Veres szoros versenyben a tizenhatodik
2008. november 20. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Veres szoros versenyben a tizenhatodik

 A Financial Times című periférikus szennylap november 17-i száma érdekes összeállítást közölt, amelyben teljesítménye alapján értékelte 19 EU-tagállam pénzügyminiszterét. Az eredményen mi is meglepődtünk: a különböző szempontok súlyozott összevetésével készült rangsorban hazánk képviselője, Veres János az előkelő 16. helyen végzett, tehát nem tök utolsó. A térségen belül persze mindenki megelőzi - szlovák kollégája a 6., a lengyel a 11., a cseh pedig a 13. helyen szerepel -, ám mögötte áll Spanyolország, Írország és Portugália jelenlegi fő pénzügyére. (A felmérés nem az egyes országok gazdasági-pénzügyi helyzetét, hanem a pénzügyminiszterek idei évi munkáját veti össze.) Külön kiemelendő, hogy az FT-összeállítás online változata nem bunkó színesfém-kereskedőnek, hanem a „magyar pénzügyek figyelemre méltóan realista őrének” („a remarkably realist custodian of Hungary’s finances”) állítja be a nyírségi büfések, az izgága újságírók és a kokaindílerek rémét - mégiscsak volt értelme annyi pénzt költeni országpropagandára.

 Azt azonban nem értjük, hogy az eredményt a Figyelőnet miért  „Veres jó osztályzatot kapott a Financial Timestól” címmel ellátott s hasonló szellemiségben fogant cikkben közli (eredetileg a Világgazdaság Online is ugyanezt a címet látta jónak, aztán gyorsan meggondolta magát). És hogy a Magyarországgal foglalkozó külföldi sajtóhíreket oly nagy figyelemmel kísérő Népszabadság miért nem említi ezen igazi magyar sikertörténetet.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr24778745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sorokinV 2008.11.20. 08:09:54

Nem meglepő...
Veres egyszerűen túl ostoba ahhoz, hogy jó pénzügyminiszter legyen. Egyáltalán hogyan merülhetett fel a neve? (költői kérdés)
De tényleg, ez a faszi egyetlen idegen nyelvet nem beszél. Nem olvasott szakirodalmat 30 éve, akkor is milyet...
Lassan a T. Közben is felmerülhetne, hogy van összefüggés a magyar gazdaság állapota és a gyerekorvos (!) gazdasági miniszter és a tökéletesen alkalmatlan pénzügyminiszterek között. Mert valljuk be, a tökhülye jogász (!) Drazsé sem volt oda való!

arkhin 2008.11.20. 08:10:04

Ehhez képest a tegnapi METRO(POL) újságban is jelent meg egy rövid hír valami ilyen címmel: Verest dicsérik.
Csak a három mögötte lévőt emelték ki a kétmondatos hírben.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.11.20. 08:15:00

Hiaba a Financial Times cikke, ha a hir nem jut at a hallgatas falan. Itt elcsamcsoghatunk rajta, de a w-blogban mar eltussolnak, TV fomusoridoben pedig rohogve letagadnak.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.20. 08:18:16

A klasszikus kétversenyzős vicc jut az eszembe:

A szovjetunió sportolója a második helyet szerezte meg, míg az USA versenyzője az utolsó előtti helyen végzett...

De ha ezt már az egész ország ismeri, akkor minek elsütni megint?

morpho 2008.11.20. 08:44:16

Egy ilyen összehasonlításnak kb annyi értelme van,mint ennek a postnak.Semmi.Ezt nem lehet összehasonlítani,ez nem a bigmac index.Egy csomó országban eltér egymástól a PM hatásköre.Van ahol több tárca osztozik a pénzügypolitikai kérdéseken.Melyik konyha jobb,a spanyol vagy a magyar?Ez pont ilyen.Ez egy hülyeség.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.11.20. 08:45:41


sorokinV,

Varga Mihály szerinted olvas szakirodalmat ? :)))))
A Liechtenstein : Andorra meccsen érdekel a szögletarány ?

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.11.20. 08:48:36


Az ír pénzügyminiszter jogász. Nagyapja képviselő volt, apja, nagynénje kormánytag volt, még az öccse is államtitkár.

plastik02 2008.11.20. 09:33:01

"Magyarország képviseletében Veres János ez utóbbi aggodalmak miatt került az összesített rangsorban 16. helyre: a stabilitási részmutató listáján a magyar pénzügyminiszter a 19. helyet kapta, a politikai ranglistán azonban a 8., a gazdaságin a 11. lett.

