:08

@states:

Lebomlóban a gyurcsányizmus, ez annak a jele. Néhány hete még elképzelhetetlen lett volna, hogy 2 méterről ordítsanak neki, illetve a tüntetőt ne verje rommá 2 szakasz rendőr másodpercek alatt. A fogdában meg az elmaradhatatlan anal fisting :D
Szal' nem kell sajnálni ferit, még ebben sem tudott maradandót alkotni. Elkezdődött a helyreállítási szakasz.

osborne 2009.03.29. 13:50:05

@mefisto: elhitte, hogy nem lesz parasztlázadás ahogy eddig sem, na most volt. egyébként sokkal megtervezettebben és arcvesztés nélkül is exitálhatott volna de annyira ragaszkodott a hatalomhoz, hogy arconköpés lett a vége. végre

BK 2009.03.29. 13:54:50

és elkezdődhet egy kommunikációjában sokkal laposabb, de amúgy utcahosszal egységesebb MSZP-korszak, aminek köszönhetően megkapjuk majd arcba a Kiss Péterek és Karsai Józsefek igazi Kádár-szökevény szoci politikáját. nem tudom, kíváncsi vagyok -e rá, milyen lesz. nyugodtabb és jobb lesz ennél a most múlónál, de hogy sokkal jobb ennél nem... hát arra elég nagy az esély.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.03.29. 14:17:59

Szóval mégiscsak "harci-Lola" - jól éreztem korábban.
A videót az ordibálások miatt nem volt kedvem végignézni.
Cápaketrecre emlékeztetett.
Amikor beül valaki a ketrecbe és élvezi, hogy körülötte a cápák hogyan vicsorognak.
Nem kell félni ott a védelem. Nem támadhatják meg...
És ha mégis...? Ha akad néhány elmebeteg aki nekiront...?
Kisérlet egy kis mártítiumra mérsékelt veszéllyel, vigyorogva.
Szánalmas, mnit korábbi pojáca pózolásai.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.29. 14:24:26

@BK:

Az MSZP talpasai sokáig úgy gondolták, hogy a hazai progresszív értelmiség, a haladó elit szélárnyékában nyomulni iszonyú nyerő dolog. Így is volt ez, amíg volt pénz, aztán gyorsan kiderült, hogy a szavazataik kellenek csak, tőlük akár fel is kophat az álluk. Egyedül viszont az MSZP-s mezei hadak nem sokra mennek, ezért képzelhető el, hogy fogcsikorgatva beállnak újra a hadrendbe. Elég szar lúzerjátszma, csak hát önállónak lenni, ahhoz kell valami, több, mint ami nekik van.

caralho voador 2009.03.29. 15:13:10

Én még mindig nem merem elhinni. Ha mégis bekövetkezik, azon túl, hogy egy döbbenetesen irritáló, ideggyenge fasz nem bosszant minket tovább Batthyány, Bethlen és Orbán Viktor egykori székében (na jó, csak vicceltem, Bethlen nem volt komoly :)), ő is csak valakiknek a bábuja volt. Majd jön másik. Hiszékeny Dezső, ahogy Pozsonyi Ádám nagyon helyesen mondta vala.

osborne 2009.03.29. 15:24:00

a hírek szerint a szocik megtartanák frakcióvezetőnek Ferit ;]

Manyi Béci 2009.03.29. 15:24:53

"Hihetetlen bosszúvágy munkál benne."
Áh, ez olyan...idétlen volt, olyan ...kevés, kedves Turul:)
Ráadásul szükségtelen.

martonx 2009.03.29. 15:26:46

Remélem nemcsak Gyurcsány végét jelenti mindez, hanem a kormány, és a jelenlegi alkotmányos diktatúra végét is jelenti.
Egyúttal nagyon remélem, hogy egy módszerváltás utáni igazi rendszerváltás előszelét is jelenti.

Parajka 2009.03.29. 15:31:44

Szeretném, ha a legközelebbi magyar ME a magyar nemzeti himnusz alatt magyar módi szerint állna vigyázzba. Köszönöm előre is.

devuscka 2009.03.29. 15:35:26

@states:

Párom is elekezdte sajnálni. emlékeztetnem kellett, hogy a kilőtt
szemű embereket, a fogdákban megalázott, 'testürgileg' motozott családanyákat ő egy pillanatig is sajnálta-e? Vagy a bandájából bárki is? (Ildikó?Katika? Ágika?..) És lehetne sorolni..

Nem érdemel szánalmat!
- még röhög is rajta... "bár egyszer megdobnának paradicsommal.."
www.youtube.com/watch?v=1YLX48BZI08

Rwindx 2009.03.29. 15:52:04

Hmm, bennem egy szemernyi sajnálat nem ébredt. Csak remélem nem ússza meg annyival hogy elhúzza szimplán a belét. Szeretném látni hogy szenved, hogy megalázzák, ahogyan ezt ő is megtette egy ország népével. A mocsok még most is vigyorgott sérthetetlnesége tudatában, szeretném látni hogy egyszer arcára fagy a mosoly.

tevevanegypupu 2009.03.29. 15:52:50

@devuscka:
valoszinuleg nem vagyok epeszu, en is sajnalom kicsit, pedig tudom, hogy nala artalmasabb sot bunosebb keves volt a rendszervaltas utan.

józan' 2009.03.29. 15:59:07

Sajnáljátok? De "arik" vagytok. Én is sajnálom, valahogy így:

www.youtube.com/watch?v=0ay23coqpQg

osborne 2009.03.29. 16:00:56

@tevevanegypupu: el tudja képzelni egyesek zogoktak is tegnap? sőt még Feri pártot is alapítani akarnak ;]

wendriner úr 2009.03.29. 16:02:36

nem ismeritek még Ferencet. szerintem az ő koreográfiája az előrehozott volt, pártelnökként levezényelve. ebben a megváltozott konstellációban ő nem ül be mezei képviselőnek a következő ciklusba, vagy Gazprom (ekkor végleg feladta), vagy valami EU-s ejtőernyő, esetleg vezető publicista lesz belőle. hiányolom, hogy senki sem írta még le az eheti történések fényében, hogy az MSZP és az SZDSZ ma nem koalícióképes. elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már mindenkinek érdeke az előrehozott, csak még nem tudják hogyan kommunikálni. ha lesz is megegyezés Bajnairól, az első komoly szavazásnál megbukik.

osborne 2009.03.29. 16:07:07

@wendriner úr: koreográfia? no way.

Feri pártelnök akart maradni (tegnap még antidemokratikus a döntésetek dumával győzködte a megyei pártelnököket) és majd onnan visszatérni egyszer. nem jött be. hála égnek

most abban reménykedhet, hogy Bajnai lesz az ME és mint klónja akkor közelebb maradhat a tűzhöz és revansot vehet a Vérfarkason (na pl ezt nem akarják fennt páran megérteni mert hölgyek:)

lübecker 2009.03.29. 16:21:27

Végre, vége. Ez volta a kibaszott Pápai Pinokkió utolsó dobása.

Peter252 2009.03.29. 16:28:55

Tegnap kb. ilyenkor volt egy félelmem, hogy megint Gyurcsány vezércsele az egész és megtervezett színjáték,...most megint ezt érzem és valamiért azt, hogy még mindig Gyurcsány irányít mindent, még az mszp-t-is.
Pll: Gyurcsány frakcióvezető lesz,,,--szokott egy bukott ember, bukott pártelnök frakcióvezető lenni..., ??
A másik az, hogy mikor tegnap elvonult Gyurcsány, nem egy bukott politikus benyomását keltette, szinte mosolygott az őt fütyülőkön és nyugodt volt...Szerintem a dolgokat Gyurcsány mozgatja és ő az erős ember továbbra is.
Szerintem Bajnai lesz a miniszterelnök és Gyurcsányt a jövő héten a lázadó talpasok újra megválasszák 80 % al pártelnöknek, és bejön a tegnapi tippem, a Gyurcsány-Bajnai tandemről, amivel a 2002 es Kovács-Medgyessy tandemet másolják és a szolíd, decens Bajnaival 2010 ben legyőzhetik újra a már eléggé elhasználódott Orbánt.
Mi a véleményetek? Én ezt már tegnap délután megtippeltem és ma újra ez látszik bejönni,,,Mesteri színjáték.

tevevanegypupu 2009.03.29. 16:35:28

@osborne:
jaj haggyon mà'(: En nem ugy. Kulonben pedig ha nem sikerul valahogy felelossegre vonni, akkor valoszinuleg alapit is egy partot.

Karcolt lendület 2009.03.29. 16:36:13

Horn Gábor egy éve elhangzott momndatát végre megértették Gyurcsánnyal:

1. Nagyon helyes, hogy megbukott, megérdemelte és épp ideje is volt. Talán némi tanulsággal szolgál az utódai számára, hogy nem elég hinnie a saját alkalmasságában és remekül látszatkormányozni, kommunikálnia és rögtönöznie, valami eredményeket is érdemes felmutatni...

2. Bajnai nem lenne rossz miniszterelnök (ezt egész komolyan gondolom), de kommunikációsan igen könnyű támadni, Hajdú-Bét ügy, Gyurcsány-kormány tagja volt (Gyurcsány embere), biztos elő lehet szedni olyan EU-s támogatásokat, amik neccesek és bele lehet rángatni (akármennyi köze is van esetleges szabálytalanságokhoz).

3. A megszorító intézkedések nemcsak Bajnait fogják amortizálni, hanem az azokat megszavazó pártokat is. Vagy nem szavazzák meg, akkor további szerencsétlenkedés lesz és idővel mégis bukás - igaz nem ennyire katarktikus...

4. Viszont innentől újra működőképes lesz az a szoci-szadesz kommunikáció, hogy "csak ne az Orbán legyen". Erre érdemes lesz a Fidesznek odafigyelnie, ez egy év alatt elég szépen visszahozhatja a szocikat (a szarból.)

Egy embert sajnálok: Debreczeni Józsefet, akinek ismét újabb legnagyobb államférfit kell keresnie a nyelvéhez... ;-)

burian 2009.03.29. 16:43:36

Peter252
Ha az valami zseniális cselnek számít, hogy valaki kiissza a teleszart bilit, úgy tesz, mintha nem is lenne szörnyű, aztán másnap belóg a hátsó ajtón kiinni a következőt, akkor tényleg nagy trükk volt. Túl sokat látsz a pojácába. Én lübecker terminológiáját érzem megfeleleőnek: Pápai Pinikkió.

Peter252 2009.03.29. 16:46:20


@Karcolt lendület: Szegény Fidesz meg próbálgathatja x-szer kezdeményezni a parlament feloszlatását, x-edszer se fog sikerülni.
Abban tévedsz, hogy Debreczeninek újat kell keresni, :))nem, mert a tényleges hatalom mindenhol Gyurcsánynál lesz, mind a pártban, mind a kormányhatalomban áttételesen, vegyük észre, Gyurcsány nem bukott meg, csak a saját sakkjátszmáját játssza.
Egyébként jövőre , Bajnai ellen szerintem Orbánt indítani elég kétesélyes lesz megint, mint 2006 ban,Gyurcsány ellen, ugyanaz a forgatókönyv is bejöhet, az MSZP megint időben cserélt jelöltet, a Fidesz meg már 3-adszor is a kissé megkopott Orbánt indítja majd..Rizikós, ebből kettő bukta volt,..nem szeretném harmadszorra, jövőre ilyenkor újra látni.

Peter252 2009.03.29. 16:48:38

@neantropus: Én is szerettem volna ezt hinni, de sajnos nem, majd meglásd, nekem lesz igazam, megint mindenkit átver és 3 lépéssel előre gondolkozik mindenkinél.
Szombat este már tuti tippem:Gyurcsány újra elnök, kb 80 % al, Bajnai pedig kormányfő lesz, hidd el.

Karcolt lendület 2009.03.29. 17:02:19

"Az SZDSZ-ben nem tudják, miről tárgyalnak

Bár Kóka János erősen lobbizott egykori üzlettársa mellett, a szabad demokrata ügyvivők végül – a korábbi hírekkel szemben – nem is szavaztak Bajnairól, mert nem is tudják, miről tárgyalnak. A szocialisták ugyanis nem adtak ajánlatot, és azt sem tudni, hogy mi van Gráf Józseffel. Este azért tovább tárgyalnak."

Ez is vicc, 5 órán keresztül reszelik a fingot, de állítólag nem tudták miről...
Kóka támogatása pedig felér Piszkos Fredével.

Karcolt lendület 2009.03.29. 17:06:35

@Peter252:
Szerintem Gyurcsány soha nem gondolkozott 3 lépéssel előre, mindig csak a következő lépéssel akart előnyösebb helyzetbe kerülni/felszínen maradni.
Zseniálisan rögtönöz, de nem tud tervezni és ahhoz tartani magát: ha tudna, az a kormányzásának a kiszámíthatóságán is meglátszott volna...

osborne 2009.03.29. 17:12:43

@Karcolt lendület: igen ez egyértelmű, a zseni Államférfinek a hatalombanmaradás és annak megtartása volt a folyamatos kormányprogramja, 1-2 lépéses taktikai húzásokkal, egzisztenciális zsarolásokkal. ehhez pedig sokan falaztak, mogyiért persze. (lásd arokaso.blog.hu)

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 17:21:01

Az SZDSZ-ben nem tudják, miről tárgyalnak

Bár Kóka János erősen lobbizott egykori üzlettársa mellett, a szabad demokrata ügyvivők végül – a korábbi hírekkel szemben – nem is szavaztak Bajnairól, mert nem is tudják, miről tárgyalnak. A szocialisták ugyanis nem adtak ajánlatot, és azt sem tudni, hogy mi van Gráf Józseffel. Este azért tovább tárgyalnak.

(index.hu)

oh, igen... igen, igen...

Szerintem még csinálják ezt egy-két hétig... A piac már úgyis beárazta ezt réges-rég a forintárfolyamba, ha már felment a törlesztőrészletem, legalább egy kis showt kapjunk mellé...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.29. 17:27:04

Feri, ez az, amikor valaki tizenkilencre lapot húz.

osborne 2009.03.29. 17:29:49

egy pillanatra eszembe jutott mit kapna a Fidex ha ők csinálnák ezt a totális beégést és elszabást az országgal:

A Népszava, NOL, Demos, az egész ATV, az MSZP, a kapcsolat.hu százai ott tüntetnének a Parlament előtt és egyesek még Brüsszelben is a honi demokrácia megmentéséért.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.29. 17:33:28

gyf egy olyan "szánalomhimalája", aki semmilyen sajnálatot nem érdemel, sőt...

discretio 2009.03.29. 17:37:10

Én is attól tartok, hogy most majd az Apró család megint előveszi a dosszancsokat és a nagy stratégát visszatuszakolják a hataloma.

