Blogkonzultáció a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről
2010. július 09. írta: Redakció

Blogkonzultáció a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről

  Bár a NER fogalma már egy ideje megszületett a Fidesz háza táján, az új rendszer, annak elnevezése és a kísérőjelenségek körüli vita az elmúlt egy hétben került igazán a figyelem középpontjába, elsősorban a nyilatkozat kötelező kifüggesztésről szóló kormányrendelet miatt. Úgy véljük, van olyan fontos ez a téma, hogy érdemes legyen róla vitát konzultációt folytatni.

  A Mandiner ezért ezúton konzultációt kezdeményez a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, a fogalomról, az eddig látható vagy éppen valószínűsíthető fejleményekről, a különböző lehetséges értelmezésekről, és a Fidesztől elvárt - vagy éppen nem várt - kormányzati politikáról.

  Örömmel várunk cikkeket, posztokat a Mandiner minden bloggerétől; lapunk baráti blogjainak szerzőitől; más világnézetet, irányultságot képviselő blogok íróitól; és nem utolsósorban azon olvasóinktól, akik éreznek magukban késztetést arra, hogy egy-egy kommentet meghaladó mértékben fejtsék ki nézeteiket a NER-ről és ami mögötte van. Akár pro, akár kontra. A szerkesztés és a publikálás jogát fenntartjuk.

  Blogunk szerzőinek írásait az adminba, a külsős cikkeket pedig a mandiner kukac mandiner pont hu-ra várjuk. Reméljük, a vitával hozzá tudunk járulni a változóban lévő magyar közélet jobb megértéséhez.

  A NER-ről a Mandineren eddig megjelent vitaposztok:

  NENYI (Kínai Kálmán & Trágár Tóni)

  NER-nyilatkozat: Fidesz-esély az MSZP-nek? (TuRuL_2k2)

  A Nyilatkozat kritikájának bírálata (Elpet)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr892137923

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Személyi döntések hete 2010.07.11. 14:31:14

Bár a hét elején minden blog a nemzeti együttműködési nyilatkozat kifüggesztésétől zengett, történt fontosabb is.A nemzet tacepaója persze elég beszédes. Ha Orbán Viktor azért függesztette ki a kormányhivatalok falára, mert kell az ingyenes reklámfelül...

Trackback: Apró kis NENYI-k 2010.07.09. 17:20:50

 A tegnapi nap folyamán ismeretlenek feltörték a Kettős Mérce adminját, és ezt a cikket helyezték el ott: Nem mi plakátoztuk szarrá a belvárost a NENYI-vel. Mélységesen elítéljük, hogy a Szabadság a Béke és az Egyetértés jegyében valakik ilyen gon...

Trackback: Apró kis NENYI-k 2010.07.09. 17:20:28

 A tegnapi nap folyamán ismeretlenek feltörték a Kettős Mérce adminját, és ezt a cikket helyezték el ott: Nem mi plakátoztuk szarrá a belvárost a NENYI-vel. Mélységesen elítéljük, hogy a Szabadság a Béke és az Egyetértés jegyében valakik ilyen gon...

Trackback: Nem mi plakátoztuk szarrá a belvárost a NENYI-vel! 2010.07.09. 17:20:23

 Szeretet, béke, egyetértés, póni, cukiság   Boldogan térhet nyugovóra piciny szívünk. Az ország, legalábbis a nyolcadik és az ötödik kerület egy része, végre a Szeretet, a Béke és az Egyetértés hippikörében fekszik. Elértük azt, amiről ...

Trackback: Amire nincs magyarázat 2010.07.09. 17:18:17

Amikor nincs magyarázat, akkor a Zemberek költenek maguknak. Spekulálnak, konteókat gyártanak, és nagy élvezettel osztják meg azokat egymással. Ezért nem hibáztathatók, az emberi elme nem tűri a vákuumot, akkor érzi jól magát, ha érti a világot. A korm...

Trackback: Hungarorange Ltd. 2010.07.09. 17:04:45

Vállalkozássá alakította Magyarországot az orbánzó párt – és fejvakarós feladat definiálni, milyen szervezeti formában menedzselődünk éppen.Betéti társaságnak aligha mondanám – inkább kivenni szeretnének, mint betenni. Betenni mi fogunk maj...