A londoni gazdasági lap meg is jegyzi, hogy Veres János "a válság közepette jó besorolást kapott"."

ennyi, forrásra hivatkoznak, abból lett a cím is.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.11.20. 09:49:23

Veres a progresszió híve, ezért a hír tabu a Mester blogján.

egyébként is a sok hülyekülföldi nem érti, mi van itt, és abszolút módon félreértékeli a PM munkáját.
a válság ellen adócsökkentéssel és egyéb populista lózungokkal operáló hülyeeurópa nem éri fel ésszel, hogy az igazi megoldás az adók növelése, és a szankciók keményítése.


- kedves hallgatóink, egy őrült a forgalommal szemben halad az autópáyán.
- Egy?! Az összes!

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.11.20. 09:50:57

mi az a "stabilitási részmutató" ?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.20. 10:19:38

miért csak 19-et hasonlítottak össze?

Google 2008.11.20. 11:03:02

Egy ász a pénzügyminiszter, ez nem vitás, de ha annyira akarnak segíteni a kkv-ken, miért nem hagyják náluk a pénzt (kisebb adók, járulékok formájában), ahelyett, hogy ilyen-olyan homályos kritériumok alapján osztogatnák azt ki?

CrL 2008.11.20. 11:04:24

a prada szemüveges úr nálam az első. fejszámolásnál már csak lefejelni tud jobban, tud ilyet a többi versenyző? nem.

freehckr 2008.11.20. 11:09:48

"miért csak 19-et hasonlítottak össze?"

Lehet hogy az FT csak azon partnereit vetették össze, akik félévente legalább egyszer két oldalas fizetett hirdetést jelentetnek meg a lapban. Ebben az esetben Veres elvtárs megítélésén sokat dobhatott a 2006-os tavaszi "Magyarország a lehetőségek hazája" című szponzorált cikk, amelynek még az sem vesz el a jelentőségéből semmit, hogy a hirdetés megjelenése után pár héttel már arról "kellett" cikkeznie az FT-nek, hogy Veres elvtárs úgy több mint a felét "elhazudta" (nem bontotta ki...) a költségvetés hiányának, csak azért, hogy saját bevallása szerint ez az információ "ne befolyásolja a választások kimenetelét" (értsd: a Zemberek ne a realitások, hanem a hamis kormányzati propaganda alapján voksoljanak az ogy. választáson).

barang 2008.11.20. 11:16:49

hat ilyen orszag sincs, ahol ez a huszadrangu lista vita targya, ez meg nem:
www.spiegel.de/fotostrecke/fotostrecke-37200.html#backToArticle=591052
pedig ezek utan a jovo magyar penzugyminisztere sem lesz jobb Veresnel.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.11.20. 11:19:07

aztakurva.

index.hu/gazdasag/magyar/adam081120/

mégis, hogy a faszomba lesz itt adófizetési morál, ha évente burkolt vagy nyílt adóamnesztiát hirdetünk meg?

az eva üldözendő, mert csalnak vele. akkor inkább az körbetartozás vagy offshore, nem? onnan majd kajakra visszahozom két év múlva a lóvét, és még a kezemet is megcsókolja az apeh elnök.

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2008.11.20. 11:39:55

Azt hiszem ezúttal a szlovák kolléga is érdemtelenül lett fényezve. Lusta mint a fene, de megteheti. A gazdaság (még) megy magától. A 6. helyezés még elődje munkályát dicséri. Amiben viszont erőn felül teljesit, az a pénzügyu cápákkal való, többszázmillió korona hasznot fiadzó barátkozás. Meg az épitkezése. Majd egy milliárd forintért épülő csodapalotája mellett a Kókáé csak viskó.

ingyenmedve 2008.11.20. 13:15:25

Hát én is csak gratulálni tudok az előkelő helyezéshez. Szerintem Veres egyik igen pozitív vonásáról kevesen tudnak: Barátjául fogadta Pénzes Sándor kislétai kőműves-nagyvállalkozó. Ejj, a felesége preszójában megittam párvizespohár gonnyagot, hozzá kisérőnek veresbort.

Egy szőröspofájú kolléga pedig ehun, ezt írta róla:
glossza.blogter.hu/304654/penzugyminiszterek_reggelije

ingyenmedve 2008.11.20. 13:17:24

offo:
Hagy gratuláljak már fiúk, hogy ennyire mellszélességgel hozzájárultok a bloghu semlegessége látszatának fenntartásához.
Nélkületek egyedül a proszektúra c parizergyártó műhentesblog tartaná a gályát be ne dűjjön egyódalra.

