SZDSZ - Ombrézolás lesz a vége
2008. június 07. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

SZDSZ - Ombrézolás lesz a vége

 Ma tartja rendkívüli országos tisztújító küldöttgyűlését az SZDSZ, amelyen az is eldől, hogy ki vezeti a következő években a „Magyar Liberális Pártot”. A jobboldali publicisták, újságírók, megmondóemberek titkos mappáiban már bizonyára gyűlnek a gúnyos, kárörvendő, szellemeskedő értékelések az eseményről, melyekben hemzsegni fognak a „Mr. 1%”, a „liberális törpepárt”, a „szabad szemmel alig látható alakulat”, a „közvélemény-kutatásokban a hibahatár alatt tenyésző”, „kártékony minikülönítmény” stb. kifejezések. Általános vélemény lesz, hogy mindegy, ki az új elnök, az SZDSZ már menthetetlenül szétrohadt, hála Babba Máriának.

 Pedig kár előre inni a liberálisok bőrére: az SZDSZ a következő választások után is ott lesz a parlamentben.

 A közvélemény-kutatásokat, mint tudjuk, nyugodtan lehúzhatjuk a vécén, a ciklus közepén készültek pedig még egy Coelho-könyvnél is kevesebbet érnek. Higgyük el, ha megindul a kampány, a liberálisok elkezdenek majd tizedszázalékonként felfelé araszolni, s nagyjából a választások estéjén, úgy 6 óra 24 perc körül elérik az 5,03%-ot.

 Miért van ez? Ki a rák szavaz még az SZDSZ-re? Úgy véljük, alapvetően két csoport voksaira számíthatnak a fehérgallérosok.

 Először is ott vannak a kisebbségek. Az SZDSZ ugyan – minden ellenkező híresztelés dacára – nem a magyar zsidóság pártja, hanem egy jól szervezett hatalmi-gazdasági hálózat, aminek semmi köze a „zsidó” érdekekhez, ugyanakkor az elmúlt húsz évben sikeresen hitette el a magyar zsidóság jelentős részével, hogy a párt léte a garanciája a zsidóüldözések megakadályozásának. Ha mi zsidók lennénk, ha a mi nagyszüleinket is ipari módszerekkel gyilkolták volna le, akkor mi is kissé túlérzékenyek lennénk a csíkos zászlókra és Bayer Zsoltra, s mindenkire, aki velük akár csak nagyon áttételesen is kapcsolatba hozható. S ha az embernek a zsigereibe ivódott a félelem, akkor döntési helyzetben irracionálisan viselkedik: ha az ember elhiszi, hogy élet-halál kérdésről van szó, kit érdekel az egészségügy szétverése, az oktatás lezüllesztése és Kóka János villája? Márpedig kiélezett kampányhelyzetben, főleg, ha a megfelelő médiumok kissé rásegítenek, zsidó származású barátaink és ellenségeink jó része nem fog semmit kockáztatni, hanem megy, és leszavaz arra a pártra, amelynek egyetlen állandó lényegi mondanivalója az antiszemitizmus elleni harc. Mindez teljesen érthető: ha végre valóra válik Kálmán álma, és megalakul egy párt, amely a hazai kínaiellenesség visszaszorítását tűzi zászlajára (még ha az a párt a valóságban nem sokban különbözik is a Camorrától, és amúgy szarik Kálmán fejére), Kálmán rájuk fog szavazni. Mert csak. Egyszóval az SZDSZ nem tud olyan balfasz és korrupt lenni, hogy éles helyzetben ne számíthatna a hazai zsidóság jelentős részének támogatására. Nagyjából ugyanez vonatkozhat a hazai melegekre is, legalábbis azon részükre, akiknek mindennapi önmeghatározásában nagy szerepet játszik szexuális orientációjuk.

  Az SZDSZ szavazóinak többségét azonban nem a fentiek adják, hanem Gyuszi, Tóni unokahúgának pasija, akivel családi ünnepeken Tóni kénytelen találkozni. Gyuszi nem zsidó, s az unokahúg szerint nem is meleg. Ugyanakkor Gyuszi nagyon okos embernek érzi magát, a magukat az informatikusságig felküzdő elsőgenerációs értelmiségiek minden önbizalmával. Márpedig mit ad az SZDSZ a szavazóinak? Hát elsősorban az okosság látszatát és érzetét. A liberálisok sikeresen alakították ki maguknak azt az imidzset, hogy ők a plebsnél sokkal okosabbak. Sokszor még ellenfeleik is elhiszik, hogy az SZDSZ a ráció pártja, szemben az olyan megfoghatatlan dolgokban hívőkkel, mint értékek, hagyományok, közösségek. Na most, egy buta, de törekvő ember számára – mint amilyen Gyuszi – nincs fontosabb, mint hogy okosnak higgye magát. A liberalizmus ezt az örömérzetet biztosítja követőinek. S ha elkezdődik a kampány, és az egyik nagy párt fél kiló aranyat ígér minden nyugdíjasnak, a másik pedig ingyen repülőjegyet Balira a kismamáknak, akkor Gyuszi boldogan és önelégülten fogja behúzni az ikszet a keselyűk mellé, mondván, ő nem olyan, mint ezek a buta, hiszékeny nyomoroncok, akik a boltban is folyton lökdösődnek, s az államtól várnak megoldást szaros problémáikra.

 (A félreértések elkerülése végett: az SZDSZ-t sem az emberi jogok, sem az ész pártjának nem tartjuk, de a valóság lényegében irreleváns. Hogy minek tartjuk valójában, azt nem írjuk le, mert a szerkesztő úgyis kivágná.)

 Ha e két csoport szavazatai nem lennének elegek – és hogy ez lesz-e a helyzet, azt a választások előtt egy-két héttel a saját felmérések ismeretében a koalíciós (és itt mindegy, hogy jogilag lesz-e koalíció) kampányguruk pontosan tudni fogják –, akkor a hiányzó pár tízezer szavazó átcsoportosítására az MSZP egész biztosan hajlandó lesz. Mert a komcsik, s különösen talpasaik, utálják a liberálisokat, mint a szart, de Orbán Viktort meg egyenesen gyűlölik. Ezért, ha tudják, hogy az átszavazáson múlhat Belzebub távoltartása a hatalomtól, akkor könnyes szemmel ugyan, de meg fogják tenni. Elég lesz pár körtelefon, helyi pártgyűlés a központból leküldött kampánystratégával, egy kis szomszédolás, s az SZDSZ a munkásőrök és házmesterek hátán be fog osonni a parlamentbe.

 Ezek alapján tehát korai még temetni az SZDSZ-t. Valahogy meg kell tanulni együtt élni vele. Néhány nappal ezelőtt egyébként két láda sörben fogadtunk ergé és Spanyol kollegákkal, hogy jóslatunk valóra válik-e. Becsületszóra, soha életünkben nem vettünk még sört akkora örömmel, amekkorával ezt a két ládát fogjuk, ha vesztünk. De attól tartunk, hogy már megint nekünk kell leinnunk magunkat, s míg mi az asztal alatt fekszünk békésen, addig a két kollega színjózanon, elhomályosult tekintettel fog a semmibe bámulni. Ahogy azt az elmúlt néhány választás éjszakáján tenni szokták.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr32503655

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kettős mérce 2008.06.07. 15:51:11

Gábor és a színes, szélesvásznú liberalizmusGábor nyert. Két szavazattal hagyta maga mögött Jánost, akiről az SZDSZ-es évkönyvek valószínűleg csak tőmondatokban fognak megemlékezni. Hiába állt ki János mellett Dörmögő Dömötör, ez a kedves maci, aki hat év…

Trackback: Konzervatórium 2008.06.07. 10:01:19

Kóka János mellettMi, felelős, európai értelemben vett magyar konzervatívok, úgy látjuk ezekben az embert próbáló nehéz időkben, hogy hallatnunk kell szavunkat. Mert cinkos, aki néma. Sokat gondolkoztunk ezen. Megtegyük? Ne tegyük meg? Nagy viták voltak…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.06.07. 10:18:25

Egy eshetőséget kifelejtettetek. A közös listát. Ha annyira gányul állnak a közvélemény-kutatásokban, és egy az mszp-hez lojális irányvonala lesz a választások előtt a pártnak, akkor a politikai racionalitás azt kívánja, hogy meglépjék.

plastik02 2008.06.07. 10:22:46

az SZDSZ mehet a levesbe, csak jöjjön helyette valami vállalhatóbb

Tomagazda 2008.06.07. 10:54:02

Értem, szóval akkor a Szadesz szavazói két csoportra oszthatók:
1. beparáztatott kisebbségek
2. buta és törekvő emberek, akik okosnak akarják érezni magukat.
Ehhez jön egy harmadik csoport, a szoci törzsszavazók, akik a parlamenti bentmaradáshoz szükséges hiányzó voksokat biztosítják az utsó pillanatban.
Nekem ez a kép kissé leegyszerűsítettnek tűnik. Illetve nem is kissé. Hozzátennék pld. egy harmadik (negyedik?) csoportot: mindazok, akik jobb híjján szavaztak rájuk, akik úgy látták, hogy még viszonylag ezek a legnormálisabbak a rendelkezésre álló igencsak szűk választékból. Akik nem hajlandók a szocikra szavazni, viszont nem hajlandók a Fidesz agresszív politizálását sem zárójelbe tenni. Akik számára Kóka nemm tud annyira arrogáns lenni, hogy mondjuk Mikolát, Kövért, Semjént, vagy éppen Orbánt eléggé szimpatikussá tegye, vagy beleszeressenek Fletóba.

És még egy szó a beparáztatott kisebbségekről: OK, valóban van itt túlérzékenység, ami persze érthető, de gyakran eltúlzott. Fine. De azt se felejtsük el, hogy a jobb oldalról eléggé vegyes jelzések jöttek évek óta ezen ügyekben, akár árpádsávról, akár homofóbiáról beszélünk, tehát ha ezen kisebbségek jó része "be van paráztatva", az nem feltétlenül csupán egy irracionális félelem, amit az a csúnya média és a ballib politikusok állítanak elő kemény munkával.
Sokat tett ezért a magyar jobboldal színe-java...

CrL 2008.06.07. 10:55:52

már rég egy új jobb-lib erőnek kéne építgetnie magát poszt-SZDSZ, de ennek egyelőre pont az SZDSZ az egyik legnagyobb akadálya.

zoli27 2008.06.07. 11:24:44

Fodor meglovagolja az SZDSZ-en belüli Fidesz-ellenességet: azt mondta, csak akkor engedik meg az előrehozott választásokat, ha garanciát kapnak, hogy 2/3-os többség esetén a Fidesz nem módosítja az alkotmányt.
Magyarul: az MSZP-kormány olyan költségvetést készít, amit akar, úgyis megszavazzák. Ez aztán a felelős álláspont!
Csalódtam Fodorban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.07. 11:34:23

Kedves szerző(k)!

Szerintem kibaszottul semmit nem tudtok a zsidóságról, ami azért baj, mert írogattok róla. Persze, nem valami újdonságot tartalmazó ökörséget, hanem azt mantrázzátok, amit judeobolsevik propaganda sulykol. Ide tudnám citálni az alábbi elmés mondatot: "Az ördög legnagyobb trükkje az, hogy elhitette, nem is létezik."
Az SZDSZ természetesen a magyarországi zsidók pártja, és természetesen izraeli irányítású. Ami nem jelenti azt, hogy minden zsidó szadeszos féreggé vált. Vannak tisztességes zsidók is. Az olyanok, mint a nagyszüleim.
Hazajöttek a lágerből, és próbáltak élni. Nagyapát be szerették volna toborozni az alakuló náciüldöző szervezetbe (ÁVH néven vált ismertté). Nagyapa ellenállt, ezért az alföldön kötöttek ki, mivel egy szart sem érő nemesi oklevelük volt. Soha nem kértünk kártérítést, soha nem kértük vissza a család birtokait. Már visszajöttek az alföldről, amikor újabb szíves invitálást kaptak a rabbitól. Ugyan lépjenek már be a hitközségbe, és fizessenek némi pénzecskét, aminek egy része Izraelbe menne. Megjegyzem, ez ma is így megy. A nagyszüleim nem léptek be a hitközségbe.
Mi csak magyarok vagyunk, és semmi más! Hiába vittek el minket a nácik, hiába szerveztek volna be Rákosiék, a mi családunk csak magyar maradt.
Mások nosztalgikus érzületet táplálnak az őseik földje iránt, és divatból, vagy egyéb okból Izraelt Magyarország elé helyezik. Például Bánó András, aki "Tel Avivban otthon érzem magam" címmel írt egy borzalmat.

A zsidó önvédelemről: önvédelemből ritkán dobunk foszforbombát palesztínokra, vagy lövünk agyon focizó palesztín kisgyerekeket. Merem állítani, hogy egyetlen zsidó sem fél. A zsidó mindig bátor nép volt, és gyakran agresszív.

Abban egyetértek a szerzőkkel, hogy a szadesz szavazóbázisa konstans. Mégpedig azért, mert zsidók szavaznak rájuk. A magyar hatalmi-gazdasági elit gyakorlatilag megegyezik azzal a néhány zsidó oligarchával, akik irányítják az országot. A szedeszt csakis egyféleképpen lehet kiejteni a parlamentből: ha minden magyar szavazó elmegy szavazni. De ezzel is csak a parlamentből esnek ki, a hatalomból nem.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.07. 11:35:39

Még valamit a szerző(k)nek:

Fiú(k)!

Az ázsiai reppes poszt mérföldekkel jobb volt.

Bakura - Szabadság, egyenlőség, testvériség · http://politikaikommunikacio.blogter.hu 2008.06.07. 11:44:44

És Bakura mely csoportba tartozik?! :))

Hadrian: Nem lesz közöüs lista! Ez marhaság! Ráadásul semmi értelme nem volna.
Közös jelöltek lesznek! A szocik esetleg beviszik azon liberálisokat akik lefekszenek nekik.

Francois Pignon 2008.06.07. 11:49:36

Hmm, no várjunk csak... Aki okostojásnak nevezi magát?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 12:01:39

Fodoron sem könnyű kiigazodni. A Zorbánbeszéd szerinte rendben van, és a Zorbánnal jobb érzés volt társalogni mint Ferkóval. Mindeközben ő a koalíciómentős inkább. Ki érti eztet.

Francois Pignon 2008.06.07. 12:03:42

Amúgy ajánlom elolvasni "Bakura professzor" értékelését. Már persze akinek van retinája hozzá.
politikaikommunikacio.blogter.hu/?post_id=271595

INkvizítor 2008.06.07. 12:04:45

Tomagazda!

Az általad írt negyedik csoport ugyanaz, mint a korábban említett második csoport!!!
Csak Te a motivációjukról, illetve arról írtál ami alapján igyekeznek a lelkiismeretüket felmenteni, a szerző pedig az ilyen, és ehhez hasonlóan motivált csoportokat vette egy kategóriának...
Te a belső motivációjuk alapján, míg a szerző a külső jegyek alapján különböztette meg... de ugyan arról a csoportról van szó....


Mert ha TUDOD hogy rossz a választásod, ha TUDOD, hogy alkalmatlan emberekre adod a szavazatod, tekintettel arra, hogy senki sem szegez pisztolyt a halántékodhoz, hogy "most aztán válassz, mert kinyírlak", és mindezt teszed annak a tudatában hogy egy létező rosszat emelsz be a hatalomba, mert legyünk őszinték, a szadeszra szavazni annyi mint a szocikat hatalomba segíteni, így Te magad is bűnössé válsz... mert ennyi erővel símán feri neve mellé is tehetted volna a keresztet...

hogy mi a megoldás? ha nem tudsz tiszta szívvel, vagy legalább is őszinte reménnyel valakire szavazni (léteznek kis pártok is) maradj otthon....
ha meg "orbánsátánellenmindenmegengedett" állásponton vagy akkor írd azt.

CrL 2008.06.07. 12:06:40

Az adóreform a legfontosabb, ezért támogatom Jánost, közölte Gusztos.