Trackback: Konzultáljunk 2010.07.09. 14:07:12

 A Mandiner egy felhívást tett közzé, hogy beszéljük meg a Nemzeti Együttműködés Rendszert, ami szerintem egy nagyon jó kezdeményezés, mondhatni egy nagyon jó és várt civil kezdeményezés.   Nem az a lényeg, hogy jobbról vagy balról esetleg...

Trackback: Az a zöld szemüveg 2010.07.09. 12:02:42

Nyilván vannak, nem is kevesen, akik örömmel és egyetértéssel hallgatják Orbán Viktor (akinek monogramja, ne feledjük: OZ) magyarázatát az úgynevezett „együttműködési nyilatkozat” kihelyezésének kötelezettsége kapcsán: Továbbra sem nyugszom...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.09. 12:40:56

Riszpekt és egyben bátorkodom megjegyezni, a poszt önmagában egy kiváló olvasta annak, hogy mi is lehetne a NER.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.09. 12:46:05

@rajcsányi.gellért (ergé): megprűbálok valami értelmeset egybegyúrni a témában keletkezett commentekből és majd pakolom a saját blogra, úgyis elmaradásban vagyok (szapulni könnyű, alkotni nehéz - mea maxima klumpa)

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2010.07.09. 12:47:07

Nagyon jó gondolat, azt nem értem, hogy ott fent ez miért nem jut senkinek az eszébe, hogy így is lehet?

arlequin 2010.07.09. 13:37:05

először is tegyük tisztába a szavakat, fogalmakat.
magyarán mondva: beszéljünk magyarul.

"utánam a kommentözön"

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.09. 13:39:28

Megpróbálom a rövid véleményemet ("faszság") kicsit kibővíteni :-)

ucsacsu 2010.07.09. 13:58:27

Mi a gond vitya kiütötte négy szöggel Wittenberg kapujára,nem akarom mondani az ország házának kapujaira a téziseit,ezekből még lehet akár vallás is.

Fabius 2010.07.09. 14:35:50

Jó gondolat, csatlakozom :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.09. 15:32:59

@Redakció:!

A magyarido.blog.hu telis-tele van NER és Kötcse témájú bejegyzésekkel. Pl.:

magyarido.blog.hu/search?searchterm=k%C3%B6tcse&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s

magyarido.blog.hu/search?searchterm=nemzeti+egy%C3%BCttm%C5%B1k%C3%B6d%C3%A9s&searchmode=sentence&submit=Keres%C3%A9s

Mivel a szövegek Creative commons-os cuccok -

creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/2.5/hu/

- ezért (a CC licensz figyelembevételével) igény szerint felhasználhatók, illetve figyelmen kívül hagyhatók (lesz*rhatók):-)

ü
bbjnick

nyg 2010.07.09. 16:58:55

Javaslom a mandinernek, vegye elő Tellér Gyula dolgozatát, amely a rendszerváltás rendszeréről szól. Szerintem a NER-nek ez a szellemi eredője, egyben annak a hibás körnek a megszakítási kísérlete, amely az egymással vetélkedő politikai ellenfeleket élethalál (romboló) küzdelembe sodorja. "A győztes az ígéreteit nem vagy csak korlátozottan tudja teljesíteni, a választások után hamar kiderül. A választók hamar szembefordulnak a kormányon lévőkkel. Mögéjük pedig nyomban odaállnak totális kritikájukkal az érdekvédelmi szervezetek s a vesztes politikai erők, akik megint csak azt ígérik, hogy minden más lesz, ha majd ők kerülnek kormányra. A kormány a következő választáson megbukik, az új ígéretek győznek s a játszma kezdődik elölről. Ez a mókuskerék forog 1990 óta

Google 2010.07.09. 17:33:41

@nyg:

Ezt pontosan így van. Betűről betűre.
A szocik (komcsik) elverik a pénzt, eladósítják, kiárusítják az országot, aztán ellenzékbe kerülve azzal hülyítik a jónépet, hogy ők Több Pénzt adnának az Embereknek. És ők: Szakemberek. És: Függetlenek.
Már a könyökömön jön ki.

civilkontrol 2010.07.09. 18:53:35

Ha nem is mailben, vagy posztban, de most jól megmondom, mi a bajom ezzel az egésszel.
Úgy érzem, sütöttek nekem egy nagyon finom tortát, szivvel, lélekkel, jó szándékkal és hogy a látvány is páratlan legyen, csokibevonatot terveztek a tetejére. Csakhogy nem tudják, hogyan kell csinálni, úgyhogy inkább torkon fosták az egészet.

