Ma tartja rendkívüli országos tisztújító küldöttgyűlését az SZDSZ, amelyen az is eldől, hogy ki vezeti a következő években a „Magyar Liberális Pártot”. A jobboldali publicisták, újságírók, megmondóemberek titkos mappáiban már bizonyára gyűlnek a gúnyos, kárörvendő, szellemeskedő értékelések az eseményről, melyekben hemzsegni fognak a „Mr. 1%”, a „liberális törpepárt”, a „szabad szemmel alig látható alakulat”, a „közvélemény-kutatásokban a hibahatár alatt tenyésző”, „kártékony minikülönítmény” stb. kifejezések. Általános vélemény lesz, hogy mindegy, ki az új elnök, az SZDSZ már menthetetlenül szétrohadt, hála Babba Máriának.

 Pedig kár előre inni a liberálisok bőrére: az SZDSZ a következő választások után is ott lesz a parlamentben.

 A közvélemény-kutatásokat, mint tudjuk, nyugodtan lehúzhatjuk a vécén, a ciklus közepén készültek pedig még egy Coelho-könyvnél is kevesebbet érnek. Higgyük el, ha megindul a kampány, a liberálisok elkezdenek majd tizedszázalékonként felfelé araszolni, s nagyjából a választások estéjén, úgy 6 óra 24 perc körül elérik az 5,03%-ot.

 Miért van ez? Ki a rák szavaz még az SZDSZ-re? Úgy véljük, alapvetően két csoport voksaira számíthatnak a fehérgallérosok.

 Először is ott vannak a kisebbségek. Az SZDSZ ugyan – minden ellenkező híresztelés dacára – nem a magyar zsidóság pártja, hanem egy jól szervezett hatalmi-gazdasági hálózat, aminek semmi köze a „zsidó” érdekekhez, ugyanakkor az elmúlt húsz évben sikeresen hitette el a magyar zsidóság jelentős részével, hogy a párt léte a garanciája a zsidóüldözések megakadályozásának. Ha mi zsidók lennénk, ha a mi nagyszüleinket is ipari módszerekkel gyilkolták volna le, akkor mi is kissé túlérzékenyek lennénk a csíkos zászlókra és Bayer Zsoltra, s mindenkire, aki velük akár csak nagyon áttételesen is kapcsolatba hozható. S ha az embernek a zsigereibe ivódott a félelem, akkor döntési helyzetben irracionálisan viselkedik: ha az ember elhiszi, hogy élet-halál kérdésről van szó, kit érdekel az egészségügy szétverése, az oktatás lezüllesztése és Kóka János villája? Márpedig kiélezett kampányhelyzetben, főleg, ha a megfelelő médiumok kissé rásegítenek, zsidó származású barátaink és ellenségeink jó része nem fog semmit kockáztatni, hanem megy, és leszavaz arra a pártra, amelynek egyetlen állandó lényegi mondanivalója az antiszemitizmus elleni harc. Mindez teljesen érthető: ha végre valóra válik Kálmán álma, és megalakul egy párt, amely a hazai kínaiellenesség visszaszorítását tűzi zászlajára (még ha az a párt a valóságban nem sokban különbözik is a Camorrától, és amúgy szarik Kálmán fejére), Kálmán rájuk fog szavazni. Mert csak. Egyszóval az SZDSZ nem tud olyan balfasz és korrupt lenni, hogy éles helyzetben ne számíthatna a hazai zsidóság jelentős részének támogatására. Nagyjából ugyanez vonatkozhat a hazai melegekre is, legalábbis azon részükre, akiknek mindennapi önmeghatározásában nagy szerepet játszik szexuális orientációjuk.

  Az SZDSZ szavazóinak többségét azonban nem a fentiek adják, hanem Gyuszi, Tóni unokahúgának pasija, akivel családi ünnepeken Tóni kénytelen találkozni. Gyuszi nem zsidó, s az unokahúg szerint nem is meleg. Ugyanakkor Gyuszi nagyon okos embernek érzi magát, a magukat az informatikusságig felküzdő elsőgenerációs értelmiségiek minden önbizalmával. Márpedig mit ad az SZDSZ a szavazóinak? Hát elsősorban az okosság látszatát és érzetét. A liberálisok sikeresen alakították ki maguknak azt az imidzset, hogy ők a plebsnél sokkal okosabbak. Sokszor még ellenfeleik is elhiszik, hogy az SZDSZ a ráció pártja, szemben az olyan megfoghatatlan dolgokban hívőkkel, mint értékek, hagyományok, közösségek. Na most, egy buta, de törekvő ember számára – mint amilyen Gyuszi – nincs fontosabb, mint hogy okosnak higgye magát. A liberalizmus ezt az örömérzetet biztosítja követőinek. S ha elkezdődik a kampány, és az egyik nagy párt fél kiló aranyat ígér minden nyugdíjasnak, a másik pedig ingyen repülőjegyet Balira a kismamáknak, akkor Gyuszi boldogan és önelégülten fogja behúzni az ikszet a keselyűk mellé, mondván, ő nem olyan, mint ezek a buta, hiszékeny nyomoroncok, akik a boltban is folyton lökdösődnek, s az államtól várnak megoldást szaros problémáikra.

 (A félreértések elkerülése végett: az SZDSZ-t sem az emberi jogok, sem az ész pártjának nem tartjuk, de a valóság lényegében irreleváns. Hogy minek tartjuk valójában, azt nem írjuk le, mert a szerkesztő úgyis kivágná.)

 Ha e két csoport szavazatai nem lennének elegek – és hogy ez lesz-e a helyzet, azt a választások előtt egy-két héttel a saját felmérések ismeretében a koalíciós (és itt mindegy, hogy jogilag lesz-e koalíció) kampányguruk pontosan tudni fogják –, akkor a hiányzó pár tízezer szavazó átcsoportosítására az MSZP egész biztosan hajlandó lesz. Mert a komcsik, s különösen talpasaik, utálják a liberálisokat, mint a szart, de Orbán Viktort meg egyenesen gyűlölik. Ezért, ha tudják, hogy az átszavazáson múlhat Belzebub távoltartása a hatalomtól, akkor könnyes szemmel ugyan, de meg fogják tenni. Elég lesz pár körtelefon, helyi pártgyűlés a központból leküldött kampánystratégával, egy kis szomszédolás, s az SZDSZ a munkásőrök és házmesterek hátán be fog osonni a parlamentbe.

 Ezek alapján tehát korai még temetni az SZDSZ-t. Valahogy meg kell tanulni együtt élni vele. Néhány nappal ezelőtt egyébként két láda sörben fogadtunk ergé és Spanyol kollegákkal, hogy jóslatunk valóra válik-e. Becsületszóra, soha életünkben nem vettünk még sört akkora örömmel, amekkorával ezt a két ládát fogjuk, ha vesztünk. De attól tartunk, hogy már megint nekünk kell leinnunk magunkat, s míg mi az asztal alatt fekszünk békésen, addig a két kollega színjózanon, elhomályosult tekintettel fog a semmibe bámulni. Ahogy azt az elmúlt néhány választás éjszakáján tenni szokták.