Szegény Gus-T, tényleg Kókapárti.

Tassadar 2008.06.07. 12:08:18

Kösz nem inkább tanulok az legalább ér valamit:)
Valamiről elfeledkeztek, van egy pár százezres tömeg amit olcsón meglehet venni, aki kitalálja kire gondolok az rasszista:P

"Horthy-fasiszta" 2008.06.07. 12:10:19

Bakura? A második csoport legmókásabb egyedei közé. De ez miért kérdés olyasvalaki esetében, aki a móricka magazin színvonalán íródott moslékjában - melyet fellengzősen "politikai kommunikációként" aposztrofál -, mint "liberális gondolkódt" említi önmagát?

Egyébként a "zsidóság védelmében" azt le kell szögezni, hogy bár az szkh, majdan az szdsz is holmi vátesz zsidók mozgalmárkodásának gyümölcse (no ezt nem én állítom, hanem az egyébként enyhén balos Romsics Ignác a Magyarország története a XX. században című egyetemi tankönyvében) , ezek zömében voltak olyan gerincesek, hogy otthagyták e bűzlő ürülékkupacot. Már ha az elvhűség önmagában érdem...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.06.07. 12:33:49


Éltem vidéken két évet, és pont informatikusokkal dolgoztam.
A cégnél heten dolgoztak rajtam kívül: egy erdélyi (székely)
származású vasgyúró, egy csaj sváb, egy bányász családból,
a többiek egyszerű falusi paraszti családból jöttek.
Mindegyikük Gyuszi volt! Nem is értettem.

Az 1% azt jelenti, hogy ez a csapat ugrott a szadesznek,
ez majdhogynem biztosra mondható. Marad a militáns mag
akiket Falafel írt le, meglehetősen pontosan. Akik egyébként
tényleg nem félnek egyáltalán. Ez egy nagy humbug, talán pár
idősre igaz, de ők sem igazán félnek, inkább gyűlölnek sajnos.

A riogatást ma egyébként Gyurcsány vette át, és a "fasiszta"
veszély az öreg komcsiknak is szól (sőt inkább nekik), akikbe
évtizedekig verték bele a fasizmus felett aratott győzelmet.
Nem látszik túl hatásosnak egyébként . )

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.06.07. 12:35:28

gabberbatyo

HozzászólásElküldve: Pént Jún 06, 2008 8:12 pm Hozzászólás témája: Elnök lesz-e Fodor?

Semmi érdemleges direkció nem látszik...
Kóka lesz az elnök.
Főleg, ha pontos ez a horoszkóp. Very Happy

Tomagazda 2008.06.07. 12:53:11

höm 2008.06.07. 12:04:45

Miféle külső jegyek? "egy buta, de törekvő ember számára ...nincs fontosabb, mint hogy okosnak higgye magát. A liberalizmus ezt az örömérzetet biztosítja követőinek." Ez nekem belső, úgyhogy nem értek egyet, hogy a 2. csoport azonos azokkal, akik "jobb híjján" választanak.

Ami pedig az utóbbi hozzáállást illeti, az szerintem meglehetősen általános és nemcsak a Szadesz-t érintően. Szerintem a választók igen tekintélyes része választ negatívan (pld. bárki csak Zorbán nem, bárki csak szocik nem, bárki csak szadi nem), vagy éppen a "na akkor ki is taszít kevésbé, mint a többiek" elv mentén. Ez különösen tisztán látszott a rendszerváltást első időszakában, amikor is a nép mindig elhajtotta a kormányon lévőket a következő választáson.

És hidd el, bármilyen nehéz, ami neked evidens, az nem biztos, hogy mindenkinek az. Én pld nem tartom alkalmatlanabb embernek Molnár dr-t, mint Mikolát, sőt. Van továbbá nagyszámú honfitársunk, aki azt sem tartja bűnnek ha Fletó neve mellé teszi az ikszet. Én nem fogom ugyan, de ez nem ok arra, hogy öket bűnösnek, vagy a szavazatukat bűnnek tekintsem. Te jó isten, hát nem kitört belőlem a liberális? :-D

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.07. 12:56:08

Nekem tetszik a cikk, de Mr Falafel hozzászólása is érdekes. Gyanítom, hogy mindkettőben van igazság.

S az SZDSZ bizony vissza fog vánszorogni a parlamentbe. Ebben majdnem biztos vagyok.

Francois Pignon 2008.06.07. 13:02:29

Igen, az SZDSZ-nek egyáltalán nem olyan elkeserítőek az esélyei. Van mögöttük infrastruktúra, és ha az megvan hozzá, már lényegesen könnyebb 1%-ból 5-öt csinálni, mint például 20-ból 40-et.

INkvizítor 2008.06.07. 13:25:29

Tomagazda!

Valszeg félreérthetően fogalmaztam (sry), külső jegy alatt azt értem, amilyen gondolatokat ébreszt a fent említett módon cselekvő ember egy külső szemlélőben... amilyen belső tulajdonságokra enged következtetni...

"Ami pedig az utóbbi hozzáállást illeti, az szerintem meglehetősen általános és nemcsak a Szadesz-t érintően."
ezt értem, csak ne aposztofáld őket úgy hogy "Akik nem hajlandók a szocikra szavazni,", mer ha a szadeszra szavazol, őket tolod a hatalomba... az egyenlő távolság illúziója réges régen megdőlt...

és igen tudom, hogy nálunk évek óta a protest szavazatok döntik el a választásokat....

aki fletó neve mellé teszi az ikszet azt nem bűnösnek tartom (személyes vélemény!!!) hanem egyszerűen felelőtlen hülyének. de ez csak a véleményem...
bűnösnek akkor tarthatom ha tudja (vagy tudni véli), hogy milyen is ez a ferenc, ha tudja hogy tehetségtelen rossz ember, aki valószínűleg romlást hoz az országra, és ennek ellenére, személyes haszonszerzés, vagy csak a vegytiszta gyűlölet okán segíti a hatalomba...

CrL 2008.06.07. 13:28:40

höm, a dafke csakazértis vak protest szavazókkal teli az MSZP, mai napig Gyurcsányisták, elég beleolvasni Worluk blogjának kommentjeibe.

Szibarita 2008.06.07. 13:28:55

Latjatok, pont ezert nem lesz soha kiegyezes a magyar politikaban es pont ezert nem lehet rendes reformokat sem bevezetni egyik oldalon sem.

Rettento undorito lenezes uvolt ezekbol a sorokbol a varosi nem-zsido SZDSZ-esek (vagy annak veltek) iranyaba, pontosan ugyanazok az allurok sutnek a cikkbol, mint amivel a szerzo elvileg kritizal egyes csoportokat, amolyan ujsagiroi (ennek megfeleloen felmuvelt es felszines, de rettenetesen felfuvalkodott) nagykepusegbol, aminel rosszabb tenyleg nincs, olyan ez a fenti odahanyas, mintha Havas Henrik elengedne magat az anonimitason felbatorodva.

En ugyan nem dontottem el, hogy az SZDSZ-re szavazok-e a kovetkezo valasztasokon, de ha igen, azert fogom tenni, mert nevetseges, hogy azok a kerdesek, amik a nyugati orszagokban regen mainstream politikai iranyzatoknak minosulnek, otthon meg mindig az SZDSZ vesszoparipaja kell hogy legyen. Lasd, Nemetorszagban, Hollandiaban vagy Nagy-Britanniaban senkinek sem okoz gondot, ha egy jobboldali part homokos jeloltet indit. Nem tema.

Ezenkivul mi a gond az informatikusokkal? Nem mintha egyetlen SZDSZ-szavazot is ismernek, aki ne legalabb 3. generacios ertelmisegi lenne, de ha egyesevel cafolni kene a fenti megnyilatkozasokat, rettenetesen elunnam magam.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.06.07. 13:30:24

Szibarita: miféle kiegyezésre gondolsz? Boruljunk egymás vállára, ne bántsuk egymást, legyen megint egy nagy közös cél?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.07. 13:32:34

Az SZDSZ-nek valóban elég nagy a mozgástere. Ezt a cikk jól érzékelteti. Ha más nem segít, az SZDSZ-nek bőven lesz ideje 2010-ig pl. egy mindössze néhány társadalmi csoporthoz szóló párttá specializálódni. Így ha mondjuk az SZDSZ lemond arról, hogy a nagy pártokhoz hasonlóan átfogó programja legyen, és ehelyett 100%-ig a marihuána legalizálása vagy újabb homoszexuális-jogok mellé áll, esetleg elnyeri néhány kisegyház támogatását is, akkor a maradék szavazótáborát simán ki tudja bővíteni 5%-ig. És ez csak egy a sok lehetséges megoldás közül.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 13:32:46

Hadrian,

a béketábort kell erősíteni.

Kaa 2008.06.07. 13:33:10

Szerintem az SZDSZ-fóbiát is fel kéne venni az elismert betegségek közé, aminek a kezelését az OEP támogatja. Van itt egy csomó ember, aki egyrészt folyton azt hajtogatja, hogy a "törpepárt", másrészt görcsösen mindig a törpepárttal foglalkozik, és minden baj forrásának gondolja őket. Szerintem ez kezelésre szorul. Miért nem tudjátok elviselni, hogy vannak olyan emberek, akiknek a véleményét a világ dolgairól az SZDSZ képviseli? Ez van. Én pl. nem azért szavazok az SZDSZ-re, mert zsidó, meleg, finánctőkés vagy miafene lennék, egyik sem vagyok. Egyszerűen úgy érzem, hogy ők beszélnek értelmesen, a többi párt meg folyton agytalan baromságokat beszél. Tudom, nem értünk egyet, de próbáljátok elfogadni, hogy vannak normális adófizető polgárok, akik így gondolják. Ne engem próbálj elemezni, hanem saját magadat inkább.

Francois Pignon 2008.06.07. 13:33:22

Szibarita,
mégis mi köze lenne az SZDSZ-nek ahhoz, hogy jobboldali párt indít-e nyíltan homoszexuális jelölteket? És ez szerintem nem is vesszőparipájuk nekik. Legalábbis gondolom akkor már jelöltek volna valakit legalább maguk.

Gilderoy 2008.06.07. 13:36:47

Tökéletesen jó elemzés. 2010-től végre semmi sem állhat az adócsökkentés útjába ;)

Szibarita 2008.06.07. 13:37:31

Mondjuk ne tamadja egyik a masikat olyasvalamivel, amit kormanyrakerulese utan onmaga is veghez akar vinni, vagy hogy meg birjanak allapodni vegre a sok ingyenelo helyi burokratarol.

Magyarul, hogy ne legyenek alattomosak.

Ha nektek ez a szinvonal a norma (mint ahogy lathatoan ahogy egyre kozelibbnek erzitek e gyozelmet, ugy egyre inkabb ez), akkor persze nem szoltam, de akkor mi a baj a Jobbikkal?

Alfonzhal 2008.06.07. 13:40:17

Nemtom, én mindig az SZDSZ-re szavazok. Simán a legjobb párt!

Kaa 2008.06.07. 13:40:30

Az a megfigyelésem, hogy az SZDSZ-fóbiások sosem az SZDSZ valamely konkrét kérdésben elfoglalt álláspontjával vitatkoznak, hanem inkább az SZDSZ szavazókat személyében minősítik valamilyen általuk negatívnak gondolt bélyeggel. Ez perverz. Nem tudsz észérvekkel előjönni a politikai nézeteim ellen, ezért inkább lezsidózól, lebuzizol, lepedofilozol, legonoszcsalózol. Kérlek, ne az SZDSZ-esek szemályét elemezd, hanem észérvekett hozz az SZDSZ konkrét ügyekben meglévő álláspontjával szemben. Akkor majd lehet értelmesen beszélnünk. De ha te maradnál inkább a lehülyeinformatikusozásom mellett, az a te bajod.

Szibarita 2008.06.07. 13:42:25

Kaa: Nem erted, a fenti cikk pont arrol szol, hogy te egy undorito pondro vagy. Probalj meg ezzel egyuttelni, mert attol vegre jobb lesz neked, amikor elfogadod, hogy Fideszesnek lenni Mo-on a legmagasabbrendu letezesi forma.

Mashol ugyanis csak munkasorok es hulyek vannak.

Oket, fideszeseket, kulonos fabol faragtak.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.07. 13:46:09

Kaa 2008.06.07. 13:40:30

"Politikai nézetein" azt az álláspontját érti, hogy az SZDSZ-szel antipatizálók kezelésre szoruló betegek?

Szibarita 2008.06.07. 13:46:27

Gabrilo: Jol mondod, beketabor-manias vagyok, mert undoritonak tartom, ahogy kutmergeztek.

Elkepeszto, meg csak 10 eves vagy, de azt mondja a tanar bacsi, 15 eves szinten rajzolsz hiperbolakat.

INkvizítor 2008.06.07. 13:46:36

Kaa!

"Egyszerűen úgy érzem, hogy ők beszélnek értelmesen, a többi párt meg folyton agytalan baromságokat beszél." ezért alakult ki az szdsz fóbia... mert a legtöbb szavazójuk így gondolja..
és tudod mit lehet hogy igazuk is van, csak az egy dolog amit beszélnek, és egy teljesen másik dolog amit cselekszenek...
18 éves demagográciánkból ők 10 évet voltak eddig hatalomba, és nézd meg, hogy amihez hozzányúltak azzal mi lett.. pl oktatás...

amúgy igen jól tudod, nem értünk egyet...

és kérlek Te is fogadd el hogy vannak akik úgy gondolják, hogy fiatal demegográciánk legnagyobb csapása az szdsz léte, és áldásos tevékenysége...

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.06.07. 13:48:55

Hallod ezt, Gabrilo, te kútmérgező? :D

kanbatu 2008.06.07. 13:50:01

Ezen kívül az SZDSZ számíthat azoknak a valóban liberális szavazókra, akik ugyan tudják, hogy az SZDSZ ugyanúgy nem liberális párt, mint a Fidesz, de legalább ezt mondják magukra. Ezek azok, akik két választás között csak kapkodják a fejüket, hogy mi a fasz történik, de amikor belép az ember a fülkébe, akkor felmerül a kérdés, hogy ugyan ki másra, és ezen nem változtat az a tény sem, hogy az SZDSZ egylényegűvé vált a Fidesszel meg az MSZP-vel.

Szibarita 2008.06.07. 13:50:57

Miert, a fenti odahanyas micsoda, ha nem kutmergezes?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 13:51:36

Ja, világos.

az persze Szibarita elvtárs számára meglepő lehet, hogy pont ez a mentalitás, amit itt ő reprezentál, ez a pökhendi, arcoskodó, nagyzoló, lenéző attitűd az, amiből sokaknak itt elege lett. És most ostorozza népét, ő, a felvilágosult, hogy ezek ilyen sötétek.
Kenje a hajára az európerségét.

Szibarita 2008.06.07. 13:53:53

Hat jo, ragadjatok vasvillat, egyenesitsetek ki a kaszat es rontsatok neki a szekhaznak, uralkodjatok 15 evig, aztan lassatok meg mire vezet a kurva nagy munkas- parasztkormany.

Csak mert ha nem ez tortenik, hanem egy piacparti, liberalis kormanyzas, az mar a szavazok szembekopese lenne mindez utan.

Ugy is mondhatjuk: H-A-Z-U-G-S-A-G

Tomagazda 2008.06.07. 13:54:06

höm 2008.06.07. 13:25:29

"ha a szadeszra szavazol, őket tolod a hatalomba... az egyenlő távolság illúziója réges régen megdőlt..."
Ez az illúzió csak igen rövid ideig forgott fenn, Demszki probálkozott vele utoljára, sikertelenül.
Egyetértek, a Szadi közelebb áll a szocikhoz, mint a Fideszhez. De ez szerintem nem jelenti azt, hogy azonos vele, és a rájuk való szavazás egyenlő az MSZP-re való szavazással. Kivéve persze, ha az a premissza, hogy egy, csak egy cél lehet legitim, az, hogy Fletó húzzon el, a többi csak érdektelen árnyalat, rádiózaj. Pedig nem ez a helyzet, ez csak a Te véleményed, ami rendben is van, de nem az egyetlen lehetséges, vagy tisztességes vélemény.
Látod, magad sem látod másként a világot, mint a "bármitcsakZorbánvisszanejöjjön" szavazó, csak fordítva, hiszen szerinted Fletóra csak az szavaz, aki felelőtlen hülye, vagy rosszindulatú bűnös. Én meg azt mondom, mert nagyon szeretem a sci-fit és ez baromira kitágítja az ember fantáziáját, de azért kicsit félve írom, mert igencsak merész gondolat.... mi van, ha csak más a véleményük?