Klárika sem olyan fajta, aki beéri egy bukott férjjel. Lehet, hogy majd őt nyomják be, mondjuk szociális miniszternek.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 17:41:49

@Öntsünk tiszta vizet a pohárba!: Kedves Posztoló! És Te demokrata vagy? Mert ha igen, akkor miért félsz a kommentektől? Merthogy nem lehet kommentelni ahhoz a poszthoz, amit ide tracebackre felraktál...

reality 2009.03.29. 17:51:52

@꒐ʃʈʊᓈᘣ: Talán moderálás után teszi ki.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.03.29. 17:51:59

@dszg: Feri 19-re húzott lapot? Te úgy látod, hogy már biztos győzelmet engedett ki a kezéből!?!?!?!?

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.03.29. 17:55:16

a hazaáruló bukása - ez sokkal jobb posztcím lett volna.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.03.29. 18:05:17

Feri a Szilvásy-Veres-Bajnai bűnözői triumvirátusra támaszkodva építette ki uralkodói hegemóniáját. Integratív csoportvéleményt képviselt (személyes lop-csal-hazud tamtamfilozófiája mellett), és mint olyan, esélye sem volt egy visszakézből hitelbőlherdáló rablópárt ellen.

Véleményem szerint Bajnai be fog jönni, és indul az új hazudozás. Kapolyi túl nagy falat lenne a cuculistáknak. ráadásul lassan már a levegő is saját, amit belélegez, országa van az országban, ráadásul elképzelései. Persze jó hagyományhoz illően elsődlegesen a személyes meggazdagodásról, viszont neki már nem lenne hova herdálnia. Ha felelős szoci lennék, akkor őrá gondolnék. SZDSZ nélkül, ne feléedjuk, Fodorgabi nem lopta még meg magát.

Karcolt lendület 2009.03.29. 18:11:44

"Információink szerint Bajnai Gordon ultimátumot küldött a pártokhoz: éjfélig vagy egyértelműen kiállnak miniszterelnöksége mellett, vagy kiszáll és nem lesz ő sem jelölt."

Na, márcsak 6 órát kell várnunk és eldől.
Vagy nem. ;-)

(Azért ez kicsit olyan gyurcsányos-zsarolós lépés: arra épít, ha kevés az idő a döntésre, szinte mindig a rövidtávon kényelmesebb, konfliktuskerülőbb megoldást választják az emberek...)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.29. 18:13:09

Motoszkál bennem:
Emberek, a társadalom többségének lehet jó kapitalizmus az, amit a milliárdosok építenek ki?

sorokinV 2009.03.29. 18:19:40

Ha megalakul a Gyurcsány Párt (GyP), akkor a tagjait és a rajongóit nyugodtan lehet gyépésnek hívni
hihi

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.03.29. 18:24:58

Eltűnt a Fidesz magja! Marad az Orbán kultusz, ha tetszik, ha nem
Ha a törzsfőnök Istenhez vonul…
A múlt hétvégén biztossá vált, amit sejteni már lehetett: júniusban az európai parlamenti választások következményeképpen távozik a magyar belpolitikából Áder János és Deutsch Tamás. Vagyis a régi, „legendás” Fideszből alig marad valaki Orbán Viktor párt- és Kövér László választmányi elnökön kívül. A jelöltekről Orbán döntött, s nyilván pótolhatónak ítélte a két ősfideszest. Csak egyvalaki nem pótolható: maga Orbán, aki a 2002-es elveszített választás óta a Fideszt saját képére és hasonlatosságára formálta.
Pedig a párt korábbi sikereit éppen annak köszönhette, hogy egy egymást jól ismerő, összeszokott közösség vezette, amelyből persze kiemelkedett néhány meghatározó személyiség. Az elmúlt években azonban – Tölgyessy Péter sza­vaival – ez a zárt „szerzetesi férfiközösség” felbomlott. Ennek legfőbb oka, hogy 2002 után Orbán fokozatosan centralizálta pártját, egyszemélyes vezetői struktúrát alakított ki. Riválisának tekintett párttársait kiszorította, helyükre a pártban bázissal nem rendelkező, csak hozzá lojális embereket ültetett. Az egykor híresen „független” Schmitt Pál például néhány nappal az­után, hogy belépett a Fideszbe, máris alelnök lett, Pelczné Gáll Ildikót pedig 2003-as alelnökké választása előtt a miskolci pártszervezeten kívül sehol sem ismerték.

A 2003-as úgynevezett szövetségi rendszert létrehozó alapszabály a pártelnöknek csaknem minden személyi kérdésben vétójogot adott. Így Orbán dönt arról, kik legyenek a Fidesz parlamenti vagy európai parlamenti képviselői, de arról is, hogy helyi szinten kik vezessék a pártszervezetet. Bár Orbánnak Waschler Tamás 1994-es próbálkozása óta nem volt kihívója, a pártelnöki, illetve alelnöki poszt(ok)ra a hatályos alapszabály szerint nincs is lehetőség több jelöltet állítani. A Fidesz EP-listájának bemutatásakor Orbán arról is beszélt, hogy a kampány, illetve a távozók miatt­ ismét átszervezi a Fideszt. „Az egész pártot, az egész szövetséget, az egész szervezetet – beleértve az elnöki stáb munkáját is – egészen más rendszerben, más emberekkel fogják irányítani” – mondta kedvenc rádióműsorában, a Vasárnapi Újságban. A részletekről nem sokat tudni, ám várható, hogy Orbán tovább erősíti pártelnöki és személyes befolyását – két régi harcostárs és rivális nélkül. Ami a személyi változásokat illeti, biztosnak tűnik, hogy Deutsch helyett Szijjártó Péter kerül az elnöki kabinet élére, miközben megőrzi kommunikációs vezetői szerepét is. Azt viszont csak találgatni lehet, ki lesz Áder utódja a parlament alelnöki posztján.

A Jobboldal elhúzódó válsága című cikkében (Kommentár 2007/4) Körösényi András azt írta, hogy „a válság elhúzódásának egyik legfontosabb tünete a Fideszen belüli politikai alternatívák hiá­nya, ehelyett legfeljebb a párton belüli kamarilla­politika létezik. Kamarillapolitikai értelemben latolgatnak különböző forgatókönyveket. A Fidesz (és közvetve az egész jobboldal) politikáját a pártelnök stratégiája határozza meg.” Áder és Deutsch kivonulása ezzel az alternatívahiánnyal függ össze, ugyanakkor személyükhöz találgatások, „kamarilla-forgatókönyvek ” kötődnek.

A fokozottabb várakozások Áder személyéhez kapcsolódtak. Azt a másik oldal sem vitatja, hogy a konfrontatív habitusú Áder különböző poszt­jain meghatározó hatást gyakorolt a Fidesz politikájára az elmúlt két évtizedben. Meglepő módon 2007 nyarán a Népszabadságban jelentette be távozását a magyar belpolitikából. Az interjúban tagadta, hogy ebben közrejátszott volna fél évvel korábbi magyar nemzetbeli megtámadása. A Fidesz parlamenti alelnökét egy új jobboldali párt létrehozásával és vezetésével hozta összefüggésbe a lap álneves szerzője. Áder emiatt több pert indított a Magyar Nemzet ellen, és nyert is. Ugyanakkor már a 2006-os választási vereség után hátrahúzódott, elutasította a felkínált frakcióvezetői posztot, amivel esetleg kiváltotta Orbán nemtetszését. Deutsch Tamáshoz nem fűződtek ilyen várakozások, mégis távozik. Bár 2005 ősze óta ő vezette a Fidesz pártelnöki kabinetjét, s mint ilyen, Orbán egyik legközvetlenebb munkatársa, formális párttisztséget régóta nem viselt. Informális befolyása ugyanakkor mindig jelentős volt, hiszen ahhoz a belső körhöz tartozik, amelynek húsz éve meghatározó a hatása a pártra.

Ezt az informális baráti-vezetői társaságot nevezte Körösényi András az Orbán-kormányt elemezve „hatosfogatnak” , amelybe szerinte beletartozott Orbánon, Áderen és Deutschon kívül Kövér László, Szájer József és Stumpf István. Szájer régóta az EP-ben dolgozik, Stumpf pedig 2002 után elveszítette befolyását, így nyártól az egykori „hatosfogatból” csak Kövér László marad a párt napi vezetésében Orbán társa. Körösényi szerint „a kezdeti hatosfogaton később már más, politikailag fontos személyek is részt vettek”. Ide sorolható – mások mellett – Pokorni Zoltán, Varga Mihály és Várhegyi Attila is. Utóbbiak Stumpffal ellentétben nemcsak kormányzati, hanem párttisztséget is vállaltak, Pokorni pártelnök és frakcióvezető is volt, ma Vargához hasonlóan­ alelnök, a jogerősen is elítélt Várhegyi pedig egykor a pártigazgatói posztot töltötte be, de ma inkább egy másik, a Körösényi által „a miniszterelnök személyéhez kötődő tanácsadóknak” nevezett körhöz sorolható, a tavalyi népszavazási kampányban is tanácsadóként vett részt. Mára ez a társaság is átalakult; a politikai marketinget szállító Wermer Andrásnak nincs már köze a Fideszhez, s bár Simicska Lajos is ugyanezt állítja ritka nyilatkozataiban, Orbán egykori középiskolai, majd kollégiumi társának a legtöbb megfigyelő ma is alapvető befolyásoló szerepet tulajdonít a párt gazdálkodásában.

Az Áderhez köthető „kamarilla-forgatókönyvne k” az is alapot adott, hogy Áder, mint azt a Népszabadságnak elismerte, sokáig ellenezte a párt átszervezését. „Köztudott például, hogy a Fidesz szervezeti átalakításával kapcsolatban voltak komoly vitáink Orbán Viktorral, és ma is hiányolom azt a középszintű pártirányítási struktúrát – a megyei szintűt –, ami korábban megvolt.” Áder éppen abban az időszakban irányította – ügyvezető alelnökként – a Fideszt, amikor a 2002-es választások után Orbán vonult ki, s a pártnak nem volt elnöke sem. Áder motivációiról talán többet árul el Lengyel László Merre tovább, jobboldal? című 2006-os írása. „Meghallgattam Áder történetét a Fideszről és Orbánról: A Fidesz egy igazi magyar törzs, amelynek törzsfőnöke hosszú-hosszú idő óta Orbán Viktor. A törzsfőnök vezetésével a kicsiny törzs igen magasra jutott, uralhatta nemcsak a maga, de más törzsek legelőit is. Ám egyszer a törzsfőnök elvonult, hogy Istennel beszélgessen. Amikor visszatért Istennel való társalkodása után, kiderült, hogy sámánná, táltossá változott. Csakhogy a sámán nem vezetheti a törzset, mert más dolog Istennel beszélni s megint más az embereket vezetni. A törzsnek azóta rosszul megy a dolga. Nagy szükség van sámánra, de törzsfőre is. Most a sámánnak az a szerepe, hogy odalépjen valamelyikünkhöz, vállára tegye a kezét, és azt mondja: te vagy a törzsfő, melletted állok. Amíg nem teszi, addig zavarodottságban fogunk élni.”

Orbán azonban maradt sámán, és nem adta át a törzsfőnökséget sem. A 2002 és 2006 közötti átszervezés és a lehetséges riválisok háttérbe szorítása nem hozta meg a sikert, sőt, a győzelem legnagyobb akadálya valószínűleg a pártelnök személye volt. A 2006-os parlamenti vereség után meginduló erjedést és ezzel egy új vezető választását azonban megakadályozta az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése és a Fidesz önkormányzati választásokon, majd a tavalyi népszavazáson aratott győzelme. Ez azonban inkább csak elfedi a párton belüli innováció hiányát, a megújulási képtelenséget. Mindezen problémák egy ma valószínűnek tetsző 2010-es győzelem után is megmaradnak.

Orbánt tehát a párton belül megbuktatni szinte lehetetlen, s éppen ennek az alternatívahiánynak a felismerése vezethette Ádert és Deutschot arra, hogy az EP-ben folytassák pályafutásukat. Van azonban egyéb lehetőség is: Pokorni Zoltán és Rogán Antal más utat választott. Vélhetően Kósa Lajos példáját követték, amikor kerületi polgármesterséget vállaltak, és bázist, hátországot teremtenek maguknak. Ugyanakkor mindannyian a túlélésre játszanak, hiszen ma még egyiküket sem fogadná el a törzs főnökének. Kérdés persze, melyik út lesz sikeres, a külső vagy a belső „emigráció”, vagy – ami a legvalószínűbb – egyik sem.

osborne 2009.03.29. 18:26:46

juj egy megaspammer

Wawel (törölt) 2009.03.29. 18:32:58

@Orbán- Mikola- Szíjj ártó- Répássy, ezek jönnek!!:

A Gyurcsány-Szilvásy-Veres-Bajnai-féle köztörvényesek után szinte felüdülés lesz!

Samott 2009.03.29. 18:39:48

Ma meg lehet orulni, pezsgot bontani, de azt nem szabad feledni, hogy a szocik most dobjak ki a ballasztot... a bukott politikus szoci szokas szerint tavozik, nem probalkozik ketsegbeesetten ujra meg ujra...

lanyi 2009.03.29. 18:40:55

@rognork:

Bukkake ez Jóóóóó:)))

kinot 2009.03.29. 18:48:23

gyurcsány megy, a cionisták maradnak.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.03.29. 18:50:42

Ki tudja, mennyire lesz veszélyes a szemérmetlenül hülye őskövület baloldali MSZP a válságáltal megtépázott szegények szavazataival?

Én egyszer már megéltem, hogy 70%-kal jött vissza az MSZP, négy évvel egy durva vereség után.

Szűcslaci 2009.03.29. 18:57:24

Én meg megértem, hogy ötven év után még mindig itt vannak és semmit sem változtak.

