Mikor ezt írom, még előtte vagyunk az Erdei-Abron meccsnek. Nem fizet sokat, hogy Madárra fogadtam, de azt elég biztosan. Remélem győz, jó dolog szurkolni. Közben persze bennünk van a nyomasztó kérdés, mégis, mi a sportérték egy ilyen mérkőzésben? Azért mindannyian érezzük, hogy ez a srác talán többet is érdemelne.

 Amikor annak idején elkezdtem a boxról olvasni, még három nagy szervezetről beszéltek, ma négyet emlegetnek, holnapra talán tucatnyi lesz. Fura sport az, aminek féltucat világbajnoka van.
 Amikor pár éve Dariusz Michalczewski 49. profi győzelmére készült, a sajtója rögtön Rocky Marcianohoz hasonlította. Beállította volna a rekordját, de vesztére megverték. Sőt, a pontozók között két amerikai is volt, akiket semmivel nem lehetett volna jobban hergelni ellene, mint ezzel a kampánnyal. A „lengyel tigris” ilyen összevetése pedig nem csak az amerikaiaknál verhette ki a biztosítékot. Hogy nevezhettek legendás világbajnoknak olyan embert, aki nem mérkőzött meg a kor legnagyobbjával, a súlycsoport addigra csak egyszer vesztes királyával, máig sem tudom. (Roy Jones Jr. addigi egyetlen veresége is a sportág, - és a mára már csak álmítoszos olimpia - szégyene volt.)
 Aztán Madár megharcolva közvetve tőle örökölte a világbajnoki övét.

 Nem kell persze csodálkoznunk, ilyen ma a világ. Tévécsatornák küzdenek egymással, a sport terén is. Ha rivális adók hasonló valóságshowkat adnak egyidőben, miért csodálkozunk, ha a sportshowkkal versenyeznek.
A magyar nézők vesztére, legjobb bunyósaink nem a legjobb menedzserirodával szerződnek. B-kategóriás celeb így is lehet az egyszeri bunyósból.

  Most persze fanyalgásnak tűnik mindaz, amit írok… Pedig ez esetben tényleg az.
Gyerekek ezrei készülnek ma is hazánkban, hogy esetleg sortolónak álljanak. Kis atléta-, tornász- vagy focistapalánták, vagy a Kercsó mester keze alatt edződő új aranycsapat.
 Mi meg reménykedhetünk, hogy minél később érik meg bennük a felismerés: csak úgy leszel elismert, ha ad a bulvártévé. De…

 Ma sajnos a bulvár külön világaiban élünk. Egy hete sincs, hogy finom ittasságban (ne szépítsük, valójában tajtrészegen) ünnepeltük hokisaink sikerét. Mi volt a vezető sporthír aznap egyik nagy tévéadónkon, képes beszámolóval? „A csatorna munkatársa öszetörte autóját a hungarorini ZS-kupán.” A győztes neve már nem volt hír, ahogy a gyerekkoruk óta a legnagyobbak közé vágyással dolgozó hokisaink diadala sem. A közelgő pekingi olimpián is majd az lesz csak érdekes, aki időben leszerződik valamelyik kerekedelmi adóval.

 Addig is, szurkolunk Madárnak, mert a mi fiunk, mert jó ember, és mert megérdemli. Sokkal többet ennél.