Francois Pignon 2008.06.07. 13:56:05

Kaa 2008.06.07. 13:40:30
"Az a megfigyelésem, hogy az SZDSZ-fóbiások sosem az SZDSZ valamely konkrét kérdésben elfoglalt álláspontjával vitatkoznak"...

Kitűnő megfigyelés. Máshogy lenne, ha lenne annyi következetesség bennük, hogy néha következtetni lehetne a konkrét kérdésben elfoglalt álláspontjukból a jövőbeni cselekedeteikre is.

CrL 2008.06.07. 13:57:26

hahó, piacpárti liberális kormányt nem lehet csinálni volt komcsi pártemberekből és szétkorrumpálódottt szadeszes urakból. vagyis lehet, a vége a bukás.

Francois Pignon 2008.06.07. 13:57:52

Szibarita,
a piacpárti kormányzásra szerinted az autópályaépítés, az Elender, esetleg a Hankook a megfelelő példa?

Kaa 2008.06.07. 13:58:00

Nem, én nem mondtam olyasmit, hogy mindenki kezelésre szorul, aki nem az SZDSZ-re szavaz. Annyit mondtam csak, hogy az szorul kezelésre, aki szerint minden baj okozója az SZDSZ. Ezek egyrészt folyton az SZDSZ törpeségén élvezkednek, másrészt meg vannak győződve, hogy minden felvirágzott volna már itt rég, ha ezek a törpekissebbségiek nem lennénk itt. Aki ebben a logikában nem lát némi bukfencet, az szerintem lezelésre szorul. Uff.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.07. 13:58:23

Gabrilo, beláthatná, hogy maguk csak buta parasztok sz SZDSZ szürkeállománya nélkül.

CrL 2008.06.07. 13:59:07

Kaa: Demszky és Budapest?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.07. 14:00:04

Kaa 2008.06.07. 13:58:00

>Annyit mondtam csak, hogy az szorul kezelésre, aki szerint minden baj okozója az SZDSZ.

Jól értettem, MINDEN baj okozója? Tud egy ilyen embert is mutatni? Nem tud, mert nincs ilyen ember. Akkor kikről beszél? Vagy csak szavakat pakol egymás után?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 14:00:26

CrL,

"vagyis lehet, a vége a bukás."

Vagy a REFORM.

Szibarita 2008.06.07. 14:00:26

CrL: Ebben egyet is ertunk, azzal a kitetellel, hogy a masik oldal meg ugy sem csinal, mintha. Akkor meg?

Kaa 2008.06.07. 14:01:02

Francois Pignon: Ebben sajnos némileg igazad van. De ez ugyanúgy igaz a többi pártra is, ha egy kicsit megpróbálsz elfogulatlanul emlékezni. Az SZDSZ ebben sajnos nem különbözik a többitől. Szerintem ez nem cáfolja az SZDSZ-fóbia-jelenségről szóló véleményemet.

tevevanegypupu 2008.06.07. 14:03:03

Ha valakinek mas a velemenye, ne szavazzon se az mszp-re, se az szdsz-re, se a fideszre. Keressen egy kis partot es szavazzon arra.

CrL 2008.06.07. 14:06:05

Szibarita: hát a masik oldalról sincs magasztos véleményem, de eddig még csak 4 évet láttam. (most felejtsük el a 90-94-es átmeneti kormányt.)

de ez off, fél3kor kijön ki lesz a jani vagy a gabi.

"Horthy-fasiszta" 2008.06.07. 14:06:29

Ma este az HBO Comedy-n leadják "Az utolsó vacsora" c. alapfilmet, ami a téma szempontjából (is) kihagyhatatlan...:)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 14:06:46

CrL,

értsd már meg végre, mi az ultima ratio. A szocik szarok. Komcsi pártfunkcik, a szadi korrupt, viszont úgy csinálnak, mintha.
Nem jók, de a Zorbán!....

sfi 2008.06.07. 14:10:08

"Ki a rák szavaz még az SZDSZ-re?"

Én. És a fent vázolt kategóriák egyikébe sem tartozom.
Tény 1: Minden látszat ellenére az SZDSZ nem volt képes képviselni programját. Körülöttünk sorra megvalósították az egykulcsos adótól egészen az egészségbiztosítás liberalizációjáig. Oszt mi most irigyeljük őket.
Tény 2: A fentiek miatt a szadesznak már rég faképnél kellett volna hagyni a szocikat. Látniuk kellett volna, hogy a látszat ellenére nem tartoznak össze. Ez persze igen nehéz, ha többen is hozzánőnek a bársonyszékekhez, meg az állami pénzekhez.

Invictus 2008.06.07. 14:13:54

"Ugyanakkor Gyuszi nagyon okos embernek érzi magát, a magukat az informatikusságig felküzdő elsőgenerációs értelmiségiek minden önbizalmával. Márpedig mit ad az SZDSZ a szavazóinak? Hát elsősorban az okosság látszatát és érzetét. A liberálisok sikeresen alakították ki maguknak azt az imidzset, hogy ők a plebsnél sokkal okosabbak. Sokszor még ellenfeleik is elhiszik, hogy az SZDSZ a ráció pártja, szemben az olyan megfoghatatlan dolgokban hívőkkel, mint értékek, hagyományok, közösségek. Na most, egy buta, de törekvő ember számára – mint amilyen Gyuszi – nincs fontosabb, mint hogy okosnak higgye magát. A liberalizmus ezt az örömérzetet biztosítja követőinek. S ha elkezdődik a kampány, és az egyik nagy párt fél kiló aranyat ígér minden nyugdíjasnak, a másik pedig ingyen repülőjegyet Balira a kismamáknak, akkor Gyuszi boldogan és önelégülten fogja behúzni az ikszet a keselyűk mellé, mondván, ő nem olyan, mint ezek a buta, hiszékeny nyomoroncok, akik a boltban is folyton lökdösődnek, s az államtól várnak megoldást szaros problémáikra."

Ez nagyon találó leírás, én is ismerek pár ilyen vidéki származású, nem zsidó, első generációs értelmiségi (tegyük fel, hogy egy informatikusi vagy tanári diploma már eleve értelmiségivé teszi az embert...) fiút-leányt. Ők persze gyurcsányisták is egyben, az öszödi beszéd után is Fletót védték, stb. Az antiszemitizmusra (vagy a vélelmezett kódolt antiszemitizmusra) legalább annyira érzékenyek, mint egy született zsidó. A "magyarkodás" minden formája is legalább annyira ellenérzéseket vált ki belőlük. Ők a szadesz trendi "liberalizmusában" találták meg az új önazonosságukat, mint fiatal értelmiségi cool juppigyerekek. Megvették az okosság és a racionalizmus látszatát és internalizálták azt :)

Szibarita 2008.06.07. 14:18:46

CrL: Es szerinted melyik Fidesz lenne hatalmon:

- A 98-as (az ajtatoskodo, de privatizalos-liberalis)
- A 2004-es (az ajtatoskodo, szocialis demagog)
- A 2006-os (a szocialis demagog)
- A legutolso; pragmatikus, technokrata?

Csak mert anelkul, hogy ezt eldontenek, nehez alternativakent elfogadni. Az SZDSZ-rol pontosan lehet tudni, mit probal csinalni mar lassan 20 eve (karvalytoke-part), mint ahogy az MSZP-rol is pontosan lehet tudni, mit probal csinalni jo ideje (nyugdijas-part).

A 98-as es az utolso Fidesznek az SZDSZ termeszetes szovetsegese lenne, ha nem viselkednenek 10 eveskent.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.06.07. 14:20:00

Gyuszi, lécci ne molesztáld itt a kommentelőinket Kaa álnéven!

Shore 2008.06.07. 14:20:28

Nagyon jó ez a poszt is, megéri konzervatív ifjak írásait olvasni. Mindig van egy-két gyöngyszem, bár ez a mai azért nem éri el a "dolgozni járok, kocsira gyűjtök, fix nőm" van szintjét.

"Gyuszi nagyon okos embernek érzi magát, a magukat az informatikusságig felküzdő elsőgenerációs értelmiségiek minden önbizalmával"

"egy buta, de törekvő ember számára - mint amilyen Gyuszi"

Csak az elsőgenerációs informatikusok buták, vagy minden informatikus?
Vagy esetleg minden elsőgenerációs értelmiségi?

"Márpedig mit ad az SZDSZ a szavazóinak? Hát elsősorban az okosság látszatát és érzetét"

A jelek szerint a "látszat" és az "érzet" más pártra szavazói között is megvan.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.07. 14:20:50

Kaa

Miért szavazzon egy átlagpolgár az SZDSZ-re?

Miért?

6 év kormányzás utén mi a mérleg, mi az a municíó ami meggyőz hogy az SZDSZ-re szavazzak?

Kiváncsian várom az érveket, programpontokat ...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 14:22:11

A szadi kiszámítható, naja.

Választások előestéje, 94, Pető Iván: "provokációnak tartjuk azt a feltételezést, hogy koalát kötnénk a szocikkal"
kicsit később: szevasz Gyula, ez is ruha.

:(((((((((((((

CrL 2008.06.07. 14:22:58

Szibarita: 2008, a nyugdíjbefagyasztós

porthosz 2008.06.07. 14:25:17

Én speciel informatikus vagyok, és konkrétan egy szdsz-es informatikust sem ismerek. Mszp-s, fideszes sőt még szélsőjobboldali informatikusat igen, de szdsz-s egy sincs köztük.
Lehet rossz szakmát hoztál példának.

INkvizítor 2008.06.07. 14:25:55

Tomamester!

:))) "de azért kicsit félve írom, mert igencsak merész gondolat.... mi van, ha csak más a véleményük?" :))) most azt kéne ideírnom, illetve azt a választ várod, hogy "akkor a dunába velük"!!! mert toleráns csak szdsz-es lehet! 10 millió ember 10 millió vélemény és ez így van jól.

azért érződik ez a liberális paranoia...a "minket még bántani sem akarnak!!?"

abba hogy a szadi mennyire azonos a szocikkal most inkább ne menjünk bele..

kicsit off.

amúgy kicsit szégyenlem is magamat a gyurcsányfóbiám miatt, de nem tehetek róla... mióta (teljesen jogtalanul, erről papír is van :)) elveretek a rendőrök, és a liberális jogvédők (szdsz) kitüntették a főnöküket érte.... ezt követően kicsit megrendült mindenben a bizalmam... úgy mindenben...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 14:26:03

Az nyugdíjasbefagyasztás. Csak a Kéri tagad.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.07. 14:26:11

Tóni legjobb cikke!
én is ismerek jó pár "gyuszit"..

És szívesen szállok be a fogadásba: itatom az asztal alá Ergét, ha kiesnek.. :)

Invictus 2008.06.07. 14:26:25

"A fentiek miatt a szadesznak már rég faképnél kellett volna hagyni a szocikat. Látniuk kellett volna, hogy a látszat ellenére nem tartoznak össze."

Már hogyne tartoznának. Komcsi-bibsi két jó barát, a gáton együtt küzd a barna eső ellen. Ez van már 14 éve. :] Ahogy OV mondta 94-ben az MSZP-SZDSZ koalícióra, összenőtt ami összetartozik. Az ős SZDSZ magja a komcsi nómenklatúra (pontosabban annak a zsidó származású - nem egyszer ÁVH-s múltú - részének) lázadó kölykeiből állt gyakorlatilag.
Az SZDSZ nem hagyhatja faképnél az MSZP-t, mert nincs hová mennie. A Fideszhez nem mehet, hiába tűnne ez racionálisnak, ahogy a drága Debreczeni Jóska is írta valahol régen, a politikában érzelmi viszonyok is vannak, és számítanak. Az érzelmi viszonyok pedig úgy állnak, ahogy. A jobboldal nagy része számára az SZDSZ elfogadhatatlan, nemzetvesztő társaság (sokkal inkább az, mint az MSZP), az SZDSZ-es értelmiség számára pedig a jobboldal egyszerűen náci, akikkel kizárt minden együttműködés. Távoltartásuk a hatalomtól felülír minden más szempontot.
Szóval előbb lesz MSZP-Fidesz nagykoalíció mint hogy az SZDSZ saját akaratából szakítana az MSZP-vel. Bár ez sem valószínű, mert az MSZP az SZDSZ túsza sok szempontból. A két párt klientúrája már túlságosan összefonódott egymással, hogy az MSZP lerúghassa magáról őket. Nincs is világos választóvonal a kettő között, és ha igen, akkor az a választóvonal az MSZP-n BELÜL van és nem a két párt között.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.07. 14:27:30

teccenek Szibarita polgártás komcsi utalásai a Szadesz védelmében és a Szadesz jobbos kritikusai ellenében. Mintha nem a harmadik kormányban ülnének együtt velük...

Így kell! "Milyen medve?"

Szibarita 2008.06.07. 14:30:44

Elkepeszto ez a polgari firma, ahogy mas velemenyen lenni komcsisag. Tenyleg, van olyan jobbos kozosseg egyaltalan, ahol mar nem divik komcsizni a masikat?

"Horthy-fasiszta" 2008.06.07. 14:31:42

a rohadt életbe... újraszámlálást! azonnal!:(

Francois Pignon 2008.06.07. 14:32:06

Lesz-e újraszámlálás? ;)

Naumov 2008.06.07. 14:32:15

Invictus,

A cikk ezen része valóban telitalálat. Asszem 1994-ben volt a szadesz egyik kampányszlogenje "hogy a szakértelem kerüljön kormányra" vagy ilyesmi?

Jellemző történet: a zorbáni náci fehérterror végnapjaiban volt szerencsém pár 18 év körüli közgazdászhallgatóval sörözni, akik akkoriban tartottak ott tanulmányaik során, hogy mi a kereslet meg az infláció közti különbség, és egész este azt magyarázták nekem, hogy ők értenek a gazdasághoz (sic!) és azért szavaznak Medgyessyre, mert ő egy komoly szakember, nem holmi népnemzeti, kokárdás, koronaúsztató mint a zorbán..

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.07. 14:33:19

Szibarita komcsizására történő utalásai után arról panaszkodik, hogy lekomcsizzák.
Tényleg szar a szövegmegértés, legalábbis ifjú libsiknél.

Ha Fodor nyert, akkor hiába volt minden erőfeszítésünk? Ész, erő és oly szent akarat?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 14:33:38

Tölgy,

maga gyűlölködik. Kérem, fejezze abba!

CrL 2008.06.07. 14:33:55

Was Albert kire szavazhatott?

Sziberita: van, de ott nem is volt komcsi rezsim soha.

baller 2008.06.07. 14:35:00

Az SZDSZ semmivel sem rosszabb párt, mint az MSZP, a Fidesz vagy az MDF. Szerintem sokkal reálisabb lenne, ha ennek a 4 pártnak kb 25-25-25-25 százalék támogatottsága lenne.
Ez meg sajnos a Fideszesek nagy részének hozzáállása, hogy aki nem a Fideszre szavaz, az nem is normális ember, hanem buzi, zsidó, drogos vagy komcsi.

Egyébként az SZDSZ-éhez hasonló reformjavaslatokat megcsinálták a Bezzeg Szlovákiában...Nálunk egy 6,5 százalékos párt max 1 tárcát kaphat, miközben egyszerre kellene a reformokat megcsinálni.
De ha nem is egyszerre, akkor sem az egészségüggyel, hanem az adó- és szociális rendszerrel kellett volna kezdeni az átalakítást.

