„Reneszánsz a fáraók Egyiptomában” - akad meg a szemünk egy molinón, ahogy a Dózsa György úton kerülgetjük az egyre szemtelenebb biciklistákat. „Mi a fasz van?” - horgad fel a belénk bújt Dr. Helmeczy Lászlóba bújt Török Zsolt, s majdnem a fékbe taposunk, de aztán megijedünk a mögöttünk haladó bűnözőtől, és tovább hajtunk. Otthon aztán lecsekkoljuk a dolgot, s valóban: a Szépművészetiben ezen a címen nyílik - egész jónak ígérkező - kiállítás.

 Az a fránya reneszánsz tehát - ha a kiállítás címét komolyan vesszük - a Kr. e. 7-6. századi Egyiptomba is betört, alig fél évezreddel a rómaiak előtt. Csakúgy, mint a pálinkafőzdékbe, az energiafogyasztásba, a hajhagymákba és a lakóhelyünkre.

 Ezt a sok reneszánsz-marhaságot nyilván a programok szervezői sem veszik komolyan; nem másról szól mindez, mint a szokásos parasztvakításról a Reneszánsz Év kapcsán. Tudják, ez az a rendezvénysorozat, amelynek keretében az oktatási és kulturális minisztérium bohócot csinál magából meg az egész magyar kulturális szférából. Az ötlet amúgy zseniális: ha már minisztelként nem tudjuk megakadályozni a kultúrára fordított pénz csökkenését, de szeretnénk sok színes programfüzetbe köszöntőt írni, akkor vegyünk egy közepesen kerek évfordulót (a tárgyalt esetben: 550 éve lépett trónra Igazságos Mátyás), hirdessünk meg ennek kapcsán valamilyen évet, s az amúgy is kötelezően elosztandó, az alapfeladatok finanszírozására való, vagy esetleg különböző programokra már lekötött zsét címkézzük fel megfelelő módon. Nevezzük el a normális működést „irodalmi emlékházak reneszánszának” „Tokaj reneszánszának”, a  „közművelődés  reneszánszának” stb., s ezzel talán még Mucuskát is sikerül visszaédesgetnünk egy kis reneszánszolásra az íróasztal tetején.

 Persze mindezt már más is szóvá tette, s ha ez lenne kis hazánk legnagyobb baja, igen vígan lennénk. Minket alapvetően mégis zavar mindez, különösen az, hogy a kulturális kormányzat - a kézből etetés jegyében - megalázó mellébeszélésre kényszeríti kultúránk napszámosait. Diplomás, több évtizedes tapasztalattal rendelkező muzeológusok, kultúrház-igazgatók, népművelők (bocsánat: kulturális menedzserek) kénytelenek azon törni a fejüket, hogy miként tudnák tervezett programjaikat besúvasztani a minisztérium által kitalált tematikába. Miért kell a hajómodell-múzeumnak, ha rendezni akar egy hajómodell-kiállítást, kamu pályázatot írnia „A Hajómodellezés Reneszánsza” címmel? Miért kell a ganajtúró-rajongóknak éves összejövetelüket átnevezni „A Ganajtúrók Reneszánsza, a Reneszánsz Ganajtúrói”-ra? Visszatérve a kiindulópontra: nem gáz, hogy egy Ljubljanában más címmel már megrendezett egyiptomi kiállítást itthon reneszánszosítani kell, csak hogy némi pénz jusson rá?

 S a tendencia egyértelmű: ha jövőre a Kesztyűbe Dudálás Éve lesz, mert 225 éve született egy híres kesztyűdudás, akkor a Közlekedési Múzeum „Majdnem Kesztyűbe Dudáló Kalauzok és Hajóskapitányok” címmel lesz kénytelen meghirdetni gyerekprogram-sorozatát. Ha pedig utána az Anális Közösülés Esztendejét hirdeti meg a kultusztárca, akkor ugyanitt „Hátsó Gondolatok Farkas Berci Űrkabinjában” cím alatt rendeznek majd interaktív kiállítást. Egyébként nem kapnak egy vasat sem, s lehúzhatják a rolót.

 És mivel a pénz kevés, a pályázó sok, könnyen megeshet, hogy ha egy pályázat nem elég reneszánsz, dudás vagy anális - értsd: pl. egy adott intézmény igazgatója egy ellenzéki párt színeiben politizál -, akkor szintén szopolesz kukáresz.

***

 Nem tartozik  szorosan a tárgyhoz, de ha már felmerült Egyiptom és a Szépművészeti, hadd ajánljuk olvasóink figyelmébe a múzeum állandó egyiptomi kiállítását. Itt az egyik belső teremben, az egyik sarokban álló vitrinben, sok más apró mütyűr mellett látható egy furcsa tárgy: apró, kiszáradt, porló valami, foszladozó gyolcsba tekerve. Kiírás nincs, de a bennfentesek tudják, hogy ez bizony nem más, mint egy bebalzsamozott hímtag. Szegényke, nem nagyobb, mint a hüvelykujjunk. Ha tehetnénk, szívesen elhoznánk ide időnként a mindenkori kormányunk férfi tagjait, s megmutatnánk nekik: „Hát fiúk, a tartósítás ténye arra utal, hogy a tulaj valami nagy ember lehetett. Talán miniszter. Ennyi maradt belőle. Mindjárt jobb lenne ez a hely. És most menjetek haza, és gondolkodjatok el a látottakon.”

Mindjárt jobb lenne ez a hely.