Mint már korábban finoman utaltunk rá, a tibetieket nem tartjuk jobb fejeknek a világ egyik népénél sem - kivéve talán a szlovákokat -, s azt sem gondoljuk, hogy a tibeti kultúra mélyebb, magasabb vagy akármilyenebb lenne mondjuk a nyugatinál. És azt se gondoljuk, hogy kis hazánknak a globális emberi jogi mozgalom élére kéne állnia, megszakítani a kapcsolatait Kínával, persona non gratává minősíteni Hu Csin-taót, és megindítani a T-34-eseket Kunming ellen. Különösen egy olyan nemzetközi környezetben nem, amikor - talán Merkel kivételével - mindenki, aki a világon számít, ott oboázott az elvtársaknak Pekingben pár milliárd tévénéző szeme láttára.
De itt most komolyabb dolgokról van szó, mint Tibet.
Meggyőződésünk, hogy minden demokráciaféleségnek, így Magyarországnak is biztosítania kell a különféle sárga, barna, fekete, piros, zöld meg egyéb külföldi alakok szabad mozgását, beutazását, kiutazását stb., amennyiben azok nem veszélyesek vagy károsak ránk nézve. Nos, egy-két tibeti tanító egész biztosan nem fogja felrobbantani a Lehel téri csarnokot - pedig ezt speciel nem bánnánk -, és a magyar tébét sem fogja jobban taccsra vágni. Emiatt (is) a világ legtermészetesebb dolgának kéne lennie, hogy az Indiában élő százezres tibeti emigráció tagjai nyugodtan járkálhassanak ki-be országhatárainkon. Márcsak azért is, mert ezt valamennyi EU-tagországban megtehetik.
A magyar kormány azonban ezt máshogy gondolja: 2007 decemberében elfogadott egy nem túl izgalmas, ám igen sunyi rendeletet (328/2007 [XII.11.], letölthető innen), amely lehetetlenné teszi, hogy az Indiában élő tibeti emigránsok a saját papírjaikkal beléphessenek Magyarországra. Persze ezt a kormányrendelet így nem mondja ki, de egyenesen következik belőle: a szöveg ugyanis leszögezi, hogy Magyarországra minden tisztességes útlevéllel rendelkező külföldi állampolgár beléphet, illetve felsorolja azokat a nem tisztességes úti okmányokat, amelyeket a magyar hatóságok szintén elfogadnak. Ilyen nem tisztességes okmányai vannak pl. a hongkongiaknak, a tajvaniaknak, a jordániai palesztinoknak, a dél-afrikai gyermekeknek meg egy csomó furcsa ország furcsa papírjait birtoklóknak. A felsorolásból azonban kihagyták az indiai tibetieket, akik nem indiai útlevéllel, hanem az India által külön nekik kiállított úti okmányokkal szoktak utazni. Így tehát kis hazánk lett az első nyugati ország, ahová például a dalai láma magánemberként sem teheti be a lábát, hacsak nem szerez magának hamis zimbabwei útlevelet.
Az elfogadandó dokumentek listáját összeállító szakértői bizottság nagyon komoly emberekből állt, s bizonyára a rendelkezésükre álltak a többi EU-tagország hasonló vonatkozású szabályai, így nem túl valószínű, hogy - a folyton a világ figyelmének központjábal álló - Dharamszaláról egyszerűen megfeledkeztek volna. Már csak azért sem, mert figyelmük kiterjedt olyan fontos kérdésekre, mint a kelet-timori külföldiek úti okmánya, az etiópiai különleges útlevél, a guatemalai konzuli útlevél és a szingapúri személyi igazolvány.
Nem, itt bizony egyszerű seggnyalásról van szó: nyilvánvaló, hogy a szoci-liberális (!) kormány szeretett volna Peking kedvére tenni egy itthon könnyen észrevétlen maradó, de a kínaiak számára nagyon fontos kérdésben. Megjegyzendő, a rendelet elfogadása idején a kínai magyar évad közepén jártunk, amikor a magyar potentátok többet jártak Kínába, mint a budai bordélyházakba.
Hogy a nagy kínai segg ért el Pestig, vagy a mi nyelvünk Pekingig, az talán nem is fontos.
A rendelet már háromnegyed éve hatályban van, s nem is tűnt volna fel senkinek, ha a Buddhista Főiskola egy tibeti oktatójának nem most járnak le a papírjai, s a lelkiismeretes ügyintéző nem olvas Magyar Közlönyt. De így történt, úgyhogy az alattomos kormányrendeletre többen felfigyeltek. Megélénkültek a Free Tibet aktivisták, mint az észak-északnyugati szél, közleményt adott ki a -közeli Szabadság Kör, és az ügyről beszámolt a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és a HírTV is, ami nagyon helyes. Online petíció indult, lehet kedvünkre bombázni e-mailekkel az illetékeseket, ami szintén nagyon helyes. Úgy néz ki, akár eredményes is lehet a tiltakozás, legalábbis a minisztérium ígéretet tett a probléma megoldására.
A magyar liberális párt egyelőre nem határolódott el a saját miniszterei által is elfogadott határozattól.
Mi mindennek a tanulsága? Egyrészt, újfent bebizonyosodott, hogy szocialistáink és liberálisaink külpolitikája lényegében abból áll, hogy szeretnek elvtelenül és gerinctelenül segget nyalni. Másrészt ugyancsak róluk az is kiderült, immár sokadszorra, hogy magasról szarnak szolidaritásra, egyetemes emberi jogokra, európai mintákra meg a hasonlókra. Na meg az is, hogy szeretnek alacsonyabb rendű jogszabályokkal szöszölni egy-egy fontos politikai ügy elsunnyogása érdekében.
Az ügy iróniája az, hogy a tibeti oktatót egész biztosan nem fogják kiutasítani, s akár a rendelet módosításával, akár valamilyen kiskapu nyitásával lehetővé fogják tenni, hogy a tibeti emigránsok továbbra is ellátogathassanak Magyarországra. Mind a hazai, mind a külföldi közvélemény hiperérzékeny a tibeti ügyekre - a szabadságjogok felkent védelmezői könnyebben elfogadják pár ezer ellenzéki tüntető megbotozását, mint két-három kimondhatatlan nevű sárgaruhás kiutasítását -, s Gyurcsányék nem merik magukra haragítani a nyugati közvéleményt. Így viszont kénytelenek lesznek nyíltan kihirdetni, hogy Magyarország kész fogadni emigráns tibetieket - ahelyett, hogy ezt egy kormányrendeletbe bújtatva, mindenféle EU-harmonizációs izékre hivatkozva, szépen, feltűnés, sajtóvisszhang nélkül megtették volna korábban. Így a legjobban éppen az fog megharagudni rájuk, akinek önként és dalolva igyekeztek bebújni a seggébe: Kína.
Na nem baj, marad még elég szabad segg a nemzetközi színtéren.