Szibarita 2008.06.07. 14:35:47

Kulon vicces, ahogy mikozben azzal vadolnak, hogy nem ertem, mit irnak, nem olvassak el az altalam irtakat. Verbenforgo.

Ha szavaztam volna Fodorra szavazok, csak hogy ujabb meghokkenest okozzak a polgari koldoknezo onmerseklet elharcosainak.

CrL 2008.06.07. 14:36:22

Naumov: az utsó érv ez alsóbb szinteken pedig így hangzot: 'ők már nem fognak lopni!' muhaha

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.07. 14:38:43

Fodor nyert.

Szerintetek hogyan tovább SZDSZ? Hogyan tovább magyar politika?

Francois Pignon 2008.06.07. 14:39:45

Ha azt nézzük, hogy Fodor szinte mindent mondott már az elmúlt egy hónapban a koala jövőjéről, bármi lehet.

Tomagazda 2008.06.07. 14:40:19

höm 2008.06.07. 14:25:55

Höm!
Sajnálom, ami veled történt és én bizony nem adtam volna érte kitüntetést!
Biztos én is kevésbé racionálisan gondolkodnék, ha lett volna ilyen élményem. ;-P
És gondolom abban is egyetértünk, hogy nemcsak szadeszosok lehetnek toleránsak (sőt, még ők sem feltétlenül mindig és mind azok). Úgy általában toleranciadeficit van Mo-on, a teljes spektrumon keresztül és jó adag hisztéria szintén a szélrózsa minden irányában. De sebaj, ez mind meg fog oldódni és azt a pár száz évet már bilin ülve is kibírjuk! :-D

CrL 2008.06.07. 14:40:21

ergé: és hogyan tovább ország?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 14:41:20

ergé,

szerintem így is bedől a szadi a köv. választásokon. És akkor veszek egy üveg jófajta bort, amit elfogyasztunk. Gondolom, benne vagyol.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.07. 14:41:21

baller 2008.06.07. 14:35:00

>Ez meg sajnos a Fideszesek nagy részének hozzáállása, hogy aki nem a Fideszre szavaz, az nem is normális ember, hanem buzi, zsidó, drogos vagy komcsi.

Tud reprezentatív felmérésről, amely alátámasztja ezt az állítást?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.07. 14:42:49

Az asztrológus is nagyot bukott ezen a választáson, nemcsak Kóka és mi, kókisták.

Szibarita 2008.06.07. 14:43:22

Mondjuk a fenti iras, ami pont errol szol?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.07. 14:44:05

mindenesetre vigyorogjunk egyet:
Kóka bukott pártelnök, bukott gazdasági miniszter :)
A mögötte álló szadeszos nagyurak is bebuktak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.07. 14:44:52

“Szibarita 2008.06.07. 13:42:25
Oket, fideszeseket, _kulonos fabol faragtak_.

Szibarita 2008.06.07. 13:53:53
Hat jo, ragadjatok vasvillat, egyenesitsetek ki a kaszat es rontsatok neki a szekhaznak, uralkodjatok 15 evig, aztan lassatok meg mire vezet a kurva nagy _munkas- parasztkormany_.”

Ezek mik, ha nem allúziók, amelyek a jobbosok komcsi voltára utalnak? (bár a _fából_ helyett az eredetiben _anyag_ szerepel.)
Vagy Szibarita nem tudja mit beszél. Egyéb hozzászólásai alapján az utóbbi is elég valószínű.

W Joe 2008.06.07. 14:45:25

Azt hittem nagyobb különbséggel fog nyerni Fodor Gábor.

"Horthy-fasiszta" 2008.06.07. 14:46:58

A vicc az lesz, hogy az ÜT-ben viszont a kókányolóké lesz a többség... ecsetelhetetlen, hogy ez fordítva mennyivel jobb volna.

aFx 2008.06.07. 14:47:26

baller: ja, demszky is sikeresen végigvitte azokat az ígéreteit, amelyeket még a 90-92 körüli első bpi polgármesterré választására ígért. na megyek is egy kört az egyes villamossal, aztán átszállok a 4es metróra;>

az szdsz reformjavaslatai meg... milyen egészségügyi reform. az tortafelosztás volt, avagy egy apparátus helyett legyen 21. semmilyen reform nem volt, csak munkateremtés és a bürökrácia növelése.

"dehát az egészségügyi reformot végig az MSZP akarta" -- egy szdszes képviselő, az elbukott népszavazás után. azért a többi párt _ennyire_ nyíltan nem hazudja le a csillagot az égről. a többi is hazudik, de azért ennyire pimaszan hazudni és így köpönyeget forgatni erős.

Invictus 2008.06.07. 14:47:50

Naumov 2008.06.07. 14:32:15

Az nem az SZDSZ, hanem Horn Gyula szlogenje volt. :)

Francois Pignon 2008.06.07. 14:48:00

Én is simább győzelemre számítottam, úgy tűnik, a nagyurak azért még elég nagy urak.

hacsaturján 2008.06.07. 14:49:11

én azért szavazok az szdsz-re, mert sem elsőgenerációs informatikus, sem kisebbségi nem vagyok. nem érzem magam üldözöttnek, viszont a polgári undergroundot nehezen tudom megkülönböztetni a virtuális kecskebaszók egyletétől. szívesen nézem a mónika sót. ejnye, no, ez is sok volt.

Szibarita 2008.06.07. 14:49:16

Tolgy, ironizalni es parhuzamot vonni ket csoport kozott nem azonos, mint a masik csoport nevén nevezni oket.

Kulon az on kedveert: Guantanamot undorito, parancsuralmista elhajlasnak latom, ennek ellenere nem gondolom, hogy Bush parancsuralmista rendszerben kormanyozna.

Nem mintha meglepne, hogy az aranyerzek fogalmaval nincs tisztaban; persze ettol meg szomoru.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.07. 14:49:24

miket is ígért Fodor az általa vezetett SZDSZ jövőjéről?

Francois Pignon 2008.06.07. 14:49:42

"Horthy-fasiszta" 2008.06.07. 14:46:58
"A vicc az lesz, hogy az ÜT-ben viszont a kókányolóké lesz a többség..."

A frakcióról nem is szólva.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 14:50:06

baller

Milyen hasonló reformjavaslatok? :) Esetleg konkretizáljuk.

A mártírpózt meg hasznos lenne elfelejteni, mert ilyen 6 év után, senki sem sajnál meg, akár drogos vagy akár normális (az inkább súlyosbító körülmény)

CrL 2008.06.07. 14:52:43

ergé: koalícióba vissza ha MSZP frissít, majd váltott, a koalícióba mégsem vissza mert látja MSZP nem akar frissíteni.

rockjano 2008.06.07. 14:52:53

Nos itt van még egy SZDSZ szavazó.

Mindig is rájuk szavaztam, és fogok is, most a Fodorral meg végképp.

Nem vagyok sem zsidó, sem milliomos, sem homoszexuális még csak informatikus sem. :-))) Sikeres grafikus vagyok, családos, vidéki, fôiskolai végzettségû.

És tele van a hócipôm a szinvonaltalan Szadesz fikázással, van sokminden amiért normálissan is lehet bírálni ôket. Meg ezzel az egész gyûlölködô hangnemmel ami itt és szinte minden politikai fórumon megy. Egyszerüen kurvára unom már.

jano

Szibarita 2008.06.07. 14:53:05

Lesz egy utolso nekifutasa az SZDSZ-nek arra, hogy a magyar mezonyben azza a partta valjanak, aminek igerik magukat az utobbi 18 evben. Ha most is elbasszak, csak magukra vethetnek.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 14:54:16

Most a nyafizóknak idézzem a Fajkasházyt? Tudják, mint a távirányítón egyes gombok, olyan a pojgáji ándöjgjánd is. Nem kötelező ám nézni.

baller 2008.06.07. 14:54:19

afx: naiv vagy, ha eddig azt gondoltad, hogy a politikusok nem hazudnak. Vagy gondolod, hogy a többi párt nem hazudik?
A metrót meg ki állította le? Aki azt mondja magáról, hogy soha nem hazudott. Csak épp a titkos beszéde totál ellentéte annak, amivel másfél éve kampányol.

Invictus 2008.06.07. 14:54:34

rockjano, akkor "gyuszi" vagy ez egyértelmű :P

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.07. 14:54:42

Fodor közismerten lusta politikus.. ergo talán lassabban zuhannak mostantól... Már ez is nagy fejlemény lehet.
:))))

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 14:54:54

Szibarita,

azt már elbaszták. Úgy 94 környékén keresgéljen. Vagy kicsit előbb.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.07. 14:55:09

Fodor: "A koalícióból való kilépést kényszerhelyzetnek tekintettem, az SZDSZ számára már nem volt más megoldás. Ezt csak úgy lehet az ország és a saját javunkra fordítani, ha az SZDSZ nagyon világosan és nagyon egyértelműen más politikát kezd, mint amit az elmúlt egy évben folytatott."

"Ma annyira képlékeny a politikai helyzet Magyarországon, hogy nem csak rajtunk múlik, hogy néhány hónap múlva milyen szituáció lesz.

Ma annak nagyobb az esélye, hogy a kisebbségi kormányzásban tudunk megegyezni, egy hónapja azonban nem feltétlenül ez volt a helyzet. Az SZDSZ nem lehet olyan látszatellenzéki státuszban, mint most, hanem világos ellenzéki stratégiát kell követnie. A nagyközönségnek is ismernie kell, hogy bizonyos dolgokat miért támogatunk, vagy miért nem, hogy az milyen stratégiába illeszkedik bele.

Ha létrejön együttműködés, egy új többség a parlamentben, az csakis új politikai alapokon, új személyekkel jöhet létre. Beszélnek sokat az előrehozott választásokról, és valóban lehet olyan helyzet, amikor ez komolyan felmerül, az SZDSZ-nek erre is fel kell készülnie."

FG tkp nem mond semmit, köntörfalaz... :)

"Horthy-fasiszta" 2008.06.07. 14:55:55

jano, de azért a zöldet csak tekered?:)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 14:56:53

ergé,

egy darabig még muszáj neki göndörnyalaznia. Még nem kamingautolhat.

Szibarita 2008.06.07. 14:57:34

Gabrilo: Koszonjuk az oszinte aggodalmat, mostanaig tukon ultem, hogy egy olyan nagyhatasu gondolkodo, mint on, mit gondol az SZDSZ helyzeterol.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.07. 14:58:29

baller 2008.06.07. 14:54:19

>titkos beszéde totál ellentéte annak, amivel másfél éve kampányol.

Tételesen?

da 2008.06.07. 15:02:04

ez egy jo poszt, KK es TT a legjobb reakcios szerzok koztt vannak Olibacsi mellett.

baller 2008.06.07. 15:02:14

">titkos beszéde totál ellentéte annak, amivel másfél éve kampányol.

Tételesen? "

Nincs szükség megszorításokra, mert van pénz, csak lenyúlják - 1,5-2 év megszorításra van szükség

Invictus 2008.06.07. 15:02:55

Szibarita 2008.06.07. 14:18:46

Én a 98-asra tippelnék, mármint szerintem, ha kormányra kerül a Fidesz, akkor a 98-2002 közötti kormányzást folytatják nagyjából.
Koronaúsztatás kevesebb lesz, mert nem lesz millenniumi év, de lesz elég dolog, amitől agyvérzést kap majd a jó européer liberális értelmiségünk. Zeng majd a diktatúrázástól minden, aztán 2014-ben jöhet is vissza az MSZP a jóléti rendszerváltás ígéretével, meg "a nyugdíjasoktól ellopott pénz visszaadásával", hogy aztán elkúrja megint emberesen. :]
Az SZDSZ-nek meg lesz 4 éve hogy kirettegje orrvérzésig. Kende Péter megírhatja a Viktor 3. részét is, amiből kiderül majd, hogy Orbán pedofil, és Hitler-kép alatt imádkozik otthon. :[

CrL 2008.06.07. 15:05:31

Gabrilo, milyen comingoutra gondolsz?

Naumov 2008.06.07. 15:05:43

ergé,

Reményeim szerint az újabb szoros eredmény kapcsán kiderül majd, hogy ezúttal Fodorra szavaztak álküldöttek (szinte látom magam előtt Kóka meggyőződéses támogatóit aláírási ívekkel a hónuk alatt csöngetni a HírTV ajtaján), és ezért egy év múlva harmadszor is elnökválasztást tartanak, addig pedig a párt két fele átharapja egymás torkát, nekünk pedig elég lesz a fotelből végignézni, amint kiesnek a parlamentből..

Komolyra fordítva, inkább azt valószínűsíteném, hogy most már szorosra fogják zárni a sorokat párton belül, a hatalom átmenetileg fontosabb lesz, mint az elnök személye. Ha az MSZP pozíciói rövid távon nem javulnak, akkor taccsra teszik Fletót, az SZDSZ pedig bejelenti, hogy az új miniszterelnök mellé visszatérnek a koalícióba, persze szigorúan az ország érdekében. A kilépési műsorral alighanem jópár, a cikkben illusztrált Gyuszikát sikerült meggyőzni arról, hogy az SZDSZ kőkeményen elvek mentén politizál, és ha kell, ennek érdekében akár fél évre is hajlandóak lemondani a szolgálati audikról, és velük meg a magukat liberálisnak nevező törzsszavazókkal újból hozni fogják a 2006-os szavazatmennyiséget. A választási részvétel alacsony lesz, mivel a lakosság nagy részének már baromira elege van a politikai ombrézolásból, így az SZDSZ ismét bekerül a parlamentbe, a fidesz előre borítékolható hibái (Mikola, Semjén & co.) és az ezek kapcsán indított permanens lejáratókampány pedig biztosítják az újabb MSZP-SZDSZ többséget. Pesszimista forgatókönyv, de bevallom, semmi jóra nem számítok :/ (ha nem lesz igazam, egy láda sörrel én is beszállok)

rockjano 2008.06.07. 15:05:51

Invistus

Akkor Gyuszi vagyok, mit tegyek :-)

Büszke Gyuszi!!!

rockjano 2008.06.07. 15:07:32

"Horthy-fasiszta"

Mán melyik zöldet???

Tekerek én már mindent

jano

Szibarita 2008.06.07. 15:07:37

Irhatna vegre egy szerkesztosegi cikket a reakcio a "komcsi" szo jelenteserol.

Amolyan jobber-magyar keziszotar kezdemeny lehetne, amiben az egyes kifejezeseket sajat kontextusukba lehetne helyezni.

Csak mert ugye lola, Turul, tolgy, Gabrilo es mas nagy arcok a panteonbol is mind-mind a klasszikus, leninihez kepest teljesen mas ertelemben hasznalja a szot, meg a vegen kiderul, hogy pozitiv jelzo es tiszta felreertes, hogy mindket oldal veszelyes bunozoknek tartja a masikat.

aFx 2008.06.07. 15:09:19

baller:

"naiv vagy, ha eddig azt gondoltad, hogy a politikusok nem hazudnak. Vagy gondolod, hogy a többi párt nem hazudik?"

tudod mi az a szövegértés? akkor légyszives olvasd már át mégegyszer amit irtam. a többi is hazudik, de nem ilyen feltűnően. az szdsz a pofátlanságot új szintre juttatta. értelmezd. lassan mondom. többi. is. érthető vagyok?

nézzük... Orbán leállíttatta. előtte volt 6 év, utánna eltellt 6 év. elindították, ugyanakkor Madridban is indítottak kettőt. a Madridi két új vonal kész, itthon már nagynehezen fúrtak 3 megállónyi távot. és Orbán az egyes villamosba nem szólt, és a többi szép ígéretbe nem szólt, csak a metróba. szóval ezt ne kenjük már a zorbánra. 6 év. nincs zorbán azóta, csak mszp szdsz. fel kéne fogni, hogy ez nem a fasisztoidnagymagyarsátán sara. hanem a liberalizmus utolsó fellegvárának kapitányáé, aki megmentőnk urunk és parancsolónk.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.07. 15:10:37

baller 2008.06.07. 15:02:14

>Nincs szükség megszorításokra, mert van pénz, csak lenyúlják - 1,5-2 év megszorításra van szükség

A két állítás között volt két év gyurcsányzás leálló gazdasági növekedéssel, folytatódó eladósodással és túlköltekezéssel.