CrL 2008.11.20. 13:30:09

a hvg-s is Mr Musclre szavaz:

hvg.hu/cover.aspx

Karcolt lendület 2008.11.20. 14:31:37

Nem vagyok nagy barátja Veresnek, de ebben a pillanatban olvastam (lemaradtam 3 napot), hogy a Fidesz nem támogatta a közpénzügyi csomagot a Parlamentben. Ezen eléggé felb..am az agyam, tudja valaki, mi a rosseb bajuk volt kismillió egyeztetés után még ezzel?
(Ahogy visszanéztem, itt a blogon erről annyi van, mint a Népszabadságban Veres előkelő helyezéséről.)

Google 2008.11.20. 14:46:49

Hát vajon miért nem dicsekedik a Népszabadság ezzel az előkelő helyezéssel? Félnek, hogy Veres letalálja fejelni őket?
Senki nem barátja Veresnek, de haverei csak vannak, nem?
Ha nem más, kutyák.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.20. 14:58:54

Karcolt lendület:
A Fidesz elutasítását nem értem, de a Népszabadsággal ellentétben nem vagyunk hírlap. :)

Karcolt lendület 2008.11.20. 18:47:42

Értem én és azt is, hogy inkább a kormány baromságait szeretitek szétcincálni - teljesen jogosan, egyrészt meg is érdemlik, másrészt az ő hülyeségeik vannak nagyobb hatással az életünkre.

Csak a Fidesznek ez a húzása kicsapta nálam a biztosítékot - nomeg Orbán 6%-os tanácsa sem volt gyenge -, ezek a 2006-os 14. havi nyugdíjra és hasonló dolgokra emlékeztetnek - ha van miért savazni őket szimpatizánsi oldalról is, akkor ez az.

sorokinV 2008.11.20. 22:05:26

6%-os jegybanki alapkamat is sok. Csak mellékesen jegyzem meg.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.11.21. 06:06:16

khm. a 10+%os alapkamat kapkodás volt.
most mindenki készpénznek veszi, hogy hú de jó lépés.
de most, amikor a gazdaságba kellene tolni a pénzt, hogy gyorsuljon, a magas alapkamattal pont azt érjük el, hogy a befektetők inkább a relatív magas, de biztos kamatozású államkötvényeket választják majd.

persze az állam utána áttolhat pénzt a gazdaságba, de ez már újraelosztás, ami most se megy túl jól. plusz magában hordoza a korrupció lehetőségeit.

Zetek 2008.11.21. 07:29:45

Az ilyen hülye listák semmibe se kerülnek az FT-nek. De, ha ennyire tetszik nekik Veres béreljék ki, vagy vegyék meg maguknak. Azonnal elviihető!

Karcolt lendület 2008.11.21. 11:10:30

denever:
A +3%-os emelést némileg én is pánikreakciónak tartottam - de a monetáris tanács lehet, jobban látta a helyzetet.
Viszont most ebben a helyzetben vagyunk és egy gyors csökkentés leginkább valutaválsághoz vezetne, ami nem igazán segít senkin itt, se magánembereken, se a cégeken. A legtöbb helyen, USA-ban, EU-ban nincs probléma az állam finanszírozásával -itt köszönhetően az elkúrásnak van -, ezért sajnos nem tehetjük meg ugyanazt, mint a többiek - azaz kamatcsökkentéssel nem tolhatjuk a befektetéseket a cégek finanszírozása felé. Nagyon szar helyzet, mert emiatt egyéb, újraelosztós eszközökkel kell operálni.
Az is jó lenne, ha inkább némi tehercsökkentés jönne, ahelyett, hogy mindenféle érdekes módokon megszerezhető támogatásokat adnának az arra érdemeseknek (ez megint a csókosoknak kedvez), de ugye az adó- és járulékcsökkentés a költségvetést közvetlenül érintené, míg a támogatások tetemes részét az EU-ból jövők adják, azaz azzal a nagytestvért lehet pumpolni. (Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a gazdaságélénkítésre nagy hangon bejelentett kiosztandó pénzek tényleg a válság miatt jönnek, vagy menetrendszerűen attól függetlenül is kaptuk volna az EU-tól és ez csak egy kommunikációs fogás...)

Persze mint említettem, a helyzet miatt a felelősség teljesen a Gyurcsány-kormányt terheli, mert ha 2004-ben a határontúliak elleni kampány helyett inkább egy kis kiigazítással foglalkozik és 2005-ben nem csinálnak kb. 10%-os hiányt, akkor most nem lennénk ilyen kutyaszorítóban. Igaz, akkor lehet, nem hozzák vissza a választásokat a szarból...
süti beállítások módosítása