Világnézetünk alapjai - na én már nem találkoztam ezzel a szépemlékű tantárggyal. Állam bácsi már nem akarja nekünk megmondani a frankót, hogy mit gondoljunk a világról. Aki az élet végső céljának nem csak a plazmatévé-hitel visszafizetését tekinti, aki szeretne valamit kezdeni az égbőlpottyant tálentommal (vigyázat: klerikális propaganda), annak s.k. kell összegyűjtenie világnézeti kollekcióját a posztmodern eszmék turkálójából.
És az bizony nehéz munka. Hatványozottan így van ez a közírók, publicisták esetében is, akik az első évek ifjonti lendülete után koherens, hosszú távon tartható ideológiát szeretnének összegyúrni maguknak. Mert az sínre rakja az életművet. Mert úgy egyszerűbb. Mert így könnyebben tud rajongókat szerezni az ember. Mert kevesebb vesződséggel és agymunkával jár.
De álljon itt egy bölcs mondás: szeresd azokat, akik az igazságot keresik. De óvakodj azoktól, akik azt állítják: megtalálták.
És épp ez a baj Worlukkal: alig harminc éves korára olyan lett, mint akiket néhány éve szellemesen kritizált. Voltak tehetséges publicistáink, újságíróink, akik ugyanezt az utat járták be: Moldova öregkorára, Bayer a negyedik x-be érve lett könnyen kiismerhető, az egyetlen igazságba kapaszkodó véleménymunkás. Írásai alapján Worluknak még hamarabb sikerült ez a bravúr.
Hevenyészett elemzésem szerint W. ideológiája veszett antiklerikalizmusból (szinte ateizmusból), a felvilágosodás hagyományaiból merítő totális racionalitáseszméből, a technológiai fejlődésbe vetett töretlen optimizmusból, és - megkoctáztatom - szociáldarwinizmusból áll. Mindezt nyakon önti - sokszor megalapozott - erős társadalomkritikával. Mint egy 21. századi Voltaire.
Wé se nem jobb, se nem bal - ateista és agyal.
Hideg, tiszta ésszel, gondolja ő. Wé világa olyan, mint egy zegzugos, gótikus kisváros fölé magasodó üveg felhőkarcoló: átlátszó, masszív, áramvonalas és pöffeszkedő lenyomata egy kornak, ami azt hiszi, mindent tud. Ami azt hiszi, megtalálta az egy és üdvözítő igazságot.
De ez az igazság unalmasabb, mint egy közszolgálati showműsor. Egyszerű, kiismerhető, és simára csiszolt. Vitázni nem lehet vele, mert nincs mibe kapaszkodni. Megszületik egy tótumfaktum, kap néhány "jól megmondtad" és "kurv'anyád" kommentárt és ennyi. És ez az egyszerű mátrixképlet, ami feketére és fehérre, jókra és rosszakra, elmaradott bigottakra és felvilágosult reformistákra osztja a világot, esetlenül mozog a millió érdekből, érzelemből, múltból leszűrt tapasztalatból és jövőre kivetített vágyakból összeálló nagy magyar valóságban.
Az irracionális valóság pedig nevetve szalad át a mindet kategorizálni akaró társadalommérnökök kártyavárain.
A szellemes, jó megfigyelő, a dolgokat százféle szemszögből megvizsgáló Tóta Árpádból így lett egy szimpla duplavé, aki pont azt az attitűdöt vette fel, amit annyit ostorozott korábban. Szerény ajánlat egy noname bloggertől: alázat, kétkedés, akár életfogytig is. Ha ugyanis így folytatja tovább, a legyek is egyre kevésbé fognak asas sólyom wércse után kapkodni.
Volt jobb, Wé. Legyen jobb.
PS: az igazság kimondásának jogát kétezer éve einstandolta magának egy korai hippi: "én vagyok az út, az igazság és az élet." De ezt Wé úgyse értheti.
És az bizony nehéz munka. Hatványozottan így van ez a közírók, publicisták esetében is, akik az első évek ifjonti lendülete után koherens, hosszú távon tartható ideológiát szeretnének összegyúrni maguknak. Mert az sínre rakja az életművet. Mert úgy egyszerűbb. Mert így könnyebben tud rajongókat szerezni az ember. Mert kevesebb vesződséggel és agymunkával jár.
De álljon itt egy bölcs mondás: szeresd azokat, akik az igazságot keresik. De óvakodj azoktól, akik azt állítják: megtalálták.
És épp ez a baj Worlukkal: alig harminc éves korára olyan lett, mint akiket néhány éve szellemesen kritizált. Voltak tehetséges publicistáink, újságíróink, akik ugyanezt az utat járták be: Moldova öregkorára, Bayer a negyedik x-be érve lett könnyen kiismerhető, az egyetlen igazságba kapaszkodó véleménymunkás. Írásai alapján Worluknak még hamarabb sikerült ez a bravúr.
Hevenyészett elemzésem szerint W. ideológiája veszett antiklerikalizmusból (szinte ateizmusból), a felvilágosodás hagyományaiból merítő totális racionalitáseszméből, a technológiai fejlődésbe vetett töretlen optimizmusból, és - megkoctáztatom - szociáldarwinizmusból áll. Mindezt nyakon önti - sokszor megalapozott - erős társadalomkritikával. Mint egy 21. századi Voltaire.
Wé se nem jobb, se nem bal - ateista és agyal.
Hideg, tiszta ésszel, gondolja ő. Wé világa olyan, mint egy zegzugos, gótikus kisváros fölé magasodó üveg felhőkarcoló: átlátszó, masszív, áramvonalas és pöffeszkedő lenyomata egy kornak, ami azt hiszi, mindent tud. Ami azt hiszi, megtalálta az egy és üdvözítő igazságot.
De ez az igazság unalmasabb, mint egy közszolgálati showműsor. Egyszerű, kiismerhető, és simára csiszolt. Vitázni nem lehet vele, mert nincs mibe kapaszkodni. Megszületik egy tótumfaktum, kap néhány "jól megmondtad" és "kurv'anyád" kommentárt és ennyi. És ez az egyszerű mátrixképlet, ami feketére és fehérre, jókra és rosszakra, elmaradott bigottakra és felvilágosult reformistákra osztja a világot, esetlenül mozog a millió érdekből, érzelemből, múltból leszűrt tapasztalatból és jövőre kivetített vágyakból összeálló nagy magyar valóságban.
Az irracionális valóság pedig nevetve szalad át a mindet kategorizálni akaró társadalommérnökök kártyavárain.
A szellemes, jó megfigyelő, a dolgokat százféle szemszögből megvizsgáló Tóta Árpádból így lett egy szimpla duplavé, aki pont azt az attitűdöt vette fel, amit annyit ostorozott korábban. Szerény ajánlat egy noname bloggertől: alázat, kétkedés, akár életfogytig is. Ha ugyanis így folytatja tovább, a legyek is egyre kevésbé fognak a
Volt jobb, Wé. Legyen jobb.
PS: az igazság kimondásának jogát kétezer éve einstandolta magának egy korai hippi: "én vagyok az út, az igazság és az élet." De ezt Wé úgyse értheti.