Szibarita 2008.06.07. 15:12:13

Ha a Fidesz nem tett volna meg mindent 98 es 2002 kozott, hogy tokeletesen elidegenitse magatol a fovarosiakat (es ne tunne ugy, mintha minden alkalommal valami viccjeloltet inditana a posztert), akkor most beszelhetnenk valodi versenyrol ket fopolgarmester-jelolt kozott.

Az ember az ellensegeivel kot beket, nem a barataival.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.07. 15:14:36

Szibarita 2008.06.07. 15:07:37

>Irhatna vegre egy szerkesztosegi cikket a reakcio a "komcsi" szo jelenteserol.

Ez hiszti. Úgy tesz, mintha nem értené, mit jelent a "komcsi" a komcsizás kontextusában.

>jobber-magyar keziszotar kezdemeny lehetne

Ön kirekesztő? Megkülönbözteti a jobboldaliakat a magyaroktól?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 15:14:36

"Az ember az ellensegeivel kot beket, nem a barataival."

Micsoda bölcsességek! Erre rágyújtok.

CrL,

aztat én nem tudom, azt csak Fodor tudhassa:)

Invictus 2008.06.07. 15:15:48

Szibarita, elég egyszerű, a komcsi az nem ideológiai kategória, hanem társadalmi-szociológiai. A privatizációból kapcsolatai révén meggazdagodott, tőkéssé vált volt párt- és KISZ-funkciktól a kemény MSZP-hivő panelprolikig, BM-nyugdíjasokig, ex-munkásőrökig stb.
Természetesen ez már nem eszme (a közös múlton (MSZMP) kívül legfeljebb az köti őket, hogy mit/kit utálnak nagyon: a keresztény egyházakat, a zorbánt, a magyarkodást, a komcsizást ;) stb.)
Eszme max. annyiban, hogy most is a jövőbe néznek és a haladás letéteményeseinek tartják magukat :) Csak most nem a VSZ és a KGST, meg a szocializmus hanem a NATO és az EU, meg a piacgazdaság megy:)
Nem Moszkva az megfelelési pont (persze ez leegyszerűsítés), hanem Brüsszel és Washington. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.07. 15:15:58

"Szibarita 2008.06.07. 14:49:16
Tolgy, ironizalni es parhuzamot vonni ket csoport kozott nem azonos, mint a masik csoport nevén nevezni oket." - nem ugyanaz, de attól még komcsizás. (Mások így zsidóznak, náciznak, cigányoznak, gojoznak, stb.) Elég egyértelmű az utalás, és a negatív jelentés is.
Még egyszer: Szibarita a Szadesz "természetes szövetségesével" való hasonlósággal vádolta a jobbosokat.
Örülök, hogy libsi.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 15:17:56

"lola, Turul, tolgy, Gabrilo"

Hát, Turul kollégát meg kell védenem. Mert ő sokkal mérsékeltebb, nem látja? Még ilyet! Belevágni a Tölgy-Lola-Gabrilo szélsőfasisztanáci-antiszemita tengelybe Turult is...
Szégyen.

Szibarita 2008.06.07. 15:18:15

Miert, a pápistakat is magyarnak tartom megfelelo kornyezetben, azt megis van latin-magyar szotar.

Egyebkent oszinten nem latom, milyen olyan azonossagok vannak az 52-es, a 82-es, a 93-as, a 2002-es es a 2007-es kormanyok kozott, amik kierdemelnek egy kulon jelzot, amit a mo-i jobboldali kormanyok nem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.07. 15:18:27

"Az ember az ellensegeivel kot beket, nem a barataival." - mondta a Fekete vitéz.
Hogy nem hallottam én ezt úgy 2002 vagy 2006 táján? Rosszul figyeltem?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.07. 15:19:10

Invictus, kár volt felvilágosítania Szibaritát. Folytathatta volna azt, amit a "komcsi"-k évtizede játszanak: hogy nem akarják érteni a komcsizást, és folyton rákérdeznek, hogy akkor most ez lenini értelemben értendő-e. Jóslatom különben: nemsokára előkerül a "Martonyi is párttitkár volt" aranylemez.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 15:19:16

Tölgy

a Szibarita-típusról mehetne egy post a Teázóba nem?

Invictus 2008.06.07. 15:20:49

dzsucseharcos,

Ja, a Martonyi, aki '89-ben lépett be az MSZMP-be. Hát volt egy ütemérzéke az biztos :)

Szibarita 2008.06.07. 15:20:59

Csanyira, Szelesre vagy a keresztszemure gondol, amikor a privatizacion onmagat megszedokrol beszel?

Nevetseges ez a szembeallitas. Ha az elso allitastol megfosztjuk a tetelt, marad a jobber-ellenesseg, ami tisztan abba az iranyba mutat, hogy mindenki komcsi, aki nem jobbra szavaz.

Szibarita 2008.06.07. 15:23:32

Tolgy rettento erzekeny tud am lenni, ha a sajat feligazsagat kell vedenie. Egeszen meglepo lenne, ha Bayer Zsolttal es a Fidesszel szemben is hasonlo erzekenyseget mutatna, mondhatni mar-mar gerincesseg latszatat keltene.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.07. 15:23:58

G.
kérjünk egy önéletrajzot tőle?
De maga is megírhatja.

countrystudy 2008.06.07. 15:24:30

most,h győzött Fodor,jó nagy az esély a bejutásra (talán az egyetlen),aztán majd seggbe rúgják és visszaveszik az irányítást

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.07. 15:26:48

A pápisták és a latin? Mi van? A pápisták latinul beszélnek? (Ó, bárcsak!)
Szilvi, gyengülsz :(

Invictus 2008.06.07. 15:27:28

Nem, Gyurcsányra, Medgyessyre, stb. :)
Csányi, Széles inkább kivételek, mint szabály szerintem :)
A "jobber-ellenesség" közös pont, de nem mindenki komcsi, aki nem jobbra szavaz. Aki otthon marad az pl. miért lenne?:)
Lehetne ezen rágódni, de felesleges, maradjunk annyiban, hogy kulturális-szociológiai kategória a "komcsi". Az SZDSZ nem tartozik bele, az MSZP igen, a szavazóival együtt. :)

kukker 2008.06.07. 15:27:53

Mi lessz velem? Nem tudok tovább lopni. Ahhhhahahhahahajajjaajjjjaj. Kuncze-Horn-Pető bácsiii pedig azt igértétek a Jani nyer most is....

Szibarita 2008.06.07. 15:29:40

Tolgy, en ertem a sajat viccem, aminek mellesleg pont te adtad meg a csattanojat.

petyy 2008.06.07. 15:30:38

Vidékről jött első generációs informatikus vagyok. Erősen jobb oldali. Mi lehet a baj velem?!

Nem Penny hajója 2008.06.07. 15:32:14

Nah, Fodor nyert hála az égnek... Látok egy csöpp esélyt arra, hogy rájuk szavazok a köv. választáson.

Nem Penny hajója 2008.06.07. 15:33:44

"első generáűciós informatikus" :DDD

Nekem már a dédapám is informatikus volt ;)

Szibarita 2008.06.07. 15:38:05

En ismerek masodik generacios informatikusokat (tobbet is); kapaszkodj, talalkoztam mar harmadik generaciossal is.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.07. 15:43:00

Szibarita 2008.06.07. 15:29:40
Tolgy, en ertem a sajat viccem" - ja, hohy szolipszista!
De akkor hogyan lehetséges bárkivel is dumcsizni? Vagy mind csak a képzelete termékei vagyunk?

Szibarita 2008.06.07. 15:44:52

Meresz kovetkeztetes abbol, hogy on nem ert egy viccet, azt levonni, hogy nem lehet olyan ember, aki viszont igen. Nem jut eszembe a megfelelo latin kifejezes, de magyarul ugy mondjak "felfuvalkodott".

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.07. 15:58:29

Szilvi,
maga érvelt azzal, hogy _ön_ érti a saját vicceit. Ha ez elég indoknak, akkor kicsit szolipszista hangulatú.

Maga nem lehet pápista, hiszen nem tud latinul!

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.07. 15:58:46

"Fodor Gábort választották meg, ő az SZDSZ elnöke" - válaszolta Kuncze Gábor arra a kérdésünkre, hogy mit szól az eredményhez.

"A nap süt, én pedig szellentettem egyet". Nagyot kommentelt Kuncze.

tevevanegypupu 2008.06.07. 16:04:12

Kit erdekel Kuncze Gabor? Es Koka Janos? Ha eltunnenek, az szdsz-nek sokkal nagyobb eselye lenne a 10 szazalekra. Hogyhogy nem latjak meg mindig?

Google 2008.06.07. 16:07:37

Ha SZDSZ, akkor Gusztos minapi Hírszerzőbeli kiszólása:
" A jobboldal vezető ereje az elmúlt két választáson a mi felszámolásunktól remélte hatalomra jutását. Nem sikerült nekik. Bejutottunk, ők ellenzékbe maradtak."
Gratula! Bejutni az MSZP-be, vagy -vel, kell-e embernek, hombrénak ennél több!
Szibarita, nem kell szótár, nem a könyvekben,szócikkekben, hanem a génjeinkben, a sejtjeinkben van a jelentése a szónak, a legegyszerűbben kifejezve: hazugság.

Pistike100 2008.06.07. 16:08:25

Hajrá SZDSZ, hajrá FODOR!
:)

CrL 2008.06.07. 16:12:31

Gabrilo, egy volt fideszes a Szadesz élén, Kuncze olyannak soha nem gratulálhat. Bánhatja, hogy nem indult.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.06.07. 16:24:16

Igen, a szocialisták azután, hogy Jánosék szarban hagyták őket, egészen biztosan megértőek lesznek, és átszavaznak. "Lószart, mama!" Amikor a szoci szavzók úgy érezték (Horn után) hogy a szocik bajban lehetek, nem volt átszavazás. Most se lesz, mert a szociknak még az alapkáderei se jutnának be listán, ha az SZDSZ-t is besegítenék.

Az értelmiség korábban rájuk szavazó részét sem tudják ilyen kormányzati teljesítménnyel maguk mellé állítani mégegyszer. (Az értelmiség alatt olyan embereket értek, akik legalább négyesre érettségiztek matematikából. Aki nem tud számolni, az nem értelmiségi, hanem hülyegyerek.)

mxplanet 2008.06.07. 16:42:45

és mi lesz kovács pistivel?

kukker 2008.06.07. 16:44:35

Éljen Gabesz. Kunczegecibanda tünjön az arktiszra.

drc (törölt) 2008.06.07. 17:03:09

Az első 6 bekezdésed úgyan úgy ráillik a Fideszre és az MSZP-re is, csak pár szót kéne megváltoztatni benne...

Amúgy pedig elmondtam itt egyszer már, menjen el az ÖSSZES JELENLEGI PÁRT A JÓ KURVA ANYJÁBA.

drc (törölt) 2008.06.07. 17:04:21

a néhány kívülről okoskodó faszfej csoportosulással együtt...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.07. 17:37:38

Az úgynevezett "szdsz-fóbia" nem más, mint az ember természetes viszolygása mindentől, ami undorító. Olyan, mint a szervezet védekezése a vírusok ellen. Hál' istennek, én szdsz-fóbiában szenvedek, vagyis az önvédelmi reflexeim még működnek. Az ő országuk nem az enyém, és azt sem akarom, hogy az enyém az ővék legyen.

rockjano 2008.06.07. 17:37:46

Go Fodor go...!!!

Drukkolunk.

jano

vargánya 2008.06.07. 17:47:32

Amit Invictus ír az SZDSZ-es beállítottságról (14:13) amely az önazonosság meghatározó részévé
vált az SZDSZ-hívők lelkében, teljesen egybevág 1,5 évtizedes tapasztalataimmal. Igen, jellemzően
elsőgenrációs értelmiségi, nem szeretne már ahhoz a "mucsai", "maradi" szarszagú benszülött világ-
hoz tartozni, ahová még a szülei is tartoztak.
A parvenü-ség látszatától szabadulni igyekezvén
olyan igazodási-azonosulási pontot keres, amely az "emelkedettség", "trendiség", "europérség"
(megtévesztő) látszatát kínálja számukra. Ettől lesznek "menő fejek" (az ódivatú komcsi "haladó"
reinkarnációja-ime a közös gyökerek...). Ettől a
hovatartozás-tudattól aztán olyan k.magabiztosak
"okosak" és fölényesek lesznek, hogy alaptermésze-
tükké válik (és ez a másik visszatérő tapasztalatom velük kapcsolatban) egyfajta kritikus-ironizáló attitűd, a másik (a másság!) kigúnyolásának örömteli hobbija, az alázat hiánya.
Sok eddigi "hozzászólás" ezt gyönyörűen példázza.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.07. 17:58:38

Falafel, küldtem Magának nevére kattintva levelet.

dr. Wilbur Swain 2008.06.07. 20:10:19

azért én mégis csak azt gondolom - a pécét magasról leszarva - hogy ez a buzik, zsidók pártja
Fodor Pumukli nemsokára úgyis visszabújik Fletó seggébe

CrL 2008.06.07. 20:12:41

vajon a 3 érvénytelen szavazat változtatott volna a végeredményen?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.06.07. 20:31:09

gabberbatyo
Új hozzászólásElküldve: Szomb Jún 07, 2008 7:01 Ha feltesszük, hogy nem pontos a születési idő, egy kicsivel 16 óra előtt született, akkor az Ascendense direkcióban belefut egy Jupiter szextilbe, ez jelzi a megválasztást, és szinte azonnal egy Nap kavdrátba. Valószínűleg beperlik vagy tekintélyes emberek támadják..., kicsit később pedig egy-két év múlva egy Uránusz-Ascendens trigon jön létre.
Vagy lerázza a támadásokat vagy váratlanul házasságot köt, új pártot alapít vagy bármi más. Very Happy
Ez a képlet 15.56-os születési időt feltételez, a direkciókat igyekeztem kinagyítani, remélem látszik.
Természetesen ez is csak egy fikció, az adatbázisomban találtam a képletet, nem pontosítottam.
Ha valaki utána tud járni, hogy pontosan mikor született, hajrá, várjuk a pontos adatot! Very Happy

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.07. 20:32:50

dr. Wilbur Swain · senkisemolvassa.blog.hu 2008.06.07. 20:10:19 --
Ne mán!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.07. 20:37:59

Loxon:
Vettem az üzenetet, és válaszoltam is. thx

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.07. 20:45:55

dr. Wilbur-rel értek egyet. Fodor egy szarzsák.
Nincs egy hónapja sem, hogy az A'la carte című műsorban a következőket nyilatkozta:
"A magyaroknak szembe kéne nézniük bűneikkel a holokauszt kapcsán."
Magyaroknak - vagyis többes szám harmadik személyben. Akkor ő mi a picsa? Zsidó netán?
Nehezen viselem, hogy a korábbi korokban élt férgek miatt engem próbálnak bűnbakká tenni. Amikor egy zsidó honfitársunk elkezdi a fejünkre olvasni, hogy mi őket hogy és mint irtottuk, hát kedvem lenne az illetőt pofánverni.
Totálisan meghasonultam a témában, hiszen a nagyszüleim onnan jöttek haza, ahonnan nem sokan. Mégsem tudok azonosulni a fodorfélékkel. Nagyi odaátról nyakon is csapna.