Szűcslaci 2009.03.29. 18:59:07

@Sárdobáló:
A libatolvaj, sikkasztó, csaló, mások kárán meggazdagodott gazemberre gondolsz, aki miatt többen öngyilkosok lettek, családok váltak földönfutóvá? az bizony, provokáció, cinikus kommunista tempó.

sprenczl 2009.03.29. 19:03:43

Gyurcsány Ferenc, őrizetes!!!

pokesz70 2009.03.29. 19:11:08

Most, hogy Orbán hatalomra kerülése csak idő kérdése, lenne egy kérdésem a mélyen tisztelt reakciósokhoz:

Minek örülnétek jobban: ha Orbán úgy cselekszik majd, ahogyan nyilatkozik (nem szorít meg senkit) vagy úgy, ami ellen teli szájjal tiltakozik (megszorít)?

Előre is köszönöm, ha válaszoltok.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.29. 19:15:51

@Szűcslaci: Mondj már egy nevet azok közül a "többek" közül, akik Bajnai miatt öngyilkosok lettek. Feltúrtam érte jó néhány archívumot, de nem találtam semmi nyomát.

Flashzee · http://www.flashzene.com 2009.03.29. 19:28:40

Én se értettem, hogy hova megy, de akkor megvan a magyarázat!

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 19:33:54

@pokesz70: Azt hol olvastad, hogy nem szorít meg semmit? Kérnék idézeteket rá. Köszi.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 19:38:18

Most már az MSZP-sek sem tudják, hogy miről tárgyalnak

Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon távollétében, az SZDSZ döntésére várva ülésezik az MSZP frakciója az MTV Híradójának értesülései szerint. Mivel az SZDSZ még nem adott választ a kérdésre, ami el sem hangzott, a szocialista képviselők kicsit zavarban vannak

yuppie :)

segabor 2009.03.29. 19:38:32

@Sárdobáló: kérdezd meg Karsait, ő biztos mondana érdekeseket.

segabor 2009.03.29. 19:40:15

@Orbán- Mikola- Szíjj ártó- Répássy, ezek jönnek!!: szegény sámán! Már a Népszava is megírta, de rossz neki, mert elvették előle a céltáblát. Azóta nem tud nyugodtan aludni.

Amúgy jót röhögtem ezen a szövegen. Nincs tovább még?

Karcolt lendület 2009.03.29. 19:43:12

@Szűcslaci:
Ahogy az előttem szóló jelezte, az az "öngyilkosok lettek miatta" meglehetősen nehezen bizonyítható és inkább legenda, mint a valóság. (Pláne, hogy az öngyilkossághoz leginkább depresszív lelkialkat kell, nem külső körülmények, de ez más téma.)

Amikor néhány éve utánanéztem a neten, az tűnik valószínűnek, hogy a Hajdú-Bét csődjénél különböző (jogi) trükkök segítségével masszív vagyonkimentés folyt és a inkább a hitelező bankok (OTP, Raiffeissen rémlik, de nem biztos, ellenőrizni kellene) kapták meg a pénzüket, nem a beszállítók. Ez is így elég problémás. (Lehet erről bővebben is polemizálni, mert van felelőssége a a saját csődjében annak is, aki olyannak szállít, aki már fél éve nem fizet...)

Amúgy maga Bajnai nem sikkasztásból és csalásból gazdagodott meg, tizenakárhány éve felsővezető milliárdos cégeknél ill. az ebből adódó üzleti kapcsolatai (akár CA-IB, akár Wallis) hozzásegítették részesedéshez mindenféle vállalkozásokban. Ez egy szimpla, alapvetően normális üzleti karrier, nincs benne semmi kivetnivaló.

Mint előbb írtam: szerintem nem lenne rossz miniszterelnök egy stabilabb belpol helyzetben, nem olyan kommunikációs és csak a következő lépésre koncentráló ámokfutó, mint Gyurcsány és lenne bátorsága azokhoz a lépésekhez, amikhez a mindig a bátorságról beszélő Gyurcsány gyáva volt. Viszont jelenleg ő is béna kacsa lesz az "EU-választási kampányban milyen megszorítást is szavazhatunk meg" MSZP és a "keményebb lépéseket akarunk" SZDSZ között, a wallisos sztori pedig elég komolyan rontja a hitelességét.

Peter252 2009.03.29. 19:48:18

Nyugi, estére meglesz a megegyezés, Bajnai lesz, aki Gyurcsány abszolut bizalmasa, tehát a háttérből Gyurcsány irányít, úgyhogy marad minden a régiben, és egy gyurcsányista bábkormány,...de ezt szerintem már levajazták 1 hete, csak eddig komédiáztak, benne Gyurcsány érzékeny "lemondásait" is..., csak mi nézünk, mint a moziban, a színjátékot, amit Gy.Feri rendezett.,...
Nem vitás, kinél marad továbbra is a hatalom , mind az mszp-ben, mind a kormányzati oldalon, persze hogy Gyurcsánynál,..ez amolyan magyaros Putyin-modell.
Ez az egész annyira megvolt rendezve szerintem, a lemondásokkal, etc,. minden szereplőnek megvolt a maga szerepe.

pokesz70 2009.03.29. 19:48:37

Arra a felvetésre, előfordulhat-e a Fidesz kormányra kerülése esetén, hogy a költségvetés nehéz helyzetére tekintettel hozzányúlnak a nyugdíj- illetve a szociális ellátórendszerhez, Szijjártó megismételte: a brutális megszorítások útja rossz út, nem lehet azoktól elvenni, akik nem tehetnek arról, hogy nehéz helyzetbe jutott az ország.

pokesz70 2009.03.29. 19:50:01

Szijjártó Péter és Harrach Péter közös sajtótájékoztatót tartott február 12.-én „Megszorítás helyett adócsökkentés” címmel

pokesz70 2009.03.29. 19:51:18

A politikus szerint a válság kezelésének hatékony módja az európai út, és ez nem megszorításokat jelent, nem azokat az embereket kell büntetni, akik nem tehetnek róla, hogy Magyarország ilyen helyzetbe került. Bár a közvélemény-kutatások alapján a lakosság számít a Fidesztől is megszorító intézkedésekre, Szijjártó azt mondta: ők a növekedésorientált gazdaságpolitikában hisznek, nem a megszorításokban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.29. 19:52:04

no, mija baj, kommerek...?
felrobbant a szánalom reaktor...?

Karcolt lendület 2009.03.29. 19:52:13

@꒐ʃʈʊᓈᘣ:

A Monthy Python sírva könyörögne a történet megfilmesítési jogáért, ha még aktívak lennének.

@RAMBO:
"Én egyszer már megéltem, hogy 70%-kal jött vissza az MSZP, négy évvel egy durva vereség után. "

Na igen. Trükkös fiúk.

Karcolt lendület 2009.03.29. 19:54:47

@Peter252:
Nagyjából olyan sokat képzelsz Gyurcsányról, mint a kapcsolat.hu-n a hívei. ;-)

reality 2009.03.29. 20:01:06

@Karcolt lendület: Bajnai nem sikkasztásból és nem csalásból gazdagodott meg (vagyis inkább erről nincsenek infóink), de az alábbiakból is érzékelhető, milyen "segítségekkel" sikerült feljebb és feljebb jutnia:

"A későbbi Dataplex-történetben, amelyet anno lapunk tárt fel, ugyancsak egyszerre szerepelt Bajnai és Kóka neve. Dióhéjban: 2005 nyarán-ősz elején ciprusi off-shore társaságok megvásároltak egy kapacitásfelesleggel küzdő ötcsillagos szerverszállót, pontosabban: az azt működtető Dataplex Kft.-t. Majd három hónapra rá, hárommilliárd forintos haszonnal tovább is tudták adni szerzeményüket. Hogyan sikerült így felsrófolni a cég árát? Részben piaci munkával, de jórészt állami mamutvállalatok elköteleződésével. Részben olyan vállaltokéval, amelyek a Kóka-féle gazdasági tárca felügyelete alá tartoztak, és szolgáltatást készültek vásárolni a Dataplextől.

A „hotelt" és az üzemeltető társaságot tehát állami segítséggel felértékelték, majd jó pénzért eladták. Miként megírtuk: Kóka János sógora, Lepp Gyula nem cáfolta értesülésünket, mely szerint ő képviselte a ciprusi cégek egyik legnagyobbikát, a Corbeil Holdings Limitedet az üzletrész-adásvételi tárgyalásokon. Ami viszont eleve cáfolhatatlan, hiszen tény: a Corbeil magyar igazgatója az a Rácz Krisztián, akit a Kóka-Lepp duó korábban az Elendernél alkalmazott - termékfejlesztési vezetőként, s mellesleg vitorláspartnerként.

Vagyis kétség sem fér hozzá, hogy a hárommilliárdot kaszáló három ciprusi cég közül az egyik Kóka Jánoshoz állt közel. Egy másik közreműködő ciprusi társaság, a Fleminghouse Investment viszont nem más, mint a Wallis adóoptimalizáló érdekeltsége. A Wallist pedig akkoriban Bajnai Gordon vezérigazgatta."

www.hetivalasz.hu/cikk/0903/bajnai_koka_janost_ajanlotta

Peter252 2009.03.29. 20:02:14

@Karcolt lendület: Én csak átlátok a színjátékon, amit Gyurcsány főrendez és irányít és a sameszek Fodorék, ..most komolyan, ti ezt elhiszitek, ami eddig történt, hogy ez a végletesen dörzsölt, küzdőtípus Gyurcsány csak úgy lemondjon,..na ne már, ébresztő gyerekek.

kafferbivalybalamber 2009.03.29. 20:06:42

Jó napok kívánok, akkor kérném szépen a Beatrice együttestől az "Azok a boldog szép napok" című számot, és küldeném Gyurcsány Ferencnek. Köszönöm!
www.youtube.com/watch?v=LW2VN1kLnqA&feature=related

Peter252 2009.03.29. 20:07:42

Na , végéhez közelít a színjáték:Bajnai most érkezik az mszp-hez, programot hirdet, utána 9-kor átmegy az szdsz -hez és szerintem kb, 10 körül meglesz a kormányfő és indul a Bajnai(Gyurcsány)-kormány,...ala-Hungarian Putyin-Model:))))

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 20:09:48

@pokesz70: és?
Nyílván nem fűnyíróelvű megszorítás lenne. Mint ahogy nem az volt '98 és 2002 között sem. Alapvetően nem baj, hogy gazdaságélénkítéssel próbálnak meg kitörni a válságból, nekem ez alapvetően szimpatikus.

annyiban igazad van, hogy szerencsétlenül kommunikálnak és ez könnyen lehet majd a vesztük, de ez csak a vérbalosok agyacskájában van, hogy ők semmilyen megszorítást nem terveznek. Nyílván kell kiadáscsökkentés, de ezt nem olyan technokrata módon teszik, hogy 10000 fő/általános iskola, mint pl. Bokros. nyílván szocpoltámogatásokat iszonyatosan visszavágnák, pl. ne lehessen mercivel bemenni az önkormányzathoz segélyt felvenni, ugye. Ami persze, hogy szavazatvesztést fog jelenteni, de azért akkora katasztrófális összeomlást vizionálni, mint amin a maszop per pillanat átmegy, az egyelőre csak a wishful thinking kategória, maradjunk annyiban...

Lacc78 2009.03.29. 20:13:43

@Peter252: Ki a tököm az a Gyurcsány? :)

is 2009.03.29. 20:20:06

"Hihetetlen bosszúvágy munkál benne."

Nyilván, mindenki magából indul ki. Mikor és miért is indult az UFi? Legalább ne ennyire nyilvánvalóan adnád elő.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 20:24:39

@D - Lord: szasz, drogos lord... ezt hány helyre spemmeled még be?

Gabe2 2009.03.29. 20:25:04

Miért minden "független", "én ezeket is ugyanúgy utálom, mint azokat" kommentelő ezt szúrja ki?
Javaslom a magyar grammatikában és a retorikában való elmélyedést, ez a mondat ugyanis NEM kijelentő.

Karcolt lendület 2009.03.29. 20:28:42

@reality:
Erre a sztorira is emlékszem, nagyrészt igaz, de volt benne némi csúszás - ha lesz energiám, utánanézek, pontosan mire jutottam.
Annyi biztos, hogy a Dataplex egy igen komoly szerverszálló - cég és szolgáltatási szintben már akkoris a legkomolyabb volt (nagyon durván biztosított épületben vannak a Dataplex szerverei). Ettől még nem tagadom, hogy Kókának lehetett köze, hogy haveri céget bízzanak meg...

Az offshore-cégeken keresztüli játék gyakorlatilag adó"optimalizálásról" szól - a tulajdonosok nem akarják leadózni a magyar adórendszer szerint az eladásból befolyó pénzt. Ahogy a rövid idézetedből kiderül, a Wallisnak ehhez az adóoptimalizáláshoz volt köze - bár a magyar üzleti szférában ilyen szinten mindenkinek van vaj a füle mögött, de ezért nem is érdemes ebből a körből politikai pályára menni, mert teljes joggal az orrára húzható.

Na, nem akarok itt Bajnai ügyvédje lenni, csak a lehetséges jelöltek közül őt nem tartanám annyira rossz választásnak (ha lenne mozgástere). De az előrehozott persze messze jobb lenne...

Mária 2009.03.29. 20:34:31

@Peter252:

MTI hír: a 188 fős MSZP frakcióból 50-en vannak ott...

Comment? No comment?

medve2 2009.03.29. 20:36:40

45-en támogatták. 10%-nem. 188-nál ez 18 fő. Tök felesleges az szdsz akkor:-)

S. Annyi 2009.03.29. 20:38:00

Annyi maradék tisztesség és annyi maradék becsület, egyenesség nincs ezekben, hogy azt mondják: Ok, legyenek előrehozott választások. Azt ugatják, hiogy Magyarország érdekében cselekszenek, de leginkább a saját pitiáner érdekeik szerint. Undorító szarházi gusztostalan FÉRGEK!!!!!!!!!!!!!!!!

a néhai papp jános 2009.03.29. 20:40:00

@is: olvasd el ezt a sztorit aztán mondok egy viccet:
www.hirszerzo.hu/cikk.koalicios_egyuttmukodes_a_rendori_brutalitasok_hattereben_.102768.html

megvolt? szóval egy angol katona írországban éppen egy földön fekvő írt ver le puskatussal. az ír utolsó erejével megkérdezi: ezt miért kapom? azért, amit veletek tettünk, feleli az angol katona.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 20:40:29

@medve2: ah, wishful thinking....
akik nem mentek el, azok kis beszari alakok, nem mernek a vezetés ellenében szavazni. Ők mind igent nyomnak a Bajnaira.

