Korántsem váratlan fordulat: történelmi mélyponton az angol Munkáspárt, és hihetetlen előretörés konzervatív oldalról a Ködös Albionban (a baloldalt ez alkalommal a liberális demokraták is megelőzték). Elemzők szerint a Munkáspártot a megélhetési költségek növekedése miatt küldték a kispadra - miközben utóbbiak növekedtek, a gazdasági növekedés megtorpant (nyilván mások az arányok, de nem ismerős ez egy kicsit?).

 A konzervatív Boris Johnson pl. 140 ezer szavazattal verte meg a vérvörös Ken Livingstone-t. Johnson nem hagy kétségeket afelől sem, hogy „A hülye bohóc gondosan konstruált álcája valójában egy hülye bohócot takar.” A rövid anekdotákból az derül ki, hogy - rendes englander konzihoz méltón - nem igazán kedveli a "rendszerezett" életet: a 2004-es árnyékkormány művészetügyi miniszteri pozícióból pl. nőügy miatt kellett távoznia (tényleg, találós kérdés: ki tudja, hogy Michael Oakeshottnak, a brit konzervatív filozófusnak fénykorában hány csaja volt egyszerre?).

 Feledhetetlen percekkel ajándékozott meg bennünket a bohókás brit konzervatív akkor is, amikor mint valami részeg kocsmatöltelék, beleszállt német ellenfelébe a focipályán:



 Természetesen a siker titka a praktikum megragadásában rejlik. Valószínűleg a honi jobboldal sem veszítette volna el a 2006-os választásokat, ha a „rosszabbul élünk mint négy éve” szlogen helyett Johnsonéhoz hasonlót választ:
 „Ha a konzervatívokra szavazol, a feleséged melle megnő, ahogy annak az esélye is, hogy egy BMW M3-as tulajdonosa légy.”