CrL 2008.06.07. 20:51:59

Mr Falafel, ritka hangot képviselsz az biztos.

tevevanegypupu 2008.06.07. 21:20:47

Abba kellene mar hagyni a bunbanat folyamatos gyakorlasat es megkoveteleset olyasmiert, amit olyanok kovettek el akik kozul mar nagyon-nagyon sokan nem elnek, es altalanositani kulonben sem kellene. Akik elkovettek a bunoket, Nurnbergben megbunhodtek erte, es aztan meg evtizedekig a bunos nemzetek. Ezekutan Izrael megalakulasa olyan korulmenyek kozott jott letre hatvan evvel ezelott, amiert a zsidoknak kellene bunbanatot gyakorolniuk es folyamatosan. Erre nem hajlandoak meg annak a nyolcszazezer palesztinnek a kedveert sem, akinek el kellett hagynia a hazajat, es az azota folyamatosan masodrendu allampolgarkent tartott, Izrael teruleten nagykegyesen megturt arabokert sem. Kis moderacio es gondolkodas szuksegeltetne. Emellett Fodor Gabort megvadolni antiszemitizmussal meglehetos korlatoltsagra es a jozan esz hianyara utal.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.07. 23:10:02

azért az tetszik: akad itt néhány őszinte komment

éljen az anti-eufémizmus, bazdmeg

sensei 2008.06.08. 06:18:05

Fodor elnöki ambíciói "végre" beteljesültek. Nagy kérdés, hogy kinek fog ez hasznot hozni. Vélhetően az szdsz-nek nem sokat. Fodort csak addig mutogatta az szdsz-es őskövület magja az egész közvéleménynek és szavazótáborának úgy, mint "fasza gyereket", míg ezzel is! árthatott Orbánnak. Belül meg az az érzésem, hogy az "árulóknak kijáró tisztelettel" kezelték. Különösen Kuncze- a politika homorágyúja- nem tudta leplezni ezt egy pillanatra sem. Szerintem az szdsz "nagyurai" nem nyelnek békát, nem tanúsítanak önmérsékletet, hanem nagyjából az 1% 50%-val nem mellé, hanem szembe mennek Fodorékkal. Ha ez nem így lenne csalódást okozna nekem, különösen Kuncze, akinek egész lényéből sugárzik az őszinte liberalizmus különösen a tőle eltérő véleményt valló embertársai iránt.

countrystudy 2008.06.08. 08:09:49

én is utálom,hogy a ma élők képébe vágják a zsidóüldözést,ők tudják,miért teszik.persze a kisz-fiúk igazi szociáldemokraták.nekik hogy megbocsátottak. egyébként szintén az a la carte-ban,ezen a héten, závada pál ütött meg hasonló hangot.nagyot csalódtam benne.

Zetek 2008.06.08. 09:18:13

Szerintem az SZDSZ-nek a parlamentben a helye. Fontos lakmusz papír, bármit mondanak, azonnal érdemes gyanakodni. De olyan jó látni a döglődésüket. Öröm, hogy F.G. nyert, mert ezzel az utolsó nagy ígéretről derül ki, ő sem tud csodát tenni.

Téglagyári Megálló 2008.06.08. 09:27:06

kicsit későn:

a szadi-szavazók köréből kimaradtak a hitigyülisek, vagy azok már szoci szavazóknak számítanak?

Téglagyári Megálló 2008.06.08. 09:32:41

Az informatikusokat lenéző megjegyzésekért pedig én kérek elnézést. Persze tudom miről van szó, szenvedtem is tőle sokat az egyetemen.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.08. 11:05:02

Téglagyári Megálló:
Nem az informatikusságon van a hangsúly, hanem az okosság imázsán. Lehettek volna esztétika-szakos bölcsészek, ne adj' Isten marketingesek is. :)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.06.08. 11:33:13

á, mióta 2002ben dobbantott Hack Péter, azóta nem hiszem hogy gyakran összeborulnak. persze a liberálsoviniszta piac-verseny-siker témába bizonyos szempontból beleillene a gyüli modellje. meg tomkrúz választott vallásáé is.

bár nem tudom, melyiknek lenne gázabb felvállalnia a másikat.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.06.08. 11:36:01

az okosságról nekem az elte szociológia tanszék ugrik be a felálló farkú lenin képekkel... sokan nem tudják, mit vesztettek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.08. 11:45:56

"denever 2008.06.08. 11:36:01
a felálló farkú lenin képekkel..." --
ezt kibontanád? Mert nem értem az utalásodat, pedig már szikrázik az agyam.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.06.08. 11:51:29

egy-két szobában ott kigyúrt meztelen pasik voltak a falon, de a fejük helyén vlagyimir iljics arca figyelt...

persze ez régebben volt, a kilenvenes évek elején.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.08. 11:57:33

Perverz egy hely lehetett.
Valami szocreál swinger club?

keb_26 2008.06.08. 13:50:46

Van ám még egy jelentős (már a 3%-on belül) szdsz-es csoport. Ha hiszitek, ha nem, pont olyanok mint ti. Ők is kritikusan gondolkodnak (önkritikát sajnos kurva sokat kell gyakorolniuk), jó a dumájuk, és a nagyja nem első generációs értelmiségi mint a cikkben említetted, hanem már a nagypapája is Ady-tudós volt. Namármost ezen embereknek ugyanolyan értékrendszere van, mint a blogonlévők többségének, csak önmagát nem a konzervativizmusban, hanem a liberális értékrendszerben (sok országban, őket is konzervatívna neveznék, hisze elég régi értékek ezek, csak itthon nem épültek 100%ig be, ellentétben Angliával). Namármost ezeknek az embereknek nem létezik más párt jelen pillanatban Mo-n, de az sdsz balfaszságaival tökéletesen tisztában vannak. Rzértáll a párt 3%-on. De ha 8 éve jobboldali kormány működne itthno, simán állnának 10%-on is. (bár ahhoz legalább 1 épkézlább vezető kéne, mert bár Fodor szimpatikus figura, d 20adrangú politikus, a Kóka meg egy gyík.

keb_26 2008.06.08. 13:56:04

Sz informatikusok helyett meg nyugodtan lehet írókat mondani, mert elvitathatatlan, hogy a magyar író-költő krém, az sdsz-t preferálja, még ha azt is mondja, hogy már kiábrándult, titkon odahúz.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.06.08. 14:00:12

A magyar író-költő krém tagjai mind melegek, így szerepelnek a fenti felsorolásban.

keb_26 2008.06.08. 14:07:15

Mr Falafel
Igen, sokat hangozattják az emberek, hogy le lehet szállni a zsidó témáról és mi nem vagyunk felelősek nagyapáinkért stb. De ez nem igaz. Szemebenézni igenis szüksége. Nem magaddal, hanem az ország történelmi múltjával. Mert nem igaz, hogy ez az ország szembenézett volna vele. Rákenkük a németekre, meg a pár őrült nyilasra, miközben külföldön feljelentők országának hívtak bennünket (szocializmus alatt is persze). Rohadtul nem néz szembe senki a múlttal. Példa kell? Nézd meg milyen arányban látogtaják Auschwitz-t a magyarok. (E/3-ban írtam, mert így szokás,de ettől méga magyar vagyok) Ahhoz képest, hogy hány magyar halt meg Auschwitzban, mi szarunk rá a leginkább. Ez a baj.

tevevanegypupu 2008.06.08. 14:27:02

Auschwitzban minden evben megrendezik az Elet menetet, arra nagyon sokan mennek es nemcsak zsidok. Van Holocaust Emleknap, ezt a naci beallitottsagu fidesz egyik minisztere, Pokorni Zoltan vetettette be.Ez az orszag szembenezett a multjaval. Nem minden idoszakkal, az viszont igaz.

A kommunizmus es kepviseloi meg itt elnek kozottunk buntetlenul. Mert mi szerettunk volna tovabblepni es nem kivantuk sem a felelossegrevonasukat, sem a felreallitasukat.

Most ugyanazok a kommunistak - vagy hasonlo ideologiai beallitottsagu utodaik - beszelnek antiszemitizmusrol es vadaskodnak, akik bekoltoztek a kisajatitott vagyonba, elraboltak a taborokba hurcolt emberek ertekeit es akik nagyon sokszor Auschwitzbol egyenesen Recskre vagy mas taborba, bortonbe vittek a tuleloket.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.08. 15:00:19

keb_26 2008.06.08. 13:50:46

>Namármost ezeknek az embereknek nem létezik más párt jelen pillanatban Mo-n

Pontosan erről az érzületről van szó: hogy az SZDSZ modern, európai párt, mindegyik másik pedig mucsai, paraszti, nem európai, nem elit. Ezért csakis az SZDSZ jöhet szóba, bár hogy konkrétan miért, azt nem tudják. Ez azonban egy olyan érzés, ami mögött bajos lenne "liberális értékeket" vagy bármi hasonlót találni. Miféle értékrend vagy politikai program fejthető ki abból a hiedelemből, hogy "az SZDSZ európai és okos, mindenki más mucsai provinciális paraszt"? Ez színtiszta nagyképűség, nagyképű pedig egy balkáni maffiózó is tud lenni, nemcsak egy européer értelmiségi. Természetesen nem kizárt, hogy ezt a nagyképűséget egy ikszedik generációs értelmiségi író is képes mutatni (sőt: íróknak manapság tényleg szinte kötelező az SZDSZ-esség), nemcsak a cikkbeli "Gyuszi", de attól ez nem lesz több a cikkbeli Gyuszi ösztönös felsőbbrendűség-tudatánál. Nem lesz pl. liberális értékrend.

keb_26 2008.06.08. 18:43:32

Dzsucseharcos

Szerinted egy magát liberális értékrenddel (kiegészülve sokszor egyfajta baloldali szociális érzékenységgel, neadjisten zöldpártisággal) azonosító embernek kire kéne szavaznia? Mert szerintem vagy senkire, vagy az szdsz-re és nem azért mert az szdsz hű ezen elvekhez, hanem mert nincs számukra más. És nem azért mert mindenki más mucsa, paraszt, retrográd ókonzervatív etc, hanem mert mindenki mást képvisel. A szocik egy utódpárt, ráadásul puhaseggű lustajózskák klubbja (ebből törhetet volna ki Gyurcsány, de elbaszta, a szadesz meg szívhazja a fogát mert jobb úgyse jön, max a Bajnai, de ki választja meg?). A fidesz egy nemzeti gyűjtőpárt, amiről azért nehéz beszélni, mert már minden jelző igaz rá. Minden párt populista, ez a demokrácia lényege, de a fidesz egyenlőre csak zöldpártként nem működött, egyébként ígértek már jobbnak balnak bankárnak liberálisnak mindent (ez nem jelenti azt h. pl szélsőjobbosok, vagy komcsik, de megcéloz mindenkit ígéreteivel). Ott lenne még az MDF, de vicces lenne, ha a Magyar Liberális Párt szavazói mind a Magyar Konzervatív Pártra mennének voksolni. Az egyik Kis János, a másik Antall József.
Ígyhát mi marad? 1: semmi (a többség itt van) 2:az szdsz nevű amortizáció, aminek Kóka János a végítélet volt. A hüllő aki megrágcsálta az elhervadt virág maradékát. Ezt a virágot meg már lehetetlen feléleszteni, főleg nem egy hobbikertésznek, mint Fodor.

keb_26 2008.06.08. 18:46:38

Kis Jánostól bocsánatot kérek

2008.06.08. 19:06:49

Ez egy tökéletes példa arra, hogyan lehet álértelmiségi köntösben eladni a zsidózást. Ez az írás csak egy kicsit szebb a turulpárti kommantelők "mocskos zsidók úgyis megszavazzák" típusú bejegyzéseinél.
Elég nagy csalódás ez a bejegyzés, színvonalasabb írásokhoz szoktam ezen a blogon.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.06.08. 21:18:07

David, a bejegyzésed tökéletes példája annak, hogy miért nem lehet ebben az országban a zsidókról értelmesen (horribile dictu: iróniával és öniróniával) beszélgetni. Vigyázz, otthon a fogkeféd lehet, hogy antiszemita, a könyvespolcod meg, az a barna, egész biztosan náci.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.06.08. 21:32:20

David, plz. hogy a bánatos francba lehet feszt azt skubizni, hogy ki zsidózik.
jó érzés? Jó tudni, hogy _ezek_ nem tűnnek el?
ha nincs kellőképpen explicit kinyilatkozás, keresünk árnyaltat.

ez az egész cirkusz nem más, mint önviktimizáció.

egy felvilágosult, civilizált ember, cigány/magyar/zsidó/akármi, szerinted nem tud túllépni az ösztönlények hörgésén? mit érdekel az bárkit is, ha tök nonszensz érvek alapján mindenféle nímand hőbörög? bólintunk, oszt kalap, kabát. kár lemenni a dágványba.

+i és kész. mártíromság helyett.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.08. 21:45:04

keb_26:
Ha már voltál olyan ostoba, hogy felhoztad a feljelentgetősdit, akkor igazán megemlíthetnéd, hogy a zsidók egymást jelentgették fel. Júúúúúúúj, millllyen antiszemita vagyok!!!!
Egyetlen ma élő magyarnak sem kell szembe néznie a holokausztos bűnökkel. Ahogyan te és a tiéid megengedhetitek magatoknak, hogy Rákosi Rosenfeld személyi kultuszának rémtetteivel nem néztek szembe. Amúgy mi a k.... istent jelent az, hogy szembe nézni? Felőlem hátat is fordíthattok, csak picsán lesztek rúgva, ha nem dugultok be.

keb_26 2008.06.08. 23:12:52

Mr Falafel

Bazdmeg, Te beteg vagy. Ki a fasz vagy te, hogy lekomcsizol, meg enyémeimezel! Kik vagyunk mi? Kik az enyéim? Úristen de felidegesítettél te állat, hogy nem rohadnál meg, itt Rákosizol nekem, mit tudsz te rólam meg a családomról, hogy merészeled...
Rohadtul szégyenlem magam, hogy ilyeneket írok itt, de el nem tudod képzelni mekkora ostoba szánalmas gyökérséget írtál (a feljelentős hülyeségedről nem is beszélve) ...

A történelmi szembenézés meg történelmi felelősségtudatot jelent, ami annyit tesz, hogy megéled elítéled és tanulsz a történelmi múltból. Ez nálunk NEM történt kellően meg, mégha a szocializmus után meg mégkevésbé.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.08. 23:48:45

keb_26 2008.06.08. 23:12:52

Kár izgulni. M. Falafel szeret provokatív lenni. Azt viszont én sem értem teljesen, hogy milyen értelemben nem tanult Magyarország a múltból és ki nem ítéli el jelenleg a holocaustot, vagy mikor lenne Ön is elégedett az elítélés mértékével. Az egy kicsit mechanikus elgondolás, hogy ehhez Auschwitz-látogatási országkvótákat kellene teljesíteni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.09. 07:38:48

keb_26:
Jól betaláltam nálad. Mindig az kiabál, akinek a háza ég.
Hogy ki vagy te és tiéid? - Mindazok, akik folyamatosan holokausztoztok, akik folyamatosan felszólítgattok minket, hogy nézzünk szembe történelmi bűneikkel, stb. Ti valahogy elfelejtitek, hogy a holokauszt után mindjárt egy másik rémuralom következett, ahol a sértett kör bosszút állt a magyarságon. Az ÁVH azért alakult, hogy felkutassák a Magyarországon bújkáló nácikat és szimpatizánsaikat. Tisztán zsidókból álló különítmény volt. Rákosi zsidó ember volt, aki olyan terrort vezetett be, amilyet anno von Haynau sem. Ezek a tények, cimbora. Nem kéne úgy tenni, mintha ez meg sem történt volna. Az áldozatok száma mindkét esetben több százezres, de a komcsi vérengzést valahogy nem illik felemlegetni.
Te és a tiéid szerint a Nobel-díjas magyarok mind zsidók voltak, de Rákosi magyar. Jót zsidóként lehet elkövetni, rosszat meg csakis magyarként. Boááááá

A zsidók egymást jelentgették fel, ez is tény. Nem én állítom, hanem ZSIDÓ történészek például. Vagy olvass csak el néhány Leon Uris írást! Ő zsidó volt. Aztán az sem mellékes, hogy elsőkézből tudom ezt, a visszatérő nagyszüleimtől, töki.