Amúgy egy kérdés: homályosítsatok fel, azt jól tudom, ha egy konstruktív bizalmatlansági nem megy át, akkor marad a status quo, ergó gyurcsány marad a miniszterelnök?

S. Annyi 2009.03.29. 20:41:56

MIÉRT NEM ÉN KÖPTEM LE?????
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!

Pelso.. 2009.03.29. 20:44:50

Pokesz,

Túl könnyű lenne, ha kizárólag a szociális ellátórendszerek reformjáról lenne szó.
Matolcsy gondolataiban vannak hasznos elemek, de nagyon hiányolom az adócsökkentés okozta bevételkiesés pótlásának forrásait.
Szép dolog a hazai kis és közép vállalkozások támogatása, de miből is, csak nem a minimálbéresek adójából?

Peter252 2009.03.29. 20:44:55

Sajnos ugyan elkeserítő, de ma lesz Bajnai:) és át fog menni a parlamenten is, bizti,...nem mennek bele előrehozottba, ez most biztos bukta, míg jövőre bizony feljöhetnek, sajnos láttunk már ilyet 2006 ban, a nép meg azóta se lett okosabb, megetethető.:(((

reality 2009.03.29. 20:44:58

@Karcolt lendület: Nem a haveri cég volt a lényeg, hanem hogy a gazd.min. segítségével (árhatás) nyomták fel az árat, majd így tovább tudták adni.
Kéremszépen én is örülnék, ha a haverom lenne a miniszter, vállalkozást vennék ócson, majd állami cégek tőlem vásárolnának, később meg jó pénzért eladnám.

S. Annyi 2009.03.29. 20:45:03

Dzsugasvili helyett Dzsuvásferi!

S. Annyi 2009.03.29. 20:45:39

Dzsugasvili helyett Dzsuvásferi!

blokkos 2009.03.29. 20:48:31

Majd a válsztásokon is így számoljátok ki a nagy nyerést!(ld. medve2)
Akiben boszúvágy van, és nem csak Gyurcsány ellen, hanem a baloldal minden tagja ellen (figyelem: NEM KOMMUNISTA, BAL OLDALI, nem összekeverni!) az a FIDESZ üdvöskéje Kövér Lacika. Ő lehet a királyi hóhér, bár más prominens személyektől sem áll messze ez a cselekedet. ezek ellen tényleg küzdeni kell!

tevevanegypupu 2009.03.29. 20:48:47

@is:
bosszuvagy nem jo szo, legalabbis igy leirva. De az nyilvanvalo, ha valaki felepit egy tervet es rateszi az eletet, aztan megbukik, azert valamifele visszaterest egy ideig tervez. Es emberi dolog, termeszetes, hogy szeretne valamilyen formaban "megbuntetni" azokat akik elosegitettek a bukasat. Fokozottan ervenyes ez olyan emberekre akikben tulteng az ambicio, a siker utani vagy valamint ragaszkodas a hatalomhoz. Gyurcsany nagyon ragaszkodik, nem igy kepzelte ezt az egeszet, hiszen partelnokkent majdnem ugyanolyan hatalom osszpontosult volna a kezeben mint a miniszterelnoknek. nem veletlen, hogy mindket poziciot sajat maganak akarta. Szende, belenyugvo embernek tunik? Ugye hogy nem. Es bizony fejeket akar majd..Es nem csak o, hanem az a birodalom ami mogotte all. Sokat vesztettek most ok is.

reality 2009.03.29. 20:51:42

jaj, most látom, hogy elírtam:

árhatás = ráhatás

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 20:53:44

@tevevanegypupu: Na most, jelen állás szerint ez van:

A megyei elnökök tagadják, hogy megbuktatták Gyurcsányt

"Több sajtóorgánum - általuk meg nem jelölt források alapján - arról adott hírt, hogy szombati informális ülésükön az MSZP megyei pártelnökei mondatták le Gyurcsány Ferencet pártelnöki tisztségéről.Ezzel szemben a megyei elnökök nem foglaltak állást Gyurcsány Ferenc pártelnöki pozíciójáról. Tudomásul véve azonban, hogy - az ülésen elhangzott tájékoztatás szerint - a pártelnök az ülés időpontjáig már lemondott, arról foglaltak állást, hogy az új pártelnök megválasztására az április 5-i kongresszuson kerüljön sor" - áll az MSZP megyei elnökei által kiadott közleményben.

vissza fog jönni a Feri a pártelnöki székbe, az tuti. Miniszterelnöknek meg benyomta a régi haverját. Ez van...

Karcolt lendület 2009.03.29. 20:53:48

@꒐ʃʈʊᓈᘣ:

Nagyon szar helyzetben vannak, mert Karsainak és néhány másik (esetleg kevésbé karakán) képviselőnek az előrehozott már az érdeke: őket most még újraválasztanák egyénileg. Viszont ha beállnak bárki mögé, aki zúzni fog, az övék is veszélybe kerül... Szerintem ezt a társaságot nagyon nehéz már egységbe kovácsolni, néhány napra- egy-két hétre sikerülhet max.

Ha az egész kavarás után Gyurcsány maradna, az a komédia csúcspontja lenne, mert egy mozgástér nélküli, mostmár tényleg lenullázott politikus egyet tehet: lemond. Szerintem még bohóckodik egy darabig és utána esetleg lemond, de az egészben nem lesz köszönet. Sem az országnak, sem a szociknak. Úgyhogy mostmár a szocik érdeke összességében az, hogy vagy más, vagy előrehozott - Gyurcsány helyén hagyása egy öntökönszúrás lenne...

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 20:57:27

Viszont a forint elkezdett gynegülni...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.29. 20:59:13

@a néhai papp jános: Tudom. Amint leteszi az esküt, lesznek nevek, lesznek törvénytelen gyerekek és kompromittáló kisztáboros történetek. Ez így szokott lenni. Kivéve, ha fizet. :)

Peter252 2009.03.29. 20:59:16

@꒐ʃʈʊᓈᘣ: Én ezt mondtam már tegnap is, maradni fog pártelnöknek, a lemondás-trükk azért kellett, hogy a bepánikolt szocik elfogadják az addig a pártban nem népszerű Bajnait miniszterelnöknek, aki viszont Gyurcsány barátja és bizalmasa,ennyire egyszerű,...putyini-modell.

Karcolt lendület 2009.03.29. 21:00:09

@reality:
Ha lesz időm, energiám, utánanézek megint a Dataplex ügynek...

@꒐ʃʈʊᓈᘣ:
Szerintem a megyei elnökök ezt a lázadozó gyurcsányistáknak mondták...

Peter252 2009.03.29. 21:03:02

Szegény Fidesz meg Navracsics, és még Fritz Tamás hiába ráncolják össze a homlokukat és mondják el egy héten 267 szer hogy előrehozott választás, lassan már ez lesz a nevetséges....sajnos:((((

Peter252 2009.03.29. 21:07:25

Az lesz a szomorú, hogy megint kb, párszázan jó ha összejönnek a tüntetésen,..de mi egy ilyen mindent lenyelő, bamba, türő nép vagyunk..:(((

extrém először tölts 2009.03.29. 21:13:47

@꒐ʃʈʊᓈᘣ: mikor kezdett el gyengülni? nem vasarnap este 22:00-kor (GMT) nyit a Forex?

Farkos Csapó Gyurka 2009.03.29. 21:18:54

A Kék Hírekben lesz olvasható: 1956-os számú gyurcsány fegyenc lépjen ki - hallatszik a börtönfolyosón. Társai(a 7 év alatt volt egy pár) zavartan néznek össze mert szellemi vezetőjük nem hallja a felszólítást, mivel elmélyülten olvassa a maga által megírt - 7 év a csúcson c. könyvét...
Ja, hogy ez utópia? Nem biztos.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 21:18:55

@Karcolt lendület: Áh, a Karsai majd jó hangosan fog ordibálni, és újraválasztják a körzetében. A többiek meg kimagyrázzák, hogy miért is volt jobb Bajnait megtenni kormányfőnek. Mer a patás zorbán...

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 21:21:46

@extrém először tölts: nem tudom. Délután 197.x HUF volt a CHF, nemrég meg 200.7 HUF. Most visszamászott 200.07-re... xe.com-on követem csak, semmi komolyabb...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.29. 21:25:50

kellemes, laza & átlagos vasárnapi poszt az rejjakcijjó blogon...

kösze, TuRuL_2k2 ... :))

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 21:29:02

@eugenika: jajj, ne!!! Már Te is azokat a szar videókat nyomod, mint a drogos lord?

extrém először tölts 2009.03.29. 21:37:35

@꒐ʃʈʊᓈᘣ: lehet, hogy tudnak valamit az xe.com-nál. egyébként még zárva van: www.2009.worldmarkethours.com/Forex/index.htm

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.29. 21:41:32

@extrém először tölts: Japánban már hétfő munkanap van :)
Egyelőre nem vészes a gyengülés, csak érdekes egybeesés.

Peter252 2009.03.29. 21:46:36

@reality: jaj már,ezt már olyan régen nyomják több helyen,...nagyon régóta, de sajnos nincs még összeomlás a szociknál, sajnos, még 1 év:(((( lesz kormány, tuti

reality 2009.03.29. 21:52:45

@Peter252: Jaj, ez a legújabb változat. Bele kellene először pillantani, azután kommentelni.

blokkos 2009.03.29. 21:55:12

Elkalandozatm másfelé is. Úgy látom, nem csak a FIDESZ prominensei között van bosszúvágy, vannak ebben a kis országban még sokan. Szégyenteljes, hogy ilyen megnyilvánulások vannak!

reality 2009.03.29. 22:04:08

@blokkos: Miért is ne lennénk dühösek? Kitudja hány évet raboltak el az életünkből!? Az elvesztegetett időt már semmi nem hozza vissza!

zoli29 2009.03.29. 22:08:31

@Peter252:

Szerintem semmi nevetséges nincs abban, ha valaki folyamatosan hangoztatja a választások szükségességét.
Lehet, hogy ez kívülről szélmalomharcnak tűnik, de nem hiszem, hogy csak akkor érdemes valamit hangoztatnunk, ha már előre tudjuk, hogy annak foganatja lesz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.29. 22:11:53

Nem bosszú.
Megtorlás.

Nem ugyanaz.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.03.29. 22:17:01

Feri nem lesz mindig kormányőrök gyűrűjében. Pár év és az utcán is lehet vele találkozni a hétköznapokban. Meg lehet veregetni a vállát, megsimogatni okos fejét, megigazítani a szemüveget... esetleg most már az APEH revizor is utánanézhet kirugatás veszélye nélkül furcsányos közbeszerzéseinek. Nincs harag egy szál se :)

Ács Ferenc 2009.03.29. 22:28:22

HerrSturm: egy évvel a távozás után jár le a kormányőrség védelme, utána nyilván civil szolgálat fogja védeni, amit az MSZP, vagy ő maga fizet.
Karcolt lendület: Karsai nem karakán, hanem egy debil hordószónok.
Kettes: azért elképzelem, mit írtál volna anno, ha Orbán műveli azt, amit az elmúlt nyolc napban ezek a fiúk.

zoli29 2009.03.29. 22:37:21

Hajós azt találta mondani a Heti Hetesben, hogy legyen előrehozott választás, mert akkor aki meglékelte a hajót, most megpróbálhatja kormányozni is. Aztán meg is magyarázta, ha valaki nem értette volna: ha már Orbán Viktor idáig juttatta az országot - nem egyedül, hanem Gyurcsány asszisztálásával -, most tegye is rendbe.

tevevanegypupu 2009.03.29. 22:40:26

@꒐ʃʈʊᓈᘣ: @Peter252:

Na es ha marad Gyurcsany es Bajnai lesz a miniszterelnok? Mit tud valtoztatni a helyzeten? Bevezetik az un. megszoritasokat ami lenyegeben a vilaghelyzettol fuggetlenul is jo reszben sajat hibaik, tevedeseik (nem akarom mondani a lopasaik) miatt szukseges. Mit valtoztat ez a nepszerusegukon illtve nepszerutlesegukon? Mennyivel lesznek hitelesebbek akar ok akar az szdsz?? Az orszag es vilag szemeben erkolcsi hullak. Ilyenbol csak valami fantasztikusan heroikus cselekedet vegrehajtasa utan lehetne feltamadni..Na persze esetleg a szavazoik hulyesege is talpra segitheti oket. De ez a veszely igy is ugy is mindig fennall.

zoli29 2009.03.29. 22:40:48

"Grósz Károlynak a The New York Timesban május 15-én megjelent nyilatkozatára hivatkozott, amelyben a pártfőtitkár egyebek között azt mondta, hogy az MSZMP azért is hatalmon akar maradni, mert nincs kinek átadnia a hatalmat. Grósz álláspontja szerint a többi pártnak nincs konstruktív programja, ezért az igazi parlamenti választásokat csak 1994-ben vagy 1995-ben fogják megtartani."
index.hu/belfold/2009/03/21/gyurcsacsany_konstruktiv_bizalmatlansagi_inditvanyt_akar/

Ács Ferenc 2009.03.29. 22:48:21

@Zoli28: Boross Péter is mondogatott olyasmiket 1994-ben, hogy nincs kinek átadni a hatalmat. Aztán mégis lett. :)

zoli29 2009.03.29. 22:51:17

@Ács Feri:

Borossról nem hallottam, csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy az MSZP meg az SZDSZ mostani érvelése mennyire egybevág Grósz Károlyéval a rendszerváltás előttről.

zoli29 2009.03.29. 23:06:49

@wmiki: @ufó - ablakmosó a Nemzetközi Zűrállomáson:

A szadi két órája egyeztet Bajnaival. Ha Bajnait a személye miatt elutasítanák, akkor nem lenne miről tárgyalni. Most viszont a program van terítéken, úgyhogy kizártnak tartom, hogy elutasítanák.

Peter252 2009.03.29. 23:12:00

Bajnait tuti elfogadják, biztos nem lesz előrehozott választás, hanem 1 év vergődés és gyurcsányizmus a háttérből, mert Gyurcsány fogja a háttérből irányítani az egészet...

