Máskor persze az a baj, hogy az ember „túl korán”, értsd: 11-12 felé érkezik a szórakozóhelyre, Pesten ugyanis az elmúlt tíz évben a végletekig kitolódtak a bulik valós kezdési időpontjai, amikor a pult körüli lézengés helyét átveszi a pörgés. Ezúttal nem így volt. Éjfél után pár perccel a Merlinhez érve villogó, színes szirénák, keresztbe állított járőr- és begyűjtőkocsik, rohamosztagos dzsiádzsók légiója várt, kissé szedett-vedett sorfalat képezve a Gerlóczy utcai bejárat előtt. Miközben egy zászlóstól a miértet tudakoltam, a háta mögött félpercenként résre nyílt a vaskapu, és kollégiái egy-egy valószínűtlen hangmagasságban hisztériázó wannabe-prostituáltat cibáltak kifelé a szolgálati kocsiba. „Igen! bűnös vagyok!” - sikított fel színpadias toporzékolása közben egyikük. Közben a készséges rendőri tájékoztatásból kiderült, hogy odabent teljes a teltház, sőt néhányan balhéznak, ezért a parti folytatódik ugyan, de befelé már senki nem mehet ezen az éjjelen.

Konvoj (1978) 

 Legalább háromszáz ember rekedt kint, de az is lehet, hogy ötszáz. Vagy annál is több. Csakhogy nem egyszerű partiarcokról beszélünk, hanem egy kamionosoknak és kurváknak maszkírozott tömegről. A srácok szinte mindegyikén kockás ing, óriás napszemüveg és műbajusz, fullcap, rajzolt „Jolán” és „Marcsa” tetoválások, farmer és veszkó a lábakon (s persze borosta, magam is két hete hagytam pihenni a zsilettet). A nőkön kombiné, mini, neccharisnya, barokkos combfixek és magassarkú lakkcipellők (vastagon mínusz volt, ezt se feledjük), rúzs, de hentesmérlegre való mennyiségben, viharnyi púderfelhő és arasznyi szempillaspirál. Szóval ott állt az éjszakában félezer kurva kamionos, a nemek között egyébként tökéletes megoszlásban, elképzelés nélkül, hogy amit akart, azt most akkor hol élje ki. 

 Ez az a pont, ahol a tegnap éjjel története egyfajta művészfilmes látomásba vált. Ahogy a spontán bajtársközösségben terjedni kezdtek az alternatív ötletek, s kisebb, négy-nyolc-tizenkét fős csoportokban mindenki megindult a saját tippje felé, Budapest belvárosa en bloc farsangi bulivá alakult. Az utcákat járva bárhová néztél, parkon vagy aluljárón át mentél, bármelyik kocsmába dugtad be a fejed, csak kamionosokat és kurvákat láttál mindenütt. Alig egy órán belül, a Kiskörút két kilométeres vonzáskörzetében minden szórakozóhelyen kamionosok és kurvák verítéke töltötte be a teret, mindenhol és minden asztalnál kamionosok és kurvák könyöklöttek, mindenünnét ők vicsorogtak vagy vigyorogtak vissza rád. A mobilkommunikáció segítségével, a szétszóródott ismerősök esemeseiből már ekkor tudni lehetett, hogy az Erzsébet téri Gödör, a Nagymező utcai Instant, a Madách téri Castro, a Wesselényi utcai Szóda, sőt még a távolabbi Dokk café és Jam Pub is „velünk” van teli (a sznobácia ez utóbbi két fellegvára, mármint hogy akkor és ott képbe kerültek, egyébként fényesen bizonyította a kamionosok és kurvák uniójának sokszínűségét). A legnagyobb őrület azonban most is a Corvintetőn kerekedett, ahol a péntekenként szokásos breakbeat-buli teljes egészében kamionkurvás partivá változott, köszönhetően az ide érkező, közel kétszáz illetékesnek. Az eredeti, percek alatt minoritásba szorult vendégkör megilletődöttsége pedig csak addig tartott, amíg a tömegpszichózis hatására nem váltak maguk is a nagy látomás részévé.  

 Összegezve a történteket, a tegnapi a kreatív deviancia éjszakája volt, hasonlóan az egy évvel ezelőtti, a Reakció blogján emlékezetes vitákat kiváltó metrópartihoz. Budapest utcáit és legalább 10 meghatározó mulatóját kamionsofőrök és konzumnők tömege árasztotta el, akik nem jutottak be a tervezett helyszínre, de legalább akkora csapatást rendeztek ott, ahova igen. Ami engem illet, alsó tagozat óta farsangot nem élveztem így. Nem tudom, hol leszek 2010. február 20-án. De azt igen, hogy kikkel és miben.

 További cikkek, képek itt, itt és itt.