Sorszámozott abderita barátom, az egész szocializmus arról szólt, hogy a mocsok nácikat legyőzték a hős szovjet katonák. Filmek tízezrei, ünnepségek, megemlékezések, stb. A génjeinkbe nevelték, hogy féljünk a náciktól, és tetteiket elítéljük. Ha valaki, hát a magyar biztosan utálja a nácikat. Csakhogy most egy olyan oligarchia uralkodik hazánkban, aki lop, csal, fosztogat. Akik bűnöző életmódjukról a holokauszttal terelik el a figyelmet. Te nekik csaholsz, oktalan eb.

keb_26 2008.06.09. 09:57:02

Dzsucseharcos
Minden normális ember elítéli a Holocaustot, de én úgy veszem észre, hogy a környezetembenélők szeretnek minden felelősséget a németekre kenni, hiszen Szálasi csak a megszállás miatt került hatalomra ugye. Horthyról közben ódákat zengünk , kieeljük, hogy leállítatta a budapesti zsidók deportálását (kérdés milyen nemzetközi körülméyek között, amúgy nem vagyok Horthy-ellenes, meg vele sem vagyok, szerintem nagyon összetett figura, akit itt sztárolnak, ott náciznak, egyik sem és mindkettő..), miközben megfeledkezünk a Szálasi előtti időkről, például megint mondom alig esik szó arról h hány embert jelentettek itt föl (Mr. Falafel, lehet hogy barom vagyok de a te teóriád súlyos, nem olvastam akiket említesz, de röhejes általánosítás, mondj egy számot hány zsidót jelentett fel zsidó! Vagy csak tudsz egyet a nagyitól és egyből általánosítasz) stb. Németországban nincs tolerancia bizonyos elemek felé, itthon még szimpátia is van.
Mr. Falafel rajtad már nem idegesítem többet fel magam, de utolsó kommentem a témában: Rákosi magyar zsidó volt (a nobel díjas zsidóink is magyarok, de tudom h érted, csak mégis..). Az MDP-ben felülreprezentált volt a zsidóság. Tény. Ettől még nem lehet az egész magyar kommunizmust a zsidókra kenni. Rohadtul nem, ráadásul elég ha megnézed, hogy miért. Bár ha leírom üvöltesz, de tény, hogy a kommunista elit Lenin elvei alapján az értelmiségből kerül ki. Ott ugye felülreprezentáltak a zsidók, hisz a honi dzsenty réteg későn mozdult, plusz a nyilas terror után szimpatikus is nekik ez a komcsi dolog, meg nagyon sok nem zsidónak is az. És itt megint jön ugyanaz!!! A nyilasterrort a németekre, a kommunizmust a zsidó-magyarokra kenjük. De a 3/+-as ügyosztály nem izraelita klub volt. Amit írsz a propagandáról, az teljesen igaz, csak éppen azért esett mostanra a ló másik oldalára (ld. még Horthy személye, akkor kisHitler, most meg a nemzet legnagyobb hőse). A rendszerváltás utáni hatalomátmentéstől mindenki okád, de azt nem értem, hogy ha nácikról beszélek miért kell rögtön azt írni, hogy Rákosi az apám támogatom a komcsi milliárdosokat, mint például Fletó, de hogy jobbról is mondjak egyet (egy mégnagyobbat, már pénzügyileg) Széles Gábor. Ja meg ugye mentegetik a Martonyit, azt a Martonyit aki családi jóberát volt, de mikor megtudta hogy a fideszre szavaznak apámék, kidobta őket a házból!!! Aztán ment pitizni Orbán Viktornak és nagy bőszen írt nekünk h külügyminiszter lesz a fideszben. Látod mindkét oldalon ott vannak azok akikre be vagy rágva, mégis engem nevezel kutyának aki már családi hagyományokból kiflyólag hányok a komcsiktól. Szóval mégegyszer: Kapd be és kérj bocsánatot

tevevanegypupu 2008.06.09. 10:36:13

keb_26
nem lehet a kommunizmus eszmeit a zsidokra kenni altalanossagban, persze hogy nem, de azert figyelmedbe ajanlanam kisse meg jobban visszamenni a magyar tortenelemben..egeszen a Tanacskoztarsasag idejeig. Nezz korul az ottani vezetok kozott is. Hogy ez miert volt igy, ahhoz valoban osszetetten es reszletessegeben ismerni kell a tortenelmet, a zsidosag tortenetet, de teny, hogy a kozmopolitizmusnak es a kommunizmusnak tobbsegeben inkabb a zsido polgarsag volt hive. Es hogy egymast feljeneltgettek azon sem kell csodalkozni: nagyon-nagyon heterogen tarsasag ugyanugy, mint a keresztenyeke is, akik szinten nem voltak restek egymast bajba keverni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.09. 13:18:16

keb_26:
Nem lehet a magyar kommunizmust a zsidókra kenni, de a holokausztot lehet az egész magyarságra. Számomra olybá tűnik a hozzáállásodból, mintha a II.VH-t mi indítottuk volna el, és nem a németek. Mintha mi szálltuk volna meg Európát, és nem a németek. Én még úgy tanultam, és úgy hallottam a nagyszüleimtől, hogy a németek kezdték a háborút, és ők szálltak meg minket. Persze, tiltakoznunk kellett volna ezerrel, ahogy tiltakozott mindenki más. Vagy más sem? A lengyel, a francia, a csehszlovák, stb zsidókat nem engedték elvinni. Élőláncot alkottak az emberek, és inkább legéppuskáztatták magukat, csak nem vigyék el a szeretett zsidó lakosokat. Magyarországon sem úgy volt, hogy becsöngetett a nyilas banda, és átkutatta a házakat, majd néhány füles kiosztása mellett megkérdezte, tudnak-e rejtőzködő zsidókról. Ha nem tudtak, akkor valakit lelőttek, hogy a többiek jobb belátásra térjenek. Én nem értem, miért nem jelentkezett mindenki önként, hogy lőjjék le a gyerekeit, meg őt magát is, de bizony egy szót sem szólnak.
Tudod, öreg, az ötvenes években pont ez játszódott le, csak akkor nem a nyilasok törtek az emberekre, hanem az ÁVH. Amikor Jóskát tarkón lőtték, a többi mindjárt azt vallotta a szomszédjáról, hogy nyilas és náci volt, mert nem szeretett volna Jóska sorsára jutni.
Mindig vannak meggyőződéses szartrógerok, de elsősorban a félelem, ami igazán motivál.
Hála a jó istennek, nekem nem kellett átélnem azt a kort! Sem egyik, sem másik terrort. Nem tudom, mit tettem volna, ha bejön egy nyilas, és a gyermekem fejéhez teszi a géppisztoly csövét, hogy mondjam meg, ha tudok rejtőző zsidókról. Azt sem tudom, akkor mit tettem volna, ha bejön egy ÁVH-s zsidó, és géppisztolyt nyomva a gyermekem fejéhez megkérdezi, ki volt nyilas az utcánban.
Te egy karakán ember vagy, biztos, hogy kicsavarod a géppityut a nyilas kezéből, és szitává lövöd őket. Sokan nem vagyunk ilyen tökös gyerekek. Felnézünk rád!

keb_26 2008.06.09. 18:20:27

hát öcsém komolyan nem hiszem el. tudodmit! Most annyit írok, hogy alma, megnézem mi lesz a reakciód, mert folyton olyanokról írsz amit én nem mondtam. mindegy feladom, hagyjuk...

keb_26 2008.06.09. 18:20:32

hát öcsém komolyan nem hiszem el. tudodmit! Most annyit írok, hogy alma, megnézem mi lesz a reakciód, mert folyton olyanokról írsz amit én nem mondtam. mindegy feladom, hagyjuk...

vargánya 2008.06.09. 22:37:18

Ez szép menet volt, de mi van az SZDSZ-el? Kedvenc szociológus-közgazászom azt írta róluk nagyon találóan, hogyha eltűnnek végre a magyar (bocs magyarországi) közéletből , akkor "véget ér a rendszerváltás sztálinista korszaka". Az SZDSZ ugyanis a "globális hatalomgazdaság" olanfajta "betüremkedése" a magyar társadalomba, mint ahogyan a szovjet "szakértők" voltak jelen Magyarországon 1958-ig(!)a politikai- gazdasági- kultúrális... élet döntési pontjainál, amolyan birodalmi komisszárként. Az SZDSZ ugyanezt a szerepet játssza (nem mint párt, hanem mint hálózat...) a "globálgazdit" képviselve a magyar társadalommal szemben. (Politikájuk konstans eleme a "nacionalizmus elleni harc" ennek csak tüneti megjelenése). A "komprádor" jelző
tökéletesen illik rájuk. Ezért meddő vita a zsidó jelleg foszírozása, mert a lényegről tereli el a figyelmet: ők tartják azokat a "gégecsöveket" amelyeken keresztül a magyar társadalom "életnedveit szivják ki" a globális tőkestruktúrák. (Más megfogalmazásban: ők teszik lehetővé a magyar társadalom "értékmezőinek letermelését" a globalitás elitje számára.) Nem fognak végleg eltűnni. Jelenlétüknek egyrészt megvan a fentebb vázolt szociológiai bázisa, másrészt mint "hálózat" átszovik a magyar(-országi) közéletet, "rákos áttétként" épülve be más pártokba is. Naívak,(álnaív "hívők") és információhiányban szenvedők számára mindez persze csak amolyan összeesküvés-elmélet. Mindig könnyebb ezt rásütni, mint a dolgoknak utánajárni, vállalva az önálló gondolkodással és véleményalkotással járó "kockázatokat" is.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.10. 07:09:31

vargánya:
Fodor Gábor kijelentette, hogy nem teszi lehetővé egyetlen párt számára sem, hogy alkotmányt módosítson. Magyarul ez annyit tesz, ha most előrehozott választások lennének, gyanítható, hogy a fidesz kétharmados többséget szerezne, vagyis képes lenne a baloldal nyivákolása ellenére is alkotmányt módosítani. Ami gyaníthatóan azt is eredményezné, hogy a karvajtőke érdekei súlyosan sérülnének. Mivel a szadeszt a nemzetközi liberális karvajtőke pénzeli, aligha mennek bele egy előrehozott választásba. Hacsak nem áll fenn valamilyen, - általam nem ismert - kényszer, és Gabika mégis robbantja a parlamentet.

tevevanegypupu 2008.06.10. 09:15:08

Fodor Gabornak muszaj olyan kijelenteseket tennie amik megfelelnek az szdsz-en beluli ellensegeinek es az szdsz szavazoknak. Nincs irigylesre melto helyzetben. Elkepzelem Horn Gaborral, Peto Ivannal, Koka Janossal, Magyar Balinttal es Kucze Gaborral valamint a "kulso tamogatokkal" szemben..mellette pedig ott ul John Emese es Beki Gabriella. (:

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.10. 12:12:33

Mr Falafel 2008.06.10. 07:09:31

Mi az a karvalytőke?

vargánya 2008.06.09. 22:37:18

Gondolom Bogárról van szó - róla azonban tudni kell, hogy bár hatásosan szövegel (elsősorban erős költői képekkel és érzelmi ráhatással), nincs igazán szakmai elismertsége annak, amit mond; elég sajátos nézetei vannak, még sajátosabb filozófiai előfeltevésekkel...

tevevanegypupu 2008.06.10. 12:48:08

Hat a toke, a nagytoke vegulis karvaly, mert valoban szep lassan elpusztit mindent ami korulotte konkurrencia lehet: kezmuipart, kisgazdasagokat, kisiparosokat, kis boltokat.
Ad annyit - nyugaton - a munkasainak hogy vehetnek hutoszekrenyt, plazmatevet es otevenket kicserelhetik az egyik dobozautojukat egy masikra, vehetnek reszletre lakast vagy egy kis hazat, mehetnek nyaralni ket hetre Tuneziaba vagy Spanyolorszagba..esetleg karacsonykor ajadekot kapnak. Es ezzel kesz is. Ja, es van szakszervezet akik neha ugralnak par euros beremelesekert..

A karvalytoke pedig szamolgatja az euro es dollarmilliardokat, pont ugy, ahogy abrazolva vannak: kover fenekukon csikos nadrag feszul, hajfejukon cilinder, szajukban a vastag szivar es jobbkezukben a penzeszsak.

Nalunk egyelore csak ez a figura letezik, dolgozo nepunknek meg varni kell a kis lakasra, viszont laptevet uzsorakamatra mar vehet. Es nekunk is vannak szakszervezeteink!!(:

vargánya 2008.06.10. 14:05:33

dzsucseharcos!
Ki mondja meg, hogy ki a "szakmailag elismert"...
közgazdász vagy bármi más? Azok akik a mainstream-hez tartoznak, a fennálló rendszer haszonélvezői,
hívei. Régi, jól bevált módszer (az elvtársak is
sikerrel alkalmazták) a rendszer kritikusainak
"szakmai" lejáratása, hiteltelenítése. Ezt persze
csak azok szopják be, akik (kellő háttérismeretek
híján) képtelenek az illető mondandójával kapcsolatos önálló véleményalkotásra, és konformizmusból, félelemből inkább a mainstream-
többséggel azonosulnak. A biztonságot adó akolmeleg... . A "sajátos filozófiai előfeltevések" nagyrészt Heideggertől származnak,
másrészt sajátos nyelvi képei hallatlan eredetiséget sugároznak, ezért is olyan izgalmasak
számomra. Amúgy meg a "sajátos nézetek" elutasítása mióta divat a k.-ra "mássátisztelő" liberálisoknál? A sajátos nézeteket élből el kell utasítani ahelyett, hogy relevanciájukat vizsgálnánk? Nem kell az ordítóan elfogult hangulatkeltés, érveket!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.10. 15:50:10

tevevanegypupu 2008.06.10. 12:48:08

Amiről beszél, az a tőke. Karvaly, vagy nem karvaly - nem igazán lehet ilyen kategóriát meghatározni. Nyugaton nem azért magasabbak a bérek (mert ha jól értettem, erre fut ki az érvelése), mert ott jóságosabb vagy bőkezűbb a tőke, hanem azért, mert történelmileg úgy alakult, hogy ott alacsonyabbak a bérek. (Ennek sok oka van.) Mo.-n ugyanaz a cég fizet kevesebb bért, mint amelyik nyugaton jól fizet. Nem hiszek benne, hogy van jó és rossz tőke, szerintem ezt a megkülönböztetést azok a tőkeellenesek (antikapitalisták) alkalmazzák, akik nem akarják elismerni maguk előtt, hogy antikapitalisták, vagy pedig azok, akik még nem tisztázták magukban, hogy igenlik vagy ellenzik a kapitalizmust.

vargánya 2008.06.10. 14:05:33

>Azok akik a mainstream-hez tartoznak, a fennálló rendszer haszonélvezői,

Ez érvényes hárítása a tekintélyelvű érveknek, de vigyázni kell: egy ilyen tudományos közvélemény által nem hitelesített figuránál nagy a kockázata annak, hogy butaságokat beszél. Én mondjuk az alapján vetem el Bogár tanait, hogy az elméleti alapjait (azt a furcsa vassista filozófiát) elutasítom.

>nagyrészt Heideggertől származnak

Meg Vass Csabától és Hamvas Bélától. Vasst nem ismerem nagyon, Hamvas nem volt filozófus, Heideggerért pedig nem lelkesedem, és a heideggeri filozófiát igen kevesen fogadják el - látható tehát, hogy a Bogár-életmű olyan világképen alapul, ami nagyon vitatható. Nem állítom, hogy Bogár azért téved, mert az emberek 90%-a nem fogadja el a világképét, amire a gondolatai épülnek, csak azt állítom, hogy Bogár munkásságához csak hallatlan elővigyázatossággal lehet közelíteni.

>nyelvi képei hallatlan eredetiséget sugároznak

Bizony szuggesztívek, sok el is terjedt, mert tetszik az embereknek, de hát ez nem tartalmi szempont.