Aztán már Bajnaival és a pártelnök Gyurcsánnyal mennek neki 2010 nek és akkorát nem buknak mint az előrehozotton lenne, hanem szerintem szorosra hozzák és akár 1 hajszállal legyőzhetik megint Orbánt.

medve2 2009.03.29. 23:17:15

@Zoli28: Így van, vehetjük kész ténynek a megegyezést, szerintem is.

medve2 2009.03.29. 23:17:55

@Peter252: Hát, ha egy év vergődés lesz, akkor viszont 2010-ben fognak pórul járni.

reality 2009.03.29. 23:19:15

@tevevanegypupu: Csak 2010-től akarnak csomagozni. Addig mi fog történni?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.29. 23:20:55

@Zoli28: ismeretes a Zutójáték fogalma, mit ojjan, a szekszujjális pártnerek között... :))

Peter252 2009.03.29. 23:21:35

Nem feltétlenül, a szoci szavazótábor még mindig 28-30 % os szerintem egy holnapi választáson is, és a Fidesznek nemigen nőtt a szavazótábora, ma se tudna 40 -41 százaléknál többet hozni,

Bajnait megint imádni fogja a jónép a snájdigsága, urigyerek feje, jólöltözöttsége miatt, elég sok női szavazót is hoz majd és ugye új ember, új remény--mint Gyurcsány 2006 ban, Orbán bizony már 3 adszor a régi lesz ,...és hátrány lesz.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.29. 23:24:31

tényleg ne kúrrrjatok mán föl...!
mijaz, hogy bajnai meg minden...?!
ja..., és akkor puttyogunk tovább a blogokban mög a posztokon...
hááát, naccerű, mondhatom..., phüüü.... :((

tevevanegypupu 2009.03.29. 23:27:17

@reality:
muszaj nekik elkezdeni a reformokat, erre kenyszeriti majd oket az IMF es talan az szdsz is..ki tudja? Reformok nelkul Orbannak sem menne, szoval tulajdonkeppen mindegy..Erkolcsileg nem, de mivel demokraciaban elunk, ezeket az embereket elkuldeni, elkergetni, elutasitani es kizavarni a parlamentbol nem lehet. Ez van, ez lesz. Hogy hajszallal gyoznek Orbanek vagy ketharmaddal azt nem lehet tudni, de nem lehetne meg akkor sem tudni, ha most oszlatnak fel a parlamentet. Aki hisz a kozvelemenykutatasokban az csacsi..Hiszen lehet latni, hogy nagyon sokan a konkret, szamokkal igazolhato csodben sem hisznek es valtozatlan rajogassal siratjak az mszpt, Gyurcsanyt es az szdsz-t is.

Peter252 2009.03.29. 23:30:24

Szerintem se kell vakon hinni a közvéleménykutatásoknak, ez egy baloldali lelkületű ország és kész, itt sokan imádják Gyurcsányt még ma is és mindig balra fognak szavazni, szerintem egy előrehozottat is hajszállal nyerne csak a fidesz, mert Gyurcsány akkora mozgósítókampányt csinálna júniusban, hogy elmenne az összes szociszavazó voksolni.

medve2 2009.03.29. 23:33:28

@Peter252: Megbukott a kormány, szétesett az mszp, blamálja magát az szdsz. Biztos, hogy ma kell temetni a Fideszt?

reality 2009.03.29. 23:35:47

@Peter252: No no! Mi nők sem vagyunk annyira hülyék, hogy csak azért mert állítólag(?) szépfiú, már ikszeljük is. Pont azért, mert nők vagyunk, és nem pasik! :)

reality 2009.03.29. 23:39:10

@tevevanegypupu: Nem is azt gondoltam, hogy el kellene őket zavarni (pedig milyen jó is lenne), hanem hogy a csomagjukat 2010--re hirdették meg.
És hagyjuk már ezt a reform szót legalább itt a konzervatív oldalon! Irányok és változtatások, átszervezések kellenek.
A számokban én sem hiszek. Tudod, úgy vagyok vele, mint a statisztikával.. :)

S. Annyi 2009.03.29. 23:41:08

Már látom előre a fogatlan-agyatlan mszp-szavazókat: Igenigenigen. Nem baj, hogy majdnem megfagynak télen, nem baj, hogy gyf fát vág a hátukon. Mivel nem fejlődött ki az agyuk, ezért igeeeeeen, igeeeeeen, igeeeeeen -bégetik majd. Ilyen országban élünk.

Peter252 2009.03.29. 23:41:55

@medve2: Én is a Fideszért szorítok és szeretnék előrehozottat, ..sőt nagyon, DE:realista is vagyok és megtanultam a 2002 es és főleg a 2006-os elég méretes bukásból, hogy jobb óvatosnak lenni.
Egyrészt egyáltalán nem esett szét az mszp, másrészt lesz kormány,..ez az egész egy régen eltervezett színjáték és trükk volt, Gyurcsány újabb sakkhúzása, benne a lemondásával együtt.
Már fentebb leírtam, hogy csak így tudta Bajnait , akit mindig is akart utódjául, elfogadtatni a szocialista párttal, akiről eddig hallani se akartak és nem volt népszerű a pártban, kellett a lemondással keletkezett pánik, hogy elfogadják,..bejött ez is Ferinek, ez is egy elég elismerésre méltó vezércsel volt.
Persze az egész pártot és a kormányt is ő fogja továbbra is irányítani a háttérből.
Megvalósult a magyar Putyini-modell.

Peter252 2009.03.29. 23:43:37

Ja és Bajnai eleve 2 évre tervez, tehát Ferivel együtt igenis nyerni akarják 2010 et, nem kármenteni:....

LaHaine 2009.03.29. 23:46:22

Egy elörehozott választás lenne a legrosszabb az ország számára. Mivel gyakrolatilag az államcsőd határán egyensúlyozunk egy 2-3 hónapos tökölés a választással, új kormány feláll átadás-átvétel stb. egyenlő lenne a katasztrófával. Itt lenne az ideje felülemelkedni azon, hogy ki jobb vagy baloldali mert itt nagyon kemény a helyzet. Sztem a magyarok nagy részének még csak fingja sincs, hogy mi fog itt következni. Brutál. Válságmenedzsment kell. Mingyegy hogy kinek a hibája, hogy ide jutottunk. Most már rég túl vagyunk azon, hogy ez egyáltalán számítson.

medve2 2009.03.29. 23:48:31

@LaHaine: Mert ami 7 hónapja folyik, az nem tökölés. Mert jövőre, amikor válaszutások lesznek, akkor nem lesz válság. Mert egy bizonytalan legitimitású Bajnai az nem tökölés.

osborne 2009.03.29. 23:49:03

ööö én annyira nem aggódom túl, Bajnainak a saját szavazóbázisát kell majd nyírnia. Bár lehet ő sem lesz bátor hozzá. ami előrehozza bukását.

2010-ben lesz a harmadik bukta majd Ferinek ;]

medve2 2009.03.29. 23:51:11

@Peter252: Hát, szerintem ezt meg nagyon elkúrták. Olyan kormányzással, mint amit 2006 óta művelnek, ez nem is csoda. Túlértékeled Gyurcsányt. Persze, azt aláírom: a Fidesz sok mindent képes elkúrni. Ma például az idióta Bayer csak úgy helyezkedett a Fidesz szülinapján, hogy vágókép lehessen. De egy dolgot kell tudomásul venni: innentől kezdve csak a Fidesz tudja elrontani. De azt nagyon.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.29. 23:51:27

Vége a cirkusznak.
"Nem hivatalos, meg nem erősített értesüléseink szerint a szabaddemokraták ügyvivői - akik Eörsi Mátyás távollétében csak 12-en vannak - 7:5 arányban támogatták Bajnai Gordon miniszterelnöki jelölését."

medve2 2009.03.29. 23:52:16

Tatattata!!!!!Bajnai távozott a Gizella utcából.KB 2 óra mulva bejelentik a megegyezést.

Peter252 2009.03.29. 23:52:52

Na mit mondtam, Feri megírt forgatókönyve szerint!!

LaHaine 2009.03.29. 23:53:03

@medve2:
Az IMF hitel megmentette a bukástól az országot, de azóta tényleg szinte semmi sem történt. Attól félek, hogy még 3 hónap és nekünk annyi. A civakodó pártok nevetségesek. A Fidesz is felelős a helyzetért, mert semmiféle együttműködésre nem volt hajlandó és nem csak az elmút hónapokban, hanem az elmúlt években sem. Ez a blog is arról szól, hogy mindenki világnézete szerint szapulja a másikat. Csakúgy mint Mohács után. Semmi sem változott.

Peter252 2009.03.29. 23:54:24

és szerintetek ez egy szétesett baloldal, mint az óramű, úgy működnek ha kell és az eddigi volt a megrendezett cirkusz kb. 1 hete.
A forgatókönyvet írta:Gyurcsány Ferenc, ja és a továbbiakat is rendezi:)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.29. 23:54:31

@S. Annyi: szijjja...

"...hogy gyf fát vág a hátukon..."

gyufát vág a hátukon se lenne rossz megoldás... :)

tevevanegypupu 2009.03.29. 23:55:26

@reality:
ja igen 2010. Kenytelen vagyok a reform szot hasznalni, hat reformalni akarnak.(: Nem tudom sikerulni fog-e nekik talpraallni addig. Gyurcsanyt ugyan itthon sokan imadjak es hajlandoak tragikus sorsu martirkent kezelni, de az Europai Unioban es Amerikaban nem elmebetegek vannak latszolag. Tulsagosan leszerepelt, tulsagosan sokszor segitettek rajta es ennek ellenere is keptelen volt barmit is megcsinalni.

Ezen a fajta tehetetlensegen, hozza nem ertesen, ami ilyen nagy anyagi veszteseghez vezet, semmifele gyonyoru szolam es a fasizmus, rasszizmus elleni, raadasul csak urugykent felhasznalt latszatbalhe nem segithet Ajropjunioban levo orszag miniszterelnoken. Ez a buborek elpattant..

osborne 2009.03.29. 23:55:29

@Peter252: ha Feri forgatókönyve lenne, ő maradt volna pártelnök vagy miniszterelnök ;] kicsit túlkonspirálod a dolgokat

osborne 2009.03.29. 23:56:49

@Kettes: nem kell hozzá nagy fantázia ;]

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.29. 23:57:27

@Peter252: lassan őrölnek a maszop malmai, főleg amikor az ő malmukra hajtják a vizet...
húú, ez gyenge volt, bocs...

reality 2009.03.29. 23:58:36

"A Fidesz is felelős a helyzetért"
Nem szoktam ilyet írni, de már tele van a tököm, hogy még ilyenkor is kis provók osztják az észt.
Na húzzál innen a kaccsolatra!

Peter252 2009.03.29. 23:59:49

@osborne: Feri lesz a pártelnök, nyugi, szombaton újra, a talpasok megválasztják, nyugalom.

Peter252 2009.03.30. 00:00:49

1 évet már guggolva is kibírunk--Na ki mondta ezt???

-elárulom:Orbán 2005 ben:((((

tevevanegypupu 2009.03.30. 00:00:49

@Peter252:
Ez egy szetesett baloldal amit az szdsz tart ossze.

medve2 2009.03.30. 00:01:02

@Peter252: És az olyan nagy baj lenne?

tevevanegypupu 2009.03.30. 00:02:12

@Peter252:
ne legyel mar ilyen pesszimista, a negativ hullamaid tehetnek kulonben is mindenrol. Nyugi.(((:

fehértehén 2009.03.30. 00:02:27

@LaHaine:
Bocs, de nem értelek. Mi az hogy rég tùl vagyunk mar azon, hogy ki a hibas??

reality 2009.03.30. 00:02:35

@tevevanegypupu: Bocsi, csak azért szóltam, mert azt írtad: "Reformok nelkul Orbannak sem menne".

Én sem hiszem, hogy az mszp annyira fel tudna jönni, hogy megnyerjék. Már nincs meg a világ pénzbősége, és a baloldal nem tud kormányozni. Viszont én sem gondolom, hogy 2/3 lesz valamikor is a Fidesznek.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.30. 00:03:09

@osborne: Szuper, mert neked nincs, halljuk. :)

Peter252 2009.03.30. 00:03:38

A címét a postnak írjátok át:
Ferenc, a hatalmi játszmák sakkmestere.

Elismerésem, ezt el kell mondanom, pedig nagyon nem bírom a palit.:((((

LaHaine 2009.03.30. 00:07:09

@fehértehén:
Azt jelenti, hogy annyira brutál válság fogja elérni hamarosan MO-t, hogy az emberek legkevésbé azzal fognak törödni, hogy milyen komisz gyerek ez a Feri és mennyire elkúrta. Szerintem van egy pont amikor mindenkinek fel kell adnia a világnézeti előitéleteit mert egy sokkal komolyabb problémát kell megoldani. Ez a pont már közel van, sajnos.

osborne 2009.03.30. 00:09:26

@Kettes: nocsak, defenzív a Kettes nick, milyen kis édes ;]]

Peter252 2009.03.30. 00:12:31

Komikus ahogy a Magyar Nemzet, A bukás c. holnapi vezércikkével temeti szinte Gyurcsányt, pedig úgy ment, hogy maradt és még egy ideig fog is,...ha nem tovább.

zoli29 2009.03.30. 00:12:33

@LaHaine:

"Szerintem van egy pont amikor mindenkinek fel kell adnia a világnézeti előitéleteit mert egy sokkal komolyabb problémát kell megoldani."