Nincs itt semmiféle együttműködés, meg konzultáció. Se negr, se neny, se más 3-4-5 betűs. Nincs, mert nem is lehet. Nincs rá idő.
Igen, tényleg szép lenne, ha most leülnénk az asztalhoz, a vezetők, meg a "nép" és elmondanánk mit szeretnénk és mit várunk el a mendzsmenttől. Igy lenne tökéletes, csak épp nehéz nyugodtan diskurálni egy tomboló viharban.

Azért kaptak a fiúk 2/3-ot, hogy minden eszközük meglegyen a köz érdekeinek tűzzel-vassal történő érvényesitésére. És ezt is teszik. Tank módjára mennek előre. Nem azért kerültek pártos emberek az összes fontos posztba mert az elegáns, mert negr kompatibilis, hanem mert durva a helyzet és durva az igény a teljes hátraarcra is. Ez pedig nem megy kesztyűs kézzel. Ha máshogy nem lehet kitépni az utolsó szoci kádert is a földből, akkor tágitani kell az alkotmányos kereteket és a közvélemény kutatások eddig azt mutatják, hogy nincs ezzel baja a többségnek. Ha a sz@rt el kell lapátolni, nem báli ruhában kell menni, ez is teljesen rendben van.

De mindehhez azt a látszatot kelteni, hogy mindenről kikérjük mindenki véleményét és aszerint cselekszünk, egyszerűen álszentség. Arra jó, hogy pont a kétszinűség miatt lúdbőröznek a jobbos hátak is. Abba kéne hagyni ezt a bűvészmutatványt és felvállalni szépen, hogy megyünk előre, punktum. Majd 2-3 év múlva, ha a vihar elcsendesült, jöhet a negr, neny, meg a többi, de tartalom is legyen mögötte, ne csak bullshit, mint most!

civilkontrol 2010.07.09. 19:14:56

@Kettes: Kisbarátom, hidd el én lennék a legboldogabb, ha a barátaid nem idéztek volna elő ilyen körülményeket...

picur3ka 2010.07.09. 20:22:54

@Őrnagy Őrnagy:

Rosszabb, nihilista. Egy tulkoros kamasz. elmeleti forradalmar, de azt komolyan veszi.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.07.09. 20:33:38

"Nem azért kerültek pártos emberek ..."
"Ha máshogy nem lehet kitépni az utolsó szoci kádert is a földből ..."

virág elvtárs meg a schmitt meg a Jóég tudja még kik, az megvan?
egyébként meg, ja

picur3ka 2010.07.09. 21:20:38

Haha! Betettek a Vastagborbe is.

Jo szorakazast, Uraim.

A Fozocske blogban benn-e van-e?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.07.09. 22:10:45

@civilkontrol: Ha én a kisbarátod vagyok, és az én barátaim idézték elő ezeket a körülményeket, akkor....

picur3ka 2010.07.09. 22:14:14

@Elpet:

Szerintem is. Igazi szeleskoru konzultacio. Remelem, nem kell elolvasnia mindet.

reality 2010.07.09. 23:36:02

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Az lesz a gond, ha a "hülyeség" ambícióval párosul, és azok a bejegyzések fognak itten-ottan tombolni. Akkor mondhassák: na ugye, megmondtuk. :)

__Geri__ 2010.07.10. 01:50:47

Na jó, mostmár elég volt ebből a rohadt fasszopó Fideszből. Ez még az MSZPnél is rosszabb. Felőlem eltakarodhatnak ezek is a bús picsába. Jöjjön a Jobbik.

Bell & Sebastian 2010.07.10. 10:06:42

@__Geri__:
Meglehet, egyszer még csodás, -az orvostudomány által megmagyarázhatatlan-, gyógyulások köthetők majd a helyhez, ahol ez a látomásod támadt.
(eldobott mankók, elárvult járókeretek, elhagyott kerekes székek, összetaposott szemüvegek, kakasos Schmoll-pasztás tégelyek, ilyesmik köbméterszám...)

Lake Of Tears - Devil's Diner
www.youtube.com/watch?v=jbcQJDyg9sk

:))
süti beállítások módosítása