>Nem kell az ordítóan elfogult hangulatkeltés, érveket!

Bogár két alapproblémája a következő. Az egyiket már említettem: sajátos világnézete, benne olyan vitatható értelmességű fogalompárokkal, mint természetes vs. mesterséges, vagy a lét roncsolása és rontása stb. stb. Van ezekből több tucat.
A másik probléma, hogy hálózatokról beszél, sőt egy kicsit mintha tudatos tervnek állítaná be a nagytörténelmi folyamatokat. Ezenkívül Nyugat-ellenes és modernizációellenes, de ez a beállítottsága megint csak valami radikálzöld vassista-hamvasista misztikumra épül. Kérdés: mi szükség van ezekre az egzotikus feltételezéseire, ha ezek nélkül is jól érthetőek a globalizáció folyamatai a mainstream közgazdasági és szociológiai stb. modelleken belül?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.10. 15:57:29

Harcos,
Vass macista, az ethno-bolsi alfajból, Pozsgay személyi titkára volt. És sült bolond.

Lópikula van itt, nem Heidegger vagy Hamvas. Azokra Bogár csak az antimodernista nézeteik miatt hajaz, ha egyáltalán. Sokkal inkább a 70-es évek funkcinalista-technokrata-macista nyelvét használja.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.10. 16:06:53

tölgy · konzervativok.blogspot.com 2008.06.10. 15:57:29

Kösz az info-t Vassról.

Google 2008.06.10. 17:24:56

Fodor is, Gyurcsány is az ország érdekéről beszél.
De mi az ország, ha nem a benne lakó népek?
Ennek a népnek a nagyrésze nem kér belőlük, és a koalíciójukból, ez van.
Tehát lassabban az ország érdekével!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.10. 18:04:12

Harcos:
A karvajtőke ugyanaz, mint a karvalytőke. Hogy miért nevezték el szerencsétlen madárról, azt nem tudom. Pláne azt nem, hogy miért írják kétféleképpen is.
Az én olvasatomban az karvaly/karvaj, aki erőszakosan és jóval a piaci ára alatt vásárol, majd manipulatíve, azaz papíron értékesebbé tesz, és drágán elad. Tevékenysége közben mindent tönkretesz.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.10. 18:32:19

Mr Falafel 2008.06.10. 18:04:12

>aki erőszakosan és jóval a piaci ára alatt vásárol,

A piac az a folyamat, amelynek keretén belül kialakul az ár. "Piaci ár alatt venni erőszakkal" az valami olyasmi lehet, hogy a zöldségkereskedőt megállítja az útonálló, ráfogja a mordályt, és azt mondja: adja ide a karalábét 10 forintért! Milyen mai példák adódnak erre?

>majd manipulatíve, azaz papíron értékesebbé tesz, és drágán elad.

El lehet adni a hamis aranyat aranyként, ez kétségtelenül valami értékének virtuális megnövelése, de azt nem karvalytőkének, hanem csalásnak hívják.

vargánya 2008.06.10. 18:47:03

Harcos!
Miért is probléma az , hogy Bogár "hálózatokról beszél" , "nyugat- és modernizáció-ellenes" ? Aki olvasta az "Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai"-t, Stiglitz könyvét a globalizációról, vagy Pokol Béla összefoglaló munkáját "A globális uralmi rend"-et,annak már legalábbis fogalmai lehetnek a nagyonis kifinomult, hálózatként is leirható globális uralmi struktúrák működéséről. A nyugati civilizációs modell csődjét, a földi lét egészét veszélyeztető ámokfutását nincs kedvem külön bizonygatni, inkább azon csodálkozom, hogy ennek a problémának a kibontása ("létfelélés"...) ilyen értetlenségbe ütköthet.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.10. 18:49:48

vargánya 2008.06.10. 18:47:03

>Aki olvasta az "Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai"-t

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.10. 18:58:55

vargánya 2008.06.10. 18:47:03

>Aki olvasta az "Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai"-t

Az bulvár.

>Stiglitz könyvét a globalizációról, vagy Pokol Béla összefoglaló munkáját "A globális uralmi rend"-et,annak már legalábbis fogalmai lehetnek a nagyonis kifinomult, hálózatként is leirható globális uralmi struktúrák működéséről.

Van globalizáció, ráadásul kapitalista. A gazdasági hatalom birtokosai politikailag is befolyásosak szoktak lenni és fordítva. Stb. Ez évszázadok óta közismert, és ezt a közismert témát sokan ragozzák manapság is. Bogár ehhez hozzáönti még a vassista-hamvasista hígfilozófiai szószt, ebben egyedi. De hát ez nem teszi meggyőzőbbé, sőt.

>A nyugati civilizációs modell csődjét, a földi lét egészét veszélyeztető ámokfutását nincs kedvem külön bizonygatni

Innentől hitkérdés. Radikális zöld, antimodern-féle eszmét hirdet Bogár, ebbe az ideológiai mocsárba már nem tudom követni, ezt meghagyom a pár tízezer mélyzöldnek.

>inkább azon csodálkozom, hogy ennek a problémának a kibontása ("létfelélés"...) ilyen értetlenségbe ütköthet.

Ennek az értetlenségnek figyelmeztető jelnek kellene lennie: lehet, hogy Bogár kétségkívül létező retorikai teljesítménye ellenére mégsem mond olyan okosakat.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.10. 20:32:29

Harcos:
Te nem vagy vállalkozó, és soha nem is lehetnél.:-(((
A piaci ár alatt erőszakkal vásárolni úgy lehet, ha az, akitől venni készülsz, kényszerből ad el. Ilyenkor egyszerűen a sarokba lehet szorítani az eladót, kihasználva kiszolgáltatott helyzetét. Erre mondom én, hogy erőszakkal. Tisztességes üzletember ilyet nem tesz, csak a gyurcsányok és kókák.
A manipulatíve értékesebbé tevés módszerei megintcsak kisiskolás technikák a vállalkozóknál. Például cégeknél a mutatók megrajzolása, állatállománynál egyetlen díjnyertes állat vásárlása után minden további egyedet ettől származottnak hírdetni, de sorolhatnám, mi mindent lehet még elkövetni.

Jó neked, hogy ezekről mit sem tudsz!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.10. 21:16:32

Mr Falafel 2008.06.10. 20:32:29

>Te nem vagy vállalkozó, és soha nem is lehetnél.:-(((

Honnan vesz ilyen feltételezéseket? Aki nem hisz a karvalytőkében, az nem lehet vállalkozó?

>akitől venni készülsz, kényszerből ad el. Ilyenkor egyszerűen a sarokba lehet szorítani az eladót

Ez így nincs pontosan meghatározva. Innentől persze gazdasági jog az egész. Egyébként pontosan, közelről ismerem, hogyan szorítják ki, teszik tönkre pl. a nagyobb vállalatok az alvállalkozókat, beszállítókat. De ez megint csak gazdasági jog, versenyjog stb., részben pedig színtiszta piaci logika. Arra akarok rámutatni, hogy a büntetendő visszaélések és a normális piaci üzletmenet kategóriái alá minden befér, nem látom, hogyan lehetne elhatárolni a jelenségek egy olyan kategóriáját, amelynek a meghatározásához hasznos lenne egy olyan fogalom, mint a "karvalytőke".

>Tisztességes üzletember ilyet nem tesz, csak a gyurcsányok és kókák.

Nem ismerem Gy. és K. ügyeit, de nekem az rémlik, hogy ők inkább az államhatalmat vették igénybe befolyásos kapcsolataikkal való visszaélés révén, hogy üzleteiknek előnyöket biztosítsanak. Ennek van neve: állami korrupció. Ez sem karvalytőke.

>a mutatók megrajzolása, állatállománynál egyetlen díjnyertes állat vásárlása után minden további egyedet ettől származottnak hírdetni

Ez vagy csalás, vagy legális marketingtevékenység. A konkrét esettől és jogi finomságoktól függ, mi éppen minek számít. Sehol nem látom ezzel kapcsolatban sem, hogy létezne a csaláson és a legális marketingtevékenységen túl egy további kategória, ami egy karvalytőke nevű jelenségcsoporthoz tartozna.

>Jó neked, hogy ezekről mit sem tudsz!

Leszokhatna erről a pöffeszkedő stílusról. Saját magának árt vele, retorikai hiba. Túl azon, hogy valószínűleg bosszantónak veszi ki magát (bár én nem vagyok a bosszantható típus).

vargánya 2008.06.10. 22:03:46

Harcos! Hogy ki a bulvár azt ugye Te mondod meg. Nyilván erre (is) van képesítésed. Mintha isteni kinyilatkoztatás volna. Nincs mit hozzátenni, íme a tőrőlmetszett SZDSZ-es karakter. Ők mindig megmondják a tutit, miheztartás végett. Mint ahogy annakidején az "eltársak" is megmodták. De nem ez az alapvető problémám. Amit érzékelek a válaszaidban, az számomra a rendszer takönyvízű apológiája. A tudományok felkent papjai ehhez bőven szállítják a szellemi muníciót, ők tudják miért... és mi is tudjuk!

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2008.06.11. 00:13:37

szép, fostos cikk, némileg egyszerű világképpel. Talán ettől is simán okosabbnak tarthatom magam a poszt elkövetőinél, bár való igaz a kampányköltést nézve az SZDSZ gazdasági érdekcsoportja igencsak szűk a Fideszéhez képest.

Írjátok inkább azt, h eztán azt is ti akarjátok megmondani, hogy mi a liberális -miután már az igaz magyarság már definiálva lett-, takarodjon a konkurencia.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.11. 00:23:37

"eztán azt is ti akarjátok megmondani, hogy mi a liberális "

miért, Geri, tik mán fertály évszázada eztet mondjátok - oszt még mindig csak a kibontásánál tartotok... azt is ollyan tétován, hogy az útmenti jányok, ha így bontanák ki a kuncsaftokat, mindenki a gatyájába örülne bele...

komolyabban: rég nem tom, sírjak-e vagy röhögjek, ha a pártod meg a liberális szavak egy mondaton belül szerepelnek...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.11. 00:32:23

vargánya 2008.06.10. 22:03:46

>Amit érzékelek a válaszaidban, az számomra a rendszer takönyvízű apológiája.

Nem, nem, ez a kritikátlanság félreértés. Válaszaim lényege csupán a következő: Bogár úr műveiben mindaz, ami egyedi tartalom, az a vassista-hamvasista-heideggeriánus (vagy nem) filozófiai kísérlet hatása. Ez vezet furcsa fogalomalkotásaihoz, melyeket költői erővel fejez ki. Tehát amiben B. L. új, abban pont nem fog meggyőzni senkit (engem sem), mert nem abban új, hogy új tényekre jött rá vagy új összefüggéseket bizonyított be, hanem újraértelmezett jól ismert folyamatokat egy sajátos világképben, amit vagy elfogadok, vagy nem.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.11. 00:34:31

Szamárfül/murci · murci.blog.hu/ 2008.06.11. 00:23:37

Én megvédeném Geri urat! Volt a pártjuknak egy online tesztje, amely tudományosan kimutatta, hogy a zemberek kétharmada liberális. Na, a liberalizmus nyilván az, amire ők rákattintgattak.

CrL 2008.06.11. 00:36:56

az igazi liberális leginkább az aki nem szavaz az SZDSZ-re

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.11. 00:40:14

Crl, azért a 95-99% liber. soknak tűnik ebben az országban... :D

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.11. 07:28:13

Harcos:
A stílusom ez, nem változtatok rajta. A te kedvedért pláne! Vannak témakörök, amibe nem szólok bele, mert nem értek hozzá. Te viszont...
Persze, hogy minden "piaci" cselekvési forma a gazdasági jog alá tartozik, de ezen belül vannak olyan metodikák, amelyek joghatást igényelnek. Minden olyan, a piaci logika mentén tanúsított magatartás, amelyhez joghatás fűzhető, kikerül a normál piaci magatartások közül, és nevezhető akár a karvalytőke megnyilvánulásának.
Példák:
1. A telefonszolgáltatók közös ügyféllistát készítettek, s ha az egyiknél tartozol, akkor a másiknál sem kapsz előfizetést. Nálunk különösen speciális a helyzet, mert a jogalkotó a szolgáltató védi az ügyféllel szemben, annak ellenére, hogy a szolgáltató-ügyfél jogviszony a polgári jog szerint az ügyfél javára klaudikálóan kógens. Az eredmény az, ha netén a szolgáltató jogtalanul számláz, és ezért perre mész, végül hiába lesz igazad, akkor sem kapsz előfizetést sehol.
2. A banki rendszerben az ügyfél számlája, annak forgalma banktitkot képez, amely titok alól csakis hatósági intézkedés kapcsán kap felmentést a bank. Ennek ellenére, amikor hitelt vesz fel az ügyfél olyan banktól, ahol nem vezet számlát, a hitelt biztosító bank leinformálja a számlavezetőtől az ügyfelet. Ez súlyos banktitoksértés.
Mindkét példa esetében Be. szerint kellene eljárni, mégis a VH. ügykörébe sorolják.
Akár mondhattam volna példát az erőfölénnyel történő visszaéléssel kapcsolatban, de nem hiszem, hogy értenéd. Szerinted minden a "piac" kategóriája alá tartozik.
Végezetül egy jótanács: Ha valamit nem tudsz, az nem gond, megtanulhatod, de ne tégy úgy, mintha tudnád, mert hülye maradsz. Tanulni sosem szégyen.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.11. 09:04:01

urbanger,
tudsz-e még egy utódállamot, ahol a magát liberálisnak nevező párt összefonódott (koala, miegymás) a komcsi utódpárttal?
Kösz.

tevevanegypupu 2008.06.11. 09:54:12

Magyarorszagon nincs liberalis part. Illetve a magukat viszonylag liberalisnak mondok a fideszre vagy akar a munkaspartra szavaznak elobb mint az szdsz-re.

dzsudcseharcos

azt hiszem agyonbonyolitjuk a problemat. Nalunk es a Tavol-Keleten azert fizetnek sokkal kevesebbet a nyugatrol ide-oda telepult nagyvallalatok, mert mi sokkal olcsobban adjuk el magunkat.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.11. 12:18:41

Mr Falafel 2008.06.11. 07:28:13

>vannak olyan metodikák, amelyek joghatást igényelnek.

Ezeknek megvan már az elnevezésük. Egyiknek sem a "karvalytőke".

>Szerinted minden a "piac" kategóriája alá tartozik.

Írtam, hogy nem minden. De úgy látszik, nem sikerült elolvasnia, mert túlságosan lefoglalta az a kérdés, hogy válaszát hogyan tömhetné meg a lehető legtöbb fölényeskedéssel. Örülök neki egyébként, hogy, mint válaszából kiderül, csupán költői elnevezésként használja a "karvalytőke" elnevezést bizonyos Önnek nem tetsző magatartásokra, amelyeknek már van egyéb nevük. Ezzel fel is mentette magát kezdeti gyanúm alól (hogy önellentmondásokkal küszködő antikapitalista lenne, mint egy miépes).

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.11. 20:13:16

Harcos:
Ne baszogassuk egymást fölöslegesen. A "karvalytőke" kifejezés nem szakzsargon.
Átérzem a helyzeted. Én a "kultúra" szó társadalomtudományi jelentését nem tudtam megértetni néhányszor. Egy közgazdász haverommal szoktam vitatkozni. Ő egyetemen tanulta az elméletet, én meg 20 éven át voltam vállalkozó. Bizonyos kifejezéseket az argóban (gyakorlatban, ha úgy tetszik) és a tudományos életben is használnak, de nem feltétlenül, főleg nem pontosan értik ugyanazt alatt. Ahogy a jogi egyetemi tanulmányok sem érnek szart sem a való életben.
Maradjunk annyiban, hogy a "karvalytőke" egy népszerű kifejezés a populáris retorikában (szájtépés), és semmiféle tudományos megalapozottsága nincs.
Így oké?
süti beállítások módosítása