Ezt Dávid Ibolya is mondhatta volna...

reality 2009.03.30. 00:12:53

@LaHaine: Na azt felejtsd el, hogy feladjuk a nézeteinket. Add fel, oszt mehetsz.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.30. 00:15:45

@osborne: Üthetlek is, ha azt jobban szereted, szivi. :)

zoli29 2009.03.30. 00:17:52

Népszava szerkesztőségi álláspont a kormányválságról:
www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1174219

A lényeg, hogy muszáj megállapodnia az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, mert ha a Fidesz 2/3-dal megnyerne egy előrehozott választást, akkor egy tekintélyuralmi, a mostani alkotmányos kereteket felrúgó, jóval kevésbé demokratikus rendszert építene ki.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.03.30. 00:18:20

Eltűnt a Fidesz magja! Marad az Orbán kultusz, ha tetszik, ha nem
Jobboska olvas!
Ha a törzsfőnök Istenhez vonul…
A múlt hétvégén biztossá vált, amit sejteni már lehetett: júniusban az európai parlamenti választások következményeképpen távozik a magyar belpolitikából Áder János és Deutsch Tamás. Vagyis a régi, „legendás” Fideszből alig marad valaki Orbán Viktor párt- és Kövér László választmányi elnökön kívül. A jelöltekről Orbán döntött, s nyilván pótolhatónak ítélte a két ősfideszest. Csak egyvalaki nem pótolható: maga Orbán, aki a 2002-es elveszített választás óta a Fideszt saját képére és hasonlatosságára formálta.
Pedig a párt korábbi sikereit éppen annak köszönhette, hogy egy egymást jól ismerő, összeszokott közösség vezette, amelyből persze kiemelkedett néhány meghatározó személyiség. Az elmúlt években azonban – Tölgyessy Péter sza­vaival – ez a zárt „szerzetesi férfiközösség” felbomlott. Ennek legfőbb oka, hogy 2002 után Orbán fokozatosan centralizálta pártját, egyszemélyes vezetői struktúrát alakított ki. Riválisának tekintett párttársait kiszorította, helyükre a pártban bázissal nem rendelkező, csak hozzá lojális embereket ültetett. Az egykor híresen „független” Schmitt Pál például néhány nappal az­után, hogy belépett a Fideszbe, máris alelnök lett, Pelczné Gáll Ildikót pedig 2003-as alelnökké választása előtt a miskolci pártszervezeten kívül sehol sem ismerték.

A 2003-as úgynevezett szövetségi rendszert létrehozó alapszabály a pártelnöknek csaknem minden személyi kérdésben vétójogot adott. Így Orbán dönt arról, kik legyenek a Fidesz parlamenti vagy európai parlamenti képviselői, de arról is, hogy helyi szinten kik vezessék a pártszervezetet. Bár Orbánnak Waschler Tamás 1994-es próbálkozása óta nem volt kihívója, a pártelnöki, illetve alelnöki poszt(ok)ra a hatályos alapszabály szerint nincs is lehetőség több jelöltet állítani. A Fidesz EP-listájának bemutatásakor Orbán arról is beszélt, hogy a kampány, illetve a távozók miatt­ ismét átszervezi a Fideszt. „Az egész pártot, az egész szövetséget, az egész szervezetet – beleértve az elnöki stáb munkáját is – egészen más rendszerben, más emberekkel fogják irányítani” – mondta kedvenc rádióműsorában, a Vasárnapi Újságban. A részletekről nem sokat tudni, ám várható, hogy Orbán tovább erősíti pártelnöki és személyes befolyását – két régi harcostárs és rivális nélkül. Ami a személyi változásokat illeti, biztosnak tűnik, hogy Deutsch helyett Szijjártó Péter kerül az elnöki kabinet élére, miközben megőrzi kommunikációs vezetői szerepét is. Azt viszont csak találgatni lehet, ki lesz Áder utódja a parlament alelnöki posztján.

A Jobboldal elhúzódó válsága című cikkében (Kommentár 2007/4) Körösényi András azt írta, hogy „a válság elhúzódásának egyik legfontosabb tünete a Fideszen belüli politikai alternatívák hiá­nya, ehelyett legfeljebb a párton belüli kamarilla­politika létezik. Kamarillapolitikai értelemben latolgatnak különböző forgatókönyveket. A Fidesz (és közvetve az egész jobboldal) politikáját a pártelnök stratégiája határozza meg.” Áder és Deutsch kivonulása ezzel az alternatívahiánnyal függ össze, ugyanakkor személyükhöz találgatások, „kamarilla-forgatókönyvek ” kötődnek.

A fokozottabb várakozások Áder személyéhez kapcsolódtak. Azt a másik oldal sem vitatja, hogy a konfrontatív habitusú Áder különböző poszt­jain meghatározó hatást gyakorolt a Fidesz politikájára az elmúlt két évtizedben. Meglepő módon 2007 nyarán a Népszabadságban jelentette be távozását a magyar belpolitikából. Az interjúban tagadta, hogy ebben közrejátszott volna fél évvel korábbi magyar nemzetbeli megtámadása. A Fidesz parlamenti alelnökét egy új jobboldali párt létrehozásával és vezetésével hozta összefüggésbe a lap álneves szerzője. Áder emiatt több pert indított a Magyar Nemzet ellen, és nyert is. Ugyanakkor már a 2006-os választási vereség után hátrahúzódott, elutasította a felkínált frakcióvezetői posztot, amivel esetleg kiváltotta Orbán nemtetszését. Deutsch Tamáshoz nem fűződtek ilyen várakozások, mégis távozik. Bár 2005 ősze óta ő vezette a Fidesz pártelnöki kabinetjét, s mint ilyen, Orbán egyik legközvetlenebb munkatársa, formális párttisztséget régóta nem viselt. Informális befolyása ugyanakkor mindig jelentős volt, hiszen ahhoz a belső körhöz tartozik, amelynek húsz éve meghatározó a hatása a pártra.

Ezt az informális baráti-vezetői társaságot nevezte Körösényi András az Orbán-kormányt elemezve „hatosfogatnak” , amelybe szerinte beletartozott Orbánon, Áderen és Deutschon kívül Kövér László, Szájer József és Stumpf István. Szájer régóta az EP-ben dolgozik, Stumpf pedig 2002 után elveszítette befolyását, így nyártól az egykori „hatosfogatból” csak Kövér László marad a párt napi vezetésében Orbán társa. Körösényi szerint „a kezdeti hatosfogaton később már más, politikailag fontos személyek is részt vettek”. Ide sorolható – mások mellett – Pokorni Zoltán, Varga Mihály és Várhegyi Attila is. Utóbbiak Stumpffal ellentétben nemcsak kormányzati, hanem párttisztséget is vállaltak, Pokorni pártelnök és frakcióvezető is volt, ma Vargához hasonlóan­ alelnök, a jogerősen is elítélt Várhegyi pedig egykor a pártigazgatói posztot töltötte be, de ma inkább egy másik, a Körösényi által „a miniszterelnök személyéhez kötődő tanácsadóknak” nevezett körhöz sorolható, a tavalyi népszavazási kampányban is tanácsadóként vett részt. Mára ez a társaság is átalakult; a politikai marketinget szállító Wermer Andrásnak nincs már köze a Fideszhez, s bár Simicska Lajos is ugyanezt állítja ritka nyilatkozataiban, Orbán egykori középiskolai, majd kollégiumi társának a legtöbb megfigyelő ma is alapvető befolyásoló szerepet tulajdonít a párt gazdálkodásában.

Az Áderhez köthető „kamarilla-forgatókönyvne k” az is alapot adott, hogy Áder, mint azt a Népszabadságnak elismerte, sokáig ellenezte a párt átszervezését. „Köztudott például, hogy a Fidesz szervezeti átalakításával kapcsolatban voltak komoly vitáink Orbán Viktorral, és ma is hiányolom azt a középszintű pártirányítási struktúrát – a megyei szintűt –, ami korábban megvolt.” Áder éppen abban az időszakban irányította – ügyvezető alelnökként – a Fideszt, amikor a 2002-es választások után Orbán vonult ki, s a pártnak nem volt elnöke sem. Áder motivációiról talán többet árul el Lengyel László Merre tovább, jobboldal? című 2006-os írása. „Meghallgattam Áder történetét a Fideszről és Orbánról: A Fidesz egy igazi magyar törzs, amelynek törzsfőnöke hosszú-hosszú idő óta Orbán Viktor. A törzsfőnök vezetésével a kicsiny törzs igen magasra jutott, uralhatta nemcsak a maga, de más törzsek legelőit is. Ám egyszer a törzsfőnök elvonult, hogy Istennel beszélgessen. Amikor visszatért Istennel való társalkodása után, kiderült, hogy sámánná, táltossá változott. Csakhogy a sámán nem vezetheti a törzset, mert más dolog Istennel beszélni s megint más az embereket vezetni. A törzsnek azóta rosszul megy a dolga. Nagy szükség van sámánra, de törzsfőre is. Most a sámánnak az a szerepe, hogy odalépjen valamelyikünkhöz, vállára tegye a kezét, és azt mondja: te vagy a törzsfő, melletted állok. Amíg nem teszi, addig zavarodottságban fogunk élni.”

Orbán azonban maradt sámán, és nem adta át a törzsfőnökséget sem. A 2002 és 2006 közötti átszervezés és a lehetséges riválisok háttérbe szorítása nem hozta meg a sikert, sőt, a győzelem legnagyobb akadálya valószínűleg a pártelnök személye volt. A 2006-os parlamenti vereség után meginduló erjedést és ezzel egy új vezető választását azonban megakadályozta az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése és a Fidesz önkormányzati választásokon, majd a tavalyi népszavazáson aratott győzelme. Ez azonban inkább csak elfedi a párton belüli innováció hiányát, a megújulási képtelenséget. Mindezen problémák egy ma valószínűnek tetsző 2010-es győzelem után is megmaradnak.

Orbánt tehát a párton belül megbuktatni szinte lehetetlen, s éppen ennek az alternatívahiánynak a felismerése vezethette Ádert és Deutschot arra, hogy az EP-ben folytassák pályafutásukat. Van azonban egyéb lehetőség is: Pokorni Zoltán és Rogán Antal más utat választott. Vélhetően Kósa Lajos példáját követték, amikor kerületi polgármesterséget vállaltak, és bázist, hátországot teremtenek maguknak. Ugyanakkor mindannyian a túlélésre játszanak, hiszen ma még egyiküket sem fogadná el a törzs főnökének. Kérdés persze, melyik út lesz sikeres, a külső vagy a belső „emigráció”, vagy – ami a legvalószínűbb – egyik sem.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.30. 00:21:14

állítólag bajnai...

hááát..., jóccakát Magyariország... :/

LaHaine 2009.03.30. 00:21:20

@reality:
Akkor kapaszkodj csak jó erősen beléjük hátha attól megmarad majd a munkahelyed. Az ország sajnos menthetetlen mert szemellenzős barmokkal és gyűlölettel van tele. Tőlem akár pusztulhat is....

osborne 2009.03.30. 00:23:32

@Kettes: na, beindult a fantázia is. A Kádár kori mocsárból már majdnem kijutottál. az irány jó ;]

LaHaine 2009.03.30. 00:25:19

@Zoli28:
"egy tekintélyuralmi, a mostani alkotmányos kereteket felrúgó, jóval kevésbé demokratikus rendszert építene ki"

Ezt csak azért nem merik majd megcsinálni mert EU tagok vagyunk, de szerintem a válság ezt is felülírhatja. De komolyan gondolom, a barom magyaroknak tényleg egy Putyin kell annyira ostobák

pokesz70 2009.03.30. 00:25:44

@reality:

"Na azt felejtsd el, hogy feladjuk a nézeteinket."

Pontosan hogyan is néznek ki a nézeteid (amiket nem adsz fel)?

reality 2009.03.30. 00:27:14

@LaHaine: Engem oktass ki! 7 évig hol voltál? Aludtál vagy nyaltál? Nem a mi nézeteink miatt fog itt pusztulni minden. Ha meg nem is érdekel téged, akkor mit "jártatod a szád"?

DeMarco 2009.03.30. 00:28:43

Hihetetlen, hogy végül Demszky szavazatán múlik a kutyakomédia folytatása. Annak a Demszkynek a szavazatán aki kijelentette, hogy őt nem érdekli a nép, neki csak az a fontos, hogy elfogadják a költségvetését és ő a székében maradhasson. A többit lesz*rja.
Komolyan egy emberen kell múlnia egy ország sorsának? És pont ezen az egyen? GYALÁZAT !!! Azonnal írják ki az előrehozott választásokat! A Köztársaságnak vége, akkor jöjjön a Klónok Háborúja...

reality 2009.03.30. 00:29:00

@pokesz70: Várjál már egy kicsit, megkérem, üljön már le egy kicsit, mert sokat mászkál, oszt nem látom jól. Ne kérdezz már ilyen hülyeségeket!

pokesz70 2009.03.30. 00:30:01

@reality:

Azért mégis, ha nem esik nehezedre, elmondod? Vagy túl sokat kérek?

LaHaine 2009.03.30. 00:31:20

@reality:
Nem azt modtam, hogy a nézeteid miatt fog pusztulni, hanem az általános világválság miatt meg a 7 éves töketlenkedés miatt, de ebben a Fidesz keze is vastagon benne volt. Ugyanis a parlamenti képviselőket azért fizetik az adófizetők, hogy legalább bejárjanak dolgozni. Azt, hogy netán az ország (és nem a pártjuk) érdekében tegyenek valamit, már nem is feltételezem róluk.

reality 2009.03.30. 00:33:05

@pokesz70: De, most nehezemre esik.

reality 2009.03.30. 00:33:35

"Fidesz keze is vastagon benne volt" Muhaha

pokesz70 2009.03.30. 00:33:53

@reality:

Értem. Hát ezt annyira nem lesz nehéz feladni.

zoli29 2009.03.30. 00:35:41

@LaHaine:

Tegyük fel, hogy 2/3 esetén tényleg egy prezidenciális modell irányába mozdulna el a Fidesz-kormány (amit én nem hiszek). Szerinted ez érdekelné az EU-t? Amíg demokrácia és szabad választások vannak (márpedig a prezidenciális modell ezt egyáltalán nem zárja ki, lásd: Franciaország, USA), addig senki nem fog beleszólni a belpolitikai ügyeinkbe.

Hallottátok Hajós Andrást a Heti Hetesben? Kijelentette, hogy Orbán Viktor juttatta oda az országot, ahol most van (hozzátette azt, hogy GyF asszisztálásával), úgyhogy próbálja meg ugyanő rendbetenni.

LaHaine 2009.03.30. 00:37:03

@reality:
Epedve várom hogy OVI fejest ugorjon jövőre vagy még idén ebbe a nagy adag szarba amit részben ő is kotyvasztott

zoli29 2009.03.30. 00:39:07

@LaHaine:

"Ugyanis a parlamenti képviselőket azért fizetik az adófizetők, hogy legalább bejárjanak dolgozni."

Ugye ezt nem arra írtad, hogy a fideszesek elhagyják az üléstermet, amikor Gyurcsány napirend előtt felszólal?
Mert ha igen, azonnal lefordulok a székről...

reality 2009.03.30. 00:40:28

@Zoli28: Ugye így már nem nehéz a Fidesznek hibáznia. Mármint ilyen médiával szemben?

zoli29 2009.03.30. 00:40:45

@LaHaine:

Még fejlődnöd kell, hogy elérd Hajós szintjét, mert szerinte OV juttatta idáig az országot, GyF asszisztálásával. Szerintem te se add alább ennél...

reality 2009.03.30. 00:41:11

@pokesz70: Jaj, hagyjuk már. Ne nézzük egymást hülyének!

LaHaine 2009.03.30. 00:41:50

@Zoli28:
Ez jogos. Végül is Iránban és Oroszországban is szabad választások vannak.

zoli29 2009.03.30. 00:42:36

@Orbán -Mikola helyett normális jobbos kormányt!:

Meddig tartott ezt mind begépelni? Vagy sima copy-paste volt?

pokesz70 2009.03.30. 00:43:16

@reality:

Mellébeszélsz. Megpróbálsz kitérni a kérdés elől. Vajon miért?

Tudod mit, nézz hülyének, és mondd el lécci lécci lécci

LaHaine 2009.03.30. 00:43:29

@Zoli28:
Azért annyira nem dolgozzák halálra magukat

zoli29 2009.03.30. 00:45:51

@LaHaine:

Úgy nehéz vitatkozni, ha elbeszélünk egymás mellett.
Nem azt írtam, hogy minden elnöki rendszer demokratikus, de hoztam fel példákat arra, hogy igenis lehet demokratikus.

zoli29 2009.03.30. 00:47:45

@LaHaine:

Nyilván a képviselők között van olyan, aki halálra dolgozza magát, és van olyan, aki nem. De ez nem azon múlik, hogy meghallgatja-e Gyurcsány napirend előttijét.

reality 2009.03.30. 00:48:14

@Zoli28: Csak arra, hogy ha ilyen hülyeségeket sulykolnak nap mint nap az emberekbe, akkor igen nehéz nem hibázni.
Jaj, késő van és nehezen magyarázok. :)

reality 2009.03.30. 00:48:48

@pokesz70: Mert nem érdekel, hogy ismered-e a nézeteimet.

pokesz70 2009.03.30. 00:50:05

@reality:

Miért, Te ismered? Nekem úgy tűnik, csak a szád mozog, de nem mondasz semmit

LaHaine 2009.03.30. 00:50:17

@Zoli28:
Sztem nem beszélünk el. Azt írtam, hogy jogos, de egy ilyen elnöki rendszerben abszolút benne van, hogy egy autoriter vezető szerzi meg a hatalmat aki aztán manipulálja a médiát stb.
Sajnos MO politikai kultúráját tekintbve nagyobb rá az esély mint Fr-ban vagy az USA-ban. De abban is igazad van, hogy az EU nem fog beleszólni, amíg nem durvulnak el a dolgok. És sajnos a magyaroknak tényleg erre van szükségük, vágynak arra, hogy egy erőskezü vezető megmondja nekik a tutit. Addig sem kell önálló gondolkodásra fecsérelni azt a drága időt

reality 2009.03.30. 00:51:42

@LaHaine: Amúgy kinek is van többsége a parlamentben? Né már a költségvetést is el tudták fogadni! És még egyéb törvényeket is. Nahát!

tanarseged ur 2009.03.30. 00:54:07

@LaHaine:
"komolyan gondolom, a barom magyaroknak tényleg egy Putyin kell annyira ostobák"

Máshol magyarozz, jó? Ott, ahol sikert aratsz vele.
Vagy ha már magyarozol, legalább elegánsan tedd. Ne add alább Berzsenyinél ("Mi a magyar most? Rút sybarita váz...")

LaHaine 2009.03.30. 00:54:17

@Zoli28:
Itt nem csak a napirend előttiről van szó, hanem arról, hogy tisztelt képviselők képtelenek voltak legalább egy olyan minimális konzenzusra, hogy milyen fontos témákban kellene félretenni az ideológiát. És azért ebben a Fideszesek is hibásak

reality 2009.03.30. 00:54:34

@LaHaine: Abban biztos lehetsz, hogy semmiképp nem lesz 2/3-os Fidesz-győzelem. Ezt csak azért sulykolja a média nagyobbik fele, mert ezzel szeretnék megijeszteni az embereket.

pokesz70 2009.03.30. 00:54:53

@reality:

Erről beszélek. Volt már valaha is önálló gondolatod?

zoli29 2009.03.30. 00:54:53

@LaHaine:

Utóbbiban van igazság, és ezt szerintem a 40 év kommunizmus itatta belénk.
Én csak azt furcsállom, hogy éppen azok riogatnak a leghangosabban egy orbáni diktatúrával, akik GyF legelkötelezettebb hívei (lásd Debreczeni, Bauer). Arról pedig, hogy Gyurcsánynak mennyi köze van a demokratasághoz, talán nem kell vitát nyitnunk.

LaHaine 2009.03.30. 00:59:10

@tanarseged ur:
Figyelj leszarom Berzsenyit. Amikor magyarozok az azt jelenti, hogy MTA reprezentatív kutatásai alapján a magyarok döntő többsége egy erőskezű vezetőt látna szivesen, aki megmondja, hogy mi a frankó. Ezt nem én találom ki.

zoli29 2009.03.30. 01:01:03

@LaHaine:

Azokat a törvényeket (lásd: adóreform, kiadások lefaragása, szerkezeti reformok), amiknek a megalkotásával meg lehetett volna előzni, hogy ennyire padlóra küldjön minket a válság, sima feles többséggel el lehetett volna fogadtatni, és ez 6 éven keresztül megvolt az MSZP-SZDSZ-koalíciónak.

Lehet hivatkozni a 2/3-ot igénylő önkormányzati reformra, de az nem magyarázza, hogy a többit miért nem lépték meg. Két ciklusuk volt rá.

LaHaine 2009.03.30. 01:04:34

@Zoli28:
Igen csak itt sajnos senkit nem érdekelnek a szakmai problémák. Amikor a Fidesz bedob egy népszavazási kezdeményezést, akkor az MSZP összeszarja magát és visszavonja a törvénytervezeteket, Volt már rá néhány példa.

pokesz70 2009.03.30. 01:06:04

@reality:

Ok, feladom. Azért -- ha már kispricceltél magadból itt mindent -- néha gondolkozz el a kérdésemen, hátha sikerül megszülni valami épkézláb nézetet a világról. De talán mindenki jobban járna, ha maradnál a varrógépnél vagy a fakanálnál.

LaHaine 2009.03.30. 01:07:14

@Zoli28:
Mindenki ezt szajkózza de igaz: senki nem nyult még hozzá az EÜ-höz, nyugdíjrendszerhez, oktatáshoz (egy kicsit), önkormányzati rendszerhez stb. Hány éve hallgatjuk, hogy régiók és kistérségek lesznek és még mindíg a megyei elnökök a legnagyobb királyok

tevevanegypupu 2009.03.30. 01:08:23

Az szdsz egy este megtanult Gordonkazni.(:

reality 2009.03.30. 01:08:38

@pokesz70: Köszönöm az útmutatásodat. Édes tőled. :)

zoli29 2009.03.30. 01:10:31

@LaHaine:

A népszavazásnak semmi köze nem volt azokhoz a területekhez, amiket leírtam. A vizitdíjjal meg a tandíjjal gyakorlatilag semennyivel sem lennénk most beljebb. Azok néhány tízmilliárdos bevételt jelentettek volna az intézményeknek, most viszont ezermilliárdokat kellene előteremteni, hogy az ország újra fizetőképessé válhasson.

reality 2009.03.30. 01:12:36

@LaHaine: Szerinted milyen nagy reformot kellene végrehajtani az eü-ben és az oktatásban?
Az biztos, hogy a nyugdíjrendszerrel valamit tenni kell, de ezen gondolkodik egész Európa, és épkézláb ötletük nekik sincs hosszútávra. Mármint ha nincs népesség növekedés, akkor elég nehéz a kérdés.

LaHaine 2009.03.30. 01:12:55

@Zoli28:
Volt pl egy népszavazási kezdeményezés, a tervezett privatizációk megakadályozására. Most még mindíg az állam nyakán vannak ez a finanszírozhatatlan cégek: MÁV, VOLÁN stb. Ezek már komolyabb kiadást jelentenek

reality 2009.03.30. 01:13:41

@reality: Bocs, ez inkább Zoli28-nak ment volna. :)

LaHaine 2009.03.30. 01:14:52

@reality:
Szerintem mindenki azért fizessen amit igénybe vesz. Vagy legalábbis járuljon hozzá nagyobb mértékben mint a többiek. A mostani rendszerben a szobafestő is finanszírozza (elméletileg ha nem csalna adót) pistike egyetemi tanulmányait, amit nem teljesen fair.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.30. 01:18:03

heti7s:
hajós tényleg ennynire eladta magát?

LaHaine 2009.03.30. 01:18:40

@reality:
Azt azért te sem gondolhatod komolyan, hogy az korekt, hogy az orovosk havi milliókat keresnek feketén amit szintén az emberek finanszíroznak. Én konkrétan tudok egy dokirol, akinél egy műtét 40-50 ezer. Na most megcsinál napi 2-3 at. Ezeket miért nem basztatja az APEH????

zoli29 2009.03.30. 01:21:30

@LaHaine:

Ne keverjük a szezont a fazonnal...! 2004-ben volt egy népszavazás a kórházprivatizáció ellen, ami végül érvénytelen lett. Annak semmi köze nem volt a MÁV-hoz meg a Volánhoz.

Egyébként meg miért gondolod, hogy a privatizáció az egyetlen üdvözítő megoldás? Egyszerűen úgy kell ezeket a vállalatokat átalakítani, hogy hatékonyan, vagy ha lehet, akár nyereségesen működjenek (lásd MÁV Cargo, míg el nem adtuk).
Ezek nem azért termelnek veszteséget, mert állami tulajdonban vannak, hanem mert tehetségtelen a menedzsment (vagy enyves kezű). A menedzsmentet kell leváltani, nem pedig eladni az egészet.

zoli29 2009.03.30. 01:22:22

@/murci:

Én is megdöbbentem, amikor hallottam, de tényleg ezt mondta.

reality 2009.03.30. 01:24:11

@LaHaine: És mennyi lenne a tandíj. Mit vonna maga után? Talán nem azok tudnák kifizetni, akik nem biztos, hogy a legokosabbak? Nem lenne e kontraproduktív és pont abban a helyzetben mikor is az ország szinte csak a szellemi potenciával tudna versenybe szálni? Ez egy nagy dilemma!

A hálapénzt hogy oldanád meg? Nagyobb fizetés az orvosoknak, és erős ellenőrzés. Apeh meg vizsgálódjon, de az nem a reformoktól függ.

reality 2009.03.30. 01:26:15

@Zoli28: Itt mindig elmondom, hogy nem túl okos privatizációval monopóliumokat létrehozni, amit végül már ellenőrizni sem lehet (Máv, Volán).

reality 2009.03.30. 01:27:08

@Zoli28: Múltkoriban Hajós elmondta egy riportban talán, hogy szinte már csak a Het7-ből él.

LaHaine 2009.03.30. 01:28:45

@Zoli28:
Az MSZP a népszavazási kezdeményezés miatt vonta vissza a Volánreformot asszem 2006 ban még a választások előtt. Nézz utána egy kicsit. A Volán menedzsment speciel pl nagyon is jól végzi a dolgát mert teljes alulfinanszírozás mellett is képesek arra, hogy ne termeljenek olyanb veszteséget mint a MÁV. Szerintem, ha az államnak nincs annyi pénze, hogy megfelelően ellásson bizonyos alapszolgáltatásokat, akkor érdemes eladni azokat a cégeket és a piacra szigorú szabályok mellett ráereszteni a versenyt. Ez kiméli az adófizetőket és a javítja a szolgáltatás minőségét. AZ EU legtönn részén egész jól működik.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.30. 01:31:39

@reality: akkor értjük. Végül is a szarházi lumpen értelmiségünk rezsiszámláira ment rá ez a kib...tt ország elmúlt 7 évben.

mesmithy 2009.03.30. 01:33:29

@LaHaine: Meg mit szeretnel eladni, hiszen ezek mar kiarusitottak mindent, persze poton penzert es csak is a sajat hasznukra. Hogy lehetne egy ilyen bagazzsal kimaszni a valsagbol? Gondolod hogy a nyugat vak es meg valaki is bizik bennuk? Most alakitanak majd Gondonkaval egy ujabb kormanyt, meg osszelopnak amit lehet, kozbe megprobaljak eltuntetni a disznosagaik nyomait, az embereknek nagyon rossz lesz, mert meg megszoritasok jonnek, de ettol mar senki nem fogja oket komolyan venni es a befektetok sem fogjak megrohamozni az orszagot, mar csak azert sem, mert tudjak, hogy jovore valasztasok lesznek, tehat kivarnak.

LaHaine 2009.03.30. 01:33:37

@reality:
Nem hiszem, hogy a jelenlegi ingyenes felősoktatás tulzottan motiválná a fiatalokat. Én is tapasztaltam, hogy a legkisebb energiát feketetik be és jó sokáig elhúzzák a dolgot. Nálunk senki sem tanult, az volt a stratégia, hogy a 2-essel megússzák. Ha mindez saját zsebre menne talán egy kicsit összeszednék magukat. Ráadásul annyival több pénzt keres egy diplomás, ami már extra előny a munkaerőpiacon. Ezért fizetni kell! Ez nem tartozik az ált műveltséghez

LaHaine 2009.03.30. 01:35:29

@mesmithy:
Én ezt nem is értem. Miért kellene az államnak bármit is tulajdonolnia. Egyrészt nem az a dolga, másrészt már számtalanszor bebizonyosodott, hogy az állami kézben lévő cégek sokkal kevésbé hatéknyak mint a privát társaik

LaHaine 2009.03.30. 01:36:15

@mesmithy:
Az persze más kérdés, hogy elég szemét módon intézték a privatizációt

zoli29 2009.03.30. 01:36:16

Az SZDSZ rábólintott Bajnaira. Az üt 7:5 arányban, a frakciónak meg a 3/4-e.
Fodor, Kóka, Horn Gábor, Demszky a támogatók között vannak.
Fodor a pártelnöki székét féltette. Horn Gábor meg ezek után a legnagyobb képmutató.

reality 2009.03.30. 01:38:17

@LaHaine: Nos az én időmben is igyenes volt (bár a járulékos költségeket is igen megsinyli egy átlagos család), de a nem volt könnyű benn maradni, ha nem tanultál. Tehát van megoldás, csak szigorítani kell.
Amúgy meg a tandíjjal meg azokat nem ösztönözné, akiknek van zsetonjuk, mert majd legfeljebb kifizetik, és a tanintézménynek is érdeke, hogy mindenféle emberkét felvegyen, mert akkor jön a lé.
Szóval csak annyit: mind a két rendszernek van előnye és hátránya.
Amúgy kb. mennyi lenne a megfelelő tandíj (mert ha elég alacsony, akkor nem old meg semmit, ha meg túl magas, ki a franc tudja kifizetni:).

tanarseged ur 2009.03.30. 01:38:19

@LaHaine:
"Amikor magyarozok az azt jelenti, hogy MTA reprezentatív kutatásai alapján a magyarok döntő többsége egy erőskezű vezetőt látna szivesen, aki megmondja, hogy mi a frankó"

Nem. Azt írtad, hogy a magyarok barmok és ostobák. Ezt az MTA melyik "reprezentatív kutatása" mutatta ki? Na, erre írtam, hogy ne magyarozz.

Az erőskezű vezető óhajtása pedig nem meglepő olyan országban, amelyet egyre magasabban lep el a fekália. Putyin minden rémségével együtt az oroszok ma jobban élnek, ezen kívül boldogabbak és büszkébbek is, mint Jelcin idején - vagy tévedek?

LaHaine 2009.03.30. 01:39:41

@/murci:
Nem azt a dokik zsebébe raktuk bele

zoli29 2009.03.30. 01:39:59

@LaHaine:

Ez a legostobább doktrína.
Egy cég működésének a hatékonysága nem azon múlik, hogy állami vagy magántulajdonban van-e, hanem hogy a menedzsment jól végzi-e a dolgát.
Állami cég menedzsmentje is lehet jó, és magáncég menedzsmentje is lehet rossz. Meg fordítva.

reality 2009.03.30. 01:40:32

@LaHaine: A francia, osztrák és egyéb állami cégek miért rentábilisak? Azt tudod, hogy a többi eu-s államban mennyi az állami kézben levő cégek aránya? Megsúgom: mindenütt több, mint itt.

LaHaine 2009.03.30. 01:40:50

@tanarseged ur:
boldogabbak és büszkébbek is, mint Jelcin idején

Igen csak néhe lelőnek egy egy tényfeltáró ujságírót. Végül is ennyi belefér

LaHaine 2009.03.30. 01:44:29

@Zoli28:
Látom nem nagyon foglalkoztál a dologgal. Egy állami cég a világ minden részén (még Fr-ban is) a melegágya a politikai korrupciónak. Sokkal nehezebb kimutatni, hogy mennyire rentábilisak igazából, mert az állam gyakran dob nekik mentőövet (egy kis tőkeemelés stb.). Mivel ritkábban fenyegeti őket az a veszély, hogy csődbemennek és sokszor monopol piacokon működnek nem nagyon törik magukat, hogy hatékonyan működjenek.

mesmithy 2009.03.30. 01:44:55

@LaHaine: Bocs de ne a magyar maffia privatizaljon!!! Abbol mar volt eleg. Ha mind azt a vagyon amit ezek elosztogattak egymas kozt visszavennek, sokkal jobb helyzetben lenne az orszag.

tanarseged ur 2009.03.30. 01:46:12

@LaHaine:
Ne csúsztass. Mint írtam, Putyin csak Jelcinhez képest jó nekik. De Jelcinnél jobb. Az átlag oroszt persze valószínűleg kevéssé érdekli az oknyomozó riporter lelövése: örül, hogy van fizetése és jön a lakásába a távhő. A Jelcin-érában sokan voltak, akiknek egyikből sem jutott...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.30. 01:47:54

@LaHaine: jó, fele fele.
én nem voltam dokinál, de az adómból sok haszontalan tanulmányt kifizetett a meh...

LaHaine 2009.03.30. 01:48:24

@tanarseged ur:
A Jelcin-érában sokan voltak, akiknek egyikből sem jutott...
Igen de 40 dolláros olajár mellett nem sajnos most sem fog. Nem történtek ott valós reformok az egész fejlődés az oljanak köszönhető

zoli29 2009.03.30. 01:49:18

@LaHaine:

"nem nagyon törik magukat, hogy hatékonyan működjenek"

Ez politikai akarat kérdése. Ha az állami vezetés megköveteli, hogy hatékonyan működjön a vállalat, akkor olyan vezetőket ültet oda, akik erre képesek. Ha pedig a vállalatvezetők nem teszik jól a dolgukat, leváltják őket.
Ilyen egyszerű.

LaHaine 2009.03.30. 01:51:25

@Zoli28:
Te is tudod, hogy nem ilyen egyszerű. A Fr-nál is számtalan botrány van amiatt, hogy bukott politikusokat ültetnek be állami board-okba vagy menedzsernek.

LaHaine 2009.03.30. 01:54:03


@Zoli28:
Nézd meg szerencsétlen BKV-t, hogy mit művel vele a politika. Ez a világon mindenhol így van

LaHaine 2009.03.30. 01:58:37

Kezd késő lenni és lépek. Kösz a vitát

tanarseged ur 2009.03.30. 02:03:12

@LaHaine:
Szerintem az oroszok a nyomorúságos '90-es évek után azért örülnek annak, amijük van, és köszönik szépen Putyinnak. Hogy lesz még nekik feketeleves? Persze, hogy lesz. (Pl. demográfiailag sem állnak jól. Kíváncsi vagyok, megérjük-e, hogy Kelet-Szibéria kínai lesz.) Akkor majd megint akarnak egy erőskezű vezetőt... Szóval mindezt csak azért mondom: ha "a magyarok" netán vezért akarnak (akarnak? hány %-uk? melyik kutatás szerint?), az nem biztos, hogy azért van, mert barmok és ostobák - hanem adjunk egy esélyt annak is, hogy a pocsék helyzet miatt.

kamasuka 2009.03.30. 06:57:22

Ezek (MSZP és SZDSZ) tényleg azt hiszik, hogy egy lopásra szakosodott és ezzel a döntéssel nagy valószínűséggel jövőre már kieső törpepárt (SZDSZ), és az ország felvirágoztatására 1919 óta alapból képtelen nagyobbacska párt (MSZP) együtt, közösen (vagy az MDF-el) egy év alatt képes lesz felvirágoztatni és helyretenni az országot csupán megszorításokkal (ami persze őket - minisztériumok, az állam működtetői nem érínti majd, mert nem, mert eddig se voltak rá képesek, most miért lennének -> lesz Audi, lesz bútor, lesz Tom Lantos faszság), amik - ha nem akarják azt, mint a Bokros csomag elfogadása után, hogy az alkotmánybíróság megsemmisítse a döntéseket, legkorábban jövőre léphessenek életben, amit majd az Orbán kormány egy tollvonással és - ezek után - 2/3-os többséggel szépen megsemmisítsen? Mindez csak azért, hogy még egy évig lehessen lopni és a másik fő kommunista fiatal (Bajnai) IS miniszterelnök lehessen, akárcsak a haverja, mert az jól áll az önéletrajzban?

N E V E T S É G E S !

Gondolom majd marad Veres, meg az egész banda, és ismét elment egy hét, amikor nem csináéltak semmit ...

kamasuka 2009.03.30. 07:05:22

Ja, és mindez miért? Mert gyűlölik Orbánt és CSAK EZ A győlölet mindent képes überelni, még a saját sorsukat is ...

2009.03.30. 07:54:21

Na, fasza. Végre eltakarodik a csirkefogó, erre kapunk helyette egy libatolvajt.

Peter252 2009.03.30. 08:44:00

Tippem:Gyurcsányt a hétvégén nagy többséggel és vastapssal újraválasszák a küldöttek, és így valósul meg a putyini -modell, ahol Gyurcsány irányít igazán újra.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.30. 08:53:20

Peter, te Gyurcsánnyal kelsz és fekszel izgatottan, miközben világméretű titkos machinátornak látod őt. 1. Ne félj. 2. Relax. 3. Van más is a világon ;-)

medve2 2009.03.30. 08:59:02

Na, ritkán olvastam egy ilyen jó írást, mint az Indexét most: index.hu/velemeny/eheti/2009/03/30/butak/

Peter252 2009.03.30. 09:00:20

Nekünk, a népnek és a Fidesznek marad a ius murmurandi, a mormogás joga:((((

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.30. 09:43:01

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=163979

"Bajnai Gordon SZDSZ általi elfogadásával hetek óta nem látott mélypontra zuhant a forint árfolyama.

A 310-es szintről azóta némileg visszaerősödött,ám még mindig két százalékos mínuszban van a tegnap esti szinthez képest.

A jelek szerint a pénzpiac is az előrehozott választásnak,a tiszta helyzetnek örült volna. "

Az Index viszont levette a címlapról az árfolyamjelzőt.

DeMarco 2009.03.30. 10:10:39

Ez az egész történet a félelemről szól. Az attól való rettegéstől, hogy a fidesz győzni fog és ők elesnek a húsosfazéktól. Nem is takargatják, Fletó bohóc teli pofával üvölti a parlamentben, meg a kongresszuson, mint anno Grósz karcsi, hogy vigyázat elvtársak, itt a náci veszély!!! És persze a még szerencsétlenebb testvérüket a szadeszt is a félelem vezeti, mert ők igazán nagyon csúnyán fognak járni egy választás után. A jobboldal számára eddig is világos volt, hogy mit művelnek ezek az idióták 7 éve az országban. A baloldalnak is, csak ők nagyvonalúan intettek és el volt intézve. De a múlt héten a baloldali fanatikus szavazók gyomra is kifordult. A szomorú az, hogy valójában nem a fidesztől félnek. A fidesz szavazókból áll, polgárokból akiknek nagyon elegük van ebből a két gyökér pártból. A maszop és a szadesz az emberektől fél. Végtelen pánikban vannak, hogy esetleg elszámolás következik, pánikban, hogy az emberek végre kifejezésre juttathatják a véleményüket és ez a vélemény rájuk nézve igen súlyos következményekkel fog járni. Ezért úgy döntöttek, hogy nem foglalkoznak a választókkal, nem érdekli őket a háborgók tömege, juszt se fognak előrehozott választásokat tartani, maradnak az "utánam a vízözön" elvnél. Inkább elpusztítanak mindent, csak még egy napot a székükben ülhessenek, csak még egy napot lophassanak, csak még egy napig ne kelljen dolgozniuk. Közben már ki is tervelték, hogy a kasszából hiányzó pénzt irgalmatlanul behajtják az embereken. Nézzük csak a programot: szocpol, nyugdíj, állami támogatások, minimálbér, gyes. A lista impozáns. Éppen csak a legfontosabb dolog hiányzik belőle. Nincs benne, hogy az állami apparátust visszavágnák, nincs benne, hogy a bankokat és azokat a gazdasági szereplőket akik okozták ezt a válságot és akik a nép kárára ebből még profitáltak is megfogják, szabályozzák. Nincs benne, hogy lemondanának projectekről. Egy valami van benne: Nép - Nagyon szopni fogtok, mi meg kurvára nem !!! Ez a program újra már sokadszorra erősíti bennem a hitet, hogy a maszop-szadesz szándékosan, tudatosan meggyilkolja a magyar népet. Nem a mostanit, nem. Az eljövendő nemzedékeket. Egyrészt a hatalmas állami adósságok növelésével, másrészt a család ellenes politikájával. Ezek az intézkedések csak egy irányba mutatnak. NE AKARJ GYEREKET VÁLLALNI !!!! Mindenki tudja, hogy annyi lesz a nyugdíjas, amit képtelen lesz fenntartani az ország. Csak egy kiút lehetett volna, ha sok gyerek születik. De minden intézkedés ezzel szemben megy és kifejezetten a családokat, a gyermeknevelőket bünteti. Ez pedig hazaárulás. Elárulják a jövőt, az ország jövőjét. Tegnap éjjel csak Demszky szavazatán múlott, hogy az ország polgárai kezébe adják a döntést, vagy maradjanak a mutyinál. Mint látható maradtak. Könnyen ki lehet találni, hogy mi volt Demszky feltétele. A maszop fogadja el az idei budapesti költségvetést és ezzel biztosítsa Demszky helyét a főpolgármesteri székben. Vagyis a saját székét előrébb helyezte az ország érdekénél. Persze mi mást is várhattunk volna tőle?? Ő már régen elárulta a polgárokat. A félelem nagy úr, de félelemből nem lehet országot vezetni. Szabaduljanak meg a félelemtől és végre adják be a kulcsot, írják ki az előrehozott választásokat. Demokráciában tudni kell lemondani. Ha a sors úgy hozza, lesznek olyan politikusaik ezeknek a pártoknak, akikkel újra feljöhetnek. Ha meg nem, mi akkor is jól járunk. Hagyják a népnek meg a döntést !!!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.31. 21:20:26

Ilyen nehéz helyzetben vissza kell nyúlni elmúlt korok nagyjainak gondolataihoz. Javaslom - mutatis mutandis - a nagy Lőwy örökérvényű gondolatainak megfontolását:

IGAZSÁGOS OSZTOSZKODÁS

(Válasz a hátrahagyott versre Lőwy Árpádtól.)

Sok, ami sok - lesz-e vége ?
Verekedjünk, -- vagy lesz béke ?
Törik ott és szakad nálunk,
Legjobb is lesz, ha elválunk.
Azt mondja Endrődi Sanyi:
A császárt kell elosztani.
Nekünk jusson felső fele,
Az osztrákoknak az alfele.
Nem pártolom én e tervet,
Amit Sándor odavetett.
Az osztrákoknak az alfele,
Nem járunk mi rosszul vele...
Elvett már az osztrák mindent,
Csak egy lófasz még a mienk;
Nem maradt egyebünk semmi,
Tok kell, hogy el tudjuk tenni.
süti beállítások módosítása